a nő, ha dolgozik

olaszorszagbajottem vendégposztja.

Mikor Éva „kiadta” a megtisztelő feladatot (köszönöm), hogy írjak arról, milyen, ha nők
felelős munkakörben dolgoznak, annyi minden eszembe jutott. De ahogy teevee legutóbbi
kommentjét olvastam, összeállt a dolog a fejemben (valószínűleg ő sem gondolta, milyen
hatása lesz).

Teevee szerint

30+ év tapasztalata alapján állítom, hogy nagyon gyakoriak.

— ti. a projektvezető döntéseinek, kompetenciájának megkérdőjelezése.

És persze, kell velük foglalkozni, a soft PM training-ek meg is teszik. De a megjegyzésem nem a gyakoriságra akart utalni, hanem arra, hogy ezeknek a fenti jelenségeknek _nincs_ gender vonatkozása.

És igen, újra itt vagyunk. Nincs probléma, azaz nem lehetséges, hogy valakit azért kap másmilyen reakciókat, mert nő. Ilyen egyszerűen nincs. Én meg azt mondom: van. Tény,.
hogy nehéz szétválasztani más olyan jellemzőktől, amelyek szintén diszkriminációra adnak
okot (rejtetten, tudat alatt, észre se vesszük). Mert a kor, és a külföldi származás (esetemben) is sokat nyom a latban, akár akarjuk, akár nem. De legalább annyit (szerintem többet) a női mivoltom is.

Különben miért engednek meg olyasmit a kedves hímnemű kollégák velem szemben, amit
férfi kollégával nem? (A híres férfiszolidaritás, ugye: ugyan béna, de elnézzük neki, mert
férfi.) Miért nem nézik semmibe az egyébként nem kompetens idősebb férfit a kollégái,
miközben én 110-esen teljesítek és sosem elég jó nekik? Miért nem jut eszükbe, hogy
odamenjenek a többiekhez a megbeszélés után, és valami mást mondjanak, mint ami a
megbeszélésen elhangzott a férfi projektvezető szájából, míg az én esetemben gondolkodás
nélkül megteszik?

Nem, nem kompetencia/hozzáértés kérdése. Ezzel meg is érkeztünk a következő ponthoz, a komment második (sugallt) állítása az, hogy ha velem megtörténnek ilyen dolgok, akkor az igenis azért van, mert én nem vagyok hozzáértő. Ez is milyen jellemző, nem? Ha egy nőnek problémái vannak, az az ő hibája, mindig, fel sem merül, hogy esetleg a többiek, a körülmények, bármi miatt nem megy neki.

Ugyanez a férfinál: sosem a szakmai kvalitásai miatt van gond, hanem mert szegénynek a
körülmények, akármi, nem úgy alakult.

Olaszország, ahol élek nagyon más, mint Magyarország. Egyrészt itt a nők a hetvenes évekig nem nagyon dolgoztak, és még ma is az EU egyik legalacsonyabb női munkavállalási rátájával „büszkélkedhetnek”. Nincs arra modell – leginkább a fejekben, hogy női főnök van, hogy ő dönt.

Magyarországon a nők munkába kényszerítése (a háború után, meg a kommunizmussal) ugyan nem hozta meg az egyenlőséget (csak jól megterhelte a nőket a dupla szereppel), de annyit mindenképpen elért, hogy mindenki látott már nőt, aki dolgozik, nőt, aki főnök. Itt ez nem így van, a legtöbb harmincas nő éppen kényszerűen otthon marad munka nélkül, függésben, mivel nincsenek szolgáltatások (bölcsőde, óvóda), és a gyes meg csak hat hónap. Ha véletlenül el is kezdett dolgozni, akkor itt vége is a karrierjének. Pár év otthon, utána garantált, hogy soha az életben nem fog tudni érdemben visszakapaszkodni a munkaerőpiacra. Nincsenek női vezetők, pozitív példák. Vagy nagyítóval kell őket keresni. Az ötvenes, hatvanas férfiaknak konceptuálisan nem ér el az agyukig, hogy van nő, aki felelősségteljes munkát végez (há’ ő még olyant sose’ látott).

Másrészt ez egy öreg ország (a világon az öt legöregebb ország között van), ami azt jelenti, hogy minden, ami fontos, az ötvenesek, hatvanasok (férfiak) kezében van. Az, ami Magyarországon és más volt kommunista országokban megtörtént, hogy az idősebb
értelmiségiek helyére benyomult a húszas-harmincas, nyelveket beszélő korosztály, és
tizenév után már az ő kezükben a hatalom és a vásárlóerő (és még csak negyvenesek), az
itt nem létezik. Az a fiatalabb korosztály, amelyik Magyarországon pénzt halmozott fel a kilencvenes évektől, amelyik most döntéseket hoz (politikában és a gazdaságban), az itt nincsen. Azok itt most szenvednek a rájuk kényszerített és rosszul fizetett szabadúszósággal, a határozott idejű szerződésekkel, a soha ki nem haló — de már nagyon elavult tudással rendelkező – öregekkel.

Ebben a közegben sok nagymellényű magyar yuppie még mindig tényért mosogatna, ha
egyáltalán…

Tehát igen, állítom, hogy nem esik jól nekik, hogy 37 évesen és nőként vezetem a
megbeszélést vagy döntök a pénzről.

Ráadásul ma a munka keretei már nem feltétlen abban a hierarchikus viszonyban
határozhatók meg, ahogy régebben. Ma egyre inkább projektek vannak, amelyek X ideig tartanak, a benne dolgozók ad hoc rendeződnek össze (egy részük külsős, szabadúszó), és nincsen alá- és fölérendeltség, hanem közös cél van és feladatok. Ha én menedzselem az adott projektet, akkor az én feladatom, hogy minden meg legyen tervezve és rendben meg is legyen valósítva.

Nem azért, mert Kis Pista a beosztottam, és Nagy Zoli meg a főnököm, hanem azért, mert
ez a szerepem. Egymás mellé rendeltek vagyunk, a tanulmányt nem én csinálom, hanem
a szakértő, én meg annak vagyok a szakértője, hogy egy ilyen projektet elejétől a végéig
zökkenőmentesen megoldjunk. Ez szakmai tudás, amit nem feltétlen értenek azok, akik
eddig beosztottként dolgoztak, végrehajtva a fentről kiadott utasításokat. Éppen átalakulóban
vannak a munkaformák, sokan még nem tudnak ezzel mit kezdeni.

És egy utolsó megjegyzés a PM tréningekről: Magyarországon az angolszász modell
terjedt el, az is főleg a multiknál. Állandó tréning, még a portást is hetente kommunikációs
tréningre küldjük. Nem tudom, milyen arányban foglalkoznak ezek a tréningek a férfi-női
esélyegyenlőséggel, a mindennapi nem-alapú diszkriminációval. Még arra is van esély, hogy
néha vannak ilyen tematikájú kurzusok is.

Olaszországban a tréningeknek nincsen hagyománya, nem szokták, nem szeretik, és
ha egyáltalán, akkor csakis valami szigorúan szakmai dolgot lehet képzésnek bevinni a
cégekhez. Több oka van ennek, az egyik legfontosabb az, hogy itt az ipari struktúra nagyrészt kisebb cégekből áll. A foglalkoztatottak és cégek nagy része (mintegy nyolcvan százaléka) a tíz főnél kisebb (sokszor családi) vállalkozásban dolgozik. Ott képzés, főleg soft skills tematikájú nincs. Ragozhatnánk, de nincs.

A nagyobbaknál sincs, ott legfeljebb a szakmai továbbképzés dívik. Dolgoztam olyan
projekten, ahol a Finmeccanica group toszkán projektmenedzsereit képeztük. Ők gyártják
az amerikai elnök helikopterjét, meg az űrkutatás szerkezeteinek az alkatrészeit. Milliós
megrendeléseket kezelnek, tárgyalnak nap mint nap a világ minden részéről érkező
megrendelőkkel. Mi becsempésztünk a képzéssorba egy nagyon alapszintű kommunikációs
modult (azt, amit a portás is elvégez az amerikai multinál), amiről kiderült, hogy SOSEM láttak még ilyet. Ott hálálkodtak a meglett projektmenedzserek, hogy mennyire hasznos volt ez, hogy sosem volt még módjuk elemezni a saját tárgyalási technikájukat stb. Szerintetek hány esélyegyenlőségi tréninget láttak eddigi életükben? Természetesen egyet sem. Soha. Igaz, hogy az 50 résztvevő között egy nő volt – akivel külön elbeszélgettem (természetesen). Ő magán kívül nem ismer egy női mérnököt sem, aki a Finmeccanica csoportban dolgozna itt Toszkánában, és a maga részéről azt mondta, hogy azért jutott el idáig, mert gyakorlatilag a családját sosem említi, két nagymama és bébiszitter segíti a mindennapokban, és nagyon sokat küzd a férfias mentalitással. De ez nyilván csak neki probléma, ő meg nem éri el a kritikus tömeget, egyedül a 49 férfitársával szemben. Ennyit a soft skill tréningekről, amelyeknek változtatni kellene a napi rutinon.

Az olasz tapasztalatokról részletesebben írtam többször is a blogomon:
A munkaerőpiaci helyzetről: http://olaszorszagbajottem.wordpress.com/2010/05/27/a-valodi-olaszorszagrol-1/
Szociális háló: http://olaszorszagbajottem.wordpress.com/2012/01/10/szocialis-halo/
Nem diplomásoknak való ország: http://olaszorszagbajottem.wordpress.com/2010/07/15/a-valodi-olaszorszagrol-5/

A női munkavállalásról: http://olaszorszagbajottem.wordpress.com/2010/07/12/a-valodi-olaszorszagrol-4/
A “keleti” női munkaerő kizsákmányolásáról: http://olaszorszagbajottem.wordpress.com/2010/06/21/a-valodi-olaszorszagrol-3/
Gyerekvállalásról: http://olaszorszagbajottem.wordpress.com/2010/06/04/a-valodi-olaszorszagrol-2/

131 thoughts on “a nő, ha dolgozik

  1. Az olaszországi helyzet tényleg ilyen, bár én nem teljesen így éltem meg, de nem is láttam bele soha ilyen átfogóan és részletességgel, mint ahogy leírtad. Közép-Olaszország (bár nekik már dél) egyik kis falujába keveredtem Abruzzo tartományban, ahol az anyósom (elváltként) családfenntartó volt, tanítónő. És a faluban elég sok nő dolgozott (virágboltja, étterme volt, általában családi vállalkozások), egy biztos, zokszó nélkül tartották rendben a háztartásukat és etették az egész családot, eszükbe sem jutott volna, hogy egy férfi mondjuk vasalhatna. A férfi, ha főzött, azt alkalomadtán, kedvtelésből. Seprűt még tévedésből sem. (A férjem kivétel volt.) Aztán már itthonról majd egy évtizedig voltam kereskedelmi kapcsolatban olasz vállalkozókkal (északiakkal), akikkel nem volt ilyen jellegű konfliktusom. Sőt, inkább kihasználtam a női és gabis mivoltomat, mert fesztelenül ledumálom őket az asztalról, ami nagyon jól jön kereskedelmi alkudozásoknál. Persze, ezt nem a modern multis szektorban, ahhoz hülye és alkalmatlan vagyok.
    Mondjuk, jártam úgy lenn délen, hogy megérkeztem egy üzleti találkozóra, amit én szerveztem le előzetesen telefonon, és amikor kipenderültem a kocsiból, várakozóan néztek a hátam mögé, hogy izé… egyedül jöttem? Nő létemre? És akkor most velem fognak tárgyalni? Semmilyen férfi nem jött? Szétvigyorogtam a képem, annyira abszurd volt a helyzet.
    Mint főnök a saját cégemben…. nos, 8-10 alkalmazott, nagy részük hímnemű.. szar főnök voltam, túl ember, túl haver… rapszodikus, bizalommal teli, megértő, bár sokat követelő a melóban. (Olyan szektorban, ahol éjszaka is, ünnepnap is, nem nyolc órát… )
    Most pedig együtt dolgozom három pasival, napi tíz órákat vagyunk együtt, és bizony hónapokba került, mire kitaláltam, hogyan csináljam. Nem tisztázott pozícióba kerültem ide alkalmazottként, de azzal a feladattal, hogy mindegy, hogy hogyan, de legyen végre rend, működjön, amellett, hogy van saját feladatköröm is. Egyik pasi sem tűri jól a női “uralmat”, az elején kész rémálom volt, aztán rájöttem, erőből nem megy. Feltettem a kérdést, mi a fontos? Tehát látszólag én csak úgy csinálom a dolgom, és a háttérből érem el azt, amit akarok. Nagyjából átvettem a stílusukat, elpasisodtam szinte, egy beszólásra ötöt kapnak vissza, és megy a munka és kibírjuk egymást.. nincs sértődés, nincsenek hatalmi játszmák. Talán visszatetsző, de mostanában nem nagyon ugrálhat az ember munkaügyben.
    Kicsit kaotikusra sikerült, túl sok mindenről akartam beszélni.. 🙂

    Kedvelés

    • Eppen a napokban vettem eszre, hogy itt vagy, es neha Te is meselsz Olaszorszagrol…
      Amit mondasz, az nagyon jellemzo: ha nincs ferfi, akkor bizony mindent csinalhat a no is (haztartason kivuli munka stb).
      Kitartas a mostani munkadhoz, a vallalkozasodhoz!

      Kedvelés

  2. Minden soroddal egyetértek, olaszorszagbajottem.

    “Ez is milyen jellemző, nem? Ha egy nőnek problémái vannak, az az ő hibája, mindig, fel sem merül, hogy esetleg a többiek, a körülmények, bármi miatt nem megy neki.”

    Mindig ez a kiindulópont, amikor a munkahelyünkön nőként vagyunk megkülönböztetve. Velünk szemben megengedik maguknak.
    Múl héten a kollégáimmal találkoztunk egy szerb kolléganőnkkel. 3 kisfia van, a férje évek óta nem tud elhelyezkedni. Mesélte, hogy az utóbbi hónapokban volt, hogy szombaton is be kellett mennie dolgozni, hogy miket meg nem csinálnak vele. És hogy őt csak az élteti, hogy a gyerekek nem lesznek mindig kicsik és akkor nagyobb mozgástere lesz. Most nem teheti meg, hogy nemet mondjon bármire, mert akkor másnap mást vesznek fel a munkahelyére. Rettentően sajnáltam őt. Egy végtelenül kedves, szorgalmas és kompetens kolléganő.
    Másnap bent mesélem az irodában, hogy ezeket mesélte, szerencsétlen, hogy kihasználják. Férfi kollégám 2 reakciója: “ilyet csak azzal lehet megcsinálni, aki hagyja magát” és “vannak ilyen áldozat típusú emberek”. Vérben forgó szemmel kérdeztem, hogy Te mi a bánatról beszélsz??!! 3 gyereke van és egy férje, aki nem kap munkát Szerbiában. És szerinted hagyja magát? Ő tehet róla? Meséld már el baszki, hogy milyen lehetőségei vannak szerinted? Komolyan érdekelne, hogy ha Te egyedül tartanál el 3 gyereket, mit engednél meg magadnak. Nagy kuss.

    Így gondolkodnak. Ha Te vagy az áldozat is a Te hibád. Meg miért szült egy ilyennek három gyereket. Szerintem meg az esküvőn nem volt ráírva a férje homlokára, hogy munkanélküli lesz… (meg ha rá lett volna írva is, ééés?)
    Felrobbanok. Egyszer biztosan.

    Kedvelés

  3. Ironikus az élet: pont ma, hogy megjelent ez a bejegyzés, ami nagyrészt egy tavalyi piszok nehéz projekt alapján íródott, pont ma ötpercenként keresnek a volt projektpartnerek, hogy vállaljam el a következőt. Akik soha nem válaszoltak a mailjeimre, akik nehezen vették fel a telefont, akik semmibe sem vettek, inzultáló maileket írtak, egyszerre rájöttek, hogy nem tudnak egyedül megvalósítani egy ehhez hasonló projektet (mert nem tudnak nyelveket, nem tudják, hogyan működik egy projekt -főleg a budget része, nem tudják, hogyan fogjanak hozzá – még arra se vették a fáradtságot, hogy a külföldi partnerek címét elmentsék annak idején :)). Egyszeriben nagyon fontos lett neki, hogy elmondják, milyen remekül csináltam a dolgomat, milyen ügyes voltam és rátermett… ma reggel már 3 telefonhívás és egy sms formájában.
    Hát nem undorító???

    Kedvelés

  4. Visszajelzés: Nem lusta | Olaszországba jöttem

  5. Nagyon érdekes írás. Átfogó, pontos, lényegre törő, jó olvasni. Ha úgy dolgozol, ahogy írsz, akkor baromi jól jártak veled. És az előbbi kommentedből ítélve erre már maguk is kezdenek rájönni 🙂

    Kedvelés

    • Köszönöm 🙂
      Aki maga is jól dolgozik, az értékeli ezt a hozzáállást, aki nem, azoknak én vagyok a “tedesca” (német), vagy az “austro-ungherese” (osztrák-magyar – ez az északi lelkiismeretes és pontos munkastílis enyhén pejoratív jelzője szokott lenni 🙂

      Kedvelés

  6. Le a kalappal előtted.
    Olvasom az olaszországi “kalandjaidat.” Sokan nem tudják nálunk, mire áhítoznak, amikor a hagyományos női szerepet választják, milyen az igazán retró mentalitás. Többdiplomás kismama barátnőim- valaha tehetséges csajok, akik nem találták meg magukat 35 éves korukig-, levélben ecsetelik, hogy mennyire nem vágynak vissza a mókuskerékbe. Hogy milyen jó is otthon ” kreatívan teremteni”, amiből remélik hamarosan kiforrja magát valami, amiből majd pénzt is lát…addig biztos ami biztos szülnek még egy-két pulyát… Szerencsére a férj jól keres, nem kenyérre kell…Tervek: főzőiskola, galéria, művészkedés.. Hát persze.
    Vissza a kezdőkörbe. Sosem tanulunk semmiből.

    Kedvelés

    • Nekem is nagyon fáj ezt látni. Azok a barátnők, akik lelkesek, ügyesek voltak még tíz éve, együtt kezdtünk. Most meg otthon senyvednek, mert hát fel sem merül, hogy ne ők mondanának le a munkájukról. Ha már ott tartanak, hogy visszamennek dolgozni, akkor persze kevesebbért, alacsonyabb munkakörbe. Vagy besegít a férj vállalkozásába (ez a teljes függés). És akkor jönnek a kreatív női hobbik, a nagy magyarázkodás, hogy “nekem így a legjobb, de tényleg”. Közben a férjek egy jó része abszolót középszerű, butább, mint a felesége, de ő csinál karriert, és ő keresi a pénzt.

      Kedvelés

  7. Tehát van egy olasz cég, macsós vállalati kultúrával, amelyik simán lenyomja a polkorrekt amerikai versenytársait a piaci versenyben – olyannyira, hogy az amerikai elnöki helikopter meg az amerikai űrprogram számára is ők szállítják az alkatrészeket. Kösz, hogy ezt ilyen nyíltan megírtad.

    (Ha egy feminista beszélni kezd, előbb-utóbb lábon lövi saját magát…)

    (Az amerikai űrprogram – és általában a műszaki innováció – hanyatlásáról: http://charltonteaching.blogspot.hu/2010/06/human-capability-peaked-about-1975-and.html

    “But since the 1970s there has been a decline in the quality of people in the key jobs in NASA, and elsewhere – because organizations no longer seek to find and use the best people as their ideal but instead try to be ‘diverse’ in various ways (age, sex, race, nationality etc). And also the people in the key jobs are no longer able to decide and command, due to the expansion of committees and the erosion of individual responsibility and autonomy. “)

    Kedvelés

  8. A nő, ha dolgozik, akkor hétfőn elolvassa bejegyzést és keddre jut el odáig, hogy kommentet írjon 🙂 Pedig érintett vagyok, nagyon is, több szempontból is. Végiggondoltam, hogy eddigi munkahelyeimen ért-e megkülönböztetés a nemem miatt, érdekes volt a visszaemlékezés. Először egy vidéki lap szerkesztőségében dolgoztam, ott megkülönböztetés nem, de konkrét zaklatások értek. 20 éves voltam… A következő munkahelyem kivételes volt, sok szempontból is. Volt egy nagyon karizmatikus férfi vezetőnk, fontos, hogy vezető és nem főnök. Huszas éveim végéin, harmincasok legelején, nagy világmegváltás 🙂 Volt esélyegyenlőség, mindenkinek szabad volt sokat dolgoznia, de én nagyon szerettem, s azt gondolom, a többség hasonlóképpen. Tényleg nem éreztem, hogy azért mert nő vagyok, ezért bármelyik férfi kolléga megkérdőjelezné a kompetenciámat. Azt gondolom, ehhez a vezetőnk hozzáállása kellett, az Ő viselkedése volt a mértékadó. Aztán speciális helyzet: (leendő volt) férj cégében. Én házasságunk végének kezdetét erre az időszakra datálom: leendő ex egyszerűen nem tudta elviselni a szakmai és anyagi sikereimet. Most saját cég, tulajdonosként, ügyvezetőként. 10 belsős, bejelentett alkalmazott és kb ugyanennyi állandó külsős partner. Nehéz. Hogy maradjak empatikus is, de ne legyek bratyizós. Visszajelzések, számonkérések. Ráadásul a kiinduló pont egy 2-3-4 fős baráti társaság volt úgy, hogy többeknek még volt más munkahelye. Bár létszámban nem tűnik nagy váltásnak, szervezeti kultúrában nagyon más 10 belsős és 10-15 állandó külsős partner, mint a 3-4 fős home office, hétvégi értekezletekkel. Ketten vagyunk ügyvezetők és nálunk az a munkamegosztás (ennek praktikus háttere van, én még csak 2 napot vagyok a cég székhelyén, a többi távmunka), hogy a társam, aki pasi, koordinálja a HR dolgokat, motiválja a munkatársakat, intézi a könyvelőt, kifelé, a partnereinkkel viszont zömmel én tartom a kapcsolatot. Ez nem fekete-fehér, tárgyalni járunk mindketten. És igen, volt már, hogy betegség miatt nem tudott menni az ügyvezetőtársam és jeleztük, hogy én megyek, és érezhető volt a hatalmi távolságtartós igazgató úr részéről a bizalmatlanság.
    Amit viszont nekem elgondolkodtató végignézni, hogy a nagyon okos, talpraesett, tehetséges volt kolléganőket hogyan darálja be a rendszer. Hogy gyes után vissza, de már más munkakör. De jó is, hogy nincs annyi munka, meg felelősség, hiszen a család és gyerek/ek. És 4-re odaérnek az oviba, dejóisez. Aha.

    Kedvelés

    • Mégis, mi lenne a megoldás? Gyerek reggel héttől este hétig valamilyen intézményben, akkor értékes és elismerhető a nő élete? Félreértés ne essék, nem vagyok a női munka ellen, sőt. De a környezetemben azt látom, hogy egy csomó családban anya-apa vállvetve próbálja megoldani a gyereknevelés és munkavállalás gondját, s bizony, rendesen túl vannak terhelve; ebben pedig a társadalom hozzáállása is hibás, hiszen nagyon sokan afféle szabadidős hobbiként kezelik a gyereknevelést, amit oldjanak meg valahogy a családok, ha már bevállalták a kölköket. S ez jön le a fenti hozzászólásból is, meg a környező többiből is, “okos, diplomás nők”, akiket érthetetlen módon kielégít az, ha kevesebb a munka, oda lehet érni a gyerekekért időben stb., s nem végeznek komoly munkát, mert az a cégvezetéstől és projektmenedzseléstől kezdődik, nem ám a taknyos orrok törölgetésétől. Nem lehet, hogy esetleg azért, mert ez is nagyon sok meló? Maximum nem fizetik meg? Nem tudom, lehet, hogy agymosott vagyok, de nekem is fontos, hogy bizonyos mennyiségű időt töltsek a gyerekeimmel naponta – ugyanis nemlétező időben nem lehet gyereket nevelni és családi életet élni, s a számomra legfontosabb emberekkel lenni. Mielőtt vakvágányra mennénk, hozzáteszem, hogy a férjemnek is fontos, s ő is mond le munkákat, tevékenységeket, hogy velük lehessen. Viszont gondoljunk már bele; nem úgy van berendezve ez a világ, hogy a megélhetéshez szükséges pénzt csak annyi munkával tudod megkeresni, hogy a szeretteidre már nemigen marad idő? S ezért is jöttek létre ezek a felemás, egyik nemet kizsákmányoló megoldások, hogy az egyik fél jóval többet vállal ebből a nemfizetett, a társadalom által (s még itt is!!!) érthetetlen hobbinak tekintett tevékenységből. De ahol mindkét szülő jelen van, ott is túlterheltek pont emiatt, mert a munkájuk mellett nagyon nehéz kiszakítani a szükséges időt.

      Kedvelés

      • Nekünk itthoni munkával sikerült egy élhető, nyugis, gyerekcentrikus miliőt kialakítani, de mi a ritka kivételek közé tartozunk, akiknek ez megadatott. Elszoruló szívvel nézem a hajdan hasonlóan független, sztárolt, ma munkanélküli írókat, zenészeket, újságírókat.

        Kedvelés

      • Az én élethelyzetem is speciális, álom-időbeosztással, s a férjem munkaidejére is a viszonylagos rugalmasság jellemző.
        De nem mi vagyunk a nagy átlag.
        Én csak arra ugrom, mikor még egy haladó oldalon is eljutunk odáig, hogy nem értjük azokat a nőket, akik pár diplomáva, ésszel satöbbi megáldva képesek részmunkaidőben, vagy esetleg otthonlétben kiegyezni. S közben becsukjuk a szemünket, mert nem akarjuk látni a meghatározó kényszerpályákat, s mi is csak azt ismerjük el valódi munkának, amihez a társadalom pénzt rendel.

        Kedvelés

      • Még egy haladó oldalon is? Én csak haladó oldalakon olvasok ilyesmit. Tradicionalista oldalakon egyáltalán nem jellemző a női életpálya lebecsülése.

        „A feminizmus elválaszthatatlan része az a zavaros gondolat, hogy a nők szabadok, ha a munkaadójuknak robotolnak, de rabszolgák, ha a férjüket segítik.” – Chesterton

        Kedvelés

      • A tradicionális oldalakon meg arról hallgatnak, hogy a klasszikusnak nevezett női életpályához nincs fizetés, s később megfelelő nagyságú nyugdíj sem rendelve. A megbecsülés pedig erősen függ a másik féltől, s főleg vatikáni valutában érkezik.
        Én nem ezt mondtam.
        Hanem szeretném azt hangsúlyozni, hogy a gyermeknevelés=munka, mely sok időt kíván. Fizetés viszont nincs mellérendelve. A nők (s jobb helyeken a férfiak is) meg azért keresnek olyan munkát, amely kevesebb felelősséggel, jobb időbeosztással jár, mert a nap nekik is 24 órából áll, s a gyerekeikkel is szeretnének együtt lenni. Az ún. munkaerőpiac pedig alapvetően olyan emberekre lett kitalálva, akiknek nincs családi kötöttségük. S nem örültem annak, hogy még itt is ebbe a szempontba botlottam; azért ez az igazi, a fene se érti azt a sok nőt, akik diplomáik stb ellenére…

        Kedvelés

      • Pontosan így van, cidre. Akkor már csak azt a kérdést kell megválaszolnunk, hogy a feministák miért nem küzdenek legalább részben a családanyák nyugdíjának rendezéséért, vagy normális bérviszonyokért, valódi családi adózásért, és ehelyett miért a hagyományos nemi szerepek, életutak, identitások lebontását állították a programjuk középpontjába…

        Még az ún. jobboldali kormányunk is államilag támogatja a családanyák kiterelését a „munkaerő-piacra” (már maga a szó is mutatja, mi ennek a lényege), miközben semmilyen program nincs arra, hogy rendezzék azoknak a nőknek a helyzetét, akik a gyerekeikkel otthon akarnak maradni. Közben a csapból is folyik a feminista propaganda: aki a férje ingét kivasalja, az rabszolga, aki a főnök hátsóját fényesre nyalja minden nap, az öntudatos, felszabadított nő. Aki a Teszkó beszerzési osztályán dolgozik, az önálló, intelligens, csillogó személyiség, aki a háztartási beszerzéseket intézi, az szánalmas véglény… Stb. stb.

        (Nem vagyok a női munkavállalás ellen, én is dolgozom. Csak ismerjük fel, hogy mi micsoda.)

        (Egyébként vannak értelmes javaslatok a nyugdíj-problémára, pl. vegyük figyelembe a felnevelt, és törvénytisztelő-adófizető gyermekek számát a nyugdíj megállapításakor. Ezeket a javaslatokat jórészt az ún. szélsőjobboldal támogatja, és mindenki más ellenzi.)

        (A haladással kapcsolatban: ami pl. itt ezen a honlapon is megjelenik, az szinte szóról-szóra azonos a trockizmus nevű szélsőbalos ideológiával. Ami nem meglepő. A feminista vezérszerzőket is ugyanazok a körök, intézmények finanszírozzák, akik annak idején Trockijt és Lenint fizették még az előző század elején.)

        Kedvelés

      • Nem. A nők akkor szabadok, ha van választási lehetőségük, azaz nem egyetlen helyes és követendő út áll előttük.
        (Igen, tudom, hogy sok dolgozó nő – és férfi – kényszerpályán van – az okok szerteágazók -, most az elvről beszélek.)

        Kedvelés

      • Ehhez a Chesterton-idézethez még annyit: tipikus retorika, hogy amikor a női munka kerül szóba, holmi kávéfőzés és irodában való aktatologatás kerül mérlegre a családi élet és a gyerMek jó(l)létének ellenében, hogy: “hát többet ér neked előbbi, mint az utóbbi?! inkább végzed a szánalmas robotmunkát ahelyett, hogy a gyermeked mosolyát csodálnád?” Itt is ennek a szagát vélem érezni; mintha egy nő munkája nem lehetne kreatív, nem lehetne hasznos, előremutató, vagy pusztán érdekes, élvezetes, csak “robot”. (Bezzeg férfi alkot.)

        Kedvelés

      • Ezek szerint te ugy gondolod, hogy a gyerek gondozasa csakis a no feladata, akinek el kellene ismerni az otthoni munkajat???
        En ugy erzem, hogy idealisa esetben apa ES anya is tudna dolgozni es a gyerekkel foglalkozni. Akkor beszelunk egyenlo munkamegosztasrol.

        Kedvelés

      • Egyenlő munkamegosztás lehetséges úgy is, hogy ma te mosogatsz, holnap én mosogatok. Meg úgy is, hogy te végzed el az X feladatot, én végzem el az Y feladatot, és mindkettő nagyjából ugyanannyi időt, energiát, mentális erőfeszítést igényel. És mindkettőnek megvan a maga méltósága. Szerintem ez két ember belső ügye, hogy hogyan rendezik be az életüket. Sajnos manapság az egyetlen „választható” opció az első fajta munkamegosztás, mivel úgy van a világ berendezve (úgy rendezték át a társadalommérnökösködő körök), hogy egy fizetésből nem lehet megélni.

        “Nem szabad megengedni a nőknek, hogy otthon maradjanak és gyereket neveljenek. Nem szabad meghagyni nekik ezt a lehetőséget, mert túl sokan választanák.” – Simone de Beauvoir

        Kedvelés

      • En meg ugy erzem, hogy egyaltalan nincs szabad valasztasa a nok nagy reszenek abban, hogy mit szeretne csinalni. Azt elfogadjak, hogy otthon marad, lemond a sajat kereso munkajarol, es “meltosaggal” mosogat. Azt kevesbe, hogy megtartja a penzkereso munkajat (esetleg meg elvezi is). Te is ezt kered szamon a nokon, hogy miert nem fogadjak el a meltosaggal mosogatast. Ugyanakkor nem kered szamon az apakon,h ogy nem akarnak agyerekkel tobb idot tolteni vagy a haztartasbol meltosaggal kivenni a reszuket.

        Kedvelés

      • “Sajnos manapság az egyetlen „választható” opció az első fajta munkamegosztás, mivel úgy van a világ berendezve (úgy rendezték át a társadalommérnökösködő körök), hogy egy fizetésből nem lehet megélni.” Ez az ismert szélsőjobbos összeesküvéselmélet a zsidó (férfi persze, hiszen a zsidó nő is csak asszony) bankárokról, akik láthatatlan kezeikkel szipolyozzák az iga alatt senyvedő világ összes (többi) férfiait, ennek következtében nincs elég pénz a világon, az apák zsebeiben, ugyebár. Véletlenül sem az emberi természetben rejlő hiúság, bírvágy, mohóság, erőszakosság, dominanciaigény, a rövid távú haszonszerzés a mozgatórugója annak, hogy aki fizikailag gyengébb, kiszolgáltatottabb, attól el lehet venni mindenét. Nézzük már meg, hogy ki van a tápláléklánc végén.

        Kedvelés

  9. Egyébként nem értem, hogy az előző hozzászólásom miért orsolyaaa név alatt jelent meg. Mindig a saját nevemen szólok hozzá, itt valami technikai gubanc van. 🙂

    Kedvelés

  10. Szerintem nem ezen az oldalon kellene számonkérni az ún. feministákat, ez nem erről szól.
    Olaszorszagbajottem: nem ilyen egyszerű. Mint említettem, egy csomó családot látok, ahol mindketten kiveszik a részüket, s az eredmény: lóg a belük mindkettejüknek, s nincs magukra már idejük. Az élet így csak logisztika. Természetesen a munkamegosztás is sokszor probléma, de nem mindennek az alfája és omegája; néha magával a játékszabályokkal van gond. A játékszabályok pedig családi kötöttségektől mentes emberekre lettek kitalálva.

    Kedvelés

    • Ajaj, de még mennyire, hogy arról szól. Próbálna meg a szerző kicsit módosítani az irányvonalon, rögtön kemény pofonokba futna bele pont azoktól, akik most úgymond feltétel nélkül támogatják. De ez már messzire visz, maradjunk a női munkavállalás témánál.

      Kedvelés

    • Azt senki nem vonja ketsegbe, hogy a munka (elvegzendo feladat) sok. De azt mar igen, hogy ezek egy reszet a nokre toljak, nekik kellene egyedul megoldani.
      Sokkal jobban kifejtve Vacskamati hozzaszolasanal…

      Kedvelés

  11. “mivel úgy van a világ berendezve (úgy rendezték át a társadalommérnökösködő körök), hogy egy fizetésből nem lehet megélni.” – szerintem nem a keresetek lettek sokkal rosszabbak, hanem a mai igények nőttek az egekbe. Nem a feministák sara, hogy kialakult a fogyasztói társadalom, ahol az alapelv, a költsél többet, vedd meg a legújabbat, a legtrendibbet, lehetőleg márkásat. Régebben már az is jónak számított ha egy családban volt 1 db vezetékes telefon és 1 db tv. Ma minden családtagnak van mobilja (kisiskolás gyerekek futkosnak trendi okostelóval) elvárt a saját számítógép, sok felsorolhatatlan technikai kütyü ami régen nem volt. Sok családban nem, hogy egy tévé van, de minden szobában van egy, plusz számítógép mindenkinek, amihez internetes előfizetés dukál (egyik gyerekemnél sincs már hagyományos ellenőrző csak e-napló. Nem egyszer van olyan házi feladat, amit kinyomtatva kell bevinni, tehát a nyomtató is elvárás lett.) Régebben csak a jobb módú családok rendelkeztek autóval, ma az is alap. A saját lakásról nem is beszélve. Ilyen igényekkel nincs az a régi egykeresős fizetés amiből ki lehetne jönni. “a feministák miért a hagyományos nemi szerepek, életutak, identitások lebontását állították a programjuk középpontjába…” ez nem igaz, a feministáknak semmi közük a megnövekedett igényekhez. Ők csak annyit szeretnének, hogy ha már a családanyák is dolgoznak, ne csak az ő felelősségük legyen a család üzemeltetése, amolyan második műszakként.
    Ezek ismeretében én sem tartom szerencsésnek továbbra is azt sulykolni elvárásként, hogy a család működtetése “biológiailag” a nők dolga, maradjon is az, ne szóljon senki a “hagyományos” szerepelvárások ellen, működnek azok a mai megváltozott állapotoknál is. Nem, a születések számából is látszik, hogy nem működnek. Ilyen nagymértékű kizsigerelésből nem kérnek a nők, a férfiak sem kérnének (ők eddig szerencsések voltak abban, hogy az ingyen, szeretetből végzendő munkákat nem is várták el tőlük, ezekből valahogy mindig “női” munka lett. Női értsd. ingyenes). Mert ma már nem az a kérdés, hogy míg apa dolgozik, anya kivasalja-e az ingeit, hanem, hogy munka után miért az anyának kell ingeket vasalnia? Ezzel az erővel apa is vasalhatná a felesége blúzait munka után. Gondolom sokaknak már a gondolat is mulatságos, nagy kár, hogy fordítva tök komoly. Éppen ezért ezzel a mondattal sem igazán tudok mit kezdeni “egy csomó családot látok, ahol mindketten kiveszik a részüket, s az eredmény: lóg a belük mindkettejüknek, s nincs magukra már idejük.” Miért jobb ha a plusz munka csak az egyik félre van lőcsölve és csak az egyikük szakad bele? Vagy valamit félre értettem volna?

    Kedvelés

    • A feministák „csak annyit szeretnének” – olvasd a vezéreket, mielőtt beállsz a mozgalomba gyalognak. Nehogy aztán 30 év múlva jöjj rá, mire ment ki a játék.

      „Mert ma már nem az a kérdés, hogy míg apa dolgozik, anya kivasalja-e az ingeit, hanem, hogy munka után miért az anyának kell ingeket vasalnia?”

      Sok nő számára nem az a kérdés, hogy miért kell ingeket vasalnia, hanem az, hogy miért kell a munkaerőpiacon magát árulni.

      Azt sem a férfiak találták ki, hogy a családanyai hivatás lealacsonyító „üzemeltetés”. Ez a gondolat fel sem merült a nyugati társadalmakban az ’50-es évekig, amikor a Rockefeller Alapítvány által pénzelt feministák ezt a gondolatot elkezdték – óriási média-hátszéllel – terjeszteni. Ugyanez ment, némileg visszafogottabb formában, viszont kötelező jelleggel, a keleti blokkban.

      Kedvelés

    • Egyetertek Vacskamati.
      Valoban, az egbe nött mindenkinek az igenye. Mindent meg KELL venni. Aki nem teszi, az rossz szülö, anya, stb. Tatott szajjal nezem, hogy a testveremek az egyeves kersztfiamnak miket vesznek. Etetö szek, mobil etetö szek (ha anyamekhoz jönnek), kisagy, hordozhato kisagy (ha mashol kell altatni a gyereket), cumi es üveg fertötlenitö, pelenkazo, mobil pelenkazo, jatekok, ruhak, pelenka, babakocsi, mozeskosar, autoüles es meg folytathatnam napestig. Jezus Maria, Szent Jozsef! Nem, keptelen vagyok felfogni es elfogadni, hogy erre mind szükseg van. Ez nem normalis….
      Meg annyit tennek hozza, hogy a megnövekedett igenyek mellett csökkent az emberek fizetesenek a vasarloereje Magyarorszagon. Ez sajnos teny. Nincs gazdasagi növekedes, magasabb az AFA, inflacio van es a forint a beka valagat nezi es igy tovabb. Több kiadas jut egy atlagos haztartasra, mint korabban. Igy valoban nehezebb lehet egy fizetesböl megelni ma, mint 15 evvel ezelött. En ezt elismerem.
      Ugyanilyen nehez tölünk Nyugatabbra is egy keresetböl megelni. Ne amitsuk magunkat azzal, hogy mas orszagban ez nem problema es egy keresetböl vigan elnek, vagy hogy a nök siman valaszthatnak, hogy maradnak-e otthon, vagy visszamennek-e dolgozni.
      Svajcban a szülesi szabadsag 3 honap (Bogomir javits ki kerlek szepen, ha marhasagot irok!). Utana visszamennek a nök dolgozni es a babara vagy a bölcsiben vigyaznak, vagy jobb esetben a nagymama szivesen vigyaz ra addig. A bölcsöde olyan iszonyuan draga, hogy a ket keresetnek sokszor az 1/ 3-a megy el ra. Ha ez igy nem felel meg es nem eri meg (az esetek többsegeben nem is eri meg anyagilag), akkor maradjon csak otthon a nö es eljenek 1 fizetesböl. Ezt most csak arra vonatkozoan iroom, hogy mashol sem jobb a helyzet, söt kifejezetten afele nyomjak a nöket, hogy maradjanak otthon. Ez baromira nem fair. Mint ahogy az sem, hogy mindket fel dolgozik, de a csalad üzemeltetese es az otthon rendje, ellatottsaga, stb csak a nöre haruljon.

      Kedvelés

    • Igen, félreértetted, mert nem vontam le ilyen következtetést.
      Arra írtam, hogy nem az az abszolút érvényű megoldás, hogy “vegye ki az apa is a részét, oszt’ kész’. Ez az alap lenne. de sajnos a családok mai túlterheltségét ez nem oldaná meg magában.

      Kedvelés

      • Szerintem cidre, mi egy malomban őrlünk többé kevésbé 🙂 Én is szeretném ha a család/háztartás ellátása anyagilag és erkölcsileg is legalább annyira meg lenne becsülve mint amennyire fontos ez a társadalomnak! Van egy olyan érzésem, ha valami csoda folytán a főállású anyaságot tényleg komoly összegekkel támogatná az állam, a pénzbeli megbecsüléssel automatikusan nőne az otthonmaradó háztartást és gyereket ellátni akaró és tudó férfiak száma is. Pont úgy járnánk ezzel mint például a főzéssel. Amíg ingyen, szeretetből kell főzni a családra addig ez egyértelműen női munkának számít. Amikor fizetés jár érte, rögtön kiderül, hogy a férfiak ehhez (is) jobban értenek. Hirtelen nők tömegei kezdenének taxizni, míg otthon az apukák dupla annyi pénzért főznének, mosnának és takarítanának. Sorra jelennének meg a gyermekpszichológiai könyvek arról, hogy a férfiasan határozott, dinamikus, erőteljes jelenlét mennyire fontos és meghatározó a kisgyermekek korai éveiben, ezért hamarosan főállású apaság néven emlegetnék 🙂

        Kedvelés

  12. Megszólítva érzem magam több hozzászólás kapcsán. Amit írok, az nem objektív statisztikákon alapul, hanem teljesen szubjektív megérzéseken. Amit az elején szeretnék leszögezni: nagyon tisztelem azokat a nőket, anyákat, akik teljes szívvel választják ezt a hivatást, nevelnek 2-3 esetleg még több gyermeket. És igen, egyetértek, nincsen megbecsülve a munkájuk, se anyagilag, de sajnos sokszor erkölcsileg sem. A legtöbb családban mindkét fél dolgozik, az egy másik kérdés, hogy a gyermek hány éves kora után. Amiről én beszéltem, amire hivatkoztam, az arról szól, hogy a legtöbb családban egyértelmű, hogy az édesanya az, aki hivatását háttérbe szorítva alacsonyabb munkakörben, kevésbé felelős állásban, kevesebb pénzért vállal munkát- itt írtam, hogy odaérjen a gyermekért az oviba, iskolába. Biztosan vannak olyanok, akik számára ez teljesen jó, már nem akarnak nagyobb felelősséget – épp elég az, amennyi a gyermekkel jár – de akik más utat választanának, bizony sokszor falakba ütköznek, egyéni és társadalmi szinten egyaránt. Cidre, nagyon jó azt olvasni, hogy a férjed lemond bizonyos dolgokról, hogy a családdal legyen. Én a környezetemben azt látom, hogy az alap az, hogy az anya feladata a lemondás. Az egyéni falba ütközés egyébként szerintem rögtön a belső konfliktussal kezdődik -ismerem, én is átéltem – szabad-e, lehet-e nekem még felelős munkám, önmegvalósításom: Miért nem elég nekem a család, gyermeknevelés? Mellette, részmunkaidőben dolgozni? Aztán a következő fal a férj/apa. Nem az a mindennapos, hogy apa vállal kevesebbet a meló frontján, hogy anya önmegvalósítson és közösen osszák meg a terheket. Aztán a társadalmi fal, ahogy ferdén néznek rád, mert nemcsak munkád, hanem hivatásod van, ami fontos. Sikeres is vagy, jól csinálod és még keresel is vele, ráadásul jól. Hátad mögött pusmogás, szegény család, szegény gyerek… Nekem nagyon nagy harc volt, nagy önismereti utazás, mire egyre kisebb bűntudattal tudom kimondani, hogy én ez vagyok. Ez az én utam. Azt gondolom, hogy a lányomnak is jobb, hogy egy hivatásában is kiteljesedett édesanyja van. Ami fontos, én így vagyok kongruens, önmagammal azonos. Más meg másképp. Legyen! De sokan repülnének, s mire eszmélnek, az elvárások és a megszokás kalitkájába zárva találják magukat, s mire repülnének már nincsenek. szárnyaik… A személyes történet magánélet-munka harmóniájáról: 2 évig tudatosan otthon, aztán 1 év részmunkaidő, mamibölcsivel (anyukám vigyázott a lányomra, hivatalosan is Ő volt Vele gyesen, ezt is lehet.). Aztán 2 év férj cégében, olyan munkakörben, ahol havonta 1-2 alkalommal előfordult, hogy távol voltam, nem aludtam otthon. Gyermek hol egyik-hol másik nagyszülőnél, még mehetett lazán, ovis volt. Én kértem, könyörögtem, hisztiztem, apuka nem vállalta. Ma már a nagylány 8 éves, én heti 2 napot fixen nem vagyok otthon és édesapjával van. (Na meg nagyszülőkkel, ha apa sokat dolgozik, de legalább Ő fekteti, Ő mesél). Hétfő-kedd főváros, szerdától otthon. Akkor viszont van minőségi idő. Szerdán 2-kor, csütörtökön, pénteken délben hozom, otthon ebédelünk. Közvetlen kollégák, partnerek tudják is, már beállt, persze nagy tudatosság is kellett hozzá, hogy nem veszünk fel minden telefont. Mire idáig eljutottunk, addig ráment a házasságunk.. (Nemcsak ezért, de ez is a fő okok között van.)

    Kedvelés

    • Ehhez két dolgot szeretnék hozzáfűzni.

      1. A mai világban az állások 90%-a – óvatos becslés – lélekölő robotmunka. Amikor a női munkavállalást propagáljuk (állami eszközökkel ösztönözzük), akkor gondoljunk arra, hogy 10 nőből 9 nem önmegvalósít, hanem reggel 5-kor áll a csirkegyárban a futószalag mellett.

      2. Egy fenékkel nem lehet két lovat megülni. Ahhoz, hogy bármilyen területen valaki legyen belőled – nem a bankban aktákat tologató emese, hanem tényleg Valaki – ahhoz olyan mentális koncentráció és munkafegyelem kell, ami mellé más már nem fér be az életbe. Ezen a problémán nem fog a mosogató férj segíteni. Valahol valaminek engednie kell: vagy a karrier szorul hátrébb, vagy a gyerek, vagy a házasság, valami rá fog menni a végén. A karrier _és_ család szlogen (LMP-től a Jobbikig, egy-hangú kórus) egy átverés, talán az esetek 1%-ában jön be. Ha valakinek bejött, örüljön neki, de ne csináljon belőle kötelezően ajánlott programot mások számára.

      Kedvelés

      • Én csak azt tudom, mindenféle -izmustól mentesen, hogy akkor is szeretném az agyamat használni, ha van x gyerekem. Nekem ez fontos. Nem akarom önmagamat teljesen elásni egy rosszul értelmezett társadalmi szerep miatt.

        Kedvelés

      • 1) Dolgozni (meg nem jo munka eseten is) azert is szoktak, hogy anyagilag fuggetlen legyen az ember. (Pl valas eseten, esetleges halalesetkor nem mindegy, hogy mindket felnek van-e bevetele). Nem beszelve egyeb olyan tarsadalmi kompetenciakrol, amit a folyamatos otthonlet nem tud biztositani (ez a “megorulok otthon allando gugyogesben”-erzes, hogy leforditsam).
        2) Azaz te kiosztottad, hogy a ferfiak egy fenekkel egy lovat ulnek meg, dolgoznak es penzt keresnek. A nok meg egy fenekkel a haztartas fizetetlen es nem megbecsult munkait viszik. Ennyi. Es ha valaki maskent akarja? Ha szereti a munkajat (meg azt is, ami szerited nem erdekes)? Ha szereti hasznalni az agyat a haztartason kivuli temakra is? Ha egyszeruen elvezi, hogy kimozdulhat otthonrol? Es ferfikent esetleg szeretne tobb idot a gyerekeivel tolteni? Ezt mind nem lehet, szerinted, mert miert is????

        Kedvelés

      • Természetesen lehet, csak a döntéseknek következményeik vannak. A „kimozdul otthonról” és a komoly karrier az két különböző dolog. Nem a gonosz patriarchátus az oka, hogy a „kimozduló” anyukákból nem lesz vezérigazgató/Nobel díjas/stb.

        Kedvelés

      • tovabbra sem veszed figyelembe azt az opciot, hogy esetleg az apa is szeretne a csaladdal lenni, es ezert felvallalja a haztartasi munkakat is. Es raadasul dolgozna is. Te ketfelé is diszkriminalsz valojaban.

        Kedvelés

      • Nagyon is okolom a patriarchalis rendszert azert mert megbelyegzi a dolgozo nöket. Tök mindegy, hogy napi 12 oras, vagy reszmunkaidös munkarol beszelünk: ha gyereked van ott van rajtad a belyeg es nehezebb a karrieredet epiteni. Hangsulyozni szeretnem, hogy mindegy, hogy karrier alatt most vezerigazgatoi szintet, vagy egy szenior munkatarsat ertünk (mert kinek mit jelent, hogy karrier). Interjun a gyerekröl kerdeznek. Ha akarsz, mikor akarsz? Hanyat akarsz? Vagy hany van? Ha azt mondod kettö, mar sandan neznek, mert akkor majd biztos beteg lesz meg haza akarsz menni hozza korabban. Epp csak skarlat betüt nem kell hordani.
        Es ez egyaltalan nem igaz, hogy a karrier mellett nem ferhet bele mas az eletbe.

        “Ahhoz, hogy bármilyen területen valaki legyen belőled – nem a bankban aktákat tologató emese, hanem tényleg Valaki – ahhoz olyan mentális koncentráció és munkafegyelem kell, ami mellé más már nem fér be az életbe.”
        Micsoda pökhendi megfogalmazas ez? Kinyilatkoztatsz es nem beszelgetsz. Örülnek, ha leirnad Neked mit jelent az, hogy egy nöböl lesz Valaki – igy, nagykezdöbetüvel, ahogy irod.

        Kedvelés

      • Egyébként ha a társadalom nem becsüli meg a háztartási munkát – hangsúlyoznám, hogy ez egy feminista találmány egyébként, a XX. század előtt ilyen szóba sem került – akkor nem az lenne a megoldás, hogy a háztartási munka megbecsültségét növeljük?

        És ehhez mennyiben járul hozzá, ha nyomoroncnak tekintjük és kigúnyoljuk azokat, akik ezt szeretik csinálni, vagy a családanyai szerepet hivatásként élik meg? („És 4-re odaérnek az oviba, dejóisez. Aha.”)

        Kedvelés

      • “ha a társadalom nem becsüli meg a háztartási munkát – hangsúlyoznám, hogy ez egy feminista találmány egyébként”
        Ertem. Biztos annyira hepi volt a 19. sz elott elo nok elete, csupa moka es nevetes, es meg (vagy azert, mert?) a feministakrol sem hallottak. (Csak a buzafold kozepen szultek, es este meg rendet is raktak meg foztek, kicsit verte oket az apjuk, meg neha megeroszakolta.)
        De most, hogy olvasom a mondatot, nem jutok a vegere. Mi a feminista talalmany? a hazimunka?

        Kedvelés

      • „kicsit verte oket az apjuk, meg neha megeroszakolta”

        Akkor itt most ezen a ponton búcsút intek a fórumnak.

        Kedvelés

      • Azért még más néven, de igen hasonló IP címmel egyetértesz magaddal öt kommentben, majd a facebookon háborogsz, hogy kimoderállak. Nem moderállak ki, hanem nem engedlek be, főleg mert te komolyból küldted át a náci cikket, nem elborzasztásul. Ennyi elég is volt belőled.

        Kedvelés

      • Sejthető volt az ideológiai irány amikor rákezdett a Rockefeller Alapítvány által pénzelt feministák kezdetű agymenésére, amihez párosult az ilyeneknél valahogy természetes szélsőjobb imádat.

        Kedvelés

      • Ezt nagyon megkoszonom (a magam neveben irok, a tobbiek majd dontenek). Nem fórum egyébként, hanem blog.

        Kedvelés

      • ,,Egyébként ha a társadalom nem becsüli meg a háztartási munkát – hangsúlyoznám, hogy ez egy feminista találmány egyébként, a XX. század előtt ilyen szóba sem került – akkor nem az lenne a megoldás, hogy a háztartási munka megbecsültségét növeljük?”
        Pontosíts, kérlek, mi nem létezett a XX. sz. előtt? Házimunka vagy a megnembecsültség? Mert egyik sem igaz.

        Kedvelés

      • Illyés Edit: Ezzel azt mondod, hogy mindenki, aki nő és orvos és mérnök és tanár és a listát lehet bővíteni, akkor hátrányos helyzetű, elhanyagolt gyerekeket nevel? Mert nekem az is valaki, aki felkészül és órát tart hetedikben, beteg gyerekeket gyógyít, házat tervez. Nem kötelezően ajánlott programról van szó, választási lehetőségről. Mert amit írsz, az számomra azt is jelenti, hogy ne is várjuk el a mentális koncentrációt és munkafegyelmet igénylő feladatot végző apukától, hogy kivegye a részét a családi munkamegosztásban. Én úgy gondolom, hogy az élet egyrészt ennél sokszínűbb másrészt a viszonyok és élethelyzetek változnak. A 3 hónapos csecsemőt én tudom szoptatni, a 28 hónaposat is én, de már csak este- reggel és nem gondolom, hogy súlyos lelki megrázkódtatás éri, ha én egyszer-egyszer átadom napközben a róla való gondoskodás felelősségét másnak. És a 3 hónapos óvodás lesz, iskolás és jó esetben az együtt töltött aktív időt igényli mindkét fel (szülő-gyermek) a csemete 12 éves korában is, de mozgástér a gyermek növekedésével egyre nő. A csirkegyárban futószalag mellett álló gyári munkásnőnek sincs sok választása, a mai társadalmi valóság a nem fizetett, szeretetből végzett 2. műszakot végzettségtől, beosztástól függetlenül az esetek nagyobb részében a nőkre testálja.

        Kedvelés

      • Nekünk működött, alkotó emberek voltunk mindketten, és rengeteget voltunk a gyerekekkel, és volt vagy négy ló, és akkora fenék, hogy ihaj, mert még a sűrű kultúra is belefért. Most is működik, idegrendszerem egy részét kiszervezem és gondosan takarékoskodom a gyerekeknek a nívós munka bevételéből. Meg kell mondjam, jó érzés. Mindezt itthonról.

        Kedvelés

      • 1. Ez a férfikra is igaz. Miért nem maradnak inkább otthon?
        2. Mit jelent a karrier? Nem gondolnám, hogy a dolgozó illetve dolgozni szándékozó nő a te értelmezésed szerinti karriert akar.

        Kedvelés

    • Ez a hozzászólás azért jóval árnyaltabb, mint az előző dejóisaz. aha.
      Viszont kitűnik belőle, hogy egy gyermek jóllétének a biztosításához is több felnőttet kell mozgatni, s a feladatok mennyisége megtöbbszöröződik, ha már több gyermekről van szó.
      Ezért hangsúlyozom, hogy a gyermeknevelés kemény munka, s idő is kell hozzá. Ha a szülők mindketten 8-12 órát dolgoznak, akkor ugyancsak nehezen kivitelezhető. Természetesen az lenne a legideálisabb,ha mindkét szülőnek olyan munkaköre lenne, mely időben is összeegyeztethető a gyermekneveléssel (s van erre is példa, de kevés), de sokszor kényszerpályák akadályozzák meg a mindenkinek megfelelő megoldás kialakítását. S ezért szóltam most hozzá, mert nagyon elővettétek a többdiplomás, értelmes nőket, akik hajlandóak ilyen kompromisszumot kötni.

      Kedvelés

      • Egyébként a gyári munka csak nekünk tűnik borzasztónak. Nagyon sokan szeretnek gyárban dolgozni, alig várják, hogy GYES után visszamenjenek. Vannak akik külön műszakban dolgoznak az apával, és úgy oldják meg a gyerekeket. Nem kell túlórázni, ha ritkán mégis kell kifizetik, többnyire jó a társaság, beszélgetnek, nevetgélnek munka közben. Sokan vállalnak állandó éjszakai műszakot és szeretnek így járni. Nagyon kevesektől hallottam, hogy inkább lenne otthon egész nap, ők is többnyire az idősebb korosztályból voltak.

        Kedvelés

      • Cidre, bocsánat, átgondoltam, hogy mi bökte a csőröm eredetileg.
        Egy szűk rétegben tett megfigyelésemről van szó. Olyan nők, akiket fiatal éveikben objektív kényszer nem tartott vissza az érvényesüléstől, függetlenségük megalapozásától. Ma Magyarosrzágon rengeteg akadálya van a gyerekvállalásnak, de a kielégítő pályára állásnak is, nekik nincs. Sem a biológiai óra, sem a munkanélküliség, sem a taníttatás, sem a megfelelő munka, sem a lehetőségek hiánya. Nagyon jól tudják, hogy a szülés, pláne több gyerek pár év alatt, beszűkíti a lehetőségeiket. Miközben teljesen érthető a gyerek, család iránti vágy, a kicsivel otthonmaradás.
        De ne öntsük már le egy cukormázzal. Ne kezdjük bizonygatni hirtelen, hogy a mi helyünk otthon van és tök normális, hogy beáldozzuk az álmainkat. Ezt érett, okos nők szájából hallom igen gyakran.
        Vannak, akik egyszerűen feladják, vagy soha nem is gondolták komolyan, hogy kialakítják a maguk életét, amelyet a kisgyerekkel otthon töltött egy-két év után folytatnak. Én látok kényelmességet abban, hogy a családtól várják életük megoldatlan kérdéseire a választ. És nem azokról a nőkről beszélek, akiket őszintén kielégít az anyaszerep akár húsz éven át. Társadalmunk elősegíti ezt a “megoldást” azzal, hogy a női életút megkoronázásaként, hivatásként tekint az anyaságra, készen kínálja az ideológiát, elaltatja az ambíciót, pedig ez csapda. Az anyaság csak egy folyamatosan futó része, egy teljesen természetes, és nem központi ügye kellene legyen az életnek, kár ebből szentséget csinálni. Mert a szentséggel együtt jár az is, hogy oldd meg, ahogy tudod, a férfiak meg jó ürüggyel kivonulhatnak belőle, ha nem akarnak, akkor is muszáj, melózniuk kell látástól vakulásig, mivel egyszemélyben rajtuk van a család eltartásának terhe. Valóban, a családok nagyon magukra vannak hagyva, és a nők szívják meg a gyerekvállalást, ők szenvednek el a későbbiekben behozhatatlan hátrányt, amint rálépnek az anyaság útjára. Sereghajtók is vagyunk a világon születésszám tekintetében, a legrosszabb a babahelyzet éppen Olaszországban.
        Tehát én csak azt mondom, legalább a nők ne tekintsék ezt természetesnek.

        Kedvelés

      • “Társadalmunk elősegíti ezt a “megoldást” azzal, hogy a női életút megkoronázásaként, hivatásként tekint az anyaságra, készen kínálja az ideológiát, elaltatja az ambíciót” – bruttó 28.500 Ft-os havi fizetéssel, azt hiszem el is árulja a társadalom mennyire tekinti hasznos “hivatásnak” a három illetve több gyerek felnevelését.

        Kedvelés

      • A társadalom nagyon képmutató módon tekinti hivatásnak. A gyes összege elárulja, valójában mire is tartja a gyereknevelést, mint munkát.

        Kedvelés

      • Nácink idézte itt Simone de Beauvoir-t: “Nem szabad megengedni a nőknek, hogy otthon maradjanak és gyereket neveljenek. Nem szabad meghagyni nekik ezt a lehetőséget, mert túl sokan választanák.” Nos, 65 év elteltével kiderült, abban a két országban születik a legtöbb gyerek, ahol a legmagasabb a női foglalkoztatottság: Svédországban és Franciaországban. A svéd nők 78%-a dolgozik! Ennyire akarnak a nők otthonmaradni évekig, ha van esélyük jól keresni, emberi körülmények között.

        Kedvelés

      • Ezzel abszolút egyetértek. Csak az nem tetszett, mikor elmentek a hozzászólások abba az irányba, hogy ezek a nők érthetetlen módon oda akarnak érni a bölcsibe-oviba négyre, hova tették az eszüket.
        Ezúton kijelentem, hogy a gyerekekkel közös idő nekünk is kell, szegényebbek lennék nélküle, továbbá úgy érzem, hogy mi vállaltuk őket, s ezért feladataink vannak velük kapcsolatban – ez pedig időbe telik, ezért a “külső” munkát tőlünk telhető mértékben így szervezzük. Mivel olyan a végzettségünk és a lakóhelyünk, ezért ezt a nagy átlaghoz képest könnyebben tehetjük meg. A többesszám a férjem, a szervezési kérdéseket pedig csak töredékében köszönhetjük magunknak, látom a helyzetünk viszonylagosan kiváltságos voltát.

        Kedvelés

      • Ezt írtam: “Amit viszont nekem elgondolkodtató végignézni, hogy a nagyon okos, talpraesett, tehetséges volt kolléganőket hogyan darálja be a rendszer. Hogy gyes után vissza, de már más munkakör. De jó is, hogy nincs annyi munka, meg felelősség, hiszen a család és gyerek/ek. És 4-re odaérnek az oviba, dejóisez. Aha.” Volt ebben persze némi szarkazmus, de lent már kifejtettem, hogy nem volt szándékom senkit sem megbántani. Ez a megjegyzés egy valószínűleg meglehetősen szűk rétegről szól, azokról, akik szívesen vállalnának felelős beosztást, de nem lázadnak, megfelelnek az általános társadalmi elvárásnak és beállnak a 2 műszakosok csatasorába. Saját tapasztalat, volt, aki később nagyon bánta. Sokan el sem jutnak a felismerésig, hogy ezt is lehetne, hogy a család szerveződhetne másképp.
        Ez már nem cidrének, de nem akarok új hozzászólást nyitni: az elmúlt két évben nagyon sok olyan tréninget tartok, ahol a célcsoport összetételéből adódóan a csoport gyakran áll csak nőkből. A témakörökből – pl. asszertivitás, konfliktuskezelés – eleve adódik, hogy beszéljünk a nemi szerepekről, de mostanában gondolkodom azon, hogy érdemes lenne olyan igazi esélyegyenlőségi tréninget csinálni. 🙂

        Kedvelés

      • http://hvg.hu/itthon/20130426_diplomas_nok_szules_tamogatas_tervek
        Mibe kerülne: 150 milliárd forint. Sajnos, ennyi nincs, úgy néz ki. Sajnos, hát mit tegyünk, ugye.
        Négyes metró: 452 milliárd. Erre mindenképpen lesz.
        Nem akarok demagóg lenni, biztos vannak a metrónál is kevésbé megmagyarázható beruházások a költségvetésben, hogy a közvagyon szétlopásáról most ne is beszéljünk.
        “A miniszter azt hangoztatta, a kormány olyan család- és munkaerő-politikát kíván folytatni, amelyben a családok megerősödhetnek.”
        A családok akkor fognak megerősödni, amikor a nők megerősödnek. Úgy nem fog menni, ha kiszipolyozzák őket.

        Kedvelés

  13. Itt kell megtudnom, hogy a blogíró a nemzetközi judeoplutokrácia bérence…!
    Illyés Edit is érdekes könyv fordítója az antikvarium.hu szerint.
    Utóbbiba nem óhajtok belebocsátkozni, ez nem az a színtér.

    Kedvelés

    • Nyilván kíváncsi vagyok, megnéztem.
      Talán nem azonos a személy, csak nem.
      Csakazolvassa blog, mint a világméretű összeesküvés fizetett szószólója…

      Kedvelés

      • Nem is értem. Bezárták a Lipótot, ezeket meg szélnek eresztették, vagy hogy lettek most ennyien? 🙂

        Kedvelés

      • Beszarás komolyan, női álnéven idejön gúnyolódni a nőkön. Épp, hogy azt nem írta, a nők köztudottan kisebb agya és a tehetségtelenségük az oka, hogy nem lesz belőlük vezérigazgató/Nobel díjas. Egyébként sem vagyunk alkalmasak komolyabb munkavégzésre, nőből nem lesz Valaki, csak megalázott alkalmazottként a főnök seggét nyalhatjuk, felszabadított öntudatos nőnek gondolva magunkat, ahelyett, hogy otthon méltósággal vasalnánk glóriával a fejükön, mint régen, amikor tudtuk hol a helyünk és nem vágytunk másra. Mert régen (lásd feministák előtt) minden jobb volt, a nőket megbecsülték. Együtt ehettek a férfiakkal, akik egyenrangú félként bántak velük, annyi gyereket szülhettek amennyit csak akartak és még véletlenül sem döntöttek soha a szülők helyettük, kihez is menjenek férjhez. DE megjelentek a gaz feministák, akik köztudottan a nők kizsákmányolásáért kampányolnak és a Rockefellerek pénzelik őket, karöltve azokkal a körökkel és intézményekkel, akik annak idején Trockijt és Lenint fizették. WTF?
        Uramatyám, milyen sültbolond jön még az összeesküvés elméleteivel? Felvilágosítanak majd, hogy a chemtrailt is a feministák permetezik a fejünkre vagy mi?

        Kedvelés

      • Nagyon jól összefoglaltad az elmélete sarkalatos pontjait 🙂
        Nekem az tetszett a legjobban, hogy a feministákon kérte számon, hogy azok “miért nem küzdenek legalább részben a családanyák nyugdíjának rendezéséért, vagy normális bérviszonyokért, valódi családi adózásért, és ehelyett miért a hagyományos nemi szerepek, életutak, identitások lebontását állították a programjuk középpontjába…”?

        A vasalás, mint identitás és a takarítás, mint életút. Mon Dieu!
        És ha a munka és az otthoni második műszak után kedvetlenek és “fáj a nők feje”, akkor biztos csak a glória szorítja. 🙂

        Kedvelés

      • Ez a kommentelő korábban privát egy kurucinfós cikket ajánlott a figyelmembe (Julius Evola, durván regresszív nőgyűlölő és náci). Azt hittem, elborzasztásul írta, de nem. Most is a facebookon reklamál, hogy hallja 😀 (nem ám látja, hogy akiket felkért, nem jelentek meg), innen kimoderáltam a vele egyetértőket.

        Kedvelés

  14. Nem Illyes Editnek, sokkal inkabb mindenki masnak, aki szalad az oviba, suliba. En oszinten hiszem, hogy van, aki szabad akaratabol valasztja ezt es jo Neki. De azt is hiszem, hogy szamosan vannak, akik a 2. muszak felelosseget megosztanak es vallalnanak felelosebb beosztast de nem tehetik. Elsosorban rendszerszintu okok miatt nem tehetik.

    Kedvelés

    • Ezzel szerintem mi itt mind egyetértünk. És nem arról van szó, hogy itt ne értenénk meg, ha valaki szeretne otthon maradni.
      Inkább az bőszített fel mindenkit, hogy olyasmit kér számon a blogon, ami nem célja, valamint egy általa egyetemes igazságnak gondolt nézetet kinyilatkoztat és rámutat, hogy rosszul gondoljuk, amit gondolunk.

      Kedvelés

  15. Edit mindenkeppen el akarta mondani nekunk, hogy a hazimunka ertektelensegenek es a nem felelossegteljes munkakor betoltesenek a mitosza feminista talalmany.
    Igazabol mindegy volt neki maga a tema.
    Nem akarta eszrevenni, hogy itt nem az a kerdes merult fel, hogy lenezzuk azokat a noket, akik sietnek 4re a gyerekekert es magasztositjuk azokat akik csak a munkajuknak elnek.
    Pont arrol beszelgetunk, hogy ki hogyan oldja meg es a megoly ontudatos, kepzett, tudatosan elo noket is milyen szinten beklyozza a rendszer.
    (Kicsit nem ide illik, de kicsit megis. Tudjatok miert erek el mostanaban sportsikereket? Mert a sportpalyakrol 30felett eltunnek a nok. Ferfiak viszont ugyannyian vannak (szinte)senior korosztalyban is.nocsak.nocsak.-a noknek bizonyara nincs kedvuk ebben a korban sportolni. Meg akkor sem, ha korabban aktivan, sikeresen sportoltak. Nyilvan.Hogyne)

    Kedvelés

  16. Ezen a mentális koncentráción beszarok…kínos ha egy nőnek van agya és könnyedén veszi az akadályokat, meg tízszer gyorsabban felfogja az adott szitut én tudom, de mit csináljunk születnek ilyen muntánsok…érdekes módon én mindig csak férfiakról hallok olyan sztorikat, hogy a család külön lakást bérel apunak, hogy megírhassa a doktoriját még a feleség két gyerek plusz minden mellett megcsinálja ugyanazt…ja, de persze a férfi témája biztosan komolyabb 😛 😛
    Én azért még mindig komolyan megrendülök, hogy a férfiak mennyire nem bírják elviselni, ha egy nő okos, sőt egyesek fel sem fogják, hogy létezhet ilyen…elképesztő…

    Kedvelés

    • “érdekes módon én mindig csak férfiakról hallok olyan sztorikat, hogy a család külön lakást bérel apunak, hogy megírhassa a doktoriját”
      Én a múlt héten hallottam pont egy ilyen sztorit tanuláshoz külön lakásba vonuló apukáról. Mert ugye gyerek mellett azt másképpen nem lehet. Persze a feleségnek is jogában áll másoddiplomát szerezni, feltéve ha olvasás közben a gyereket ügyesen tudja ringatni a térdén!

      Kedvelés

  17. Magánüzeneteket kitenni a nyilvánosság elé: durva jellemtelenség. Ezt tanultad édesanyádtól? Igen, „hallom”, hogy kimoderáltál valakit, aki aztán írt nekem magánban. Látni nem látom, mert nem engeded ki. Ha ez nem moderálás, akkor nem tudom, micsoda.

    Nincs “IP címem”, programozó vagyok és egy ismert anonimizálási szolgáltatón keresztül internetezem. Nem én vagyok primitív, te nem értesz a témához.

    Igen, egy héten egyszer végignézem a feminista honlapokat, benézek ide is. De itt sose szólok hozzá, bár néha kedvem lenne. (Például amikor a családtagjaidról, vagy más jól beazonosítható személyekről írsz. De végül is magánügy, rátok tartozik.) Ehhez azért szóltam hozzá, mert női munkavállalásról és műszaki területről volt szó, mindkettő személyesen érint.

    Orsolyaa: OK, ezt elfogadom.

    Nem az a probléma, hogy a te szempontjaid érvényesülnek a saját blogodon, hanem az, hogy manipulatív módon moderálsz. Attól kezdve, hogy elkezdted magad és a blogot a médiában népszerűsíteni, valamint közéleti-politikai kérdésekben is véleményt nyilvánítottál, közszereplő vagy. Ehhez kellene felnőni.

    Kedvelés

    • Edit, de persze ez álnév, te valamit összekeversz, nem tettem ki semmilyen magánüzenetet.

      Édesanyám… uramisten. Te nem az osztályfőnököm vagy, sem az illemtanárom, és én nem vagyok nevelendő gyerek, semmilyen referencia nem vagy nekem, te jöttél az én blogomra, itt vagy úgy viselkedsz az igen tág határok között, ahogy én azt kérem — sokszor kértem, sokféleképp –, vagy repülsz. A hazudozás és kamunév például eleve kizáró okok, hihetetlenül ocsmány, hogy te, a fal menti résben surranó rovar, aki látod a napfényes fotóm, tudod a nevemet és feltérképezhetsz ezt-azt, ha akarsz, vonsz engem felelősségre. Bár ha te összerakod az én családtagjaim kilétét ebből, akkor gratulálok. Nem érdekel az ezzel kapcsolatos kritikád sem, te nem magyarázhatsz nekem. Ha rosszindulatú vagy, ha nem akarsz érteni, ez a blog nem fog tetszeni, mert eleve úgy jössz, hogy le akarsz leplezni, lesed a facebookot, mohón keresed, mi a visszás a bejegyzéseimben.

      Kérlek, ne magyarázkodj, miért olvasol, tudjuk, hogy mindenki itt tolong, kutakodik, fanyalog, nem kell a vetítés, ennyi értelmes, olvasni képes, jóindulatú ember a világon nincs, nemhogy a magyarul tudók között, mint ahányan idekattintanak.

      Még egyszer: nem moderálom, hanem nem engedem be, méghozzá nyugodt szívvel, te viszont hazabeszélsz, hogy te és eszmetársaid, a rendpártiak és gyűlölködők teleszemetelhessék a legfontosabb megnyilatkozásom felületét, a jól bejáratott blogomat, az én széles közönségem között keltsenek feszültséget, mert ti nem ám ötven olvasó/nap blogokon torlódtok, hanem ott, ahol sokan vannak, és lehet őket gyűlölni, mert másképp gondolkodnak. Itt nem sokra mész a feminizmus nagyívű bírálatával, mert itt sokféle feminista van, és sok nem feminista is.

      Már csak kegyeleti okokból sem engedek be ilyen humán végtermékeket, mert a férjem zsidó volt. (Illetve nem tudom, tudod-e, “hallottad-e”, miket irkál.) Ez a blog az én munkám, az én felelősségem, jogos és törvényes eszközeim ha akarom, árt is szerkeszthetem a hozzászólásokat, teljesen a belátásomra bízza a wordpress. Nem dolgom ezért magyarázkodni, különösen nem az én munkámat kajánul szemlélő, ellenséges olvasóknak.

      Közszereplő viszont nem vagyok, nagyon tévedsz, ez megint az a nagy löttyös butaság és erőszakos kategóriaképzés, amivel mindent szemlélsz elvbarátaiddal együtt:

      A közszereplő fogalmát – bírói joggyakorlati előzmények után a 2003. évi III. tv. (ügynöktörvény) 1.§ (1) bekezdés 13. pontja vezette be a magyar jogba. Ezek szerint közszereplő az a személy, aki közhatalmat gyakorol, gyakorolt vagy közhatalom gyakorlásával járó tisztségre jelölték, illetve aki a politikai közvéleményt feladatszerűen alakítja vagy alakította. (…) A közszereplést vállaló személyeknek vállalni kell azt is, hogy mind a sajtó, mind pedig a szélesebb közvélemény figyelemmel kíséri minden szavukat és cselekedetüket, így nagyobb türelmet kell tanúsítaniuk a kritikai megnyilvánulásokkal szemben.

      http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%B6zszerepl%C5%91

      A bíróságon például nem fogják becsületsértésnek vagy személyiségi jogai megsértésének tartani az őt kritizáló cikket, de a közszereplőnek is ugyanúgy jogában áll a saját felületét karban tartani, nem engedni be az ordas eszméket, a gyűlöletet és a trágárságot, vagy azt, aki idegesíti. A független blogger semmiképpen nem közszereplő. Az, hogy valaki népszerű, vagy fontos, amit csinál, az a tény, hogy ő látszik, nem jelenti azt, hogy ő valami általános jótékonysági intézmény vagy igazságtételi fórum, akinek minden szart el kell viselnie, és különösen nem az kérheti ezt számon, aki a szart odakenné. Nem véletlenül áll ehhez rendelkezésemre néhány törvényes és egyszerű eszköz, és egész biztos, hogy használatuk etikettjét nem egy náci fogja megmondani nekem (sőt, senki: szerkesztési értelemben ez a blogírás lényege).

      Azért nincs kételyem a jelenség természetével kapcsolatban, mert most érdekesképpen mindenki a tavaly nyári, cigányokkal kapcsolatos írásaimat olvassa.

      Marha érdekesnek tartom ám, hogy a másik veled egyetértő kommentelő is az anonimitási szolgáltatóval bujkál a sötétben, avagy az IP címetek, vagy amit nekem ide kiír a rendszer, első kilenc számjegye megegyezik. Nem értek hozzá, csak kezelni tudom, és világosan felismerem, ha szórakoznak velem, illetve gyűlölöm és szánalmasnak tartom a hazudozást.

      Végül a könyv, amit Lilywhite említett: http://www.antikvarium.hu/ant/find2.php?szerzo=illyes-edit&func=gyorsszerzo&KeresesSzerzoID=166645&kulcsszo=Illy%E9s+Edit , gratulálunk.

      Kedvelés

    • “Ezt tanultad édesanyádtól?”
      össze ugrik a gyomrom.
      ez az érvrendszer egyszerre dühít és elkeserít.
      és közben fizikailag is meggyötör. érzem a fájdalmat a csontjaimban. miért? honnan?
      kinek a kedvéért?
      mit akar elérni?
      mit akar bizonyítani, igazolni?

      és mégis tudom, tudjuk, hogy ez az érvrendszer egy létező tömeg érvrendszere között az első.
      ide tartozik még:
      “milyen anya vagy te, ha ezt meg azt csinálod?”
      “milyen ….(munkakör, szakma, beosztás behelyettesíthető) vagy te?”

      Kedves É:!
      nagyon nagy dolog, hogy moderálsz és távol tartod többnyire ezeket a hangokat, mert ez sokat kivesz – szerintem – itt mindannyiunkból.
      köszönöm.

      Kedvelés

      • Árnika, ezek pontosan fájdalmat akarnak okozni, a verbális ostor számukra a meggyőzés eszköze. Az ilyen elitista, tradicionalista, fehér férfi felsőbbrendűséget valló egyének mélyen megvetik a dominancia helyett szolidaritásra törekvőket, a fizikailag gyengéket, a kizsákmányolhatókat, a később jövőket, a tőlük eltérő kultúrákban élőket. Önmagukat csak tanító, vezető és oltalmazószerepben tudják elképzelni, és jaj annak, aki megkérdőjelezi az erre jogosultságukat.

        Kedvelés

    • Még csak a nagyszülők (férj szülei) reakciójánál tartok, de elképesztő 😦
      Apa: “Féltettem a Csabát, hogy elveszíti a munkahelyét és a kisfiúval itthon, ezt nem fogja bírni!” Anya: “hát ez elég szomorú, hogy ezért taníttattuk ennyi évig ugye? Ennyi évig tanult, hogy a menyem többet keressen, ez borzasztó! Ezt nem tudom elfogadni! A férfinak kellene a családot eltartani!”

      Kedvelés

      • Es közben epp hogy csak el nem sirja magat, hogy ez mennyire szomoru, hogy a fia maradt otthon. 😦
        Az emberek többsege keptelen elfogadni, ha a ferfi marad otthon a gyerekkel.
        Es mit szolsz az apa konkluziojahoz a vegen?

        Kedvelés

      • Nem néztem meg most a filmet, de meg fogom, most csak egy gyors pozitív ellenpélda. Legutóbbi nyaraláskor – illetve “teleléskor” csapódtunk egy családhoz, anya-apa-kislány, mi kettesben voltunk a lányommal. A két kiscsaj jól összebarátkozott, szóval vacsoráztunk párszor együtt. A beszélgetések során kiderült, hogy 1 éves korától apuka volt otthon a kislánnyal, anyuka visszament dolgozni a multicéghez. Apuka nagyon jó fej volt, mondta, hogy neki rengeteget adott az az időszak és egészen másképp tekint azóta is a gyereknevelésre, háztartási feladatokra. Röhögve mesélték, hogy a tipikus sztorikat nekik is sikerült eljátszani, csak fordított szereposztásban: “egész nap itthon vagy a gyerekkel és mekkora a rendetlenség a lakásban”, stb, bár sokat segített, hogy előtte anyuka is volt otthon és tudta, hogy 2 perc alatt eltüntethető a 2 órányi házimunka… De mégis voltak beszólások. Aztán leültek és megbeszélték. És sokat beszélgettek. És az Ő kapcsolatukat megerősítette, sőt, apuka mondta, hogy férfitársait szívesen beíratná kötelező jelleggel legalább 1 hónapra a főmunkaidős gyereknevelés-háztartás bizniszbe. Egészen másképp néznének a feleségükre, talán hamarabb eszükbe jutna kivenni a gyereket/porszívót a párjuk kezéből, nemcsak akkor, amire már mind a 7 feje kinőtt az asszonynak az elsárkányosodástól… De mesélték azt is, hogy rengeteg ellenállással kellett megküzdeniük. Láthatóan jól esett nekik beszélni erről és örültek az elfogadásomnak. Azt mondták, 2 féle tipikus reakció volt: az egyik, aki nem szól semmit, csak vmi szurka-piszka megjegyzéssel azért jelzi, hogy ez nem normális, de persze a Ti életetek, Ti tudjátok. A másik aki nyíltan elmondja, hogy ez mennyire nem normális.

        Kedvelés

      • Az apa összefoglalóját meg kellene mutatni minden férfinak, talán neki jobban elhinnék, hogy a feleségük, nem csak otthon mereszti a pi…-ját, míg ők keményen dolgoznak, és fogalmuk sincs mi a fenétől olyan fáradt estére, hogy már szexelni sem akar? Milyen az amikor néha el szeretnénk olvasni egy újságot, de erre egy pillanat sem adódik, csak esetleg este, de addigra hulla fáradtak! Esős, téli napokon meg egyenesen be lehet dilizni a bezártságtól és teljesen érthetőek a depressziós tünetek. Mint ahogy érthető az igény az egyedüllétre is. Nekem azért lettek volna további kérdéseim. Például a feleség nehezményezte-e, hogy ő teljesen el van hanyagolva és vele nem törődnek annyit mint előtte? Volt-e kedve a férjnek az egész napos monoton gürizés után este hullafáradtan szexelni? Vagy ezek csak a nőktől plusz elvárások?
        Ugyanakkor azon is elgondolkodhatnának sokan, hogy mennyire nem akar a filmbeli apuka a második gyerekkel is gyeden lenni. Miért érzi úgy, hogy bár fáradt és egész nap dolgozik, de mégsem tesz le az asztalra semmit! Egy másik férfira csak nem mondanák, hogy hisztis… ámbár kitudja, lehet jönne a szokásos duma a férfi biológiai másságáról, meg ők nem erre születnek, ők alkotnak és létrehoznak nagy dolgokat, míg a nők számára egy főzelék megalkotása is kielégítő és méltóságot adó, mert ők ezért vannak, ezt csinálták mindig is, bla-bla-bla.
        Ami tetszett, hogy bevallása szerint sokkal empatikusabb lett azóta, sokkal jobban tiszteli a gyereküket otthon nevelő anyukákat, mióta a saját bőrén megtapasztalta ez mekkora munka.

        Kedvelés

      • Bennem is maradtak meg kerdesek a film utan. 2009-es film. Tök jo lenne megnezni, hogy azota hogy alakult az eletük.
        Az szamomra is pozitiv, hogy ezek utan empatikusabb lett a kisgyerekes anyukakkal szemben. Csak azt sajnalom, hogy ez altalaban nem megy anelkül, hogy egy ferfi a sajat bören erezne, mennyire nehez az, amit a nö vallal. Jo lenne, ha a megertes es a tisztelet ettöl függetlenül is meglenne.

        Kedvelés

    • Nekem meg nincs gyerekem es csak az összeköltözesnel tartunk a parommal, de nagyon kivancsi vagyok mi hogy fogunk dönteni, hogy alakul majd az eletünk. A parom szülei hihetetlenül nyitottak. Az apukaja volt otthon vele es a növerevel; az anyukaja ment vissza dolgozni. Beszelgettünk mar erröl es a paromnak adott esetben az is teljesen normalis lenne, ha ö maradna otthon. A jövö zeneje, hogy mi mellett döntünk majd, ez sok mindentöl függ. De kezem-labam összeteszem, amiert ilyen nyitott es ezt hozta otthonrol.

      Kedvelés

  18. Van annak valami bája, hogy valaki, aki előbb azért veri az asztalt, hogy miért nem engedem be a kommentjeit, manipulatívan moderálok, közszereplő vagyok, elárasztja a blogot az álnéven írt, összeesküvéselmélet ihlette hozzászólásokkal, tizenkét órával később azért reklamál, hogy töröljem az összes kommentjét, de azonnal, mert ő “ehhez (ti. hogy náci) nem asszisztál”. Kapcsoljam össze az ügyvédemmel. Büntető feljelentést tesz. Lementett mindent. Edit, gratulálunk.

    Nagy pillanat ez a blog életében. Amint a könnyesre röhögött szememet megtörlöm, be is írom a naptárba.

    Kedvelés

    • Az. Egy álnév, egy nemlétező idejön anonimitási szerverről feszkót kelteni, itt lóg, leskelődik, kutakodik, ki vagyok, majd azt hazudja, hogy feljelent.

      Kérdezem tisztelettel, kit rágalmaztam én meg? Egy nemlétező nevet, egy nicket? Nem először fordul elő, Editnáci, hogy tyúk-ábécé viszonyban vagy a joggal. Még a Bálintot se meszelték volna el, még a feljelentést sem vették volna fel, pedig ő személyes adattal és képmással élt vissza.

      Kedvelés

    • Koszi!!! En szemely szerint kivaro allasponton vagyok Idemmel. Erosen ketlem, h aki az elmult 30 evet intenziv sportolassal toltotte, az hozzaerto, felkeszult politikus.
      Nagyon serelmezem tovabba, h az eselyegyenloseget a sporttal teszik egy helyre. Ez kijeloli a tema jelentosseget, fontossagat. Egy olyan orszagban, amely tobb evtizedes lemaradasban van a valodi eselyegyenloseg teruleten.
      Most komolyan, nincs ebben az orszagban egy olyan szakerto, aki ezzel foglalkozhatna teljes munkaidoben?????

      Kedvelés

      • Bizony, ezek jogos észrevételek – de hát legalább némi igyekezet mutatkozik arrafelé, és az is több annál a semminél, ami nálunk megy.
        Itt nap mint nap pofánverik a nőket az ilyen komondorügyekkel és a nyomában járó szerecsenmosdatással.
        Az ügy alakulása ( nem mondok le, mert bebizonyítom az igazam ) baljóslatúan emlékeztet a “Zsanett-ügyre” (ami még naná, hogy az áldozat nevén híresült el…), amikor 5 rendőr állította meg a lányt a Múzeum körúton.
        Az is úgy indult, hogy ááá, 5 rendőr nem járőrözhet együtt, ilyen nem is volt.
        Aztán amikor a lány kiszedte mind az 5-öt és mégis volt,
        Petrétei belügyminiszter lemondott !!! (nem semmi, a helyzet egyértelmű volt, és ő pedig még tudta az etikettet, s nem is merült fel benne az ügy megfordításának lehetősége. Olyannyira nem, hogy a szakmai pályáját is képes volt derékbatörni miatta.
        És láss csodát, mily felesleges volt ez az őszinte és korrekt, sokat eláruló gesztus az ő részéről – hiszen mindennek ellenére a végére csak az derült ki, hogy a kezdetben az együttlétüket is vadul tagadó rendőrök nem is voltak bűnösök, ellenben a zsanett az egy notórius hazudozó és erőszakvizionáló, könnyű erkölcsű nőcske.
        Csak akkor tudnám, hogy miért neki kellett kihúzigálnia a lapító rendőröket egyenként a sorból ?
        Na én ezek után nem hiszem, hogy bármin meglepődhetünk nőjogi témában idehaza. Komolyan olyan, mintha egy masszív nőgyűlölet közepén élne az ember, amit csak elvben vesznek észre és tiltakoznak ellene, aztán a gyakorlatban olyan vastag a bőr a képeken, hogy csak na.

        Kedvelés

  19. Mai “élményeim”. A céges fotózáson a fotós megállapítja, hogy nagyon szép vagyok, ami nehéz ügy, mert kevésbé hat professzionálisan a telefonkönyvben a képem. És ne húzzam a hajam egy oldalra a nyakam mögött, mert ez erősen szexuális töltetű (a hajamról beszélünk, nem más tesztrészről…). A megbeszélésen 12 férfi én egyedül nő. Befejezik, hogy akkor vége, mondom nem, mert nekem még van 2 pontom az elhangzottakhoz. Meghallgatják. Majd a férfi, aki a jegyzőkönyvet írja, a megbeszélés végén odajön, hogy leírnám- és elküldeném-e azt a 2 pontot emailben, hogy neki csak be kelljen másolnia, mert nem írta le. (Mi van???) A megbeszélés a 2 legmenőbb, régi tárgyalóban van, amihez 1, az az egy darab WC tartozik. Koedukáltan. Férfiaknak és nőknek egyben, mert ugye az igazgatóság tárgyal főként a termekben és milyen meglepő, egy nő sincs köztük, ergo egy WC elég is. Nekem megvan, de le van szarva, szünetet nem tartunk. A végén kimehetek a körbehugyozott WC-be tampont cserélni és örülni, hogy legalább kijutottam. Következő megbeszélésen ahol beszámolok, van 20 percem összefoglalni 20 ügyet. Lehetetlen feladat. Mert akinek ezt el kell mondanom férfi, kurva fontos ember és nem ér rá. Nem is érdekli csak az a része, amivel villogni lehet később. Úgy is beszél velem, mintha egy huszadik senki lennék. Beleköt, amibe lehet és láthatóan a saját hangján kívül nem nagyon szeret mást hallani. Nem írja alá az akármit, csak azért mert megteheti és nem azért mert nem jó. De persze én felmondtam, szívjak csak utolsó utáni percig. Se egy elismerő szó, se egy köszönöm a munkádat és hogy ennyi szart menedzselsz, te nyomorult. Semmi. Csak a méregetés és egy olyan megvető kézfogás és nézés, amiben benne van, hogy “egy kelet-európai nő vagy, nem vagy te senki”. És akkor hazajövök és ne zokogjak, hogy én ezt nem csinálom? És belém rúgnak és lenyomnak, ahol tudnak, mert nő vagyok és van agyam. Ja és a hajam sem sugall professzionalitást…. Ezt el ne felejtsem, igen!

    Kedvelés

    • jaj istenem, annyira borzasztó…szét tudnám verni a világot, amikor ilyeneket hallok…ha jól érzékelem, ez valami úgynevezett kultúrországban folyik (bezzeg nyugaton, blabla). nem azér’ a húsz fillérér’, de itthon ennyire durván még nem láttam. na nem mintha nem lenne, de talán a nagyon formális, irodás-kávéfőzős munkahelyeken még inkább ilyen, míg az én bakancsos, “fiús” munkahelyemen aránylag gyorsan aránylag egyenlően emberszámba vették a lányokat. na ehhez persze kellett egy olyan főnök, amilyen, de eleve nőként felvettek minket, meg itt mindig voltak is nők, és akkor már muszáj is normálisan viselkedni, mert itt ha nem vagyunk kemények, nem végződik el a munka. de annyira undorító, alattomos, sunyi ez a nyakkendős, hajszálcsíkos hímsovinizmus, annyival jobban hányok tőle, mint a hónaljszagú-sörhasútól. attól is, de sokkal kevésbé alamuszi. ez itt hónaljszagú-sörhasú, kicsit prolis, de legalább ugyanakkora pofával lehet vissza is ugatni rá. nem ez a mocskos elnyomás. ez a vécé meg, hát nem találok szavakat.

      Kedvelés

      • oh, köszönöm 🙂 tegnap este egy beszélgetésben még hosszasan hőbörögtem ezen 🙂
        mert ez az igazi lekezelés, az igazi hatalomból fakadó igazi elnyomás. az én munkahelyemen maximum az megy, hogy dórika, de jó a cici ebben a pólóban, hadd nézzük meg jobban, heee. erre meg tudom mondani, hogy haggyá’ má laci bazmeg, a dolgoddal foglalkozzá’, heee. így is lavírozásra készteti az embert, így is roppant fárasztó, de fel nem ér az igazi mocsokig. amikor összemegy az ember, és eszköztelen, és főként a láthatatlan szélmalomharcában nevetséges és szerencsétlen. amikor nincs lacibazmeg, hanem közgazdászként főzöd a kávét mint a parancsolat, és ha beszólsz, a válasz nem egy felszabadító kapjad má’ be, hanem gúnyos, felsőbbrendű kis mosoly. de még annak is csak a nehezen tettenérhető, éppen csak a levegőben érezhető árnyéka.

        Kedvelés

      • Nagyon pontosan irod. Pontosan igy törtenik: szorol szora – vegen pedig a lesajnalo felmosoly. En ma targyilagosan elmeseltem a fönökömnek, hogy vert izzadtam tegnap. Es ha harcba küld oda, a 12 magasabb beosztasu ferfi köze, akkor vagy irjon, hogy en az ö neveben beszelek es az hallgattassek meg, amit mondok, mert nem csak a meleg levegö jön a szambol. Vagy jöjjön el, de minimum, hogy ha harcba küld, akkor adjon penzt, paripat, fegyvert, mert igy ez nem fog menni. Es ez nem csak szemelyes problema, akit felvesz a helyemre, azzal ugyanez lesz a helyzet… Pislogott, hogy jajaj, de sajnalja, hogy ennek vagyok kiteve. De milyen ügyes vagyok! Vallon is veregetem most magam az ebed fölött 🙂
        Es en is egyre kevesbe akarok irodaban dolgozni. De ha en nem csinalom, az kinek jo? Legyen eggyel kevesebb nö, aki naponta harcol a ferfiak uri munkahelyen? Mondjam, hogy en elegansan elhagyom ezt a szakmat, mielött bedaralnak? Nehez ez.

        Kedvelés

      • Rájöttem, hogy miért tilos nőknek a csúnya beszéd- mert azzal is kevesebb eszközük van visszavágni. “Ladylike” viselkedés, persze. Inkább sírjunk a vécében a megaláztatástól, mi?

        Kedvelés

      • Vagy sirjunk inkabb a minösithetetlen allapotu koedukalt veceben, vagy karomkodjunk lady like, cuki modra, hogy ezzel is tetszünk a ferfiaknak es ne rontsuk el az örömüket bennünk. De szep is lenne…. A macska rugja meg!

        Kedvelés

      • fenti cizellálatlan kommentem a káromkodós-ladylike komment alá akart volna menni. na. a szakramentomát.

        Kedvelés

    • Nem hagynak bekeben kilepni, hat mit gondolsz….. sajnalom, ezt meg olvasni is szornyu, hat meg megelni.
      Most mar csak gondolj arra, h nemsokara megszabadulsz.
      Egyebkent en osztrak (hihetetlen jo) szakertoktol tanultam a gender mainstreaming technikait, es nagyon csodalkoztam, akkor meg, h olyan problemaik vannak, ami nekunk fel sem merul. valahogy az van bennunk, h a gazdag nyugati orszagokban a jolettel egyutt minden egyeb demikratikus ertek automatikusan megvan. Azota okosodtam, es tudom, h a dehogy. Ferfo- noi eselyegyenloseg tekinteteben hihetetlen konzervativ nyugati tarsadalmak vannak. Annyi a pozitivum, h ahol nagyonb a gazdagsag, ott a szemely, ha idoben kapcsol, valaszthatja azt, h “kulonckent” el. Azaz nem ugy, ahogy a szokasok kovetelik. De ettol maga a kultura csak nagyon nagyon lassan valtozik…

      Kedvelés

    • Köszönöm lányok! Jól esik a bíztatás nagyon. Bocsánat a kirohanásért, de magamba roskadtam nagyon. Aztán toltam egy deci bor-csoki-cigi kombót, meg kibőgtem magam, úgyhogy holnap újult erővel mehet a menet. Amúgy nem dohányzom 🙂 Mindegy: 16 munkanap van hátra, azt már bárhogy elviselem.
      De nagyon pontos, amiket írtok. Eastern Sugar, az a fajta hímsovinizmus, amiről te írsz, a maga izzadtságfoltjaival, söhasával és nagyszájúságával elviselhetőbb, mert az “őszinte”. Ez nem az. Ezek az elvileg nyugati és 2-3 diplomás emberek, akik így viselkednek, magukat pózba és formációkba vágva. A fizikai rosszullét környékez, olyan álszentek a tanult menedzser szövegek, amikor meg rájuk van írva, hogy kisanyám, te itt senki vagy.
      Olaszorszagbajottem, itt iszonyúan konzervatívak. Ha én beszélek, simán közbe is vágnak, míg ezt egymással nem teszik meg a férfiak. A mai megbeszéléssel csak az volt a bibi, hogy a két (férfi) főnököm nem jött el, engem meg odalöktek a nálam kettővel magasabb beosztású pasik közé. És míg a velem egyszinten dolgozó IT-s férfiakat egy 20 fős megbeszélésen simán kordában tudom tartani, 12 magasabb beosztású, isten tudatú férfivel szemben esélyem nem volt. Odamondogattam volna most is finoman, de kell az ajánlólevél, úgyhogy maradt a tehetetlen düh, a bőgés meg a koedukált klotyó.
      Zöldfűszál, a híres mondás szerint “nincs jobb munkahely, csak új”. De ezt persze nem hiszem el és töretlenül próbálom megcáfolni 🙂
      Köszönöm!

      Kedvelés

      • Akartam mondani, hogy en abbol szoktam meriteni az ilyen sok ferfi- egy no meeting helyzetekben, hogy elemzem, miket mondanak, es ha rajovok, hogy hulyeseg, vagy logikatlan, vagy ertektelen, akkor latom, hogy megis milyen nagy magabiztossaggal mondja (es mindig igy van. Ez kulonbozteti meg a ket nemet – nyilvan szocializacio, egy no hatszor atgodnol mindent, es meg akkor is felve mondja, egy ferfi meg mondja, kit erdekel, igaz-e). Azzal a magabiztossaggal mondom en is azt, amit akarok. Ratamaszkodom, veszem az o batorsagat – ha o meri, en miert ne mernem?
        Ha masert nem, a sajat csodalkozasuk miatt is meg szoktak hallgatni.
        Ez a legnehezebb, hogy ugy kene mindig megnyilvanulni, hogy ne hallatszon a tetovazas. Jelentem, tanulni lehet 🙂

        Kedvelés

      • Én sokszor blöffölök, mondok magabiztosan mindenfélét, és mindig megdöbbenek, milyen hatékony, mennyire megkönnyíti az életet. De az is lehet, hogy okos és lényeglátó és gyors agyú vagyok 😀

        Kedvelés

      • Köszönöm, É.! Én is gondolok rád! Remélem kicsit jobb vasárnaphoz képest!

        Kedvelés

  20. Köszönöm, ez érdekes volt. Semmit nem tudtam az olaszországi helyzetről, de amióta Rigában vagyok ösztöndíjjal, sokkal fogékonyabb vagyok a külföldi életkörülményekre, mentalitásra. Úgyhogy most fel is keltetted az érdeklődésemet, hogy tovább olvassak a blogodon. Olasz vonatkozásban egyedül Oriana Fallaci szenzációs könyve jut eszembe, a Levél egy meg nem született gyermekhez.
    Egyébként itt Rigában az oktatási miniszter nő (igaz, most fog leköszönni), és a minisztériumban a legtöbb vezető (államtitkár, osztályvezető) szintén nő, még alacsonyabb posztokon is alig ismerek férfit, és ők készülnek a soros EU-elnökségre, és nagyon komoly döntéseket hoznak nap mint nap.

    Kedvelés

    • Illetve ami szintén feltűnt, a nőknek átlagban magasabb az iskolázottsága, és még a hagyományosan férfiasnak tartott ágazatokban, mint a természettudományok, is magas a nők aránya. PISA felméréseken mindhárom területen (olvasás, matematika, tudomány) magasabbak a lányok eredményei.

      Kedvelés

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.