lélek címkéhez tartozó bejegyzések

elégedett

Közzétéve Szerző:
51

melléknevek sorozat 15.

egy befejezett melléknévi igenév, amely melléknevesült

Ebből a világból ami iszonyatosan, éhesen, korgó gyomorral hiányzik: az ember, aki elégedett.

Őt nevezik önelégültnek, kompromisszumképtelennek, de az ő hiányában ilyen gyenge és nyafogós, kisstílű és másokra nehézkedő minden. Nélküle elmarad a tavasz, nincs adófizető, teljesítmény, segítő kéz, se ígéretes színitársulat, se újrakezdés.

Nélküle, aki nem a mannára vár, hanem nekiindul. Nem terheli a világot önmagával, a bajával, nem reklamál és sérelmez és nem ró fel és hajt be és nem torol meg és nem vezet le. Nem másokat figyel, nem viszi el az energiáit a viszonyulás, a saját ügyei kötik le.

Ó, nem a “szépen éltek” behízott gőgjére gondolok én. Bővebben… →

használd jóra

Közzétéve Szerző:
26

Kedves olvasóm, tisztelt erre járó, édes évtizedes barátném, nagyra becsült egykori tanárom, drága akárki,

arra kérlek, Bővebben… →

test és lélek

Közzétéve Szerző:
157

Figyeljetek, miért ennyire gyanús a test?

Nem is a test, a szépség, a kinézet.

Most írta egy ismerős:

ha egy nőnek van tudása, akkor nem számít, hogy a teste milyen

Rajta akarjuk kapni azokat, akik sokat foglalkoznak a testükkel, hogy tévedésben vannak, valahogy nem az “igazi” értékek jutnak érvényre az életükben. Hogy hiúak és csak meg akarnak felelni, reménytelenül hajszolnak egy eszményt, és ez nem helyes morálisan, vagy nem elég mély, vagy nem tudom.

Gyanús, mert a testtel kapcsolatos. Nem csak a szépségeszmény vesz minket körül, hanem az az elképzelés is, hogy a sport, a jó étrend, a figyelem és fegyelem, az csak valami téves, túlzó, felszínes ügy, az ilyen ember hiú és önös.

Én is le vagyok nézve egy kicsit. Bővebben… →

nekünk is van lelkünk

Közzétéve Szerző:
37

Ezt mondják.

Férfiismerőseim némelyike ezt állítja, és van egy fajta férfikommentelő is, aki fontosnak találja megjegyezni: neki igenis van lelke.

Ez egy értelmes állítás? Nekem fejem van, például. Bővebben… →

száznyolcvan fokos

Közzétéve Szerző:
110

melléknevek sorozat 13.

ez is melléknév ám, csak a fokosnak van egy mennyiségjelzője

egyes szófajtani iskolák szerint a számnév a melléknév alfaja

Azon gondolkodom, miért van az, hogy valaki, egy már nem fiatal ember szinte egyik napról a másikra hátat fordít valaminek, ami korábban oly fontos volt neki, talán annyira, hogy az identitását jelentette.

Van ilyen? Bővebben… →

amin nem spórolunk

Közzétéve Szerző:
228

Én, csakazolvassa, tükör nélkül is szempillaspirálozni képes, humán végzettségű fővárosi anya, de azért nő, szavaim súlyának teljes tudatában hajnali fél kettőkor a következő nyilatkozatot teszem: Bővebben… →

az egyenlőtlenség formái 20.: addig jó fej

Közzétéve Szerző:
45

Amíg úgy mennek a dolgok, ahogy neki megfelel. Amíg nála van a kontroll. Addig demokratikus, figyelmes, nyugodt, gyengéd.

Aztán történik valami. Nem is az, hogy megbántod, veszekszel, vagy türelmetlen vagy. Egyszerűen jelzel vagy kérsz valamit, hogy fáradt vagy, vagy inkább máskor, hogy valami nem volt jó, legyen másképp. Ami előfordul.

Megdöbbent a reakciója.

Egyszerre megváltozik. Bővebben… →

hogy lehet ezt kibírni 1.

Közzétéve Szerző:
26

Ezt kérdezik tőlem. Olyanok, akikkel szintén megtörtént: egy közeli hozzátartozójuk rákos lett, tudják, hogy meg fog halni, és vannak gyerekeik.

Régebben nem volt rák, nem létezett: a családomban nincs, és elképzelhetetlen volt, elméleti fogalom, nem is értettük azokat, akik rettegnek tőle. Most már annyi idősek vagyunk, és újabban olyan fiatal áldozatok is vannak, hogy hetente hallok diagnózisról, halálról. Ez már ez az életszakasz, már dolgunk van vele. Halljuk az újabb eseteket, és hálásak vagyunk. Ezt nem írom végig, igen, azért, értitek. Bővebben… →

az évek meg csak telnek

Közzétéve Szerző:
124

Élet csak egy van, a fiatalság elröppen, semmi sem tart örökké. Köbö ez az egy biztos. Hiába tiltakozol. Ezzel nyomasztanak mindenhonnan: hogy a fiataloké a világ, hogy a férfiaknak a fiatal nők tetszenek, hogy lóg a melled, ragyás vagy, hogy ezek visszafordíthatatlan változások, hiába erőlködsz botoxszal és implantátummal. Hogy nem kellesz már negyven évesen sehol és senkinek.

IMG_0212_resize

Régóta figyelem, hogy milyen hévvel pörölnek ezzel az egyszerű ténnyel sokan, meg ijesztgetik vele a másikat.

Bővebben… →

tűrhetetlen

Közzétéve Szerző:
19

melléknevek sorozat 10.

ez egy fosztóképzős melléknév

a tűrhető antonimája

de erre még visszatérek

Volt idő, amikor én is egyszerűen gondoltam ezt. És nem csak a mások életéről, hanem — főleg — a sajátomról. Önismeret, őszinteség, bátor döntés. Konfliktusok árán is, igen. Hogy is lehet másképp? Van, hogy elszúrjuk, de akkor újratervezés. Mert csak egy életünk van, és az évek könyörtelenül mennek, meg azért is, mert hazugságban, abban, ami lehúz, nem lehet létezni. Az ember mélyen, belül egyértelműen érzi, hogy hogyan szeretne élni. Hogy jó-e neki a jelenlegi helyzet, vagy nem, és ha nem jó, akkor szembenéz, dönt, vállal, változtat. Tudja, mi van. Tudnia kell, mert valami belülről suttog, bököd, kiabál. Erről szól a világirodalom és az összes film. Hova megy Nóra? Három gyereke van. Mégis megy. Hát nem?

Hát nem. Bővebben… →

kiábrándult

Közzétéve Szerző:
41

melléknevek sorozat 9.

a melléknévi igenevek gyakran melléknevekké kövülnek

Társasági lény vagyok, sok barátom van. Sokat köszönhetek az embereknek, a legtöbbet a szüleimnek, tanáraimnak, kollégáimnak és a barátaimnak. De van, akit csak egyszer láttam, és rám terítette a köpönyegét, amikor fáztam. Csak úgy. Az altruizmus is ösztön, írta Csányi Vilmos is. Én is segítek, akinek csak tudok. Szívesen elbeszélgetek akárkivel, lett légyen az a tisztítóban a kedves fiatalember vagy a virágárus néni. Úgyszólván filantróp vagyok. Hogy is lehet családi kapcsolatok, barátság, szerelem, ismerkedés és beszélgetések nélkül élni? Az emberek csodálatosak, csak tudni kell őket kezelni. Mindenki panaszkodik, hogy ez emberek milyen önzők, kétszínűek, érdekvezéreltek, pedig Bővebben… →

féltem tőle

Közzétéve Szerző:
69

Mostanában írtátok, hogy féltek. Ez is csokorban jött most.

A láncfűrésztől, a súlyzóktól, az új életetektől.

Én is féltem. Néha még most is félek.

Nem tudjuk, milyen, míg nem vagyunk benne. És amikor benne vagyunk, akkor erősek vagyunk. Netán annyira erősek, hogy kimondjuk: ez nem való nekünk (ami nem keverendő össze a “kétszer voltam németórán” lustaságával). Bővebben… →

keserű

Közzétéve Szerző:
41

melléknevek sorozat asszem 4.

És képzeljétek el, még mindig nem vagyok keserű.

Annyi minden történt. Bővebben… →

az egyenlőtlenség formái 19. : álbocsánatkérés

Közzétéve Szerző:
98

A ma elemzett, vagyis inkább csak bemutatott jelenség kommunikációs meg attitűdbeli kérdés, és már sokadszor találkozom vele.

Tegyük fel, mert ez nem zárható ki a valószínű jelenségek köréből: van a kapcsolatunkban valami gond. Tesz a másik valamit, vagy mond, esetleg mulaszt, és ez minket zavar.

Bevetjük, ami bevethető: nagyvonalúság, jelzés, megbeszélési kísérlet. De megint felmerül a dolog. Később markánsabban jelzünk: ez, amit most és a múltkor is csináltál, nem jó nekem. Változást nem tudunk elérni. Ez tényleg meglepő, mert annyian sulykolják, hogy csak beszélni kell, és akkor minden rendben lesz. Semmi sem lesz a szavakkal, a szavakból, ez a helyzet. A szavak, a jó szándék nem érinti a lényeget, azt, amitől ez az egész oly makacs és kétségbeejtő. Hogy nem ért, nem akar érteni, hogy csak úgy lenni szeretne mellettünk, és egyáltalán nem érdeke bármire reflektálni, változtatni, nevetségesen apró dolgokban sem.

Egy mondatok, kis beszélgetések, nagy beszélgetések… nem számítanak a szavak, mi meg belefáradunk a mondásba. Bővebben… →

megbélyegezve

Közzétéve Szerző:
126

Öt bejegyzést írok egyszerre, van egy nem tudom, hova tartó arról, hogy milyen talmi és kiábrándító volt látni a napokban, hogy kávéházak, szállodabejáratok, kirakatok ünnepi díszbe öltöznek, vagyis szakszerű, esetleg ingerült emberek ilyen műfenyő girlandokat meg műanyag bordó gömböket, arany szalagokat, métere hétezer-négyszázkilencven forint áfával, erősítenek föl, és hogy mi a bajom a karácsonnyal, hogy valamiért mégis vettem egy ÉVA Advent különszámot, és idén hogy szeretném, mennyire hántható le a hazugság vajon.

Van még vázlatban több más kezdemény, de most mégis azt írom meg, miközben egy puha műszálas takaróba bugyolálva lábaim a fehér kanapén kortyolgatom a hajnali (kotyogós) kávém, és a cirkóból csöpög rám, valamint a kanapé huzatára valami folyadék, hogy elolvastam a linkelt két bejegyzést a borderline-ról. Bővebben… →

anyu mégis büszke rám

Közzétéve Szerző:
127

Olvastam az interjút Farkas Franciskával, a Viktória című film főszereplőjével. Eszembe jutott az is, ahogy Palya Bea mesél az anyukájáról a Ribizliálom című könyvében, aki kemény és keményen dolgozó asszony, folyton bírálta: ha valamit csinálsz, fiam, azt rendesen csináld, ne szarul, Bea nem élhette át, hogy büszke rá az édesanyja, de azért néha mégis kimond egy-egy elismerő mondatot, most, hogy Bea akkora sztár, lám…

Mások is említettek ilyesmit, és ez a bejegyzés most róluk szól. Bővebben… →

egy nap a városban

Közzétéve Szerző:
32

Kiteszem, mert szép szöveg. 2014. november 20. Ekkor vettem azt a MacBook Airt, amelyet azóta is nyűvök.

…olyan fájdalmat érzek a postán, hogy – minden érdekesebb, mint amennyire elkeserítő – neurológusnak volna kedvem megmutatni, szinte ujjongva: doktor úr, ilyet látott már? Hát létezik ilyen? Nincs kedve beszámolni erről valami nemzetközi konferencián?

és azóta sem bontottam ki

*

Tejfehér a köd. Kiviszem a kutyát. Csepeg az eső. Etióp kávé.

Ma nincs sírás és nem fut ki a tej. Kezembe simulnak az apró ruhák. A lányomon is, rajtam is ma: ezüst ötágú csillagok. Neki a hajában, nekem a fülemben.

Induláskor a kezembe nyomja a csatokat, mert a sapka leszedte.

A vizes sárga és barna leveleken föl. Dávid, ne rugdossál. Még mindig felnyomom a meredeken, én magam és negyvenöt kiló gyerek.

Nálam marad aztán a két csillagcsat, csak elcsakliztam tőle. Beteszem a kontyom mellé, ahogy szökellek le az ovilépcsőn. Hajvégeinket fejbőrünk közelében tároljuk.

Ma topis vagyok, de ebben is van öntudat. Bővebben… →

szeret, csak nem tudja kimutatni

Közzétéve Szerző:
226

sokak szerint rendkívül ébresztő, fontos, 1000+ facebookosztott poszt, nekem is fontos, nélküle nem lennék királynő. de az vagyok.

Nagyon vergődsz?

Már megint úgy érzed magad, mint a múltkori után. Jár az agyad. Hogy megértsd, mi van benne, miért viselkedik így, hogyan lehetne jobb a kapcsolat, hogyan értesd meg magad vele.

Fejtsük meg a Férfit. Mit mond? Mire gondol olyankor, amikor mondja, miért mondja, és azt hogy kell érteni, mit jelent, önmagában és az eddigiekhez képest? A múltkor mit mondott, és ez miért mond ellent a mostaninak? Mi a pálya, mik a szabályok, melyik bajnokság, mi ez a sportág, egyáltalán?

A másikat lábujjhegyre kényszeríteni, húszadszor sem meghallani egy kérést ér-e? Rábízni, hadd találgasson, hogy most mi van? Bántani ér-e? Ha utána megbánja, az számít-e?

Van változás? Nincsen változás. Van változás?

Számít, hogy mit mondasz, mit szeretnél?

Arra gondolsz, mit mondott, és közben milyen arcot vágott, mi lehet ennek a hátterében Bővebben… →

nem bánok semmit sem

Közzétéve Szerző:
39

Még kamasz voltam, és a tesóm (ez a jelöletlen, alanyesetű a háromból) mesélte, hogy az egyik díva, aki, gondolom a mai fejemmel, Honthy Hanna archívtól Psota Irénen keresztül Udvaros Dorottyáig akárki lehetett, nyilatkozta valami rádióműsorban, hogy ő ha újrakezdhetné, bizony mindent ugyanúgy csinálna. Így volt szép.

És mondja erre az én 16 kötőjel huszonnégy éves bátyám (hat évvel idősebb nálam), hogy Bővebben… →

bejegyzés

Közzétéve Szerző:
56

Ez a címe: bejegyzés. Mert ez egy bejegyzés, arról szól, hogy bejegyzés.

De ez csak munkacím, majd lesz jobb, találóbb cím, átírom, és a linket is akkor, amit itt ügyesen generál a vördpressz. A béna bloggerek nem írják át a linket, számok maradnak benne, betűkihagyások.

A helyes link a minimum, olyan, mint a fényes cipő, igen vagy nem, jobbra vagy balra, kecske vagy birka, szar vagy máj.

Nekem tökéletesek a linkjeim. Azok lettek olyan két hónap után.

Értékeli-e valaki?

Alulértékelt blogger vagyok, ki ért engem? Ki értette, aminek én úgy örülök írás közben, hogy a Média, ez a zöld szemű szörnyeteg és hogy a nők malmára hajtja a vizet a latban? (Ki nem?) Hát a kék kapszulát? Ki vette észre, hogy Ny-nyel kezdődő férfinév aligha van? A Baudelaire-idézetet, a trükkös ellentmondást, az iróniát értik-e, vagy gyorséttermi kaja ez is? Ezeknek mindegy, csak legyen valami bejegyzés naponta, valami akármi, benne erős szavak, tömör, idézhető mondatok, egy darab meglepő metafora, a részletek nem érdekesek?

Értik, valaki mindig.

Másrészt, vannak népszerű bejegyzések, facebookon végigtarolók, egyik szemem örül, másik zokog, mert ezeket az írásokat emiatt rögtön meg is vetem. Hiszen a megosztás visszás valami, ebből látom, hogy hatásosak, önigazolóak, könnyen emészthetők, igazi zavart nem okoznak — ha azt okoznának, nem osztanák meg. Van az, amit sokan olvasnak, de alig osztanak, van, amit sokan olvasnak, sokan osztanak, és van, amit kevesen olvasnak és szinte nem is osztanak meg.

De a döbbenet, hogy mi találja el őket: mint valami vegyeskar és posztmodern kórusmű, szólók jajdulnak hol innen, hol onnan: ez a posztod, ez, ez nagyon! és mindenkinek más.

Amit nehezen, csiszolgatva, nagy figyelemmel írok, és nekem fontos, az valahogy súlyos lesz, alig hat. A könnyű kezű rutinok, és amikor épp csak húsz perc alatt írok, mert álmos vagyok, késő lett, kell valami holnapra — a saját nyomásom ez, hogy fél hatra meglegyen, olvasók hajnali üdvéért –, azok a gyorsak-könnyűek meg felmagasztosulnak. A szövegszépség és a gyorskönnyű, az egymást kizárja.

Ide írok egy ajánlást, dőlttel, jobb szélre, mert akkor örülnek:

F-nek

Senki se tudja, ki az az F, az az igazság, én se, de F magára ismer, és ír nekem, hogy pont eltalálta a bejegyzés, és ki vagyok én, hogy ezt elrontsam, F napját mondjuk G kedvéért? (Szegény G!)

Ide teszem a More taget. Így. Bővebben… →