távolba szakadt

FarkasViki vendégposztja.

“…itt élned, s halnod kell!”

— Nem. Sehol nem kell.

Sokat gondolkoztam, hogy mit jelent külföldön élni. Hogy nekem személy szerint mit jelent külföldön élni. A külföldön élésnek olyan sok rétege van. Jó is, rossz is. Mint egy flódni, ami, bár édesség, nem minden töltelékét szereti az ember.

Ahány ember, annyiféle ok, motiváció és döntés következménye a külföldi lét és annak megélése a mindennapokban.  Nekem – aki immár sokadszorra és tartósan külföldön élek – ma már természetes, másnak kényszermegoldás, kihagyhatatlan lehetőség, vállalás, vagy az egyetlen kiút.

Nagy különbség, hogy az ember szabadon választ országot és vállal ott munkát esetleg önmegvalósító szándékkal, vagy politikai menekült, esetleg disszidens, vagy a külföldi férje miatt költözik “idegenbe”. A bécsi Volkstheaterben láttam pár éve a Die Resie című darabot. Harminc civil a főszereplője, akik a saját sorsukat, útjukat mesélik el, ami azelőtt volt, hogy Ausztriába érkeztek volna. Voltak könnyedebb történetek is, a legtöbbje azonban szívbemarkoló volt. Egy egyiptomi lány mesélt arról, hogy az apja kitagadta és megverte, mert keresztény udvarlója lett. Nem volt más választása, mint eljönni. Egy etióp lányt férjhez akartak adni 14 éves korában. Megszökött és sikerült eljutnia Szudánba, ahol egy nagybátyja élt, aki segítséget ajánlott. Három hónapig tartották fogva és rendszeresen megerőszakolta a nagybátyja, annak felesége és öccse. Három hónap után elvitték a az egyiptomi határra és elengedték. Egy nő Minszkben az alkoholista férje halála után maradt özvegy 4 gyerekkel és temérdek adóssággal. Összepakolta a gyerekeket és elindult. Hónapokig gyalogoltak. Ha nem fogadta be őket senki, az erdőben, vagy a szabad ég alatt éjszakáztak. Szlovákiáig bírta, ott végigzokogott egy napot tele kételyekkel, kétségbeesve, hogy minek teszi ki a gyerekeit. Ausztriába érve végül munkát kapott egy ruhatisztítóban, rendezett körülmények között él és iskoláztatni tudja a gyerekeket. A fia egyetemre tudott menni. Olyan sorsok vannak, amiket el sem tudunk képzelni! Vagyis: nagyon is el tudunk képzelni, épp csak nem szeretjük. Könnyebb nem belegondolni. A közönség állva tapsolt és sírt. Ma is összeszorul a szívem, ha rágondolok. Több ezer kilométert gyalogolni egy jobb sors reményében négy gyerekkel? Az én külföldön élésem mi ehhez képest? Lófütty. Nemhogy flódni, hanem habkönnyű vaníliás pavlova, az…

Én azt hiszem, hogy akinek kényszerűségből kellett elhagynia az otthonát, szülőföldjét, az mindig vissza fog vágyni, és nagy valószínűséggel mindig azt fogja érezni, hogy ő oda tartozna, ha nem úgy alakult volna… Ha… Önszántunkból elindulni, jobbra, szebbre, könnyebbre vágyni egészen más. Másként érez az ember a szülőföldje iránt, ha saját döntése és akarata révén hagyja el, és másként, ha muszájból, esetleg a visszatérés, hazalátogatás lehetősége nélkül és erősen kötődve azokhoz, akiket hátrahagyott. Erősebb a honvágy, ha a viszontlátásra nincs lehetőség, vagy ritka ünnepnek számít, illetve amikor a külföldre települő a saját hazáját véli az etalonnak, úgy véli, ott volt a legboldogabb életében.

Bevallom: ezt a fajta honvágyat nem ismerem, soha nem is ismertem. Magam döntöttem úgy, hogy elmegyek. Ha önszántából megy külföldre az ember, bennem nemtetszést keltenek a “bezzeg otthon” fordulatot tartalmazó mondatok. Akkor minek jöttél, ha bezzeg otthon? Akkor maradtál volna ott. Honvágy? Miféle honra vágynék? Miért vágynék vissza Magyarországra? Egy olyan helyre, egy olyan országba, ahol engem nem hagytak, nem bírtam érvényesülni a tudásom és teljesítményem alapján? Ahol nagyobb hátrány a női mivoltom, mint szinte bármelyik nyugat-európai országban, vagy Amerikában? Oda, ahol engem lenyomnak, rendreutasítanak, a konyhába küldenek és mások szemében akkor vagyok a társadalom értékes tagja, ha ellek, mint egy disznó? Utána önmegvalósíthatnék? Igazán köszönöm a lehetőséget. Én ide nem vágyom vissza. Nem vágyom vissza az ingerültségbe, az erőszakos megoldásokba, a mindennapi szexizmusba, antiszemitizmusba és homofóbiába. Az én honvágyam kimerül egy mohón felzabált túró rudiban, vagy magam készítette töltött paprikában. Az én nosztalgikus, tünékeny visszavágyásomnak nyoma sincs egy Budapesten töltött hétvége után, hiába jó befröccsözni a Kőlevesben és reggel lángost enni a Csarnokban. Én már nem ide tartozom, nem erre a Magyarországra. És soha nem is fogok ide tartozni többé.

térkép

De vajon külföldön elfogadnak-e? Tartozom-e majd oda? Azt gondolom, hogy önámítás és naivitás azt gondolni, hogy igen. Soha nem fognak úgy és annyira elfogadni, mint ha az adott országban születtem volna. Van rá esély persze. De csekély és igen nagy ára van. Az ára a teljes asszimiláció. Szerintem ez független attól, hogy épp melyik országban él bevándorlóként az ember. Ha kifogástalanul beszélem a nyelvet, létezem és játszom az adott ország törvényeinek, szokásainak és elvárásainak megfelelően, akkor lehetek én jó ember és állampolgár mások szemében. Akkor, de akkor is csak esetleg. Egyébként még akkor is meg fogják jegyezni, hogy akcentusom van és máshonnan származom eredetileg – hiába nem jelent nekem semmit a származásom és fogok mondjuk akkor már húsz éve ott élni. Ugyanakkor tegyük a kezünket a szívünkre, és mondjuk, hogy mi soha így nem viszonyultunk külföldihez, és kérdezzük meg magunktól: nem ugyanígy viselkedünk-e és nevezünk (negatív felhang nélkül) bevándorlónak valakit, aki Magyarországon él, dolgozik, fizet adót és pakol esetleg homokzsákot árvízkor immár tizenöt éve?

Viszont, ha nem tartozom már ide, akkor nem jelent semmit a származásom? Nekem nem sokat, beismerem. Durva, ugye, micsoda hazaárulás? És még csodálkozni merészelek, ha azt mondják “mit tudod te, te nem élsz itt” és “könnyű neked, külföldön élsz”? Azért elég skizofrén tudatállapot, hogy ide már nem tartozom, de még oda sem…..

Nekem összesen két dolgot jelent, hogy magyar vagyok. A világ egyik legszínesebb nyelvén tudom kifejezni magam a legjobban. Valamint a korosztályombeli magyarokkal vannak nagyon hasonló gyerekkori és fiatalkori élményeim, velük vállalok és vallok egyfajta sorsközösséget, ha már közös értékrendet nem is, vagy egyre kevésbé.

Bennem nem erős a vágy, hogy elfogadják a származásomat és azt, hogy bevándorló vagyok. Nem akarom ezt elérni mindenáron. Ami iránt erős a vágy bennem, az az, hogy otthon legyek. Otthon akarom magam érezni, ott, ahol élek és úgy gondolom, hogy ez főként rajtam múlik, mennyire sikerül. Számomra ez sok tényezőn múlik. Olyasmiken, hogy például mennyire ismerem majd jól és szeretem a környezetem és a helyet, ahol élek, mennyire tudok azonosulni szokásokkal, vagy mennyire fogom majd megszeretni egy-egy saját ételüket, vagy mondjuk a gyerekneveléssel kapcsolatban vallott elveiket.

Az alábbi videóban Pico Iyer beszél arról, hogy számára mit jelent az otthon. Azt mondja,

“Home is not the place where you happened to be born, but where you become yourself.”

Vagyis:

“Az otthon nem azt a helyet jelenti, ahova születünk, hanem ahol magunkra találunk.”

Tudom, lenne ennek szebb fordítása, de számomra ez a legkifejezőbb és a legfontosabb. És hogy miért?

http://www.youtube.com/watch?v=3m6dV7Xo3Vc

Én magamra találtam külföldön. Tisztában vagyok azzal, hogy ki vagyok, hogy milyen magyarországi élményekre épült a több évnyi külföldi élettapasztalat. Pontosan tudom, milyen engem ért hatások által lettem nyitottabb, toleránsabb és érdeklődőbb. Ma már a mentalitásom és az értékrendem miatt szinte bárhova előbb érkezem haza és vagyok otthon, mint a szülőhazámban. A szívemnek legkedvesebb barátaim is külföldön vannak, és nem tartom véletlennek, vagy sorsszerűnek, hogy ez így alakult. Azért a maréknyi emberért pedig aggódom, akiket szeretek és Magyarországon élnek, maradnak. Ők hiányoznak és én is nekik, de megértik, miért élek külföldön és tudják, hogy nem kell aggódniuk, nem vagyok egyedül.

Nem vagyok és úgy hiszem, nem is leszek egyedül soha. Nem csak azért, mert tán egyszer befogadnak abban az országban, ahol élek. Én nem lehetek egyedül, amikor olyan sok más bevándorló is van. Hozzájuk tartozom és ők hozzám, mindegy mi a történetünk, hátterünk, mert mi itt élünk együtt. Mi itt vagyunk együtt otthon külföldön — idegenek mások és egymás szemében. És addig fogunk majd itt, ott és amott élni, amíg nekünk jó így.

160 thoughts on “távolba szakadt

  1. Nem olvastam még végig, a honvágyas résznél elakadtam. Létező jelenség és van, akiket akkor is kínoz, ha önszántukból, jó indokkal hagyták el a hazájukat. Csak van, akit jobban kínoz, másokat nem, vagy nem annyira. Nehéz ezt megmagyarázni. Úgy vagy vele, hogy jól döntöttél, nem mennél vissza, mégis összeszorul a szíved és hiányzik, amit ott hagytál.

    Kedvelés

    • Nem, végigolvasva azt hiszem, sose tudnék hosszú távon idegenben élni. Mindig lenne ott valami üresség.
      Miért van az, hogy valaki úgy érzi, ide tartozik, míg más nem? Előbbi annak ellenére is, hogy tudja, máshol esetleg jobb és méltóbb élet várna rá.

      Kedvelés

      • “Miért van az, hogy valaki úgy érzi, ide tartozik, míg más nem?”
        Bennem nagyon korán, gyerekkoromtól kezdve volt egy érzés, ami később, felnőtt koromban csak felerősödött. Hogy valahogy nem illek a képbe, nem tartozom ide. Rengeteg felszaladó szemöldök, tátott száj, csóvált fej és lesajnáló félmosoly volt a válasz véleményemre, vagy gondolataimra. És ez mindenfajat helyzetben iskolától kezdve a munkahelyig. Hogy furcsa, hogy másként látok vagy gondolok dolgokat. És azt úgy nem illik, oda így nem illek. Amikor pedig először éltem külföldön, nem voltak ilyen ellökő rámcsodálkozások, hanem elfogadás és elgondolkodás volt, hogy, hm, te akkor így gondolod, rendben van és rendben vagy, még ha én másképp gondolom is. Nem tudok másképp érezni, ha a saját hazámban ufo vagyok, máshol meg nem.

        Kedvelés

      • Igen, az elfogadás nagyon sokat számít.

        Nekem megadatott, hogy idehaza éljem ezt meg pár ember részéről, de máig emlékszem arra az eufóriára, amit éreztem az első alkalommal.
        Egy politikai fórumon (a 168óra legelső fórumverzióján) “futottam össze” egy korombeli asszonnyal, akivel még a szóhasználatunk, mondatfűzésünk is 90%-ig azonos volt, Meleg barátság alakult ki közöttünk, és én attól fogva nem éreztem ufónak magam (az ő megfogalmazásában unikum vagyunk, és neki is nagy élmény volt végre valaki hasonlóval találkozni).
        Ugyan ez az ufóság olyan igen nagyon nem zavart korábban, annyira semmiképpen, hogy idomulni akarjak, vállat vontam gondolatban, és inkább voltam egyedül magammal, mivel nem értett meg senki, de ez azért nem igazán egészséges mentális szempontból.

        Aki nálam lakott unokahúg, most már egy éve él Angliában, és roppant elégedett, nagyon tetszik neki az ottani mentalitás, az emberek, Hát igen, még nem a szakmájában dolgozik (pszichológus), de erre nem is számított, hiszen ehhez még jócskán fejlődnie kell a nyelvismeretének is. De mégis tudja hasznosítani, illetve bizonyos fokú szakmai tapasztalatot tud szerezni, mert bár sosem akar(t) gyerekekkel foglalkozni, részmunkaidős egy Montessori-óvodában, és nagyon tetszik neki. Gondolom, idővel majd tovább tud lépni.

        Igen, a külföldön éléshez szükséges a nyitottság, és sajnos a magyarok ebben nem túlzottan jeleskednek. Ismerek olyanokat, akik dolgoztak kint, ill. jelenleg is kint dolgoznak (ex és húga), de a világért sem szakadnának el itthonról teljesen, pedig túl sok jóban nincs részük (lévén cigányok) idehaza. Meg olyant is, akinek meglenne a lehetősége, hogy menjen (jó szakma, kint élő/dolgozó családtag, aki a kezdeti lépésekben segítene), de még csak megfontolni sem akarja, miközben túl sok jóra ő sem számíthat itthon. Igaz, ő még az országon belül sem hajlandó máshol próbálkozni, mint ahol felnőtt.

        Nagyon tetszik az idézet, elmond minden lényegeset 🙂
        És rímel rá Tamási Áron mondata:
        “Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.”

        Kedvelés

      • Én magamban vagyok otthon. Ezt szoktam felelni, mikor ezt az idézetet nekem szegezik. 🙂

        Kedvelés

      • Ez nagyon tetszik, és tulajdonképpen leírja az én belső érzéseimet is 🙂

        Azért ez kicsit elborzaszt most hirtelen, hiszen én itt élek, Magyarországon, mégis olyan néha, mintha bevándorló lennék, annyira nem érzem jól magam sokszor. Annyira más (majdnem) mindenki más…

        Kedvelés

      • Ez jó, én ugyanígy gondolom: ott vagy otthon, ahol éppen vagy. Ha hazalátogatok Magyarországra, akkor ott, ha meg itthon vagyok, akkor itt.
        Az írás az én érzéseimet is tükrözi: nincs honvágyam (11 éve élek külföldön) és nem is értem a kérdést, “hol vagy otthon? mi a haza?” Nekem Magyarország is haza, mert oda is hazamegyek, a családhoz stb. és Izmir is haza, mert a családom, amit alapítottam itt van.
        Talán a befogadással állok jobban az írónál: ebben az országban mindenki bevándorló, legalábbis a népesség nagy része. A Nagy Oszmán Birodalom összeomlásakor nagyon sok török telepedett vissza az immár összezsugorodott országba, Így itt mindenkinek vannak külföldi gyökerei. A mi családunkban éppen bolgár vagyis bulgáriai török.

        Kedvelés

      • Ja, még közben eszembe jutott más is.
        Van Fehér Klárának egy regénye, amelynek a címe: Hová álljanak a belgák? Az alaptörténet szerint Belgiumban szétválogatták az újoncokat a kaszárnyában: ide álljanak a vallonok, oda meg a flamandok. Végül maradt egy ember, aki megkérdezte: hová álljanak a belgák? Akik sem ide, sem oda nem tartoznak, de mégis tartoznak ide is meg oda is?
        Nos, én azt hiszem, ez a bevándorlók közössége, amit említesz, pont ilyen “belga”. Aztán majd vagy marad belgának, vagy flamanddá, vallonná válik, az idő eldönti.
        Szerintem a “belgáké” a jövő 🙂

        Kedvelés

      • Viki, nem tőled hallom vagy olvasom először, hogy ez az érzés már gyerekkorban kialakult és később csak erősebb lett. Bár többen lennénk idehaza, akik nem nézik ufonak a másként érzőket. Sokakat ez is elhajt innen.

        Kedvelés

      • Bújt az üldözött, s felé
        Kard nyúl barlangjában,
        Szerte nézett s nem lelé
        Honját a hazában

        ööö honnan is idéztem? nem új életérzés ez e hazában

        Kedvelés

      • Ugy mondjak magyar jovevenyszoval, hogy EMPATIA. A jelentese: egy másik ember szempontját felfogni és megérteni képes. Na ez a kepesseg nincsen meg Magyarorszagon. Es megannyi ellentet, ellensegeskedes, akarmilyen-szemitizmus szuloje. Es meg magyar-magyarral sem empatikus, nemhogy valamilyen MAS-sal. Mert az empatiahoz olyasfajta kultura, tarsadalmi erettseg kell, ami sajnos nincsen meg a magat amugy roppant okosnak es legjobbnak tarto hazankban.
        Draga Viki, akarmerre is vagy es mesz, mindenhol meg fogod tudni talalni az otthont, ki fogod tudni alakitani a kornyezeted, ettol nem felek! Hajra! Get Cozy! 🙂

        Kedvelés

      • De érdekes! Én is gyerekkorom óta akartam külföldön élni. Az én motivációm elsősorban az volt, hogy megtudjam, milyen lehet máshol lakni, iskolába járni, szórakozni.

        Rögtön egyetem után jöttem dolgozni Olaszországba és lassan már négy teljes éve vagyok itt. Ufónak érzem magam itt is, nemcsak otthon. Elsősorban amiatt, ahogy a férfi-női kapcsolatokról és a hatalomról gondolkodom. Régen kaptam annyi direkt, kéretlen tanácsot, ítélkezést és előírást a barátommal és a közös háztartással kapcsolatban, mint a mostani munkahelyemen. Szerencsére január óta itthonról dolgozom. 🙂

        Őszintén szólva nehezen találok barátokat, és ez nyomaszt. Nem mintha Magyarországon könnyebben ismerkedtem volna, vagy társaságibb lettem volna. De így idegenben, ahol az arcok az utácán azért nem ismerősök, mert nem itt nőttem fel, sokkal szembetűnőbb a magány.

        Aztán néha annyira elfog a kétségbeesés, hogy megpróbálkozom “még egyszer” azokkal elmenni szórakozni, akikkel már korábban próbáltam egyszer-kétszer jól érezni magam, de nem ment. És láss csodát, nem változik semmi. A program után verem a fejem a falba, hogy miért nem olvastam vagy bicikliztem inkább egyedül.

        Ti hol ismerkedtek? Valakinek sikerült helyiekkel mély barátságot kötnie?

        Kedvelés

      • Most Pordenonéban élek. Éltem már egy évet itt előtte, aztán kettőt Lombardiában. Január óta vagyok újra itt.

        Kedvelés

      • Nekem külföldi a párom, így ez most kicsit könnyebben megy, de nem sokkal jobb a helyzet. Londonban és Bécsben is jellemzően más nációk, más bevándorlók voltak a barátaim. 1-2 közelebbi volt csak – egy indiai lány és egy pakisztáni lány Londonban, egy francia és egy lengyel lány Bécsben. Velük egyébként tartom is kapcsolatot, tudunk egymásról. Nagyon okosak, nyíltak és kedvesek. Angol barátom egy sem lett, osztrák sem igazán, bár onnan pár felszines haverság van még. A helyiek nem szerettek, mindig azt éreztem, hogy sok vagyok. Itt Svájcban egy kicsit liberálisabbak, inkább tartanak viccesnek, mint megbontránkoztatónak. Itt viszont olyan messze laknak egymástól és annyira sokat ingáznak lakhely és munkahely között (hála a csúcs vonatoknak) a régi egyetemi barátok, hogy sokszor félévente egyszer látják egymást, vagy annyiszor sem. Nekem ez nagyon furcsa. El nem tudnám képzelni, hogy a legközelebbi barátaimmal évente csak egyszer-kétszer találkozzak, pláne, ha egy országban élünk….
        Ismerkedni lehet olyan social network oldalakon is, mint a SmallWorld, vagy az Internations. Kb kéthavonta szoktak lenni összejövetelek is, ahol sok más bevándorlót és néhány helyit is megismerhetsz. Ezek tök jók egyébként, csak az első lépés nehéz. Nekem legalább is az volt. Elmenni vadidegenek közé és elkezdeni beszélgetni random dolgokról fiktív arcokkal 😀 Utólag nem bánom, ismerek így pár nagyon helyes embert. Egy-két próbát megér szerintem.

        Kedvelés

      • Köszönöm a tippeket! A SmallWorldöt nem ismertem. InterNations esten egyszer voltam anno Milánóban, az jó móka volt. Klasszul volt megszervezve, mindenkinek ki volt írva látványos helyre a neve, és ha másról nem, arról lehetett beszélgetni ki miért van itt Olaszországban. A velencei összejövetelt még nem próbáltam ki.

        Egy helyi lánnyal lettem igazán jóban, aztán ő Milánóban kapott munkát. Több ismerős hasonlóképpen céget, várost vagy országot váltott egy idő után. Aztán volt egy időszak, amikor nem kerestem új emberek társaságát, mert úgy volt, hogy mi is külföldre költözünk.

        A barátom olasz, de nem idevalósi, nem nagyon jár el szórakozni, ismerkedni. Amikor Lombardiában laktunk, akkor az ő gyerekkori barátaival találkozgattunk. Aztán ezeknek a barátnőivel valahogy nem voltunk egy hullámhosszon.

        Eszembe jut olykor Ingrid Sjöstrand “A felnőttek furcsák néha” című költeménye, és jókat derülök magamon meg a saját magammal szemben támasztott elvárásokon: http://www.mek.oszk.hu/00300/00303/00303.htm#4

        Köszönöm, hogy leírtad, hogy neked milyen. Amikor nem olvasom mások történeteit, azt gondolom olykor, hogy csak nekem ilyen nehéz. Aztán így belegondolva egyáltalán nem olyan rossz a helyzet! 😀

        Kedvelés

      • Örülök neki 🙂
        Ha a Small World-re nem tudsz regisztrálni (azt hiszem meghívóhoz kötött), akkor kérd el Évától az email címem, írj és küldök meghívót szivesen. Azokon az összejöveteleken elég sok jófej és értelmes ember volt, én jól éreztem magam, még ha kocsonyás térddel is mentem el az elsőre 😀

        Kedvelés

  2. Ha elfogadjuk azt, hogy a nemzet “képzelt közösség”(Benedikt Anderson) ami csak 200 éve létezik, akkor a honvágy is egy kulturálisan kreált fogalom, de az identitás is az ha jobban megggondoljuk. Ami érdekes vagy megdöbbentő, ki hogyan értelmezi, hogy ma is olyan fogalmakkal operálnak a politikusok, mint a 19. században, pedig már nem ugyanarról a nemzetről beszélünk, ami már akkor is csak “képzelt ” volt. A külföldön éléshez most inkább nem írok semmit, mert szerintem éppen Stress Relocation Syndrome-ban szenvedek megint úgyhogy elég felkavaró lenne. De én bennem azért van remény az országot illetően. Ime egy elgondolkodtató dokumentumfilm a témáról
    Menjek/Maradjak. http://www.youtube.com/watch?v=xlQhYVQSpDE

    Kedvelés

    • Honvágy: nem hiszem. A honvágy ma is működhet úgy, hogy az országot, a “nemzetet” nem hagyod el. A szülőváros, a megszokott környezeted iránt érzed, ha azt szeretted. Van, aki a kis falujába vágyik vissza 50-100 km-ről. Régen, mikor ezt e nemzet dolgot nem erőltették, akkor is volt honvágy a megszokott környezet után, az azonos nyelvet, esetleg nyelvJÁRÁST beszélők közé.

      Kedvelés

      • És például a megszokott fények, szagok és ízek után (az ízeket az utóbbi 10-20 évben egyre könnyebb máshol is újrateremteni, de az utca, a saját külső környezet szagát, a nap állását nem). Ez nem kulturálisan kreált jelenség.

        Kedvelés

      • Igazatok van, van inkabb a szo az ami felrevisz. Az izek a szagok, a helyek azok mind szemelyes emlekek, fuggetlenek a haza vagy a nemzet fogalmatol.

        Kedvelés

      • Pontosan. A nemzet fogalma nekem sem mond sokat, én kicsi gyerekkorom óta utálom, amikor az olimpián “engem képvisel” a sportoló. Engem ugyan ne képviseljen, majd sportolok én magam, ha akarok. Ettől függetlenül nem bánom, hogy kap az adómból támogatást, csak az elvi maszlagot körülötte utálom.

        Kedvelés

  3. en is kulfoldon elek. es en vagyok az aki ott sem erzi magat otthon es mar mashol sem. onkent mentem. a magyarorszagi mentalitast en sem tudnam mar megszokni. es nem is akarom. ezzel maximalisan egyetertek: “Nem vágyom vissza az ingerültségbe, az erőszakos megoldásokba, a mindennapi szexizmusba, antiszemitizmusba és homofóbiába”. es amiert soha nem jonnek mar vissza, az a gyerekeim. nem kivanom nekik Magyarorszagot, ahogy masnak sem. ok legyenek szabadok, nyitottak, szeressenek iskolaba jarni es tanulni, anyanyelvi es akcentus mentes angollal, ovodaig visszanyulo barati koruk vegye korul oket, valaszthassanak szakmat kedvuk szerint es abbol tudjanak megelni, sot elore lepni is. elso generacios bevandorlonak lenni nagyon nehez. ezt sem kivanom a gyerekeimnek. ha en nem mennek kulfoldre, akkor ok mennenek. mert arra nevelnem oket. ahogy engem is arra neveltek.

    Kedvelés

    • Nagyon fontos minden mondatod. Valahogy en os ogy erzem. Meg csak annyit hozza, hogy egy elso generacios kivandorlo, foleg, ha felnottkent kerul ki (barmilyen okbol), akkora reszt veszit el onmagabol, ami – szerintem – soha semmivel nem potolhato. Nem csak a mult, de a jelen es a jovo is megy a levesbe, azzal egyutt, hogy a gyerekeid, unokaid sosem tudjak majd meg egeszen, ki voltal te, honnan, mibol jottel, mik a miertjeid es mik a valaszaid. Emberileg tulsagosan nagy az ar, amit fizetunk. Kis belehalas, amit az ember raadasul elore lat: hogy majd szep fokozatosan bekovetkezik a valtozas, elmulik, torlodik az eletbol az is, amit tiz korommel tartana vissza, es semmit nem tehet ellene. Lehet toldozni-foldozni, kis ragtapaszokat tenni az amputalt lelekre, az igaz: jonnek uj baratok, jobb helyzetek, biztonsag, es foleg szebben, nemesebben megelt hetkoznapok. De ami valojaban belul van, az valami egeszen kifejezhetetlen. Az sem biztos, hogy a sajat szamunkra megertheto es feldolgozhato, hogy “majd egyszer a helyere kerul”. Nem, oszinten nem hiszem.

      Kedvelés

      • Lejebb hosszabban írtam, de ide is hozzászólok: úgy látszik, hogy az, amit Ti veszteségként éltek meg, az nekem pl. nyereség. Mert ugyan nem a saját kozegemben mozgok, biztos elveszítek sok olyasamit, ami otthon meglenne, de ugyanakkor mennyi mindent nyerek is? Kompetenciákat, másik nyelvet, a “megcsináltam” érzését. És a gyerekek biztos hogy itthon reprodukálnák azt, amit te elvárnál tőlük, értékelnék, amit te átadnál nekik?
        Külföldöm ugyan veszítebnek a magyar kultúrájukból, de nyernek egy másikat – ami neked lehet, hoygnem értékl, ha nem érzed magadénak, de abszolút értelemben az. És nekik kát kukltúrájuk lesz. EZ hatalmas d!

        Kedvelés

      • Igen, ezt én is így gondolom. Hogy az otthoniak szemével nézve én veszítek az identitásomból, változom. Nekem pedig ez a változás épp hogy értékteremtő. Nem érzem úgy, hogy lyukak lennének majd a lelkemben, mert olyasmiket veszítek el önmagamból, ami másnak megszokott és evidencia velem kapcsolatban.
        A külföldön élés megváltoztatja az embert. Hogy ez más szemével nézve identitás vesztés-e, vagy egyfajta fejlődés, az nézőpont kérdése.

        Kedvelés

      • Ezekkel en is tisztaban vagyok, mindegyikkel, amit itt felsoroltal. De szamomra ez masodlagos ahhoz kepest, hogy mi minden vesz el abbol, ami letfontossagu. Ha az ember harminc even at elt benne egy nyelvben, egy kulturaban, egy kozegben, akkor az olyan mely szemelyisegretegeiben hatarozta meg, amit nem lehet alkatreszkent kiszerelni es jobbal helyettesiteni. Ez nem tartozik a racionalis adok-kapok tetelekhez, messze tulmutat azokon.
        Viszont az teljesen elfogadom, hogy az ember “bizonyithat” sajat maga elott, ez tenyleg olyasmi, ami sokat ad a szemelyiseghez, mint ahogy az is, ha az ember olyan orszagaba kerul, ami jobban illik a karakterehez, mint a szulohazaja. De ezek mar mind felnott korban, tudatosan, onreflektaltan megelt helyzetek, amik lehetnek barmennyire fontosak es epitoek, bizonyos dolgokat, ertekeket nem helyettesithetnek soha. Nekem csak az segit, ha nagy rugalmassaggal (flegma? ki tudja), rengeteg humorral es relativizalassal elem meg ezt a helyzetet, es tudomasul veszem a tudomasul nem veheto vesztesegeimet.

        Kedvelés

      • Biztosan a szemelyisegtol is fugg, ki hogy eli ezt meg. De en ugy erzem, hogy a magyar identitasombol pont semmit nem vesztettem. Folyamatosan irok, olvasok, beszelek magyarul. Kovetem az otthoni kulturalis torteneseket, politikat, esemenyeket (hala a technikanak. Ez regen nyilvan nagyon mas volt.) Kapcsolatot tartok a magyar barataimmal. Sot, a magamnak megkrealt munka (az egyik munkam) is magyar kotodesu.
        Te pontosan mit erzekelsz vesztesegkent? Tenyleg kivancsi vagyok erre. Lehet, hogy olyasmi, amit valamiert en nem is erzekelek…

        Kedvelés

      • Igen, én is ezt akartam kérdezni. Hogy mit érzékelünk értéknek és veszteségnek az szerintem nem ugyanaz mindannyiunknál.

        Kedvelés

      • O, annyi mindent. Pl azt, hogy bar en is sokat hasznalom a magyart, itt elo barataimmal is, erzem tiz ev utan, hogyan kopik el. A gyerekek kozul a nagyobb jol ert, vele lehet Janikovszky-t meg Lazar Ervint olvasni, de a kicsi mar sokat meltatlankodik, hogy o ebbol nem ker, nem erti, frusztralt, es ugyanez magyarorszagi szemelyes talalakozasokkor is. Abba bele se menjunk, milyen nem anyanyelven letezni, dolgozni a hetkoznapokban. Mit tudsz kifezeni magadbol egy olyan nyelven, ami nem a tied? Azt, aki te vagy? En biztosan nem. Szamomra a magyar nyelv merhetetlenul fontos, mindenestul. Persze, hogy en is kovetem, mi megy Magyarorszagon, de csak annal rosszabb, h nem tudom belole kivenni a reszemet.
        Cimszavakban, mert sok a dolgom, elnezest:
        – Bulgaria? ez a konstans keveresi tenyezo
        – politika, ami itt az embereket elborzasztja, es az a kontraszt, hogy milyen ertekrendben elek en, es miben kenytelenek azok, akiket szeretek
        – az oszi eg szine, a levego illata, a nyesett fak
        – mas kultura, mas neveles, mas karakterek, hiaba Europa
        – a let elviselhetetlen konnyusege, ez nagyon kemeny
        – barmilyen helyzetben nem tudni ott lenni
        – valodi szemelyes referenciak hianya (kultura? gazdasag?)
        – az allando ellenszel
        – alapstressz, allando keszultseg, feszules: nagyjabol folyamatosan keszenletben, ebernek kell lenni, mert idegen a palya, es mert mashogy neznek rad, mashogy mercevel mernek
        – a nemzeti zaszlo, amit valahanyszor meglatok, hirtelen megdermedek
        – a kozigazgatas, barmilyen szervezetrendszer ismeretlen utvesztoi, ami masnak alap
        – elkopo, frissitest nem kapo ertekek (emlekek, helyek, targyak, a kozeg, ami eszrevetlenul korulvesz)
        – szakmai kenyszerpalyak
        – sokadszor: nyelvi hatrany
        – sokadszor: csalad, jovo, identitas
        – es meg: valas. Hany olyat lattatok mar, aki gyerekekkel valt kulfoldi hazastarstol? En sokat. Felelmetesen sebezhetoek az erintettek, csak gondoljatok bele a kovetkezmenyekbe. Ki hol eljen, kivel, hogyan, kitol legyen elszakitva, mennyi idonkent lassa, esatobbi.
        Biztos van meg, vissza se tudom olvasni, idom sincs tobb, elnezest.

        Kedvelés

      • utoirat, fontos: ahogyan szulokent nehezitett palyan funkcionalsz, mint gondoskodo es nevelo, masokert felelos, kompetens (?), kulturaba, tarsadalomba bevezeto ember. Nem egyszeru.

        Kedvelés

      • Szilfa, meg ebben a vazlatos formaban is sikerult nagyon pontos lenyomatat adni egy bizonyos expat tipusnak, amibe szerintem nagyobb esellyel tartoznak a 30as eveikben emigralok, akiknek volt szerencsejuk egy viszonylag hosszabb mo-i munkahelyi szocializaciohoz es esetlegesen meg egy csiraszeru vagy komolyabb eletkezdeshez is (lakas/hazvasarlas, gyerek). Amellett, hogy en is ereztem mar gyerekkoromtol kezdve, amit Viki is irt, a kivulallast meg a bizonyossagot, hogy fogok kulfoldon elni, ugy alakult, hogy csak 30 evesen jottem es eleg komoly dolgok maradtak otthon: haz, beteg szulok. En is angoltanar vagyok egy kis epitoipari multis tapasztalattal, ami az udvosseghez itt keves,legfeljebb egy elfogadhato, de a kiteljesitotol nagyon messze allo munkara eleg. Gyerekem nincs, de azert vannak boven csalados ismerosok, kollegak, akik sok mindent lattatnak es az ember lanyanak idovel amugy is kezd jobb szeme lenni erre ( a par evvel ezelotti totalis erdektelenseghez viszonyitva mindenkepp 🙂 )

        A let elviselhetetlen konnyusegerol megszamlalhatatlanul sokszor lamentaltam a paromnak az elmult hat evben, meg minden egyebrol is, amikrol irtal: a vesztesegek, a kenyszerek, az inkompetencia erzes, az ezekbol fakado frusztracio. A parom 7 evvel fiatalabb, o ezeket lathatoan kevesbe erzekeli, a veszteseg-reszet pedig gyakorlatilag alig. Az jutott most eszembe, amikor valami egeszen nevetseges osszegbol osszeraktuk meg anno az elso nyaralasunkat last minute es hazafele a repteri varoterem zsufolasig volt szinten visszafele tarto, elegedett, kisimult, jo karban levo brit nyugdijasokkal es hirtelen olyan elemi duhot ereztem a gondolatra, hogy nem, az en anyamek soha, es ezutan sem, soha, es nemhogy oda nem, de meg ide hozzam sem, meg egyaltalan… A parom csak nezett ram, mint a vett malac, hogy mibe hergelem itt sajat magam, de az embernek az ilyen-olyan vesztesegerzete (onsajnalata) az ugye nem olyan, hogy abbahagyom mar, mert latom milyen sirnivaloan szanalmas, amit csinalok.

        Nagyon jol irtad (a politikanal emlitetted, de altalaban is igaz), oriasi a kontraszt hogy milyen ertekrendben es eletminosegben letezem es hogy milyenben kenytelenek otthon azok, akiket szeretek. Meg rendeznem kell meg magamban a sajat skizofreniamat az akkor es most kozott, helyretenni magamban a munkamert jaro penzbeli megbecsules ujszeruseget es misztikumat , feladni regi ertekeket, kompetenciakat es mast rakosgatni a helyukre, ahogy tobben is irtak. Szerintem a 30as evei kozepetol az ember nemigen ussza meg ezt anelkul, hogy komolyan seruljon az integritasa, bar biztos vannak rugalmasabbak is, kivetelesen jol alkalmazkodok es kommunikalok. Es nagyon sok fugg attol , hogy milyen felelossege es milyen vallalasai maradtak az embernek otthon, es persze, hogy milyenek az ujak az uj eleteben. Es en meg konnyen beszelek, nekem gyerek nelkul nagyobb a mozgasterem, en legfeljebb a valasztasi lehetosegek sokasagaban bolyongok es veszteglek. Ha ehhez meg csalad is jon a maga mindenfele dinamikajaval…. Valaki egyszer a modoroson kommentelt errol nagyon jokat, ok talan Kanadabol vagy USAbol koltoztek vissza 9 ev utan, hat nem gyoztek magyarazkodni. Ez egy ilyen.

        Vikinek meg gratula, jo lett a poszt, en mindig abban bizom, hogy az ilyesmi masokat is osztokel, hogy idoben lepjenek – persze csak akit amugy is foglalkoztat a gondolat.

        Kedvelés

      • Huha ellaella, ezt gyonyoruen raktad ossze 🙂 Valoban, tapasztalatban is mast ad nehany ev kulonbseg az ember eleteben, de bolcsessegben es belatasban is, mint ezt peldad bizonyitja. Hat, sok sikert kivanok neked.

        Kedvelés

      • Én csak itthonról tudok ezzel vitatkozni, de ha valaki nem passzol bele az itthoni lélekmintába, az nem veszít vele, ha kimegy, mert ő itthon idegen test és úgy is kezelik.
        Márpedig itthon idegennek lenni, az gigaszívás. A közelállóktól minden bántás jobban fáj.

        Ehhez képest sokkal jobb lehet a karakterhez illő “idegen helyen” élni. Mivel a karaktere megfelel az ottani elvárásoknak, egyre inkább belesimul az új közegbe. Ráadásul nem is kell “alkatrészt kiszerelni”, hiszen pont az volt a baj, hogy az alkatrészek nem passzoltak az itteni elvárásokba.

        Kedvelés

  4. Én is külföldön, immár állampolgársággal, kettőssel, mert a magyart nem kellett letennem.
    Nem okozott nagy lelki nehézséget 15 évvel ezelőtt a távozás. Egy olyan fősulira jártam, ahol a nyári szünetekben meghívásra kijártunk dolgozni (mozgásfejlesztő táborok gyerekeknek), ahol a végzősök 80%-a eleve külföldre megy dolgozni, mert Magyarországon nem tudnak megélni a hivatásukból. Többségük aztán kint is marad. Így nem az ismeretlennek vágtam neki, volt már egy kis gyakorlatom, és úgy voltam vele, hogy Európából bármikor “haza tudok ugrani”, ha nem jön be, vagy mást szeretnék.
    De bejött: a nyugalmat, a rendes környezetet, az egymás (és tulajdonának) tiszteletét, a nyitott nyugat-európai szellemiséget könnyű megszokni és nehéz feladni. Ott választottam társat, alapítottam családot.
    Ha látogatóba jövök (most épp itt vagyok), zavar ezeknek a hiánya. De nem bezzegelek, tisztelem az otthonmaradók és a távozók döntését is.
    Odakint sem érzem magam már kívülálló idegennek, nem vagyok egyedül.
    Ha a szüleimnek szükségük van segítségre, itt termek a szokásos évi 3-4 találkozáson kívül is. De élni itt már nem szeretnék. Németországban van az otthonom.

    Kedvelés

  5. Viki és Éva, köszönöm a bejegyzést!
    De sok minden eszembe jut róla….
    HONVÁGY (abban az esetben, amikor önként és jó kedvvel indulsz el a nagyvilágba. A menekülés egészen más lehet.). Én sem ismertem soha a honvágyat. Legfeljebb adott emberek vagy dolgok tudnak hiányozni, de a honvágy, az ismeretlen fogalom. Egyébként mikor először Svájcban éltem egy évet, és egyáltalán nem éreztem honvágyat, akkor az egész családom meg a környezetem szinte vádlóan követelte, hogy nekem azt éreznem kell. A honvágyról én is azt gondolom, hogy egy mesterségesen kreált érzés, meg azt is, hogy talán a bátorság (a kalandvágy, az önbizalom) hiánya. De azért ez kicsit leereszkedően hangzik, és hát az sem tagadható, hogy ha valakinek annyira jó ott, ahol megszületett (család, stb.) az nyilván maradni szeretne, miért ne tenné? Tehát lehet, hogy csak ehhez nem volt szerencsém, és ebből kovácsoltam magamnak erőt és kíváncsiságot a „máshol létre”…
    Nekem Vikivel ellentétben nem volt gond az otthoni élet munkavonalával. Jó munkám volt, élveztem, meg tudtam belőle élni. Minden mással, amit leírt, azzal gondom volt (nők egyenlőtlen helyzete, a bunkóság általános apoteózisa, a kultúrálatlanság stb).
    Ezzel együtt azt azért felmértem, hogy minden más országban vannak ilyen problémák. Mások, mert más az ország története és a jelen helyzet, de egyik társadalom sem tökéletes. Olaszországban nagyon sok gond van, éppen női-férfi vonalon is. Svájcban is, amenyiben hihetetlen nyomás van az embereken a hagyományos családmodell reprodukálására (sokkal nagyobb, mint pl. a „katolikus” Olaszországban). Az északi kultúrákban nagyon erős a kirekesztésre a hajlam, míg délen nem feltétlen emiatt a kirekesztő szemlélet miatt nem foglalkoznak veled, hanem inkább mert el vannak már magukkal foglalva, felszínesek. Meg hát azért az sem mindegy, hol és milyen munkát talál az ember.
    Ugyanakkor mindegy, hol vagy, elég megtalálni azt/azokat, akivel neked tetsző életet tudsz felépíteni.
    Ez a kör nem túl tágas. Ugyan a szülőhelyeden sokkal többnek tűnik az ismerős, barát, mint huzamosabb időre elköltözöl, rájössz, mennyire kevesen vannak, akivel érdemes a kapcsolatot megtartani.
    És arra is, hogy bárhol vagy, ezt a néhány fontos embert mindenhol meg tudod találni magad köré.
    Nagyobb távolságból lecsupaszodnak a fogalmak, kiderül, mi volt igazán fontos, egyszerűsödnek a körök.
    Ezt persze nem mindenki akarja. Máshol élni nagy munka magadon is. Egy idegen környezetben egy dolog számít: ki vagy te, mit tudsz. Nem az, hogy milyen családból jöttél, kit ismersz, milyen környezetben mozogsz. Tiszta lappal indulsz mindig. Vagy mondjuk úgy, tiszta, de nehezített lappal – pont azért, mert minden közösség elsősorban a sajátjait fogadja el kérdés nélkül. Az idegennek bizonyítania kell.
    Ilyen szempontból is lehullanak a leplek, tényleg ki kell derítened, ki vagy, és mire vagy képes.

    Éppen a napokban írtam erről a blogomba: http://olaszorszagbajottem.wordpress.com/2013/08/23/magyar-olasz-2/

    NYELV, KULTÚRA. Nekem van kapcsolódásom a magyar nyelvhez. Szeretek magyarul olvasni, színházba járni. Teszem is, amikor csak tudom. Ha gyerekem lenne, nagyon ragaszkodnék ahhoz, hogy magyarul beszéljek vele. De van még két másik nyelv, amin majdnem ennyire jól tudok olvasni és értelmezni nemcsak magát a szöveget, hanem a többrétű mondanivalót is (mert eléggé ismerem a kultúrát is, a hivatkozások nagy részét értem, a humor megtalál stb). Ezért nagyon ugrok azokra az ostoba megjegyzésekre (néha próbálkoznak a blogomon ilyesmivel, csúnyán szoktam reagálni), hogy az „magyar nyelv sokkal kifejezőbb, mint más nyelvek” (Általában olyanoktól, akik soha meg nem tanultak rendesen egy másik nyelvet.). Nem, a nyelvtudás egy szellemi kaland. Vannak dolgok, amit frappánsabban, poénosabban lehet kifejezni olaszul/franciául/angolul, mint magyarul. Egyik nyelv ebben, másik abban találó. Persze meg kell tanulni rendesen a nyelvet és a közeget, hogy valóban értse az ember, amiről beszélnek. Nem csak a denotációt, hanem a konnotációt is.
    (Ezért nem értem, hogy tudnak emberek életeket leélni egy országban úgy, hogy sosem tanulják meg rendesen a nyelvét. És állandóan hibáznak. És nem tudják értelmezni az újságot. Persze, én nyelvtanár vagyok alapvetően, fontos a nyelvi kifejezés, az árnyaltság, a rétegek. Minden olyan nyelven, amit beszélek.)
    Nagyon nagy plusz több nyelven élni. Minden szempontból. Ezt nagyon élvezem is. (Egyébként egészen a nemzetállamok kialakulásáig a többnyelvűség természetes volt – és nemcsak a társadalom nmagasabb szintjein. Csak utána záródtak be a nemzetállamok egy-egy nyelvbe, amivel szerintem sokat szegényedett a kultúra úgy általában).

    IDEGENSÉG. Ezt a legnehezebb megfogalmazni. Olvastam egyszer (15 éves lehettem) egy könyvet (ha valaki rásimer, megmondaná, mi a címe?). Cseh emigránsokról szólt, akik Franciaországban élve büszkén őrizték a kívülállóságukat, az idegenségüket – annál is inkább, mert nem választott, hanem kényszerített döntésként identitásuk megtartása nagyon fontos volt az idegen országban. Ám amikor egyszer hazatérhettek, akkor rájöttek, hogy ők már otthon is idegenek. Két ország közé szorultak.
    Én ezt érzem, ezt a két ország közé szorulást. És nekem ez nem negatív, hanem inkább nagyon jó érzés. Ha holnap valóban lehetőségem lenne mindenféle anyagi és egyéb kényszer nélkül dönteni, hogy hol éljek a továbbiakban, nem tudnék egy országot kiválasztani. A kétlakiság lenne a legjobb. Magyarországból is hiányozna valami, meg Olaszországból is. Mindkettőnek megszoktam a hibáit, és megszerettem a jó részeit. És én szeretek kívülálló lenni. Szeretem úgy nézni a történéseket, hogy közöm van ugyan mindenhez, de ha akarom, nem érint, mert el tudok bármikor menni. Nehéz ezt megmagyarázni, és biztosan az is kell hozzá, hogy én magammal jól legyek, így nem csak a környezetemtől tegyem függővé azt, hogy hogy érzem magam.
    Még a beilleszkedéshez azt is hozzátenném, hogy egészen més helyzet, ha az egész család idegen egy közegben (ahogy, ha jól értem, Emesénél van), vagy ha – mint nekem – a párom helyi. Miatta én is könnyebben beilleszekedtem. Ahogyan neki – bár sem magyarul nem tud, és sosem élt itt huzamosabban – valahogy köze van a magyarokhoz. A kultúrához, a történésekhez, érdekli, olvassa, keresi…
    Persze, nagyon nyitottnak és érdeklődőnek kell lenni, de lehet így is. Szellemi kalandként megélni azt, hogy egy pár két része két különböző kultúra hordozója. Ezt is nagyon szeretem ebben a helyzetben.

    Kedvelés

    • Igen, láttam. Biztos fél, hogy ezt olvasva majd összepakolnak és elmennek a nők és neki nem marad egy sem 🙂
      Nem mintha erre buzdítottam volna bárkit is. De nyilván nem tud értően olvasni egy ilyen feministát, mint amilyen vagyok.

      Kedvelés

  6. “Honvágy? Miféle honra vágynék? Miért vágynék vissza Magyarországra? Egy olyan helyre, egy olyan országba, ahol engem nem hagytak, nem bírtam érvényesülni a tudásom és teljesítményem alapján? Ahol nagyobb hátrány a női mivoltom, mint szinte bármelyik nyugat-európai országban, vagy Amerikában? Oda, ahol engem lenyomnak, rendreutasítanak, a konyhába küldenek és mások szemében akkor vagyok a társadalom értékes tagja, ha ellek, mint egy disznó? Utána önmegvalósíthatnék? Igazán köszönöm a lehetőséget. Én ide nem vágyom vissza. Nem vágyom vissza az ingerültségbe, az erőszakos megoldásokba, a mindennapi “szexizmusba, antiszemitizmusba és homofóbiába”
    “nem kivanom nekik Magyarorszagot, ahogy masnak sem. ok legyenek szabadok, nyitottak, szeressenek iskolaba jarni es tanulni, anyanyelvi es akcentus mentes angollal, ovodaig visszanyulo barati koruk vegye korul oket, valaszthassanak szakmat kedvuk szerint es abbol tudjanak megelni, sot elore lepni is”

    Köszönöm Viki és Semese, én is nagy hazaáruló vagyok. Sosem tartozott az indentitáslistám elejére a magyarság. Ember vagyok elsősorban, aztán nő, aztán, ha már, akkor európai. És küzdök a párommal, aki a miért érzed magad elsősorban MAGYARnak, miért nem akarsz külföldre menni kérdésekre csak annyit tud válaszolni, hogy hát, mert magyarul beszél, meg itt született. Érvek ezek a fentiekkel szemben? És mindezt úgy, hogy NEKI van olyan szakmája, amivel nem fog Magyarországon boldogulni, nem nekem.
    Egy élhetőbb élet nekem bármikor értékesebb, mint hogy épp hol pottyantam a világra. És bármikor bármilyen nyelvet megtanulok, nem zavar, hogy akcentussal.

    Kedvelés

  7. Nagyon örülök ennek a posztnak!

    Én Magyarországon élek, de csak a legszűkebb baráti körömben mertem kimondani eddig, hogy belőlem teljesen hiányzik a lokálpatriotizmus, a nemzeti identitás, a “magyar vagyok, büszke vagyok” érzés.

    Úgy érzem, bárhol otthon tudnék lenni, ahol békén hagynak – engem egyelőre itt is békén hagynak. Amint a legkisebb szorítást érezném, menekülnék.

    Még a nyelv sem, mégoly csodálatos és érzékletes, még az sem köt, az sem képezi ilyen értelmű identitásomat. Más anyanyelven ugyanígy éreznék, akkor az lenne a sajátom, azzal formálnám a szavakat, azzal fejezném ki magam, azt tartanám a legszebbnek és legérzékletesebbnek.

    Kedvelés

  8. Azt hittem, azokról a távolba szakadt atyámfiairól lesz szó, akik mégis itthonról keresnek feleséget. Bizonyára összetett a jelenség, megérne egy bővebb kivesézést.
    1. kint nyelvtudás és megfelelő nyitottság híján elszigetelődnek, és nem tudnak kapcsolatot teremteni az ottani nőkkel
    2. tudnak velük kapcsolatot teremteni, de a kulturális különbségek miatt (na itt azért gyanút fogok mindig, mert Európán belül mégis mik azok a hűde hatalmas kulturális különbségek? bizonyára valami olyasmi, hogy a nyugati nő az már nem valamiféle házicseléd, meg szolgáltatóközpont, és a férfiak kénytelenek jobbára megemberelni magukat) nem sikeresek benne, esetleg a nyugati nők le is nézik őket
    3. honvágy, a magyar kultúra és nyelv családon belüli megtartása – érdekes, valószínűleg nekem soha nem jutna eszembe magyar férfit vinni ennek érdekében, őszintén szólva nem bánnám, ha már nem kellene velük vesződnöm, elnézést minden kivételtől – nyilván nyugaton nőnek jobb lenni, keleten meg férfinak. Legalábbis innen nézve 🙂
    Hirtelen ezek jutottak eszembe.

    Kedvelés

    • Igen, erről régebben volt már szó, hogy sajnos a “keleti” nőkben sok “nyugati” férfi azt látja, hogy még hajlandóak azokra a tradicionális szerepekre, amit nyugaton már elkerülhetnek a nők, akik megtehetik,hogy nem mennek bele, hogy nem lesznek htb-k, nem vállalnak gyereket. Megtehetik, és ez nagyon zavarja a kevésbé fejlődni kész fériakat. Akkor aztán mennek keletre, közelebbre, meg persze egészen Ázsiáig.

      Kedvelés

    • “esetleg a nyugati nők le is nézik őket.”
      Szerintem nem nézik le őket, egyszerűen nem tudnak mit kezdeni a basáskodó hajlamaikkal. Elképzeltem egy átlag magyar fiút (legyen a helyszín mondjuk Svédország) amint az első szerelmes éjszaka után, másnap reggel, így szól kedvesen a lányhoz:
      -Farkaséhes vagyok, mi lesz a reggeli?

      Kedvelés

      • 🙂 🙂
        Ez volt az egyik első mondat, amit a páromnak megtanítottam. Szegény mindig ezzel lép fel, ha a magyar tudása felől érdeklődnek. 😉

        Kedvelés

  9. Ide válaszolok Szilfának.
    Tehát: az kiderült, hogy nagyon másként eljük meg a külföldi létet. Ha elolvasod a hosszú hozzászólásom, abból kiderül ez is.
    Azért kérdeznék az általad említettekkel kapcsolatosan:. Illetve inkább melléteszem azt, ahogy én ezeket megélem. Szerintem két nagyon más habitusú ember lehetünk, ezért nagyon másként eljük meg a külföldi létet. De ez érdekes is, nem?
    – “Mit tudsz kifejezni magadbol egy olyan nyelven, ami nem a tied? Azt, aki te vagy?” Igen, problémák, kételyek nélkül. A munkában és a magánéletben is. Megdolgoztam érte, de bírom a nyelvet. És szeretem is. Nem szokott olyan érzésem lenni, hogy nem tudok ányaltan elmagyarázni valamit, vagy bennem marad valami azért, mert nem tudom elmondani. Elismerem, hogy nem mindeki képes esetleg egy más nyelvet ilyen szinten megtanulni, de az is biztos, hogy a rászánt idő és energia megtérül a mindennapokban. És nekem ez szellemi kaland, ahogy írtam is, inspirál, lelkesít, érdekes.
    – „Bulgaria? ez a konstans keveresi tenyezo”. Hányan tudják Mo-n, merre van Litvánia és mi a fővárosa? Engem ez pont ugyanannira zavar.
    – „politika, ami itt az embereket elborzasztja, es az a kontraszt, hogy milyen ertekrendben elek en, es miben kenytelenek azok, akiket szeretek”- Tehát alapvetően nem tetszik az ország, ahol élsz? Mo-n jobban éreznéd magad, 2013-ban, családostul? Van olyan ország, ahol ennél jelentősen jobban tudnád magad érezni? (nehéz, mert ehhez persze ismerni kllene az összes országot, blülről, ami lehetetlen).
    – „mas kultura, mas neveles, mas karakterek, hiaba Europa” – igen, erről beszéltünk, nekem ez pozitív, pedig sokat morgok én is a blogomban. Kritizálok, észreveszek mindent. Akár Mo-ról, akár Oo-ról van szó. Ez a természetem. De ugyanakkor gazdagságnak élem meg, hogy mindkettőhöz közöm van.
    – „ a let elviselhetetlen konnyusege, ez nagyon kemeny” Ezt nem pontosan értem.
    – „barmilyen helyzetben nem tudni ott lenni”. Mert ha pl. Nyíregyházán élnél, a szüleid meg Szombathelyen, az sokkal egyszerűbb lenne?
    – „az allando ellenszel” Én ezt nem tapasztalom. Bár az is igaz, hogy az elején úgy tűnt, de ahogy megismertem a környezetet, és felépítettem a tevékenységeimet, ez az érzés eltűnt (kompetensnek érzem magam, és szeretem, amit csinálok). Biztos, hogy ebben számít az is, hogy melyik országról van szó, és hogy neked személy szerint milyen a fellépésed, az önbizalmad. Ha, akkor már sokkal jobban zavar a női-férfi megkülönböztetés, mindegyik országban.
    – „alapstressz, allando keszultseg, feszules: nagyjabol folyamatosan keszenletben, ebernek kell lenni, mert idegen a palya, es mert mashogy neznek rad, mashogy mercevel mernek”. Ez az elején volt, de ez is elmúlt. A környezetem ismer, nekik én vagyok, nem kérnek rajtam semmit. Én meg teszem a dolgom, a mindennapokban nem érzem, nem érztetik, hogy nem vagyok olasz.
    – „- a nemzeti zaszlo, amit valahanyszor meglatok, hirtelen megdermedek” – ööö, na ez az, amihez semmilyen viszonyom nincs. Genetikailag (?) alkalmatlan vagyok ilyen csinált szimbólumokban lényeget látni. A magyar zászlónak éppen semmi köze nincsen az én identitásomhoz.
    – „ a kozigazgatas, barmilyen szervezetrendszer ismeretlen utvesztoi, ami masnak alap” Ezt elismerem, hogy nehéz boldogulni egy másik ország nagyon bonyolult trendszerében. Egyszerűen azért, mert nagyon más. Nekem ebben nyilván segít a párom, sok energiát spórolok meg. De mivel érdekel is, keresem, kutatom, mit hogyan kell csinálni, hogyan működik egy nagyon bonyolult ország rendszerszinten. Ebből sok van a blogomon, segítségként az olaszországi magyaroknak. Ez nehéz lehet, ha nincs melletted helyi és ha itthon sem voltál ahhoz szokva, hogy bonyolultabb rendszerekkel szembesülj (nekem a munkám itthon is ilyen volt, nem ijedek meg ettől máshol sem.), és főleg sok energiát felemészt.
    – „elkopo, frissitest nem kapo ertekek (emlekek, helyek, targyak, a kozeg, ami eszrevetlenul korulvesz)”. Ezt sem értem teljesen. Elég sokat vagyunk Mo-n, és igyekszünk minden újban részesedni Budapesten is. De egy érték hogyan tud elkopni?
    – „- szakmai kenyszerpalyak” Ezt elismerem, hogy nehéz megélni. És sokszor nem is tud ellene mitt tenni az ember, hiába okos, ügyes. Optimális esetben úgy megy ki az ember, hogy már itthonról keres állást (ha lehetséges), és nem ott, kizolgáltatottan elfogad bármit, amit lér. De tudom, hogy ez a nagyon kevés kivétel. És tudom, hogy nagyon erősnek kell lenni, hogy szakmailag a saját útját járja az ember. Bár ez itthon is érvényes. A multiknál dolgozók hányan szeretik azt, amit csinálnak? Vagy aki mondjuk tanár, mert azt szereti, vajon meg is tud belőle élni?
    – „es meg: valas. Hany olyat lattatok mar, aki gyerekekkel valt kulfoldi hazastarstol? En sokat. Felelmetesen sebezhetoek az erintettek, csak gondoljatok bele a kovetkezmenyekbe. Ki hol eljen, kivel, hogyan, kitol legyen elszakitva, mennyi idonkent lassa, esatobbi.” Ez így van. Ezért kell, ha lehet, még jobban előre gondolkozni, és saját egzisztenciát kialakítani, mielőtt külföldön, külföldi párral gyereket vállal az ember (de oskat írok erről is, és nem és nem akarják nekem elhinni amagyar nők…). De ez azért minden esetben elsülhet rosszul akkor is, ha magyar a párod… (ld. Nagyon csúnya válások és gyermekelhelyezési perek).

    Kedvelés


    • valoban mas a habitusunk, csak eppen en elfogadom, hogy ez is letezik, es nem irom elo mindenkinek, hogy olyan legyen, mint en. Foleg nem minositek ez alapjan masokat. En ertem, hogy te miket irsz, te sokadik magyarazas ellenere sem nagyon, hogy en mire gondolok. Talan ez is kulonbseg kettonk kozott: engem zavarnak a felmegoldasok, zavar, ha nem ertek valamit lehetoseg szerint teljesen, masok konnyedebben libbennek at nagyobb hezagokon is. Ez nem pejorativ, egyszeruen mindenki masmilyen, en korabban sem voltam tul lezser, de talan van hely a nap alatt az ilyeneknek is 🙂
      Kedves, ahogy batoritasz a nyelv elsajatitasara, vazolod az erofeszitesekben rejlo elonyoket. Nyelvtanar vagyok, meghozza piacrol elo, felnottekkel dolgozo, es szerencsere nagyon nepszeru, megbecsult, szeretett 🙂
      A tobbirol lejjebb:

      – „Bulgaria? ez a konstans keveresi tenyezo”. Hányan tudják Mo-n, merre van Litvánia és mi a fővárosa? Engem ez pont ugyanannira zavar.
      * Ugyanannyira zavar, mint az, ha te magad ezzel szembesulsz rendszeresen? Hm.

      – „politika, ami itt az embereket elborzasztja, es az a kontraszt, hogy milyen ertekrendben elek en, es miben kenytelenek azok, akiket szeretek”- Tehát alapvetően nem tetszik az ország, ahol élsz? Mo-n jobban éreznéd magad, 2013-ban, családostul? Van olyan ország, ahol ennél jelentősen jobban tudnád magad érezni? (nehéz, mert ehhez persze ismerni kllene az összes országot, blülről, ami lehetetlen).
      * Pont forditva: Magyarorszag helyzete elborzaszto, nem aze az orszage, ahol elek. Minel regebb ota latom kivulrol Magyarorszagot, annal inkabb, es minel tovabb valtozik ebben az iranyban, annal nagyobbra nyilik a szakadek.

      – „mas kultura, mas neveles, mas karakterek, hiaba Europa” – igen, erről beszéltünk, nekem ez pozitív, pedig sokat morgok én is a blogomban. Kritizálok, észreveszek mindent. Akár Mo-ról, akár Oo-ról van szó. Ez a természetem. De ugyanakkor gazdagságnak élem meg, hogy mindkettőhöz közöm van.
      * igen, szamomra is nagyobb ralatast biztosit, amibol elonyom is szarmazik, de osszessegeben megis tobb benne, ami egyszeruen nem vonzo, idegen – ujra mondom: nekem.

      – „ a let elviselhetetlen konnyusege, ez nagyon kemeny” Ezt nem pontosan értem.
      * olvasd el a konyvet 🙂

      – „barmilyen helyzetben nem tudni ott lenni”. Mert ha pl. Nyíregyházán élnél, a szüleid meg Szombathelyen, az sokkal egyszerűbb lenne?
      * mint a mostani 2000 km? 😀 ne haragudj
      Igen, egyszerubb lenne.

      – „az allando ellenszel” Én ezt nem tapasztalom. Bár az is igaz, hogy az elején úgy tűnt, de ahogy megismertem a környezetet, és felépítettem a tevékenységeimet, ez az érzés eltűnt (kompetensnek érzem magam, és szeretem, amit csinálok). Biztos, hogy ebben számít az is, hogy melyik országról van szó, és hogy neked személy szerint milyen a fellépésed, az önbizalmad. Ha, akkor már sokkal jobban zavar a női-férfi megkülönböztetés, mindegyik országban.
      * biztosan csak az onbizalmammal van a gond, tenyleg, majd igyekszem ezen valtoztatni

      – „alapstressz, allando keszultseg, feszules: nagyjabol folyamatosan keszenletben, ebernek kell lenni, mert idegen a palya, es mert mashogy neznek rad, mashogy mercevel mernek”. Ez az elején volt, de ez is elmúlt. A környezetem ismer, nekik én vagyok, nem kérnek rajtam semmit. Én meg teszem a dolgom, a mindennapokban nem érzem, nem érztetik, hogy nem vagyok olasz.
      * es te sem erzed, hogy nem vagy olasz?

      – „- a nemzeti zaszlo, amit valahanyszor meglatok, hirtelen megdermedek” – ööö, na ez az, amihez semmilyen viszonyom nincs. Genetikailag (?) alkalmatlan vagyok ilyen csinált szimbólumokban lényeget látni. A magyar zászlónak éppen semmi köze nincsen az én identitásomhoz.
      * egyeni erzesekrol beszeltunk, en elfogadom a tied 🙂
      egyebkent en sem voltam soha melldongeto, arpadsavos hazafi, pont en is azt gondoltam, nem jelent ez nekem semmit, amig ki nem derult az ellenkezoje. Arpadsavos most se lettem, nem is leszek soha, de jobban megertem Karinthy gondolatait a hazaja szereteterol es a kotodes mibenleterol.

      – „ a kozigazgatas, barmilyen szervezetrendszer ismeretlen utvesztoi, ami masnak alap” Ezt elismerem, hogy nehéz boldogulni egy másik ország nagyon bonyolult trendszerében. Egyszerűen azért, mert nagyon más. Nekem ebben nyilván segít a párom, sok energiát spórolok meg. De mivel érdekel is, keresem, kutatom, mit hogyan kell csinálni, hogyan működik egy nagyon bonyolult ország rendszerszinten. Ebből sok van a blogomon, segítségként az olaszországi magyaroknak. Ez nehéz lehet, ha nincs melletted helyi és ha itthon sem voltál ahhoz szokva, hogy bonyolultabb rendszerekkel szembesülj (nekem a munkám itthon is ilyen volt, nem ijedek meg ettől máshol sem.), és főleg sok energiát felemészt.
      * van mellettem helyi, csak eppen nem szeretek allandoan masra szorulni, es van ezer mas dolgom a munka, a ket gyerek es a haztartas mellett, mint h eppen a burokraciat vagyjam (ujra) megtanulni a sajat boromon. Egyebkent erdekel engem is sok minden, csak az eppen fajdalmasan nem az ugyintezes 🙂 De amit muszaj, azt muszaj.

      – „elkopo, frissitest nem kapo ertekek (emlekek, helyek, targyak, a kozeg, ami eszrevetlenul korulvesz)”. Ezt sem értem teljesen. Elég sokat vagyunk Mo-n, és igyekszünk minden újban részesedni Budapesten is. De egy érték hogyan tud elkopni?
      * ugy, hogy nem frissul. Elhalvanyul, megkopik, elfelejted eszrevetlen.

      – „- szakmai kenyszerpalyak” Ezt elismerem, hogy nehéz megélni. És sokszor nem is tud ellene mitt tenni az ember, hiába okos, ügyes. Optimális esetben úgy megy ki az ember, hogy már itthonról keres állást (ha lehetséges), és nem ott, kizolgáltatottan elfogad bármit, amit lér. De tudom, hogy ez a nagyon kevés kivétel. És tudom, hogy nagyon erősnek kell lenni, hogy szakmailag a saját útját járja az ember. Bár ez itthon is érvényes. A multiknál dolgozók hányan szeretik azt, amit csinálnak? Vagy aki mondjuk tanár, mert azt szereti, vajon meg is tud belőle élni?
      * a hasonlitas ott van, h mennyire nagy a te szabadsagod adott orszagokban (kulfold v Mo), nem a masoke mas helyzetben. Van, aki szamara megnyilik a palya, ha elmegy, ez is igaz.

      – „es meg: valas. Hany olyat lattatok mar, aki gyerekekkel valt kulfoldi hazastarstol? En sokat. Felelmetesen sebezhetoek az erintettek, csak gondoljatok bele a kovetkezmenyekbe. Ki hol eljen, kivel, hogyan, kitol legyen elszakitva, mennyi idonkent lassa, esatobbi.” Ez így van. Ezért kell, ha lehet, még jobban előre gondolkozni, és saját egzisztenciát kialakítani, mielőtt külföldön, külföldi párral gyereket vállal az ember (de oskat írok erről is, és nem és nem akarják nekem elhinni amagyar nők…). De ez azért minden esetben elsülhet rosszul akkor is, ha magyar a párod… (ld. Nagyon csúnya válások és gyermekelhelyezési perek).
      * jo dolog errol okosakat irni, hatha lesz, aki megsziveli 🙂
      Valoban, elsulhet csunyan barhol, csak eppen mennyire nem mindegy, h orszagok valasztanak szet csaladtagokat, vagy csak utcak, es napokra vagy hetekre, esetleg rendszeresen honapokra vagy evekre. Vagy, hogy letiltja-e a masik szulo, h a gyereket kivigyek az orszagbol, igy kulfoldon ragad mindenki. Ilyet is ismerek ebben a mufajban. Ezek nem ugyanazok a kockazatok.

      (egyebkent nem tudom, hogy jon le: en nem gyozkodlek teged, ertekelem a szempontjaidat, csak korben jarunk, ugy erzem)

      Kedvelés

      • Hm, gyakorlatilag levontad a következtetést, hogy felszínes vagyok (ergo azért érzem, hogy el tudok mindent magyarázni egy más nyelven, mert nyilván nincsenek is mélyebb gondolataim). És Kunderat nyilván nem olvastam szerinted.
        Ez a fajta szubtilis bunkózás eddig nem volt divat a blogon (kivéve trollok). Hát most belefutottam. Kár.

        Kedvelés

      • Nem akartalak megbantani, ne haragudj. Akkora lendulettel osztogattad az altalanos ervenyu tanacsokat, hogy bizony erosen felbosszantottal, ezt elismerem. (Egyebkent meg, ha olvastad Kunderat, mi a kerdesed?) Szerintem pedig legkozelebb lassits kicsit es tajekozodj, ha valakit nem ismersz, es akkor nem lepsz senki tyukszemere a joszandeku tanacsaiddal (egyebkent az szokas itt? en ugy gondolom, nem).
        Megmeg, utorirat: kis onkritika?? A te tanacsaid milyen burkolt uzenetet hordoztak szerinted? Ha mar mindketten ilyen tulerzekenyek vagyunk. 🙂

        Kedvelés

  10. ooo vegre nem erzem magam UFO-nak, hogy nincs honvagyam, meg az evi egyszeri hazalatogatas is soknak tunik neha. Ebben az a legszebb, hogy en Kozel-Keleten elek es itt – a kozhiedelem szerinti noelnyomo vilagban – kozel nem tapasztalni annyi noellenes/szexista/antiszemita megnyilvanulast mint Magyarorszagon napjainkban.

    Kedvelés

  11. no, megpróbálom harmadszor is. szóval az én szemszögem az itt ringatták bölcsőm, itt születtem. én innen csak akkor megyek, ha már visznek, vagy talán előtte két perccel. engem is arra neveltek, hogy menjek, de köszönöm, maradok, pedig nyektetnek eleget a családban, hogy miért nem megyek lakni angliába meg németországba. hát mert én itt lakom. és ez az anyanyelvem. beszélek angolul meg németül egyébként, de az anyanyelv, a szavak, a kifejezésmód, a mögötte lévő kulturális szövevény, a magyar nyelvű humor annyira fontos, hogy nélküle nem lennék senki. nem is igazán szeretek külföldiül beszélni, mert a szavaim nélkül egy teljesen másik ember vagyok, és semmi érdekes nincs akkor, annyira része a személyiségemnek. és a hely is. nagon erős, elemi ragaszkodás ez bennem. pedig utáloma napi szexizmust, a kormányt, a fizetésemet, a normatív méregetést, a körülményeket, meg azt, hogy minden barátom elment, és én meg az üdülőben élek, mint a gondnok néni. de ha meg erre csak az lehetne a válaszom, hogy elmegyek, akkor mitől lenne jobb itt? engem ez is tart itt többek közt. és ez nem olyan,mint a bántalmazó kapcsolat, hogy szar,de nem ismerek mást, hát maradok. én szentül hiszem, hogy mindenki érzi, hogy menni kell vagy sem. és én mélységesen érzem, hogy itt kell maradnom. és ha még valamit nem szeretek,akkor az a családi barátoknak, az ötvenes értelmiségieknek a folyamatos nyígása, hogy nem lehet itt élni. na, akkor tessék menni. ez ugyanolyan idegesítő, mint a bezzeg otthon. nem igaz, hogy nincs itt semmi jó. ha valakinek nincs, az menjen, de engem ne cseszegessen, az is pont olyan zavaró. és talán nem is magyarország, hanem kelet-európa. zsigerileg érzem, hogy ide tartozom, hát azért eastern sugar. vendégségbe persze mindig szívesen, de én itt lakom.

    Kedvelés

    • Az utolsó gondolatokhoz kapcsolódom. Éppen a napokban írtam ezt a blogomon:
      “És akkor el is érkeztünk ahhoz, ami viszont általában nagyon idegesít: amikor a blogon leírt olasz problémákat az ide kivándorló, sokszor nehéz életet élők semmíteni próbálják. Mire gondolok? Az a típusú megjegyzés, hogy “de hát máshol is rossz”, “miért nem a jó dolgokat mondod?”, “otthon most még rosszabb lenne”. Ez nekem olyan önigazolás-szagú. Mert ha azt írom le tényszerűen, hogy itt milyen típusú munkaszerződéshez mi nem jár, az nem pozitív vagy negatív hozzáállás, hanem tények kérdése (és ugye nem árt tudni, ha idevetődünk). Ha azt mondom, hogy piszok nehéz normális munkát találni, az statisztikai kérdés. Ha azt mondom, hogy még ha véletlen talál is az ember munkát, akkor leginkább feketén, vagy kényszervállalkozásban végezheti, az is sajnos ténykérdés. Ebből a szempontból teljesen mindegy, mi van otthon, mi lenne otthon, mihez képest jó vagy rossz ez. Ez a kitelepülés elején szokott felmerülni, hogy az otthonihoz képest jobb vagy rosszabb az embernek máshol, de utána az idő múlásával már nem máshoz képest határozza meg a jelen életét az ember, hanem ismét ahhoz képest, hogy ő hogyan szeretne élni, mik a prioritásai, mitől érzi jól magát. Illetve azt is gondolom, hogy ha mégis ezt méregeti évek távlatából, akkor neki nem annyira jött be a külföldi élet, és szeretné magát megerősíteni abban, hogy mégis csinálnia kell, folytatnia kell.

      Ugyanez pepitában: amikor a Magyarországon élő és dolgozó olvasó kinyilatkoztatja, hogy “nektek még ezzel együtt is jobb ott kint, mint nekünk itthon”. Az egyrészt nem ilyen egyszerű kérdés, mert minden helyzet más és más, és bár otthonról mindig úgy néz ki, máshol könnyebb, ezt általában az oda máshova vándorlók a saját bőrükön érzik, hogy nincsen így. Másrészt el lehet ám menni! Mindenkinek adott, hogy megtanuljon egy másik nyelvet, fogja a családját és elmenjen munkát keresni valahol máshol, ahol szerinte jobb az élet. Akkor saját bőrén tudja megtapasztalni, hogy ez egy viszonylag komplex döntés és feladat (olyan szempontok is felmerülnek, ami sosem került volna szóba, ha az ember nem vándorol). És az is ki szokott derülni, hogy a jó/kellemes élet nem egy feltétel mentén teljesül: nem elég többet keresni, ha más vonatkozásban nehezebb lesz az élet.

      Kedvelés

      • Szerintem, amit írsz a viszonyításról őrült fontos és nagyon pontosan leírja, hogy milyen összetett ez. Köszönöm!

        Kedvelés

    • Koszonom eastern sugar, en is valahogy igy gondolom, h ez benne a lenyeg 🙂 En eppen ezeket (es mellette sok mast) elem meg kint vesztesegkent, a sok pozitiv fejlemeny mellett es ellenere.

      Kedvelés

  12. Szilfa, néhány felvetésedre szeretnék reagálni. Az én kötődésem valószínüleg sokkal gyengébb, mint a tiéd, illetve néhány felvetésed szerintem nagyon ország- és munkafüggő.
    Politika. Igen, szomorú látnom, hogy miben élek én és miben az, aki otthon maradt. És őszintén sajnálom és fáj a szívem, ha Budapesten vagyok és azt látom, amit. De ettől én még nem ezzel a tudattal kelek és fekszem.
    Más kultúra, nevelés és karakterek. Ez összetett. Nyilván van, amit én például szeretek és van, amit nem. Megdöbbent milyen hidegek tudnak lenni. Hogy tapintatból nem kérdeznek például a testvérük hogylétéről, ha hosszasan beteg. Ugyanakkor szeretem, hogy távolságtartóbbak, nem vájkál senki a másik magánéletében, tisztelet van. Szomorú, hogy a gyerekkel szinte alig lehet otthon maradni anyaként, viszont nagyon szeretem milyen nagyfokú önállóságra és gondolkodásra nevelik őket kicsi koruktól kezdve. Más kerekterek? Hát lehet. Én mondjuk a magyar karakterektől kapok agyfaszt, de ez az én bajom.
    Bármilyen helyzetben nem tudok ott lenni. Szerintem ott tudok lenni. Nem folyamatosan. Tehát ha valaki beteg és ápolásra szorul, nem tudok ott lenni. De Budapesten sem hiszem, hogy otthagynám a munkámat és ápolnék bárkit is éjjel-nappal. Születésnapra, esküvőre, és a többire oda tudok utazni. Ahogy a napokban írtuk egy másik poszt alatt: a halál előtt az elbúcsúzás lehetősége fontos lehet, de nem hiszem, hogy ne tudnék elszámolni magammal, ha nem voltam ott és elmúlasztottam az utolsó lehelletét bármely szerettemnek.
    Allandó ellenszél. Szerintem van, ahol ez van és van, ahol nincs. Rám több szabály vonatkozik mert bevándorló vagyok, mint ahogy Magyarországon is több vonatkozik arra, aki külföldi. Nehezebben tudok lakást bérelni, ez még nehéz. De ezen kívül nem érzem úgy, hogy engem itt bárki/bármi jobban húzna hátrafelé, mint Magyarországon.
    Alapstressz, állandó készültség, stressz. Ezeket pont itt tettem le. Mert itt nem kell arra figyelnem, hogy ellopják-e a pénztárcámat a táskámból, vagy hogy senki ne sétáljon mögöttem a sötét utcán, stb. És kerekednek a szemeim, ha Budapesten a Margitszigeten futás után nem találom ott a műanyag kulacsomat, ahol hagytam, mert azt is képes volt valaki lenyúlni… Egy Moszkvában élő barátom szerint elustultam figyelni a környezetemet (szerintem csak bízhatok a környezetemben) – ő Magyarországhoz képest hatszor úgy figyel. Szóval ez függ az országtól is, ahol élünk.
    Nemzeti zászló. Hát megismerem 🙂 De nekem nem dobog a szívem, nem dermedek meg. Ha lángossütőt látok, akkor igen.
    A közigazgatás átlátható, a szabályok megismerhetőek és nincsenek kiskapuk, kivételek és mutyik. Ha azt írják, akkor az van. Tök jó és kiszámítható.
    Kultúra. Nem olvastam még svájci irodalmat. Néhány együttest szeretek és szeretem Giacometti szobrait is nagyon. Ahogy írtam, a szokásokból van, amit meg tudok szeretni, van, amit nem. Szerintem ha az egésztől írtózom, akkor rossz országban vagyok, nem szabad maradni.
    Szakmai kényszerpálya nincs számomra. Soha ilyen sikeres nem voltam még, mint most. Ez szerintem foglalkozásfüggő is.
    Nyelv. Ez nekem nagyon fontos. Sokat olvasok magyarul és örülök, hogy a párom is tanulgat és szépnek hallja. A helyesírásom botrányosan romlik. Ez van. A német helyesírásom meg javul. Nem tudom mi lesz, ha esetleg egyszer lesz gyerekünk. Biztosan magyarul fogok hozzá beszélni. Erőltetni nem szeretnék semmit, nem tudom mennyire fogja egyáltalán érdekelni a származásom és hogy én miben nőttem fel. Ha nem, akkor így jártam. Amit tudok, meg fogom próbálni átadni és nem lenyomni a torkán. Neki legyen fontos, ne nekem.
    Család és jövő. Most jó itt. Hogy később is itt vagy máshol, nem tudom. Lehet, hogy az én gyerekem meg majd innen fog elvágyni.

    Kedvelés

    • Igen, ebben van sok minden, amivel en is azonosulni tudok, de megint oda lyukadok ki, hogy EZEKEN FELUL van valami, amit elveszitunk, es ami tortenetesen az en szamomra – identitaskepzo kultura? – nagyon fontos. Azt hiszem, nem tudom ezt veletek megertetni, barhogyan probalom 🙂
      Ugy latom, sehol nincs meg gyerek – azert majd kesobb meghallgalak errol titeket, az sem mindegy am, sok uj helyzetet hoz (amit persze mindenki egeszen mashogy el meg, te valszleg sokkal lazabban es kevesebb kenyszeresseggel, mint en, ami jo). Terjunk vissza ot-tiz ev mulva a kerdesre 🙂

      Kedvelés

      • Te, én értelek, nem kell próbálnod jobban megértetni. Értem, de szerintem ez nem egy olyan dolog, amiben van általános igazság, hogy na akkor az most így van és pont. Te így éled meg, én meg úgy. Mert sokfélék vagyunk. És emiatt nem mindenkinek ugyanaz jelent értéket és veszteséget. Ezek nem kőbevésett fogalmak az én értelmezésemben. Nem szeretem ha bárki számonkéri rajtam miért nem úgy érzem magam külföldön, hogy… Hát mert én ilyen vagyok, azért.
        Gyerekem nem tudom, hogy lesz-e, de bármikor szívesen visszatérek a felvetett kérdésekre. Szerintem évek távlatában ezek nem fognak változni, de árnyalódni fognak a további tapasztalatok kükrében.
        Addig meg “peace, love & unity” a bevándorlók között 🙂

        Kedvelés

      • Ez nagyon vicces, en is eppen ezt irom valahol feljebb – hogy most eppen hol es kinek, mar nem tudom -, h ez teljesen egyeni kerdes, es epp ezert nem is gyozkodnek senkit (es mas se engem, ha lehet). Most szepen visszaolvastam a te soraidban a sajat mondataimat. Igy jar az, aki tobb szalon beszel egyszerre sokfele 🙂

        Kedvelés

      • Szégyellem, de még csak nem is hallottam róla. Most rákerestem és látom, hogy a The Notebook-ot is ő írta. (vááá, duplán leszakad a pofám) Pont ilyesmivel szerettem volna kezdeni. Köszönöm!! 🙂

        Kedvelés

      • ez egy másik Notebook, amiből a filmet csinálták, azt egy amerikai pasi írta, aki sorozatban gyártja ezeket a romi cuccokat. Agota Kristofot még én sem olvastam, egy felolvasóesten hallottam egy részletet, valami gyönyörű volt. viszont nagyon durva témákról ír, bántalmazás, női sorsok és ilyesmit ritkán olvasok szívesen sajnos.

        Kedvelés

      • Igen tudom, épp ezért mondom, hogy leszakad a pofám duplán, mert már évekkel ezelőtt ajánlotta egy barátom. Sokkoló, de el szeretném olvasni és most ideális az időzítés, hogy körülvesz a nyugi 🙂

        Kedvelés

      • A nagy füzet. Most forgattak belőle filmet. Unokatesóm egyszer megkapta nyolcadikban a kitűnő bizonyítványáért az osztályfőnökétől, és nyáron olvasgattunk belőle. Hát… Szeptemberben az ofő bocsánatot kért tőle…

        Kedvelés

    • Nem tudom mi lesz, ha lesz gyerekunk…. 🙂 Magyarul fogsz hozza beszelni, amikor kettesben vagytok es mashogy amikor a kulfoldi parod is veletek van… Szerintem ez termeszetesen fog jonni, mert magyarul emlekszel a kisgyerekkorodra, mondokakra, dalokra, stb. Es raragad egy olyan nyelv, amit soha a budos eletben kulonben nem tanulna meg. Ez tok nagy elony.
      A fontosabb kerdes inkabb az, hogy a tobbnemzetisegu csaladokbol szuletett gyerekeknek mi lesz az Entudatuk, a nemzeti tudatuk, vagy hovatartozasuk! Ez ugyanis nagyon meghatarozo a szemelyiseg kialakulasaban. A Modern-Family c komikus csaladi sitcomban pl a meleg par altal orokbefogadott vietnami kislany, felcseperedven az altiban azt mondja, o homokos. Nem magyar, nem amerikai, nem vietnami, hanem homosexual. Ez persze kielezve egy humornak van leadva, de nagyonis valos a pszichologia mogotte. Konyv is megjelent rola, ha eljott az ideje olvasd el, Melissa megrendelte, majd kolcsonadjuk! 🙂

      Kedvelés

      • Éva, bocsánat a sok személyes ismerőstől származó kommentért! Ő az unokatestvérem és Magyarországon élnek az amerikai feleségével és a két kisfiukkal.

        Pisti, köszi! Tök érdekes lesz tényleg, hogy a gyerekek hogy fognak magukra gondolni majd, milyen származásúnak mondják magukat, illetve hogy érdekli-e majd őket egyáltalán bármi, ami magyar. Majd beszélgessünk róla 🙂

        Kedvelés

  13. nem éltem külföldön (részben mert lusta disznó vagyok), de eszembe juttatott pár dolgot a poszt …
    az egyik az, hogy a honvágy számomra sokkal lokálisabb dolog… az eltűnt (boldog és gondtalan vagy annak vélt) gyermekkor iránti nosztalgiával kapcsolódik össze: ahol felnőttem, a hely, ahol gyermekként éltem, amikor a bandával focizni mentünk délutánonként és a legnagyobb gondom a hétfői matekdoga volt – a gyermekkor világa… ezért járok haza Budapestről, és ezért fog el mindig valami különös érzés (szapora lélegzet), amikor megpillantom a Balatont és lefordulok a 67-es útra a dombok felé
    nem tudnék már ott élni, mégis minden egyes alkalommal, azt érzem, hogy hazaértem

    a másik szál az a nagyvárosi kozmopolita értelmiségi…
    igen, a nyelv és a kultúra sokat számít, mégis Kunderát olvastam tizedjére is újra, nem Jókait :), s curry a kedvenc fűszerem, az érdekel, hogy Guardiola mit csinál a Bayernnel és nem az, hogy nyer-e idegenben a Vidi… nekem sokféle az identitásom (mozaik), de a legkevésbé nemzeti (olyannyira, hogy nem is értem, hogy mi az, hogy Nemzeti színház, Nemzeti múzeum, Nemzeti dohánybolt… WTF?!)
    az érem másik oldala? (mindig van) az a bennem feszülő indulat, hogy ez a hely is lehetne jó hely, lehetne élhetőbb, lehetne szerethetőbb, lehetne olyan, ahol élni és lenni jó… 😦

    Kedvelés

    • Nocsak, szintén egy volt somogyi?
      Igen, a gyerekkor helyszíne utáni nosztalgia fontos eleme az identitásnak 🙂
      Sajnos, már nagyon más lett, szóval én sem élnék ott, még az utcánk neve is megváltozott 😦

      A többivel is nagyjából azt mondtad, amit én is gondolok.

      Egyébként erre a túlzott nemzeti identitásra anyámnak és a nagymamámnak volt egy elmélete. Értelemszerűen jó régi elmélet, mivel a nagymamám kb. 45 éve halt meg, amikor még “rendszerváltó” értelmiség leginkább a pelusával játszott.

      Eszerint a valamikor elcsatolt területekről származók, vagy akik kishíján elcsatoltattak, lesznek nagy hazafiak lélekben. Hát, az ő esetükben van ennek némi alapja, mivel az apai nagyanyám Erdélyben nőtt fel, Trianon kapcsán jöttek át, bár magyarországi honos volt eredetileg a dédanyám, csak a férjét helyezték Erdélybe (MÁV alkalmazott volt). Aztán ott maradt azt követően is, hogy elváltak.
      Anyu meg soproniként élte az életét, és haláláig büszke volt az 1921-es népszavazásra (amin ő maga ott sem lehetett, hiszen az anyja még kislány volt akkor).

      Nos, ők ketten (anyós és meny :-)) igazi nagy hazafiak voltak abban az időben, amikor ez egyáltalán nem volt divat. Apám viszont teljesen közömbösen állt a témához, ő Szolnokon nőtt fel, színmagyar, itteni honos környezetben, egyszerűen nem volt számára téma a magyarság, mint olyan, a cserkészi nevelés ellenére sem. Amúgy ezt adták nekem is tovább, mert nem akartak a korszellem ellen nevelni, hiszen nem is látszott valószínűnek a változás.

      Kedvelés

      • Elcsatolt területen születvén igen feltűnik: ha pofán vág(n)(t)ak, mert magyarul szólalsz meg; vagy nem járhatsz olyan oviba, ahol értik, amit mondasz vagy ahol éppen te nem érted meg (még) az ovónénid; apádat “elküldik” az ország másik felébe dolgozni csak, mert magyar és te jó ha 2havonta látod őt; az iskolában a másik nyelven tanulsz írni olvasni és nem az anyádén, csak a másik nyelven felvételizhetsz, járhatsz egyetemre, nem az anyádén, … nem folytatom. Ez nem lélekbeli nagy hazafiság, hanem mindennapi küzdés, hogy a felszínen maradj. Ezek a dolgok akkor fontosak, ha nincsenek, kábé úgy mint a levegő 🙂

        Kedvelés

      • Igen, ez teljesen érthető.
        Ezt már gyerekként is felfogtam, nincs is ezzel semmi baj.

        Anyu meg a nagymamám beszédét sosem éreztem irrdentának, erőszakosan magyarkodónak, mint ahogyan nem is voltak azok.
        Ők “csak” erősen kötődtek a magyarságukhoz, anyu pl. szinte rosszul volt, amikor látta, hogyan megbecstelenítik a magyar zászlót azok, akik cipőfűzőnek, sálnak, pelerinnek használják azt. Nekem nem volt szabad annak idején nemzeti színekbe öltözni (mondjuk fehér blúz, piros szoknya, zöld zokni vagy pulcsi, stb), mert az nem illik, azok a Haza színei, nem együtt hordásra valók.
        Nekem már akkor megtanították a Szózatot meg a Himnuszt, amikor a suliban csak 1-2 versszakot kellett tudni. De a magyarságuk sosem jelentette más népek lenézését, oláhozást, svábozást, tótozást.
        Nem várták el a hasonló erős kötődést tőlem, csak azt akarták, tartsam tiszteletben az övékét.

        Kedvelés

  14. Nagyon örülök a posztnak.

    Hozzáfűzném: külföldön élni kaland. Ha rövidebb ideig tart, akkor mindenképpen. Más szemmel nézni a dolgokra, látni, milyen másképp is lehet élni, gondolkodni, kis és nagy dolgokban dönteni. És innen kicsit másképp tekinteni az otthoni dolgokra is.

    Persze sok más oldala is van…

    Kedvelés

  15. szerintem hulyeseg a honvagyasdi ugy ahogy van.. egy Fold bolygo van es kesz .. de legalabbis egy Europa .. nyilvan oda megy az ember, ahol jo.. neha a Balatonra, neha az angol dombvidekre turazni, neha horvat tengerpartra .. es ott dolgozik az ember, ahol a legkisebb energia raforditassal a legtobbet keresni es ahol fel is veszik vagy van munkaja/bevetele, ennyi 😀 az, hogy ki fogad el es ki nem, az meg nekem8 .. nyilvan van olyan nemet/angol/magyar, aki elfogad es szeret es barat es van olyan, aki meg ha magyar is, ruhelljuk egymast ..

    Kedvelés

  16. Gratu Viki! 🙂 Valamikor, ha itthon vagy fröccsözhetnénk és beszélhetnénk erről a fentiről, Svájcról, melóról, önmegvalósításról, YGP-kről, stb. :)) Milyen rég is volt már az utolsó ‘meetingünk’! Hiányolunk áám, de nagyon örülünk annak, amit hallunk Rólad!
    Pussz:
    P

    Kedvelés

  17. Nekem semmilyen tapasztalatom nincs a külföldön éléssel, de régóta ábrándozom róla, hogy egy évet eltöltsek valami nagyon más helyen, Nyugat-Európában. Kelet felé nem mennék, de nyugatra meg délre igen.
    Rengeteg barátom és ismerősöm választotta viszont a kiköltözést, és nagyon vegyes tapasztalataik vannak. Van, akinek bejött és ottmaradt, van, aki hazajött.
    Számomra a legmegdöbbentőbb az a barátom, aki azért jött haza a viszonylagos jólétből, rendezettségből és nyugiból, mert hiányzott neki a magyar közeg, a gyerekeit itt akarta felnevelni. A nyelv, a kultúra, a barátok miatt. Nem vágyik vissza.

    Kedvelés

  18. ami nekem hianyzik es kulfoldon nem tudom megoldani:
    anyam a szomszed utcabol nem is annyira magam miatt, mint inkabb a gyerekeim miatt. egy nagymama a szomszed utcaban potolhatatlan. az en eletemet is osszehasonlithatatlanul megkonnyitene
    az idojaras, napfeny fuggo lettem igy 10 ev utan. mert mindig arra vagyik az ember ami nincs
    ezen kivul a szagok. amikor hazajovok, az az elso hogy kimegyek a bosnyak piacra korbe szaglaszni. mert itt illata van a zoldseg gyumolcsnek, a faknak, viragoknak
    a kapcsoaltok, nem feltetlenul barati kapcsolatok, bar nyilvan azok is, de az is hogy ha valamit ki akarok deriteni akkor az egy telefonomba kerul, ha munkat keresek akkor meg tudok kerdezni rola sok sok ismerost
    nem ismerem a mar masok altal emlitett angol rendszert. vert izzadok vele hogy mindenre egyedul kell rajonnom es sokszor fizetem erte a tanulo penzt
    minden ottani baratsagom uj kapcsolat, nincsenek kozos gyerekkori emlekek. sokszor a kulfoldi baratok kenyszer baratsagok, ha Mo-n elnek valoszinuleg sosem lennenk baratok bar van egy ket kivetel.
    majd jovok meg, csak epp furdetem a gyereket

    Kedvelés

  19. a nyelv: nem sikerult egyenlore kozepfoknal jobban elsajatitanom a nyelvet. ennek sok oka van, remelem hamarosan valtozik majd a helyzet. ha nem beszelem az orszag nyelvet folyekonyan, az nyilvan megneheziti az eletemet.
    kisgyerekes let: iszonyu maganyos voltam vegig, ott kint 4 alatt sem sikerult jatszoteri baratsagra szert tennem, pedig sokat probalkoztam. ott az anyukak nem baratkoznak a jatszoteren, de meg a gyerekek sem.
    bevandorlonak lenni: persze, mindig is az leszek. sebaj. a lanyom helyzete lesz majd erdekes, o mar ott szuletett, de pl most a legjobb baratnoje azert nem akar hozzank atjonni, mert magyarul beszeltem a lanyommal amikor legutobb nalunk jart. es ot zavarta hogy nem erti mirol beszelunk. most hogy a lanyom angol iskolaba kerul majd, gondolom valtozatos problemakkal kell majd szembeneznem
    az nem igazan zavar hogy a gyerekeim nem kapjak meg a magyar kulturabol azt amit en. ok kapnak mast. es nyaranta hozom haza oket, mennek magyar oviba, magyar az apjuk is, majdnem tokeletesen beszelnek magyarul.
    politika: probalok kimaradni belole, ha tehetem nem olvasok magyarorszagi hireket es meg igy is eljut hozzam
    vallas: magyarorszagon nem jo zsidonak lenni. de nagyon nem.
    munka: magyarorszagon elhelyezkedni 2 kisgyerekes anyakent nem konnyu. reszmunkaidos allas sem sok van
    es ami nekem kulfoldben az elso perctol iszonyu fontos, az a sokszinuseg. a sokfele ember, vallas, etel, felfogas es egymas elfogadasa. ez az ahogy en elni akarok. hogy a lanyom boldogan elhessen akkor is ha leszbikus, zsido, neger, buddhista, feminista, arab, raszta haju, tetovalt, elfogadjak akkor is ha o mas. ah, annyi mindent lehetne meg irni de megint velem lesz tele a blog.

    Kedvelés

    • Angol iskoláról jut eszembe: fiam osztálytársáék elmentek egy évre, a nyolcéves kislány nem tud angolul. Első nap utáni élménye: “mindent értettem, amit a tanító néni mondott, csak nem tudtam megkérdezni, hol a WC, úgyhogy siessünk haza, mert nagyon kell”. Kapott egy oklevelet, ami tanúsítja, hogy ügyesen beilleszkedett. Na, ezeket az élményeket itthon az én fiam sose fogja megtapasztalni: a biztatást, a befogadó, nem kritizáló légkört.

      Kedvelés

    • A gyerekvállaláshoz és az ovihoz, iskolához nem tudok kapcsolódni, mert nincs tapasztalatom. Az unokatestvéreméktől hallom, hogy itt milyen és hogy van. Esetleg bogomír mesél majd róla, ő szerintem többet tud mondani, mint én.
      A barátkozás igen, az ilyen külföldön. Sok emberrel úgy érintkezel, úgy jártok egy közösségbe, hogy Magyarországon egy városban a közös érdeklődés híján biztos, hogy nem lennétek jóban. Vannak kényszermegoldások és ez nehéz, mert az ember szeretne eljárni és társaságban lenni, de sokszor nincs meg az a közeg és az az emberanyag, amit keresel. Most ilyen szempontból szerencsés vagyok, sok régi barátom él itt.
      Amíg másik országban éltem, sokszor voltam magányos, mert nem akartam mindenáron kimozdulni és programot csinálni.

      Semese, mit gondolsz a külföldi magyar közösségekről (pl Londonban a Pu szerda)? Szinte mindenhol van, de én és a közvetlen barátaink ódzkodunk tőle. Azt szoktuk mondani, hogy az baromi kevés közös alapnak, hogy egy nyelvet beszélünk. Szerinted jók ezek?

      Kedvelés

      • az ilyen magyar osszejovetelekre altalaban nem olyan emberek jarnak akiknek a tarsasagara vagyom, ugyhogy en kerulni szoktam ezeket. egyetlen kivetel a kalaka koncert. ha ok lepnek fel akkor ott csapolok a lanyaimmal az elso sorban 🙂 Londonban nagy magyar kozosseg van, letezik magyar iskola, neptanc csoport, szepsegszalon, bolt, pub, mi szem szajnak ingere. na ebbol en neha elsetalok a magyar boltba egy kakaos csigaert, vagy egy eros pistaert es voltam mar magyar kozmetikusnal is. az en kinti tarsasagom erdekes modon magyarokbol all, pedig komolyan mondom evekig probalkoztam hogy kulfoldiek netan angolok is legyenek a barati korben. talan talan most lesz majd 2 lany akikkel osszejarhatunk az egyik lengyel, a masik angliaban szuletett afrikai, mindketto nagyon szimpatikus. hat majd meglatjuk. a tarsasagom pedig vagy az iwiwes londoni babavarok forumbol megismert kismamak, vagy meg magyarorszagon megismert tavoli ismerosok akikkel osszehozott a kulfoldi let.

        Kedvelés

      • ja es jonnek szinvonalas magyar eloadok is. azokra probalok eljutni, most lesz pl majd pal feri eloadas, jon a l’art pour l’art is, de voltam mar stand up comedyn es romeo es julian is

        Kedvelés

      • Nézőmuveszeti Főiskolát láttam utoljára Londonban magyar közösségben.

        Pub szerda nem vonz, sajnos nem az én közegem :/

        Kedvelés

      • Csak példaként mondtam ezt a hülye pub szerdát. Inkább arra voltam kíváncsi, hogy a magyar közösségekkel szemben vannak-e ellenérzéseitek, vagy szívesen veszitek igénybe, segítetek ott ti is másoknak? Ugyanígy írhattam volna az osztrák/bécsi levelezőlistát is, vagy a svájci magyarokat, vagy más külföldi ország magyar szerveződését.
        Illetve a másik, hogy fontos-e nektek mindennapi ügyintézésekkor a magyar származás vagy kapcsolódás? Magyar villanyszerelő, kozmetikus, nőőő-hő-gyó-gyhááász? 😀

        Kedvelés

      • Nekem sincs nagy véleményem a kinti magyar közösségekről, igyekszem elkerülni őket. Ugyanakkor vannak magyar barátaim, de azok inkább véletlen találkozásoknak köszönhetők.
        Ügyintézésben pedig megfigyeltem, hogy idegen nyelven pontosabb, tömörebb, lényegre törő a kommunikációm, és jobban megy az asszertivitás is.
        Németül szülni, nőgyógyászhoz járni például király volt. Meg vicces is néha. Látnotok kellett volna, hogy nézett rám a doki, amikor nem értettem, mi a tökömről kérdez, amikor a Geschlechtsverkehr-t tudakolja. Külön-külön érthető a két szó, de én korábban még nem találkoztam vele. A hatvanas, őszülő hajú doktornéni felnézett rám a szemüvege felett, és a képembe ordította: Szex!

        Kedvelés

      • Nem tudom Viki, én többször csalódtam. Eleinte azért, mert atvertek (nem kertem segítséget, nem ezért, hanem más módon) Aztán meg azért, mert ahogy otthon is többnyire outsider maradtam, igy itt is, nem tudok azonosulni általába a többséggel.
        Nekem nem voltak eleve ellenérzéseim, sőt, rosszul esett mikor észrevettem, hogy mások elhallgatnak, vagy kikerülnek, mikor meglátják /hallják hogy magyar vagyok. Ezzel azóta sem tudok mit kezdeni, de valahogy a nagy összetartozás érzése sem száll meg, ha magyar vonatkozású eseményről, rendezvényről hallok. Pedig voltam nehanyon, és nem volt vészes, sőt, néha kellemes is.
        Viszont szoba is állok magyarokkal, ha megszólítanak vagy rámkoszonnek.

        Kedvelés

    • Én szeretem, ha veled van tele, de sajnos nincs! Fontos, amit írsz. A politika nem úgy jut el hozzánk, hogy olvasunk meg beszélgetünk róla, hanem mindent meghatároz, a levegő szagát is. Értelmiségiként aligha kerülhető meg.

      Kedvelés

      • igen, ertem en ezt es a hideg raz tole. Angliaban akkor tudom meg hogy valasztasok vannak ha a postas bedobja a szavazolapomat.

        Kedvelés

    • en azt latom hogy egy helyi ferjjel sokkal konnyebb lenne az elet. tanacsoljuk is a gyerekeinknek, marmint a 2 nagynak, hogy ha kulfoldon akarnak elni akkor lehetoelg meg parvalasztas elott induljanak el es valasszanak maguknak helyit.

      Kedvelés

      • Ezt érzem, mert a párom helyi. Előnyeit élvezem, egyébként meg utálom, hogy ha engem oldalra állítanának, akkor előretolom őt, vagy megemlítem, hogy ő idevalósi és akkor már szimpatikusabb is lettem. Hát ez fúj…

        Kedvelés

  20. mivel nem éltem még külföldön, nem igazán tudok hozzászólni, de az biztos, hogy ez egy nagyon fontos poszt és öröm olvasni az egymásnak akár teljesen ellentmondó véleményeket. miért nem lehet máshol is így beszélgetni? (hülye kérdés, bocs) egyébként mi is külföldre költözésen gondolkodunk, még nagyon az elején, meglátjuk.

    Kedvelés

  21. nagyon érdekes olvasni most ezeket. én 24 évesen mentem külföldre (berlin), 3 évig éltem ott. nagyon nagy élmény volt, de azt is éreztem, meg mondták is, hogy berlin egy világváros, és nem sok köze van a “valódi” németországhoz. akkor még eu-tagok sem voltunk, ez azzal járt, hogy néha kellett járni hosszabítani a vízumot, hajnali kelés, sorban állás a követségen.de minden kiszámítható volt, tényleg, és színes, nagyon nagy nyitás nekem egy vidéki városi egyetemről. úgy kaptam egy belső egyetemi ösztöndíjat, hogy senki nem ismert, csak megírtam a programot, és tetszett nekik, és nekem adták, holott adhatták volna több száz másik embernek, ez is nagyon felszabadító volt, ez a korábban (és azóta) nem tapasztalt esélyegyenlőség.
    viszont soha nem fordult meg a fejemben, hogy ne jöjjek haza, nagyon hiányzott a magyar nyelv, a magyar tv, rádió, a barátaim, családom, minden, pedig a nyelvet jól megtanultam, jobban, mint az angolt, ami egyetemi szakom volt.
    ami szomorú, hogy most, 40 évesen én meg tudom érteni, ha valaki huszonévesen elmegy. és ezt nem gondoltam volna.
    nem annyira jó most itt élni, és ha 15 évvel fiatalabb lennék, még tudnék váltani. igaz, akkor is nagyrészt kelet-európai barátaim voltak,de nagyon jó barátságok, ők még most is ott vannak, el tudom képzelni, hogy ha ott maradok, kialakult volna egy igazi, családszerű közeg.

    na,de amiért meg akartam írni ezt a hsz-t, hogy a nyáron olvastam el oravecz imre kivándorlós családregényét, az ondrok gödrét és a kaliforniai fürjet (ez a második szól igazából a kivándorlásról, de az elsővel érdemes kezdeni.) nagyon megrázott. pontosan leírja, hogyan amerikanizálódik el egy család, és a szülők magányát is, ahogy már nem tudják megértetni a gyerekekkel, mit jelent az “óhaza”. ugyanakkor mellette a hétköznapok méltóságát is, amiről írtatok itt, ahogy belátják, hogy ott bizony jobb életük lett, és nem csak azért, mert lett biciklijük meg mosógépük. mert közben mik történtek magyarországon. ez el is töltött nem kevés szorongással. hogy itt is még mi lesz, és nem fogom tudni távolról nézni.
    szóval olvassátok, akár itthon vagytok, akár máshol.

    Kedvelés

    • Ezt a két regényt nem olvastam, de szeretem Oravecz Imrét, jártam hozzá speckollra az egyetemen, nagyon megkedveltem. Van egy novelláskötete is, az Egy hegy megy. Ez meg arról szól, milyen kalandjai voltak, mikor úgy döntött, hogy sokéves külföldi tartózkodás után itthon marad. Magyar szemmel nézi azt a sok abszurd helyzetet, ami vidéken történt meg vele, de én éreztem egy adag kívülállóságot is, ahogy keresi a gyerekkor helyszíneit, de már 30-40 év távlatából, és mit talál helyette.

      Kedvelés

    • Köszi, épp könyvlistat írok, magyar nyelvű könyvekből.
      Én például igy őrzöm az identitásom, meg a jó helyesírásomat.
      Meg fokhagymaszagú lángospartikkal:)

      Kedvelés

  22. Már a harmadik országot taposván, nekem nem olyan egyértelmű, hogy Magyarország az egy az egybe nem okés. Nem tudom, de ott motoszkál: történelmi megelőző háttér miatt talán egyébütt, pld. Nyugat-Európában könnyebb érett demokratának, européernek, el- és befogadóbbnak, nem szexistának lenni és így tovább. Persze nagyon, nagyon nem okés, amivel tele van a hócipője a Magyarországon maradottaknak, ezt nem is kérdőjelezem meg, azt nem lehet. 3 dolgot azonban már ennyi háttérrel sejteni vélek: (1) máshol, tehát nem ott, ahol születtél és egyúttal éltél is egy darabig, , soha nem leszel olyan mélyen és annyira sokféleképpen beágyazott, mert egyszerűen nem lehetsz és ezért nem is látsz olyan mélységig; (2) az előbbi, azaz redukált beágyazottság miatt máshol soha nem fog annyira bántani mondjuk pld. ugyanaz a gané vagy éppen megérinteni ugyanaz a “rainbow event” (egyúttal éppen ez benne – mármint a máshol élésben – a legjobb is); (3) ha pedig egyszer eljöttél, semmi nem lesz már a régi, a visszatérés sem, mert már tudsz valamit, tudsz viszonyítani.

    Kedvelés

  23. Somerset Maugham sorai jutnak az eszembe. Köszönöm, nagyon szép bejegyzés lett!
    “Néha rátalál egy helyre, s valami titokzatos érzés azt súgja, hogy ide tartozik. Ez a haza, amit keresett, itt fog letelepedni – olyan tájon, amelyet még sosem látott, emberek közt, akiket sosem ismert -, mintha mindent és mindenkit gyerekkora óta ismerne. Itt végre pihenést talál.”

    Kedvelés

  24. Honvágy. Érdekes módon, én bár Magyarországon élek, mégis állandó honvágytól szenvedek. Falun nőttem fel, ezer szállal kötődöm ahhoz a zalai kis faluhoz, ahol a családom ősei a 14. század óta éltek, ahol ismertem minden erdőt, minden bokrot. Kényszer miatt távoztam onnan – egyetemre mentem – és a kényszer tart távol – nincs otthon munka – és valószínűleg nem is tudnék már otthon élni, mert elkényelmesedtem a városban, mégis nagyon hiányzik. Az a reményem sem lehet meg, hogy majd nyugdíjasként hazamenjek, mert addigra kihal a falu, és ellepi az egészet a bozót. A sírhelyemet mindenesetre kinéztem már magamnak a kis temetőben a domboldalban, ahonnan arra az erdőre lehet látni, ahol annyi gombát szedtünk, és ahol nagyapám vadászott – talán lesz majd valaki, aki eltemet oda.
    A városban, ahol élek ugyanúgy távolba szakadtnak érzem magam, mintha külföldön lennék. Én nem Magyarországhoz kötődöm, mint fogalomhoz, nem is Budapesthez – nem jelent nekem semmit, keveset jártam ott, szép város, de főként a nagy vízfejre asszociálok róla, ahol minden van, ami vidéken nincs, még viszonylag normális fizetések is – én ahhoz a környékhez kötődöm, ahol felnőttem. Ha távol vagyok tőle, akár élhetnék külföldön is, nem számít. A kivándorlástól elsősorban a lustaság tart vissza, de ha egyszer csak jönne valami jó lehetőség, lehet, hogy megragadnám. Az se lenne idegenebb, mint az a hely, ahol most élek.

    Kedvelés

  25. Ül a dilemma és az itthon maradást, mint morális imperatívuszt cáfoló mottó is. X (>10) fő közeli baráttal, akik az elmúlt pár évben költöztek külföldre és egy év USA nagyváros után úgy gondolom, hogy aki nem problémák elől menekül, hanem igenjei vannak, nemcsak nemjei, az jól beilleszkedik külföldön, míg az előző kategóriába tartozók exportálják a terheiket is. A szemléletünket ez a rövidke egy év, de inkább az emberek, akik körülvettek minket, alapvetően megváltoztatták. Azóta kevesebb (a lehető legminimálisabb) belpolitika, több külpolitika, bkv helyett bicikli, minőségi idő válogatott barátokkal, kicsit elefántcsonttorony.

    Kedvelés

      • Amúgy tényleg. Engem itt mindenki meg akar téríteni, hogy kerékpár kell. Legnagyobb handicapem, hogy nem bicózom. Mondom nincs biciklim és mindenki úgy sajnál, mintha azt mondtam volna, hogy csak egy lábam van, sajnos 😀

        Kedvelés

      • most vettem egy görkorcsolyát. na, az a kurva jó, rendes cipő elfér a táskában, fel lehet szállni benne a metróra, de a gyalogos távokat negyedére csökkenti. kár hogy tele a város teljesen funkciótlan, recés díszkövekkel. de szerintem tényleg egyszerűbb a biciklinél is 🙂 már bocs, hogy offtopic, de meg kellett osztanom ezt az örömöt, annál is inkább, mert most érzem hogy hasznomra vált a gyerekkori műjegezés, nem sokkal parább ez se. viszont sokkal több az utcán bámuló fickó, amit tök nem értek, mert ez azért egy ronda,ormótlan cipő.

        Kedvelés

      • Ez is jó kis szemléletformáló erő egy csomó új, önmagán túlmutató döntési helyzettel. Bukó vagy nem bukó, járdán-zebrán tekerni, ilyesmik. Plusz teljesen más rétegét ismered meg egy városnak biciklisként, egyszerűen arra kezdesz el figyelni, ami ahhoz szükséges, hogy bringásként közlekedni tudj. Néha megdöbbentő dolgokat fedeztem fel olyan helyeken, ahol évek óta jártam azelőtt gyalog, kocsival vagy tömegközlekedéssel. Hogy ne legyek teljesen off, az előbb rosszul írtam, nem mottó az az elején az szokott ajánlás helyén.

        Kedvelés

  26. Hé Viki! Jaj, de jó ez 🙂
    Mennyire éreztem én is gyerekkortól ezt a dolgot, hogy nem passzolok be, ugyanakkor nagyon sokáig szétparáztam magam attól, hogy nem tudom rendesen az idegen nyelveket, és a család minden könyörgése ellenére nem mentem külföldre, nem pályáztam ösztöndíjat, csak magamban javítgattam ki a nálam bátrabbak nyelvtani hibáit. Mekkora egy hülye voltam! Aztán kinyíltam, megserdültem 25 évesen, megnőtt az önbizalmam, és elhúztam Angliába. Onnan már úgy jöttem vissza, hogy minden megváltozott. A páromnak én rágtam a fülét, hogy el kell menni. Sikerült. Svájcra/ba mondjuk sosem vágytam, de emlékszem, Kínába is mentem volna, annyira rossz élmények értek otthon azután a hat hónap Anglia után.

    Kedvelés

  27. Én meg azt kérdezném Mónikától, Vikitől, Bogomirtól, hogy ezek nagyon tüchtig országok, meg rend van, meg civil aktivitás és egységes utcakép, és ez nagyon vonzó nekem is, de nektek nem kell-e görcsösen röhögnötök, amikor ilyen szavakat hallotok, hogy Törtchen, Süssli meg Hinterlassenschaft? Én a térdemet csapkodnám.

    Kedvelés

    • Nekem német volt az első idegen nyelvem, így megszoktam már a vicces hangzású szavaikat. Ennek ellenére a svájci német mindig meg tud lepni.
      Az első időben azon röhögtünk otthon, mennyi “svájci” szó van a magyarban is: sámli, stampedli, kifli. .. Gyűjtöttük ezeket, és hahotáztunk.
      Az meg egy másik dolog, hogy itt a német svájciak is poulet-nak hívják a csirkehúst, velo-nak a bicajt, és fogalmam nincs, hogyan lett a fociból nekik tschuute. Bocs, mégis van, a shoot-ból, angolból.

      Kedvelés

      • Ugyanígy gyűjtöttük mi is, hogy vádli, csűr, stb.
        Nekem sokadik idegen nyelv volt a német, nem is beszélek jól németül. Halálra röhögöm magam a svájci németen 🙂 Nagyon vicces, de ügyintézésnél ez kifejezetten kínos tud lenni. A fülemnek egyébként nem idegen ez a rengeteg ö és ü, amit használnak. A normál német szónak levágod a végét, teszel egy -i kicsinyítő képzőt és a benne lévő o-kat és u-kat ö-re és ü-re cseréled és kész is a svájci német szavad. Küssli, érted? 😀

        Kedvelés

  28. Ez az iras a szuletesnapomon jelent meg. Tobb, mint egy eve elek Irorszagban. Emiatt a ket tenyezo miatt muszaj irnom. Itthon jol kerestem, ugyan valtani akartam, de nem maradtam volna lehetoseg nelkul, imadom a csaladom, Budapestet, mindent. Minden volt, csak szerelem nem. Aztan jott egy magyar fiu es szerelem is lett, en pedig Irorszagba koltoztem. Nagyon boldog vagyok vele, akk azota a volegenyem, sok szempontbol utolsompillanatban jott o is es a kulfoldi elet is, de egyszeruen nem tudok megbirkozni a honvaggyal. Meghallok egy dalt (pl. Egy masik zenekar Jo reggelt elet cimu dalanal rendszeresen), vagy eszembe jut valami, valaki, itthon levo, es iszonyu honvagyam tamad. Annak ellenere, h naponta beszelek a szuleimmel skypeon es a testvereimmel is amikor tudok. Az egy eves kint elesi evfordulo ugyan lenditett a dolgon pozitiv ertelemben, de meg mindig nehez.

    Kedvelés

    • Szia! Érdekes, amit írsz és ez alapján, ha jól értem nagyon szoros a kapcsolat a családoddal is. Én, amíg Budapesten éltem sem beszéltünk naponta, nemhogy amióta külföldön élek.
      Én nagyon tudatosan dolgoztam azon, hogy jól érezzem magam külföldön, szeressem és ismerjem az új környezetemet. Sok olvasás a város történetéről, szokásairól, rengeteg séta mindenfelé. Jó érzés, ha van helyismeretem és tudom mi vár rám az x-dik utca sarka után is, mert már jártam arra. Nekem létszükséglet, hogy a sarki kávézóba imserősként menjek be és úgy is fogadjanak. Szóval én például igyekeztem minél több szálat megteremteni, ami a kötődésemet segíti az új helyemhez. Erről mit gondolsz? Csinálsz hasonlót?

      Kedvelés

      • Kedves Viki! Bocs h csak most irok, de epp otthon voltam egy hetet, talalkozni a fel eve nem latott, Amerikaban hajon dolgozo hugommal, a csaladdal es fogorvoshoz is kellett menni 😉 es olyankor minden szabadidomet a csaladdal toltom. Mondjuk Apa neha nevet azon, h amig Szegeden eltem, kevesebbet tud rolam, mint most, hogy Dublinban lakom. Igen, a volegenyemmel a szabadnapjainkon mindig valami uj helyre megyunk – bar o mar hetedik eve el itt, nagyon lelkesen mutogatja meg a helyeket es fedezunk fel ujakat, ahova, ha kedvunk tartja, visszaterunk. Ilyenkor mindig sokat fotozunk is. Vannak helyek, ahol ismernek, beszelgetek emberekkel az edzoteremben, ahova jarok, a parkban, ahova a Pestrol kocsival kihozott kutyammal setalni szoktam jarni. Az emberek egyebkent itt nagyon nyitottak es baratsagosak. Es a heten rendeltem egy Dublinrol szolo regenyt 😉 amugy meg nagyon jokat kerdezel es szeretem az irasaidat olvasni ;-)))

        Kedvelés

    • Köszi a linket, tényleg érdekes volt. Akinek van tapasztalata a kétnyelvű gyereknevelésről, nem szeretne róla mesélni? Azt hiszem, Semese feljebb már érintette a témát. Persze, csak ha van kedvetek, nem szeretném elvinni nagyon a bejegyzést, csak már régóta izgat ez a dolog.

      Kedvelés

    • Tényleg nagyon jó a cikk. Kicsit parázom is ettől a helyzettől, a lányom még csak 9 hónapos, de azt hiszem, érdemes előre tervezni, hogyan is legyen a nyelvekkel…

      Kedvelés

    • En elesben meg nem probaltam, de jartam spec. koll-ra meg egyetemen, ami pont a “Ketnyelvuseg, kettannyelvuseg”-rol szolt. (En magam kettannyelvu gimibe jartam, onnan az erintettseg.). Nagyjabol minden szakirodalom egybehangzoan azt mondja, hogy nehany alapfeltetel eseten sikerulhet ketnyelvu gyerekeket nevelni:
      – ha egy adott nyelv vilagosan kotheto egy adott szulohoz – azaz az a szulo csakis azon a nyelven beszel a gyerekhez. Ami olyankor pl. eleg nehez lehet, ha a masik szulo nem erti azt a nyelvet, ilyenkor sokszor ketszer, a ket nyelven el kell ismetelni ugyanazt, ami hat, nem mindig eletszeru ugye. Altalaban az elso gyereknel meg menni szokott, a masodiktol mar nehezebben, mert sok a feladat, rohanas, a kommunikacios helyzet, es nem mindig van energiad, hogy mindent ketszer mondj. Azt nem tanacsoljak pont emiatt, hogy te, ha magyarkent kulfoldon elsz, akkor vele magyarul beszelj, ha kettesben vagytok, mig masok jelenleteben mas nyelven.
      – altalaban kesobb tanulnak meg beszelni a tobbnyelvu gyerekek, de akkor mindket nyelven magabiztosak (ill. akar mind3 nyelv is lehet, allitolag ez 3 nyelvig mukodik). Emiatt viszont van, hogy megijednek a szulok, es attol felve, hogy ez valami zavart okoz, inkabb elhagyjak az egyik nyelvet.
      – sokszor eroltetni kell, mert pl. kiskamaszkent a gyerek megelheti ugy, hogy neki ciki az osztalytarsak stb elott, hogy valami mas nyelven beszelnek hozza. Erdemes kitartani ennek ellenere is.

      Azok alapjan, amit mostanaban ketnyelvu parok gyerekeikent magam korul latok, meg ezt tennem hozza:
      – neheziti az egeszet, ha a gyerek koran bolcsibe kerul. mert akkor ugye a masnyelvu szulo viszonylag keves idot tud vele tolteni. Annal inkabb kovetkezetesen a masik nyelven kell vele beszelni mindig, amikor egyutt van vele az ember.
      – szerintem a kulturat, identitast egyutt, csomagban kell neki “eladni”, azaz nemcsak a nyelv, hanem az is, hogy azon a nyelven mi mindenhez hozza lehet jutni. Sok olyan magyar no van a kornyezetemben, akiknek mar regen megszakadtak a hazai kapcsolataik, nem nagyon olvasnak magyarul, nem erdekli oket mi tortenik otthon. Nyilvan ha ok ezt mutatjak a gyereknek, akkor a gyereknek sem lesz motivacioja, hogy megis megtanuljon magyarul. Azok, akik viszont lelkesen tanitjak a gyereknek a magyar dalokat, otthon jarva babszinhazba, mesedelutanra viszik a gyereket, nagyobb sikerrel szoktak jarni.
      Nagy tapasztalat, hogy az elso gyereknel meg sz okott erre energia jutni, utana mar sokkal kevesebb.

      Kedvelés

      • Egy so-so egyenrangú (azaz pl. európai-európai) kapcsolatból született gyerekek esetén az a “másik szülő” aki nem veszi a fáradságot, hogy legalább megértés szintjén megtanulja a társa anyanyelvét, ássa el magát.

        Saját tapasztalat: én egyszer htb-nek mentem ki két évre külföldre kicsi gyerekkel és közben kint született a következő. Az egyik csecsemő szűrővizsgálaton bizonyos idő múlva javasolták az ismétlést. Ennek kapcsán kiderült, hogy a férjem magyar, hogy mióta vagyunk ott és hogy a tervek szerint nem sokáig szándékozunk ottmaradni. Ezek után a szakember meglepődött, hogy milyen jól megtanultam az ország nyelvét (nem angol, nem német, nem francia, iskolában nem tanultam, csak ott az “utcán”), mert – úgymond – hány és hány külföldi feleséggel találkozik, aki oda ment férjhez, ott készül leélni az életét, ott él évek óta, ott születtek a gyerekei, és tíz szót nem tanult meg. Pedig az önkormányzat rengeteg ingyenes és gyermekmegőrzővel bővített nyelvtanfolyamot tartatott direkt ezeknek a feleségeknek.

        Bürokrácia: szerintem rengetegen elvesznek benne (Mo.-on is) az anyanyelvükön is, és rengeteg embert ér hátrány a játékszabályok nemtudása (ami nem is az ő dolga lenne) és a béna ügyintézők miatt. Ezzel sokat foglalkoznak a médiában is, de közvetlen közelről is láttam ilyet. Ehhez nem kell külföldinek lenni.

        Van egy (magyar) barátnőm olasz férjjel, aki azt gondolta, hogy ne csak két nyelve legyen a gyerekeiknek (négy van), hanem két kultúrájuk is, ezért a gyerekek Magyarországon is és Olaszországban is járnak iskolába. Na ez sokkal nehezebb, mint szimplán két nyelven jól megtanulni. Például az olasz iskolában minden hiányzásra (azaz magyarországi időszakra), de a “sima” nyári szünetre is több száz oldalnyi leckéket kapnak. Amit a magyar iskola és napi házi feladatok mellett írogatnak, és nyilván mindkét országban a kihagyott anyagokat anyuka menedzseli/magyarázza. (Aki amúgy dolgozik is, de nyilván nem nyolcórás hivatalban.)

        Kedvelés

      • En akkor is magyarul beszelek veluk, ha tarsasagban vagyunk kiveve akkor ha valami konfliktus van a masik gyerekkel, hogy nehogy azt gondoljak, hogy epp biztatom. Nem kell szegyellni, hogy nem a helyi nyelven beszelunk. Ma mar multikulti vagy itt, nem bevandorlo – kiveve ha hajon jossz….Azt tapasztalom, hogy hiaba beszel velem magyarul, ha magaban jatszik akkor angolul beszel. Egy cikkben olvastam, hogy az anyanyelvhez valo viszony eletkoronkent is valtozik, ezert kell kitartonak , de nem kenyszeritonek lenni, ha pl a masik nyelven szol hozzad te megismetelheted magyarul, es ugyis valaszolsz, de nem szabad rendre utasitani, hogy magyarul beszeljen. ES amire figyelni kell, hogy te ne keverj bele helyi szvakat, mert az elkenyelmesit, es romlik a nyelv – hiaba van ami konnyebb a masik nyelven.

        Kedvelés

      • De jo, koszonom. Regebben csak angol es francia nyelven lehetett szakirodalomhoz hozzaferni.
        Olaszorszagban egyebkent a mai napig meg azt a nagyon elavult hozzaallast tanitjak az egyetemeken (pedagogia es nyelvszakokon!!!! dobbenet!), hogy nem szabad a gyereket terhelni, mert a szellemi fejlodeset megzavarja a tobb nyelv. Hat,no comment.

        Kedvelés

    • Ez is nagyon érdekes, köszi! Olyan jó linkeket és oldalakat hoz mindenki, úgy örülök! 🙂
      Ezek a szakaszok szerintem is megfigyelhetőek. Azzal viszont vitatkoznék, hogy a kultúrsokk feldolgozása csak ebben a négy kategóriában végződhet. Szerintem ezek között is vannak kategóriák és ennél árnyaltabb a dolog, pláne hosszútávon (10-20-30 év).

      Kedvelés

    • Nagyon jo a link, koszonom.
      Meg azzal lehetne differencialni, hogy ki milyen “statusba” megy ki kulfoldre. Pl. egeszen mas a megkuzdesi folyamat (lehetosegek, informalodasra – tanulasra raszanhato ido, tanulas gyorsasaga), ha a masik orszagban rogton dolgozni es minden egyebet intezni kezd az ember (mert egyedul megy, vagy mert konkret allas miatt megy ki), vagy ha inaktiv szerepbe erkezik. Pl. ha htb felesegnek indul (azonnali gyerekvallalassal, vagy mar meglevo gyerekekkel). En ugy latom, hogy ez a masodik helyzet nagyon lassitja es megneheziti a beilleszkedest.
      Ezzel erdemes szamolni elore is, ha az ember a kulfoldi eletet valasztja.

      Kedvelés

      • SZerintem a pszichologiai nyitott es zart gondolkodas is szamit. Mielott eloszor jottem Ausztraliaba, tobb kivandorolt memoarjat is olvastam, es hiaba jottek ki hasonlo idoszakban – 1960-as evek – oriasi kulonbsegek voltak hozzaallas tekinteteben. Mas orszag, de Moldova Ki olte meg a Holt tengert? cimu konyve izraeli magyar kivandorlokkal keszult interjui mutatjak azt, amire olaszorszagbajottem utal fentebb.

        Kedvelés

  29. Az “itthon vagy külföldön” az a téma, amit a legtöbbször vitattam meg az elmúlt években a párommal is és az ismerősökkel, barátokkal is.
    Magam többször éltem külföldön. Sose annyit, ami igazán hosszúnak számít, de nyaralásnál többet, a pár hónaptól az 1-2 évig. Éltem külföldön diákként, fiatal dolgozóként és kisgyerekes anyaként. Éltem olyan országban, aminek beszélem a nyelvét, és aminek nem. Jelenleg Magyarországon élek, de messze nincs vége a kalandoknak.

    Próbálom pontokba szedni.
    – Kaland! Külföldön élni szellemi kaland, az idegen kultúra felfedezése, és onnan visszanézni a sajátunkra. Érzékelni a dolgok relativitását. Nemcsak egyféleképp lehet tenni, gondolni valamit. Gazdagító. Mindig igyekeztem megismerkedni az adott kultúrával, társadalommal, ami nagy szellemi izgalom.
    – Én mindenképpen szeretnék még külföldön élni, ugyanakkor a kérdés véglegességét elkenni, megúszni. Szeretném, ha a gyerekeim anyanyelvükként tanulnák meg az idegen nyelvet (lehetőleg olyat, aminek haszna is van). Ugyanakkor nem merjük kimondani a “végleg szót”. Talán ma nem is muszáj. Ez nem “disszidálás”. Lehet próbálkozni, és ha nem jön be, továbbállni vagy visszatérni.
    – Valakinek lenni. Fájó tapasztalat, hogy külföldön mennyire levegőnek néznek. Nem vagyok benn a kapcsolati hálókban, nem ismerek senkit, és legfeljebb az fog érdeklődni irántam, akit amúgy is érdekelnek a külföldiek, például ő is beszél nyelveket. Még a játszótéri anyukák is átnéznek rajtam. Mikor hazaköltöztünk, pár héten belül több tucat embert megismertünk, akik mind nagy tisztelettel kezeltek, mert tudtak hova tenni. Mert az egyik együtt focizik a főnökömmel, a másik egy játszótérre jár az ovistársammal. Még a belgyógyászaton a mappámba véletlenül betett lelet is a férjem fodrászának a feleségéé. Lehet kint is dolgozni, bizonyítani, de az élethosszon át szövögetett kapcsolati hálót nem könnyű reprodukálni.
    – Haverok. Akikkel legkönnyebb külföldön összebarátkozni, azok a külföldiek. Az expatok egy laza hálón mozognak a föld fölött. Van közös téma, alaphelyzet. Aztán fél év múlva mennek tovább. Nem mélyek ezek a kapcsolatok. És sokszor olyanokkal barátkozunk, akikkel otthon nem állnánk szóba. A helyieket sokkal nehezebb becserkészni. Megvan a maguk társasága. A munka, kisgyerek, egzisztenciateremtés korában nem is érnek rá.
    – Félszavakból is. Felszabadító a toleráns és kulturált nyugat-európai társadalom. De a “félszavakból is értjük egymást” alapélménye hiányzik. Nem a Túró Rudi, nem az Erős Pista, de egy generációs közös élményanyag. Ez itthon sem közös mindenkivel, de akikkel jellemzően találkozom (korombeli értelmiségiek), azokkal igen. Külföldön ez még valamennyire a kelet-európaiakkal működik.
    – Politika. Külföldön élve is a magyar belpolitika foglalkoztatott és bosszantott, sokkal jobban, mint valaha is az adott ország belpolitikája bosszantani tudna. Külföldön élni némi felelőtlenség, visszagyerekesedés. Az otthoni dolgok nem érintenek, az újakat még nem veszem komolyan. Olyan sokat még nem éltem kint, hogy a folyamat átcsapjon.
    – Kisgyerekkel. Nagyon hálás vagyok a sorsnak, mert az első gyerekem csecsemőkorát egy olyan vadul izgalmas országban töltöttem, ami mindent feledtetett. Ahol az utcára lemenni kaland volt. Így nem az maradt meg bennem, hogy “otthon bezárva pelenkázok”, hanem, hogy hihetetlenül érdekes közegben vagyok, ja és mellesleg lóg a mellemen egy gyerek.
    – Aztán ahogy nő a gyerek, egyre több a szempont. Nem elég, ha a férj dolgozik. A gyereknek bölcsi, ovi kell (némely országban ez fizetésnyi összeg), a nőnek munka. Sok ismerősöm a gyerekek általános vagy középiskolai kezdésénél menekül haza Mo-ra: rádöbbennek, nem akarják, hogy idegenben szocializálódjon a gyerek. Erről azt gondolom, hogy ahol a kamaszéveidet töltöd, oda tartozol.
    – Mi lesz a nagyival. Férjem szokta kérdezni, hogy akkor a nagyszülők évi kétszer látják az unokájukat? Amíg jó állapotban vannak, kijöhetnek látogatóba, de ez nem az a szoros viszony lesz, ami nekem volt a nagyszüleimmel. Mi lesz, ha ápolásra szorulnak? Hogy oldjuk meg a távolból? Nálunk van négy idős nagyszülő, még jól vannak, de ha gond lesz, csak ránk számíthatnak.
    – Nyelv. Muszáj idegen nyelvet tudni. Ezt anyanyelvi környezetben elsajátítani óriási fór. Az én nyelvtudásomon is van még mit csiszolni. A tartós kiköltözésnél a szülők nyelve kezd elsikkadni a tanulmányok szerint, még ha mindkettő magyar is. A gyereket a környezet szocializálja. Tudatos hozzáállással lehet ellene tenni, ismerek jó példát, ahol csak az anya volt magyar, de a kedvéért a nyugati férj is megtanult magyarul (így sugallva, hogy ez érték!), felnőtt leányuk akcentussal, de gyönyörűen beszél, olvas magyarul. Ez a ritkább. Gyakoribb, hogy a külföldi férj közli, otthon tilos magyarul beszélni, az ő háta mögött ne szervezkedjenek.
    – Feleségként. Aki feleségként megy ki a külföldön dolgozó akár magyar, akár külföldi férjhez, nehezebb helyzetben van. Pár évig el lehet odázni a problémát, úgyis otthon van a gyerekkel. Ha a nyelvet sem beszéli, extra nehéz. Sok nőt látok, akik ilyenkor kézműves tevékenység felé fordulnak, abból akarnak élni, aminek sikerében én kételkedtem, Éva sokszor megénekelte a kötés-horgolással szembeni averzióit a blogon. Vagy a képesítésük alatt maradó, szar állásba mennek. Nincs segítség, nincsenek nagyszülők, a női lét kiszolgáltatottsága sokszoros, csak az anya van ott, ha beteg a gyerek stb.
    – Mikrokörnyezet. Hogy hogy érzem magam, úgyis a munkahely, barátok, lakókörnyezet mikrokozmosza határozza meg. Ha van néhány ember mindben, akikkel jól kijövök, akkor jól érzem magam. Számít a politika, a társadalom meg a többi is. De őszintén: a magyar társadalom problémái akkor is fájnának, ha elmennék.

    Uff.

    Kedvelés

    • Nagyon sok mindennel egyetértek, amit írtál. Van pár dolog, amit máshogy látok.
      Kaland is igen! Ami a véglegességet illeti, az ma már abszolút tőlünk függ szerintem. Rengeteg a lehetőség és nyitva van a világ, feltéve ha minimum egy idegen nyelvet jól beszélünk. A párom szokta néha felvetni, hogy ő menne máshova szivesen, mert ő nem élt még külföldön. Én meg összerezzenek, hogy hát persze, lehet, de én most itt ellennék még jó néhány évig biztosan, hiába unalmas neki a hazai pálya. Azért állandóan én sem akarok menni, mint az Orbán lelke: pár évet szeretnék most már ugyanott élni. 🙂
      A kapcsolati hálót marha nehéz kialakítani és nagyon aktívan kell tenni érte. Szerintem 1-2 év alatt alakul ki valami olyan, amihez utána már lehet nyúlni nyugodtan, ha helyzet van. Előtte kérdéses a megbízhatósága.
      Barátságok főleg más külföldiekkel szövődnek. Igazság szerint én ma már nem is értem, miért lenne olyan fontos, hogy az embernek legyenek helyi barátai is? Na és ha nincsenek? Miért olyan fontos ez? Úgy gondolom, hogy ezt sokan túlértékelik, pedig igazság szerint nem sok jelentősége van. Amit egy helyi ismeretsége jelenthet a mindennapokban (jobban megérteni a kultúrát, eligazodni a mindennapokban, stb), azt bőven lehet hozni a kapcsolati hálóból, egyébként meg szerintem édesmindegy, hogy helyi, vagy szintén expat a barát. Érdekes egyébként olyan országban, városban élni, ahol mindenki csak 1-5 évre tervez a karrier miatt például, de nem akar ott megöregedni. Például Hong Kong. Na ott nem hogy felszinesek a barátságok, hanem valami egészen megdöbbentő hány szálon ismerkednek, kapcsolódnak az emberek és mennyire képlékeny minden kapcsolat, hiszen mindenki tudja, hogy a barátság napjai így vagy úgy, de meg vannak számlálva.
      Gyerekem nincs, de ha lenne, azt hiszem én pont azt nem szeretném, hogy Magyarországon legyen tini és középiskolás.
      A nagyszülők és a nyelv fájó pont lehet, igen. Előbbit csak elfogadni lehet és számolni a lehetőségekkel, hogy mi lesz, mit csinálunk, ha…. A nyelvért aktívan tenni is lehet, de kopik, sérül, ez egyértelmű.
      Én tudatosan kényszerítem magamat, hogy az adott ország híreit olvassam (ha nem érdekel is), belpolitikáját kövessem. Itt élek, nekem ez kell, hogy releváns legyen, ezek érintik az életemet és mindennapjaimat. Így is sok magyar hír jut el hozzám, de, ha egy mód van rá, magamtól nem olvasom. Csak annyira érdekel, mint más ország helyzete és belügyei. A magyar társadalom problémái fájnak. Nagyon. Főleg ha beszélgetek róla, vagy ott vagyok és látom. Nem tudom elképzelni, hogy van, akinek ez nem fáj értelmes, gondolkodó ember létére….

      Kedvelés

      • Túlzottan ellene szóltam volna? Nem akartam. Csak próbáltam higgadtan végiggondolni.
        A “pár év itt, pár év otthon” stratégiával az összeszokás nehéz része elkerülhető, viszont megvan az az illúzió, hogy itthon sem maradunk le semmiről. Persze ez illúzió.

        Kedvelés

      • Nem, dehogy! Bocs, én nem írok magyarul! Csak nagyon csaponganak a gondolataim és így azt hiszem az érthető írás sem megy ma. Jaj.

        Röviden: a politika és a hírek követése, valamint a gyereknevelés az, amit másképp látok. Én nem követem a híreket, inkább ide próbálok fókuszálni. Nem érdekel és idegileg sem bírom már, hogy trafikbotrány, vagy épp mi az új rémség. És azt hiszem, hogy nem fogom fontosnak tartani, hogy ha esetleg gyerekem lesz, hogy tizenévesen erős magyar kötődése legyen. Ezt meg csak arra írtam, hogy írtad, van, aki kifejezetten ekkor költözik vissza, hogy ne külföldön szocializálódjon a gyerek. Én meg épp azt szeretném, hogy ha lehet, ne ott szocializálódjon, illetve ne elsősorban Magyarországon, bárhogy is alakul az életem.

        Kedvelés

      • Ezek mind-mind döntési szempontok. Mivel általában beszéltünk a “külföldről”, kevésbé tudom leírni, mi van a mérleg másik, kinti serpenyőjében, nyilván mást nyújt Amerika, egy délolasz kisváros vagy London, netán egy egzotikus célország.

        Nálunk Magyarországon még mindig nemzettragédiaként szokás beszélni kitelepülésről, holott a globalizációval sok ember tényleg ide-oda vándorol.

        Kedvelés

      • En ismét nagyon egyetértek Vikivel 🙂
        Még azt tenném hozzá – ezt már máskor is feldobtam valahol -, hogy amennyire én látom, a mélyebb barátságok mindenképp kevesen vannak és az idő előrehaladtával egyre kevésbé köttetnek. Én azt a néhány barátnőmet, akire tényleg tudom használni ezt a szót, még valamikor az egyetem környékén ismertem meg, és azóta is megmaradtunk, távolság, családi állapotok változása, másféle életvitel, minden ellenére. Utána volt sok ismeretség, kollegiális kapcsolat, szomszédi viszony (még Budapesten), aminek általában ott vége is lett, amikor elváltak az útjaink (elköltöztem, más mh-re mentem). Ez nem baj, szerintem valahol természetes is, hogy mélyebb barátságból nincsen sok, elenben ismeretségből, haveri viszonyokból sok van éppen ott, ahol van az ember.
        Ahogy az echte svájci barátnőm mondta mostanság: ő svájci, csak egy várossal odébb költözött egyetem után, de neki sem sikerült helyi barátokat szereznie, csak ismerősöket. (a propos, még egyetemről, az ösztöndíjas időkből van nekem két barátnőm: az egyik a svájci lány, a másik egy párizsi. 15 éve kezdődött a barátságunk, és azóta is tart. Évente legalább 1-2 személyes találkát próbálunk megejteni, de mi távbarátok vagyunk. Mégis a barátnőimnek tekintem őket, ellentétben sokakkal, akikkel akár napi kapcsolatban is vagyok).
        Ez is pont egy olyan tény (ez a sok barátom van érzés), amivel csak akkor szembesül az ember, ha elköltözik, akár országon belül is.
        Ettől persze még nagyon fontos az a tágabb kör, amit az ember kiépít maga körül, jó esetben külföldön is. De ennek a tágabb körnek a nagyon nagy részével nem olyan a kapcoslat, hogy intimitásokat, magánügyeket megosszon velük az ember.

        Kedvelés

    • jo kis osszefoglalo. epp ezzel kuzdok es vesztesre allok: “Vagy a képesítésük alatt maradó, szar állásba mennek. Nincs segítség, nincsenek nagyszülők, a női lét kiszolgáltatottsága sokszoros, csak az anya van ott, ha beteg a gyerek stb.”

      Kedvelés

  30. kulfoldon elo unokatesom 2 honapra hazahozta a gyereket es beiratta 8-4ig tarto uszotaborba. a 6 eves gyerkoc 2 honap alatt megtanult folyekonyan magyarul beszelni, ugy hogy allitolag elotte is ertett magyarul ,hogy mennyit azt csak o tudja es elotte egy szot sem beszelt magyarul. nekem felfoghatatlan hogy egy idegen nyelvet meg tudott tanulni folyekonyan, 2 honap alatt. az en lanyom is mar masodik eve van magyar ovodaban nyaron es erezheto hogyan fejlodik a magyar tudasa, eszreveheto melyik az a pont amikor atkapcsol a gondolkozasa angolrol magyarra. egy par hetes nyari tabor is rengeteget szamit.

    Kedvelés

  31. szinten elolvastam.

    egy dolgot mintha mindenki elfelejtene – elmeletileg van olyan hogy olyan orszagba kerul valaki ahova _meg_kevesbe_ illeszkedik be mint Magyarorszagra.

    sajnos velem elofordult. mikor en kijottem csak 3 orszagba lehetett jonni es mivel csak par evre terveztem ezert oda jottem ahol eloszor munkat ajanlottak. most meg ittragadtam (hosszu tortenet) es mar nagyon mennek innen. nem haza, de barhova mashova Europaban.

    es en is kineztem mar magamnak a temetot, ami a sajat szulovarosomban van.

    es – szerintem – helyi tarssal teljesen mas elmeny.
    az a velemenyem hogy akinek helyi a tarsa az – altalaban – hozzam kepest nagy elonnyel indul. nem irigylem, vagy valami de szerintem igy van.
    valaki irta, hogy aki

    Kedvelés

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.