az említésre sem méltó minimum

Ez is érvelési hiba, amúgy. Önigazolás és a józanság hiánya egyszerre: azt hiszik, hogy jó, jó, valahol máshol mások agresszívek (mert nekem “konfliktusom van velük”), de ők nem olyanok. Ők jók. Ők nem agresszívek, nyugodtan utaznak a fogason. Ezt megírják nekem, az egyértelmű ortográfiailag challenged típushoz képest kettővel jobb helyesírással, és várják a választ. Meg kellene hatódnom, és mélyen elszégyellnem magam, hogy azt feltételeztem volna látatlanban, hogy mindenki üt, és ők is. Ők nem!

Szeretném, ha elkeserednétek: az, hogy nem balhéztok a fogason, nem üttök meg senkit, van jegyetek, sőt, mert nem csak rólatok van most szó, az, hogy rendesen dolgoztok, “segítetek” a feleségeteknek otthon, nem valami ámulatra méltó teljesítmény, hanem az említésre sem méltó minimum.

Attól még h 1 dh-s hülye nem mindenki az!

Természetesen nem vagy hülye, miért lennél, ki állított ilyet, pláne látatlanban? De sajnos, egy komplett közösség van felhergelődve, mert nem tud olvasni és nem akaródzik szembenézni a helyzettel. Akkor vagy hülye, ha hülyén viselkedsz, kötözködsz, olyanokat tulajdonítasz nekem, amit nem mondtam. Ha szeretnétek, hogy ezt elhiggye az ügyet élénk figyelemmel kísérő közvélemény, akkor határolódjatok el az erőszaktól, a verbális erőszaktól is.

Engem egyvalaki támadott meg kétszer, egyszer meg is ütött, de ezt a valakit az a mentalitás hergelte ilyenné és tolta a frontvonalba, amelyik most a kommentekben keménykedik.

Jött ám ilyen is:

egyszer lássalk meg eláslak a sötét erdő mélyére te retek

Fekete Mátyás nevű fenomén.
Vagy a visszatérő érv, hogy ha bármi zavar a downhillesekkel, én lobbizzak fogas-kapacitásbővítésért és pályáért:
Olvastam a cikkjét, vagyihát az annak nevezett “felháborodását” a downhilleseken.Nem is értem.Akkor ha ekkora iránta az érdeklődés miért nem csinálnak neki külön vagont vagy valamit? semmi nem kerülne csak kis flex be.Azontúl örülhetne ,hogy nem skinhead ek vagy gép elött ülnek, esetleg lopnak csalnak hazudnak.Teljesen mindegy mit csinál az ember,valakinek mindíg szúrja a szemét.Most önnek.Nem DH zom nem is nézem, csak érdekesnek tartom.Szerintem inkább foglalkozzon fölös energiájával a gyerekeivel ahelyett, hogy lázítja az embereket….

Vagy egy tulajdonképpen korrekt levél:

Nyílt levél Gerle Évához. Tisztelt Gerle Éva! Először is szeretném kifejezni örömömet, hogy sikerült megállapodni Danival és a már napvilágot látott keretek között rendeződni látszik a nézeteltérés. Külön üdítő dolog, hogy nem kerül sor pereskedésre. Elhatárolódom mindennemű agressziótól, de egy tény mellett nem tudok elmenni anélkül, hogy szót ne emelnék, illetve billentyűzetet ne ragadnék. Miután tájékozódtam Önről és az interneten s egyéb fórumokon végzett munkásságáról, képtelen vagyok belátni azt, hogy tanult ember lévén, diplomával a háta mögött és többévnyi írás után, egyének viselkedése alapján von le következtetéseket társadalmi rétegekről. Önnek, mint véleményformáló és azt nagy olvasóközönség előtt nyilvánosságra hozó bloggernek, tudnia kellene, hogy nem ítélhet el csoportokat egyes egyének viselkedése alapján. Elég sokan olvassák az Ön blogját és azonosulnak a véleményével, viszont nagyon erősnek vélem felvenni azon vonalat, melyen elindulva párhuzamot vonhatunk, hogy minden német náci, minden közel-keleti terrorista, minden „downhilles” őrült, büdös, káromkodó és kötekedő. Ellenben ha az első két példámnál maradunk, ha valaki ilyen kijelentést tesz nyílt fórumokon, akkor azt eléggé korlátoltnak nézik és hamar kirekesztik, ellenben Ön állandó megszólításban „minket” szólít meg. Ellenben, mint kiderült, az Önnel történt atrocitásokért ugyanaz az egyén a felelős, ennek ellenére Ön általánosítva, minket hív büdösnek, agresszívnek és teszi ezt nagy nyilvánosság előtt. Tehát ezennel megkérem arra, hogy ugyanezen nyilvános csatornák előtt kérjen elnézést a mi társadalmi rétegünktől, mint „downhillesektől”, mert általánosítása révén, ha valaki mostantól meglát egy összteleszkópos kerékpárost, már erős negatív előítélet fog ébredni benne. Tisztelettel Földi Tamás – egy nem agresszív downhilles

Miért akarnak engem meggyőzni arról, hogy ők downhillesek, DE rendesek? Tudom. Ezerszer utaztam együtt rendes downhillesekkel. Miért az identitás sérül, ahelyett hogy észrevennék a nyilvánvalót, meghallanának másokat?

Majd lecseng ez is.

191 thoughts on “az említésre sem méltó minimum

  1. Azt hiszem, az utolsó kérdésedre az a válasz, hogy amikor a kollektív identitást, mondjuk úgy, hogy a mundér becsületét valaki beszennyezi, és ezt valaki szóvá teszi, akkor zárják soraikat azért, hogy ezt az állítólagos becsületet megvédjék. Erről a teológiai felvételin alkalmazott női kvóta és a Transindex esete jut eszembe. Ott sem azt vizsgálták, hogy igaza van-e a feljelentőnek, és a cikkírónak, hanem nekiestek a “liberális” sajtónak, hogy bántja az egyházat, holott nem ártott volna reflektálni az ott megfogalmazottakon, és átgondolni az egész kvóta-kérdést. Szóval nem az van, hogy a Dani fejét leszedjük, mert agresszív, és mi nem tűrünk agresszív downhillest, hanem az, hogy összezárjuk sorainkat, és megsértődünk azon, hogy valaki bántja “a downhilleseket”. Sokszor nem is tudom, ezek a kollektív identifikációs jelzők egyáltalán takarnak-e valami valóságot: papok, keresztények, férfiak, rockerek… stb.

    • Nekem is azonnal az jutott eszembe, hogy reklamálás helyett a downhillesek rendet rakhatnának a saját soraikban, bár nem tudom, mennyiben beszélhetünk igazi közösségről, mennyire ismerik egymást, mennyire tudnak hatni egymásra stb.

      Én úgy gondolom, hogy ilyen esetekben csak az lehet előrevivő, ha a közösség elhatárolódik azoktól az emberekről, akik szégyent hoznak rá, és akiknek a viselkedése nem megfelelő. Ez többet használna a jó hírüknek, mint annak bizonygatása, hogy márpedig ők rendes emberek.

      • Igen, sok csoportról jut nekem is eszembe, hogy rendet rakhatnának a saját soraik között, de legalábbis megpróbálhatnák, belülről is elkezdeni orvosolni a problémát.

        ‘Én úgy gondolom, hogy ilyen esetekben csak az lehet előrevivő, ha a közösség elhatárolódik azoktól az emberekről, akik szégyent hoznak rá, és akiknek a viselkedése nem megfelelő. Ez többet használna a jó hírüknek, mint annak bizonygatása, hogy márpedig ők rendes emberek.’

        Szó szerint, ugyanezt gondolom.

      • Én is dh-zok és ezáltal sokat vagyok dhs ok közelében és örömmel vettem észre hogy ugyan ezt állapitották meg,hogy a közösségnek vagy meg kell nevelnie az ilyeneket,vagy ha nem tudja akkor ki kell rekeszteni.Bár a másik fele az hogy már sajnos ezen eset óta belém kötöttek pusztán csak azért mert ezt a sportot űzöm ilyen szavakkal idézem:”Na mivan dhs kám most legyél nagy gyerek ne nőket verj” .Majd ezek után lökdöstek és sértegettek.ez pedig ugyan olyan mint dani volt. 😦

      • Szia. Annál tudsz tiltakozni, aki ezt tette, a helyszínen. Én nem tettem ilyet senkivel, és sehol, soha nem állítottam, hogy minden dh-s ilyen.

      • Tudom hogy nem mondott ilyet csak azt sajnálom hogy az embereknek ennyi maradt meg hogy utálni kell a dhs okat.

      • Pff….
        Örülök, hogy erre a következtetésre jutottatok, ezt várom minden csoporttól, akit a saját viselkedése miatt hátrány ér.

        Ugyanakkor, sajnálom, hogy ilyen helyzetbe kerültél, más ügye miatt. Az Éva esete ennyire ismert, hogy emberek belekötnek valakibe, akki downhillezik a környezetükben? Meglepő.
        De az nem, hogy van olyan, aki ezt is erőfitogtatásra, meg a saját szekere tolására használja föl (pl mondjuk zavarjátok őt valamilyen módon, vagy épp más gondja volt, amit ott kellett kitöltenie)

      • Én is DH-ezek igy sokat vagyok dh-s emberek közelében ,és örömmel tapasztaltam hogy ők is ugyan ezt állapították meg,hogy az ilyen embereket meg kell nevelni , vagy ha nem lehet akkor kirekeszteni.Viszont ami sajnálatos , hogy amióta ez az ügy elég hirhedt lett azóta többször is belém kötöttek már , pusztán azért mert ezt a sportot űzöm

    • “Sokszor nem is tudom, ezek a kollektív identifikációs jelzők egyáltalán takarnak-e valami valóságot: papok, keresztények, férfiak, rockerek… stb.” ez a nagybömb (Vonnegut) Ha jól emlékszem: “Ha érteni akarod a nagybömböt, hámozz meg egy léggömböt.”

  2. igen. nagyon gyakori. napi szinten belefutok, hogy egy közösséggel ilyen módon vállal valaki rejtetten szolidaritást, hogy közben el akar határolódni.

    és ekkor menetrendszerű, hogy felsorol érdemeket, ahogy te is írod minimumokat.

    az elmúlt két évben számos új érvelést tanultam itt a blogon. ezen a ponton (a minimumok felsorolása) hatásos, ha ezt mondom:
    “szobrot, emlékérmet, esetleg nemzeti kitűzőt, arany szegéllyel intézzek neked?”

    vicces, egyébként, mert elég egyszerű kis gondolat és mondat, de szinte minden körben értik és többnyire egy mosoly kíséretében feldereng egy aprónyi elmozdulás. ez jó! ezt szeretem!

  3. Igen, amit csineva mond. Kollektív identitás, csoportdinamika, stb. Why, hát ez nekem ugyanaz, mint az a jelenség, hogy az FB-n megosztott, a családon belüli erőszakkal és gendertémákkal kapcsolatos írásokat elvétve egy-egy férfi lájkolja, és/vagy szól hozzá, mert nem értik, hogy nem a férfiakkal van bajom, hanem egy bizonyos csoportjukkal. Érkezett is a kérdés valamelyik post alatt, hogy “neked valami bajod van a férfiakkal?” Azt bírtam válaszolni, hogy nem, a férfiakkal mint csoporttal nincs bajom, de komoly problémáim vannak az agresszorokkal, és a családon belüli erőszak végrehajtóival, és tetszik-nem tetszik, ezek többségükben férfiak. Továbbá remélem, hogy ezekkel a vadállatokkal minden jóérzésű embernek fenntartásai vannak, és elhatárolódnak tőlük.
    De nem, akkor sem értik, mert sérül a csoportidentitás, és fel kell lépni a külső “támadó” ellen.

    • sajnos én éppen emiatt a jelenség miatt jutottam el arra a szintre, hogy de igen! bajom van a férfiakkal!
      nem csak azokkal, akik bántalmaznak, hanem azokkal is akik -az általad is vázolt módon – nem értik. nem értik. nem értik.
      mutatom, magyarázom, illusztrálom, példákat sorolok, elemzek innen közelítem, onnan közelítem. nem értik, most sem értik.

      bajom van velük, mindegyikkel, mert innentől, hogy nem értik potenciális veszélyforrás minden nőre, emberre, akikkel kapcsolatba kerülnek.

      sajnálom, hogy most itt tartok. látom, felfogom, érzékelem, hogy ez tüskéket növeszt rajtam, de jelenleg ez a helyzet.

      • Pont ezt csinálják a DH-sok is. Magukra veszik, mert ők a csoport, aztán visszavetítik Évára, hogy ő általánosít.
        Amúgy meg kikérem magamnak, hogy velem bajod van.
        :p

      • bocsánat, valóban.
        statisztikai valószínűsége fennáll annak, hogy vannak férfiak, akikkel nincs bajom.
        számokat is tudok. bár ez kizárólag a saját megfigyeléseimen alapul, a statisztikai hivatal, de még a medián sincs a hátam mögött 🙂
        szóval:
        – 100-ból 15 férfi gondolkozik egyenlően, amikor férfi-nő kapcsolatot értékel, értelmez, együttél (és a maradék 85 fő-ben nálam benne van a lenyomó, kinyilatkoztató én vagyok a férfi – de egyébként vigyázz a gyerekekre és főzni is tudó férfi, ők azok akik képesek beszélgetni az egyenlőségről, de ebben a statisztikában ők is maradnak a klasszikus bántalmazók között. elnézést kérek most itt tőlük, ha olvasnak)
        – 15-ből 3 fő heteroszexuális
        – 15-ből 6 fő heteroszexuális kapcsolatban élő meleg, vagy biszexuális férfi
        – 15-ből 9 fő meleg férfi.
        (itt egyébként hibádzik a statisztikám, mert aszem 100 férfira nem jut ennyi meleg férfi, tehát nincs 9 %, de ez most nem lényeges, inkább az arányokat szerettem volna érzékeltetni, hangsúlyozom minden tudományos alapot nélkülöz ez a számítás, csak és kizárólag az én megfigyeléseim alapján arányosítottam)

      • Én meg szokás szerint csak hülyéskedtem. Egyébként nem vagyok biztos benne, hogy a 15 % kijönne az átlag férfi népességre 😦

      • Ezek között a kategóriák között akkor átfedés van ?
        Ha már úgyis csak hasalod, akkor jobb volna diszjunkt csoportokra szedni, úgy kijönne a számszerű összegükre a 15 és egyértelműbb volna, mire gondolsz.

      • Ja a szamolas a gyengem, nem jon igy ki a 15.igazad van. Igazabol azt akartam illusztralni, hogy l100bol harom ferfi, ferfi nemi identitas mellett tud egyenlosegben gondolkodni.
        Raadasul en magam a kozel 50evem alatt osszesen harommal nem talalkoztam. Most a blog miatt van +1 fő.

      • Nem tartom atfedesnek, mert a masodik csoportban levo ferfiak nem vallalt melegek. Ugy ertem. Hazassagban elo melegek, akik vagy nem tudatositottak, vagy tudatosan elfojtjak. De ez tenyleg hipotezis a reszemrol.

      • Itten megint tapsolok árnikának. A reménytelenség olyan szakaszában vagyok, hogy kôsz nem, pasi nem kell, nem akarok beszélni velük, nem akarok kínlódni az önző, gőgös és sokszor ostobán értetlen mégis nagyarcú szavaikkal. Egészében nézve megvetésre méltó társaság. Nagyon kevés férfi van, akivel egyáltalán hajlandó vagyok kommunikálni (és itt intim kapcsolatról még szó nincs, csupán kommunikálásról). Tényleg úgy van, hogy minél tisztábban látsz, annál inkább kiábrándulsz. És ez az egész baromira nem zavarna, merhogy nincs is szükségem férfitársaságra (talán egy-egy rövid időre /kacccsintós szmájli/), csakhogy mindenütt ott vannak, elszívják a levegőt, a munkalehetőséget, az anyagi javakat, a jogokat a lehetőségeket. Nem tudom megkerülni őket és ez halálra idegesít (bocsánatkérés a ffi barátaimnak, de ők úgyis tudják, mit gondolok és így is szeretnek. Szerintem maga ez a tény minősíti őket 🙂 )

      • Mostanaban volt egy erdekes almom. Az volt benne, hogy fiatal lanyok coltunk, en kivul alltam es figyeltem, hogy probalkoznak a fiuk a lanyokkal. Es elkezdtem nemen kapalozni, hogy ne ne ne beszelgessetek veluk! Nektek az rossz lesz! Rosszat tesznek veletek! Kiabaltam, de nem jott ki hang a torkomon. Szenvedtem ettol az almomban, es kenytelen voltam tehetetlenul vergodni, es vegignezni, hogy a lanyok elhiszik, amit a fik mondanak. Razzak a hajukat, mosolyognak, kacerkodnak. Jaj de szar volt!!!

      • A “kiabálok és nem jön ki hang a torkomon”, ez visszatérő (rém)álombeli képzet nálam is, szerintem sokaknál. Aztán állati nehezen kierőlködök valami kiáltást, amire fel is ébredek.
        Most vasárnap 8-kor ébresztett a férjem, és még teljesen benne voltam az álomban, és egy lokálfélében voltunk, ahol egy régi kolléganőnk énekelt egy sanzont, aminek dallamát és szövegét is fel tudtam még azon melegében idézni. És jó volt a dallam és jó volt a szöveg, pedig sosem hallottam ezt, és ezen megállt az eszem.
        Az agyam zeneszerző és szövegíró egy személyben, miközben alszom, ki gondolta volna.
        A másik, ami érdekes, hogy ha éjjel kimegyek pisilni, utána folytatom az álmot.
        Általában marha jókat szoktam álmodni, kellemes szürreálisakat, sokszor szexiket (a sanzon is az volt), és ritkán vannak rémálmaim.
        Olyan jópofa, hogy amikor pihen az agyunk, ilyen fura dolgok történnek benne, és álmunkban is elszórakoztat minket.
        annyira elszomorít, hogyha meghalok, mindez nem lesz, és semmi sem lesz, mint ahogy azelőtt sem volt semmi, csak suhannak majd az évmilliárdok nélkülem, nélkülünk… 😦

      • Én verset, regényt és néha esszét szoktam írni álmomban. Sziporkázó és termékeny vagyok, de sajnos mire felébredek, elfelejtem, úgy látszik, nem tudom követni a saját zsenimet.

      • Adél, még annyit, hogy bennem egy ideje átkattant valami, kommunikációs szinten. Ha még emlékszik valaki, az “ők is léteznek” post alatt meséltem a melegfelvonulások mögötti mechanizmust, és egy ideje én is ezt az utat követem. Nem volt ez tudatos, csak az átkattanásom után valahogy ez jött automatikusan. Azaz: ha olyan beszélgetésbe futok bele (mindegy, hogy férfi vagy nő a partner), akivel – ahogy fogalmaztál – kínlódni kellene, akkor nem én állok neki alulról magyarázkodni, meg érvelni, meg megértetni, hanem felülről jövök, hogy nemár, te még itt tartasz? tudod, hogy milyen középkori a gondolkodásod? te még komolyan hiszel abban, amit mondasz? nem tájékozódsz, nem vagy képben, hogy mi történik a világban? Pár ilyen kérdés, és elkezdenek ők magyarázkodni.
        Miért én legyek ebben a dinamikában az, akinek teret kell kiharcolnia magának? Próbáljon ő meggyőzni, hogy totál rendben van, hogy akkor vagyok nőies, ha mosolygósan, élvezettel pucolom a szaros vécét, meglátjuk, mire fog menni vele(m).

      • Jaja, gyorsan lezárom én is. Otthagyom őket azzal, hogy olvass, tájékozódj, nekem nincs erre időm.

      • “csakhogy mindenütt ott vannak, elszívják a levegőt, a munkalehetőséget, az anyagi javakat, a jogokat a lehetőségeket. Nem tudom megkerülni őket és ez halálra idegesít ”
        Kicsit mellbe vágott.

      • Tegnap voltam állásinterjún. Én álltam harmadiknak. Kettővel előttem egy amolyan zombiszerű pasi. Egy olyan tényleg teddkihaddhűljön, interjún répafarmer susogós dzseki, kedvetlen, unott, épp csak beugrottam arc. Eggyel előttem egy néprajz diplomás nő (tudod, elkezdtem a magyar szakot, de aztán ott volt a férjem, már nem volt kapacitásom rá, hát abbahagytam, a néprajz meg rosszabb, mintha szimpla érettségim volna), aztán én diplomámmall, szakmai tapasztalattal, durván kicsipekedve (ki az a hülye, aki szocszférába prada cipőben, kiskosztümben, lágyra szárított hullámokkal állásinterjúzik???? Aszongya a pasi ott a sorban, hogy mi van má, ő siet- és idegesen billeg egyik farmeros lábáról a másikra. Sétál, pedig a megadott időponthoz képest alig tíz perc a csúszás. Aztán megfogja magát és elmegy. Rám néz ekkor a néprajzos:
        – A hülye, hogy elment. Pedig több esélye volt, mint kettőnknek együtt.
        És mondja ezt olyan elfogadón, magától értetődőn, hát ez van, pasi a vonalban, akkor mindegy is, kár a gőzért.
        Erre ránéztem, hogy akkor hadd menjen! Pacsizz ide, küzdünk mi ezért a szarért tovább.
        Röhögtünk, pedig sírni lett volna kedvem. Erre mondom, hogy elszívják.

      • Te, Adél, a múltkori blogtalin rövidre sikeredett a beszélgetésünk. Ha ott leszünk mindketten az idén, szívesen dumálnék veled… elég szégyenletesnek tartom a férfiakra azt, ami ebből, meg az Árnika rögtönzött statisztikájából kiderül… és sajnálom, hogy így érzel, persze, ha jól vagy ezzel, akkor az okés… na, mindegy.

      • Hát nem tudom, ilyenkor mindig megriadok, hogy te jó ég, most akkor megint jön valaki, aki be akarja bizonyítani, hogy rosszul gondolom és rosszul érzem amit gondolok és érzek. Az mondjuk reménylkeltő, hogy azt mondod, szégyenletes a férfiakra nézve, ha egy nő ilyen kiábrándult. Apám vagy a férjem eddig el se jut. Ők úgy gondolják, beteg vagyok és a csodálatos nemüket méltatlanul nézem le. Soha egy pillanatig sincs önvizsgálat arra nézve, hogy nekik van- e szerepük abban, hogy így érzek. Ááá, hisz ők tökéletesek.

      • Rosszul fogalmaztam… nem “megtéríteni” akarlak… csak beszélni, mert kénytelen vagyok egyetérteni azzal, amit mondasz, meghallgatni, figyelni… ez az egész nagyon nehéz… ha elkezdek beszélni róla másoknak, engem is agymosott feministának néznek, meg radikális izének, pedig egyre jobban kezdem érezni a dolgokat… és fáj, hogy ez van.

      • Aha, ezt így értem. Ott leszek egyébként a találkozón.
        Nekem meg már nem fáj egy ideje. Hideg vagyok, cinikus, bizalmatlan és ez tök jó. Innen csak felfele változhat a dolog. Nem nagyon találkozok viszont olyan férfival, aki a képet árnyalná. Olyankor mindig vállon veregetem magam, hogy de milyen jó, hogy nem táplálok hiú reményeket! A teljes kiégés és nihil már nem fáj és nem ismeri a szomorúságot.

      • Egyébként reggel óta az “Isten nőgyűlölő” mondatodon kesergem, meg merengek. Remélem, megérted, ha ezt így nem akarom elhinni, és elfogadni… de épkézláb és hiteles választ nem tudok mondani… azért csak azt hiszem, hogy egyenlőnek teremtett minket, és nem ő cseszte el, hanem mi, az “epekedsz utána, és ő uralkodik rajtad” a bűneset után hangzik el… de sajnos nem tudom hitelesen megfogalmazni, hogy akkor ő miként nem nőgyűlölő…

      • az én apám verziója: nincs más dolgod ezek szerint. túl jól élsz, túl sok az időd, ha dolgoznál egész nap a földeken (vagy gépsoron) akkor nem beszélnél ilyen hülyeségeket.
        bátyám zsigerileg elnyomja a nőket és közben nagyon megértő meg elfogadó ember. ismertek hasonlókat biztos vagyok benne. jó ember.
        azt is gondolom, hogy ha agymosottság felől nézzük, akkor igen. agymosott vagyok. tényleg nem lehet engem meggyőzni, hogy a férfiakkal baj van, komoly baj.
        évekig humorosra vettem a figurát, hogy hát ők ilyenek. bolyonganak a világban, tudattalanul és milyen jó, hogy vannak körülöttük anyák, szeretők, feleségek, akik mutatják az irányt, megadják a válaszokat (ez mi, ami itt fő? kérdezi a zuram tegnap este a főzőlapon rotyogó nyilvánvaló külső jegyekből egyértelműen felismerhető főtt krumplira mutatva) .
        mára aztán rohadtra belefáradtam. mert hiába, nincs az alagút végén fény. a gyerekek növekednek, okosodnak, valami van, amit látható eredménynek is nevezhetek. ami aztán továbblendít akkor, amikor felteszem magamban a kérdést: van értelme? mi az értelme?
        a férfiak esetében nincs változás. az meg egyrészt unalmas, másrészt rohaszt.

      • Dehogy teremtett egyenlőnek! Isten lenézi a nőket, lásd az oldalborda marhaságot, a bűnbe taszító nő jelképet, ami azután megmételyezi az egyház nőkhöz viszonyulását. És az alap: ha isten fikarcnyit törődött volna a nőkkel, akkor nem szorította volna őket ilyen igazságtalanul a szaporodásba.

      • A hitvitára most nincs időm, de azért az “oldalborda-marhaság”, vagyis ahogyan a teremtésről beszélünk, nem azonos a teremtéssel… tudtommal az csak a második leírásban van, de mindegy, ezzel nem fogok senkit sem meggyőzni… Hogy a zsidó-keresztyén vallás, de nemcsak hemzseg a nőgyűlölő kijelentésektől, az tény, de azért én hiszem, hogy Isten nem az, amit mi, emberek mondunk róla, még akkor sem, ha azt az Ószövetségben valaki kanonizálta. Persze, nagyon is megértem, ha felháborít, amikor valaki ezt izomból, tévedhetetlen kijelentésként le akarja nyomni a torkodon, és azt mondja,. hogy a 12 év rabszolgaság c. filmet idézzem: “This is Scripture…”, ez Szentírás.

    • Ez az amit lánykori nevén, és kva ideges pillanataimban ‘csordaszellemnek’ nevezek, és a legártalmasabb hímsoviniszta tulajdonságnak tartok?

    • Naja, nekem meg a férfiakkal van bajom, de baromira, és ebben a megvetésben nyitva tartok egy kiskaput, amin olykor besurranhat valaki, aki érdemes a megbecsülésemre.

      • Értelek Adél.
        Én máshonnan indulok, máshol tartok, valószínűleg másfelé is megyek. Árnyalja a dolgot, hogy segítő szakmában dolgozok, és a személyiségem alapból olyan, plusz arra vagyok kondicionálva és képezve, hogy egy adott témát/helyzetet/problémát egyetlen pillanat alatt nyolc szemszögből is körül tudjak járni, belehelyezkedve a másik fejébe, érzéseibe. Ebből kiindulva annyit tudok mondani, hogy a világ egyik legnehezebb dolga feladni a hatalmat, és ez is a “nem mentség, de magyarázat”-kategória számomra. Azaz: látni vélem a mechanizmust, a férfiak oldaláról is.

      • Igen egyszerű és kisstílű mechanizmus az. Nem bonyolult belehelyezkedni. Annál inkább nekik a nőibe (ugye, ugye a klasszikus bonyolult női lélek kliséje). Hanem jómagam is segítő vonalon mozfok s eléggé empatikus is vagyok, így hát pontosan látom, hogy a hatalomnak nem sajátja az empátia, hisz nincs rá szüksége. Talán ezért is a nagyfokú érzelmi retardáltság, a szegényes kommunikáció, a testi szükségletek keverése valódi érzésekkel, a kényelemhez ragaszkodás szerelemnek aposztrofálása. Látod-e, ezt teszi a hatalom az emberrel. Vajon a nők is így elcsökevényesedtek volna, ha a leosztás valami véletlen folytán fordítva alakul? Ezen sokat töprengek. Meg azon, hogy hol rontottuk el? Hol dőlt ez el? Mi volt az a pillanat, mikor megkaparintották a hatalmat? Félek akkor, mikor mi nem bírtuk otthagyni az ordító csecsemőt.
        Szoktam mondani, ha isten nem lenne nőgyűlölő, úgy rendezte volna, hogy velünk megszületi a gyereket, de a tej a férfi melléből folyna. Így első pillanattól egyértelmű lett volna, hogy a feladat közös, s így a jogokon is osztozunk.

      • “Vajon a nők is így elcsökevényesedtek volna, ha a leosztás valami véletlen folytán fordítva alakul? Ezen sokat töprengek.”
        Ezen én is. Az eddigi tapasztalataim alapján (amiben benne van a saját múltam, a dramatikus munkám, a hitrendszerem, és még sok minden más), azt gondolom, hogy: igen.

      • Igen, egészen biztosan. És elég volna akár egyetlen generációt fordítva nevelni, hogy megforduljon a dolog.
        Ez ugyanis nincs genetikailag kódolva, ez mind-mind nevelés.

        Én azon szoktam gondolkodni, hogy a férfi gondolkodók, filozófusok miért nem voltak annyira gondolkodók és tudósok, hogy rájöjjenek, hogy a nő is éppúgy ember ? Sőt, ők hirdették az ellenkezőjét.
        Annemarie Pieper : Van-e feminista etika c. könyve nagyjából ezt boncolgatja, és nagyon jól.
        Sok ilyen témájú könyvem van. Sőt olvasni is szoktam őket, nagyon jók.

      • Mas irányba haladtak volna. De igen, csökevényesedtek volna. Szerintem borzasztoan statikus lenne minden.

      • “Meg azon, hogy hol rontottuk el? Hol dőlt ez el? Mi volt az a pillanat, mikor megkaparintották a hatalmat? Félek akkor, mikor mi nem bírtuk otthagyni az ordító csecsemőt.”

        “A férfi, mint magántulajdonos
        A mezolitikum (kb. az időszámításunk előtti 6000 és 1000. év között)… a tartalékoló gazdálkodás és a cserekereskedelem kezdete. A vadászat, vagyis a
        férfimunka révén összegyűjtött élelmiszer-tartalékok ellenére megmaradt a matrilineáris leszármazás rendszere. Másrészt azonban a felhalmozott
        élelmiszer-tartalékok az európai történelemben először tették lehetővé a
        magántulajdon és az öröklés egyszerű formáját; az utóbbi pedig az apa nemzésbeli szerepének felismerésétől kezdve a férfi számára biztosított
        előnyöket. Ha a tulajdont a tulajdonos halála után is számításba kellett venni – ez volt a mezolitikum forradalmi felismerése! -, akkor ebből következett, hogy az apák előbb-utóbb követelni fogják a tulajdon patrilineáris leszármazás szerinti öröklését. A nők helyzete ezzel kritikussá vált.
        Borneman a továbbiakban kifejti, hogy az addig csak gyűjtögető asszonyok vették észre először az elhullatott magokból kinövő növényeket, s próbáltak
        először egy kapaszerű szerszámmal kiásott árkokba magokat vetni, s a termést learatni. Bár így ők teremtették meg a mezőgazdaság alapjait, a férfiak hamarosan feltalálták a marhák által húzott ekét, s ez újra megerősítette uralmukat a nők és a gyermekek felett. A vagyonról (háziállatok, vadász-
        zsákmány, gabona stb.) már főleg ők gondoskodtak, s ezt saját tulajdonuknak tekintették; előnyös helyzetüket cserekereskedelemmel és hadviseléssel
        egyaránt kihasználták. Így alakult ki a patriarchális társadalom, s a nők alárendelt helyzete a magántulajdon alapján.”

        Innen : http://mek.oszk.hu/03600/03600/03600.pdf

      • “Borneman a továbbiakban kifejti, hogy az addig csak gyűjtögető asszonyok vették észre először az elhullatott magokból kinövő növényeket, s próbáltak
        először egy kapaszerű szerszámmal kiásott árkokba magokat vetni, s a termést learatni. Bár így ők teremtették meg a mezőgazdaság alapjait, a férfiak hamarosan feltalálták a marhák által húzott ekét, s ez újra megerősítette uralmukat a nők és a gyermekek felett.”
        Ezt úgy bírom, a barguzini leletnél évekig találgattak, hogy egyáltalán nő vagy férfi az illető, pedig ott csak alig 150 éves csontokról volt szó, de bezzeg azt, hogy nők és férfiak mit csináltak évezredekkel ezelőtt, azt pontosan tudják. Minden ami fontos és hősies, esetleg alkotó munka az természetesen férfiakhoz köthető, ami meg olyan kis kulimunka amit egy átlagos csimpánz is el tud végezni az marad a nőknek. Tuti így volt, ja.

      • Gondolom, rajzok maradhattak, meg hogy miket temettek a halottaik mellé.
        Persze igazad van, hogy ezek mind férfi tudósok fejtegetései, akik még egy évszázada is olyanokat mondtak, hogy a nők az ivari ciklusuk miatt alkalmatlanok tudományos munkára. És nem tanulhattak évszázadokig.

      • Ó, a barlangrajzok, az alábbi kutatás nagy kedvencem 🙂
        “Nők voltak az első barlangrajz-készítők, sugallja egy új kutatás, amely kéznyomatok alapján jutott erre a következtetésre. A legtöbb kutató eddig úgy gondolta, az őskori művészek férfiak voltak, így ez a kutatás évtizedes régészeti dogmát borít fel.”
        Persze már olvastam a fentiekről olyan fejtegetést, ha nem férfiak készítették, akkor biztosan (!) kamaszfiúk, mert kizárt a nők szerepe ebben (is), mivel ők nem vadásztak, tehát nem festhettek rajzokat a vadászatról, amiben nem vettek részt! Nem érdekes, hogy az a következtetés eszükbe sem jutott, hogy ha a vadászatról javarészt nők készítették a rajzokat, akkor tán az lenne a logikus, hogy együtt vadásztak a férfiakkal nem? De! 🙂

      • Különösen szép teljesítmény abból kiindulva, hogy ezekben az időkben még tanulni se nagyon engedték a nőket. Mert, ha a tanulással megerőltetik az agyukat, az a méhük rovására fog fejlődni és fuccs a sok gyereknek. Ebben komolyan hittek (vagy csak úgy tettek), kb. mint most a szaúdi vezetők abban, hogy a nőknek azért (is) tiltani kell az autóvezetést mert még elnyomnák és szétráznák a méhüket és a petefészküket és így nem tudnak majd szülni (hogy a férfiak heréjét miért nem féltik a sok rázkódástól az rejtély).

      • “férfiak hamarosan feltalálták a marhák által húzott ekét,”

        hiszi-piszi!

        azt inkább el tudom képzelni, hogy a nők rájöttek a vetésre, és rájöttek arra, hogy egy mély és hosszanti árokban még többet lehet vetni, majd ezt követően a rendelkezésükre álló eszközökkel (saját erejük és a kis kapaszerű eszköz) ekézni kezdték a földet.

        aztán ezt az eszközt egy marhára kötötték és megkérték az éppen arra járó, unatkozó faszt – mert közben a nők keze ügyében volt egy-két szoptatni való kisded, eltenni való élelem, sózásra váró hús, aszalás alatt lévő zöldség stb. stb. – hogy ugyan kísérd már ezt a marhát arra egyenest 50 lépésnyit, aztán fordulj vele vissza. ezt csináld meg 6 fordulással.

        aztán a férfi rájött, hogy ez kényelmesebb, mint elmenni vadászni és az így kialakított ekét (mivel a nő – naiv módon, elsősorban a gyerekek és a törzs érdekeit szem előtt tartva – átadta neki) erővel magánál tartotta.

        aztán ha kérdezte valaki, hogy józsikám! az meg mi ott a marha mögött. nagy büszkén válaszolta, hogy hja kérlek az új találmányom! 🙂

      • Hát ez gyanús nekem. 6000 és 1000 között a dolgok a Közel-Keleten voltak hangsúlyosak, és nem Európában. Másrészt, a nagy felfedezésekről Kányádi Apokrif ének c. verse jut eszembe, miszerint az újítókat az épp aktuális hatalom hatalomféltésből marginalizálta, és mindig egy nemzedékkel később értették meg az újításuk lényegét (kb. így lehetett a kerékkel is). Szóval ez az érvelés elég csúsztatós… már bocs.

      • “Meg azon, hogy hol rontottuk el?”
        rossz végén voltunk a faroknak.
        a házasságban ugye jogilag nem létezett a nemi erőszak, a férfinak joga volt a dugás, a büntetőjog szerint is. és mivel fogamzásgátlás sem nagyon volt, így lehetett folyton terhesnek lenni, szülni, szoptatni. sajnos nem nagyon maradt kapacitás, és pihent test arra, hogy képviselje saját érdekeit a családban, az egyházban és a parlamentben, itt a nagy nyomulásban. fejünkre nőtt a tesztoszteron, győzzünk kimászni alóla.

      • .” fejünkre nőtt a tesztoszteron, győzzünk kimászni alóla.”- És hogy megsértődnek, mikor akarsz kimászni alóla. Nem kell tesztoszteron, nem kellesz, dugás se kell. Hagyjatok békén. És nem gondolkodik még akkor se. Nem gondolkodik egyik se, hogy miért lett ez így. Hogy van-e neki- nekik szerepe benne, hogy ennyire cinikus vagy. Nem. Ő vérig sértődik, hogy ő (az ő farka) nem kell és/vagy kikiált betegnek, fęrfigyűlölőnek (de azt is ilyen szánalmas vonalon levezetve, amiből szintén az jön ki, hogy veled van baj). Vagy azt gondolja, találtál jobbat, van valakid, de ha nem, akkor is az lesz a legfőbb gondod, hogy keressél. Mintha nélkülük nem volna az életnek értelme. Időről időre az bukik ki belőlem, ahogy figyelem őket: Hogy merészelik? Hogy merészelnek ilyen önhittek lenni? Hogy merészeli még egy nálam butább is megengedni magának, hogy úgy beszéljen velem, mint egy gyerekkel. Felmerült ez itt kommentekben már, nem szóltam hozzá, de értem a dolgot. Ismerem. Jó példa rá, isteni sztori. Nemrég egy ismerősömhöz kellett bemennem egy ügy miatt. Eléggé bizalmatlan voltam, mert tudom, hogy bármikor megdugna, tolakodott is már, szóval ez megint az az egyenlőtlenség, amit férfi nem ismer, hiszen milyen kellemetlensége lehet egy pasinak abból, ha bemegy egy nő lakásába. Legfeljebb annyi, hogy akkor ott nem dughat.
        Szoval toporgok a kapu előtt, és a pasi ilyen csigás negéddel, hogy ne féljek, menjek nyugodtan. Ne féljek??? Nem félek, bmeg, csak agyalok, hogy kitegyem-e magam tolakodásnak. És nem érti. Mondja, nem, ő uriember, elintézzük a dolgunkat NE FÉLJEK!!! De közben izzad a homloka és látom a szemét, jaj, a szemét, hogy milyen szánalmasan örül a helyzetnek. Majd hozzáteszi, hogy van egy macskája, az nem gond? A macskáktól nem félek? MI VAN?!
        Végül már a dolog sem volt olyan fontos, mentem volna a picsába, csakhogy beszorított ezzel a lesajnáló gyerekké nyilvánítással, hogy tudniillik, ha visszaülök a kocsiba, akkor én megijedtem, sőt félek egy ilyen talpig uriembertől. Így hát bementem, szarul éreztem magam, és forgott a gyomrom, mert bár uriember maradt, de csak a felszinen. Gondolatban összenyálazott.
        Nem tudom, érti-e ezt valaki.

      • Hogy a viharba’ ne érteném, engem a trollom “nyugtatott” meg többször, hogy ne féljek, nem lesz bajom belőle, ha mégis beszélgetek vele, és ne aggódjak, nem fog bántani, ha mégis beengedem az életembe. Ez belőlem előhozta a vicsorgó vadállatot, hogy mégis milyen kibaszott jogon merészel paternizálni meg nyugtatgatni engem?
        Nem értette.

      • Adél!
        hogyne, hogyne érteném!

        a ne félj! – azt sugallja, hogy gyenge vagy.
        lehetsz bármilyen erős, ezt akkor is előszedi.

        bár velem ez már ritkán esik meg, de visszaszólok azonnal. “szerintem itt te vagy az, aki fél, nagyon fél. vajon mitől rettegsz ennyire?”

        igaz is, hogy messziről elkerülnek a férfiak. barátnőim férjei esetleg beszélgetnek velem, de két-három mondat után sírva menekülnek és koccintanak a zurammal, hogy “szegény te! (mármint a zuram a szegény) nehéz lehet egy ilyen nővel!”

        ja! nekem meg csupa móka és kacagás az életem!

      • Árnika, “szegény te! (mármint a zuram a szegény) nehéz lehet egy ilyen nővel!” – az enyém is pont ilyen szerencsétlen, csak annyi, hogy nálunk már a családban is gyűjtenek neki.

      • Huh, pedig azt hittem, komolyan, hogy ez már túlzás lesz, hogy megint ufo vagyok, túlreagálom, képzelődök. Ilyenkor próbálom magam elé idézni a jó férfiakat, hogy tudjak viszonyítani, vagy magamat kicsit felfelé húzni, meggyőzni, hogy tényleg túlzok, csak a fantáziám meg az érzékenységem tombol. Aztán leírom męgis. Ezt a sztorit is hordom magamban egy ideje, most kétségek közt leírom, hogy ha valahol, akkor itt talán érti valaki, miért pattogok. És akkor kiderül, hogy igen.

        Az ügyhöz még:mocskos manipuláció ez egyébként, ugyanis, ahogy írtam is, beszorít vele. Háborogsz, mert leminősít, és hogy ne tudjon föléd menni, kinevetni, lesajnálni, hát bemész hozzá, vagy beülsz a kocsijába, vagy besétálsz az ismeretlen utcába, stb. Behúz azzal, hogy lekicsinyel. Paternalizál, ahogy naja írta. Ráadásul nem is hiszem, hogy tudatos. Egyszerűen ø az erøs férfi, én meg a gyenge nő, aki fél a macskától. És persze nem vagy veszélyben, tényleg nem kell félned, de akkor sem azt teszed, amit akarsz, ő irányít, azt teszed, amit ø akar.
        Fuaj, te, manapság brutálisan radikalizálódok. Ilyen beszélgetések hatására jól esne egy-egy ilyet megütni. Sorry

      • Nekem azt írta a trollom, miután már sokadjára kivágtam, hogyaszongya, ő nem akar beleavatkozni az életembe, és önmagam maradhatok akkor is, ha majd megint közelebb engedem magamhoz.
        Mindezt azok után, hogy feketén-fehéren ismételten leírtam (nem célozgatva, hanem konkrétan, hülyegyerek verbális szinten), hogy soha többet, semmilyen formában nem akarok kapcsolódni hozzá. Szóval megnyugtatott, hogy nem lesz baj, önmagam maradhatok 😀

      • Naja, mert az ilyen azt is tudja, hogy a nem az valójában nem nem, hanem mórikálás. Csak azért mondod, mert még udvaroltatni akarsz.
        És a minap a saját barátnőm erősítette ezt meg. Hogy bizony a nem, az nem feltétlen nem. Akko majdnem megütöttem 😀 Merhogy a mórikáló mentalitás erősíti az erőszakoskodókat. Mondjuk azt is lehetne elemezni, hogy az milyen igen, mikor már inkább engedsz,ncsak hagyjon már békén. Aztán ebbő megszületik a szabály, miszerint a nőknél a nem, az nem valós és nem komolyan vehető.

      • Adélhoz: én azt is érzem benne, ahogy kioszt magának egy glóriát gyorsan. Megtehetné, hogy félelemben tartson, terrorizálhatna is, hatalmában áll, de ő jófej, nem fog bántani, hát ne félj. Brrr.

      • “Hogy merészelik? Hogy merészelnek ilyen önhittek lenni? ”
        igen, én is pont ettől vagyok kiakadva. sötét mint a föld, ki sem lát a fejéből, az agya helyén lévő zsírtól, de mondja… plusz, ha sikerül áttörni a falat, pl. valami beszólással, akkor meg lefagy mint a win95, és akkor meg azért nem lehet vele rendesen beszélgetni.
        és mekkora üdítő, mikor sikerül kivétellel beszélni! és basszus van kivétel, négyet is ismerek, nem igaz hogy kötelező a zsíragyúság. mindegyikőjüknek van valami normális szenvedélye, elvan a saját dolgaival és nem a nők vérét szívja, és képes ellátni magát kajával és tiszta ruhával. nem bonyolult ez, csak fel kell nőni hozzá egy cseppet.

      • “képes ellátni magát kajával és tiszta ruhával.” Nem röhejes, hogy erre a két alap semmiségre a legtöbb férfi képtelen? Persze kikérik maguknak és állítják, hogy ezek semmiségek és simán megtudnák tenni. Azután odaszólnak a feleségnek, hogy “éhes vagyok, mi lesz a vacsi?” meg “vasaltál inget?” Nem érzik, hogy ez mennyire gáz?

    • A lenti kommentedre írom, mert oda nem fér már.
      Igen szándékosan írtam, hogy ezt félre fogjátok magyarázni és 🙂 jelet is tettem oda, direkt mert iróniának szántam.

      Ugyanis az előző mondatod éppen ennyire volt lekezelő:
      “Nadja, a médiaszekeres kommentjeidre utalnék. Ha nincs más, csak rendreutasítás, ha az a stílus, akkor naná, hogy a kamasz lázadni fog az apja ellen.”
      Ezzel felnőtt ember létemre én is tisztában, vagyok, nincs szükségem,hogy ilyen általános, alapvető dolgokat elmagyarázzanak. Részedről pedig ez kioktatásként hangzott. Ne gondolja senki, hogy nála van az Enigma, és tudja mindenki életére a megoldást. Nem tudhatott, hogy te hasonló helyzetben vajon mit tennél vagy meg tudnád-e oldani a helyzetet. És azt, hogy megoldani nem is a megfelelő szó, mert inkább már csak segíteni szeretnénk a gyerekeket.
      Ahogy azt korábban is írtam, sikerült pár szavam alapján olyan téves megállapításokat levonnod, amiket nem is említettem, és nem is ilyen irányból közelítettem meg a dolgot. Miközben te is többször leírtad, hogy szabályokra szükség van. Ha itt szigorúan beszélek a gyerekekről, az nem azt jelenti, hogy a gyerekkel is lekezelően beszélek.
      Kérem az értő, odafigyelő olvasást, hogy ne beszéljünk el egymás mellett.
      Köszönöm! N.

  4. “Szerintem tök igazad van, hogy nem kell eltűrni ha megütnek, és jó, hogy utánamentél a dolognak.
    Viszont az idézett cikked és a FB kommentjeid alapján egy idegesítő személy vagy, aki hülyeségeket ír.”

    • 😀 😀

      Éva, neked nem feltűnő, hogy veled folyton ilyen dolgok történnek? Állandóan kihívod magad ellen a sorsot. Ne csodálkozz, hogy ilyen eredménye van, még ha valóban helytelen is volt, hogy megütött az a srác.

      Ilyeneket nem kapsz? 😀 Én állandóan ezt hallom. Hogy ugyan nekem nem tűnik fel, hogy mindig nekem van konfliktusom? Dehogynem, feltűnik. Annak van konfliktusa, aki felemeli a szavát az igazságtalanság ellen, meg aki nem fogja be a pofáját, ha nem tetszik neki valami. És hát, nyilván abban is van a hiba. A fasznak nem tűr kussban.

      És még egy: mondjuk, ha ebben a helyzetben te visszaütöttél volna, akkor most tudod, mi lenne? “NA UGYE! Milyen agresszívek a nők!”

      • Természetesen visszaütöttem, mert jött tovább, ezt önvédelemnek nevezzük. Megpróbáltam megharapni, majd tökönrúgtam.

        Én meg azon filózom amúgy szociológiailag, hogy haállítgatnánk a változókon, ha fiatalabb lennék, ha idősebb, ha férfi, ha élne a férjem, ha látnának időnként valami fickóval, ha rusnyább lennék, ha szebb, ha tanulatlanabb, ha híresebb, de ugyanígy kiállnék, az milyen reakciókat szülne a hígfos virtuális térben. Kivel merik ezt az áldozathibáztatást megcsinálni, és kivel nem.

        És ne felejtsük el, hogy az erőben, ami megnyilvánult, és amihez hivatalos ügyvédem is épp gratulált, van egy nem látható elem, aki nem exponálja magát, de volt neki nyomatéka.

      • Arra gondolsz, hogy ha Rubint Réka biciklije szerepelt volna a történetben, meg az ő tarkója, az ő szava, akkor az azért felszólalást minden magyar állampolgár egy emberként tartotta volna jogosnak? Gyanítom, nem. Jellemző a mostani társadalmi állapotokra a bűnbakkeresés, a gyenge hibáztatása, a “hulljon a férgesse” közömbje. Törnöm kell a fejem, kinek kellett volna ott állnia, akinél máshogy csengene ugyanez a történet, de csak valami halmozottan hátrányos emberrel tudom elképzelni, hogy végül ne kezdjék el csipkedni. Mondjuk ha egy down kóros gyereket ütött volna meg, vagy egy cuki időset… De még az is necces, mert akkor a gyereknek a szüleit kezdenék hibáztatni. Valami lenne.

      • Na hiszen azon lenne csak hümmögés, röhögés, hogy biztos azért van, meg azért agresszív, meg van konfliktusa, meg mittomén, mert b…lan.

      • Van egy olyan érzete is ennek az esetnek, hogy a hagyományos szerepek szerint egy nő hallgatott, nem emelhette fel a szavát semmi és senki ellen.
        Tehát, ha a mai korban egy nő igenis szóvá tesz valamit, sőt felháborodását fejezi ki, minősíti a férfi bunkó viselkedését, akkor ez rettentő agresszivitást vált ki.
        Mert szokatlan, mert a férfi az etalon, az ő szava a döntő, még ha oltári nagy baromságokat is mond és taplón viselkedik.
        Egyszer egy kisebb vita alkalmával mondtam a barátomnak, hogy úgy beszélsz velem, mint egy gyerekkel, rendreutasítóan. Érdekes volt, ahogy megdöbbent és tudatosult benne a viselkedése. Utána elintéztük, amit akartam.
        Tehát sajnos a rossz szocializáció, a férfiak “terelése” ebbe az idióta felsőbbrendűségbe. Sok férfi nincs is tudatában ennek.

      • “Egyszer egy kisebb vita alkalmával mondtam a barátomnak, hogy úgy beszélsz velem, mint egy gyerekkel, rendreutasítóan. Érdekes volt, ahogy megdöbbent és tudatosult benne a viselkedése. ”
        Erről eszembe jut egy szerintem eléggé megkérdőjelezhető alapállás, nem a konkrét esetre, meg a te esetedre vonatkoztatom. Arra gondolok, miért gondoljuk, hogy ‘úgy beszélni mint egy gyerekkel’ valami dehonesztáló, megalázó, lealacsonyító, valami olyasmi, amit ki kell kérni magadnak? Miért így vetődik fel, miért érv ez? Miért, hogy beszélünk a gyerekekkel? Úgy, ahogy nem szeretnénk egyébként, hogy velünk beszéljenek? Vagy miért? Annyiszor látom, hogy csak mert felnőtt valaki irtó sok mindent, túl sok mindent megenged magának a gyerekekkel szemben. Ahogy velünk is tették, persze. És akkor aztán nézünk nagyokat. Ja, hogy a példa … hát ez az.

      • Nagyon egyetértek.
        Nadja, a médiaszekeres kommentjeidre utalnék. Ha nincs más, csak rendreutasítás, ha az a stílus, akkor naná, hogy a kamasz lázadni fog az apja ellen.

      • blaci leírtam korábban is, szó sincs állandó rendreutasításról, inkább elmagyarázzuk a dolgokat, és olyan stílusról sem, mert én is utálom, ha így beszélnek velem. Nem fejtettem ki egyértelműbben ezek szerint, te pedig elég rendesen ebbe az irányba vitted a témát.
        Csak egy példa: Megkérdeztem, miért nem akar leérettségizni? Erre a válasz: Mert lusta vagyok. Ezután csak mosolyogni tudtam. Én ezt nem érzem rendreutasításnak.
        Amit Kalüpszó írt, azzal részben egyet értek. Igen vannak szülök, akik tényleg túl sokat megengednek a gyerekkel szemben.
        De vannak helyzetek, ami megkívánja, hogy “rendreutasítsd” a gyereket.
        Ha utazunk, és nincs idő fél óráig körül írni dolgokat, akkor szólsz, hogy ülj le, kapaszkodj, ne állj az ajtóba, vagy az autóba ne húzogasd le az ablakot stb.

        Ahogy beszélünk egy gyerekkel, az nem csak dehonesztáló lehet, hanem szeretne valamit a gyerek, de arra nincs idő, lehetőség stb és van amikor a felnőtt dönt, hogy mi legyen. De már látom ezt is félre fogjátok magyarázni. 🙂

      • Őőő, ez az “úgyis félre fogjátok magyarázni”, na ez olyan lekezelő mondat.
        A lényeghez: határokat szabni a gyereknek, meg hogy a felnőtt dönt, pláne ha nincs idő, ez természetes. Mégsem kell hogy lekezelő legyen. Két felnőtt között is lehet ilyen helyzet. Ha azt mondom, hogy ezt a gombát le lehet szedni, nekem elhiheted, az nem lekezelő. Egyszerűen ahhoz jobban értek, mint a másik. Aki meg esetleg azt mondja nekem, hogy ez a gyertya jó lesz a kocsiba, nekem elhiheted. Mert hát ahhoz nekem lövésem nincs. Ettől még nem vagyok kisebb értékű. És ilyen értelemben nem vagyok lekezelő a gyerekeimmel. Igen, nagyon sok mindent jobban értek, mint ők. Még. De nem úgy adom elő nekik, hogy ti hülyék vagytok. Hanem úgy, ahogy egy felnőttnek mondanám, aki ahhoz a témához pont nem ért. Vagy ahogy egy felnőtt, értelmes beosztottamnak. Nem beszélek velük másképp, csak esetleg egyszerűbben, az ő ismereteikhez igazodva.

      • Nem azt érintettem, hogy az élet kereteit betartani vagy éppen rendreutasítani dehonesztáló-e, hanem azt, hogy vajon, miért kérik ki a felnőttek jellemzően, hogy ha úgy ‘beszélnek velük mint egy gyerekkel’. De amúgy így is egyetértünk :).

      • Viccelsz Adél, hát mit keres egy Down szindrómás gyerek a fogason??? Intézetben a helye, nem tudtad?? 😦

      • Azé a downt hoztam fel, !ert most őket divat szerezni, fotózni, színházat játszatni. Hogy talán feléjük volna lojalitás.
        Talán.

      • Divat szeretni- hülye tabi, hogy folyton kontrollál, s ő dönti el, mit ír!

      • Szerintem nem komolyan írta, csak a megítélés hangját közvetítette. Vagy tévedek? Sok downos tud illeszkedni.

      • Évus, semmi gáz, kéne valami egyértelmű irónia-jel. Mondjuk az viszont komoly, hogy saját fülemmel hallottam ilyet már, de ebbe ne menjünk bele, mert nem ez most a téma.

        Adél, a “divat” szót nem használnám, én örülök neki, hogy egyre több kampányban jelen vannak, hátha, kis lépésekben végre rájönnek a népek arra, amit Évus is ír.

      • > kéne valami egyértelmű irónia-jel
        esetleg ha dőlt betűvel írod vagy idézőjelbe teszed az segíthet… a fáradtságon mondjuk nem segít semmi az tény:))

      • És ha a szociológiai paramétereket úgy állítanánk át, hogy Orsós Aladár nyakon vágta GÉ tisztességes adófizető, bérlettulajdonos, háromgyermekes, özvegy édesanyát? Orsós Aladár és barátai rendszeresen semmibe veszik a közösségi közlekedés legelemibb szabályait, Miután GÉ erre többször felhívta a figyelmét, OA megtámadta. Szerintetek? Ugyanez a kis csapat fröcsögő kommentelő, aki itt rinyál az általánosításon, nem kezdene el masszívan cigányozni? Melyiküknek jutna eszébe azt mondani, hogy állj, ez csak az összeférhetetlenekről szól? Éva lehetne a Magyar Anya, aki kiáll egy szebb jövőért!
        A falnak megyek ettől az álszent, demagóg, hazug, felfele nyal, lefele tapos mentalitástól!

      • Ez egy nagyon jó felvetés, mert pl egy nő anyai identitását elég sokszor használják hatáskeltésre olyan szövegösszefüggésben, amikor annak a témához semmi köze, pl. “46 éves anyuka eladó szobabútort keres”, vagy “a buszsofőr rátámadt a terhes asszonyra”…. és ide akarják visszaterelni azt az anyét, aki erőt mutat. (Te csak foglalkozz a gyerekeiddel, anya létedre nincs jobb dolgod stb.) Fura ez az anyaság összekapcsolása a szerencsétlenséggel, szánandósággal, gyengeséggel.

      • Igen. Ezzel lehet ervelni, hogy ennyi gyerekem van!
        Nekem hamisan cseng, de pl a ferjem (tenyleg nala ez inkabb egy ilyen aranyos, joindulatu, gondoskodast sugallo beidegzodes) gyakran hangoztatja, hogy negy gyerekunk van!
        Ebben benne van, hogy ezert o ker cserebe bizonyos evidenciakat, ami ezaltal jar neki:
        Megertest
        Tiszteletet, hogy o milyen felnott es felelossegteljes
        Amulatot, hogy ehhez kepest milyen fess, kiegyensulyozott es fiatalos (amitol egyebkent nekem kiutesem van, ha a kornyzetunk ezt jelzi vissza, hogy ennyi gyerekhez kepest! Mintha minimum megroggyant, faradt arcu, gorbe hatu nem tudom minek kene lennunk ennyi gyerek mellett)
        Ilyesmik.

      • Miután nap, mint nap tolják a képünkbe “a de savanyú az ábrázatod, szültél ma már eleget?” propagandát, milyen hazug és álságos módon jelenik meg az anyaság mindenhol? Ahogy képviselőné írta és egy kicsit feljebb én is direkt hangsúlyoztam, indifferens szituációkban milyen negédesen lehet hangsúlyozni az x gyermekes édes(!)anyákat (már a kifejezés sziruposságától is hangosan öklendezem), mintha érdem lenne, avagy jellembeli pluszt jelentenének a gyermekek (természetesen csak akkor, ha fehér, középosztálybeli és mélyen vallásos vagy). Kirakunk az akikre büszkék vagyunk táblára, kapsz egy matricát az üzenőfüzetedbe. Ja, a lényegtelen dolgokban lehet dicsekedni az anyasággal. Bezzeg, ha helyzet van, az x gyermekes édesanya rögtön rinyáló, hülye picsává vedlik át. Mert mi van, ha beteg a gyerek? Ez a k.va értekezlet soha nem fog véget érni, az ovi/bölcsi bezár fél ötkor, a suliból négykor kiteszik őket az utcára. Ki a francot értesítsek feltűnésmentesen (!), hogy menjen értük? Ekkor már a dicsőségtábla közelében sem vagy, max. azt kapod, hogy te akartad, hogy így legyen. Bezzeg ugyanezek a gyerekek a céges karácsonyi bulin milyen imponálóak voltak, amikor a főnököd úgy mutatott be az új nagy fejesnek, hogy senki sem mondaná meg rólad, hogy x gyereked van. Te meg kényszeredetten mosolyogtál és próbáltad a lezárt projektekre terelni a szó, mindhiába. A végén még hőbörgő ünneprontó is voltál, amikor szóvá tetted, hogy milyen fasza, kis családbarát munkahely ez – mert büszkén jelentették be az állami plecsnit – és komolyan elmagyarázták, bele az arcodba, hogy az, csak nem a te beosztásodban dolgozóknak… Ekkor jött el a pillanat, hogy kimentél a budiba pisilni/hányni, vizet inni, belenéztél a tükörbe és elismerően csettintettél, hogy tényleg, ahhoz képest, hogy hány gyerekem van…

      • igen. igen.

        én kaptam a sok gyerekemre tekintettel ingyen üdülést. amikor átvettem a ticketet akkor mondta az ügyintéző, hogy ezt vegyem jutalomnak.

        nem mondtam nyilván neki semmit, minek. ő csak átadta a főnöki üzenetet. de kérdem én: a jutalmat a munkámért szeretném kapni nem a gyerekeim száma miatt.
        illetve, amit a gyerekeimre tekintettel, lényegében szociális juttatásként kapok azt légyszi ne könyveljétek már el jutalomként.
        volt anyáknapi plecsni is pénzzel. azt is jutalomként adták.
        ennek megfelelően nem kapok jutalmat egy ideje…

  5. Megint a kölcsönösség-mítosz: szimmetriavágy, az éremnek két oldala van, két ember kell:
    “Ha Dani “bocsánatot “kért öntől a viselkedése miatt akkor jó pár hasonlóan vélekedő társam nevében kérném hogy ezt ön is tegye meg valamilyen formában . Azért kérem erre mert így csitulhat az az ellentét amit olyan emberek “feldühítésévél” okozott mint pl én .. Engem ne minősítsen senki amiatt amit más elkövet csak azért mert odajárok bringázni vagy mert hasonló bringám van ! Nagyon sokat jelentene mind a “két ” félnek egy ilyen poszt vagy cikk is akár és más fényben tüntetné fel ezt a dolgot ! Így ön is kevesebb indulatos kommentet vagy akármit kapna , mert java részt emiatt vannak !!”

  6. A hozzáállásukról azok a reménytelen párbeszédek jutnak eszembe, amit férfiakkal vagyok kénytelen folytatni olykor (egyre ritkábban egyébként, mert már nem akarok mindig ugyanoda lemenni, hát rájuk hagyom). Szóval ez a beteges gőg, hogy csak a magukon keresztül szemlélni a világot, magukat sértve érezni és nem látni a lényeget. Mikor egy ilyennel összeakadsz (javarészt csak ilyennel), akkor te jelenségről beszélsz, ő meg hőbörög, hogy szokott mosogatni. Ki nem szarja le? Nem róla beszélünk. Chhh, az életérzés, a fullasztó önkontroll, mikor folyton mérlegelsz, hogy mit írsz, mit mondasz, mit osztasz meg, mert ha kiejted a szádon, hogy bántalmazás, a férjed feldúltan számon kér, hogy miért mondod ezt, hisz ő nem is ver (csak kétszer kaptál, de azt is megérdemelted, tudod, anyukám). Mikor a világon mindent önmagukhoz képest látnak! Elképesztően bosszantó és reménytelen állapot.

    Szóval ilyet látok most is. Kedves Gerle Éva, szíveskedjék bocsánatot kérni, mert én, a jó DH- s most mérges vagyok.
    Ki nem szarja le? Tekerjél normálisan, beszéljél normálisan és lássad, hogy a közösséged bőven fel tud mutatni agresszív, ostoba, kommentekből jól láthatóan valami beteges felsőbbrendűségi kórságban szenvedő bunkókat. Tegyél azért, hogy te más legyél, s önmagadat ne a közösségen keresztül határozd meg (mint egy gyerek). Ne csak magadat lásd (mint egy gyerek), hanem a világot. Határolódj el a jelensęgtől és ne itt keress önigazolást, hanem fent a hegyen meg a fogason viselkedj feltűnően kultúráltan. Az felnőtt viselkedés. Amit a kommentelők művelnek az éretlen, gyermeki csápolás. Teljesen mindegy, hogy ezt körülményeskedő, intelligens(nek tűnő), vagy alpári, fenyegetőző modorban teszik.

    • “Mikor egy ilyennel összeakadsz (javarészt csak ilyennel), akkor te jelenségről beszélsz, ő meg hőbörög, hogy szokott mosogatni.”

      igen. igen.

      köszi.

      • Árnika, néha megölelnélek. Van innét néhány nagyon fontos barátságom, egymásra találásom, és gyakran érzem, hogy akár lehetne veled is. Érzésrokonság legalábbis bizonyosan.

      • 🙂
        Ez a blog egy csoda!
        Értünk.
        Érezzük.
        (Gondolkodtam rajta egyebkent, hogy a saját, igen kozeli, regi barati kapcsolataimban ez miert nincs meg, miert nem ertenek? A valasz:a blog. Ettol, ezert, itt tortenhet ez meg)

      • a tévedések elkerülése végett fejeim nem rajtad röhögnek,
        hanem egyetértő boldogsággal, fülig érőn mosolyognak triplán.

        Sajnos a való életben még sosem futottam össze olyan emberekkel, akikkel ennyire értettük egymást, a neten viszont nyakra-főre jönnek a jobbnál jobb arcok, gondolatok, a blogon, a facebookon.

        (sajnos viszont az is igaz, hogy ez mindenféle szűk csoportra igaz, és innentől kezdve mindenki hajlamos azt gondolni, hogy egészen biztosan neki van igaza, és a vele hasonlóan gondolkodókból áll a világ.
        Legalábbis míg a gépet ki nem kapcsolja 😀

    • Igen szokott mosogatni, de ha valami téma szóba kerül, állandóan a szavadba vág, 60-szor kezded el a mondatodat, nem figyel igazán rád, hogy mit mondasz, okoskodik, hogy az nem úgy van, ha mondod, hogy de mert utána néztél, akkor rád förmed, hogy te okoskodsz, nem érti, hogy neked is meg van a saját elképzelésed, mint neki, és szeretheti ő a pörköltet, semmi bajod ezzel, de képtelen megérteni, hogy te a tejszínes csirkét szereted…….stb., stb. stb.
      És nem érti, hogy mitől elnyomás ez???
      Hogy nem figyelnek a nőkre. Számításba se veszik, hogy ők is gondolkodnak, éreznek, léteznek, látnak, hallanak.

    • Adél ezt nagyon jól megfogalmaztad helyettem is, köszönöm. Én próbálkoztam már sok másik bejegyzésnél is, de elvisz mindig az indulat, hogy hogy lehetnek emberek ennyire értetlenek.

      • Hja, az indulat engem is. Lassan már indulatkezelési szarságra kell mennem, mert nemhogy szelidülnék, mán egész bevadulok a haragtól és a tehetetlenségtől.
        Hanem kaptam ma csokit, fahéjas szilvást, meg levelet, hogy milyen jó ez a nagy kemény haragvás, meg illúziórombolás, merhogy segít jól látni a valót. Na, tessék. KÖSZÖNÖM, T.!
        Befaltam a csokit, és na, csak úgy mondom, hogy beszélgettem ma valakivel, aki minden “szabályt” átlépve tényleg jó fej, partner, komolyan vevő, odafigyelő, szellemes, kellemes. A második férfi, akit x évem alatt ilyennek látok. Mondanám, hogy hurrá, hurrá, létezik ilyen, van remény, csajok, csakhogy nyakon csapom magam: nehogy csápoljak már a minimumnak.

        (Megjegyzem, ha felmerül a gyanú, hogy ilyen pasival találkozunk, érdemes neki megemlíteni, hogy öröm vele az együttlét, mert érzi az ember a saját súlyát, a kiegyenlített viszonyt és a megnyilatkozás utáni vágyat. Érzi, hogy partnernek van tekintve, hogy beszélhet szabadon, könnyedén, gyanakvás, gyomorgörcs, készenléti stressz nélkül. Ha a pasi ilyenkor hitetlenkedve néz, s valami olyat mond, hogy nem érti, miről beszélsz, mert ez az alap és ő mindig így kommunikál, na, akkor van némi remény. Ha beleül a dicséretbe és valami közhellyel reagál /én nagy tisztelője vagyok a női nemnek, én szeretem az okos nőket, én az eggggyenlőssség híve vagyok stb/, akkor tudható, hogy nem természetes a dolog, csak /most éppen/ baromira erőlködik, hogy elkábítson)
        Ajjj, micsoda fertelmes cinizmus! 😀
        Mindegy, az írás esszencia, a valóság mindig hígabb, ma meg kaptam csokit, s egy üdítő beszélgetést. Valaki besurrant a kiskapun, hogy árnyalja a képet.

      • Jaj Istenem mennyit kell meg fejlődjek ! Simán kell olvassak egy évet ,hogy hozza is tudjak szolni.
        Csak azert kommentelek, hogy tudjatok hogy en is letezem. Amugy azt se tudom kire kell szavazzak mivel megkaptam a jogot,de hiaba…

      • Ajaj! Legalabb a ferjem tudta mi az. 🙂
        Bizony blaci tavol al tolem a gerontokracia barmely valfajanak kifigurazasa ahogyan azt feltetelezted. 🙂

      • Őő, ezt nem értem. Tőlem egyébként nem áll távol, de most nem tudom, hogy jön ide. Hogy a kihullott fogak, vagy mi? Mert jó ötlet, de nem volt a fejemben, mikor leírtam.

      • Fogasnak a Balatonban élő, legalább … méretkategóriát elérő süllőt hív(hat)ják. Mint egy halas ismerősömtől megtudtam.

  7. Ez olyan, mint amikor emberek azt bizonygatják, hogy ők jók, nem lopnak, nem gyilkolnak. Ilyenkor elképzelem, hogy mit szólna egy olyan sírfelirathoz, hogy “Jó ember volt, nem lopott, nem gyilkolt meg senkit.” (Amúgy meg egyre inkább úgy tűnik, hogy a lopás, mint nagyon sok minden más, definíció kérdése. “Az a mennyiség nem is számít, megérdemelte, úgysem volt rá szüksége, marad neki elég, jogom van hozzá, ő is lopta” stb.)

  8. Olvasom, és értetlenkedem: megalázott a fogason nyilvánosan; gyermeked előtt mozgásodban korlátozott, tehát fenyegetően lépett fel veled és vele szemben is; meg is ütött téged – mi ebben a normális?! Kb. 15 féle köztörvényes bűncselekményt követett el a Danika és még Te kérj bocsánatot mástól, mert ez őt felidegesítette?! A vak felszólítja a sántát, hogy kérjen tőle bocsánatot, mert nem látta rendesen amikor a süket elgáncsolta a sántát és ezért őt felidegesítette a sánta 🙂

    És mi van a saját nemű elnyomókkal?
    Ma délután megbüntettek a villamoson, mert érvényes bérlettel közlekedtem. Az ötven feletti 2 ajtósszekrény ellenőrnő csak mozgásomban korlátozott, minősíthetetlen hangnemben beszélt velem, elvette a szig-et, és csak akkor adta vissza, amikor a kezébe adtam a bérletemet és nem tudom hányadszorra meggyőződött róla, hogy nem hamis és érvényes. Amikor közöltem vele, hogy ne beszéljen velem ilyen hangnemben és stílusban és most már legyen szíves adja meg a nevét és a számát elengedte a vállamat, féloldalra fordult és közölte rajta van a csekken és nem mondja meg mit képzelek… Nos ebben a hónapban 2000 forinttal többe került a bérletem.
    Ez csak egy az ötven feletti ellenőrnőkkel kapcsolatos élményemből… és nem általánosításként írom le, de valamiért mindig a bögyükben vagyok, a múltkor még nem voltak közterületesek és így rendőrt hívtak, mert ellenálltam:) mind a 46 kilómmal!!!
    amikor visszarángatott a fehér vonal mögé és másik két három ajtós kollégával a falhoz nyomtak. A rendőr miután megmutattam az éves utazási igazolványomat (!) annyit mondott kikísérem a kijáratig, hogy biztonságban elmehessen…., mert nem akart jegyzőkönyvet felvenni.
    Nem csak férfiak tudnak elnyomók lenni. Hányszor beszéltem már felnőtt értelmiségi nőkkel, akik leereszkedően anyáskodóan viseltetnek velem szemben és merő jóindulatból! Észre sem veszik, hogy nem egyenrangúként kezelnek.
    Valahol olvastam egy tanulmányban, hogy az gyermeki adottságokkal rendelkező felnőtteket az emberek a legtöbbször gyermekként kezelik tudattalanul, ezt a határt kb. 10 -11 éves kor környékén érik el. Hát ez van…

    • És szerinted a gyermeki adottságokkal rendelkező felnőttek hány százaléka lehet nő és hány férfi ? Induljunk ki mindjárt az alkatból, hangszínből…
      Nincs amúgy semmi különös abban, hogy a nők is ilyenek, egy anyagból vagyunk gyúrva, önző és tanulékony az ember, bármilyen nemű is.
      Nagyon súlyosan el lennének csúszva akkor a viszonyok, ha kizárólag férfiak lennének elnyomók és csak nők volnának a bántalmazottak.
      A probléma ott van, és már ez is elég nagy gond és egyenlőtlenség,
      hogy az elnyomóan viselkedők zöme férfi, míg az elnyomottak zöme nő.
      Akkor lennének kiegyenlítettek a viszonyok, ha mindkét csoportban azonosak lennének a nemi arányok.

      Ehhez mindenekelőtt az erőszak-kultúra markáns csökkenése lenne szükséges,
      ezt a kultúrát pedig a férfiak hozták évezredek óta divatba és tartják fönn saját érdekeik okán vasmarokkal.
      Tőlük tanulják el ezt a harcmodort azok a nők is, akik egyéni adottságaik révén tudnak élni az elnyomó eszközökkel.

      Gondolkodásod hasonló azokhoz a férfiakéhoz, akik méltatlankodva tekintenek arra a nőre, aki többet keres náluk. Az, hogy a férfiak több pénz felett diszponálnak, nem azt jelenti, hogy személy szerint akármelyik férfi gazdagabb akármelyik nőnél, csak hogy az átlag férfinek 50 ezerrel több van a zsebében havonta, mint az átlag nőnek.
      Ez pedig nem kis különbség, pláne ha hozzávesszük, hogy a fizetőmunkán túl a nők végzik a reprodukciós munkák egészét, a nevelési és háztartási munkák túlnyomó részét, és ezek által összességében többel járulnak hozzá a gazdaság fenntartásához és működéséhez, mint a férfiak.
      Mégis kevesebb a pénzük, és nem is kevéssel.

      • “Tőlük tanulják el ezt a harcmodort azok a nők is, akik egyéni adottságaik révén tudnak élni az elnyomó eszközökkel. ”
        Nekem erről mindig a fehérekhez törleszkedő, +/- felszabadított feketéket meg a nagy rabszolgafelkelő Spartacust juttatja eszembe – akinek tudtommal magának is voltak rabszolgái. Hogy valójában nem a rendszert akarják megváltoztatni, csak átállni a nyerő oldalra.

      • tegnap a kezembe akadt egy színes folyóirat (rendelőben várakozás közben került egyik kedves kolléganőmhöz és ő mutatta, hogy mitől őszült meg várakozás közben)
        benne egy nagyon sikeres, vezető beosztásban dolgozó, hiper-szuper asszonnyal beszélgetés. három gyereke is van.
        kérdezi az újságíró, hogy a mindennapokat hogy oldja meg. válasz: a “hozomviszem” – értsd: gyerekek iskolába, óvodába, edzésre, orvoshoz stb. vitele és hozása – rám marad, mert azt gondolom, hogy a férfiak részéről ezt a társadalom nem tolerálja, ha egy férfi végzi ezeket a feladatokat. így annak is nagyon rossz az optikája, ha például egy férfi a munkahelyén azért tölt kevesebb időt, mert a család ügyeit intézi.

        jaj!!!

        döbbenet. elszomorító.
        ennél a nőnél ott van minden eszköz ahhoz, hogy erős legyen. jövedelme, karrierje, döntési kompetenciája, erőforrások feletti rendelkezése van. és minden erőforrását a Rend szekerének tolására fordítja.

        hogyan lennének akkor képesek nők ezrei mindez erőforrás nélkül kilépni és nem maradni és nem hagyni. (miért hagyta?- bassza meg aki ilyet mer kérdezni. otthagyni a nőt a szarban, az erőforrásoktól megfosztani aztán megkérdezni tőle: miért hagyta?)

      • Van egy férfi, akivel valaha együtt kezdtük a pályát. Inspiráltuk egymást, fesztiválokra készültünk és versengtünk, kinek a csapata viszi a pálmát. Ő most kapott állami kitüntetést a munkájáért. Mikor olvastam, a szívem majd kiszakadt. Olyan ez nekem, mint a villogó neon: Mi lehetett volna ez.
        Ja, 12 óra naponta, hétvégék, és támogató háttér. A gyerekei meg felnőttek közben. Az enyémek is. Nincs is egyebem.
        Nagyon fáj.

      • Megkérdeztek idős embereket nagybetegeket, mi az amit elrontottak a életükben és másként csinálnák, ha újra kezdhetnék: a legtöbben a gyermekeiktől ellopott időt sajnálták…. nem volt egy olyan sem aki még egyszer a munkát és a karriert választaná. Adél kedvesem, azt neked is és nekem minden fontos dolgunk megvan. 🙂

      • Ez egy röhejes általánosítás, bocs, de dolgoztam haldoklókkal, és amit elmondanak, az köszönő viszonyban sincs ezzel a hatásvadász dumával.

      • Düde, bár az utolsó mondatod nem értem, de csak reménykedek, hogy nem akarod most nekem megmondani, minek örüljek. Ugye nem tudod te jobban, hogy az én életemben mi mekkora érték és mi mekkora fájdalom. Nagyon remélem, hogy a kommented nem ezt akarja sugallni.
        Azok a megkérdezett öregek pedig bizonyosan sikeres férfiak voltak, akik szerteágazó életük, sikereik, nőzéseik mellett elfeledkeztek a gyerekeikről, aztán megsértődtek, hogy nincs, aki a betegágyukat őrizze. Biztos nem azok a nők nyilatkoztak így a haláluk előtt (no, anyósom biztos nem, ott voltam, láttam a drámáját hat rákényszerített gyerek után) akik a gyerek- háztartás életbe, férfiszolgálatba belesorvadva integettek a partvonalról az életnek.
        Én pontosan tudom, mim van és mit veszítettem, és azt is tudom, megérte- e. Ide meg nem teszek mosolygó szmájlit, mert már úgyse lehet megváltoztatni semmit. Nem fogok álszent mosolygásba fordulni azt gondolva, hogy tán nem fáj majd annyira a veszteség, ha azt mondom, hááát persze, hogy így volt a legjobb.
        Hát persze.

      • Igen. Kino a szakallam arra az ervre, hogy de hat ott vannak a gyerekek!
        Igen, tudom. Es?
        En megtanultam komoly logisztikaval es atlag feletti turo es telejsitokepesseggel, plusz kiegyensulyozott es segito csaladi hatterrel meg haladni elore. Egyensulyozni es folyvast idohiany miatt frusztraltnak lenni. Hogy se itt se ott nem tudok teljesiteni, mert itthon tanulo, magolo, dolgozni rohano anya vagyok, a munkahelyemen pedig “ra nem lehet szamitani ,mert sok gyereke van”karrierjeben megtorpant munkaero.

      • Imádom, szeretem a lányom, totál rajongok érte és élvezem a társaságát, de hogy életem fő művének tartanám? Ugyan.
        Annál inkább azt, hogy van egy szakmám, ami hivatásom és szenvedélyem lett, és jó, igazán jó vagyok benne, egyre fejlődök, és csomó embernek tudok segíteni vele.

      • Szerintem ez az életem főműve egyszerre magyarázkodás (nem tudtam megvalósítani semmit abból, amit szerettem volna, de …) és baromi önzés is. Mert ebben bizony benne van, hogy a gyerek legyen ezért hálás.

      • Pál Feri atya olyan szépen beszél erről… a gyerek nem lehet az életem célja vagy értelme, mert ezzel agyon nyomorítom… egyfajta megfeleléskényszernek vetem alá: nem cseszhetek el semmit, mert én vagyok anyám-apám élete értelme… Erre én azt mondom: fuck off and get a life… mikor meglesz az életed, ami neked úgy, ahogy van, jó, akkor beszélünk, mert addig nem tudsz adni, csak elszívni… tőlem, a gyerekedtől… zsigerből éreztem ezt anyámmal szemben, de mire kimondhattam volna neki, meghalt… egyébként erről szól a Pozitia copilului c. film, azaz A gyerek fekvése, amit valami idióta magyar filmes Anyai szívnek fordított… mi lehet annak is a fejiben… megnézném…

      • Jaj, Adél, ezt én még nem éltem meg, mert nem nagyon tarthatnék ott, de lassan már érne. Ugyanez. Egyetemi csoporttársaim karriereket futnak be, tévében szerepelnek, díjakat nyernek, cégeket alapítanak: fiúk, gyerektelen lányok. (Férfiak és nők, de nekem fiúk és lányok maradnak). Én meg belegondolok, hogy még anyának se vagyok valami szuper, legalább ez meglenne.

      • Abszolút értem Adél, Naja, Árnika oldalát, de az jutott eszembe, hogy akkor vajon mégis miért van a legtöbb sírfeliraton az, hogy a legjobb anya volt, stb, és viszonylag kevés olyan, hogy a legjobb minőségbiztosítási auditor volt? A sírkő egyfajta összegzése lehet az életnek, gondolom, azt iratják rá, amit ők, vagy a család a legfontosabbnak tart elmondani róla. Ugyanez a gyászbeszédre is.

      • Riva, a sírfelirat arról szól, ahogy mások megélik az adott embert, kívülről. De itt most arról beszéltünk, hogy az adott ember belülről mit él(t) meg, mit tart(ott) fontosnak. Vagy tartana, ha őszinte lenne magával, meg a külvilággal. Hiába van egy sírkövön az, hogy kisjuliska a világ legjobb idesanyja volt, ha kisjuliska maga azt mondaná a kilencvenéves fogatlan szájával, hogy egy elviselhetetlen robot volt az egész élet, és mind a 12 szülésébe majd belehalt, és bárcsak lett volna meddő, mint a nagyboriska három utcával lejjebb.

      • Ugyqan már, a sírfelirat meg a gyászbeszéd a világ legordasabb hazugságainak gyűjteménye. Köszönő viszonyban sincs a gyászolók valós érzéseive, a hqlott valódi személyiségével. Olyan közhelyek gyűjteménye, amiket ez a társadalom értéknek állít be. Vajon mit lehet elmondani egy nőről, akinek semmi egyéb nem jutott, mint a család kiszolgálása? Hát nagy pátosszal, hogy milyen csodás anya volt. De hallgattam én apósom csodás apaságát miközben hetente verte szét a házat delíriumban.

      • De akkor kisjuliska miért írta ugyanezt a saját anyja sírkövére? Ha tudja, hogy nem is ez a lényeg?

        Persze, hogy nem igaz minden gyászbeszéd, nem ezt akartam sugallni, hanem azt, hogy amit elmondanak, felírnak, az valahol úgy tűnik, hogy mégis egyfajta (vagy az egyik) lényeg. Legalábbis magánembereknél, mert közszereplőknél, művészeknél persze a pálya a központ ezekben a beszédekben. És igen, nyilván blablabla, meg sablon szöveg, de akkor miért a családi szerep van kiemelve ezekben?

      • Azért Riva, mert aki temet, az a saját szemszögéből nézi az elhunytat, neki az anjya, az apja, a lánya, és nem a minőségbiztosítási ellenőre. Viszont az, hogy valaki anyja, apja, lánya, stb. vagyok, az semmit nem mond el arról, hogy ezeket a szerepeket hogyan éltem meg, vagy hogy mit szerettem volna megélni helyette.

      • Oh Riva, nekem az efféle sírfeliratokról mindig az jut eszembe, miért nem ismerték el még éltében, tettekkel, miért most kell nagy szavakat használni, mikor már úgyis mindegy, na jó szinte? Na ilyenkor aztán lehet már mondani mindent, mindenki legnagyobb megnyugtatására és megnyugvására, főleg szép és kerek, jól hangzó mondatokat. Mindig egy nagyon fiatalon meghalt és máig is gyanúsan a férje általi bántalmazásba belehalt női családtagom temetése, meg sírfelirata jut eszembe: élt 29 évet, csodálatos anya, a legjobb feleség, aláírás: a bánatos férj … a belem kifordult, pedig elég zsenge voltam, de náluk mindig vágni lehetett a levegőt a stressztől, az agressziótól.

      • Düdének: Azt meg én nem értem, hogy miért vonunk le végleges tanulságokat a haldoklók szavaiból? Attól, mert valaki haldoklik, még nem bölcs, ámbár a tét nélküliség kitisztíthatja az elmét valamennyire.
        De hogy kétely nélkül adjunk mindenki szóra, aki megbánta a bűneit a halálos ágyán (lehet pusztán az elszámolás miatti félelemből, nem tudom), azt én túlzással, olyasminek tartom, mint a falvédők és a powerpointok bölcsességeit. Hát hogy ja, akkor, ott, neked.

      • Ok, lehet, hogy nem fogalmaztam egyértelműen. Tudom, hogy a sírfelirat műfaja nem tényfeltáró újságírás. Tudom, hogy vannak álszent emberek, és bántalmazók is. És olyan halottak is, akikről nehéz igazat és jót mondani egyszerre. Amin gondolkozom, az csak az, hogy mégis, minden oda fut össze, hogy ha dicsérni kell valakit, akkor a családi szerepét dicsérik, mint az élete kiemelendő részét, és nem az auditorságát. Mintha ez valami vitán felül álló egyezmény lenne. És azt hiszem, hogy mindkét oldalról, tehát nem csak a Rend álszent és manipulatív fejesei, hanem a többiek is. (És disclaimer: remélem ebből nem az jön le, hogy azt gondolom, hogy ez az egyetlen lehetséges szerepe a nőknek.)

      • Az az érzésem, hogy totál elbeszélünk egymás mellett, úgyhogy nekem ez az utolsó nekifutásom.
        Ez az egész onnan indult, hogy ki mit él meg élete sikerének, sikertelenségének, hiányának, félrecsúszásának, stb. you name it. Azaz egyéni megélésekről volt szó. Hiába véssék akárki sírfeliratára, hogy a világ legjobb anyja (lehet, hogy az is volt), ha ő_nem_érezte_magát_annak, mert csak teher volt neki az egész, és másban tudott/szeretett volna teljesíteni.
        A sírfelirat (és a hasonló címkék) semmit, vagy csak édeskeveset árulnak el arról, hogy az egyén mit tartott élete fő diadalának.
        Itt és itt fekszik XY, a legjobb Z, aki viszont utálta, hogy Z kellett lennie, és legszívesebben Q szeretett volna lenni.

      • Riva talqán azért, mert nincs más, amit kiemelhetnek. Meg talán mert ezeket a szövegeket a család és az egyház állítja össze évszázados klisék alapján. Meg talán mert a születés- házasság- temetés ugyanabban a körben mozog, amit a szerepek határoznak meg.
        Lehetne más. Lehetne arról beszélni,nhogy izgalmas kreatív nő volt ez, akinek életét a házasság törte derékba.nFelnevelt két gyereket, s húzott maga után egy férjet, s ebbe rokkant bele. Hű volt végig, mert levegőt venni sem volt ideje, s nyilván korai halálához bőven hozzájárult a sok stressz, amit a gyereke okoztak neki. Lehetett volna akár művész vagy hoteligazgató. Minden ott volt benne, ami lehetett volna. Lett helyette anya, és felség. Mások csicskája, sa szent szaporodás katonája.
        Ez pl tetszetős gyászbeszéd, nem? De tudnék férfiaknak is írni. Ah, csodás apukák és férjek. Oltalmazó királyfik, na, persze.

      • Re Riva – március 27, 2014 – 21:01
        Az is benne lehet, hogy a család temet általában, nem a cég, mármint nem nem a temetkezési, hanem az nem, ahol auditor volt. Bár voltam temetésen, ahol üzleti partnerek is voltak, s efféle érdemekre is kihegyeződött a beszéd.

      • Hűha. Most megpróbálok nagyon árnyaltan fogalmazni, szerencsére ismertek már annyira, hogy remélhetőleg nem megy félre a mondanivalóm.

        Az van, hogy én mindig kurva nagy művész akartam lenni. Vagy kurva nagy néptanító. Megmondóember. VALAKI (“aki szárny is, fény is, örök szépségnek hírnöke…”). Nagyon akartam, komolyan. Persze, a pszichológusom később rávilágított, hogy de hát ezt mind miért 25 évesen kéne…?
        Mindegy, a lényeg, hogy én nagyon akartam alkotni, maradandót, hatásosat, akartam karriert és hírnévről álmodtam meg termékeny művészévekről. Tulajdonképpen a munícióm meg is lett volna hozzá, erőm és önbizalmam nem volt, folyton elbuktam, az állandó kudarc kikezdte a lelkemet, sok tényezőjét ismeritek is, nem is ragozom.

        Akartam lenni sok minden, és nem lettem. Nem akartam lenni anya, és lettem.

        És én most, a legteljesebb őszinteséggel mondom, nagyon mélyről és nagyon mély meggyőződéssel érzem, hogy nekem ő a fő feladatom: a lányom. (Tudom-tudom, kettőspont, van érettségim. Diplomám még nincs.) Valamiért azt érzem meglepő határozottsággal, hogy nekem azért kellett annyi mindenbe belefognom, annyi mindent csinálnom félig, az éppencsak-hozzáértésig, de nagy elszántsággal, hogy őt segíteni tudjam, hogy az ő tehetségét nagy biztonsággal felismerjem és támogassam. Azt érzem, hogy miatta volt minden.

        És azt is érzem, hogy ez nem teher, amit majd rárakok, nem ő pótolja életem nem létező fő művének hiányát- Hanem minden azért volt, hogy bölcsen tudjak neki háttér és szeretet lenni. Hülye vagyok? Én most komolyan úgy érzem, hogy nekem ő a fő feladatom. És azt is tudom, hogy – nem most, valamikor – fogok szülni még egyet, és hasonlóképpen lesz.

        Én, aki nagyon nem anyának valónak hittem magam, és elvettem egy gyereket egy nem megfelelő élethelyzet miatt, és ittam, cigiztem, és össze-vissza kúrtam, és pályát akartam meg elismerést, most anyakánt érzek úgy, ahogy soha máskor, hogy van értelme, és ő az értelme.
        Lehet ilyen? Hogy én csak azért vagyok mindenben féltehetség, hogy az ő egész, nagy, áradó tehetségének meleg fészek és szárnyat adó gondoskodás lehessek?

        Lehet olyan, hogy én nem akarok többet?

        Butaság, persze, hogy akarok többet, De már nem annyit és nem úgy, már “csak” hozzá képest.

        Nem, nem úgy definiálom magam, hogy anya vagyok. Vagyok ezer más, és az életem nem csak róla szól. Mégis ő az origó. Nem értem én sem, de ez van.

      • Naja, érzek némi arroganciát az “utolsó nekifutásodban”. De ok, akkor legyen itt vége.
        bajuszcic: nagyon érdekes, amit írsz, és megfogalmaztál olyan dolgokat, amik bennem is motoszkálnak. Én nem bírnék, pl. gyerekekkel dolgozni, annyira nem érdekelnek, és én sem csak anyának definiálom magam, de ahogy te írtad, mégis ők az origó. Ezt nagyon pontosan írtad.

      • Riva, az, hogy mit érzel rólam, még akár szemléltetheti is a fenti diskurzust. Te arroganciát gyanítasz (a világ legjobb édesanyja) = ez a külső szemlélő megélése. Belülről pedig: halálosan fáradt voltam, nem volt több szavam és energiám, jelezni akartam, hogy én ott és aznapra befejeztem (fáradt vagyok, nem akarok tovább érvelni) = a belső, egyéni megélés.

      • Bajuszcic, igen, megvolt ez az időszak is. Gondolom, elég kicsi még a gyerek, egyedül is van, zsong az ember, olyan csodaszerű az egész. Ilyenkor kell várni (bár vártam volna), míg a test kitisztul, a gyerek hétköznapivá válik, figyelni, mi hogyan működik és tiszta fejjel továbbmenni, vállalni. EGYÜTT. Mert aztán később, túlterhelve, ovoda, iskola által sarokba szorítva egy nagy pofával szemtelenkedő gyerek igen nehezen viselhető lesz, meg a tanulási zavar is, a közömbös férj is, az állandó zaj is, a szégyen, amit a fejedre hoz az imádott gyerek időnként. Emellett van néha cukiság és jó beszélgetés és töprengés, hogy van-e egyensúly az öröm és a teher közt.
        Ezt egy 4 évessel még nem látod. Kettővel sem. Csak a csodát látod. Amit írsz, éreztem én is. Most számolgatom, mi a legkésőbb, mikor vége lesz, elmennek, s csak látogatóba jönnek. Csak addig ne őrüljek meg.
        És mindez nem zárja ki a szeretésüket, de néha igyekszem felfejteni, hogy mennyiben tanult és kötelesség ez a szeretés és mennyiben igazi. Mert néha még a szeretés is nehéz.
        Mivel még soha nem tudtam néhány napnál többet külön lenni tőlük, azt sem tudom, hiányoznának- e. (merthogy csak a vágyat ismerem az egyedüllét iránt.) Azt tanultam, hogy igen, hiányozniuk kell, hiszen az anyjuk vagyok, viszont még nem volt lehetőségem ezt kipróbálni. Az biztos, hogy 3-4 nap alatt nincs bennem hiányérzet, de azt sem tudom, ez baj-e. Azt viszont tudom, hogy bűn. Illik pár óra után a gyerekért nyafogni. Szovall nyilván én vagyok hideg.
        Meg kéne már nézni a Kevint 🙂

      • Adél, én még nagyon az itteni blogéletem elején meséltem arról, hogy elvált szülőként hogyan éltem meg az apás hétvégéket, illetve nálunk ez 4-5 nap, kéthetente. Ennek is volt egy íve, mérhetetlen hiányérzetek, tanácstalanság, fájdalom, lézengés az elején, aztán sok-sok önismeret, és akkor az egészre rálátás kívülről, hogy én mit kaptam vissza, mi van a mérleg másik oldalán. A ráérős, nyújtózkodós reggel, a friss ágyneműben nyitott ablaknál bámulás kifelé, sok és minőségi idő magamra – és ha kedvem van arra, aki éppen mellettem van -, hétvégi tanfolyam, stb., de legfőképpen: zéró logisztika és kommunikációs kényszer. Nem kell intéznem, nem kell reagálnom, ha nem akarok.
        Volt bűntudat meg lelkiismeretfurdalás az elején, egy Jó Anya nem érezhet megkönnyebbülést, ha nincs a gyerekével, nagyvésővel belémvájták ezt, hát kibe nem? Rengeteget melóztam rajta szakemberrel, hogy felgombolyítsam, honnan jön ez, mit jelent, és mit gondolok és érzek ezzel kapcsolatban.
        Nagyon-nagyon egészséges a gyerekkel a kapcsolatunk sok éve olyan értelemben, hogy mindkettőnknek van sajátidős joga, és ezzel élünk is (igen, a gyerek is, abszolút kéri, plusz vétójoga van, hogy kivonulhasson egy-egy helyzetből, vagy időt kérjen), és tudunk röhögni azon, hogy szívja a véremet, és lóg rajtam, és most már húzhatna elfele a kedves papához, mert jaj de várom, hogy egy kicsit egyedül lehessek. Ettől még teljesen stabil és imádós a kapcsolatunk, de ember vagyok, jól érzékelt határokkal és kapacitással, és pontosan, hogy azt gondolom, hogy szülőként nem az a feladatom, hogy olyan legyek mint Szabó Magda Születésnapjában a Pelikán néni (“mint a pelikán, a vérével táplált minket!”), hanem az, hogy édeslányomnak/fiamnak megtanítsam, hogy miképp kell felmérni és tartani a saját határainkat.

      • Naja, ok, értem, csak azt nem tudom, hogy egy külső szemlélő, pláne egy internetes felületen honnan tudja eldönteni, hogy a te belső történésed éppen halálos fáradtság és nem pedig arrogancia?
        Ja, és csak kerüljön a szemem elé az a gazember, aki pisztollyal kényszerített, hogy azonmód, halálos fáradtan válaszolj! 🙂

      • Riva, senki nem kell, hogy eldöntse, megírtad, hogy mit éreztél ki belőle, én pedig válaszoltam, hogy mi volt mögötte.
        A gúnyolódástól kíméljük meg egymást.

      • Nekem valahogy amikor sikeres nőkről hallok, eszembe jut egy kép, hogy a férfiak a sikereiket úgy érik el, hogy közben az ellátásukat biztosító családi szekeret, csendben, a szekér mögé bújva láthatatlanul, tolja egy nő. A nőknek viszont úgy kell(ene) elérni ugyanezt, hogy az ő szekerükön, amit nekik kell húzni, fenn ül az egész család, és még örülhetnek ha a férj is csak rajta ül és nem húzza a szekeret megfeszülve visszafelé, mondván, hogy nem jó az irány amerre tartunk. Olyan már jóval kevesebb van ahol együtt, közös erővel húzzák a szekeret, olyat pedig soha nem láttam, ahol a férfi áll a szekér mögé és tolja csendben, míg a nő csak a haladásra koncentrálva lépked egyre feljebb.

      • jó a szekér hasonlat.

        működtetek egy rendszert, forognak a kerekek, pörög az élet, mennek a dolgok és valaki (a zuram többnyire) egy jó nagy adag homokot szór a fogaskerekek közé, csak úgy a törődés részeként. 🙂

      • Viccnek szántam, de amúgy tök igazad van. Jóindulatot illik feltételeznünk, mikor a másik keresztbe tesz nekünk és hátráltat vagy azt, hogy fogyatékos szegény azért nem tudja mit tesz, esetleg nézzünk félre és mondjuk csodálkozva “jé, a szél már megint pont a fogaskerekek közé fújta a homokot”. Mert ha nem ezt tennénk és figyelnénk mit tesz ill. nem tesz a másik velünk/ellenünk és nem keresnénk felmentést számára, elkeserednénk és világgá szaladnánk.

      • Csernus könyveiben folyamatosan ez a nőhibáztatás megy. Miért hagyják? Hát ő nem érti. Apukád fülit.

      • Csernus szerintem egyre kevesebb dolgot ért. Vagy sosem értette, csak nem beszélt ennyi mindenről?

      • Van ez a női duma, hogy aszongya “nekem szinte csak férfi barátaim vannak, én megőrülök a nőktől, olyan hülyék! És a legdurvább: én szerintem férfi agyam van (jellemzően az összevissza kúrogató, érzelmileg retardált, megmondós, jajdenagyonokosvagyok meg szingli is te meg mijé vagy ilyen szerencsétlen” tipusú nőkre jellemző duma). Na, az ilyen simán lehülyézi a bántalmazottat (miért nem ütsz vissza?), elmeséli, hogyan sikeres ő, hogyannkell “bánni” a férfiakkal és megúszni ezt az egészet.

      • na jó van!
        itt a blogrendőrség! jelentkezem: félreszocializált nőtársakat sértegetni nem szoktunk.

        egyébiránt ismerem, értem.
        a férfi agy duma előkerül sok esetben akkor is, amikor valaki simán normálisan, racionálisan le tud vezetni valamit, amolyan említésre sem méltó minimumként. aztán a környezete hozzáteszi bólogatva: hát nem hiába erzsikém, mindig mondom: neked férfiagyad van! 🙂

      • Jó, jó, sisterhood, meg minden, de azért általában felcseszi az agyam, hogy ún. félreszocializált nőtársaim szemében mindig én vagyok a hülyegyerek (aminek olykor nem haboznak hangot adni, vérmérséklet szerinti stílusban). Mi vagyok én vazze, gyógypedagógus?

      • Én nem erre gondolok. Amiről én írok, az volt már itt is, és jellemzøen nem akarta érteni és lenyomott és hiába mondtad századszor is, akkor is te voltál hülye. Ilyen zilálta már szét a blogomat,nilyen volt már főnököm és nulla empátiával, nagggyon férfiasan (értsd, férfiakat megszégyenítő lelketlenséggel) terrorizálta a beosztottjait. Én erről beszélek, nem a tisztán levezetett logikus érvelésről, aminek egyébként sok nő birtokában van és sok fęrfi nincs birtokában. Férfiaknak tulajdonítása pusztán legenda.

      • “Hogy valójában nem a rendszert akarják megváltoztatni, csak átállni a nyerő oldalra.”
        A politikusnőknél szinte mindig ilyen érzésem van és most tényleg le a kalappal a néhány kivétel előtt, de állandóan ezt a dumát halljuk. Nincs szükség női kvótára, lám én is itt vagyok, mindent el lehet érni tehetséggel, blabla…és közben nagyon büszkék arra, hogy ők már a nyerő oldalon állnak.

      • “És szerinted a gyermeki adottságokkal rendelkező felnőttek hány százaléka lehet nő és hány férfi ? Induljunk ki mindjárt az alkatból, hangszínből…”
        És már a lényeghez is értél 🙂 Nem kell százalékos arány mivel, a nők kisebb termetűek, súlyúak és a hangjuk is magasabb a férfiakénál. Tanítják az iskolában gyengébb nem…., de az iskolában is volt mindig egy-két nagyobb és erősebb “fiúsabb” osztálytársnő aki visszaélt a testi – fizikai fölényével. Én erről beszéltem fizikális erőszakról, nem a társadalmi igazságtalanságról, mert a férfiak többet keresnek…. ez majd akkor fog fájni nagyon, amikor 68-70 éves koromig kell dolgoznom, mert nem mehetek előbb nyugdíjba, mert a nők tovább élnek és erre is hivatkozva ugyanannyit kell majd ledolgozni, mint a férfiaknak és a nyögdíjam, pont annyival lesz kevesebb, mint a fizetésem volt, pedig nekem a kevesebb nyugdíjból tovább kellene majd egyedül élnem, mert ugye a nők tovább élnek. Nem ismerik el majd a felnevelt és iskoláztatott gyermekeimet sem, mivel most sem számítják bele a 40 évbe. Mert magánügyem, hogy a szabadidőmben milyen tevékenységeket folytatok – gyermeket nevelek, iskoláztatok, háztartást vezetek és a családot kiszolgálom és még az idős szüleimet is segítem anyagilag és fizikálisan is megcsinálom azokat a munkákat amit már ők nem bírnak.
        Most pillanatnyilag az fájóbb, hogy az erősebb fizikumú nő elnyomóként viselkedik a gyengébb nővel szemben nyilvánosan és ebben “nincs semmi különös” …

  9. Az írással nincs bajom (bár még nem olvastam a többit), nem értem, miért hörögnek a népek. Egy másik blogban (nemíromlemékben:)) ezt írtam: “egy zsurnalisztának provokatívnak és objektívnek kell lennie, különben szart se ér. Obersovszky Péter neve mond valamit?”
    Szerintem ez ennyi. Vitát verekedéssel lezárni egyenlő az agresszor beismerő vallomásával.

    Viszont a kommenteken vigyorogtam egy kicsit: még anno megboldogult kölyökkoromban játszottunk a suliban olyat órán, hogy valaki rajzolt egy papírra valamit, továbbadta, a másik is rajzolt, továbbadta, stb… Amolyan képregényszerűség lett a végére, az utolsó kocka általában egy női nemi szerv stilizált ábrája lett. 🙂

    Elnézést, ha kissé vulgáris voltam, de MTB -s vagyok, kissé büdös is, csúnyán is beszélek, de az nemigen a bringázás miatt van, tán a neveltetésem hiányos kissé…;)

    • Dehogynem érted, miért hörögnek: pont azért, mert vitát verekedéssel szeretnének elintézni, és fel vannak háborodva, hogy aki megtette, most szív.
      Amúgy velkám, én is szeretek biciklizni, és én is büdös vagyok utána. Sőt, sáros is olykor, és még vonatra is szállok biciklivel.

  10. Visszajelzés: én nem ilyen vagyok | csak az olvassa — én szóltam

  11. Visszajelzés: a klasszikusok | csak az olvassa — én szóltam

  12. Visszajelzés: nyomok egy kis píárt | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.