beszélgetünk

cropped-villa-bagatelle-munkanap-3.jpg— …

— Figyeled, hogy minden mondatodat úgy kezded, hogy “de”?

— …

— Szerintem te nagyon is jól, pontosan, önkritikusan látod a helyzetedet. Gondolsz másra is, a gyerekre is, árnyalt vagy, önkritikus. De a legfontosabb, hogy magadat képviseld.

— …

— Az, hogy nincs erőd meglépni, nem jelent azt, hogy jó neked ez, ami van. Nem jó. Csak nincs erőd változtatni. Mi a feladat? Elhinni, hogy akkor tehát jó így? Nem. Erőt gyűjteni ahhoz, hogy lépni tudj.

— …

— Félelemből maradsz. Nem azért, mert jó.

— …

— Semmi sem sürgős. Nem kell most döntened, cselekedned. De aki meglépte ezt, amikor már érezte, hogy nagyon nem jó, az egy se bánta meg. A problémák nagyobb részét mintha elfújták volna, betódult a friss levegő, lett erő. És később minden sokkal könnyebb lesz. Kitisztul valahogy.

— …

— Ne hallgass olyanokra, akik rutinosan téged hibáztatnak, és nem ismerik el a szempontjaid jogosságát. Akik lebeszélnek önmagadról, nem hisznek neked, nem számít nekik, amit érzel, meg akarják mondani, milyennek kell lenned.

— …

— Persze, hogy nem rossz ember. Persze, hogy szereted. Így van ez. Szeretjük a társunkat, még akkor is, amikor már szenvedés vele lenni. De ez nagyon egyszerű összefüggés volna: szeretem, tehát vele maradok. Ez nem így megy.

— …

— Én értem, de nem ez a kérdés. Sosem ez a kérdés, hogy szereted-e még. Szeretünk sokszor olyat is, akivel nekünk nem jó, csak úgy maradtunk, a nagy ismerős rosszban, és köt a múlt.

— …

— A kérdés, ami igazán számít: hogyan szeretnél élni. Amit igazán belülről érzel, hogy igen, így. És abban ez a társ segít-e, vagy keresztben fekszik. Ha azért, mert őt szereted, mellette maradsz, akkor lemondasz a saját legjobb verziódról. Arról, akinek folyamatos, napi élménye, hogy ő jó. Ezt bukod.

— …

— Nem biztos, hogy úgy fogsz élni, de az irány nem mindegy. Nem biztos, hogy lesz valakid azonnal. Lehet, hogy egyedül fogsz élni, és megtalálod a saját belső erődet.

— …

— Hogy nélküle rosszabb lenne. Ez nem biztos. Az biztos, hogy ez így neked nem jó. Van időd. De ne arról győzködd magad, hogy jó vagy elviselhető az, ami nem jó és nem elviselhető.

— …?

— Rozét.

(megtörtént)

110 thoughts on “beszélgetünk

  1. “Szeretjük a társunkat, még akkor is, amikor már szenvedés vele lenni. De ez nagyon egyszerű összefüggés volna: szeretem, tehát vele maradok. Ez nem így megy.”

    Te vagy az első “ufó”, aki ezt így szavakba öntötte – köszönet érte. Mintha csak az én életemről írnál. Nem ez az első, de ez a bejegyzés is pont olyan. Mindkét komoly kapcsolatomnak ilyen állapotban vetettem véget, és soha senki nem hitte el, hogy ez a helyzet – még azok sem, akikkel szakítottam – pedig szerintem viszonylag egyszerű. Pál Feri nagyon jól leírta ezt az intim és függő kapcsolatokról szóló könyvében. Aki függő kapcsolatban van, vagy csak ilyet ismer annak érthetetlen ez az egész így. Nekem meg a másik oldal az érthetetlen… hogy miért is kellett volna benne maradnom valamiben, amiben már csak szenvedés volt…

    • Nekem is friss felismerés ez. Régebben, ha dilemma állt elő, ettől a kérdéstől: kit szeretek/kit szeret a szerelmem, borzasztóan féltem. Már nem félek, nem ez a kérdés. Egy kérdés van, és az minden emberi lény végső kérdése: hogyan szeretnél élni. És a szerencsések, erősek megválaszolják, a válaszból pedig tettek következnek, és ahhoz képest eléggé mindegy, ki kit szeret és mennyire. Igaz ez a szenvedélyes szerelemre is. Az se annyira fontos ám. Az is el tud vakítani. Annak is kuss, mert vannak fontosabb kérdések.

      A többiek meg beleragadnak abba, ami jutott.

      • Ha ez tényleg így van, hogy egy kérdés van, hogyan szeretnék élni, és a szerencsések, erősek megválaszolják, akkor a világ legszerencsésebbjei a szociopaták a kompromisszum nélküli impulzivitásukkal:) Valahol biztosan van azért középút, amikor az ember beilleszkedik, fél, alkalmazkodik, kompromisszumokat köt mások kedvéért, de azért mégis tud önmaga maradni.

      • A Szex és NY filmből jutott eszembe egy részlet (szemétdombon is lehet gyémántot lelni…): mikor Samantha elköszön fiatal szerelmétől, valami olyasmit mond neki, hogy szereti őt, de van valami, ami még ennél is fontosabb, hogy önmaga legyen és a kapcsolatban nem érzi többé ezt, ezért mennie kell.
        Nekem ez egy fejbevágós felismerés volt és a buta kis mozi pár perces epizódja hatására komolyan átgondoltam az életemet ebből a szemszögből. Arra jutottam, ez a hozzáállás az, amit én szabadságnak hívok, az ilyen döntést kísérő érzést tartok felszabadítónak.

        • Az én egyik kedvencem a Bridget Jones naplója első filmből, amikor a csélcsap, mihaszna Daniel fogadkozik egy hatásosnak szánt pillanatban, mire a szerelmes Bridget: sajnálom, de nekem ez nem elég jó ajánlat. Háhá!

  2. Végre látom valamiben a többértelműséget, nem kocka:) Egyrészről perfekt beszélgetés, nehéz belekötni, valaki itt tényleg figyel a másikra, segíteni akar. Aztán ha szemszöget váltok, valaki szerepet játszik, közhelyeket puffogtat eléggé modorosan, voltaképpen nem mond semmit, személytelen konzervszöveg , a saját imidzsét fényezi hogy milyen okosságokat tud már halomba hányni, de ettől aztán egy centivel nem lesz beljebb a másik fél (aki valószínűleg mindig az elvárt dolgokat mondja, alázatosan felveszi a kijelölt szerepet, hogy a beszélő végigmondhassa a teljes gyűjteményt).
    A beszélő értelmezése tényleg jóindulat-rosszindulat, jámbor nyitottság-paranoia függvényében változhat, ugyanaz a szöveg értelmezhető valaminek és annak a szöges ellentétjének is. (én valószínűleg paranoid-mód negatívan értelmezném az ilyet, nekem a személytelen távolságtartó leereszkedés-kioktatás jönne ki belőle, akkor is ha valaki tényleg segítő szándékkal mondaná az arcomba)

      • A kipontozott részeken egy ember élete van, kétségei, bizonytalansága, félelme, aktuális küzdelme.
        Ettől persze még lehet, hogy közhelyes.

      • A saját vállam veregettem meg, hogy végre látom(többször mondtad, mondták már itt, hogy ott van, a szövegbefogadásomon kell tekerni hogy lássam). Tényleg igyekszem árnyaltan olvasni, nem a szándékot elemezgetni hogy mért írtad meg hogyan, nem elemzek, befogadok. Betettem magam a … szereplő helyére, azt találtam, hogy én valószínűleg kioktatónak-fölényesnek-szájkaratéra ingerlőnek érezném(velem nem is lehetne valószínűleg végigvinni a fenti beszélgetést), és azt is, hogy akár érezhetném segítőnek is … helyében, ez attól függ, mennyire vagyok hajlandó közelengedni az illetőt. Gondolom hasonló érzés lehet, mikor gyerektartási kérdésekben mondják meg a tuttit, lehet hasznos és simán befogadható és lehet fölényes ugyanaz a szöveg, személy és hangulatfüggően.
        (érdekes az is, mennyit számít a stílus, én legtöbbször egyetértek a mondanivalóddal, de a stílust megmondónak-kiosztónak érzem, te ugyanígy fölényesnek érzel olyan kommentjeimet, ami mögött nincs ilyen szándék részemről)

        • Tömör vagyok, és sokszor éles, mint az aforizmák. Ebben a beszélgetésben pedig figyelmes és empatikus, segítő, és határozott: nagyon értettem, miről beszél, és sok mindent mondtam, konkrétumokat, mert a partner, akinek a szavait nem ismeritek (ám odaképzelitek), ezt igényelte. Ami benne van a beszélgetésben, nem közhely, ezt visszautasítom. Nekem viszonylag új felismerés, hogy nem annyira fontos, hogy szeretjük-e azt, akivel nem jó, ez nem ment fel az alól, hogy felelősséget vállaljunk az életünkért.

        • Egyébként meg mi nem egyenrangúan beszélgetünk, ez nem úgy megy, hogy “te is ezt csinálod, én is” — a posztnak meg kommenteknek nem ugyanolyan a súlya. Te nem vállalsz felelősséget a blogért, csak erre jártál, én viszont igen, ezért is bántó, amit csinálsz, a minősítés, leckéztetés, neked ez ingyen van, nekem nem. Te a saját bevallásod szerint is feszülni, piszkálódni jöttél ide, mégpedig az én véleményemmel és teljesítményemmel szemben, én azonban egyetlen bejegyzésemben sem piszkállak téged személy szerint, mégis örökké felhívod a figyelmemet, hogy kirekesztelek, mintha te meg én beszélgetnénk itt, és te is annyit tettél volna bele. Az az érzésem, hogy figyelmet kérsz, személyeset. De én nem veled vitázom, nem rólad, nem ellened írok, hanem jelenségekről, amelyek az én életemben merülnek föl, és engem érdekelnek.

          Foglalkozz azzal, amit a téma kelt benned, ne engem szaglásszál meg osztályozzál, mert valami eleve feszülhetnék van benned, amiért nem fogod úgy látni, látni akarni a szövegeimet, hogy abból profitálj. A Palya Bea-jelenség: hallgassa, akinek bejön, akinek nem, az ne írja oda minden kibaszott videó alá, hogy jaj, de modoros.
          Kösz.

          • Sajnálom. Elfogadom, hogy így gondolod, nem szeretnék ezzel vitatkozni, felesleges személyeskedés lenne, tényleg igyekszem azzal foglalkozni amit a téma kelt bennem.

  3. Nekem is úgy tűnik, hogy itt igazából nem beszélgetés, hanem osztás folyik – az egyik fél panaszkodik, a másik, aki sokat olvasott a neten és jó alaposan búvárolta az önsegítő könyveket, megmondja az élest. Lehet, hogy igazai is van, csak gondolom a másik, a szerencsétlen, aki bajban van, nem nagyon tud mit kezdeni az okos szöveggel. Erre sajnos néha én is hajlamos vagyok, bár a blog hatására nagyon is leszoktam róla, az értő hallgatás, “a mindenki kompetens a saját életében” filozófia, meg egyebek nevében.

    Aztán közben meg kiderült, hogy van olyan barátnőm, aki pont ezt várja tőlem, meg a barátaitól általában: hogy megmondják neki a tutit, kiosszák, ha baromságot csinál, vagy készül csinálni – persze ettől függetlenül úgyis megcsinálja, belehajol a pofonba, de akkor meg az esik neki jól, ha azért osszák ki, mert megtette. Mondtam neki, hogy én ilyen bölcs ember lettem, meg empatikus és nem akarok neki tanácsot adni, meg véleményt mondani, erre közölte, hogy dehogynem, nyomassam a jótanácsot meg a véleményt, ha kell keményen, mert neki erre van szüksége. Hát akkor legyen… A fene se tud kiigazodni az embereken…

    • Érdemes megkérdezni, mit szeretne 🙂
      Engem borzasztóan zavar és sért, ha valaki kéretlen tanácsot osztogat meg okoskodik, elnémulok tőle (kinek jó az, ha folyton a földbe döngölik?) és egy idő után azon kapom magam, hogy nincs hova, kihez fordulnom. Ekkor fizetek a hivatásos segítőnek, aki szakmányban meghallgat és kussol arról, hogy mit gondol rólam és a döntéseimről és szerinte mi lenne a jó nekem. Sok konfliktusom szokott emiatt lenni amúgy, tényleg nagyon érzékeny vagyok erre, főleg, ha a másiknak meg én vagyok az ingyenpszichológus. Van, akivel nehéz megértetni, hogy ne kommentáljon/cáfoljon/véleményezzen mindent, amit mondok, csak hallgasson és szeressen.

      • Szerintem ő nem menne szakemberhez – pedig mindig mondjuk neki – bár az is igaz, hogy nincs is rá pénze. Így a baráti kör tölti be ezt a szerepet is, de mint mondtam, elvárja, kéri, neki ez a saját elmondása szerint jó.

        Engem igazából nem zavar annyira, ha osztanak, véleményt mondanak rólam, vagy a döntéseimről, annál jobban úgysem tudnak földbe döngölni, mint amennyire én szoktam magamat. Mellesleg általában nem érzem kompetensnek magam a saját életemben, és régebben még ennyire se éreztem magam annak, így nem bánom, ha ezt-azt mondanak nekem arról, hogy mit kéne tennem, hátha van közte jó megoldás is.

        • Szerintem ez egyénfüggő, de mindenképp érdemes megkérdezni a másikat, ő mit szeretne, és ahhoz tartani magunkat. Ez nem könnyű, ezzel tisztában vagyok, nyomul az egó ezerrel, de ha szeretnénk megtartani a jóbarátainkat, érdemes az ertő figyelem és az empatikus problémamegbeszélés technikáit elsajátítani.
          Ez a nincs pénzem pszichológusra szöveg jó, csak épp a legritkább esetben ez a valódi ok, de erről már volt szó itt is sokszor.
          Engem is csábít a lehetőség, hogy végre jól megmondhatom a tutit, mert persze én azt tudom, de olyankor azért eszembe szokott jutni, hogy kibicelni jó, de a döntés összes következményét ő fogja viselni. Régen én is elhittem sok baromságot, amit mondtak, én szívtam, a másik meg röhögött a markába (vagy csak simán úgy tett, mint aki ott se volt).
          Ezzel együtt én is szoktam tanácsot kérni, hát persze, most is van egy-két komoly döntés, amit meg kell hoznom, de arra nagyon kényes vagyok, hogy csak akkor okoskodjanak, ha ezt kifejezetten kérem, mert, ahogy te is mondod, mások szempontjaiból azért lehet tanulni.

          • Nekem kifejezetten tele barmimis azzal, hogy ha nem kerem akkor is osztjak az eszt ezerrel. itt mindenki olyan jol tudja mit, mikor es hogyan KELL csinalnom. Meg alig ismerosok is bele mereszelnek pofazni a dolgaimba, megall az eszem. Arrol meg annyit, hogy nekem tetszik ha nem mindenki uberrealis (vagy inkabb menthetetlen pesszimista) Nem mondom, hogy neha nem jon jol az ha valaki buktatokra felhivja a figyelmet megpedig mero joszandekbol, de az orokos karogas, ” ez nem fog menni” ez hulyeseg , nem neked valo” “en a helyedben bele sem fognek” “nem hozzad valo” esigytovabb enegem nagyon lehangol(na), megha olykor van is igazsagtartalma akkor is. Szeretem a jozan tamogatast, ez van es az nagyon kulonbozik a leszivo jellegu”majdenmegmondomnekiafrankot” hozzaallastol.

            • “Szeretem a jozan tamogatast, ez van es az nagyon kulonbozik a leszivo jellegu”majdenmegmondomnekiafrankot” hozzaallastol.” Vékony a jég sajnos 😦 Szerintem a fenti párbeszéd határeset, nekem inkább okoskodó, mint nem, de azért látszik benne az átgondolt jószándék. Én a megmondó helyében magamról beszélnék, ha van releváns tapasztalatom. Ha nincs, akkor inkább csak kérdeznék. De laikusnak jól kérdezni nagyon nehéz, iskolában tanítják, hogy hogy kell, nem véletlenül.

          • Igen, egyébként általában így működik ez nálunk a barátaimmal, hogy lehet bármit mondani, de előtte kérdez az ember: hogy mit csináljon: panaszkodni akarsz, és hallgassak figyelmesen, vagy kéred a véleményem, esetleg csesszelek is le utána? Én arra utaltam a fentivel, hogy mostanában nagyon visszafogom magam, akkor se mondom a véleményem, ha amúgy lehetne, mert hátha úgy teszek jobbat, ha inkább csak hallgatok. Múltkor volt egy eset, hogy baráti társaságban az egyik barátnőmet osztották többen is ezerrel, és én ezt durvának, soknak éreztem, attól függetlenül, hogy a barátnőm tényleg sok baromságot csinál, ami miatt sokat szív, és a többieknek igazuk volt. Próbáltam őket csitítani, és terelni a témát, de nem sok sikerrel. Utána elmondtam kettesben a barátnőmnek, hogy szerintem az az osztás azért sok volt, mire ő mondta, hogy nem, nem, neki erre szüksége van, sőt jól is esik neki.

            A pszichológusnak utánanéztem, nekem azt mondták, a TB 3-4 alkalmat áll maximum, és általában nagyon sokan vannak, kevés idő jut egy emberre, és nem igazán érdemes ilyenre menni. Magánrendelésen az árak 5000ft per órától indulnak. Az ismerősöm például, akinek a legjobban kéne a szakember 85-100 ezret keres, ami csak lakhatásra, kajára elég.

            • Évához: ha segîtséget kért , akkor ez u.n. Segîtő beszélgetès volt, nem barátként, hanem segîtőként? Sokan , sok évig tanultuk Rogers alapelveit és még mindig csak “ugatjuk” a dolgot. Ezekben a felsorolt válaszokban, reakciókban rengeteg sugallmazàs, rejtett, tudatlan véleménynyîlvánîtás van( idézem, ha szükséges). Ez érthető is, hiszen az egèsz blog a karakán véleménynyîlvánîtásról, világszemléletről szól. Amit ezekben a mondatokban most olvasok- remélem, nem jár kitiltással a véleményem- az pedig az, hogy ” értem én, amit mondasz, de az nem úgy van”. A segîtő semleges, ezekben a mondatokban pedig te látszol.

            • Nem csak pszichológushoz lehet menni, a 12 lépéses önsegítő csoportok például ingyenesek. (Én is ott kezdtem a felépülésemet, bár ha valakinek komoly terápiára van szüksége, arra tényleg nem elég, de ott már komoly dolognak lell lenni, étkezési zavar, öncsonkítás, súlyos depresszió, pszichotikus állapot, ilyesmi.)

            • Anna: én nem mondtam, hogy az, hogy segítőleg fordultam valaki felé, úgy, ahogy én tudok, az engem segítő szakemberré, pláne rogersistává tesz. Mit nem értetek, mi van ma? Ugyanarról írok kb. három hónapja. Most más a műfaj. Értem, amit mondasz, de az nem úgy van? Aki mondta, a bántalmazottak bántalmazómentegető szövegeit mondta fel, azt valóban nem áll módomban elfogadni, sőt, a fentiek szerint cáfolnám, itt is, élőben is.

              (Ezért sem tehető fel az a kérdés, hogy miért nem az önértékét nézi ez a valaki, miért a párkapcsolattól függ — ő súlyosan függő helyzetben van, de ha nem is volna, az ilyen bátran független vélekedés eltereli a szót a partnere felelősségéről és viselkedéséről. Akkor anything goes, hiszen mi a trágyadombon is kivirulunk, annyira erősek vagyunk. Nem lehet teljes életet élni lehúzó párkapcsolatban, az elgyengített embereket meg szétcseszi, elszigeteli, ízekre zúzza, és akkor még a fizikai bántalmazás konkrétabb veszélyeiről nem is szóltunk. Az összefüggés szerintem inkább úgy igaz, hogy ha egyben vagy, akkor nem kell okvetlen egy párkapcsolat ahhoz, hogy teljes életed legyen.)

    • Arita,
      Én nem látom kioktatásnak, el is vonatkoztattam a párbeszédtől.
      Jó vagy rossz szándéktól függetlenül én szívesen elgondolkozom magamban mindegyik gondolatjeles mondat tartalmával.Mintha én kérdezném,vagy mondanám magamnak.

      • Azt nem tudjuk, nem halljuk, hogy volt-e segítségkérés. Ha volt, akkor más a helyzet, ugyanakkor hiába jók, és utalnak jó szándékra az elhangzott mondatok – ahogy írtam is, valószínűleg igaza is van annak a félnek, aki mondja őket, amíg a másik fél nem hozta meg maga a döntést, addig úgysem fog változni semmi. De ha valóban megoldást, segítséget keres, akkor ezek a mondatok segíthetnek is rajta.

          • Én nem érzem, hogy rosszhiszemű voltam, csupán rosszul értelmeztem a bejegyzést. Valamiért nekem az jött le, hogy ez a bejegyzés inkább egy jelenséget mutat, amikor valaki, a 2-es beszélő beleszól egy másik az 1-es életébe. Eszembe se jutott, hogy ez egy elő, megtörtént párbeszéd leírása.

      • Szerintem pont egy segélykérőnek aki kapaszkodót keres és könnyen sebezhető/meggyőzhető használ legkevesebbet egy erős befolyásolás egy valamilyen irányba amit mi gondolunk jónak . Még akkor is ha a végén megköszöni és hálálkodik majd érte, hogy megvan az irány, valaki végre kivette a kezéből a döntés súlyát.

    • irigylek mindenkit, akinek ezek a mondatok unalomig ismertek, alapértelmezettek, stb. Istenem, ha az én bajomhoz így állt volna valaki ahelyett, hogy:

      biztos csak rossz passzban vagy. szedjél magnéziumot!
      gondolj a gyerekre!
      mit szólna apád?
      sportolj többet.
      egy kapcsolat sem tökéletes, dolgozni kell érte.
      mi lenne, ha elmennétek egy wellness hétvégére ketten?
      nem kapsz megint olyat, mint B.
      de hát mindenetek megvan

      akkor a karomra tetováltatom az arcát baszki.

      • Amanita, anyám kérdezte mindig, amikor szét voltam esve a kimerültségtől, hogy “Nem az a bajod, hogy menstruálni fogsz? Azért vagy te ilyen ingerült.”
        A magnéziumról jutott eszembe, azt szedtem én is, bár inkább kalapács kellett volna a kezem ügyébe szétverni a világomat.

      • Magnézium helyett vitamin, de szinte minden stimmel a wellnesshétvégén kívül. 🙂
        Annyira megdöbbentő ez, tényleg egy forgatókönyv szerint működik?
        Viszont ami a legrosszabb, hogy a hivatalosan kirendelt segítőnek (pszichiáter) meg egy mondata van: mégsem kéne ilyen hamar elhagyni a gyógyszerezést….(nagyon mérges jel)

      • huuuha, most ezek a panelek vagy nagyon elterjedtek, vagy ugyanazt az életet éljükl???? ha nekem még egyszer valaki azt mondja, hogy de micsoda jó apa!!!! és gondoljak a gyerekekre, és az üzletre, annak én a fogaimmal felszakítom a gégéjét.

  4. “– A kérdés, ami igazán számít: hogyan szeretnél élni. Amit igazán belülről érzel, hogy igen, így. És abban ez a társ segít-e, vagy keresztben fekszik. ”

    Igen keresztben fekszik, de nem csak ő hanem az egész élet, a gondjaival.
    Mert sok évig nem is sikerült odáig jutni,hogy egyáltalán meglássam az énemet.
    Aki voltam akkoriban amikor tisztán láttam.Szabadon.És értelme volt mindennek.

    Jó.Meg akartam felelni.Ezzel szemben állandóan jöttek a csalódások, mert nem tapasztaltam ugyanezt a partneremtől.Vagy legalábbis az ő igyekezete nem elégítette ki az én igényeimet. A vita folyamatosan zajlott az igaz.

    Szerinte a vita előrevisz,és sok mindent tisztáz. Igy is van.Mondjuk azért ő nem alakult az én elvárásaim szerint, hanem ő alakult valahogyan, meg nekem is változott a hozzáállásom.Megértettem egyes mechanizmusokat nála, meg nálam is.

    A férjemnek van néhány alapelve amik szerint él.Hallgat az emberekre akikben megbízik és a tanulságokat felhasználja.Az egyik ilyen vélemény Azok veszekednek akik szeretik egymást .Ez megnyugtató számomra 😉 😀

    Ha keresztbe van, mostmár sokszor tisztán látom a helyzetet,elmondom neki hogy mi az ábra. Tudomásul veszi,rácsodálkozik.Új dolgok jönnek be életünkbe.
    Ismerkedünk.

    Épp a tegnap mikor néztük a True Lies c.filmet Swarzenegger-el,mondta a fjem, látod együtt élnek az emberek sok év óta és nem ismerik egymást. Közeledünk…

  5. Egyszer én is kaptam egy ilyen logikusan felépített érvelést ajándékba az akkori mentoromtól. Egy kávézóban történt. Akkor kávéztunk utoljára együtt. A logikával nem volt baj, de logikát használni az érzelmek ellen nem volt jó ötlet. Én az érzelmeimre és az ösztöneimre hagyatkoztam és nem másnak az éles logikájára. Úgy érzem, nekem lett igazam.

    Másik gondolat: egy párkapcsolattól tenni függővé, hogy mennyire érzem magam jónak vagy fontosnak hatalmas csapda. Én egyedi érték vagyok, attól függetlenül, hogy kivel vagyok szövetségben. Ha ezt valaki nem hiszi el magáról, akkor nincs az a külső személy, akinek ezt elhiszi.

    Harmadik gondolat: szövetségben lenni néha nehéz. De egy kapcsolat értékét nem a jelenlegi állapota határozza meg. Ez olyan, mintha a magyar irodalom értékét az határozná meg, hogy az elmült tíz évben milyen irodalmi alkotások születtek. Egy párkapcsolat újjá tud születni. Amikor az ember elmegy szövetséget kötni (megházasodik), akkor azért teszi, mert hiszi, hogy az az ember, akivel házasságot köt, annyira elszánt, hogy nem fogja sajnálni az energiát számtalanszor újrakezdeni.

    A rozé jó lesz. Korondi cserépben iszom…

    • Az jutott eszembe, hogy ha ilyen lenne a segítőm nem lenne szükségem ellenségekre.

      Igen, az nagyon fontos, hogy mit hiszünk magunkról függetlenül a párkapcsolatunktól, családunktól. Önmagunkban vagyunk jók, értékesek. Ha van önismeret, akkor van mi alapján eldönteni, hogy most életközepi válságot élek meg és a párkapcsolatomra projektálom mert mondjuk az se éppen a legfényesebb szakaszában van és ezt tartom kifogásként magam előtt, vagy tényleg zöldebb lesz egy másik kertben. Itt válik el az ocsú a búzától, az alfa a bétától, a jó döntés lehetősége a rossz döntéstől. Nem mindegy, hogy ki mellett öregszik meg az ember.

      Tartom magam egyébként hosszú évek óta ahhoz, hogy a posztban leírthoz hasonló beszélgetést nem folytatok le a barátaimmal. Meghallgatom őket ha akarnak valamit mondani a házasságukról, ha gondjuk vagy akár örömük van, de nem én élek a házasságukban, plusz általában az egyik féllel vagyok csak baráti viszonyban, így semmilyen szinten nem akarnék ilyen horderejű döntést befolyásolni, főleg ha gyerek is van a képben. Ha tanácsot kérnek, akkor szakemberhez irányítom őket és azt is elmondom, hogy miért, és miért ne hallgassanak barátokra, ismerősökre. Sokszor kiderült már, hogy a jó alapokra rakott kapcsolat rengeteg mindent kibírt és a tartalékok egészen új minőséget tudtak behozni.

      Na töltöttem én is egy rozét a korondi poharamba.

      • Nagyon szarul esik az előzmények után, ahogy itt kritizáltok és célozgattok, ez nem simán más vélemény, hiszen velem szóba sem álltok, az meg világos, írtam is, hogy ezek az én szavaim, vagyis én vagyok a segítő.

        • Az en hsz-em nem a posztban megjeleno beszelgetesfoszlanyra reagalt, hanem a korabbi hsz-ok alapjan a kelet-kozep europai (magyar) atlag viselkedesere, amit olyan sokaktol olyan gyakran tapasztalok, mint peldaul ma is egy sorozes alatt. A posztra terve, en nem erzek benne kioktato szandekot fikarcnyit sem, tehat nem a poszotot kritizaltam, mert amugy is olyan gondalatokat fogalmaz meg, amelyek fontosak es nekem speciel tetszik. En a legkozelebbi baratnoimtol siman elfogadok ilyen jellegu “tanacsokat” neha nem hallgatok rajuk, meg is banom tobbnyire. Keves kiveteltol eltekintve, nem erzem bantonak es majdne mindig en kerem is a velemenyuket. Ami zavar -arrol irtam fentebb-, hogy itt, mifelenk allandoan “esz” osztas van.
          Sokszor meg az is lehet, hogy jo szandekkal, de akkor is van. Ilyesmire gondolok pl.: garazsomba beallas mindig ugyanabbbol az iranybol, jon a szomszed aki meg eleteben nem vezetett es elmagyarazza miert nem jo iranybol allok be es honnan kene. Hat ilyenek..

        • ??????? Kati kommentjére válaszoltam, ő írt a segítőjéről. Mint az a védettben megírtam, de elismétlem újra, onnantól én csak a szövegeidet olvasom, szövegként és nem másként, mivel tiszteletben tartottam a kérésedet, hogy te tudod az életedet. Amit írtam, a saját életemben tapasztaltakról írtam, nem ellened. Azzal nem tudok mit kezdeni, hogy ahogy a kommenteket itt látom nem tudsz mindig mit kezdeni az olvasóid olvasataival. Ez további kérdéseket vet fel, amikre csak te tudhatod a választ.

            • Már írtam, hogy Kati kommentjére válaszoltam, ő írt egy segítőről, akiről kiderült, hogy mégsem segített. Ezért miért kérjek bocsánatot???

              És miért homlokegyenes? Ilyen horderejű ügyekben, bocs, de nekem a posztról a saját életem jut eszembe és a barátaim válságai, és ott is elmondom a véleményemet (csakúgy, mint az idézett kommentben írtam), ami az, amit feljebb írtam, hogy házassági válság esetén forduljanak szakemberhez, mert ebben nem vagyok kompetens, nem tudok kompetens lenni.

              Egyszer írom le: nem érdekel az életed, nem is látok bele és nem is akarok, eléggé elfoglal a sajátom és nem vagyok felelős az olvasataidért. Nem tudok mit kezdeni azzal, hogy a hozzászólásaimat támadásnak fogod fel. Nem csak az enyémeket, vegzálsz többeket ez alatt a poszt alatt az olvasatuk miatt. A saját blogodat rombolod ezzel, de lelked rajta. Én változatlanul tartom magamat ahhoz, amit kértél, a blogodat szövegnek olvasom.

        • Még valami, felajánlottam, hogy találkozzunk, beszélgessünk, nem éltél vele, annyi volt az üzenet, hogy most sok, elég volt, te tudod az életedet. Oké, ez teljesen rendben. Azok után azt írni, hogy szóba se állunk (kik?) veled, az kicsit erős, á-val kezdődik és játszmára végződik. Emailt tudod, mobilt tudod, október harmadik hetében Magyarországon (is) vagyok, ha akarsz beszélni.

          • Most mit gondolsz, ebből mit ért kb. 7000 olvasó?
            Miért ide írod ezeket?
            Én a kommentekre értettem, hogy egyikőtök se velem vagy a szöveggel kapcsolódott, hanem szándékosan rontottátok a szöveget.
            De érthetjük másképp is, csak az nem ide tartozik, mert blogon kívüli esemény, érted, azt meg többször kértem, hogy a t. bennfentes kör ne rángassa már ide.
            Többet nem tépem a szám, elértétek, amit akartatok, kikészültem, izzhatnak a csetek.

            Felajánlottad? Te? Nekem? Nem éltem vele?
            Te ki vagy? Miben vagyok rád szorulva?
            Mit akarok tőled?
            Hova menjek, vagy mit csináljak, milyen programot szervezel nekem, milyen időkeretben, miről fogsz meggyőzni, kioktatni, mimet nevezed játszmának, mire látsz rá megfellebbezhetetlenül?
            Villő, bazmeg, neked nem tűnt fel, mi történt? Úgy gondolod, hogy ha tuszkolod, hogy így volt és nem amúgy, akkor majd én is elhiszem?

            Úgy van, tudom az életemet. Én meg nem véleményezem a tiedet, még csak nem is érdeklődöm iránta. És csak azt kérem, hogy ha úgy döntöttetek, hogy a hátam mögött keveritek a szart, neveztek engem hazugnak, csetelgettek, taglaltok, akkor legalább ne gyertek ide álszent elfogulatlansággal kommentelni, célozgatni.

            (A fejlécben látható feliratot úgy értem, hogy ha itt még egyszer nekiáll ekképpen ellenem kommentelni olyasvalaki, aki áldozatául esett a megosztós játéknak, közülük is különösen azok, akik hallgattak a jelszavasban, ahol ez volt a téma, akkor blog se lesz.
            Azért elég volt már.)

            • Te kezdted, van egy olvasatod.

              “Nagyon szarul esik az előzmények után, ahogy itt kritizáltok és célozgattok, ez nem simán más vélemény, hiszen velem szóba sem álltok, az meg világos, írtam is, hogy ezek az én szavaim, vagyis én vagyok a segítő.”.

              Ebből mit értenek az olvasók?

              Kifejezetten írtam, hogy tiszteletben tartom a kérésedet amit egy facebook cset csoportban írtál (akkor mondtam, hogy ha akarsz beszélni, mert úgy tűnt sérelmezed amit írtam beszéljünk személyesen, ilyesmire sose jó a cset, és NEM AKARTALAK MEGBÁNTANI, ha nem, nem, nem akartál, ez teljesen oké, én ezt teljesen elfogadtam és tovább léptem), ezt a védettben is megerősítettem. INNENTŐL nem foglalkoztam veled. Senki nem mondta, hogy rám vagy szorulva, és semmiről nem akarlak(talak) se meggyőzni, se kioktatni. Most is a szövegre reagáltam, konkrétan Kati posztjára, és igen erősnek éreztem, hogy ezek után felrovod, hogy nem állunk (megint csak kiket takar a többesszám???) szóba veled, ezt érzem játszmának. Határozottan visszautasítom, hogy a hátad mögött csetelek vagy az életedet taglalom, NEM ÉRDEKEL. Ahhoz meg semmi közöd, hogy a blogról kivel barátkozok és az milyen új utakra vezet, főleg mivel semmilyen kapcsolatban nem áll sem veled, sem a blogoddal.

              A nevemet légy szíves szedd ki az előbbi kommentedből, nem először írod ki a hozzájárulásom nélkül. Köszönöm.

      • van az a helyzet, amikor ez a segítő jó. az abszolút professzionális pszichológusomat is sikerül néha kibillenteni. mert nem robot, hanem ember, és mert én is az vagyok, vannak szabályok, naná, de néha muszáj átlépni őket. a minap még meg is ölelt, igaz, előtte megkérdezte, jól esne-e.

      • Fullgázak vagytok, hányinger, hogy volt pofátok itt bennfenteskedni, engem használva ekézni. Te, KAti, most hogy látod ezt a csodálatos Lelkes Villőt, két és fél évvel a nagy bennfenteskedés után? Mindenkinek kiderült már, mekkora pszichopata, és miért tiltottam le őt, amikor erre rájöttem? Csak kérdem. Mert engem még ma is nyomozgat, kellemetlenkedik kicsinyes módon, több álnéven, és állítja, hogy én szaglászom utána.

    • Most mi van? Nagyon konkrétan rólam szólt a hozzászólásom. A volt mentoromról, aki a középiskolai osztályfőnököm volt, és aki nekem akkor Istennek tűnt. És arról a felismerésemről, hogy én a háazzságom állapotától függetlenül érték vagyok. Meg azon meggyőződésemről, hogy mindig újra lehet kezdeni. Én nem utaltam semmire… én elég tisztán és következetesen szoktam elmondani, ha valamit akarok.

      • “Egyszer én is kaptam egy _ilyen_ logikusan felépített érvelést”
        és:
        “Az jutott eszembe, hogy ha ilyen lenne a segítőm nem lenne szükségem ellenségekre. ”
        Az “ilyen” szerepel mindkét mondatban, a te ilyened a posztra, tavasztündéré a te kommentedre mutat. Az “ilyen” közelre mutató névmás, a kontextus a szöveghez kapcsolja a mondatodat, a szövegben pedig én beszélek. Ez megtörtént. Érted? Engem kritizálsz. Nem magadról beszélsz.

        Kurvára sértő. Mert érted, mit akarok, és mégis ezzel jössz, de csak úgy, hogy ne lehessen megfogni az ellenérzésedet. Közben ez egy bántalmazó kapcsolat.

        Meg azt is érzem, hogy belekeveredik többeknél, hogy érzik ők, hogy nem jó a kapcsolatuk, de megideologizálják a maradást. Mégpedig úgy, hogy aki rámutat az igazságra, azt megbélyegzik.Egy kicsit felpiszkálta őket a blog, aztán zavarba ejtő a következtetés, és meg kell magyarázni valahogy, hogy a blogger a hülye.

        Ez van. Meg az, hogy írok neked, és hetekig nem válaszolsz, az is van.

        Hagyjatok már, jó? Tudjuk, hogy mit gondoltok miért kell ezt itt űzni, mintha mi sem történt volna, meg egymásra kacsingatni?

  6. A posztban leírt mondatok a lehető legsegítőbbek, és semmi kioktatás, vagy bántó nincs bennük.
    Ráadásul igazak is, azért nem lépünk, mert félünk, és erő kell hozzá, és a bántalmazót is lehet szeretni.
    Nem azt szereted, hogy bántalmaz, nem mazochista vagy, hanem van a fickónak egy emberi oldala.
    Mondjuk, amikor elmentek városnézni, és lelkesen felkiált, hogy “nézd, milyen gyönyörű”, vagy bármi, és azt kívánod, bárcsak mindig ilyen lenne, “majd én széppé teszek mindent” gondolod.
    Ebbe bele tud szakadni a szívünk.
    Az erőgyűjtés meg nagyon fontos, hogy sok legyen, ha lépni akarsz, mert az erő rejtélyes utakon tud elszivárogni a semmire.
    Ha lépsz, bárhova, bármiből, azt nagyon meg kell tervezni, erőt összeszedni, mert az első botláskor ösztönösen menekülünk vissza.

  7. “Semmi kioktatás nincs bennük”. Ann.k
    Akkor idézem:
    Szerintem te jól látod a helyzetet.(minősítés)
    A legfontosabb, hogy magadat képviseld. ( utasítás)
    Nem jó neked, ami van. ( ő nem ezt mondta)
    Nem kell rögtön döntened, de minél hamarabb döntesz, annál jobb. ( sugalmazás)
    Ez nem így megy. ( ki szerint? )
    Nem ez a kérdés. ( ki tudja, mi a kérdés?)
    Ezt bukod. ( fenyegetés)
    Ne győzködd magad! ( utasítás)

    Hogy idézzem Orosz Katalin pszichológust: “Eszetekbe ne jusson átkísérni valakit az utca túloldalára, aki még nincs kész az átkelésre.”

    • Szerintem ezek a mondatok nem fenyegetések, utasítások, minősítések, sugalmazások.
      A válaszoló elmondja a véleményét, ami ugye van neki, mivel ember, és gondolkodik.
      Ő ezt gondolja a helyzetről, ott van empatikusan, és próbálja biztatni a másikat.
      A véleményét mondja el a helyzetről, ahogyan például itt is teszi mindenki.

          • Tavasztündér én nem akartam ebbe beszállni (kettőtök vitájába), mert érzem én, hogy itt mélyről jövő dolgok vannak, viszont magasan cikáznak a villámok felettem, ráadásul én nem csetelek Facebookon, úgy hogy nem tudom, ott mi van, de szerintem a segítő, akkor segítő, hogy ha jó szándékkal, figyelemmel van a segített iránt, és alapvetően érezhető a segítő szándék. Minden más lutri, mert a történet sokszereplős, és a döntéseket nem lehet kívülről meghozni.

            • En azt nem ertem, hogy kerul ide a “segito” mint hivatasos es fogalom? A posztnak ebben a formaban ehhez semmi koze, aki igy ervel csak megeroszakolja azt es ha igy nezzuk az mindegy is, hogy van-e mogottes szandek vagy sem, mindenkeppen el van ferditve. Szerintem.

    • Igen, ezek baráti beszélgetésbe beleférnek, de a szöveg nem is állította magáról, hogy ez egy segítő helyzet. Úgy sejtem, sok pohárral fogyott utána. Nekem tömény is csúszott volna.

        • Nem, ez totál félreértés. Nekem sok pohárral fogyott volna, mint ahogy fogyott is anno. Ritkán, de ütősen. Nem értekezem, és nem is érdekel, ki mennyit iszik. Semmi ilyesmi. Honnan gondolod?

            • Édes Istenem! Annyira reméltem, hogy már lecsengett. Hihetetlen, milyen intenzitással fingják tele a netet. Egyszer néztem bele, hányingerem lett tőle. Nem nagyon valószerű számomra, hogy ennyi gyerek mellett az egész napos netkukkolás a fő tevékenység, ezekről lassan tanulmányt lehetne írni. Függőség témában, elhanyagolás témában, ilyenek. Nagyon sajnálom, és remélem, a törvény egyik embere végre kitépi a kezükből a klaviatúrát, hogy visszavegyék bele a rézbotot, keressék a vízereket.
              Ne hagyjuk, hogy miattuk más jelentése legyen a szavaknak! A rozé az rozé, punktum. Pont most ajánlottam Ráspi vendéglőjét a borász unokatesómnak, aki Magyarországon akar esküdni. Sose voltam, de olyan szépeket írtál róla.

        • Mi is azt ittunk ma este. Egy egész üveggel a szálló teraszán. Hűűű 🙂
          Amúgy tényleg nem értem ám én itt most sokak hozzászólásait. Semmi mást nem mondtál mint amiről itt évek óta megy a diskurzus. Ha ugyanez valaki felé átadásra kerül kvázi tanácsként az már baj?

          • Én magamról beszéltem, és számomra baj lenne. Nekem ez ebben a formában nem lenne nagy segítség, azt hiszem. Az újságírás az egy műfaj, a mentális segítés meg egy másik.

    • Oké, mindenkinél máshol vannak a határok nyilván.
      Nekem ez olyan válaszadásnak tűnik, ami érti, együttérez, és segíteni akar.
      Pontosan a “kipontozottat” erősíti, abban, hogy képviselje magát.
      Ez egy baráti beszélgetés, én is elmondanám, amit gondolok, pláne, hogy nem kéretlenül pofátlankodok oda a tanácsaimmal, hanem beszélgetünk, a másik beszél magáról.
      Elmondanám, jó hogy!
      Az a mondat meg sose káros, hogy képviseld magad, meg ne hagyd, hogy más akarjon érezni helyetted.
      Ezt, ha a piacon mondja neked Mari néni kéretlenül, akkor se kioktatás.
      Oké, másnak lehet, hogy az, nekem nem, végeredményben ez lenne a minimum, hogy képviseljük magunkat.

      • Még eszembe jutott, hogy a saját barátnőmnek én nem ennyit mondtam, hanem durvábbat, simán megmondtam, hogy nem menjen hozzá a mostani férjéhez, és csinálja meg a diplomáját végre abból, ami tényleg érdekli.
        Nem hallgatott rám, nem is vártam, ez csak az én véleményem volt, nem kértem, hogy ezt tegye, bár most is azt gondolom, hogy igazam volt.

  8. Számomra ez egy beszélgetés, ami jó ideje köztem és köztem zajlik. A … én az évek óta ugyanabban a langyos sárban tekergő, a másik pedig a végre ráébredő, és ezért jelzőfényeket – rakétákat! – küldő. Úgy néz ki, a villanásokból folyamatos világosság lett, kicsit a blognak is köszönhetően. Igaz: még csak hajnal van, de a függönyt már semmiképp nem húzom vissza.

  9. Egy csapdaba esett madarkan nagyon nehez segiteni , mert nem arrol van szo , hogy nemi erofeszitessel felfeszited a drotokat . Mi van , ha nem tud repulni ?mi van ha megsebesult es neked kell apolnod ?mi van , ha orok eleteben rad fog tamaszkodni ? vagy ezt nem gondoljuk vegig , amikor segiteni akarunk ?Valami oszton terel minket a segito utra ? de szep lenne , ha magunkon is tudnank segiteni ilyen magabiztos hevvel .Hogy en milyen hulye voltam szamtalan esetben , amikor az en ertkrendszerem skalalja megkerdojelezhetetlensegevel probaltam helyes iranyba terelgetni a potencialis raszorulot.Valami hiba csuszott a szamitasaimba , mert az segitsegre szorulo lelkek , honapokon keresztul a kiindulopontnal .toporogtak , evek mulva is ott fognak varakozni talan . Rajottem , hogy rossz segito vagyok, es kisse alszent , mert a sajat hullamaim a fejem bubjat erik , percenkent kapok csak levegot , fuldokolva csapkodok az orvenyben , de en masokat akarok segiteni . Idegtepo kozhelyeket tudok csak villogtatni , mert lehetetlen racionalis perspektivakat mutatni kulso szemlelokent .. Nem elek abban a kornyezetben , nem elek abban a csaladban , nekem mas tipusu gondjaim vannak . nem azonos modon elem at mindig a masik erzelmeit az empatia ellenere -viszonyodni , kapcsolodni tudok csupan a masik emberhez ., a fajdalmahoz . Lehet , hogy aterzem , lehet , hogy egy pillanat erejeig megelem a masik ember szivettepo vergodeset , de nem en vagyok a helyeben .Rajottem , hogy kicsi vagyok a megvaltashoz . Ha beszelgetek valakivel , a legtobb esetben inkabb csak kerdezek , es altalaban oszinte valaszokat kapok . Millio reszlete van egy adott problemanak , a kerdesek megvalaszolasa viszi kicsit elobbre a donteshozatalokat . Ha nem tudok megvigasztalni valakit , akkor csak hallgatom ot ., es megprobalom elnyomni magamban a tanacsokat osztogato Margitkat . Egy embert ( egy asszonyt ) talpraallaitani kozossegi melo , ehhez en keves vagyok , Persze , hogy nem mer lepni az ember , ha egyedul van , inkabb marad a bantalmazo kapcsolatban . Elrohanunk masok melllett , feluletesek vagyunk , es alig varjuk , hogy az eppen szembejovonek teregessuk ki a szennyest , majd a megkonnyebbult lelek megelegedettsegevel tavozunk . Bele sem gondolunk abba , hogy a masikat mi nyomhatja . Gyorsan le kell daralni vegre valakinek a banatot .Mar nem ont el onsajnaltato fajdalommal , hogy nem kapok segitseget , mindenki nyakig van a gondokban . Regebben maskent viszonyultam a dolgokhoz , azt viszont serelmezem , hogy ebben az orszagban alig vannak onsegito csoportok ., hogy allami es maganszervezetek burokratikus utvesztoket kinalnak , amelyek megviselik egy lelkileg tropa ember idegrendszeret . Nem lehetosegeket ajanlanak fel , hanem kitoltendo papirokat ,es egyszavas valaszokat szeretnenek .. Csak egy esetnek erzi magat a segitseget kero egy unformizalt rendszer bortoneben . A vegen ugyis egyedul maradsz , mint egy sablonos osszefugges .

      • Nem tagadom meg a segtsegnyujtast , de felmerem a hataraimat es tovabb nem lepek , mert arra a paranyi energiara nekem is szuksegem van a sajat kuzdelmeim soran . Sok ember fel tud lelegezni egy ropke pillanatra, egy jo beszelgetes altal .Nem oldottal meg semmit , nem oldott meg semmit , de talan megpihent , talan sikerult erot gyujtenie .

    • Ti miért gondoljátok ilyen magabiztosan, hogy átlátjátok azt a viszonyt, ami “– …” és a beszélő között volt? Mi van, ha az a valaki ezt kérte, kérdezte tőle, vagy ad a szavára amúgy is? Megdöbbent, mennyire félremagyarázzátok a posztot. Mi van, ha a beszélő nem egy átlagos nekem-semmi-se-drága kibic, hanem valamivel többet tud, lát ezekről a helyzetekről? Mi van, ha bőven van saját tapasztalata? Mi van, ha hitelesek a felismerései? És miért tesztek úgy, mintha azzal, hogy mondunk egyszer néhány mondatot egy kiúttalanságban vergődő embertársunknak, eldöntöttük volna a sorsát, rá is állítottuk volna arra a pályára, felelősséget vállaltunk volna érte?

      “Egy embert ( egy asszonyt )” — ehhez külön gratulálok.

      • Kedves Eva
        Azt hiszem nem veszed eszre , hogy te is felreertelmezel bizonyos mondatokat . Nem veszed eszre , hogy a sajat hibaimrol beszelek ? Vagy kulon ki kell hangsulyoznom , mint a katolikusoknak ,hogy ” az en vetkem” ?A sajat tehetelensegemrol beszeltem reszben . En nem teged ertelmeztelek , nem a kommenteloidet , nem az alkotott velemenyedet , pusztan erzeseimet szedtem ossze gondolati sikon . .A kulon gratulaciot sem ertem , valoszinuleg , hogy az en rezgeseim nem olyan kifinomultak , mint a tieid . Meg vagyok gyozodve arrol , hogy felelossegunk van ezen a vilagon , es teves elkepzelesnek tartom azt , hogy csak magunkert kell felelosseget vallalni . Az egesz let olyan ertelmetlen lenne . Igen , a segitseget elkepzelhetetlennek tartom felelossegvallalas nelkul , sokszor jobban megterhelem magam a kelletenel, es ez hiba . Nem ertem mi borzolta fel a kedelyeidet ennyire . Tenyleg nem magyaraztam , magamrol irtam , egy tevelygo emberrol , aki probalna segiteni magan es masokon is , de sokszor tehetetlen vagy el kell ismerje , hogy valami meghaladja az erejet ..Persze , ha teged zavar , hogy megprobalok a pataliakon tultekinteni , es megismerni mint embert , akkor bocsanat . Nem tudok olyan modon viszonyodni a mindenkihez , hogy a mindenki bologasson . , gondolom te is igy vagy ezzzel .

        • Gabi, mi nem ismerjük egymást. Nem fogsz megismerni az írásaimból, de személyesen sem, nem engedek a közelembe olvasókat az elmúlt hetek történései miatt, nem leszünk barátok, mert ez tévút. Viszont tiszteletben tarthatod a kéréseimet, és figyelhetsz a szövegekre, amelyekre reagálsz. Itta szövegekkel tudsz kapcsolatba kerülni, a kommentszabályzatban s kérem, hogy ne engem akrjatok megfejteni, ne hozzám kapcsolódjatok, hanem magatokhoz a szöveg segítségével. Nagyon fárasztanak az olvasók interpretációi. Itt ezen kívül ma elindult egy ellenséges, hibáztató folyamat, amelynek kezeléséhez nekem most nincsen elég energiám, pont a blog körüli folyamatok vették ki belőlem, és a magánéletem is elég megterhelő.

          Ne haragudj. Eddig az volt az élményem, hogy ugyan a blogon kívül sokan értetlenkednek vagy támadnak, a kommentelők itt pontosan értenek és nem magyaráznak félre.

          Nem tudom, mire gondolsz, amikor patáliát említesz, lehet, hogy te nem érted, csak azt, hogy itt valami zavar van, de a patália gúnyos, lekicsinylő stílusárnyalatú szó, amely alkalmas arra, hogy mások problémáját (tudatlanul) lekicsinyelje. Nekem az, ami a bloggal, életem legnagyobb teljesítményével mostanában kicsinyes, reflektálatlan folyamatok eredményeként történt, fontos.

          Sajnálom, ha félreértettelek, vagy igazságtalannak érzed a szavaimat. Amit írtál, az elvitte a poszt értelmezését olyan irányba, amit nagyon kártékonynak tartok. Minden felelősséget arra tolni, aki legalább mond valamit, és rajta kérni számon azt, amit lehetne például a bántalmazón vagy a környezet azon tagjain, akik nem csinálnak semmit, vagy épp az áldozatot hibáztatják.

          Az ember–asszony distinkció ezen a blogon elfogadhatatlan.

        • “Nem tudok olyan modon viszonyodni a mindenkihez , hogy a mindenki bologasson . , gondolom te is igy vagy ezzzel .” Pontosan, de a saját blogomon más a felelősségem és a hatásköröm is, más blogján nem élek ezzel a “jogommal”.

          • Ketszer atolvastam amit irtal . Egyszeruen nem ez volt a szandekom. . Serelmeket sem probaltam betolni , haritani pedig vegkepp nem akarok aldozatokra semmit . Baratkozni sincs szandekomban , nem tudok ennel egyertelmubb lenni . Gondolatokat ebresztett bennem a tema , en nem akartam vitatkozni senkivel . Sajnalom , hogy ennyire felrertheto voltam ..Azt hittem , hogy talan ertekelik itt azt a fajta oszinteseget , amivel megmutatja magat valaki ., es nem burkolja selyempapirba onnon hibaiit .

    • “Regebben maskent viszonyultam a dolgokhoz , azt viszont serelmezem , hogy ebben az orszagban alig vannak onsegito csoportok ., hogy allami es maganszervezetek burokratikus utvesztoket kinalnak , amelyek megviselik egy lelkileg tropa ember idegrendszeret . Nem lehetosegeket ajanlanak fel , hanem kitoltendo papirokat ,es egyszavas valaszokat szeretnenek .. Csak egy esetnek erzi magat a segitseget kero egy unformizalt rendszer bortoneben . A vegen ugyis egyedul maradsz , mint egy sablonos osszefugges .”
      Ez sajnos általános, legalábbis létezik Magyarországon kívül is, Franciaországban biztos.
      😦

      • Irorszagban pedig az emberek, civilek fognak ossze, de teny, hogy az allam nem akadalyozza, sot az onsegito vagy egymast segito szervezodeseket. Ott nagy hagyomanyai vannak amugy is az egymast tamogatasnak. Szocialisan sokkal erzekenyebbek mint mi itt es tesznek is erte, hogy ez az erzekenyseg cselekvesse alakuljon.

  10. Nekem ilyeneket sose mondtak a barátnőim, hanem meghallgattak és sugallták, hogy ez addig lesz, amíg bírod. És tényleg addig lett. Hiába a biztatás, a jótanács, a saját és mások tapasztalata, addig nem megy, míg saját magam nem érek meg rá. De örültem neki, hogy nem mondtak le rólam, hogy érzékenyen reagáltak a panaszaimra, és hogy mellettem álltak. Sok sarkos véleményükkel szemben nagyon jó ötleteim lettek. Azt látom a többieken is, hogy addig nem történik változás, míg nem szakad el teljesen a cérna. Amíg van kicsi remény, hogy jobb lesz, addig maradnak. Nehéz a “jóemberekkel”, de ezt már sokan, sokszor leírtátok. Nehéz elhinni, hogy kilépni jobb. Én nem is hittem el.

    • Az emberek “szeretnek” elmenni a falig, én is. Persze a fal mindenkinek máshol van, de muszáj elmenni odáig, és megnézni, hogy mi van ott.

      • És mi van, ha az a valami nem fal, hanem szakadék? És mi van, ha az illető belesétál és meghal, te pedig utána sokáig azon téped magad, miért is nem szóltam neki? Ja, mert azt hittem látja…
        (Nem, ez nem neked szól természetesen, de ha a kipontozott helyeket nem ismerjük, akkor nem tudjuk, hogy mekkora a baj. Nekem egy kicsit olyan, mintha a posztírót néhányan azért húznák le, mert meggyőződéséből adódóan társadalmi felelősséget vállal. Azért van olyan vak bácsi, aki TÉNYLEG át akar menni az úton. És ha senki nem segít neki, akkor egyszercsak lelép a járdáról, veszélyeztetve ezzel a saját életét.)

  11. Én azt hiszem, ezt a posztot most leveszem, és tartok egy kis szünetet. Külön megkérek mindenkit, ne célozgasson blogon kívüli eseményekre, ne habosítsa a többhetes kakit, ne képezzen egységfrontot ellenem. Azt is megteheti, hogy ha engem utál és elítél személyes okok miatt, akkor nem kommentel többet, ez nagyon visszás. A véleménykülönbség más tészta, de olyan vehemensen értelmezitek félre, amit írok, hogy csak dülled itt a szemem. Ne már egy téma ürügyén éljük ki a személyes indulatainkat.
    Köszönöm, a józan kommentelőknek is.

  12. Ezek a kérdések a posztból sokat voltak mantrázva a blogon,ezért nem értem az értetlenkedést.
    Mondjuk az én értelmezésem szerint a cím nélkül egész jól beillik ez a bejegyzés a blog
    szellemiségébe.És ha a beszélgetőpartner,a segítségre szoruló,ismeri a blogot akkor nem újak neki ezek a kijelentések.Nem tudom mi olyan meglepő ebben a posztban ?

  13. Nem értem én se, mi lett itt, de kívül is vagyok minden körön.
    A szünetet, akár rövid, akár hosszú, sajnálnám.
    A poszthoz: nekem mondjuk úgy általában éppen nagy hiányom, hogy így velem nem beszéltek, nem beszélnének, bármiről is legyen szó.

    • Ide tudok leginkább becsatlakozni.
      Igaz, én a szünetet simán ki tudom használni, hogy bepótoljam, amivel lemaradtam, mert régóta loholok a blog után. Inkább azt sajnálom, ami ide vezet(het)ett.

      A poszt engem nagyon megszólított, mert közvetlen, emberi. Én így olvastam. Tömören mond ki nagyon személyes felismeréseket. Legközelebbi barátaimmal így szoktuk, nekem ez nagyon otthonos. Mikor a helyzet legyengít, visszhangosak a gondolataim, jól jön az éles tükör. Hogy jön egy barát, és azt mondja: nekem ebben az egészben te vagy a legfontosabb.

      (Ha józan kívülállás kell, befizetek valahová, de engem a segítői viszonyban pont a bevonódás hiánya zavar leginkább. Azt a látszatot kelti, hogy egyik fél problémátlan, csak mert őróla nem szól a beszélgetés, alig tudunk meg valamit a történetéből.)

  14. A szünet teljesen érthető Éva részéről.
    Ez a beszélgetés különben az én beszélgetésem saját magammal két évvel ezelőttről. Szinte szóról szóra stimmel, egészen döbbenetes. Rohadt sok időt vesztettem, hogy nem láttam ezt át így előbb és lehet hogy jó lett volna ha valaki mondja amikor már évek óta nyüglődök. Siratom még azokat az éveket. Beszűkült tudatállapotban éltem hosszú időn át, azt sem tudtam jól látok -e, léteznek -e egyáltalán azok a dolgok, amiket látok. A pszichológus segített .
    Én már léptem, és csak azután kezdtem olvasni itt, és jó leírva látni a sajátomhoz hasonló vagy akár azonos gondolatokat . Valahol végre nem vagyok kívülálló.

  15. Rozé, rozé, igen. Ezt ma már szinte csak Magyarországon iszom, mert ott ahol élek, azt hallottam “a hozzám legközelebb álló szakértőtől”, hogy a rozé nem is igazi bor. És én egész hétvégén rozét ittam (amúgy komolyan), volt, hogy fröccs formájában (ami a “bor meggyalázása”, szintén ugyanez a szakértő), a legkülönfélébb bolygókról érkező emberek társaságában, akikben csak egy közös volt talán: a rozé jó. Most fáj a gyomrom és nem tudtam aludni. De nem a rozé tehet róla szerintem.
    Egyszer azt is hallottam egy másik hozzám közelállóhoz, hogy a francia bor nem is annyira jó, csak nagyon jó a marketingje. Vagyis attól egy bor automatikusan nem jó, hogy francia. És attól valaki nem fog automatikusan jobban érteni a borokhoz, mert francia. Lehet, hogy mégis a rozé jó és a szakértőm rossz?
    De lehet hogy nem…
    (“Figyeled, hogy minden mondatodat úgy kezded, hogy “de”?…”)

  16. Néhány kérdés (főleg azoknak, akik szerint mindegy, hogy mi van a kipontozott helyeken, a válaszok kioktatóak).
    1. Ha védőnő vagy, és egy anya azt mondja neked, hogy a sokadik emeleti erkélyen álldogál időnként a pár hónapos gyerekével és az ugrást fontolgatja, mit csinálsz?
    A: Rászólsz, hogy anyuka szedje össze már magát, ne butáskodjon.
    B: Elküldöd pszichiáterhez a saját és a gyereke érdekében, még akkor is, ha sejthető, hogy ez a család életében komoly következményekkel járhat és az anyát bedarálhatja egy gépezet, amiből aztán nagyon nehéz kimászni (amúgy nem tudom, hogy azok, akik a pszichiátriákra szereznek pácienseket, ezt konkrétan tudják-e, de ez más kérdés).
    2. Ha beszélgetsz valakivel, aki láthatóan nincs jól és valószínűsíthetően tanácsot vár tőled, valamint a szájából konkrétan elhangzik a “Mit szeretnél most?” kérdésre az, hogy a “Dunának menni”, mit teszel?
    A: Azt mondod, hogy szerintem ne menj a Dunának, inkább gondolkozz el azon, hogy: …
    B: Megértően hallgatsz, mert az illetőnek most arra van szüksége.
    3. Szerinted ezen komment írója tudja-e, mi van a kipontozott helyeken?
    A: igen
    B: nem
    A kérdéseim költőiek, válaszokat nem várok rá, köszönöm.

    ( A posztíró egyáltalán nem biztos, hogy segíteni tudott a beszélgető partnerének, lehet, hogy nincs is mindenben igaza, de az biztos, hogy a tőle telhető legtöbbet tette azért, hogy a másik félnek jobb legyen az élete. Vagy egyáltalán legyen még élete. Ez az én olvasatom erről a posztról.)

  17. Nem bírtam elolvasni az összes kommentet, elnézést, ha már írta ezt valaki.
    Én azt érzem ebben a szövegben, hogy a beszélő felelősséget érez, úgy amblock a többi embertársa iránt. Ezt nem sokan mondhatják el magukról. Sokkal könnyebb nem mondani semmit, zavartan torkot köszörülni, félre nézni, azt mondani az ő döntése, az ő élete.
    Én bátran vállalom, hogy agresszívnak,okoskodónak, kotnyelesnek és kitudja még minek tituláljanak, csak elmondhassam: elmondtam, megtettem, mert felelős vagyok irántad (is).

  18. Kedves Éva,

    az alábbi bejegyzésed most olvastam volna (internetmentes nyaralás miatt), de úgy tűnik, levetted az oldalról. Jól látom, vagy más technikai jellegű probléma van?

    Üdv, Mikolt

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s