száznyolcvan fokos

melléknevek sorozat 13.

ez is melléknév ám, csak a fokosnak van egy mennyiségjelzője

egyes szófajtani iskolák szerint a számnév a melléknév alfaja

Azon gondolkodom, miért van az, hogy valaki, egy már nem fiatal ember szinte egyik napról a másikra hátat fordít valaminek, ami korábban oly fontos volt neki, talán annyira, hogy az identitását jelentette.

Van ilyen?

Mi van?

Mindannyiunk életében vannak korszakok. Valamit nagy lelkesedéssel csinálunk, aztán meg nem. 2010 őszén meg akartam tanulni squasholni, oktatásra jártam. Sokat. Ma már nem squasholok. Közben elköltöztünk. Aztán sűrű lett az élet. Aztán, veszteséges lévén (biztos mert nem jártam oda!) bezárt a hely.

És hát amúgy is minden változik. Megismerek valakit, fontos lesz, aztán elszakadunk egymástól. Egy ideig egy közösséghez tartozuk, aztán meg nem. Gyerekünk születik.

Rájövök arra, hogy egyre rosszabbul érzem magam, például tele van kövekkel a májam (a tied is). Sok mindent át kell értékelnem, életmódot váltok, megváltoznak a beszédtémáim.

Balesetben meghal egy közeli ismerősöm. Megrendít.

Kedvenc fodrászom, aki egy sztár, egy nap lenéz a Hármashatárhegyről, ráébred valamire, a világ működésének tarthatatlanságára, és másnap elajándékozza az autóját. Onnantól gyalog jár, meg vonattal.

Nem erről beszélek, nem a korszakokról és nem is az események hatásáról, a lassú fejlődésről. Nem az érdeklődésünk, életmódunk változásáról és nem is a megérlelődő döntésekről.

Sőt, nem is az utolsó csepp effektusról, amikor már nagyon gyűlt, és attól és akkor tűnik hirtelennek a változás, hogy ez a külvilág előtt is nyilvánvaló lesz.

Arról beszélek, amikor valaki szinte egyik napról a másikra megváltoztatja az életét. Hátat fordít valaminek, értéknek, életvitelnek, közösségnek, ami korábban fontos volt, ami az identitását jelentette. Megtagad, nemet mond, kitépi magát. Beleveti magát valami másba.

Van az az ember, aki mindig valami másba. Kínzó a hiány, de az élete alapja bonthatatlan, és ezért háromhavonta, félévente felragyog előtte a Nagy Projekt. Olyankor mindent megtagad, ami addig fontos volt. Megváltásocskák sorozata, menekülések, a sivár lényeget elfedő átmeneti egzotikumok. Végigjárja ő is az El Caminót. Fél évig sámánnak áll, aztán vegán lesz. Önellátó gazdálkodás, majd vissza a városba.

Kínlódás egy életen át, soha önazonosság. Nem, azt hiszem, ez sem az, amire gondolok.

Tandori Dezső viszont mindent tud, és nagyon tömören. A Pillanatról.
A damaszkuszi út
Most, mikor ugyanúgy, mint mindig,
legfőbb ideje, hogy.

Mi történt a damaszkuszi úton?

      Saul pedig még mindig dühtől lihegve halállal fenyegette az úr tanítványait. A fõpap elé járulva kérte, adjon neki ajánlólevelet a damaszkuszi zsinagógához, hogy megkötözve Jeruzsálembe hozhassa azokat a férfiakat és asszonyokat, akikről ki tudja deríteni, hogy ezt a tanítást követik. Útközben már Damaszkusz közelébe érkezett, amikor hirtelen mennyei fény ragyogta körül. A földre zuhanva hallotta, hogy egy hang így szól hozzá: “Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Erre megkérdezte: “Ki vagy te, Uram?” “Én vagyok Jézus, felelte, akit te üldözöl. Nehéz neked az ösztöke ellen rugdalóznod.” Erre remegve és álmélkodva így szólt: “Uram, mit akarsz tőlem, mit tegyek?” Az úr ezt válaszolta: “Kelj föl, menj be a városba, ott majd megmondják, mit kell tenned.” Útitársai lenyűgözve álltak mellette, mert, bár a hangot hallották, senkit sem láttak. Saul meg, mikor föltápászkodott a földről, hiába a nyitotta ki a szemét, semmit sem látott. Úgy vezették be kezénél fogva Damaszkuszba. Három napig nem látott és étlen-szomjan maradt. Élt akkor Damaszkuszban egy Ananiás nevű tanítvány. Ezt az Úr látomásban megszólította: “Ananiás!” “Itt vagyok, Uram”, felelte. Az Úr ekkor ezt az utasítást adta neki: “Azonnal menj el az úgynevezett Egyenes-utcába. Júdás házában keress föl egy Saul nevű tarzusi férfit, most éppen imádkozik.” Az látomásban megpillantott akkor egy Ananiás nevű férfit, amint belép és ráteszi kezét, hogy visszanyerje látását. “Uram, felelte Ananiás, több felől hallottam errõl az emberről, hogy milyen sokat ártott Jeruzsálemben szentjeidnek. Itt meg fölhatalmazása van a főpapoktól, hogy bilincsbe verje mindazokat, akik a te nevedet hívják segítségül.” Az Úr azonban így szólt hozzá: “Menj csak, mert őt választottam eszközül, hogy nevemet hirdesse a pogányok, királyok és Izrael fiai előtt. Megmutatom majd neki, mennyit kell értem szenvednie.” Ananiás elindult, belépett a házba és e szavak kíséretében tette rá a kezét: “Saul testvérem, engem az Úr Jézus küldött, aki megjelent előtted az idevezető úton, hogy visszanyerd látásodat és eltelj Szentlélekkel.” Tüstént valami hályog féle vált le a szeméről és visszanyerte szemevilágát.

Ez a villanás, a kegyelem pillanata. A megtérés élménye.

Erről ír Ady is.

Az Úr érkezése

Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.

Nem harsonával,
Hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép, tüzes nappalon
De háborus éjjel.

És megvakultak
Hiú szemeim. Meghalt ifjuságom,
De őt, a fényest, nagyszerűt,
Mindörökre látom.

Aztán, ott van Ivan Iljics is Tolsztoj kisregényében. Ez az első mondat:

Ivan Iljics élete egyszerű, mindennapi és iszonyú volt.

Az elégedett polgárt egy bagatell baleset éli, amibe (vagy talán nem abba?) bele is hal. Amíg betegeskedik, megérti az egész élete hazugságát, és hogy nem az volt a lényeg, amit annak hitt. Mindent átértékel, mindent meghalad, amit addig a helyes, erkölcsös életről hitt, a társadalom szerencsésebb felével egyetemben. És e folyamatban nem azok vannak mellette, akiket fontosnak tartott. Nem a szerencsések, hanem Geraszim, a parasztlegény. Ahogy a szenvedés lényegét megérti, a halál fényesség lesz.

Diákként elhittem, hogy valami létfontosságú szervét ütötte meg, és az ilyesmi tényleg lehet halálos. Később, magyartanárként már úgy értelmeztem a szöveget, hogy a hazug élet az, ami halálos. Megérti, és meghal. Szépen hal meg.

És ott van Gregor Samsa is, az ő élete is megváltozik egyik napról a másikra. Kafka: Az átváltozás. Nem spoilerezek, olvassátok el. Ő is belehal.

Ővelük mindez megtörtént. Valami külső erő megmutatta nekik, hogy úgy, ahogy éltek, a keresztények után lihegve, avagy józan kispolgárként, nem lehet élni.

Nem tudom, az ilyesmi megvalósulhat-e saját döntésből, és hogy mi viszi rá az embert. És akkor úgy marad-e, vagy van olyan is, hogy mégse, és akkor visszatér a régi életéhez.

Vannak ilyen történeteitek? Meséljetek.

110 thoughts on “száznyolcvan fokos

  1. Van. Nekem is, nálam is volt hét év után egy kattanás. Nem tudom a magyarázatot, sem a miértet. Bementem a fürdőszobába, mint máskor, s úgy jöttem ki, mint egy új ember. Nem tudom megmagyarázni, de akkor tudtam, az az élet nem élhető tovább úgy, ahogy korábban éltem.
    Elfojtások, rák, hátrasorolás, alárendelés. Hosszú távon nem élhető kényelmek.
    Nem tudom, lesz-e még. Jó is és nem is. Félelmetes, de felemelő.

  2. 1992-ben kezdődött: elhívtak egy keresztény táborba. Az egyik alkalommal valaki arról beszélt, hogy “úgy szerette Isten a világot, hogy elküldte az egyszülött fiát, hogy aki hisz őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”Nagyon megérintett. Csak sírtam és sírtam, de nem tudtam, mit kell tennem. Egy lány imádkozott értem, de akkor még nem történt semmi. Abban az időben ittam, mint a gödény, álandóan boldogtalan voltam, szinte semminek nem tudtam örülni. Csak az alkohol hatására tudtam ellazulni, és akkor indult csak meg igazán a kommunikációm is. Képes voltam órákig egy helyben kukán ülni, és féltem az emberektől. 2 év múlva megint elmentem egy ilyen táborba, de akkor márúgy gondolkoztam, hogy: ha itt valami nem történik velem, akkor vége az életemnek. Történt. Az egyik ismerősöm arról beszélt, hogy Jézussal új életet lehet kezdeni, mondom: ez kell nekem. Továbbra se tudtam, mit kéne tennem. Egy alkalommal egy szobában összegyültünk imádkozni, én is bementem. Egyszercsak azon kaptam magam, hogy beszélek, folyik a könnyem, és kérem Istent hogy bocsássa meg a bűneimet, és átadom neki az életemet.Utána egy hatalmas békesség jött a szívembe, és kimondhatatlan öröm. Fél év múlva teljesen letettem a piát. Miután csatlakoztam egy közösséghez, alámerítkeztem, akkor valóságosan újjá születtem. Kaptam egy tiszta lapot, egy új életet, annyira valóságosez, hogy nem is tudom, hogy mondjam el! Tudom, hogy Isten velem van, fogja a kezem, még ha azóta botlottam is párat, soha nem tagad ki engem a családjából. Az ő gyermeke lettem, és ez így is marad!

  3. Az is szép, hogy a fodrász elajándékozza az autóját. Szennyezzen vele valaki más onnantól.

    A szélsőségek váltakozó, kritikátlan követése gyanús, önálló gondolkodás, sőt valami elemi felnőttség hiányára vall. Tegnap Amway-ügynök, ma hittérítő, holnap paleo-guru.

      • (tök vicces, hogy még mindig itt vagy, és van képed kibeszélni felismerhető embereket
        engem is volt képed
        nagy kotnyelesen
        rólad nem tudunk meg semmit)
        a többiektől bocsánat, iszonyú irritáló, manipulatív be nem engedett kommentek vannak

  4. Volt egy barátom, Krisna tudatú hívőnek vallotta magát. Voltam vele és egyedül is ilyen közösségben. Olvastam sok könyvüket. Én olyan gyűjtögető vagyok, nem tudok mégsem elköteleződni sehová sem. Az igazi hívő vallásos ember tudja, hogy van Isten. Én fenntartom a lehetőségét. Szóval visszatérve Krisnához, na az ő közösségükben láttam ilyent. Persze nem egyik napról a másikra, mert ez is egy folyamat. És akkoriban, mikor a farmot alapították, sok vád érte őket, a média is rájuk szállt, mert átmossák a fiatalok agyát. Ezzel én nem értek egyet. (Kamarás István Krisnások Magyarországon című könyvében ír erről részletesen.) Arról volt szó, hogy megváltozott a látásmódjuk, elkezdtek szabályokat követni. Ami eddig rossz volt az életükben, arra már nem az volt a válasz, hogy hát ez ilyen, muter meg fater is így nyomja, ez van. Abbahagyták az ivást, a drogot, meg a cigit. Nem ettek húst. Nem jártak már bulizni. Nem barátkoztak többet a haverokkal, akiknek a csajokon/pasikon, szórakozáson, karrieren, akármi materialista dolgon járt az eszük. Az anyagiak helyett a lelki életük került előtérbe. Azt, hogy ez pozitív vagy negatív változás, mindenki eldöntheti a saját szájíze szerint. De én rengeteg olyan fiatalt láttam, aki az italból, drogból, depresszióból vagy bármi más kilátástalannak tűnő helyzetből jött ki ezzel. És nem igaz, hogy megszakították a kapcsolatot a családjukkal. Az elfogadó, nyitott családdal nem. Azzal, aki kiröhögte őket, aki húst csempészett a vasárnapi ebédbe és jót röhögött magában, na, azzal lehet. Persze kis merítés, akiket én láttam/ismertem. Az én ismerősöm sem tudta tartani a szabályokat, visszaesett állandóan. De sokan meg ottmaradtak, évekre, vagy akár egész életükre is talán a közösségben. És aki nem olvas utána, nem kérdez, csak a felszínt látja, nem biztos, hogy megérti, vagy el tudja fogadni a 180 fokot.

    • Én több krisnást is ismertem, valamiért a mi környékünkön “divat” volt.
      Azt azért hozzátenném ahhoz, amit írsz, hogy a szexualitáshoz nagyon egészségtelenül állnak hozzá (gyakorlatilag házasságban is “mocskosnak” tartják), ez szerintem spirituális félreértés, de persze ki vagyok én, hogy beleszóljak…
      Több megtérést is láttam, több irányba, engem mindig vonz, amikor azt látom, hogy valaki megtalálta a helyét, mert én a magamét nem találom. Nyitott vagyok minden vallásra, még a Jehovistákkal is lebeszélgetek (ma már egyébként sokkal visszafogottabbak, mint régen), de a szektásodás egy bizonyos szinten túl megijeszt. Persze lehet, hogy egyszer ez lesz a sorsom, már beszéltem erről itt.

        • Egyet en is ismertem. Korabban munkasor volt, rendszervaltaskor nagy demokrata valt belole, majd buddhista, ebbol lett krisnas vegul oskereszteny, most nem tudom mi, talan apuka.
          En sosem eltem at semmilyen 180 fokos fordulatot ( csak valtozom es lassan), latni lattam, de en azt sem gondolom fordulatnak. Mint a fenti pl.
          Az igazi fordulat belso es mely tortenes, nem is biztos, hogy latvanyos a kulso szemlelonek.

        • Azt honnan tudod, hogy utána sem lett önazonos? Nem úgy élt, ahogy mondta, hogy kéne?
          Szerintem nem igazán jó, ha mindig megkérdőjelezzük mindenkinek az önazonosságát, aki úgy él, ahogy mi nem élnénk. Persze lehet, hogy kamu, aztán majd otthagyja a szektát, ha tudja, vagy így éli le az életét, de azt nem tudhatjuk, hogy neki ez mit ad. És milyen volt enélkül. Nem véletlen a szekták terjedése.

          • én arra gondolok, hogy hallgatod, nézed az arcát, és nem látod mögötte az embert. Azt mondja, amit szerinte mondania kell, mintha gyűjtené a pontokat sorozatban.

            Teljesen hidegen hagy, hogy ki él úgy mint én és ki nem, de köszi a kioktatást.

            • Nem volt célom a kioktatás, elnézést, ha annak tünt, amit írtam.
              Azért azt továbbra is tartom, hogy nem kívülről jövő megítélések alapján dől el valakinek az önazanossága.

            • Nem kívülről jövő megjegyzések alapján dől el. Ellenben elég hamar észre lehet venni. Amanita pontosan leírta. Lehet tudni, hogy a saját gondolatai mondja-e, vagy csak visszaadja, amit hallott. Hamar kiderül, ha kérdést teszel fel, amire lehetne saját gondolatot is mondani (akár olyat, ami lényegében megegyezik a szektája világképével), de ő ehelyett láthatóan gyakorlatilag idéz valami szellemi vezetőtől. Ha pedig kritikátlan, a szektáját tökéletesnek, szentekből állónak képzeli, na az elég biztos jele annak, hogy bajban van a valósággal való viszonya.

      • A szekták (is) emberek által alkott hitrendszerek, aminek abban rejlik a veszélye, hogy valós válaszok megtalálása helyett, egy tudati börtönbe kerűlhet az, aki tagja lesz. Ám itt is, mint mindenben, árnyaltabb a kép, hiszen akinek ez jelentette a kiutat a saját poklából…ahogy fentebb irják.
        Azonban már az is elgondolkodtató, hogy a kersztény vallások miért egy arhaikus, maszkulin jellegű istenképet dédelgetnek .
        Border, ha szeretnél egy közösséghez tartozni, olyan csoportot keress, akik nem kizárolagos, egyedűli űdvözitő útként hirdetik magukat, arra biztatnak, hogy vedd vissza a hatalmad saját magad felett, a szabadságra, és az ezzel járó felelősségre tanitanak.
        Nekem szimpatikusak a keleti filozofiák, a buddhizmus pl, függetlenűl attol, hogy az indiaiaknak sikerűl-e a hitük szerint élni, vagy nem.
        Alapvetően egy vallások feletti világban hiszek, és neopogánynak tartom magam, a szó eredeti jelentése valláson kivűl lenni.
        Örülök , hogy egy olyan világ fele tartunk, ahol nem kötelező merev hitrendszerek keretei között élni. Már igy is elég sok háborúskodást és megosztottságot eredményeztek a valláshaborúk, akár a hétköznapokban is tetten érhető ez, attól függően, hogy ki mit tart az istenének, de amiből szerencsére, nagyvonalúan kilehet maradni. Egy bizonyos távolságól nézve pedig lenyűgöz ez a fajta sokszinűség , és azok a kulturális értékek, melyek a különböző vallásokból születtek, zene, épitészet, stb.
        Többféle út van, csak hagyd, hogy vezessen az intuiciód, és ha mélyen önmagadba tekintesz, akkor ott is megtalálhatod a mindenütt jelenlevő Teremtőt. 🙂

        • A neopogányt nem az ezoterikus new-agesekre mondják?
          “Örülök , hogy egy olyan világ fele tartunk, ahol nem kötelező merev hitrendszerek keretei között élni.” Szerintem nem tartunk affelé. A világ kisebb fele vallástalan, és rendeteg ember a világon nem válaszhatja meg a hitét. A nyugati világ az emberiség kisebbsége. Sajnos nekem van egy olyan érzésem (lehet, hogy ezt a januári párizsi támadás is befolyásolja), hogy az igazán durva vallásháború még csak ezután fog jönni.
          De ne legyen igazam.

          • Nem tudom kinek milyen előitéletei vannak a fenti jelzőkkel kapcsolatban, hogy kinek mit jelent . Az biztos, hogy ez az út nem való mindenkinek, aki komolyan gondolja, az szembesűlni fog a saját belső démonjaival, amit meg kell tanúlnia uralni. Azért figyelmedbe ajánlok egy blogot, lehet érdekesnek és elgondolkodtatónak találod majd…http://nyusziacilinderben.blogspot.ro/2011/09/murakami-haruki-vilagvege-es-kemenyre.html#more

        • Ebben az értelemben MINDEN merev hitrendszer szekta, a katolikus egyház is, ha elég nagy is. Nem a méret, hanem a kizárólagosan üdvözítő voltában való hit merevsége vagy engedékenysége az – a szememben -, ami a szektásság tekintetében döntő.

  5. én soha nem láttam ilyet élőben. Olyat viszont sokat, amikor egyik hazugságból a másikba, egyik képmutatásból a másikba, egyik őszintétlenségből a másikba menekülünk.
    viszont lassú bölcsülés, türelem és alázat létezik. És talán tényleg a korral jön 🙂

  6. Attól tartok A pillanat tényleg csak a végefele érkezik el. A legfontosabb az lehet, hogy minél kevésbé távolodjunk el a lényegtől. Hogy mi a lényeg? Gondolom ezért van szükség a 180 fokos fordulatokra. Mert keressük és kevés az idő. Elbizonytalanodtunk mi emberek, elvesztettünk valami nagyon fontos kapcsolatot.
    Kafka könyvét mindenképpen el fogom olvasni.

  7. Megmondom őszíntén, hogy a “pálfordulat” nekem valahogy pejoratív, legalábbis én sokszor hallottam negatív konteksztusban. Hiszen akik meg lettek tagadva, azoknak ez idegen és furcsa. Vajon mit gondoltak a zsidók Saulról? Főleg, hogy élete vége felé majdhogynem elküldte őket a francba: “Megkérgesedett e népnek a szíve..”
    Meg valahogy maga a történet is: olyan, mintha “zsarolna” Jézus. Megvakítalak, de visszaszerezheted a látásod. És ha nem fordult volna meg az úton? Vak maradt volna egész életében?

    Létezhet ilyen, igen, de hogy pozitív-e a változás, az nézőpont kérdése, és lehet, hogy csak sok év múlva kapjuk meg a választ.

    • Igen, a pálfordulásnak érdekesképpen pejoratív árnyalata van, önmegtagadást vagy ideológiai szélkakasságot, állhatatlanságot jelent talán, de ez csak sima jelentésváltozás, nyelvi kérdés, Saul meg Krisztus nem tehet róla. 🙂

    • Jézus követői is részben zsidók voltak. A zsidók nem valami egységes tömb. Mai értelemben vett nemzetfogalom meg nemigen létezett akkor.

      És Jézus annál nagyobb spíler, mint hogy zsaroljon. Azt csinál amit akar, néha kufárokat csapkod ordítva, máskor Pétert manipulálja dirva lélektani manőverekkel. És úgy van jól.

      • Igen, tudom, pontatlan volt a mondat: mit szóltak hozzá a “Saul-tipusú” zsidók? Őket nyilván negatívan értelmezi a keresztény Biblia, akiknek “megkérgesedett a szíve”, de ha belegondolunk, ők azok, akik MARADTAK zsidók, tulajdonképpen a mai zsidók tőlük származnak, spirituális értelemben mindenképp. Ebből évszázadokig nem volt ideológiai probléma a keresztény valláson belül, mert ezek a zsidók (akik “úgy maradtak”) ellenségként voltak számontartva, vagy legalábbis hol megtürt, hol üldözött “Jézus tagadókként”, a mai viszonyok között azonban nekem minimum kérdőjel van a mondat végén: Saul volt a rossz és Pál lett a jó?
        Jézus bármit megtehet, nyilván. És a vakság jelképes. Nem a vallást kritizálom, csak kérdéseket teszek fel, olyanokat, amik számomra pontosíthatják az Istenhitet.

        • Én annyira abban nőttem fel, hogy csak innen, Jézus felől nézhető a téma, hogy először a kérdést sem értettem. Ezért gondolkodtatott el. Érdekes, revideálok. Kösz.

          Persze, hogy azok a zsidók a rosszak, a főpapok, a farizeusok, vámszedők, azok, akik vakok a csodára.

          Meg kiszárasztja a fügefát is, jut eszembe.

          • Én sem akarok vallást, Bibliát és egyebeket kritizálni, mert lehet, hogy nem is ismerem és értelmezem elég jól ezeket, de valahol pont emiatt maradtam ki én mindig az egész kereszténységből.

            Nekem ijesztő volt az a Bibliában, hogy jött Jézus, megmondta a frankót, hogy ebben kell hinni, így kell élni, dobj el mindent, kövess engem, és akkor üdvözülsz. Így direktbe. Én meg az az ember vagyok, aki azt mondja erre, hogy nem, bocsi, de azért ezt mégsem. És mindjárt az is felmerül bennem, hogy ki mondta hogy csak egy út van? És ha azt az egyet elfogadom, azzal azt is jelzem, hogy helytelennek tartom az össze többit? Ki vagyok én, hogy azt mondjam, én csinálom jól? Így aztán nem lettem keresztény…

            • Ez minden kinyilatkoztatott vallásnál így van, nem is lehet másképp, különben nem működnének. Isten küld prófétát, az elmondja mi van, te pedig vagy követed, vagy hitetlen vagy. Legalábbis aszerint a vallás szerint. Ez sajnos komoly vallási türelmetlenséget szül. Ma a muzulmán vallásnál látványos ez, de a kereszténységre is igen jellemző (van olyan katolikus pap, aki szerint jógázni is sátánista dolog, a neoprotestánsok egy része szerint pedig maga a katolicizmus sátánista), meg a zsidó vallásra is (Mózes és az Aranyborjú), ez utóbbi annyiban más, hogy az a vallás egy népnek szólt eredetileg, és ezért az összetartó erőt képviselte. Tehát a “Mi Istenünk azt mondta nekünk, hogy…”
              A világ vallások közül leginkább a buddhizmus az, amely kellően szinkretista, mivel alapvetően nincs istenképe, ezért elvileg nincs harcban más vallásokkal. Ez utóbbi viszont nekem más miatt nem szimpatikus, én erősen himsovinisztának érzem, de ez lehet, hogy rossz személyes tapasztalatokon alapul.

            • Ijesztő? De hiszen az az alapdefiníció, hogy ő akkora formátum. Ő Isten fia, ez szakrális tény. Sose mondta senki, hogy ez valami demokratikus ügy, “tegye fel a kezét, aki szerint Jézus legyen a megváltó”. Ő a megváltó, kész.

              De nem is autrokrata. Hanem meritokrata… az érdemet díjazza. Jézus tényleg minőségileg mást hozott, és elképesztő példát adott, képmutatás nélkülit.

              Én beleszülettem, sose voltak ilyen kételyeim (sőt, ezeket blaszfémiának érzem).

              • Laurence Gardner alternatív történelem és Biblia értelmezése óta többé nem tekintek ugyanúgy Jézus szüleire, korára és személyére. Akkora hatással volt rám (mondjuk a szent grál vérvonal spekulációja hidegen hagy), hogy azóta nekem Jézus egy ember, aki nagyon jól használta ki a lehetőségeit. Ettől nekem ő nem lesz kisebb. Nekem ahhoz nem kell az Isten fia cím. Ne attól legyen valaki nagyság, ne azért kövessék, mert állítása és a népnyelv szerint valakinek a valakije. Viszont propagandának (mint a mitikus Mithrásznál) nem utolsó érv.

                Valószínűnek tartom, hogy azért volt rám hatással LG írása, mert idősebb fejjel (értsd: nem gyerekkoromban, amikor egyáltalán nem zizegtem ilyeneken) már fenntartással kezeltem, ami a Bibliában állt.

            • Elhiszem, hogy egy kereszténynek ez blaszfémia, de én pogánynak születtem, és úgy is nőttem fel, hogy se én, se a szüleim nem hittünk semmiben, és számomra inkább ijesztő és hátráltató, ami elriaszt és távol tart a vallástól. Mert hiszen ha ez így van, ha ő az egyetlen út és hatalom, akkor csak úgy lehet élni, ahogy ő mondja, és ahogy a Bibliában van, máshogy nem. És mi van, ha egy csomó ember máshogy akar, mert ők buddhisták vagy hinduk vagy sámánhitűek?

              Akkor ők a pokolra fognak jutni nyilván, ezt monda a lelkész is, aki mostanában meg akar téríteni engem. Én is pokolra jutok, mert pogány vagyok és feminista és biztosan gyötröm a férjemet, és nem vagyok elég nőies, mert nincs gyerekem, pedig szaporodni kell, mert az van a Bibliában. És oké, még azt is elhiszem, hogy ebben nem lehet demokrácia, és egy isten van, és őt kell követni, és slussz, de én akkor inkább jobban szeretném, ha ilyen isten, akiről itt nekem a lelkész beszél, inkább egyáltalán nem is lenne, aki például elítéli a homoszexualitást, a válást meg a fogamzásgátlást.

              Meg az is ijesztő volt nekem a Bibliában, hogy jött Jézus és azt mondta az embereknek, hogy hagyjatok mindent a francba, és kövessetek engem, mert én vagyok az út, az igazság és az élet. És csomóan tényleg otthagytak mindent, elosztogatták a vagyonukat, és mentek – így belegondolva, hogy érezhették magukat, akiket otthagytak? Bár akkoriban a vallási megszállottságot és az amiatti világgá menést és mártírhalált nem vették annyira komolyan mint mostanában…

              Még ijesztőbb, hogy a a gyerekek hittankönyvében az van, hogy isten azért teremtette a világot, és benne az embereket, hogy őt dicsőítsék és imádják –
              ez olyan tök istenkomplexusosnak hangzik, nem? Egy jó isten tuti nem ezért teremtené meg a világot, hanem valami más, értelmesebb és humánusabb célból, bár lehet, hogy ez túlzó elvárás.

              Csak azt remélem, ha tényleg van isten és Jézus, akkor nem olyanok, ahogy az egyházak tanítják, mert ha igen, az nagyon-nagyon rossz lenne…

              • Pont ezt gondolom, ha vallás jön elő. Hogy ha az Isten olyan, ahogy a Bibliában van leírva (pláne az Ótestamentumban!) akkor inkább ne legyen.

                • Ezek a mondatok kifejezetten azok, amik pláne eltávolítanak a vallástól. Ha megnézed, én kételkedem, ez a mondat viszont rólam tesz állítást, eléggé olyat, mintha maga Isten mondta volna neki, milyen is vagyok én. Vagy mintha ő maga lenne Isten, aki belém lát. Persze ismerek egy csomó nagyszerű hívő embert, köztük rabbikat, lelkészeket és katolikus papokat is, akik ilyet sosem mondanának 😉 Gyanítom, hogy imámot is csak azért nem, mert imámot személyesen egyet sem ismerek. A távol-keleti vallásoktól meg végképp távol áll az ilyen megmondás.

            • aki Jézus életéből és tanításából azt szűri le, hogy a homoszexualitás vagy a feminizmus bűn, az valamit nagyon félrenézett. Jézus élete a szeretetről és az igazság kereséséről szól (már persze az én olvasatomban) és nem mások megítéléséről és lenyomásáról.
              amúgy pedig még az is lehet, hogy Isten is változik. Talán attól is, hogy mi mit csinálunk és mit gondolunk róla.

            • Én is nagyjából úgy állok hozzá, mint Arita.
              Plusz van bennem egy ateista gőg, hogy nekem aztán nincs szükségem istenre, anélkül is tudom, hogy mi helyes és mi nem. És különben is: senki ne szóljon bele, hogyan élek. Tudom, hogy ez valahol gáz, meg eléggé leegyszerűsítő, de akkor is így érzem. Nem is igazán a hittel van bajom, hanem a vallás intézményével. Szerintem jobb világban élnénk, ha a világvallások soha nem alakultak volna ki.

            • Epp most olvasom Saramago: jezus krisztus evangeliuma c. konyvet. Jezus elete ujta gondolva. Meg csak az elejen jarok, de eleg jonak igerkezik.

            • Blaszfémia?
              Még keresztény (vagy önmagukat annak valló) közösségekben is megjelenik az, hogy Jézus nem Isten (pl. jehovisták), de az iszlám is úgy jegyzi, mint fontos prófétát, de nem Isten fiát. Az ateisták részéről pedig logikus, hogy egy nagy hatású ókori filozófusnak tartják, nem többnek. Nyilván, aki híve, az követi gondolkodás nélkül (bát szavait igen sokféleképpen értelmezték már), aki meg nem, az elmélkedik róla esetleg, hogy ki volt ő, és mit akart.

              (Bocsánat, de én a blaszfémia szóból az utóbbi hónapban besokaltam. Veszélyes szó ez…)

            • Azért a teljesen előzmény nélküliséget én megkérdőjelezném, érdemes Jézus története mögé odarakni a hellenizmus korát (nem kisebbítve ezzel erényeit).

              Hajdani szeretett nagymamám szerint ő volt az első kommunista, bár ez mostanában elég csúnyán hangzik. 🙂

        • nagyon jogosak ezek a kérdések és szerintem mindig érdemes mai szemmel is ránézni a történetekre vagy a történelemre
          a példázat viszont szerintem is arról szól, hogy nyisd már ki a szemed, amikor nagyot fordul a világ. Hogy ismerd fel, hogy olyan történt, amitől minden meg fog változni. És állj bele ebbe.
          a francia forradalom idején az arisztokraták (többnyire) pont úgy viselkedtek, ahogy az helyzetükből és neveltetésükből adódott. Mindenféle újdonatúj erkölcsi elvekre hivatkozva gyilkolták őket (majd egymást) halomra a forradalom képviselői. Rossz erre a sok vérre és szenvedésre gondolni, de mégsem tudnánk elképzelni a mostani életünket a forradalom nélkül. Mint ahogy persze a kereszténység is a civilizációnk alapja. Meg a zsidóság is.

          • Ezt nem igazán értem. Tehát a francia forradalom vérengzéseit legalizáltnak érzed a történelem tükrében? Mert én nem igazán. És ha az arisztokrácia “halad a korral”, akkor nem fejezik le őket? De hát egymást is lefejezgették a vége felé. Aztán lett belőle egy napoleoni császárság. Nekem nem igazán meggyőző a francia forradalom, mint az európai kultúra egyik legfontosabb állomása, és igazság szerint ezen a véleményemen nem változtatott az, hogy itt élek. Európa változása nem csak a francia forradalmon múlott, és szerintem lehetett volna ezt jóval kevésbé véresen. Bár lehet, hogy én vagyok túl romantikus.
            A (kereszténnyé nem vált) zsidók szemében Pál nem csak áruló volt, hanem azáltal, hogy a “pogányoknak” (azaz nem zsidóknak) is prédikált és megszüntetett olyan meghatározó alapszabályokat, mint a körülmetélés elvárása, gyakorlatilag az eredeti zsidó vallást rombolta le. Van egy olyan teológiai vélemény, hogy igazából Pállal kezdődött a kereszténység, őrajta múlott, hogy ez egy új vallás lett, nem pedig a zsidó vallás egy ága. Az, hogy a zsidó vallás eredeti formájában is megmaradt, az nem Pálon múlott, sőt, mondhatjuk, hogy az ő akarata ellenére történt. Ezért mondom azt, hogy a pálfordulás lehet radikálisan negatív és pozitív is, attól függ, honnan nézzük.
            Egy másik fórumon nemrég előjött Morvai Krisztina pálfordulása. Ez számára, és az új rajongói számára pozitív, “visszatalált igaz magyar gyökereihez”, azok számára viszont, akik a nővédő jogászt látták benne, nem igazán az. Én az utóbbiak közé tartozom, szerintem csak a szakmai sértődöttségéből jövő antiszemitizmusát próbálta ilyen formában legalizálni, és sajnos nagy népszerűségre tett szert. De az én véleményem az ő jelenlegi tevékenységét nem befolyásolja.

            • “Tehát a francia forradalom vérengzéseit legalizáltnak érzed a történelem tükrében?” Néha egy-egy kérdés már csak fásult fáradtságot tud belőlem kihozni. És egy ilyen sóhajt, hogy vajon honnan de honnan kellene elkezdeni a magyarázatot.
              Ez nekem kb. olyan, mintha Éva testedzős beszámolóira valaki azt kérdezné, hogy “és szerinted tényleg a feszes segg az élet értelme”.

            • pipiribizli, nem először találkozok azzal, hogy ha valaki nem ért, vagy nem akar érvelni ellenem, akkor a szellemi képességeimet kérdőjelezi meg, miszerint “ennek a hülyének úgysem tudom elmagyarázni..”, és ezzel a vita le van zárva.
              Rendben, akkor legyen így.

              Azért az elegáns, ahogy a blog íróját ebbe belehelyezed…

              • semmiféle határozott elképzelésem nincs a szellemi képességeidről, de azt feltételezem, hogy meg tudnád érteni, amit leírnék
                csak tényleg nagyon messziről kéne indítani és ehhez most nem érzem magam kellőképpen frissnek
                meg valahogy a kérdés maga azt a benyomást kelti, hogy nem megértésben, hanem harcban gondolkodunk
                de ha véletlenül tényleg érdekel, akkor belefoghatok

      • Ma is vannak zsidókeresztények, akik teljesen megtartják a zsidóknak szóló törvényeket, kóserság meg minden, körülmetélkedés, héberül imádkoznak – de Jézust tartják Messiásnak.

          • Nem. Csak olyannal beszéltem, aki találkozott személyesen velük. Van egy asszem pünkösdista felekezetű ismerősöm, egyszer ők szerveztek valamilyen közös eseményt zsidókeresztényekkel, ahova az exem is elment, és tőlük kettőjüktől tudom, amit tudok.

            • Igen, tudom, a Móriczon is láttam már őket.
              Vannak még a szombatosok, de ők fordítottak: keresztényekből lettek újra zsidók (vagy legalábbis “zsidózók”) Erdélyben.
              Meg van még sok más is.

              • Vannak még a szombatosok mellett mások is, asszem pont az adventisták, pünkösdisták is kicsit hasonlók. A Hit gyülekezete is eléggé ilyen keverék, bár mintha az inkább a zsidóból lett keresztényeket vonzaná, amennyire sejtem.

            • A HIT gyüli karizmatikus neoprotestáns (ha már muszáj kategóriába gyömöszölni), alapvetően magyar jelenség, de vannak külföldi rokonai, főleg Amerikában. Cionsiták, azaz lelkileg és politikailag a zsidókat (és az újkori Izraelt) támogatják, de alapvetően keresztények. Sőt, szerintük igazából csak ők azok… 🙂

              • Igen, a HIT ilyen, de kifejezetten azt hallom, hogy nagy számú kikeresztelkedett zsidó van köztük, aztán ez akár pletyka is lehet, konkrétan nem ellenőriztem.

  8. Huszonéveim elején megkeresztelkedtem és konfirmáltam (református). Sokat jelentett a hit akkor nekem, rendszeresen jártam templomba, de lassan rájöttem, hogy egyrészt izomból csinálom és valahol pótcselekvés, másrészt láttam, hogy a gyülekezetben is egyre több lóláb lóg ki. A párválasztás volt a legfurcsább, gyakorlatilag úgy ment a dolog, hogy ha egy fiú és egy lány néhány alkalommal beszélgettek, és a lány szépen mosolygott, a fiú meg megvárta a templom előtt, akkor járás lett a dologból, majd eljegyzés, végül esküvő (utóbbi kettő sok idő múlva). Két fiút is megbántottam, mert többször is hosszan beszélgettünk, mégsem lettünk egy pár, shame on me. Tanúja voltam még bántalmazó kapcsolatnak, nyári csendeshéten fürdőruhát viselő lányoknak beszóló, de azért őket leső lelkésznek, a legszebb pedig a reggeli istentisztelet előtt egy kapubeálló elé parkoló, majd az ingatlan tulajdonosának figyelmeztetésére a legmocskosabb káromkodással reagáló gyülekezeti tag volt (Jézus mindenkinek megbocsátott).

  9. Hát nem lesz egy damaszkuszi-útmenti sztori, de velem egy ilyen esett meg, 16 éves voltam akkor.
    6 osztályos gimi első évében jött elő a diákönkormányzat mint új dolog. Érdekelt, az osztályban mindig engem választottak meg. 2 év múlva elnökségi tag lettem, hamarosan elnökhelyettes. Elvégeztem tanfolyamokat, vizsgákat tettem, országos gyűlésekre jártam. Szerveztem mindenféle programokat, vitáztam az igazgatóval az oktatási törvény és a házirendünk ellentmondásairól.
    Aztán jött a nyár és utána úgy mentem be, hogy lemondtam minden tisztséget, és többet sehova nem mentem a témában és semmit nem vállaltam. Ezt senki sem értette.
    A dolog tök hétköznapi lenne, csak én sem értem miért történt, semmihez nem tudom kötni. Addig ez fontos volt, utána semmit sem jelentett. Azóta sem tudom.

  10. Furcsák ezek a hirtelen jött felismerések, amikről többen írtatok. Az ember éli az életét, fogat mos, zenét hallgat, kiflit vesz, velociraptort hajtogat , és egyszer csak minden előzmény nélkül rájön valamire.

    Egy példa:
    Tizenéves koromban láttam egy filmet. Nem volt különösebben érdekes, a címét se tudom, és nem is néztem végig, de volt benne egy jelenet, ami nagyon megfogott. Hülyén hangzik, de rádöbbentett, hogy jónak lenni nemcsak erkölcsi értelemben jobb, hanem sokkal menőbb is, mint rossznak. Mindig is érdekesnek találtam a negatív karaktereket, tudjátok, a sármos bérgyilkos, a tehetséges, de zsarnok hadvezér és az elegáns, hűvös, de kegyetlen iparmágnásnő. Vagy a hétköznapi életben a “szigorú de igazságos” tanártípus és a “maga módján szerető” férj.
    De akkor leesett, hogy az érzéketlenség soha semmilyen körülmények között nem lehet az erő jele, a szigorúság nem tiszteletreméltó, és a rossz cselekedeteket nem lehet egyéb tényezőkkel kompenzálni vagy mentegetni, és a gonoszság soha nem érdekesebb, mint a jóság (nagyon zárójelben: a kettő határterülete viszont rohadtul érdekes). Mert végső soron csak az számít, hogy valaki jó ember-e vagy sem (úgy értem: több jó van-e benne, mint rossz, törekszik-e a jóra). A többi csak máz meg maszatolás. És ez a felismerés mind a mai napig meghatározza az emberekhez való viszonyomat. Milyen jellem vagy? Emberséges? Jóindulatú? Ezt a szavaid, tetteid is bizonyítják? Ha nem, akkor, öregem, nincs miről beszélni, engem nem tudsz meggyőzni, nem tisztellek, nem szeretlek, még csak nem is érdekelsz, akkor se, ha te vagy Einstein vagy maga a pápa. Különös módon fordítva viszont működik: ha alapvetően jó vagy, akkor sok dolgot elnézek neked.
    Mert jónak lenni, úgy igazából, zsigerileg emberségesnek, az már valami, az teljesítmény, erény, erő, egyszóval menő dolog. Sőt, igazából a legnagyobb menőség.

    Nem tudom, ez mennyire érthető (újabban elég nehézkesen fogalmazok, pedig, esküszöm, a fejemben olyan pontos és érthető miden, csak nem tudom leírni 🙂 ). Szóval nagyon különös aha-élmény volt, ennek ellenére régóta nem gondoltam rá, de ez a poszt most eszembe juttatta.

    • Erről jutott eszembe, ezért ehhez fűzöm hozzá. Mindig úgy gondoltam magamra, hogy jó vagyok, de emellett egyetemen is érdekelt a siker. Aztán megismertem nagyon sikeres embereket, és onnantól fontosabb lett, hogy mit érek el. Emiatt viszont már nem is értem el annyit, mert elégedetlenkedtem magammal. Éreztették ők, hogy nem vagyok olyan sikeres, mint ők. Kezdtem nem jóban lenni magammal. Ők kezdtek rosszak lenni hozzám, egy különösen. Én kezdtem rossz lenni. Most ők még annál is sikeresebbek, de nem lettek egy fokkal sem jobbak. Én meg vagyok nem jó és nem sikeres. Ők már nem szeretnek engem, mert amikor megismertek, sikeres voltam, és ma már nem vagyok az. Ha nem ismerem meg őket, akkor most jó vagyok és sikeres, és kedvelnének engem?

      • ez pont olyan, mint egy gordiuszi csomó
        talán úgy lehet átvágni, ha visszatérsz ahhoz, hogy nem méred mások mércéjével magadat
        amúgy ha nem ők, akkor mások. Mindig találsz olyanokat, akik valamilyen mérce szerint sikeresebbek mint te

      • Köszi a visszajelzést, Arita, meg Évának is!
        Jól esett, és tényleg örülök, ha így látjátok. Ciki, de magyartanár létemre az írásbeli fogalmazás a gyenge pontom. Mert nekem ehhez idő kell, mindent hatszor átírok, variálok, törlöm, megint leírom. Az alsós fogalmazásórákat mindig is utáltam, rendszerint harminc percig azon gondolkodtam, hogy miről is írjak, tíz percig csináltam a piszkozatot, a maradék öt percben pedig lekörmöltem egy szöveget, aminek se a piszkozathoz, se az addigi ötleteimhez nem volt semmi köze. 🙂 Egyszerűen túl sok minden volt a fejemben, és a legjobb gondolatokat akartam leírni a legjobb formában, de mivel ez a hülye nyelvi rendszer természeténél fogva végtelen variációt kínál, soha nem tudtam mindet végiggondolni, és mindig hiányérzetem maradt. 🙂
        Aztán az egyetem alatt elég sokat kellett írni (esszé, publikáció, beszámolók), így valamennyire rutinosabb lettem, de azért még mindig azt mondom, hogy ha valaki különös kegyetlenséggel meg akar kínozni, akkor nincs nehéz dolga: írasson velem szakdolgozatot.
        Most az a helyzet, hogy sokat kell fogalmaznom (e-mailt, kommentet, munkámmal kapcsolatos dokumentációt), időm viszont kevés van. Ez egyrészt előnyös kombináció, mert nem tudok pepecselni vele, muszáj gyorsnak és hatékonynak lenni. Másrészt meg állandó frusztráció, mert mindig elégedetlen vagyok az eredménnyel, úgy érzem, hogy összecsaptam, és ha több időm lenne, akkor sokkal jobbat tudtam volna alkotni. Az itteni kommentjeimnél is többször jöttem már rá utólag (főleg mostanában), hogy amit elmondtam, azt sokkal rövidebben, frappánsabban is ki lehetett volna fejezni.
        (Egy dolog van, amit viszont mindig szerettem írni: verset. Ott olyan témát választok, amilyet csak akarok, ráadásul bármikor elkezdhetem, abbahagyhatom, átírhatom. Maga a szabadság 🙂 )

    • Pont így látom ezt én is, csak nekem nem volt fordulat, tudat alatt mindig is az igazi jósághoz vonzódtam. Érdekes (és meglehet, hogy ezért alakult ez ki bennem) hogy pont a saját apám olyan jó példa erre. Tiszteletre méltó öregúr, egyenes ember, óriási lexikális tudással, amit mindig is csodálattal néztem, a semmiből induló, ma már sikeres vállalkozó, aki meg merte lépni és lám, bejött – hát szóval (látszólag) minden tekintetben az a követendő életút meg tisztelet meg minden… csakhogy szörnyen bánik az őt körülvevő emberekkel, elsősorban Anyukámmal, de alapvetően egyikőnk sem kapott sok jót tőle, már ami a szeretetet illeti… és ezzel számomra le is rombolta azt az egész piedesztált amire előbbi érdemei alapján joggal kerülhetne fel a szememben.

      • Igen, pont ilyesmire gondoltam én is.

        Egyébként szerintem tudat alatt én is a jósághoz vonzódtam, csak aztán megismertem többféle embert, meg láttam klasszikus “gonoszos filmeket” és jöttek a gondolatok, hogy “hát, igaz, hogy rossz, de…” vagy “oké, szemét, de nem ÚGY, meg különben is…”. És azt hittem, hogy sok minden csak nézőpont kérdése, és kimagyarázható, meg hogy van “jó rossz” meg “rossz rossz”. Kicsit zavaros volt, de akkor érdekesnek gondoltam, és azt hittem, hogy értem a világot.

        • A filmek általában durván manipulatívak, és mindig vonzónak, átélhetőnek, legitimnek, izgalmasnak állítják be azt, aki “gonosz”. Nem simán gonosznak, nem is más motivációjúnak/érdekűnek, hanem kifejezetten hősnek.

          Pedig a gonoszság leginkább irigység, romlottság és főleg sivárság.

        • Én sokszor voltam egyedül azzal, hogy a jóság vonzott – például párválasztás terén – amikor a barátnőim mind a “rosszfiúkért” voltak oda.

          Könyvekben, filmekben érdekelnek a gonosz karakterek, főleg, ha jól ábrázolják őket – számomra például az egyik legjobban megírt gonosz az Abarat sorozatban Kremátor Kristóf karaktere, nem tudom, ismered-e, magasról veri Darth Vadert és Voldemort nagyurat, Szauronról nem is beszélve – de azért az életben nem szeretnék velük találkozni.

          • Kremátor Kristóf az egyik legjobban megírt gonosz karakter szerintem is. 🙂
            A másik kedvencem Loki a Thorból, de ő nem túl összetett jellem és eleve úgy lett kitalálva, hogy szerethető legyen.

            Én kamaszként amiatt aggódtam, hogy a többieket divatból vonzották a gonosz karakterek én viszont akkor még azt hittem, hogy engem meg ösztönösen. Emiatt aztán élénken tagadtam, hogy bármelyik tetszene.
            Közben rájöttem, hogy dehogy vonz engem egy főgonosz és a rosszfiúkért se vagyok oda, ez csak ilyen kamaszkori identitásválság volt. A másik meg, és ha tényleg beleszeretek egy nem túl kedves emberbe, akkor meg szerencsére nem vagyok annyira ösztönlény, hogy az eszemmel, ne tudjam jobban, így emiatt kár aggódni.

            Egyébként érdekes, hogy mi lehet a vonzódás alapja? Szerintem az egzotikumon és a divaton kívül még a tekintélyelvűség. Mindnyájunkba belenevelik, hogy aki hatalmas és gazdag, annak igaza van, az szimpatikus és nemes.

  11. gy hallottam, minden nagy átváltozást halál előz meg. Szimbolikusan, bár van, akinél szó szerint…

    Burjánoznak a vallási példák, nekem is van egy.

    Ált.isk. negyedik osztályban gondoltam egyet – máig nem tudom miért, se barátaim, se család nem vallásos -, hogy én hittanra akarok járni, és meg akarok keresztelkedni. Kaptam kis gyerek imakönyvet, abból kinéztem a reggeli, esti, különféle alkalmakra való imácskákat és toltam őket annak rendje és módja szerint. Vasárnaponként templom. Majd egy év után egyszerre jött a eresztelő, elsőáldozás. Ám ahogy a keresztvíz megérintette a homlokom, és az ostya bekerült a számba, az egész, ami odavezetett a római katolikus egyház kebelére huss, eltűnt. Vége lett. Soha imakönyvet nem érintettem, rózsafüzért nem morzsoltam és templomba sem jártam. Ez azóta is tart.

    Töprengtem, van-e vallással össze nem függő dolog a tarsolyomban. leltem egyet, Éva utazásról szóló bejegyzése kapcsán csapott belém a villám. Basszus, ha el akarok utazni a Baltikumba, mi a fenére várok?! És feltúrtam a látnivalók listáját, a szállásokét, előfoglaltam, kinéztem a repülőjáratot is és megvettem. nem is kell olyan sokat várnom, és indul a mandula! 😀

      • osszecsomagoltam, haza mentem, kibogtem magam és azóta sem tudok rá magyarázatot adni. nem vagyok rá büszke, komoly sebet ütöttem. de nem tudtam másképp csinálni. ijesztő tudnom hogy ilyesmire képes vagyok és nem kiszamithato mikor és miért. Szerencsére eddig csak egyszer történt

        • Huu basszus, ilyen nekem is volt. Raneztem es jee tenyleg nem is szeretem mar (2 ev utan). Olyan volt mint egy villamcsapas. 5 masodperc mulva mar csomagoltam.

          • Én is szerettem már ki pasiból több év után egy hétvége alatt. Utólag elemezve a dolgot arra jutottam hogy egy régóta készülődő felismerés tudatosodott akkor. Nem ő változott meg hanem én kezdtem egy kicsit más szögből látni őt is, magamat is és a kapcsolatunkat is. Én változtam. Ahhoz hasonlítom amikor tavasszAl előveszek egy farmert, felpróbálom és kicsi és eszembe jut hogy már tavaly is egyre ritkábban hordtam mert folyton szorított. Kissé félelmetes volt hogy én milyen könnyen túl lettem rajta. És hogy a másiknak mennyire fájt. Sajnáltam, de akkor már nem voltam mazochista, nem maradtam vmiféle homályos kötelességérzetből.

  12. A lányok apukája tudott többször is ilyen elszánt 180 fokokat fordulni. Becsülendően őszintén, zsigerből és keményen. (Az apró probléma csupán az az elvárás volt, hogy az egész családnak vele kell fordulni. De szintén őszintén és belülről ám, mert különben szart sem ér az egész. Nem elég, hogy mindig jegyet lukasztunk a villamoson, hanem legyen őszinte belső meggyőződésünk is tizenkét évesen, hogy ez az egyetlen helyes hozzáállás, és aki nem így gondolja, az hülye köcsög.)

    • Egy elég jellegzetes példa: neki mindig fontosak voltak a tárgyak, azoknak a minősége, ára, külseje. Vett magának egyszer egy órát, ami egy éves projekt volt: dédelgetni a gondolatot, kiválasztani, megrendelni stb. Majdnem fél milla volt. Örült neki, én örültem, hogy örül.
      Aztán három év múlva jött egy olyan szakasz, hogy életforma szempontjából is vegyük komolyan az antropozófiát, nem iszunk alkoholt többé, nem eszünk húst, és akkor elajándékozta az óráját. Kedves barátunk kapta, jó helyre került, nem sajnálom tőle; én azért kicsit szívtam a fogam mélyen belül, mert akkor már jó fél éve csak én kerestem pénzt a családra. De hát ki vagyok én, hogy más spirituális fejlődését hátráltassam, nem igaz?

    • Az én gyerekeim úgy gondolják. Mármint nem úgy, hogy aki nem, az hülye köcsög (erről is igyekszem őket ledumálni), de belső meggyőződésük. Jó, elég sokat beszéltem erről, és egész biztos csak a nagyobbikban vagyok. De ő nagyon haragszik emiatt az anyjára meg a nagyanyjára, mert ők meg lógnak ahogy tudnak.

      • Én is mindig lyukasztok, a jó példa eleve adott a kölyköknek. Csak mikor erről beszélgettünk, inkább az volt az érvelésem alapja, hogy ha mindenki bliccel, két hét múlva nem lesz villamos, amire fel lehetne szállni; Lucifert és Ahrimant ebbe a témába nem kevertem bele.
        Egyszer Fenyő Ervin mondott egy jót erről a spirituális tudatosságot mások torkán letolni dologról, hogy ha utazom a HÉV-en, és már Pannónia-telepnél járok, eszembe sem jut lenézni azt, aki még csak Békásmegyernél jár.

    • “Az apró probléma csupán az az elvárás volt, hogy az egész családnak vele kell fordulni”
      Na nekem az exem csinálta és csinálja ma is 😦 Mondjuk a gyerekeknek legalább nem kell, hogy a belső meggyőződésük legyen.

      • Ó, ezeket olvasni. nekem is kellett volna fordulni, de nem tettem. Nem mentem pici, nyomorult faluba lakni, hogy a gyerekeimtől megvonjak mindenféle lehetőséget, sem magamtól a normális állások lehetőségét. Nem választottam a kiszolgáltatottságot, a félkész ház nyűgeit, az emberi kapcsolatok hiányát. Én voltam a kerékkötője minden jónak. De okos voltam, minden nap hálát adok érte.

  13. Ilyen transzcendens élményem nekem is volt tizeniksz évesen, totál tudom, miről szól a megvakulás cucc, tényleg akkora fény kap szemközt, hogy nem egyik pillanatról a másikra megy a regenerálódás. (Ja és nem drogoztam sose).
    Mindentől függetlenül a konyhakő a fejlécben valami istenkirály, most megirigyeltem.

  14. Ezt vártam kb. 8-18 éves koromig a 180 fokos fordulatot, a hirtelen megvilágosodást, mikor hirtelen más színben kezdem látni a világot és jól körülhatárolt célja lesz az életemnek, küldetést kapok, ráébredek valamire amire senki más nem és eközben arra is, hogy hogy adhatom át ezt a tudást. Elképzeléseimben ez nem volt vallásos fordulat, ateistának neveltek és csak 19 évesen volt egy rövid istenkeresésem, már ez után a korszakom után.
    Sose jött el a csodálatos fordulat, ráébredés, amire gyerekként vártam, egyre türelmetlenebb lettem, direkt szokatlan dolgokat mondtam és tettem, hogy hátha ez majd elhozza, de csak azt értem el vele, hogy még furábbnak néztek, mint addig. Az irodalmat hibáztatom egyébként, onnan jöhetett ez a fura vágyódás, hogy minden könyvet kiolvastam, amit láttam.
    Aztán huszonévesen rájöttem, hogy a paradigmaváltást se adják ingyen, lett nagy változás a gondolkodásmódomban többször is, de ez hetek, hónapok, évek kemény munkája volt, semmiképpen se pillanatszerű. Vannak katalizátoresemények amik pillanatszerűek, de maga a folyamat hosszú és időnként kínlódós.

    Spirituális szerű élményeim:
    Volt saját El Caminom, ez nem tudom mennyire spirituális. Csak sima túra volt, semmi zarándoklat és jóval elhagyatottabb vidéken. 10 nap fent a hegyekben minden lakott területtől távol, jó kemény napi távokkal úgy hogy egy idő után praktikusabb volt tovább menni, mint visszafordulni. Megváltoztatott nem is kicsit, de itt se volt pillanatszerű ráébredés csak 10 nap elvonultság.
    Ezen kívül még több transz szerű állapotot tudok felmutatni. Ez se volt vallásos élmény, fura volt és ezek közül volt ami fordulópontot jelentett, de ez se önmagában, hanem egy hosszabb folyamat vége volt, ez volt a mondat végén a pont.

  15. Nekem volt egy ilyen, teljesen megmagyarázhatatlan. Gimiben volt egy lány osztálytársam, akit a második év őszi szünetéig ki nem állhattam. Visszamentünk őszi szünetről, és hirtelen teljesen más szemmel néztem/láttam. Hirtelen nem értettem, mi bajom volt vele (azóta sem tudom), és onnantól kezdve jóban voltunk.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s