Ezt most az elég kiborító tegnapi facebookos vita után, attól eltávolodva írom. Van ez az érvelés, hogy van két fél, szépen szimmetrikusan küzdenek, adok-kapok, egyik is, másik is hibázott, jaj, ne legyen konfliktus, olajág és békegalamb, fejezzétek be, gyerekek.

(A poszt nincs már fent. Az előzmény, hogy Kozma Szilárd durván megfenyegetett. Az erről szóló idézet alatt indult el a jelenség elemzése, többen engem vontak felelősségre az őrület eszkalációjáért, illetve az ő gyerekeikért aggódtak.)

Ez önmagában is idegesítő: a helyzet nem szimmetrikus, valamint nem okvetlen a béke a lényeg, van olyan, hogy az igazság a lényeg, és nem lehet úgy hozzáállni egy konfliktushoz, hogy egyáltalán nem empatizálunk a résztvevőkkel, csak rájuk erőltetjük a mi nagy jóakaratunkat, mert szeretnénk, ha nem lennének ilyen konfliktusok. Nem bírjuk ezt látni, meg aztán beleszólni más dolgába a közjó érdekében, okosnak, józannak, hűvös mediátornak lenni (kéretlenül), az olyan jó, elfedezi, hányszor vagyunk mi magunk is gázosak, kuszák, kétségbeesettek. Növeli az önbizalmat a kotnyelesség.

És akkor annak, aki nem hisztizik, nem ment le állatba, elkezdenek tanácsokat adni, miközben nem határolódtak el a borzalmaktól, amelyeket a másik követett el. Bővebben… →