tiltakozom

Én, Gerle Éva, a csakazolvassa blog szerzője, úgy is, mint egyike azoknak a magánszemélyeknek, akik egyedül, durva támadások közepette próbálnak tenni a nők egyenlőségéért és a nemek kölcsönösségen és szolidaritáson alapuló viszonyáért, az igényes gondolkodásért,

TILTAKOZOM Bővebben… →

legyen békesség

Koncentrálódnak a dolgok. Mindig csomagban jönnek.

Most az a visszatérő élményem, hogy amikor reagálok valamire, ami felháborít, amikor cselekednék, akkor jönnek, jönnek véleményezni, mellébeszélnek.

Miért vagyok ilyen dühös.

Inkább békésen, egyeztetve kéne, mert ez nem vezet semmire.

Mindenesetre másképp, és ők fogják megmondani. Mert Valamilyennek kell lenni, s az egyféle. Öntőforma.

Bővebben… →

kellene neked egy férfi

2013. decemberi. Akkor még pláne ízléstelen volt.

parádés kommentek, vita is: a provokatív mondat a poszt végén van:

szánalmasnak tartok mindenkit, aki a lelke űrjeit minden áron szerelmet, szexet kergetve akarja kitölteni.

Most, 2016 őszén csak megerősíthetem: nem érdemes ezt kergetni, a kapcsolódási igénynek kiszolgáltatva lenni.

Jaaaj, férjhez akarnak engem adni.

Ezt nem hittem volna.

El akarnak adni engem, mióta kint vagyok az interneten.

Én teljesen meg vagyok döbbenve ezen, mert soha ilyet nem tapasztaltam korábban. Bővebben… →

töltsétek be a földet

Olvasom egy cikkben, hogy önző az, és új divatnak, gonosz érdekeknek dől be az, aki nem akar gyereket. Nem idézem, elkeserítő. Egy olvasóm küldte.

Három gyerekem van, és majdnem szültem egy negyediket, és talán szülnék is még. De amikor ilyeneket olvasok, ökölbe szorul a gyomrom. Az emberek nem véletlenül nem akarnak gyereket, és legszemélyesebb döntésük, hogy belefér-e nekik, mert nem, nem könnyű egyáltalán, sőt, nem is kockázatmentes, és igen, van bőven más terep, cél, öröm az életben a gyermeknevelésen kívül is. A következményeket pedig, akárhogy is döntenek, ők viselik, nem a kibic vagy a mások áldozatvállalásából gazdasági hasznot remélő ferde nyakkendős frakcióvezető. Azt meg külön szeretem, ahogy a nőket ostorozzák érte. Nem, aktívan gyereknevelni semmivel sem kötelezőbb a nőknek, mint a férfiaknak, csak a remek, nőelnyomó berendezkedés működik úgy, hogy nemcsak a gyerekek körüli fizikai munkát és készenlétet, hanem a döntés erkölcsi felelősségét is a nyakukba sózza.

És mivel hirlandóval már sokat beszélgettünk erről — ő is zöldes színű –, és őneki vannak globális gondolatai is, megkértem, írja meg ezt a bejegyzést.

*

Elnézegetem a kamasz gyerekeimet, bontogatják már a szárnyaikat. Bővebben… →

mert megérdemlem

Ez a bejegyzés a tegnapelőtti témához kapcsolódik, és annak anyagi vonatkozásairól szól.

Csúf sorsra jutott a L’Oreal nemzetközi szlogenje: az önző, másra tekintettel nem levő nőre mondják pejoratívan. Bővebben… →

teher alatt roppan a pálma

A szenvedés mint erény — ez meglepő mértékben meghatározza a gondolkodásunkat, amikor döntünk és amikor ítélünk.

Megnyilvánul abban, hogy mit vár el egy anyától a környezete, mit neveznek önzésnek, és mit csinálunk mi is inkább titokban, szorongva, bár nagyon is jólesik nekünk. (–> trollcsapda) EZT UTÓLAG NEM NAGYON ÉRTEM ÉN SE, talán hogy a felszínen szenvedés nekem a troll, de ekkorra már negatívvisszajelzés-függő lettem groteszk módon? 2016. január 12.

A világ gyanakodva figyel, ha jól vagyunk, mert akármekkora az anyakultusz, igazából sajnálja tőlünk az időt, a pénzt, a lehetőséget, a jóérzést. Bővebben… →

csak legyél korrekt

Többször kifejtettem már, hogy nem tartom a válást problémának, és főleg bűnnek nem, sőt, a legtöbbször elkerülhetetlennek tartom. Nem haragszom én senkire, akibe villám csap, aki a házasságából kinézve meglát valaki mást, és onnantól már csak őt nézné. Ez nagyon gyakori, nagyon emberi, és leginkább magánügy, nem ítélhető meg, csak a legközvetlenebb szereplőknek. Egyébként is irányelv, hogy jobb nem hazudni, mint hazudni, akkor is, ha gyerekek vannak. Bővebben… →

elégedett nyugati nők

Mindig megkapjuk, hogy mi bajunk itt, eltúlozzuk mi ezt a problémát, egy kapcsolatban mindig kettőn áll a vásár, a nők nem ártatlan áldozatok. Jó, lehet, hogy Indiában szar nőnek lenni, de itt már egyetem, karrier, kánaán, megvalósult az emancipáció, ebben a nagy egyenlőségben, sőt, túlzásba estünk, és Nagy Árat Fizetünk Mindannyian Érte.

Nagyon érdekes vita bontakozott ki a csakazolvassa facebookoldalán a Tamási Erzsébet-interjú alatt e nézet egy markáns képviselőjével: Bővebben… →

fessük piros pöttyösre!

Avagy: mitől megy át az üzenet. A mi karcos, nehéz felvetéseink emészthetőek-e.
Ahogy Adèle élete nyomában keringtünk moziról mozira, az egyik előcsarnokában találkoztam Dézsával. Bővebben… →

többször vált

Mit szóltok a projekthez? Valóságos karthauzi lettem, egy kemény hétre, nem írtam, csak ötleteket, abból mondjuk sokat, meg szerkesztgettem a versenyzők írásait (alig kellett!), meg kommentben bólogattam nyökögve.

Jaj, erről el kell mesélnem Szilfa történetét a bakonybeli csendtáborról, te, majd meséld el jobban, konfabulálok. Ilyen meditáció, elmetisztítás. Természet, minden. Személyiségformáló. Lelki méregtelenítés.

Amíg nem érkezik látogatóba a tábortárs felesége kurvanagy béemvével. Bővebben… →

vendégposztok hete 5.

Ani, aki még nem kommentelt, de ha fog, ezen a néven fog, a híres, áhítattal emlegetett skandináv egyenlőségről tudósít.

én ilyennek képzeltem a rendet

Jannéval Malawiban találkoztam, azelőtt soha finnel és utána meg hét évig, amikor megismertem a férjem, szintén nem. Nem tudtam a skandináv emberről semmit, és nem is vonzott, hogy tudjak.

Szomszédok voltunk egy pici falu szélén, ő már egy ideje ott élt, mikor lengyel baratnőmmel megérkeztünk. Az, hogy skandináv is van a projektben, már megismerkedésünk előtt és messziről látszott, az épülő üvegházról (fóliasátor) és, hogy a helyi fiúk csinos, a környezettől erősen elütő mezekben követtek egy magas, szőke edzőt. Akkor gondoltam először, hogy skandinávnak lenni életforma. Bővebben… →

ők is szenvednek 2.

Folytassuk hát a témát. Az első részben idéztem az olvasó felvetését, amely szerint a férfiakban tomboló szexdüh adott, változtathatatlan tény, nekik nagy szenvedés a kívánkozás, a kielégítetlenség a magatartásukat, teljesítőképességüket is befolyásolja, tehát ez össztársadalmi probléma, és nem elítélni kellene őket, hanem valami megoldást kitalálni, együtt, a cél pedig, hogy ne legyen sem szenvedés, sem erőszak. Bővebben… →

én leszek a belügyminiszter

A tegnapiban, amit olvassatok el, mert nagyon ömlött, írtam ezt:

Én legalább húsz komolyan vett forrástól kaptam meg (…), hogy nekem kell az amúgy rendben lévő világhoz felzárkóznom. Hogy ismétlem a helyzeteket, én választom ezeket, elődeim sorsát élem önkéntelenül, bevonzom (halljátok a szirénát?). (Azt is letartóztatnám, aki ösztönnek nevezi az önkéntelen, nem tudatos reakciót.) (Meg aki úgy köszön, hogy szép napot.)

Újak és középhaladók kedvéért, hogy ez mire utal, mert nem ma kezdtük, összegyűjtöttem a belügyminiszter-motívumot a blogról: Bővebben… →

a biztonságos középen

De régen akarok erről a mechanizmusról írni! Júniusban akartam, és most ihletett meg újra az élet.

Gondolkodó, jó szándékú, jó fej férfiak és nők, akik amúgy elítélik az egyenlőtlenséget és a családon belüli erőszakot, legalábbis magukat ilyenként határozzák meg, azt mondják nekem:

Azért nem kell végletesnek lenni!

Nem minden férfi ilyen! Nem mindenki elnyomó!

Te miért gyűlölöd ennyire a férfiakat?

…szerintem a hagyományos nemi szerepeken belül is lehet normális és kiegyensúlyozott párkapcsolatban élni, nem kell ahhoz lebontani minden társadalmi berögződést, ugyanis azok között nem csak rosszak, de jók, vagy legalábbis célszerűek is vannak.

van nagyon sok férfi, aki pelenkáz és mosogat!

van, ahol a nő a bántalmazó!

miért nem adunk még egy esélyt nekik? a családon mint egységen kellene segíteni!

Sokan hallatják így a hangjukat, nem okvetlen kiemelkedő gondolkodók, de a közösségi médiának hála, tudhatjuk, mit gondolnak. Ők már nem (nyíltan) homofóbok/opportunisták/nőgyűlölők/rasszisták/elitisták, csak a zsigereikben, reflexeikben. Aki pedig ott is tudatos, vagy szót emel a kirekesztés rejtettebb formái ellen, az kukacoskodó, egyoldalú, túlzó, kényszeres, aki minden viccet elront, mert sose lazul bele a többiek automatizmusaiba.

Besorol mindenki a biztonságos középre. Világnézetét, véleményét az határozza meg, hogy miért várható a közegében a legtöbb jutalom, illetve a legkevesebb szankció. Beleszagolnak a levegőbe, érzik a széljárást: azt már rég nem fogadják el, hogy a nőnek a konyhában a helye, ez már nem menő. Mondják helyette, amit illik mondani 2013-ban, Európa közepén egy felvilágosult értelmiséginek: annyit pont és nem többet, csak szép biztonságosan, nehogy már én legyek az innováció. Feladat kipipálva: azok a torz lelkű férfiak ne verjék a nőket szerintünk se, hát szörnyű. Mi viszont rendes emberek vagyunk. Te mit pattogsz itt? Nem érted, hogy már mondtam, hogy elítélem őket? Csak nem szeretem, hogy ilyen egyoldalú vagy!

Az okok, nagy összefüggések maradnak rejtve így. Szembenézni azzal, hogy mindenkit átitat ez a dinamika, az nem megy. Önmagunkkal szembenézni, akik ugyane rendszer részei vagyunk, az nem megy.

Azt hiszem, ha megpiszkálnánk, mit gondolnak, kiderülne, hogy nem igazán értik a jelenség méreteit, okait, csak a maguk rendesember-öndefiníciója érdekli őket kedvező áron. Nem értik, hogy a családon belüli erőszak nem valami deviancia, amit durva kinézetű és lelkű, tőlük mindenestül különböző emberek követnek el valahol a messzeségben, hanem olyasmi, amit mindannyiunkra ható mechanizmusok tesznek lehetővé. Mi is részesei vagyunk a problémának az erőt pártoló hajlamunkkal, az előítéletekkel és a magunk végiggondolatlan reakcióival. És nem értik, hogy mindaz a változás, ami mégis történt, nagyrészt bátor embereknek, progresszív gondolkodóknak köszönhető, akik nem a levegőt szimatolták, nem féltek, ki mit szól, csak képviselték, amit fontosnak gondoltak.

Végiggondolni a tendenciákat? Nyitott szemmel járni? Minek a békétlenkedés, az örök gyanakvás? Csak szépen, mérsékelten. Ezek fontos témák, de értsd meg, nem lehet mindent azonnal. Szép fokozatosan. És pártatlanul kell, nem szabad elfogultnak lenni! Ne fogjuk fel harcnak, nem szűnhet meg a párbeszéd lehetősége!

Mintha az igazság középen lenne az oldalára borult világban.

Az ún. beszélgetés, vita, másik oldal megvilágítása! Jaj. Nem jól harcoltok. Már olyan jól haladt ez az egyenlőségügy, erre elrontod! Mondják azoknak, akik egyáltalán tettek és elértek valamit.

Dézsa példája nagyon sűrűn mutatja, milyen is valójában az internetes szólásszabadság, amelyet Anita Saarkesiantól is számon kértek, miféle szankciót kap az, aki valamiről, ami a magabiztos tumblis jócsávóknak, a női testekkel, szexszel és erőszakkal poénkodóknak nincs ínyére, következetesen beszél. Pedig nem ellenük teszi, csak úgy, nem bugyuta amerikaiimport másokat nevetségessé tevő mémeket oszt meg. Mennyire nem bírják elviselni! Miféle fogalom és botrány a jelenléte, és mennyire irreleváns, buta érvekkel jönnek, hogyan próbálják kicsinálni.

dézsával az a baj, hogy a makcsasága meg a lovacskás szemellenzős hozzáállása miatt a sajátján kívül más nézőpontot meg sem hajlandó hallani, nemhogy megfontolni.

emiatt pedig a legtöbben, akik felületesen nézik az egész témát nem zat látják, hogy itt van valaki, aki próbál jó dolgokat csinálni meg kimondani oylasmiket, amiket kéne, meg kiállni olyanok joagiért akik nem tudnak/nincs lehetőségük rá. nem, mindenki (küztük lassan énis erre hajlok) úgy veszi le dézsát, m,int baszatlan véresszájú hülye köcsög feministát.

és az ilyenek miatt, ha egy aránylag “civil” beszélgetésben is előfordul egy-egy hasonló téma, meg nomrális emberek kevésbé elvakultan próbálnak hasonló témákat boncolgatni, akkor le vagyunk dézsázva. na kérem ez a baj. hogy az ő fröcsögése miatt a fontos témákat emg sem hallják, mert elkönyvelnek egy hülye hisztis “szarfaszú baszatlan hülye álszüzkurva”-nak.

Innen. Ezt pont egy nő írta.

Fröcsögés…! Hisztis. Dézsánál kevesen érvelnek józanabbul és személytelenebbül, erőszakmentesebben, ehhez még árnyalt és sok szempontú is, van humora, ráadásul elképzelhetetlen angolszász olvasottsága van. De neki meg kellene fontolnia, amit a tiltakozók mondanak, csupa indulatos tagadás, lózung — ugyanazok, mint itt, csak tömörebben. Az a provokatív benne, hogy nem hagyja magát.

A mérsékelt, az el nem vakult, az persze úgy nézne ki, hogy leír valamit: kék a bögrém! (ráadásul ezt Dézsa így: “én azt egy valid állításnak tartom, hogy a bögrém kék és van esélye, hogy másoknak is kéknek tűnhet”), erre a tumblis reakció: halljátok, már bögréről beszél! höhö! nincs is bögréd! aki feminista, annak nem lehet bögréje! én mondom, a bögrék sárgák szoktak lenni! szerintem csak vádolod azzal, hogy kék! és mikor döntöttek meg utoljára?, kb. ez a színvonal, és akkor lássa be: ja, nincs is bögrém, tényleg! kösz! Ilyen lenne, aki nem elvakult. Mintha minden érvelés egyforma színvonalú lenne, mindenkinek a szava megfontolandó lenne. Amúgy mindenki, aki kicsit is értelmezhetőt ír, komolyan van véve és tiszteletteljes választ kap. Ja és nem kell egyetérteni mindenben, akkor sincs semmi, nem kell mindenről vitázni sem.

Valami biztosan megérintette őket, hatott rájuk Dézsa, egy pillanatig hezitáltak, és ezt az aszimmetriát szeretnék feloldani azzal, hogy deklarálják: Dézsának is meg kellene fontolnia az ő érveiket. A nyakába varrják az irányzat sikertelenségét, miközben fogalmuk nincs erről a gondolkodásmódról, ők maguk nem olvasnak és nem kérdeznek, feltűnésmentesen meghúzódnak a tömegben. Beállnak a biztonságos középre. És itt az igazi ok: hogy szeretnék magukat kivételnek érezni.

Csak hogy érthető legyen a rendkívül erős reakció mindarra, amit dézsa művel, a saját példámat hozom fel: én rendes, jól szocializált férfi vagyok, tisztelem a nőket, és imádom a társaságukat. És amikor dézsa bármelyik írását meglátom, akkor az tombol a fejemben, hogy A KURVA ANYÁDÉRT ÁLTALÁNOSÍTASSZ ÉS VESZEL BELE ENGEM IS A BETEGES VÍZIÓIDBA, amit a férfitársadalom 99%-áról gondolsz?!?!?!?!

(…)

a Dézsa félék (…) olyan törvényeket hozatnának, aminek hatására egy gátlástalan nő megnyomoríthatja egy ártatlan, normális férfi életét pusztán bemondásra

Innen.

Ja, hát ja.

érdekes, hogy egyetlen ember amúgy tisztelettel, korrektül megfogalmazott, csak a többség számára nehezen emészthető álláspontja miatt habzó szájjal páriát csinál belőle a fél tumbli, közben vele szemben egészen durva dolgokat meg lehet tenni, mielőtt a jajnemvagyokfemancipuncitumbászoknak ebből valami megüti az ingerküszöbét.

Na.

A kérdés valójában az, hogy mit kezdünk azokkal, akikkel tulajdonképpen egyetértünk, de túlzónak, teoretikusnak, szélsőségesnek tartjuk őket, mert nem akaródzik sem komolyan vitázni (az melós), sem szembenézni a korlátainkkal. Mit kezdünk azokkal, akik következetesek?

Szerintem figyelnünk és hallgatnunk kellene leginkább, és becsülni őket, hogy merik széllel szemben is, vagy ha nem érdekel a téma, akkor semmi dolgunk vele. Ahogy elnézem, ők viszont zavarba jönnek, agresszívak és vitaképtelenek lesznek. A zavart úgy próbálják feloldani, hogy elkezdenek személyeskedni, Dézsa álláspontját traumának tulajdonítják, hibáztatni kezdik a kommunikációja stílusáért. És ez nem az egyértelmű gyökkettő, a férfihangos érvelés. Őszerintük ezek igenis fontos problémák, csak nem így.

ugyanmár milyen trauma/sérelem érte őt, hogy enynire és ilyen stílusban képviseli a hozott témákat???
amikel alapvetőne nincs semmi bajom, mert jó részükkel igenis kell foglalkozni…. csak nem ilyen stílusú képviselők által felvezetve :S

Innen.

Született szemellenzős, akit valamikor a múltban valami sérelem ért és azóta is képtelen magát túltenni rajta mind pszichikailag, mind lelkileg. Van egy ismerősöm, akit még jópár évvel ezelőtt megerőszakoltak. Volt egy kemény éve utána, de talpraállt. Nem általánosította le annak az alaknak a viselkedését az egész férfitársadalomra. Férjhez ment, született két gyönyörű gyereke. Life goes on, vagy ahogy magyarul mondják, az élet megy tovább. És ez így természetes.

Ez pedig innen.

Legyünk szomorúak és nagyon fáradtak, csukjuk le inkább a laptopot, fogalmazzunk szvorenedinásan, adjunk meggyőződésünk ellenére mégis utóvacsorát a megkésett hisztizőknek, és motoszkáljon bennünk az ószövetségi igevers hidegekről, melegekről és langyosakról, meg az Úr szájáról, de ne legyen kedvünk kikeresni.

must be funny

Regényem főhősnője, Barbara a jelenlegi negyvenegyedik oldalon rámered az elbeszélő-másikfőszereplőre, aki neki barátja, vagy ez nem is biztos (nem úgy értem, hogy most formálódik a fejemben, hogy mi legyen, hanem úgy írom, hogy ne lehessen tudni), és azt mondja:

Nem vagyok nárcisztikus, csak nem tabusítom az önmagamhoz való viszonyt.

Nos, ez a mondat kellett nekem, köszönöm, Barbara. Bővebben… →

azt sajátítják el

Ebben a bejegyzésben, és a holnapiban is, azokat a több éve formálódó észrevételeimet szeretném összefoglalni, amelyek valamelyest megmagyarázzák a sok meg nem értést a nemek között és a párkapcsolaton belül. Miért várnak el ennyire mást a nőktől és a férfiaktól, és mit várnak el a nők maguktól? Mifélék ezek az elvárások? Az azt sajátítják el, és az azt tanulják meg mindvégig rendszerszintű tanulásra vonatkozik, tehát úgy értendő, hogy arra szocializálja őket a rendszer, de már annyit használtuk, hogy nekem is viszketni kezd ez a szocializáció szó. Amit kifejez az elsajátít és a megtanul, az nagyon fontos: én roppant kritikusan kezelek minden esszencialista magyarázatot, amely evolúcióra, biológiai adottságra vagy isteni, esetleg társadalmi rendre vezeti vissza a nők hibáztatását, korlátozását és rendszabályozását, pontosabban amelyik tudományosnak ható, de félig laikus eszmefuttatásokkal igazolja a férfiak privilegizált helyzetét. Nem állítom, hogy “a” férfiak ilyenek, állítom viszont, hogy a nemek viszonyát efféle üzenetek működtetik. A másik, ami kiderül a szóhasználatból, hogy nem egyéni oka van az adott hiedelemnek vagy magatartásformának, nem lelki defektus vagy véletlen jelenség, hanem rendszerszinten épül belénk — mindannyiunkba. Botorság azt hinni, hogy a nők ellenérdekeltként mentesek volnának az elnyomó sztereotípiáktól. Még a tudatosabbja sem az. Nem elsősorban döntés kérdése mindez, a most részletezett hiedelmek és értékrend általános és nagyon mély, leginkább reflektálatlanul működik, és nők beszámolói szerint kísértetiesen hasonlóak a helyzetek, az érvek távoli helyeken, egészen más érzelmi és ember viszonyok között és a különböző társadalmi rétegekben.

Minden férfi ilyen? Nem, de bármelyik férfi büntetlenül élhet ezekkel a meggyőződésekkel, érvekkel, hiedelmekkel. Azért erről írok, mert ezzel van a baj, itt kellene moccanni, ezeket volna jó felülvizsgálni. Bővebben… →

de már túlvagy rajta, nem?

Nem. Nem vagyok és nem leszek túl rajta.

Te akarsz túllenni rajta, pontosabban azt akarod, hogy kedvedért legyek túl rajta, még pontosabban: felőled szenvedhetek is, csak ne kelljen látnod. Azt akarod, hagyjam már ezt a témát, mert kényelmetlen azt tapasztalnod, hogy a világ nem valami jó kis konstruktív, kellemes hely, viszont jogtalanság, visszaélés, erőszak és fájdalom van benne, amely téged is érinthet, és az zavar téged ebben, hogy ezzel szembesülnöd kell, és még az is, hogy olyan a helyzet, hogy ha jó embernek tartod magad, és hát mi másnak, akkor állást kellene foglalnod, de nem teszel semmit, pláne nem küzdesz ellene. Most én értselek meg téged? Értelek. Bővebben… →

a vértanúk hite

Hivatalosan, kollektíve — és persze mechanikusan — emlegetjük és ünnepeljük azokat, akik megfordították a világot. A legradikálisabbakat, történelmi és irodalmi szereplőket, a múlt ködébe vesző Mucius Scaevolát, Jeanne d’Arcot, Morus Tamást, Dózsa Györgyöt, Dugovics Tituszt, Giordano Brunót, Bánk bánt, a lángszavú Petőfit, az aradi tizenhármat, az indulatos és nárcisztikus zsenit, Ady Endrét, Salkaházi Sárát, meg azt a fiúcskát, aki elrikkantotta magát: meztelen a király!, vagy a szelíd erős szavúakat: Martin Luther Kinget, John Lennont. Akiket kivégeztek, akik egyedül álltak a tömeg előtt, akik golyózáporban is felugrottak a barikádra, akik mertek következetesek lenni, akik kimondták mások helyett is, akiktől más irányt vett az emberiség sorsa. Bővebben… →

enyhhely

Nem azért írtam meg ezt a bejegyzést, mert ne tartanám fontosnak a gyerekek igényeit és jogait. Körülbelül mást sem hallok tizenkét éve, mint hogy mi a gyerekek igénye, és mi volna anyaként a dolgom. Bővebben… →

majd az életben is

Kiszabadultunk az iskolába járás drilljéből jó húsz éve. A csengőszótól csengőszóig feszülésből, a túlélés stratégiáiból, a hazugságokból, késésekből, szamárfülekből, az örök bűntudatból, teljesíthetetlen és elmismásolt olvasónaplókból, soha el sem olvasott tételekből, töredelmes határidő-hosszabbításért való rimánkodásból, a vizsgadrukkból, tornatanári önkényből, pad alatti levelezésekből, rosszalló pillantásokból, megszégyenülésből és a csodálkozásból, hogy ami tegnap még oly fontos volt, mára mennyire mindegy. We don’t need no education, we don’t need no thought control. Nincs júniusi megkönnyebbült tankönyvégetés sem. Vége van. Bővebben… →