Kérdezi G., mi legyen karácsonykor (mit szeretnék). Már készítettem neki egy szellemes adventi naptárat, HOGYAN NE EGYEN BÚS A CSAJOD. TIPPEK ÉS TEENDŐK AZ ADVENTI IDŐSZAK MINEN NAPJÁRA, benne mindenféle tippel – a kedvenc arckrém-márkámtól meg a kakasos nyalókától kezdve az érzelmi gesztusokon át a csillagvizsgálóban történő látogatásig és a síelésig –, úgy éreztem, valami mással is elő kell rukkolnom. Hát mondom, amit mondott már ő is:

jöjjön most a trash!

Semmi katarzis, csak szívből jövő derű, az ellenoldal teljes toprongyban, és a megfigyelések aranybányája: menjünk el az Új Színházba, Dörner György pezsgően izgalmas szellemi műhelyébe.

Életem értelme mindjárt utána is járt a kínálatnak:

nem tudom, hogy inkabb valami tortenelmieskedo-magyarkodo drama (funtinelli boszorkany, megszamlaltatott fak, csiksomlyoi passio) vagy valami habkonnyu komedia legyen-e, amiben a gregor bernadett illegeti magat (a voros bestia, kek roka, esetleg a nagy fero eletet feldolgozo ricse-ricse, beatrice)

meg azert az esztergalyos muvesznot is megneznem a deszkakon

Ugye Dörnernek, ha kitölti az idejét, mennie kell, éspedig, mint állítják, a meggyőződése, művészi irányultsága és persze a gaz Karácsony miatt. Köztudott, hogy a szívós, mindent túlélő balos kultúrklikk kirekeszti őt.

Habár, valahogy a nézők sem igen járnak a Paulay Ede utcába.

Ezt hogy magyarázzák vajon? A Mammutban kígyózik a sor az Örkény árusítópontjánál, és mellette sehol senki az Új Színházé előtt. Hogyan döntjük el, hogy kinél verjük el a pénzünket és hol pazaroljuk el az estéinket? Befolyásolt minket valaki?

Érdemes megtekinteni, és ehhez az internet elég, hogy a pénztárak megnyitásának napján, mondjuk délután 2 órára hány jegy marad az Örkény, a Radnóti, a Katona előadásaira, és hány az Új Színházéira. Hogyan fut Nemcsák teátruma vagy épp az agyondotált Nemzeti. Ballib ármány ez nyilván, pesti agresszív-cinikus-migránsdédelgető összeesküvés, tettenérhetetlen, de áthat mindent. A szabadosság sulykolása, buzilobbi, sajnosmanapság, családellenesség, Esterházy–Petri–Konrád terrorja. Értékvesztés, túlhatalom a kulturális sajtóban, ördögi befolyás eredménye az, hogy például Gregor Bernadettre mint primadonnára nem kíváncsiak a színházjárók, hogy a löttyös revizionista önigazoláson vagy a náci katona emberi vonásain nem és nem hatódnak meg (ez utóbbit történetesen Csiszár Imre próbálja színpadra erőszakolni). Milyen megnyugtató magyarázat lehet ez a harmadvonalnak. Őket félreállították!

Mellettük áll, érvel, kiáltozik pedig a hatalom, a pénz, az ideologikus propaganda, de ez már csak úgy van, hogy van ez a nagy tömeg, amelyik a kormánysajtót olvassa és tévét néz, és ők nemigen olvasnak szépirodalmat és nem járnak színházba sem – ötezer forintokért biztosan nem, hacsak nem alkalmilag, zenés előadásra. A tanult, gondolkodó emberek, a rendszeres kultúrafogyasztók pedig megvetik az ideológiai erőszakot: ellenzéki sajtót olvasnak, meg angol nyelvűt, saját véleményük van, rengeteg szellemileg megrendítő élményük és jobb ízlésük.

Nem, ők nem az én brancsom, én nem tartoztam brancsba sosem, nem létezik kéz kezet mos érdek és puszipajtásság velük. E jeles réteg több tagját másért (személyes okokból) kerülöm és lesújtó véleménnyel vagyok róluk. De amit írok az igényszintről, az ennek ellenére igaz.

Az ízlést a sok-sok színházjárás, olvasás formálja, lassan, évek alatt, és csak akkor, ha megvan a nyitottság és az alázat benned a befogadandó iránt. A szórakoztató célú előadások, az operett, a mjuzikel, a lektűr nem töltik be ezt a formáló szerepet – én a katarzisról beszélek.

Apáti Bence sem sokat ért abból, mi oldal-lojalitás és mi színvonal dolga. Így vádaskodik (hogy Nagy Zsolt nem bonyolult mondatát mennyire nem érti, azt már egyszer megírtam):

Szeptemberben olyan előadás is látható volt a fővárosban, amelyben szoknyás férfiak és bajszos nők táncoltak. Csak hogy a genderlobbi is jó alaposan taccsra legyen téve.

A leváltott jobboldali főpolgármester, Tarlós István mindegyik balliberális színigazgató kinevezését meghosszabbította. Ennyire taccsra tette mindannyiukat! Ez maga a megvalósult kulturális elnyomás, valóban.

Karácsony Gergely viszont, akinek október 23-án Nagy Zsolt lelkesen és izgatottan konferált, a megválasztása utáni első interjújában már arról beszélt, hogy ha rajta múlik – márpedig rajta múlik –, akkor Dörner György, az Új Színház jelenlegi igazgatója két év múlva nem fog nyerni. Mert nem nyerhet. Utcára fog kerülni. Vagy taccsra.

Sztárok, de el vannak nyomva

Ha bárki ezzel jön, hogy Schilling Árpád, Alföldi Róbert meg a többi, a balosok, akik leuralták a kultúrát, pedig az igazi értékek!, akkor kérdezd meg nyugodtan, mit láttak tőlük,  milyen színházakban szerezték ezeket az élményeiket. Mondják el egy-két igazgató nevét. Harminc körüli, sokat foglalkoztatott színházi színészből mondjon ötöt az, aki olyannyira elítéli ezt a “pesti, belterjes” kultúrát. Olvassák-e ezeket a szerzőket? Hát azt tudják-e, kik és milyen teljesítménnyel kaptak mostanában Kossuth-díjat? Vagy bámulják a sorozatokat, és a többiről csak véleményük van. Nem beszélhet kultúráról az, aki csak hallomásból “tud” róla, és nem rendszeres fogyasztója, alapos ismerője. Legyen szíves a frusztrációját ne azokon levezetni, akik viszont rászánják az időt, a melót, a pénzt, és befogadnak kulturális tartalmat a tévén túl is.

Mi, akik járunk színházba és hasonló eseményekre, olvasunk, figyelünk, angolul is követjük a világ eseményeit, emellett magyarul is kifogástalanul beszélünk, egyként gyűlöljük ezt, amit az oktatásban és a kultúrafinanszírozásban ránk próbálnak erőltetni. A gyávaságot, a múlthamisítást, a sértett magyarosságot, a múltba révedést, a birkaságot, a normatív, legyaluló, moralizáló jelleget, az átlagosság dicsőítését, a haladás iránti gyanakvást, a szellemi teljesítmény tagadását, és mindenekelőtt a műveletlenséget. Azért gyűlöljük, mert tudunk dolgokat: világot, nyelvet, színházat. És amiről nem tudunk, arról eszünk ágában sincs jól hangzó, másokól átvett, indulatos állításokat tenni.

Ha tehát te nem nagyon tudod, hogy vannak ezek a dolgok, mert te sem olvasol magvetős könyvet, és nem jársz a leggyakrabban vádolt fővárosi “balos” színházakba, akkor hidd el nekem, aki viszont bő húsz éve, hogy nincsen kultúrharc. Nincsen mögöttes érdek, elnyomás, elhallgattatás balról jobbra. Sima érdek van, hogyne lenne: mindenki meg akar élni, nézőszámért és előnyösebb életfeltételekért harcol. És van sok pompás, szuggesztív alkkotó, és van rang és szellemi elegancia. A valódi művészek között ciki, ha valaki Wass Alberttel jön vagy antiszemita. De ez mindenhol ciki, ahol élni jó. A sunyi vádaskodás, hogy itt a magyar érzelműek meg egyes csoportok el vannak nyomva, hamis. amit ők tal.kargatnak, az a tudatlanság és bizonytalanság.

Nincs tehát más ellenség, összeesküvés nem létezik: a butaság és a tehetségtelenség az ellenség. A türelmetlenség, a címkéázés, a didaktikus szándék és a népnemzeti erkölcsnevelés számon kérése a magas kultúrán.

És ezért van az, hogy nem elég “balliberálisnak” lenni sem. A minőség számít. Ne legyen félreértés: csinál szar színházat politikailag nem épp jobbra fogult direktor is, nagy művészekkel ráadásul, mert nem csak ezen múlik. Puskás Tamás a neve – például, de a Játékszín sem a balosság hiánya miatt annyi csak, amennyi. A Thália sem az igazi, kár a színészeiért. A Víg is döcög, színvonalban Eszenyi nincs ott, ahol erőforrásai és hangossága szerint lehetne, a köré gyűlt ifjak ilyen mérvű hájpolásával nem értek egyet, de én annyira Pintér Bélát sem kedvelem amúgy. A néhai Budapest Kamaraszínház sem a vezetés világnézete miatt bukdácsolt.

Csak az esztétikum, a tehetség, a művészi és társadalmi érvény számít, és az ilyesmi definíció szerint a nyitott, gondolkodó, humanista, szolidáris (aka balos) alkotók köré gyűlik, közülük kerülnek ki a legnagyobbak minden korban. Ez sem újdonság, ugyanígy képviselte a magas minőséget és járta a maga útját az idegenkedő úgymaradtak fújolása közepette Petőfi, Ady vagy Molnár Ferenc is.

Kapcsolódó posztok

így gondozd a műveletlenségedet

mitől rossz egy szöveg?

butábbak-e a jobboldaliak?