gondolat címkéhez tartozó bejegyzések

nem olyan nagy ügy

Közzétéve Szerző:
53

Annyi minden zajlik az életünkben.

Mi szerencsések vagyunk, viszonylag nagy mozgástérrel. Minálunk, ugye, nem csak túró van a boltban, de biotúró és 10 százalékos zsíros fajta is, na, mit vegyek? És ha már nem a húsz forintos árkülönbség dönt, akkor miért pont azt veszem? Van valami okom: a gyártó, a fűevő tehén, a GMO, a fehérjetartalom, a fedlap dizájnja, vagy mert már fáztam ott állni a hűtőpultnál, és mindegy volt?

Mindenre reflektálunk, életvitelszerűen tájékozódunk, keressük a számtalan lehetőség és véletlen közül a sajátunkat. Nem is eszünk, hanem táplálékot viszünk be, megfelelő arányban (erre mondtam ám szombaton, hogy a ketogén nagyon szar. Szar, mert nehéz, de jó).

Mivel ápoljuk hajvégeinket, hol olcsóbb és mitől tuti és mi a veszély és hány faktoros a naptej, hova érdemes menni szabadstrandolni, lehámozzuk-e a bioalmát a másfél évesünknek, milyen a jó gyerekpszichológus, ki hogy fogyott le, melyik a jó film, és van-e tengeri sün az északi Adria-parton? Ez megy az ÉVA magazinban is, és minálunk, derék jómódú asszonyoknál minden ilyen Iszonyú Fontos Beszédtéma Lesz, és meghányjuk-vetjük ezeket a szeretteinkkel, a barátokkal és a netes félismerősökkel, kommentek, érvek-ellenérvek, történetek az ismerősökről, anyukám is jár akvafitneszre. Bővebben… →

mert ilyen

Közzétéve Szerző:
7

A should, emlékeztek még? Milyen rég nem írtam a shouldról.

Hogy milyen legyen az a valami, milyennek kell lennie, mit szeretnénk, és azt hogyan kell elérni, és mi akadályoz abban, és akkor arról sokat és negatívat beszélünk, mert az a gond, azért nem megy, ki a bűnös, ki a felelős, és így akarunk valamit folyton, borzasztó. Vagy, ami szintén elég gyakori,  nem akarunk semmit, mert még az is nehéz, de egyes, jól megnevezhető dolgok hiányától szenvedünk krónikusan.

Akarunk, feszülünk folyton, és ezen én csodálkozom. Örök elégedetlenségben mindig ellene menni a történéseknek? Minek?

Hát hiszen a dolgok történnek. Izgalmas és bölcs dolog csak várni, figyelni. És ha helyzet van, lelkes igennel reagálni.

Te meddig izmosodsz még? Nagy izmokat akarsz? Bővebben… →

önös

Közzétéve Szerző:
132

melléknevek sorozat 22.

előtagból? személyes névmásból?, -s képzővel

-s: ‘valamivel való ellátottság’

Esett az eső tegnapelőtt, órákig, hevesen. A fogason didergünk fölfelé, bringások.

De szar ez az eső.

Hm, igen.

Nem tudom, bennem így Medárd másnapján valami egész más van. (Medárd napján hogyha esik, negyven napig mindig esik, Medárd napján pont nem esett.) Először is, röhögök magunkon: az ember járt a Holdon, nanotechnológia van, szívátültetés, Kierkegaard, mégis kiborulunk egy ilyen hétköznapi eseménytől, mint az eső, és az emberiség egyébként is képtelen egy egyben lejövő alumínium tejföltető megalkotására vagy egy okés karácsonyfatalpra. Bővebben… →

az idő 1.: észre sem vettük

Közzétéve Szerző:
97

Balázsnak, mert ő érti

és egy évben is születtünk

Gyanúsan sokszor írom, hogy már a negyven jön, meg “így negyven körül”, ugye? Hogy ekkor már odaint a halál, például.

Vagy kilenc hónapja ezt írom ám. Hogy negyven leszek. Holott én csak harminckilenc lettem, múlt szerdán. Még nem váltottam fel az ötödik tízest, úgyszólván.

De már nem éri meg azt az egy évet oktondi módon kiemelni. Kicsinyes volna. Mint aki retteg tőle. Dehogy rettegek, én…? Hát nem mindegy? Teljes önkény a tízes számrendszer is. (Mindenki tudja, hogy az igazán kerek szám, az például a harminchat. A negyvenegy, na, az szúr.)

Nem akarom elfelejteni, hogy már körülbelül annyi, ennek tudatában, ezzel együtt, ezt el nem maszatolva akarok ilyen lenni, és így érezni magam. Mert különben olyan öregesnek látom a szemem környékét vagy a nyakamat a fotókon. Így meg nem. Bővebben… →

tiszta elviség

Közzétéve Szerző:
297

Az elviség, elveinknek a sokféle, lüktető valóság fölé helyezése, megszállott hirdetése, mások elveivel vagy gyakorlatával való szembeállítása veszélyes és torzító hatású. Ráadásul nagyon gyakran önbecsapás.

Jézus például azt mondja:

…menj el, add el minden marhádat és osztogasd a szegényeknek és kincsed lészen a mennyben; és jöjj, kövess engem!

Annyira emlékszem a tiszta logikámra. Ezen fennakadtam. Ha a keresztény atyafi tisztán következetes volna, akkor mondjuk el kéne adnia házát és kocsiját. Nem adja el, sőt, fizetésemelésért akciózik. Megtértünk, Jézust követjük, minden vasárnap erről van szó. Akkor…? Ha ezt mondja, és mi hiszünk benne, akkor indulás MOST, mezítláb. Apám, a nagy keresztény, miért van még itthon, mit ül a huszonöt fokra fűtött szoba foteljében?

Csak a gyerekek képesek erre.

Jaj, hát nem úgy van az. Ez nagyon szép igevers, meg a tízparancsolat is nagyon szép, minden jogrend alapja, csak hát mégse tiszteljük a szüleinket és nem is szenteljük meg a szombatot, de a vasárnapot se, valamint többnyire paráználkodunk is.

Nem úgy van az. De mások fölött lobogtatni a Törvényt, az remek. Bővebben… →

és akkor a homlokukra csaptak

Közzétéve Szerző:
111

Van nekem meg persze a spanjaimnak, igaz-e, Dórám, Balázs, igaz-e, Réka, Kata, Csilla, Eszter, Mau? néhány vesszőparipánk. Mindig ellenzékben vagyunk, tök fárasztó. Mondogatjuk, éljük, jó nekünk. Érvelünk, hasztalan. Kísértetiesen hasonló a folyamat, amely lezajlott ezekkel.

Nekünk reveláció volt. Bővebben… →

száznyolcvan fokos

Közzétéve Szerző:
110

melléknevek sorozat 13.

ez is melléknév ám, csak a fokosnak van egy mennyiségjelzője

egyes szófajtani iskolák szerint a számnév a melléknév alfaja

Azon gondolkodom, miért van az, hogy valaki, egy már nem fiatal ember szinte egyik napról a másikra hátat fordít valaminek, ami korábban oly fontos volt neki, talán annyira, hogy az identitását jelentette.

Van ilyen? Bővebben… →

most akkor én mit tolok

Közzétéve Szerző:
110

Nem olyan vidám ám a blogger élete, mint azt hinni szokás, vagy éppen mint amilyennek én magam érzem derűsebb óráimban. Most nem a kötözködésre, rosszindulatú nézelődésre gondolok — amúgy ez nem annyira bonyolult, megtanultam mindenféle érdeklődést, idetapadást egyszerűen elismerésnek felfogni. Kérem szépen, vannak érdekes meg nem érdekes emberek, a nem érdekesek másokat basztatni járnak az internetre, egyébként meg menjen ki-ki pszichológushoz, ne itt töltse ki a nem tudom, mijeit.

Például, komoly válság 2013-as szövegeimet olvasnom. Az volt a hőskor, amikor minden kommentelő odavolt tőlük, és én is. Például ettől. Figyeljétek meg a kommentek ujjongását (hogy is ne hittem volna el?), és hogy mennyire lereccsentem a tumblis bírálattól. Azért raktam ki a posztot, mert gondoltam, ez jól sikerült. Nos, ez nem jó szöveg, sajnos. Hogy nem láttam akkor?

Meghaladjuk magunkat. A blogger kinövi a régi szövegeit, az olvasó meg az egész blogot, úgy, ahogy van.

Mennyivel jobb ez. (Mit fogok erről gondolni egy év múlva?)

Amikor benne vagyok egy témában, korszakban, szövegben, hangulatban, nem látok ki belőle. Tudatos vagyok, de csak azon keretek között. Később kívülről ránézek az egészre, és néha feszengek. Hogy jutott eszembe úgy poénkodni, miket állítottam itt magamról, de szar ez a jelző, nem értették-e amazt esetleg úgy…

Nem azért írok, hogy bántsak másokat. (Vagyis, nehezen elkerülhető a szándék, hogy megmutassam, hogy jól vagyok, és akik meg rosszat akartak nekem, esetleg dugják fel az egyik négy és fél kilós súlyzómat.)

A blog, illetve a személyes blog egóközpontú valami. Ott a figyelmem magamon mindig. Arra akarok kilyukadni, hogy nem tudhatom, csak néha jelzi vissza egy-egy olvasóm, hogy hogyan hat rá az, amit írok. Fáradhatatlanul keresem az életemben, ami érdekel, ami jó nekem, ami szép, ami ízlik. Erről írok, mindarról, ami nekem a minőséget jelenti, de nem azért, hogy előírjak, divatot teremtsek.

Újabban, ugye, mámoros vagyok attól, hogy a testemnek van még jövője, hogy mennyire nem reménytelen erősödni, feszesedni, és milyen más közérzet ez a könnyűség, állóképesség-javulás. Bővebben… →

dackor, kamaszkor, aggkor

Közzétéve Szerző:
105

benne van a könyvben

Azt mondják, minden fejlődéslélektan, kismamakönyv, védőnő állítja legalábbis, hogy a dackorszak törvényszerű, amellett fontos lépcsőfok a gyermeki én fejlődésében. Nem akarja, tiltakozik, hisztizik, próbálgatja a határokat.

Szerintem kulturálisan vakok vagyunk: ebben a világban ennyire rossz kisgyereknek lenni. A dackorszak civilizációs ártalom, mint a cukorbetegség. Bővebben… →

hová tűnt az emelkedő?

Közzétéve Szerző:
19

Ki tudja, mire volnék még képes?

Mi lenne, ha megpróbálnám a többit is…?

Ezek a nekikeseredések, félelmek, úgy maradt rossz érzések… Ó, vissza kell térni, újra nekimenni, akkor is.

Nem félni.

Visszatértem az esküvőm helyszínére, Fertőrákosra, a Fertő-tóhoz, Ráspihoz. Bővebben… →

megmondhatja-e

Közzétéve Szerző:
88

Sok bántó mondatot kaptam életemben. Meglep, milyen erős reakciókat váltok ki egyesekből. Hogy újabban hányan akarnak belém szólni, definiálni, interpretálni, terelgetni, befolyásolni próbálni engem. Hogy én milyen vagyok, mit tettem, mit miért csinálok. Mondván: én megmutatom magam, ne csodálkozzam. Mindenhol engem látnak, szerintük én mindenhol ott vagyok, keresem a konfliktust.

Néha azt érzem, persze, mondják csak, joguk van, sokféle a vélemény, ez is egy közte. Máskor meg azt, hogy hagyjanak már, igazságtalanok, nem értik az egészet — bekapcsol az önvédelmem. Bővebben… →

rivalizálva versenyez

Közzétéve Szerző:
127

Már az óvodában elkezdődik, aztán az iskolában alapvető lesz, és aztán egész életünkben ez megy. Bővebben… →

akció, reakció

Közzétéve Szerző:
30

aritának

Ha egy vonalat kell húzni az életemben, akkor az huszonhárom éves koromban volt.

Addig voltam diák.

Aztán is voltam diák, de akkor már csak nehézkesen.

Akkor, 1999-ben lettem egyszerre élettárs és tanár, később meg szülő, és végül, most blogger.

És menni kellett, és kitalálni és megszervezni és összerakni és tudni és lelkesíteni és megalkotni.

Felvetni a témákat, elindítani a gondolatokat, Bővebben… →