a segédigék

Ezt, hogy should, sokszor említettem már, az egyik címkém is ez.

Most egy kicsit részletesebben leírom, mire gondolok, amikor ezt a metaforát használom.

A segédigelét azt jelenti, hogy nem azt nézzük magunkban, a másikban, a világban, ami van, kíváncsian, elfogulatlanul, vidáman, részvéttel, hanem örökké kattogunk, hogy minek hogyan kellene lennie. Így nem lehet házasságban élni, beszélgetni, kommentelni, Istenben hinni, így semmit sem lehet. Nagyon sok bűntudatot okoz és energiát elvesz, hogy folyton viszonyítunk, eszményekre, elvekre figyelmeztetünk másokat meg magunkat is, és az a durva, hogy annyira nehéz ebből kiszállni, hogy amikor valaki nem ezt csinálja, például én, hanem összefüggésekről, megfigyelésekről beszél, kérdez, felvet valamit, akkor azt kapja, hogy másokat hibáztat, férfigyűlölő, és azonnal jön a védekezés, a morális ítélet, a visszavágás: “azért a nők sem különbek”, a düh.

Milyen segédigék vannak? Must, have to.

Can’t, ez valami egészen tömegesen a nők között, not able to.

De a leginkább: should.

Ezek a segédigék mindig dolgoznak, amikor valóságnak hisszük azt, ami pedig mindössze azt előíró valami: sugallat, tilalom, fejcsóválás, viszonyítás vagy értelmezés.

Például, azt mondják, “elvileg egy házasság arról szól, hogy…” — elvileg igen, de kit érdekel az elv? Ha körülnézünk, azt látjuk, hogy nem arról szól, az csak a should. És igenis merjük észrevenni, miről szól igazából (dare — nem is igazi segédige, igaz-e?), a miénk vagy akikébe belelátunk, és keressük meg az okokat.

Mert hogy ez így rossz? Ezt majd a kedves olvasó (csak az olvassa!) eldönti, és azt is, hogy csak tudomása van arról, hogy ez így nem megy, vagy változtat is-e rajta a maga életében, és ha igen, hogyan. Én aztán nem mondok receptet, ő meg nyilván azért van itt, mert valamit kap a bejegyzésektől. Olvasómban mint érett, felelős, mérlegelő lényben én éppúgy hiszek, mint magamban: el tudja dönteni és el tudom dönteni. Hihetetlen, de írhatom így is: hihhhettetlen, amennyire át vagyunk itatva ezzel a másoknak odamondó, ítélkező, igazságtevő mentalitással és észre se vesszük, és, ami a legnagyobb veszteség, mindezt a valódi odafigyelés, megértés helyett tesszük. Nem könnyű, én is naponta elbukom, de a cél ott lebeg, egy másik, boldogítóbb, önérdeket nem szolgáló should és talán egyre inkább can.

A segédigétlen lét a bare infinitive-re koncentrál. Azt jelenti elsősorban, hogy figyelünk, magunkra, másokra, és nem keverjük össze az ő valóságukat a magunkéval, sem a magunkét nem keverjük össze a magunkkal szemben támasztott elvárásokkal vagy mások rólunk alkotott ítéletével.

Nem azt mondjuk, hogy “de hiszen hozzámentél”, meg “kétgyerekes anya létedre” meg “egy igazi feminista nem mond olyat, hogy…”, hanem azt nézzük, ő mit gondol, mit érez, mit akar mint feleség, két gyerek anyja vagy feminista (és vajon az-e, vagy mi mondjuk rá?). Akármit akarhat, érezhet, mert az emberi lélek nem úgy működik, hogy a keskeny ösvényeken szabad menni (illetve a bozótról nem beszélünk). Tehát akármi van, a legdurvább deviancia esetén is, így érdemes ránézni, a megértés valódi szándékával, úgy, hogy a miértünkbe nem vegyül bele az elutasítás meg a káröröm, hogy nem én vagyok olyan, én nem vagyok olyan.

Hogy miért? Beteg liberalizmus? Már mindent szabad, minden normális? Nem: a lényeg, hogy nem mondjuk meg senkinek, mit szabad, és nem definiálunk normákat, csak létezünk és figyelünk. Mert minden más félrevisz, eltávolít, és ha az igazi helyzetre vagyunk kíváncsiak, nem keverhetünk bele ítéletet. Nem lehet más a cél, csak hogy a maximumot kihozza magából mindenki, és a should nem segít.

38 thoughts on “a segédigék

  1. Szia! Ovasom egy ideje a blogodat, nagyon sok irasod nagyon tetszik, gratulalok, egy csomo pedig elgondolkoztat. Ez az poszt, foleg az utolso bekezdes (most nagy szavakat fogok hasznalni) talan meghatarozza az elet(em) lenyeget… Harom gyerekes, dolgozo, egyetemre jaro no vagyok. En ugy latom, hogy vannak helyzetek, amikor belekerul az ember egy uj dimenzioba (pl, amikor szuletik egy beteg gyereked) es rajossz, hogy ez a bekezdes nemcsak masokra vonatkozik, hanem magadra is, nincsen should csak maximum would…. De a would az gyokorkodtetni is tud am neha, nem csak nyomasztani, meg az elerhetetlen utan vagyakozni… Minden jot Irorszagbol!

      • Szoval mar kiszurtal… Nekunk szuletett, harmadik kislanykent. Eloszor rajottunk, hogy, amit egesz eletunkben sulykoltak, “hogy minegy, hogy fiu-e vagy lany, csak egeszseges legyen” – egy baromsag. Es hogy nincs legyozhetetlen. Ugyhogy en ebben a diemnzioban letezek olyan tuzon, mint te a ff-noi egyenlotlenseg temajaban. Es tok jo dolgokrol irsz es nem kell mindig minden mondatoddal egyetertenem, ahhoz, hogy ertekeljem.

  2. Eszembe jutott erről egy eszmecsere amit egy kutyás fórumon olvastam. Metaforának is felfogható. Szóval border collie gazdák beszélgettek, ki milyen sportot űz a kutyájával (agility, flyball ). Akkor valaki megjegyezte, hogy “a border collie terelő kutya és én nem szeretem őket agility versenyeken látni”. Elkezdte neki mindenki nagyon udvariasan magyarázni, hogy mozogni muszáj és a kutyák imádják, a gazdák nemkülönben, birkanyáj meg nincs minden kerületben, stb. És akkor valaki kimondta a lényeget (igaz, nem annyira udvariasan): “ki nem szarja le, hogy te hol szeretnéd őket látni!” Hú, mennyire igaza volt. Egyszerűen nem kell mindent védekezően agyon magyarázni. Bevallom azóta én is használtam ezt a mondatot. Legutóbb pont egy homofób illetővel szemben aki azt magyarázta, hogy ő nem szeretne smároló férfiakat látni az utcán mert az nem normális meg fúj. Pislogott nagyon mikor érvek helyett csak annyit mondtam, “ki nem szarja le Te mit szeretnél látni az utcán!”

    • Mennyire igaz! Én akkor szoktam (hasonlóan cizelláltan) így fogalmazni, amikor valaki azzal jön nekem, hogy “én a helyedben inkább ezt tettem/így viselkedtem/ezt mondtam volna. Ki nem sz@rja le, hogy te mit tettél volna az ÉN (?) helyemben! Utálom ezt a basáskodó attitűdöt, ami magában hordozza azt, hogy ahogy ő gondolkodik, vélekedik az a helyes; amit meg én csinálok az nem helyes.
      Mindig azt hangsúlyozom minden vitában és párbeszédben, hogy ideje lenni az emberekre individuumként tekinteni, hagyni a fenébe az általánosításokat, az embercsoportokra vonatkozó sztereotípiákat. Csak az emberek lusták. Lusták megismerni.
      A négyéves gyermekem megkérdezte valamelyik nap, hogy a mesében miért félnek a Süsütől (az elején a főcímben), hiszen Süsü aranyos. – Azért, kisfiam, mert az emberek félnek attól, amit nem ismernek. – És miért nem ismerkednek vele össze? …. Jó kérdés (ezt már csak itt mondom). Persze lehetne azt mondani, hogy talán a régebbi sárkányok gonoszak voltak és bizalmatlanok. Attól még lehet olyan, aki nem gonosz, nem?

      • Én ezzel az “emberek attól félnek, amit nem ismernek” dologgal soha nem értettem egyet. Egy csomóan attól is félnek, amit ismernek, ami szebb-jobb-több náluk, mert megmutatja,ők mekkorák; és ezt persze sokan nem tudják viselni.Le merném fogadni,hogy a klasszikus ” engem nem zavar,hogy ki buzi, csak ne kelljen látnom a körúton tangában seggetrázni” hangoztatói nagy része tök szívesen lenne annyira szabad, hogy merje hiányos öltözetben a seggét rázni emberek előtt. Szerintem sajnos gyakran a kirekesztés nem képzettség,ismeretek, hanem puszta irigység következménye.

    • De jó volt ezt olvasni, köszönöm. Az idézett mondat a tipikus okoskodóé, aki szeret rendkívül tájékozottnak tűnni, és húsz percig csiszolgat egy ilyen mondatot, csak azért, hogy aztán odavetettnek tűnjön, olyan én-húde-értek-hozzá-lazának.
      Igen, onnan tudom ennyire, hogy csináltam én is ilyet. De aztán realizáltam, mennyire röhejes. Ezt a hozzászólást pedig nem csiszolgattam húsz percig (bár ezek után ki hiszi el 😉

    • Azért ez nagyon így van. És a “ki nem szarja le Te mit szeretnél látni az utcán!” szabaddá tesz, mert így senki lelki foglyai nem vagyunk. Még saját magunknak sem. Ez az igazi felszabadító érzés.

      • Válaszolni tényleg nem tudnak, de elég jól látszik rajtuk milyen tevékenységet élveznek, milyet nem. Pont abba kötött bele az illető, hogy lehet, hogy a kutya él hal a sportért és imádja az agilityt, de ez akkor sem normális, mert nem erre lett teremtve. Innen jött nekem a következtetés, tisztára mint a férfi, női (egyéb) szerepek. Ezt ne csináld, azt ne csináld, mert nem erre lettél teremtve és ez nem normális! Bakker, nagyapám titokban makramézott, mert férfi létére ez milyen ciki már…

  3. Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.
    Lelkem nem ily honos.
    Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
    aki alattomos.
    Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
    szemét lesütve fontol sanda választ
    és vidul, ha toroz.
    Én nem ilyennek képzeltem a rendet.
    Pedig hát engemet
    sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek,
    mint apró gyermeket,
    ki ugrott volna egy jó szóra nyomban.
    Én tudtam – messze anyám, rokonom van,
    ezek idegenek.

    KI NEM SZARJA LE, HOGY Ő HOGYAN KÉPZELTE EL A RENDET? Anything goes…

    • Bár csak ilyen kaliberek mondanák meg, a hetvenöt év rostáján is átment váteszköltők, mit hogy képzelnek. De sajnos, nem, hanem kotnyeles, kíváncsi, unatkozó vagy irigy senkik, és úgy mondják meg, hogy azt vitatják vele, amit én képzelek, teszek.

  4. IDEÁLGYILKOSSÁG (Feldmár: A barna tehén fia)

    “Hemingway 1961-ben öngyilkos lett, mert úgy érezte, hogy nem tud megfelelni annak az ideálnak, amit önmagának felállított. Mennyivel jobb lett volna, ha az ideált öli meg, és ö él tovább, nem? A feladat az, hogy egy nagy darab papírra próbáld láthatóvá tenni az ideálodat önmagadról, azaz írd le, hogy milyennek kellene lenned. Mi az az ideál, amihez állandóan hasonlítod magad és gyakran nem éred el, kevesebbnek találod magad. Három napig dolgozz ezen. Írj, tedd félre, napközben figyeld, hogy mikor beszélsz önmagaddal durván, szigorúan, miért ostorozod, szidod, becsmérled magadat. Mindent írjál vagy rajzolj le, azután az egészet rajzold körül, keretezd be. Ez a te ideálod. A lap tetejére írd Ideális ….., ide írd be a nevedet!

    Ha mindezzel készen vagy, szaggasd vagy vagdosd szét apró darabokra, aztán a fecniket oszd négyfelé. Egy részét ásd el, a másik részét húzd le a WC-n, a harmadik részét égesd el, a negyedik részével pedig menj fel egy jó magas hegyre és ereszd a szélnek. Ha mindezt megcsinálod, megszabadulsz attól, akinek hiszed, hogy lenned kell, és szeretni fogod önmagadat úgy ahogy vagy. Jó, nem?”

    A pszichológia tudományosan is “intézményesíti” ezeket a segédigéket. Egész elméletek épülnek rájuk (ilyesmi fogalmakra gondolok mint pl. hogy “elvárt én”, sőt: “rettegett én”, énideál…) Lehet persze onnan is közelíteni, hogy ezek hogyan motiválnak, hatnak a személyiségfejlődésre, és miért jók, csak hát a túlkapások, ugye.
    (most kifejezetten csak a “én” szemszögéből gondolkodtam el ezen, de persze sokkal tágabb, ejj de jó kis téma ez! 🙂

    • Köszönöm szépen a beengedést! 🙂 Profilképre kattintva információk rólam, aki szeretne, kérdésre továbbiak is. Utazok már egy ideje a blogoddal, gondoltam ideje nem potyautasnak lenni. (Egyébként is utazó vagyok, és ez most, itt, nagyon olyanféle, kacskaringósakon át, szeretek rajta utazni :-))

    • A should-ok társadalmilag beépítettek ; ilyen cuki kis mágiával aligha lehet tőlük megszabadulni. Nagyfokú tudatosság,és pár év pszichoterápia a megfelelő szakemberrel, önismeret a módszer, ami valóban segít.

  5. szia! én is jó ideje követlek, eddig csöndben. inspirál, amit írsz. anyuka vagyok otthon és óvónő, nemsokára talán újra, talán waldorf.

    nagyon erősen küzdök régóta a leírt jelenséggel, viszont gondot igazán csak akkor okoz, ha ez a segédige nem kívülről érkezik. kifejezetten könnyebben boldogulok el vele, ha direkt kapom valakitől, valakiktől. ott van kivel szembeszegülni, jól érvelek, határozottak a körvonalak. de a beépült, velem élő saját diktátorommal szinte képtelen vagyok dűlőre jutni. annyira saját magam, hogy nem tudom leválasztani, maximum magammal együtt utálni. az én perfekcionizmusom. onnan nézve minden csak kevesebbnek tűnhet, néha megjutalmazhatom magam, hogy haladtam a cél felé, de örökké hiányozni fog a teljesség. elképesztően nehéz ezt átfordítani, nagyon kell magam szeretni hozzá. sokkal jobban, mint amit valaha tapasztaltam, így sejtem. lám, itt a következő elérendő cél. annyira erre van drótozva az agyam, hogy nincs belőle kilépés. van, tudom, hogy van.

    arra is akartam ezzel utalni, hogy bennem azért kevesebb a vád a környezetem felé. bár nyilvánvaló, hogy a belsővé vált elvárásaim nem függetlenek a szűkebb és tágabb környezetemtől, de a változás lehetőségét nem tudom, nem is akarnám kívül keresni. vagy csak nem hiszek benne, hogy odakint változhat, változni fog. ha egyszer érzem milyen nehéz nekem magamnak is, változni csak az egyes emberekben tudna.

    viszont kedves kommentelők, hogy lehet így egyetérteni azzal, hogy figyelj a megértés valódi szándékával, és közben az emlegetett kutyakommentelősről ilyen radikálisan ítélni? nekem visszássá válik azonnal.

    ja, és én nem szarom le. szeretném, ha ő sem szarna le engem. talán megértjük, de legalábbis tudomásul vesszük egymást, és mégsem teszünk egymás elvárásainak megfelelően, ha így döntünk. lelkiismeret furdalás nélkül, felelősséggel. talán így szeretnék élni.

    • Nem mindenkit szarunk le. Csak azt, akit zavar, ha mások úgy érzik jól magukat, ahogyan szerinte nem should 🙂 Lehet tanácsot adni, jó néha kapni, én is szeretem, ha éppen rászorulok. De többször nem, és mégis kapom… Na akkor jön a leszarom 😀

  6. “Nem: a lényeg, hogy nem mondjuk meg senkinek, mit szabad, és nem definiálunk normákat, csak létezünk és figyelünk. Mert minden más félrevisz, eltávolít, és ha az igazi helyzetre vagyunk kíváncsiak, nem keverhetünk bele ítéletet. Nem lehet más a cél, csak hogy a maximumot kihozza magából mindenki, és a should nem segít.”

    Csöndesen jegyezném meg, hogy ez is egy norma: megmondod másoknak, hogy nem szabad megmondani másoknak, hogy mit szabad…

      • É, miattad olvastam bele a Menyasszonyba! (B. Kiddo?) Meg néhány sorstársába.

        Én úgy hallgattam mindig, mint mesét
        a bűnről szóló tanitást. Utána
        nevettem is – mily ostoba beszéd!
        Bűnről fecseg, ki cselekedni gyáva!

        Én nem tudtam, hogy annyi szörnyüség
        barlangja szivem. Azt hittem, mamája
        ringatja úgy elalvó gyermekét,
        ahogy dobogva álmait kinálja.

        Most már tudom. E rebbentő igazság
        nagy fényében az eredendő gazság
        szivemben, mint ravatal, feketül.

        S ha én nem szólnék, kinyögné a szájam:
        bár lennétek ily bűnösök mindnyájan,
        hogy ne maradjak egész egyedül.

        • Na de a menyasszony még semmi! Legalábbis nekem, aki ugyanúgy, mint http://mankamama.blogspot.hu szintén háromgyermekes, keresztény, nemzeti elkötelezettségű asszonyi állat vagyok. Simán lehet, hogy egy face-to-face helyzetben remekül megértenénk egymást, mert sok közös pontunk van.

          • Beleolvastam, és egy Karinthyval kapcsolatos legenda jutott eszembe róla, miszerint megkérdezték tőle egy nem magyar nyelvű nyelvészeti konferencián, hogy melyik a legszebb magyar szó. Rávágta: fülolaj. Azzal érvelt, hogy szép a ritmusa, a hangzása, a zöngéje, a hangjai váltakozása. Aztán, amikor a jelentésére kérdeztek rá, annyit mondott, hogy azt inkább ne kérdezzék.

  7. Visszajelzés: hulljon, bizony, sőt: hulljék | csak az olvassa

  8. should. errol szol szinte az egesz eletem. ami azert is erdekes mert meg jo regen ontorvenyu voltam, masok velemenyere aboszolut nem ado. na azota beklyoim lettek, es should hatan should. es nem csak kivulrol kapom, hanem en is gerjesztem, sot en gerjesztem csak igazan es persze szenvdeke tole. es gozom sincs hogy lehet abbahagyni. hogy lehetek ujra ontorvenyu es szabad. es a legijesztobb hogy ahogy haladnak az evek, egyre kevesbe erzem hogy should mentes eletem lehet.

  9. Visszajelzés: nincs istennő | csak az olvassa

  10. Visszajelzés: soha nem tudják meg, miről maradtak le | csak az olvassa

  11. Visszajelzés: csak az öröm | csak az olvassa — én szóltam

  12. Nekem is kimaradt sajnos ez a bejegyzés.
    Mennyire nagyon jó lett volna akkor olvasni, amikor osztottam az észt, miközben baromi megértőnek képzeltem magam.
    Mennyire jó olvasni most, hogy nemrég nekem osztotta valaki az észt, miközben baromi megértőnek képzelte magát, de valójában rám vetítette, hogy ő hogyan viselkedne hasonló helyzetben, ő hogyan dolgozná fel. Ami persze sokkal helyénvalóbb, mint az, ahogyan én most megélem.
    Megéreztem, észrevettem, szóvá tettem.
    És ezt már ennek a blognak köszönhetem. A többi hasonlóan jó, tanulságos, elgondolkodtató, és figyelemfelhívó bejegyzésnek.
    Köszönöm.

  13. Régóta, sokat olvasom a blogot, köszönöm, hogy olvashatom.
    Még mindig nagyon jó bejegyzés, sokadszorra is, fontos, hogy olvastam. És a kommenteket is. Nem fogalmazok jól, csak próbálok: itt tudatosult, hogy nem kell mindent figyelembe venni. Nem minden vélemény számít. És nekem mérföldkő a határozottság, ahogy búcsút vettél Reina-tól.

  14. Visszajelzés: fél a konfliktustól | csak az olvassa — én szóltam

  15. Visszajelzés: végül úgyis megbocsát | csak az olvassa — én szóltam

  16. Visszajelzés: én nem mondok ilyet | csak az olvassa — én szóltam

  17. Visszajelzés: mert ilyen | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s