mert ők buta libák? a blogger válsága saját nézeteivel

Amikor sportról, a sportolásom élményéről írok, és kiteszek mondjuk egy ilyen fotót:

, és erre olyan reakció jön, hogy nem is vagy szép (részletesen, sorban, hogy mi minden nem), akkor rájövök, hogy az illető nem azt látja, amiről a kép szól (a mozdulatot), hanem csakis a testet. Egészen pontosan: ő úgy döntött a tudatosság valamely szintjén, hogy azt fogja nézni. A sportolásom erőlködés, gürizés, és, hehe, nem is sikerült, hiszen nem lettem tőle vékony (ami ő szeretne lenni, vagy amilyen nőt ő szépnek tart: vékony, karcsú combú, nagymellű).

Ezt már sokszor meséltem, ezúttal ez nem lényeg, csak előzmény. Ami már lényegebb, hogy engem újabban, amióta végérvényes, hogy sportolok, és ezt már nem tagadhatják a figyelgetők sem, ezzel próbálnak megfogni, hogy eltereljék a szót arról, amiről a kép és a sportolásom is szól. Miért nincs implantátumom, hogy néz már ki a fejem (sminktelen), biztos irigylem a szépeket – és ennek kapcsán már kimondtam, hogy ami nekik norma, az nekem nem közegem, és nem is vagyok annyi idős, hogy így akarjak kinézni, néha meg úgy is gondolom, hogy az a kinézet ízléstelen. Na, ez a lényeg. Emlegettem a blogon skandinávságot is, a nettó testet, egyszerűséget, természetességet, és tartalmi érveim vannak amellett, hogy jobb lenne, ha a nők nem műttetnék meg a mellüket, a nagymell-nyomasztás rendkívül ártalmas jelenség. Utaltam a déli-keleties megjelenésre (ocelotmintás), és a tetoválástól való borzadásom is elitista jellegű.

Elitistának lenni, elhatárolódni pedig voltaképp annyi, mint prolizni.

Nem mint megbántott egyén, hanem gondolkodó, igazságpárti emberként, kénytelen vagyok észrevételezni, hogy “bírálóim” egy olyan ízlést, életmódot és kelléktárat kérnek rajtam számon, amelyet sose osztottam, és hogy az ő szemük az instagramon, a pornón és a szelfikultúrán romlott ilyenné, hogy mindenben ezt keresik: a huszonéves, jó nőt, a test-idolt, aki én nem voltam és nem leszek, de el kell mondjam, mint ahogy el is mondtam, hogy hiszékenyek vagytok, mert aki test-idol, az súlyos árat fizet.

Prolizni pedig annyit jelent, mint deklarálni a kulturális fölényünket amiatt, hogy mások nem annyira tájékozottak, européerek, kifinomultak, műveltek, ízlésesek, jómódúak. De egyébként ebből az is következik, hogy értéknek tartani a fenti minőségeket sem valami igazságos, egyenlőségpárti gesztus.

És az egészséget? És a tudást? És az erőfeszítést? Azt sem? Amikor a gyerekemet nevelem, ezeket nem tartom értéknek? Dehogynem.

Többre tartom én azokat az embereket, akik hordozzák a fentieket, vagy nem? Esetleg elkezdek szőrözni, szétválogatni, hogy ő erről tehet, erről meg nem…?

Na, ezek a nehéz kérdések, a nem felületes és nem is mások elméleteiből idézett problémák. Nem véletlen, hogy ilyen fapadosan, saját szavakkal írom meg őket.

Komolyan kérdezem. Értékesebbnek tartani a tudást, az européerséget, a visszafogott előkelőséget, az iskolázottságot, a műköröm hiányát, az sznobizmus, elitizmus? Kirekesztés, gőg?

Igénytelennek, olcsónak, ízléstelennek nevezni bármit, az micsoda?

Na de akkor nincs értékrendünk, nem tartunk előnyösebbnek egyes állapotokat másoknál? Nincs bajunk a giccsel, az olcsó dolgokkal, a felszínességgel, az őszintétlenséggel, mert ezzel lenézzük azokat, akik ilyenek?

Én utálom őket, elég gyakran. Egész életemben ők basztattak, engem meg nem értettek és nem értékeltek, hanem űztek.

Visszaszólni annak, aki műanyag igénytelenséget kér rajtam számon (hé, nem tűnt fel, hogy én nem ilyen vagyok, és… szerintem ez gagyi is), az jogos, vagy az is csak gőg? Hogy visszaszólok, azon én már nem drámázom magammal, teljesen érthetőek, jogosak a reakcióim, a negatívak is.

Menjünk tovább. Erkölcsi tartalmat tulajdonítani kinézethez kötődő külsőségeknek, fáradozásnak, az lekurvázás? Mit gondolok valakiről, aki az én B kosaram mellé feszít, hogy de legalább nekem szép a (műtött) mellem? Mindegy, kimondom-e, de mit gondolok?

Én soha nem írtam le – és asszem, nem is használtam – a kurvás és a közönséges jelzőket nőkkel kapcsolatban, se ízlésalapon, se erkölcsi bunkóként, mert… mert ez nem korrekt. Mert én se szeretném, ha lekurvázna az, akinek nem jutott valami, ami nekem igen. Pont ez a közönséges és közhelyes, az adu ász, amivel mindig lehet támadni a másik nőt: hogy ő kurvás. És igyekeztem nem is úgy nézni “rájuk”, akikre ezt szokták mondani.

Most viszont olvastam ezt az önmegszólító novellát, és – részben személyes gyökerű – indulataim lettek. Leszólni a jó alakot, a nagy lakást, a szép holmikat, na, persze. Annyira provinciális ez is: démonizálni a jómódot, táskás szemmel, kérges tenyérrel, krumplit pucolva egyetérteni abban, hogy a másik nő kurva, eladta magát, de mi bezzeg… (a kutyának se kellenénk). És irritál a szerző, aki nagyon is teszi-veszi magát.

A lekurvázás az egyik szál: erkölcsi alapon megítélni egy másik nő párkapcsolatát, döntéseit, kinézetét, főnökkel való viselkedését. Amúgy aki e téren megítél nőket, az mit csodálkozik? Ugye ha van a fiatalságra, szépségre, hajlandóságra kereslet, akkor ezt be fogják vetni, mindig lesz, aki beveti. Miért ne tennék? Az ember úgy él, ahogy tud, ahogy hagyják. De mivel a hatalom nem annál van, aki eladja magát, nekem inkább azt van kedvem elemezni, aki az ajánlatot megteszi, mert ez vastagon hatalmi kérdés. A blog első írása is erről szól.

Néha viszont a saját választásaim kapcsán, magam előtt került elő értékrendi értelemben, hogy én miért nem úgy prezentálom magam, mint azok, akik meg nagyon is magas sarkakon közlekednek. Mert az… ízléstelen, nekem az nem nívó. De ez prolizás, ugye, és prolizni szép? Nem.

De az biztos, hogy a külsőségekre sokat adni, egy bizonyos módon kinézni (fiatal test, nagy mell, keskeny derék, smink, csábos tekintet, hosszú haj és a többi) patriarchális elvárás. Emiatt szorongani, erre szentelni sok időt, pénzt, erőfeszítést, ez nem túl értelmes. A leginkább az van, hogy a kacsaszáj és magas sarok miatt is gázos leszólni nőket – és ezek hiánya miatt is. Minden egyszerű lélek így ítél a pletykás beszélgetéseiben (ez, ahogy most róluk írok, is prolizás), a dekoratív nők pont eleget kapnak a kevésbé érzékeny és gondolkodós emberektől (és ez is…). De én tényleg utálom, amikor a látható külsőségek alapján intézik el az ellenséget. Én teszem-e?

Az is bennem van: nekem nem árt vele, a kinézet önkifejezés, és ekként szuverén terület, ne szóljak már bele – és az enyémbe se szóljanak bele, ez annyira vénasszonyos. Figyelem magam. Amikor valaki a szexualizált testével hasít mondjuk a munkahelyen, miközben buta, akkor bennem is feltolul, hogy ő igénytelen. És ez is prolizás, de most tényleg mifaszt csináljak, hát nem az? Azért csak többet számít egy munkahelyen a meló, a képesség, mint a kinézet.

Az is aggasztó, ahogy kenik-fenik magukat a tizennégy évesek, bújják a sminkes vlogokat, szoronganak. Na de azt majd megírja a wmn ügyeletes felháborodója. Tegnap ezt olvastam: jólétben élő, kiegyensúlyozott életű, csinosnak mondott szépségbloggerekben ez a szelete a netnek ilyen frusztrációt kelt (megy is a sorok között a lekurvázás). Itt nehéz nem belevinni az erkölcsöt: ők a menő, “kitartott” bloggereket ítélik el, én pedig azt, hogy csajok, ezt a vágyakozást, frusztrációt, külsőségmániát magatoknak csináltátok. Igazibb értékekben is hihetnétek.

Valójában én elég sok ilyen csajos dolgot szépnek is látok, ha jól csinálják: a highlightert például, vagy a melltartókat, vagy a hajakat, akkor is, ha én nem is bíbelődöm velük sokat. De amikor megérzem a nyomást, hogy én legyek kevésbé ezüst ruhás, vagy a másik irányból: műkörmösebb, akkor viszont lázadok. Én én vagyok, én akarom eldönteni, mennyire igazodom és mennyire tartok ellen, nekem nem fogjátok előírni.

Te mit gondolsz a nagyon megcsinált csajokról, akik adnak magukra? Mit érzel, amikor forognak a fejek, és te hozzájuk képest jelentéktelen és szürke vagy? Hát a másik oldalán a helyzetnek voltál-e? Van-e olyan, emberi értékeken alapuló önbecsülés, ami mások látványos kinézetére vállat képes vonni?

Te miért, milyen mértékben, mit bírálsz más nők kinézetében? Érinti-e a te életedet az ő kinézetük, ha igen, miben, mennyire? Előkerül-e a kurvás, az ízléstelen jelző, a sima nemtetszésnek adsz-e elhatárolódó, morális árnyalatot? Üresfejűség-e bjutizni, és ha igen, akkor mi van? Vagy szíve joga? Irigyled azt, ha neki jól áll, vagy amennyit erre költ? Neked mi a kelléktárad?

Hát az morális kérdés-e, hogy mire költesz, mivel töltöd a szabadidőd? Van, aki tényleg úgy gondolja, hogy ami drága, az bűnös és szégyen, ez ugyebár a baloldaliakra jellemző. Egyszer megdöbbentem, hogy milyen szépek a Wolford fehérneműk, amelyek drágák is egyébként, ezt gyerekesen ki is írtam a facebookomra, mire egy nem annyira előnyös helyzetű és kinézetű anyatárs belinkelt válaszul valami szociális segítségnyújtási oldalt, és annyira megdöbbentem, hogy ezt, nekem? Ő tehát azt gondolja, ez helytelen és önös, nekem a világ üdvével kellene foglalkoznom. Ez kitűnő manipulációs eszköz is ám: te is maradj a kondér mellett!

Olvasok egy regényt is (Mán-Várhegyi Réka: Mágneshegy), amelyben szerepel egy harmincas szociológus-páros, a férfi első generációs értelmiségi, a nő viszont beleszületett a jóba. A nő vesz egy drága táskát Bécsben, mire a férfi úgy gondolja, hogy egy társadalmileg érzékeny ember nem vehet 2999 schillingért táskát. És bennem nem sima a dehogynem, hanem ebben is van indulat: minden baloldaliságom elillan, hogy bassza már meg, ti szociológusok meg hogy néztek ki, és engem is ilyenekkel zsarolna az, aki egyszerűen irigyli, hogy a másik megengedheti magának… hát, bekaphatod. Én se firtatom, te mire szórod a pénzt. Olyan táskát veszek, amilyet akarok, de még büszke is vagyok rá, ha szép. Pukkadjatok meg. Kamasz leszek ilyenkor. Én annyit voltam puritán, lelki, most végre megtehetem, szálljatok le rólam, örömgyilkosok.

Én már kiröhögöm azokat, akik megírják nekem, hogy ja, nekem könnyű, mert engem (szerinte) azért vettek fel az egyetemre, mert a nagybátyám (valójában: anyám unokatestvére, akivel igen laza volt a kapcsolat) ott adjunktus volt. Nem, nem azért, mindenképp felvettek volna, mert aki az OKTV első tíz helyén végez, az 120 ponttal, felvételi nélkül kerül be. Hihetetlenül, ártalmasan irigyek ezek az emberek, és nekik kell ez az értelmezés, mert ettől elviselhetőbb az életük kudarca.

Most meséljetek ti. De magunkra reflektáljunk, ne kezdjünk ítélkeznicsúf és drága táskák meg üresfejű cicababák fölött, akik mindig mások lesznek.

Már csak azért se, mert ők, akiknek friss a műkörmük és naponta alapoznak, hajvasalnak, minket igénytelennek tartanak. Néha én is annak tartom a natúr, fakuló hajat. Szóval ez teljesen relatív.

Ennyit tudtam a témában összehozni. Nincsenek válaszaim. De hasonló dilemmáim idején felteszek két kérdést:

  1. ha sokan csinálnák úgy, mint ami épp a téma, azzal összességében javulna a nők helyzete, kedélye, sorsa, vagy romlana, vagy nem hatna rá?
  2. mit kívánnék a lányomnak? amit igen, vagyis: amilyen értékrend abból következik, az nem prolizás meg lenézés, az az én legjobb értékrendem.

És van még egy: ha valami erősen feltör bennem, miközben én is erős vagyok, jól vagyok az életemben, például hogy valami rettenetesen hamis, vagy hogy elegem van valamiből, vagy ha valamire én nemet mondok, nem szeretem, azt nem érdemes tagadni, kenegetni magam előtt. Az sose véletlen, és valószínűleg oka van. Ha pedig ki is lehet mondani, az egészen felszabadító. Felőlem nevezzék lenézésnek. Én már eleget rágtam magam, hogy elég elvhű vagyok-e, álltam ki emberek mellett, akik aztán nem álltak ki mellettem. Semmit nem kell szeretnem, elfogadnom, semmilyen elv, kapcsolódás vagy dogma nevében sem, ha az oly megbízható gyomortájékomon megjelenik a tiltakozás.

95 thoughts on “mert ők buta libák? a blogger válsága saját nézeteivel

  1. Tobb dolog eszembe jutott(elnezest,kisse igenytelen modon ekezetek nelkul fogok irni de vacakol a billentyuzetem)
    -Konkretan bajom van azzal amikor egy bloggert nagyjabol guru szintjen kezelnek.Attol mert neked velemenyed-eletutad-gondolataid vannak amit masok ele tarsz,meg nem megy a szemelyeskedes szintjere.A lenyeg mindig a reakcio:o igy gondolja(blogger) hiszen mindannyian definialjuk magunkat a minket korulvevo vilagban(ami egyfajta elkulonulest,velt vagy valos pozicionalizalast is hoz magaval).Ha en frusztralt vagyok akkor ezt vehetem.szemelyeskedesnek,ha ram nezve negativ felhangokat ut meg.De miert kellene?Ha nem tetszik,tovabb lehet allni,ha meg erto ember vagyok,akkor magamba nezve elgondolkodhatok,elemezhetek,szintetizalhatok.
    Pl:jelen elethelyzetemben irto csoro vagyok,nem figyelek az egeszsegemre,tegnap felfujt peksutit ettem egy jegkremmel ebedre.Kovetendo pelda?Nem.Egeszsegtelen es igenytelen?Igen.Megseertodok,ha a blogger ekezi a felfujt peksutik boldogtalan fogyasztoit?Nem mert van benne igazsag.Es ez csak egy apro aspektus.
    Proli-nem proli tema.Minddnki ugy ervenyesul ahogy sajat kepessegei es korulmenyei engedik.En mar rettento regen nem kurvazok es igenytelenezek le senkit mert nem is erdekel, elfogadom az allapotat es az utjat.Ez azt is takarja hogy a lehetosegeivel es a letrehozott produktumaval(sajat maga) elegge elfogado vagyok-ami egyebkent talan hiba mert nem osztonzi az egeszseges fejlodest☺.Ellenben siman rabolintok ha latok egy segget kilogato shortban levo csajt magassarkuban,foleg ha abbol egy jo segg log ki(es kepmutato notarsaimra hatarozottan raszolok amikor minositgetik a latottakat ilyenkor,mert ez esteben legtobbszor az irigyseg diktalja az itelkezest)
    Harmadszor pedig a velemeny az velemeny,a kinyilvanitoe is es az arra reagaloe is.Es altalaban normalis ervrendszer szintjen itt meg kellene allnia a diskurzusnak,csakhat az internet arctalansaga eltorzitotta a vitakulturat. Tizmillio frusztralt ember orszagaban ez persze csak ujabb celtalan es vegelathatatlan acsarkodasi lehetoseg,mikozben sajat eletunkkel elegedetlenek vagyunk,valtoztatni nem akarunk mert hat tizmillio gyermek orszaga is vagyunk(bocsi).
    Arrol meg hogy szocialis erzekenyseg es penz:komolyan mindenkinek azzal kellene segitenie a vilagot es a szegenyeket(engem pl) hogy NEM veszi meg azt a taskat?Ki hiszi ezt el hogy ezzel barmi is tortenni fog?A globalizmus es a fogyasztoi vilag fonaksagai el fognak tunni akkor hogyha a blogger nem veszi meg ezt vagy azt,szamara ertekes dolgokat?Nem lehet-e maskeppen segiteni pl?Tudasunkkal,szellemi kepessegeinkkel stb. Ezek kicsinyes meglatasok(belinkelni vmi szocialis segito oldalt vagymit), azt gondolni hogy majd buntudatot keltunk egy masik emberben azert mert ritka idokozonkent vasaroal maganak valamit.
    A blogger nem taska-meg eletmod dealer,nem szponzoralt tartalmat nyomat(vannak sokan,akkk igen).Ez utobbi esetben lehetne szamonkerni esetleg az igehirdetett termekkel kapcsolatban valamit rajta.
    Bocs,hosszu es zavaros lett,de reggel van es a gyereket sikerult 5 percre videot nezetnem a neten(proli asszony neha ilyen eszkozokhoz nyul hogy leirja magvas gondolatait☺).
    Summazva:ird csak tovabb a blogot,aki erto szemu ahhoz el fog jutni a lenyeg.En orulok hogy gondolkozhatok,es pro-kontra elmelkedhetek a velemenyek menten a sajat donteseimen-eletemen.

    • Ó, nagyon köszönöm. Én írom, és pont így, ahogy eddig, nem ez a kérdés, nem is panaszkodom, nem érzem, hogy jaj, negem támadnak. Saját, elvi és lelkiismereti felvetés ez.

      Sok véleményvezér tényleg úgy lép fel, hogy guruként kezeljék, nincs apelláta, imádja a hatalmát, mert a szorongó, saját lényeg nélküli emberekből él. Puzsér, pl., aki valódi inkvizítorként viselkedik, és emberek személyiségét, hírnevét akarja tönkretenni, tök tudatosan és nem is értve, mit képviselnek, de lecsap (Nagy Kriszta Tereskovát pl.).

      Ez is morális kérdés, mennyire legyek a gyengébbeknek “támasz”. Mert a netes tartalomgyár úgy működik, hogy pár kilót lefogysz, mindjárt guruja leszel a 150 kilós mezőnynek, mert nekik bármi reménykeltő, és imádni fognak. Engem is vádol azzal az álneves zaklató, hogy titkárnőknek és tescopénztárosoknak, gyenge lelkeknek írok, őket használom ki, és ők nem látnak át rajtam.

      Én úgy döntöttem, az együttgondolkodókra, szuverénekre hajtok, nem vetek be blog-pr-t, maniupulációt, mindig azt írom, ami engem érdekel, nem amit elvárnak vagy amiért megfizetnek, merek megpiszkálni kényelmetlen témákat is, és önkritikus is leszek. Igényem az, hogy bátor legyek.

      A blogger helyén kezelése nagyon fontos téma. A rajongó lelkekkel volt a legtöbb problémám, akik sokáig itták minden szavamat, aztán dühöngeni kezdtek, amikor valami mélyre ment. Értelmes, kissé távolságtartó olvasót feltételezek, amikor írok, és te is erre utalsz. Velük nincs is konfliktusom. De az emberek nézetei, értékei nagyon törékenyek, és mindenki érintett valamiben. Ha valakinek az a tyúkszeme, hogy megcsalták, én meg arról írok, hogy nem okés más nőket lekurvázni és az új kapcsolatot figyelgetni, akkor kibillen, dühös lesz. Ha az az érzékeny pont, hogy ő kövér, és szerintem ne öncsaljunk már, vagy pl. elkezdte nagy lelkesen, de szalmaláng volt az életmódváltás, akkor is mindjárt nem olyan okos és szembenéző, akkor nem kéri. Vagy megjegyzem, hogy a negyvenes extestépítő úgy néz ki, mint a vegyiháború, ami több szempontból is helytálló hasonlat, mindezt abban a kontextusban, hogy érdemes-e versenyezni, mi lesz húsz évvel később, akkor magukra ismernek, és utálni fognak. Vagy beszólok azokra, akik a szüleik pénzéből élnek, a szüleik nyomták be őket az állásaikba. Túl sokan vannak. Vagy azokra, akik opportunistán, álságos negéddel, “én csak értetek teszem” módon meglovagolnak egy trendet, és magukat szentté avatva egófitogtatnak (szerintem Steiner Kristóf és Szentesi Éva is ezt teszi). Magára fogja venni, személyeskedni kezd, túlságos hatalmat tulajdonít nekem, támadásnak éli meg, amit mondok és elveszíti azt a képességét, hogy engem is embernek lásson, úgy dühös, mint valami fegyelmi bizottságra, és azt hiszi, van hatalmam, és én őt elnyomom (mert talán tudja, hogy van igazság abban, amit mondok).

      Szerintem nagyon fontos a mások tiszteletben tartása meg tapintat mellett (aminek a párja a másik félben az önérdekű érzékenykedés és az állandó sérelemvadászat), hogy ki merjünk mondani dolgokat. Ezek lehetnek bántók, de kenegetni a dolgokat mi értelme? Érveljetek, csajok, vitassuk meg. Sok minden azért fajul abszurdig, mert a többiek nem mernek szólni, hallgatnak, lojálisak a barátnőikhez.

      Még erre:
      “komolyan mindenkinek azzal kellene segitenie a vilagot es a szegenyeket(engem pl) hogy NEM veszi meg azt a taskat?Ki hiszi ezt el hogy ezzel barmi is tortenni fog?”

      Ó, nem megveszi és hordja, és nem is csak arról az egy (tíz) táskáról van szó. Hanem mutogatja, teljesen világosan irigységkeltési céllal, promotált tartalomként, és ő mutat irányt, formálja az ízlést, a vágyakat, a tudatot, ma már sokal erősebben, mint a hivatalos hírességek. “A globalizmus es a fogyasztoi vilag fonaksagai el fognak tunni akkor hogyha a blogger nem veszi meg ezt vagy azt,szamara ertekes dolgokat?” Igen, mert ők csinálják és habosítják a trendeket.
      Olvasd el a linkelt posztot (kommentekkel): ezek fiatal, tanult nők, és azon sárgulnak, hogy nem olyan az outfitjük, elkenődik a smink, és nincs pénzük és a magas sarok kényelmetlen, és ennek kapcsán lekurvázzák a profi bloggereket.

      Nem mindegy, kit hirdet és miért lelkesedik az influencer. Van ilyen is, hogy egy szociológusnak nincs pofája dizájnertáskára költeni (ezzel a közszereplőket is támadják, hiába saját a pénz). Vállalt puritánság, mert a szegények meg minden, egy demokrata nem viselkedik burzsoáként (de nem véletlen, hogy a regényben ezt az első generációs, béna albérletben nyomorgó férfi mondja a nőre). Nem fitogtatjuk a javainkat (mondta egyszer a lelesett márkajelzésű, full puritán nadrágomra valaki, akinek vediúj Audija van. Az más! Ja, 4000-szer annyiba kerül.)
      De ezt számon kérni gáz, és az az ismerősöm rettentően frusztrált volt, igen, és támadó és dogmatikus és papolós. Valójában a Wolfordot én sem engedhetem meg magamnak, ezek gyerekes dolgok.

      Habár, egy jó Wolford bikini (és ötödik éve hordom) olcsóbb, mint a Waldorf havi díja. Sátáni kacaj. Fúj, de utálom, mikor a “mi jó emberek vagyunk, alter oktatást gründolunk” alól kilóg a rettenetes frusztráció.

      (Nem lett volna egy öttojásos rántotta olcsóbb is, táplálóbb is? 😀 )

      • Jo sok fontos felvetes ismet.
        A globalizmus es etika kerdesebe nem maszok tovabb mert fajoan tudatlan vagyok mind a kozgazdasagban mind a piaci-fogyasztoi trendekben/folyamatokban.
        Ami szerintem fontos:felelos gondolkodas a sajat eletunkrol es onmagunkrol.Ezt nemcsak az ertelmisegtol kell szamonkerni hanem a tescosarufeltototol es a gepkezelotol is.Ez tesz minket emberre.Mindenkinek van frusztracioja,hozott serulesei,olyan aspektusai amelyekre nem buszke vagy valtoztatni szeretne rajtuk.A lenyeg:kitol varjuk rl az utmutatast?Tampontokat kaphatunk ,de kompakt vilagkepet es felepitett rendszert varunk el legtobbszor mert a szintetizalas(ami a legnehezebb) igy meguszhato.Csak hat ez ebben az esetben kiabrandulast hoz es e azt a melysegu fejlodest-atalakulast eredmenyezi,plusz ott a hatalmas fuggesi faktor amivel ismet a szabad gondolkodas es ertelmezes csorbul(es hat mindig a masik a hibas mindig valaki tehet a mi nyomorunkrol,ugye…)
        Talan ez igaz azokra a felepitett vilagokra is amiket influencerek tomegei teremtenek:szep kepek,csak egy elfogadhato metodus-iranyvobal amit hirdetnek(harcmuvesz korokbol jovok es hat pl ott is van dz a jelenseg ugye hogy minden mas ami a mi iranyzatunkon kivul letezik az szar.Kinek nagyobb a faxa effektus,nyilvanvalo ertelmetlen egofitogtatas).Aki nem hajlando kiszolgalni az emberi agy lustasagat es kenyelmesseget,sajat utat valaszt,altalaban konnyen tamadhatova valik.
        Valoban nem etikus prolizni,am minden hatas-ellenhatas szintjen mukodik,es a prolival femjelzett ember is figyelemre-pozicionaltsagra vagyik a sajat eszkozeivel,tehat igenis lenyom,rombol,minositi a masikat aki mas eszkozzel es lehetosegekkel bir.Szamukra az ertelmisegi,a letisztult,az egeszseg a szitok,igy menekulve sajat tehetetlensegukbol.Igy nyomasztjuk egymast ide-oda halomra😊.Mindenesetre szamomra az a fontos higy ertsem az adott embert es a jelenseget amit latok,de ez pont azt jelenti hogy elvarom tole a szamomra fontos emberi tulajdonsagot:az ertelmezest(amire minden tarsadalmi retegbe szuletett ember kepes).

      • Még egy megfigyelés az általam említett bloggerekről: rohadtul komolyan veszik magukat, semmi, nulla humoruk nincs. Szinte már teljesítmény, hogy ennyire nincs.

      • Meg annyit,hogy egyebkent a legtobb ember nem homogen massza.En pl takaritasbol elek tobbek kozott de egyetemet vegeztem es a muveszetembol (is) szeretnek megelni egyszer.
        8 evig voltam vegetarianus,de ha a mai napon tartanom kellene a husmentes eletet,eroszakot tennek a sajat testem igenyein.Terhesseg alatt a kisded kivanta,egyertelmu volt hogy eszek hust,utana meg a testem is es az eletem is megvaltozott,ra kellett jonnom hogy ez mar nem ut(helyette most teljesen beleszarok az egeszbe pedig anno meg cukrot sem nagyon ettem.Ez sem jo,de nem is fog mar sokaig tartani).
        Vekon no vagyok,eleg introvertalt lelekkel de harcmuvesz multam van es a teljes hatam tetovalt(es meg nincs vege,mert ez is egyfajta fugges.Egy kedves baratom azt mondta hogy a tetovalas nem mas mint a legprimerebb magamutogatas es hat teljesen igaza van.De hat mit lehet tenni,that’s me☺).Elso generacios kozeposztalybeli ertelmisegi csaladbol szarmazom de az en eletem most meg sem kozeliti a kozeposztalyt:jelentsuk ki hogy csak most.
        Mindezt csak azert irom le,mert kenyelmesebb lenne magunkat konstans egyenes tengelykent definialni(es ez bizonyos eletszakaszokban sikerul is)es ha talajt vesztunk,egyszerubbnek tunik fogalmakba es felepitett rendszerekbe kapaszkodni hogy ujra “kiegyenesedjunk”-es itt jon az influencerek felelossege(influencer behelyettesitheto barmilyen guruval,eletmod tanacsadoval,szent emberrel stb)-kerdes hogy ok anyagi vagy moralis haszonszerzesbol teszik-e ezt?Egyik sem etikus de ha ezzel szembesitve vannak,szemelyes tamadaskent elik meg-az o szemszogukbol jogosan.Azonban pont a felelosseg miatt nem art az uvolto onellentmondasokat feltarni,meg akkor is ha ez kenyelmetlen.

      • Igen, ez fontos kérdés, hogy mi a céljuk. Én magamat szeretném kifejezni, ha ez így felmerül, félelem nélkül, nem azon agyalva, mi a trend, mi népszerű, mi közérthető, mit fognak jóóóó sokan lájkolni. Az ekkora oldalak pont a határán vannak annak, hogy több év után fönnmaradjanak vagy ne. Belefáradnak, más érdekli őket, vagy nem éri meg.

      • “Szamukra az ertelmisegi,a letisztult,az egeszseg a szitok”
        Erről eszembe jut valaki, idős valaki, két világháborút végigélt értelmiségi, volt arisztokrata szülőkkel. Neki, értelmiségiként és önmagát intelligencia szempontjából mindig is gyakorlatilag mindenki más fölé pozicionálóként (ugyanakkor mindig nyomorogva) a “kényelem” a szitokszó. Hogyha valamiről szó van, hogy meg kellene venni, pl új matrac, fotel, nyakpárna, ilyesmi, akkor, ha elhangzik érvként, hogy “a kényelmed érdekében”, akkor soha nem fogja megvenni. A kényelem egyenlő a lustasággal. És ez nem a “mártír vagyok, élvezetből szívok” fajta, hanem tényleg abban hisz, hogy nem szabad semmit CSAK kényelem biztosítása miatt megvenni, mert az ront rajtunk, lustává tesz, ráadásul értelmetlen. Viszont, ha az érv az, hogy “az egészséged érdekében”, akkor majdnem mindig meg lehet ezzel győzni, mert az egészség, az más, az elengedhetetlen ahhoz, hogy hasznosak legyünk, tovább bírjuk.
        Szóval, ez csak annak kapcsán jutott eszembe, hogy mennyi árnyalat van. Szerintem, és a szüleim, és a nagyszüleim szerint is a kényelem szükséges ahhoz, hogy az ember nyugodtan, mentálisan egyben legyen és jól éljen. A nagyszüleim első generációs értelmiségiek. De ez a kényelem=lustaság, ezt ilyen paraszti értéknek gondolná az ember. És nem. Vagyis nem mindig.

      • “ha talajt vesztunk,egyszerubbnek tunik fogalmakba es felepitett rendszerekbe kapaszkodni hogy ujra “kiegyenesedjunk”” Milyen jó megfogalmazás.

      • Ezen, hogy mennyire überkedés valakinek a gondolkodásmódját butának, bunkónak tartani, én is el szoktam gondolkodni, mielőtt mondok egy-egy vaskosat, mert rengeteg dolog van ezzel kapcsolatban a fejemben. A prolizást, a másik mellé bezzeggyereknek odapucsítást rettentően káros, “de legalább nem vagyunk románok” működésnek tartom, de ami itt a posztban van, az egyáltalán nem az. Aki annak veszi, annak jár az agya erre a srófra – nem neked, aki nagy elmélkedések után leírod, hogy azért a méricskélés meg a viszonyítgatás mekkora kicsinyesség és mennyire káros. Akár fentről lefele működik, akár fordítva, eleve azért, mert viszonyítgatás. Miért, nem az? Dehogynem, és még az értelmes kommunikációt is le tudja bénítani.

  2. Magamra reflektálva: az egyszerű dolgokat szeretem mindenben. Barátnőm gyakran megjegyzi, hogy kifesthetném a körmöm/arcom, és ha látja, hogy épp alapozót teszek az államra, mindig örül, szinte táncol örömében! Gyakran mondja nekem, hogy szerinte a festetlen körmű nők ápolatlannak tűnnek. De ez engem nem ösztönöz arra, hogy nekiálljak ilyesminek. Én abban hiszek, hogy az életmódunkkal kell azért tenni, hogy a bőrünk szép legyen, a bőrünket és körmünket elég beolivaolajozni.. Engem sokszor megdícsérnek a bőröm miatt, pedig nem teszek érte mást, csak a fent említetteket. Még arckrémem sincs, sem testápolóm. És tudom, hogy lehetne ez sokkal rosszabb, ha nem így táplálkoznék, ahogyan. Ha azt látom, hogy puffadt a fejem/szemem, tudom, hogy valamit nem jól csináltam, és próbálok rájönni, mi a gond. A megoldás pedig nem a smink. Ill. az csak kiegészítő megoldás lehet, és csak néha. Sok ember nem tud lemondani a tejtermékről/gluténról/cukorról, ezért apró pattanással van teli a bőrük. De a körömlakk/smink nem hiányozhat… Próbálom elfogadni, hogy különbözőek vagyunk, és nem mindenkinek ugyanaz fontos egyformán. Ezért nem papolok senkinek kéretlenül az életmódról. Ahogy öregszem, látom, hogy vékonyodik a szám, ami azelőtt sem volt vastag. Viszont megfigyeltem, hogy ha zöld turmixot eszek minden nap, akkor nem olyan vékony, mintha sok húst ennék. Ezek az én “trükkjeim” 🙂
    A másik: nagyon fontos elvem: a mosoly a leghatékonyabb szépségtrükk! Ha jelentéktelennek és szürkének érzem magam a gyönyörű, fiatal, esetleg ízlésesen sminket fiatalabb nők mellett, kihúzom magam, és enyhe mosolyt pakolok az arcomra, mint egy bölcs öregasszony. Ez a szerep tetszik, ilyen szeretnék lenni.

    • Aki műkörmöshöz jár vagy festi a körmét, azok egy része azért teszi, mert a natúr körme nem elég szép, vagy a köröm formáján javítani akar. Én egyébként nem a magyar általános jómódot tekintem igényesnek, mert nem tetszenek a nőik, a nőinek a normái. Minél északabbra, nyugatabbra megyek, és minél inkább “szervesen” (nem parvenüként, fitogtatósan) jómódú embereket nézek, annál jellemzőbb a visszafogott smink, a belülről jövő ápoltság a sok cafrang helyett, még a modellek és hivatásosan szépek esetében is, az számít igazán kifinomultnak. (Hogy aztán az ottani férfiak az überdekoltázsok és tűsarkak, önszexualizálás és magakelletés miatt tartsák szépnek, “ápoltnak” az orosz és magyar nőket.)

      Vájf is ilyen kifinomult kinézetű, egyébként, és ettől világszínvonal (nem becsültük meg hajdan!), tényleg sírok ezeken a magyar erőlködőkön, a termékhalmozó, nem szép arcú, nem profi szépségbloggereken, ahogy előadják a kötelező instagramos meg bjutis dumákat (rutin, kapszula, sőt: fitneszrutin, olyan lánytól, aki a parkettán más videóira tornázik 1 kilós súlyzókkal, és ezt kiteszi példának, saját videóban. Ő maga, a személye a produktum, minden érdekes, amit csinál, asszem, így gondolja. Közben penetráns szorongás és megfelelési kényszer).

      Itt azért felmerül a kérdés, hogy kire akarok én hasonlítani. Mit üzen a kinézetem, hova sorolnak be, ha rám néznek, komolyan vesznek-e mint intellektuális partnert? Ugye ez a nyelvészetben is, hogy nem az van, hogy egy alak nem helyes (nyelvőrködés), mert helyes az, csak olyanok közé sorol, akikre nem akarsz te hasonlítani.

  3. Én még szép “karcsú, nagymellű” nőt 30 fölött nem láttam. Izmosat igen. Éljenek az izmok. A karcsúságfétis tönkreteszi a testet.

    A drága táskák vásárlásáért való baszogatással kapcsolatban a Fargo sorozat A Rich man who gave everything tanmeséje jutott eszembe.

    Röviden: Volt egy gazdag ember, aki látta, hogy a világban sok a szenvedés, ezért apránként eladományozta mindenét: a cégeit, a pénzét, végül pedig öngyilkos lett a kádban egy hatalmas ORGAN DONOR feliratot írva a falra.

    A világ pedig ugyanolyan szar maradt.

    Egyébként a baszogatók tipikusan tizedannyit sem tettek a világ jobbá tételéért, mint az elítélt személy. De az mindegy, mert most ők épp ítélkeznek.

  4. Azt hiszem, ezek a problémák nagyon szőr mentén jutnak csak el hozzám. Mert mindig az a fontos, ki mennyire önazonos. De hát te is mindig ezt írod: legyen saját életed, saját erőd, saját motivációd, saját céljaid, ehhez saját külsőd, amilyen neked megfelel.
    Én azt figyeltem meg, hogy a nagyon külsőségekre adó, kifelé élő nőkkel nem azért nem tudok mit kezdeni, mert ők sokat ülnek a fodrásznál-műkörmösnél-szoliban, hanem azért, mert általában nagyon szűk a spektrumuk, és nincsenek közös témáink. Igen, úgy is lehetne mondani, hogy buták. Nem azzal foglalkoznak, hogy tájékozottak, műveltek, világlátottak legyenek, hanem szűk körben mozognak, nemigen lehet őket bevonni környezetvédelemmel kapcsolatos társalgásba, mert elmondják a női magazinok szlogenjeit, azt annyi.
    De velük nekem nincs is dolgom. Ha szülő ilyen, és a gyerekéről kell vele beszélgetnem, türelmesen mosolygok. ha erőszakos, akkor nem türelmesen.

    A proliságról meg annyit, hogy én pont olyan családból jövök, ahol a nagyapám a mai napig újságpapíron, lábasból eszi a levest (tegnap felálltam az asztaltól, mikor ezt kellett volna néznem), anyukám pedig a Nők Lapjából érvel. De a nagyanyám, aki vidéki parasztlány volt, azt tette a fejembe jó korán, hogy : Figyelj, nekem sose volt célom, hogy szép legyek, mert nekem az a fontos, hogy jó ember legyek.
    És itt az én szépségkultuszhoz való viszonyom meg is alapozódott.
    Az emberség, az intelligencia, az erkölcs és a gerinc felé mozdultam el, és innen tök mindegy, ki hogy néz ki. Az már igényességgel függ össze, hogy a külsővel mit akarok. Sokkal később jött, hogy kéne kinézni is valahogy, de fiatalon teljesen mindegy volt, mit veszek fel, hogy hordom a hajam, mert így is, úgy is vonzónak találtak, a magam természetességében, mert 25 évesen nem voltam se hájas, se tetovált, se szolis, se műkörmös, ezek nem is voltak divatban. Nem is volt ekkora hájp ezek körül, nekünk picit könnyebb volt, mert egy-egy jól szabott szoknyával már menő lehetett valaki.
    Most kellett rájönnöm a trükkökre, mert már kell valami máz, hogy csinosan nőies legyek. De ezt se tolom túl, mert nem akarok olyannak látszani, ami nem vagyok. De ha nem vagyok csinosan nőies, akkor sincs semmi, mert dolgozni így is tudok, nincsenek nagy elvárások a külsőmet illetően. Értem, hogy mekkora a nyomás azokon, akikkel szemben ez az elvárás, de én nem is tudnék úgy dolgozni, hogy fontosabb, milyen ruha van rajtam, mert ha nem olyan, akkor nem is ül le velem a partner tárgyalni.

    • Az intelligenciát, tanultságot értékesnek tartani is társadalmi érzéketlenség, hiszen ez is közeg kérdése, valóságos luxus.

      Nekem például elemi követelményem, elvárásom, hogy a másik többé-kevésbé (és nem csak önigazolós-dohogósan) rendszerkritikus legyen, ne legyen konform. Ahhoz mármint, hogy adjak a szavára, komolyan vegyem, ne legyek ideges, amikor “elmondja a véleményét”. De ez is luxus, ilyennek lenni, nagyon jó iskolázottság, belső tartás, nagy szabadságfok kell hozzá. Különleges hópehely effektus, “én nem vagyok olyan”. Tényleg nem. És mégis problémás ez. Nem demokrata, önigazolós. (De ha tényleg értékesebb?)

      Amikor megfogalmazom a választásaimat, akkor inherensen igenis prolizok, fintorgok másokon (főleg ha basztatnak). És ez nem szerencsés.

      Prolizni azért nem helyes, mert ellene van egyenlőségeszméinknek. Az se tehet róla, aki szegénységbe születik, vagy vidéki közegbe, vagy végtaghiánnyal, de az se, akit olyan értékrend formált, hogy nem tud kritikus lenni, nem igénye az árnyalódás, a tudás, az emberség, végső álma nem az, hogy szabadon, kiteljesedve éljen, nem mer saját utat választani, hanem ez a megfelelés, a felmutatható javak a cél: a jóképű, rendes férj (tényleg úgy mutogatják a bloggerek, mint valami új sminknesszeszert), az “igényes” lakás és kinézet, a visszajelzés, hogy ő csinos, gyerekszülés esetleg – sok ilyen, diplomás, hibátlan helyesírású lányt látok a blogvilágban, nagyon fel van építve minden – mind a túlsúlyával küszködik és mind depressziós.

      • Számomra a proli az, aki, mint a béka, szép lassan megfő a vízben, de közben kuruttyol kifelé, hogy mindenki más mekkora szemét, nem gondol a szegényekre (nem anyagi értelemben értem), akiket a nagy gonosz épp megfőz egy olyan edényben, amiből épp csak ki kellene ugrani. És helyette behozza magának a pótcselekvéseket, amelyik valamelyik posztban is volt, az olcsó külföldi nyaralást, mert ment a szomszéd is, a facere kitolt virágos, sátoros ünnep, ami mögött megbújik a mindennapos lelki nyomor. A másik része, hogy tényleg vannak olyan emberek, akik agyilag nem elegek ahhoz, hogy dolgok mögé lássanak és nem látnak összefüggéseket, nem tudják szűrni az információkat, nem mozognak otthonosan abban a világban, amihez már nem elég a max 100-as iq. Ez addig nem gond, amíg károsak, támadóak nem lesznek azokkal szemben, akik ennél többet értenek. Szóval ha saját magát valaki értelmiségiként, intellektuális emberként határozza meg, és tényleg van mit mögé tennie, akkor azzal miért prolizná le azt, aki nem tud errefelé elmozdulni? Amikor azonban ezzel az intellektuális emberrel egy műveletlen, egyszerű gondolkodású, mélyebb összefüggések értelmezésére képtelen valaki nekiáll arcoskodni és tolja az erőszakos személyeskedéseit, akkor a legkevesebb, ha prolinak nevezik. Különben meg, amit nem értek, és egyszerűen magyarázza el nekem valaki, aki tudja: ha nem érti ezt a blogot, vagy egy másikat, akkor minek van itt? Nem olvasok autószerelős blogokat, mert nem értek hozzá, de be se szólok ha egy műhely falán 1,5 méteres poszteren néz szembe velem két csöcs.

      • “ha saját magát valaki értelmiségiként, intellektuális emberként határozza meg, és tényleg van mit mögé tennie, akkor azzal miért prolizná le azt, aki nem tud errefelé elmozdulni” – én azért, mert visszaszólok, visszatükrözöm nekik a motivációikat, és abban értékítélet van. Nagyon erőszakos reakciókat kapok nagy tömegben, miközben rendkívül sokat dolgozom, értékelvű vagyok, nem pedig haszonelvű; tény, hogy eredményes lettem, és kockázatot is vállalok, vagyis nem gyáva igazodás, kereslet-letapogatás a sikerem kulcsa. És természetesen a netes erőszak bennem is frusztrációt vált ki, állati igazságtalan, hogy ezt kapom, és az is, hogy nincs következménye. Erre mondják, írja a friss Marie-Claire is a bullys cikkben, hogy szarjam le, ne adjak neki figyelmet, erre mondom én, hogy ez így nem igazságos, ez nem maradhat ennyiben, hogy kussolunk a zaklatásról, és hogy te, kedves bullyszűz tanácsadó, te igen könnyen beszélsz. A másik, hogy aki nem reagál, az nem emelkedett felül, az sokszor csak fél. Nekem igenis ambícióm, hogy ne féljek, hogy megmutassam a zaklatóknak önmagukat, úgy, hogy közben én nem megyek le kutyába. És mégis van olyan olvasóm, aki magyazázza nekem, milyen a blogom, nekem írja, hogy Kozmáék miatt nem olvas (akikről 2014 tavasza óta nincs itt szó), és rám haragszik, és én nem tudom, ők hova tették az igazságérzetüket, és miért ennyire felszínesek.

        Volt most ez a Patkó Dömötör (a narancsbőrös kritikai fbposztom alatt), persze ő, ha ilyen egészen primitív módon próbál alázni, akkor megkapja a butácska felvetéseire, hogy mi ezt akkor vitattuk a blogon, amikor te még Csokonait bifláztad a kisérettségire. És a széthízott vegán csaj, aki az én seggem méretét testgyalázza waldorfos anyuka létére, megkapja a fullizom seggem fotóját, hogy na, és a tied ilyen pózban hogy néz ki? És én ettől igenis jól érzem magam, és nem tartom magam agresszornak, mert igazam van, és ő kötött belém. Vagy ha kimondom, hogy valaki körül azért túl nagy a hájp, és visszaél a betegségével, és nem tud semmilyen újságírói színvonalat felmutatbni, mert ő a túlélő és pont (Szentesi Éva)… hogy erre mit kell ennyire hisztizni meg barátnő-lojalitásoskodni? Miért nem szabad kimondani?

        Sokszor az a benyomásom, hogy ezekre azért mondják, hogy de szemét vagyok, meg én támadom őket, mert bedőlt a béna játékuk, nincs érvük, dögirigyek blogra, edzésekre, és ezért shiftelnek hirtelen áldozatiságba. Tessék nem gecizni, nem bonyolult. És, Vica, tessék minőséget írni.

        És ami csavar: a napokban Parászka Boróka is az én verzióm szerint kitette, láthatóvá tette, hogy őt zaklatják, mi az ok, kik a tettesek. Hogy legyen nyom, ha történik valami. De 2014-ben ő is nekiállt engem fingatni, hibáztatni, hogy mit csinálok azokkal a szegény Kozma-gyerekekkel. Én. Vagyis azt hibáztatta, akit zaklattak, miközben ismerte a sztorit. NEM ÉN CSINÁLTAM, nem én mocskoltam őket, nem csináltam blogokat ellenük, és nem jött jól, amit az infantilis rajongóim unalomból habosítottak. Nem kértem őket semmi ilyenre. De ha most tényleg lesz per (fel vagyok jelentve megint), akkor nem tudom, mit mondjak, ha kihallgatnak. Hiszen én sem tudom, ki volt pontosan, de tudok mondjuk hét nevet (akikét Kozma is tudja amúgy).

      • “a legkevesebb, ha prolinak nevezik.” Tehát van körülmény, amelyben prolizunk/rasszisták vagyunk/antiszemiták vagyunk/nyuggerezünk*? Ne legyen.

        * Szerintem ez kivétel, tényleg hihetetlen ez a kádárista mentális állapot, a Józsefnék, a Sándornék mentalitása. Szent Erzsébet szerint nem.

      • Én igazságos szeretnék lenni, látni az okokat, nem ítélni, címkézni.
        Csak amikor nagyon fontosak voltak az elvek, nem ítéltem, mindig rendelkezésre álltam, mint valami szocmunkás, akkor nagyon kihasználtak, én feszült voltam, keserű, önostorozó (hogy miért ne tudok még olyanabb lenni). Tényleg rettentő szigorú voltam magammal.
        Most sokkal önösebb vagyok, el mertem határolódni egyes feminista vonalaktól is, nem hagyom többé, hogy megmondják, mit kell gondolnom.
        És eléggé belefáradtam abba is, hogy sokan a nyomorukkal zsaroltak, és bántottak és elvárásaik vannak úgy, hogy közben ők semmit, de semmit nem csinálnak, csak szitkozódnak, kavarnak, megfigyelnek és elvárnak.
        És azóta szarom le, ki mit szól, és azóta nem vagyok depressziós.

      • De ha téged támadnak valahogyan meg kell védened magadat. Értem, hogy dobd vissza kenyérrel, de igenis van proli viselkedés, és a cyberbullying nagyon is benne van a kategóriában, szerintem. Úgy gondolom, hogy csak elvben létezik az a moralitás, hogyha engem bántanak majd nem védem meg magam. Jézust is keresztre feszítették.

      • (zseniális :DDDDD
        neked milyen azzal szembesülni, hogy senkit nem érdekelsz, senki nem fél tőled?
        ha bármi bajod van, ha kár ért, szólj, vagy menjél rendőrségre vele, vagy perre.)

      • Tényleg biztatlak. Jelents fel azokért, amikkel vádolni szoktatok, ha ezek bűncselekmények. Ugye embert öltem, meg állatot meg rátettem a kezem a máséra meg rágalmazok. Meg családokat teszek tönkre. Meg belemartam a tanítónőbe… haha.
        És akkor megbűnhődöm… És akkor örülhetsz.
        De ne hidd azt, hogy én félek vagy rejtegetek valamit. Az te vagy.

      • Kicsit olyan ez, mint amikor a viccben Gazsit éjjel megállítja a rendőr.
        – Hé, ember, hova mész?
        – Milyen libát?
        (Miért is bizonygatod, hogy nem félsz? Oké. Ha nincs félnivalód, ne félj 😀 )

      • Ezt már írtad.
        Mert a te kis fejedben az van, hogy te fenyegetsz, és én hű, de félek.
        És mert kb. naponta kapok névtelen, zsaroló, fenyegető leveleket buta, aljas, jelentéktelen emberektől.

      • Azt mondjuk nem értem, hogy kukkoló, kavaró, álneves fontoskodó létedre mit írogatsz ilyen öntudatosan, milyen alapod van erkölcsilag bírát játszani, szenteskedni, mármint a nettó rosszindulaton és irigységen kívül. Annyira nevetséges.
        Tényleg nem tudom, pontosan ki indított és járatott be Kozmáékat nevetségessé tevő blogokat, de különösebben nem is érdekel, akkor is a szerelmem érdekelt, ezért is utáltak meg többen. Teljesen beteg volt a háború, ezért szóltam rájuk. Én magamat védtem, mégse kommenteltem sokat.
        Azt tudom, kiket érdekelt a dolog, ők a hét név.

  5. Én a linkelt csipkelányos bejegyzéssel nem tudok mit kezdeni.
    De hiszen ő is beauty blogot csinál. Azt mondja, “olyan igényesnek hat”, meg hogy folyton az összes képen most-szálltam-ki-a-pasim-béemvéjéből-magassarkú van rajtuk, ő meg nem tudna benne metrózni. Mindeközben közvetlenül a cím melletti fotón egy olyan platformcipőben áll a macskakövön, amiről ordít, hogy ezzel nem lehet a macskakövön járni.
    Vajon ilyenkor ezt komolyan gondolja? Tényleg nem tudja, hogy egy csomó ilyen cucc szponzori kellék, amit vissza kell adni? Vagy ez is az imidzs része, hogy ő ilyen kis egyszerű, egy közülünk, őt kövessük inkább? Vagy annak ellenére kajálja be ő is mások instagramos vetítését, hogy ugyanazokat az eszközöket használja? Csak mondjuk neki nem sikerül úgy? “az érzékem sincs meg talán ahhoz, hogy így tudjam, mi áll jól és szépen összeválogassam” de hát ő egy beauty blogger, akkor miért indított beauty blogot, ha nincs érzéke hozzá…? Vagy ez olyan frusztráció, ami mindegyik beauty bloggerben megvan?

    • “annak ellenére kajálja be ő is mások instagramos vetítését, hogy ugyanazokat az eszközöket használja” igen, és ráadásul bénácska második eresztésként, mert annyira nem szép, nem eredeti, nem jó ízlésű. A dm-ből örömködő típus.

      Hihetetlenül sokan eredtek a trend nyomába, és próbáltak a több tízezres követésű, nemzetközi sztárok nyomán itthon is hasonlót létrehozni a panel hetedik emeletén. Az amerikai(as) instasztárok az etalon, őket irigyli mindenki. Könnyű pénznek tűnik az influencerség.

      Érdemes ránézni az esküvős vonalra is csipkelánynál, micsoda aggályosság, agyonbonyolítás és javak és “igényesség”, teríték és szezonális fotózkodás (mint “szépen, igényesen élünk”), felszépítés, a tárgyak egyikeként mutogatott férj. Első világbeli eszmények a második világban: tuti frusztráció.

      És ez egy kedves, magával tisztában lévő lány, aki mindenért bocsánatot kér, hiányzik a gyilkos humor, fölény belőle, a feldizájnolt megmutatás szorongásból fakad.
      Egyszer meg kéne írni már, mennyire etikus az álomesküvő nevű cirkuszra ennyi melót, pénzt költeni (és közben pénztelenségre panaszkodni).

      Most már ő is anya. De a testközel és a cici hatására ordító gyerek esetén mintha még nem sikerült volna öt hónap alatt ráébredni. Tegnap csinált egy babás vlogot épp. Ki ne vidd, nehogy hordozz, sétálj, őrülj meg a dizájnos lakásban, és nyomd csak be az okostelós meditatív zenét. És smink, az kell. Szívszorító. Az anyaság sokkal egyszerűbb ennél.

    • Itt egy érdekes kísérlet, hogyan gyártsunk magunkból áloméletű instalányt – ő amúgy okosabb, érzékenyebb, ízlésesebb blogger ugyanebből a körből, akire pl. haboskakaó példaképként néz, szépek a fotói is (nála csak azon hüledeztem, hogy egy huszonéves, nem elhízott nő hogyan örvendezhet azon sportteljesítményként, hogy öt kilométert fut).

      http://habfurdo.com/instagram-kiserlet-egy-hetig-instalanykent-posztoltam/

  6. A másik kinézetét firkálni óvoda, ki kellene nőni már. Mindenki szeretne szép lenni, a többi genetika, ízlés és áldozat kérdése. Ha meglátok egy szép nőt, tudok benne gyönyörködni, vagy azon gondolkodni, hogyan lehetne nekem is ilyen jó lábam, vagy jól állna-e hasonló szín/fazon/akármi. Ha csúnyát látok, örülök, hogy nem én vagyok olyan 😀 például boldog vagyok, hogy nem tetszik.a műhaj/pilla/köröm. Rengeteget meg lehet ám spórolni táskára, fehérneműre 🙂

  7. Nagyon jó kérdések, küzdök velük én is rendesen.
    Én nem annyira veszem észre a testeket, inkább a kiemelkedően harmonikusan kinéző emberek szoktak feltűnni, őket megcsodálom. És érdekes, ezek leginkább nők, ez biztosan médiahatás. A férfiakat szinte egyáltalán nem látom meg, a jó testűeket se, annyi csak a többi ember, hogy néha útban vannak.
    Amióta itt olvastam a bikini body-s bejegyzéseket, mindig rádöbbenek a strandon, hogy ha az emberek tényleg annyira félnének bikinire vetkőzni meg nyomasztódnának, akkor nem egészen ez lenne az összkép. Ott valahogy lesz szemem, de ott se annyira az egyént nézem, hanem így az összképet, ami általában ilyen kis puha malacrózsaszín, helyenként pirosra sülve. Már elnézést.
    Amivel én küszködök, az a szellemi igénytelenség lenézése, mert ott viszont kőkeményen elitista vagyok. Én tényleg nem állok szóba olyannal, aki nem elég “ízléses” (az én mércémmel, hát persze!), akinek nincsenek eléggé kifinomult témái vagy véleménye, és nem elegáns a stílusa. De így családba sem. Pár héttel ezelőtt volt egy nagy családi összejövetel, amilyen már évek óta nem. Na, és ott volt anyukámnak az egyik unokatestvére is, ilyen hatalmasra nőtt, nagyhangú borász figura, aki úgy szocializálódott, hogy a kedélyes ordítás a barátságos társalgás alaphangja, a fiatal nők pedig azt szeretik, ha “ugratják” őket, ami a szexuális életükre tett kacsin(t?)gatós célozgatást jelenti. De ő tényleg így gondolja. És miután megpróbált velem így diskurálni, én elmenekültem előle, ki a teraszra, ahol ott voltak tesómék. Nekik mondtam, hogy nahát, ez a Gy., hát egyszerűen képtelen vagyok vele beszélgetni, én rosszul vagyok ettől a hangtól, én ezt nem bírom. Erre a tesóm azt mondta, hogy hát csak túl kell ezen tenni magam, egyébként olyan jószívű figura, ő milyen jól elbeszélgetett vele az előbb. É

    • Bocs, véletlen. Szóval, én erre úgy elszégyelltem magam, de ugyanakkor a bőrömből sem tudok kibújni, és továbbra is képtelen vagyok jópofának tartani őt, vagy olyasvalakinek, akivel szívesen beszélgetek, akkor is, ha jószívű. És akkor én most vajon nem vagyok elég toleráns? Ez engem rosszabb emberré tesz? Veszítek-e így valamit a világból, és sokat-e? Erőlködnöm kellene-e? Csakhogy én már annyit szerepjátszottam életemben, hogy annyira nehezemre esik úgy tenni, mintha jópofának meg jófejnek tartanám, miközben azt gondolom róla, hogy egy tahó.

      • Nem beszélgetnék vele, csak amennyire az adott élethelyzetben muszáj. És nem leszel rosszabb ember, nem veszítesz sokat. Több energiád marad a fontos dolgokra.
        Én nem vagyok intellektuális, sőt, ahogy öregszem, egyre kevesebbre becsülöm az elvont dolgokat, egyidejűleg egyre többre becsülöm a kétkezi munkát, a gyakorlatiasságot. Megérteném, ha valaki, aki rájönne, hogy velem pl. nem lehet versekről csevegni, vagy festményekről magas szinten, vagy akár filozófiáról, az mielőbb továbbállna. Nem is bánnám:)

      • Intellektuálisnak lenni nem annyit jelent, hogy elvontnak elnni, inkább azt, hogy a világra önérdektől, elfogultságtól mentesen is rá tudsz nézni, erre törekszel, kritikus vagy, nem hiszed el a kész sémákat, normákat, és – legalábbis – nem szidod a magas kultúrát csak azért, mert nem fogyasztod.

      • Isten örizz, hogy magadon eröszakot tegyél egy ilyen miatt. Ja, most nyilván elitista meg kirekesztö vagyok. De ez egy abszolut egyértelmü eset, fel se merülhön benned, hogy legitimáld a viselkedését azzal, hogy szóbaállsz vele.

      • Nem, nem vagy köteles elviselni, és jogod van ezzel szemben képviselni a saját értékrendedet. Itt a probléma az, hogy ő hatalmi helyzetből/ben (férfi, idősebb, bejáratott szerepű) viselkedik így veled, és nem lát rá magára. Tök jogos, hogy nem szeretünk lenyomva, megfélemlítve lenni, de még azt se, ha rabolják az időnket. Viszont: le is nézzük, vagyis, elitisták vagyunk, ez nem túl demokratikus. Úgy kéne nézni, hogy neki ez a közege, ott ez a norma, ez van, különösebb ítélet nélkül. Csak ahhoz minket túl sokat nyomtak le pont ilyen figurák. Engem is például az ügyeletes, műkörmös jó nők, a ma már Hevesi Kriszta néven ámokfutó rémálomtól kezdve a finomabban nyomasztó vékony sógornőmig, és én utálom őket és igen, nem tagadom, hogy különbnek érzem magam. Ez visszacsapás, nehezen lehetne másként, és szerintem az, amit ők annyira hajszolnak, ahogy nekik tetszik a saját nőiességük, igénytelen és nem éri meg. De az jó kérdés, hogy a lenézés meddig okés. Érezni szabad? Kimonnani? Magunknak? Másoknak? Háborút hirdetni ellenük? Mit szabad?

      • Ugyanez a dilemma volt bennem, amikor durván molesztált a lábatlan, összepisilt kéregető, akinek épp segítettem, kiborult a kerekes székből, erre megfogta a seggem és dőlt belőle a szexualitás.

        Vagy mint ebben a posztban. Most akkor ki van a hatalmi helyzetben, ki legyen a megértő? (Úristen, de milyen extrém etikus voltam még akkor. Ma meg is ütném az ilyet.)

        https://csakazolvassa.hu/2014/09/06/ki-az-agresszor/

      • Szerintem, ha minimálisan figyelne rád, akkor észlelné, hogy neked nem jön be ez a harsány stílus. De nem figyel, csak nyomja a magáét, innentől kezdve nem tartozol neki semmivel — szerintem.

      • Dehogy figyel, sőt, magára sem, csak a szerepére… ami megy, mint a verkli. Amikor fáradt vagyok, én is előveszem az odaifigyelés helyett a jól bevált szerepet, de az legalább karcos, gyilkos humorú, általában vidám.

  8. Muszáj még hozzátennem, mert épp ránéztem a lábamra, ami koszos, mert a körömkefe sem szedi le róla a barázdákba beült földet. És én komolyan büszke vagyok a lábamra, mert mezítláb futok, és nyúzott, eres, nem tiszta (csak amennyire meg tudtam tisztítani). És abszolút nem vágyom egyenmódon ápolt lábakra. Ha a hajam csapzott, azt is szeretem, mert az valamiért olyan lett. Nyilván sportoltam/strandoltam a gyerekekkel, falat meszeltem, stb. Ha a kezem ráncos, eres, imádom, mert látszik rajta a munka. És abszolút nem érdekelnek azok, akik esetleg ránéznek a lábamra a metrón, és gondolnak valamit. Én jól érzem magam így.

  9. Én ezeknek a bjutimán és boldogtalan nőknek a láttán döbbenek rá, mennyire szuverén és lényegi, ahogy én változtattam az életemen. Nem ellenük csináltam, hanem a magam értékrendje szerint, és őket látva rádöbbenek, hogy milyen rossz kívülről rángatottnak lenni. Úgy megráznám a vállukat: variálsz itt a neten meg az outfiteddel, a fülbevalókkal és az arcod kontúrozásával. Folyton máshoz hasonlítod magad, kiszervezted az önbecsülésed, méricskélsz, évek óta makacs túlsúlyod van, a fogyás témában a teljes kiőrlésű vonalnál tartasz. Mindez komfortzóna. Menj már el sportolni! Amit csinálsz sportként, az épphogy-megúszás, mert nem mersz megizzadni, “nem akarsz izmos lenni” és “nem szeretsz futni”! Ha meg igen, akkor (huszonévesen) arra vagy büszke, hogy lefutottál öt kilométert?

    És: inkább egyél havonta egyszer, hegymászás utáni nap reggelire egy emberes adag porcukros túrós pitét, vagy kettőt, és hagyd ki a reggelit a többi napon, mint hogy minden nap a kurva chiamagokon meg áfonyás kókuszjoghurtokon görcsölj (ezt Gökler Krisztiről is gondolom, meg erről az egész divatos vegánkodásról).

    • Ez nagyon így van! 11 éves kislányok tömegével fogyókúráznak, ugyanakkor “nem szeretik” a vizet. Sport = tesióra. Döbbenet. Mi lesz velük 10-20 év múlva?

    • Belenéztem egy Gökler Kriszti videóba, nem is tudtam a hölgy munkásságáról mielőtt említetted. Amit ott olvastam és hallottam, az tiszta horror. Mind ő, mind a kommentelői durván depressziósak, énkép zavarosak, küzdenek az alakjukkal, csak úgy repkednek az angolul írt táplálkozási zavarok. Kártékony, amit csinál és hosszútávon tarthatatlan is. Még bírja, de csak a zsenge kora miatt és már most szenved az alakjával. Huszonévesen.

      Egy görcs az egész élete és ezt méregként csepegteti a rajongóinak, “egészségmánia” címke alatt. A mánia része telitalálat.

      • Pedig ő kivételesen valós, igazi, önkritikus, kedves. És hát versenyző. És ő legalább komolyan sportol, nem szólja le a futást lustaságból (mint annyi, elkeseredetten ellipszisező fitneszcsaj, merő lustaságból).

        Én csak azt vitatom, hogy a feldizájnolt kaják közzétevésének, health food pornnak mennyire van értelme, hova teszi a hangsúlyt. Kicsit is tájékozott, sportoló ember nem pöröghet ennyit a kaján, és nem lehet, hogy ez legyen a megváltás, ezzel menjen az idő.

      • Az szimpatikus, hogy komolyan csinálja, ezzel nincs is gond ebben a formában, lehet pont egy -amúgy ritka- videójára bukkantam, amiből az jött át, hogy kínozza magát és nyűg az az életmód, amit választott magának.

        Remélhetőleg a rajongóinak is inkább a befektetett munka és az abból fakadó előnyök jönnek át, nem az önkínzás.

        Egyetértek, ha az életmódom központi eleme a kaján való pörgés, akkor kár az egész. Ez is kajafüggőség, csak szebb a csomagolás.

      • Hát meg drágább…
        Ez az a videója, amitől megválasztotta a Forbes a legbátrabb magyarok egyikének. És ezzel tabut tört: se a hízásról, se a fogamzásgátlóról nem szoktak beszélni.

  10. Lehet, hogy rossz végét fogtam meg a dolognak, (nem olvasom azokat a blogokat, amikről írsz, igazából nincs is kedvem megnézni őket) de ebben azért szíven ütött a panel hetedik emeletén rész. Nyilván csak személyes érintettség miatt, mert pont az ötödiken ülök. De azt lehetne, hogy a panelban lakás ne legyen automatikusan az igénytelenség szinonímája ? Szerintem az, hogy hol lakik az ember, sokkal többtényezős, mélyebb dolgok vannak mögötte, mint annak, hogy mennyibe kerül a táskája.

    • Egy könnyen érthető jelképet akartam választani, amely a magyar valóságot jellemzi, a kontraszt pedig a leutánzott külföldi bloggerek világa, a dizájnos utcák Malibun és a tíz ember munkájával ápolt kert. Nagyon durva stílustévesztés itt előadni ugyanazt a luxust.

      Bocsánat, ha bántó volt, és kösz a visszajelzést.

    • Ne felj, en mar eletminosegbeli javulasnak vennem,ha lenne sajat lakasom a Havannan valamelyik hetedik emeleten (kb 17 ev alberletezes utan)😃Mindenhol élnek emberek:Budán és a pesti külvárosokban is.

      • Igen, minden relatív, és mindenhol élnek, és én ezen csodálkozom. Mert rettentő lehangoló, emberellenes, ahogy ezek a városrészek kinéznek. Valószínűleg az építész férjem miatt van ez bennem. Mi magyarok ezt nagyon elbasztuk. Én (az Anna által említett) budai zöldben nőttem fel, de nem túl igényes, viszont kaotikus s. k. családi házban. És én fulladozom a paneltől is, meg amikor látom, hogy családi házak túloldalán KAROSSZÉRIALAKATOS meg CSEMPE, HIDEGBURKOLAT feliratra látnak rá emberek. Hogy a picsába lehet így belekeverni a lakókörnyezetbe a közlekedés infrastruktúráját, a transzformátorházat, az ipari és nagykereskedelmi részt? Rozsdaövezetet is, bérlakást is, hatalmas lakótömböket is meg lehet hangulatosra, élhetőre, színvonalasra csinálni, és persze nem beüvegezni az erkélyt meg odakúrni a klímát meg a parabolaantennát meg a harminc éves lomokat…

      • És bocsánat, ha ezt nem szabad kimondani, mert sznob meg lenéző, de ezek nem megváltoztathatatlan dolgok és nem is csak anyagi kérdés a változás. Ha láttunk már a világban élhető helyeket, és ha felmerül a mit kívánnál a lányodnak/milyen jövő lenne jó kérdés, akkor mégis fontos.

      • De siman ki kell mondani.Ahol en elej az egeszrn zold es tegla negyemeletesek,meg renovalt,de persze telep.
        Es hat baromira meghataroz minket a kornyezet.Ezt nem eltussolni/elhallgatni kell hanem beszelni rola es ennek menten zoldebbe tenni-elhetobbe vagy mas modon feltolteni az elmet.Mert a blokk lehangol.

    • Nem sznob ez. Én is panelban ötödiken nőttem fel, egyedül is panelban laktam, és büszke voltam rá, hogy az enyém. Ettől függetlenül most egy zöldövezet,i csodás régi polgári környéken ég és föld a különbség. Lakókban, látványban, mindenben. Ez tény.

      • Igen, azért a lehangoló környezet lehangolttá és igénytelenné tesz. Magamon is látom. Egy ideig hoztam virágot – a hat holdas rózsakertemből, persze, könnyű nekem – a munkahelyi sötét, elmondhatatlanul lepra, szürke linóleummal borított ablaktalan dead end folyosóra. Most, mióta lezajlott az átalakítás (egy-két szoba tákolgatása, szalagparketta lerakás, egy fal kifestése, ilyesmik) a virág helyén szemét, építési hulladék és koszos függöny éktelenkedik. Több hete! És nem hozok virágot azóta…
        De már nem is hiányzik.
        Anyukámnak panelben találtunk meleg, világos, kényelmes lakást, a kilencediken, kilátással a zöld vadonra. Csodálatos, de jó a levegő, pedig fővárosi. Azóta sem bántam meg, hogy eladtam a budai, elit környéken lévő, földszinti, lepusztult, zajos, büdös, sötét, hideg, rossz beosztású 50+ éves lakást. Boldog vagyok a panellel. Nekünk soha nem volt erkélyünk.

  11. Köszi, azért próbáltam tartani a távolságot, meg sejtettem, hogy van háttere ennek is. Csak pont ezalatt a poszt alatt nekem kicsit olyannak tűnt, amint amikor mi (viccből) úri budaizunk. Pedig tudjuk ám, hogy Budán is élnek rendes emberek, és nekünk is vannak budai barátaink :).
    Nehéz dolgok ezek a sztereotípiák, néha gondolkodom rajtuk, de amire jutottam, az leírva csak egy nagy evidencia, úgyhogy inkább hagyom is.

      • Nyilván a panelezésben is van valami, ettől is olyan nehéz ez az egész :). Mennem kell sajnos a játszótérre, nem tudom értelmesen leítrni a gondolataimat. Mindenestre rád nem akartam budaizni :). Meg igazából emberekre nagyon keveset szoktam én ezt használni, inkább helyekre, jelenségekre. Pl. a Zsolna utáchoz közeli és a xv.kerületi panelek közötti vásárcsarnok-beli CBA válaszéka közötti ordító különbségre.

  12. Van, amikor zavar az elitizmus, főképp akkor, amikor valaki ennek okán nem áll velem szóba, ignorál, nem válaszol, és hasonlók. Mert én néha harsány, felszínes vagy közönséges vagyok.

    Egyébként nem zavar, mert a tudás, ismeret, élmény, tapasztalat érték, és szívesebben élek érték alapú társadalomban, mint bármilyen más alapon szerveződő társadalomban. Egyébként tudom is a helyem, és sosem gondolok keserűen arra, aki egyetemi diplomát szerzett abból, amiből én csak OKJ-t, mert tudom, hogy én a lehetőségeimet kimaxoltam (kedvelt proli kifejezés 😀 ) és bár eleddig ez volt a plafon, ám, még nincs vége az életnek. Azonban zavaró, amikor mások ezt sznobizmussal finnyázzák, holott, én eddig kihoztam a helyzetből a legtöbbet. Úgy gondolom, így viselkedni sivárságra vall. 🙂

    Arra sem nézek irigykedve, akinek izmos a combja a napi edzéstől, hanem becsülöm, és nem különösebben zavar, ha az izmos segge kilóg a rövidnadrágból, de ízléstelennek tartom.
    Az influencerkedés az ügynökölés komplex formája. Szakmaként nem való nekem, nem lennék benne jó, eredeti sem volnék. Zavaróan extrovertált egyének kellenek ehhez, úgyhogy tartalomként sem igazán értékelem, nem én vagyok a célközönség. Az unokahugom sminkmesternek készül, neki listája van a követendő brit és amerikai influencerekről, amit folyamatosan szerkesztget, pontozgat, és komolyan veszi azt, hogy a megosztással és a lájkkal támogat.

  13. Nagyon jó kérdések. Én sajnos (de ez egy álságos sajnos) prolizok bőszen. Nem tudok mást tenni, tudom ne ítéljük meg a külsőt, meg virágozzék minden virág, de seprűszempillával, műkörömmel, póthajjal, tűsarkúban, seggvillantóban senkiről sem tudom azt gondolni hogy egy olvasott, művelt értelmes ember. Általában nem is az. Én nagyon sok szegény, iskolázatlan emberrel vagyok kapocsolatban a munkám miatt, egyenlőségeszményem folyamatosan csökken. Igen, lenézem, mert nem tudok mást tenni. Ők is lenéznek engem, no para, nem fogok rosszat álmodni, mert nekem volt gyerekszobám és képes vagyok ennek ellenére kifogástalanul viselkedni.

    • Egyébként ugyanezt tapasztaltam fordítva is. Topértelmiségi társaságban elég ügyetlen voltam a beszélgetésben, egy suttyónak éreztem magam, de nagyon kedvesen es udvariasan nem éreztették velem, fejbem gondolom ők is bőszen proliztak.

      • De miért nem elég közönségesnek nevezni a megjelenést, vagy primitívnek a viselkedést?
        Miért kell egy csoportot megnevezni, egy csoport elnevezésével illetni valakinek a külsejét, mondjuk?
        Szerintem a prolizással inkább ez a probléma, nem az, hogy észreveszi valaki a sekélyességet, a közönséges vagy ízléstelen megjelenést, netán suttyó viselkedést.

      • Az én posztom egyenesen azt veti fel, hogy a közönséges és az ízléstelen is lefokozó, gőgös, megbélyegző jelző. Normatív.

      • Igen, értem én.
        De ott meg nem tartok, hogy azt felulmuljam. Mert nekem áhított cél volt a jó ízlés, az ízléses megjelenés. Mondjuk éppen nem zavar más másfele megjelenése, lehet ez elég is?

      • Lehet, persze. Nem kér senki semmit, magunknak vizsgálgatjuk, hogy miket gondolunk. Engem amiatt zavar, hogy miért ezzel töltitek az időtöket, miért ezt normalizáljátok a nőkben (de ha már igen, miért ilyen sivár a végeredmény)?

      • Magamnak tettem föl a kérdést, am egyúttal le is írtam. 🙂
        Engem egyébként a csoportos megbélyegzés zavar, valamint a megszolas kényszere.
        Amikor csakis arról van szó, hogy valaki előhiv bennünk egy véleményt, és azt valamely módon a világ tudtára kell adnunk, nyilván rosszallóan.
        Persze, amikor személyes támadás ér, bevonnak valamibe, megsértenek, sokkal érthetőbb.
        De a minősítgetessel akkor sem megyünk sokra, valóban.

      • Na, basszus, visszajöttem az ajtóból.
        Arról van csak szó, hogy mindig bírjunk tudomással arról, hogy a kategóriáink nem abszolútak, hanem konstruáltak.

      • Igazad van. A proli szó alatt már egyre kevébbé mint munkásosztály értjük. Kb ahogy parasztozunk is. A hétköznapi nyelvben a proli eléggé ugyanazt jelenti mindenki számára. Én bátran használom mindkettőt ebben az értelemben, családom egyik ága földműves, másik munkás, de eszemben sincs sértőnek találni. Nem ebben az értelemben használjuk se a büdös parasztot, se a buta prolit, se a vidéki suttyót. Mindenki tudja hogy mit értünk alatta, és legkevésbé sem a földből élőt, a vagy a Kantot olvasó szakmunkást vagy a vidéki egyetemi tanárt.
        Nem akartam megbántani senkit, de az állandó píszí megfogalmazási kényszer nekem nagyon terhes. Így is – úgy is negatívumot fogalmazok meg egy társadalmi csoport jellemző külső jegyei alapján, ami eleve nem túl korrekt részemről.

    • Szeretném kiegészíteni magam, én az ítéletalkotást mint belső történést értettem. Tehát nem téma egyébként senkivel hogy én kit milyen primitív megjelenésűnek tartok, sosem beszélek erről. De ha állásinterjún seprűszempillákkal, párducmintás rövidnadrágban nyakig kitetoválva érkezik a jelentkező, akkor sajnos nagyon nehéz feltételeznem, hogy ő megfelelő munkatárs lesz, inkább az jut eszembe, hogy jézusom már megint egy primitív tyúk. Lehet hogy fejben minősíteni is gáz, nem tudom.

  14. Annyira jó a kérdés hogy még mindig futok magamban pár kört.
    Arra jutottam magammal, ami nem spanyolviasz, hogy az udvarias, semleges bánásmód és a nem túl nagy figyelem mindenkinek megjár, bármi is jár a fejemben róla. Mert nekem jár, még nem jutottam arra a szintre hogy ítéletmentesen az emberi esszenciát tudjam értékelni abban, aki homlokegyenest más elvek szerint él mint én. Elfogadom, nem teszem szóvá, nem hozom szóba, nem pletykálok róla, de ettől a véleményem megvan és meg is lesz. És ha nagyon olyan, akkor valószínűleg le is nézem egy kicsit.

    • devorahlev, én is így érzek és olykor kicsit szégyellem magam miatta. Régen naívan hangot is adtam a véleményemnek, kaptam is érte szemrehányást – nem humánus szempontból, hanem a nagyképűségem miatt. De ebből már kinőttem és megtanultam mérlegelni és hallgatni. Ebben elég befolyásolható voltam, furán kettészakadt bennem a mélyebb, morális meggyőződés és a környezethez való alkalmazkodás kényszere miatti viselkedés – elítélni másokat, megszólni, de ügyesen ám, hogy meg ne botránkozzon a környezet, a Többiek… Mégiscsak jó érzés néha kimondani, mit gondolunk. (Miért éreztem azt mindig, hogy mások véleményét, mondókáját jobban elfogadják a körülöttük lévők, hogy kockázat és letorkolás nélkül kimondhatják, amit gondolnak, míg én nem vagyok sikeres ebben? Megtanultam nagy sokára alkalmazkodni.)

  15. Sokáig nem tudtam, ki a buta liba. Én, mert nem tudok/nem is akarok sminkelni és hajat festeni vagy “ők”, akik sminkelnek és festett hajuk van. Mire szélesebb rétegekben is elterjedt a műköröm/műszempilla/műmell , addigra már tudtam, hogy nekem nem kell, mert értékrendem és elveim vannak, saját életem, amibe ez nem fér bele.
    Csak nézem, hogy barátnőim, ismerőseim hajlandók minden “mű” – ért sok pénzt kiadni és presztizs kérdést csinálni belőle. Valahogy úgy, hogy mostmár nekem is van, én is belépek a gazdagok, szépek, sikeresek világába. És ők is ugyanabból a kulturális kőzegből jönnek, amiből én, ugyanolyan hétköznapi, városi életet élnek, sok esetben szó sincs “proliságról”. Nem is nézem le őket (deklaráltan legalábbis is nem), csak a motivációt nemigazán értem, a gondolkodás hiányát. Azt, hogy miért tudott ennyire elterjedni széles körben a “mű”? Normális, hétköznapi, gondolkodó embereknek miért függ az önbecsülése attól, hogy mennyi “mű” van rajta?

    • Mindig is kipróbálás híve voltam. Hónapokig volt műkörmöm. És egyszer csak rájöttem, hogy utálom. Utálok ezreket fizetni érte minden hónapban, hogy a szabadidőmben 1,5-2 órát ücsörögjek, hogy két hét múlva igénytelen legyen és úgy nézzen ki, mint ha odahánytak volna – hiába a jó minőség, ha mosogatsz, használod a kezed akkor megy szépen tönkre, ez van – aztán terhesen egyszer csak nem mentem, mert nincs rosszabb, mint lifegő, több hetes körmökkel ellátni egy újszülöttet, úgy, hogy az alatta lévő igazi körmöd elvékonyodott és szét van reszelve, ahhoz h rendbejöjjön meg kell pár hónap. Ellenben a szakgimnazista lányokon látom, hogy milyen jól élnek együtt a műkörmükkel – fodrász-kozmetikus tanulók – akik maguknak, egymásnak építik és meg tudják csinálni. Arra is rájöttem, hogy ez van, akinek való, van, akinek nem. A szempillán viszont kiakadtam, elmesélték, hogy minden áldott nap fel kell tenniük a szempillájukat – a hosszan tartó elég drága és sokszor le is jön hamar – és rengeteg időt el is pazarolnak vele, szerencsére ez valahogy kikopott az életükből. Szerintem reggelente sírva fakadnék, ha azért kellene egy órával korábban kelnem, hogy arcot rajzoljak magamnak, szempillát ragasszak és ellenőrizzem a kósza szőrszálaimat. Rengeteg belefektetett energia. Helyette annyi minden mást lehet csinálni, kisgyerekesként főleg aludni, azért elég jól esik nah :). Bár mondjuk az is igaz, hogy lett szemem a jól elkészített mű dolgokra, és látom, hogy a lányok hogyan ügyesednek és készítenek egyre szebb sminkeket, frizurákat, műkörmöket, és látszik az is, kinek mekkora tehetsége van hozzá. Nekem ez valahol már-már alkotásnak tűnik, főleg, amikor mondjuk fodrász versenyre mennek. Ezekkel is csak akkor van bajom, ha vki szemrehányást tesz, hogy én miért nem, pedig mennyivel jobban állna… Ami jól áll nekem azaz egészség, ha kialszom magam és jó napom van. Egy nehezen induló reggel után, amikor 1,5 órás tortúrán vagyok túl, mire beérek a munkahelyemre, még Hamupipőke tündérkeresztanyja se tudna belőlem kihozni semmi szépet. A simán kikészített nőket inkább irigyelni szoktam, hogy mennyi idejük van.

  16. Összeszedtem, nekem mi a proli:( friss az élmény, a Balatonnál vagyok)
    -aki kitolat az udvarából a bicikliútra és anyázik a biciklissel, aki satufékkel tudott csak megállni, az proli
    -aki a 600 forintos lángos csomagolásáért 50 forintot kér, az egy proli
    -aki tetoválásra, sminktetoválásra, szőkítésre, műkörömre, piercingre költ és közben 20 kiló hájat cipel, az nekem proli
    -aki a kutyájára ráüt, ahelyett, hogy nevelné, az nekem proli
    -aki a bicikliút közepén andalog és nem törődik az érkező biciklissel, aki lehajt miatta az árokba, az proli
    -aki nem tájékozódik a körülötte lévő világról, mert őt nem érdekli a politika, az …
    -aki nem tájékozódik, csak védi a légből kapott igazát, az nekem proli
    -aki nem tisztíttatja meg a szabad strandot a hínártól, hogy a fizetősre kényszerítse az embereket, az proli
    -aki felújíttatja mindenki örömére, mindenki pénzéből a fűzfői sétányt, majd hevenyészett kordonokkal 1 hétre lezáratja főszezonban, hogy fizetős rendezvényt szervezzen, az…

  17. Elismerem az igényes, kisminkelt, stílusos nőket, akiken látszik, hogy energiát fektettek a megjelenésükbe, jó rájuk nézni.
    Pont azért, mert ez tőlem távol áll. Időt szánni rá, viselni, a megnézegetések… jaj. Játékon kívül lenni jó (nekem).

  18. Nekem meg az a legnagyobb proli, aki sminkben, puccban, trendi cuccban, parfümfelhőben rohadó fogakkal előadja a bombanőt, aki amúgy nem mos kezet WC után, mert biztos csak harmatcseppet pisált. Ápoltság. Aztán tőlem fesse magát, tetováltassa magát, a higiénia legyen az első. Az egy másik dolog, hogy nekem nem tetszik a műköröm/szempilla/szemöldök/haj, a tetkó. Az sem ha valaki kövér. De ettől még nem tartom prolinak. A kinézet valahogy _annyira_ nem befolyásol ebben. Találkoztam én már büdösszájú tip-top kosztümös nővel is, aki elsőre nagyon kifinomultnak tűnt.

  19. Hű, sok a komment,de én most nem olvasom senkiét, csak írom, ami úgy, de úgy kibukik belőlem:
    Az én taktikám borzasztó egyszerű:
    Szent vagyok és természetesen szép.
    A többieket csöndesen, halvány mosollyal ajkaimon sajnálom kicsit, hogy nem értik a természetes szépség, a fogyasztásminimalizálás és takarékosság alapelveit és nagylelkű megértéssel megbocsátom bűneiket. Nem zavarnak meg fenséges szentségemben, szépségemmel úgyis kiviláglok közülük. Mindezt látja, aki látja, aki meg nem, az úgysem érdemli élvezetét.
    Először is: kizárólag saját készítésű szappant használok, kizárólag a hajlataimra, azt is ritkán. Az izzadságszagomat magam keverte szódabikarbónás kencével lágyítom, némi természetes illóolaj tupírral.
    Hajam öntisztul (enyhe fensőbbségtudattal viselem kissé zsíros hatású megjelenését), csalánteával mosom. Szerencsémre viszonylag sok van belőle, kellemes barna a színe és nem is őszül, így vicceskedve dohoghatok időnként társaságokban, hogy fölösleges a hajfestés, és mennyire várom már, hogy deresedjen, és e területen is deklarálhassam átlagtól való szigorú elkülönülésem.
    A frizurámmal nem foglalkozom, legfeljebb coffba fogom. De mivel a stílus nekem is fontos, féloldalt felnyírtam – természetesen magamnak, fodrászra nem költök. Takarékos asszony vagyok. A le nem mosott természetes bevonat kiválóan működik hajhab helyett. Igaz, sosem fényes, ellenben matt és kócos. De tagadhatatlanul nagyon vagyány.
    Másodszor: turkálóban vásárolok, mivel a riszájkling nagy híve vagyok. Kiváló érzékkel válogatok, és minőségi, vagy nagyon egyedi holmikkal variálom az egyszerű, olcsó darabjaimat. Fel tudok úgy is öltözni, mintha sokat költenék ruhatáramra, mégis takarékoságom biztos tudatában húzhatom ki derekam. Az aktuális trendekkel mindig tisztában vagyok. Gondot fordítok rá, nehogy véletlen a divathoz igazodjak. Természetesen mosószódával és szappanreszelékből főzött mosószerrel mosok. Időnként gesztenyefőzettel is bíbelődöm. A ruháimat fehérre mosni ugyan képtelen vagyok, szolid megvetéssel kerülöm a fehér színű öltözékeket. Ünneplő ruhák az ősellenségeim.
    Harmadszor: rengeteg élelmiszet állítok elő a kertemből. Konditerembe, költséggel járó sportra nem járok. Micsoda pazarlás már azt a rengeteg energiát vasból készült gépekbe belepumpálni! Ráadásul a rengeteg idő, míg odajutok, vissza jövök. Nem. Én kaszálok, kapálok, kertet építek, követ pakolok, renoválom a lakást (csak nem fizetek másnak érte, mikor én amúgy is jobban megcsinálom!), és rekreációs céllal futok, itthon jógázok. Ennek köszönhetem bicepszem, vádlim, combom. Az átlagosnál jóval szélesebb csípőm pedig eltereli a figyelmet csöpp pocakomról. Cicijeim kicsik, ám roppant formásak . Nem átallok melltartó nélkül hivalkodni velük. Magasságomnak köszönhetően elfér rajtam kb. 10kg plusz, és még szépnek is találják.
    Szóval láthatjátok, hogy szent életet élek. Természetesen nem várhatom el másoktól, hogy mindebben a példamutató viselkedésben kövessenek, így szelíden szemet hunyok csacskaságaik felett, mosolygok barátnőim műkörmén, félre nézek egy műtött mell láttán, hisz nem tudják, mit cselekszenek.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.