beszéljünk a pasikról

Na, én voltam az, aki, amikor ilyesmi elhangzott, bután nézett.

Nekem ez nem megy.

Milyen pasik, kik azok? Mi a közös bennük? Csak nem a…? De mindegyiknek másik van, nem is hasonlóak! Miért beszélünk róluk így? Cseh filmeken én inkább röhögnék ama estéken, amikor igenis inni kell.

Szégyenlős vagyok? Hallgattam a barátnők között. Rossz volna viccelődni a szerelmeim (leendő szerelmeim) rovásukra. A többiek meg kit érdekelnek mint pasik? Én retrospektív nem vagyok, nem tudok végignézni életem férfijain, nem megy. Nem tud sorozat lenni, semmilyen sztori nem fűzhető fel rá, egyedi történetek voltak. Szerettem mindegyiket. Nincs szégyen, nincs igazán rút történet. Talán mert olyan ritka volt, hogy összeakadt a tekintet, és aztán minden lett belőle, de mindig magával rántva a teljes emberségemet.

Én soha nem csaltam meg senkit, soha. Gondolatban sem. Akit igen (egy folytatás nélküli csók volt), annak már megmondtam, hogy vége, nincs tovább.

Passzióból, karompróbálgatásból sosem volt nekem senkim. Könnyű játékként sosem. Nem is tudom, azt hogy kell. Nem csúsztam bele. Nem volt visszaélés. Volt mégsem, nem sikerülés, jó-lenne-már, és aztán nem volt jó, de emberként szerettem őt is. Nem bántott soha olyan, akibe szerelmes voltam. Hogy lehet ez? Az bántott, akibe már nem voltam, nem tudtam lenni.

Akit eredetileg sem tudtam szeretni, az nem téma. Az csak embertárs, nemileg nem létezik. Nem bántanám, remek emberek voltak (vannak) azok, akik komolyan belém szerettek.

Aki rajongott, azt kímélném. Nem akartam soha ebből önérzetet kovácsolni. Az úgynevezett női hatalomból, hogy annyira odavannak, én meg nem. Ezek tudnak kínos, szomorú történetek lenni: majdnem-barátságok, házasemberek kinézései, soha még érintés sem. Nem volt sok ilyen történet, egyébként.

Akiért csak én voltam oda, az tudott rögeszme lenni, nagy sztori, gittrágás, de róla, mivel nem rezzent, nincs mit mondani, bántani sem akarom, amiért nem látott meg. Finom, bőr felszínén végigszaladó szégyenkezés ő. Vagy maga a szőrtüsző, mindegyik szőrtüszőm egyszerre? Az én felelősségem ez az egész, nekem kellett volna megállnom, elzárnom a szívem. Nem játszott velem egyik sem. Aki engem nem, az nagyon és világosan nem; akit én nem, azt soha, sehogy, semmennyire. Akit igen, azt mindig, talán lassan, de nagyon. Kicsit-történetek, épphogy-emberek nemigen voltak. Egy olyan volt, akit intellektussal igen, érzelmileg is, testtel semennyire, ne is érjen hozzám. Nem is ért.

Akit szerettem, nem vált béna sztorivá. Én voltam velük, énné váltam: a legjobb önmagam, mert ezt hozták ki belőlem. Az intenzívet, a sugárzót, a nagyvonalút. Az érzékit — ó, az nagyon ritka, én nem virágzom folyamatosan.

Két esetben váltak csak döbbent fájdalommá.

Ő kettejük kivételével tulajdonképpen akármelyikkel újra beleugranék, most is, tíz év múlva is. Nem érdekes? Nincs igazán rossz, lényegtelen történet. Tövig és sokáig, újra beleszeretősen lennének. Álmodom is velük, van, akivel gyakran. Hasat, hasfalat láttam nemrég. Szőrök növését; gyengém a has, férfihas, azt nehéz fokozni. Nem múlik el az, ami hozzájuk fűzött. Többé-kevésbé van ez, persze, mert van, aki azért nagyon másfajta emberré lett. És hát vannak legek.

Szívem közepén őrzöm azt, aki nagy történet, nem beszélem ki, és csak néha meg-: röhögcsélve biztosan nem. Nem váltom fel a súlyos húszezrest anekdotára.

Tízen voltak, egyébként, húsz és fél éves koromtól tavalyig.

Egy csapatkapitány jön még, ülök addig a kispadon. Fázom egy kicsit. Edzőmeccs úgyis. (Mostanában akárkit észrevettem, kizárólag sport kapcsán volt, teljesen különböző sportágak amúgy, érdekes.)

És nekem egyik fiam se volt soha kis pasi, tehát ilyen szexualizált típus, anyabüszkeség. Nem tudom, nem látom még a nagyot sem, milyen lesz férfinak. Nem is nézem. Én nem vagyok szerelmes a fiaimba, sosem voltam.

*

Ő ma lett tizennégy, egyébként — leendő gimnáziuma nyílt napján jártunk, aztán meglógtunk, héveztünk, elmeélte, milyen órát látott, elmeséltem, mit beszéltem az igazgatóval. Együtt ebédeltünk, lazacot; kerestünk és találtunk adventi naptárat, Julisnak egy fakéregből készült baglyot; voltunk a piacon, vettünk diót, tojást, mascarponét, nagyoncsokit (90 százalék) és olasz, Snoopy-s Nutellát a kicsiknek (mi lejöttünk a cukorról, ez a felnőttség!), aztán néztünk (kar)órákat, de azt majd máskor, meg választhatott a Libriben valamit (1001 film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz), ott kávéztunk is, és átlapozta közben; kapott egy egyedi feliratos pólót (ebben is majd lefotózom, van hozzá egy sztori), de még fodrászhoz is elvittem.

cropped-img_18521.jpg

Ma megmondtam neki, hogy én, a borzalmas, hektikus anya azt adom nekik, és attól jó nekik, hogy hiszek bennük, nagyon erősen. Én nem tartom katasztrófának a rossz jegyet, és még a kokaint sem tartanám annak, én a kilúgozott emberséget, a megfelelni vágyós, nem belülről vezérelt gnómságot tartom tragédiának. Csinálja, amiben hisz, amilyen lenni szeret. Legyen olyan, amilyenné vezeti az, aki mindent tud rólunk, teljesítse be a sorsát, futtassa végig a szoftverét. És az én szemem mindig rajta pihen, mindenét értem és szeretem, vagyis, ha épp nem, mondja el, fel tudom fogni, és ha nem mondja, akkor is igyekszem. Mondjuk őt, vele könnyű: pont olyan lett, mint én, egy kis klón, az értékrendje, logikája, kedvtelései, humora és a stratégiái, csak nem fáj neki annyira az énje.

Azt adom nekik, mindhármuknak, hogy hiszek bennük. Hiszem, hogy így is, akárhogy, ebben a világban minden okés lesz. Nekünk nagy bajunk már nem lesz. Nem aggódom, minden körülmények között biztosan tudom, hogy rendben vannak. Ősbizalom ez, anyámtól kaptam.

Nem tudom, miért így áll össze ez a bejegyzés. Tudni szoktam, mindig attól olyan a poszt, hogy olyannak akarom, ez meg valahogy lett, nem is értem. Fáradt vagyok, az agyam fáradt. Edzek holnap. Írjatok valamiket, ami kivezet abból, hogy nem tudom, miről szól ez a szöveg.

58 thoughts on “beszéljünk a pasikról

  1. A hited a kapocs, hogy az igazit akarod, és az is lesz, mindenben.

    Nem vagyok jó szövegelemző. “Kis pasi” – lányom van, lehet azért a libabőr ettől. Jár ilyen az oviba, 5 éves, de már taperol.

    • Jaj! Ne ijesztgess! Nekem is lányaim vannak, de még csak bölcsis meg magzat, aztán folyton ezzel szembesülök én is, fiatal anyák és apák zsigerből szexualizálják ellenkező nemű gyerekeiket – nekem mindkettő egyformán ijesztő. Nem a felelősséget akarom áttolni, de mindig mondom a férjemnek, hogy a gyerekeid életében te vagy az első nagy férfi-alak, elemien meghatározó, hogy hogyan bánsz a gyerekségükkel és a lányságukkal.

      • No para, a “kis pasi” anyukájának általában egy “nagypasi” férje/élettársa/… van/volt. Nagypasi szokta a mellkasom és deréktövem párnáival felvenni a szemkontaktust, attól függően persze, hogy melyik irányból szólít meg. (Nagypasi ezért nagyon büszke arra, h kispasi már az oviban taperol. Az olyan tökös.)
        Anyu ezt tudja, szóvá nem teszi (nagypasinak), így folyamatosan versenyben van minden nővel. A fia az, akit lehet fojtogatni ezzel a párás tekintetű anyaszerelemmel, és bizonygatni, hogy a gyereknek ő az ómega és az alfa. Ez anyu életbiztosítása.

  2. Valahogy úgy, hogy visszatekintve a nem sokra, egy olyan sincs köztük, akihez nagy bajban ne lehetne odamenni, hogy “bocsi, most lakhatnék itt nálad két hónapig? Ugye nem bánja a jelenlegi párod sem?” és persze viszont.

    • De jó ez, fenchurch!

      Eddig még így nem gondolkoztam ezen, de azt hiszem, hogy ha én, ahogy Éva szokta írni, katalógusból választhatnék, akkor nem kellene az Egyetlen-igaz-szerelem-holtomiglan-holtodiglan csomag. Inkább valami olyasmit szeretnék, amit leírtál. Mondjuk 4-5 nagy szerelem, szívvel-lélekkel, egész eberesen. Lehet köztük rövidebb és egész hosszú is, utána fennmaradó barátság, plusz jó viszony a meglévő ill. leendő családtagokkal is.
      Igen, asszem, ezt nagyon-nagyon tudnám élvezni.

    • Félre tréfát… “Ugye nem bánja a jelenlegi párod sem?”.
      Hosszútávfutó voltam érzelmek terén mindig, még az életem egyetlen felnemvállaltjában is. “Gyógypasim” sem volt soha. Ha pedig már nem ment a szerelem, nem erőltettem tovább, bár a gyászt nem tudtam megspórolni utána. Bármelyikük szembe jönne velem az utcán, tudnánk egymással mit kezdeni. (Nem röhög!) Van olyan is, akivel még tartom a kapcsolatot. A férjem is ilyen, szóval nem kell titkolnom, ha az egyik exszel egy kávéra beülünk.
      Van olyan viszont, akivel azért szakadt meg a már régen baráti kapcsolat, mert a barátnő, majd feleség a nevem hallatán is sikítófrászt kapott. (“Férfi és nő közt nincs barátság!”) Eleinte titokban még barátkoztunk, aztán akkora lett a nyomás, hogy elmaradt. És hiányzik.
      Ilyenkor ki a hunyó?

      • Jó olvasni, hogy még tudnál mit kezdeni a férjeddel, és ad absurdum, be is ülsz vele kávézni! 😀

        Nincs hunyó, érdekek, érzékenységek vannak, egyébként az ok olyasmi lehet, hogy ijesztően sokan gondolják, hogy a megállapodott párkapcsolat örök, garanciális és birtokviszony. (Vagy annak hitték, aztán belekényelmesedve ugyanaz történt velük, ami oly sokakkal, csalódtak, “megingott a bizalom”, és most már óvatosak.) (És van olyan is, aki nem beszélget, nem röhög együtt, nem néz a másik szemébe évek óta, ennek hiánya nem zavarja, a szex buszmenetrendhez hasonlatos, kimaradó járatokkal és füstölő motorokkal, jégvirágos ablakkal, de neki ne beszélgessen senki mással, ne is nézegessen félre az embere…)

      • Középiskola alatt volt egy jóbarátom, később ugyanazt tanultuk, bár nem ugyanazon az egyetemen, közben lett egy barátnője, elsodort a közeléből élet. Egy alkalommal megörültem neki, hogy találkoztunk a könyvtárban, beszélgettünk, mondtam, hogy fussunk össze máskor is, bölcsészek egymás között. Utána kaptam egy levelet (iwiwen!! :D) a barátnőjétől, hogy én ne akarjak vele találkozni. Homlokomra csaptam – én bolond! -, megírtam gyorsan a barátnőnek, hogy nincs semmi gond, régi a barátságunk, egyáltalán nem vonzódom a srác iránt (meg ne érints-kategória, mint Évánál). Azt a választ kaptam, hogy akkor se, mert neki ez a fiú nem csak a szerelme, de egyben a legjobb barátja is, így pedig nincs szükségük más barátokra. Hú, ezek után fejvesztve menekültem.

    • Éppen nem volt akkora a baj,hogy oda kellett volna költözni,de ma segítségre volt szükségem,hárman ugrottak,egynek vettem igénybe a segítségét (a lányom apjának),a másik kettőből egyiknek épp a szeretője vagyok,a másik régi történet,de melenget,hogy számíthatok rá. Szóba jöhetne esetleg az első férjem is,vele is majdnem testvéri a viszony,de inkább ne kerüljön sor rá.

  3. Sokat olvasok nem magyarul, gyakran jön is a felismerés egy-egy szónál, hogy ‘jé, ez tuti innen került a magyarba’. Aztán előveszem az etimológiai szótárkámat önigazolni.
    Mindig utáltam a pasi és a krapek (elég retró, mi?) szavakat, de még eddig nem kerestem az eredetét.
    Lássátok hát, mi a pasi: (nem másolom szó szerint)
    -pasas(1897) …a régi nyelvi pasasér ‘személy, fickó’ (1835), francia eredetű (passager), mely német (Passagier) közvetítéssel is nyelvünkbe került… Tréfás szócsonkítással rövidülve: pasi.

    Szóval a pasi az csak egy utas, utazó, átutazó. Ezért nem volt és nincs neked pasid, csak férfiak meg fiak, kedves GÉ.
    Gondolom, ki nem vezettelek abból, hogy miről szól a szöveg, de vidám-e vagy, hogy én ezt így most itt megfejtettem?

    • És tréfás! Kissé elavult a szótár. Ma már legfeljebb biz vagy inform minősítést kapna, a (bulvár)média jóvoltából teljesen semleges a stílusárnyalata.

      Vidám vagyok, nagyon. -E. Pedig hányt-vetett az élet, holnap lesz három éve, hogy, de tényleg, ma reggel a nemishidegben negyven tojásosdobozzal robogtam lefelé az ovitól törött bambuszbringámon, bagoly ült a vállamon (erről lesz majd poszt, megfejtődik), és a posta előtt jöttem rá, hogy ez az, nem kell továbbmenni, ez maga az élet, ezt akartam mindig, ezt az erőt. Azért továbbmentem, a zöldségesig. Most meg a pékség, és edzés. Csekkeket is be fogok fizetni, ilyen ez a közelnegyvenéves mámor.

      • Kötekedel, ha? Pedig kilapoztam a lelkemet! 2 éve kaptam karira a barimtól, olllyan ari. Akkor nem is volt más a piacon (Zaicz Gábor). Ajánlhatnál tutit.

        Jó is tud lenni ez a hétköznapi vidámság. A levakarhatatlan vigyor a pirospozsgás (ezt így írják?) arcon, csak azért mert csütörtök van. Talán épp azért, mert hányt-vetett az élet.

        • Jé, ilyen új? Aszittem, a régi. Hát, stíélusminősítésnél egy kicsit kockafejek a nyelvészek, nem? Hagyjuk is őket, legyünk öntevékenyek. Szerinted mi annak az árnyalata, hogy pasi?

          Jó itt, ja. Azt vádem a görényektől. Estére lett baglyos muffin, voltam edzeni, futottam, bicepszeztem (bevérzett…), guggoltam. A kicsiért korán mentem oviba, este meg sütöttem csirkét is.

          Ma amúgy is elképesztő napom volt, ettem NARANCSot, étcsokit, ropogós tönkölytökmagos akármit, muffint tejszínes kávéba mártogatva (banános-zabpelyhes-almás-vaníliás-sokvajas), meg marhaproteint ittam a teremben, és ettem mogyorós nyúlpástétomot.

          • Melyik értelmezés árnyalata? Nincsen ezzel a szóval semmi baj, csak nekem azt jelenti, hogy…termék a húspiacon.

            Nekem olyan izomlázam van a combhajlítómban, hogy alig tudok a deszkára ülni. De mindig nagyon izmosnak érzem magam, amikor így sajog (az izom, nem ami a deszkán történik).

            Marhaprotein, nyami (???)

  4. Hát nekem ilyen oravecz coelhósan az jutott eszembe, hogy szeretet vagy van, vagy nincs, és az meg egyféle, és mindenkit úgy. Mondom ezt úgy hogy nincs gyerekem. Tehát gőzöm sincs, hogy az másféle -e, de valahol mélyen úgy hiszem hogy nem.
    ?

    • Nekem van sok (mármint gyerek), de szerintem sem másféle. Van egy viszonylag rövid időszak, mikor fizikailag nem bír a pulya nélküled életben maradni, de simán el tudom képzelni, hogy ha rád bíznak egy hathetes máltai pincsit, ahhoz is ilyen szálak fűznek egy darabig.
      Felnőttként megismerve valakit, az ennyiben más, nem rajtad múlik a túlélése. De pont ugyanolyan lelkesen tudod számolgatni a szempilláit, meg a derekára tett kézzel aludni.

      • Nem, a kutya nem.

        Gyerekért az ember azért rajong, nemtől függetlenül, mert annyira hasonlít (ez tényleg ösztönös vagy mi a bánat), a vérem, a folytatásom, a felelősségem. Gondoskodom róla, tudom helyette az életét (egyre csökkenő mértékben), formálom.

        Férfiért/partnerért meg azért, mert olyan más, olyan kiegészítős, megbecsülöm, amiért ő olyan. Nem vagyok érte felelős, hanem élvezem, hogy szeret, és amilyennek lát — amilyen a szeme tükrében lehetek. És nem gondosokodom, nem formálom, nem érzem, hogy rajtam múlik, mi lesz vele.

    • Nekem másféle. De ismerek olyan anyákat, sőt apákat akik a gyereküket “kis szerelmem”-nek hívják, és úgy is viselkednek velük. (A szájrapuszkó a halálom.) Szerintem iskolába kerülve ez a gyereknek roppant kínos. Bár azt nem tudom, hogy ez a szülő, hogyan éli meg a szerelmet felnőttel.

  5. A szöveg azzal kezdődik, mi az, ami nem, nagyon nem, ami idegen. Folytatódik azzal, hogy mi az, ami viszont van, ez megmutatja azt is, mitől idegen a jelenség egy ilyen embertől, alulról világítja meg (vagy felülről? hm). Ez folyik át abba, a csillagtól, hogy milyen olyannak lenni, milyen a valóságban létezni és lélegezni annak, aki nem vesz részt valamiben jobb érzései ellenére csak azért, hogy befogadják.
    Szerintem ez a bejegyzés arról szól, hogy milyen szép, mélységes, fájón gyönyörű belülről vezérelten élni.

  6. Azt látom ebben a szövegben, hogy bármi is történt veled, mindazok ellenére, a feminizmus (tudom lejáratott fogalom és sajátosan is értelmezed, de a te feminizmusodra nincs jobb szavam, a magaméra sincs) ellenére is végtelenül tiszteled a férfiakban az embert. Nekem nagyon sokáig tartott meglátni és megérteni ezt. Számomra a férfi mindig is a gyenge, az élősködő, a hazudós volt, pedig édesapám nem volt ilyen, valahol mégis ezt szívtam magamba, nőket látok magam körül és magam előtt, akik elvisznek olyan terheket a vállukon, amibe sok-sok férfi bicskája beletörne. De aztán arra is rájöttem, ha szépen engedjük nekik, hogy vigyék, ha jó részét átpakoljuk rájuk, akkor bírják, mert muszáj. Ez nem nem kérdése, hanem az ember sajátja. Nagyon nehéz volt ezzel szembesülnöm.

    • Kösz. Van, akinek ez úgy értelmeződik, hogy én a magam helyzetével, mentálois-érzelmi útravalójával, értelmiségi közegében csak megúsztam a traumákat… különleges hópihe, tudod. Na, de nem magyarázkodom, tudom én úgy nagyjából, mi volt ebben az egészben döntés, mi alkat, mi közeg és mi sors.

      A feminizmus mindenkit tisztel, és az egyenlőségben és az együttműködésben hisz. Amit bírál: az erőszak, a visszaélés, a túlhatalom. És mindent meg fogok tenni, hogy ne erőszak, önigazolás és sebnyalogatás legyen a magyar nyelvű netes feminizmus, hanem építő, intellektuális, önreflektív és erős-megerősödő, örömelvű, szép.

      Ne ordibálás és mások lenyomása.
      Ne zaklatás, csoportos hergelés, pótcselekvés és visszavágás.
      Itt a blogon: invenciózus, eredeti tartalom lesz, és kiállás, ha az kell.

      https://csakazolvassa.hu/2015/02/18/ugyanaz-nobe/
      Ha így nyomják, akkor az antifeministáknak igazuk van.

    • Szerintem fájós énnel nehéz. Az átrázósak harapnak az ilyesmire. Megérzik a gyámoltalanságot (nem biztos, hogy ez nálad ebben nyilvánul meg, csak példa), “felkarolnak”, bátorítanak, meg akarnak menteni, de ha elindulsz a (neked) jó úton akár az ő támogatásukkal, már nem olyan érdekes a játszma (nekik), mert kicsúszol a kezeik közül, ha kiesel a szerepedből. Aztán nyilván jön a szakítás, ami újra fáj.
      Ha már nem az egész éned sajdul bele, kérdőjeleződik meg, csak mert ők kétségbe vontak, elkopnak az átrázósak.

  7. nekem ez a posztot a személyesség, a másik egyéniségének és a kapcsolatok egyediségének a tisztelete kapcsolja össze. Számomra arról szól elméleti és gyakorlati síkon is, hogy Éva nem csinál kibeszélni való sztereotípiát, dicsekvésre vagy humorizálásra alkalmas “tárgyat” se a szerelmeiből, se a gyerekeiből.

  8. én is mindig idegenkedtem a “pasikról” való “csajos” beszélgetésektől, a valóságban is (nem is igen van ilyen barátnőm), meg filmen is (pl. a Szex és New Yorkon se értettem soha, mit esznek annnyian). Nem volt minden kapcsolatom “nagy szerelem”, de mindegyik barátságis volt, és egyik se ért véget olyan harcokkal, ami ezt az alapvető lojalitást felszámolta volna annyira, hogy önigazolásból vagy puszta önfényezésből, esetleg a “csajok” vagy a “haverok” kedvéért kiadtuk vagy kibeszéltük volna a másikat és “ilyenek ezek a nők/pasik” témává redukáltuk volna egymást.

    • Nagyon tetszik amit írsz. Én a nőket kibeszélő körökből maradtam ki már ifista koromban. A focicsapat öltözője hétvégén arról szólt, hogy ki kit izélt, vagy mennyit ivott és a témák később sem lettek sokkal tartalmasabbak.
      Ami a médiát illeti: cinikusan az agyhalottak közé sorolom a “Sex és New York és társai-t” néző sereget. Engem úgy általában a mai sorozatok és “szórakoztató” műsorok iritálnak. Ha havi egyszer elkapok 2 percet, indulatból ki akarom dobni a TV-t az ablakon.

    • Köszi a válaszokat 🙂 Írásban jobb vagyok, mint szóban, az az igazság. Mit tesz Isten, pont ezután a kommentem után a a levezető kardió közben edzőtermi barátnőfélém nekem szegezte a kérdést, hogy “és mi a helyzet a pasikkal” és csak a béna ” hát, semmi különös” -t bírtam összehozni, de még azt se kellő lazasággal. Egy pillanatra ugyanis megfordult a fejemben, hogy a sima hárítás helyett mondok valami személyesebbet, csak meggondoltam magam, ráadásul kicsit röhögnöm is kellett, hogy előjön a blogos téma szó szerint. Kifejezetten bírom egyébként a csajt, csak kicsit “cosmós” így inkább nem megyek bele vele a “pasitémába”. Szerencsére gyorsan előszedte a “nehéz normális pasit találni” toposzt, én meg inkább emeltem a futópad dőlésszögét. 😀

  9. En szoktam roluk beszelni, de csak otthon, csaladi korben. Sokszor eszembe jut egyik-masik helyekrol, illatokrol, szavakrol. Emlekezem is neha, szep torteneteim vannak. A csunya sztori pedig tanulsag, azt eltemettem reg.

  10. Nekem nagyon tetszik, hogy ez nem egy tökéletesen megkomponált szöveg (eleje! közepe! vége! Arisztotelész!), hanem sodorja az asszociáció lendülete, folyondárgondolat – a folyondárdallam mintájára. Különösen tetszett, hogy egyre személyesebb, vallomásosabb lett az a szöveg, amiről az elején még azt hittem, éles-parodisztikus lesz. És jogos a téma átkötése a fiúhoz, egészen megfogott, bár én nem tudom, milyen lehet kamaszt nevelni.

    Viszont azt kell mondjam, Éva, nem voltál egy Cosmo-lány. A pasikról való beszéd még a körömlakk-trendeknél és a személyiségteszteknél is fontosabb minden rendes Cosmo-lány életében!!

  11. Férfiideállal szoktak még néha betalálni engem kérdésként – neked milyen faszik/manusok jönnek be alapon – és lesek, hogy ez most mi. Vagy színészekkel, sportolókkal, ez vagy az bejön-e. Tiszta húsbolt, nem is ismerem őket. Akkor meg?

    Ez nem futószalag és külcsíny wishlist. Jó olvasni, ahogy megfogalmazod az egyéniség, egyediség fontosságát.

    • na ez egy másik kérdés, amire még be kell gyakorolnom még pár frappáns hárítást 😀 Tavaly elgondolkodtam, hogy mégis, mi a közös az eddigi szerelmeimben, ha se szemük-hajuk színe, testalkatuk, lelki alkatuk, ízlésük vagy foglalkozásuk nem hasonlít, még nemzetiségük se. Annyi biztos, hogy a buta férfiak nem tudnak érdekelni, de az ész még kevés a boldogsághoz sajnos. Azt a nagy felfedezést tettem viszont, hogy a rendelkezésre álló “minta” alapján nekem olyan férfi kell, aki szeret velem Lars von Trier-filmeket nézni, ez közös pont volt.

  12. Nagyon elgondolkodtató poszt és emberi hozzáállás. Én sem szoktam meg vagy kibeszélni, filmsztárokért rajongani sem, de nem vagyok ilyen szerencsés a múlt idők férfiaival. Egy van, G akiről néha hallok, örülök, de nem keressük egymást, H, aki nem érdekel és én se őt, M, aki nagyon megfelelt szellemi partnernek, de én üldöztem el és nem jó emlék (csúnya viselkedés nagyon fiatalon), P, aki a mai napig is barát, és hozzá költözhetnék, ő is hozzánk, feleségestül, – volt házunk a kettőnk nevén, de senki nem lakott ott – családi barátság lett még a testvéreivel is, K, akihez (papíron) oda is költözött az egész család (sajnos már nem él), Z, akivel szintén családi barátság, szomszédság, sőt a gyerekeink közt is évekig tartó l’amour, de nem lett közös unokánk végül mégsem. Most, hogy felsorolom őket, kiderül, hogy van a futottak még kategória, de erre nem vagyok büszke.

  13. Visszajelzés: a forgatókönyv | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s