nőportré múlt századi keretben

Bringásahegyen csodálatos, érzékeny nagymamaábrázolása.

*

Nyílik az orgona, és ilyenkor eszembe jut Nagymama. Nem jó szó, mindig ott van bennem legalul, öntudatlanul. Száz éve született, tizenöt éve halt meg, az orgona volt a kedvenc virága. Sokat tudok róla.

Nagymama nem volt öntudatos nő. Egy szóval, leginkább: anya. Élete végén megkérdeztem, mikor érezte magát a legboldogabbnak. Mikor anyád kicsi volt, felelte. Tekintve, hogy anyám a második világháború alatt született, Nagymama pedig a zsidóüldözések célpontja, ez elég érdekes nézőpont. Ilyen erős a kisgyerek okozta jóérzés, hogy neki még az életveszélyt is feledtette? Bővebben…

ha elengedem a gyeplőt

Hogyan lettem control freak?

gyongyi77 vendégposztja. Nagyon fontos írás.

*

Nehéz azzal szembenézni, hogy mindent irányítani akarok magam körül, hogy nem engedem ki soha a kezemből a gyeplőt. Mi lenne, ha időnként a lovak közé dobnám, én meg csak úgy kocsizgatnék, nézegetném a tájat, élvezném a szekér zöttyenéseit? Megmondom: meghalnék. Nyilván nem, de az érzés ott motoszkál: nem lehet, nem szabad, mert akkor nekem nagyon rossz lesz. Kiszolgáltatott leszek, bárki letaszíthat a bakról, a lovak elvihetnek valami távoli, idegen és barátságtalan tájra. Akár le is eshetek, össze is zúzhatom magam. Nem, azt nem lehet, mert akkor meghalok. Bővebben…

író ír

Maggie vendégposztja.

*

Író vagyok. Hosszú ideig tartott, míg megengedtem magamnak kimondani, hogy az állandó intenzív kapcsolatom a szövegekkel, az nem holmi kis hobbi, haszontalan semmittevés, hanem a megkerülhetetlen íróságom. Szavak folynak az ereimben vér helyett, és a mondataimban a valóság engedelmesen a kezem alá simul. Tudom, hogy van hozzá tehetségem. Képmutatás lenne az álszerénység.

Bővebben…

az én hercegnőm

Ezt a képet a már említett trikóról egy olvasó facebookján találtam, aki lányos apa, és részletes elemzést is írt a témáról. Ursus arctos vendégposztja, a szöveget január 1-jén írta.

*

Ő az én hercegnőm, ő az én kislányom, ő az én tulajdonom…

rules for...Egy viszonylag népszerű fotó vissza-visszatér az üzenőfalamra. A képen egy póló, rajta feliratok, amelyekben egy lányos apa inti a képzeletbeli, leendő vagy akár aktuális udvarlót, barátot, hogy mire figyeljen, mit kerüljön el. A közepesen népszerű megosztás sok lájkot, egyetértő megjegyzést generál. Nem is érdemelne ez több figyelmet, mint az átlagos viccespóló – azokat sem szokás komolyan venni, azonban én úgy tapasztaltam, hogy nem csak netes, webkettes és korántsem csak férfias közegben uralkodó az a vezérelv, alapgondolat, amely a pólón jelenik meg. Bővebben…

gyermektelen

Írta egy törzsolvasó. Mondatai elé ennyit szánok:

Annyira szeretnék olyan világban élni, ahol senkinek nem kell félelemből, szégyenből, önmaga fel nem ismerése miatt hallgatnia. Ha a többség nem kényszerítené magát a többiekre, és nem akarná elhallgattatni őket. Ha elmondhatná az is, aki nem úgy él, dönt, gondolkodik, ahogy szokás, és ezt senki nem érezné fenyegetőnek, csak odafigyelnénk, próbálnánk megérteni, és aztán élnénk a magunk életét.

*

Hogy tudod megmagyarázni valakinek, aki nem szereti a csokit, hogy a csoki jó? És azt, hogy nem finom, valakinek, aki megveszik érte? Nyilván sehogy, ízlések és pofonok. Miért is kellene megmagyarázni és főleg meggyőzni bárkit is arról, hogy a csoki jó/nem jó? Semmiért, kit érdekel ugye, eszed-e vagy sem (a gyártókat, forgalmazókat, és az egészségünkért / súlyunkért aggódó egészségügyiseket igen).

Ennél persze sokkal mélyebb a gyerekvállalás problémája, de alapvetően szerintem itt is az a helyzet, hogy vagy akarod, vagy nem, és aki ezt világosan tudja, annak nehéz elmagyarázni azt, hogy miért kellene ezt másként látnia. Bővebben…

ilyen egyszerű

Bajuszcic vendégposztja.

Én érlelem a témákat, van, amibe belefáradtam, elsodorták új események, egy kicsit kaotikus vagyok. A következő napokban egy helyesírási, egy nyelvhelyességi és egy irodalmi kvízzel jelentkezem.

*

Az van, hogy én nagyon jófej feleség vagyok. Szerintem ilyenre vágyik minden férfi. A múltkor egy közös barátunk fejtette ki, hogy mennyire irigyli a férjemet, mert az ő felesége… na, az egy sárkány, baszogatja szegényt mindenért. A szerencsétlen pasi már csak lapítva mer közlekedni a lakásban, rettegve, hogy a következő percben mit ront el, miért kapja az irdatlan letolást. Bővebben…

most kezdődik 2.

A második történet árnikáé.

*

Megvannak a jól ismert koreográfiaelemek, hogy aszondja: zárcsere, eladom az autódat (délutánra ürítsd ki), vidd a mocskos kulcsodat és megbántam, hogy szóba álltam veled.

Aztán másnap persze megint reggel van, lefolyik a kávé, beleáll a hétköznapokba a megbánás, vagy a megkönnyebbülés. Bővebben…