magasra teszem a lécet

Vendégposzt Esztertől.

“Ha lenne pasid, nem kerültél volna ilyen helyzetbe. Nem kéne ilyen magasra tenni a lécet” – szól a lényegre törő, frappáns komment a Facebookon, amelyet egy ismerős ismerőse írt, akivel én soha nem váltottam korábban egy szót sem. Így jár az ember, ha vészhelyzet van, és elfelejti átállítani a publikus közléseket zárt csoportoknak szóló posztokra.

Mert vészhelyzet volt, hajnali háromkor egy agresszív, részeg vadidegen akart bejutni hozzám tegnap. Dörömbölt, ordibált, majd könyörgőre fogta a dolgot, hogy csak “fél percre, hadd üljön le egy kicsit”. Rutinos versenyzőként – túl vagyok két betörésen és egy mosógéprepedés utáni félméteres belvízen – türelmesen vártam, amíg a rendőrség kijön, de azért a 48 perc csak 48 perc volt, és ilyen körülmények között reménytelenül hosszúnak tűnt.

“Nem értem, miért nem szólsz egy férfinek, hogy rendezze le, ahelyett, hogy a Facebookon írogatsz” – kaptam meg a másik okostól üzenetben a tökéletes megoldás kulcsát. “Jó, akkor gyere” – mondtam blazírtan, de érdekes módon az éles bevetés perspektívája nem volt olyan vonzó, mint beszélni róla.

“Tényleg, szólj egy pasinak” – tanácsolta kicsit később egy lány is, az evidencia evidenciájaként. Elmagyaráztam, hogy az apukám és a két unokabátyám nyolcvan kilométerre élnek, és éjjeli háromkor felhívni egy havert azért nem ugyanaz, mint amikor Ricsi felugrik megszerelni a villanyt, Árpi beszereli a tévét vagy Laci felteszi a függönyt egy szép és nyugodt délutánon (köszi, srácok).

A rendőrök szerencsére lerendezték a kellemetlen látogatót (valószínűleg csak eltévedt, és nem tudta, hol van), ám őket nyugodt szívvel hívtam, mert hát a munkaidejükben tették, az én adómból. Nem volna pofám mást zaklatni a nyűgömmel az éjszaka közepén, nem is értem, kinek fér rá ilyesmi az arcára. Ha szarul vagyok, az ügyeletre is egyedül megyek el, és magzatpózban várom a rendelő előtt, hogy sorra kerüljek. És a meleg teát is én főzöm meg magamnak, ha meg kell.

Nyugtalanul aludtam el, minden kis apró neszre felriadtam, ráadásul négytől már jár a villamos az ablakom alatt. Egész nap nyűgös voltam a kevés pihenés és a sok munka miatt, és este jólesett volna, ha legalább “családon belül” akad valaki, aki… nem is tudom, talán annyi, hogy egy kicsit megérti, min mentem keresztül, vagy legalább beszélhetek róla, anélkül, hogy előítéletbe ütköznék.

Persze, nem tudom, mit vártam, telefonon is megkaptam ugyanazt, amire az ismeretlen kommentelő már rámutatott: nagyon elfuserált vagyok, amiért én senkinek sem kellek (szexibben kellene öltözködnöm, tudtam meg), és akiknek igen, azok meg nekem nem elég jók (mintha azért szeretnénk valakit, mert “jó”, és nem azért, mert szeretjük, sokszor értelem nélkül is, ösztönből, zsigerien, de persze az idő előrehaladtával bölcsebben annál, hogy bántalmazó seggfejekkel osszuk meg az életünket). A faszé’ válogatok, mint Saláta Sára a vásárban, aztán meg panaszkodom, hogy szar egyedül. Ha már ezt választottam – mert ugye én választottam, evilági tudatos elmémmel – akkor meg legalább kussoljak, ne csináljak magamból mártírt.

Végül is igaza van. Nem is szoktam, csak néha – egy évben kétszer-háromszor, ha épp nagyon nehéz.

Legutóbb például tavaly nyáron buktam ki egy kicsit, amikor a nőgyógyász – egy hatvanöt fölötti férfi, aki úgy vélte, megteheti, hogy személyeskedik, mert az ő korában és pozíciójában azt már senki se veszi csajozásnak –, közölte, hogy szép nagy, kerek melleim vannak és jó széles csípőm, IDEJE VOLNA mielőbb teherbe esni. Ennek alátámasztásaként nézzem meg az ultrahangon is, hogy épp ott a három húszmillis tüsző a jobb oldali petefészekben, tehát mindenképpen ma kellene tenni az ügy érdekében. Mondtam neki, hogy az apja faszát bekaphatja, sajnos egyedül ez viszonylag nehezen menne, de várom az ötleteket, mert amúgy nyitott lennék a projektre. Ezek után nem elnézést kért a tapintatlanságért, hanem tájékoztatott, hogy rendkívül szomorú, amiért a mai nők ilyen felelőtlenül halasztgatják a gyermekvállalást, míg a végén kihal a magyar. “Épp erről beszéltünk tegnap. Ugye, milyen szomorú is ez, Marika?” – fordult az asszisztensnője felé mély sóhaj kíséretében, és mindketten másodpercekig csóválták a fejüket, baromira sajnáltam őket.

(Megy a halál legközelebb idegenhez rákszűrésre!)

És tényleg, most nincs bennem indulat, egyszerűen csak kavarog egy furcsa, nehezen megfogalmazható kérdés a lelkem fenekén: miért? Miért nem megy ez nekem? Mármint nem a teherbeesés, mert azt még nem próbáltam, hanem az egész víg kerettörténet, ami többek között magához a családalapításhoz is vezet. Miért van az, hogy eddig vagy reménytelenül szerelmes voltam – kétszer próbáltam amúgy kapcsolatban is a műfajt, és ezerszer rosszabb volt, mint plátóian, ez az, amit az ellenségemnek sem kívánok, és soha többé nem akarnék senkit sem bántani annyira, hogy ezt adjam neki –, vagy másnak kellett borzalmas fájdalmat okozom azzal, hogy szeretett, és én nem tudtam megadni neki azt a mély kapcsolódást, amit csak a kölcsönös, viszonzott szerelem adhat meg? Tényleg: mi az isten annyira bonyolult ebben a kölcsönösségben, amit én eddig mindig elvétettem?! Valószínűleg tényleg az isten.

Én nem várok csodákat, herceget fehér lovon, tökéletes, vitamentes, nehézségek nélküli kapcsolatot egy okos és szép milliárdossal, aki minden esete a kedvenc ételeimet főzi (bár együtt főzőcskézni jó móka volna). Csak annyit szeretnék, hogy egyszer végre már, tényleg csak a változatosság kedvéért, akár a dolog számomra eddig ismeretlen egzotikuma miatt is, kipróbálhassam, hogy milyen lehet hosszú távon ugyanazzal az emberrel kölcsönös szerelemben-vonzalomban-szeretetben élni, akár egy életen át, de persze nem minden áron, görcsös ragaszkodással.

…most komolyan, akinek ez sikerült: ti hogy a francba csináljátok, mit tudtok, amit én nem?!

224 thoughts on “magasra teszem a lécet

  1. Sok jogom nincsen írni, mert mi “csak” 7 éve nyúzzuk egymást, ebből 5 éve házasságban. És volt amikor szét is költöztünk. Én akartam főleg – gyesen, minimális keresettel mellette – mert egyszerűen nem volt jó együtt. Azóta jobb, bár van még hova fejlődnünk. A bejegyzésed elején lévő kommentekre nem tudok mit írni – amit írnék, az nem tűr nyomdafestéket, a doktorbácsinak meg a jó édes…apukáját. Igenis le kell szarni, hogy a közvélemény (kommentek, dokibácsi, család, stb) mond és úgy élni, ahogy szerinted helyes. Én felrakom a függönyt és megszerelem a csapot (meg kismillió más “férfidolgot” is elintézek), de attól még örülök, hogy a lányaimnak van apjuk. Mert az is jó, ha van. Ha nagyon szar lenne, akkor inkább nevelném őket egyedül. Görcsös ragaszkodás már nincs, főleg amióta megtapasztaltam, hogy nélküle is megy.

    Kedvelés

  2. “Nem volna pofám mást zaklatni a nyűgömmel az éjszaka közepén, nem is értem, kinek fér rá ilyesmi az arcára. Ha szarul vagyok, az ügyeletre is egyedül megyek el, és magzatpózban várom a rendelő előtt, hogy sorra kerüljek. És a meleg teát is én főzöm meg magamnak, ha meg kell.”

    sokáig tanultam ezt, de ha szarul vagyok, akkor mindenképp segítséget kérek.
    akitől nappal igazán jó szívvel kérek, attól éjjel is kérek, ha tényleg muszáj (volt már ilyen, amikor nagyon féltem, rendőrt nem hívtam, nem bíztam bennük).
    konkrét dologban (pl. azonnal gyere ide!) meglepően szívesen segítenek, nem számít a napszak, meg kell tanulni kérni. szerintem életmentő.

    Kedvelés

  3. “Ennek alátámasztásaként nézzem meg az ultrahangon is, hogy épp ott a három húszmillis tüsző a jobb oldali petefészekben, tehát mindenképpen ma kellene tenni az ügy érdekében.”

    Ehehe. És ennek megvalósításához nyilván ő lett volna a megfelelő alany.
    Amúgy ilyenkor visszakérdeznék a helyedben, hogy mégis hogyan tegyek eleget a felszólításnak, menjek le valami bárba és dugassam meg magam gumi nélkül? No persze erre jönne az ultimét válasz, hogy mer’ túl válogatós vagy meg karrierista, az a baj.
    De ezek az emberek egyébként nem gondolnak arra, hogy olyan nőnek is feltehették a fenti kérdést, aki akar gyereket, de valamilyen – nem egészségügyi – okból nem jön össze? Empátiás készség a bányászbéka valaga alatt.

    Kedvelés

    • Ez nem csak az empátia hiánya, hanem olyan szintű taplóság, amire nincsenek szavak.
      Az, hogy termékeny vagyok, az az én magánügyem, max a páromra tartozik. És nem a dokibácsinak kell tippeket adni, hogy mit csináljak és mit ne. Mondjuk nekem is csak most nagy a szám, amikor terhesen az ügyeletes doki(k) beszólogattak és sem voltam ilyen öntudatos. Sajnos.

      Kedvelés

  4. A francba,mi is csináljuk ahogy tudjuk,nem biztos hogy többet vagy jobban tudjuk mint te kedves Eszter,sőt nem is biztos hogy attól mert kapcsolatban,netán házasságban élünk,attól jobb nekünk.Az én tapasztalatom az,hogy vagy
    a-“hosszú távon ugyanazzal az emberrel”-de nem feltétlenül valamiféle boldogságban,vagy
    b- ” kölcsönös szerelemben-vonzalomban-szeretetben”-de csak ideig-óráig ,rövid ideig lehet élni.
    Aki(k)nek ez a kettő együtt sikerül,azok nagy művészek-bűvészek és megérdemlik minden szép és jó percét az együttlétüknek.

    Kedvelés

    • Nem gondolnám, hogy művészek. Marha nagy mázlisták, hogy nem szaros puttonnyal indultak, mint én, hanem normális tarisznyával útravalónak, tele pogácsával, borral. Na jó, nem, de olyan sokat számít!

      Kedvelés

  5. “ti hogy a francba csináljátok, mit tudtok, amit én nem?!”
    Ha valaki választ ad, légyszi irányítsd át hozzám is! E-mail címet titkos bejegyzés alatt adok 😀

    Kedvelés

  6. Jaj Eszter, pedig olyan egyszerű ez, figyelj:

    “Tudom, hogy szembe megyek a trendekkel, de egy nő dolga az, hogy gyereket szüljön, egy anyáé pedig az, hogy gondoskodjon a férjéről és a gyerekéről. Az a férfi, akinek a külsőségek számítanak, ennek vagy annak a testrésznek a nagysága, kicsisége, a rúzs színe meg a szemfestéké, régen rossz. Soha nem szülnék ilyennek gyereket.

    Valójában ez egy egyszerű történet: rendesen kell élni, amíg megtalálod az ideális férfit, utána pedig rendesen kell élni, mert már megtaláltad. Ennyi az egész.

    Csak annyit mondhatok: fiatal anyukák, ne legyetek kurvák!”

    http://ursula.cafeblog.hu/2013/06/09/fiatal-anyukak-ne-kurvalkodjatok/

    Kedvelés

  7. Szerintem csak nőnemű nőgyógyászhoz szabad menni, bár ott is tapasztaltam már meredek dolgokat. Egyébként a mi kultúránkban ( ha lehet ezt még egyáltalán annak nevezni), ez az ára. Végül is van fejlődés, párszáz éve ha feleennyire válogatós vagy, máglyán égettek volna meg…A helyzet sajnos gusztustalan, a hiba határozottan nem benned van.

    Kedvelés

    • A nok is ott tanultak orvosnak, ahol a ferfiak, tobbseguk a szakma muveleset illetoen semmiben nem kulonbozik a ferfi kollegajatol. Az, hogy no, es esetleg anya is, nem feltetlenul teszi empatikusabba a nogyogyaszt (mas orvost sem nagyon).
      Erdekes ez, akik benn vannak egy tobbsegeben ferfiak altal uralt teruleten (mint pl a politika is) valahogy hasonulnak a tobbseghez.

      Kedvelés

      • G A meghurcolasa, es az, hogy ma a szuletest, szulest, de egyaltalan a not ugy veszik kezelesbe(!) ahogy (itt sokan tudnank nagyon sokat meselni), minosithetetlen.

        Kivulallokent, halvany lilam nem volt rola mi var ram, ha oda kerulok. Nagy reszet el sem hittem volna. Oda kerultem. Aztan nagyon sok anyukaval beszelgettem. Az osszkep a legrosszabb elkepzeleseimet is felulmulja 😦

        De mindezeket figyelembe veve sem hiszem, hogy a nogyogyaszokat, babakat, egyeb korhazi szemelyzetet a bebortonzestol valo felelem tartja vissza hivatasuk gyakorolasatol. Valami joval korabban romlik el. (es igen, van egy elenyeszo kisebbseg, akinek kezrol kezre jar a telefonszama)

        Fajo tema ez nekem, s most kicsit off is itt, megerne egy masik beszelgetest.

        Kedvelés

    • Én is mindig női nőgyógyászhoz szerettem volna menni, de például itt a városunkban a legrettegettebb nőgyógyász pont egy nő. A barátnőm egyszer hozzá került tanácsadásra, és elég durva dolgokat mesélt. Amikor a váróban megmondták a kismamáknak, hogy az X doktor beteg és helyette Y doktornő rendel, jó pár nő rutinosan fogta magát és hazament – a barátnőm szegény nem volt igazán rutinos, és bement hozzá. A doktornő minősíthetetlenül bunkó volt, foghegyről kommunikált csak, és a vizsgálatot is fájdalmasan végezte el – nem is értem, miért hagyják még praktizálni.

      Kedvelés

  8. Ójee, facebookos kommentelőknek és doki bácsinak ezúton is szeretnék gratulálni kiforrott személyiségükhöz és nagyfokú intelligenciájukhoz. Öröm lehet velük az élet, nekik biztosan van párjuk, boldog és kiegyensúlyozott és kölcsönösen kielégítő párkapcsolatban élnek nyilván, sejj!
    Azt fűzném még hozzá, hogy egyedülállóként alternatív támogató hálózatot kell létrehozni, ha magától nem megy akkor tudatosan, olyan emberekből, akik bizonyos helyzetben bizonyos feladatokra felkérhetők. akár lelki támogatásra, akár arra, hogy ha rosszul vagyok akkor kísérjen be az ügyeletre. Ebben nincsen semmi rossz és voltaképpen a család alternatívája, nem mellesleg olykor jobban is működik, mint az úgynevezett család és az úgynevezett párkapcsolat.

    Kedvelés

  9. De szar ez! Mármint az éjjeli zaklató, meg a megjegyzések. Most komolyan, minek kellemetlenkedik bárki, ha a másik bajban van? A zaklatónak tényleg nem a “pasi” a megoldása, hanem a rendőr, akár nő képében is.
    Nekem “szerencsém” volt a párválasztásnál, mert akkora apahiányom volt, mint a ház, hozzámentem egy apa-figurához. 10 éve gyűrjük egymást. Gyerek nélkül nem biztos, hogy még együtt lennénk. Ha ő nem jön, vagy ha normálisan nőttem volna fel, még mindig keresnék. Nem hiszem, hogy találnék, mert akármerre nézek, se közel, se távol nincs választható jelölt. Elvált apukák közt válogathatnék 36 évesen, vagy manchild-ok között. Biztos nehezíti a helyzetet, hogy bizonyos IQ alá nem adnám, és nem vagyok senki kedvéért hajlandó eljátszani a szexi, gyenge nőt, mert nem vagyok az. Nem tudom… Azt tudom, hogy a barátnőim közül most az boldog, aki várt.

    Kedvelés

  10. Válasz: semmit. Ez jön. Vagy nem jön. Amikor nem várod, amikor nem is gondolsz rá, amikor … egyszercsak. Aztán van. Én konkrétan 160 km-re költöztem el a rokonok közeléből mert már az őrület határán voltam, és négy év múlva egyszercsak kiderült, hogy itt él Ő. Ismertük egymást felületesen, aztán egy esti véletlen összefutásnál egy viccesen odamondott mondatból elindult ez az egész történet. Pár hét múlva szépen meg is fogalmazta: “Egész életemben téged kerestelek, de nem tudtam, hogy te vagy az.” Nincs erre recept. Tudsz mindent amit mások is, ugyanazt teszed, amit mások is. Ez nem kiváltság (bár én annak élem meg), nem sorsolják, szerintem ez mindenkinek megvan. Csak nem mindenki találja meg. Vagy nem egyből..

    Kedvelés

    • “Egész életemben téged kerestelek, de nem tudtam, hogy te vagy az.”: Ez olyan szép, hogy elpityeredtem rajta, pedig velünk is hasonló esett meg: Egy füstös kis krimóban megismerkedtünk (én mutatkoztam be neki, ha már a többi pasi nem tette ezt meg), pedig ő is oda járt régóta meg én is, sőt az akkor munkahelyén is jártam, szóval, lehet, hogy előtte is láttuk egymást. Én még együtt éltem az akkori pasimmal, szóval nem sok esélye lett volna a dolognak, aztán mégis összejött…Ez vagy sikerül, vagy sem, és semmilyen praktika, vagy kiváltság, egyszercsak jön magától.

      Kedvelés

      • Igen, és ezelőtt 5-6 évvel nem hittem volna, hogy ez tényleg elhangozhat őszintén valaki szájából. Azt meg pláne, hogy nekem fog szólni. Hát milyen nyálas szöveg már! Közben meg… 🙂

        Kedvelés

  11. Ha “családon belül” ezt kapod most, akkor később azt fogod kapni, hogy ha már van komoly pasid, akkor miért nem házasodtok össze, ha összeházasodtok, mikor jön már a gyerek, ha van már gyerek, mikor lesz már kistestvér. Szóval tényleg jó volna magasról tenni ezekre a megjegyzésekre, esetleg melegebb éghajlatra küldeni a feladót.
    26 éves voltam, egy komoly kapcsolat végén (két hónappal a házasságkötés előtt ért véget) azt éreztem, hogy olyan rettenetesen öreg vagyok, mert sok-sok év telik el, mire én megint szerelmes leszek, aztán újabb évek, míg férjhez megyek, aztán jöhet a gyerek, szóval még az is lehet, hogy vén leszek a gyerekvállaláshoz. És valóban eltelt két és fél év, mire megint szerelmes lettem, aztán egyik kapcsolat és csalódás a másik után, végül pedig valaki, akivel többnyire egy hullámhosszon pendülünk. Mindez öt évvel később, 31 éves koromban. És már több, mint három éve. És nem érzem öregnek magam. Sokkal öregebb volt a lelkem 26 éves koromban.
    Abban biztos vagyok, hogy semmilyen olyan tudás birtokában nem vagyok, amiben te ne lennél, Eszter. Viszont azt tudom, hogy ha 26 és 31 éves korom között “nem teszem magasra a lécet”, akkor ma pszichológushoz járnék, elvált asszony lennék, legrosszabb esetben (utólag visszagondolva, ennek is több mint 3% esélyt adok) nem a születéskori nevemet viselném. No, nem a vezetéknévről, hanem a keresztnévről is szó van. Lehet, hogy új néven kellett volna új életet kezdenem valahol (egy-két gyerekkel), ahol lehet, hogy nem csak a férjem (ő is már a vőlegényem volt) (agresszorom?), hanem a családom sem talál meg. Ez nagyon extrém példa, de ha a többi kapcsolatomra gondolok (amiknek egyetlen kivétellel mind én vetettem véget), akkor is csak azt tudom javasolni minden lánynak, nőnek, hogy: tegyétek magasra a lécet! Egy kicsit sem alacsonyabbra, mint amit az önazonosságotok, önértékelésetek megkíván!

    Kedvelés

    • Ebben a mikorleszmár(másik)gyerek-ben az a poén, hogy ha “túl kevés” van, az a baj, ha “túl sok”, akkor az.
      Egy gyerek nem gyerek. Na, mikor jön a második?
      Na, mikor jön a harmadik?
      Úristen, normális vagy? Három gyerek?

      Kedvelés

      • Az unokatesómék 6 gyereket vállaltak, már eleve így indultak neki, hogy ez a minimum. A 3. után már nem újságolták el a családnak, hogy jön a következő, mert tele lett a hócipőjük a megjegyzésekkel.

        Kedvelés

      • Ezek nem normálisak, úgy szaporodnak mint a nyulak! Egy kedves szomszéd mondta (jó hangosan, hogy az érintettek is hallják) a mellettük lakó családra, mikor meghallotta hogy megszületett az 5, gyerekük.

        Kedvelés

      • Nagynéném azt mesélte, hogy a negyedik gyerekén megbotránkoztak, az ötödiken már nem, mert akkor már el volt könyvelve sokgyerekesként. Egyébként a saját tapasztalatom is majdnem ugyanez, azzal a különbséggel, hogy a harmadik és negyedik várandósságomból nincs gyerek. A negyediken nagyon sokan felkapták a fejüket, az ötödiket ugyanazok az emberek már várták.

        Kedvelés

      • Ja, egy közeli rokonom múltkor finoman utalt rá, hogy nem vagyok normális, mert fenntartom a lehetőségét a hatodiknak (aki már gyereknek is hatodik lenne, mert közben lett kettő félidős olyan is, akit nem én szültem).

        Kedvelés

  12. Számomra még mindig teljesen elképesztő ez a hihetetlen logikai következtetés, meg összefüggés, hogy ha valaki be akar jutni a lakásodba és te éppen férfi nélkül élsz, akkor ezért a betörési kísérletért te vagy a hibás, ne tán meg is érdemled, egyáltalán ha fickó lenne a háznál tuti be se akart volna menni. ELKÉPESZTŐ. Ez, hogy a betörési kísérlet és az egyedülállóságod bármilyen módon összefügg, komolyan az agyam eldobom…
    Akkor én itt most jelezném:
    1. Ha valaki éjszaka be akarna jönni hozzánk, akkor is rendőrt hívnánk, ha a férjem történetesen itthon lenne, mert sose lehet tudni, hogy adott fickónál mi van és hogy tényleg részeg-e.
    2.Ha elromlik a csap szerelőt hívunk.
    3. Még durvább: Amikor a gázcirkót át kellett állítani arra, hogy a vizet is melegítse, mert elromlott a villany bojlerünk, na még akkor is szerelőt hívtunk. No mondjuk az nem volt egy egyszerű eset, mert történetesen egyedül voltam itthon és a szerelő első kérdése ebben az esetben is az volt, hogy nincs ott egy férfi, Kérdeztem is tőle, hogy miként is segítene rajtam, ha az informatikus férjem itthon lenne, hiszen akkor is ugyanúgy én hívnám ki a szerelőt…

    4. A végére hagytam a legütősebbet 🙂 : az élet értelme nem a párkapcsolat. De a hercegre várakozó királylány szerepét, mint egyetlen élhető opciót sajnos nagyon hamar elkezdik koponyánk belső falára égetni…

    Kedvelés

  13. „Mert vészhelyzet volt, hajnali háromkor egy agresszív, részeg vadidegen akart bejutni hozzám tegnap.”
    És mi változik, ha van pasid? Kimegy, lerendezi, mint egy terminátor? És ha az idegennél sokkoló/kés/pisztoly van? Ilyenkor csak a rendőrséget lehet hívni, mert még a végén önbíráskodás miatt a háziakat büntetik meg.
    A dokibácsira annyit: ennél kevesebbért is hagytam már faképnél orvost és kerestem másikat. Vajon az urológus is mondja a páciensének, hogy „uram, ilyen kitűnő spermaszámmal gyermeket kéne nemzenie?” Vagy pláne: „ilyen szép vastag hímvesszővel miért nem heteroszexuális?”

    Kedvelés

  14. Voltam a meztelen férfi kiállításon ahol a tárlat részeként férfiak egymásközött típusú beszélgetésekbe lehetett hallgatni. Ott hangzott el a következő mondat:

    “Igazából én nem is a feleségemhez ragaszkodom, hanem az IDEÁLHOZ amit a család jelent (gyerekek, kertesház, fajkutya) és ha őszinte akarok lenni, akkor azt mondanám hogy ha jönne egy fiatalabb, csendesebb aki még le is sz*pna akkor simán feladnám azt ami most van.”

    Először felháborodtam, hogy mondhat vki ilyet? Aztán arra gondoltam, hogy nyilván ütős mondatokat válogattak be az összeállításba. Bár az is valószínűsíthető, hogy nem kellett hegyeket megmozgatni ahhoz, hogy ilyen mondatokba akadjanak… hisz szinte ott herevernek az ‘utcán’.

    A mázasság illuzórikusan megkomponált képe köszön vissza a habos-babos menyasszonyi ruhákban, a profifotókban, az időnként hitelből finanszírozott, majd facebookon gondosan posztolt limuzinos mennyegzőkben. A valóság bizonyára nem ennyire filmszerű és bízom benne hogy nem is annyira elkeserítő mint az idézett úriember mondata.

    Kedvelés

    • Én kaptam már meg hasonlót, mert a férjem már volt házas ( a fia nálam jó fél évvel idősebb), húsz év van köztünk. És sok helyről láttam a visszajelzést, hogy milyen jó neki, hogy egy fiatal és csinos felesége van. Mintha egy kiegészítő lennék. Oké, nem miattam vált el, évek óta külön éltek, de így is én voltam a “kirakatfeleség” sokak szemében, mert fiatalabb vagyok nála, vékony, és biztos a pénze miatt mentem hozzá.
      Akik így álltak hozzá azok hasonlóan gondolkodnak, mint az általad idézett pasi: “ha találok egy fiatalabbat – szebbet, akkor miért ne váltanék. Eszükbe sem jut, hogy nem csak ezen múlik a dolog.

      Kedvelés

      • Szerinted tényleg jellemző, hogy a lakástulaj nők a kőművesfiúkat ágyba viszik ?

        Pont azt értékelem a nőkben, hogy nekik neveltetésüknél fogva vagy sem,
        de szerelem és a másik tisztelete teszi kívánatossá illetve még örömtelibbé a szexet – és a férfiaknak is azt a részét kedvelem, akik így vannak ezzel.
        Semmiképpen nem tartom szerencsésnek, ha a párkapcsolatok terén a nők mennek el a férfiak igénytelensége irányába ahelyett, hogy a férfiak igényessége, minőségi kapcsolat iránti igénye növekedne.

        Kedvelés

      • Nos, nem tudom, viszik-e őket, de vannak, akik szeretnék…
        A nők pedig e téren is sokfélék… Meglep?
        Én is magamévá tettem anno “a nőnek szerelem kell a szexhez” tézist, majd rájöttem, hogy ellentét feszül a neveltetésem és tényleges működésem között. Ugyanis nekem nem kell (mármint szerelem). Ez NEM jelenti azt, hogy nem vagyok képes értékelni illetve megélni. Továbbá NEM jelenti azt, hogy válogatás nélkül mindenkivel. (Ezt a hasonló vádakat megelőzendő írom le, mert tapasztalatból tudom, hogy az emberek jelentős része végletekben gondolkodik.)
        Ezzel nyilván nincs mindenki így, ugyanakkor nem is vagyok vele egyedül. Jóval többen érzik így, mint ahányan kimondják. Ez a nevelés “érdeme”, de a lelke mélyén nem változtatja meg az embert..

        Kedvelés

      • Egyébiránt meglehetősen naivnak tartom az elképzelésedet. Elég csupán a házasságtörések magas arányára gondolni. Matematikailag nem stimmel, hogy a hűtlen férfiak kizárólag prostituáltakkal vagy egyedülálló nőkkel lépnek félre.
        Persze a félrelépés indoka és a “kell-e szerelem a szexhez” nem egészen ugyanaz a kérdés, de bizonyos fokú összefüggés fennáll közöttük.

        Kedvelés

      • 🙂 nem én találtam ki, egy Hannibál lektűr nevű csóka blogján olvastam anno, nagyon vicces szórontásai vannak. 🙂

        Kedvelés

  15. Jól csinálod! Talpraesetten, önállóan, akkor is ha nehéz.
    Amíg megérkezik a “fehérló nélküli”, addig főzz jókat másokkal és érezd jól magad! (Azt gyanítom ugyanis szétnézve az ismerőseim között, hogy aki jól van – függetlenül a szexi ruháktól – mintha hamarabb találna párt. Abban pedig biztos vagyok, hogy aki önállóan is tud jól lenni, az párkapcsolatban is boldogabb.)

    Kedvelés

    • “Amíg megérkezik a “fehérló nélküli”, ”
      látod, csak kicsúszik.
      miért is tekintünk erre az egyedülálló (egyedülállóan kiváló és kellemes állapotra, magas életminőséget biztosító helyzetre) állapotra átmenetiként?
      miért gondoljuk, hogy most csak vegetálunk, de majd eljön a kapcsolat?

      alapvetően téves kiindulópont az, hogy az egyedülálló emberek átmeneti állapotban vannak és most rossz nekik (kinek nagyon, kinek csak kicsit), de majd, ha lesz kapcsolatuk minden gondjuk megoldódik.

      ez baromság.

      tévedés

      Kedvelés

      • “Amíg megérkezik a “fehérló nélküli”, csak utalni akartam Eszter kifejezésére. Az pedig az én szememben nem baj, ha valaki párra vágyik. Mert vannak olyan dolgok, amiket párosan kellemesebb.
        Abban viszont tökéletesen egyetértek, hogy sem a párkapcsolat, sem egy (még egy) gyerek nem old meg problémát.

        Kedvelés

      • Árnika, ez az, pontosan.
        de hiába (?) tudom én, hogy értékes, okos, életrevaló vagyok egyedül is, mégis konkrétan rettegős érzés belegondolni, hogy ennek a kapcsolatnak vége lesz, márpedig az lesz (vagy csoda történik, és már nem is tudom, hogy ezt akarnám-e…). mikor fogom én a _magam számára is_ vállalható életmódnak tekinteni az egyedüllétet? (és mikor leszek képes kimondani, hogy hiába szeretem, ha ő meg harminc x évesen épp csak kamaszodik most..?)

        Kedvelés

  16. miután egyre kevesebb a remény arra, hogy örömteli párkapcsolat létezik, én inkább téged kérdezlek: hogy a francba csinálod? mit tudsz amit én nem?

    (és még: sokkal szarabb úgy egyedül lenni és nem tudni, hogy kit hívj segítségül, ha közben ott szuszmákol melletted a zurad. vagy esetleg ébren van és közli, hogy
    – nincs is szükséged segítségre;
    – és ne mozogj olyan hangosan, annyira nem fájhat a hasad;
    – vagy ha annyira fáj oké bevisz a kórházba, de itt ne maradj, ha ennyire szarul vagy)

    szóval hogy csinálod, hogy az ilyeneket eddig megúsztad?

    Kedvelés

  17. en tovabbra sem ertem azt a tarsadalmi konszenzust, hogy az egyedülallo nökröl miert ugy beszelni, mint a fogyatekkal elökröl.
    szerintem mar reg elmultak azok az idök, amikor a telet nem lehett tulelni egyedül, csak egy ferfival, ezert zaros hataridön belül kell talalni egyet, mert különben a lelkünkön szaradnanak a demografiai mutatok, es mi lennenk a tarlos istvan szinglihordaja, ahelyett, hogy rendes tagjai lennenk az 5millio vargaistvanne orszaganak.
    en szemely szerint nem gondolom, hogy a boldogsag kulcsa az lenne, hogy a nök egy darab ferfival eljenek, akitöl gyermekeket nemzenek, es aztan jöhet az istenhazacsalad. ha eppen valakit szeretnek, es jo vele együtt lenni, akkor persze, de altalanos elvaraskent megelni szerintem idejetmult, es föleg nem függ össze semmilyen kepesseggel.
    ezt a gondolkodast tükörzik azok a megfogalmazasok is, mint hogy talaltam-e mar(!) valakit, es hogy az ember revbe er, meg a kommentekböl az olyanok, mint “ha nem lenne a parom, ott tartanek ahol te.” miert te hol tartasz? mindenki hatost dobott volna a kockajaval, te meg csak harmast?
    persze magyarorszagon szinte lehetetlen elkerülni uton-utfelen ezeket a megjegyzeseket, a magas lectöl a venlanysag remen at, mert az elet felsöbbrendü ertelme a hagyomanyos csaladmodell, vagy az eppen ahhoz vezetö ut, ld. tartos/komoly/harmonikus kapcsolat, ami attol tartos/komoly/harmonikus, hogy benne rejlik a hazassag potencialja.
    szerintem ennel vannak mar a 21. szazadban joval modernebb megoldasok is, ugyanis a csalad legyen az, ahol az ember jol erzi magat, ez pedig barmilyen kombinacioban lehetseges, nem kellenek hozza ezek a nemekböl fakado kenyszerszerepek.

    Kedvelés

    • Van egy barátom, aki ugyanerre panaszkodik, hogy beszólogatnak, megmondják, hogy harmincévesen hol kéne tartani a magánéletben, párkapcsolatban. Ő meleg, és én ezt úgy képzeltem, hogy mivel Magyarországon ez eleve egy normától eltérő állapot, őrajtuk nem kérik számon a normákat. És de. És ugyanúgy szorong és nyomorog, nem elég a lelki teher, amit a normától való eltéréssel járó sanda pillantásoknak köszönhet. Elképesztő, hogy mennyire szeretjük megmondani a többieknek, hogyan kellene élniük.

      Kedvelés

    • teszem hozzá, az a két nő, akik engem eddig arra emlékeztettek, hogy hát már kellene férj meg gyerek, mindketten elképesztően nyomorult házasságban éltek/élnek, kőkemény testi-lelki terrorban…

      Kedvelés

  18. Mit tudunk, amit Te nem?
    Hát Eszter, én mondjuk lófaszt se tudok, amit Te ne tudnál. 🙂 Ezt bizton állíthatom.
    Én mára oda jutottam az elméletemmel, hogy szerintem két ember megismerkedése és egymásra találása a szerencsén, véletlenen, a csillagok együttálásán, stb múlik. Nincs rá recept. Vársz, nem adod alább, tartod a lécet rendületlenül, amíg meg nem ugorja valaki ívben. Biztos, hogy van olyan, aki ezt tudja teljesíteni. Amíg ilyen nincs, addig nincs párkapcsolat és ezerszer jobb, hogy akkor inkább nincs. Mert a nagy kompromisszum csak visszaüt valahol majd.
    Vicces, hogy én hogy ismertem meg a páromat 3 év egyedüllét után (előtte sok kicsit, vagy nagyon gáz párkapcsolatban voltam). Bécsben élek, ő svájci és Svájcban (bár mindjárt költözöm). Kazincbarcikán ismerkedtünk meg egy esküvőn. Ha nekem ezt valaki előre mondja, körberöhögöm. Ez nem érdem, teljesítmény, szexiség, rafinéria, vagy bármi más függvénye. Pure mázli.

    A család, ismerősök és akárki megjegyzéseit pedig magasról le kell szarni. Na ezt nagyon nehéz, én is sokat szenvedtem miatta, mert bántó és hibáztató mindig. Nem elég, hogy az ember egyedül van, még hibáztatják is érte. Amikor jól voltam is meggyőztek, hogy nekem nem jó egyedül. Mert egy fiatal nőnek egyedül…. jaj. Amíg egyedül voltam azt hallgattam, hogy “ez hogy lehet?”, meg “túl nagyok az elvárásaid”. Meg hogy csinosnak, kedvesnek, lágynak kell lenni. Ezzel mára úgy telítődtem, hogy aki jótanácsot akar adni, kedvesen, azt is a bánatba küldöm vérben forgó szemmel, mert nekem ne mondja meg!
    Elmondhatom, hogy megjegyzések tekintetében csak egy fokkal javult a helyzet, amióta nem vagyok egyedülálló. Az első, végtelenül primitív reakció (amit már írtam itt egyszer kommentben) az volt, hogy “örülünk, hogy észhez tértél és lejjebb adtál az irreális elvárásaidból”. Ez milyen gyönyörű, hát nem? Örömömben, bánatomban egyaránt leköpnek és hibás vagyok.
    Most pedig épp azt hallgatom, hogy hát jó-jó, örülnek, hogy van párom, de hát “milyen kár, hogy nem magyar fiú” mert akkor “nem költöznék még messzebbre”. Hát az apátok tudjátokmijét.
    Azt már csak halkan fűzöm hozzá, hogy számomra külön pozitívum, hogy másik ország szülöttje, mert nyílt, liberális, elfogadó és a többi. Ami biztosan felellhető magyar férfiakban is, de nekem nagyítóval kellett keresnem és csúfos kudarcot vallottam az esetek túlnyomó többségében. Valami mindig hiányzott. Okos, de rasszista. Figyelmes és kedves, de homofób. Meg nagyon sikeres, de az anyja mos rá. Namármost ezekkel kezdjen más, amit akar, én kösz, de nem kérem és nem, nem leszek megértő. Pláne nem úgy, hogy velem sem az senki.

    Úgyhogy te csak hagyd a lécet ahol van. Nagyon jó helyen van az ott és majd jön a lécet ívben ugró fazon is. Addig meg ismeretlenül is ölellek ezerszeresen! 🙂

    Kedvelés

    • Csatlakozom, én is ezt akartam írni, pure mázli kérdése 🙂
      Nekem még kellett hozzá egy kis erőltetés a saját magam részéről a saját magam érdekében, ez az erőltetés pedig az életörömök tudatos igenlése és keresése volt. Így amikor közeledett egy kedves jóbarát, akkor egyrészt ijedten lecsaptam a sorompókat (nem járunk, nem lakunk együtt és nem fogadunk hűséget, nemnemsoha), de lelkileg és testileg ott volt a jólesés és valami nagyon bénán de sikerült vele közölni ezt, hogy ha a sorompók oké, akkor mehetne a játék, mert amúgy sok minden jólesne, de a poros, börtönös hozadékaiból nem kérek. Aztán innen megint mázli, csillagállás, hogy végül még működött is ez a játék, sőt, nagyon kellettek a sorompók, máig képes tiszteletben tartani a köreimet, éppenséggel nekem nehéz őket fontosnak tartani.

      Azt hittem, hogy traumatizált vagyok, ezért nem tudom elég szépnek látni a szerelmet, biztos csak ezért félek, mert sok rosszat láttam és tapasztaltam. Ezek viszont tények, csak körül kell nézni, tönkremennek és csúnyák a kapcsolatok és rossz benne lenni és nehéz kijönni és én szívok mindig. És igenis mindennek ellenére is szépnek tudtam látni sok momentumát, én még akkor is tudtam értékelni a szép perceket, a jó hangulatú bort/zenét/helységet, ha nem is szerettek annyira.
      A hiba nem a mi készülékünkben van! És tetszik ahogy írsz, Eszter,úgy finoman hogy közben bátran nyersen arról, ami nyers!

      Kedvelés

  19. ajaj! ácsi ácsi!

    jönnek a válaszok olyan párkapcsolatban élő nőktől, akik pár éve vannak párkapcsolatban!

    0-15 év boldogság az nem ér! azt még én is hoztam.

    kérem azok jelentkezését (és a bölcsek kövének átadását), aki 15-ön túliak és boldogok és kerek minden és egyenlő, meg egyenrangú meg megértő és támogató. és még ezen felül sem rasszista, homofób és sikeres és önmagát önmagaként tudja meghatározni. és még pláne képes az önreflexióra (ha már léc)
    na.

    Kedvelés

      • Én itt vagyok, mint példa. A 22 év alatt költöztünk vagy 6-szor, volt jó sok munkahelyünk, meg egy 2 évig tartó csúnya betegség is, tehát az unalom nem tudott elhatalmasodni. Ráadásul amikor picik voltak a gyerekeink kaptunk rengeteg segítséget, tudtunk sokat ketten lenni. Na majd most kiderül, hogy felnőtt gyerekek mellett mit tudunk egymással kezdeni.

        Kedvelés

      • Azért én meghallgatnám Bözsi verzióját erről 🙂 Leginkább arról, hogy boldognak látja-e ezt valóban.

        Kedvelés

      • A kiralyi haz az egyseg es a folytonossag szimboluma, a boldogsag faktor teljesen irrelevans ezekben a hazassagokban. A latszat fenntartasa felulir mindent, az alattvalok mar fellottek volna a monarchia egesz intezmenyet a holdra, ha az nem igy tenne.

        Kedvelés

    • Árnika, a kommentedről a saját helyzetem jutott eszembe:

      Szóval várom azok kommentjeit, akik legalább 5+ éve nem élnek kapcsolatban, gyerek nélkül, egyedül, mégis boldogok, elégedettek, a jövőt fényesnek és ígéretesnek látják, önbecsülésük és önértékelésük rendben van, és magasról tesznek a rokonok/család károgására.

      A múltkor egy kedves ismerősöm azt mondta, hogy nem tudhatom, mert nincs gyerekem. Először kicsit megsértődtem, aztán rájöttem, hogy igaza van. És úgy gondolom, hogy aki nem él legalább 5-6 éve egyedül, annak fogalma sincs erről a műfajról, és legtöbbször csak annyi látszik, hogy te bezzeg délig alhatsz, nem kelt a gyerek.

      Néha nem könnyű normális embernek éreznem magam, ekkora ellenszélben.

      Eszter, köszönöm az írást.

      Kedvelés

      • Ennek a sok kritériumnak nehéz megfelelni, akár párkapcsolatban élsz, akár nem. De azt hiszem, én elég közel jutottam hozzá 🙂

        Kedvelés

      • Jelen! 😀 En 10 eve elek egyedul, es koszonom, jol vagyok! 26 evesen azt mondtam egy iszonyat rossz kapcsolat utan, hogy na nekem most volt eleg. Azota egyedul elek. Az onertekelesen ugyan meg kicsit meloznom kell, mert az neha erosen meginog, de altalanossagban azt mondom jo igy. Bar eleinte en is azt gondoltam, hogy valami baj van velem, hisz nincs pasim. Tulsagosan beleegett az agyamba, hogy a no melle kell egy ferfi. Kiderult, hogy nem kell. 😀 Igazan akkor jottem ra, hogy milyen jo nekem, amikor a baratnoimmel osszeultunk 4 en. En voltam az egyetlen kozulunk, aki egyedulallo es nincs gyereke. Ok irigyeltek engem, mert en mosolyogva meseltem a sztorikat ok meg buskomoran szidtak a ferjeiket es utaltak az eletuket. Ok mondtak nekem: te csinalod jol. Egesz uton hazafele ezen morfondiroztam a kocsiban (jol el is tevedtem :D) Nem vagyok meggyozodve rola, hogy jol csinalom, de szeretek elni, idom nagy reszeben jol erzem magam, A rokonok megjegyzeseit ugy tudom elviselni, hogy a szuleimen kivul senkivel nem tartom a kapcsolatot, maximum evente egyszer talalkozom 1-2 rokonnal, kb fel orara. A beszolasokat meg altalaban leallitom. Ha valaki osztja nekem az eszt, hogy hogy kene elnem, csak megkerdezem tole, hogy megis melyik kerdesemre valaszolt ezzel es altalaban itt veget is er a beszelgetes. Egyebkent nem vagyok kapcsolat ellenes vagy ilyesmi. Ha jon egy olyan pasi, aki meguti a lecet, akkor hajra. Ha nem akkor marad igy. 🙂

        Kedvelés

      • Potykamano, köszi a választ, igazán jól esett olvasni, a 10 év megvan nálam is.
        Többnyire élvezem, a szabadság részét főleg, de azért ahogy közelebb vagyok már a negyvenhez mint a harminchoz, szorongat a kérdés, hogy lesz a családom, gyerekem, mert szeretnék.
        Úgy látom a kommentekből, hogy nagy mázlira van szükségem! 🙂

        Kedvelés

      • A gyerekkérdést ilyenkor már érdemes komolyan átgondolni. Ha egyedül vállalsz, akkor az nem csak anyagi meg egzisztenciális szempontból nehezített terep, de egy sor adminisztratív akadállyal és előítélettel is meg kell küzdened. Borzasztó elszigetelő élmény, én ezzel viaskodom már néhány éve. Na, erre is milyen jó lenne egy (netes vagy nem netes) támogató csoport! Indítunk?

        Kedvelés

      • Na igen, a csalad kerdes… Hazudnek, ha azt mondanam, hogy engem nem foglalkoztat a dolog, hisz en is kozelebb vagyok a negyvenhez. Erdekes modon viszont harmic korul sokkal jobban bantott a dolog es sokkal jobban aggodtam emiatt. En is nagyon szeretnek gyereket, de nem minden aron. Inkabb ugy fogalmaznek, hogy csaladot szeretnek, amolyan “normalis” felet. 😀 De ha nem, hat nem. Igazabol, mint itt is, az ismeroseim koreben is azt tapasztalom, hogy a jo csaladhoz/hazassaghoz tenyleg mazli kell. Persze benne van a pakliban, hogy az elejen jo lesz utana meg gaz. Viszont, ahogy a felhozatalt nezem, olyan sem nagyon van, akivel elkezdenem…. 😀 Sajnos ahogy elnezem tobb baratnom eletet, tenyleg ugy gondolom, hogy nekem jo igy. Es jol is erzem magam, en meg mindig tudok orulni egy szep viragnak, orakon bamulni a tujaimat es gyonyorkodni, hogy mekkorak lettek. Orulni a napsutesnek, az esonek a honak. En ezt nem akarom elvesziteni, mert ez jo. Es ha ebbe be tud csatlakozni egy pasi es egy ket gyerkoc, akkor hurra, de en ezt senki miatt nem akarom feladni. Marpedig ahogy elnezem, sok helyen egy rossz kapcsolatban ezek a dolgok eltunnek…. 😦

        Kedvelés

      • “mégis melyik kérdésemre válaszolt ezzel és általában itt véget is ér a beszélgetés.”
        Ezt megjegyeztem, tetszik 🙂

        Kedvelés

    • nem egészen hiteles a hivatkozásom, csak mesélte valaki a múltkor (én nem láttam), hogy van egy felmérés/tanulmány, ami szerint jellemzően a legkisebb gyerek 15 éves koráig folyamatosan egyre nehezebbnek élik meg a felek a házasságot és ha addig nem borul be a szekér, akkor utána általában elkezd javulni a helyzet. nem tudom, hogy ez így van-e vagy sem, csak megosztom veletek mint érdekességet.

      Kedvelés

      • A kisördög szól belőlem: akkorra már nagyjából leszámoltak azzal, hogy ez nagyon jó lesz hosszútávon, de válni macerás, meg nagy esélye annak sincsen, hogy jobbat találnak, tehát inkább kialakítják a viszonylagos saját privát életet a házasság takarója alá / mögé.

        Kedvelés

      • Az én szüleim akkor váltak el, amikor én 25 éves voltam, önellátó, a húgom 20, egyetemista, ők pedig 25 éve voltak házasok, azelőtt 3 év párkapcsolat egyetemen.
        És nem fogjátok elhinni, mert semmi értelme nincs még számomra sem, de szinte derült égből ért mindannyiunkat, mert minden vitával, konfliktussal, elhidegüléssel együtt is egy viszonylag jól funkcionáló család voltunk. Bár az igazi törés az omniózus esemény előtt 7 évvel következett be, úgyhogy gondolom, ott lógott a levegőben, csak tették a süketet és vakot (apám főleg, anyám próbálkozott mindenfélével).
        Megdöbbentő egyébként, hogy a felnőtt fejemre is milyen hatással bírt ez lenni, valahogy kicsúszott a talaj a lábam alól a tekintetben, hogy létezhet-e igazán hosszan jól működő kapcsolat? Mert a mienk lassan 10 éve ilyen, de egy pillanatig nem veszem magától értetődőnek, és ott lebeg előttem a sokkal valószínűbb jövőkép, hogy megcsaljuk egymást, kiszeretünk, másba szeretünk, elválunk és a többi.

        Kedvelés

      • Szerintem jó, hogy nem veszed/veszitek magától értetődőnek, másoknál talán részben épp az a baj forrása. Én ilyen hülyén vagyok összerakva, hogy szeretek rémeket látni, de legalább így tudok figyelni a jelekre, és fordítani a helyzeten. Remélem.

        Kedvelés

    • Tudok jelentkezni, második házasság, 22 év, de az sem mellékes, hogy más generációk produkálták ezt.
      Igaz, hogy már mi is mindketten elváltunk egyszer, de az én férjem még az a generáció, mint szokta volt mondogatni,
      aki “20 évesen látott először pinát, azt is a buszmegálló falán ” 🙂
      Maximálisan és zsigerből tiszteli a nőket, ősfeminista, és pokoli jó szerető.
      A mai generációknak már sokkal göröngyösebb az útjuk, rengeteg lehetőséggel és épp ebbe zárt buktatókkal mindkét részről.
      Így nem csoda, ha nem jön össze ilyen jól.

      Kedvelés

      • Szüleim válásuk után 22, illetve 24 éves házasságokat éltek (mindkettő halállal ért véget).
        Másodjára valamit jobban csináltak, pedig mindketten “típusosan” választottak. Emlékeim szerint másodjára jobban figyeltek a párjukra és sokkal többet beszélgettek.

        Kedvelés

  20. Én régóta gondolom, hogy a nőgyógyászok minimum nyolcvan százalékának kellene egy jó alapos xxxxxxx amit bexxxxxxx sóval és citromlével, majd összexxxxxx felszívódó varratcérna helyett xxxxxxxval, xxxxxxvel.
    Örökös kötekvésemnek hadd adjak megint hangot: Isten, Jézus, Allah, Buddha, Zeusz, Krisna nagybetűvel van. Akkor is,ha nem hisz a létezésében az illető. Köszi.

    Kedvelés

      • mi az isten annyira bonyolult ebben a kölcsönösségben, amit én eddig mindig elvétettem?! Valószínűleg tényleg az isten.
        Az első köznév, a másodikat viszont csak személynévként tudom értelmezni. Ha másodszor idézőjelben lenne, vagy dőlt betűvel, akkor lenne értelme köznévként is, de nincs semelyik, úgyhogy csak úgy tudom értelmezni, hogy magára az entitásra gondoltál, vagyis a második tulajdonnévként értelmezhető.

        Kedvelés

      • bocs, de engem kisse idegesit hogy a helyesirasunkat javitgatod akarmilyen ugyben is teszed. ha kerdesem van milyen i-vel irjam istent, hidd el szolni fogok.

        Kedvelés

      • Alapjában véve legyűröm a nyelvtannácit magamban, és nem javítgatok, nincs is nagyon mit, meg nem is az én dolgom, de ez az egy dolog kiveri a biztosítékot. Valakinek a muszály, valakinek az egyenlőre-egyelőre ilyen, nálam valszeg azért ez a nyomógomb, mert direkt degardálást mutat a személynév kisbetűvel való írása, mint nemecsek ernőnél például. Mellesleg akkor volt tilos nagybetűvel írni tulajdonnévként ezt a szót, amikor a kor ideológiájához lehetett simulni ezzel a kis gesztussal is. Talán ezért van, hogy ma is divat megvetett, lenézett személyek (politikusok) neveit egybe és kisbetűvel írni, elég primitív dolog szerintem ez. (Természetesen más, mikor köznevesülésről van szó, a félreértések elkerülése végett.)
        Messzire vezet ez a téma, nekem az a véleményem, hogy hittől, világnézettől függetlenül Isten nevét nagybetűvel kell írni, ha tulajdonnévként szerepel. Akár negatív, akár pozitív kontextusban.

        Kedvelés

      • A tobbsegunknek van nyomogombunk. Ha sokat vagyunk itt egyutt, mar szepen meg is ismerjuk, talan el is fogadjuk egymas nyomogombjait.
        Az enyem pl. az xne y. gizella formatumu nevvalasztas.
        Kiveri nalam a biztositekot.
        Mindig lealazzam azt, aki ilyen nevvel mutatkozik be?
        Nem hinnem, hogy kene.
        Isten, isten. El tudod kepzelni, hogy valakinek ez igazabol semmit nem jelent?

        Kedvelés

    • Nem akartam beszállni, de ha már: olyan szó nincs, hogy kötekvés, mert az kötekedés 😉
      Én is hívő vagyok, ráadásul katolikus, mi még akkor is nagy kezdőbetűvel írjuk Isten nevét, mikor nem is kéne. Viszont engem nem zavar, ha valaki kicsivel írja. Ha majd hisz benne, és fontos lesz neki, ő is naggyal fogja. Sőt, le fog borulni előtte. Addig meg úgy írja, ahogy akarja. Meg bármi mást is. (én még magyartanár is vagyok, úgyhogy bántja is a szemem, de nem annyira, hogy szóvá tegyem, majd a diákok dolgozataiban kijavítom)

      Kedvelés

      • Jaj, behalt a böngésző, bocs.

        Szóval, számomra – más nevében nem tudok nyilatkozni – az isten, mint köznév az jelzi, hogy a nagyfőnök, akit ki így, ki úgy hív, lásd Allah vagy Krisna, de azok már nevek, az isteni minőség tulajdonnevei. Bizonyára teológiailag fontos kérdés, hogy a büntető Jahve lehet-e ugyanaz, mint a szerető Abbe, akihez Jézus imádkozott, de ebbe most ne menjünk bele :).

        Kedvelés

      • Értem már, köszönöm. Nehéz a vallási kötődésű szavak helyes értelmezése, nincs rá elég kifejezésünk.

        Kedvelés

      • Olvassa 🙂 ha röhög, akkor kiátlagolja az itteni üvöltve síró druszáját…
        VDSz-es tő! (Sz, mint szeretjük :))

        Kedvelés

    • sokszor nem irok istent, mivel nem is igen hiszek benne…en is erintve erzem magam, hogy “meg van mondva” hogyan irjam…ez nem hitkozosseg, mas ugyben verbuvalodtunk ide…

      Kedvelés

  21. Nincs semmi titok, tényleg a mázlin múlik, meg azért kell hozzá bizonyos fokú nyitottság. Ki kell menni a lakásból, mert onnan nehéz. Az “ismerős ismerőse” elvet követtem eddig, itt azért rámondják a kiszemeltre, hogy az az őrült??? és így nehezebb belefutni a rosszba.
    Én pasiból vagyok, de apám folyton szekál, hogy mikor lesz már unoka. Ez igen gáz, meg tudom érteni a felháborodásod, pláne a nőgyógyásztól ezt…, kész.
    4 év együtt, három hónap egyedül/2,5 év a következő, három hónap egyedül, és erre most megint betört a szerelem és Ő ajánlotta ezt a blogot, azért írom az első kommentemet ide… 🙂
    Ahhoz, hogy ne legyek egyedül éveket, kellett a szerencse, bár szerintem az is játszik, hogy nagyon sokat megyek bele az éjszakába, igaz a táncházazás nem az a divatos valami, de azért jó terep mindenkinek. Aki meg beáll cigánytáncot tanulni, vagy kalotaszegi románt, azért meg lehet saccolni, hogy nem az a gyűlölködős fajta. Sok emberrel találkoztam, aki azért jött, hogy ismerkedjen, ezért tanul táncolni. Érdekes világ, elhihetitek.
    Úgyhogy kedves Eszter fel a fejjel, az élet szép. A stílusodból ítélve nem kell aggódnod, úton van már az a magasugró, hogy szépen átvigye azt a lécet.

    (Jó dolgok íródnak itt Kicsikém, igazad volt…)

    Kedvelés

  22. Tíz perccel ezelőtt tettem le a telefont, a barátnőmmel beszéltem, aki 3 (katolikus beütésű életfilozófiával, párban vállalt) gyerekkel (1-3-5 evesek) éppen azt panaszolta, hogy ha most választana, nem vállalna (ennyi) gyereket, és hogy ebben a formában a férjével gyakorlatilag csak a mindennapokat megoldó teamként élnek, közük egymáshoz már nem nagyon van. Ez a várhatóan legalább még 5-10 így lehúzandó év után gyakorlatilag garantálja, hogy már nem is lesz.
    Persze kívülről nagyon rendes, többgyerekes család, nem ölik egymást, jól élnek, mindent megoldanak.

    Kedvelés

    • Ezt ugyan azért írtam, mert ellenpontozza Eszter bejegyzését, de aztán Arien kommentját olvasva az a kérdésem, hogy mi a normális?
      Jó-e az, hogy mindenkire ráhúzható egyenmegoldásokat javasolunk, pl. “esküvő-gyerek-hepinessz” vagy “egyedülélő bulis szingli”?
      Mindenkinek több szakaszból áll az élete, a folyamatos boldogság egy legenda, minden helyzetnek van több-kevesebb előnye és hátránya.
      Pusztán azért nem lesz senki elégedett (már aki gondolkozik valamit is az életéről), mert hozta az elvárt mintákat, vagy mert direkt szembement velük. Az lenne a fontos, hogy mi magunk legyünk elég erősek és bátrak felismerni, mikor mi a jobb abban a pillanatban / életszakaszban. Ha már nagyon nem jó egy kapcsolat, akkor kilépni, ha megtaláltuk azt, aki nagyon a másik felünknek tűnik, akkor belelépni… És nem áltatni magunkat azzal, hogy ha egyszer jó, akkor az feltétlenül a világ végéig fog tartani.

      Kedvelés

      • Én is sok embert ismerek, akinek kívülről nézve adott az, amire én vágyom, és aki mégsem boldog. Férfit is, nőt is. Mindez azt sugallja, hogy amit keresek, az szinte már… belül van, nem kívül. No de ezt így megtalálni – testi-lelki beteljesedés nélkül, csak szellemi síkon – hát, a konkrét megvilágosodás szintje. És az azért messze van… most még. 😀

        Kedvelés

    • mi 3+2+1 gyereket neveltünk közös háztartásban, és gyakran öltük egymást, amúgy olaszosan zajlott az élet, de a háttérben mindig megmaradtunk egymást szerető mindennapos szeretőknek, a jó szex az nagyon fontos sztem.

      Kedvelés

    • Nálunk az ötödik gyerek most egyéves, és én is azt érzem, hogy mintha már csak a mindennapokat megoldó/túlélő team lennénk, de én _tudom_ hogy mindjárt nagyobb lesz a pici, és visszatérünk egy kiteljesítőbb életformába. És úgy látom, bár nem beszéltünk róla, hogy a társam is ezt gondolja/erre vár, miközben nyomatja lelkiismeretesen a napi rutint. A barátnőd azért nem láthatja ezt, mert náluk sorban jöttek a gyerekek, én pedig láttam már olyat, hogy nagyobbak lettek és kitörtünk ebből.

      Kedvelés

  23. Hű, ha annyi pénzem lenne, ahányszor a nőgyógyász megkérdezte, hogy mikor jön a baba, már milliomos lennék. Na nem, de azért egy jó hétvégi bevásárlásra futná. Nem tudom, mit képzelnek magukról, hogy így belegázolnak az emberbe, de néha az az érzésem, mintha kevés kivételtől eltekintve, a legnagyobb prosztók mennének csak nőgyógyinak. Nagyon sokáig eltartott, amíg megtaláltam az igazit (az igazi dokit XD), és azóta is attól félek, mikor megy nyugdíjba, mert már elég idős. Neki például kérdés nélkül is elmondtam, miért nincs gyerekem, és miért nem lesz, és csodák csodája meghallgatott és megértett.

    És hogy a pártaláláshoz mi kell? Ezt én éppúgy nem tudom megmondani, mint a többiek. Nekem teljesen véletlenül sikerült. Az a része szerintem, hogy megtalálja az ember a megfelelőt, a szerencsén múlik, hogy jókor vagytok-e jó helyen. Amikor találkoztunk a férjemmel, én egy tök idióta kiscsaj voltam, nulla tapasztalattal, állandó hisztikkel, mély depresszióval, hatalmas szeretetigénnyel, és bizalmatlansággal a férfiak iránt, és magam se tudtam, mit akarok, a férjem pedig egy szintén teljesen tapasztalatok nélküli, csupaszív srác – nagyon nehéz volt neki velem, de valamiért mégis működött a kapcsolatunk és azóta is működik, pedig az ismeretségi körünkben senki se fogadott volna ránk – ennyit arról, hogy működőképes kapcsolat csak két egész, érett, kialakult személyiség közt alakulhat ki. Mi szép lassan felnőttünk egymás mellett, de tény, hogy a későbbi években már tudatosabban álltunk hozzá, figyeltünk egymásra, magunkra és a kapcsolatunkra – és ez a része szerintem tanulható, ha mindkét fél akarja, de ha nem, akkor megette a fene.
    Úgy gondolom, nem tudok semmit, amit más ne tudna, és sokszor van olyan érzésem, ha a párommal nem találkozom, a mai napig is egyedül lennék, hacsak a magánytól való félelem és a külső nyomás nem kényszerített volna kompromisszumra. Nagyon sok barátnőm van egyébként egyedül – és azt látom, hogy ha nem is könnyű így, akkor is jobb, mintha egy rossz vagy semmilyen kapcsolatban élnének, és vállalnának gyereket. Lehet, hogy hülyén hangzik, de a blogod alapján Eszter, te egy nagyon érdekes és különleges személyiség lehetsz – és az a tapasztalatom, hogy az ilyenek már azért is nehezebben találnak megfelelő partnert, mert nem illik hozzájuk akárki – ha viszont megtalálják azt, aki hozzájuk való, az nagyon mély, intenzív és életképes kapcsolatokat eredményez.

    Kedvelés

  24. A bili 25 év házasság és akár 10 gyerek felnevelése után is kiborulhat. Van rá példám a baráti körből. Aki mások szemében rendes, okos, megértő (másokkal), akinek nincs külső kapcsolata, extrém drága hobbija, nem részeges, aki nem erőszakos, nem rendez jeleneteket, csak éppen semmibe vesz, attól sokkal nehezebb megszabadulni. Én még adok esélyt magamnak. És mindez szerelmi házasság után. Az ember nem arra van programozva, hogy egy valakit örökké ugyanúgy szeressen. Akivel nem jó, azzal nem jó és kész. Nem lehet megmagyarázni, bár lehet látni (utólag) az okokat. Ez inkább biológia mint bármi.

    Kedvelés

  25. Eszter, szerintem 95% szerencse, h szembejön a megfelelő ember vmilyen módon velünk és mi is épp olyan állapotban leszünk, hogy egymásra találjunk. Nálunk volt némi fáziskésés, de máig áldoz az eszemet, hogy adtam egy esélyt a kapcsolatunknak. 12 éve tart. Ja és igen: lehet szerelemben élni végig, de egy kapcsolat tuti fluktuál ennyi idő alatt, vannak jobb, rosszabb, szuper és szar időszakok, nyilván az élet történéseiből fakadóan is. Egyébként minket a két gyerek épített, de ez csak évek múlva látszott. És a szex is lehet az évekkel egyre jobb. Komolyan.

    Kedvelés

    • Igen, ez teljesen így van, minden kapcsolatnak vannak korszakai, jobbak, rosszabbak, attól függően, hogy mennyi a meló, hogy áll az ember anyagilag és egészségileg, mennyi ideje van a másikra. A szexszel kapcsolatos állításoddal is abszolút egyetértek, az rengeteget változik és én is azt tapasztalom, hogy az évekkel csak egyre jobb lesz.

      Kedvelés

  26. Óóóó, egyik kedvenc témám. Olaszországbajöttem hozzászólásából kiindulva: Éva valamikor ígérte, hogy lesz egy poszt arról, hogy miért a gyermektelen kapcsolatok/házasságok tűnnek boldognak, boldogabbnak. Én eléggé naiv, tapasztalatlan kis izé vagyok 33 évesen is, de valamiért úgy látom, hogy ha két ember meg tudja tartani a saját személyiségét, érdeklődését, világát, és ezt egymással meg tudják osztani, az hosszútávon nagyon is életképes, ellentétben azzal, ha tényleg csak egy feladatmegoldó teamre redukálja le őket 2-3 gyerek gondozása…. mit gondoltok?

    Kedvelés

    • Szerintem nem törvényszerű, hogy két, önmagában is megálló, boldog ember feladatmegoldó csapattá válna pusztán attól, hogy van gyerekük. Nem is ezt mondtad, de most így reagálok. Ha jó a házasság, a gyerekek olyan többletet tudnak hozni, hogy ihaj. Nem a gyerekekkel van a gond, hanem a házassággal. Mert ha gyerekek mellett tönkremegy, akkor nélkülük is lehet, hogy tönkrement volna, csak később.

      Kedvelés

      • Ebben nem értek egyet. A jelenlegi rendszerben a gyerekvállalás nagyon sok buktatót hozhat a párkapcsolatra nézve. Is.Sajnos.
        Nálunk gyakran szóba jön, hogy belevágjunk-e (egészségügyi okokból amúgy is időigényesnek és macerásnak ígérkezik), és mai magyarországi viszonyok és kilátások között nem tűnik vonzónak.
        De ha a körülmények ideálisak is lennének, akkor is százszor meggondolnám: most bármennyire is egyenlő és erős a kapcsolatunk, nem akarok kockáztatni. Tudom, hogy a gyerekvállalással nagyon sok új színtere nyílna az egyenlőtlenségnek, vitatkoznom, izomból akarnom kellene, hogy egyenlően oszlanak el a gyerekkel járó feladatok köztünk. Én meg nem akarok akarni, meg vitatkozni, végre élvezni akarom ezt a kapcsolatot, amit elém tett az élet.

        És itt visszaérkeztem a poszthoz:
        Eszter, az, hogy tavaly ilyenkor találkoztam a férjemmel, az 98%-ban szerencsének, és 1-1%-ban a bátorságunknak köszönhető. Szóval igazán nincs mit tenni. Meg különben is! Egyedül élni kifejezetten jó dolog.

        Kedvelés

      • Most erre mit mondjak? Hogy olyan kutatás is volt, hogy jelölje meg, melyek voltak házasságának legboldogabb évei: mikor a gyerekek megszülettek, kb 2 éves korukig. Ezt mondták nők ÉS férfiak is. Nemcsak a gyerekvállalás hoz buktatót, hanem ha drasztikusan megváltozik bármely más körülmény: szülők durva betegsége, ápolása, munkahely elvesztése, baleset, krónikus betegség, túl stresszes munkahely, ilyenek. Gyakorlatilag minden nehézség játszik, mert bármi befigyelhet, és a gyerekvállalás nem nagyobb rizikó ezeknél, sőt.

        Egyébként meg, azok alapján, amit korábban írtál magadról, nekem úgy tűnik, hogy messze jobb pozícióból indultál neki, mint itt sokan, például én is.
        Nagyon sajnálnám, ha nem lenne gyerekem, mindenféle párkapcsolati nehézség ellenére.

        Kedvelés

      • Gyöngyi, pontatlanul fogalmaztam, az utolsó mondatoddal nem értettem egyet, ezzel: “Mert ha gyerekek mellett tönkremegy, akkor nélkülük is lehet, hogy tönkrement volna, csak később.”

        És persze a hozzászólásomat már meglevő gyerekekkel nem is lehet értelmezni, hiszen ők vannak, és képtelenség azt kívánni, hogy ne legyenek. Ezt a gondolatot nem tudom jól megfogalmazni.

        Szóval csak azt akartam kifejezni, hogy virágozzák minden virág, örülök minden boldog gyereknek, családnak, de most úgy látom, hogy a jelenlegi helyzetemben túl nagy ára lenne a gyerekvállalásnak, és annyira nem vágyom rá, hogy ezt meg is fizessem. Egyelőre elegendő kihívásnak érzem azt, amit Te is írtál: örülök, ha meg tudok majd birkózni egy esetleges munkanélküliséggel betegséggel, nem akarok újabb nehézséget, feladatot, különösen ha minimum 20 évre szól.

        Az, hogy jobb helyzetből indulok, mint sokan, teljesen irreleváns, nekem az én mostani helyzetem a minimum, az origó, ehhez képest érzem jobban, vagy rosszabbul magam.

        Kedvelés

      • Oké, oké. Eszembe jutott a pap, akihez jártunk esküvő előtt, ő mondta, hogy “Ugye, tudjátok, hogy amit most csináltok, az halálugrás? Semmi garancia nincs semmire, sem arra, hogy boldogok lesztek, sem arra, hogy együtt maradtok, semmire. Sok sikert! Imádkozom értetek.”

        Kedvelés

      • Ezt is bizonyították, meg az ellenkezőjét is 😀 Tavaly a fejlődéslélektan tanárom az első állítást igazoló kutatásokat hozott, de simán lehet, hogy máshol és mások az ellenkezőjét bizonyították be. Lehet, hogy ez kapcsolódik a házasságban csak a férfi jólléte magasabb, mint anélkül-eredményekhez, plusz kire hárul a gyermekneveléssel kapcsolatos feladatok zöme? Trollok, sírjatok a lomtárban: a csúnya, szingli feminista a magyarok szaporodását hackeli sátáni kommentjével!

        Kedvelés

      • Én azt olvastam, hogy csak a kisgyerekes házaspárok boldogtalanabbak, és minél nagyobbak a gyerekek annál jobban emelkedik a boldogságszint. Felnőtt gyerekek esetében már boldogabbak a gyerekes szülők. Nekem nagyon úgy jött le, mintha a fáradtság/leterheltség mértéke lenne egyenesen arányos a boldogtalansággal.

        Kedvelés

  27. Szia Eszter! Tőlem többen kérdezték már hogy csinálom, mert hogy milyen jó párkapcsolatban élek. Nem nagyon tudom ilyenkor, hogy mit válaszoljak. Vannak ugyan elvek, amikhez próbálom tartani magam, de ezek inkább arra jók, hogy a már eleve jó kapcsolat ne romoljon meg. Ilyenek pl. hogy ne legyenek repetitív veszekedések, hanem ha többször előjön egy probléma, akkor oldjuk meg, vagy veszekedés közben ne minősítsük a másikat, meg úgy általában egy vitának a problémamegoldás legyen a célja és ne az, hogy minél jobban megbántsuk a másikat. Aztán randizunk, 7 év után is, majdnem minden héten. A jó kapcsolat megtartásához nagyon nagy segítség volt nekünk, hogy szinte a legelejétől véglegesként gondoltunk egymásra. Itt most nem a “mindenáron”-ra gondolok, amit sokan kritizáltak, hanem arra, hogy ő kell nekem, ő az én párom, ezért a saját érdekem is, hogy ne rontsam el. Hogy ne laposodjunk el, hogy ne csaljam meg, hogy ne bántsam meg. Hiszen ha elrontom és marad egy tüske, még akkor is kelleni fog, akkor is jó lesz, csak egy kicsit rosszabb, mint most. Akkor inkább maradjon mindig ugyan olyan jó.
    De sztem ez mind nem lényeg. Ahhoz, hogy ezekhez egyáltalán hozzá tudj kezdeni kell egy nagyon jó alapanyag. Az kell hozzá, hogy nagyon szeressétek egymást, jól tudjatok együtt problémát megoldani és főleg az, hogy egyenlő rangú partnerek legyetek. Csupa közhely, mi? 🙂
    A megtalálás pedig csak mázli kérdése – ha eleget jársz emberek közé és megadod rá az alkalmat, akkor előbb-utóbb megtalálod a megfelelő embert. Első körben hallgass a zsigereidre, mert ha a chemistry nem stimmel, akkor rég rossz. Utána pedig legyél nyitott, de tedd magasra a lécet – ha úgy érzed valami nem passzol, hagyd a fenébe és nézz új után!

    Kedvelés

    • Panka, ez tök jó, hogy tőled ezt kérdezik (hogy csinálod? még jobb lenne: hogyan csináljátok, hogy jó a kapcsolatotok). Már egy korábbi bejegyzés kapcsán leírtam, nem ismételném: nálam nem kérdez a zöm, csak megjegyzi, hogy milyen szerencsém van; no nem azzal, h rátaláltunk egymásra — amivel egyetértek –, hanem hogy ilyen nagyszerű férjem van. Ami történetesen igaz, de ez ugye valójában azt jelenti (implikált jelentés), hogy “mázlid van, mert találtál egy olyan embert, aki kiszolgál/segít/kinyalja a feneked” (ki mit képzel mögé függvényében).

      Kedvelés

  28. nekem asszem 10 eve tart (datumokban nem vagyok jo), egy 2 es egy 4 eves gyerekunk van. es en is a mazlira szavazok. ahhoz hogy megtalaljatok egymast mazli kell. ahhoz hogy az utana hosszu tavon is jol mukodjon, na ahhoz mar sok mas is.

    Kedvelés

  29. Ma olvastam, megint egy nohibaztato cikk: ” (…) Az individualizálódásnak szerintem a nők a nagy vesztesei. Harminc fölött a nők maradnak nagyobb arányban egyedül, ha egy kapcsolat úgy megy tönkre, hogy abból gyermek született, az nagyobb eséllyel a nőnél marad, aki ezáltal még nehezebben talál magának új párt. Persze hozzá kell tenni, a szabadságot a nők akarták kivívni saját maguknak, s természetesen nem kívánnak visszalépni. ” “-Tavaly ősszel jártam Stockholmban, ahol meglepve tapasztaltam, hogy mennyire szenvednek a magasan képzett svéd nők attól, hogy nem találnak maguknak hasonló kvalitású férfiakat, emiatt egyre nő a szinglik száma a fővárosban; miközben teljes északi falvak maradnak nő nélkül, a férfiak kénytelenek Ázsiából importálni maguknak feleséget. A népszámlálási adtok nyilvánosságra hozatalánál történelmi változásként emlegették, hogy 2011-ben már Magyarországon is több nő rendelkezett diplomával, mint férfi.

    -A KSH korábbi adatai alapján is látszik, hogy a nagyvárosi egyedülállók között sok a magasan képzett nő, a kisebb településeken pedig az alacsonyan képzett egyedülálló férfi. Ez a két réteg kis eséllyel talál egymásra. Utóbbi többnyire piacképtelen még a kisvárosi, falusi házassági piacon is, aligha lenne az a diplomás nagyvárosi nők körében. ” http://hetivalasz.hu/itthon/az-individualizacio-nagy-vesztesei-a-nok-64885/

    Kedvelés

    • Ez a cikk nagyon gaz. A nok vesztesek. Hibasak, maganyosak. Vessenek magukra, ezt akartak. Most egyek meg amit foztek.
      Meg azt, hogy ha ujra gazdasagi fugges lenne a ferfi no kozott. Persze ugy, hogy a ferfi kezeben van a joszag, akkorr ujra eljonne a kanaan.
      Jaj!

      Kedvelés

      • Az Indiában tapasztalható nők elleni iszonyatos erőszakhullám egyik lehetséges magyarázata (valahol olvastam), hogy a férfiak bosszút akarnak állni a nőkön azért, hogy azok “elhúztak” – iskolázottabbak, jobban keresnek, jobb munkájuk van, egyre jobban élnek, és persze nem akarnak többé velük leállni…. Mert nyilván sokkal kézenfekvőbb halálra kínozni és erőszakolni őket (vagy az európai férfiaknak Ázsiából hozni a tudatlan és engedelmes feleséget), mint iskolába járni és normálisan viselkedni, és felnőni a feladathoz.

        Kedvelés

      • A ferjem e problemakorre (hogy iskolzatlanabbak a pasik)azt a megoldast javasolta egy vitnak soran, hogy legyen az egytemeken ferfi kvota, hogy tobb pasi kerulhessen be, mert ez igy hatranyos, hogy a sok novel kell egy palyanindulniuk.
        Es ezt halal komolyan mondta.

        Kedvelés

      • Indiában a kormány döntése volt a nők taníttatásának biztosítása, így remélték a gyerekszám csökkenését. Ami be is jött, mert a nők végre a tanulást választották. Ez lett belőle.

        Kedvelés

      • És harminc fölött, pláne gyerekkel már nem fognak annyira kelleni a férfiaknak. Ez az ütőkártya.

        Kedvelés

      • Annyi tortent, hogy alatamasztottak nehany, amugy szabad szemmel is jol lathato jelenseget a KSH adataival. Meg leirtak, hogy az individualizacio egy ujfajta szabadsagot ado, de sok kompromisszumot kovetelo es uj kihivasokkal teli folyamat, ami, tekintve hogy a nok elve nem indulnak egyenlo eselyekkel, megintcsak nem egy faklyas menet, komoly lemondasokkal, vesztesegekkel jar. Nekem nagyon kellene erolkodnom, hogy azt lassam, ez a cikk azt uzeni: a nok vesztesek, hibasak es maganyosak. A cim nem allasfoglalas amellett, hogy a nok vesztesek, hanem sokkal inkabb utal arra, hogy az individualizacio nem jo valasz, ebben a no megintcsak a rovidebbet huzza. A megfelelo gyerekkori szocializacio viszont az lehet, errol szol nekem a cikk vege.

        Kedvelés

    • “Tavaly ősszel jártam Stockholmban, ahol meglepve tapasztaltam, hogy mennyire szenvednek a magasan képzett svéd nők attól, hogy nem találnak maguknak hasonló kvalitású férfiakat, emiatt egyre nő a szinglik száma a fővárosban; miközben teljes északi falvak maradnak nő nélkül, a férfiak kénytelenek Ázsiából importálni maguknak feleséget.”
      Aha, a nők “szenvednek” a társhiánytól (amit maguknak köszönhetnek),
      ugyanekkor pedig a férfiak pedig “kénytelenek” importálni feleséget maguknak.
      Mert ők szenvedni nem akarnak, ezért kénytelenek.
      meg : tudnak is, mert van pénzük rá, és akarnak is, mert önmagukkal szemben is ilyen igénytelenek, hogy vásárt csinálnak az emberi kapcsolatból ahelyett, hogy szenvednének vagy normális lépéseket tennének,
      és a nőkhöz hasonlóan a másik embert is becsülni akarnák, meg magukat is,
      és ezért ők is “hasonló kvalitású” társat keresnének.
      De ha náluk nem szempont a társ hasonló kvalitáas, azért ne a nők legyenek már elmarasztalva, könyörgöm.
      Ollyan szép, mikor nő mond ilyeneket, komolyan mondom, mindig a “magával kötve, mint a kéve” gyönyörű József Attila metafora jut eszembe.

      Kedvelés

      • És még a lánc végére odatehetjük, hogy Ázsiában meg nőhiány van, és ez frusztrációt vált ki a férfiakból, aminek már nem is mondom a következményeit.

        Kedvelés

      • Nem, ez a cikk nem nőhibáztató, csak higgadtan kell olvasni…

        Egy szóval sem állítja, hogy a svéd nők hibásak, amiért otthagyják szegény alacsonyabb iskolázottságú férfiakat a falvakban, mivel azok csesztek tanulni. És rákényszerülnek az ázsiai nőimpotra. Ez max. azt mutatja, hogy a férfiak milyen hibás választ képesek adni egy társadalmi jelenségre, mert inkább egy idegen kultúrájú nőt hozatnak be maguknak, mint hogy az alapállásukon változtatnának. Jó is az, ha a zasszaony nem tud veszekedni, mert nem beszél svédül, csak esetleg némi tört angolt. 🙂 🙂
        Ezt nyilván itthon is megtennék a vidéken feleség/házirabszolga nélkül maradt férfiak, csak épp
        1. még nem jutott eszükbe,
        2. nincs rá pénzük
        🙂

        Sajnos a férfiimport nem megvalósítható, mivel nincs olyan része a Földnek, ahol a férfiak tömegesen alkalmasak lennének az egyenrangú párkapcsolatra.
        😦

        A nők jelentős része bizony szenved a társhiánytól, különben nem problémáznának itt a kommentelők is, hogy mi is a titka a jó párkapcsolatnak 🙂

        Én magam is egy szeretethiányos házasságból léptem ki 22 év után, kb. 7 éve (nem tartom nyilván az évfordulókat :-)), és remekül érzem magam így.

        Egy szó, mint száz: az érzékenység érthető a témával kapcsolatban, de árnyékra vetődni azért nem kell. Nem mindenki HIBÁZTATJA a nőket, aki értelmez egy sor statisztikai adatot, elmondja a véleményét a társadalomban lezajló változásokról. Ráadásul itt az utolsó mondatok pontosan arról szólnak, hogy a férfiak szocializációja szorul korrekcióra. Nem a nőké.

        Kedvelés

  30. Nem tudom, ez szerintem egy hülye feltevés, hogy majd a férfi megvéd, és a férfiakra nézve is egy szerepkényszer. Nem hiszem, hogy az én párom kimenne, és lekaratézná a részeget vagy a betörőt. Persze megpróbálna megnyugtatni, átölelne, de én sem biztos, hogy kiküldeném, ez tényleg a rendőrség feladata, és nem szeretném, hogy valami késelés áldozata legyen a párom ahelyett, hogy bent maradnánk a lakásban, ahol biztonságosabb.
    A nőgyógyász számomra mindig is mumus volt, és már egészen fiatalon is azt gondoltam, hogy nőneműhöz szeretnék inkább menni. Amikor először úgy volt, hogy nemi életet akarok élni, egy barátnőmmel elmentünk a klinikára. Ekkor kb. 20 éves voltam. Elküldtek vérvételre, ott el is ájultam, de le tudták venni a vért. Aztán egy másik alkalommal zajlott maga a vizsgálat. Biztosított a doki, hogy ez a létező legkisebb ilyen ketyere a piacon, meg hogy próbáljak valami másra gondolni, mi a kedvenc fagylaltom. Mondtam, hogy a vanília. Aztán elájultam, és állítólag rángatóztam is, úgyhogy azt hitte, epilepsziás vagyok, és elküldött neurológiára. Az asszisztensnő meg azt mondta, hogy előbb ezt kezeltessem ki, addig várjunk a nemi élettel. Lehet, hogy paranoid vagyok, de teljesen úgy éreztem, hogy azt sugallják, mintha én valami kurva lennék. Azóta sem mentem vissza oda, 5,5 éve élek nemi életet, ugyanazzal a partnerrel, és mindig óvszert használunk. Igazából azért sem szeretnék tablettát, mert mindenféle változást okoz, de az orvoshoz eljárni sem szeretnék. Tudom, hogy kellene a szűrés miatt, de nehezen veszem rá magam. E téren hiányosak az ismereteim, talán itt valaki meg tudja mondani, szűz lányoknál is lehet használni azt a kis fém izét? Vagy nekem kellett volna szólni?
    Az orvosi helyektől gyerekkorom óta irtózom, ezután az eset után szóltam is a háziorvosomnak, hogy utaljon be valami pszichiáterhez. Erre megkérdezte, ittam-e már eleget, na ugye, hogy nem, biztos a melegtől ájultam el. Pedig szeretném ezt kikezeltetni, mielőtt gyereket vállalok. Épp tegnap is rosszul lettem a Sziklakórházban. Szerencsére még ájulás előtt észleltem a tüneteket, és kikísértek.
    Egyébként van egy 40 körüli ismerősöm, ő is azt mesélte, hogy a doki minden egyes alkalommal megkérdezi tőle, hogy mikor megy férjhez, mikor jön a gyerek. Az is egy ilyen vén kecske. Egy felnőtt fia van a nőnek amúgy, de kiskora óta egyedül neveli.
    És még egy gondolatot megosztanék arról, hogy a házasságra hogyan hat a gyerekvállalás. Most fog szülni egy barátnőm, és a férje azt szervezi a facebookon a haverokkal, hogy mikor lesz tejfakasztó buli. Néztem is nagyot, hogy vajon arra gondolnak, hogy a nő szül egy gyereket, a pasik meg ennek örömére jól berúgnak? Nem az én tisztem megítélni a dolgot, de konkrétan minden pénteken kocsmáznak baráti körben (a nő is megy, de ő nem iszik, mióta várandós). És felmerült bennem, hogy vajon tudatosult-e a srácban, hogy ezentúl ez nem így lesz. Vagy ezentúl is így lesz?

    Kedvelés

      • Megnéztem, köszönöm. Remélem, nem így lesz, és összejön nekik. Én voltam az egyik esküvői tanú.
        Otthonszülésről van/lesz poszt? Érdekelne.

        Kedvelés

    • Virezma, amikor én először voltam nőgyógyásznál, hasonló okból, mint te, és én is szűz voltam még, én szóltam a dokinak, hogy mi a helyzet. Erre azt mondta, hogy hogy képzelem, így nem tud megvizsgálni – egy alkoholistának tűnő, borvirágos arcú, morcos férfi volt egyébként, ha csak ránéztem, megijedtem – és blindre felírt nekem egy tablettát. Nem volt se vérvizsgálat, se semmi. A tablettát szedtem, de egyszer csak nem jött meg a közti vérzésem. Kiderült, hogy azért, mert a gyógyszer túl erős volt nekem. Az új dokim, aki egyben a mostani is, elküldött vérvizsgálatra, és azt is elmondta, hogy abban, hogy kinek milyen gyógyszert írnak fel, a külső jegyek, a testalkat is szerepet játszik, a vizsgálatok mellett – amit én először kaptam, az nem volt alkalmas a számomra. Ezt a tablettát most már sok éve szedem, és minden oké vele. Emellett az orvosom azt is elmondta, hogy szűz lányt értelmes orvosnak eszébe sem jutna kacsával vizsgálni, ez esetben csak kézzel, tapintás útján történik a vizsgálat.

      Kedvelés

      • Jáááááááááj.
        Engem anyám elvitt ahhoz a dokihoz, aki kicsászározott belőle, de nem voltak túl jó emlékei. Mégis hozzá mentünk. Vérvizsgálat nélkül felírt egy olyan fogamzásgátlót, amit pár év múlva be is tiltottak, mert a hetvenes években volt nagy sláger, túl sok hormon volt benne. Évekig szedtem. Mekkora mák, hogy nem lettem tőle meddő!

        Kedvelés

      • Köszönöm a válaszod. Ez egyébként az egyetem nőgyógyászati klinikája volt, szimpatikus is volt a pasi, az asszisztensnő annál kevésbé, de meg sem kérdezték, szűz vagyok-e. Csak hogy milyen gyakran jön meg a menzeszem, hány napig tart. Anyám idején egyébként úgy ment, hogy szintén kurvának nézték, és nem adtak neki tablettát, mondván, hogy milyen szégyentelen, ne éljen szexuális életet.

        Kedvelés

      • Van normális férfi nőgyógyász is, tény, hogy amíg meg nem találtam, nekem is mindegyikkel bajom volt (nem ilyen durva sztorik, mint amiket fent írtok). Ezzel a dokival még az egyébként nem fáklyásmenet szülésem is abszolút pozitív élmény volt. Mindent elmondott, mindenhez kérte a belegyezésemet, mindenre figyelt. Olyat akartam, akivel lehet érzelmi dolgokról is beszélni és nem mond olyat soha, hogy “ez nem fáj(hat)”, sőt a legtöbbször mondja is, ha vmi kellemetlenebb dolog jön, hogy “sajnálom” — és abszolút együttérző arccal és hangon mondja.

        Kedvelés

    • „már egészen fiatalon is azt gondoltam, hogy nőneműhöz szeretnék inkább menni.”
      Egyszer voltam női nőgyógyásznál, azon kívül, hogy komplett hülyének nézett, (mondjuk ezt sok orvos szereti csinálni) még elég durván is kezelt, azzal a felkiáltással, hogy „magának ez nem fájhat ennyire” – hát de, fájt, vissza sem mentem hozzá. Nem azt mondom persze, hogy mindegyik női nődoki ilyen, csak ne legyenek illúzióid. Az emberek emberek, egyik ilyen, másik olyan, nemtől függetlenül.
      „szűz lányoknál is lehet használni azt a kis fém izét” – a spirálra gondolsz? Vannak minispirálok, igen, ezeket szűz lányoknak is felteszik, maga a felhelyezés elég kellemetlen, ezért csak akkor vágj bele, ha már „rutinnal” mész nőgyógyászhoz.
      Amúgy a hormonális fogamzásgátlást magam sem alkalmazom, hosszú távon nagyon egészségtelen, van egy elméletem, hogy a PCOS – policisztás ovárium szindróma – nevű anyagcsere-betegséget (és ezen keresztül meddőséget ill. nehezített teherbeesést) okoz, de nincsenek bizonyítékaim.:) Állítólag van, akinek bevált, nekem nem jött be, ezért inkább óvszert használok, ami nemcsak a nemkívánt terhesség ellen, de betegségek ellen is megvéd.
      Közben itt volt még más komment is a kacsával való vizsgálatra: úgy tudom, szűz lányokat rektálisan (végbélen keresztül) szokás vizsgálni, vagy tévedek? Szűz koromban nem voltam dokinál.

      Kedvelés

      • „magának ez nem fájhat ennyire” Vajon miert ennyire altalanos felszolitas ez a nogyogyaszati vizsgataton? Vajudas, szules kozben pedig egyenesen hulyere vesznek. Diadalittasan kozlik, hogy edeslelkemezfajnemtudta, aztan husz ora utan visszarancigaljak a gyermeket a szulocsatornabol, mert valahogyan menteni kell a helyzetet.

        Kedvelés

      • Legdurvább érv számomra, hogy a Bibliában el van rendelve, hogy a szülésnek fájnia kell, és ezért ne kérjen érzéstelenítést a kedves anyuka, mert így kell átélnie a szülés és az anyaság csodáját. Talán a Paradicsomból való kiűzetéssel függ össze? Mások ezt biztos jobban ismerik, most csak dereng, mintha Czeizelnél olvastam volna ilyesmit.
        Azt is hallottam, hogy azért nem szabad epidurálist kérni, mert amikor először odateszik a gyereket az anya hasára, akkor alakul ki az imprinting, és ha érzéstelenítve van, akkor ez nem történik meg.
        Sőt még olyat is mondott egy tanárunk, hogy ötször annyi császármetszés van, mint amennyi indokolt lenne. És hogy például ilyen indokok miatt, hogy a doki megy síelni.
        De mivel én még nem szültem, most csak beszélek össze-vissza.

        Kedvelés

      • Van annak a héber szónak olyan értelme is, hogy kemény fizikai munka, nemcsak fájdalom. Egész más innentől kezdve a kontextus, aszülés tényleg kemény meló, de nem feltétlenül fáj, lásd az Orgazmikus szülés c. könyvet. Viktória királynő is érzéstelenítéssel szült, pedig ő aztán extrapuritán volt, mellesleg. A csapda a dologban a mesterséges fájdalomcsillapító szerek mellékhatásai, amit te is írtál: a szoptatás sikeressége, a korai kötődés kialakulásának nehézségei, nagyobb gátsérülés-veszély, ilyesmik. A muskotályzsálya, a masszázs, a szabadon választott pozíció, a csókolózás mind mellékhatás nélküli pölö.
        A császárok indokolatlanul magas arányának fontos összetevője az orvosi kényelem, meg a várandósok félretájékoztatása, hamis infókkal tömése, megfélemlítése. Hatványozottan érvényesül a kismama-szülész viszonyokban a paternalista hozzáállás. Akinek van gyomra, Csermely Gyulától a Haegy nő gyereket akar című könyvet ajánlom. Borzasztó, én szabályosan elkezdtem remélni annál a résznél, mikor gátmetszést csinál a saját feleségének.
        Ja és ha gátmetszés, akkor ajánlom nagyon az Ajtóstól az Élet kapuján című írást, nandu.hu oldalon van. Érdekes nagyon.

        Kedvelés

      • Remélni helyett remegni. Mennyire utálom ezt az öntörvényű automata szövegjavítót….!

        Kedvelés

      • Én a kacsára gondoltam, nem a spirálra. Nem tudtam, hogy ez a neve. Nekem egy dugóhúzó jutott eszembe róla, amelyik oldalt olyan szárnyas. Most nézelődtem neten, azt írják, hogy szűz lányokon egy kisebbfajtát használnak. Meg hogy van műanyag, és azzal nem fáj. Hát, nem tudom.

        Kedvelés

  31. 33 évesen találkoztam valakivel, akivel évek múlva most jutottunk fordulópontra, mert nagyon meguntam, hogy annak ellenére, hogy úgy indultunk neki, hogy ő is és én is költözünk az addigi lakóhelyünkről egy köztes pontra, közben ő rájött, hogy mégsem tudja ezt megtenni. Ezért én költöztem hozzá jó messzire, ahol azóta sem tudok otthonra lelni. Ezen kívül lélekben végigasszisztáltam az elmúlt éveket, ami arról szólt, hogy ő, mint kitaszított férfi, mellőzve van a tizenéves gyereke életéből (pedig rendszeres találkozók voltak), és a volt asszonnyal nem képesek normálisan egy mondatot kommunikálni sem egymással, sem a gyerek dolgáról, előbbi igyekszik keresztbe tenni, a párom meg szinte gyűlöli a volt asszonyát emiatt. …Végül hosszas vívódások meg önismereti munka és az egyedülléttől való félelmem legyőzése után úgy döntöttem, hogy – bár tőlem a párom nem vár el semmit a gyereke kapcsán – hogy nekem fontosabb az, hogy jól érezzem magam ott ahol élek, így ehhez az egészhez nem asszisztálok tovább (korábbi kapcsolatomban pesztráltam eleget az ex gyerekeit több éven keresztül) még csak azzal sem, hogy fizikailag az ő lakóhelyén vagyok. Hozzáteszem: én már költöztem többször, ő még nem, én meg már meguntam, és fix pontot akarok, de ott, ahol jól is érzem magam. Majd ha fontos vagyok neki, és valóban nem csak azért vált el, hogy elmeneküljön a volt feleségtől, hanem azért, hogy valóban új életet kezdjen, akkor tesz azért, hogy ott legyen, ahol én is vagyok. Vagy egy köztes helyen, de nem itt. Vagyis ha erre rámegy a kapcsolatunk, akkor két lehetőségem lesz: 1. vagy elfogadom annak lehetőségét, hogy egyedül maradok (értsd: nem lesz 95%-ban szerencsém) és már nem szülök, 2. vagy beállok a “keressünk gyorsan egy elviselhető donort, akit kinevezünk apukának” bepánikolt csajok sorába, csak hogy legyen gyerek… Kérdezem én az okos nőgyógyászokat meg a 3 királyfi 3 királylány mozgalom kiagyalóit, hogy mi a javaslatuk ilyen helyzetre? Mikor lép előtérbe a “kell egy gyereket szülni” projekt azzal szemben, hogy “várjam ki a 95 % szerencsét, mert akkor esélyem van arra, hogy mentálisan egészséges maradjak, és ha még a gyerek is belefér a biológiai órámba, akkor a gyerek is mentálisan egészséges környezetben nőhet fel”???? Akik azért szülnek, mert a gyerekkel akarnak valami űrt pótolni, vagy félnek az egyedül maradástól, azok sajna mellélőnek. Ahhoz, hogy az ember ne lelki űrre szüljön, ahhoz 1. kell az a bizonyos pasi 2. meg kell rá érni. Na majd következő életemben igyekszem korábban megérni ahhoz, hogy jól válasszak magamnak párt.

    Kedvelés

  32. velem is kozolte mar nogyogyasz hogy dehat ez nem fajhat. szemebe neztem es mondtam neki, jo akkor nem faj. az asszisztensonoje csak rohogni birt.

    egyebkent regota pikkelek arra a nogyogyaszra, nem tudom hogy adhatnam ki magambol a vele kapcsolatban bennem maradt serelmet. feljelenteni mar keso, mert evekkel ezelott cseszett el valamit. ahhoz meg szinten nem sok kedvet erzek hogy visszamenjek hozza csak azert hogy elmondjam neki mekkor faszfejnek tartom.

    Kedvelés

    • Basszus, csinálni kéne egy gyűjtőoldalt, ahová nődokik által elhangzottakat írjuk. Igen tanulságos lenne!
      Én is kaptam az íveket, mire végre találtam – kerestem, a cédulás-telefonszámos szitu – normálisat, nőit, és ő az igazi.
      De addig:
      – Ez az első vizsgálatod (igen) Akkor félsz mint a tűztől, mi?
      – Na, nem is olyan jó ez a szexuális élet, mint mondják, mi? (a menstruációmmal volt gond, semmi kapcsolat nem volt a nemi életemmel)
      – (eredményért bemegyek, mert nem hallottam felőle) -> Maga nem érdeklődött (de) Akkor nem is volt vizsgálaton (de) Akkor meg kell vizsgálni újból. (remek).

      A legjobb Egerben volt, ahol egy 1×1 négyzetméteres helyen 4 azaz 4 nővel kellett egyszerre bemenni, és az volt a szokás, hogy mindenkinek izibe’ levetkőzve kell már doktor úr elé vonulni, nincs járkálás vizsgálat közben az öltözőbe. Máig nem értem, miért kellett akkor 4esével egy szál punciban ott várakozni.
      Idős/fiatal mindenféle emberek bezsúfolva, majd úgy minden méltóság nélkül kipakolni a panaszodat a főistennek meg a bent tartózkodó 3-4 fiatalnak, fúúúúúú. Máig megalázó, rágondolni is. És tudom, hogy valami ott mindezzel nagyon nincs rendben, de akkor voltam 17, kinek pampogjak mégis.

      El vagyok hűlve ezeken a szüzesség-elvesztős eseteken is. A Gésa emlékiratai jut róla eszembe, abban volt az orvos, aki szenvedéllyel gyűjtötte a szűrhártyákból származó vért.

      Kedvelés

      • Egerben ez nem múltidő, ma is le kell vetkőzni, mielőtt bemész a dokihoz egyáltalán elmondani mit akarsz, és így maradsz, amíg meg nem beszéltetek mindent, mert így gyorsabb.

        Kedvelés

    • Barátnőmnek szülésnél mondta a doki, hogy csak az nem tudja megszülni meg a gyereket aki nem akarja. Nem volt jó a baba fekvése, “mindössze” ezt nem sikerült diagnosztizálnia, egy teljes éjszaka átvajúdása után végül császár…
      Én is úgy bemennék és megmondanám nekik, legalább azoknak, akik velem szaroztak, nem tudom, merném-e…de gondolatban is jól esik 🙂

      Kedvelés

    • Nekem a szalmonellamat mehen kivuli terhessegnek diagnosztizaltak. Amikor kozoltem, hogy nem lehetek terhes, mert a mensim ota nem szexeltem, kozolte, hogy “ja mind ezt mondjak!”

      Azert az is beszedes, hogy huszon eves korunkra mar szepen megtanuljuk,hogy nogyogyihoz csak hosszu felsoben menjunk.

      Kedvelés

      • Az is szép. Jaja, hosszú pulcsi vagy tegyél el egy szoknyát. Hogy milyen rosszul voltam, mikor mindezt egyszer elfelejtettem!

        Kedvelés

      • Istenem! És tényleg.
        Nem tudom, hogy észrevettétek-e, hogy a vizsgálószék (megnéztem, hivatalosan nőgyógyászati kombájn a neve, ezen nagyon röhögök, illik az emlegetett paraszt orvosokhoz) mindig baromi messze van az öltözőtől/paravántól?
        Ha a vizsgálattól nem is, de attól a 20 másodperctől, amíg pucér seggel,a kapkodva befűzött utcai cipőben elklaffogok visszaöltözni, összeugrik a gyomrom.

        Kedvelés

      • Es az ilyen rendelokben atelt megalazo helyzetekrol mindig csak a baratnokkel dumalunk.
        Soha nem terheltem ezekkel a sztorikkal aferjeimet. Soha. Mert ugy gondoltam kimelnem kell oket. Hogy ez noi dolog, ezzel nem idegesitem szegenyt. Stb stb.

        Aztan kesobb mar jobbak voltak a korulmenyiem es meg tudtam fizetni a rendes banasmodot. Ott aztan volt kis papucs, paravan, es az asszisztensno is kivul volt a rendelon.30 perc/10000ert mar az is jart, hogy vizsgalat utan borfotelban beszelgettunk.

        Kedvelés

      • Én így indítottam… Felnőtt fejjel nem voltam hajlandó sztk-s orvoshoz menni, sem nőgyógyászhoz, sem fogorvoshoz. Csengettem, mint a szódás.

        Kedvelés

      • Sajnos és sokatcsengetős magánorvosnál is tapasztaltam a pucersegges klaffogósdit.
        Mondjuk nem is mentem többet.
        Mostanra találtam egy normális dokit, nem normális áron. Nála az dívik, hogy átmegy egy másik helyiségbe, amíg átöltözöm és felmászok a székre.
        Utána pedig felöltözve beszélünk.
        Hihetetlen, hogy erről a minimumról úgy beszélünk, mintha ritka luxus lenne.

        Kedvelés

      • A kedvencem az, amikor kiterülve fekszel az asztalon, és bejön egy másik orvos. Kedélyesen beszélgetni kezdenek fölötted, miközben próbálsz láthatatlanná válni.

        Kedvelés

      • Jaj, ilyen nekem is volt. Kiderult, hogy muteni kell, mert rossz lett a rakszuresem, ettol ugy beparaztam, hogy nem jott meg. Mondta a doki, hogy csinaljunk terhessegi tesztet. Mondtam, nem vagyok terhes. O kajanul vigyorogva, mint egy hulyegyereknek: azert csinaljunk csak egyet. En: ertse meg, nem lehetek terhes. O: na, azert biztos, ami biztos csinaljunk. En: Doktor ur, tudja, hogy keszul a gyerek? Jo, mert en azt fel eve nem csinaltam, ugyhogy legyen kedves elhinni, hogy nem vagyok terhes.

        Kedvelés

    • Es mindekozben mindannyian tudjuk, ok is mi is, asszisztensek is, hogy azert bunkok az sztk ban hogy utana menj es csengess.
      Ezen az alapon kesz szerencse, hogy a tanarok nem meg szemetebbek a kolykeinkkel, csak hogy mondjuk vigyuk oket maganiskolaba.
      Vagy, hogy a rendorok munkajanak nincs maszek opcioja.
      Mino szerencse!
      Rebegjunk mindezert hala imat!

      Kedvelés

  33. Eszter, nálam is magas volt a léc, és éveken keresztül hallgattam mindenkitől, hogy ez így nem lesz jó, nem lesz párom stb.stb. Én sajnos akkoriban még fiatalabb és főleg ezen a téren butább voltam, és beadtam a derekam és lejjebb tettem a lécet. Az eredménye az, hogy hetedik éve pereskedem (csak a válásból kifolyólag), ennek következményeként pedig a lányom lelki sérült lett (azért ezt remélem még kikezeltetni/kinőni/kibeszélgetni belőle). És aztán – innentől az előttem író sokakhoz tudok csatlakozni – totál véletlen összejöttem egy olyan pasival, akivel évekkel (esküvőkkel) korábban is találkoztunk már többször, csak akkor nem láttuk meg egymást, és ha nem is tökéletes (nyilván én sem vagyok az neki), de legalább több éve szerelmesek vagyunk egymásba, ami jó. (És tartok tőle, ha az esküvőink előtt jöttünk volna össze, én is és ő is más ember voltunk még, és nem biztos, hogy akkor is jó lett volna együtt.) Egyik közeli ismerősöm is egy régebben legjobb barátnője bátyjának a legjobb barátjával él most boldogan, akivel szóba sem akart állni, amikor még a barátnőéknél többször összefutottak, aztán az ismerősöm esküvője előtt pár nappal jöttek össze (szinte mint a Négy esküvő és egy temetésben, csak itt rögtön együtt is maradtak, és az esküvő bizonyult kérészéletűnek). Szóval jókor kell lenni jó helyen, és még az sem elég, hogy a jó ember is ott legyen, hanem kell az is, hogy épp mind a ketten a megfelelő passzban legyetek. És habár azt gondolom, hogy több jó ember létezik (abban az értelemben, hogy valószínűleg viszonylag sok olyan férfi van, akivel megfelelő körülmények között összeismerkedve egy életet tudnánk leélni együtt), mégis ettől a sok véletlen jellegű dologtól nagyon esetlegessé válik az egész létrejötte. Nincs titok, csak szerencse.

    Kedvelés

  34. Chester, szánalmas, ahogy erőlteted magad és fölényeskedsz.
    Gyöngyi nem él egyedül, családja van.

    A többieknek egy kis ízelítő a magát normális férfinak valló kommentelő soraiból, aki szűk félóra alatt hét kommentelőt hülyézett le és oktatott ki:

    “meddig maradnál életben villany, víz, gáz, rendőr, tűzoltó, mezőgazdász nélkül? Ezeket mind férfiak biztosítják.”

    Kedvelés

    • Inkább ide írom:
      Chester, talán előbb nézz körül, mielőtt belefognál a feminizmussal kapcsolatos sablonszövegbe, s vedd észre, hogy – többek között – itt, “a feministák” között is akad jócskán családos, sőt, talán többségben is vannak.
      A “feminista egyenlő gyerektelen szingli” kiindulópont durva csúsztatás.
      A poszt arról szól, hogy nem kell férfi bármi áron. Mert egy rossz kapcsolatban leélni egy életet tán annál is rosszabb, mint harminc macska társaságában elpusztulni hatvanévesen. De ez nem jelenti azt, hogy a feminista nők többsége ne vágyna egyenrangú, boldog kapcsolatra egy hozzáillő férfival. Érted?

      Kedvelés

    • “Ezeket mind férfiak biztosítják.”
      Ez egyrészt nem igaz (csak a tűzoltók esetében), másrészt nem értem, hogy jön ez a párkapcsolathoz. Talán a vízvezeték-szerelőhöz kellett volna hozzámennem?
      De akkor a villanyt ki fogja megszerelni?
      (Jó, értem ám, nyilván arról van szó, hogy a feministák gyűlölik, és legszívesebben eltörölnék a Föld színéről a férfiakat.)

      Kedvelés

      • Tűzoltók esetében sem igaz, lehet nő is tűzoltó elvileg, de hogy gyakorlatilag miért nem, arra a kuruclesi úti egyik tűzoltótól lesajnáló, gúnyosan mosolygó választ kaptam, hogy hát harminc kilós felszerelésben kell szaladgálni a hetedikre, meg ha haláleset vagy nehezebb oltás van, akkor ők a sarokban sírdogálnának, különben is használhatatlanok, ha megjött nekik vagy összevesztek a barátjukkal.

        Kedvelés

      • Mindezt nem ártana a baleseti helyszínelőkkel, kórboncnokokkal, vadászpilótákkal stb. is közölni, mert közöttük akadnak nők. Ők is sírdogálnak vajon?

        Kedvelés

      • Persze lehet nő is tűzoltó, de kizárólag irodai munkára fogják alkalmazni. Terepre nem mehet. Valaki azt mondta nekem, hogy azért nincs tűzoltónő, amiért például ő sem vesz fel karosszéria lakatosnak nőt az autószerelő műhelyébe (pedig szeretne, mert szerinte jól és szépen dolgoznak). Viszont nem tud nekik külön női vécét, öltözőt, zuhanyzót biztosítani. Márpedig az alap lenne a tűzoltóknál is. Tehát valószínűleg simán gazdasági oka van ennek a tilalomnak, szó sincs arról, hogy a nők nem bírnák a fizikai terhelést, ugyan már!

        Kedvelés

      • Ez nem más, mint lenézés és diszkrimináció, minden más csak kifogás. Más országokban simán vannak női tűzoltók, meg útépítők, meg pilóták meg bányászok. Egyébként itthon is láttam már nőt, aki kezeslábasban matatott valamit a háztetőn a férfi kollegájával, szereltek valamit. Ez a zuhanyzó dolog meg a többi egy mondvacsinált probléma.

        Kedvelés

      • http://hvg.hu/itthon/20050930tuz
        ” a tűzoltóság laktanyái jelenleg nem alkalmasak a koedukált készenléti szolgálat elhelyezésére…Ez a korlátozás természetesen csak a hivatásos vonuló tűzoltókra vonatkozik, az önkénteseknél dolgoznak női tűzoltók.”

        Kedvelés

  35. Chester, mit szeretnél itt, de tényleg? Mit turkálsz itt, miért csapkodsz? Rossz érzéseket kelteni bennem, leszólni, eltiporni a feministákat, azokat, akiket te annak gondolsz, és magadnak kitalálsz, miközben egy kötőszavukat nem érted? Ez a te gondod, és a te felelősséged, hogy figyelj, tájékozódj.

    Nem, szar kapcsolatban akkor sem fogunk élni, ha nem lesz rendőrség és megkéselnek éjjel. Ezzel nem lehet rászorítani a nőket arra, ami lélekölő. Nem leszünk félelemből engedelmesek. Tudom, hogy haragszol ezért, szeretnéd, ha tűrnénk, gondolom, azért vagy ilyen ideges, mert elhagytak, nem kellettél. A tükröt tanulmányozd, ne a blogomat. És gyereket sem fogunk szülni, ha szívás, ha mindent ránk lőcsöl a környezetünk. Nincsen eszközötök, hat ökörrel se lehet már a gondolkodó nőket olyasmire kényszeríteni, amit nem akarnak. Szívük joga eldönteni, mi a jó nekik, és az agresszíven vicsorgó trollok özöne mutatja a reakciót, azt, hogy ezen ki bukik nagyobbat.

    Mit gondolsz, de tényleg, csak lassan, nyugodtan néhány közismert tény figyelembevételével gondolod át, mi lesz vajon a hozzászólásaiddal? Miért gyűlölködsz, kit akarsz móresre tanítani, és miért? Nem érdekel, ki mit mind rólam. Mindenkinek a szemébe nézek. Te viszont az undorító agresszorok pártján állsz, erőből nyomakodsz és nem értesz semmit.

    Kedvelés

    • Ez milyen gerinctelen dolog, a kommentjeimet letiltod, majd miután nem tudok védekezni, fölényesen nekem támadsz. Mindenkinek a szemébe nézek! Muhaha.

      Nem én vagyok az agresszor, hanem a bűnözők, akik a falvakban az egyedülálló idős nőket fosztogatják meg agyonverik. Előbb-utóbb el fog ez érni belbudára is. Csak akkor már késő lesz azt gondolni, hogy inkább mosogattam meg főztem volna, nem volt az olyan rossz.

      Képességeitekhez, teljesítményetekhez képest nagyon el vagytok kényeztetve. Beképzeltség, nárcizmus, kényelmesség, rinyálás. Ennyi a feminizmus lényege.

      Kedvelés

      • “Nem én vagyok az agresszor, hanem a bűnözők, akik a falvakban az egyedülálló idős nőket fosztogatják meg agyonverik.”
        Ide is, mert úgy látom, inkább itt olvasol: bezzeg ha nem lennének egyedülállók (megjegyzem, sok idős nő nem azért van egyedül, mert feministalibsiszingli, hanem azért, mert már meghalt a férje), hanem mellettük volna a szintén 70/80/90 feletti emberük, az jól megvédené őket, ugye?

        Kedvelés

      • “Csak akkor már késő lesz azt gondolni, hogy inkább mosogattam meg főztem volna, nem volt az olyan rossz.”
        Egyébként tudsz róla, hogy Éva özvegy? Vagy csak a szokásos frázisokat pufogtatod?
        Ne haragudj, Éva, amiért ezt folyton felhozom érvként, de gyakran tűnik úgy, hogy egyes hozzászólók mintha figyelmen kívül hagynák családi életed felvállalt mozzanatait, hogy megkönnyítsék maguknak az érvelést. (A vastag ecsettel lefestett, sarkosan ábrázolt ellenséggel könnyebb “harcolni”.)

        Kedvelés

      • Valamint a válófélben levő vagy elhagyott nőkkel sem az a baj, hogy nem főznek, mosogatnak. Hiába a főzés, mosogatás. Nem azért lehetetlenítik el, alázzák meg, vádolják, feketítik be, büntetik némasággal, olykor szándékos rongálással, ordítozással, kaotikus életvitellel őket azok, akiknek meg aztán végképp eszük ágában sincs főzni, mosogatni, de ijesztően gyakran pénzt is hazaadni, mert nem főznek stb., hanem mert a partnereiknek hatalmuk van hozzá. Hazugság egyszerűen, hogy mi lusták és kényeskedők vagyunk.

        E a kommentelő most visszatért, már volt itt, idéztem itt:
        https://csakazolvassa.wordpress.com/2013/05/10/de-hat-a-nok-is-ellenzik/#comment-25966

        Kedvelés

      • Eh, az örök optimizmusom, mellyel feltételezem, hogy van esély észérvekkel meggyőzni valakit. Ha Chester egyszer személyesen is találkozna egy csapat családos feministával, és beszélgetne velük, az se zavarná a továbbiakban azon meggyőződésének hirdetésében, hogy “a feminista mind baszatlan szingli, aki harminc macska társaságában fog elpusztulni”.

        Kedvelés

      • Ó, nem, akármit csinálsz, bebizonyítja, hogy önző vagy, tévedsz, hisztizel, aljas vagy, nem vagy nőies. Csak az illusztráció kell neki a nézeteihez.

        Kedvelés

      • Nekem van olyan vérrasszista, cigánygyűlölő ismerősöm, akinek szó szerint egy cigány származású férfi mentette meg az életét…a realitás ezekben a kérdésekben nem kap túl nagy szerepet.

        Kedvelés

  36. Neked nincs is szemed, hova nézzek? Majd ha úgy állsz előttem, ahogy én előtted, majd ha ép, okos és jóindulatú mondatokat írsz, és nem aljaskodást, gyűlölködő vádakat és fenyegetéseket, amelyek tilalma nemcsak alapvető emberi norma, hanem könnyedén megtalálhatod a blog több feltűnő helyén is, majd akkor. Illetve ez a lehetőség már elmúlt. Az én közösségem előtt, amelyet a munkámmal és tehetségemmel építettem hónapokig, te nem fogsz engem szidalmazni. Trollok, hörgő nőgyűlölők, kötözködők NEM ÍRHATNAK. Érted? Miért írsz? Mit vártál? Szipogva megnyomom az Elfogadás gombot?

    Nem tiltottam én le semmit. Annyira sajnálod magad! Ez nagyon szép, és láttuk már: vagdalkozik, ordít, erőszakoskodik, el akarja hallgattatni a másikat, gúnyolja, inszinuálja, majd ha kirakják a blogról, be sem engedik, kirakják a cuccát az ajtó elé, akkor ő az áldozat. Ővele hogy elbántak!

    Felhívom a figyelmedet, hogy férfiak gyakrabban válnak bűncselekmények áldozataivá, nem csak az elkövetők között felülreprezentáltak, illetve hogy azok a nők, akik támadás ér, sokszor valószínűbb, hogy otthonukban lesznek a partnerük vagy volt partnerük áldozatai, mint hogy bárki más bántsa őket. A néni sem tűnik nekem olyannak, aki öntudatosan elvált, billeg nekem a magyarázat. Úgyhogy ez az érv, hogy azért kellene maradniuk a romboló kapcsolatban, mert az, aki szavakkal és semmibevevéssel, esetleg a pénz elvételével és ököllel is bántja őket, majd megvédi a betörőtől, ez nagy-nagy, mosolyogtató butaság.

    Az azért fejlett tudati és morális érzékre vall, hogy kiemeled a szememnek egy betegségből megmaradt sajátosságát — amiről hallomásból tudsz azoktól, akiknek jobb volna a saját hízelgésre, másokon való átgázolásra és külső megítéléstől való függésre nevelt gyerekeikért aggódniuk, a helyzettel szembenézniük, meg esetleg a sporttal foglalkozniuk ahelyett, hogy engem csúfolnak–, és úgy írod, mintha ez alátámasztaná, bizonyítaná a szerinted elítélendő viselkedésemet. Miután felháborodsz, hogy megírtam, hogy a kislány már nyolcéves korára formátlanná hízott, erőszakos, nagyképű és sunyi volt. Talán szerinted ha egy kislány, aki mobbingot és bullyingot folytat egy teljes tanéven át az őt soha nem bántó fiam ellen, és nemhogy büntetlenül, hanem a katolikus, önelégült szülők és a nekik hajbókoló tanári kar jóváhagyása, sőt, biztatása mellett teszi, mint azt a bejegyzésben olvashattad, akkor én vagyok a hibás, hogy ezt megírom. Nekik is megírtam, ott nem fogalmaztam ennyire finoman, és abban a levélben minden részletről szó esett, természetesen válasz nélkül maradt. Van abban valami mulatságos, ahogy ezek az emberek, e jól szituált, elégedett szülők itt kutakodnak, dühösködnek, küldik a linkeket, és engem szidnak, holott sem én, sem a fiam soha nem bántottuk őket.

    Tévedsz a Bel-budában, oda én csak bevásárolni járok, ha rászánom magam. És hiába fenyegetőzöl.

    Kedvelés

  37. Ha ide írsz, akkor elfogadod az én szabályaimat. Tudom, hogy furcsa érzés, de minden kérésem jól látható helyen van, és egybeesik az emberi érintkezés könnyen belátható szabályaival. Ha ideerőszakolod magad, akkor előfordulhat, hogy csak az jelenik meg a soraidból, amit én jónak látok, és az is, hogy semmi. Hiába vered itt magad, hiába próbálsz megalázni, személyeskedni, hiába taglalod a kinézetemet, tipikus buta kanérv ez is.

    Azt írom meg, amit fontosnak és jellemzőnek gondolok. Ezt jelenti a szólásszabadság. Nem sértettem személyiségi jogot. Ami abban az iskolában történt, történhetett, megdöbbentő és botrányos. Ugyanúgy néznek az én fiamra ezek a hajbókoló, görcsös árulkodók, amiért aligtanulással jár matekversenyre, mint rám a trollok, hogy én megcsináltam, jól vagyok, vannak terveim, elfutok Budakesziig. És hiába dühöngenek, ők a múlthoz tartoznak.

    Kedvelés

  38. Utálkozva jöttél ide, leszólni, keresni bennem a rosszat, amivel eredeti téziseidet igazolhatod. Nem vagyok meglepve, hogy ebből nem sült ki semmi jó. Csak olyan sírnivalóan primitív az egésznek a logikája, meg ahogy eljátszod, hogy te olvasol meg hozzászólsz. Nem, te egy icipici ketrecben vergődsz, és amint szabadságot és bátorságot látsz, fölényeskedni kezdesz. Én akárhogy néznék ki, akármiről írnék, nem volna jó neked, egy nagy FEMINISTA feliratot látsz csak, vörös színben, rúgod a port, remeg az orrodban a karika.

    Kedvelés

  39. Nem tudsz védekezni? De hiszen támadva jöttél. Miről beszélsz, ki bántott téged? A létezésedről sem tudtam. Írtál, feleltem. Miért nem írsz e-mailt, ha ennek nem akarod kitenni magad? Ja, hogy fal mellett, sötét résben cikkansz te is, mint egyes rovarok. Az a támadás, hogy gyökkettő-lényeket nem engedek a blogra? Hogy megvetem a trollokat, akik ugyanazokkal az érveknek hitt ostobaságokkal jönnek hónapok óta és tömegesen, amelyeket fél kézzel, a tésztaszűrés és a tálalás között, félálomban is tudok cáfolni, és nem engedem, hogy lehúzzák a színvonalat? Hát nem. Hiába apelláltok a riadt gyengeségre, itt nincs olyan, hiába mutatjátok fel az általatok korrektnek tartott viselkedést, amely persze csak rátok nézve volna előnyös, annak, aki aljas és ellenséges szándékkal jön, nem terem semmi jó. Te csináltad magadnak.

    Kedvelés

  40. Visszajelzés: egyedül fogtok megdögleni | csak az olvassa

csak okos-jóindulatú írhat ide

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.