édes kis titkok

Látom, hogy ezt újra sokan olvassátok. Van mondanivalóm eről szexmentesen is.

Megkívánják a nőket a férfiak időnként. A nős férfiak meg aztán különösen. Most elmesélek valamit, ami nagyon finom, burkolt megnyilvánulása Ebben A Nagy Egyenlőségben annak, hogy a férfiaknak nagyon mást szabad, mint a nőknek.

Nem csak szerető voltam én. Van vagy nyolc olyan felemás férfi az életemben, aki magányos éveimben nagyon vonzódott hozzám, de nem csalta meg a feleségét. Nem, nem csalta meg. Nekem magyarázta, hogy ő nem csalja meg a feleségét.

Egy közösségbe jártunk tipikusan. Derék, okos emberek voltak. Mások nem voltak. Szóval nem azért maradtunk ennyiben, mert az ő házasságukat féltettem.

Ahogy ezek tudtak odalépni hozzám. Ahogy írták az esemeseket. Az még nem megcsalás!

A kapcsolat első szakaszában csak homályos a feleség jelenléte, soha nem beszélnek róla, középen én vagyok. Velem akarnak beszélgetni. Van, hogy bókolnak. Szép vagyok és okos. Később néha utalnak arra, hogy otthon nagy némaság meg ajtócsapkodás van. Néha kiöntik a szívüket, válni akarnak, pokol az otthonuk.

A második szakaszban, amikor zavarni kezdi őket, hogy egyrészt én kevésbé, másrészt ők, a hűséges férjek milyen intenzíven jönnek felém, elkezdik feloldani a kognitív disszonanciát. Mivel bűntudatuk van, és nem akarnak maguk előtt sem hűtlennek tűnni, elkezdik nekem mesélni, hogy a feleségük remekül főz, nagyszerű anya és így és úgy. Középen ők, az ő férji voltuk van. Hallgatom, micsoda egy feleségük van. Becézgetik. Nekem. És a gyerekek! Ők a legdrágábbak!

Mégis ott ülnek estéről estére nálam, vagy néznek az értekezleten vagy a tenorból.

Öreg, neked van egy nagyszerű feleséged, hát legyél vele, miért nekem mondod? Különösen hogy nem lennél itt, ha nem te akarnál, és ha ezt a feleséged megtudná, röpülnének a tányérok ám.

Tehát teremtenek egy helyzetet maguknak, amelyben választaniuk kell, ettől szenvednek, közben persze élvezik is, de az egész csak majdnem: végül bánatosan vagy durcásan nem engem választanak. Sem engem, sem a feleségüket nem hagyják szóhoz jutni a nagy vívódásban.

Ahogy egyetlen visszatükröző mondatomra tagadni kezdték, ők, engem? Szexuális vágy? Dehogy! Ők nem szerelmesek! Ez nem az! Én értem félre! Nekik nagyszerű a házasságuk! Viszik épp Horvátba a családot! Ők soha el nem hagynák! Soha ilyen harmónia, épp most vannak túl egy hullámvölgyön! Hát hogy képzelem? Sőt: egyenesen köszönik nekem, mert annyira megváltozott a feleségük mostanában. Újra dugnak!

Kis szünet.

Ahogy mégis, ezek után is jöttek az éhes esemesek. Éjjel is. Még mindig hűségesek. Az otthoni harmónia a múlté. Ha mégis elbuknának, az én hibám. Ugye, hát miért vagyok ennyire szép? Hát tehetnek ők róla? És a környezet, ha tudták, ha mások előtt is folyt a flört, hát tőlük is megkaptam a magamét, a középkorú nők, akikért senki sem rajongott, csóválták a fejüket: én mit gerjesztem a derék családapákat?

Én?

Postaládámba dugott küldemények? Hívások? Pillantások? E-mailek? Fétisek? Hazafuvar? Én legyek erkölcsös?

Tipikusan a behatolástól kezdődik e férfiak számára a megcsalás, miközben én már egyetlen kettesben töltött órától, hajadonként is bukott nő lettem. Pedig engem nem az erényem, hanem az a meggyőződésem védett meg, hogy csak létezhet valami a gerjedelmen kívül is férfi és nő között. Hát hiszen ő sem akarja megcsalni a feleségét, őneki is a szex a határ — akkor az egyetlen bűnöm csak az, hogy engem ő a vágy tárgyának tart?! Illetve az védett még meg, hogy nem tetszettek, az erősebb erényöv bárminél.

Szóval döbbenten tapasztaltam, hogy nekik minden más belefér, nem köpik magukat szembe, de a titkolózást, a “bent kellett maradnom, drágám” telefonokat hibátlanul csinálták azért. És persze a behatolás is belefért volna végül is, hajaj — ha annyira akarom, hát legyen…

Hogy én miért mentem ebbe bele? Egyrészt nem mentem. Másrészt amennyibe belementem, abba azért, mert semmi sem volt különben.

Semmi.

Ez sem szép tőlem. Én belátom. Azok a szegény jóemberek! Elküldhettem volna őket a nulladik pillanatban. Egyébként meg hetvennégy évesnek kéne lennem, vagy férfivá operáltatnom magam, esetleg kénsavval kenegetni az arcom.

Hogy nekem jólesett-e? Persze. Három évig nem ért hozzám férfi, huszonhét és harminc éves korom között. De tizenhat és huszonegy éves korom között se történt valami sok minden. Több olvasóm, szinte hallom, azt kérdezi, most, hogy nekem is lett férjem, örülnék-e, ha egy éhes, magányos lány örülne az ő közeledésének. Nem, nem örülnék, de a férjemre haragudnék, aki ugyebár közeledett. Nagyon építőek is tudnak lenni az ilyen barátkozások, nem kell minden bokorban szeretőt gyanítani. Remélem, akkora érzelmi és szexuális hiánya énmellettem sose lesz, hogy így keressen valakit. Engem egyébként keresett, kitartóan, kedvesen, és pont ezért. A barátkozással meg nincsen semmi gond, azzal van gond, ha nekem nincs önbizalmam, ha magamat nem szeretem eléggé. Természetesen én is barátkozhatok, és ha tetszem valakinek, az nem bűn, és főleg nem az enyém. Még megkívánás is előfordul, jobb nem letagadni, inkább levonni belőle a tanulságot: mi hiányzik? És nem várom el vadidegenektől, hogy eleve tiszteljék a házasságomat, ők nem a házasságomat látják, hanem simán a férjemet, aki egy magas színvonalú férfiú egyébként. Szóval itt is van egy csomó béna mítosz. A féltékeny feleség vígjátéki alakja (miért féltékeny?), a kiéhezett férfi (miért éhes?), a lesben álló szinglik (lesben állnak-e?). Meg hogy voltaképpen egy szobában kéne ülnünk mint férj és feleség, az a biztos, nem munkahelyre járogatni meg csetelni mindenféle népekkel, és akkor megmaradna a monogám házasság. Hát, én az ilyen tilalomfás hűségben nem hiszek. A vagy ő, vagy énben sem hiszek. Csináljon mindenki, amit akar, csak legyen tisztában vele, mit csinál, hogyan fogadná ugyanezt a másiktól, ne sunnyogjon és tudjon a tükörbe nézni. Esetleg pont jókor, és most bevetünk egy kis nyelvi művelődést: idejekorán elválni, mert ez a szó ezt jelenti, bájosan archaikus dupla ragjával.

Nekik, az én áldozataimnak végül is mindegy volt, nem is a szex volt annyira fontos, csak nekik lehessen valami édes kis titkuk, és közben én legyek, de legalábbis lettem a bűn nemtője. Imádtak, aztán valahogy ilyen vádaskodás lett belőle, hogy ki is akarta ezt, és ki az erkölcsös: én azzal szembesítettem a derék férfiút, amikor átlépett egy határt, hogy ő engem akar, ne kamuzzunk, ő erre engem vádolt azzal, hogy ez miattam van, én húztam őt. Végül pedig az is megtörtént, és ez a legkeservesebb, mert az egyik a főnököm volt, hogy egyenesen lenéztek, haragudtak, amiért indiszkrét voltam, és megtagadtak. Mert nekem az lett volna a dolgom, hogy őrizzem az ő édes kis titkukat. Amit ők elsírtak a feleségüknek végül. És azért is megtagadtak, mert nem feküdtem le velük. És mert a létem szembesítette őket az éhségükkel. Hogy a jó kis kertvárosi életük nem működik. Erkölcsileg én fizessem ki azt, ha lehet, hogy a házasság, nem is csak az övék, hanem mint keret, mint intézmény döcög, azt, hogy ők unják, azt, hogy ők annyira szívesen legeltetik a szemüket a derekamon. Anyám szerint is: az oké, hogy ők vágyakoznak, de nekem kell okosnak lennem, nem szétdúlnom a házasságukat.

Miért is? Ők miért nem okosak? Az ő házasságuk.

Meg volt, hogy akaratomon kívül én lettem a terapeuta, és borzasztó boldogok lettek a kis malőr (affér? liezon? flört? ez a sok idegen szó) után a feleségükkel. Mert ez a majdnem meg a saját bűntudatuk robbantotta ki őket a semmiből. Kifizettem hát erkölcsileg, megvetve, és most meg, régi adósság, megírtam. Rengeteg sok bűntudat forrásai voltatok, ti hamar tovatűnők, mézet lenyalók, felelősséget nem vállalók, ennyi erővel akár dughattunk is volna, már mindegy. De nem rátok haragszom. Nem is haragszom, csak merengek: furcsa, hogy ennyiszer történt ugyanaz, furcsa, hogy nem csak velem. Bevonzottam? Ó, nem (ez a szó amúgy is letöltendő szabadságvesztést von maga után, ha egy napig én leszek a belügyminiszter).

Valami megint lesz itt. Nem én. Valami mögöttes, nagy. Az, ahogy a hűségről, házasságról, nőkről és szexről gondolkodunk. Az, ahogy mégis, mindezek ellenére menekülünk, vágyakozunk.

Nem szépek ezek a kapcsolatok. Amikor a nős férfi újdonságot akar, meg fiatal testet, meg önbecsülést helyrepofozni, részben azért, mert a házasságában kudarcot vallott. Nem csoda, nincs egyedül ezzel, nagyon nehéz házasságban élni. A nő meg mit akar? Egy kicsit királynőnek érezni magát, ha már más nem jut. Játszmák ezek. Levonhatnám belőle: hát, mindig bevon ismétlődött ez a történet az életemben. Ilyen vagyok. Le kéne vonnom a tanulságot. De azért felteszem a kérdést: vajon miért csinálják ezt a férfiak tömegesen? Ők miért olyanok? Ők miért nem vonnak le semmit?

A legegyszerűbb talán mégis a kölcsönös, észvesztő szerelem. A végkimenet ott se sűrűn rózsás, de ott legalább nem használják így egymást a felek, nincs ennyi gyanakvás és vád, mint a felemás férfiakkal.

Az a fájdalmas, amikor kialakult valami emberi, ami nagyon is építő lehetne, amivel egyetlen hiba van, hogy ő hiába tagadja, makacsul meg akar dugni. És aztán vagy lebukik otthon, vagy nem, de egyszer csak eltűnik, és semmis a dolog. Minden. Például az egyik történetemben az is, hogy én jó tanár vagyok. Mert ő inkább elment jó férjnek. Hát, ez meg is látszott aztán az óraszámomon és a fizetésemen.

Legyen már annyi becsület bennetek, fiúk, hogy ha megkívántok valakit, akkor azt bevalljátok. Legalább magatoknak. És nem vele vitetitek el a balhét. És tiszteljétek már őt egy kicsit. Legyetek annyira elegánsak, hogy nem neki vívódtok a feleségetekről. Egyszerre tessék egy nőbe szerelmesnek lenni, a garázs a határ, otthon lehet a feleségbe is.

És ha ez a kettősség veszélyezteti a házasságot, akkor tessék dönteni.

És mi van, ha valóban viszonozza? Legszebb és bevallatlan reményetek őneki mint bűn szakad a nyakába.

30 thoughts on “édes kis titkok

    • Bevonzottam? Ó, nem (ez a szó amúgy is letöltendő szabadságvesztést von maga után, ha egy napig én leszek a belügyminiszter).

      Hahahahahaha, köszönöm ez most megint genial!!!!!!! :)))))))))
      Nagy hála, hogy ezeket megirod Èva!

    • Mindig csodálkoztam azon sok feleség, hogyan tudja kizárólag (na jó 80-90 %-ban) a “másikat” szídni, a férj sokszor szinte maga lesz az ártatlan bárány. Anyósom mesélte, hogy ő sok nőhöz elment személyesen balhézni, hogy mit képzel, hogy elszereti az ő férjét. Mesélte, hogy meg volt döbbenve (de nem csak ő, az átvert nők is) amikor elmesélte némelyik szerető amikkel a férj (apósom) tömte a fejüket…”úgy tudtam váltok”, meg a de hát “nem is éltek úgy igazán együtt (értsd: nincs szex)”. Ez persze nem volt igaz, de annyira, de annyira tipikus. Sohasem váltak el, pedig a végén már gyűlölték egymást 😦

      • Hú ez de nagyon igaz, emlékszem olvastam egy könyvet (sajnos nem emlékszem a címére) ahol egy nagyon erkölcsös, feleségéhez hűséges, külsőre alacsony, kövér és csúnya úriember valami csoda folytán arra ébred egy reggelen, hogy magas, izmos és jóképű. Amikor az első szép, fiatal nő rámosolyog a liftben azt hiszi biztosan van valami röhejes a képén (fogkrém, ilyesmi) a másodiknál már gyanakszik, hogy valami nem stimmel, végül persze tükörbe néz és rájön mi az. DE a lényeg, hogy arra is ráeszmél, a fene nagy erkölcse amire eddig oly büszke volt, csak az alkalom hiányából adódott. Megkeresem a könyvet…

  1. Tul fiatal voltam ahhoz, h ennyire melysegekbe menjunk, 18 evesen… parhuzamosan futtatott valakit (“legjobb” baratnom), aztan lecserelt. A mostani erzesem inkabb a felhaborodas, h ennyire senki alak, h nem merte szemembe mondani, vege. Meg persze fajdalmas az arulas (ertem ezt a sracra, de valahol mindkettojukre). S furamod a csajra jobban haragudtam, mint arra a gyava pasira. Azota enyhult a gyomortaji bilincs, de nem szivesen talalkozom veluk (nekik is csalad, nekem is). Persze a helyzet ismetlodesetol valo felsz megvan bennem.

  2. Sok ido kellett elteljen ahhoz, h ne a csajra haragudjak, ne tole varjam el a szolidaritast, hanem az akkori paromat tegyem felelosse moralisan.

    • én is a “legjobb” barátnőmre haragudtam, mikor 4 év után elvitte az első szerelmemet (19 voltam)……végülis a srác őszinte volt, megmondta nekem, hogy szerelmes belé, én meg bízva a legjobb barátnőmben, mondtam neki, hogy jó, beszélje meg vele, álmomban sem gondoltam volna, hogy kölcsönös lehet a dolog (mert a csaj hangoztatta, hogy ő még az ex-pasimat is békén hagyná, ó, én naiv).. aztán össze is házasodtak, és el is váltak azóta. és mindkettőjükkel jóban vagyok ma már.

  3. Visszajelzés: az a dagadt banya, aki miatt az én endrém | csak az olvassa

  4. Ó igen, ilyen is volt, kétszer is. Édes kis titok. Az első rövid történet, elzavartam. A másikat makacsul barátságnak hívtam évekig, kevés a társaságom, és olyan jó volt beszélgetni. Valaki néha betette ide a lábát, ivott egy teát, dumáltunk. Zavart, hogy a felesége nem tudja, most mondd meg, miért lenne féltékeny, ha egyszer nincs közöttünk semmi? Bármiről lehetett beszélni, idővel még a szexről is, akkor már magam is sejtettem, és végül tényleg, kimondta, hogy kerülgetjük a forró kását. Én meg akkor annyira egyedül voltam már…

  5. Ezt mennyire pontosan megfogalmaztad. Tőlem így rengeteget vettek el régebben (nem jutottam ki ösztöndíjjal kutatni Amerikába pl.), ma már persze nagyon gyorsan leveszem, hogy mi van a háttérben, de még mindig baromira idegesítő, hogy lerakhat akármennyit az ember az asztalra, nem az az érdekes, nem igazán. A legjobb, hogy hiába húzza meg az ember a határvonalat (nálam nős férfiak sosem játszottak), a feleség/barátnő akkor is utál, intrikál, beszól.

  6. Most hirtelen ez a bejegyzés jutott eszembe, ahová való az én legfrissebb bánatom.
    Adott a férfi, aki tudja rólam, hogy odavagyok érte, de ő házas ember és úgy tudom, nem akar tőlem semmit.
    Ha találkozunk, mindig köszönünk, esetleg el is beszelgetünk kedves ismerősként, majd megy mindenki a dolgára.
    Hát ez a férfi ma a kedves feleségével az oldalán ma simán elment volna mellettem az utcán köszönés nélkül, ha én (sajnos ösztönösen) nem köszönök rájuk. Nem arról van szó, hogy nem vett észre, észrevett már messziről, hát hogyne. csak úgy csinált, mintha.
    Anya persze önelégült vigyorral köszönt vissza nekem és élvezkedett egy sort a helyzeten.
    Hát mondjátok meg nekem, miért kellenek ezek a mocskos undorító játszmák?
    Nekünk nőknek egymás iránt miért nincs meg az a szolidaritás, hogy ezekben a helyzetekben ne a másik nő megalázásán élvezkedjünk?
    Na és a férfiak, pláne, ha elvileg tiszta a lekiismeretük, miért csinálnak ilyet? 😦
    Miért kell engem jobban bántani, mint muszáj, miért kell bealázni, még mélyebbre tolni? 😦
    Én nem vagyok felkészülve iylen játszmákra, ha én ismerek valakit, köszönök neki, ha nem, nem… Felfogni nem tudom, mire jó ez.

          • Nem baj, csak végtelenül szomorú vagyok és nem értem a dolgot, mert ráadásul egy művészemberről beszélünk, aki simán elintézhetne azzal, hogy “egy rajongó”:(
            Az illem szabályai szerint egyébként is a férfinek szokás előre köszönni, szóval kétszeresen bántó az eljárás, és nem értem, nem értem, mi szükség rá 😦

            • ne vedd a szivedre, nem ernek annyit. A no diadalt aratott valoszinu, de az is lehet, hogy a pasi meselt neki valamit a rajongasodrol…nem volt szep huzas, epp ezert ha kedved ugy tartja tojj a fejukre ezentul. En mondok egy meg meredekebbet. odavoltam egy krapekert, van mar vagy 20 eve, ugy tunt en sem vagyok kozombos szamara, de egy tavoli varosban elt, ahova tortenetesen, kicsit kesobb engem felvettek egyetemre. egy szep nyari delutan ultem a parkban es o arra setalt a felesegevel (akirol en nem tudtam). messzirol eszrevett es bar kezenfogva setaltak, amikor viszonozta a koszonesem sunyi modon elengedte a no kezet. Na, az ilyen igazi goreny. En nagyon sajnaltam az esetet, annal is inkabb mert a no arcan zavart lattam. Rossz lett volna ha azt hiszi viszonyunk volt. A ferfibol kiabrandultam a novel melyen egyuttereztem, nem erdemelte meg ot az a majom.

              • A szívemre veszem, nem tudom nem arra venni, anynira hüyének érzem moost magam 😦 A többi lentebb, nem tudtam egyszerre mindkettőtöknek válaszolni, ezért Arita után tettem be….

            • Lehet, hogy nem lesz szép, amit írok, de szerintem azért teszik ezt, mert úgy érzik, hogy megtehetik. És azért van erre szükségük, mert jó érzés számukra, hogy van valaki, aki odáig van értük, míg ők nem éreznek iránta ilyesmit, és ők játszhatnak ezzel az emberrel. Hízeleg a hiúságuknak, hogy a másik a gyengébb fél érzelmileg, és hogy ebben a viszonyban az ő kezükben van a hatalom, ők irányítanak, és egy cseppet sem érdekli őket, hogy a másiknak ez fáj. Ha fáj, hát hadd fájjon, leszarják, mert nekik ez olyan, mintha hájjal kenegetnék őket. Ha lenne bennük egy csepp tisztelet a másik irányában, akkor nem élvezkednének a vergődésén, hanem figyelnének arra, hogy lehetőleg minden kontaktot megszakítsanak vele, nehogy hiába reménykedjen. Amúgy olyan pasikat is ismertem, akik ezzel a viselkedéssel – elmondják, hogy nem akarnak a másiktól semmit, de azért kedvesek, érdeklődnek, alkalomadtán elbeszélgetnek – rendszeresen több nőt tartottak talonban, hátha majd jól jön egyszer.

              A nők részéről a leírt viselkedés szerintem szintén a hatalomról szól: “érezteti a vetélytárssal, hogy “én vagyok a jobb, mert nekem jutott, amit te hiába szeretnél megkapni.” Sajnos a női szolidaritás, mint olyan nem minden nőben van meg, sokan inkább alapjáraton is vetélytársként fognak fel minden más nőneműt a férfiakért folytatott harcban.

              • Én ettől az embertől ezt nem gondoltam volna:(
                Ráadásnak most még én érzem kínosan magam, mert ha meg az asszony mégsem tud semmit, estleg éppen ebből foghatott gyanút, hogy mit takargat a férje, mert annyira feltűnő volt az “úgy csinálok mintha”.

                Simán lehetne természetesen viselkedni, helyette ez a méltatlan eljárás… 😦 Komolyan nincs bennük szégyenérzet, ha tükörbe néznek? 😦 A nőben sincs? Ez kell? Tényleg ez kell ahoz, hogy valaki erősnek érezze magát és a kapcsolatát? 😦

              • Másnap felébredve… magamra haragszom kibaszottul, hogy akaratlanul is “belementem a játszmába”, azzal, hogy az utolsó pillanatban köszöntem előre, megadtam az örömöt neki, legyen boldog, beledöngölt a földbe. hogy nem tudtam megjátszani magam, és elmenni szó nélkül mellette:( Áááááá…(

                • ‘Viola! Köszönni egy ismerősnek, akár előre is, NEM tud méltatlan lenni, sem értelmetlen, sem megalázó, semmi. Ez a normális. Ebben a helyzetben a férfi szégyenkezzen. Sejtem a sztorit, mert utaltál rá, gyanítom, mitől ilyen fájdalmas és fontos. A nő is gyanítja?

                • Én nem sokkal ezelőttig azt gondoltam, hogy nem gyanítja, az utóbbi hetekben azonban összefutottam vele párszor úgy, hogy az arcikifejezéésből és ahogy végigmért engem, szinte biztosra veszem, hogy kibeszélhettek engem, vagy legalábbis tudja, ki vagyok. A férje rajongói FB-oldalán keresztül lecsekkolhatott; sajnos nem látogatnak ahhoz elég sokan, hogy elvesszenek a lájkjaim.
                  Gyűlölöm az egész helyzetet, és sajnos elkerülni sem tudom a hasonlókat, sajnos bármikor összefuthatunk.
                  Még az is megfordult a fejemben, hogy elmondom legközelebb neki őszintén, hogy legyen szíves és hagyjon ki engem ezekből a játékokból és tartsa tiszteletben a személyem, de sanszos, hogy csak magamat tenném ki még több megaláztatásnak, mert megkapnám, hogy “észre se vettelek volna, ha nem köszönsz rám”. ami nyilván nem igez, hiszen közel s távol senki nem járt arra, mikor szambetalálkoztunk egy elhagyatott sétányon.

                • …Mármint természetesen nem a feleségre értettem, hogy legszívesebben szóvá tenném neki a dolgot, hanem a férfire.

            • Jaj, de ne haragudj magadra, nincs ra semmi okod. A te reszedrol nem tortent semmi, egyszeruen normalisan viselkedtel, koszontel es kesz azt, hogy ok ehhez hogy viszonyultak az nem a te sarad. Most, hogy kinek kell elore koszonni…? Nekem pl mindegy, en koszonok ferfinak is elsokent ha olyan a helyzet.
              De az is lehet, hogy a no is csak zavarban volt a ferje miatt azert mosolygott, (aki akkora taplo, hogy ugy tesz mintha nem szoktatok volna koszonni egymasnak.) nem biztos, hogy kinevetett teged. En is mindig hulyen vigyorgok ha zavarba jovok, sokan azt kepzelik, hogy rajtuk rohogok, pedig nem. Most nem vedeni akarom oket, de ez is egy lehetoseg. Probald meg kiverni az egeszet a fejedbol, ez ne rontsa el a hangulatod. Jobb tanaccsal nem tudok szolgalni sajna.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s