Megvan a mondat eleje? Bővebben…
…az mind csalódik végül
39
személyes címkéhez tartozó bejegyzések
létezik-e?
Biztos voltam benne, hogy van már ilyen című poszt.
Skandináviáról vagy egyenlőségről szól.
Vagy a szerelem teljességének élményéről. Bővebben…
térfél
Szabadkozom a poszttalan napokért. Nagyon ritka, hogy az -ért ragos főnév természetesen hangzik okhatározóként, ez itt egy pédája.
Viaskodnak a Fontos Dolgok az időmért (ez meg célhatározó). Ha az életemben a blog, a szerkesztés, a laptop győz, annak megvan az ára.
Most nem a blog győzött, hanem olyan ecsívmentek vannak, hogy Bővebben…
a konditerem csak feministáknak való
Én arra a következtetésre jutottam tegnap, hogy a konditerem leginkább feministáknak való.
Na, mit szóltok? Womanpower, gymfeminism.
Vagyis: nagyon stabil értékrenddel, saját motivációval, önreflexióval bíró személyiségeknek való ez a világ, olyanoknak, akiket nem rángat a szexualizált testkép. (Hogy szarjuk le, ki mit mond, hogy a külvilág ne hasson ránk egyáltalán, az naivitás és durcáskodás. Dehogynem hat, nagyon is, mi is úgy helyezzük el az önképünket, hogy mihez képest. Én például nem akartam úgy végezni, ahogy egy háromgyerekes egyedülálló negyven éves anyára ki van róva. A lényeg az, hogy mások elvárásai és normái nem írhatják felül a jóllétünket.)
Meg kell erősödni, és pontosan tudni, mit akarsz. Mert különben ebben a világban baj lesz. Bővebben…
paprikaszív
A kaliforniai paprika, a piros, tudjátok, amit János nem szeretett, és én se szerettem, előbb igazodásból, aztán kegyeletből, de aztán szembenéztem a kaliforniaipaprika-démonnal, és vállaltam: szeretem a férjem, és szeretem a kaliforniai paprikát, és ez nem zárja ki egymást, de aztán jött a ketogén, és a ketogénnek a kaliforniai paprika a marcipánja, úgyszólván, szóval legfeljebb dekoráció a molekuláris darabka is,
a kaliforniai paprika úgy adja magát.
Muszáj abból, ott, ahol úgy dudorodik, kivágni szívet.
Ha már úgyis kés.
Mert vettem a cébéában pontgyűjtős késeket, a gyerekeim ragasztották a matricákat be ügyesen, de szórendjeimet én szeretem ezeket!, svájci tervezés, japán gyártmány, vagy fordítva. Ún. zöldséges kés (de egy igazi szakácskést is). Ez is úgy adja magát, hihetetlen élvezet az igazán éles, új penge (meg veszélyes is).
Kettőt kell kivágni, a két kicsinek, esznek épp, minden csupa morzsa, én már látom a jövőmet. Bővebben…
közepes forma
Fú, ez a legszarabb. Ez lélekölő. Még a fél dobostortás visszahízásnak is több a méltósága. Vagy regényfejezetebb, legalábbis.
Mert mi van? Ugyanannyi kiló vagyok, ugyanazokat eszem, ugyanúgy mérem a cukrom, ugyanúgy lejárok ugyanoda, ugyanolyan intenzíven edzek, és ugyanolyan erős és tónusos vagyok. Csak az van bennem, hogy igen, és most…?
Vagy vártam én ettől valami továbbit, önmagán kívül, és az nem lett? Azt hittem, ez a boldogság? De hiszen az. Bővebben…
alfahímek
— az ezerötszázadik poszt —
Komment.
Amikor a múltbeli hapsiügyeidről írsz, a sorok közül kiolvasható az a görcsös igyekezet, hogy bizonygatni akarod, hogy téged nem a klasszikus alfa pasik vonzottak, TEHÁT nincs is hipergámia.
beszéljünk a pasikról
Na, én voltam az, aki, amikor ilyesmi elhangzott, bután nézett.
Nekem ez nem megy.
Milyen pasik, kik azok? Mi a közös bennük? Csak nem a…? Bővebben…
a tibi beállít
A Tibi átjött vasárnap, egyszer csak megjelent a teraszajtóban, a napfényben.
Döbb. Szia, Tibi. Bővebben…
gyerekkel a teremben
Gyerekkel, pláne két gyerekkel a teremben lenni, az maga a valóság: ez van, edzeni szeretnék ma már, őszi szünet van, gyertek hát, kicsinyeim. Ez most egy könnyebb, vagy inkább máshonnan terhelős, atipikus és rövidebb szessön volt, ami nettó két és egynegyed órát jelent, és a bevezető és levezető kardió között csak mozdulatok próbálgatása, saját súly, korlát, nyújtó, húzódzkodás, talaj és sok nyújtás: híd és spárga és hát volt, mert a szombati edzésünkön a súlyokat annyira túltoltuk, hogy meg is éreztük combban és fenékben, meg vállban, két napig hevertünk, amúgy regenerálódni is áhítattal és alaposan szoktunk, edzeni akkor megyünk, ha újra ránktör a vágy. Nem igényeljük a rendszerességet, sőt, nem is bírjuk. Bővebben…
elégeti a naplóját
Te megsemmisíted az emlékeidet? Voltak nagy kidobásaid, égetéseid, fényképösszetépéseid? Dunába hajított jegygyűrű? Könnyűbúvárok felbérlése baráti áron?
Miért csinálják azt emberek, hogy akár naponta, azonnal is törölnek leveleket… jó, ezt még értem, bár nekem nem szokásom ez se: akármi fontos lehet később (kivéve a csekkszelvényeket, azok nincsenek meg, hehe). De hogy a hajdan dédelgetett, oly fontos leveleket, e-maileket, tárgyakat egyszerre, indulatból vagy hideg racionalitással kidobják, megsemmisítik? Én ezt nem értem.
Annyit értek belőle, na jó, mégis, hogy
- így kevesebb a cucc, ami mindig előny (tudjátok, ha minden nap kidobok harminc tárgyat a szokásos szeméten felül, és nem kerül új a háztartásba, 2027-re rend lesz.
- ezzel el vannak rendezve felelősen a dolgok: ha jó megsemmisítési technikát választasz, nem olvasgatja a naplódat, erotikus levelezésedet senki véletlenségből (anyós! takarítónő! kamaszgyerek!), vagy épp a halálod után.
De hogyan képesek rá? Mit éreznek közben? És nem bánják, hogy az értelmezéseik arról a múltbeli eseményről így megkövülnek, vagy épp lassan eltorzulnak, csak a csalóka emlékeik maradnak? Egy előbukkanó tárgy vagy dokumentum nem tud majd megértést jelenteni később.
Gyerekrajzokat vetek épp tűzre, és megszakad a szívem az utolsó irkafirkáért is.
Könnyű annak, aki sokat költözik. Aki külföldre megy. Akinek elvész, megsemmisül sok tárgya. Vagy akiben van hajlam időnként átnézni, rendszerezni, selejtezni a dolgait.
Én ilyet soha. Dokumentáló, felhalmozó, érzelmes-hűséges hajlamom az eredete, és legendásan kaotikus otthonom az eredménye annak, hogy a legizébb kis sunyi tanítvány karácsonyi, jójegyreményű üdvözlőlapjával sem cselekszem ilyet. Bővebben…
mire járjon?
tavalyi
Hát ezen pörögtünk mi itt, anyák, az elsős lányainkkal. Délutánra van a napközi, egy kis tanulás, játék az udvaron, kreatívkodás, és van a különóra-kínálat: nívós, sokféle, és igen drága.
Én mindenkit önmérsékletre intettem, akivel ez szóba került, mindenekelőtt a lányomat. Elegendő stressz és idő az iskola is, a különóra meg a késő délutánba nyúlik. Nemsokára az ember azt se tudja, kinek süssön majd mézeskalácsot, kit tegez, kit magáz, meg hogy hánykor ér véget. Ez a túl sok új inger sem optimális egy elsősnek, aki fél nyolckor ágyba zuhan, és fél hétig alszik.
Szeptemberben minden színes-szagos még, aztán feladat lesz az is.
Na de mégis.
Zene, valami kreatív, fejlesztés, ha az kell, sport…? Nyelv? Bővebben…
azt mondja
Parádés poszt, ne hagyd ki!
Azt mondja, nyűgösen: kibontod?
Én azt hittem, rég megette. Hogy lehet ez, cipőt kötni tud, banánt kinyitni nem? És így törögeti, szétpuhítja a végét. De megeszi, becsülettel. Bővebben…
mondd szépen
Igen, ez a kedvencem!
A tekintélyelvű nevelés utolsó bástyája!
Már nem hagy sírni, már nem üt, már nem szégyenít, már nem ijesztget zsákos emberrel, gerincsorvadással, nem mondja, hogy amíg az én házamban, nem “farag becsületes embert”, nem “tanítja meg a tisztességre”, nem az orvosdinasztia újabb tagjának szánja a szerencsétlen gyerekét, már nem zár spejzba, nem parancsolja azt sem, hogy meg kell enni a kapros tökfőzeléket, és nem tesz lexikont a hónuk alá.
Még köszönni sem kötelező.
De nyelvművel!
Viszonylag jól beszélő, ám nyelvészetileg képzetlen emberek, apák a vacsoraasztal fölött kijelentik:
Azt nem úgy kell mondani. Bővebben…
örömeim
Minden milyen jó most. Minden. Nem a kín és aggály hiánya, hanem pozitív jelenvalóság: mély elégedettség szőrtüszőimben, gyomromban.
Volna mit elpakolni, letakarítani, megbeszélni, befizetni, persze. Mindig van.
Mégis, rendszeresen döbben a szívem: hogy lehet ennyire szép és teljes minden?
Hol voltak ezek az örömök eddig? Ez a stabil, egyszerű, időjárásfüggetlen? És hogy lehet, hogy az a sok para és ziláltság, az, hogy elsőt kezd a lányom, az, hogy macerás a közlekedés, hogy jön a hideg, hogy nem működik a cirkó, hogy nem találom a nemtommilyen szerződést, ez mind nem számít?
Végignézek jelen életemen, és megállapítom, hogy felnőttebb, felelősebb, egyszemélyes örömök vannak benne, mint bármikor. Bővebben…
képtelen helyzetek
Én valami olyan szinten nem tervezek, nem élek beosztással, és nem vagyok aggályos, hogy az szörnyű.
Komolyan mondom. Nem vagizok, hanem rezignáltan veszem tudomásul ezt a hajlamomat, amelynek megváltoztatásához újra kéne installálnom magam, és az valahogy nem megy.
Ez azt jelenti, hogy nincs határidőnaplóm.
szeptemberi nap
Hat óra öt. Ideje felkelni…
Régi NOKIA-m beszélő órája. Halál idegesítő, de ez legalább biztos.
Ma magamtól nem ébrednék. Néha sikerül, akkor viszont 4-től, olyankor a legjobb az agyam, rám világosodik a hármas ablak felől, és délben már támolygok.
Most menni kell.
Lerobogok a galéria lépcsőjén, pisilek. Megmérem magam, még lengén. Éhgyomorra víz, bele gyógyszertári C-vitamin.
Illy bekapcsol.
Tessék-lássék elöblít két müzlistálat és négy kiskanalat, azokból mindig hiány van. Megőrülök, ha két gyerekem eszik, és nem egyforma a tányérjuk vagy a kiskanaluk.
Illy cirpel, hát szia! Fekete kapszula, kapucsínós csésze, bele diónyi vaj és egy mokkáskanálnyi kókuszzsír. Mi, ketogének, így kezdjük a napot. A zsírt be kell vinni, és nem egyszerű. Nehezen reagál a gomb, pedig most szerelték. Egy adag, még egy. Víz, bele hét gramm glutamin, tíz gramm kreatin. Magnézium, kalcium. Bővebben…
a lányom
A leányom, a Julis, a Johanna, a Babalány, az echte sorsfordító szerelemgyerek, a középső sarjam, a reinkarnációm, az egyetlen csajóca, a balerinatökéletesség, a combig érő hajú…!
Az istenbizonyíték.
A Babalány soha nem volt kérdés. Hogy legyen-e, hogy ilyen legyen, hogy ilyen egyértelmű fürtű örömgóc-e és életfeltorlódás.
Pedig a Babalány egy hónapos korában majdnem éhenhalt. Bővebben…
a vanília, az nagy fejtörés
Nagy fejtörés mindig a vanília.
Mert a háztartás alapja a vanília. Ha van ília, minden rendben. Ha nincs ília, hiába van bármi más, az égen feltorlódnak a felhők, elsötétül a nap, keserves a kávé.
Így aztán van. Rúd vagy őrlemény. Esetleg kivonat. Nem -s cukor.
Olyan szorongató volna a hüvelyt kikaparás után a komposztba dobni. Nem egy szapora jószág a kikapart rúd. Kezemre sárgállik mindig a fekete. Bővebben…
werk: élet és irodalom
a Dérynéből
Naszóval.
Fú, ez nagyon vicces volt, és így történt, ahogy írom, vakuljak meg. Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 