mert ilyen

A should, emlékeztek még? Milyen rég nem írtam a shouldról.

Hogy milyen legyen az a valami, milyennek kell lennie, mit szeretnénk, és azt hogyan kell elérni, és mi akadályoz abban, és akkor arról sokat és negatívat beszélünk, mert az a gond, azért nem megy, ki a bűnös, ki a felelős, és így akarunk valamit folyton, borzasztó. Vagy, ami szintén elég gyakori,  nem akarunk semmit, mert még az is nehéz, de egyes, jól megnevezhető dolgok hiányától szenvedünk krónikusan.

Akarunk, feszülünk folyton, és ezen én csodálkozom. Örök elégedetlenségben mindig ellene menni a történéseknek? Minek?

Hát hiszen a dolgok történnek. Izgalmas és bölcs dolog csak várni, figyelni. És ha helyzet van, lelkes igennel reagálni.

Te meddig izmosodsz még? Nagy izmokat akarsz?, kérdezte a minap tőlem egy inkább hosszútávfutásban jeleskedő barátnőm.

Nem tudom, mit akarok, feleltem. Nem azért lettem ennyire izmos sem, mert ezt akartam. Én nem tudtam, hogy ebből ez lesz, de most már ezt szeretem, és most ez van. És ha két hónap múlva iszonyodni kezdek az edzőteremtől, akkor majd nem megyek többet. Most edzek, már életformaként, meg kísérletezem a táplálkozással. Örömeim, jó érzéseim után megyek, meg van néhány szempontom. Ami ebből kijön, ami ebből lesz, az az én testem, az vagyok én. Nem véletlenül szerettem meg és bírom ízületileg is pont ezt a fajta mozgást, ez való nekem, ilyesmire valók az adottságaim. De nem tartózkodom a futástól sem azért, mert az leépíti az izmot. Hol ez, hol az, csak élmény legyen, annak a napnak az aktuális lényege.

Azt látom, hogy a nagy súlyos, malomköves edzés keménnyé tesz, kifényesít: ott, ahol ez a folyamat lezajlott, egészen feszes és karfioltalan vagyok. Ez tetszik, ezt szeretem. Ilyesmiket csinálok. Régesrég nem gondolom, hogy nekem x kilót kellene még fogynom, meg ide vagy oda ennyi deka izmot pakolnom mondjuk augusztusra, vagy mit tudom én. Hetek óta nem álltam mérlegen sem, és jó ez így. Micsoda szabadság. Minden nap van valami, hangulat, időjárás, és akkor úgy alakul. Találkozom valakivel, és belemélyedek a beszélgetésbe vele. Vagy volt pisztráng a boltban, akkor az van, vagy előkerült végre Az emberke, és akkor felolvasom fejezetenként nekik (ez nagyon német és nagyon vicces), vagy épp kedvem lett mezítláb lesétálni a Harangvölgy szűk, festői ösvényén, vagy összehajtogatni negyvenegy pólót, vagy kézzel írni egy levelet valakinek, akinek nem is akartam eredetileg, és akkor azt hozta az a nap, akkor az van, épp az, pont az, annak lehet örülni. És ilyen napokból tevődik össze az élet. Nincs akarat, terv, nincs akarás, nincs konkrét cél. Tudás van, dolgok tudása, benne levés, fájdalomtalanság, megértés, csodálkozás, hála. Én nagyon-nagyon megélem, hogy nekünk nagyon jó. Van mihez képest. Én már nem akarok, csak ebben lenni.

Nem kell annyi minden kívülről. Nem azért megyek a Flexbe, mert ott olyan emberek vannak, akikre hasonlítani akarok, vagy mert elismerem és támogatom a látvány mániákusait, a glikogénes-vizes izmú óriásokat és a mély hangú, felcsúszott hajhatárú, szögletes nőket. Viszont nem is zavarnak. Egyébként egynémely túlzásba esett tömegmániás vagy akár az exsittes hegyomlások kinézetét és motivációját rokonszenvesebbnek tartom, mint az előző terem fitneszversenyzőinek sterilen metroszexuális jellegét, de hát ki kérdezett engem? Tudok róluk, értem őket, és edzek. Meg néha viccelődünk azzal, akivel lehet.

Képernyőfotó 2015-06-12 - 7.48.07

Néha eljátszom a gondolattal, hogy ha elkezdenék tömegelni, mint a fiúk, valami ehhez való fehérjével, velem is megtörténne-e. És milyen lenne akkor. Kísérlet. Érdekes lehet. De az is lehet, hogy pont ez történik, csak úgy: újabban sokat eszem, csak teljesen mást, mint régebben. Nincsen tudomány, nincsen rigor.

Meg, például, nincs edzésmódszer, nem tudom, mi hasznos, mi nem, csak azt, hogy épp mihez van kedvem. Igen szeretek például korlátról fejjel lefele lógni, lengeni, ringatózni hosszan, esetenként igen nehéz súlyokkal a kezemben. Mondjuk, kétszer húsz kilóval is. Ezeket kicsikét emelgetni úgy, lógva, próbálgatni, milyen a mozdulat, érezni az izmot. Jólesik, egészen különös érzeteim vannak olyankor. Lengek, játszom. És szól a gettózene, abban a képregényben, ami megelevenedik, amikor belépek (ami a Flex).

Azt sem tudom, pont milyen lettem, elég keveset nézem magam. Vagyok benne, a testben, használom, amilyen lett, az jó valamire, alakul. Mutatja meg sorra a titkait.

És az életem is: ez lett. Nincs okom háborogni. Talán valami protestáns hajlam is bennem ez az elfogadás. Ez a sorsom, ezek a tetteim, igyekszem, és ez az eredmény.

Milyen lesz az életem, vagy mondjuk a testem évek múlva?

Tart valami felé, van neki törvényszerűsége, és én nem szeretnék a saját irányai ellenében feszülni. Figyelem inkább, tisztelem nagyon, próbálom megérteni. Vállalom a felelősséget, nem tolom másra. Tökéletlen vagyok. Lehet balszerencsém is.

És nem az van, hogy felkiáltok, hogy fúj, szénhidrát, és akkor onnantól ennek alárendelek mindent (a szénhidrátmentesség amúgy is csak eszköz, nem cél). Nincsen nagy akarás, menés van sugallatok után, kitartóan. És nem létkérdés a ketózis, nem az élet közepe, csak valami, ami épp van, és van sok előnye, de hátránya is van. Peter Attia sem arra ösztönöz, hogy azt egyem, amit ő, hanem gondolkodni tanít, a jó kérdést föltenni.

lowcarb

Számít ebben az egészben, az életem irányában és az eredményben az akaratom, a tetteim? Hát persze. De maximálisan nem vonhatom a kontrollom alá a lényeget, a mindent, néha még az irányt sem. Azt se lehet tudni, mi mennyire számít, és minek lesz szerepe végül. Csak azt tenni, amiről belülről érzem, hogy helyes. Máskor meg: amit bírok, és nem baj, ha az nem olyan remek. Nem ostorozom magam, mert ez van.

Az van, amivé lesz összesen, eredőként a sok minden, ami vagyok és ami körülvesz. És én azt elfogadom. És ez nem tehetetlenség és nem is beletörődés.

7 thoughts on “mert ilyen

  1. Ez de jó! Szabadsák, és eleven! Ne sok kényszert.Ma 8h-kor Hot iron-on a mozdulat pontossáka volt a fontos és nem a rápakolt súly. (az most bőven van.) mondom Ma.

  2. Legutóbb át akarták adni nekem a helyet mert a kövér hasamra azt hitték terhes vagyok. Akkor azt éreztem ezt nem. Így nem jó nekem. Rosszul éreztem magam a bőrömben. Tovább fogok menni.

  3. Mindig annyira a taoistabhozzaallast erzem! Ez olyan jo! (nem skatulya, csak ennyire fussa a kifejezokeszsegembol:-) ) Evek ota en is ezt a szabad, hagyom, hogy tortenjen eletet elem. Az elso lokes ehhez Moldova ezereves kamionos mondasa volt, hogyaszondja: “ahogy lesz, ugy akarom”. Utana kezembe kerult nehany zanzasitott ZEN kiadvany, aztan a Micimacko es a TAO, mostanaban pedig az igazi Tao Te King-et hordozom, mintegy bibliakent, de egyre ritkabban kell beleneznem. boldogan, szabadon.

  4. Visszajelzés: nem olyan nagy ügy | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s