minden nap egy mondat

Ilyenkor, szívem, a jóisten azért kitép egy lapot az ő nagy könyvéből. De nála mindig van cellux. Az enyém elfogyott.

Légyszi, ne linkeljetek ide komplett (nőgyűlölő, keresztény stb.) könyveket, meg angol kimásolt cikkeket, hogy olvassam el, és okuljak. Nem fogom, bele se nézek, drága az időm. Ha szeretnéd a világ tudomására hozni, amit gondolsz, indíts blogot, és épísd fel azt az olvasóközönséget, aki erre kíváncsi, ne az enyémet használd!

Arra gondolok ilyenkor, hogy Sziamiaú is volt kiscica.

Ki számolja össze azt a sok fél tempót, 0,04 kilométert, amivel több mindig?

Nem agresszív vagyok, saját érvelésedbe fulladt barátom, hanem igazam van.

Az égéstől roncsolt szövet nagyon erős, de az előtüremkedő új hámszövet legyőzi mégis.

“Évente 3-4 új guminő gyártó jelenik meg a globális piacon, dacára annak, hogy van már számtalan. Ennek ellenére dollármilliós profitot termelnek, hiszen ma már sok ezer férfi ilyenekkel él élettársi kapcsolatban.”

Én is folyó volnék, nem uszadékfa, és ha folyik arrafelé megfelelő folyó, sőt, folyam, összetalálkozunk a torkolatnál.

Igen, tudom, vannak érző szívű emberek, de ezek a szívek az internetes társkeresés húspiacán kiszáradnak, és a futkározó nyulakból meg szarvasokból rideg hentesek meg tarják lesznek.

“Az a gondom a felvetéseddel, hogy nem te vagy az első, aki így hív éngemet tetemre, és ugyanazt csináljátok mindig, ez az egész, hogy vitáznának, kérdeznek, ócska provokáció csak. Az a bajom továbbá, hogy a feminista címkét a blogomra te ragasztottad a már említett kétszínlátásoddal, ugyanazért, amiért én mint marxista feminista és az utálat tárgya a belga radikális leszbikus feministák provokatív akciójáról szóló áljóindulatú cikk alá kerültem kommentben a férfihangon, tudniillik: nektek ellenség kell, mindenáron. Sokkal konkrétabb és alkalmasabb helyek vannak egyébként az interneten, ahol ezeket a kérdéseket feltehetnéd, persze meglehet, ott már ránézésre törölnek mindent, amit írtok, és meg is értem, mert nagyon gáz és időrabló ez a trollkodás, és évek óta megy. Talán jobban kellene kérdezni, vagy valóban kíváncsinak lenni, tisztelni a másikat, nem csak felháborodni, gyűlölködni járni oda? Vagy — én ezt teszem — hagyni a nagyon másokat a francba?

Én még új vagyok viszonylag, azért bíbelődöm azzal, ha engem kérdeznek, meg birkatürelmű tanár is, illetve mindenből próbálok kihozni valami jót, most is igyekszem.”

innen

Nem az a kérdés, mi “természetes” — elég csúf világ volna az úgy, művészettelen és csupa vér –, hanem az, hogy hogyan szeretnénk élni.

Kétségbeesetten próbálnak provokálni.

Ma van Kozma Szilárd szülinapja!!!

“És még mindent távolíts el, ami becsületsértő vagy jóhírnév-sérelmes, jogsértő, rágalmazó, zaklató, de úgy, mint ha egy nagyon alapos, kukacoskodó geek kezdő ügyész nézné át, úgy.”

Geek ÜGYÉSZ. NÉZNÉ.

Ügyész =/= ügyvéd.

Mi a gond azzal, hogy tiltakozom az ellen, ami undorító?

Hogyan lehetne bárkit komolyan venni, aki szerint egy uszító, fenyegetőző, nőgyűlölő, személyeskedő, szöveglopó, gyenge blog szimpatikus, támogatandó vagy akár csak tolerálható?

A Csakazolvassa nem közterület, itt kommentelni nem alapvető emberi jog, hanem kulturált konszenzuson alapul, feltételei vannak.

Minden első komment (= új IP vagy e-mail) fennakad a rendszeren, tehát nem törlök, hanem beengedek.

Beengedem, ha valóban vélemény, ha nem ellentétes emberi normákkal és a legelemibb érdekeimmel. Talán ez érthető. Próbáld beleképzelni magad a helyembe, hogy te mit várnál, mit tennél, ha blogot írnál.

Akármi is a helyzet, én ítélem meg, nem más.

A gyűlölet, a hülyeségek irkálása, a megszégyenítés, a bosszú, a felülkerekedés vágya, az irigység, az izgatott kattintgatás a te felelősséged, a te történeted. Nem érint. Én azért felelek itt a nyilvános térben, amit én írok, semmi másért. A többi, tehát az életem pedig a magánügyem, és annak szereplőire tartozik.

Ugyanez (ha van blogod, de anélkül is) rád is igaz, tehát nem az én privilégiumom, én se basztatlak.

Ügyvédeim:

S. I. (hagyaték) agglegény

J. G. (ingatlanjog) nő

Hm.

Nem tűnnek elégedett és egyenes embereknek, de biztosan nekik is van kiscicájuk, nagymamájuk, élményeik virágos rétekről, megrendülésük, könnyeik, félelmeik, náthájuk, rémálmuk, meg minden. Nem törekszem arra, hogy dehumanizáljak és így könnyen gyűlölhetővé tegyek embereket a magam lélektani előnye érdekében.

Nem olvasok férfihangot, mert egy fos, borzasztóan szeretnék, ha olvasnák őket, valami reakciót, ezért hazudoznak; ne küldjétek el.

Egy blogom van: a csakazolvassa, nem írok másikat.

Most már mindig zoknit kell venni.

Hogy nem bír egyformára sikerülni a francia lakk a két kezemen!

Nem baj az sem.

De hát tudod, mi itt a tét: hogy szép-e a történetünk, vagy ez is csak olyan, mint a többi.

…mindenekelőtt
Légy hű magadhoz, így, mint napra éj
Következik, hogy ál máshoz se léssz.

Két betűből ligatúra.

Nagyon rossz, sőt, romboló az, ha szétválik az öröm és az igazi élet.

Családi tűzhelye elektromos, és képes lesz megszerelni, ha zárlatos.

Ráadásul Semjén Zsolt nem írt vissza egy sort sem.

Ha a boldogság nem is általános jog, az, hogy sorvasztó közöny, zaklatás, gonoszkodás nélkül élhessen mindenki, igenis az.

A lényeg megmarad.

Ha képtelen vagy leszakadni rólam, te se várj kíméletet, vagy felejtést.

Minden Áron, aki bő másfél éve les, ítél, mocskol mindenhol

Én írok, te idekattintasz és valamit gondolsz, érzel. Az a te részed.

Nem az, hogy nincsenek problémáid, hanem hogy van erőd hozzájuk. És főleg az, hogy akármi történik, kedved marad nézni a hajnali eget.

Ugyanannak a reménytelen malomnak a nyomtató lovai vagyunk, a semmit őröljük már régóta.

A varjúdombi mesék azért elég komoly fenyegetés különben. (Verona Drive)

Annyi minden történhet még.

A víz is arra megy, amerre utat talál, mi emberek is leginkább azt csináljuk, amit muszáj, meg amit büntetlenül megtehetünk.

Az egészséges psziché az öröm felé tart.

Nem vádolhatom magam utólag azzal, hogy naivan alábuktam a habokba, hanem igenis kiemeltem a fejem, jól megnéztem én a hullámokat, mindig is tudtam, hogy ez itten nagy és veszélyes víz — de ezzel persze nem lettem szárazabb, kievickélni nem akaródzott, pedig nem tudok én úszni.

Az élet igenis habostorta, csak le kéne már nyomni a cukrászda ajtajának kilincsét.

Áruló a fagylalt.

Aki hozzám paternalista módon szólt, mind megbánta.

Ebből akkor most volt elég.

Nem akarok én semmit ezzel, csak már nem bírom nem mondani.

Aki nem vállalja élete konfliktusait, az TISZTESSÉGTELEN lesz, és a tetejébe még BOLDOGTALAN is.

A szívével csak rosszul lát az ember.

Kéne csinálni avokádóból valamit, amiről nem kell megmagyarázni, hogy milyen finom.

Simán lehet, hogy Michael Jackson mégiscsak pedofil volt, akkor is, ha ez sokaknak lehetett jó biznisz.

Királylány lehetnél.

Nekem mindegy, hogy deklaráltan is gyűlölsz-e, mert már régóta csupa olyasmit csinálsz, ami nekem árt.

A CYBERBULLYING VESZÉLYES, KÁROS, BELÁTHATATLANOK A KÖVETKEZMÉNYEI!

Ami nem való egy tizenöt évesnek, az senkinek sem való.

A jó szöveg, amilyet én szeretek írni, erős, sodró, bekebelezi a világot, és ezért bátor és szabad olvasót feltételez, aki nem rémül meg tőle, aki elbírja az általánosítást azért, hogy megértsen valami fontosat.

Annyiszor próbálta elmondani, hogy már inkább hallgat, de egy nap tesz valami meglepőt.

Mire a kupakját megtaláltam, már meg is ettük az egészet.

Nézz a saját szemedbe, mondd ki, nézz a szemébe, mondd meg neki is.

A párkapcsolat lényege a másik lelkes helyeslése, az egymásba áradó igen és a folyamatos öröm — ahol a neheztelés a kötőanyag, ahol nem jó, nem elég, túl sok a másik, az már nem párkapcsolat, az valami más.

Nem az a lényeg, hogy másoktól különbözz, hanem hogy önmagadra hasonlíts.

Ezt most nem mondom el másnak, elég, ha én tudom.

Egyszer csak könnyebb már.

Ma így, holnap úgy — ezek külön igazságok, mindegyik érvényes ott és akkor, vagy az igazság mindig változik, van neki fejlődése, végállomása?

Én ezt az egészet az eszeveszett fájdalom ellen teszem, nem ellened.

Nem tudom, a sok esetleges darabkából milyen képed áll össze.

Sok munka van a moderációval, de hónapok alatt beért a gyümölcse: nem törlök, de nem engedek be olyat, ami a beszélgetés színvonalát rontja.

Járj erre, figyelj, mesélj, barátkozz, tedd el magadnak, ami jó; ne akard helyettem tudni, ne legyél a barátnőm, ne hozz áldozatot, ne vonódj be teljesen; ismerd fel, ha már kinőtted, ha mégsem olyan, mint hitted, és akkor menj tovább békével.

66 thoughts on “minden nap egy mondat

  1. Nem muszáj színpadiasan elmenj. Ha hiányzol úgyis észreveszik, hogy nem vagy itt , gondolnak rád biztosan.
    És jönnek sokan akik látják a fényt, érzik a meleget , a nyugalmat.

  2. Elég sok dolgot már egy jó évtizede is tudtam abból, amit Éva ír a blogon, csak elfelejtettem. Elfelejtettem, mert karriert építettem, mert sikereim lettek, mert jónak tűnő partnerre leltem, mert nem akartam vele foglalkozni, mert könnyebb volt vele nem foglalkozni.
    Aztán ezek az ideális körülmények eltűntek, én meg idejöttem egy másik felületről, és felrázott, eszembe juttatta mindazt, ami nyomasztott valaha, és azóta sem oldódott meg. Nem mondom, hogy nem fogok eltávolodni a témától, de nem csukom be többé annyira a szemem, hogy saját magam elfelejtsem.
    Ezért mindig hálás leszek, és az irodalomért is, amit itt kaptam, ezért maradok olvasó. Ha esetleg lesz egyszer közös olvasás, vagy közös filmezés, akkor talán még írni is fogok, de egyelőre kielégítenek a posztok, és néhány igazán jó komentelőtárs meglátásai.
    Sok embert megszerettem itt, sokakban találtam vonzó vonásokat, meg olyan is van, akitől ver a víz 😀 Utóbbi ellenére is tudtam itt működni, mert amit kaptam, az bőven elvitte a hátán azt, amit nem kedveltem. Pattanás a halántékon, egy jóképű pasason. Néha látszik csak és nem is lényeges.
    Eltértem a tárgytól. Szóval, köszi mindent, én továbbra is csípem ezt a helyet, de most könnyebb kívül.
    Csóközön lábaitoknál, lángtenger mögöttem.

  3. “Aki nem vállalja élete konfliktusait, az TISZTESSÉGTELEN lesz, és a tetejébe még BOLDOGTALAN is.”

    Nálam az a kérdés, hogy mi a konfliktus ?

    Életem legtöbb válsághelyzetében az a bajom, hogy lehúzó a környezetem, nem egy nyelvet beszélünk. Hol itt a konfliktus ?
    Ha egy velem egy nyelvet beszélő emberrel eltérő véleményt képviselünk olyankor hajlandó vagyok vitatkozni. De erre nem sok alkalom adódik. Például a munkahelyemen nem. Ezért is szeretnék változtatni, mert nincs mit megoldjak itt. Ez menekülés?

    • ” De erre nem sok alkalom adódik. Például a munkahelyemen nem. Ezért is szeretnék változtatni, mert nincs mit megoldjak itt. Ez menekülés?”

      Ez – szerintem – jogos önvédelem. Csak egy életed van, miért maradnál egy lehúzó és/vagy ellenséges közegben? Ha maradnál (miközben van lehetőséged elmenni) szerintem inkább az lenne mártírkodás. Hangsúlyozom ha van másik munkahely ahova tudsz menni.

      Ha nincs másik munkahely ahová mehetnél éppen most – hát az más eset, de én mindenképpen keresném közben.

      Sok sikert ! 🙂

  4. “A szívével csak rosszul lát az ember.”
    Sose szerettem a kisherceget, bocs, ha másnak kedvence.

    Az én kedvencem a gyomortáji nyüszögés, le is írom jó sokszor 🙂 . Erről még nincs mindennap egy mondat.

  5. Sziasztok!
    Új hozzászóló vagyok.Igazából a blogok olvasása számomra egyfajta lelki megújulás , de időnként tükörbenézés.
    Valaki azt írta, hogy belefáradt a harcokba–
    Ehhez kapcsolódnék először:Gyerekekkel foglalkoztam évtizedeken át,(már friss nyugdíjas vagyok, de még oktatási doogokkal foglalkozom most is ) a hivatásomnak tekintetten, és bármennyire is szerettem a gyerekeket, ki kell mondanom, hogy igen időnként a tanítás harc.Harc, mert a gyerekek nem mindig állnak készen a befogadásra,( mert fáradt, nyűgös, kialvatlan, összeveszett valakivel, nem érdekli a téma, otthoni dolgok foglalkoztatják, szerelmes, elfordult tőle a barátja és még sorolhatnám…) ellenszegülnek.A szülők pedig hárítanak.Csak néhány megjegyzés, ami eszembe jut:”Csak nem képzeli tanárnő, hogy majd hét végén én olvasgatok a gyerekkel, meg beszélgetek a mesék, regények tartalmáról?Nekem ez nem a dolgom, ez az iskola dolga!”
    Erre azt feleltem sokszor…, de sokszor, hogy a gyerek pedig azt várja, hogy VELE beszélgessen, bár én szeretek beszélgetni , de a gyereknek a szülő véleménye fontos!
    Másik jellemző:”Otthon nem ilyen!” Tehát itt, velem, velünk megváltozik a gyereke….ez van amikor valóban igaz, sok okból.ez nem psziho. bolog, nem részletezem, de azt kevesen kérdezték meg:”Miért változik meg a gyerek, mi a véleményem?”
    Azt kell mondanom, hogy a gyerekekkel nem kell igazából harcolni , csak ez a közhely jut eszembe, hogy szeretni kell, de van akit nehéz szeretni!Ezt egy idős,kolléganőm mondta sokszor.IgaZ, AMIKOR A gyerek begubózik és csak mint a tüskéket szórná rám, ellenáll, beszól, akkor nezéz szeretni.Igazi mindig mindekire jó megoldás nincs.
    Van amikor csak az vált be, hogy hallgattam…hallgattam a sok nem odavaló dolgot és a gyerek meglepődik, hogy “Jé, nem tetsztik semmit felelni, nem kiabál velem, nem büntet meg?” Nem!Nem, mert biztos nagy bajban vagy!…
    Volt amikor és sokszor, csak egy jó nevetés, valamiféle apró humor a jó.
    Volt amikor és sokszor a saját történeteim, a velem megesett dolgok elmondása volt jó.
    A nem jó dolgok, a tévedések, melléfogások, elszomorodások elmondása, mert az is fontos, nemcsak a máz, a “minden jó lesz” mert van amikor nehezen lesz minden jó.
    És ezt megértik a gyerekek .
    És ezek a történetek bizony, bizony, nem voltak odaillók, nem illettek a tananyagba, az óra anyagához…és mégis a gyerekek ilyenkor megnyugodnak, másfelé, kicsit befelé figyelnek és – ilyenkor sokszor éreztem úgy -bocsánat szentimentális lettem – hogy mindent meg lehet változtatni, meg lehet tanítani… képessé válnak a figyelemre, a tanulásra.
    Ez ujraolvasva olyan”tanáros” de itt hagyom, mert így érzem.
    A másik téma amit olvasok:a konfliktusok
    Igen, vannak, a gyerekek között is vannak.Lassan, de megtanultam, hogy ne akarjak bíró lenni. A tanár sem az, a szülő sem az.Megtanulja az ember, hogy hagyni kell néha vitákat, a “drámát” no, nem a hajtépésig, de a kiabálást, a birkózást, a nekifeszülést szóban és nem durván tettekben, mert van akinek aki pl, mindig hallgat, visszahúzódik egyszer csak elege lesz…és akkor hagyni kell, hogy ahogy mondják “tomboljon” nem durván, nem közönségsen, de végre törjön ki a saját burkából.Ha az osztályban jó a légkör, a gyereke ezt – általában! – érzik, hogy meddig lehet elmenni,Egyszer egy fiú mondta is”Annyira jó, hogy X. végre kikiabálta mi bántja, mert mi nem jöttünk rá, pedig kérdezgettünk, láttunk, hogy baj van,hogy szomorú, de nem szólt semmit,most végre elmondta!” (Amúgy a testvérével volt konfliktusa, amit mi nem tudtunk, és nem is sejtettük, hogy a “jófej” “minta” testvér mennyire hát, kimondom…a..as volt a kisebb testvérével.Ha ki tudja mondani, akkor már lehet segíteni!
    A harmadik téma: öröm
    Örülök, hogy a tisztesség mennyire sok blogolvasót foglalkoztat.Mert tök mindegy milyen a társadalom, milyenek a körülmények, mennyi a gazdag és a szegény, hányszor szólnak be a buszon (Mondjuk volt amikor 9 órai munka után, bekötött lábbal le szerettem volna ülni, kértem helyet a buszon -“Tud maga állni, nem is öreg még!” )
    Valahogy a tisztesség nagyon fontos, hogy a helyemen meg tudjam tenni amit tudok.Annyit, amennyit tudok.
    Hogy a hajléktalantól megkérdezzem szereti-e a kifkit?Meglepődjön, és elmesélje, hogy az anyukája régen sütött és eszébe jusson a hókifli szó…
    Lehet, hogy a pénzből nem kiflit vesz, de akkor is.
    Csak ennyit és ez nem a pénzről szól.
    Csak ennyi.

      • Szia!Köszönöm, hogy elolvastál.-) A kávét nekem receptre kell innom, úgyhogy megy…!Jó ez a sok téma, amit bedobsz, mert lehet rajtuk gondolkodni, valahogy ahogy egy litván költő írta”Felülemelkedem önmagamon”.

      • Örülök, hogy jól jött! Igazán csak egy kis kiszakadás volt és a saját gondolatok, mert azt látom, hogy a rutin, ott is ott van, ahol nem kellene, lásd:pedagógia.Köszönöm a fogadtatatást<3

    • Szia Ágica!
      Örülök, hogy itt vagy a blogon. 🙂
      Tetszett, amit írtál a pedagógiáról és a tapasztalataidról.
      Egy dologra reagálnék csak külön:
      “konfliktusok…Igen, vannak, a gyerekek között is vannak.Lassan, de megtanultam, hogy ne akarjak bíró lenni.”
      Ez egyrészt igaz, másrészt viszont nehéz, amikor úgy érzi az ember, hogy valakit ki akarnak csinálni a többiek. Illetve szerintem fontos, hogy a pedagógus észrevegye, hogy itt össznépi piszkálás, kiközösítés megy. Persze lehet, hogy mindig a saját élményeibe kapaszkodom, de én sajnos egy ilyen gyerek voltam, és nem igazán vették észre, sem a szüleim, sem a tanárok, hogy mennyire nyomaszt az iskolába járás. Mekkora görcseim, fusztrációim vannak. Ez még a nyolcvanas évek közepén-végén volt, akkoriban még nem vitték túlzásba az iskola pszichológus alkalmazását. Nekem az általános iskolai élmények maradandóak lettek sajnos, és felnőtt koromban is sokat küzdök az önbizalomhiánnyal, az önutálattal, a kishitűséggel. Nem azt mondom, hogy mindezért csak az általános iskolám a felelős, de jó lett volna, ha akkor valaki segít, kezet nyújt, hogy ne mérgesedjenek el a dolgok bennem ennyire. Most így utólag ez fontosabb lett volna, mint a 2×2 megtanulása. Ezt az elvet én most a szemem előtt tartom, mind iskolai animátorként, mind szülőként.

      • Kedves Borderline!
        Köszönöm a reagálásodat!.-)
        Amiről írsz, az nem konfiklus!!!!
        Magam is voltam elszenvedője ilyen helyzetnek- sajnos -s nagyon sajnálom, hogy Veled is ez történt!
        Valóban a nyolcvanas években , de igazából – nem célom a kollégák fölötti ítélkezés, semmiképpen, mert rengeteg becsületes, szakmailag és emberileg képzett, érett és érzékeny kollégát ismerek – még most is előfordulnak hasonló esetek, amelyeket leírsz.
        Valójában néha nagyon nehéz elkülöníteni, mi is történik a gyerekek között, mert persze mindenki a saját , rossz érzéseit érzi a legfájdalmasabbnak, de azért meg kell mondanom, a gyerekek egy része szereti a társain levezetni az indulatait, a görcseit, félelmeit,.
        Van aki ilyenkor visszahúzódik a csigaházába- ez sem jó!
        Van aki pedig indulatos és agresszív lesz!
        Tulajdonképpen, ha nagyon őszinte akarok lenni a nagyon indulatos , durva gyerekekkel nehéz bánni, mert nem akarják meghallani az ellenvéleményt senkitől, se felnőttől, se gyerektől, de ők őszinték!Szemtől szembe vállalják fel önmagukat és ez jó, mert látható a probléma a viszály és lehet tenni ellene pl.beszélgetni, lecsendesíteni, másképpen hozzáállni a gyerekhez, egyáltalán gondolkodni az adott helyzetről stb
        Valódi gond azokkal a gyerekekkel van, akik nem vállalják fel a dühüket, ellenvéleményeket, hanem másokat tolnak maguk elé, sunyi módon, velük végeztetik el az un. “piszkos munkát” !
        Azt kell mondanom, hogy az emberek és a gyerekek viselkedése nem változott az évek során.
        Most sem lett könnyebb az ilyen helyzetek kezelése!
        DE!!!
        Amikor a gyerekek kiközösítenek, piszkálnak valakit, az nem konfliktus, ekkor a pedagógusnak KÖTELESSÉGE közbeavatkozni!
        Ha ez elmarad, akkor a lehet a követlezmény, amit Te is írsz, saját magadról.
        Én azt tanultam – rendkívül jó tanáraim voltak – és sokféle képzésre, módszertani, pszichológiai, alternatív és reformpedagógiai stb – hogy a legfontosabb, hogy a pedagógus és a szülő is LÁSSON, NE CSAK NÉZZEN!
        Sokat lehet azért tenni, csak néhány példa.
        – meg lehet tanulni és alkalmazni az alternatív ésreformpedagógiákból és még sokféle forrásra lehetne utalni, hogy a gyerekek merjenek őszinték lenni!Pl erre jók a “Reggeli beszélgetőkörök” amikor mindenki szót kap!!! és elmondhatja mi fáj, mi nem tetszik, mit szeretne másképp, kivel van gondja, mit szeret, kit szeret és sorolhatnám…
        – Ha ez nincs, legalább hetente 1x a régi oszt. f. órák helyett ami most van ERkölcstan órák anyagában lehet ezeket beépíteni
        Mondjuk mi úgy tanultuk,”Kislányok a jó pedagógus mindeféle tananyag mellett minden témét fel tud hozni és meg tud beszélni és tud róla beszéltetni!”
        -A szülők részéről.
        Nagyon unalmas amikor egy gyerektől folyton csak azt kérdezik,”Mi volt az iskolában, milyen jegyet kaptál?” Kit érdekel, mondja erre sok gyerek.Ki magában, ki hangosan.
        Szerintem a lényeg:”Hogy érezted magadat ma?Minek örültél?Volt ami elszomorított? ” stb.
        – A másik a bizalom.
        Hogy legyen olyan tanár akihez a gyerek őszintén fordulhat.
        Azt sose értettem, hogy sok szülő eleve!!! nem hisz a gyerekének.ez nem azt jelenti, hogy mindig mindent a gyrekeke objektíven mond el, mert persz sok a torzítás- saját maga védelmében, főleg, ha vaj van a füle mögött- de ha kialakult egy bizalom a szülő és gyerek között, akkor a gyereket többször is meg kell hallgatni ugyanarról a dologról!sokszor ju lehet hámozni így mi is történt.
        A másik véglet, amikor a szülö szerint az ő gyereke sosem!!! hibás.
        No, ilyen sincs!
        Mindenki magából induljon ki, én jó kislány voltam, jól tanultam, de én is hibáztam!
        a GÉPEM VACAKOL, ELNÉZÉST.
        ENNYIT TUDTAM EHHEZ HOZZÁTENNI, HA MÉG VAN KÉRDÉSED, CSAK BÁTRAN KÉRDEZZ ILL. OSZD MEG A VÉLEMÉNYEDET !
        Érdekel amit írsz!
        kÜLÖNLEGES LEHET EZ , AZ ANIMÁTORSÁG!mILYEN TAPASZTALATAID VANNAK EZEN A TÉREN?

          • Csatlakozom Borderline-hoz az iskoláskori problémákkal, csak annyi külömbséggel hogy én már nem hibáztatom magam a történtekért, sem a jelenlegi helyzetemért.
            Már gyermekkorom óta segítségre szorultam volna emocionális nehézségeim miatt, és nem kaptam segítséget.
            Egyetemista koromban a pszihológus adott gyógyszert a tünetek enyhítésére de nem magyarázta meg mi bajom van.
            Miért vannak a pszihoszomatikus tüneteim?

            Ez régi kérdésem betegség vagy nem , ha az ember idegrendszere a melankolikus kategóriába sorolódik. Én feltételezem,hogy nem betegség és ha megfelelő bánásmódban részesülnek azok akik ebbe a csoportba tartoznak vígan élhetnek.

            “Valódi gond azokkal a gyerekekkel van, akik nem vállalják fel a dühüket, ellenvéleményeket, hanem másokat tolnak maguk elé, sunyi módon, velük végeztetik el az un. “piszkos munkát” !”

            ezekkel a gyerekekkel nehezebb dolgozni, de miért nem bírnak normálisak lenni , szerintem érzelmi gátoltság miatt.

            Szerintem nagy szükségük van ezeknek a befele fordulóknak a segítségre.Problémamentesnek tűnnek de épp őket kellene támogatni mert egyszerűen idegrendszeri okokból nem tudnak mások lenni . A környezet ha nem támogatja őket, nem ismeri hogy mi okból ilyenek az baj.

            A modern pedagógiában van ezekhez a gyerekekhez módszer ?

            • Kedves Eső!
              Jajjj, persze látszik, hog még kezdő vagyok itt!
              Nem fejtek ki mindent eléggé, bocsánat, nem könnyű, de igyekszem javulni, ígérem!
              TERmészetesen azokkal a gyerekekkel is fell foglalkozni- sőt!- valójában sokkal több időt igényelnek/nének akik befelé fordulnak.
              Ők azok akik az un. “jó kislányok” és “jó kisfiúk”.valójában nekem mindig gyanús, ha valaki annyira, de annyira jó!Igazából inkább elbújik a maga világába, menekül a kérdések és a világ elől.
              Na, ők a nehéz diók!NAGGGGGGYon sok szeretetet igényelnek- mindenki azt igényel, félreértés ne essék! – és odafigyelést, törődést, egy halk kérdést, egy gyakori rábólintást a mosolyukra, finom és nem nyilvános apró pici kérdéseket, sok mosolyt és időt, időt, időt!.
              Egyáltalán a személyes figyelmet.!!!
              Van módszer az ilyen gyerekekhez, a személyes odafordulás és a kivárás.
              Annak a kimutatása, hogy ő nekem fontos!
              Ez valójában egy hosszú folyamat, nagyon időigényes, nagy tapintatot igényel.
              Sok türelem, sok meghallgatás és meghallás kell, amíg egy csigaházba visszahúzódott gyerek előbújik és megnyílik a világ felé.
              DE!Azért ezek ám igazi sikerek!Bár semmiféle papír, díj, elismerés nem mutatja, csak, esetleg, talán a szülők elismerése….de úgysem az elismerés a fontos, hanem a gyerek!
              Amikor ( esetleg hosszú hetek, vagy hónapok után ), az embert egy olyan gyerek átöleli., aki addig csak távolról nézegette, alig mosolygott, nem nézett a szemébe sem,—.na nem akarok érzelgős lenni, de igen!
              Ezek felejthetetlen pillanatok!
              A nehéz még az, hogy az ilyen gyerekek szinte áhitoznak a társaik szeretete, figyelme iránt, de nagyon nehezen tudják azt megkapni…
              Mert a gyerekek nem mindig vevők a csendes, halk, keveset nevető társ felé…
              Mert mindent gyorsan akarnak…a barátságot is!
              Mert nem tanultak meg vagy nem látnak példát arra, hogy van akihez több idő kell, amíg megismeri.
              Pedagógia módszer: páros munka, csoportmunka, kooperatív tanulás.
              Ezek során megtapasztalják a gyerekek, hogy a visszahúzódó, elzárkózó társukban mennyi, de mennyi ötlet, kreativitás, tudás van!
              Saját tapasztalatom, hogy aki ilyen nehezen nyiló gyerekben barátra lel, az nagy kincset kap.
              A másik dolog:melankolikus típus.
              Nem, nem betegség!!!!
              Születésünktől fogva különbözőek vagyunk, nemcsk fizikálisan, de mentálisan, pszcihésen is.
              Jól látod, nem gyógyszer kellett volna neked sem, hanem pl beszélgetés ill. egy-egy hasonló tünetekkel rendelkező páciensek csoportja.
              A család, a környezet, a barátok, a pedagógusok sokat tehetnek, de bizony mindenkinek önmagán is dolgoznia kell, ahogy a mi pszichológusunk tanította!
              (Na jó, ez már inkább a felnőttekre vonatkozik.)
              Nagyon tudom ajánlani Rudolf Steiner munkáit, aki a Waldorf pedagógiát megalkotta, mert ő sokat foglalkozott ezzel a témával.
              Legismertebb könyve:Szabadságra nevelés.
              De több munkájában foglalkozik ezzel a témával.
              Ezen kívül van egy jó sorozat Pszichológia mindenkinek
              Azt hiszem ez a címe.Vékony kis füzetek, de sok gyakorlati példával mutatja be a pszcihé ok-okozati összefüggéseit, olvasmányos, sok témát ölel fel.
              A pszichoszomatikus tünetekkel és ezek hátterével is foglalkozik.
              A tapasztalatom az, hogy ha valakinek nem voltak súlyos traumái gyerekkorában, akkor felnőttkorban is sokat változhat jó irányba a szemlélete, nyitottabb és kiegensúlyozottabb lehet.
              Nem vagyok psczichológus, ez csak egy vélemény.
              Kedves Eső!Most ennyi jutott eszembe.
              DE!Ha bármi kérdés még felmerül Benned, vagy nem eléggé világosan fogalmaztam, nyugodtan kérdezz és próbálok válaszolni.
              Egyébként nagyon jó, hogy ezekkel a dolgokkal foglakozol,bíztató ez a figyelem önmagad és a gyerekek felé.
              Nagyon tetszik:-)))
              Bár sokan követnének Téged…:-)))
              Szeretettel:Ágica

              • Köszönöm Ágica.
                Igen egy tanár nagyon sokat tehet egy gyerekért.Meghatározó szerepe van az emberke lelki,szellemi fejlődésében.
                Sajnos a társadalom nem kezeli kellően a külömböző embertípusokat.
                Reméljük még fejlődik a kommunikáció minősége.

        • Egyébként az az érdekes, hogy én nem is annyira visszahúzódó, introvertált típus vagyok, sokkal inkább extrovertált, és most így utólag úgy gondolom, hogy pont ezért volt ennyi konfliktusom, a kiközösítés inkább a “megnemértettségem” miatt volt, persze lehet, hogy egy kicsit belejátszott az én viselkedésem is a többiek felé. De akkor is jó lett volna felnőtt segítség, ha nem vagyok teljesen “ártatlan” az ügyben! A szüleim szerint ők ezt nem tudták akkor, mert nem vették észre én meg nem szóltam, de valószínűleg a pedagógusok sem vették észre. Nem tudom, utólag nehéz összerakni a mozaikokat, de hogy szenvedtem az általános iskolában, az biztos. És hogy nincs önbizalmam, büszkeségem, jövőbe vetett hitem, az is biztos sajnos. Emiatt belementem nagyon sok rossz szituációba (talán most is abban vagyok), és mindezt felnőttként a nulláról felépíteni nagyon nehéz.
          Franciaországban élek, itt az iskolai animáció minden olyasmi “gyerekőrzést” jelent, amit nem a tanárok csinálnak (ebédeltetés, napközi, iskolai szünetek, stb.) Nem túl magasan kvalifikált munka, de persze azért ezt is lehet jól, minőségi szinten csinálni, mint mindent. 🙂

          • Azt gondolom, hogy egyrészt, mindaz ami Veled történt, az- a fájdalmon, nemszerettségen túl, nagy erőt is adhat és egyfajta szemléletmódot és hatalmas tapasztalatot!
            Hogy a munkádat a társadalom mennyire ismeri el ill. a környezet az egy dolog, a másik az, hogy Te mennyit adhatsz azért, hogy a rádbízott gyerekek ne kerüljenek olyan helyzetbe, amilyenbe Te voltaál…na, ezért igenis sokat tehetsz!
            Sok gyerek teljes személyisége ilyenkor- a szabadidőben- bontakozik ki, nem ill. nemcsak a tanítéási órán!
            Tehát a hátrányból- igaz másoknak – előnyt kovácsolhatsz!
            DE! aki gyerekekkel foglalkozik mindig teljes személyiségével vesz részt a folyamatban, hogy tudományosan fogalmazzak.Ez pedig tény!
            Ezt a felelősséget kell/ene mindenkinek felvállania, érezni, és szerint cselekednie!
            Másrészt én mindig úgy éeztem, hogy én is tanulok a gyerekektől, nem is keveset, tehát Te is formálódsz a munkád során.
            Ez pedig valljuk be azért sokaknak nem adatik meg!
            Élvezd ezt a munkát és ha érdekel, tanulj még, ha módodban áll!
            Sok sikert kívánok!
            Írj ha van még kérdésed vagy vélenyed!
            Örömmel veszem és üdvözöllek!

  6. Még egyszer, mert kissé figyelmetlen vagy:
    nem én nézem az IP-t, hanem a rendszer, így dönti el, ki új, ki nem, ez a szempont (tehát nem a nick).

    Arra írtam ezt (ami szerinted tiráda, mert láthatólag szereted a hatásos szavakat, de ezek csak higgadt tények), hogy többen pattognak a lomtárban, hogy miért TÖRLÖM a kommentjeiket. Nem törlöm, nem kell törölnöm, beengednem kéne, ehelyett azonban el se olvasom.

    Ti akkor, amikor én nem hallgatok, mindig ilyeneket írtok, hogy dühös meg kirohanás meg erőlködik. Annyira következetesen, miközben itt tolongtok, nem bírtok nem ide kattintani, hogy azt kell mondjam, ezek az érzések szerintem bennetek vannak.

    A blogomon akármire úgy reagálok, ahogy jónak látom (és te is a te blogodon). Most azért tettem, mert információhiány van, sokan nem értik, hogy működik a blog, csak vádaskodnak. És például azt hiszik, olvasom a szaraikat, pedig nem, automatikusan szűri őket a rendszer.

  7. Tényleg nem felemelő az internetes társkeresés húspiaca, de velem például nem tudom mi lett volna nélküle, meg úgy általában internet nélkül.

  8. Ugyanakkor igazam van akkor is, ha szelídnek látszom, miközben az igazamból (az esetemben az autista gyerekem jogaiból) nem engedve módszerekben nem ereszkedem az ellenfelem színvonalára, nem csúsztatok, nem önigazolok és vetítek ki dolgokat másra, nem gyártok ellenségképet, bűnbakot az életem nehézségeinek viselésére.
    Nem akarom, hogy sajnáljanak, de nem is érint, szánnak-e, és épp ezért nem bánom, ha mégis így éreznek, ha nekik ez az útjuk a másik szempontjainak belátásához (van-e ilyen útjuk, még nem tudom biztosan). Elfogadom a jelenséget, hogy valakinek kell a fölény érzete, és nem bánja, ha hamis is, és tudom, ezzel csak magáról állít ki bizonyítványt. Ebben a nagylelkű hozzáállásban persze sokat számít, hogy kapok támogatást és valamiféle védelmet is (a férjemtől, családomtól, barátoktól, a (gyógy)pedagógusoktól, és az iskola, fenntartó meg egy civil szervezet részéről is – persze ezen intézmények jóakaratát is ki kellett érdemelni, ami szomorú, hisz járna ez a bánásmód minden érintettnek, nem csak a nagyon felkészült, mindennek utánajáró, türelmes, de bulldogtermészetű és ugyanakkor végtelenül együttműködő szülővel rendelkező autistáknak).
    Azt, hogy ebbe a küzdelembe gondolkodás nélkül beleálltam, és nem fogtam nyomban menekülőre (akár a fiam jövőbeli lehetőségeinek kockáztatása árán is), azt a blogolvasás engem építő hozadékának tartom. Mert ez a blog tényleg nem agresszív, csak kiáll magáért, útmutató módon, következetesen. Nyilván nehéz elviselni azoknak, akiknek nem jogait (nincs nekik), csak a (vélt) érdekét sérti az, amivel szembesíti őket.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s