tekintély címkéhez tartozó bejegyzések
miért nem hiszek a tényellenőröknek?
1
…és a média “tudományos” tartalmainak? Mint amilyen a Qubit, a Lakmusz vagy a tudomány címkével ellátott cikkek – az egész tudományfétis, hozzáértésmánia. Hogy folyton kutatásra, szakértőkre, tényekre hivatkoznak, miközben véleménynek is gyenge, amit olvasunk.
Még a roppant árnyalt ismerőseim is bedőlnek ennek… hú, de tipikusan indítok, már vagy harminc poszt kezdődött így: “az okosak is sajnos, de én majd megmondom, mi van”. Viszont tényleg ez a helyzet (sokadszor): önálló gondolkodásra képes emberek csillogó szemmel hangoztatják, hogy olvasták valahol, volt a 444-en, és van ez a kutatás, és tényleg úgy van: a szénhidrát mégis egészséges, a kövérebbek nagyobb eséllyel élnek tovább és hasonló, önigazoló baromságok. Ez az egyik típus, a másik a szakértőlóbálás: Almási Kitti/Orvos-Tóth Noémi/Hevesi Krisztina/Boldogkői Zsolt/Pártos Balázs/Steigervald Krisztián/Schwab Richárd (régebbi korokban Popper Péter, Ranschburg Jenő, Lux Elvira, Vekerdy Tamás… ők még nem a neten, hanem a Nők Lapjában), tehát az aktuálisan felkapott ismeretterjesztő szakember is azt mondja, sőt: MEGMONDTA, és de jól mondja (idézet), tudod, mostanában sokat emlegetik ezt a transzgenerációs (satöbbi).
Én pedig erről a jelenségről is megmondom, és alappal teszem, miért talmi, felszínes, pótcselekvés – hogy miért rekedsz sivár közegben, ha őket veszed komolyan. A sztár ugyanis előadást tart, beszélgetésen vesz részt, wmn vagy Glamour szervezi, melyre jegyek már kaphatóak, illetve workshop is van, könyv, munkafüzet… a leírásban elképesztően alacsony röptű, buzzwordös fontoskodás.
Most jön a tipikus Második Bekezdésem… a szerző visszavesz, pontosít, differenciál: nem azt mondom én, hogy Almási satöbbi Noémi Balázs ne mondanának jót, fontosat, hogy ne létezne transzgenerációs trauma, vagy ne értenék a szakmájukat (noha van, aki nem, esetleg nem is az a szakmája, amit hangoztat). Nem ez a lényeg. Én azt állítom, hogy a nyilvánosságnak ezeket a szereplőit a média tette annyira magas polcra, hogy szélsebesen konszenzussá, megdönthetetlen igazsággá lett az állításuk, a fogalmaik, szóhasználatuk a nép ajkán. A nép ajka nem tud önnön létezéséről, mondatait valóságérzékelésnek hiszi. És jaj neked, ha kívül akarsz maradni az épp divatos fogalmakon, kereteken. Ha megemlíted, hogy nem, nem mindenki olyan nemű, amilyennek érzi magát. Amikor pedig forgatják a Disputát, és ez a mondat és a cáfolata a két oldal, akkor nem egyenrangú a két állítás: az egyik tömény baromság, a másik mellett nem kell érvelni egyáltalán.
Ott kellene kezdeni, hogy a tényellenőrzés, az alapos utánajárás, a tudományos megalapozottság, az adatgyűjtés nem külön rovatot vagy szakértőt kíván, és nem is kell a hírversenytől leválasztva még okosabb, lassan dolgozó szerzőgárda hozzá: az újságírásnak, minden fajta újságírásnak, a leghabosabb tévéműsorismertető bulvárt és celebhíradót leszámítva eleve minimuma, kiindulópontja kellene hogy legyen, hogy nem írnak baromságokat, utánajárnak, értenek hozzá. Régebbi korokban szakújságírók voltak, ma sűrűn kattintgató, huszonéves vagy kora harmincas szerzők fontoskodnak a külön tudományos rovatban, amelyért fizess, mert ez alaposabb, minőségibb.
Két hete jelent meg ez a cikk előfizetős, tudományos aloldalon, én pedig megint mosolygok, egyenesen jókedvem lesz, mennyire sértődöttek a dietetikusok, hogy a kutya nem kíváncsi rájuk, mert én tudok jobbat, és így ki se oktatnak drága pénzért:
Alatta ajánló, tökéletesen ellentmondó tartalmakkal, láthatólag erényvegán, környezetmártír indíttatásból és/vagy valami biohack trendet fölkapva, ki-ki a saját nünükéje szerint “mélyed el”:
Akkor indult el bennem ez a bejegyzéstéma, amikor most a felvételire biológiát tanultam, a tizenegyedikes tankönyvből egy teljes délelőttön át – sejtbiológia, anyagcserefolyamotok, az ember szerverendszerei, mi a trombózis, kis és nagy vérkör, hol termelődnek és tárolódnak a hormonok, mire jók az enzimek, ilyesmik. Egészen elképedtem, hogy egy igen hajszolt (huszonöt perc alatt ötven kérdés) vizsgát én, a bölcsész sikeresen megírtam három órányi átnézéssel, közben a nagy tényellenőrök ennyit sem tudnak. Nem tudják, mai glükóz, az ATP, az ozmózis, a keton, hogy zajlik a zsíranyagcsere, csak leírják, ahogy sikerül, hogy mit mondott a Szent Dietetikus (cukorbeteg behipózhat a a böjttől, a rákos beteg meg leromlik, nahát! EZÉRT egyél napi ötször te, aki nem vagy cukorbeteg, se rákos). Amit én tanultam, az a mainstream tudománynak a tankönyvvé szűrődött, elavulóban levő minimuma, amellyel középszintű érettségit tehetsz, de a tényellenőrök ilyeneket sem tudnak, következetesek a félrefordítások, a fogalmi zavarok és egyértelmű az ideológiai hatás.
Egy sor baromság keletkezett a nép ajkán és agyán annak eredményeképp, hogy a média mesterkélten és érdekből nagyított fel szakmákat, jó ügyeket és szakembereket. A nyilvánosság e szereplői gyakran ócska ideológiák követei. Az ideológiák persze –eredetileg és – mind helyeselhetőek, senki nem kérdőjelezi meg őket, viszont ez csak a beetetés: a másság elfogadása fajult el a leglátványosabban önző, magamutogató, szexcentrikus és nőgyűlölő nézetcsokorrá.
Ez az ember követel megértést meg 18 év alattiakhoz hozzáférést (ez csak “jó ügy”, nem tudomány):
Ilyen ügy a bántalmazás és a pedofília elítélése, abból lesz az általános egyház- és viktorellenes hörgés, például, és senki sem vizsgálja felül a saját pornófogyasztási szokásait, sőt, a leghangosabbak a pornográfia dicséretéről írnak könyvet, állítva, hogy a pornónak létezik felelős, konszenzuális verziója is, és ő mennyire élvezi.
Vagy itt van a környezetvédelem és a felelősségvállalás, önkorlátozás. Onnan tudod, hogy az egész hamis, hogy téged, a hajszolt anyukát a szívószálaiddal meg a nejlonzacskókkal basztatnak: vegyél üvegkulacsot, textilszatyrot (tőlük), de az autóhasználat témáját kínosan kerülik, annak ellenére, hogy háromszor annyiba kerül reálértéken a benzin azóta, hogy elkezdtek a médiában a bolygóért aggodalmaskodni, és ez csak az anyagi szempont, sok más baj is van itt: a techfétis, az élhetetlen város, a balesetveszély, a nem emberi lépték, a mozgástól való irtózás, a “de hogy vigyem edzésre a gyereket” kényelmeskedés. Aztán, ehhez kapcsolódva, a kövérek elfogadásának nemes ügye sem más, mint jóváhagyása a tunya sorozatbámulásnak, eszegetésnek, testsorvasztásnak. A kövérség, ugye, normális testverzió, nem kórság! Ilyenkor antropológiai “kutatásokat” is előrántanak, már az előember is stb.
Hát dehogynem kórság! Ha elhiszed, elvesztél.
Ugyanígy: “az ADHD nem betegség, hanem állapot”, erről is most volt tudományra és szakértőre hivatkozó cikk, és ez megint jól hangzik, ki sajnálja elvégre a zizi gyerekektől ezt? Viszont amivé ez a kommentekben fajul! Ismét csúsztatásról van szó, amelyre néhány szülő ráharap, és erényt kovácsol abból, hogy a gyerekét nem köti le a vonatkozó névmás, a háromszög területe, viszont “ő másban jó, fejből tudja a hétszázhetven dínófajt” (úristen). A szülők egy része az ADHD-hoz, különösséghez kifogásként nyúl, ezért hangoztatja bőszen. Ahogy a fenti szakemberek sem nettó ostobaságot beszélnek, ez sem jelenti azt, hogy nem létezik valódi, nehézséget okozó ADHD! Viszont annak az igazinak a farvizén lebeg a szülő, aki nem akarja elismerni, hogy ahogyan ő él, amilyen értékrendje van, annak eredményeképpen a gyereke se lehet túl intellektuális, ambiciózus, sikeres.
További bajom az “átkeretező” kavarással, hogy ha az ilyen zavar állapot, nem pedig betegség, akkor azzal azt mondjuk, hogy nem érték az egészség. Hiszen nem baj a rendellenesség, sőt: az az érték, csak el kell fogadni, változzék a társadalom! Közben pont a Telex cikk sorolja, milyen válságok, környezeti hatások vezettek az ADHD (stb.) elszaporodásához, tehát valami akkor nem stimmel.
Viszont szerintük a “hagyományos” szellemi teljesítmény sem érték, nem elég kreatív, fura. A régimódi értelemben vett okosakat ezért inszinuálják: nekik könnyű, aki neurotipikus (értsd: uncsi), annak minden egyszerű. Ez is csak irigység és megúszás. azért van yköülönleves, hogy ne fájjon annyira a sikeres sikere és a te kudarcod. Kikérem magamnak, úgy is, mint állapotra sosem hivatkozó, extrém tehetséges, másságával küszködő egykori diák, és úgy is, mint a gyerekének soha felmentést nem kérő szülő. Illetve mint tanár, akinek pokollá tette egynémely “papíros” (és ettől furán öntudatos, kivagyi) gyerek az óráit.
Nézzünk egy szakértőt is: a csábos ötvenes szexikont, Hevesi Krisztinát. Az ő ideológiája a szexpozitivitás, amely magát szintén hasznosnak, felszabadítónak maszkírozza, miközben minden moráltól és humán lényegtől megfosztja a nemiséget. Így megcsalás, úgy vágyak; piacról, keresletről, kínálatról, kíváncsiságról beszél, tökéletesen vakon arra, hogy ezek az elképzelések unatkozó, lelkileg sivár, ráérős és öntelt emberek igényei nyomán keletkeztek, akik a szexualitást valódi lényegétől megfosztják, és visszaélnek vele. Mindez lehetne magánügy vagy ártalmatlan kedvtelés, de sajnos, az első számú erőszakgóc a férfiszexualitás és annak promója, ártatlannak bemutatása, mindez pedig rengeteg szenvedést okoz.
Hevesi Krisztina instáján 2023 nyarán már nem, de előző évek nyarain mindig volt bikinis, egész alakos kép. És hát ez a baj: hogy az említett szereplők egy részét a saját jó külseje, arcplasztikái, műcsöcse, a többieket a sportossága és jópofasága köti le. Imádnak szerepelni, üvölt róluk a hiúság: megint engem hívtak a Sztár FM-be.
Halad az Izabella utcában a szexi -ológus az egyetem felé, se lát, se hall, mert önnön szandálos, miniszoknyás lábát csodálja elmélyülten, persze kutyaszarba se lépjen, de a lényeg a szőrtelen, lebarnult lábszár, a vádli–boka arány. Én is csinálok ilyet, öntetszelgek, csak nem okoskodom a fősodorban társadalmilag hasznosan, ja, és rajtam nem lakkozott körmű plaformszandál, hanem limitált Air Jordan van.
hogyan válassz edzőt?
Mindig a helyes kérdést kell feltenni. Az pedig ebben az esetben a következő:
Kell-e neked edző?
Sőt:
Minek bárkinek edző? Bővebben…
női bajaink 5.: mióma, méhnyakrák. rettegj-e? hogyan előzd meg?
Még a poszt előtt (és általában is): kérdik (két barátom is), hogy miért írom ki a szenzitív dolgaimat, hiszen vadásznak rám, mindent kibeleznek.
Mindenről írok, ami történik, ami emberi, a saját történeteim ürügyén általános témákról, a nehéz történeteimről is. Mindig is ezt tettem, magam írtam, hogy az angolom a diplomám ellenére nem fényes, bőrfölöslegről, éretlen érzelmi megnyilvánulásokról, falcolásról. Ezen nem kívánok változtatni, mert én nem akarok hamis dolgokat. A befogadó dolga, hogy ezzel mit kezd. Ha nincs anyag, akkor is hazudnak, zilálnak, a fehérre rámondják, hogy fekete, a tök rendben levő dolgaimat ócsárolják. A kibelezés, a rajtakapás, az irigységvád az ő bulijuk, őket mutatja be, és mindenki számára mutatja az ő érzékenységeiket, motivációikat. Nem véletlenül dühösek pont az én témáimra, az én örömeimre, rohannak rá arra, ami az erősségem.
Ebben a posztban van sok információ is, mert hangsúlyokat szeretnék helyezni oda, ahova nem szokás, de nem csak ezekről az állapotokról lesz szó, hanem ezek kapcsán attitűdről, felelősségvállalásról. Kapcsolódom a hpv-s poszthoz. De nem szedegetem most össze az alapinformációkat a női szerveink megbetegedéseiről, fajtáiról, lefolyásáról. Ugyanis az alapkérdés itt:
tekintsünk-e szorongással a testünkre, várjuk-e, hogy mindenképpen bekövetkezik a baj? potenciális betegek vagyunk-e? Bővebben…
egymillió író országa
Megnyilvánulási láz van, ez markáns trend lett: “kreatív”, “megálmodta”, “publikál”, “gyönyörű új weboldalán”, “megjelentették az írását” (faszomblog, hirdetésifelület-nőikontent), sőt: “irodalommal foglalkozik”, és amióta a wmn novellának nevezi a füzetesregény színvonal alatti, hisztis lelkizéseket (igen, ez az ő bűnük), azóta minden pletykás háziasszony “novellát ír”.
Meg regényt: “traumaírás”.
Amúgy fotósok, festők, zenészek is lettek gombamód, amióta neten lehet publikálni és nincs szigorú cerberus a galériák, kiadók bejáratánál, az is idegesítő, sokszor vicces – de most az írókról írok, mert én az irodalmat értem. Bővebben…
a semmiárusok bukása, 2021
De jó lenne… de csak az én ábrándom ez. Na de ha blöffblogger is előre mondja a 2020 kilométert?
Remélem, ez jön most: a semmihabosítókat kirostálja az idő végre. Akik az üres dumát akarják eladni, egymást utánozva, egymás körében pörgetik ugyanazt a semmit, beszélnek róla, de amiről beszélnek, az nem létezik, mert nem állnak bele igazi csekevésbe: ahelyett reprezentálnak, hogy élnének.
Talán ez a járvány erre jó, hogy kidobáljuk azt, ami talmi. (Járványnak hívom, és rángógörcsöm van, amikor a következő szavakkal találkozom:
oltakozás, vakcina, pandémia, visszakapni az életünket
– nektek nem volt életetek? Most nincs? Az volt az élet, ami most bezárt? Ennyire utáljátok a családtagokat, vagy egyedül élni?
Vagy ha a maszkkal önkifejeznek és maszkban szelfiznek:
És ezért nem siránkozom az éttermek bukásán sem. A budapesti belvárosban agresszív túlkínálat volt, és iszonyú lehúzás ment – éljen túl most az, akire nyitás után is igény lesz, mert annyira emlékezetesen nívós, egyedi, melegszívű, vagy jó áron adja az elég jót, biztosra alapozott, nem kell kétségbeesetten pörgetnie a bizniszt, meg persze az, aki a nehéz hónapok alatt rugalmasan alkalmazkodott. Veszteség van, szomorú sztorik, mit tehet erről az alkalmazott, értem én, de bennem ne keltsenek lelkiismeretfurdalást, ne írják elő az életben tartásukat mint feladatot (számos ilyen sunyin reklámozgatós cikk jelent meg, haveroknak vevőtoborzéás, mintha a kereslet olyan nagyon jól élne). Egyáltalán nem vagyok annyival jobb helyzetben, hogy én segítsek, ne nyomasszatok már. Amikor rendelek vagy elvitelre kérek éttermi ételt (ilyen is van azért), az háromszoros áron van az itthoni főzéshez képest, plusz még szállítják. Kiflire is többet költök, mint ha piacoznék. Nem, én nem mentek éttermet, sem kutyát, ezek megint trendi lózungok.
De a legdöbbenetesebbek a megfoghatatlan termékek: ami csupa szó, elnevezés, agyalás – mindez élet, anyag, dolog, erőfeszítés, tudás, hozzáértés helyett. Tele van a net a járvány veszeteseinek panaszával, és megint jó és rossz harcának állítják be: a csúnya válság, a még csúnyább vezetők és felelősök, akik ugye rossz döntéseket hoznak (aszerint, kit mennyire sújt az adott intézkedés), de a legcsúnyábbak a válságon nyerészkedők, és velük szemben vannak a jóságos elszegényedők, akik előtte, míg lehetett, szívvel-lélekkel, becsületesen, tehetséggel, adózva, mindenki javára, hatalmas tudással, értéket teremtve dolgoztak, ugyebár – rajtuk erkölcsi kötelesség segíteni. Ilyen képzés, olyan mentorálás, munkafüzet, diéta, jótanács, webdizájn, önismereti edző, idézetek, akadémiának titulált lófaszképzők, hideg vízben fürdős kócs, erdőfürdő-vezető (!, ez a kirándulás volna).
https://www.facebook.com/events/123254366326913
De a szorongó vásárlók, akik egy éve még kedvtelve nézegették a netes anyagokat, “miért ne?”, most összébb húzták a nadrágszíjat. Hamar eldöntötték, mire nem fognak most költeni. Amire nem is kell: szép cipő, formális ajándék, smink, kávézó… olcsóbb lett az élet, és az ilyen változás nagy jellemfejlődési lehetőség, mert megnézzük, a kevesebb költéssel, szűkebb mozgástérrel milyen a közérzetünk, mi az, ami igazán örömet szerez. Lehet, hogy kevesebbet is elég dolgozni?
Mindezt a döntést évtervező füzet (aka NAPTÁR) meg spirituális kócs nélkül hoztuk meg!
Mindenki lefarag. De van egy ellentétes folyamat is, mert a helyzetnek nagy nyertesei is vannak: az unalom felfuttatta a netezést, streamet, az otthoni szaunák, futópadok, szobabiciklik forgalmát. A média, a futárcégek, eü szolgáltatók, eü gyártók, házhozszállítók nyertek a helyzeten. Elég valószínű, hogy az otthoni sport- és wellnesstárgyakat önnyugtatásként vették meg, azóta ruhatárolásra használják (igen, a szaunát is), és csak a legelkötelezettebbek használják két hónappal később is (vagy bármilyen rendszerességgel), viszont pont ők azok, akik kimennek futni a hidegbe, autóznak is egy kellemes futóhelyszínért. A járvány specialitása, hogy a zoom, a facebook, a híroldalak, általában a tech, illetve a pharma hatalmasat kaszált.
De ami az egészségesen maradt, közepesen jó életű embereknek igazi változás: rettenetesen igénylik most az emberi szót és az útmutatást. És ez megint a semmiárusoknak kedvez. Ha szépen mondják, talán be tudnak furakodni most ebbe az űrbe. Mert amióta nem kell bejárni a munkahelyre, és nem mondja meg folyton valaki, mit csinálj, hogy viselkedj, akár csak a pillantásával (gonosz kolléganő, főnök), és SAJNOS nem lehet a tekintélyelvű szülőket sem látogatni, azóta elbizonytalanodtak, hogy akkor hogyan kell élni, mit lehet követni, mi az okosság. Ez a belénk nevelt szolgalelkűség (tekintélyelvűség) miatt van így.
És van olyan semmiárus is, akire emiatt, unalmukban kattintanak, isszák a szavait. A semmiárus pedig hosszan, önimádva beszél arról, mennyit tanult, képezte magát rendületlenül, milyen sokat dolgozik és mennyire szereti ezt a nemlétező szakmáját… mintha ezeknek volna önmagukon túlmutató vonatkozásuk. Én kérdem: DE MIT CSINÁLSZ? És hogy nézel ki? Miért találsz fel valami újat ahelyett, amit mindannyian ismerünk: sport, természet, tápláló ételek? Mit lehet még ezen kívül kitalálni, miért kell ezeket újra meg újra átcsomagolni, feldíszíteni? Milyen élet származik abból, ha rád hallgatok, “tanulok”, “tudatos vagyok”, “önismereti feladatokat végzek”?
Ha neked korábban nem tűnt fel, hogy kamuznak és nyerészkednek, akkor valószínűleg most sem fog. Sokan lettek kócok, mentorok, szerkesztgetnek honlapot az én blogokon felbuzdulva – csakhogy én író vagyok, a szolgáltatásként árult lélekboncolástól irtózom. Bennem mindig is feszengett a kérdés: miért kell mindent keretbe rakni, megszerkeszteni, felhashtagezni, honlapot felcsicsázni, elnevezni, bonyolultan fogalmazni, reprezentálni? Bármihez, mielőtt rátalálsz és élvezed, a neten hosszan keresgélni, kitalálni, megtervezni?
Maguk a semmihabosítók is unatkoznak, a “segítő tevékenység” nekik is menedék, meg hát rettegnek, hogy el kell menni valós munkát végezni. Olyan szépen felépítették ezt a semmit.
Van olyan szolgáltató, és nem is egy, aki elnevezi a kirándulást erdőfürdőnek. Módszer, honlap, biznisz, interjú. Olyan z-ket használ a címekben a tipográfia, hogy azt hiszed, valami a semmi:
https://csodahelyek.hu/2021/01/28/erdofurdozes-interju-valko-zsuzsanna/
Az elmúlt napokban ezen döbbentem meg a legjobban, az egyszerűsödött, aktív és teljes életemből. Nekiesek egy bükkrönknek, a nyakamba hull a hó.
Mit javaslok én a semmiárusok hizlalása, neten nézelődés helyett?
Azt javaslom, ne szervezd ki magad semennyire. Te irányítsd az életed, és maradj a magad jó társasága. Te találd ki, mit főzöl, ne keress receptet. Tanulj meg magadtól egy mozdulatot, akár azt, hogy fél lábon állsz. És kitartod. Vagy fejenállni. Hidazni. Húzódzkodni. Spárgázni. Fejjel lefele lógni. Habot verni kézzel. Előrehajolni terpeszben. Haskerekezni…
Nem kellenek nevek, módszerek, tanácsok, korlátok, intelmek. Ha igazi élményre, valódiságra vágysz, térj vissza ahhoz, amit már tudsz. Kultúrában a klasszikusokhoz. Olvass, hallgass igazit. Érd el, hogy élmény legyen olvasni, ehhez hántsd le a zajt, a netet, a tévét, a háttérrádiót, a semmitmondó podcastot. Írj kézzel, sokat, tanulj meg szépen, szabályosan írni, edzd az agyadat! Sportban pedig a legegyszerűbb mozgásformákhoz: futás, bringa, lépcsőzés, fekvőtámasz, ugrókötél, guggolás – sokszor írtam ezekről. Nincs új a nap alatt, csak egy új nap. És azon a napon kimehetsz, az időjárástól függetlenül erdőbe, folyó mellé, szigetre. Minden ragozás, fontoskodás nélkül.
Én már ott tartok, hogy lelki, testi elakadás megoldását kiszervezni is elgyengít. Sőt, el se akadok inkább, úgy elment a kedvem a segítő helyzettől magától: attól, hogy segítséget igényeljek. Inkább szenvedek szépen egy kicsit, úgyis elmúlik, úgyis visszatalálok az életörömhöz, a cselekvéshez, a bejáratott dolgaimhoz. Egyszerűen azt akarom, hogy senki ne mondja meg nekem. Ez nem azt jelenti, hogy akkor én terjesztem kommentekben öntelten, mi nem úgy van (riasztó látni, hányan szoktak rá a terjengős okoskodásra a legapróbb hülyeség kapcsán is). Én nem lettem önjelölt virológus, politológus, nyelvész, dietetikus (kifejezetten jót tesz nekem, hogy ki-kirakatnak a facebookról a zaklatóim). Nem érvelek maszk, oltás, zárva tartás mellett, sem ellen, ezek is álcselekvések. Rendszeresen kérdeznek tőlem orvosi, dietetikai témákban, de nincs válaszom, nem kedvelem ezt, mert ez felelősség. Amit tudok, kiírtam a ketós könyvben magamból. Én csak azt tudom, és egyre kevesebb szó övezi ezt, ami az én egészséges testemnek jó és főleg örömteli. Nem érdekel semmi korlát, aggály, tilalom többé. Minden jó, amit élvezek, és ez nem “intuitív evésnek” becézett zaba és nem békás gumicukor. Az egészségemet úgy őriztem meg, hogy követtem a testem szavát, és kedvem volt radikális kísérletekre is, egész messzire mentem (orrfolyásra hóban ujjatlanban, rövidgatyóban futás!). Amikor testhasználatról beszélek, benne van az is, hogy nem elég a kaptató az aszfalton, én most gyerekes rosszalkodással rövidítek, elindulok két telek között egy ösvényen, és ebből lesz egy The Revenantre hajazó jelenet:
, két kerítésmászás, kutya felakasztása, hatalmas lebucskázás, bozótba ragadás, arcon seb. És ez felpezsdít, mert amikor a túlélés bekapcsol, az mindig eloszlatja a piszlicsáré panaszokat.
Nem tudom, ide mindenképp eljutottam volna-e, vagy kellett jópár találkozás, sok év orvossal, pszichológussal, de mára egyértelmű bennem, hogy tűzifát sem apríttatok mással, én csinálom, és ne tudja senki jobban, mi a jó nekem. Gyanús lett, hogy annyira akarnak valamit.
Addig kell magadat kérdezgetni, vizsgálni, élmények prizmáján megfigyelni, a világon és másokon gondolkodni, valóban okos embereket olvasni, velük beszélgetni, amíg ez elvezet önmagadhoz. És a magányos agyalás, naplóírás, életvitelszerű önismeret sem az igazi, egyszerűen az öröm felé kell menni. Csak a cselekvés. Másokhoz igazodás, trendek nélkül megélni, hogy neked, igazán mi esik jól. Párterápia? Beszélgetés helyett is: csendben elmélyedni valami zenében, ketten. (Amúgy is rég tudod már a választ, mi bajod és mi a megoldás, és mire vágysz igazán.)
az önelnyomás változatai
Én egész életemben önszívató voltam. De akkora, mint egy toronyház.
Ezért fura, mikor mondják rám, hogy nárcisz meg elnyomó meg önző. Kezdjük egy idézhető mondattal. Minden ép lelkű ember elsősorban a maga érdekét nézi. Aki nem, az megnézheti magát. Két mondat. És a csatolt személyek (a szerettei) is az énje részei, mert miattuk is rá hull a fény, a sár, ezért érdekem nekem, hogy szépen tudja a Julis A walesi bárdokat. Én vagyok itt az örömében is. Meg ne sírjon. Akiket szeretek, azok is én vagyok. A többiek meg úgy általában lesznek szívesek békén hagyni. #hízelkedők #idegenek #politikaiközösség #elvek #lmbt #világüdve #környezet Bővebben…
a szolgalelkűségről
Hát nem értitek? De komolyan.
Mindig erről van szó. Amikor szisszenek, hogy NE MÁR. És amikor nem értetek engem. Hogy miért ennyire. Mit kekeckedem. Miért nem “jobb a békesség”.
A békesség elnyomás. És azzal, hogy meghajtod a fejed a hatalom előtt, elfogadod a tekintélyt, feladod az autonómiád. Pedig te nem vétettél. Bővebben…
sérüléspara
A sérüléspara mügött manipulatív szándék van, és a jelenség a szolgalelkűséggel kapcsolatos.
Mindig is zavart. Eleinte nem értettem, miért zavar. Akárkivel beszélgetek edzésről, akárhova kattintok, de ha print Runners’ Worldot olvasok, ott is alapbeállítás az aggályoskodás. Nekem semmi problémám, hiányom, fájdalmam nincs, mégis kéretlenül nyomják a korlátozó jótanácsokat. És nem csak a Fáj a vállam, mit tegyek? típusú cikkekben.
Nem vagyunk egyformák. Néhány embernek biztosan fáj. Talán a többségnek, az átlagos sportolónak fáj, veszélyben vannak – rájuk vigyáznak ezek a jujuj műfajú cikkek?
Én nem hiszem. Ez egy stratégia. Bővebben…
hatalom, hatalmas
Ezt kiszedtem a blogger válaszolból, mert hosszú volna oda.
Az látszik, hogy a hatalmat nagyon akarod.
a szakértő beleszól
nincs bagoly és pacsirta, hanem enervált, önvisszaélő meg aktív, a természeti ritmust és antropológiát tisztelő, egészséges ember van
Mostanában változatos formákban szólt bele a Szakértő. De én nem hallgatok senkire, nem kérek okoskodást.
Elmesélem itt kommentben, hogy megmértem futás előtt és után a cukromat, és legnagyobb hökkenetemre nem megette a vércukrot a futás, hanem felnyomta a duplájára, úgy, hogy nem ettem semmit, én nem viszek be egyébként sem szénhidrátot gyakorlatilag. Honnan lesz a cukor, mi emeli meg, és mire jó az emelkedés?
Jön a kommentelő (férfi), magyaráz erről valamit, nem, az nem lehet úgy, jellegzetes aspiként elmagyarázza nagy fitogtatva a szénhidrátok fajtáit: “tudsz követni?”, kioktat, ellenem magyarázza, hogy a ketogén veszélyes, és lám-lám. Megtudom, hogy kvázi alkoholista vagyok, csak nekem a keton az alkoholom, valamint a keton büdös, mint a macskaszar. Nagyon sok idegen szót használ, imádja, hogy ő, a férfi okos, én meg nem. “Próbálom úgy írni, hogy megértsd.” Komolynak hangzó mondatokban durva tévedések (például az éhezési ketózis, a táplálkozási ketózis és a ketoacidózis összemosása, ezt egyébként orvosok is csinálják).
Magyaráz nekem az egészségügyi végzettségű ismerős, ő már csak tudja: a protein tönkreteszi a májat, és ez az ér itt a karomon, ez aggasztó, hozzájuk rendszeresen hoznak be tökrement testépítőket. Kezében cigaretta, a testén huszonöt kiló fölösleg. A sporttal van baj, világos. Bővebben…
gyomorgörcsös szülő
Hétfő, megint iskola. Az olvasó a gyomorgörcsös gyermekeink című bejegyzésre reagál.
Blogja: http://ezisazis-kovtama.blogspot.hu
…én pont az a görcsölős depressziós anyuka vagyok, akikről írtál a blogodban. Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 