Ilyenkor, szívem, a jóisten azért kitép egy lapot az ő nagy könyvéből. De nála mindig van cellux. Az enyém elfogyott. Bővebben…
aktuális címkéhez tartozó bejegyzések
te okosabb vagy
Ezt most az elég kiborító tegnapi facebookos vita után, attól eltávolodva írom. Van ez az érvelés, hogy van két fél, szépen szimmetrikusan küzdenek, adok-kapok, egyik is, másik is hibázott, jaj, ne legyen konfliktus, olajág és békegalamb, fejezzétek be, gyerekek.
(A poszt nincs már fent. Az előzmény, hogy Kozma Szilárd durván megfenyegetett. Az erről szóló idézet alatt indult el a jelenség elemzése, többen engem vontak felelősségre az őrület eszkalációjáért, illetve az ő gyerekeikért aggódtak.)
Ez önmagában is idegesítő: a helyzet nem szimmetrikus, valamint nem okvetlen a béke a lényeg, van olyan, hogy az igazság a lényeg, és nem lehet úgy hozzáállni egy konfliktushoz, hogy egyáltalán nem empatizálunk a résztvevőkkel, csak rájuk erőltetjük a mi nagy jóakaratunkat, mert szeretnénk, ha nem lennének ilyen konfliktusok. Nem bírjuk ezt látni, meg aztán beleszólni más dolgába a közjó érdekében, okosnak, józannak, hűvös mediátornak lenni (kéretlenül), az olyan jó, elfedezi, hányszor vagyunk mi magunk is gázosak, kuszák, kétségbeesettek. Növeli az önbizalmat a kotnyelesség.
És akkor annak, aki nem hisztizik, nem ment le állatba, elkezdenek tanácsokat adni, miközben nem határolódtak el a borzalmaktól, amelyeket a másik követett el. Bővebben…
ahogy mennek
— az ezredik bejegyzés —
Kellő komolysággal vasárnap tízkor kinyomoztam a szavazókörömet (háromszög alakú), mert én itt még nem laktam választás idején. Aztán elbicikliztünk a naggyal a cébéába — neki rendíthetetlenül defektes –, hogy a kicsinyek joghurtot, miegymást ehessenek délután, ja igen, kutyástul, és onnan le a völgybe. Ez hangulatos volt, mi több, csodaszép. Valami indokolatlan nagy várakozás és ünnepélyességérzés volt bennem. Mindig meghatódom, sírok a himnuszon is. Öltözékem mindazonáltal sportos, de nem méltatlan. Bővebben…
idén is hüpatia!
az említésre sem méltó minimum
Ez is érvelési hiba, amúgy. Önigazolás és a józanság hiánya egyszerre: azt hiszik, hogy jó, jó, valahol máshol mások agresszívek (mert nekem “konfliktusom van velük”), de ők nem olyanok. Ők jók. Ők nem agresszívek, nyugodtan utaznak a fogason. Ezt megírják nekem, az egyértelmű ortográfiailag challenged típushoz képest kettővel jobb helyesírással, és várják a választ. Meg kellene hatódnom, és mélyen elszégyellnem magam, hogy azt feltételeztem volna látatlanban, hogy mindenki üt, és ők is. Ők nem!
Szeretném, ha elkeserednétek: az, hogy nem balhéztok a fogason, nem üttök meg senkit, van jegyetek, sőt, mert nem csak rólatok van most szó, az, hogy rendesen dolgoztok, “segítetek” a feleségeteknek otthon, nem valami ámulatra méltó teljesítmény, hanem az említésre sem méltó minimum.
a médiaszekér dübörög tovább
Én azt hittem, az újságcikkeknek nincsen semmi hatásuk.
Szily László
Igazából nem akartam én ezt az egész, sokféle tanulságú ügyet idehozni a blogra, de már magát írja a történet, meg nem is tudok a támogató, érdeklődő e-mailekre egyesével válaszolni most — köszönöm!
http://kerekagy.blog.hu/2014/03/24/feljelentette_magat_a_bunbano_downhilles
http://cink.hu/nevettel-mar-ma-tenyleg-ekkora-nagy-bunkok-a-downhill-1550772052
Amit senki nem ír le: én Danit mindkét ügyben azonnal feljelentettem, majd felajánlottam neki még február 28-án, tehát négy nappal az ütés (nem, nem verekedés) után a kerékagy blogon kommentben, hogy ha nyilvános elégtételt ad a támadásokért és a jó hírnevem sérelméért megfelelő helyeken (mert hazug kommentek születtek az ügyben, vagy Danitól, vagy valaki(k)től, aki(k)nek Dani hazudott), akkor visszavonom a feljelentéseket. Dani megkapta az idézést az egyik ügyben, a másikban kihallgatásra is, és megkeresett. Volt egy beszélgetésünk négyesben múlt szerdán (apja, ő, jogász, én), ebben maradtunk, beleállt, megtette, megértette. Méltányolom ezt.
lolita a kishúgunk
Ajánlom a figyelmetekbe ezt a blogot, elképesztő, mi összegyűlt rajta három nap alatt:
csodálatos nap
Micsoda nap ez a tegnapi, két hír:
1. Magyarország aláírta az Isztambuli Egyezményt.
Az Európa Tanácsnak a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló egyezményét (Isztambuli Egyezmény) 2011. május 11-én nyitották meg aláírásra Isztambulban. Ez az első olyan európai jogi eszköz, amely átfogó jogi keretet hoz létre a nők védelmére az erőszak minden formájával szemben. Fontos megjegyezni, hogy az Egyezmény nemcsak a nőkre vonatkozik. Az Egyezményt aláíró feleket arra ösztönzik, hogy annak védelmező keretét a családon belüli erőszaknak kitett gyermekekre, férfiakra és idős emberekre is alkalmazzák.
Az Egyezmény akkor lép életbe, amikor tíz ország ratifikálja, melyek közül nyolc az Európa Tanács tagállama. Eddig 26 állam írta alá és öt állam ratifikálta (amelyek közül csak kettő uniós tagállam).
Ez a szöveg tavaly szeptemberben frissült utoljára, tudja valaki, velünk együtt hány tagország írta már alá?
Részletesebben itt: http://noierdek.hu/?p=29094
2. Szvoren Edina, az októberi blogtalálkozó vendége József Attila-díjat kapott, amelyhez meghatottan, ujjongva, büszkén gratulálunk. Ha gyöngyacél mondatot akarsz, olvass Szvoren Edinát!
További díjazottak, van, hogy fennakad a szem:
http://nol.hu/belfold/a-kossuth-es-szechenyi-dijasok-nevsora-2014-ben-1450187
lassan, tagoltan
Én egymillió-egyszázezer aljas, rosszhiszemű, értetlenül ostoba, agresszívan bunkó, morálisan mínuszos, kárörvendő kommentet olvastam az elmúlt hetekben. Nem szívesen érvelek már, csüggedt vagyok, nem hiszek az emberekben, szerintem kiböki a szemet, ők meg szépítik, magyarázzák, és csapkodnak vadul… A Narancs, sokáig kedves újságom meg erőből és értetlenül reagál. Nincsen kedvem elmagyarázni már. Biciklizem inkább ujjatlanban a fényben, ügyet intézek, futok a kutyával, estikét és hajnalkát ültetek, és szívemnek kedves emberekkel találkozom.
És át is adom a szót Bővebben…
írjatok és nyerjétek meg
“pedofilozó”
Cikk:
Nem gyerekjáték — A filmtörténet 10 halálos Lolitája
Tiltakozás:
http://www.peticiok.com/pedofiliamentes_magyar_narancsot
Fenyegetés:
http://www.peticiok.com/a/76560
Cikk:
Pedofilozó online petíciót fenyeget a Magyar Narancs
Komment:
…ez az itthoni közélet tényleg a jómódú fehér férfiak játszótere, puszi neked, liberalizmus, és ha valakinek ez nem tetszik, az minimum emancipunci.
Ezt pont tőletek nem vártuk volna, Narancs, le is mondom az előfizetésemet.
ÚJ, NŐGYŰLÖLETMENTES, FELELŐS, ÉRZÉKENY SAJTÓT AKAROK
a fürdők városa 1.: a rudas
Női nap sem lesz a tervek szerint — írd alá a petíciót!
http://www.peticiok.com/rudas_furdo_noi_nap
A Rudasba négyen mentünk volna, jókedvű és öntudatos nők. A Rudasba persze komplett délelőttnyi késéssel érkezem. A Rudasban a bejárat padján feledem narancssárga irhakesztyűm. A Rudasban nem értem a világot, márpedig ez a világ időtlen, szürreális film díszlete. Csak ámulok, és nem értem. A Rudas török típusú, gyógyvizes fürdő.
Bővebben…
ezek a szerencsétlenek
Tudom, hogy azt szeretnétek, ha csupa szépet és jót kapnátok itt naponta. Ha a bloggeretek méltatlansággal találkozván csak megrántaná a vállát, avagy elintézné szépen, magánügyként: rendőrségen, hosszútávfutva, pszichológusnál, és ide nektek csak az értéket hozná. De a bloggeretek ilyen támadások között él, folyamatosan figyelnie kell, ébernek lennie, lementenie azt, amit feljelent, és érzelmileg-tudatilag fel is kell dolgoznia a rengeteg eseményt, valamint felhívni a figyelmet ezeknek az igen gázos jelenségeknek a létezésére. És ha már olyan, hogy a vele történteket hatékonyan feldolgozni — nyilvános — írással képes, akkor levonja belőle mindazt, ami elvileg, az általa képviselt értékek szerint érdekes és fontos.
Amúgy sem vagyok olyan blogger, aki akármilyen témát elvi alapon elkerülne, mint ördög a tömjénfüstöt. Bővebben…
jövőre ugyanott
A tavalyi helyen, amelynek nevét nem írjuk le, “tudodhol”
ÁPRILIS 12-ÉN, SZOMBATON 4-TŐL
lesz a blog második születésnapja!
Privátban blogközeli személyeknek szívesen eláruljuk.
Úgy izzítani a magánhelikoptereket, etetni a táltost, gyakorolni az egykerekűt!
Lesz Moonwalking-tanfolyam, Blájen-nézés, Hajnalkám stand up comedyje és narancsléevő verseny tortavillával, zsákbanfutás, makramé!
Védett: hájlájc
tiltakozom
Én, Gerle Éva, a csakazolvassa blog szerzője, úgy is, mint egyike azoknak a magánszemélyeknek, akik egyedül, durva támadások közepette próbálnak tenni a nők egyenlőségéért és a nemek kölcsönösségen és szolidaritáson alapuló viszonyáért, az igényes gondolkodásért,
TILTAKOZOM Bővebben…
legyen békesség
Koncentrálódnak a dolgok. Mindig csomagban jönnek.
Most az a visszatérő élményem, hogy amikor reagálok valamire, ami felháborít, amikor cselekednék, akkor jönnek, jönnek véleményezni, mellébeszélnek.
Miért vagyok ilyen dühös.
Inkább békésen, egyeztetve kéne, mert ez nem vezet semmire.
Mindenesetre másképp, és ők fogják megmondani. Mert Valamilyennek kell lenni, s az egyféle. Öntőforma.
mire volt ez jó?
A fősodor is érdekes volt, de a hordalék!
Ebbe én most beleálltam. Nagyon tanulságos volt.
Egyrészt — ez a fősodor –: megfigyelek. Minden érdekesebb, mint amennyire elkeserítő. Ezúttal nemcsak emberileg tanulságos, rendkívül szórakoztató is. Íróként és emberként figyelek. És hát nyelvileg!, trambulinon ugrál bennem papírsüveggel a fején Parti Nagy Lajos. Bővebben…
“persze hogy boldog vagyok”
Mondta Babadávid. Kérdeztem, míg a garázsát bütyköli: szerintetek boldog? Erre válaszolta, flegma rajzfilmfigura-hangon.
Azért mégis lett ünnep, és olyan időtlen. Soha még ennyire nyugodt. Csönd van. Telefonok sem. Most nélkülük, most mindenki nélkül. Süt a nap. Fúj a szél. Csillagos az ég. Sár. Vaddisznók. Meghat a gyertyaszag. Bővebben…
“nincs kedvem ultra feminista balhézás közepette előadni”
Kozma Szilárd azt állítja, önszántából lemondja a két, december 27-re és január 2-ra tervezett budapesti előadását.
Az én intuícióm azonban azt súgja, hogy megköszönjem a szervező SOTER klubnak, hogy lépett. Illetve mindazoknak, akik panaszt tettek rajtam kívül.
Az az érdekes, hogy minden fent van az ő oldalaikon. Nem kell semmit kinyomozni, bebizonyítani. Hátborzongató, vállalhatatlan, önleleplező. Bővebben…


