a dohányzás ártalmasságáról

Gumiszoba vendégposztja.

Adéllal (aka Gumiszoba) két hete Gödöllőn beszélgettünk erről — megdöbbentem, hogy egy dohányos tud így is beszélni róla, nem csak önfelmentve, önigazolva. Én nagyon, nagyon haragszom rájuk, még most is, hogy már az állomásokon is tilos. Egyszer, valakié tetszett, meg a csókja is úgy. De mivel én soha egy szálat se, nem tudnék erről jól írni (mint ahogy nem tudnék a külföldi létről meg az örökbefogadásról sem igazán, csajok, írjátok meg, felteszem!).

Adél vendégposztja, címét maga Anton Pavlovics adta, csak ő nem úgy értette.

*

A dohányzásról írok most azoknak, akik dohányoznak és azoknak, akik nem. Én voltam és vagyok mindkét oldalon, örök leszokó és visszaszokó, élek tehát állandó küzdelemben. Nemdohányzóként utálkozva, dohányzóként meghúzva magam szégyenkezve.

Csak arról tudok írni, nekem milyen, én hogyan vagyok. Azon túl, hogy a függőségnek megvan a mechanizmusa, mindenkiben egyedi, személyre szabott beteges kapcsolódás.

Én már jó ideje élő dolognak értelmezem. Egy lénynek. Úgy hiszem, lakik bennem egy Sárkány, akivel állandó küzdelem az élet. A szabályai nem nekem valók. Nem tisztán küzd ugyanis. Sumákol, átver, manipulál. Minden eszközt megragad, hogy uralkodhasson felettem.

Még gyerekkoromban költözött belém. Mindkét szülőm láncdohányos, így aztán nálunk mindig terjengett a füst. A legrosszabbak az utazások voltak felhúzott ablakkal egy Trabantban, fuldokolva, levegő nélkül. Nem emlékszem, hogy valaha is téma lett volna otthon, hogy ez rossz nekem, nem egészséges, kártékony. Nem emlékszem, hogy valaha is odafigyeltek volna, hogy ne kelljen beszívnom. Ez csak később lett fontos, mikor 17 évesen én is kipróbáltam. Akkor már tiltották volna, akkor már fontos volt az egészségem, ám eddigre bennem volt a dac: nekem ne beszéljenek, ha eddig nem számított. Nem volt nehéz már az első szál sem, én ebben nőttem föl.
Egész életemben dohányoztam, csak nem az én számban volt a cigi.

Volt ezután néhány éve arra a Sárkánynak, hogy megerősödjön, s beégesse az agyamba, hogy ő létezik és jól érzi magát bennem.

Hozzám tartozik.

Furcsa szerzet a Sárkány. Ha jól van tartva, egy ideig kényeztet. Elhiteti velem, hogy jól van ez így, ahogy van. Ez a világ rendje, mi összetartozunk, szövetséget kötöttünk, együtt élünk, jól megférünk, sőt, még szeretjük is egymást. Rendszeresen ad valamit. Amolyan megnyugváshoz hasonló érzést. Azt mondja, nézd, én itt vagyok. Ha feszült vagy, gyere hozzám, segítek, támogatlak. Gyújts rá és minden könnyebb lesz. Elhiteti, hogy ő az, aki oldja a stresszt, aki a társam és átlendít a rosszkedven. Hazudik, vagy tán maga is elhiszi, hogy így van? Én nem tudom. Valójában viszont a stresszt javarészt ő maga okozza, mikor éhes. Olyankor manipulálja az agyamat, bökdös, piszkál, kötekszik, rossz érzéseket okoz és elgyengít. Elveszi az erőm, a figyelmem, hát végül megadom neki, amit kér:

— Jól van, elég a hisztiből, hát tessék, megadom magam. Gyere!

Ő megkapja, ami jár neki és egy időre elnyugszik. Hogy én ettől megint csak gyengébb vagyok, az persze más kérdés. Azzal már ő nem sokat törődik. Én pedig magamban gyötrődök: nem bírtam megállítani, nem azt csinálom, amit szeretnék, elvett tőlem újra valamit.

A Sárkány — hogy jobban érezzem magam —  közösséget is ad, a dohányosok közösségét. Azokét, akik együtt vonulnak félre, együtt burkolóznak füstbe, akiket összeköt a közös tevékenység, a közös nyelv, a közös Sárkány és az a néhány mondat, amit ebben az elvonultságban egymással váltanak. Mind húzzák a kényszert, a rossz érzést (no persze néhányan fennen hangoztatják, nekem bejött, én jól vagyok, én szeretek dohányozni. Kicsit köhécselek ugyan, de attól még el nem hagynám a cigimet). Néha beszélnek róla, hogy rossz ez mégis. Jó lenne letenni, de nem megy, hát nem bírom megállni — mondják –, mert ha mégis megtenném, ugyan mi jönne azután? Szívom inkább tovább.

Ha valakinek mégis sikerül a szabadulás, azt irigykedve nézik a többiek:

— Mmmm, ez igen! Micsoda erő és akarat!

És egyébként tényleg.

A Sárkány időt is ad. Látszólag idő az, mikor elvonulhatok egyedülbe, van rá kibúvó, van ok megállni, pihenni, töprengeni. A füst elválaszt a világtól, beburkol, ad némi saját időt, ami csak az enyém, amit illik tiszteletben tartani mindenkinek.

Mikor “csak úgy” vonulok félre, az semmilyen, jogtalan, oktalan olcsó henyélés. A dohányzás azonban értelmet ad neki: most aztán senki nem szólhat, hiszen egy cigi neked is jár — súgja nekem ilyenkor a Sárkány.

Valójában nem időt ad, hanem időt vesz el. Kiszakít, elválaszt, bezár egy silányabb életbe.

Ha sokáig etetem, egészen hatalmába kerít. Állandó a jelenléte, már a napot is úgy osztom be, rituálékat gyárt magának, s mint tudjuk, a szokásainkat nehéz levetkőzni. Elég néhány hét, ami reggel cigi-kávé-tűnődéssel indul, s hamarosan nehéz letenni, megszakítani a rendszert. Sunyi módon, észrevétlenül kerít be, s végül nem tudom eldönteni, vajon a fizikai hiány vagy a rendszer, amit ő teremtett, az hiányzik jobban.

Nagy lökés kell, hogy legyen erő kilépni.

Az én Sárkányom némileg tisztelettudó. A gyerekeimet például abszolút figyelembe vette. Amint teherbe estem, elmúlt, kiszállt, pici gyíkocskává aszalódott. Akkor nem volt kérdés, dohányzom-e, nem volt bennem kívánság. Még az agyamból is eltűnt. Hosszú évekig semmi jelt nem adott. Aztán elunta magát és újra teljes életet akart. Sugdosott, biztatott, hogy ááá, ez semmi, rég túl vagy rajta, egy-két szál igazán nem veszélyes. Én pedig próbáltam emlékezni, milyen is volt, mikor teljes erejében mutatkozott. Azt képzeltem, már rendben vagyok, túl vagyok rajta, így szép óvatosan megengedtem magamnak azt a keveset, amit a Sárkány kért.

Ám ő becsapott.

Alighogy táplálékhoz jutott, ereje azonnal feltámadt. Nem kellett egy hónap sem, hogy újra irányítson. Átvette a hatalmat.

Ezután újabb dohányos évek következtek.

Jól csinálja egyébként. Eleinte alig bánt. Elszívom a cigimet, forgatom az ujjam közt, lazítok, és tíz perc múlva tiszta a leheletem. Nem érzem a bőrömön sem, nem lüktet minden porcikámban a követelőzés. Úgy tűnik, valójában nem is olyan ártékony, én örülök, hogy szinte érintetlenül hagyott. Ilyenkor úgy hiszem, mindössze úgy és annyira van jelen, ami még viselhető, majdhogynem kellemes. Leginkább a tudat ad örömöt, hogy ezúttal meg tudom védeni magam. Még élvezem is a dohányzást, kedvelem, hogy itt van mellettem, de ha akarom, elfordulok tőle, s ő meghagy magamban.

Úgy sétálok bele a csapdájába, hogy észre sem veszem, mikor veszi át az uralmat fölöttem. Nem is látom, hol az a pont, amikor már sok, mikor már nem én irányítok, hanem ő. Mire elkezd nyomasztóvá válni, már teljesen rabul ejtett.

Ilyenkor elkezdődik kettőnk közt a játszma. Azt mondom, elég, ezt abba kell hagyni. Rab vagyok, ráadásul nem vagyok jól, undorodok magamtól, büdös a testem, szórom a pénzem, beteg is leszek, hisz már köhögök, a bőröm is sápadtabb, ó, jaj, hát fölemészt ez a… kapcsolat. A legrosszabb ilyenkor, hogy van valami fölöttem álló, ami bitorolja az életem.

Mikor ezek a gondolatok elkezdődnek bennem, a Sárkány bedühödik és pánikba esik. Tudja, hogy közeleg a vég, ezért még többet követel. Ami eddig húsz szál volt, most felszökik harmincra.

Háború van. Ő egyre nagyobb kötést akar, egyre többet, s én egyre mélyebbre csúszok. Már utálom magam végképp, Gyenge Szar vagyok, piszkos, mosdatlan és persze visszataszítóan és szánalmasan gyenge. Én sem hiszem már, hogy képes vagyok megállítani, sőt, a Sárkány felülír bennem minden teljesítményt. Hiába siker és cukiság, az ilyenkor már rég nem számít, mert itt van ez az iszonyatos fekete pont, ez az elképesztő kényszer, ami miatt minden percben gyűlölhetem magam. Leginkább azért, mert annyian képesek rá, hogy ketrecbe zárják, elhagyják, sőt, sokan nem is találkoznak vele soha, nekik tiszta az élet, szabad, nyugodt, és én csakis hozzájuk tudom mérni magam, a tisztákhoz, akikhez képest én eddigre már sehol sem vagyok.

Ez általában nehéz időszak és rendesen “helyreteszi” az önbecsülésem. Ilyenkor a Sárkány diadalmasan vigyorog:

— Nem vagy te senki! Nem mersz, nem tudsz, gyenge vagy és az enyém örökre!

Eddigre a Sárkány már olyan erőre kapott, hogy tudom, esélytelen volna bármi ellene. Külső segítséget kérek tehát. Elmegyek egy kezelésre, ahol rákötnek egy gépre, ami mesterségesen elgyengíti őt annyira, hogy meg tudjak birkózni vele.

És akkor megállok.

Megcsináltam már vagy ötször életemben. Elmentem és adtam a Sárkány pofájába. Hogy valójában a gép segít, vagy a tudat, hogy ezzel képes vagyok visszaszorítani, azt nem tudom. Kapok mindig egy lökést, hogy elinduljak.

Ilyenkor a Sárkány elalszik. Leszámolok vele egy időre, és végre újra megerősödök. Többet foglalkozok magammal, az egészségemmel. Hirtelen kinyílik a világ, tevékenyebb leszek. Sportolok, ennek köszönhetően az izmaim megfeszülnek, a bőröm napok alatt tisztulni látszik. Ismét szeretem magam, leginkább azért, mert újra én irányítom az életem. Elmúlik a halálfélelem is, a betegség rémisztő képe, minden, amit a Sárkány hordoz magában. Ettől kezdve csodás minden nap.

Hogy miért esek mégis újra vissza? Mert soha el nem fog hagyni. Ott él bennem és folyton lesben áll. Ha magamra engedem, mert elgyengülök, vagy nem figyelek, vagy elbízom magam és azt képzelem, már kordában tudom tartani, vagy ha őbenne bízok, és elhiszem, hogy mostantól majd tiszteli a határaimat — ha egy pillanatra kinyitom a ketrecét, azonnal magához tér és erőre kap. Lesből támad, szépen kér, majd egyre erősebben, végül szinte követeli, ami szerinte jár neki, amire rendeltetett, ami jog születésétől fogva az övé. Én vagyok az övé. Szolgálnom kell, táplálnom, szeretnem és neki adni az életem.
Ő ezt így gondolja. Valakik valahol ezt mondták neki, vagy tán így született, zsigerből él benne ez a hatalomvágy. Nem tudom. Azt tudom, hogy soha nem vagyok biztonságban. Zárva tarthatom a ketrecet, ha erősen koncentrálok, időben felismerem a támadást, folyton készen állok, hogy megállítsam, mikor elindul, hogy átvegye az életem.

dohányzás

165 thoughts on “a dohányzás ártalmasságáról

  1. Nagyon érzékletesen írod le, Adél, még a nemdohányzónak is fáj ez a telhetetlen sárkány.

    Haragszol a szüleidre a láncdohány miatt? Én némileg neheztelek emiatt az enyémekre, mindent nikotint fed gyerekkori emlékeimben. Mennyi füstöt nyelhettem én be így, ártatlanul… basszus, azért ez is a gyerekbántalmazás egyik formája, nem?
    Amúgy én nem szoktam rá, a húgom meg nagyon, szóval ez a családi átlag.

    Kedvelés

    • Igen, haragszom. A nyomasztó gyerekkornak jelentős része ez az állandó fulladásérzés. Később a tesóm féltése. Ja elaludt az autóban, pulóvert borítottam a fejére, mert attól féltem, hogy megfullad. Ez a dolog abszolut jól jellemezte a családi viszonyokat. Most ugyanígy az unokáikkal. Nagy ívben leszarják, hogy ki pusztul meg mellettük. Nyilván az ő sárkányuk úgy működik 🙂

      Kedvelés

      • “Egész életemben dohányoztam, csak nem az én számban volt a cigi.”
        Na valahogy így gyerekkoromban. Megjegyzem, akkor még nem nagyon hitték, hogy a passzív dohányzás mennyire káros. Emlékszem, ahogy apukám (aki elképesztően erős dohányos volt) legyintett rá, hülyeség ez kislányom, már hogy lenne káros annak aki nem szívja. Ő 50 évesen halt meg.

        Kedvelés

      • Az én apám halálában (48 évesen) jelentős szerepet játszott a napi kettő doboz Fecskéje (előtte 5 éves Tervet szívott). A boncoló orvos szerint a tüdeje minden volt, csak nem tüdő, a szíve vagy másfélszeresre nőtt az erőlködéstől, hogy a beszűkült erein valahogy átpumpálja a vért.
        Igaz, jelentős túlsúlya is volt (úgy 45-50 kg), meg a mozgásszegény életmód is betett neki.
        Mint írtam másik topicban, vízbe fulladt egy rosszullét miatt.

        Anyu nagyon haragudott rá a bagóért, a sok pénz miatt is, ami hiányzott a családi kasszából (apám nem vette meg a saját cigijét sem, hiszen nem járt vásárolni, de fizetést sem adott haza gyakorlatilag semmit.), a sok plusz függönymosás, takarítás miatt, amit a lerakódó nikotinfüst tett szükségessé, de nem tehetett semmit ellene. Amúgy még azt is kiszámolta egyszer mérgében, hogy apám a napi 50 szál cigivel közel annyi időt eltölt, mint a munkájával…

        Én magam soha egy szálat nem szívtam el aktívan, és az integritásom megsértését érzékelem minden kósza füstfoszlányban. Túlérzékeny is vagyok rá, nagyon korlátozott ideig tudom csak elviselni a füstös környezetet.

        Kedvelés

      • Érdekes módon az unokákat nagyon tiszteletben tartják, nem fújnak rájuk füstöt, ha náluk vagyunk, inkább kimennek cigizni. Kérni sem kellett.

        Kedvelés

  2. Ismerős. Én novemberben lesz 8 éve, hogy nem dohányzom. Számolom a napokat. Minden évben megünnepelem az évfordulómat, a sárkánymentes évek évfordulóját. Igaz, hogy amikor leszoktam, azt ígértem magamnak, hogy a cigi pénz kozmetikusra és magam kényeztetésére megy, de azt nem nézi jó szemmel a világ. Jobb szemmel nézte a dohányzást. A kozmetikus önzésnek, luxusnak számított. A dohányzás, az, hát azért sajnáltak kicsit, de megértették, hiszen ők is… Idén tényleg kozmetikussal ünnepelem a 8-adik évfordulót. Januárban szinte vissza estem, amikor szilveszter éjszaka vízipipáztam. A sárkány ébredezett és nagyon nehezen tudtam visszasimogatni a barlangjába. Soha, soha nincs szükségem dohány füstre!

    Kedvelés

    • Igenigen! A dohányzást helytelenítik, de komolyan veszik. Ha az ember azt mondja, most kimegyek rágyújtani, mindenki elfogadja, hogy így kilép a helyzetből, pihen, még akkor is, ha esetleg pofákat vágnak magára a dohányzásra. De próbálnám én azt mondani, munkahelyen, önkéntes munkában, takarítás közben, bárhol, hogy én most akkor sétálok egyet, vagy leülök beszélgetni tíz percet… (Leszoktam réges-rég, és akkor meg is egyeztem a férjemmel, hogy jön velem teázni ha hívom, ahogy addig jött cigizni a garázsba. Jó volt.)

      Kedvelés

      • Nálunk pont ez van. A nem dohányzó kolléganőm le szokott velem jönni, s ha közben például napoztatjuk az arcunkat, őt szólítják meg (poénosan), hogy “napozgatunk”? Soha sem én vagyok az ilyen megszólítások címzettje, én legálisan lógok, mivel cigizek.

        Kedvelés

    • “azt ígértem magamnak, hogy a cigi pénz kozmetikusra és magam kényeztetésére megy, de azt nem nézi jó szemmel a világ. Jobb szemmel nézte a dohányzást. A kozmetikus önzésnek, luxusnak számított. A dohányzás, az, hát azért sajnáltak kicsit, de megértették, ”
      Ez megdöbbentő. Mint ahogy az is, ha valaki azért hagyja abba a munkát mert “kimegyek, elszívok egy cigit” az rendben van, de azt nem mondhatja, hogy “kimegyek, beszívok egy kis friss levegőt”. Érdekes a világ na…

      Kedvelés

  3. Remek írás, ütős a vége! Szép volt, Adél! Nálam lázadásként indult, meg a közösséghez tartozni vágyásként, és aztán önigazolások sora következett, és most ott tartok, hogy tudom, nálam ez még mindig lázadás. Sosem küzdöttem ellene, vagy gondoltam, hogy Sárkány lenne. Talán életem első dacos és tudatos döntése volt a közvetlen környezetem ellenében, persze anélkül, hogy ezt megfogalmaztam volna. A mai napig ez van benne minden szál cigiben: a felismerés, hogy igen, ezt nekem is lehet, úgy, ahogy másnak, én is szabadon dönthetek, mert az én elmém, az én testem csakis az én fennhatóságom alá esik. 17 éves voltam, amikor az elsőt elszívtam, és addig soha nem volt saját véleményem, mert úgy nőttem fel, hogy mindig meg volt mondva, mit kell szeretnem és miről mit gondoljak. Rettegtem a retorziótól, százszor jobban, mint mások, elképesztően alacsony volt az ingerküszöböm a bűntudathoz. Összeszorított ajkak vagy hangos szidás – ovis koromra már egyre ment. Nem mondom, hogy most már nem görcsölök, de jobb, és ezt többek között annak a tudatnak köszönhetem, hogy cigizhetek, hogy lehet, és tényleg senki nem szólhat bele, mert csakis az én dolgom (mondjuk, ehhez képest rögeszmésen figyelek a nemdohányzókra, ez még mindig a rosszallástól való félelem. Én örülök, hogy kocsmákban, megállókban már nem lehet). Ez a dac, ez az én Sárkányom, de nem tudom sárkánynak látni, mert jót tett velem akkor régen, és sose küzdöttünk. A külvilág zajos, feltűnő csápolása a cigizés ellen, ez szerintem sokakban vált ki hasonló dacot, nem ilyen zsigerit, mint az enyém, de valamiféle önrendelkezési vágyat ébreszt, hogy én akkor is, csak azért is szívom.

    Kedvelés

    • Jaj, de érdekes ez is! Pont erre írtam, hogy mindannyiunkban más. És igen, benne van a dac is. Ma már a sárkánnyal is dacolok, mikor ellököm. Mert megtehetem, hogy nem szívom 🙂

      Kedvelés

  4. Tíz évig szívtam, napi két doboz, piros marlboro, próbáltam leszokni sokszor, elképesztően érzékletesen írod, milyen ez.

    Aztán elkezdett bélyeg lenni ez az egész, a férjem sem dohányzik, bár soha egy szóval sem kérte, hogy szokjak le, mégis eldöntöttem. Szóval, bocsáss meg még egyszer, de amióta leszoktam, valamiféle perverz kötelességemben érzem, hogy elmondjam minden dohányosnak, hogyan.

    Alan Carr-módszer. Nem tudom, mi a trükkje. Én egy fél napot sem bírtam ki cigaretta nélkül, az én sárkányom nagyon kegyetlen volt, jaj, de gyűlöltük egymást. Elolvastam ennek a pasasnak a könyvét, kíváncsiságból, meg mert ki akartam röhögni, kigúnyolni, hogy valaki elvonásmentes leszokást ígér, gyógyszerek, nikotintapaszok nélkül, gyötrelem nélkül, milyen dolog ez, gyerünk, nézzük, gúnyoljuk ki.

    És tényleg letettem a cigit. Nem volt elvonási tünetem. Nem hiányzott, egyetlen percig sem, elszívtam az utolsó szálat, és azt éreztem, hogy szabad vagyok, boldog vagyok, a sárkány eltűnt, még csak a fülembe sem sugdosott soha többé, hogy “csak még egyet”. Valamivel több, mint egy éve vagyok sárkánymentes, és nagyon jó így. Sajnálom a régi önmagamat…

    Kedvelés

    • Na, jó, elolvastam. Ez pont az én analitikus agyamnak való volt. Szétszedni ízekre, elemezni a sárkányt, ezzel eltávolodni tőle kicsit. Mire végeztem, láttam a pikkelyeit, a fogait, a beleit, a körmeit egy- egy halomba rakva, csakhogy nem egyben sárkány volt már, így veszélytelen.
      Asszem, megálltam.
      Köszönöm 🙂

      Kedvelés

      • De jó! Most olvaslak csak, örülök, hogy segített valamit. Nekem nagyon nehéz volt olvasni, mivel eléggé rosszul van megírva (mondjuk szabadkozik is az elején, hogy ő nem irodalmár), de pont ezt éreztem én is, hogy ízekre szedte a sárkányt.

        Azóta mi újság?

        Kedvelés

  5. Ismerem a Sárkányt, bár nem az én sárkányom. Nálunk addig elment a követelőzésben, hogy amikor tiniként torokgyulladással köhögve feküdtem otthon, akkor sem lehetett a jeges hidegbe kivonulni, inkább bent ment a füstölés. Én meg a tüdőmet kiköhögtem. Anyám 40 év dohányzás után vagy 5 éve tiszta. Azt mondja nem hiányzik neki, és talán így is van, mert bárki dohányozhat mellette, nem akar rágyújtani. Most azt mondja már azt is érti, amit mondogattam neki a kellemetlen szagáról, hogy nem volt jó az ölelése, puszija, de amíg benne volt, nem értette. Én örülök neki, hogy eljutott ide. Nálunk a férjemmel mindkettőnknél kizáró ok lett volna, ha a másik szívja. Így jól egymásra találtunk. Ez is elgondolkodtató:

    Kedvelés

  6. Nekem nem dohányoztak a szüleim. Még ez a mentségem sincs. Én a dohányzásomat összekötöm azzal a defekttel, amiről Éva egyik korábbi bejegyzése szól, a jel a homlokomon. Azt érzem, hogy a világban annak, aki valójában vagyok, nincs hely. A világ csak bizonyos részemre kiváncsi, és csak akkor fogad el, ha megfelelek bizonyos elvárásoknak. A dohányzás, mint bármilyen más addiktív tevékenység, minden alkalommal egy kicsi nem a világnak. Hát ha a világ nemet mond rám, én is nemet mondok rá. Ezt írod, Adél:
    “Valójában nem időt ad, hanem időt vesz el. Kiszakít, elválaszt, …”
    Pontosan ez a lényeg szerintem. Az, hogy addig, míg dohányzom, addig nem teljesítem a kötelezettségeket, és a világ valamiért ezt elfogadja. A dohányzás legitimizálja a kiszállást. És valahol arculcsapása istennek is. Adtad az életet? Hát én apránként mérgezem. Hosszú, szenvelgős öngyilkosságot hajtok végre. Kösz, de nem kell az élet!
    Szerintem ezért olyan nehéz leszokni a dohányzásról. Nem a nikotinfüggőség miatt, hanem amiatt az alapbeállítás miatt, ami miatt elkezdtük a dohányzást. Nincs semmi más, ami ilyen kiszállást lehetővé tesz, legfeljebb más drogok. Ha sikerül valakinek kigyógyulni a világ el nem fogadásából, akkor nincs többé szüksége a dohányzásra. Csakhogy ez sokkal nehezebb, mint nemet mondani a nikotinra.
    Én is leszoktam már többször, mégis visszatértem a cigihez, mert ezt a defektemet nem oldottam meg. A dohányzás csak tünet. Amíg az alapok nem szűnik meg, addig az ember csak egy éppen nem bagózó dohányos marad.
    Többi dohányos! Ti is az élet elöl menekültök a füstbe? Vagy ez csak az én motivációm?

    Kedvelés

    • Pont azt akartam leírni, hogy a dohányzás egy tünet volt számomra, vagy még inkább egy pótcselekvés. Mintha kipróbáltam volna, hogy segít-e rajtam, a szorongáson, a kisebbségi érzésen. Nem segített, de akkor már rászoktam. Aztán tudatosítottam magamban, hogy egyáltalán nem lett tőle jobb az életem, sőt, és valahogy így sikerült leszokni. A sárkány néha felébred, de már sportot űzök belőle, hogy nem hallgatok rá.

      Kedvelés

    • nalam hasonló az ok és a mechanizmus is, mint nálad.azt gondolom, megküzdési stratégiák hiányában ez egy válasz a beégett stressz és szorongási rekaciókra. . leszokni a babavárás+szoptatás idejére sikerült, és három éve pont egy évre, csakúgy, szépen rákészülve-büszkén. utána jött egy fizikailag igen fájdalmas két év és a másodikban bizony visszaszoktam, mert nem bírtam mentálisan. most kezelem/jük az okot és tanulom a technikákat – remélem, hogy eljutok megint a leszokáshoz. de nekem nem sárkányom, nekem társam. állandó társam.

      Kedvelés

  7. Az én szüleim is dohányoztak, valahogy a munkahelyeken ez sikk volt. Az ötevenes évek büdös cigarettái (Terv, Munkás, Kossuth, később Fecske….) a füstös, kávészagú szülők, igen, szerettem volna az ágyba melééjük bújni, de aztán egyre inkább nem. És megjelentek a “nyugati” cigaretták. Kezdtem gyűjteni a dobozokat, cigirágó (!) a gyerekeknek, hogy megszokják – jó, hogy már nincs – na ezeket a dobozokat is gyűjtöttem, a rágókat fogyasztottam is, hoztam a nyaralásokról ajándékba, menőség volt. A dohányzás feltételezhetően a lakásban folyt, és mikor húgomat hazahozták, mindenfelé feliratokat helyeztem el a lakásban, hogy cigimentes övezet vagy hasonló, tilos a dohányzás, Cili van a házba.. És akkor Apám le is szokott. Anyám később az irodában aktívan füstölt, otthon már nem. Később azt állított, ő nem dohányzik – és titokban mégis – nem értettem, mi visz rá egy felnőttet, hogy hazudjon? Mikor ő dohányozhat, ha akar. Tizenévvesen én is akartam, úgy tettem, mintha, de nem ment,. Nem bírtam a füstöt a szememben. Most sem bírom, csak szabd téren, de ott is elkerülöm, ha lehet. Ezért szeretek biciklivel járni az utcákon ugyanis a sétálók mind dohányoznak, én legalábbis úgy érzem és sokszor lelassítok egy-egy dohányos mögött… hát én nem is dohányzom, de a hugom annál inkább. Miatta szokott le a család. Én évekig passzívdohányoztam a munkahelyen is, d és követeltzem, hogy a dohányosoknak létesített pihenőhelyet, fotelokkal, kényelmes székekkel, a nemdohányzóknak is alakítsák ki. Na azóta nincs dohányzás a munkahelyen, de kényelmes pihenőhely sincs. Azonnal elvitték a fotelokat,. Tűzvédelmi ok. Muhaha!

    Kedvelés

  8. úgy tíz éven át cigiztem, amennyit csak tudtam (sokat, és mindig). aztán végül abbahagytam (nem mondom, hogy leszoktam, mert az nehéz és nem tudom hogy kell, de abbahagyni annyi, hogy nem gyújtasz rá), és sokkal jobb így. egyszerűen csak nagyon megijedtem egy csúnya köhögős reggelen, és úgy döntöttem, hogy inkább nem fogok a saját turhámba fulladni.
    de nekem nem is ez az érdekes. azon gondolkozom inkább, hogy konkrétan mit csináltam, amikor dohányoztam, hogyan álltam magamhoz és az életemhez. utólag könnyű okoskodnom. mágis azt hiszem, valami egzisztenciális pánik, egy válság-lelkiállapot egyensúlyozására kellett a szám szélén billegnie folyton a füstölgő csikknek. csakhogy nem segített, és cserébe nyilván ártott. olyan szokás is ez, ahol a néhányadik után már rutinszerűen trenírozzuk rá a tudatunkat, hogy ne vegyük figyelembe az egészségügyi kockázatot – mit művel ez hosszú távon az ember gondolkodásával vajon? mert azt nem hinném, hogy el lehet szigetelni a cigizést a “többi dologtól”. cigizni ilyen szempontból annyi, mint tudni, hogy baj van és amit csinálok, az nem megoldás és alapvetően sírás lesz a vége, de leszarni. emiatt örülök a leszokásnak leginkább: eggyel kevesebb önbecsapás. és annyira nem hiányzik az a hamutartószag, meg a szürke íz. azért a vízipipa jó, annak finom a füstje, egy-két évente belefér, hogy lássam, nem vagyok teljesen szektás dohányügyben. felőlem szívjon mindenki amit akar, csak ne legyen olyan módon sem függő, hogy bezárkózik tőle a tudatos működése. ironikus, ahogy a szabadság és szabadosság szimbóluma ez a füstölgő sorompó, nagy lehúzás az egész.

    Kedvelés

    • Én néhány év (de a végén már napi minimum két doboz Szimfónia) után tettem le. Le akartam amúgy is, de attól lett sürgős, hogy felkocogtam a harmadikra egy barátomhoz, és a csengő előtt meg kellett állni, hogy kifújjam magam.

      Kedvelés

  9. Apám hébe-hóba dohányzott. De mindig csak a lakás előtt, az udvaron. Ez sokat számított, mert nem éppen zökkenőmentes kapcsolatban álltam vele, és mivel önmagam meghatározásához számon kellett tartanom a köztünk lévő távolságot, ez lett nekem is a minimum. Szobában, sajátban ne.
    Egyébként úgy szokott le róla, hogy vett egy karton cigarettát, és az elrakta sok helyre, de főleg oda, ahol naponta a keze ügyébe kerülhetett. És nem gyújtott rá. A kocsiban levő cigit a kollégái lejmolták el kb. fél év alatt, a lakás több pontján fellelt dobozokat meg én kutattam fel.

    15 éves koromtól 29 éves koromig cigiztem, hol jobban, hol kevéssé, attól függően, volt-e rá pénzem. Napi fél doboz körül ment, ha buli volt, akkor egész. Néha kifejezetten jól esett, de főleg a vége felé, inkább zavart. Volt egy frusztrált életem, amiben helye volt annak, hogy időnként arrébb megyek, rágyújtok és kissé sajnálom magam.
    Egészen ideges lettem tőle, amikor pl. követ faragtam vagy festettem, és néha megálltam szünetet tartani. Arra, hogy fújjak egyet, elég volt három perc, mert közben kitaláltam, hogyan dolgozzak tovább. Hanem a dekk még csak félig égett le, pofában füstölő cigivel vésni vagy finomabb, érdemi munkát végezni meg nem lehetett, mert a füst bekanyarodott a szemüvegem mögé és csípte a szemem. Vagy beleesett a hamu a frissen odakent kékbe. De ugyanígy bringázni sem lehet. Csupa elpazarolt percek, pedig akkor még időmilliárdos voltam.

    Aztán találkoztam a most már feleségemmel. Vele (előle, előlünk) soha nem éreztem szükségét dohányfüst mögé bújni. Idő és alkalom hiányában egyszercsak beraktam a nálam kallódó bontott dobozt egy kukába.
    Mióta Annával együtt vagyunk, csak néhány kivételes alkalommal gyújtottam rá, amikor is kisgyerek mellől meglógva eljutottunk pl. egy-egy szilveszteri buliba, a régi haverokkal, és a régi liturgiának megfelelően szét kellett csapnom magam. 2-3 eset, 8 év alatt.

    Előtte egyike volt a kis hülye dolgaimnak, amitől nem függtem ugyan, de mégis valahogy rajtam maradt. Aztán jött egy radikális változás az életemben, ami ennél komolyabb felfordulásokat okozott. A nagy huzatban a dohányzás is elszállt, nem kaptam utána, hadd menjen.

    Kedvelés

  10. En tiz evig, napi dobozt siman. G. B. Shaw azt mondta, nincs konnyebb dolog, mint leszokni a dohanyzasrol: o mar tobb szazszor megtette eleteben. En is igy voltam vele dohanyzasom utolso egynehany eveben. Negyven perceket birtam utazni egyetlen szal cigiert (az Ajtosin szalra arultak a bufeben), vagy megvettem a dobozt es 19 szallal eldobtam – sok masra nem futotta, erre gondolkodas nelkul igen. Igy hoskodtem a sarkanyommal, fel es le, oda es vissza. Vilagos, hogy sosem gyoztem volna, tul sok volt benne a kotes es tul sok a jarulekos orom: gondolkodasi szunet, beszelgetesi szunet, ot perc off, kavecigi, sorcigi, ezer mas, ami minden dohanyosnak boldogsagot okoz. Aztan talalkoztam valakivel, aki nem dohanyzott, de megsem kerte, meg csak nem is ereztette, hogy szokjak le, es mellette ugy mult el teljesen magatol, erofeszites nelkul az egesz, mint vajban a kes (hehe). Hihetetlen mak, elismerem, de van ilyen is. Ennek mar majdnem 13 eve. Meg az is ment eleinte, mivel neha heteken at nem talalkoztunk, aztan meg heteken at igen, hogy az “igen” periodusokban nem dohanyoztam, de aztan ragyujtottam megint, amikor nem volt velem, tehat az sem volt mar total lancos sarkanyrabsag. Aztan osszekoltoztunk tiz eve, es elmult egeszen. Nem hianyzik soha, zavar a fust, mert budos, es ha minden jol megy, nem is fogok visszaszokni. Fogalmam sincs, mitol alakult igy, hiszen dohanyoztam en mar beteg emberrel egyutt elve is (o is, megsem kevesbe szegyenletes ram nezve), es nem ment egyutt sem a leszokas, es aztan egyszer csak hipp-hopp ott van magatol, ki erti ezt.
    Tortent meg valakivel ilyen?

    Kedvelés

  11. Elképesztően jó leírása nem csak a nikotinfüggésnek, hanem általában a függőségnek. Alkoholisták pont ilyeneket mondanak, de játékfüggőtől is hallottam hasonlókat.
    Egy alkoholista beszélt arról, hogy milyen csodálatos volt eleinte az alkohol mámora, a könnyűség, amit az alkohol hatására érzet – és hogy ment ez át rosszullétbe, szenvedésbe.
    Közösség: ha dohányosok közé vágysz, akik megértenek, megteheted nikotin nélkül is. Biztos több közösség is van, az egyik: NICA – Névtelen Dohányosok – http://www.nicotine-anonymous.org
    Illetve a FB-on van egy csoportjuk, elérhetőségük pedig: Kesztyűgyár Közösségi Ház, Piros terem; VIII. ker. Mátyás tér 15. Budapest, 1083, Telefon: (20) 359 7557
    Erő, akarat: nem, az a vicc, már írtam is, hogy nem ezeken múlik. Elhatározás, döntés – és nagy-nagy szerencse, környezet támogatása, szaksegítség (nem gép, pszichológus), társaság megváltoztatása. Ezek segítenek.
    Még egyet. A függő nem fog megállni az első (második) ciginél, pohárnál, kártyajátéknál, 8 óra munkánál. Az első ugrásnál, ha adrenalinfüggő. Egyet megtehet, az még megy: az ELSŐ szálat (poharat, stb.) nem veszi fel.

    Kedvelés

    • Nekem pont az segített, hogy nem leszoktam, hanem nem gyújtok rá. Nagyapám is ezt csinálta annak idején, mindig volt nála cigi, képes volt kb 75 évesen kb 5 év nemdohányzás után visszamászni a rossz lábával a harmadikra mert nem volt nála cigi. Ennyire extrémen én nem nyomtam, de én is azt mondtam, csak nem gyújtok rá, ami nagyon-nagyon segített, amikor egyszer 10 hónap után elszívtam fél dobozzal. Fél éjjel cigiztem, és mégsem kellett azt éreznem, hogy belebuktam, ezért tudtam másnaptól megint nem dohányozni. Ennek az egésznek több, mint 10 éve, tehát elmondhatjuk, hogy sikerült. Az első leszokási kísérletem volt. Nekem nagyon az az érzésem, hogy a sikertelen kísérleteknél sokszor van egy ilyen faktor, hogy jajj elszívtam egy fél cigit akkor már úgyis vége mindennek, és ezt a méregfogat nekem ez a rendszer tökéletesen kihúzta. Lehet, hogy ez nem működik mindenkinek. Sőt, hihető, hogy vannak akik úgy függők, hogy pont nagyon nem. De nekünk a családban bejött.

      Kedvelés

      • Igen, ez jó. Érdekes, én a cigire tudtam azt mondani, hogy leszokom róla, vsz. nem függtem tőle annyira. De – a hogy Dani is írja -, ha igazán függő vagy, a leszokásról nem érdemes beszélni, olyan nincs. Csak szüneteltetni lehet, ha ügyes vagy, és szerencsés is, akkor életed végéig.
        “jajj elszívtam egy fél cigit akkor már úgyis vége mindennek”
        Ez nagyon igaz! Nem, nincs vége semminek. Eldobod, és igyekszel nem rágyújtani többre.
        Van egy olyan is, hogy azt mondod: nem bírom kijelenteni, hogy sosem gyújtok rá, azt nem merem/tudom vállalni. De azt igen, hogy MA nem gyújtok rá. Egy napot biztos kibírok, aztán holnap reggel megint megfogadhatom, ha akarom.
        És igen, ha visszaesel, attól nem leszel gyenge szaralak, hanem volt egy hiba, amit ki lehet javítani. Jön egy újabb nap, újabb lehetőség.

        Kedvelés

      • Ez a gondolkodásmód nagyon tetszik, mert nem véglegesít, azt hiszem, működne. Köszönöm, hogy megosztottad. Még dohányzom, bár a munkahelyemen már nem, pedig ott kávézni is szoktam, és olyan érdekes, hogy akkor nem is hiányzik.

        Kedvelés

    • “Egyet megtehet, az még megy: az ELSŐ szálat (poharat, stb.) nem veszi fel.”

      Na, így gondolkozok én is. A jelenlegi függőségeimmel, rossz szokásaimmal sem tudok mit kezdeni, ilyen téren sajnos nincs túl sok akaraterőm. Éppen ezért semmi komolyabb dologba nem mentem bele: cigi, alkohol, drog, de még kávé sem. Ha elkezdeném, nagy az esélye, hogy kb. úgy járnék, mint Adél, vagy még rosszabbul.

      Kedvelés

      • Igen, a függésre való HAJLAM +/- veleszületett, valamennyire öröklődik. Szóval igen, lehet, hogy szélsőségesen csinálnád, pláne ha úgy érzed, van ilyesmire hajlamod. Pláne, ha van a családban függő.
        De NEM akaraterő, ezt higgyétek el. Nem az akaraton múlik, vagy legalábbis nagyon nem elsősorban.

        Kedvelés

      • Oké, abban igazad van, hogy a egyéni hajlam is befolyásoló tényező a leszokásban, de szerintem ez játssza a kisebb szerepet, és elsősorban az akaraterőn, elhatározáson, kitartáson, motiváción múlik. Engem eléggé megijesztene és elkeserítene az a gondolat, hogy nincs mit tenni, ha hajlamom van rá, akkor már nem tudok megszabadulni tőle. (Tudom, hogy te nem ilyen sarkosan fogalmaztál.) Szóval, szeretném azt hinni, hogy ha nehezebben is, dupla vagy tripla erőfeszítés árán, azért alapjában véve mégiscsak rajtam múlik a dolog, és ha valóban le akarok valamiről szokni, akkor az menni is fog. Nem tudom, hogy ez így van-e vagy sem, de nem szívesen válnék meg az önkontrollba és a saját erőmbe vetett hit érzésétől.

        Kedvelés

      • Hohó! Nem mondtam, hogy nem lehet szabadulni tőle! Nagyon is lehet. Csak nem igazán az akaraterőn múlik. Elhatározás, belátás kell hozzá elsősorban. Az akaraterővel az a gond, hogy a függők sokszor azt hiszik, hogy akarattal tudnak keveset cigizni/inni/játszani, stb. Aztán nem megy. Ezért függők. Ha belátják ezt, akkor el tudnak jutni addig, hogy végleg letegyék. Ahhoz meg igazából nem is kell olyan nagy akarat. Pontosabban: egy alkoholistának ahhoz, hogy a második pohár bort már ne vegye fel, nagyon nagy akarat kell. Sokkal könnyebb az elsőt nem felvenni. Cigivel, kártyával ugyanez a helyzet.

        Kedvelés

  12. nalam ez is racionalisan mukodott, ahogy szinte minden. kiprobaltam, rajottem hogy ez nekem art, magammal joban vagyok, tehat arto dologra nem szokom ra. ez tart vissza minden fuggosegtol. a szuleim ahogy megtudtak hogy baba lesz naluk, abban a percben tettek le a cigit es soha tobbe nem vettek elo. en evente kb 2 szalat szivok el ahogy megiszom evente kb 2 pohar bort is. elvezeti cikkent kezelem. a tesom egy ideig eros dohanyos volt, most mar o is leszokott. a ferjem is dohanyzott egy ideig, o nem volt eros dohanyos es ahogy a gyerekek szoba kerultek nalunk en nagyon kemenyen leptem fel a ferjem dohanyzasa ellen. abba is hagyta. en nagyon zokom veszem ha barki passziv dohanyzasra kenyszerit engem vagy a csaladomat.

    Kedvelés

      • nekem meg az a gyanum hogy hajlamos vagyok a fuggosegre, de jobban szeretem magam annal hogy fuggove is valjak. egyszeruen nem eri meg. vannak hatarok amiket elerve behuzom a feket, ha nehezen veszem a levegot a cigi miatt, akkor cigi leteve. ha elerem a 70kgt a merlegen, akkor kaja nagyjabol leteve, ha eszreveszem hogy szinte mindent konnyebb feldolgozni egy ket pohar alkohol segitsegevel, akkor alkohol leteve. en nem a leszokasra kell hogy figyeljek, hanem arra hogy ne szokjak ra.

        Kedvelés

      • “de jobban szeretem magam annal hogy fuggove is valjak”
        Iszonyú fontos mondat! Igen, önmagam miatt, azért, mert magamat szeretem, magamat tartom fontosnak, ezért ne legyek függő! Nem a gyerekeim, a párom, bármi, bárki más miatt, hanem magam miatt. Mert ÉN megérdemlem, hogy ne lógjak szeren, páron, munkán, kártyán.
        Ez még jobb, mint ha nem lennél rá hajlamos. Tudatosság kell hozzá, felismerés, és önmagad szeretete, elfogadása.

        Kedvelés

      • Hasonlóan vagyok én is, csak én voltam függő. Mégsem gondolom, hogy az évi két szál visszaszokást jelentene.Nyolc éve szoktam le, azóta néhány buliban szívtam el mondjuk a nyolc év alatt fél dobozzal.

        Kedvelés

  13. Nem mertem leírni a Milyen férfi kell nekünk? posztnál, de: ha nem dohányzol, ne válassz dohányos társat!

    Én életemben két doboznyi cigarettát szívtam el. Viccből, utánzásból, dacból, lazulásból. Legközelebb 17 évesen álltam hozzá, hogy rászokjak. Már túlvoltunk pár bulin a lányokkal, ahol az egyéb devianciák mellett dohányoztunk is, mert mi olyan felnőttek vagyunk. Aztán az egyetlen dohányos rokonomnak mondtam, szívjunk el együtt egy cigit. Nem tiltakozott, nem oktatott ki.
    Utána elgondolkodtam: ha ez így megy tovább, akkor már nemcsak bulikban fogok szívni, de a hétköznapokban is, először dohányos ismerősökkel, aztán egyedül, és észrevétlenül rászokom. Ezt akarom én? Leálltam. Onnan már védve voltam.

    Ma kifejezetten irritál a füst, a hosszú hajamba beveszi magát, hálát adok érte, hogy végre nem kell közintézményekben átküzdenem magam telefüstölt folyosókon, ami évekig volt az egyetemen, szórakozóhelyeken, mindenütt.

    Kedvelés

  14. Dohányzom. Nagyon régóta. Néha azt érzem, így kötődök anyámhoz is, aki az én mostani életkoromnál öt évvel fiatalabb volt, amikor 42 évesen meghalt. A pszichiátrián, illetve egy műtét közben, ahová a zárt osztályról egy életmentő beavatkozás miatt átvitték máshová. Láncdohányos volt, de nem a cigaretta miatt ment el, még csak nem is az alkohol miatt, mint amire akkoriban fogták.
    Ha valaki olyasmit mond nekem, hogy nők is lehetnek bántalmazók, nos emberére akadt, mert bár nem gondolom, hogy ez az általános, sőt, de nálunk mégis anyu és az ő anyukája voltak a mesterei annak, hogyan lehet valakit szavakkal kínozni. Úgy, hogy ezek közül a szavak közül némelyik még akkor is az ember fülében cseng, amikor évtizedekkel később kiderült, minden teljesen máshogyan van, és egyetlen szó sem igaz abból, amit gyerekként és kamaszként magáról hallott attól, akiben bízott. Utálom leírni, hogy bántott, és sokáig nem is akartam tudni, de ez a tény, és mára már szembe tudok nézni ezzel, amennyire szükséges. Már amennyire lehet, főleg ha a másk már huszonöt éve halott, én meg azóta értem az összes motivációt, amiből a frusztrációi eredtek. Anyut gyakorlatilag a szülei és a párkapcsolatai tették tönkre, s gyanítok egy kamaszkori szexuális zaklatást is, amitől ez az egész átfordult benne és inkább maga vált azzá, aki bánt. Én máshogyan döntöttem. Úgy, hogy nem bántok, inkább engem bántsanak. Csak mert tudom, miért bánt az, aki bánt. Picit off topic-nak tűnik, amit most írtam, de nem az.
    Mert ahogy olvastam a bejegyzés, a saját régebbi párkapcsolataim dinamikája jutott eszembe. S ahogy haladtam, később azok az idők, amikor végül felvettem a harcot és vállaltam a Sárkány szerepét. Hogy megtudjam, a Sárkány nem bennem van, hanem a Sárkány is vagyok. Illetve hogy “Sárkány van nálam, és nem félek használni!”, ahogy Szamár mondja a Shrek legvégén 🙂
    A saját Sárkányom. És én nem akarom legyőzni. Füstöl és oka van rá. 🙂 Van, hogy csak annyi, hogy jótékony nyugalmat varázsoljon körém, amikor írok. Van ebben valami, ami a sámánok ihletettségére emlékezetet. Rítus. Köd, amelyben gomolyognak az ötletek és az ihlet, mindössze arra kell vigyáznom, nehogy csupán füstbe ment tervek maradjanak 🙂 Máskor meg a diszkrimináció miatti dac és ellenállás az, ami miatt dafke, mert nem gondolom, hogy emiatt a társadalom leprása lennék, akit korlátozni kell. Az sem tetszik, hogy állítólag azért, mert helyettem védenek engem. Köszi, de képes vagyok rá egyedül is, s nem is hiszem, hogy ez lenne a valódi ok, vagy hogy a cigaretta a legkomolyabb veszély, ami árthat nekem. Ahogy tapasztaltam, sokkal károsabb mindaz, amit emberként egymásra vagyunk képesek zúdítani. És igen, épp ezért élvezem a pillanatokat, amikor kivonhatom magam ebből, rágyújtás címén. Nekem időt ad. Ebből, és sosem olyan beszélgetésekből, együttlétekből, amikért érdemes nem rágyújtani inkább, sőt olyankor eszembe sem jut.
    Persze néha aggaszt, hogy ebből bármilyen negatív egészségügyi következmény is lehet. Nem köhögök, magamnak készítem és így nem is olyan drága, hogy szinte az egyetlen dologként, amit élvezek és a saját kedvemre csinálok, ne legyen bűntudatom. Másokra tekintettel vagyok, nem dohányzom, ha nem ha épp dohányzóval vagyok. Feltéve, ha nem unom magam halálra mellette valamiért, de akkor meg már eleve nem maradok annyit, hogy hiányozzon 🙂
    Azt a részét utálom, hogy valóban meghatároz egy csomó mindent, s bár a szabadság és a lázadás szimbóluma számomra is, mégis teljesen ellentmond ennek, hiszen kényszerít.
    De ez is csak egy ellentmondás, amit értelmezhetek így is, úgy is.
    Nem akarok leszokni és sosem akartam. Ha nem lehetne kapni, persze nyilván megtenném, s talán számomra ez az egyetlen járható út, de nem azért, mert gyenge és jellemtelen vagyok.
    Mindössze oda szeretnék eljutni egyszer, mint a nagynéném, aki naponta 3-5 szál cigit szív és tökéletesen kiegyensúlyozott ezzel.
    Élvezeti dohányos, akit nem kényszerít már semmi se pro, se kontra.

    Kedvelés

      • Arra, hogy törvényi szinten, és sokan mások is szinte fogyatékosnak tekintenek, csak mert dohányzom. De minimum közellenségnek 🙂 Nem nézve ezen kívül semmit, ami viszont még én vagyok, s amit talán érdemesebb lenne kiindulási alapként venni. Szóval felszínes az ítélkezés, de nemcsak ebben, hanem általában is, most épp ez a sláger téma. Mindezt nagyjából 5-6 év leforgása alatt. Totál értem, hogy semmi joga egyik embernek mérgezni a másikat. Talán saját magát sincs, bár ez egy kicsit bonyolultabb kérdés szerintem ennél, mert jónéhány dolog van, amiben gyakorlatilag senkinek sincs választása. A dohányosnak se.
        Azt érzem, van ebben valami mesterséges feszültségkeltés is, mint annyi más témában. Mintha részben a megosztás is a célja lenne. Lényeg, hogy mindig legyen valami, amit oda lehet dörgölni a másik orra alá, s ebben a dohányzó lény értelemszerűen alulmarad, hiszen nahát, mennyire ostoba és káros amit csinál, ez ellen pedig nincs érv. 🙂
        A cigaretta káros, ezt elfogadom. Az, hogy másokra és magamra hogyan vigyázok eközben, az én felelősségem, ez is oké, megteszem, amit tudok.
        Azt is értem, hogy van jónéhány embertársam a dohányzók közül, akinek ez nem evidencia. De attól még, hogy ők vannak, még nem feltétlenül érzem jól magam, ha egy kalap alá vesznek és ezt is kirekesztőnek érzem, s ez az egész tiltás dolog valahogy túl gyors. Azt sugallja, hogy most épp a dohányosok, aztán jön a többi. Nem vagyok összeesküvéselmélet hívő, de bizonyos összefüggéseket észlelek azért én is mindenféle társadalmi folyamatokban.
        A dohányzás persze alapvetően hülyeség is. De ettől még van és nem is fog megszűnni egyhamar, semmilyen tiltás ellenére sem.
        Mindemellett igazából az egészben tényleg jó az, hogy kevesebbet cigizünk, mert macerásabb lett az egész, még olyan helyeken és esetekben is, amikor ez szinte már-már nevetséges. És az is, hogy, bár sokat sétálok amúgy is, most még többet, mert arra van a pingpongasztal is a parkban, ahol a gyerkőccel többet időzünk azóta 🙂
        De jó lenne, ha nem dohányzástól vagy nem dohányzástól függene első pillantásra az, hogy valaki ember-e, avagy ki tudja miféle mutáns, akinek csakis szégyenkezve és mások rosszaló tekintete elől elbújva illik ilyesmit tennie.
        Viszont azt hiszem túlragoztam, ennyire igazából már nem foglalkoztat a kérdés 🙂

        Kedvelés

      • Úgy értem, a dohányosok kontra nem dohányosok kérdésköre nem foglalkoztat, és szerintem intelligenciával ezt is simán lehet jól kezelni, felesleges konfliktusok nélkül, emberek egymás közt. Van még néhány hasonlóan sarkalatos, egymásnak feszülésre okot adó terület, az egyik pl. a közlekedés, de szerintem erről is vannak tapasztalatai jócskán mindenkinek, akár gyalogosan közlekedünk éppen, akár bármilyen járművel 🙂
        Szerintem van a nagy közös szabályozás ott is, ami az alap, na meg van az egyén minősége, s csak ehhez képest számít talán az összes többi, mert ez határozza meg, hogyan vesz részt a nagy közös valamiben.
        Nem nagyon illik ilyet mondani, főleg nem leírni, de én úgy érzem, hogy egy bizonyos emberi minőségszintet elérve eleve nincs nagy jelentősége a szabálynak, illetve pusztán értelmetlen korlát.
        Jaj, nagyon sok vagyok megint, bocs… Kb. így cigizek. Elkezdem és nem tudom abbahagyni.
        DE 😀

        Kedvelés

      • Szenvedélyes nemdohányzó létemre teljesen igazat adok abban, hogy van ez a feszültségkeltés-dolog, megosztásra irányuló szándék, és ez nagyon nem tetszik.
        Meg a többi sem ezen a vonalon.
        Az igazi az volna, ha képesek lennének az emberek kulturáltan kezelni a dohányzás/nem dohányzás kérdéskörét.

        Kedvelés

    • “de nem azért, mert gyenge és jellemtelen vagyok.”
      Nem, ez így van.
      “Élvezeti dohányos, akit nem kényszerít már semmi se pro, se kontra.”
      Van egy rossz hírem. Tudtommal, aki egyszer függővé vált, az nem képes élvezeti szinten űzni. A játékfüggő SOSEM lesz képes felállni egy menet kártyajáték után, az alkoholista nem felvenni a második (tizedik) poharat az első után. Rendkívül ritka a kivétel.

      Kedvelés

      • Én is így tudom, ő meg mégis képes. Nem is jó szó ez, hogy képes vagy nem képes, egyszerűen nem is téma, hogy dohányzik-e, avagy sem. Rágyúlt. Néha, jól érzi magát közben és ennyi. És ha elszív véletlenül valami nagy családi bulin egy délelőtt többet, mint a megszokott, akkor sem kezd rá gyárkéményként füstölni onnantól, csak mert elszabadult bármi. Nem szabadul el sem. Van ilyen is.
        Ekkora mennyiségnél a nikotinhiány szerintem nem is játszik döntő szerepet, bár nem vagyok addiktológus. A rítus talán igen, de az meg szerintem már egészen más téma. Az már az együttlétről és a kommikációról szól, miközben ülünk egy ősi tűz körül, biztonságban. Legalábbis illúzió szintjén.
        Na ezért nem jött be nekem az e-cigi. Nem lehet sem meggyújtani, sem eloltani. Nincs kezdete, nincs vége sem.
        A nikotint meg felőlem akár ki is vehetnék a cigiből.

        Kedvelés

      • Na erre mondom, hogy lehet., hogy ő nem függő, ezért képes rá.
        Őőő, a rítus persze fontos, de honnan tudod, hogy kivehetnék a nikotint, próbáltad már valamiféle nikotinmentessel? Komolyan kérdezem, elég rég volt, hogy letettem, azóta akár ilyen is lehetne.

        Kedvelés

      • A lehető leggyengébbet szívtam mindig, most meg kiröhögnek a többiek, még a nagynéném is, mert bár magamnak csinálom, dupla füstszűrőt erőltetek be a cigihüvelybe és még ki is lyukasztom körben, ahogy réges-régen valamikor az egyik nagyon gyenge fajtát a gyártó 🙂 Egyetlen dohányos barátom se kér belőle inkább sose, azt mondják, minek, úgysem jön belőle semmi.
        Az e-cigiből direkt olyan patront vettem mindig, ami nikotinmentes volt, igazából az volt a bajom vele, hogy egyrészt hatalmas és nehéz, másrészt meg épp a rágyújtás rítusa hiányzott belőle. Olyan se vége, se hossza dolog volt.
        Azt hiszem, lehet kapni nikotinmentes cigit, legalábbis régebben bioboltokban árultak ilyesmit, persze méregdrágán és valami bűnrossz volt 😀

        Kedvelés

      • Aki élvezeti dohányos, annak semmi köze a függőséghez. Azt csakis megvonással lehet kordában tartani.

        Kedvelés

      • Szerintem én az vagyok. MIndig is utáltam a füstöt, nevelőapám dohányzott, lakásban, télen is, zárt ablaknál, de aztán leszokott. Én a gimiben gyújtottam rá először, mert az vagány volt, közösségben nyomtuk a hátsó udvaron, szünetben. Egyetemen szintén, a többiek miatt, kocsmában is, buliban is. Egyszer fogadtunk egy csoporttársammal, két hónapig kellett megállni. Én megálltam, aztán újra. Egy év múlva megismételtük. Ugyanaz. Először nehéz volt, főleg a környezet miatt, de a másodiknál éreztem, hogy jobb a testemnek. Aztán évekig semmi. Most, pár hónapja meg az elvonulás miatt, napi 4-5 szál az erkélyen. Utálom az ízét, a szagát, a bőrömön és a számban. Szerintem én ugyanúgy elszívnám akkor is, ha papír lenne benne, nekem mindegy. Néha a kávé kiváltja. Szertartás, de nem a nikotin miatt. Most is bármikor le tudnék állni, pl elég lenne, hogy a nemzeti trafik megszűnne a ház sarkában. El nem mennék messzebbre érte, maradna a kávé meg a fröccs, télen a forralt bor. De azok nélkül is elvagyok, ha nincsenek.

        Kedvelés

      • teljes megvonás durr bele: a mentális problémáidat kicsatornázod másfelé, esetleg megbuggyansz egy időre vagy súlyosbodnak a pszichés alapú betegségeid. a teljes megvonás magában nem megoldás. terápia kell mellé, átgondolás, elmélyülés és helyettesítő stratégiák. (tapasztalat, nem a levegőbe beszélek és nem legitimálok)

        Kedvelés

      • Igen, egészen pontosan igazad van. A teljes megvonás az alap a függőség irányában, de a függőség csak tünet, a problémát magát kell megoldani, a teljes pszichét rendbe rakni. Egy drogost idéznék:
        “Leállni annyi, mint nem anyagozni. Ez a legnagyobb baromság, amit valaha is hallottam. A leállás: változás. Új irányba állítasz mindent.
        Nem anyagozol. És? A környezeted ugyanaz. Az emberek ugyanazok. A világ ugyanaz marad. Akkor miért ne anyagoznál, tesó?”

        Kedvelés

      • Még valami: ha nem kezeld a mentális problémáidat, akkor nagyon jó eséllyel csak másik függésbe menekülsz – vagy visszaesel. Esetleg, ahogy apám, boldogtalan kiégett ember leszel (ő speciel a piát tette le, a cigi maradt, el is ment 54 évesen).
        És nekem is saját tapasztalat + egy rakás sorstársamé.

        Kedvelés

  15. szeretett nagymamám hetvennyolc évesen, két hónappal a halála előtt. kérdezem, már nem dohányzol? leszoktam, felelte dacosan.
    (az igazság az volt, hogy már nem emlékezett, mire való a cigi és hogyan működik az öngyújtó.)

    Kedvelés

    • Ez nagyon tetszik. Nem emlékezett, csupán az egyik – talán számára is fontos – lényegére, a dacra. S még így is fel tudta használni a dohányzást. Legutoljára azza, hogy azt mondta, leszokott 🙂 Csakazértis, vagyis még ez is sikerült. Két legyet egycsapásra, még ha nem is tudta esetleg, hogy miért.

      Kedvelés

  16. Én a “soha egy szálat se” fajta vagyok. Ezzel együtt a mi világunkban nagyon túl van ez a cigi kérdés lihegve. Értelmetlenül sokat foglalkoznak vele, érdemtelenül nagy hangsúlyt kap. Mindenki ismer “sosedohányzott mégistüdőrákotkapott”, valamint “98évesésmégmindigcigizik” embereket is. Csak a cigi magához a betegebbé váláshoz kevés. A többi, a játszmák hozzá, meg úgy vannak. És most kipécéztük az ilyen játszmásokat, most ők vannak szívatva. Illetve nem szívatva, mert aki cigizik, szokjon le!
    Haragszom erre az ostoba propagandára. Szeretném, ha szabad lenne dohányozni, dohányterméket venni, akár 15 évesen szabad lenne kipróbálni, dönteni felőle …
    Én nem dohányzom. Más meg igen.

    Szeretném, ha nem kellene sárkánynak érezni, hanem lehetne más. Választás, a függés választása. Mert más függés is az – sokan mondjátok.

    Jó írás. Erős. Megnőtt bennem a harag tőle. Köszönöm, hogy olvashattam 🙂

    Kedvelés

    • Na azért álljunk meg. Az, hogy van, aki sokáig él cigi mellett, más meg meghal rákban anélkül (nem mellesleg a passzív dohányzás károsságát is vegyük figyelembe!), nem jelenti, hogy a dohányzás ne fokozná jelentősen a betegségek (rák) valószínűségét. Szóval ha valakinek van hajlama a rákra, ÉS dohányzik, az nagyon nagy valószínűséggel fiatalon lesz rákos. A betegebbé váláshoz éppen a cigi vezet. Konkrétan, bizonyítottan. Ahogy a mértéktelen italfogyasztás is bizonyítottan árt akkor is, ha ismertem olyan embert, aki minden nap részeg volt, mégis egész jól bírta 70 éves koráig.
      Ettől függetlenül az, hogy démonizálják, az nagyjából igaz lehet.
      Engem nagyon zavar a cigifüst. Talán épp azért, mert valaha dohányoztam. A gyomrom is felfordul tőle egyébként, pláne kocsiban. Mégis felháborítónak tartom, hogy ki kell menniük az épületből akkor is, ha simán lenne rá lehetőség, hogy kialakítsanak egy dohányzó helyiséget. Mert nem törvénytelent csinálnak, és a külön helyiségben senkit nem zavarnának. Akkor miért kell kimenni, hóban, esőben, viharban?
      Függés választása: hát igen.

      Kedvelés

      • Főnököm kamaszkora óta láncdohányos, saját bevallása szerint legszívesebben állandóan szívná, szünet nélkül. Szerinte bírja a teste, mert a rekedt hangján kívül semmi baja nincs tőle. NEm tudtam erre mit mondani, mikor erről beszélgettünk, szerintem nagyon kellemetlen lehet úgy élni, hogy bárhova megy, időnként feszülten a kijárat felé pillantgat, és csak akkor igazi önmaga, mikor füstöl.

        Kedvelés

      • Tegnap hallott sztori. Pasas erős dohányos, gégerákkal műtötték. Nyilván semmi köze nem volt a kettőnek egymáshoz. Enni, inni már nem tudott normálisan a műtét után sem, de keményen dohányzott továbbra is. Tegnapelőtt halt meg, 58 évesen. A rekedtségről jut eszembe, nyilván tök rendben van a főnököd torka is.

        Kedvelés

      • Nem próbáltam neki pedzegetni, de szerintem is alakul valami, tüdőszűrésen kívül persze semmilyen vizsgálatra nem jár. Ő is olyan, hogy már áttét, már műtét, már kemo, esetleg, de még akkor is szívná. Függés, önreflexió nélkül.

        Kedvelés

      • hát pedzegetni sajnos felesleges is. Igen, a gégerákosok a végső stádiumban, a kórház előtt cigivel a szájukban. Az alkoholisták a súlyos, majdnem halálos delíriumos roham (hasnyálmirigy gyulladás, stb.) után, ahogy kiengedik őket, a kocsmában/boltban.

        Kedvelés

      • Nem lehet, hogy ez már amolyan “most már teljesen mindegy, már nem tehetek semmit, nem leszek egészséges soha, így is, úgy is meghalok” érzés?

        Kedvelés

      • De, az is lehet, de azért egy rekedtségnél még nem hiszem. Apám pl. mondogatta, hogy neki már más öröme nincs (basszus, miért nincs?), csak a cigi. Hát, nem is tette le. 54 évesen halt meg.

        Kedvelés

      • Bagózok, ergo sum. 🙂
        Ellene vagyok mindenféle üldözésnek! Amit a bagósokkal művelnek, azt akkor is undinak tartanám, ha nem lennék bagós. Főleg, hogy vastagon megszedik magukat azok a cigi adójából, akik közben meg üldözik a cigizőket. Pfff!
        Hajnalka kapott kölcsön gépet. 🙂

        Kedvelés

      • Az üldözés, és az orvostudomány eredményeinek ismerete azért nagyon különböző! Amúgy az üldözésben egyetértek, nekem is sokszor tűnik így, hogy most valami bűnbaknak van megtéve a dohányzás – miközben a pálinka ünnepelendő hungarikum, az egymillió alkoholista országában.
        Üdv köztünk, örülök neked 😉

        Kedvelés

      • Igazad van! És még nagyon sok ilyen dolog van a pálinka, stb. mellet, ami nem üldözendő, és az egész egy rohadt nagy színház, csak én nem értem, mire megy ki, de ez mondjuk, nem baj.
        Egyelek is meg, hogy örülsz nekem. 😉

        Kedvelés

      • Mire megy ki? Hát egyrészt a pia ugye hagyományos drog ,a többi nem annyira. Egyébként nem tudom. Lehet, hogy pont az, hogy lehet cirkuszt csinálni a cigivel meg a még újabb drogokkal, ami eltereli a figyelmet a szerintem még nagyobb gondról, az alkoholizmusról, aminek a társadalmi veszélye legalább egy nagyságrenddel nagyobb.
        Ha megeszel, akkor nem fogok örülni 😉

        Kedvelés

      • Mondom, hogy Csernus már ilyen média-személyiség lett, meg pénzcsináló automata. Gratulálok neki hozzá.

        Kedvelés

      • Szia vissza! Sokat szívsz?
        Itt, ahol én lakom, egymást érik a trafikok, de kicsit messzebb már utazni kell. egy üveg sört meg bárhol lehet kapni, zöldésgesnél is. Igen, ez kicsit visszás. De megoldották, múltkor valami harmincezres tételt vett egy pár a trafikban, nem akarnak folyton autóba ülni, hogy rágyújthassanak. tényleg, akkor ez több problémát is felvet: 1. drágább a cigi, mert a benzint is fizetheted, ha épp nem egyéb dolgaid intézése közben veszed 2. szennyezed a környezeted, mert extra út.

        Kedvelés

      • Vissza. 🙂
        Sokat szívok, igen, úgy napi másfél doboz, ha nem tudok aludni, kettőt is akár. Ez az én luxusom. Imádok cigizni, kultúráltan csinálom, nem tolom senki képébe, nem dobálom el a csikket, magam mosom a hamutartóimat, nem gyújtok rá másnál engedély nélkül, még otthon sem, ha nem dohányos vendégem van, stb.
        A piát én is sokkal nagyobb gáznak érzem. Ha jól becigizek, nem verem össze a családom, nem leszek agresszív, stb.

        Kedvelés

      • Na megint árnyalok 😉 A piától nem lesz senki agresszív. Csak a gátlás csökken, ezért a MEGLEVŐ feszültség, agresszió kitör.
        A cigizést helyileg korlátozzák, akit nagyon üdvözlök, mert a passzív dohányzás marha egészségtelen, ráadásul a cigi – tetszik vagy nem – büdös. Ahogy egyébként a sok pia is. Ez nem üldözés, ez a nemdohányzók jogainak tisztelete. Téged nagyon nem is zavar(hat), hiszen eleve tekintettel vagy erre. Ez olyan “Az okos ember nem szemetel, a butának meg tilos” dolog. A nemzeti dohánybolt, no az meg simán egy vicc. Illetve komoly, mert viccnek durva volna. De semmiképp sem üldözés, inkább egy jó zsíros üzlet átjátszása a haveroknak.

        Kedvelés

      • Ugyehogy.
        Még egyszer a visszatérésedről: naná, hogy örülök, az egyetlen te voltál, akit érdekelt a munkám 😉

        Kedvelés

      • Na, ez a visszatérés nem nagyon megy, mert ez a gép csigusz, meg asztali, nem tom vinni melóba, nem leszek fenn sűrűn. 😦 C’est la vie.
        A munkád tényleg érdekelt, de nem beszélhetsz róla. 😦
        Én is csak offolok.
        Nem tudom olvasni már a blogot, se időm, se a gép nem bírja, szóval, nem leszek. Dolgozd fel valahogy te is. 😉 Menjetek el a tibivel és jól piáljatok be. 🙂

        Kedvelés

      • Azért néha egy kis off belefért, látod. Kár, hogy eltűnsz, de majd lesz megoldás.
        Nem, a bepiálás nem fog menni, más módszert kell találnom 😉
        A facebookon hogy tudsz fent lenni net nélkül?

        Kedvelés

      • Hát, akkor ne piáljatok, cigizzetek be! 😉
        Van net, csak nagyon lassú a gép, amit kaptam, ha 2 oldalt megnyitok, már hisztikézik,meg régen, míg élt a laptop, vittem melóba, ott meg volt időm neten lógni sokat, meg van egy új görim, sokat kell most foglalkoznom velük összeszoktatásból kifolyólag, meg más egyebek, szóval, annyit kihagytam itt, hogy nem érem utol magam vele már.

        Kedvelés

      • Ne törődj vele, nem baj az, ha nem éred utol magad. Ejtsd a régi hozzászólásokat, nézd az új posztokat. 😉

        Kedvelés

      • Vadászgörény. Ez a harmadik. Kutyát nem tarthatok, a macskákat nem szeretem (de van 3), madár szabadba való. A görik imádnivalók. 🙂

        Kedvelés

      • No, én meg ma jöttem vissza gyűrűzőtáborból, ott annyira nem jönne jól 😉 Egyébként igen, szabadba valók a madarak, hát volt is.

        Kedvelés

      • Az a bringás kép,amin hátulrólprofilból látszol, valami eszméletlen szexi meg minden. 🙂

        Kedvelés

      • Megnősültél? Vagy miféle gyűrűzőtábor? Ez valami úri huncutság? 😉
        Majd próbálom olvasni az új posztokat, csak mikor feljövök, mindig jelzi, hogy írtak nekem, azzal meg elszalad az idő, meg rengeteg a hozzászólás, szóval, rám omlott most az egész. A zuram meg visszagyütt, mostan elhatároztuk, hogy ápoljuk a jó viszonytot, az meg elvon a nettől még pluszban a többi mellett. Sokat beszélgetünk, én keveset netezek, ő meg keveset hobbizik.

        Kedvelés

      • Madárgyűrűző, de biztos sejted. 😉 Farmoson, de jövőre Ócsára megyünk a gyerekekkel – ha igaz.

        Kedvelés

      • Sejtettem. De minek gyűrűzni a tyúkokat? 😉 Te ilyen madárvédőgolyókapkodó vagy maszekban?
        Ócsán mi van jövőre?

        Kedvelés

      • Madárgyűrűző (ha úgy tetszik vonuláskutató) tábor van minden évben. Az egyik legrégebbi ilyen az országban. Kb. egész nyáron megy.

        Kedvelés

      • WordPress reg csodákra képes hsz szempontjából! 😉
        Vissza, igen. Mostan tabula rasa, aztán meglátjuk, hogy megy.

        Kedvelés

      • Semmiképp, csak időm meg gépem nincs ahhoz, hogy rendesen kövessem. 😦
        Többimre is válaszolj, légy szív!
        Ez a tibi meg van még? Nagyon összemelegedtünk a minap. 😉

        Kedvelés

      • Ő, hát a többi a gyűrűzés volt, nem írtam, mi van Ócsán? De igen 😉 csak a worpress megviccelt. Szóval madárgyűrűző tábor, vadon élő madarakat gyűrűznek vonuláskutatás és hasonló (tudományos) célból. Ugyanez volt Farmoson, a szokásos kedves és szép, de nem kifejezetten látványos madarak mellett volt pl. gyurgyalag, ami igazán gyönyörű.
        http://www.tapiovidek.hu/tapio/tapio.settlement_head.page?nodeid=1397
        Ez meg Ócsa:
        http://omve.hu/

        Kedvelés

      • Ahan. Komolyan érdekelne, hogy ennek mi az értelme, de nem akarok ennyit offolni. Na, ezt most 22 percig tartott ide beírnom, feladom mára, asszem. Hogyan is olvasnám az új posztokat így? Lohadt gép. 😦

        Kedvelés

      • Hajnalkám, sejtettem, hogy vissza fog menni. Komolyan, tudni lehetett,hogy nem eszik olyan forrón a kását. Drukkolok neked, hogy most jó legyen!

        Kedvelés

      • Én nem hittem, meglepődtem. Nálatok mizu? Elvesztettem a fonaladat, pedig sokat gondolok rád is. Mert én meg nektek drukkolok. 🙂

        Kedvelés

      • …épp kétszer annyit költ az állam a dohányzásra, mint amennyi befolyik neki. Ne már.

        Nem üldözve vagytok, hanem nem tudjátok, másnak, akinek ép a szaglása, és nem szokta meg, milyen ez.

        Kedvelés

      • Sose felejtem el egykori beszédtechnika-tanárnőmet, akinek komoly gondot okozott az egyetem egyik épületébe a bejutás (főleg ott tanított, tehát naponta), mert az előtér volt a dohányzásra kijelölt hely, csak azon keresztül lehetett bejutni, neki meg füstallergiája volt. Ezt mondta, nem is tudtam, hogy van ilyen. Úgy írta le, hogy mikor cigifüstöt lélegez be, elszorul a torka, nem tud beszélni, percekig, azt meg, ugye, kellett volna, egész nap. Mondta, hogyha vonaton kell dohányzó kocsin keresztülmennie, öklendezik utána, és percekig csak kapkodja a levegőt.

        Kedvelés

      • Ne csináld tibi, be fogsz pállani! 🙂 Sajna, ez a gép se jó, kicsi a RAM-ja, vagy mi a gyász, úhhogy nem leszek megint egy darabig. Tarts ki! Jelölj be fészen, adatok valahol a Lepkének írt valamelyik válaszomban.

        Kedvelés

      • Meg akarsz sorozatgyilkolni? Ezzel az intenzitással nem jutsz sokra, te tibi. Előbb hullok el természetes úton.
        Ha nincs fészed, csinálj. Eccerü. De ha vársz, tedd azt. Majd addig macerálok mást. 😦

        Kedvelés

  17. Anyám 23 évig mérgezett füsttel, amíg el nem költöztem otthonról, a terhessége alatt is, igen. Lényegtelen, hogy emiatt vagy nem, de nem bírom elviselni a cigarettafüst szagát, ha valaki előttem az utcán dohányzik, lemaradok, átmegyek a másik oldalra és szitkozódom. Ezért gondolom, hogy ezt nem kéne, mindenki úgy mérgezi magát, ahogy akarja, de talán mást ne, legalább ennyire közvetlenül ne. Az emberi társadalomban így is közvetetten annyi mindennel mérgezzük egymást. Így is fizetem a dohányzás miatt tüdőrákot kapott ember orvosi kezelését a TB-ből, és persze azokét is, akik mondjuk alkoholbetegek, és engem közvetlenül nem mérgeznek. De legalább közvetlenül ne. Nagyon helyes, hogy egyre kevesebb helyen megengedett.

    Kedvelés

    • Egy földünk van, egy vízkészlet, ugyanígy a dohányzást sem lehet külön csinálni, ott van az akkor is, ha elvonul a dohányos. Szerintem a dohányosok akik aról beszélnek, hogy micsoa megvetést élnek át, nem gondolnak bele, hogy milyen másoknak az ő dohányzásuk, milyen például hamutartót takarítani vagy csikkeket összeszedni vagy csecsemő szájából kivenni, és hogy mennyi pénzt vesznek el a szeretteiktől ezzel. Sajnos, nem lehet erkölcsösen dohányozni, mondjuk enni meg lakni sem, de azt legalább kell.

      Kedvelés

      • Ez nekem bántó ebben a formában és minősítésnek érzem.

        Ha semmit sem lehet erkölcsösen (más kontinens termékeit főzetként, vagy érlelve inni, sisak nélkül biciklizni vagy éppen autózni, sportnélkül élni), akkor valahogy nincs értelme a fogalomnak.

        Kedvelés

      • Valóban.

        De azt, hogy ki hol húzza meg a határt a jó érzése szempontjából lényeges, de egyébként környezetszennyező dolgok fogyasztásában (elektromos áram internetezés miatt, kávé az ízéért, csoki a jókedvért, franciasajt és olasz sonka az élményért, vonatozás a nyaralásért, autóbaülés síeléshez, pihenés a kert parlagfű-mentesítése helyett) nem hiszem, hogy az “erkölcsösség” mentén kellene megítélni.

        Nem tudhatod, hogy akit megvetnek dohányzásért, eldobott-e csikket, dohányzott-e gyereke rácsoságya felett, maga takarítja-e hamutartóját. Ez most demagóg lesz, – de hasonlónak érzem az érvelést a csecsemő szájában a csikkel való példálózással – azért mert egy roma lopott, a cigányok nem erkölcstelenek.

        Kedvelés

      • Sajnos annyiban igaz, hogy amíg a bizonyítottan mérgező dohányfüstöt kifújod magadból, meg a levegőbe eregeted, addig a csikk eldobása már szinte mellékes. Persze ez igaz az autóval való közlekedésre is.

        Kedvelés

      • És még számos más dologra igaz, ahol csak közvetetten, a termék megvásárlása miatt jut a szállítás és az előállítás szennyezése a levegőbe-vízbe-földbe.
        Ez természetesen nem ment fel a szennyezés bűne alól, csak a megvetést érzem erősnek.

        Kedvelés

      • Ha a szetettem cigizni akar, nekem meg ez oké, akkor nem tőlem veszi el a pénzt. Akkor az a pénz nálunk arra van. (Amúgy egy hős. Leszokott, most e-cigit használ, nikitinmentes gőzt ereget, ami néha nutella, néha vonatonevett sonkászsömle, néha halleves illatú) ezekkel az illatokkal persze nem mindig ért egyet 🙂 Szóval a dohányosok védelmében én a sosemdohányzott azt mondom: túllihegett egy ügy ez.

        Kedvelés

      • ez valamennyire igaz, de nem gyanús, hogy féligazság? mondjuk autózni sem kell, azt mégsem üldözik, pedig néhány nagyságrenddel több ökológiai értelme volna. attól még nem oké cigizni, de az sem oké, hogy különválasztva a többi, hasonló vagy súlyosabb öko- és gazdasági problémától. szerintem a dohányos ezt a kiválasztottságát jogosan reklamálhatja, na nem egy dohányzáskritikus cikk kommentjei között 🙂 de nagyobb összefüggésekben azért ott a pont. a cigi nem olyan nagy, mint amilyen egy a földünk.

        Kedvelés

    • Ezzel 100%-ig egyetértek, pedig dohányos vagyok. Azt viszont nem értem, miért kell Európa szerte korlátozni az elektromos cigaretta forgalmazását. Hiszen az, a dohányzó környezetét nem károsítja, illetve jóval kevesebb méreganyagot tartalmaz mint a hagyományos füstszűrős cigaretta. Habár de, értem! Csak elszomorít hogy a dohánylobbi,ill. az ez után befolyt adó előrébb való, mint a nép egészsége. 😦

      Kedvelés

      • Az e-cigi tiltását én sem értem, kicsit utána néztem és ezt találtam a neten.
        “A dietilén-glikol (egy olyan vegyület, amely fagyálló hatással bír, és igen toxikus tud lenni az emberi szervezetre nézve, komoly egészségkárosodást okozhat, ez az egyik fő veszélyforrása az elektromos ciginek) mellet más veszélyes anyagokat is tartalmaznak az e-cigik, például nitrózaminokat, melyek rákot okozhatnak. Ezekkel ugyan közvetlenül nem érintkezhet a használó, de ha megsérül vagy eltörik az eszköz, akkor kiszabadulhat a veszélyes anyag. Valamint tetramethylpyrazine is található bennük, amely hosszú távon agykárosodást okozhat. Az egészségügyi szakemberek aggódnak, hogy az e-cigi elősegítheti a drogokra való rászokás lehetőségét. Egyes jelentések szerint a nikotin komponenst helyettesíthetikTHC-vel, ami egy marihuána származék. Amennyiben a folyékony nikotin oldatot helyettesítik egyes függőséget okozó drogokkal, akkor igen komoly egészségkárosító és veszélyes eszköz kerülhet a felhasználók kezébe. Az e-cigik népszerűsítése is alapvetően hibás, mivel többféle aromásított hatóanyagot (a legnépszerűbb ízek: menta, citrus, csoki, vanília, cseresznye) is árulnak termékeikhez a gyártók, így a dohányosok mellett a nemdohányzók is rákaphatnak az újdonságra. Ez inkább népszerűsíti a dohányzást, mintsem ellene van. Egyes édes ízek miatt még a gyerekek is érdeklődést mutathatnak az e-cigik iránt,”

        Kedvelés

  18. Van egy fiatal pár, legjobb barátaink. Régóta együtt vannak, mindenben, egyenrangúan, elválaszthatatlanul. A sorsuk is egymás karjába hajtotta őket: a szerelmükön kívül mint cinkosokat köti össze őket a nagyon hasonló családi tragédiájuk. Minden stimmelne, de a fiú dohányzik, és itt kezdődnek a mindennapokat megmérgező játszmák. Ahogy fentebb írtátok: a játszmák még a dohányzásnál is fontosabbak. És ezen az egy ponton iszonyúan borul az egyenlőség: a fiú a hímsovinizmus teljes tárházát felvonultatja a dohányzásra való jogának védelmére, “engem a cigivel együtt kaptál”, “úgysem hagysz el”, ilyen szövegek. Mintha csak játék lenne az egész, és a lány lenne az őrmester, akit ki kell játszani, ő pedig a csintalan gyerek, aki összekacsint a világgal a lány háta mögött; pl. velem is megpróbált cigit vetetni, amikor terhes voltam. Mindenkivel megpróbál szövetséget kötni az együttműködésre, a hallgatásra, egyfajta adrenalinszint-fenntartás lett abból a játékból, hogy mindig ki kell találni egy trükköt, hogy hogy játsszuk ki az őrmestert hogy cigihez jussunk, és persze kifogást is a lebukás esetére. Ha valakit a szövetségesévé tesz, akkor vannak közös titkok, közös történetek, a lány háta mögött mellveregetve mesélhető sztorik, saját kis világ, amely felett a másiknak nincs ellenőrzése. Mintha ő megtehetné, hogy leszarja a saját egészségét, a lánynak úgyis fontosabb, majd ő parázik miatta kettejük helyett is (Ez így sokkal kényelmesebb is: Tüdőrákot kaptam? Hát mért nem vigyáztál rám?). Mintha a húr feszítése ezekkel a játszmákkal egy tudat alatti üzenet lenne: akkor hiszem el, hogy igazán szeretsz, ha ezzel a hatalmas hibámmal együtt is szeretsz. Mintha megerősítést várna, hogy ha emiatt lop, csal, hazudik, ő akkor is szerethető.
    Nagyon erős dohányos a srác, de én komolyan azt gondolom, hogy a dohányzás itt a kisebbik probléma, valahogy nagyon gyerekes módon a saját felnőttségének és szuverenitásának a bizonygatása lehet itt a kulcs. És ha a másikat démonizálja, felépíti a maga kis világát, amiben az a játékszabály, hogy a másik elől menekülni kell – annak idején anya nem engedte meg, most a párja tölti be ezt a szerepet – akkor az ő szembeszállása még bátrabb és felnőttesebb dolog.
    Mit gondoltok?
    Van megoldás?

    Kedvelés

    • Megoldást nem tudok, csak egy még furcsábbat. A sógornőm a gyerekeivel csinálja ezt. Mindig megígéri nekik, hogy leszokik, aztán meg bújkál előlük a cigivel. Pl. együtt ne gyújtsunk rá, mert ha jön valamelyik gyerek azt tudjuk mondani, hogy én szívom. 20 évvel ezelőtt pont ezt játszottuk, csak akkor az anyja elől kellett titkolózni. Olyan, mintha élvezné ezt a titkot, ami nem is titok, mindenki tudja. A gyerekei ( 16 és 13 évesek ) benne vannak ebben a játékban, mindig gyanúsítják, ő meg mindig hazudik. Mire jó ez? Ő sem tudja.

      Kedvelés

      • Egyik szomszédasszony a férje előtt titkolta évekig, meg voltam győződve róla eddig, hogy ez nagyon ritka dolog, ezek szerint nem. És tényleg valami játszma ahol mindenki tud egy közös titkot, csak egy valaki nem. Itt is voltak sztorik, például hogyan zárta ki magát éjszaka, hóban egy szál pizsamában a teraszra, és kavicsokkal dobálta a fia ablakát egy órán át, hogy engedje már be, mert a férjét mégsem ébresztheti fel, mit is mondana, miért ment ki éjjel 3-kor? Vagy nálunk cigizett a kertben, mikor belépett a férj (aki sohasem szokott átjönni), ő pedig laza mozdulattal a széke alá dobta a cigit, ami ott parázslott végig mellettünk. Mindannyian azt hittük lebukott (ő is), de végül mégsem. Rengeteg ilyen sztori volt.

        Kedvelés

      • Erről eszembe jutott. Tőlem mindig megkérdezték: a férjed engedi, hogy cigizzél? És mindig rosszalló hangsúllyal. A válaszom sem tetszett: csak nem gondolod, hogy engedélyt kérek tőle? 🙂
        A lányom tegnap levágatta a hosszú haját teljesen rövidre. Fodrász (aki ismeri a lányom barátját ): T mit fog hozzá szólni? A lányom válaszára, miszerint a saját hajával talán csinálhat amit akar, majd a srác megszokja, kicsit furcsálkodva nézett. 😦
        Néha azt érzem, nincsen semmi változás.

        Kedvelés

      • Komolyan, akinek ennyi energiája és ötlete van arra, hogy a titokban cigizését menedzselje, annak nem lenne jobb, ha mindezt valami értelmes dologba fektesse? (V.matira)

        Kedvelés

      • Az kinek ismerős, mikor cigiző kamaszgyerekről kb. mindenki tudja, hogy dohányzik csak a szülei nem? Jön ugye “léci az anyáméknak egy szót se” duma, majd anyuka, aki egyben a barátnőm kérdezi, hogy “szerintetek Zolika dohányzik?” Mi meg hümmögünk, hogy nem tudjuk, meg ilyenek és közben ez a penész, hogy az ok, hogy a gyáva kölke hazudik, de nekem miért kell?

        Kedvelés

      • Meg amikor gimiben a kőgazdag, ámde lelkiekben elhanyagolt osztálytárs apukája dúvadként megjelenik a legváratlanabb pillanatokban, hogy rajtakapja Ritát, amint a vécében cigizik. Gondolom ezzel ki is pipálta apai kötelezettségeit. Mi meg sorfalat állunk neki, pedig nem vagyunk se barátok, se haverok, dehát betyárbecsület, meg “jófejség” is van a világon. Itt kezdődik a cigi személyiségtorzító hatása, mindenki úgy táncol, ahogy a nagy manipulátor diktálja: Rita lázad, apa megfélemlít, mi beállunk valamelyik oldalra, tanárok ott sincsenek.

        Kedvelés

      • A függőknél nagyon gyakori a tagadás. A társukra pedig az, hogy elhiszik. Hinni akarják, hogy a párjuk nem függő. Ha gyanús, sokszor a párok találnak ki mentségeket, hogy nem is … csak … És persze a gyerekek is. Nem csak az alkoholizmus családi betegség.

        Kedvelés

      • Hát igen. Erre talán még van remény, mert huszonévei közepét tapossa, és az élete minden más területén a korosztályát meghazudtolóan érett és megbízható. Nem tagja az Y-generációnak, akik még 30 évesen is köldökzsinóron keresztül táplálkoznak. Pont ezért meglepő a gyermetegség ezen az egy területen.

        Kedvelés

    • Tipikus függő viselkedés, függő játszmákkal. Ugyanúgy lehetne alkoholista, akkor is ezt játszaná. A többi felismerésed is igaz. Mit szól, ha a lány azt mondja: sajnálom, de ezzel együtt mégsem kellesz? Vagy épp azt: ha TE szeretsz engem, akkor értem leteszed (hibás egyébként, maga miatt tegye le, de ebből a szempontból mindegy). Igen, próba.
      Az biztos, hogy az őrmesterkedés ebben benne tartja. Ultimátum – ha a lány nem tudja tolerálni -, de akkor azt be is kell tartani. Vagy ráhagyni, ha így is el tudja fogadni. Helyette felnőttet játszani, az a függő játszmák tipikus formája, a másik meg a barátok részéről a falazás, a helyette cigi vásárlás.
      A titkolózás valóban része a függő játékának. Cigi (pia) dugdosása, stikában fogyasztás, a szag ellenére letagadás. Betartatlan ígéretek. Annyira jellegzetes, hogy ha elmentek egy AA gyűlésre, biztos hallotok ilyet, sőt, ilyenEKet.

      Kedvelés

      • Minden érvet lesöpör azzal, hogy a megismerkedésükkor már dohányzott, a cigivel való kapcsolata régebbi, mint a lánnyal, tehát a ciginek előjogai vannak az életére: ugyanaz a retorika, mint amikor az első feleségnek, a már meglévő gyerekeknek, (munkamániának, alkoholizmusnak, stb..) előjogai vannak a jelenlegi kapcsolattal szemben. “Sajnálom”, de tudtad, hogy ez van, nem árultam zsákbamacskát. Ez az érvelés minden hendikepre kiváló felmentést nyújt, volt olyan kapcsolatom, ahol a szövevényes nőügyekre volt ez az állandó szöveg: tudod milyen vagyok! Kvázi én nem tehetek róla, legyél te az okosabb azzal, hogy szemet hunysz felette. Nagyon kényelmes bebetonozási módja ez azon problémáknak, amiken gyengeségből nem sikerül (nem akaródzik) úrrá lenni, és megfigyeléseim szerint inkább a férfiak élnek ezzel a módszerrel. Ha a nőnek van zavaró tulajdonsága, szenvedélye, túlsúlya, leszbikus hajlamai, lustasága, túlzott autonómiaigénye, arra társalmai szinten az a válasz, hogy ő dolgozzon saját magán (és a kapcsolatán!), küzdje le, adja le, adja fel.

        Kedvelés

      • Nézd, itt a lánynak van tennivalója: ha tényleg zavarja, hagyja ott. Már csak azért is, mert ki tudja, mi van még a fel nem nőtt pasi tarsolyában? Nyilván a fiúnak kellene változni, de megváltoztatni senkit sem tudunk, legfeljebb magunkat. Gondolom, a szövevényes nőügyeket sem oldotta meg az exed, hanem te léptél ki.
        A társadalom: hát lehet, hogy a nőket jobban sújtja, sőt, biztos, de azért nem csak. Tény, hogy ahhoz is meg kell belül erősödni, hogy ezeknek az elvárásoknak ne akarjunk mindenáron megfelelni.

        Kedvelés

  19. Nagyon furcsa a viszonyom a cigarettával. Se vele, se nélküle, élni nem tudok.
    2-3-4 évek teltek el vagy végigdohányozva, vagy nélküle. Először kapaszkodó volt, amit lehetett szorítani, a füstjébe fújni a fájdalmam, vagy épp eloltani a csikket a karomon, legmélyebb, legsötétebb pillanataimban. Elképzelhetetlen volt nélküle.
    Ma már az egészségem féltem és hiúsági kérdést is csinálok belőle. Na majd pont én haljak meg korábban emiatt meg legyen még rosszabb az amúgy sem szép bőröm tőle? Azt már nem! A másik, ami zavar, az a sok korlát, ami a cigivel jár… Nem szabad ember az, akinek függőségei vannak. Hol gyújthatok rá, hol tudok venni? Szenvedek, ha nem cigizhetek, az egész este ekörül forog, hogy mikor, hol tudok rágyújtani, hogy nem zavarok másokat vele, vajon megsértődnek-e, ha a desszert előtt rápippantok? :O Hát szörnyű ez az állandó tépelődés és balfaszkodás. Nekem egy ujjnyi tárgy ne struktúrálja az életem, nevetséges.
    Ha dohányzom, érzem a megbélyegzést, a közutálatot és a többi cigissel a sorsközösséget. Ha nem dohányzom, a szagát is útálom, viddapicsába és nem igaz, hogy egy rohadt ebédet nem bírsz ki nélküleee, mondom én az áruló másoknak, mert ugye hol van már a tegnapi cigim….

    Most másfél éve épp nem dohányzom rendszeresen – élvezeti dohányos vagyok (ez kb 2 szál minden második hónapban, jeles alkalmakkor, ha tényleg jóleső érzés). Lehet függőből is élvezeti dohányos, csak iszonyú nagy önuralom kell hozzá. Nehéz megállni, hogy akkor ez egy este volt és két, az az kettő szál cigi és nincs tovább. Másnap többször jut eszembe az a két cigaretta, mint bármi más egy hónap alatt és hogy jó lenne rágyújtani, de nem! Megállom de 3-4 nap körömrágás és sóvárgás a velejárója. Izzadok, mint egy gyári munkás és rágom a számat irgalmatlanul.
    Minden másképp volna, ha nem kívánnám meg soha. De azt nem tudom, hogy lehetne. Ha ismered és szereted valaminek az ízért, érzésést, az elmeállapotot, amit a fogyasztása jelent, akkor arra hogy lehet nem vágyni?

    Kedvelés

    • Élvezeti dohányos az – szerintem -, akinek nem kell erőfeszítést tennie, hogy a második szál után többet ne vegyen elő. Amit te lesírsz, az a függő, akinek nagy erővel sikerül visszafognia magát.

      Kedvelés

      • És akkor szerinted hol ér véget a függőség? Vagy ez egy never ending story?
        Én nem gondolom, hogy létezik olyan élvezeti dohányos, aki rágyújt, élvezi, majd többé nem kívánja, nem nyúl több szálért és semmilyen erőfeszítésébe nem kerül. Szerintem ilyen nincs, vagy nem dohányosnak hívják.
        Aki pedig megállja hónapokig vagy évekig, hogy ne gyújtson rá, az nem függő már. Megállni, hogy ne szokjak vissza, az kurva nagy erőfeszítés, de nem függőség.

        Kedvelés

      • A függés nevörending. Az összes érintett, és szakember nagyjából egyetért ebben, bár egyes szakértők szerint létezik 1-5 %-ban olyan, hogy alkoholista normál ivóvá váljék. Hasonlókat lehet hallani kártya, cigi, stb. esetben is. Igen, az, akinek nem okoz gondot, hogy ne gyújtson rá másodikra, az nemdohányos lényegében. Aki megállja, hogy ne vegye fel a második poharat, az nem alkoholista. Aki elszív egy joint-ot, és nem kell a következő, az nem drogos. A függőség gyógyíthatatlan. Az, hogy kurva nagy erőfeszítés, az van azért, mert függő vagy. Ez persze szótár-kérdés, mint a sajnálat volt 😉 de mind a függők társaságai, mind az addiktológusok kb. így használják a függés szót.
        A vágyat nem tudod annullálni: nos ez változhat, hosszú absztinenciával, és mentális változással, amit sestra is írt, csökkenhet, sőt lényegében megszűnhet. Tapasztalat 😉

        Kedvelés

      • Ilyesmi lehet. Én nem szenvedek, ha elfogy, nem kívánom, mikor már elég volt, társaságban, ha megkínálnak, elég egy szál. Nem erőfeszítés nem kérni újabbat, nem venni újabb dobozzal. ez a koca-dohányos? annál azért durvább vagyok, de azt hiszem, nem függő.

        Kedvelés

      • Igen, nagy dohányosok kocadohányosnak hívják az ilyen alkalmi dohányost, BÁR, az is lehet a függés egy formája, ha pl. buliban nem tudsz felszabadulni cigi nélkül. Illetve ezt csak tippelem, a dohányzás-függésben ennyire nem vagyok otthon. Szakaszos dohányos 😉

        Kedvelés

      • Ez így van, de attól én még vágyom az ízére és az érzésre olykor, ahogy a füstöt leszívom. Magyarul, a vágyat nem tudom annullálni, a többit igen.

        Kedvelés

  20. Visszajelzés: Megálltam | Ébresztő, Dizzy!

  21. Éva, miért haragszol, hogy az állomásokon is tilos dohányozni?
    Én örömünnepet ültem két éve január elsején ennek okán.
    Fél évvel korábban egy villamos megállóhelynél lévő, mintegy 60 méter hosszú peronon (Mázsa tér) nem tudtam úgy megállni, hogy két-három méteres körzetben valaki ne dohányozott volna. Amióta az eszemet tudom, utáltam a dohányfüstöt (óvodás koromból konkrét emlékem van, pedig a környezetemben csak édesapám dohányzott, ő viszont csak a munkahelyén), ekkor, terhesen még jobban.
    Az is zavar, hogy az állomás épület előtt vágni lehet a füstöt. De legalább pillanatok alatt átsuhanhatok rajta. Örülök viszont, hogy ott, ahol várok a vonatra, buszra, nem kényszerülök bagófüstöt szívni. Mert nem tudnék odébbállni, mert ott más szívná – ha nem volna a tilalom.
    Számomra üdítő a különbség a magyarországi és ausztriai pályaudvarok között – az előbbiek javára. Épp a dohányfüstmentesség miatt.
    A munkahelyeken lévő zárt dohányzó helyiségekkel (ahol nem fagynának meg hidegben, hóban a cigiző emberek) az a gondom, hogy a nemdohányosok “szívnának”, mert iszonyú bűzfelhőt húznak maguk után az ilyen helyiségekből kilépők. Egyetemista korom könyvtárban tanulásai jutnak erről eszembe, amikor nem választhattam meg, hogy ki ül le mellém tanulni. Sokszor fordult fel a gyomrom, amikor a szomszéd asztalhoz megérkezett a büfében cigiszünetet töltő kolléga…
    Az éttermek dohánymentességét is üdvözlöm, mert a korábbi állapot a dohányzó és nemdohányzó helyiségekkel -a férjem szavaival élve- olyan volt, mintha a medencét belehugyozós és nem belehugyozós részre osztották volna.
    Az én “filozófiám” a dohányzásra vonatkozóan: engem nem érdekel, ha valaki szívja, csak ne fújná! A fújás az, ami megkülönbözteti a dohányzást az alkoholtól, drogtól, játékszenvedélytől, stb. Mert senki nem kényszerít engem arra, hogy alkoholt vagy drogot fogyasszak, vagy leüljek egy játékgép elé, és a más szenvedélye rám nincs zavaró hatással. A más dohányzása viszont engem is érint, és zavar. Az is, ha “csak” a ruhája bűzlik.

    “Rab vagyok, ráadásul nem vagyok jól, undorodok magamtól, büdös a testem, szórom a pénzem, beteg is leszek, hisz már köhögök, a bőröm is sápadtabb, ó, jaj, hát fölemészt ez a… kapcsolat.”
    Belém ez a mondat hasított. Lehet, hogy a dohányzás hasonlít a bántalmazó kapcsolatban éléshez? Rossz a kapcsolat, de jobb vele, mint nélküle? Legalábbis ezt hisszük?

    Kedvelés

    • Én a dohányzásra haragszom, a füstmentesség legradikálisabb intézkedéseit is üdvözlöm, pont úgy vagyok a dohányzással, mint te, és emiatt éles csörtém is volt egy amúgy szívemnek kedves, láncdohányos férfiúval Csíkszeredában. Azt még hozzáteszem, hogy lehet hogy nem közvetlen bűz formájában, de minden függőségnek súlyos társadalmi költségei vannak, amelyek mindannyiunkat terhelnek, mindenkitől elvesznek. Én a szabadságjogok híve vagyok, de ezt a korlátolt “az én dolgom, azt csinálom, amit akarok” hőbörgést mindig is gyanúsnak tartottam. (Lehet, hogy inkább vagyok baloldali, szolidaritásban hívő?)

      Kedvelés

    • Bántalmazó kapcsolatban élni – társfüggés. Dohányozni, inni, drogozni, az is függés. Mind olyan, hogy rossz a kapcsolat, de jobb(nak látszik) vele, mint nélküle. Aztán mikor mégis kilépsz a kapcsolatból, leteszed a cigit/piát/kártyát/stb. akkor jössz rá, hogy mennyivel jobb nélküle.

      Kedvelés

      • „Bántalmazó kapcsolatban élni – társfüggés.” Ezen kicsit felhúztam magam. Bántalmazó kapcsolatban éltem és hiába akartam kilépni. Az elhatározástól még sok pokoli év telt el, mert a férjem nem akart válni. ( Két kisgyerek, hitelre vett lakás van, munkahely és családi segítség nincs. )Nagyon felhúztam magam, ezért mondja el helyettem Szendi:
        „A társfüggőség kedvenc csemegéje a leleplező típusú terapeutáknak, a női magazinoknak és portáloknak. Az ilyen elemzések végkicsengése valahol azt sejteti, hogy a nők, mert általában nőkről van szó, gyávák, megalkuvók, csökkent önértékelésűek, s ahelyett, hogy bátran szembeszállnának agresszorukkal, az életüket boldogtalanná tévő (alkoholista, szexfüggő, játékszenvedélyben szenvedő, durva, stb.) férfival, helyette tűrnek, kiszolgálják őt és szenvednek.
        Talán bizony itt is evolúciós erők dolgoznak, mint mondjuk a nemi erőszak esetében, s ezek az erők abba az irányba hatnak, hogy a nő inkább maradjon és tűrjön? Tegyük fel, egy házasságától megcsömörlött nő, egy-két-három gyermekkel úgy dönt, nem tűr tovább, és úgy dönt, el akar válni. Már ott megbicsaklik a terv, hogy van egy közös kis lakásuk, amin talán még hitelteher is van. Hova költözzön a nő a gyerekekkel? Lehet, hogy nem tud sehova, vagy szerencsés esetben szüleihez, ahol hasonló szűkös körülmények közt nyomoroghatnak évekig. Mert hány év huzavona után mondják is ki a vagyonmegosztást, sikerül eladni a közös lakást, és mit is lehet majd abból venni? De mondjuk, a nő minden nehézség ellenére belevág a dologba. Miből fogja eltartani a gyerekeket? Ha a férfi nem fizeti a gyerektartást, igen nehéz a jogos igényt jogi úton érvényre juttatni. A sértett férjek ilyenkor szoktak minimálbéres vállalkozóvá válni. Hogy fogja egyedül megoldani a gyerekek ide-oda szállítását, betegség esetén a velük való otthon maradást, stb.? Aki gyermeket nevel, az pontosan tudja, micsoda nehézségeket jelent munka mellett akár csak egy gyermek nevelése is, ha nincs semmiféle segítség.” Teljes cikk: http://www.tenyek-tevhitek.hu/csaktagoknak/se-veled-se-nelkuled.php

        Kedvelés

      • Bocsánat, tök igazatok van, figyelmetlen voltam. A bántalmazó kapcsolatból kilépni nem a bántalmazotton múlik, semmilyen értelemben sem. Max a társfüggésben is felléphet az, hogy az egyik fél lehúzó, lelki “bántalmazást” folytat, önbizalmat rombol, de ha nagyon erős eltérés van a két fél ereje, lehetőségei között, ott nem függésről van szó. Azért (is) kevertem ide a dolgot, mert konkrétan ismerek legalább három társfüggőt (mind nő), ahol a pasi valamilyen módon önbizalmat rombol, lelki terrort alkalmaz, de nem erővel (fizikai, anyagi, vagy gyerekkel fenyegető módszerrel) tartja vissza a nőket, sőt két esetben egyáltalán semmivel. De ismétlem, tévedés volt.
        Hanga, nagyon örülök, hogy ki tudtál végül jönni.

        Kedvelés

      • Bántalmazó kapcsolatban élni nem társfüggés, a bántalmazó kapcsolatban élőkről ezt írni: áldozathibáztatás, a szó elterelése a lényegről. A bántalmazottság nem jelent lelki defektust, a bántalmazottak reakciója érthető és logikus, nem beteges. A társfüggés definíciójának lényegi eleme, hogy egyenlőek az erőviszonyok.

        Kedvelés

  22. Köszönöm ezt a posztot!!! Ennek hatására 73 napja nem dohányzom. Minden szavát tudtam én is, de leírva iszonyat erős felismerést kaptam és én az erős (tenyleg erős) dohányos látni sem akarom a cigit mert fontosabbá vált az, hogy az életemet magam irányitsam. Valami átkattant. 14-15 év dohányzás után most ugy érzem hogy nem leraktam a cigit hanem végre leszoktam. Beintettem a sárkánynak!!!!!! Mégegyszer köszönöm! Örök hàla a poszt írójának!

    Kedvelés

  23. Visszajelzés: gyerekpara | csak az olvassa — én szóltam

csak okos-jóindulatú írhat ide

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.