hogy mik vannak

Ismertem egy gazdag üzletembert. Afféle mindent kontrolláló típus. Az apja egyenesen üzleti zseni volt, dinasztiaalapító.

Volt neki három fia. A legidősebbnek nagyon körültekintően választott feleséget.

A házasságkötés után nem sokkal a férfi meghalt. Bővebben… →

csak legyél korrekt

Többször kifejtettem már, hogy nem tartom a válást problémának, és főleg bűnnek nem, sőt, a legtöbbször elkerülhetetlennek tartom. Nem haragszom én senkire, akibe villám csap, aki a házasságából kinézve meglát valaki mást, és onnantól már csak őt nézné. Ez nagyon gyakori, nagyon emberi, és leginkább magánügy, nem ítélhető meg, csak a legközvetlenebb szereplőknek. Egyébként is irányelv, hogy jobb nem hazudni, mint hazudni, akkor is, ha gyerekek vannak. Bővebben… →

miért marad?

Van a NaNE-nak erről egy tájékoztató füzete, de mivel tizenhat akciónap van, én is összeszedem, amit erről gondolok. Bővebben… →

vendégposztok hete 2.

Holtomiglan —

Bringásahegyen sűrű kérdőjelei.

„… hetedhét országra szóló lagzit csaptak, és boldogan éltek, míg meg nem haltak.”

Ahol a tündérmesék véget érnek… …ott kezdődik a Csakazolvassa blog.

Esküvő, lagzi, nász, frigy, lakodalom, menyegző, házasságkötés, egybekelés. Minden romantikus film zárása. A nő életében a legszebb nap. Bővebben… →

de nekem első

dühösnek tűnő, fájdalmas bejegyzés

Az én első és egyetlen házasságom a férjem harmadik házassága, és mégis mindenki miattam csóválta a fejét.

Volt ez a hamiskodás, “Lilla történetét lejegyezte”, “István”, jézusom, ilyeneket kellett trükközni, voltaképpen ezért lettem én inkább blogger, és az ilyenek miatt van beakadásom a magazinokkal. Bővebben… →

a boldog szülők hiányának vesztese

2013. júniusi írás

A gyereket nem kellene kitenni ennek a szörnyű cirkusznak, amit a válás jelent — feddett meg minket iskolánk igazgatóhelyettese nemrég a szülői közösség gyűlésén, látva, egyes osztályokban milyen feszültségek terhelik a gyerekeket. Az a sok háborúskodás! Szegény gyerek! Az ő ép kis égboltja, ím, kettétörik. Szülei baltával zúzzák az egységet…

De milyen egységet? Ha egység lenne, nem válnának el. Bővebben… →

hulljon, bizony, sőt: hulljék

Na, itt a címben van egy kis önvita, tehát hogy a hulljon a férgese idiómában a hull vagy a hullik ige van-e — már az Osiris helyesírási géniusza is olvas, úgyhogy majd megkérdezzük –, meg amúgy is a hulljon szerepel az idiómába merevedve, mindenesetre én most nyomatékosítom. Hulljon a férgese, írtam a házasságokkal kapcsolatban Illés Blanka blogbejegyzésére, mire ő a válaszának a Hulljon a férgese? címet adta. A válaszom: hulljon, sőt, hulljék. (Ha esetleg sietsz.) Bővebben… →

az egyenlőtlenség formái 13.: a tenyeremen hordozlak

Szép ruhákat vesz neki, étterembe meg utazásokra viszi. Befizeti a tandíját, életbiztosítást köt a nevére. Telik rá bőven. Nagyvonalú és önzetlen. És a nő mindezt elfogadja és élvezi.

IMG_6195 Bővebben… →

manapság minden második házasság

A mondatot mindenki be tudja fejezni. Bővebben… →

hát béküljetek már ki

I-nak

Ez még egy elemzendő jelenség, amikor végre, hosszas vívódás, talán évek után a világ elé mer állni a pár, és vállalják (avagy a kotnyelesek kiderítik): nem megy tovább, válnak.

És akkor jönnek a jóakarók békítő akciói. Bővebben… →

paradoxon

Olvasói kérdés, és nem először. Nem így írta, de a lényege: ha én annyira elismerem a nők kínjait, és kárhoztatom a csalárd férfiakat, akiknek módjuk, idejük van másfelé portyázni, hogy van az akkor, hogy én egy férfinak a harmadik felesége vagyok, és miattam hagyta ott a másodikat? Annak a nőnek a kínjai nem számítottak, annak a férfinak a csalárdságától nem iszonyodom? Nem paradoxon ez? Bővebben… →

azt mondja rétvári bence

… és mi isszuk a szavait, nyilván, hogy az állam a házasságot tartja fontosnak, ezért az élettársi kapcsolat ne a családjogi törvényrészben szerepeljen, hanem a kötelmi jogban. És hogy  keresztény szempontból az együttélés szerepeltetése a törvényben “ránézésre is rossz, hogy olyan, mintha ez a két együttélési forma egyenlő lenne.” Mindenki úgy él, ahogy akar, de az állam a házasságot támogatja, a többi magánügy. Zárt ajtók mögött, ha kérhetem, felőlem csináljanak, amit akarnak, de ne lássam… Bővebben… →

ő már nem fog megváltozni

2012 őszén írtam, élt még János

anyósom meghalt közben

Igen, tudom. Bő két évtizedig minden keservemre megkaptam végső tromfként a legkedvesebb barátaimtól és hírneves szakemberektől is, hogy az ötvenhat, hatvannyolc, avagy hetvennégy éves anyám már nem fog megváltozni.

Bővebben… →

ha több pénzünk lenne

egy korai klasszikus, 2012. szeptemberi. benne van a könyvben is. nagyon szerettétek, szerintem ez több megosztást hozott volna, mint a normálisék, de ekkor még nem volt facebook.

és ez után döbbentem rá: intelligens emberek sem értik mindig a posztokat.

Ha egy kicsit több pénzünk lenne, akkor nem tologatnám úgy a csekkeket. Tanyasi csirkét tudnék venni, biotojást és legalább a gyökérzöldségek biók lennének. Megvenném végre azt a nyersselyem bodyt, álomfehérnemű.

A gyerekek kapnának olyan igazi, szépséges babakonyhát, tűzhellyel, mindenféle edényekkel, a miénk, amit hokedliből csinált após, olyan szedett-vedett, lejöttek az öntapadós tapéta platnik is. Vennék egy igazi, vadiúj indiót, azt jó áron el is lehet adni majd, ha már Borit se hordozom. Leandert vagy narancsfát az erkélyre. És egy tornabérletet. Lefogynék. És akkor bikinit is. Horgolt, fehér bikinit, most le van árazva a Calzedoniában. És megtanulnék spanyolul. Bővebben… →

azért nagyon röhöghetnek rajtunk

Milyen sokan vagyunk nyugodtak az Alföld-laposságú házasságunkban: nem csal meg, akkor minden rendben, és nem kérdezzük meg: hát velünk mikor szakadt le az ágy utoljára? Ó, ha egyszer belekukkanthatnánk a férjünk agyába! A vadászatra kondícionált, meztelen nők képeivel túltelített, kapuzárás előtti férjünk agyába, az agyának a zugaiba…

El-elrémülök azon az aszimmetrián, ami a nők és a férfiak vágyai és világképe között tud lenni, meg azon is, hogy mintha mi nők ezt a különbséget nem akarnánk tudomásul venni. Engem nem neveltek igazi lánynak, és minden női finomság, esküvői álmok, dúlaképzés, Fürge Ujjak magazin (!) láttán elfog a kínos érzés, hogy ezek röhögnek rajtunk. Bővebben… →

feudális maradványok

Á, 2012 van, most nézem a naptárban. A közbeszéd különböző szintjein, tereiben azonban makacsul tartja magát néhány középkori nézet. Bővebben… →

a szerető sorsa a soha

Most az a friss élményem, hogy egy olyan férfit, aki öt nővel feküdt le életében, viszont ebből három a felesége, nagyobb megvetés sújt, mint azt, aki harminc éve egyetlen házasságban él, és megfektetett ki tudja, hányat. Bővebben… →

édes kis titkok

Látom, hogy ezt újra sokan olvassátok. Van mondanivalóm erről szexmentesen is.

Megkívánják a nőket a férfiak időnként. A nős férfiak meg aztán különösen. Bővebben… →

keressük a megoldást, amúgy is kezdődik az ebé

Régen hallgattak az asszonyok. Együtt hallgattak, ugyanarról, mert féltek.

Ma már el merjük mondani, de csak hosszú évek után, és csak miután neki, sokszor és hiába, így meg úgy, aztán már a barátnőknek, hogy: szeretjük őt, de ez, ami van, ez nem és nem működik. Bővebben… →

de hát szeret!

De sokan olvassátok most ezt, kik vagytok?

Évekig nem tudtam arról beszélni, egyszerűen nem tudtam megfogalmazni, mi is volt pontosan az, ami elől én elmenekültem. Vertek? Nem. Akkor engem nem bántalmaztak. Volt egy kisgyerekünk, színházba jártunk, utaztunk sokat, jókat ettünk, társaságba jártunk, szép holmikat vett nekem az emberem. Mi a baj? Bővebben… →