Most például az van, hogy ezt az agyonlakkozott-sütött-tűzött, mondén hajkölteményt, ami szerda hajnalban lett nekem az aznapi forgatásra, hagyom szervesen lebomlani, és ez elég vicces. Telnek a napok.
Ilyen volt:
Most (szombat) ilyen, van ennek is költészete, és elég mozgalmas hetem volt:
A statiszta mindenképpen az alkotó folyamat részévé válik. Tanúja ő nagy pillanatoknak, ha van egy kis szerencséje, és persze ha figyel. Itt (két forgatásról beszélek) olyan embereket figyelhetünk meg munka közben, mint Enyedi Ildikó, Denis Villeneuve, Léa Seydoux, Jason Momoa, Rév Marcell. Én nagyon figyelek, mert elemi hajlamom a tehetség és a nagyság csodálata, továbbá újságíróagyam van, amely meg akar érteni mindent, és csak ritkán ítél morálisan.
Az énmárkák építését mint jelenséget én nem bírálom. Általában azt gondolom, hogy nem szerencsés “juj, mi ez már megint” módon, morálisan tekinteni a létezőkre, mert ebből az attitűdből az lesz, hogy nem érted, mi van körülötted, nem lesz fogalmad arról, amiben élsz (aka megöregedés, beszűkülés, korlátoltság). Ezt egy blogger nem engedheti meg magának – de egy “sima” gondolkodó ember sem.
Tehát: értem, hogy sokan építenek énmárkát, és ennek szerepét, célját is. Nem tartom ördöginek ezt az egészet (ahogy a sorozatokat sem, ez fontos, annak ellenére, hogy az időmet, figyelmemet értékesebbnek tartom, mint hogy rájuk függjek).
Korunk egyik jelensége ez is: a personal brand. Mi ez az egész? Hogyan kezdődött? Hogy működik? Mik a visszásságai? Kérdezi az újságíró, és utánajár, megfigyel.
Amit én szóvá teszek: minálunk Magyarországon rettentő ügyetlenül zajlik ez (is). Gondoljátok már át, miben hisztek, mit képviseltek! És akkor az legyen. Bővebben… →
Ó, gyerekkorban annyira könnyű még. Mert kialakulatlan vagy, mert egymás mellé sodródsz velük játszótéren, edzésen, iskolában. Mindenképpen közösségben létezel, együtt csinálsz velük fontos tevékenységeket, játszol, formálódsz, szeretsz, de legalábbis elemi élmény az, ahogy kapcsolódsz, és meghívod őket a születésnapi bulidba. Mindenki a barátod, de legalábbis lesz néhány, vagy éppen egy barátod.
Aztán felnövünk mindannyian. Lesz irányod, ízlésed, lényeged. Bővebben… →
Jó a kérdés, mert valóban sok minden felszámolható és meghaladható, amiről úgy hittük, bonthatatlan, és én meg is tettem. Engem eléggé a normálisék értékrendje szerint neveltek, ami azt jelentette, hogy érzelmileg és életvitelileg káosz volt ugyan, de soha, soha nem kérdőjelezte meg a születési családom azt, hogy friss levegő, testgyakorlás, Bővebben… →
A teljes figyelmű olvasók vagy a közeli ismerősök mindent tudnak, de legalábbis eleget, viszont a többiek kedvéért, akik privátban rendre ugyanazt kérdezik, rendszerezem most a bloggal kapcsolatos, valamint a személyes történéseket, információkat:
kinek tört el mije?
Dávidnak a könyöke, táborban szaladgáláskor, hétfőn kora délután. Nem vicces a gipsz ebben az évszakban, de egyrészt menőnek gondolja (-ta), másrészt a lehető legenyhébb törés ez, hamar leveszik majd. És mindenki álomjófej volt a Heim Pálban, komolyan megdöbbentem.
mi ez az angolcsoport?
Volt egy meghatározó beszélgetésem a hazai feminizmus egyik legfontosabb szereplőjével május végén. Ettől fellelkesülve megszerveztem a találkozást: összeülünk hetente egyszer vagy kétszer, és anyanyelvi, okos, pezsdítő angolságú feminizmust hallgatunk. Olyan, mint az egyetemen volt 22 éve. Eddig négy alkalom volt. Én a forgatás miatt lemondtam most az utóbbiakat, de a többiek robognak tovább. Önszerveződünk, senki nem vár sült galambot. Hatalmas élmény a női tér, az intellektuális erő, a téma, a hiteles tanár.
Azért írtam meg ezt az érdekes műfajú, komplex, rengeteg munkát igénylő posztot, mert azt látom, hogy sok értelmes ismerősöm (hát még az értelmetlenek!) a transznemű emberekről és a transzkritikus feministákról úgy beszélnek és foglalnak állást rendkívül magabiztosan, hogy érintőleges információik vannak csak, az érdemi problémáról sem információjuk, sem szempontjaik nincsenek.
Én gyűjtőmunkát végeztem, és nem foglalok állást, nem ez a szerepem. Nem a saját véleményemet, világlátásomat, összegzésemet írom tehát, hanem belebújok az egyik oldal szerepébe, bemutatom nektek az eseteket, érveket és szempontokat. A szerző ennek érdekében utánaolvasott, beszélgetett autentikus TERF (Trans Exlusionary Radical Feminist) személlyel, majd Vay Blankával is.
Hogy miért tettem mindezt? Mert hallatlanul izgalmasnak találom a témát újságíróilag, továbbá ritkának és fontosnak a magyar nyelvű, közérthető női beszélgetésekben. A TERF részeket dőlt betűvel szedtem. Egy vagy két ponton (a plasztikai műtétről szólva) beszélek a személyes véleményemről, mert Blanka – retorikailag – engem kérdezett.
Blanka ugyanis válaszolt ezekre az érvekre transzként. Ő normál betűvel szedve olvasható. Olvassátok el mindkét oldalt, és fogalmazzátok meg az érzéseiteket és a kérdéseiteket! Ne a válaszokkal kezdjétek.
Gyorsan beköszönök, hírt adok, mert aztán visznek el a díszletbe:
az igény 2019 folytatódik!
tök jól bírom a meleget, tehát nem csak a hideget. Pedig amit tegnap végigcsináltunk a bajtársakkal, az szürreális volt, testileg életemben ilyen durva nem volt semmi, beleértve műtétet, szülést, szar szexet, betegséget (ha vége az egésznek, elmesélem),
megvoltak az évzárók, bizonyítványok, figyelek: többi szülő, szokások, jelképek, mit üzen az Ünnepség, mögöttes értékek, elszólások, szóval van gondolatom ismét a közoktatásról… majd jön ez is posztban,
Tartalmilag, tudniillik hogy boldogít-e, mennyire és miért a pénz, arról kevésbé szeretnék bornírt érveket írni. Ez az egész olyan, mint egy pro-kontra, kritikai érvelős feladat a középszintű médiaérettségin.
Engem az érdekel, mint az összes ilyen Jól Ismert Szöveg esetében, hogy ki és milyen érdekből hangoztatja a giccses szentenciát.
Én is ebben nőttem fel. Valakinek (ez nem biztos, hogy ember; lehet entitás is) érdeke, hogy ezt gondoljuk. Talán mert ő teszi zsebre a pénzt, míg engem bűntudatban tart, hogy ne akarjak többet.
Ugyanígy: a szex bűnös dolog. És a szépség felszínesség. És legyél alázatos. Általában azok mondják ezt, akik nem dúskálnak benne. Helyette lóbálják a mutatóujjukat. Nekik rosszul jön az, ha a másiknak van.
Döbbenet a realitásnak ez a tagadása, amikor nyomorgó emberek hajtogatják, hogy nem számít. És hogy az, amit belénk neveltek, mennyire hat, ha nem figyelünk oda.
Ma is belém villant. Elég sokat költök kajára, az evés nem vicc: vettem lazacfilét, mangós-málnás Haagen-Dazst, négyféle sajtot, áfonyát, ananászt, kávékapszulát, retekcsírát és csilis Lindtet. Csak amikor a fizetés után elpakoltam, akkor jött elő az érzés. Hát hogyan, miből? Más parizeres kenyéren meg krumplin él…
Mivel szeretem a munkám, mindig elfelejtem, mennyit dolgozom.Bővebben… →
Ez az igazi kánikula most! Újszerű, friss a maga elviselhetetlenségében. Rezeg az aszfalt, hársfaillat, és Angyalföldön, a Vágány utcában faeper is rárohad az úttetsre. Budán nincs faeper, miért?
Tizennyolc és húsz órákat nem enni, de amikor igen, akkor hajaj.
Ujjatlanban biciklizni. Leszáguldani a Szeretetthez. Nap süti a combomat is, szaga lesz a bőrnek, eleven, jó. Kicsi felhő csak a tudat: már vigyázni kell. Kenem is az anyajegyem ötvenessel. És nemsokára leszedetem a Kultikus hasit is: Bővebben… →
Szeretek sajtótájékoztatóra járni, pedig nem eszem pogácsát.
Bringával, végig. Kikerültem egy érthetetlen méretű békát egy csőtörésnél. Süti a nap a vállam. Hosszan erősen, előre…!
A helyszín a Vasúttörténeti Park, 12,8 kilométer, egészen szürreális a szembefényben, a sínek és mozdonyok között ülni a nagycsarnokban, befúj a nyári szellő, minden álomszerű. Sokan vagyunk. Be is rendezik, mert egyben forgatási helyszín is.
A feleséglobbi visszavág: beszáradt, savanyú, jussukat féltő, szerelemellenes nők. Haláli! Milyen idegesek lesznek, ha valaki kimondja az igazat a kicsinyességükről, a játszmáikról. Ha nem bújhatnak be a készen kapott erkölcspanelek mögé!
Nagyon manipulatívan ír és aki nem kritikusan olvassa, annak árt. Lett volna ő a feleség szerepében, egész máshogy írna. Úgy állítja be, hogy a szerető mindig az értékesebb nő, akire végre rátalált a férfi,
úgy van! sótlan vagy, rossz fej, manipulatív, aki biztosnak hitted a csávót, mert egyszer már kiügyeskedtél egy holtomiglant, biztosnak hitted, hogy megvan az igavonó barom, és most pofára estél, semmi nem motivál téged se a személyiséged fejlesztésére, se arra, hogy jól akarj kinézni, felszabadult legyél. nem dolgom veled empatizálni, nem is álltam sose a te oldaladon.
csak hát az unalmas, a férjeikhez tulajdonképpen csak érdekből, tulajdonosi pozícióból ragaszkodó nők nem akarják engedni a csodálatos szerelmet kiteljesedni.
nagyon pontosan írod. egy kanál vízben meg tudnád fojtani azt, aki nem szerepbe merevedve él, aki élvezi a szexet, aki nem vetélkedik, csak van. de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy te abszolút nem tartod vonzónak a férjed, le is nézed, nem érdekel se a teste, se a lelke, de amit ki tudsz facsarni belőle, az persze kell. erre rendezted be az életed.
Úgy állítja be, hogy tőle egy férfi csak a konvencióknak engedve megy vissza a feleségéhez, az fel sem merülhet, hogy ő maradt alul a megmérettetésben.
fel se! te nem láttad ezt a nőt, sem a férfit, amikor elszabadult. és miket mesélt volna, ha hagyom! visszasunnyogás, letagadás, elfojtás, zavaros érzelmek, hatalmaskodás. a szenvedélytelen, üres, szánalmas összetákolt életbe, pótcselekvésekbe somfordálnak vissza, mert kénytelenek az érzelmi zsarolás miatt. se ihlet, se ötlet, se gondolat, se önkénesség, se őszinteség, se szenvedély… semmi. bűntudatkeltés, morális mutatóujj, állandó éreztetése annak: bűnös vagy, tartozol nekem. kicsinyes baszakodások hétköznapi apróságokon. agyhalott, szép előkerteket gondozó, kifele élő nők. Bővebben… →
Azért, mert mára lusta, önfelmentő, mindent a maguk javára magyarázó, harsány emberek leuralták a beszédmódot, és elvették a mozgalom nevét, a téma és a közösségi aktivitás erejét a valódi hátrányokkal küzdők elől. Ezzel elfoglalták a “mássággal élők”, a végtaghiányos, az alacsony növésű, a másképpen pigmentált, kerekes székes, égett stb. emberek láthatóságának, érdekképviseletének lehetőségét, akiknek ez eredetileg a forradalma volt, és most azt harsogják, hogy ők, az elhízottak jók így, ők szépek és menők, nem ők rontották el, a világ a hibás, ha “kirekeszti” őket.
Ez a folyamat Magyarországon még az első harmadában jár; a tengeren túl teljes pompájában kibontakozott, és szolgáltatók hada tömörült a piaci résbe. Ne kelljen semmit csinálni, a világ a hibás, nem igaz, hogy a kövérség egészségtelen. Az Egyesült Államokban már van weight neutral dietetikus, Health At Every Size™ szakértő, aki jó pénzért megnyugtat: a diéták természetszerűelg kudarcba fulladnak, ez nem a te hibád. Ne gyötörd magad, a tested tudja, mi a jó neki, edd, ami jólesik, és a sporttal csak óvatosan: joyful movement, de csak ha kedved van. Exercise-nek neveznek semmi lötyögéseket, és hőbörögnek instagramon, twitteren, redditen. Ők az ikonjaik:
Ott egy beteg, a szigorú biztosítói kívánalmak ellenére megtagadhatja, hogy a mérlegre álljon.
Ezzel az önátveréssel, harsámnykodással pedig a saját lustaságukat és téveszméiket szolgálják ki; devalválták a body pisitivity kezdetben érvényes, értelmes üzenetét. A kilencvenes évek végétől tíz-tizenöt éven át az üzenet igenis fontos és korrumpálatlan volt.
Az igazi wtf: hogy ezt a mai hazug, híg valamit fontoskodva, álságos moralizálással polgárjogi, felszabadítási és emancipációs mozgalomnak álcázzák (fat liberation!). Százötven kilós nők rettegnek posztjaikban az éhezési üzemmódtól és az anorexiától.
Ha egy szklerózisos vagy egy égett bőrű embernek meglenne a módja, hogy kisebb életmódbeli változtatással olyan mértékben javítson az állapotán, ahogy te, kedves elhízott embertársam tudnál a sajátodon, akkor boldogan megtenné. Te nem teszed meg, ellenben jajgatsz, kimagyarázod és magadat elnyomottnak állítod be. Lefoglaltad magadnak, önös kis érdekeidnek a médiát, felfancyzted a hájat, míg a többiek továbbra is láthatatlanok – ez pedig dühítő. Bővebben… →
A legnagyobb és legrégebbi fórum, az Index fórum Feminista topikját évek óta eluralta egy cinikus, kíméletlen csoport (Abszolút Igazság, pamacska a migránsmacska, Alcofribas, Alaptalan, vevegyő, Serial Slut és más nickeken), akik az ontopik beszélgetést ellehetetlenítik, nőgyűlölő nézeteket hangoztatnak, más tagok magánéletének vélt tényein csámcsognak, a többi tagot zaklatják, gúnyolják, a való életükbe is utána nyúlva üldözik, hergelik a hangulatot, és csoportként fellépve. A topikban nem konfliktus vagy vita zajlik, hanem a nőjogi témát akarják módszeresen ellehetetleníteni, és ezért hatalmaskodás, rágalomhadjárat és bullying zajlik a tagok ellen. Hogy nevesíthessék is őket, Abszolút Igazság létrehozta a fórumos kommentekből dolgozó, gyűlölködő Makipédia oldalt.
A topikbeli beszélgetés, az adatok kivitele bőven túlmutatnak a szólásszabadság keretein. Ami igazán aggályos, hogy köztük aktív tag a topikmoderátor is, aki önkényesen töröl és hagy bent kommenteket, tilt ki nickeket – a két funkció összeférhetetlen.
Az agresszív tagok a “menekülőtopikot”, a Nők a világ és a társadalom változásairól címűt is ellepték, ott is egy sor résztvevőt félemlítenek meg ugyanazok a személyek. Enyhébb napjaikon csak fecsegéssel offolják, nőellenes vagy nőgyalázó, szexista, obszcén tartalmakkal lepik el, máskor agresszíven, IRL módon is űzik, gúnyolják a Feminista topik eredeti, ontopik résztvevőit, akiknek az új nickjeit is sorozatosan tiltják. Többüket az idegösszeomlásba kergettek.
Pamacska a migránsmacska (Seleanu Magdaléna) tevékenységéről már 2009-ben is döbbent jelzések érkeztek. A Wikipédián Tobi nevű szerkesztő írja neki a következőket, 2009 decemberében:
“Összeszámoltad, hány órát töltöttél mások lejáratásával? Írtad az Indexen a mocskolódó hsz-ek tömkelegét, nem sajnáltál időt, energiát mások gyalázására. Gusztustalan stílusban. Nem szégyelled magad? És most idejössz telesírni a Wikit, hogy megvertek? Bár az is kurva égő, aki nőt ver össze, és ultragáz, de te/ti mennyivel voltatok különbek éveken át? Hogy a fenébe nem törölte az Index is azt a sok mocsokságot, amit összehordtatok? Gyűlöltetek egy általatok majdnem ismeretlen személyt, arra használtátok a netet, hogy ezt bizonyítsátok. Már rég megérdemeltetek volna érte többen is bírósági pert. Visszataszító, ocsmány.”
Seleanu Magaléna, akinek netes gyalázkodásairól kollégái, ismerősei semmit nem tudnak, gondosan eltünteti a nyomokat, azért van speciális helyzetben, mert moderátorként is jelen van az említett fórumrészen. Ma is folytatja a zaklatást és mocskolódást, de a megveretése óta már nem a nehézfiúk ellen, hanem bárki ellen, random módon fölényeskedve. Megengedhető-e, hogy rendszeresen kerekes kurvának titulál egy mozgássérült tagot, és ennek nincsen következménye? Aki bírálja, azt azzal vádolja, hogy jobbos náci, hazudik vagy ezeknek a személyeknek hisz. Baloldali vagyok, filoszemita, mégis megdöbbentenek az eszközei, stílusa.
Tiltakozunk a jóindulatú, ontopik kommentelők megfélemlítése ellen, és különösen az ellen, hogy a moderáció efölött szemet huny, döntéseivel módszeresen bátorítja a kiterjedt, több célpont ellen zajló bullyingot. Kérjük az Index fórumának üzemeltetőit, az ezért felelős személyt, győződjön meg arról, hogy a fórumszabályzattal és emberi normákkal ez a stílus és tevékenység ellentétes. Ellenőrizze a hatalmaskodó moderátorok tevékenységét, az összeférhetetlenséget. Ne bátorítsa passzívan, mulasztásos módon sem a személyeskedést, számolja fel ezt a gyakorlatot. Vonja felelősségre és cserélje le a moderátorokat, és/vagy törölje a teljes topikot.
A követelésünk: lehessen az Indexen megfélemlítés nélkül fórumozni a feminizmusról, konstruktív vitákat folytatni, értékelvűen beszélgetni. Bármilyen naiv is a követelés, a jelen gyakorlat durva visszaélés, jogellenes, fölöslegesen gerjeszt indulatokat és okoz személyes károkat.
Az aláírókat kérjük, az említett topikokban győződjenek meg a tarthatatlan helyzetről, és ha egyetértenek a követeléssel, akkor írják alá a petíciót.
Ez a bejegyzés 2019-es, hat évvel ezelőtt íródott.
Kedves olvasóim (az igazi olvasókra gondolok, nem a turkálókra), helyzet van. Elvadultak a gyűlölködők, szólnom kell.
Aki nem tudja, miről van szó: évek óta vagyok durva, csoportos netes zaklatás, rosszindulatú kavarás és pletykahadjárat célpontja, amelyben igen rafináltak az eszközök. Most ennek résztvevői bedühödtek. Új rohamot kaptak azok, akik poros, béna életekből leskelődnek, kavarnak, és úgy érzik, nekik is járna valami, most pedig csatlakoztak hozzájuk a régi blograjongók is. Nem itt kavarnak, ide nem mernek jönni, és nem is csak a facebookomon, hanem egy fórumfelületen, nyilvánosan.
Én nem megyek oda, ahol a mocsok van, hozzám nem ér el, mert nem vagyok ilyen értelemben kíváncsi. És azért sem, mert felelős vagyok azért, mit engedek az értékes munkaeszközömbe: az agyamba és érzelmi világomba. De ismerőseim jelzik, mi megy. A harcban nem veszek részt az ő szintjükön, módszereikkel, egy-egy konkrét személyre kihegyeződve sem. Én nem győzni akarok, nem szállok be nemtelen vitákba, nem fecsérlem erre az életemet. Tehát mi, csakazolvasók, nem táboroskodunk, nem kavarok, nincs szimpátiaszerzés, pletyka, irreleváns állítás, nincs “hatodik cé”. Tartalom van és értékrend, jó szövegek, közös edzés, színház, ahogy eddig. Érdek nélküli igazságkimondás.
Csak azt látom szívesen, aki erre vevő. Semmi más nem érdekel. A többiek menjenek innen. Nem kell semmilyen gesztus, nem várok el semmit. Ugyanakkor köszönöm azoknak, akik írtak. Döbbenet volt 2014-ben, ahogy elnémult az akkori, állítólag szívbéli közösség egésze néhány harsány tag hangoskodása után, akik semmit nem tettek a blog lényegébe, tartalmi részébe, finanszírozásába, mégis sajátjukként kezelték és rendezkedtek a blog ügyeiben és a magánéletemben.
A maradók is hallgattak: mi van, ha vége az egésznek, ha mostantól az az új trend, hogy utálni kell csakazolvassát? Ketten jelezték: vannak, nem álltak át.
Mindez nem számít már. Utána lett még több olvasó, hatalmas pezsgés az edzéstéma miatt.
Ami a célom most: titeket megóvni, meg persze magamat.
Szinte fölösleges mondani, hogy ilyen szintre nem megyünk, fölötte állok, mert aki ismer, aki tudja, mi a blog értékrendje, aki nem használt engem, és nincsenek irreális elvárásai, az a helyén kezeli a pletykákat, kavarásokat is. Nincs miről magyarázkodnom.
Miről beszélek? Huzakodó, elmebeteg, rutinos netes kavarókkal egyesültek a régi blogos sértődöttek. Előbbiek random célpontokat választanak, és így rendeznek borzalmas bacchanáliákat.
Most én vagyok soron. Köztük van:
egy pamacska a migránsmacska nickű indexes kommentelő (és ezzel össze nem férve topikmoderátor), korábban is macskás nickjei vannak: macskosz, macstappancsok éke – ki hinné, hogy a fórumra nem ragadt, kifele mutatott életében ő egy decens, sokra tartott idős asszony, régész és szakfordító? Nagyüzemben zaklat, rágalmaz, fenyeget másokat, eleinte világnézeti alapon szélsőjobbos aktivistákat, később, miután durván megverték, már bárkit. Itt a wikipédiás Polgár Tamás szócikk szerkesztővitájában találtam meg a nyomot: 2019 van, és még mindig aktív, ráfüggött a szerre. Beletett bő húsz évet: magányos netfüggőként egész nap ingert keres, kavar, gonoszkodik, és nincsenek gátlásai. Ez az ember is személyes barátja, és a módszereik ilyenek. A wikipédiáról idézem ezt is:
…előre is elnézést kérek, nem emlékszem mát a szerkesztési módszerekre, rég írtam ide igen, engem vertek meg, nem kicsit, nagyon, bombagyáros közegből érkezett az illető, mert 2 órára rá fent volt az eset Gabucino blogján a körítést és a “lírát” leszámítva valóban az történt, ami ott le van írva, tahét hogy ajtót nyitottam, ököllel arconbasztak, majd a földön feküdve rugdostak, nem kicsit, nagyon remélem megteszi forrásnak, ha a megvert nyilatkozik sk – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Macskosz (vitalap | szerkesztései) 2009. december 21.,
(…)Azért ez hihetetlen. (…) Már bocs Macskosz, olyan, mint épkézláb szerkesztésed gyakorlatilag soha nem volt itt, pedig ugye elvileg művelt, tanult ember vagy. Összeszámoltad, hány órát töltöttél mások lejáratásával? Írtad az Indexen a mocskolódó hsz-ek tömkelegét, nem sajnáltál időt, energiát mások gyalázására. Gusztustalan stílusban. Nem szégyelled magad? És most idejössz telesírni a Wikit, hogy megvertek? Bár az is kurva égő, aki nőt ver össze, és ultragáz, de te/ti mennyivel voltatok különbek éveken át? Hogy a fenébe nem törölte az Index is azt a sok mocsokságot, amit összehordtatok? Gyűlöltetek egy általatok majdnem ismeretlen személyt, arra használtátok a netet, hogy ezt bizonyítsátok. Már rég megérdemeltetek volna érte többen is bírósági pert. Visszataszító, ocsmány. Mindkét oldal. – TobiÜzi 2009. december 22., 13:57 (CET)
…Nem ismertem különösebben az ominózus topikot, a múltkori beszélgetésünk után mentem át alaposabban körülnézni. Megdöbbentő. Nem tudom, kicsoda pontosan ez a tomcat, mennyi valóságalapja van annak, amit itt-ott írnak róla, de ez mindegy is, ilyen szinten mocskolni, állandóan belekeverve a családtagjait, a barátnőjét tényleg gusztustalan. Hál’ Istennek előbb néztem át, mintsem (ahogy mondtam) átmentem volna szólni, hogy jöjjenek semlegesebbé tenni a cikket, azt hiszem igen rossz lépés lett volna, csak a wikinek okoztam volna problémát. Az meg hab a tortán, hogy állítólag az index egyik moderátora vitte a prímet éveken keresztül a topikban, élen járva úgy tomcat, mint famíliája legalpáribb szidásában, az IRL-adatokkal való szórakozásban, stb. Ez mondjuk az indexet minősíti, nálunk egy admin kb. két percig csinálhatna ilyesmit, aztán repülne is. Mondjuk ha csak a fele igaz annak, amit az index moderátorairól hallottam, már nem olyan meglepő a dolog. Lassan megérdemelne a garnitúra egy bekezdést az amúgy is igencsak PR index.hu-cikkünkben. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj… 2009. december 22.,
A másik fő alak: Fekete-Móró András építész, Angliában él, súlyosan érzéketlen, istenkomplexusos, durván feminista- és nőgyűlölő, rettenetes arcú-testalkatú, és lőfegyver-sportot űz – komolyan mondom, sematikus thriller az egész csávó. Abszolút Igazság a nickje, de Maestro néven is megtalálható, a névválasztás is mindent elárul. Szakmai teljesítményét itt nézhetitek meg. Hobbitház! Ilyen ízléssel, tudattal, eredményességgel lett neki a gyűlölködés a vonzóbb pálya.
Vevegyő álnevű, sértett, elszegényedett-megnyomorodott értelmiségi, a rendszerváltás vesztese, Majoros Klára:
Serial Slut álnevű, végtelenül hiú, erőszakos, anyagias, öntelt, közhelyparádé fake személyiség. Rettentően beakadtam neki. Gyűlöli az anyját, ezt vetíti rám. Fekete Noémi a neve, és valóban űzött fiatalabb korában prostitúciós tevékenységet, gyomorforgató fajtát. Ezzel felhagyván az állítólagos disszociatlv személyiségzavaráról regélve próbál figyelmet szerezni. gyomorforgató leírások a fiatal tevékenységéről. Semmihez nem ért, csak a tömegkultúrát ismeri. Egész nap, minden nap kizárólag fórumozik. Frissítés: ő szervezte az amszterdami maratonon idején, 2019 őszén a csalást, hogy ne legyen szállásom és ne tudjam lefutni, de nem jött össze a trükközés, azóta még jobban gyűlöl.
Gyomorforgató módon a dologtalan, többféle pszichiátriai zavarral bevallottan küzdő egykori escort elmélkedik a gyerekeim kiemeléséről.
És még sokan mások. Végtelen idő, korlátlan rosszindulat, zavaros alázások. Ezek nyilvános kommentek, és mindezt és még sok mást, sunyi célozgatásokat, hazugságokat, alázásokat, hajszát egyes topiktagok ellen, személyes részletek kibeszélését, rosszindulatúskodást egy moderált fórumon csinálják, csakhogy a topik moderátora a rendszerbe jól beépült pamacska a migránsmacska maga, vagyis Seleanu Magdaléna, informatikai háttere pedig Fekete-Móró András.
Az idézetek nem a jelenlegi zaklatást mutatják, hanem a hangnemet, a bántás kezdeti jellegét, azt, ami mára eldurvult és fenyegetéssé vált.
Azok, akik bosszút akarnak, és érdekeltek az ottani hangulat hergelésében (frissítem): itteni nagy rajongók, Murinai Angéla (Gumiszoba):
Mocskolódás közepette ízlésesen önpromó:
Kovács Csilla Teeztnemtudhatodhajnalkám, a legnagyobb rajongóm, aki a blog második születésnapján a fő ajándékot kapta: egy laptopot. Most is arról gyűlölködik ellenem, iszonyú sunyin (ha egyvalakit kell mondani, akit a máglyán sem sajnálnék: ő az).
Colleen Ballinger nicknéven a szép #nemirigy tavasztündér, Lelkes Villő:
Villő G-t is kikezdte, addig túrta a netet. és nem ismeri, G. soha nem ártott neki (viszont tavsztündér egyszál maga kínlódik, meg genderfluid újabban, kínjában):
safranspirit néven a dicstelen múltú bezzeganyás Cantaloupe, a valódi neve Nagy Ágnes, és szegényt nem áldotta meg az isten semmivel, csak szabadidővel, itt lorax néven kommentelt (ambivalens: dicsér, de hatalmaskodik), Villőnek régebben fegyverhordozó szolgája.
nem hídon, hanem hídban hátrafele…
Brewial Whore nevű agresszor, erőszakos bűncselekményért ítélték el, Pilisvörösvár lakos. Azt szeretné, ha engem valaki kilesne és megverne a futóútvonalamon. Itt a maffiával fenyeget:
Ursus arctos (Brother Love, kanpulyka, bravetinsoldier, a fórumon korábbi nickjét törölte, újabban Vézna Pít, régebben Esztétikai Cápatámadás, E/1-ben beszélt hozzám), a férfit aki élete szerelmének nevezett. Ragyogva és sűrűn számol be arról, hogyan perelt be meg jelentett fel engem és mekkora májer ő.
Ha görénykedsz, mégpedig évekig, kitartóan, l’art pour l’art vagy aljas, elárulsz, akkor ne várj jóindulatot. Én nem leszek balek többet. Nem gondolom, hogy bármilyen elv, jogszabály, morális megfontolás tiltaná, hogy megnevezzem a valós személyeket. Vállaljatok felelősséget! Úgy írj, élj, kommentelj, hogy vállalható legyen a neveddel is. Ne legyen kellemetlen, ha valaki rájön, ki vagy. Én, akinek a netes footprintjét ennyire tönkretették, vélt és valós személyes dolgait aljasul kifigyelték, eltorzították és szétbeszélték a Nagyrajongók, teljes joggal és hitelesen mondom ezt: én is úgy írtam mindig, hogy ne legyen ciki.
A saját nevemen vagyok jelen, van arcom, minden esetben vállalom magam, a képeimet sem kozmetikázom. Az viszont fontos különbség, hogy az én személyemhez köthetően a gyanútlan júzer nemcsak mocskot, elborult emberek rohamait találja, hanem értelmes ügyeket, tevékenységeket, eredményeket, nívót is.
Az anonimitás csak őket védi, hogy következmény nélkül szemétkedhessenek, ne kelljen az arcukat látnunk. Akinek ez nem tetszik, fáradjon a magyar bíróságra, sok sikert.
Ami a régi, rajongó olvasókat illeti. Miért csinálják, “hol romlott ez el”? Kérdi nagyon kedves régi olvasó, aki “mindkettőnket szeret” (Murinai Angélát, engem). A válaszom: eleve rossz volt, ők nem olvasni jöttek, ők nem intellektuálisak, önfeldolgozók, nem is minőségérzékenyek, hanem megkívánták itt a közösségi életet, a teljesítményt, a lelkizést, a népszerűséget, a történeteik szabad lefesthetőségét, a menő kimondást, a narratíva uralását. “Én is tudok ilyet, én is sztár leszek.” Ez nem szeretés kérdése. Ha a személyeskedő mocskot nem ítéled el, ha neked ez belefér, akkor sajnos a probléma része vagy és nincs veled dolgom. Nem is én keresem veled a kapcsolatot.
És 2014 ősze óta ki akarnak csinálni, az azóta sem működő, sivár életük miatt. Itt építgették a házibulijaikat, a pszichodráma-klientúrát, kerestek utazáshoz partnert. Azt hitték, a blogot ők hozták létre, ezért a blog nekik legyen kényelmes, hasznos, én meg tűnjek el. Az első jel az volt, amikor Csilla nagy segítőkészen felajánlotta, hogy bízzam rá a kommentkezelést, nem lehet ezt egyedül bírni. Hatalmat akart egy blogban, amelyhez a jópofizáson, haverkodó zsizsegésen kívül nem tett hozzá semmit, én pedig naiv voltam. Annyira nem, hogy beengedjem, de nem húztam határt, sőt, bizalmas viszonyban voltam velük. Ezt nagyon-nagyon megbántam, hiszen tudtam, hogy Csilla szétvert már egy másik közösséget, és mindent alárendel annak, hogy szeressék, emiatt igen fura gesztusai vannak.
További motiváció: ha elég sok mindent összehazudnak rólam, ha rám fogják a saját nemszép húzásaikat, pletykás kavarásaikat, hazugságaikat is igazolhatják, és nem kell a valós okkal foglalkozni: hogy kevesek, hogy nem csak nem jutott, de nem is jár nekik taps, hogy használtak, hogy nincs életük, tehetségük, tartásuk.
Hogy súlyosan projektálnak.
Hogy nem tudnak lenyugodni, elengedni. Naponta figyelgetik a blogomat.
Legyen világos: én nem értem és nem méltányolom azokat, akik nem osztják a blog céljait, nem értik a szövegeket, nincs nyitottságuk, nem érdeklődnek a témáim, attitűdöm iránt. Akik nézegetnek, gyűjtögetik a pletykatémát, ezért járnak ide. És az ilyen emberekkel nem leszek előzékeny (balek).
Felidézek ezzel kapcsolatban egy rendkívül zavaros, de jellemző esetet: a bosszú lehetőségének mohó figyelése olyan mértéket öltött, hogy amikor Gumiszobának meghalt a fia 2016 nyarán, akkor azt figyelte ő és/vagy a körülötte zsizsegők, hogy na, mit lépek erre én. Aki akkor már bő másfél éve nem voltam semmiféle kapcsolatban vele. És gyártottak is botrányt, valójában, ennek volt akkor az ideje, nem a csendnek és a feldolgozásnak, a maguk körében való összetartó, szeretetteljes gyásznak: Kovács Csilla kitalálta és oda is írta a facebookomra, hogy én annyira gonosz vagyok, hogy a halottra utalva tettem ki a Baudelaire-verselemzést, hogy örültem a gyerek halálának és arra célzok és tocsogok a rosszakaratban. Ezt egyébként nem buta, nem ellenséges olvasók is elhitték. Hát jó. Így működik és ennyire romboló a netes kavarás. Ilyen a projekció: ha ő tele van rosszindulattal, rahjtam kattog egész nap és kíváncsi rám, akkor azt hiszi, fordítva is így van.
Eleve traumát, tragédiát lobogtatni, azt turnézásra, népszerűsködésre használni gyomorforgató. De az egész sztori nagyon gáz. Ez döbbenet.
Most valami erős düh hajtja őket, az indexes szárny és a tavasztündér nevű unatkozó egykori rajongó gyakorlatilag bármire képes, technikailag is erre-arra.
Már tudtam, mire képesek, amikor Ursus arcrostnak, a “nagy szerelemnek” írogattak, őt faggatták zaftos részletekről. Most annál is durvábbak. Tudd, ha megkeresnek: ők azok. A személyiséglopás, e-mail címmel való visszaélés elkerülése érdekében írom, hogy én csak a saját, jól ismert, privát facebookomat és e-mail címeimet használom, a saját oldalaimon és profilomon publikálok, tehát jelen helyzetben nem kommentelek más oldalakon. Nem lesz új profilom, nem váltok stílust, nem keresek meg olyanokat, akikkel korábban nem volt dolgom és sosem tettem ilyet, nem szervezkedtem. É egyedül vagyok. Kifejezetten kérem: ne keveredj vele, de tudd, mi van. A jól ismert, személyes baráttá lett olvasókon kívül nem írok senkinek, csak reagálok, ha ti kerestek meg (infó, jelszó, bármi).
Várható, hogy a nevemben írogatnak majd, akár ismert embereknek, híreket szállítanak, zaklatnak. Ezért jelzem ma, június 5-én, hogy senkinek, aki nem személyes, közeli ismerősöm, nem írtam és nem írok privátot, semmilyen szokatlan e-mailt, nem beszélek más emberek személyes dolgairól senkivel.
A stílusom karakteres és felismerhető. Ha kételyed van, ha fura, amit írnak neked, akkor írj privátot, én pedig egy biztonsági szóval kezdem a levelemet.
Ha bármi gyanús, fura dolog jön vagy híresztelődik, tételezd fel, hogy visszaélnek a nevemmel. Én csak azzal foglalkozom, ami lényeges.
Nem, nem fogom őket leszarni, felülemelkedni. Nem kérek ezügyben senkitől tanácsot, mert te könnyen vagy bölcs és nagyvonalú, nem tudod az előzményeket, hátteret. Az életem, a blogom, a történetem, a lényem az enyém, és innen ez a reakció következik. Bízd rám. Nem feladatom az se, hogy biztosítsam, hogy az olvasó mindent értsen, minden világos, építő, átlátható, kellemes legyen a számára. TE emelkedj felül, ha nem érdekel ez az ügy, ne engem oktass ki, mert nem tudod, milyen célpontnak lenni.
Nem adom alább azt, hogy kimondjam az igazat, ettől nem tud senki eltántorítani. Nem fogok elhallgatni, eltűnni, másképp írni. Ha nyilvánvaló, hogy mi motiválja az ellenségeskedést (sértődött, értetlen, sportolni lusta, gyerektelen vagy magányos középkorú nők), akkor erre rámutatok.
Erről az ügyről nem mondok el mindent, tehát ez egy leegyszerűsített poszt, mert nem akarom, hogy ellepje az életemet meg a blogot, de higgyétek el, kemény.
Sehova máshova, mint a blogom és a saját facebook, nem írok, nem szervezek. Nem ők a téma nekem, hanem nekik én. Nem, nem “veszekszünk”, nem “konfliktus van”, hanem undorító a netes zaklatás, a módja és a fogantatása.
A figyelmeztetés azoknak szól, akiknek a neve (lájkok, kommentek, itteni valós név vagy régi blogos ismerős által) kitúrható a netről, ezért figyelj: NE mutatkozz, ne lájkolj, ha van közlendőd, írj nickről kommentet vagy e-mailt! Régi jó szervezéseink működnek tovább, senki nem veheti el azt, amit összehoztunk, nem is mérgezheti meg, és posztok is lesznek, ahogy eddig: értelmesen, fontosakat írok.
Senkinek az adatait nem adom ki, senkinek az életébe nem szólok bele, senkivel nincs problémám a 2014-es kavarósokat leszámítva, de velük sem foglalkozom. A jóra való restségről pedig írni fogok a főbűnös sorozatban, mert hogy ez az aljasságnak mennyire melegágya, az csak most döbbent belém.
Ez a poszt azért jelszavas, mert nyilvánosan nem beszélhetünk a forgatásról.
Statisztálok gigaprodukcióban, sport extra feladatkörben, végre használom az izmaimat, mert ez a sima statisztákhoz képest dupla pénz. Az utóbbi két alkalommal éjjel forgattunk. Alkalmanként ötven-száz férfival és öt-tíz nővel hadsereget jelenítünk meg többféle ruhákban. Az enyém viszonylag egyszerű, de van igen kemény, bonyolult páncéljellegű is, azt nagyon kemény tíz-tizenkét órán át hordani.
Az éjjeli forgatás nagyon vicces, délután érkezik a stáb, és minden rutinróka úgy köszön, hogy jó reggelt – aki ezt szóvá teszi, arról tudják, hogy újonc és megsorozzák.
A díszletben folyékony glicerinben állunk, lebeg a füst, elég ijesztő lehet az autópálya felől. Leszáll egy űrhajó (nem igaziból, csak úgy teszünk), azt nézzük, vagy vezérünkkel az élen megindulunk a Fekete Szárnyas Gecik ellen. Néha teljes erőből futunk, sebesülteket kerülgetünk, néha állunk. van olyan kedves kolléga, aki élesben visszabattyogott a leesett sapkájáért. Szóval van minden.
A rendezőnk kanadai, csendes, karcsú, intellektuális, sosem ideges, távolságtartó, de nem gőgös, Oscar-díjas. Általában a forgatáson érvényesül egyrészt a nemzetköziség, másrészt az amerikai jelleg: gigantománia, egó, hihetetlen pazarlás és környezettudatlanság.
Rendkívül érdekes megéléseim vannak. Részben azért, mert itt nem tudják rólam, ki vagyok, komolyan vehetem, ha viccesnek találnak, vagy épp kigyúrtnak (előfordul). Kivételesnek számít az angolom, habár velünk a magyar asszisztensek magyarul értekeznek, vagy két nyelven, de néha odasétál a Fontos Szereplő, vagy az első asszisztens (“az Öreg”), és akkor ott egyeztetnek. És hát fiatal, izmos férfiak ilyen tömege körében lenni ennyi időt, bajtársiasságban, fáradtan, egyenruha-pőrére fogyva, ez érdekes és pezsdítő. De amúgy a csajokkal is: velük van ez a pisilni menős szolidaritás. Vicces látni a civil ruhás, hétköznapi magyar embereket, akik – a feladat jellege miatt – arányos testalkatúak (úgy nagyjából, ahogy fárad az állomány, beugrósként megjelennek hökkenetes testek is). Vannak gyúrósok is, meg a kaszkadőrök között komolyabb sportolók is. Na, és megjönnek a rövidnadrágajaikban, mokasszinban, titokzoknival, New Balance cipő, fémkeretes szemüveg, öltönynadrág, mert melóból stb., és aztán átvedlenek katonává, ez nagyon látványos sci-fi cucc. Van lesápasztós smink is. Nőknek nulla smink van, műköröm nem lehet, fülbevaló sem, szőkének lenni tilos, teljesen jellegtelen a kontyunk is.
Nagy rejtély, további vizsgálódást igényel: miért hord a fél stáb New Balance cipőt és jár Hyundaijal?
Van egy sátrunk, abban tényleg úgy létezünk, mint a katonák, eszünk-iszunk, semmire nincs gondunk. Várunk a Feladatra rezignáltan. A sátorban depresszíven ülnek egyesek. Aztán menni kell, és akkor nincs nyávogás. Bajtársiasság van, kínlódások, panaszok, fejadag. Elvész a személyiségünk az idő nagyobb részében, máskor meg mégis kiütközik és számít. Mert éjfél után, a huszadik próba után csak az marad talpon (ép elméjű, jó közérzetű), aki jó poénokat ont, vagy egy ilyen társa közelében rostokol a fény- és kamerabeállításokra, pitrotechnika tesztelésére stb. várakozva, húsz percekig. És ilyenkor lehet beszélgetni. Csendesen. Családról, filmekről, életmódról, sportról. Volt-e csípőprotézis-műtéte a fő asszisztensnek? Mindenki megkérdezi, van-e férjem.
További katona-elemek: vannak főnökeink, de mi többen. Semmi demokrácia, ellenben profi, személytelen bánásmód. Tömegként kezelnek minket, eredetileg emberségesek, de ha kihágás van (szelfi! szemétszéthagyás! csöndben maradni nem bírás!), akkor fenyítés van. Létezik a ruha indukálta közösség: elkezdtem utálni a feketéket például, máshova ülni, őket gonosznak érezni (valóságos börtönkísérlet!). A jelenetben pedig valóban félek a fekete geciktől, a helyzet érzelmi rekciót vált ki, amikor nem éber már annyira a tudatom: miért futok feléjük, ez nem lesz jó, én nem akarok meghalni!!! (Természetesen a közelükbe sem érünk, aki igen, és aki akciózik, az meg kaszkadőr, teljesen más munka.)
Ott, éjjel megértem, valahogy belém hasít a felismerés az igazi háborúkról: a hőseisség kamu volt mindig is, az egész koncepció elavult és hazug, akárcsak a boldog többgenerációs család. Soha nem létezett, hazudtak nekünk róla. Amit a történelem háborúiban tanúsítottak a férfiak, az monotóniatűrés, balekság, a még rosszabb életből való menekülés, pénzvágy, és propaganda vezérelte hősködés volt csak. Ők is haza akartak menni, ők is unták, ahogy mi is. Közülük is a kérges, az állattá vált, a faékegyszerű bírta jól. A háború nem férfias, hanem embertelen. A közösségi jelleg, az egymás életének megmentése, áldozathozatal nagyon csalóka és mulandó. Az ember sárkányfog-vetemény, és ez nem hibája, hanem a lényege neki.
Néha felhorgad az elégedetlenség a statisztériában a zsold a rangok és a fejadag miatt. Mert a statisztával akárhogy bánnak, szerintem egyébként itt igen korrektül, a statiszta mindig sírni fog és a következő témákat őrli: A) mi a kaja, milyen volt előző nap, miért olyan, a másik forgatáson bezzeg, B) ki mennyi pénzt kap, miért annyit, C) más kasztok, akik mást esznek, ki mit tud róluk, rémhírek: “a vágott szeműek kétszer annyit kapnak”, celebpletykák, D) további munkák, ügyeskedés révén szerezhető lehetőségek, ki mi lehetne, ha akarna (vö. “ha lejárnék, én is izmos lennék”).
Van zsargon, becézgetések, lokális szóhasználatok, amelyet én nem osztok, mert nem, engem ezek nem zökkkentenek ki a szokásaimból (kaszi: kaszkadőr, gagyi a fénydublőrre, set: díszlet; két fő terelőemberünk, közvetlen főnökünk pedig Csipi és Buci).
Kicsit vegyülök, csevegek a társaimmal, kicsit pedig különállok, nem mutatok meg mindent, és belül, lehetőleg rezzenetlen arccal reflektálok, igyekszem nem mutatni. Nem hat meg, ha nem értenek, nem szeretnek, tudok hallgatni, figyelek, fejben dolgozom, anyagot gyűjtök. Nyugi van. Nme tud semmi kiakasztani. 43 éves vagyok, hét éve blogolok.
Nagyon vegyes a társaság: a félmaffiózótól és a derék, dolgos rendőr-hobbitestépítőtől kezdve a feltörekvő, kicsit seftes kaszkadőrjelöltön át a félbolond plazmaadó-statiszta kentaurig, aki ezen kívül semmit nem csinál a megélhetésért. Mondjuk ez így művészet, mert megél. Barátkozós, igazi jó beszélgetések vannak, aranybánya nekem. Van homofóbia, libsiellenesség, kiégés és cigifüggés, Trianonmánia, Balaton szelet, szóval magyar közeg.
Hallgatom a durván homo- és transzfób beszélgetést éjjel, pihenve, a padon fekve, foszlányokat csak (“azt képzeli, hogy nő, és akkor így már heteró, ki az a Terry Black, átműtteti magát, aztán vissza”) – ez egy kicsit megérint, mert érkezéskor, öltözésre várva pont ezekkel a fiúkkal beszélgettem. Valahogy előkerült a téma, felvetették, és egyikük nagyon komolyan levezette, hogy ő nem bántja őket (a melegeket – de miért bántanád? miért mondod ezt külön?), felőlük azt csinálnak, amit akarnak, de ez a vonulgatás meg minden, ezt nem kéne, maga a homoszexualitás betegség, degeneráció, hiszen a faj fennmaradása stb., és az ő jellemgyengesége az öngyilkosság. Szóval iszonyúan nem reflektál a közhelyeire, többségi voltára, előítéleteire. Erőteljesen deklarálja, hogy tőle ez menyire idegen. Nagyon nehéz élmény, hogy e nem buta, nem elveszett, városi fiatalok 2019-ben ilyeneket mondanak. Nem említem ezzel kapcsolatos tevékenységemet, ellenben kezdő szinten, türelmesen érvelek: ha van olyan társadalom, amelyben egy konkrét jelemzővel bíró embercsoportnak nagyon szar az életminősége, elhelyezkedési rátája, mentális egészsége, ha gyakran lesz öngyilkos, míg egy másikban ez nem történik meg, akkor egyéni-e biztosan, nem társadalmi-e az ok?
Az egyik udvarló, aki érdeklődött családi állapotom felől, és e beszélgetés részese volt, mondta, hogy sajnos most menni kell a ruhadepóba, de ez milyen izgalmas és intelligens beszélgetés, élmény hallgatni. Ez meglepett. És aztán éjjel mondta, amit.
Éjjel pedig ő és a másik túlpörögtek, akkor ment ez a durván homo- és transzfób diskura, és hiába mentünk ki a díszletből a pihenőbe (ez agyagos talajon, deszkapallók, vezetékek mellett elhelyezett sörpadokat jelent ám), behallatszott a felvételbe a viháncolásuk. A statisztaterelő munkatársak nagyon normálisan, többször is kérlelték őket, hogy fejezzék be, de nem. “Meg fogják unni, és akkor nem jöhetsz többet.” Hülyét csinálnak a Kossuth-szakállú felügyelőből, ők nem csicskák. Kamaszosan, idiótán röhögnek a Pikachun. Viccmesélés.
Figyelem ezt a szituációt is, meg sok másikat, hogy kit mi mozgat, ki milyen stratégiát választ. És kussolok. Nem is rezzenek. Végre tudok úgy szuverén lenni, hogy nem teszek emberekre túl nagy téteket, nem remélek semmit, megmaradok én. Nem szedek már össze minden szemetet. Nem baj, ha nincs akkora buli vagy egyezés, elég nekem ez az egész így is. Vagyok, aki vagyok… csak kicsi csalódás, hogy igazából… buták.
Max, a németországi magyar al-rendezőasszisztens és statisztamozgató, aki úgy néz ki, mint az Agymenőkből bármelyik szemüveges karakter (az ismert műveltségem miatt kitalálhatjátok, hogy ezt másvalaki mondta rá), bójákat helyez el, hogy a rendet fenntartsa, amikor visszük vissza a kellékes kamionhoz a kardjainkat. Ezzel tereli a rendezetlen tömeget. Grandiózus újításként kordont is felállít a pulthoz lépők és az onnan visszaindulók irányítására. Nehogy itten káosz legyen. Hiába, a filmgyártásban a szervezettség, az mindenek előtt való. Mindennek célja, értelme van, minden kemény és profi, semmi fontoskodás nincs.
Hajnali négy van, mindenki sorra kerül, ugyanaz a busz visz minket a filmgyárból Pestre… nagyon kiröhögjük. “Nem tehetek róla, német vagyok”, mondja, és rezzenetlenül kezeli. Max, átmehetek itt?, mutatok két bója közé. Nyugodtan, gyere csak. Minden jüót, srácok (!), szép munka volt. Kész vagyok. Ő KITALÁLTA a koncepciót. ELMENT a bójákért. ELHELYEZTE őket, majd KÉPVISELTE, hogy itt rend lesz, egy csodálatosan érdektelen, triviális szituban. Ó, G., bár itt volnál!
Biciklizem a csendben, a hídon fekete lobogók sora, a korláton koreai is, és sok-sok virág, mécses. Nap kel. A forgatási menü mellett otthon ennyit eszem, és ágyba zuhanok. Egész éjjel álltam, mászkáltam, sprinteltem. Jót tesz a fáradtság a ketogén újrakezdésemnek.
Egyszer már írtam egy teljes posztot arról, és szoktam emlegetni amúgy is azt a megfigyelésemet, hogy vannak üzemek, amelyek mindenképpen megváltoztatják az életünket. Olyan minőségi ugrást jelentenek az életmódunkban, hogy nem lehet őket okosan, mennyiségi korlátozással, mértékkel használni, mert az életvitelünk léptékét, távlatát, jellegét változtatják meg. Az okostelefon, a facebook lusta használata, a kézírás elhagyása, a légkondi, a háttérrádió, a házhoz hozatott étel, a városi életmód mint olyan (a természetközelihez képest), a pornó, az autóhasználat mind ilyen. Észre sem veszed, beszív, rászoksz, és többé már nem opció az, ami melósabb, ami nem annyira van kéznél, ami finomabb, ami emberibb.
Én nem nézek sorozatokat, semmilyet, hiába ez a trend most, és hiába ajánlják nekem, hogy ez is, az is milyen jó (elhiszem), és neten is nézhető.
csak az olvassa. én szóltam 