önös

melléknevek sorozat 22.

előtagból? személyes névmásból?, -s képzővel

-s: ‘valamivel való ellátottság’

Esett az eső tegnapelőtt, órákig, hevesen. A fogason didergünk fölfelé, bringások.

De szar ez az eső.

Hm, igen.

Nem tudom, bennem így Medárd másnapján valami egész más van. (Medárd napján hogyha esik, negyven napig mindig esik, Medárd napján pont nem esett.) Először is, röhögök magunkon: az ember járt a Holdon, nanotechnológia van, szívátültetés, Kierkegaard, mégis kiborulunk egy ilyen hétköznapi eseménytől, mint az eső, és az emberiség egyébként is képtelen egy egyben lejövő alumínium tejföltető megalkotására vagy egy okés karácsonyfatalpra. Esik, a közlekedés megbénul, emberek nem érnek oda, pánikban telefonálgatnak egymásnak. Kontrollhelyzetben szeretnénk lenni, abban is vagyunk, és ebbe belebosszant a természet. Tudtuk, hogy eső lesz, mérjük, figyeljük, ez még csak nem is olyan, mint a méteres hó márciusban, és mégis összezavarodunk, nehezen viseljük, nincsenek jó stratégiáink. Azt szeretnénk, ha nem lenne eső, mert minket zavar.

Én a nagy, lassan nyikorduló gépezet tudatában vagyok folyamatosan, együtt lélegzem széllel, erdővel, és valami dzsungelneszeket, sivatagokat, hósipkákat is gyanít bennem, ha erősen figyelek. Kiszáradt földeket és ivóvízhez nem jutó ezreket. Én kevésbé érzem ebben az egészben az egyes embert, és különösen magamat, pedig ronggyá áztam, haza kell érni, és nagyon fáradt vagyok a súlyemelés után. Ha mégis embert érzékelek, akkor is úgy valahogy, ahogyan környezetből volt még másodikban, hogy a nyár eleji esők mennyire hasznosak: nagy embercsoportokra, jó termésben reménykedőkre, zöldellő növénykékre, fellélegző vadvirágokra gondolok. Búzára, annak ellenére, hogy nem élek gabonával.

Mondjuk leveri a pollent.

Az jó vagy rossz vajon? Ja, hogy akkor nem jönnek a méhecskék, nem lesz gyümölcs vagy valami….

Mert folyton szipogok.

Tehát ő allergiás, és ebből a szempontból jól jön neki az eső. A méhek amúgy is felfordultak már rég.

Én nem is értem, amit ez az ember beszél. Jó, éppen nem azt mondja, hogy az eső direkt az ő bosszantására van, vagy neki segít, azért esetik valakik, de hogy lehet ennyire nem-globálisan szemlélni a világ történéseit? Ennyire nem alázattal lenni a nagy méretek iránt? Felpanaszolni a természeti jelenségeket? Nekem jól jön, nekem nem hasznos, viszlát? Szavazzuk meg, hogy ne legyen tél!

Én fő üzenetként folyton azt mondom, etikusabb a magunk dolgával foglalkozni, mint mindig másokat nézni. Habozás nélkül választom újabban a magam jóllétét vélt (meg főleg mások érdekéből rámerőszakolt) erkölcsi kötelességek teljesítésével szemben, valamint elég komolyan gondolom, hogy szuverénül lehet csak élni. Most mégis azt kérdezem: gondoltok-e néha másokra, a világra? Másféle emberekre, mint a magatokfajta, más lényekre? Hogy létezik más szempont, mint a ti másfél négyzetméteres érdeketek? És tanítjátok-e a gyerekeiteket arra, hogy nem csak az ő ismerős létállapotuk van, nem csak a mi szempontjaink érvényesek?

Ugyanezt csinálják amúgy a fiam iskolájában a szülők: az én gyerekem jól viselkedik, neki nem lesz baja, viselkedjen mindenki jól. A tanárnak igaza van, hiszen ő a tanár. Judit néni kicsit feszült, de belátta, és akkor ennyi. Hogy a tanár mit csinál egyébként évek óta, hogy a többi gyerekkel mi lesz, sőt: hogy akár az én szabályos gyerekem hogy érzi magát jóltanulás közben, milyen ára van az ötösének, nem nagyon érdekel, a lényeg a felvételi pontszám. Igazság, méltányosság, egyenlő bánásmód? Ne vicceljünk.

Nagyon hálás vagyok a középiskolámnak, a biológia–kémiatanáromnak, a társadalomismerettanáromnak, történelmi jelentőségű filmklubok szervezőjének, ezen kívül számos olvasmányomnak, a világirodalomnak mint olyannak, példakép-gondolkodóknak, hogy megtanítottak világban, globális szisztémában, társadalomban gondolkodni, egyénileg, ellenszélben is cselekedni, és készségszintté emelni a felelősséget. A biológia–kémiatanár, természetközeli, nomád napok szervezője egyenesen azt mondta, ha adatott talentum, azt köteles vagy a köz javára használni, valamit a világban mozdítani, értelmesen élni.

Az anyaság csak fokozta ezt. A gyerekeimnek nem papolok, de minden csapot elzárok, minden mosdót (mármint ami nem itthon van) fényesre törlök, minden széket a helyére igazítok és nem bírom otthagyni az eldobott cigis- meg sörösdobozt. És van hova és külön dobni — “la szelekszión”, mondja már a kicsi fiam is, “mert nőnemű”, és mert műveltsége franciás.

Az én iskolám egész kivételes, rendszerből kilógó, elit intézmény volt, ma már nem létezik abban a formában. Bár ilyenné nevelné a maiakat a mai iskola, gondolkodóvá: felelőssé, érzékennyé, nem bebiztosított, rivalizáló, “sikeres” törtetőkké, önös, frusztrált könyöklőkké, rossz spirálok megfeleléskényszeres foglyaivá.

cropped-felhc591k-c3a1rkc3a1dia-fc3b6lc3b6tt.jpg

132 thoughts on “önös

  1. De amikor a mondott tanárom táborozásról szóló kiadványát lektoráltam, javítottam azt a részt, hogy “ha a patak keresztezi a tábor forgalmas útvonalát”, mondom, András, az útvonal keresztezi a patakot, érted, az volt ott előbb, mi jöttünk bele a tájba. Értette.

    Általában viszketni kezdek, ha a természet jelenségeit mint akadályt, bosszantó tényezőt kezelik (minek oda az a hegy).

        • Kb. innentől, a folyamszabályozásoktól számítható a teremtett táj fokozatos elpusztulása, a mikroklíma lassú változása, az életlehetőségek korlátok közé szorítása, a termett talaj lassú kimerülése. A táj, amit felélünk, azonban azt, nem ismerjük. Ha ismernénk, akkor vajon felélnénk ? Hagyunk még valamit a most még kicsinyeknek…?

          • a nagy lelkesedéssel nemzetiparkosított területek is gyomosok, özönnövényesek lesznek pár év után, vagy csak simán egyhangúbbá lesznek. a np csodálkozik: hát milyenné lett a táj, nem ez van a leírásban. mennek a gyomirtóval, emberekkel, visszaigazítják “a természeteshez”. párévente. merthogy ugye ott már lakni, gazdálkodni nem lehet, vagy szigorúan szabályozott (valamilyen módon…). és valahogy nem jön le nekik, hogy az a táj azért volt olyan táj, mert és ahogy az ott lakók, élők gazdálkodtak rajta, ahogy birtokba vették, ahogy élték évszázadokon (évezredeken?) át. állatokkal, gyümölcsössel, elárasztással, szántóval együtt. amiket és akiket ők elüldöztek onnan, mondván: védelem.
            // azt tudtátok, hogy a folyamszabályozásokig (ipari mezőgazdaság előretöréséig, azaz 19. sz. második fele) nem volt éhínség a Kárpát-medencében? (sőt…)

            • De lejön nekik, pontosan tudják, hogy mit kellen csinálni, csak az állatok nem termelik ki a tartási költségeket, az árasztás lehetetlen (ill. nem is, kicsiben azért csinálják, de megint pénzkérdés is), a kezelést pedig végképp kiveszik a kezükből, illetve az előbbiekre nem kapnak pénzt. Meg ki akar ma gulyásnak menni? Minden nap, mindenféle időjárásban, napi 12-16 óra, 20-30 km a gulyával, nyájjal. télen a szürke karámban van, nem istállóban, akármilyen idő van, ott kell megetetni, jeget feltörni a vályúban, 700-800 kilós állatok, fél-egyméteres szarvak között. A fizetést sejtitek, ugye? Sem pénz, sem ember nincs arra, amit csinálni kellene, és amiről tudják is, hogy csinálni kellene. Ezzel együtt, benádasodott tavakat tisztítanak, bokrosodást állítanak, fordítnak meg állatokkal, mert TUDJÁK, hogy mit kell csinálni, csak pénzt erre LIFE és egyéb pályázatokból szereznek, uniós forrást, mert magyar nincs. És tudnak a fokgazdálkodásról, a szikes jelentőségéről a vadon élő állatok életében. De ha egy közgazdásznak vagy iparszerű (“modern”) mezőgazdásznak beveted, hogy fokgazdálkodás, akkor helyből szívbajt kap úgy általában, és csak másodszor akkor, mikor az ártérben levő nyaralójára gondol. Nem szólva arról, hogy valóban, azért a viz terelésében, szabályozás helyett felhasználásában már nincs meg a gyarkorlati tapasztalat, ez igaz. Pedig már vízgazdák is mondják, hogy a global change miatt IS nagyon ideje lenne végre a beérkező vizeket hsznosítani, itt tartani, nem pont arra törekedni, hogy minél gyorsabban átfollyanak az országon (kvázi csatornákban), akkor nincs vele gond.
              Az éhínséggel vigyáznék, egyrészt gondoskodott róla a török-tatár (a lakosság és a művelhető terület aránya), másrészt nem tudom biztosan, hogy egyes járványok, így tudtommal a pestis sem kímélta a Kárpát-medencét sem, mennyire függtek össze, ha nem is éhínséggel, de alultápláltsággal.

            • blaci: oké, javítom, lehet hogy a np-osoknak lejön, de a budapesti geográfus egyetemi oktatóknak… hááát…
              az éhezést egy gazdaságtörténésznél olvastam, Kövér György (Iparosodás agrárországban, Mo társadalomtörténete), emlékeim szerint a hódoltság területét és idejét is belevette mint éhínségmentes, de nem emlékszem pontosan. lehet egyébként hogy az volt a szempont, hogy olyan gáz nem volt soha, hogy sokan az éhségtől magától haljanak meg.

              • NA azt én nem tudom, hogy mit tudnak az egyetemi oktatók Budapesten 🙂
                Az éhínséget elhiszem, de ismétlem, azért a népsűrűséget is érdemes megnézni hozzá. Nem tudom, lehet, hogy ahhoz képest is szuper volt a termelés, de így önmagában ez a tény, hogy nem volt éhínség, ez nem mutat meg mindent. a hódoltság alatt meg pont azt értem, hogy akkor bizony nagyon lecsökkent e népsűrűség, amit gyengébb termelési mutatók mellett is könnyebb lehetett eltartani. a szabályozásokra meg részben épp azért lett szükség, mert szántóföldi termékekkel egyszerűen egységnyi területen több ember létszükségletét lehet megtermelni, mint réten, lápon, árterületen. Tehát nem a lecsapolások miatt lett éhínség, hanem a megnőtt népesség miatt, a lecsapolások, a több elélmiszer ELLENÉRE. Mármint ez is egy lehetőség, amit nem tudok megítélni

            • csillagdűne, végülis nincs sok, akár ide is tehetem. Valszeg csak türelmetlen vagyok, mert a hozzászóló eddig mindig csak azért jelent meg, hogy valamiről, amit posztolok, közölje, hogy miért “butaság”. Mindig csak ilyen kis aranyosan, de azért minősítve vagyok:
              “Valamit nem stimmel… Ez a térkép azt mutatja, hogy melyek voltak valaha az áradások által fenyegetett helyek, így tehát nyilván nem állt vízben az egész medence egyszerre.
              De ami legfőképpen nem stimmel, az a “Budapest” felirat ezen az állapoton. smile hangulatjel”
              és
              “Először is: éhínség a folyamszabályozás előtt is volt meg azóta is van. Ha a társadalmi (közgazdasági) okokat ki is vesszük a pakliból, ez akkor is inkább szezonális meteorológiai kérdés, mint hidrogeográfiai.
              Másrészt: hány halálos áldozat vagy árvíz által összedöntött ház volt a dunai-tiszai folyamszabályozás előtt és utána?
              Szerintem butaság a folyamszabályozást egyértelműen negatív jelenségként beállítani.”

            • matifa: hát igen, vszeg nem érdemes vitatkozni vele, mert klasszik troll, lsd első hsz. a második csomagra vannak amúgy ellenérveim (a “pl. nem költözek ártérbe hahaha”; illetve a “ha ennyire szereted a folyószabályozást, irány a Jangce alsó folyása, haver!”) meg fogom keresni nektek a Kövér Gy. idézetet, most már engem is érdekel, hogy jutott erre következtetésre (az éhezésről).

            • blaci: a lecsapolások után a “több kaja lesz nektek és még biztonságosabb is” tipikus bullshit szövegelés volt. a lecsapolt területek nagybirtokosok, de inkább nagytőkések kezébe jutottak. az ilyen birtok kevesebb embernek adott munkát (pl. mert jöttek be a gépek is, de amúgy is ugye monokultúra/szerű volt), s még attól is elvette a megélhetést, aki ott fokgazdálkodott. aztán a megtermelt gabonát szépen a csatornákon felhajózták, meg vasútra tették, és eladták külföldre. a 19. századi éhínség oka lényegében ez: sokkal jövedelmezőbb volt eladni bárhova máshova, mint a saját szegényeik éhségét csillapítani. (egyébként így a szegényebb emberek táplálkozása is egyhangúbb lett, gabona alapú (hatását vö. sportrovatok), míg addig azért voltak a falunak közös területei, meg lehetőség pl. csíkok halászatára, vagy jó füves legelő használatára, stb.)

              • Aha. hát igen, ez kb. az Angliából is ismert “eredeti tőke felhalmozódás” magyar módja. Az egyhangúbb táplálkozás, na az egyértelmű, az is volt, már magával a földművelés terjedésével (ami az ókor hajnalán asszem inkább oka mint következménye volt a társadalmi egyenlőtlenségek mélyülésének, legalábbis több cikkben is ilyesmit olvastam mostanában) megindult ez a folyamat.

          • Emlékszem egyszer régesrégen, még 1-essel kezdődött az évszám, késő éjjel a TVben egy csak enyhén megszállottnak tűnő Duna-körös tudósemberre (a nevére nem), aki arról beszélt, hogy elkezdődött Magyarország elsivatagosodása, és a lecsapolások lökték be ezen az úton. Ezt a térképet elnézve már tényleg nagyon nagy a különbség.

            • jó, hát azért ez nem évi 365 napon volt így 🙂 de valóban, az ártéri gazdálkodás (fokgazdálkodás) olyan kisebb tározókból álló rendszert hozott létre a medence síkságain, ami nem csak konkrétan vízgazdálkodás szempontból volt előnyös, azaz jobban és több helyre jutott víz; de az egész mikroklímára is jelentős hatása volt pl. a párolgása által (kicsit hűtött + több -kevésbé heves- esőt is generált).
              egyszerűen nem lehet átvinni az állami felső vezetésen bármilyen ilyen irányba mutató (azaz a hagyományoshoz közelítő) fejlesztési javaslatot. pedig munkát adna, változatos gazdálkodást tenne lehetővé, és nem csak átzubogna rajtunk ez a sok víz, néha rettenetes károkat is okozva. (elszigetelt példákról tudok, pl. egy geográfus-gazdálkodó tanáromról Nagykörűn, aki a saját maga följén próbálja megvalósítani ezeket az elveket: legelő, szürkemarhák, gyümölcsös, halgazdálkodás, stb.)

              • “egyszerűen nem lehet átvinni az állami felső vezetésen bármilyen ilyen irányba mutató (azaz a hagyományoshoz közelítő) fejlesztési javaslatot.”
                Ez a gond, nem a természetvédők hozzá nem értése.

              • Mármint mi benne a hülyeség szerintük? Tény-térkép. Ezért “kellett” a szabályozás, különben mi értelme lett volna (az akkori logikával persze)?

                • Macerás lenne oda-vissza másolgatni a kommenteket, de ha van ötleted, hogyan tereljük egy helyre … mondanak okosnak tűnő ellenérveket, amiben szintén lehet valami, akkor is ha nekem nem tetszik, mert valóban úgy érzem, ennyi szárazság ami most van Magyarországon, nem indokolja a fehérlovas-gyémántkantáros lovas sztorit Szvatoplukkal 🙂

                • Folyó még csak-csak (bár inkább kanális), de földön beton, aszfalt, tehát fű sincsen, miért adjuk azt a fehér lovat?

                • Ez a térkép tudtommal korabeli leírásokon, térképeken, illetve talajvizsgálatokon, ilyeneken alapul, és hát az i tény, hogy a réti csak (káposztás csík és hasonlók formájában) gyakori kaja volt, márpedig ahhoz sok víz kellett. De maga a tény, hogy óriási meló volt a folyamszabályozás, az is mutatja, hogy nagyot nem tévedhet ez a térkép. A Vásárhelyi terv II is nem kis részben a régi állapotokhoz való közelítést jelenti

                • Nem bírom igazán cérnával a vizes vitát, mindig akad egy-két Okoskatörp, aki csak ellentmondani jár oda, de ha gondolod, bejelöllek vagy kirakom nyilvánosba, és beírhatod ezeket te.

                • Nincs kedvem okoskatörpökkel vitázni 😉 Köszönöm, inkább kihagyom 🙂

      • Na, igen az is érdekes, mikor bevásárlóközponttól, családi házakon át, nyaralók ezrei épülnek az árterületeken (lásd. Római part), mert rövidtávon olcsóbb, és mindig nagy csodálkozás és jajgatás van amikor jön a víz…

    • Kaliforniában, az erdőben a vezetőnk benézett a patakba, és kijelentette, hogy nem mehetünk balra, mert arra vaddisznók fürdenek, és nem akarjuk megzavarni őket. Igazi kultúrsokk volt, elképzeltem ugyanezt itthon: nem megyünk arra, mert épp nincs nálunk puska, és még felöklelnének a büdös dögök.

    • A múltkor egy néni sütőport szórt a házuk sarkába , hogy a hangyák ne másszanak be a konyhájába, mert milyen bosszantóak már.
      Én meg arra gondoltam, vajon a néni háza mennyire bosszanthatja a hangyákat?? Elkeserített, és mindig, amikor valakinek nem jut ez eszébe.
      Jó, engem is idegesítenek a molylepkék, mert féltem a ruháimat. Meg a hordozókendőimet! 😀

      • (talán még mindig jobb egy kis sütőpor lokálisan, mint vmi brutkó rovarirtószer kifújva – vö. szúnyogirtások és következményeik.)

        • Nekünk a kollégiumban voltak hangyáink, együtt éltünk velük három évig. A falvédő mögött laktak, az asztalra vezető útjukra tettünk sütőport, arra nem jártak, de a földre hullott kenyérmorzsát, egyebet szedegethették. Nagyon jól elvoltunk, mindenki a maga területén, és szerettem nézni őket, ahogy hordják fel a nagy morzsákat a falvédő mögé.

          • Egyszer apukám kipróbálta. A fiam különös kapcsolatot ápol minden élővel (szerinte a növények is éreznek, a hangyákra is vigyázni kell) és nagyon sírt, amiért a hangyákat bántják. De nemsokára megnyugodott, mert a hangyák ugyanúgy folytatták a hangyáskodást, mint a sütőpor előtt.

        • Hangyák – a régi házunkban egyszer nagyon letámadtak bennünket, sokféle módszert kipróbáltunk a kinntartásukra, de nem vált be. Majd jött két tavaszi hosszú hétvége egymás után, és az elsőn ügyesen kiborítottam egy adag ecetet véletlenül – nem volt vicces, mert a szemembe is fröccsent (rohanás ügyeletre, szemcsepp, stb.), majd a második hétvégén takarékon hagytam az olaj alatt a lángot, és meggyulladt – jó, hogy nem égett le a ház, időben észrevettük, de iszonyat füst volt. Egy konyhafestéssel megúsztuk.
          Na ez a két dolog így egymás után még a hangyákat is elüldözte 🙂 – évekig nem volt utána benn egy sem.

          • Nekem vannak, minden télen akad egy-két hangyaösvény a konyhában. Próbálkoztam már sütőportól elkezdve, csalétken át mindennel, még leginkább valami fogamzásgátló hatott, amit lehurcolnak magukkal a járatokba is, biztos jó íze lehet, és az a hatása, hogy a tojásokból nem kelnek ki az új hangyák. Ennek megfelelően 4-6 hétig csak ritkulnak, aztán fogynak el.
            De nem vagyok benne biztos, hogy nem egyszerűen csak tavasz lett eközben. Ilyenkorra már egy fia hangya nincs és nem volt egyik évben sem. Elég egyértelműen tél közepe-vége felé kezdenek vonulgatni, amikor gondolom, már besokallnak kint és elfogy a kaja (ezt azért valaki elmondhatná a tücsöknek – a hangya sem épp olyan sikeres), és amikor újra érdemes kimenni, mennek.

  2. Én sajna kiborulok az esőtől, bármit is csinálok. Najó, nem a nyári záportól, az remek, utána újra nyár jön. De ősszel … volt egy ötnapos eső szeptemberben, emlékszem, a végére már mindenen sírtam, minden reménytelen volt. És ezen nem tudok agyból felülkerekedni.
    Ellenpont: ilyenkor folyton képeket kérnek az arab barátaim és ujjonganak, irigykednek és potyognak a lájkok meg a “you live in heaven!” 🙂

    • Eljött az az idő, amikor a vidéken élő barátaid is ugyanezt teszik. Nem várható el, hogy mindig észben tartsunk legalább háromfajta nézőpontot és összefüggést. De aki ki van borulva az esőtől (szíve joga), annak pl. nem etikus sajnálkozni az esőtlenség közvetlen és jól érzékelhető következményein. Kiszáradt folyón, méregdrága gyümölcsön, mittomén, ilyesmin. Errefelé egyébként pont a legnyomorultabb falvakat verte el a jég pár hete. Semmi – írd és mondd – semmi nem maradt a földeken. Olyan helyeken, ahol az emberek egész éves bevétel, fűtésszámlája, mindene ezen múlt, a nyári munkán. Mert egyébként a települések 8o%-a munkanélküli. Eddig nem zártuk az ajtót, autóban a ház előtt a kulcs. De most éhezés lesz (eddig is volt, de a falak közt maradt) és azok is át fognak lépni egy határt, akik eddig nem tették. (Magyarul: elindul lopni rendesszomszéd is.) Mert csak akkor élnek túl, ha lopnak. Kicsit messzire jutottam az esőtől, nem szeretnék téves következtetéseket sugallni, de az tény, hogy aki ennyire pengeélen él – és a földből – annak elég egy tizenöt perces jégeső vagy egy pár hetes szárazság ahhoz, hogy elintézze a teljes évét és az emberi tartását. Ez van, ma ilyen országban élünk, akkor is, ha vannak helyek, ahonnan ez sokkal kevésbé érzékelhető, és emiatt nem jut feltétlenül eszünkbe.

      • Igen 😦 nekem csak vagy 21 karóra futkosó babom, 3 uborkám és két láda paradicsomom van, meg néhány gyümölcsfa, minden kedvtelésnek, nem múlik rajta más csak egy kis öröm, de már borzalmasan átérzem a jégesőt mint szörnyűséget. Annak, aki ebből él iszonyú kiszolgáltatottság lehet.

    • Akkor ide ne gyere. 🙂 Itt folyton esik, kiveve most amikor itt vagyok es nekem jol jonne, mert itt napsutesben senki nem igenyli a munkamat, gyunnek-mennek a nepek az ocean melle es vedelik a guniesst. Bezzeg amikor astunk, folyton tacsakosak voltunk a water proof-ban is. Ilyen ez a termeszet, nem hajlik a (jo) szora. 😉

        • Gondolom nem véletlen, hogy északabbra, észak-nyugatabbra haladva egyre barnábbak, erősebbek a sörök, émelygősebbek az édesek, úgy általában több alkohol, meg édes fogy … igen nagy becsülete is van egy szimpla nyári húsz foknak, de a 15-17 fokos tengernek is.

            • Éppen ez az. Az a klíma is csak szélsőséges tőlünk nézve, ahogy a Kárpát-medencéből érkezve sokaknak már a Skót-felföld is az. Az északi, észak-nyugati irány az, amerre eddig mozogtam, másról nem nagyon írhatok, legfeljebb hírből.

  3. A tegnapelőtti felhőszakadás egy igen jelentős esemény közben ért engem. Másnapra megfáztam, még mindig van a megfázásból, de elhatároztam, hogy elkergetem. Szerintem illeszkedik a poszt lényegéhez (ráadásul ugyanarról az esőről is van szó), hogy azt gondolom, azért fáztam meg, mert nem voltam/vagyok eleget kitéve a természetnek, és nem azért, mert én kirándultam, de aztán jött ez a mocskos vihar és engem megfázított. Úgy szeretnék élni, hogy ha jön a vihar, hát jöjjön, én attól még élek tovább, nem fogom megszakítani. Valamint, hogy minden rajtam múlik, az én felelősségem, az én döntésem, én alakítom. Ahhoz, hogy kilábaljak a korábbi létállapotomból, az kellett, hogy elfogadjam: én magam, az én saját döntéseim eredménye, hogy most szar, és nem a körülmények meg a történések meg más emberek sodortak ide. Viszont, ha az én döntésem hozott ide, akkor logikus, hogy az én döntésem vezethet is ki belőle. Nehéz felvállalni a felelősséget, ugyanakkor nagyon felszabadító.

  4. Én meg sajnáltam kicsit, hogy itt északkeleten kimaradtunk a nagy csinnbummból, mondjuk a jég nem hiányzott volna, szolidarítok a mezőgazdasággal (szeretek enni). De amióta a kedves mellett vagyok, rengeteg nagyon jó élményünk kötődik nagy viharokhoz, orbitális ronggyá ázásokhoz, meg aztán se frizurám, se ruházatom nem volt soha olyan, hogy nagy kárt tudna benne tenni az eső. És mivel mind a kapucnit, mind a sapkát, mind az esernyőt zsigerből utálom, kicsit gyakrabban ázom szarrá az átlagembernél.

    Látom a lányokon, hogy idegenben, vagy a suliban is kényszeresen zárogatják el a vízcsapot, oltogatják a villanyt, gyakorolják “la szelekszión”-t, fel se tűnik nekik, ez a természetes. Vendégségben néha kínos (nem nekünk, a vendéglátónak), mikor megkérdezik, hogy hol a műanyagos kuka 🙂 (és ha nincs, akkor gondosan bezacskózzák és elrakják az ominózus szemetet…). Az ő közegükben ez teljesen normális, magától értetődő viselkedés, az időjárás miatt se jut eszükbe nyafogni, bár a legnagyobb képes egy kéthetes hátizsákos-sátras túrát pink csipkés szélű esernyővel végigcsinálni, utálja az esőkabátot, és a gumicsizmája is pink.

  5. Asszem addig maradunk élve, míg az időjárás irányítása nem a mi kezünkben van, rossz belegondolni, mit tenne vele a sok pöcsfej, aki “döntéshozónak” nevezi magát.

  6. Szerintem, vagyis nekem ez egy kicsit másról szól. A prizmáról, amin keresztül hajlamosak vagyunk nézni az életet. És ez nem is baj, mindenkinek megvan a maga prizmája, így születünk és ennek így is kell lennie. Csak ha ez a szűrő valahogy túlnő rajtunk, akkor ott már rég nem az eső-nem eső a probléma…
    Nemrég vitatkoztam valakivel, bonyolult, messzire ható társadalmi kérdésen. Ez a személy végül egy diadalmasnak szánt kérdéssel akarta lezárni a vitát: hogy hát ez az egész ugyan mennyiben érinti az én vagy az ő életét? Na ugye.

    Egyébként a vicces, hogy szerintem az adott kérdés igenis érintette, ha nem is azon a “másfél négyzetméteren”, valahogy bonyolultabban, mélyebben, de igenis érintette az életünket. Csak nem látta meg.
    (Amúgy megfigyeltétek, hogy ez egy ilyen visszatérő kérdés, főleg “komoly témákban”, főleg olyanoktól, akik nem értenek hozzá vagy érzik, hogy hülyeségeket beszélnek, mintegy végső érv, hogy “Hidd el, ez a te mindennapjaidban úgysem fog érződni” vagy ilyesmi.)

  7. én kiakadok, ha valaki az esőn nyavalyog, hát basszus, ez csak eső, tényleg, nem vagyunk cukorból! persze amúgy megértem, ha zavaró, meg minden, csak az bennem is megvan, hogy ne legyünk már ilyen kurva kényelmesek. meg hogy télen hideg van, hát akkor vegyünk fel még egy pulóvert. az is igaz, hogy nagy melegben viszont engem is csak a másfél négyzetméteres érdekszférám érdekel, és nyavalygok és nyüszítek, és bár elvi szinten ellenzem én is ezt a nagyon mű életet, hogy légkondiból ki, légkondiba be, kicsit szégyellem is, de alig izzadó emberként annyira rosszul bírom a meleget, hogy sírva hálálkodtam majdnem, mikor ide hozzánk beszerelték a légkondit (tetőtérben lakunk). addig nyáron leginkább hajléktalannak éreztem magam, úgy éreztem, hogy sehol nem lehet megmaradni, és a saját otthonom is egy rohadt forró katlan, nincs hova bújni, és én ezt nem bírom ki ép elmével. komolyan fontolgattam többször is, hogy a lépcsőházban fogok aludni hálózsákban, és magamra teszek egy feliratos papírt, hogy nem vagyok csöves, itt lakom.
    de az esőből meg a viharból elképesztő, milyen össznépi hiszti van mindig. jaj, megázol. hát akkor megázok. vicces volt, mert tegnapelőtt ebben a nagy felhőszakadásban úgy megállt a város, hogy két és fél óra alatt értünk a munkahelyemre kocsival (normálisan fél óra lenne). ketten mentünk, a bajcsyn elővettük a mágneses sakk-készletet, és az ecseri útig prímán lehetett sakkozni, annyira lassan mozgott a város.

    • Saramago irt valami olyasmit a liszabon ostromaban, hogy ha ; sut a nap de fuj a szel, azt mondjuk, igen fuj a szel, de jo ido van. ha sut a nap es hoseg van, akkor azt, hogy kutya meleg van, de szep az ido, ha hideg van es sut a nap, akkor azt, hogy kutya hideg van, de gyonyoru az ido, csak akkor nem mondjuk, hogy szep az ido, amior esik. Valami ilyesmi.

      • Svédek mondják 🙂 “herlig véder” nyugtatta meg anyámat szemerkélő esőben egy őslakos 🙂 max akkor kapkodják a levegőt hisztérikusan, ha 20 fok fölé megy a hőmérséklet, hogy micsoda kánikula van.
        (Tavaly 31 fokban másodfokú hőségriadó volt amikor ott jártam, bele is fürödtünk minden tóba-tengerbe 🙂 )

        • Itten meg a smaragdok detto. minusz 10-ben dideregnek es kozelg a fagyhalal, plussz 22 iszonyatos kanikula, elokerulenk a legyezok. par eve, tombolo szelvihar de csak szemerkelo eso, kb 9 fok juliusban. Jon a postas futyoreszve es mikor odakoszon vidaman kozli, ugye milyen csodas idonk van ma? Neztem korbe ijedten, hogy most ez kinek es mi ez… hat nekik ez csodas ido. Nekem mondjuk itt egy eletre eleg lett az esobol es tavaly a sok eso otthon kisse leamortizalt, hogy mar meg a hazai nyarban sem bizhat az emberlany.

          • Ott kellene nekem élnem, az óceáni éghajlat pont nekem való, a bőröm és a hajam is imádja. Töltöttem anno pár hónapot Észak-Németországban, hát soha nem élveztem annyira az időjárást, mint ott.

            • Hat nemtom, azert ott baratsagosabb egy kicsit. Itt is vannak szep napok es ennek is meg van a varazsa,( amint a moher sziklaknal hajunkba csap a szel, na az dramai) de en a meleget, napfenyt…anelkul nem elet az elet. Meg ez az orokos nedvesseg, maskepp erzed a hideget mint az otthonit es heti ot szeles nap, kicsit soknak tunik. A szel orjito tud lenni, otthon ilyen szelloknel mar vegso viharriasztas van. En nem vagyom ide vissza, hosszabb ideig nem szeretnek itt maradni, gyorsan leepulok mentalisan, itt nagyon befolyasol az idojaras, de sok honfitarsunkat nem, ok jobban kezelik. En annyira elvezem, hogy otthon vegre bringara pattanhattam, szaladgalhattam, mehetek a dunaknyarhoz amikor csak kedvem szottyan, illatok terjengenek a levegoben tavasztol oszig, lehet kint grillezni, tucsok danat hallgatni a csillagok bamulasa kozben. Ez itt nincs. itt meg a csigaknak sincs hazuk, mert visszacsoffadt szegenyeknek ebben a klimaban.
              Szoval ide kell szuletni, hogy tiz fokban mezitlab rohangasszon a gyerek a jeghideg oceanban aprilis elejen. De ez itt tok termeszetes es az is, hogy szakado esoben ugy feletkeznek bele 9csak nehanyan) az ocean nezesebe, hogy eszre sem veszik az esot.

  8. Előre gondolkodom. Van kapcsolatom a vidékkel, látom a víz, a fa meg a föld, nem az “épített város” a gyökere létezésünknek. Mégis városban élek.
    Benne vagyok a konzum közepében, még csökkentett módozatban is… Érzem, hogy változni fog itt minden (éghajlat, prioritásaink) hamarosan (10-20év). Lesz egy “back to the roots”, persze csak kényszerből, demokratikus módon szerintem már nincs időnk változtatni.

    “Bár ilyenné nevelné a maiakat a mai iskola, gondolkodóvá: felelőssé, érzékennyé, nem bebiztosított, rivalizáló, “sikeres” törtetőkké, önös, frusztrált könyöklőkké, rossz spirálok megfeleléskényszeres foglyaivá.”
    Egyetértek.
    Egy évig bírtam a tanárbácsiskodást – majdnem depis lettem. Ahol voltam, ott azt tapasztaltam, hogy “szomorú volt a tanári kar”, nem sok öröm/pozitív kisugárzás volt az arcukon (tisztelet a kivételnek), ezért gyorsan elhúztam – ösztönösen.

  9. Én úgy látom, itt a városban és a plánekertvárosban, hogy mindenért sírnak. Ha meleg van azért, ha esik azért, ha -10 fok van, ha +30. Nem jó semmi. Persze erről a sajtó is tehet, ha nincs más szenzáció, a hőségriadót is lehet eposzi magasságokba emelve hirdetni 5 álló napig.
    Eszembe jutott erről, hogy decemberben Gyergyóban jártunk. Vittünk egy nénit haza a közeli falujába, kicsit beszélgettünk. Mondta, hogy évente 4-5 napig -30 alá süllyed és ott is marad. Mondom, és olyankor mit csinálna? Kicsit kérdőn néz, hát felöltözünk. És ilyenkor az autók beindulnak? Ja, azok nem mind. De megyünk lóval vagy gyalog.

  10. Szerintem a panaszkodás Magyarország nemzeti sportjává nőtte ki magát, legalábbis nekem úgy tűnik. Tavaly az USÁ-ban jártam, és egy dolgot nagyon szerettem volna hazahozni – a jókedvet, és a pozitív hozzáállást (tudom, hogy ezek nagy része látszat, de akkor is).

    Az esővel kapcsolatban – néhány évvel ezelőtt a gyerekem egyik tankönyvében volt egy ábra arról, hogy Magyarországon milyen az átlagos csapadékeloszlás a hónapok között (100 éves átlag volt, ha jól emlékszem), és a legcsapadékosabb hónap a május és a június – tehát nincs azon semmi csodálkoznivaló, hogy most esik.

    Mióta viszont tavaly bevágott a villám a házba, és majdnem kigyulladtunk, illetve komoly káraink lettek, a vihartól rettegünk 😦

    A tegnapi felhőszakadás alatt felelevenítettük a nagy megázásokkal kapcsolatos közös élményeinket, és jókat röhögtünk közben – a legutóbbi tavaly Velencében történt, amikor városnézés közben áztunk el, annyira esett, hogy még el is tévedtünk, mert az utcanévtábláig sem láttunk el, a buszt is lekéstük, a cipőmet 3 napig kellett szárogatni annyira átázott.

    • Jaja, rendszeres júniusi fícsör, hogy beázik az aksi és nem indul a kocsi, amikor már jól elkésve indulok valahova. Tegnap is így jöttem késve munkába, akkor jutott eszembe, hogy van a csomagtartóban egy bikakábel, amit szinte napra pontosan tavaly ilyenkor vettem, pontosan ugyanilyen eset miatt 😀

    • Én rendszeresen haza is hozom, pár hét USA-bei tartózkodás után simán átragad. Egy hét után még kibírja a kedvem (a Klinikák metrómegállóig kb.), hogy a Kökin a hermafrodita BKV-ellenőrök élvezettel küldik vissza a nihilbe jegyet venni a romos lépcsőn gurulős bőröndöket húzogató, kalandkedvelő külföldieket. Két hét után itthon még olyan 4 napig megszólítok idegeneket, beszélgetést kezdeményezek a tömegközlekedési eszközökön és egyéb jeleit mutatom a devianciának. Három hét után már sajna maradandó károsodást okoz az Egyesült Államok, mert komplett meg nem értésbe ütközöm a közvetlen környezetemben, akik azt gondolják, hpgy a Plasztikvilág engem is bedarált, Pedig nem szoktak egyébként egysíkúan gondolkodni. Az USA-ban a csoportjaimmal minden nap törünk egy tabut. Az egyik a pozitív gondolkodás kontra európai kulturgőg. Azt szeretem az egészben, hogy elindul egy csapat magyar azzal a vággyal, hogy ő, az Empire S. Building tetején… meg egy csomó irtózatos merev sztereotípiával a fejében és legalább a 8o%-a két hét alatt teljesen ki tud ebből mozdulni.

      • nem jártam még amerikában, de nekem sokszor már az angol szuperkényszeres barátkozás is sok, az álságos szélesmosoly, le-se-szarom-hogy-vagy de azért papagájként kérdezgetem tízsszer… bahh. mufurc savanyú kontinensi vagyok 😀

        • Szerintem az angol más – nekem ők kényszeresen, udvariasságból barátkoznak, az amerikai olyan hurráoptimistának tűnik. De tényleg: a cég recepciósa, aki késő ötvenes, csokira szolizott, majdnem fehérre szőkített, komoly súlyú aranyékszereket és vastag sminket viselő nő arra a kérdésemre, hogy hol gyújthatnék rá: “there you need to go honey”-val válaszol, majd egy nap ottlét után távozásnál megölel.
          A férfikolléga a reptéren sorbanállásnál lopva végigmért egy nagyon csinos nőt (én is lopva, mert a csajnak isteni cipője volt), erre a nő visszamosolygott, és pózba vágta magát.

          • nahát. igazad lehet, akkor az amerikaiak barátságossága egész más tőről fakad. köszi hogy árnyaltad, így másképp látom, még ha nem is tapasztaltam mindezt.

      • Én is tavaly, bár más földrészről de amerikai munkahelyről és lakóövezetből jöttem haza. Hát volt néhány olyan élményem, mintha slaggal locsolnának szembe, amikor csak a megszokott módon köszöngettem és elegyedtem (volna) szóba, az átmeneti, megérkezős lakban pedig, függőfolyosón a szomszédok is megpróbáltak háttal fordulni és nem visszaköszönni. Mostanra azért már rendbejöttem, mogorva vagyok, ahogy itthon kell 🙂

  11. A kollégáim ezen a héten eddig minden nap kérdezgettek, valami extrémsportnak látják hogy biciklivel járok. 1. mit csinálsz, ha esik, nézd jönnek a felhők! Válasz: megázok 2. Hogy bírsz biciklizni, szörrrnyűűű ez a meleg? Válasz: nyáron meleg van, biciklin bírható, és hársfa-bodza- vadrózsa keverék jár át míg ideérek.
    Bekapcsolták a légkondit, üvölteni tudnék, hát nem érzik hogy ettől még melegebb lesz hosszú távon? (viszonylag hűvös téglaépület a munkahelyem)
    És döbbenet volt reggel 8 körül ebben a kisvárosban a dugó. Egyszerűen nem hiszem el hogy nem tudnak másképp közlekedni. Szinte minden autóban egy ember. Akkor is ordítani bírtam volna, hát nem látják, nem érzik mit tesznek?
    Meg miért ennyire meglepő, hogy nyáron meleg van, télen hideg , hát borzasztó, eső, szél, mindig van valami! Szedik is a frontint elalváshoz, meg a nyugtatókat.

  12. essen!
    egyrészt annyira jó egy becsületes, rendes eső. Lemossa a koszt, a port, a szmogot, megtisztítja a várost, teljesen más érzés kimenni az utcára utána. (Viszont kifejezetten frusztrál, amikor napokig nyűglődik és csak két csepp esik. Ilyenkor levert vagyok és arra gondolok, hogy a klímaváltozástól már esni se tud rendesen.)
    másrészt szeretem,ha kitör a vis maior. Mindenki úgy rohangál fel s alá, mintha az ő személyének fontosságosságán állna vagy bukna a világ folyása. Ilyenkor aztán kiderül, hogy semmi, de semmi nem történik, ha nem érek oda, ha elmarad, ha mégsem úgy lesz, sőt kifejezetten jobb.
    továbbá néha az ilyesmi kihozza a szolidaritást, a segítőkészséget és a humort embertársainkból. Néhány éve egy hirtelen jégeső után többen együtt öntögettük ki a cipőnkből a jeget az Arany János utcai metrómegállóban és szakadtunk a nevetéstől
    valamint egy igazi, szép nagy vihar valójában tomboló dráma, amit (természetesen tető alól) nézni igazán érdekes látvány.

    egyszer azért ráfáztam. Gyermeteg lényként kedvelem a tűzijátékot és az ominózus alkalommal azért megtapasztaltam, hogy kemény is tud lenni a helyzet.

    • Nagy vihart kint megélni nekem komoly élmény volt. A gyereket nagyon féltettem, mert tényleg majd elfújta a szél biciklivel együtt és durván törtek a fák is. De az a sebesség, amivel az egész vihar ránk zúdult, a szél, ami elnyomta a hangunkat, tényleg csak egész közelröl és teli torokból tudtunk használhatóan beszélni egymással. Teljesen megszünt az idö, csak fegyelmezett menekülés volt. Ilyet csak könyvben olvastam addig. Naponta járunk arra, kis távolság, mégis végtelennek tünt, amíg fedél alá jutottunk (csak fedél volt és két oldalról fal), onnan néztük, ahogy vízszintesen repültek a kukák, zuhant újabb fa a bicikliútra, aztán lassan elvonult. Akkor hazakerekeztünk, meleg zuhany, forró kakaó, nagy kimerültség. Abban az évben sokszor siettünk haza, ha kicsit is más volt az ég színe vagy másképp fújt a szél.

      • Fuu basszus errol ket eset ugrott be. Az egyik, hogy ugye ifjan, gyonyoru voltam es nadszalkarcsu, 46 kilomat ugy fujta le a szel az uttestre mint egy lengedezo madartollat. Gyakorlatilag vegtelennek tuno percek alatt, uszo mozdulatokkal sikerult visszakuzdenem magam az ujpesti jardara. Az autosok kinevettek, pedig akkor volt a szel, hogy az o targacsaik is imbolyogtak jobbra-balara. A masik az itt tortent a szigeten. Kint terepen napok ota eros szelben dolgoztunk es szakado esoben. Egyik nap olyan eros volt a szel, hogy a talicskakat is felkapta, iszonyatos volt. Bevonultunk a kabinokba szunetre, de nem hagyott alabb a tombolas. A fonokcsaj hirtelen felpattant, hogy visszamegy a site-ra, mert kint felejtettuk az ertekes muszert. Vele mentem osszeszedni a kint hagyott cuccokat. Kb 20-30 percet tolttotunk kint, irdatlan lassan ment, nagyon kuzdottunk, Maggire emlekszem, hogy szinte parhuzamaosan a talajjal, szinten “uszva” probalta megtenni a meterekt. En detto. Tul eltuk, hazament mindenki. Este viszont ugy ereztem, de komolyan, hogy meg fogok halni, nem maradt jartanyi erom sem, olyan volt mintha az osszes energiat kiszivtak volna belolem….es jott egy uzenet Maggietol, hogy nem tudja velem mi van, de o konkretan haldoklik. Az ejszaka kialudtuk, de a tanulsag, hogy a szel egy ravasz dog, furfangosan csinal ki, ugy hogy eszre sem veszed kozben.
        Hozzateszem, hogy itt a 180-190-es tartos szel nem ritka, de az akkori meg erosebb lehetett.

        • Nekem a legdurvább ilyen élményem az, amikor nagyon-nagy szélben felmentünk a barátnőmmel a tévétoronyba. Április elején jártunk, hideg volt, kicsit esett is és napok óta fújtak a böjti szelek, de a barátnőm, aki nálam vendégeskedett, mindenképp látni akarta a toronyból a kilátást, én meg vállat vontam, hogy csak túléljük valahogy. Felmentünk – jobban mondva a liftes bácsi felvitt bennünket, bár nem ajánlotta, hogy kimenjünk a kilátóba, azt tanácsolta, hogy maradjunk az étteremben. Azért mi csak kimentünk, de az abból állt, hogy egymásba kapaszkodva végigaraszoltunk a torony belső fala mellett, minden cuccunkba kapaszkodva a hatalmas szélben. Nagyon szép volt a kilátás, de végig halálfélelmem volt. Ha elengedjük egymást, vagy a falat simán kivágott volna a szél. Utána úgy nézett ki a hajunk, mintha az egészet betupírozták volna.

  13. Parasztgyerek lévén én örülök nyaranta minden csepp esőnek – mondjuk a tavalyi év túlzás volt, mert akkor meg a sok eső miatt ment tönkre minden, de legalább sok krumpli lett, ha szőlő nem is.

    Amúgy igen, nagyon bosszantó, mikor az emberek sértetten kikelnek bizonyos egyszerű, mindennapos természeti jelenségek ellen, mint például, hogy esik az eső, vagy hogy télen havazik. Azért van tél, hogy havazzon, baszki. Bár ezt néha én is elkövetem, csak én a meleg miatt szoktam nyervákolni, mert azt nehezen bírom. Szeretem a havat, az esőt, a hideget, a ködöt, a szelet, de a meleg nem az én műfajom. Az utóbbi években igyekszem felnőttként tűrni, de néha kijön belőlem, hogy miért kell ilyen melegnek lennie…

    • Én csak most ébredtem rá, hogy a gyerekkori emlékeim mennyire összefonódtak az időjárással, a természettel. A nagymamámnál töltött nyarak hajnali hűvöse, ami még bizsergeti az ember bőrét, de már van benne valami vibráló. Vagy a hirtelen nyári zápor utáni esőszag. Orgonaillat, zümmögés. Az ősz színei. A téli fák mozdulatlansága, csend. Mind visszahoz egy darabot a régmúltból. (Ahogy megyek előre az időben, egyre gyakrabban, egyre erősebben.) Azt hiszem, egy idő óta már tudatosan keresem őket, hagyományokká lettek, apró ünnepek.

  14. én meg: nyári félévben mindig kerülöm a légkondis tömegközlekedést (ha muszáj mégis úgy mennem, mert kiesik valamiért a bicó), mert 1. irtó büdös bent, mert csak keringetik a levegőt (spórolásiból?), 2. meg is fázom.
    hajrá időjárás! hajrá alkalmazkodás!
    (lehet amúgy, ahogy azért borul ki sok ember, mert ritka időjárási jelenségről van szó: nagy eső, hosszú eső, havazás, stb., hirtelen nem tudjuk, mi is lenne a teendő, hol vannak a megfelelő cuccaink hozzá, ilyesmi. vagy: már mindenhol légkondi van, irodában, boltban, otthon, és úgy tényleg üt a 30+°C, ha valaki kimegy. vagy: az első havazás utáni közlekedési balesetek.)

    • Talán azért is borulnak ki, mert semmi kapcsolatuk nincs a természettel, aminek része az esö is. Úgy meg tényleg csak valami, ami borítja a rutint, még kevésbé kényelmes, alkalmazkodni kell még ahhoz is.
      Engem nem is az esö, hanem az itt kevés napfény visel meg. Fényterápiás lámpa segít, de nem mindig esik jól.

  15. Azt látom, mindenkinek az a furcsa vagy bosszantó ha mások olyan ellen nyafognak, ami neki tetszik. Én például a meleget meg a napsütést nagyon bírom és kedvem lenne felfortyanni, ha valaki ezek ellen morog, és szívesen mondanám, hogy dehát nyáron meleg van, mire számítottál? Viszont ha napokig esik az eső, akkor inkább ne szóljon hozzám senki, a tél meg monnyonle. Tisztában vagyok vele, hogy elszakadtam a természettől, és ez baj, és át kéne gondolnom, mivel hadakozom, sőt, hangosan már igyekszem nem morogni a hidegre, sötétre, de szarul érzem magam, na.

    • Szerintem keves olyan ember van akit valamilyen mertekben ne befolyasolan az idojaras. Igy volt ez mindig is, csak nem nyavalyogtak miatta annyit. Ez a kulonbseg.H A sok eso esik az szar, ha egyaltalan nem az is. Ertheto ha ez ellen nyafogunk olykor, bar nem valtoztat semmmit a helyzeten. En a sok esotol kapok agybajt, abban tenyleg nincs kedvem semmilyen kinti tevekenyseghez.

  16. Paraszti származásom és a föld szeretete okán a hideg ráz azoktól akik a természeti jelenségeket, képződményeket, élőlényeket képesek fölöslegesnek, haszontalannak, sőt, saját komfortjukat zavaró hibának tekinteni. A folyamatokban való gondolkozás képességének teljes hiánya, lábrövidült wannabe sznobság.
    Ez persze nem akadályoz meg abban, hogy szentségeljek mikor elered az eső és nálam se esernyő se kapucni de a tervem mégis kinti.

  17. Bár az időjárás és éghajlat mindig kéznél van, ha egy kis céltalan panaszkodásra vágyik az ember, most épp nem érzem úgy, hogy túl volt lihegve a dolog. Voltak olyan részei a fővárosnak, ahol fél nap alatt leesett az egész havi átlagnak megfelelő csapadék. Ez egy adott helyen meglehetősen ritkán fordul elő és egyáltalán nem hétköznapi dolog. Tekintve, milyen sűrűn lakott terület kapta az áldást, nem csodálom, hogy felbolydult a hangyaboly élete.

    • Ebben a bejegyzésben a nevetségesen egyéni, pöffeszkedő “ezt is az én bosszantásomra csinálják” gondolkodásmódot bíráltam, azét, aki egyszerűen ostoba ahhoz, hogy értsen másféle összefüggéseket. Én is szívtam, biciklisként vergődtem az ovi felé. A termés pusztulásáért aggódni szerintem más, mint azért, mert jaj, vizes leszek.

      • Igen. Néha engem is bosszant, hogy miért pont olyan időjárás van, amilyen, de valahogy nem érzek késztetést reklamálni, beszélgetni, toporzékolni miatta. Dehidegvan-demelegvan, mint napi beszédtéma, bröáf:( Pontosan azért, mert tőlem független és nyilván egy rakás oka van, amiért olyan épp. Esetleg egy mondatnyi szentségelés a belvíz miatt, de az, hogy esik, és ez nekem jaj nemteccik, na püff. Attól még esni fog, álmosító lesz, nekem meg – ezzel párhuzamos szálon,tök függetlenül – pl. dolgozni kell.

        • Épp az mutatja embervoltunkat, hogy mennyire tudunk alkalmazkodni, erkölcsi nagyságunkat meg az, hogy mennyire tűrjük rezzenetlenül a kifogyott kólaautomaták, beszakadt ezerforintosok és szélszaggatta ruhaszárítóink nyűgét s nyilait. Némi globális kontextus kéne, hogy embernek is csak egy vagy, más embernek más jön jól, és akkor mi az ember, az ő egyéni kényelme pláne univerzumméretben. Engem tényleg erősen erre neveltek, meg cikinek is érzem bármin, ami annyira kézenfekvő, panaszkodni, nekem olyankor összemosolyogni van kedvem, azért döbbenek.

          • Igen. Senki nem mondja, hogy nem bosszantó és jobb lett volna, ha van cucc az automatában stb, de bakker nincs. Ettől feküdjek le a földre hisztizni? Nyilván nem attól nyugszom le, ha eszembe idézem, hogy egy kis pondró vagyok, ill. Afrikában éheznek, de az biztos, hogy a lehető legkicsinyesebb és legtöbbet ártó dolog minden, tőlünk független fiszfasz _körülmény_ miatt nyígni és komoly életrontó tragédiának megélni azokat. Majd pedig ragozni, hogy húúúú de nagyon szar is ez jajajaj.

            • Calealenta,a pasimról írsz. Nála optimistább és energikusabb embert nem ismerek, de ő az, aki naponta leáll hatszor, ‘minden, tőlünk független fiszfasz _körülmény_ miatt nyígni és komoly életrontó tragédiának megélni azokat’.
              Van olyan nap, hogy déli tizenkettőre már háromszor borul ki, a hisztéria határára őrjöngve magát. Nem ordít, halkan őrjöng. Aztán mosolyog egyet és továbbmegy, visszanyeri a pozitív arcát. Elképesztő kilengések, néha kibírhatatlan, és úgy néz ki mint egy hátára fordult bogár, kapálózik a megváltoztathatatlan dolgokon.

              • Én tényleg úgy élem meg, és főleg János halála óta, hogy embervoltom lényege, hogy amin annyira magától értetődő és jogos is volna panaszkodni, kisebb és nagyonbb dolgok, azon nem, nem és nem. Csak azért sem. (Így lettem irigyelt, “neked könnyű”.)

  18. Pénteken volt lehetőségem választani a kerékpározás és az autó között, és este utólag kicsit büszke voltam magamra, hogy a kerékpárt választottam, épp csak utána a (egyébként légkondis) tömeges busz, illetve a harmincakárhány fokban egy kilométer hegynek fel egy már jogosan fáradt és nem pehelysúlyú háromévessel volt kissé megterhelő (egyáltalán nem vittem végig fel, csak a legmeredekebb szakaszon, aztán kitaláltam, hogy versenyzünk felfelé, ez egy darabig működött). De 800m után jött egy cseresznyefa, ami mellett autóval csak elsuhannánk, és pont terem már 🙂 (Mielőtt beleköttök a legelső tagmondatba: amikor úgyis megy másnak az autója azon az útvonalon, ami nekem kell, akkor mondjuk nem ragaszkodom ahhoz, hogy külön fizessek a buszon, meg küzdjek azon, hogy a háromévesnek ne kelljen a bő egyórás út alatt éppen pisilnie, miközben persze dől belé az innivalót a meleg miatt, vagyis olyankor nem választok, vagy csak nagyon ritkán egyéb okokból.)
    Egyébként engem sokan utálnak akkor, amikor a “csúnya” időjárásra panaszkodásra megjegyzem, hogy de hát ez nem csúnya, csak időjárás. Állítólag én vagyok az, aki nem képes elég empátiával lenni mások felé. Mondjuk én a magyarországi mennyiségben élvezem az esőt és a szelet és a hőséget is, a havat meg sokkal nagyobb mennyiségben is élvezném. Éltem óceáni éghajlaton is, ráadásul kicsi meg még kisebb gyerekkel, ott sem volt bajom az esővel, de az igaz, hogy amikor a kisebbik három napos volt, és éppen nyár lett aznap, jó meleg, akkor gyorsan kiautóztunk az óceánpartra strandolni, mert vétek lett volna kihagyni a jó időt.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s