melléknevek sorozat asszem 4.
És képzeljétek el, még mindig nem vagyok keserű.
Annyi minden történt. Bővebben…
keserű
41
lélek címkéhez tartozó bejegyzések
az egyenlőtlenség formái 19. : álbocsánatkérés
A ma elemzett, vagyis inkább csak bemutatott jelenség kommunikációs meg attitűdbeli kérdés, és már sokadszor találkozom vele.
Tegyük fel, mert ez nem zárható ki a valószínű jelenségek köréből: van a kapcsolatunkban valami gond. Tesz a másik valamit, vagy mond, esetleg mulaszt, és ez minket zavar.
Bevetjük, ami bevethető: nagyvonalúság, jelzés, megbeszélési kísérlet. De megint felmerül a dolog. Később markánsabban jelzünk: ez, amit most és a múltkor is csináltál, nem jó nekem. Változást nem tudunk elérni. Ez tényleg meglepő, mert annyian sulykolják, hogy csak beszélni kell, és akkor minden rendben lesz. Semmi sem lesz a szavakkal, a szavakból, ez a helyzet. A szavak, a jó szándék nem érinti a lényeget, azt, amitől ez az egész oly makacs és kétségbeejtő. Hogy nem ért, nem akar érteni, hogy csak úgy lenni szeretne mellettünk, és egyáltalán nem érdeke bármire reflektálni, változtatni, nevetségesen apró dolgokban sem.
Egy mondatok, kis beszélgetések, nagy beszélgetések… nem számítanak a szavak, mi meg belefáradunk a mondásba. Bővebben…
megbélyegezve
Öt bejegyzést írok egyszerre, van egy nem tudom, hova tartó arról, hogy milyen talmi és kiábrándító volt látni a napokban, hogy kávéházak, szállodabejáratok, kirakatok ünnepi díszbe öltöznek, vagyis szakszerű, esetleg ingerült emberek ilyen műfenyő girlandokat meg műanyag bordó gömböket, arany szalagokat, métere hétezer-négyszázkilencven forint áfával, erősítenek föl, és hogy mi a bajom a karácsonnyal, hogy valamiért mégis vettem egy ÉVA Advent különszámot, és idén hogy szeretném, mennyire hántható le a hazugság vajon.
Van még vázlatban több más kezdemény, de most mégis azt írom meg, miközben egy puha műszálas takaróba bugyolálva lábaim a fehér kanapén kortyolgatom a hajnali (kotyogós) kávém, és a cirkóból csöpög rám, valamint a kanapé huzatára valami folyadék, hogy elolvastam a linkelt két bejegyzést a borderline-ról. Bővebben…
anyu mégis büszke rám
Olvastam az interjút Farkas Franciskával, a Viktória című film főszereplőjével. Eszembe jutott az is, ahogy Palya Bea mesél az anyukájáról a Ribizliálom című könyvében, aki kemény és keményen dolgozó asszony, folyton bírálta: ha valamit csinálsz, fiam, azt rendesen csináld, ne szarul, Bea nem élhette át, hogy büszke rá az édesanyja, de azért néha mégis kimond egy-egy elismerő mondatot, most, hogy Bea akkora sztár, lám…
Mások is említettek ilyesmit, és ez a bejegyzés most róluk szól. Bővebben…
egy nap a városban
Kiteszem, mert szép szöveg. 2014. november 20. Ekkor vettem azt a MacBook Airt, amelyet azóta is nyűvök.
…olyan fájdalmat érzek a postán, hogy – minden érdekesebb, mint amennyire elkeserítő – neurológusnak volna kedvem megmutatni, szinte ujjongva: doktor úr, ilyet látott már? Hát létezik ilyen? Nincs kedve beszámolni erről valami nemzetközi konferencián?
és azóta sem bontottam ki
*
Tejfehér a köd. Kiviszem a kutyát. Csepeg az eső. Etióp kávé.
Ma nincs sírás és nem fut ki a tej. Kezembe simulnak az apró ruhák. A lányomon is, rajtam is ma: ezüst ötágú csillagok. Neki a hajában, nekem a fülemben.
Induláskor a kezembe nyomja a csatokat, mert a sapka leszedte.
A vizes sárga és barna leveleken föl. Dávid, ne rugdossál. Még mindig felnyomom a meredeken, én magam és negyvenöt kiló gyerek.
Nálam marad aztán a két csillagcsat, csak elcsakliztam tőle. Beteszem a kontyom mellé, ahogy szökellek le az ovilépcsőn. Hajvégeinket fejbőrünk közelében tároljuk.
Ma topis vagyok, de ebben is van öntudat. Bővebben…
szeret, csak nem tudja kimutatni
sokak szerint rendkívül ébresztő, fontos, 1000+ facebookosztott poszt, nekem is fontos, nélküle nem lennék királynő. de az vagyok.
Nagyon vergődsz?
Már megint úgy érzed magad, mint a múltkori után. Jár az agyad. Hogy megértsd, mi van benne, miért viselkedik így, hogyan lehetne jobb a kapcsolat, hogyan értesd meg magad vele.
Fejtsük meg a Férfit. Mit mond? Mire gondol olyankor, amikor mondja, miért mondja, és azt hogy kell érteni, mit jelent, önmagában és az eddigiekhez képest? A múltkor mit mondott, és ez miért mond ellent a mostaninak? Mi a pálya, mik a szabályok, melyik bajnokság, mi ez a sportág, egyáltalán?
A másikat lábujjhegyre kényszeríteni, húszadszor sem meghallani egy kérést ér-e? Rábízni, hadd találgasson, hogy most mi van? Bántani ér-e? Ha utána megbánja, az számít-e?
Van változás? Nincsen változás. Van változás?
Számít, hogy mit mondasz, mit szeretnél?
Arra gondolsz, mit mondott, és közben milyen arcot vágott, mi lehet ennek a hátterében Bővebben…
nem bánok semmit sem
Még kamasz voltam, és a tesóm (ez a jelöletlen, alanyesetű a háromból) mesélte, hogy az egyik díva, aki, gondolom a mai fejemmel, Honthy Hanna archívtól Psota Irénen keresztül Udvaros Dorottyáig akárki lehetett, nyilatkozta valami rádióműsorban, hogy ő ha újrakezdhetné, bizony mindent ugyanúgy csinálna. Így volt szép.
És mondja erre az én 16 kötőjel huszonnégy éves bátyám (hat évvel idősebb nálam), hogy Bővebben…
bejegyzés
Ez a címe: bejegyzés. Mert ez egy bejegyzés, arról szól, hogy bejegyzés.
De ez csak munkacím, majd lesz jobb, találóbb cím, átírom, és a linket is akkor, amit itt ügyesen generál a vördpressz. A béna bloggerek nem írják át a linket, számok maradnak benne, betűkihagyások.
A helyes link a minimum, olyan, mint a fényes cipő, igen vagy nem, jobbra vagy balra, kecske vagy birka, szar vagy máj.
Nekem tökéletesek a linkjeim. Azok lettek olyan két hónap után.
Értékeli-e valaki?
Alulértékelt blogger vagyok, ki ért engem? Ki értette, aminek én úgy örülök írás közben, hogy a Média, ez a zöld szemű szörnyeteg és hogy a nők malmára hajtja a vizet a latban? (Ki nem?) Hát a kék kapszulát? Ki vette észre, hogy Ny-nyel kezdődő férfinév aligha van? A Baudelaire-idézetet, a trükkös ellentmondást, az iróniát értik-e, vagy gyorséttermi kaja ez is? Ezeknek mindegy, csak legyen valami bejegyzés naponta, valami akármi, benne erős szavak, tömör, idézhető mondatok, egy darab meglepő metafora, a részletek nem érdekesek?
Értik, valaki mindig.
Másrészt, vannak népszerű bejegyzések, facebookon végigtarolók, egyik szemem örül, másik zokog, mert ezeket az írásokat emiatt rögtön meg is vetem. Hiszen a megosztás visszás valami, ebből látom, hogy hatásosak, önigazolóak, könnyen emészthetők, igazi zavart nem okoznak — ha azt okoznának, nem osztanák meg. Van az, amit sokan olvasnak, de alig osztanak, van, amit sokan olvasnak, sokan osztanak, és van, amit kevesen olvasnak és szinte nem is osztanak meg.
De a döbbenet, hogy mi találja el őket: mint valami vegyeskar és posztmodern kórusmű, szólók jajdulnak hol innen, hol onnan: ez a posztod, ez, ez nagyon! és mindenkinek más.
Amit nehezen, csiszolgatva, nagy figyelemmel írok, és nekem fontos, az valahogy súlyos lesz, alig hat. A könnyű kezű rutinok, és amikor épp csak húsz perc alatt írok, mert álmos vagyok, késő lett, kell valami holnapra — a saját nyomásom ez, hogy fél hatra meglegyen, olvasók hajnali üdvéért –, azok a gyorsak-könnyűek meg felmagasztosulnak. A szövegszépség és a gyorskönnyű, az egymást kizárja.
Ide írok egy ajánlást, dőlttel, jobb szélre, mert akkor örülnek:
F-nek
Senki se tudja, ki az az F, az az igazság, én se, de F magára ismer, és ír nekem, hogy pont eltalálta a bejegyzés, és ki vagyok én, hogy ezt elrontsam, F napját mondjuk G kedvéért? (Szegény G!)
Ide teszem a More taget. Így. Bővebben…
az egyenlőtlenség formái 17.: lelkizne folyton
Én most látom csak, hogy ebből a sorozatból hiányzik a tizenötös. No de vannak ilyen rejtélyek, Milánóban például 913-as szoba nem volt, a Moszkva tér című filmben meg Orom utca nyolc, mert elbaszta a tanács.
Ugye a nők folyton beszélnének, ez nekik valami beakadásuk, mindig boncolgatnak valamit, faggatóznak, tudni akarják, elemeznek és vájkálnak. Bővebben…
belelóg az ex
ne kukkolj, ne nyomozd, ne lesd, ne véleményezd. tényleg ne.
Hát jó, használjuk akkor e kétbetűst: ex. Nem szeretem, de így mondják, azt mondtátok. Tehát a volt partner, az elvált házastárs, az elmúlt szerelem.
Körülöttem egész tömege él olyan embereknek, akiknek exe van. Komoly ex, tehát házas- vagy élettárs, többéves kapcsolat.
Mondhatnánk, biztos nehéz volt az elválás, de akkor éli mindkettő a maga életét, új kezdés.
És nem.
Egyszerűen nem bírnak szakítani, tényleg szétmenni, külön létezni, új fejezetet nyitni, de évekig. Bővebben…
dackor, kamaszkor, aggkor
benne van a könyvben
Azt mondják, minden fejlődéslélektan, kismamakönyv, védőnő állítja legalábbis, hogy a dackorszak törvényszerű, amellett fontos lépcsőfok a gyermeki én fejlődésében. Nem akarja, tiltakozik, hisztizik, próbálgatja a határokat.
Szerintem kulturálisan vakok vagyunk: ebben a világban ennyire rossz kisgyereknek lenni. A dackorszak civilizációs ártalom, mint a cukorbetegség. Bővebben…
nem akarok sérülni
ne haragudj, B., itt tartok most
Mindig egyszerre történnek a dolgok. Ezt is többször írtam már, most megint:
Az elmúlt napokban öt különböző ember beszélt, írt nekem arról, hogy ő már inkább nem kockáztat, mert mindenféle léthatár-tágítás (ezt persze én fogalmazom így) veszéllyel, fájdalomkockázattal jár, jobb neki a nyugiban. Igazi megváltás, önmegvalósítás, kiteljesítő szerelem úgysem létezik, annyiszor küldte már padlóra az új remény, most már nem keresi a nagy boldogságot. Keservesek a tanulságok, a cél most már a megelégedés. Becsüljük meg, ami van, az is szép, az őszi fény.
Hát, kedves versenyzők, mindezt ti az után mondjátok, hogy megpróbáltátok, és lehet, hogy túlságos illúzióitok voltak, és nem annyira sikerült az egészet éretten, kétségbeesés nélkül, bántás nélkül, pótcselekvés nélkül csinálni, meg aztán nagyot is csalódtatok, és akkor meg végképp lehorgadt az amúgy sem emelt fej. Bővebben…
döntések vannak
Úgy döntöttél, hogy részt veszel egy olyan kontextus kialakításában, amelyben senki nem mond igazat, senki nem érzi jól magát, és amelyben lavírozni kell. Úgy döntöttél, hogy nem veszed észre a jeleket, a gyomortáji nyüszögést. Úgy döntöttél, hogy normálisnak tartod azt, hogy nem szeretsz otthon lenni. Úgy döntöttél, hogy megideologizálod, hogy miért nem lehet másképp. Apró döntések és mulasztások egész sora vezetett oda éveken át, hogy most nincsen jó döntés. Úgy döntöttél, hogy ilyen az élet.
Olyan is.
mosolyogjál, hiszen olyan szép vagy!
— mentegetőzik —
— hiányzott is neki a blog, meg aggódott, mit csinál az osztály felügyelet nélkül —
— rágót ragasztanak nekem a vezérlőpult aljára! — Bővebben…
legyek-e forradalmár?
Azt írtam a minap: ha kiáltó az igazságtalanság, ha borzasztó ez a világ, akkor tulajdonképpen egyetlen morális lehetőségünk a forradalmárlét.
Nem pedig az, amit sokan mondanak, hogy én inkább a magam dolgaival foglalkozom, mert úgysincs értelme, ha ennyire elkeserítő a helyzet.
Én régen forradalmár voltam. Néha kifejezett gerilla, sőt, öngyilkos merénylő, meg Robin Hood. Több témában is.
Ma már nem vagyok az.
Nézzük meg, milyen fokozatai vannak annak, hogy teszünk-e valamit a világban, túl a saját kilenc négyzetméteres horizontunkon. Bővebben…
hová tűnt az emelkedő?
akció, reakció
aritának
Ha egy vonalat kell húzni az életemben, akkor az huszonhárom éves koromban volt.
Addig voltam diák.
Aztán is voltam diák, de akkor már csak nehézkesen.
Akkor, 1999-ben lettem egyszerre élettárs és tanár, később meg szülő, és végül, most blogger.
És menni kellett, és kitalálni és megszervezni és összerakni és tudni és lelkesíteni és megalkotni.
Felvetni a témákat, elindítani a gondolatokat, Bővebben…
milyen is?
Azt kérte az olvasó, írjak a szerelemről.
A másik meg, hogy írjak a barátságról.
Hogy milyen? Bővebben…
nyomok egy kis píárt
a szerelemnek.
Ez például egy olyan bejegyzés, amit már nem merek nyilvánosban megírni. (időközben bebátorodtam, már nem jelszavas.)
nem jó fej
Nem jó fej, mert fáj a foga, kiszakadt a mosógép csöve a falból, és attól fél, hogy terhes megint.
Nem jó fej, mert tizenegy hónapja nem aludt öt órát egyhuzamban.
Nem jó fej, mert szédül az éhségtől, és húsz perc múlva indul a vonata.
Nem jó fej, mert ami nekik viháncolás, az neki takarítás. Bővebben…
