enyhhely

Nem azért írtam meg ezt a bejegyzést, mert ne tartanám fontosnak a gyerekek igényeit és jogait. Körülbelül mást sem hallok tizenkét éve, mint hogy mi a gyerekek igénye, és mi volna anyaként a dolgom.

Ezek az igények nem teljesülnek mindig maradéktalanul, mindenkinek van hibaszázaléka, és valóban nem lehet elégszer elmondani, hogy mi a mi felelősségünk.

Azt állítottam, hogy annak is vannak szükségletei, aki a gyerekekéiről gondoskodik. De nem azt írtam, hogy akkor fejezzétek be a sírást, megyek golfozni, és ez fontosabb, mint hogy ti vacsoráznátok.

fertc591tc3b3forg.jpg

Azt írtam, egyeztetni kell, mert nem lehet, hogy a gyerekek (vélt) igényei az anya tönkremenése árán teljesüljenek. Azt írtam, nagy a feladat, egyedül vagyunk hagyva vele, és sok a maximum-hiedelem körülöttünk, hogy nekünk ezt még élvezni is kéne, kacagva labdázni, sarazni.

Nem a gyermekek igényének fontossága van itt lebecsülve. Azért írtam meg ezt a bejegyzést, mert tudom, hogy a nőknek, az olvasótáboromnak arra van a legkevésbé szüksége, hogy megint beleverjék az orrát az elvárásokba. Ettől nem tagadom sem a gyerekek múlhatatlanul fontos szükségleteit és igényeit, sem az elhanyagoló anyák, a bántalmazó anyák jelenségének létét.

Azt vettem észre, hogy hajlamosak vagyunk minden nyikkanást gyermeki traumának érzékelni, és azonnal ugrani, és minden apróság miatt magukat marcangolni. Pedig a gyerek rugalmas és erős, sokkal tágasabbak a tól-igjai, mint hinni szokás, és még hibázni is szoktunk. Az a feltűnő, hogy mennyire kevés köztünk az erős, derűs, jól működő rá se rántó, aki nem aggódik, hanem élvezi, vagy nem élvezi, de megcsinálja, amit kell, és nem magát emészti. Nem merünk lazák, örömteliek lenni, anya-identitásunk börtön, és folyton félünk a rokonok, szomszédok, a tanítónő ítéletétől, és ez az egész rettenetes. Jóléti, nagymamával körülbástyázott, tudatos nők is magukat emésztik, gödör mélyén csücsülnek.

Jobb anyák pedig nem attól lesznek, ha ismét fellendül a mutatóujj, ha megtudják, hogy mások bezzeg milyen jól csinálják, és főleg nem attól, ha ezredszer is elmagyarázzák nekik, hogy “igen, ENNYIRE nehéz a gyereknevelés”, “nem kellett volna ennyit vállalni”, hanem ha egy kicsit átélhetik, hogy nem ők a szarok, hogy nem csak rajtuk múlik. Ha egy kicsit megerősödnek, lebontják a sok abszurd elvárást és bűntudatot, mernek néha lazák, önösek, derűsek, elégedettek lenni, ha egy kicsit elismeri végre valaki, hogy így is kompetensek, és ha büszkék lehetnek az elég jó vagy nem is elég jó, de mégis valamilyen teljesítményükre, mert az is sok, és különösen egyedül vagy néma, elégedetlen, ellátást követelő férjjel, beszólogató anyóssal emberfeletti.

A mutatóujj nem segít. A korholás, az elvek, mások példái csak befeszítenek. Én legalábbis így működöm. Meg kell nyugodnom, erőforrásokat találnom, kihúznom a derekam, csökkentenem a stresszt és a szorongást. Aki tud, segítsen, aki nem tud, legalább ne véleményezzen. És aki megaláz, kontrollt gyakorol fölöttem, azt elküldöm a picsába.

(És akkor ugyanezt mondhatják persze a férfiak is, hogy ők is jobban változnának, ha néha megsimogatnánk őket itt, mert így az önérzetük tiltakozik. De én ezt nem érzem dolgomnak, én nem őket nevelem. Mindig azt hiszik, rájuk akarok hatni, ők a nagy jóság forrása, és ha ügyes vagyok, szépen kérem őket, akkor csöppen belőle nekünk — kegyet osztanak. És hogy nem így van (nem őket tartom a nagy jóság forrásának,és nem nekik könyörgünk), azt nevezik meglepően árnyalt, értelmes emberek is férfigyűlöletnek. Nagy tévedés azt gondolni, hogy itt mi rajtuk reklamálunk valamit, őket kérleljük, rájuk akarunk hatni. Mi itt a tapasztalatainkat osztjuk meg, és a magunk megerősödéséért teszünk, tudatosodunk, nem várjuk reménykedve az egyenlőférfi-sültgalambot, és nem is a férfiak függvényében, velük egyeztetve képzeljük el a méltóságunkat, hanem szuverén, önértékű lényekként, és hogy ilyenek vagyunk, lehetünk, az nem az ő engedményük, jófejségük. Legyenek szívesek ebből is okulni, vagy találják meg a maguk megoldásait, vagy alapítsanak Meg akarok változni közösséget, már ha elfogadják, hogy van miben, ha nem fogadják el, akkor meg nem tudunk miről beszélgetni. A blog elsősorban nem nekik szól, és ők az anyákkal ellentétben nem kétségbeesésbe hajszolt, túlterhelt túlélők. Az anyáknak nem az önérzetük tiltakozik, hanem az utolsó energiamorzsáik nem bírják már, hogy megint nekik kell valamire figyelni, magukat szarul érezni. Velük ellentétben a simogató szavaktól sok férfiú csak elégedetten visszasüppedne ugyanabba a vakságba és önzésbe.)

Nem csak az anyák, a helyzetek és a gyerekek sem egyformák, lehet, hogy az egyiknek teljes lelki elhanyagolás az, ami a másiknak vagány, felszabadító. Az egyiknek kontroll, sarkában levés a szülő asszisztenciája, a másiknak létfontosságú segítség. Ami kísértetiesen hasonló, az a sok vád, amellyel az anyákat illetik, a jó anya kiapadhatatlanságáról, korlátlan terhelhetőségéről alkotott mítosz és a legkülönbözőbb helyzetű anyák érzései, kételyei.

Ma tedd le a bűntudatod, ma légy elégedett azzal, amit bírsz. Ne gondolj semmi extrára: két villa közös elmosása, egy plusz leguggolós szemébe nézés, egy sosem énekelt dal, egy megtört rossz reflex is valami, hogy jobb legyen. És legyen ez a blog enyhhely mindannyiunknak, akik megfáradtak.

155 thoughts on “enyhhely

  1. Ó, köszi, köszi! Ez jókor jött nagyon…. Férjem elutazott hévégére barátokkal, tegnap még rettenet szenvedtem, hogy egyedül a 3 gyerekkel, stb, de pont estére határoztam el, hogy tojok az elvárásokra, pizzasütés lesz, és lazítás, ebben most megerősítettél.

    Kedvelés

  2. most, hogy visszatértünk egy időre Magyarországra, azon belül is a második legnagyobb városba, ami keményen vidék (nem utálom egyébként, csak megvannak a korlátai, na…), valami elképesztő mértékben, szinte 100%ban kapom anyukáktól, apukáktól, bölcsődei szereplőktől, játszóterező nagymamáktól és nagypapáktól…na neeeem direkbe ám, hanem a gyerekhez beszélve kommunikálva…..hoggyaszongya: “….Patrik/Kevinke/Princsipessza, stb…tedd le azt a botot, NEKED nem kell úgy piszkálni a füvet vele, mint ANNAK a kislánynak (ez az én lányom 😛 volna), te NE ülj bele a homokba, neked már nem kell ezt csinálni, csupa folt lesz a nadrágod……EZ a gyerek mindig ennyit rohangál??? …Lányom kérdezi: őt neki hogy hívják (magyarul mi a neve), és még azt is: gyeeereee, gyerreee játszani, hintázzunk, és sütök neked homokból almááát. Erre másik gyerek nagymamája: gyere Kirácska, menjünk, ne kend össze magad. Idegenekkel nem ismerkedünk. Te ne szedd össze az összes bogyót a zsebedbe, fujj, kakás. Én, gondolatban: na a jó…k…va anyátokat a kakás bogyóval. Pedig a gyerekem nem retkes, rajta is márkás cipő van (errefelé a timberlandot nem ismerik fel….áááá), játszós kabi alatt új benetton pulcsi….rajtam 50 rongyos snowboard kabát, 30 rongyos túracipő, na szóval nem az a gondjuk, hogy koszos tetves gyerek hívja az ő kirakat gyerekét homokozni. Az itt a baj, hogy nincsenek agyban hozzászokva a kezdeményezéshez, a fűtúráshoz, a sárfoltos gyerekhez, a MÁShoz. Nekem most erről az írásról ez jutott eszembe.Azt meg nem tudom leírni, mert tehetségtelen vagyok, hogy mennyi de mennyi egyértelmű, nem is titkolt rosszalló, mit rosszalló, lesajnáló pillantást kapok én a gyerek miatt köztéren. Ezeknek elment az eszük. Éppen hangosan nem küldöm el őket a p…cs..ába, mert minek is? De azt nagyon sajnálom, hogy az ő kevinkéjük meg kirácskájuk még 4 évesen is csak segítséggel tud libikókázni, és MÁR látom, milyen kiégett, üveges a kis tekintetük. Szó nélkül engedelmeskednek, merednek maguk elé szépen megülve a 3-4 éves formák is padon, cukrászdában, hintában…Félelmetes. Ez a legjobb szó erre. Ami a bölcsődében megy, na hát az meg külön megérne egy misét. Elejétől fogva nem fizettem csoportpénzt, csak annyi wc papírt viszek, és szalvétát, amit valóban elhasznál a gyerek, nem vasalunk (kérem, ez a legnagyobb gond ottan…), és kb 100 szülőt haragítottam magamra, mert elmondtam a vezetőnek, hogy az normális, hogy csupa mocsok a gyerek, ha kiviszik őket az udvarra. (mert egyébként az volt, hogy szeptember 1. és május 1. között a gyerekek ebben a bölcsiben nem mennek az udvarra mert a szülők reklamáltak, hogy csupa homok és sár az őszi időben a gyerek). Téboly. Szóltam. A magam módján. Azóta kimennek :)))))))) Na borzalom, hogy ez eddig nem így volt. Három pár sáros cipő miatt 8 csoport senyved a szobában…A vezetőnek fel sem tűnt…..Ezek a részletek a rendszerből fakadnak. És abból, hogy senki sem szól. Mert mit szólna a szomszéd, ha csenikét délután piszkosan viszi haza az anyukája. Ugye a budapesti bölcsik, ovik nem ilyenek?????????? (ja és még én voltam lecseszve, mert bölcsistárs anyukája negyed órára az autóban tök egyedül hagyta a másfél éves gyereket, én meg szóltam neki, hogy ezt legközelebb ne tegye, mert rendőrt hívok. TEtte ezt azért, mert a másféléveset túl nagy macera lett volna magával vinni, amig a nagyobbat bekíséri az oviba. Utca üres. Autó leparkol. BE SE ZÁRTA az autót. Másféléves gyerek 15-20 percre ott hagy,teljesen egyedül. Majd anyuka utánam jött a bölcsibe, egy másik apuka előtt elkezdett ordítani velem. Eredmény: apuka még aznap elment panaszra a vezetőhöz, hogy volt egy szóváltás reggel két anyuka között, és hogy nem szeretné, ha egy ilyen hangos párbeszédet az Ő kisfiának még egyszer öltözés közben végig kellene hallgatnia… Mi vaaaaaaaaaan???????????????????

    Kedvelés

    • Megértelek. én Szekszárdon laktam, és voltak hasonló játszóteres élményeim. Meg szomszédnénis is. Mindent figyel, beleszól, hozzátesz. Először, ennyi idős gyereknek már….
      Itt Rákospalotán nem szólnak bele semmibe, Még hisztériázó gyerek se tűnik fel. A fiam nagyon ismerkedős, az volt egy éve is, és sok embertől megkérdezte: “Te ki vagy?” Itt Pesten a felnőttek jelentős százaléka azt válaszolja, hogy “Igen teljesen!” De erre a fiam általában ment egy kört, visszament, megkérdezte: “Neked, mi a neved?” Erre aztán legtöbbször kapott választ, mostmár csak ezt kérdezi 🙂 Szóval Pesten kicsit más, bár területenként biztos változó, de ritkább a lenézés.
      Bölcsit Szekszárdon ismertük, meg ovit is, mindenhol kértek lehetőleg legolcsóbb kimenős, sárban fetrengős ruhát. Szerettem az ottani ovit. Az itteni sem rossz.

      Kedvelés

      • Eleinte minden nap megkérdezték, hogy nem lehetne.e az előző oviba menni innen is. Egy év kellett, hogy most jól érezzék magukat a költözés után. Mi sem szeretnénk többször költözni, de ezt muszáj volt meglépni.

        Kedvelés

      • Egy év kellett, hogy jól érezzék itt magukat, de mostanra nagyon népszerűek a csoportban 🙂

        Kedvelés

    • Vidék kontra Budapest? Bölcsi-témában is? Tényleg? Nyilván élesebben kihallom, vörös posztó. Én önként vagyok vidéki – a XII. kerületi budai létet cseréltem balatoni kisvárosra -, és ilyen hülyeségeket játszótéren csak a nyaraló szezonban hallok Hannácska és Kende anyukáitól. Senki, se anyatársak, se intézmények nem korlátoltak és nem látok üveges tekintettel libikókázó idomított gyerekeket. Igaz, nem a játszótér a fő program, itt az egész világ játszótér.
      Avagy: helyrajzi kérdésekben ítélkezünk és általánosítunk-e?

      Kedvelés

      • Nem feltétlenül vidék-főváros a különbség. De azért az ember szerez tapasztalatokat, és miután két helyen laktunk ezt a két helyet össze tudtam hasonlítani. Minden közösségnek megvannak az íratlan szabályai, ahogy illik, lehet, és ez területenként változhat, változik. Előtte Pécsett laktunk, az a kedvenc helyem volt, tuti az egyetem miatt is, de ott a gyerekekkel is kedvesek pl.

        Kedvelés

      • én nem nevezem ezt itélkezésnek és általánosításnak. ne tagadjuk már el, hogy van különbség régiók között. most ezt nem pejoratíve értem. miért is lenne ez baj? de ez a bemerevedés erősen jellemző debrecenre. na igen, debrecenről van szó. civis, kálvinista város, amit egyébként imádok benne. inkább ez utóbbit. de ami igaz, az igaz. másik otthonom siófok. ég és föld. megszoktam. gond egy szál se. debrecen “finomságait” így , hogy van gyerekem, már jobban érzem. pesten is éltem vagy 8 évet. ott is van mit krtitizálni, csak nem ebben a merevség témában. szerintem az, ho.gy vidék és pest már lejárt lemez. pesten lazábbak, de fel is van hígulva minden. szinte. nem is érdemes hasonlítgatni. de még itt debrecenben is igaz, pedig kisváros, szerintem, hogy egyik utcában lazábbak az oviban, másikban meg kőbe vésett szabályok vannak. egyébként éppen egy 11. kerületi református oviba szeretném beíratni a gyereket :))) Ajjvééééééé 😛

        Kedvelés

      • Én paksi vagyok de Debrecen a második otthonom, ismerem jól, bár nem éltem ott sosem. Viszont járunk sokat játszira,mikor a mamánál vagyunk. Nagyon más minden arra,bár rossz tapasztalataim nincsenek. Itt Pakson nagyon normális a bölcsi,az az egy. Az ovik között nincsenek nagy különbségek (ismerem az összeset a munkámból kifolyólag), viszont van olyan óvónő,akihez tuti nem íratnám a gyerekemet.

        Kedvelés

    • Te – ez az autóban hagyás ez nem akkora gáz ám! nem 20 percre, de egy időre én is simán bent hagytam a gyereket, sőt még ma is bent hagyom, mert marha egyszerűen szeret ott lenni. Elvan az izéjével amit azért visz magával, mert az majd neki jó lesz, és ki se akar szállni, mert az izéjét akarja amivel előre eltervezett módon majd az autóban … Ez nem volt másként amúgy 2 évesen sem. Max 10 percre én is ott mertem hagyni, mert olyan gyerek volt. Másé meg nem olyan. Nekem is volt, aki beszólt miatta – mondjuk leszartam, mert tudtam, hogy neki biztos más a tapasztalata a maga gyerekéről.

      Miért is kell neked belepofázni az ő életébe, amikor pont ezt kéred számon mástól? Honnan tudod, hogy ő és az ő gyereke mit bírnak, mit akarnak?

      Kedvelés

      • Ha a gyerek eletenek biztonsaga a tet,az mas prioritas,mint h vki szerint melege van,meg,h miert nincs rajta sapka…

        Kedvelés

      • Szerintem a kocsiban hagyas az surolja a hatart, foleg olyan kondiciokkal, ahogy fentebb irva volt, nyitott ajto,stb Lattam errol egy magrazo kisfilmet is. Persze ha sosincs semmi baj, nehez elkepzelni,h mik lehetnek…en jobban szeretem megelozni a bajt es lenni akar kulonc akar beleszolos, mint egyszer rajtam muljon egy gyerek elete/egeszsege, mert nem szoltam

        Kedvelés

      • Ebben is vannak végletek. Pl. napon a kocsiban hagyott baba meg ilyenek. Meg van olyan gyerek aki nem bírja egyetlen pillanatig sem. És van másmilyen gyerek is. Alapvetően feltételezem, hogy az anyja tudja mit csinál. Nem a fenti esetről beszélek – ott ugye nyilván egy gázos família volt meg veszélyeztetés – hanem arról, amikor nincs elég infó. (Csak példa: ismerős nőcike kisbabával. baba végre elaludt, mentek valahová. Félrehúzódott és kiszállt megnézni a nyitva tartást a bolt ajtaján, hogy hazafelé nyitva lesz-e vasárnap a bolt. Mire visszament a kocsihoz, egy idióta aggódó nőzet felverte a nagy nehezen elaltatott picit a kocsiban (kb 1 perce volt) és leordította a felpaprikázott anyuka fejét, hogy hagyhatta az autóban. Hát úgy, hogy egy perc volt az egész és a gyerek édesdeden aludt végre, míg a jóakaró oda nem ment. Nagy vita lett belőle, rendőrt akart hívni a “külföldi nőre” a jóakaró.- Az eset Németországban volt – Pedig ő volt épp, aki ártott.
        Az én gyerekem nagyon szeret az autóban játszani és mi engedjük is neki. Elvan szépen a hosszú autóutakon is – más gyerekek meg nem így vannak vele. Teljesen értem, hogy van akinek a saját gyereke számára ez baromi veszélyes, más meg másként gondolja. Tessék szépen egymást békén hagyni. Ha nincs direkt veszély, akkor nem közbelépni, ha van akkor mindenképp cselekedni. Ha pedig lehet, és mód van rá, akkor kedvesen felvilágosítani a másikat, meghallani az érveket pro és kontra is.

        Kedvelés

      • Nyilvan merlegelni kell a korulmenyeket, ezzel teljesen egyetertek. Meg lehet varni is az autonal, vigyazva a gyerekre anelkul,h felebredne es kerdezni mielott barmit mond, mikor visszajon az anyuka. Ez a legnehezebb talan..

        Kedvelés

      • De itt nem az a baj, hogy a gyerek nem érzi jól magát a kocsiban, fél, ilyenek. hanem az, hogy tök egyedül van egy nyitott járműben, kb. 10 másodperc alatt bárki kikaphatja. Szatír, gyerekkereskedő…stb. Ez már túl van az “ízlések és pofonok, mindenki máshogy nevel” kategórián.

        Kedvelés

      • Ettől a mozitól én mindig képtelen vagyok félni. Mármint a szatírtól meg a gyerekkereskedőtől. A lezuhanó repülőgép alkatrészektől, a muskátlis cserepektől, meg a társaitól. (Nem is említve a szörnyű kutyákat, meg a szervkereskedőket és a buta Internetes hoaxok többi rémét) Egyébként a nukleáris fenyegetettség és az AIDS is reális veszélyek, csak mondom. És egyébként csapvizet iszunk, pedig a múltkor mondta egy nő, hogy tele van asszem arzénnal (??) – és felfogtuk, hogy nem és nem, nem élünk örökké.

        Kedvelés

      • Szerintem nem a szatír a gáz a nyitott ajtóval, hanem hogy meglát egy kutyát a szemközti járdán, és kiszalad hozzá.

        A csapvízben pedig nem csak arzén van, hanem gonosz hormonok is, én már csak tudom, mi is azt isszuk 🙂

        Kedvelés

    • Én ezt nem értem, ez lenne a normál bölcsi Magyarországon? Pont ettől féltem évekkel ezelőtt, amikor az első körrel kezdtünk. Azóta én vagyok a legnagyobb bölcsi-fan. Nálunk – kisváros, önkormányzati bölcsi, semmi extra – minden gyereknek van váltó overallja, mert a bölcsi felhalmozott vmi irdatlan mennyiséget, és minden évben ki-ki kap méretben hozzápasszolót, így egész ősszel-télen, ha csak egy kicsit is olyan az idő, kinn zúznak az udvaron. Az őszi-tavaszi udvari/motorozós cipőt mi visszük be. A csoportunk gondozónénije a saját kezével kötött sapkát és sálat is a gyerekeknek. Ja, és a bölcsiben ezt meg is mondták szülőin, hogy az anyukák annyit güriznek, hogy nehogymár esténként a mocskos overallokat kelljen másnapra hordható állapotba hozni, és különben is mással is tölthetjük az időt, ők pedig ezért vannak. 🙂 Szerintem sok minden személyfüggő ebben a kérdésben.

      Kedvelés

      • Én könnyű léptekkel jövök-megyek a bölcsibe, mert mosolyognak reggel és délután, a gyerekemre is és rám is, és nem éreztetik velem, hogy “na, ez p.na, ide hordja lepasszolni a gyerekét”, nem úgy, mint az oviban, ahol a potenciális kistesók miatt jóval nagyobb a súrlódási felület és a küzdelem. És én, kis naiv, azt hittem, hogy ez a bölcsis szemlélet már akár általános is lehetne – mondom, nincs összehasonlítási alapom. A szépbe, jóba vetett hitem kap ilyenkor egy jó nagy tockost. 😦

        Kedvelés

      • milyen jo erzes ez:)en mondjuk el is mondtam az ovononek, hogy kifejezetten orulok,h nehany orara nem nekem kell a viselkedesevel “megkuzdeni”. mi eddig a parommal igencsak egyedul voltunk ra…

        Kedvelés

      • Ha nem vagyok szerénytelen, magamra veszem, és köszönöm. A hálás szülőkkel kapcsolatban. Igen, hálás vagyok, de nem várják el, szerintük ez az alap, és az is, hogy közösen-együtt vagyunk felelősek a gyerekeinkért. Kérés nélkül mindennap részletesen beszámol a gondozónő az aznapi történésekről. Miden gyereknek van egy kis füzete, amiben a gondozónő adott időközönként összefoglalja a gyerekkel kapcsolatos tapasztalatait, fejlődését, mindezt fényképekkel illusztrálva. A gondozónők fényképeznek a csoportban, kinyomtatják és beragasztják. Nem ragoznám azt az érzést, amikor reggel munkába menet azt a képet láttam meg először a kisfüzetben, hogy a legkisebb ugrifüles édesdeden szunyál a bölcsiben. (Az már nem is kérdés, hogy megkérdezték, hogy fényképezhetik-e.) Az ígéretes kezdet után aztán jó nagy pofára esés volt az ovi. Továbbra sem értem – vagyis vannak erről elméleteim, de túl messzire vezetne -, hogy az oviban is és a bölcsiben is a dolgozóknak ugyanúgy van családja, gyereke, unokája stb., mégis a mi bölcsinkben partnernek tudnak tekinteni ugyanabból az alapból kiindulva, amire hivatkozva az oviban a legalapvetőbb kompetenciámat is kétségbe vonják, és folyamatosan éreztetik a szülőkkel az alkalmatlanságukat.

        Kedvelés

    • Ezeket a márkákat miért írod így? Gondolod, ha felismerik a Timberlandot, jobban emberszámba vesznek? Ez milyen szempont? Te is nézed az ő ruháikat? Általában a kispénzűek féltik a gyerekruhát egyébkéntma “hideg van homokozni” csak fedőszöveg.

      Sok minden keveredik ebben a hozzászólásban, de nagyon tanulságos is.

      Kedvelés

    • Pest környékén sem nagyon jellemző az, amit a bölcsiről leírtál (illetve bölcsődés tapasztalatom nincs, de oviban kimennek). A gyerekeim a vonatutat szokták végigbohóckodni velem, bizony a felnőttek nem mindig értik (nem hangosak, nem érnek másokhoz, nem lépnek cipővel az ülésre). Fiatalok is csak óvatosan mernek mosolyogni, de volt olyan lány, inkább innen az érettségin, mint túl, aki láthatóan nehezményezte, hogy nem vagyok elég komoly a gyerekeimmel, a végállomás előtt fel is állt, elég tüntetően elvonult az ajtóhoz, ott ácsorgott míg beértünk.
      Egészségére 😉

      Kedvelés

      • De jó, hogy ezt írod. A mieink ugyanis tutira hangosak, amikor vonatoznak az apjukkal. Alapból is hangos család vagyunk, de apával vonatozni egy külön rituálé. Az első alkalommal még izgultam egy kicsit, leginkábbis azon, hogy három, tömegközlekedéshez nem szokott kicsi gyerek hogy fog reagálni az olyan helyzetre, hogy vagy leszállunk, vagy leszállunk, de nem pöcsölünk a lépcső közepén…. Aztán, amikor hazatérve mindenkinek őszinte a mosolya és apa ráncai is kisimultak, már piszkosul nem érdekel, hogy végigrohangálták a vonatot, hogy hangosan (és nagyon hamisan) énekeltek, vagy neadj’Isten összevesztek azon, hogy ki üljön az ablak mellé, mert hárman vannak és valaki mindig kimarad. Nem érdekel, mert jól érezték magukat együtt, és mennek máskor is.

        Kedvelés

      • Hehe nálunk az szokott a vita tárgya lenni, hogy ki üljön apa mellé 😉 De valahogy megoldódik, ablakkal, szembe (vs apa mellé) üléssel.

        Kedvelés

  3. Nalam nem hatnak ilyen elvarasok,csak a sajatjaim…mondjuk nincs is senki a kozelben,aki jol megmondana….Angliaban jobb a helyzet idegenek,doktorok,stb tekinteteben,viszont nagy dobbenet atlepni a magyar hatart…azonnal ugy kezelbek mibtha nem is a te gyereked lenne,nem te ismerned,hanem csak felkaptad vhonnan.a bolcsirol szolo hozzaszolas irojaval tokeletesen eguetertek,ugy latom sok veszelyes dolgot nem vesznek komolyan…en gyerekemek mindig kimennek,esoben,hoban.mindenkinek van gumicsizma,eso,hokabat nadrag…

    Kedvelés

    • “azonnal ugy kezelbek mibtha nem is a te gyereked lenne,nem te ismerned,hanem csak felkaptad vhonnan”
      Igen, ez érdekes jelenség itt, hogy alapból nem tekintik az anyát kompetensnek. Viszont szigorúan hülyeségekért szólnak be, “nem fog zokni nélkül megfázni?”, “lenne csak az én gyerekem, tuti nem hisztizne!” meg ilyenek. Viszont tipikus, hogy hallgatnak amikor szólni kellene és jelenteni, hogy baj van (folyton részeg, bántalmazó férj, egy évesen is hat kilós, elhanyagolt kisbaba). Az valahogy, ha bántalmaznak egy gyereket mitől lesz magánügy, míg az adsz-e rá kesztyűt x fokban közügy, nekem rejtély.

      Kedvelés

      • “ha bántalmaznak egy gyereket mitől lesz magánügy, míg az adsz-e rá kesztyűt x fokban közügy”

        úristen, milyen tökéletes! körülbelül így mindent összefoglal. idézni fogom 🙂

        Kedvelés

      • Bántalmazás: egyrészt teljesen igazad van, másrészt látom azt is, milyen tehetetlen az osztálytárs szülője, a pedagógus, de még a gyerekvédelmis is. Milyen nehéz hatni a bántalmazó szülőre, milyen nehéz kiemelni egy ilyen családból egy olyan gyereket, aki a bántalmazás ellenére ragaszkodik a szüleihez. Persze ha már nagyon durva, ha már a gyerek is inkább menne, az más.

        Kedvelés

  4. most már van nálunk is kinti ruha 😛 . Talán azért adták meg magukat, mert már csak két hónapot jár oda a lányom :). Gondolván, bírjuk ki, addig is jobb a békesség :). Egyébként ez egy állami bölcsi itt. De úgy működteti a vezető, mint egy magán, elit bölcsit. Innen a baj. A gyereket súlyosan veszélyeztető anyukának nem szólunk, mert az hogy nézne már ki, hogy ilyen szülő gyereke is idejár. Behívatott. Hogy ebből több probléma már ne legyen. Na ha legközelebb baj lesz a gyerekkel, vagy eltűnik, összeverik (anyuka egyébként nekem jött, megütött), akkor az már ne az én lelkemen fog száradni. Én meg egy szót sem szóltam, anyuka ordibált. Majd kaptam egy szóbeli dicsérete a bölcsi vezetőjétől: milyen jól tettem, hogy nem ütöttem vissza. Hát az agyam eldobom , komolyan. És a gyerekkel ki törődik????? A nagyobbik gyerek óvónője csak annyit mondott, jaaa. ismerik ezt az anyukát, nem lepődtek meg. IIIIIIgeeeeee? És védőnő, gyermekvédelem, akármi???Veszélyeztetett gyereknél, ha anyuka még verekszik is a bölcsiben, kinek a dolga lépni???

    Kedvelés

  5. Éva, köszönöm, én a nagymamával körül bástyázott szerencsések közé tartozom, meg többnyire talán túl a nagy elvárásokon és megfeleléseken, de egy ilyen írás mindig jókor jön. Most hétvégén a fiúk és férj szüretelni mentek az én apukámhoz, ami tudom,hogy nekik élmény az én rokonaimmal, nekem nem. Lányom babázik, főz nekem bogyólevest kőbetéttel , én pedig dolgozni fogok egész hétvégén a gép előtt, mert ezt szeretném. És nagyon erős az emlék,amikor azt hittem, szüretelni menni kell, mert napsütés, hegyoldal, vidám nevetés, majd a kétévessel dideregtem a spicces Jani bá’ sztorijait hallgatva és az üres kenyéren kívül nem tudtam mit enni, mert épp nem fogyasztottam húst. Ma már tudom, hogy szuper dolog a szüret apukáméknál, a srácok mindig élményekkel telve jönnek haza, de ennél még jobb gyomorgörcs nélkül tudni, hogy másra vágyom. Szép hétvégét!

    Kedvelés

  6. Dejó volt az én fiatalkoromban, amikor a porontyaimat terelgettem …
    Ez a 80-as évek elején-végén volt. Örökölt cuccokbaan, kidobott babakocsikban nőttek fel és nem volt ezzel semmi gond. Nagyjából egyformák voltunk mi is, felnőttek, de a gyerekek is, a ruhájuk is. Emlékszem, egyszer Berci fiam ellenőrzőjébe bekerült, hogy a szünetben a jeges udvaron a nadrágjában csúszkált. Otthon szemrevételeztem a gátyót, bizony romlott az állaga. Na és…, mondtam magzatomnak és aláírtam a beírást.
    Nagyon-nagyon sajnálom ezt a “gyerekcentrikus” mostani világot. Babaőr, ilyen-olyan babakocsi, ülőke, fisher price játszó ülés bombasztikus árakon, stb…
    Gyermeket-szülőt megnyomorítanak a folyamatos óvintézkedések, elvárások.
    Fiaim azt hiszem, mind a hárman kipróbálták – persze akaratuktól függetlenül – a szabadesést a csúszda létrájáról. Felálltak, nadrágporolás, kis hüppögés, aztán tova … pedig ott álltam mögöttük, mégis …
    No, azt üzenem a mamáknak, kevesebb dumcsi a többi szülővel, több együtt mászás-sarazás-futkosás-hegymászás a magzatokkal és boldogabb lesz az élet.
    Jeligém az egykori doktorbácsi megfigyelés:
    – Amelyik gyermek lábán ép a plezúr, meg kell vizsgálni. 🙂

    Kedvelés

    • “No, azt üzenem a mamáknak, kevesebb dumcsi a többi szülővel, több együtt mászás-sarazás-futkosás-hegymászás a magzatokkal és boldogabb lesz az élet.”
      Miért is a mamáknak szól ismételten a jó tanács, apukáknak orvosi felmentésük van gyerekezés alól vagy mi szösz?

      Kedvelés

      • Hehe, én nem is dumcsiztam tegnap senkivel (mármint felnőttel) sokat, de milyen piszkosak lettünk 😉 Viszont a párnákat a lakásban már nem engedtem nekik cibálni, csak ütni meg még inkább dobni volt szabad. Túl szigorú voltam?

        Kedvelés

    • Jaj, ezt a jeligét a magamévá teszem! 6-7 hetes terhes vagyok, első gyerekkel, szóval szükségem lesz rá. Nagyon jó titeket olvasni, nagyon sokat tanulok tőletek, köszönöm!

      Kedvelés

    • Amikor 24 órás csak a gyereket látom szolgálat van, akkor bizony létszükséglet a többi anyukával való beszélgetés. A gyerek meg legyen gyerek és tanuljon meg a gyerekekkel lenni – elvégre erre van a játszótér, ami nekem egy púp a hátamon, szerintem semmit nem utálok annyira mint a játszótér nevű jelenséget!
      És ha nagy ritkán mentünk – megyünk, akkor bizony jól tudott esni, hogy végre egy felnőtthöz is szólhatok.

      Kedvelés

      • Szerintem is nagyon durva elvárás, hogy gyerek mellett ne legyen igényed felnőtt emberekkel beszélgetni. Nem véletlenül nevezik a nők eszmecseréjét, lekezelően dumcsinak, locsifecsinek, traccspartinak meg pletyózásnak és még véletlenül sem “beszélgetésnek” mint a férfiak társalgását. Ezzel is jelzik, hogy ez nem komoly, tehát fejezd be, neked ez nem jár, tessék helyette a gyerekkel foglalkozni!

        Kedvelés

      • Bezony, és a férfiak csak komoly dolgokról beszélgetnek! Mint hogy ki kivel, hol, milyen pozícióban csalta férjét/feleségét a munkahelyen (90%-át ezt teszi ki a beszélgetésnek). És hát a foci meg a Forma-1! A világ sorsa múlik rajtuk!

        Kedvelés

    • na nehogy mar attol legyen boldogabb az elet hogy meg a jatszoteren levo anyukakkal sem beszelhetek, hanem helyette rohangaljak a gyerekkel. azert viszem jatszoterre hogy vegre mas gyerekekkel legyen, vagy egyedul is jatsszon. a masik 23 oraban en foglalkozom vele. es ha nem beszelhetek az anyukakkal akkor 4 even at kb a ferjemen kivul nem szolok felnott emberhez. a boldogsag kulcsa mi? jajj ne mar.

      Kedvelés

    • Hú, én nem látom a korrelációt a babakocsi ára és a túlóvott gyerek között egy kicsit sem, pedig itt a nyóckerben van merítés mindenféle kategóriából. (Egyébként a marhadrága babakocsi nem a gyereknek kényelmes, hanem annak, aki tolja, meg persze státuszszimbólum is.)

      Amúgy szerintem is essen az a gyerek, de az a tapasztalatom, hogy minél közelebb állok mögötte, annál kevésbé figyel, aminek pont semmi értelme, ha úgyse érem el, hogy elkapjam. Inkább ne menjen olyan magasra, amiből nagy baj lesz, plusz tanuljon meg jól esni. (Nem tudom, akkor is ilyen nagy lenne-e a szám, ha nem egy született artistát hordanék játszótérre, de egyelőre a gyakorlat alátámasztja az elméletet.)

      Kedvelés

  7. Éva, én is köszönöm!
    Nagymamával, bébiszitterrel körülbástyázott, szabadúszó vagyok, és a gyerek 10 hetes korától folytatom a munkám, amit imádok, engem az tölt fel, attól (is) érzem magam jól. Úgy szerveztem, hogy a lakásunk közelében tudjak dolgozni, vagy viszem magammal a gyereket. Napi 20-22 órában odaadó és türelmes anya tudok lenni, ha napi 2-4 órányi felnőtt életet kapok. A gyerek igényei maximálisan figyelembe lettek véve, minden apróság át lett gondolva, és mégis gyakran marcangolom magam, tépelődöm azon, hogy ezt szabad-e így, hogy kérhetek-e segítséget …
    Közben amikor úgy alakul, hogy egymás után több napig segítség nélkül rám van rohasztva a gyerek, azt tapasztalom, hogy elviselhetetlenné, türelmetlenné válok és feszülök bele egyre jobban a helyzetekbe.
    Tudom, érzem és tapasztalom, hogy mi a jó nekem és nekünk. És mégis a hülye hangok a fejemben és körülöttem … el tudnak bizonytalanítani …
    Szóval köszönöm a megerősítést és az enyhet!

    Kedvelés

    • Most lett teljes munkaidom,gyerek negy eves.eddig lehetetlen volt kb.Rokonoktol jon (nem kimondva,celozgatva)h eddig miert nem.masik amikor kiderul,h elvezem a munkam es nemcsak penzkereset szegyellnem kene magam,mert ahelyett csinalom,h a gyerekkel lennk….

      Kedvelés

      • 😦
        Ismerős … ha nem csinálom az a baj, ha csinálom, akkor viszont szenvedjek közben …

        Kedvelés

      • nalam nem a rokonoktol jon, en magamat gyotrom. lilimami, olyan jo latni hogy elvezed a munkadat, azt csinalod amit szeretsz. hogy ezt meg gyerek mellett es rokonok nelkul is sikerult megvalositani. remelem nagyon buszke vagy magadra es a parod is buszke rad mert peldaerteku amit es ahogy csinalsz. es lilinek is nagyon jo peldat mutatsz vele.

        Kedvelés

      • Semese, meg a szemem is konnybe labadt amikor olvastam, amiket irsz..jo erzes, ha masok igy latjak es el is mondjak nekem:)buszke vagyok magamra, meg a paromis, sokan nem is tudjak, hogy milyen nehez ez, itt kint foleg.Nincsen aki segitsen, maximum penzert. Nalunk ez olyan win-win szituacio lett vegul, mert sokkal jobban erzem magam a boromben amiota dolgozom teljes munkaidoben, tkoncentraltabban tudok a gyerekemre figyelni, es uj szocialis kapcsolataim lettek:)koszonom Semese

        Kedvelés

  8. Nekem már attól búntudatom lett, amikor a rég nem látott barátnőmmel és az üvöltő gyerekével egy autóban a barátnőmmel próbáltam beszélgetni és nem minden idegszálammal arra figyeltem, hogy a babát szórakoztassam, mint az anyukája tette. És galád módon még az is eszembe jutott, hogy talán a mamának rám is kellene figyelni egy kicsit , elvégre részben ezért találkoztunk. Bűnös gondolatok. Hát milyen anya lesz így belőlem?????????

    Kedvelés

    • Engem is idegesített, mikor többen összejöttünk, ezer éve nem látott közösségem tagjai, gyereket mindenki hozott, én próbáltam beszélgetni velük, de egy-két anyuka a gyerekét szórakoztatta, én meg arra gondoltam, a gyerekek simán elszórakoztatták volna egymással, mi meg beszéltünk volna. Van, aki nem tud kikapcsolni. Őt mire nevelhették otthon?

      Kedvelés

  9. Az én anyaságomban nincs segítség, csak problémák és elvárások, melyekkel teljesen egyedül vagyok. A gyerekeimmel szövetség van, egy négyes, ami összezár és olykor fölemészt mindannyiunkat. Egymást segítjük, ami kölcsönösen megterheli mindkét oldalt. Velem vannak a bajban és az ōrömben, tudnak mindarról, ami foglalkoztat, ami terhel. Képtelen vagyok jó képet vágni bizonyos dolgokhoz, megőrülök, ha erőn fōlüli elvárásaik vannak. Mivel sokáig őrületes nyomás volt a családtól, iskolától, önmagamtól, voltam már bántalmazó is. Kétségbeesett, a megőrülés határán imbolygó rémanya. Mára elzártam magam azoktól, akik belehajszoltak ebbe, saját életet építek, minek köszönhetően meg tudok fizetni külső segítséget a tanulási problémákkal küzdő gyerekemnek, közlöm az igényeimet, közlöm, ha kimerült vagyok. Mikor hazafelé tartok, telefonálok, hogy pakoljanak össze, mosogassanak el, kapcsolják ki a tévét. Napi két órát vagyok velük, azt beszélgetéssel töltjük. Színházba megyek, nekik mozijegyet fizetek, talákozom emberekkel és éjjel érek haza. Néha sírok és ordítok.
    Tudják, hogy nehéz nekem és méltányolják. Néha még eszembe jut, hogy nem jól csinálom, aztán arra gondolok, hogy amíg csinálom, úgyis csak a kétely van. Az eredmény majd akkor lesz látható, mikor már semmit sem tehetek. Addigra felnőttek lesznek.
    Egyet tudok: jelenleg egy olyan embert látnak, aki önmaga. Büszkék arra, amit csinálok, mert pontosan tudják, milyen mélységeket jártam meg. A fejükben az él, hogy az anyjuk egy karakán, furcsa (nem hétköznapi) nő, akit mások tisztelnek és elismernek. Ha kivagyok, elhúzódnak, tisztelik a magánéletem, biztosítják a saját időm. Olykor pedig keményen összecsapunk.

    Anyának lenni nem fáklyás menet. Még így sem az. Ezt is tudják.
    Én a hivatalos papírokra már jó ideje a saját nevem írom a gondviselőhöz. Csak merje valaki megkérdezni, miért…

    Kedvelés

      • Na, ezért utálok hivatalos papírokat kitölteni. Mert értelemszerűen válaszolok rájuk és ha egyszer én “viselem a gondjukat”, akkor fel nem foghatom miért kellene valaki más nevét beírni az enyém helyett.

        Kedvelés

      • Nyilván mert ő a gondviselő, hát azért. A titulus egyike gusztustalan velejárója a Rendnek.

        Kedvelés

      • Tényleg, ez olyan mint az automatikusan az apának járó és neki kézbesített családi pótlék. Miközben köztudottan az anyák végzik a gyerekek ellátásának oroszlánrészét (tőlük is vára el a társadalom). Azért nehogymá’ pénz fölött is rendelkezzenek!
        Mi egyébként, ezt is azonnal átkértük az én nevemre. Mivel úgy is én veszek meg nekik mindent amire szükségük van.

        Kedvelés

      • Szerintem annak kézbesítik, aki igényli. Legalábbis az elmúlt években így ment.

        Kedvelés

      • Hehhe, a férjem múltkor szülőin engem írt be gondviselőnek 🙂 Kérdés ez most bók, vagy csak reálisan látja, hogy én csinálok mindent??? 🙂

        Kedvelés

      • He? Miket meg nem tudok. 🙂 Én is mindig magamat írom mindenhova és minden ment eddig, mint kés a vajban, csp az én számlámra, én nevemre jön (ami tökmindegy, mert mindkét számla hivatalosan közös és mindkettőnknek korlátlan hozzáférése van mindkettőhöz, nálunk közös kassza van, de ez most mellékszál) és a gyerekek hivatalos cuccai is, minden és soha senki nem mondta, hogy nem jó ez így, pedig én még csak föl sem vettem a férjem nevét. Megjegyzem, a házasságunkat csak az anyakönyvi kivonattal tudjuk igazolni, de az anyakönyvezésen és a gyed-intézésen kívül, ahol kötelező leadni a hivatalos papírokat, mindig mindenhol elhitték bemondásra, pedig jegyűrűt sem hordunk. Már többször elméláztam rajta, hogy nem tudjuk igazolni magunkat csak úgy hirtelenjében.

        Kedvelés

      • Ezen én is gondolkoztam már, a régebbi (keményfedeles) személyimbe még be volt írva, hogy családi állapota: férjezett. Most viszont én is simán letagadhatnám bárhol, mert egyetlen személyes iratomra sincs rávezetve. A nevem meg ugyanaz, mit ovis koromban. Akár férjhez is mehetnék 🙂

        Kedvelés

      • Jut eszembe, lehet, ez ilyen szoldaritás szülte szabálymódosítás lett? Hallgatólagos együttműködés a női szakaszon? Merthogy az ügyintézők 99%a nő. Hát nyilván tudják, mi a dörgés.

        Kedvelés

      • Ez felpiszkált, és megkérdeztem barátomat, guglit, aki kb azt mondta nekem, hogy a gondviselő jogilag nem létező fogalom. Nemjogilag azt jelenti, aki a gyerek gondját viseli, vagyis tetszőleges szülőt jelentheti.
        Egy ideje nem láttam iskolai papírokat, de az én időmben az volt ráírva, hogy “szülő, gondviselő”, amit én mindig úgy értelmeztem, hogy szülő _vagy_ gondviselő, nem megszorításként.

        Kedvelés

      • De fura. Amíg együtt voltunk, addig sem rémlik, hogy kit kellett beírni. Ha én írtam, magamat írtam be, ha exem, akkor szerintem ő is magát. Mióta elváltunk, ha pl. lovas táborba viszem, most is magamat írom. Mert oda én viszem. Nyilván megegyezéssel, de a konkrét hurcolás (és a konkrét fizetés) is az én saram, ha leesnének, vagy kijön rajtuk pont ott egy betegség, akkor is engem hívnak. Meg hát egyszerűen – én írom alá, hogy az én felelősségemre vannak ott, most írjam az anyjuk nevét?
        Vacskamati, Családi pótlék: ezt sem értem. Nyilatkozni kellett, hogy kinek utalják. Azért kaptam én, mert így járt a lakáshitelre az adókedvezmény.

        Kedvelés

    • Most ofő lettem, és járom ennek a mini pokolnak a bugyrait: a gondviselő neve, aki ugye, első körben a születési anyakönyvi kivonatban szereplő apa, ha nem mondott le erről a jogáról már akkor vagy később. Egyetlen hivatalos iraton sem szerepel a neve, bemondásra kell hivatalos dokumentumokat töltenem, és ha nem az a valóság, engem találnak meg. Ugyanis amíg nappali tagozatra jár a gyermek, minden dolgáról értesíteni kell anyát és a gondviselőt is. Volt nem egy eset, mikor apa ki akart baszni anyával, és a gyerek középiskoláján kérte számon, hogy ő miért nem tudott arról, hogy a gyerek oda jár egyáltalán. Hiszen neki tudni kell mindenről, ő fizeti a gyerektartást. Csak épp öt/négy/tíz éve nem látta a gyerekét. Kit vettek elő? Az ofőt, mert nem nézett utána, hogy apa lemondott-e jogáról, vagy közös felügyelet van-é. Bírósági végzéseket kéne böngésznem, hogy lássam, van-e apának joga tudni arról, ha pl annyit hiányzik a gyerek, hogy megvonják a családi pótlékot vagy nincs.

      Kedvelés

      • Mint közoktatásjogban jártas, szívesen megosztom veled, hogy ez nem a te dolgod. Beiratkozáskor illik elkérni a gyermeket beírató szülőtől mindenféle papírokat, a gyerekeim sulijában minden évben bekérik a gyerekek anyakönyvi kivonatát, lakcímkártyát, és nyilatkoztatják a szülőt, hogy történt/nem történt változás, illetve, ha történik, az ő felelőssége azonnal jelezni az intézmény felé. Ezért legelső sorban a szülő felelős, akinél a gyerekek el vannak helyezve, másodsorban az igazgató, semmiképp sem az osztályfőnök. Természetesen, ha te mint ofő megtudod, akár a gyerektől, hogy változott valami – pl. életadó apuka lemondott róla, anyuka új férje örökbe fogadja stb., variációk száma csillagos ég, akkor felelős pedagógusként annyit tehetsz, hogy szólsz az illetékes elvtársaknak, nézzenek utána.
        Az élet ír izgalmas forgatókönyveket. Anyuka kitanulmányozta a számmisztikát, és ezért megváltoztatta a nevét. Anyja születési neve rovatban hatodikban mondjuk Kis Virág, hetedikben Klein Flóra. Hozott akvi kivonatot, dokument jeszty. A Közoktatási Információs Rendszer, ahova le köll jelenteni a kölköket, hogy a suli kapjon utánuk fejpénzt, viszont még nem találkozott ilyen problémával, úgyhogy pár minisztériumi alkalmazott abban a hónapban kiérdemelte a fizetését, és megoldották.

        Kedvelés

  10. Erőforrás töltés, IGEN!!! Százszor, ezerszer megtérül. Nekem sokszor elviselhetetlen a gondolat, hogy de hát tudom, hogy ettől vagy attól jobb lenne neki, nekik, nekünk, de hát nem úgy csinálom, elrontom, gyenge vagyok, elfelejtem, inkább kávét iszom a napon. Látom mennyire téves úton járok, mégis csak nagy ritkán tudok letérni. Nagy erők kell, hogy felhorgadjanak. Poklok bugyrait szerencsétlenül járni, autóban üvölteni, hogy “Miért csinálom ezt?!!”
    Aztán szerencsére átélem, hogy mennyivel, de mennyivel jobb mindenkinek, ha én elmegyek a Trafóba az Artus 1+1=1 előadását (CSODÁLATOS!!!!), a Chagall kiállítást megnézni, megiszom a kávémat, mozgok, örülök. Minden, de minden jobban megy utána.
    Akkor miért a büdös lelkiismeret furdalás? Meddig, de meddig tart levetni?

    Kedvelés

  11. en pl olyan visszajelzeseket kapok hogy a lanyom tart tolem es ez masok szerint nem is csoda. na ezek utan erezzem magam jo anyanak. allandoan tele vagyok ketsegekkel, bizonytalansaggal, es nem kapok megerositest hogy jol csinalom, soooooot. es persze ettol (meg sok mastol) sokszor elsirom magam. na es akkor meg szarabb anya vagyok mert a gyerek elott meg sirok is hat mit lat az a gyerek itthon. pedig lehetnek am boldog, nyugodt kiegyensulyozott anya is hiszen csak rajtam mulik. hat nem?

    Kedvelés

    • .És ki mond ilyen ítéletet feletted?? Óvónéni, rokonok?? Szereted őket, ez a legfontosabb, én is sokat sírtam, sokat voltam egyedül velük, és nem volt segítség… és én is bizonytalan voltam, most is olykor… mert ki nem?? Tuti jó csaj vagy, ( már a bejegyzéseid alapján) és igazán megerősítést honnan kaphatnánk? Néha a gyerektől kérdeztem ( szerintem tök hülyeség, de tényleg) Simike, én jó anya vagyok? Simike ilyenkor kiakadt, és közölte, hogy hülye vagyok… persze, hogy jó anyák vagyunk!!

      Kedvelés

      • Olyan sok állomása van ennek az anyaságnak…..igen, van sok-sok év bizonytalanság, meg félelem, meg lelkiismeret furdalás, és amikor pelyhedzik a szakáll, meg barátnőt hoz haza, és folytatódnak a jó beszélgetések,( csak már másképp)akár egy kocsmában is, akkor elhiszem, hogy jó anya vagyok, és ez nem fejben dől el.

        Kedvelés

      • Jaj, ironizáltam! Személy szerint rühellem ezt a “fejben dől el” dumát, fasza kis bűntudatkeltésnek tartom…

        Kedvelés

      • Hehehe…csak azt, hogy lehetne, hogy ne kelljen már annyi évig szarul érezni magad, hanem olyan jó lenne,ha kicsit hamarabb örülhetnél annak, hogy én most de jó nő, meg anya, meg feleség vagyok…én mostanság negyven körül érzem magam jónőnek, meg jóanyának… meg csak úgy jónak.

        Kedvelés

    • Jaj. Múltkor én is annyira kivoltam, hogy sírva fakadtam a gyerekeim előtt, mikor estére úgy kikészültem, hogy elszakadt a cérna. Mély megdöbbenéssel, hirtelen, csendben igyekeztek álomba szenderülni. Arra gondoltam, most látták, hogy én is emberből vagyok.

      Kedvelés

      • Igen, sírok sokszor, de nevetek, meg táncolok is a gyerekek előtt….ez mindig így volt, ilyen anyjuk van, nem akadnak ki rajta.Igen… kikészülünk, elfáradunk, kimerülünk, nem baj, hogy látják( főleg a fiúk) hogy nem robotok vagyunk.

        Kedvelés

    • mikor legutobb ittjartatok szinte csodalkoztam mennyire higgadtan es hatarozottan tudod kezelni a gyerekekkel jaro viselkedeseket. Meg azt is, hogy mennyire tisztaban vannak ezekkel. szerintem ezt pl nagyon jol csinalod

      Kedvelés

      • koszi 🙂 szoltam most a ferjemnek is hogy batran megdicserhet ha valamit jol csinalok. jo lenne.

        Kedvelés

    • Semese!
      Szerintem szuper anya vagy és a lányod nem tart tőled,hanem tisztel, ami nem ugyan az,bár utóbbit kevés szülő mondhatja el magáról,pedig igen csak fontos lenne. Szuper család vagytok, én tudom, nincs miért marcangolni magad, bár könnyű mondani,tudom. (Az vagyok, akinek nagyon hiányzik a londoni csapat, gyerekek B és Zs, és már L is azóta,aki 8 hetes már! ) Lehet, hogy jövőre kimegyünk látogatóba valamikor, hiányzik London is.

      Kedvelés

  12. Nálam már nagyok a gyerekek, de hú de nehéz volt,hogy akkor én most megyek. Nem dolgozni, nem suliba, máshova. Most már a gyerekek is mennek, ennélfogva toleránsabbak, néha összefutunk valamelyik kocsmában, igyekszem nem cikis lenni.Az érdekes az, hogy mire nagyok lesznek a gyerekek nagyon sokan begubóznak, barátok lemorzsolódnak, nincs hova, és kivel. Nálam három gyerkőc van, sok a munka, és fáradt is vagyok, de összekapom magam, és gyerünk!! Nagyon jóóó! Múlt héten két kiállítás megnyitó, barátokkal iszogatás, beszélgetés, és jééé nem haltak éhen a gyerekek, tanultak is csak úgy…. Persze nekem már nagy a szám, amikor kicsikék voltak az teljesen más volt!! Akkor azt hittem, hogy nekem már annyi, sehova se jutok el,nagymamák nuku. Ja, és ami nem volt tudatos, hogy három gyerek után elmentem fősulira művszervezést tanulni, és még munkám is van. Itt most elárulhatom, hogy igyekszem olyan programokat szervezni, ami nekem is építő, és akkor hát dolgozom, és még jó is…Most már elmondhatom, sok év lelkifurdalás után, hogy most már élvezem, és mivel kicsi faluban gyüttmentként élünk, néha furán néznek rám, az éjszakai járaton, amikor megyek hazafele, mert hát nem vagyunk sokan, akik két három gyerek mellett péntek, szombat, netalán HÉTKÖZNAP éjjel mennek haza, és kérem nem munkából, hanem színházból, koncertről, akárhonnan. Mert ez nem való, ahogy az sem, hogy nem pengeszájjal, megfáradtan,mosoly nélkül ülök a buszon, és nem az aznapi vacsora menüjét tárgyalom meg a szomszéddal. A gyerekek megetették magukat, én mostan hazamegyek, kibontok egy St. Andreat. mondjuk egy Áldást, és dumálunk, meg filmet nézünk. ÚÚÚÚHHHH… botrányos!!!

    Kedvelés

      • Múltkor mentem szombaton dolgozni, és a párom megkérdezte, hogy a gyerekekkel mi lesz??? 12, 16, 19 évesek.Szóval még most sem egyértelmű, hogy már nem vagyok beleágyazva a háztartásba, meg a gyerekesdibe, de egy idő után igenis nekünk kell tudatosan kialakítani az az életteret, amiben lelkifurdalás nélkül megélheted amiről esetleg egyenlőre álmodozol. Valahogy így is van rendjén, igen, most Te adsz nagyon sokat,de ha vannak ilyen enyhhelyek az életünkben, értő barátok, akkor sokkal egyszerűbb, mert látod, hogy nem egyedül vergődsz, és nem csak te üvöltözöl, meg roskadsz magadba, millió nehéz nap, meg éjszaka után.És majd olyan jó lesz, és igen éld meg akkor ünnepként a napokat, a szabad estéket, és ne panaszkodjunk, hogy fáradtak meg öregek vagyunk…..

        Kedvelés

      • Igen, én is ezen dolgozom, Foreszter, iszom a szavaidat! Pár évvel ezelőtt, mikor lejártam “asszonytornára”, furán néztek rám a többiek, mert nekem volt egyedül lelkifurdalásom amiatt, hogy tornázni járok 🙂 Mert este pont vacsoraidőben volt, és amíg haza nem értem, tuti nem ettek és nem fürödtek a gyerekek, mintha én lettem volna a vacsora vagy a fürdővíz. Most 15-17 évesek, és már simán elmegyek és jól esik, és nincs belőle gond. Bááár még kapok vicces megjegyzéseket időnként, de tényleg nem halnak éhen, ha nem vagyok itthon, sőt, akkor sem, ha itthon vagyok, de épp nincs kedvem vacsit adni 🙂 Milyen anya az ilyen 😀

        Kedvelés

  13. “Ű, mekkora szája van ennek a gyermeknek!” vagy ” Nem csoda, ha a gyermek nem tud viselkedni, ha anyukától ilyeneket tanul!” ( utánoztuk a fókákat a járdán, na), vagy “Ideje lenni már egy kis illemre tanítani azt a gyermeket, hogy ne pimaszkodjon az idősekkel! ( betartott egy szál rózsát az idős néni orra alá, mondván:- Nézd milyen jó illata van!) Más bűnömre nem emlékszem. A fentiek mind olyanok, amelyek számomra a fiam nyílt szívűségének, lányom szabad lelkűségének megnyilvánulási formái. De a környezetükben nagyon-nagyon sok felnőttet zavarnak, ha éppen nem mindenkit. Pl. az óvónéni mindig panaszkodk, hogy milyen rossz a fiam az oviban. Mikor rákérdezek, hogy hát mit rosszalkodott a lelkem, akkor azt mondja, hogy nem fogad szót és mindig azt csinálja, amivel tudja, hogy idegesíteni fogja az óvónénit. Hm. (Hajrá, fiam!) Én jó anya vagyok, mert boldogok a gyermekeim. Azt szeretném, ha felnőtt korukban is ezt a pályát választanák 🙂

    Kedvelés

  14. Igen, igen, nagyon jó! Minden nap el kéne olvasnom, hogy egyben tudjak maradni. Szép sorban pattintgatom le az elvárásokat magamról, és próbálok én jól lenni, hogy tudjak adni. Nekem nagyon sokat jelentenek azok a gondolataid, amiket viszek magammal hetekig: hogy legyen külön idő, lelkifurdi nélkül, hogy nem kell minden nyikkanásra ugrani, hogy tudja, én is emberből vagyok. Komolyan, miket neveltek belénk, hogy a normalitást külön tanulni kell?

    Más: egyre érzékenyebb és tudatosabb vagyok az itt megjelenő témákkal kapcsolatban, és ez látszik is. Face-n egyik tanítványom nőverős viccet osztott meg, én meg őt ki, szép türelmesen elmagyaráztam neki üzenet formájában, hogy ezen miért nem röhögünk, ha normálisak vagyunk, és meg is értette. Máskor meg ovis nagyit osztottam ki, mikor jött a hülye szövegével az én gyerekemnek. De már a fiam is küldte el a játszón unatkozó öreglányt, aki odament hozzá,hogy másszon le a mászóka tetejéről (WTF?). Nagyokat bólogattam rá. Alakulnak a dolgok, na. Sok erőt kapok innen. Köszönöm szépen.

    Kedvelés

      • Még egy: külön jól jött, mikor írtad, hogy gyerekek egyszavas kívánságaira nem reagálunk, tessék mondatokat mondani. Azóta meg sem hallom a “vizet”-féle óhajokat, mondom nekik én is: tessék mondatot mondani! “Anya, tudnál adni vizet szegény kis Boginak?” ez tegnap volt. Nem tudom, hogy nem csuklasz.

        Kedvelés

      • Jó fej a lányod is, “szegény kis Bogi…” 😀

        Egyébként én is így, a “szomjas vagyok” típusúakat lepattintom, tessék normálisan kérni, de főleg meg önkiszolgálni, elég nagy hozzá (9 múlt).

        Kedvelés

  15. Ez a bejegyzés aranyat ért volna nekem a hőskorban, amikor a gyerekek kicsik voltak. A kéretlen kritikák úton-útfélen csak rátettek néhány lapáttal az otthonról hozott anya”mintá”-ra. A szünet nélküli aggódás, hogy jól csinálom-e és ha nem, az persze nem derül ki nyomban, csak ha már megnőttek, és akkor már “késő lesz”, az itt-és-mostban kell megrendszabályozni őket kíméletlenül, nehogy végérvényesen elrontott egyedek legyenek belőlük felnőve. Távol minden nagyszülőtől, zéró – illetve nem igaz, néha baráti – segítséggel nagy ritkán kiszakadni a taposómalomból, de akkor sem önfeledten feltöltődni, kikapcsolódni, mert a kisördög döfködi a lelkiismeretet, hogy anya nélkül hogy boldogulnak, mi van ha ez történik, mi van, ha az…. A korona az volt a projekten, amikor a férjem külföldi munkát vállalt állítólagos anyagi előbbrejutásunk és az egója miatt. Nagyjából egy cserbenhagyásos gázolás áldozata érezheti így magát, mint én akkor.
    De a gyerekek így, vagy úgy egyszercsak felnőttek. Jófejek lettek, bár kissé motiválatlanok (azért ebbe a körülmények és a társadalmi változások is szerepet játszanak, ne legyek már mindenért én a hibás, jó 🙂 és későn érők.
    Nehéz kibújni a bőrömből és nem aggódással figyelni a boldogulásukat… de próbálkozom.
    40 felett nyílt ki a világ, igazából akkor kezdtem el magamra is figyelni, lelkifurdalás nélkül barátnőzni, kulturprogramokat csinálni, sportolni, férjjel utazni, újra tanulni és ez már tényleg önfeledt és örömöt szerző feltöltődés. Mára 50 is elmúltam, élvezem, hogy még fog az agyam, bír a testem, vannak jó emberek körülöttem, akikkel minden perc ajándék, és sok a fiatal köztük, a férjemmel túléltünk két nagy vihart, amikből megerősödve kerültünk ki, a gyerekeimmel jó és bizalmas a viszonyom. Kell ennél több?

    S hogy mit csinálnék másképp?? Lazább lennék (ha tudnék). Ma úgy látom, az, hogy a sok beleszólásnak a kelleténél több jelentőséget tulajdonítottam, odavezetett, mintha BENNÜK nem bíztam volna, hogy tudják, mi a jó nekik. Gondolom, a saját önbizalomhiányomat vetítettem ki rájuk, és csak reménykedhetek, hogy ezzel nem tépáztam meg túlságosan az övéket.

    Kedvelés

  16. Köszi a bejegyzést, jó volt olvasni. De mi van akkor, ha az ember azt nem tudja megadni, ami ténylegesen járna nekik? Ha a körülményeket nem tudjuk egy csapásra megváltoztatni? Nekem vérzik a szívem miattuk, hogy nem lehetek annyit velük amennyit szeretnék. Mert muszáj dolgoznom és ez több, mint amennyi nálam a lélektani határ. Mi van akkor, ha pont emiatt érzem nagyon szarnak magam, hogy amit tudom, hogy meg kellene tennem értük, nem tudom jelenleg megtenni? Mindig küzdök, hogy azt a kis időt jól töltsük el, de sokszor már az idegeim mondják fel a szolgálatot és nem úgy sikerül, ahogy elterveztem, hogy olyan örömteli legyen és igazán klasszul érezzük magunkat együtt. Ezt, hogyan lehet megváltoztatni?

    Kedvelés

    • Jaj, szívszorító. Ezt sehogy, magad megértésével. Ilyen a helyzet, talán átmeneti. Nekik mi a lélektani határ vajon? És ha mindent leszarnál, amikor együtt tudtok lenni, és csak az öröm számítana?Honnan tudsz segítséget szerezni?

      Kedvelés

      • Nem az a baj, hogy nincs segítség, hanem az, hogy én vagyok sokat távol tőlük hét közben. Éppen mindig van valaki velük. Csak nekem ez így nem normális, hogy a kicsiért soha nem tudok odaérni az oviba és még a nagyot sem tudom itthon várni a napközi után.
        Egyébként igen, az kellene, hogy leszarni mindent. Ezt igyekszem is megtenni, csak általában közbejön valami hiszti, vagy valami amin nem tudnak túllendülni és akkor már annyi is a jókedvnek.
        Az jó kérdés, hogy mi a lélektani határ náluk. Nem is tudok erre úgy igazán válaszolni. Én nem látok nagy “törést” bennük, de mégis, olyan nagyon fontos lenne a nyugalomban eltöltött időtlen idő.
        Na, nem panasznapot akartam tartani :D, csak ez úgy kijött a poszt témája miatt.

        Kedvelés

    • Nekem most átmeneti, de hasonló. Ha egész délután üvöltözöm velük, akkor aznap együtt alszunk vagy extra hosszú mese van összebújással. És hétvégén a mindent bele. De már kezdek kikészülni, mert most egész héten volt kb 6-7 órám magamra, az nagyon kevés.

      Kedvelés

  17. Nekem az, igazán. Megkönnyebbülés olvasni és megérteni. És nem azért, mert felmentve érzem magam a felelősség alól. Hanem azért, mert azt érzem, valaki ért, valaki végre érti, amit érzek, amit gondolok, ami halványan motoszkál bennem. Nem vagyok egyedül. Jó ez, nagyon jó, és öröm olvasni, és öröm végre azt is látni, hogy magamban mit kell megvizsgálnom, meggondolnom, átértékelnem — és főleg, felvállalnom. A felelősséget, például, sokkal több dologért, mint amiért eddig vállaltam. És ugyanakkor letehetek annyi mindent.

    Kedvelés

  18. Jól összefoglaltad, már a Minimálanya is tetszett. Nekem is ilyenek a napjaim. Számomra annyira érhetetlen az az ellentmondás, hogy sokan mennyire közügynek tartják a gyereknevelést (azt egyáltalán nem fogom fel, honnan veszi valaki a bátorságot, hogy akár egy vadidegen embernek kéretlenül megmondja, hogy mit, hogy csináljon a gyerekével), mégis mennyire magányos dolog anyának lenni. Legalább is nekem az. Mondjuk jól kicseszett velem a sors, mert 4 gyerek mellé vannak nem túl lelkes nagyszülők, nem is túl közel, és férj sem teszi bele magát a családi életbe, csak ad hoc módon. Szivás. És persze ha baleset éri valamelyiket, én vagyok a hibás, mert miért nem figyeltem jobban, vagy miért nem voltam abban a pillanatban éppen ott, ha beteg lesz, akkor is, mert még egy pulcsi kellett volna, ha rosszalkodik akárhol is, akkor is, mert miért nem neveltem meg. Szóval csak azt akartam ezzel, hogy az elvárások támasztása helyett miért nem kampányolnak inkább ugyanezek az emberek, hogy segitsünk az anyáknak, vagy csak simán segitsenek. Sokat töröm a fejem ezen a témán, olvastam könyveket a gyereknevelésről, elvekről stb. Elég keményen sikerült megtapasztalnom gyakorlatban is sokféle helyzetet (és gondolom, lesz még pár). Az a helyzet, ha a tehertől idegroncs vagyok, nem sokat érnek az elvek. Voltak nagyon kemény időszakok, amikor konkrétan a túlélésre játszottam. Csak a mai napot még kibirjam… Aztán amikor kicsit könnyebb, és újra tudok gondolkodni, akkor újragondolom, hogy min kellene változtatni, és sokszor arra jutok, hogy lehet, hogy épp az agyalás ront a helyzeten. Ha le tudnám tenni az összes elvárást, ami csak szorongást okoz, lehet, hogy ösztönösen sokkal jobban csinálnám, persze csak normál idegállapotban. Valaki fentebb irta, hogy milyen durva, hogy tanulni kell, mi a normális. Én is ezt érzem. Ha normális lehetnék, akkor nem kérdés, hogy a gyerekek igényei nem nyúlhatnak a teljesitőképességem fölé, mert ez összeférhetetlen. A csecsemő igényeit kiszolgáljuk, de ezt is a lehetőségekhez képest, mert pl én igény szerint szoptattam mindig, de szegény legkisebbel nem sikerült maradéktalanul, mert ugyan mindig leültem vele, amikor akarta, de közben ott voltak a 2 éves ikrek, akikhez elég gyakran fel kellett pattannom, hogy elháritsak valami katasztrófát, ez a kicsit is zavarta, mert nem volt hajlandó folytatni a szopizást, ha megzavarták. Igy rászokott az ujjszopásra. Ilyen az élet. És ahogy nőnek igenis meg kell tanulniuk alkalmazkodni nem csak hozzám, egymáshoz is, mert sokan vannak. És ettől nem lesz sérült vagy lelkibeteg, mert valamit nem kap meg, vagy várnia kell, inkább egészséges és szociális, mert az életben is igy lesz. Praktikusan meg kell oldani a mindennapokat, és ha ez megvan, ezeken a kereteken belül lehet mozogni az igényekkel És ha normális lennék, akkor erről nem kellene magamat sem győzködnöm. Már elég zsibbadt vagyok, úgyhogy nem tudom végiggondolni, hogy honnan indult ez a szuperturbórabszolgaanyaszemlélet, de biztos van benne egy adag marketing (tárgyak+fejlesztés+élményszerzőhelyek stb), de gyerekkoromból nem emlékszem semmi ilyesmire. Jártunk a legközelebbi iskolába, kevés játékunk és éppen elég ruhánk volt, Balatonon nyaraltunk, és a környéken bicikliztünk a többi gyerekkel.

    Kedvelés

      • Csak a szokásos dolgok: ha nem dogozik vasárnap is, éhen halunk – ez a szavajárása, persze szó sincs ilyesmiről, egyáltalán nem állunk rosszul. Valójában munkamániás, és ha nem dolgozik, akkor a hobbiaival foglalkozik. Persze én nem hagyom ezeket szó nélkül, hogy akkor pl miért nem halunk éhen, amikor munka helyett lovagol, ezekből az időkből miért nem lehet nekünk is szakitani. Ilyenkor az a válasz, hogy hagyjam békén, és persze sárkány vagyok, hogy szólni mertem. Leegyszerűsitve ennyi, de persze a mindennapokban hullámzó a dolog, van, hogy látszik, hogy egy kicsit erőlködik, mert lelkiismeretfurdalása van, ilyenkor én is reménykedem, hogy változhat valami, de valahogy mindig visszaesünk ugyanoda. próbálom értékelni azt, amiben jó, de összességében mégis az a helyzet, ha őszinte vagyok magamhoz, hogy nagyon magányos vagyok, rajtam van minden gond, még csak nem is bezsélgetünk róla, nem számithatok rá, még egyszerűbb dolgokat sem kérhetek, mert vagy megteszi vagy nem. Ez is probléma, hogy ő ezt megengedi magának, eszébe sem jut, hogy könnyitsen a helyzetemen, nem is akarja látni, csak a saját sebeit nyalogatja, hogy ő mennyit dolgozik. Már nem is szervezek vele közös programot, ha el akarok menni kirándulni a gyerekekkel, inkább a nagymamát hivom, erre még hajlandó, plusz-minusz segit, mert férjjel nem lehet tervezni, egyedül járok anyámékhoz látogatóba, néha csatlakozik ha éppen olyanja van, de én nem hivom, mert rendszerint hiszti a vége, hogy hamarabb menjünk haza, mert dolga van. Akkor minek jöttél? Egész jól tudok érvelni, és már többször eljutottunk odáig, hogy belátta, nem egyformák a terhek, de aztán ez megint elsikkad, illetve ő abban látja a megoldást, hogy ha megnőnek a gyerekek, akkor könnyebb lesz. Erre nekem az a válaszom, hogy kösz, és addig dögöljek meg. Nem akarok igy élni, sokszor gondolkodom azon, hogy lépek.

        Kedvelés

      • Jaj, Anikó! Lentről kezdtem olvasni, most értem ide. Ez tragikus. Az én férjem nem munkamániás, és szeret a gyerekekkel lenni, mert akkor ő is megint gyerek lehet. Tudod, engem mi akaszt ki a legjobban? Az, hogy hiába mondja, ENGEM nem szeret. Mikor erre rájöttem, elborzadtam, hogy ezt a mintát látják a gyerekeim, hogy lehet szeretetlenül házasságban élni. Mit tanul ezzel a lányom? és a fiam?

        Kedvelés

  19. nekem nincs gyerekem, de a ‘férfiak jobban változnanak ha neha megsimogatnank oket’-re szeretnek csak roviden reagalni. A barátom már két éve munkanélküli és egy ideig birom hogy kedves vagyok és biztato, de ugyanugy nem változik semmi es csak ul a baberjain mint amikor cseszegetem mindenert es depresszios vagyok, max a hangulat nem olyan szar. Szeretnem tudni h en vagyok az egyetlen akire ennyire szarik egy férfi, vagy masnak is nehezen megy befolyasolni oket 🙂
    Amugy meg igazad van, szard le h ki mit mond, egy szulo se tokeletes, plane nem az akinek nincs ideje magara es ezert turelmetlen es hisztis. (megszolalt a nagy bolcs 🙂 )

    Kedvelés

    • Nem te vagy az egyetlen, sajnos. Ép fölötted irtam ilyesmiről. Nem tudom, hogy lehet-e ezen változtatni teljesen, nekem 8 éve nem nagyon megy. Vannak kisebb sikerek, de ezek csak arra jók, hogy bennem fenntartsák a reményt, valójában továbbra is szarik rám. Gondolom, mindenkire máshogy lehet hatni. Férj nagyon intelligens, ezért pár dolog bejutott higgadt, logikai érveléssel – ez persze nem jelenti azt, hogy nem szoktam kiakadni és üvölteni, a minap is összetörtem egy tányért, de ezt ő úgy értelmezi, hogy bolond vagyok, aztán ha lenyugszom, és ő hajlandó erre időt szakitani, elmondom, hogy mi a gond. Egy ideig hat, és látszik valami eredmény, de mivel ez neki nem belső igénye, hogy odafigyeljen másokra, újra elfelejtődik. Ugyanezért a gyerekeket sem biztam rá, amig kicsik, mert ha eszébe jut valami számára fontosabb vagy érdekesebb, egész egyszerűen elfelejti őket, igy a gyerekek épsége érdekében, csak nagyobb korukban hagytam vele őket, amikor már nagyjából vigyáztak magukra vagy mentek utána, ha elfelejtette őket. Az érzelmeim alapján választottam őt anno, de nagyon nehéz ilyen emberrel együtt élni, főleg ha család is van, és egyre több a feladat, amit meg kellene osztani. Ha az eszemmel döntök, nem vele lennék, és sajnos hosszú távon az lesz vége, hogy nem tudok a társamnak tekinteni valakit, akire nem számithatok, akitől nem kérhetek semmit, akivel nem beszélhetem meg a dolgaimat. “Jellemfejlődés” nálam történt, mert amúgy én elég lelkiismeretes vagyok, de mellette megtanultam leszarni dolgokat, elsősorban vele kapcsolatban, egyrészt önvédelemből, hogy a kapcsolatba fektetett energia kiegyenlitődjön, és hogy ne húzza le rólam az utolsó utáni bőrt is. Szuper. Leginkább a leszarás miértje az, ami miatt el vagyok keseredve, mert ha valaki ennyire semmibe vesz, annak nem vagyok fontos. Mégis mit árul el az, hogy századszor is bejön cipővel, miután annyit kértem, hogy vegye le, és annyit dolgozom, hogy ne legyen kosz? És mit árul el az, hogy rendszeresen várat, akár a gyerekkel együtt, mert valakivel rém fontos megbeszélnivalója van? És mit árul el az, hogy a születésnapomon annyit nem mondott, hogy bakfitty? Nem fogok könyörögni valakinek a figyelméért, aki nem akar velem időt tölteni, és ha ő nem viselkedik úgy, mint egy társ, akkor függesszük fel ezt a szinjátékot. Ez nálunk elég nyilvánvaló, a család többi része is látja, mi a helyzet. Egyszer beszéltem erről anyóssal még régebben, erre ő azt mondta: a szeretet nem kér, nem vár viszonzást. Anyád. Egy újabb jó duma, hogy miközben belém törlik a lábukat, én még mosolyogjak is hozzá. Azóta nem beszélek vele csak szigorúan praktikus dolgokról.

      Kedvelés

      • Hogy is írta Adél? Áll a fehér szőnyegemen századszor. Nézem a lábát. Követi a tekintetem. Nem érti.
        Azt hiszem, hiába okos valami, amikor tennie kell valamit, nem az érvek döntenek, csakis az érdekek és a betonerős szocializáció.
        Aztán lehet panaszolni máshol, otthon milyen fagyottság van.
        Hogy a szeretet nm vár viszonzást, az is mindig nőknek mondják.
        Jaj, nehéz neked, de már érted a lényeget. Hány ilyen közel nem engedős, saját világában vígan ellevő, kapcsolódni egyáltalán nem akaró férfi él vajon házasságban?

        Kedvelés

      • Egy igazi nő úgy szeret, hogy nem vár viszonzást, úgy robotol éjjel-nappal a családjának, hogy még elismerést sem kap, nemhogy fizetést. Egy órával előbb kel mint a férje és a gyerekei, hogy ki tudja őket szolgálni és viszonzásul később is fekszik náluk, hogy legyen aki elpakol utánuk. Mindenért lehet ugráltatni, mosolyogva szolgál, ápol, segít, mindezt szeretetből végzi, ezért nem kell hálásnak lenni, mert ez nála az alap, egyébként is élvezi. Nyugodtan meg lehet csalni, a szoknyája ugye mindent eltakar, mert ő megértő (ráadásul mindezek ellenére is hűséges). Nyugodtan lehet vele kiabálni, gúnyolódni és lekezelni, mert ő mindig szelíd és türelmes, fel sem veszi az ilyesmit.
        Nem ilyen vagy? Lehet, mert csak az igazi, nagybetűs NŐK ilyenek! Na, ez a pozitív szexizmus. Én ettől a müllerpéteres nőimádattól jobban hányok, mint az egyértelmű nőgyűlölettől. Ugyanis sokkal nehezebb ellene védekezni.

        Kedvelés

      • Ó, nekem is jött már párszor a férjem a korintusiakhoz írt levéllel, a szép Szeretethimnusszal. Adekvát válaszom egy idő után: Menj a picsába!

        Kedvelés

    • Juúj, a munkanélküli babéronülős nekem is megvolt. És ugráltam és agyaltam a dolgok helyes, célravezető, ezer szempontot érvényesítő megoldási módján. Simogatva, érvelve, dühösen, kétségbeesetten, kitartóan, meg sehogy sem is, hátha majd magától. Merthogy a gond az közös. Nekem legalábbis. (Az övé. Ha nekem volt valami, akkor ő süket lett és néma. Aztán meg azzal jött, milyen jól kezelem.)
      Sokára esett le, nagyon sokára, hogy neki igazából nincs problémája. Neki kényelmes a lét, és a részemről hőn vigyázott önérzetét baromira nem zavarja a munkanélküliség, mert legalább olvasni van ideje, és hát a szellemi tudás, az igen magas rendű. Mosogatni meg, hát nem tud olyan gyorsan, mint én. Ezért inkább nem.
      Aztán inkább nem játszottam ilyet. Lett munkája, és olvas is, mert pár haverján kívül se kutya se macska a városban, szal van ideje, de már látom, hogy neki, férfiak tömegeihez hasonlóan igénye sincs a kapcsolódásra, a tartalmakra, ő, leszámítva néhány halovány romantika-foszlányt, teljesen üres.
      Én odaláttam bele a sok jót, de mindaz nem volt ott, ő meg valahol egy távoli mezőn látott engem, de annyira nem voltam számára érdekes, fontos stb., hogy megközelítsen, vagy akárcsak elinduljon felém.
      Piszok hamar kialakul a klasszik felállás, a sárkány és a szegény házas férfi, valahogy innen már a dolgok lejtése miatt a folyamat visszafordíthatatlan. Ahhoz nagyon kéne akarni, hogy ne. Helyette akarni meg nem lehet.

      Kedvelés

    • Kérlek ne úgy értelmezzétek a hozzászólásomat, hogy védelmembe veszem a férfiakat, mert nem ez a célom, sőt.
      Nekem nagyon nehéz leszámolnom, a másik helyett megoldó, befolyásoló attitűdömmel. Próbálkozom, mert bár a szocializáció erős, úgy gondolom, hogy nem feladatom az erősködés, rábírás.Egy felnőtt emberről van szó, nem egy elveszett gyerekről, nyilván jó neki úgy ahogy van, ha nem, akkor meg majd szól. Sok hülyesége van a férjemnek, amit én nagyon nem úgy intéznék, de azon túl, hogy egyszer elmondom, vállat rántok és függetlenítem magam tőle. Magamból kiindulva a baszogatás úgyis csak olaj a tűzre. Tudom, hogy ez nem mindig kivitelezhető, de nekem egyelőre ez tűnik élhető megoldásnak. A kérlelés, meg az agyonbeszélés lezabálja az életerőnket.

      Kedvelés

      • Nagyon egyetértek veled is és vanitas-szal is. Néha nagyon nehéz belátni, hogy vannak dolgok, amiket csak én akarok, csak én teszek érte, a másik pedig valójában beleszarik. Nehéz ezt kimondani, senki sem szívesen szembesül azzal, hogy valójában magányos, és a másik nem is szereti őt, csak kényelmi vagy önző okokból van vele, valójában tök behelyettesíthető. Szar érzés, főleg, ha valaki sok évet belefeccölt a kapcsolatba, esetleg erősen része lett az identitásának. Nem erre utal a nő részéről a “fut a pénze után” jelenség?

        Kedvelés

      • Amiről leginkább beszélni akartam vele, az a közös dolgainkra vonatkozott. Elég erős egyéniség amúgy, nem kell megmondani, hogy intézze a dolgait. De ha kettőnk közt gond van, azt gondolom, azért meg lehet próbálni megbeszélni, mégis csak értelemmel rendelkező lényről van szó, abban reméltem, hogy kommunikációval meg tudjuk érteni egymást, s ha eljutunk a megértéshez, akkor van remény a változásra. Az, hogy kiakadok, az már annak a következménye, hogy fáj ez az egész, a tehetetlenség, a kihasználtság érzése.

        Kedvelés

      • Neki nem érdeke a változás, csak te akarod, neki jó így, nincs problémája, ezért mindegy, mi az érv, a szerepek pedig megideologizálják az egészet. Csak akkor van némi kényszerű moccanás, ha a nő a kapcsolat felszámolását veti be. Addig lehet mondani, hogy az a boldogtalanság oka, hogy a nő ilyen veszekedős, mindig valami baja van.

        Kedvelés

      • Igen, ésszel tudom, de nagyon nehéz elhinni. És tényleg én vagyok mindennek az oka, mert nekem semmi nem jó. Azt a legnehezebb felfogni, hogy neki tényleg elég ennyi, és még sajnálom is, hogy nem képes kötődni. Micsoda üresség ez? Hogy lehet igy élni? Annyiszor felszisszentem az irásaidon, hogy basszus, nálunk is igy van ez, meg ez, meg ez is… Ha másért nem, legalább azért mondom a magamét neki, hogy érezze, nekem gondom van, mert különben abban a tévhitben élne, hogy minden rendben.

        Kedvelés

      • Őőő, csak ötletelek: az felmerült már benned, hogy annyit adsz te is bele, amennyit ő? Mondjuk nem segít semmit, csak az ő hobbija számít – akkor mondjuk mosson is magára, meg főzzön. Mert valamiért azt gyanítom, hogy ezekben is maximális kiszolgálásra tart igényt.
        Gyerek, kiszolgáltatottság: hányan megírták már, hogy a nő teherbeejtése, a gyerek megszületése a legbiztosabb módja a nő megkötésének, zsarolásának.

        Kedvelés

      • ” Mondjuk nem segít semmit, csak az ő hobbija számít – akkor mondjuk mosson is magára, meg főzzön. Mert valamiért azt gyanítom, hogy ezekben is maximális kiszolgálásra tart igényt.”
        Na, ebben a helyzetben éppen az a faramuci, hogy úgy gondolják a kiszolgálást jogosan várják el, hiszen ők dolgoznak, ők hozzák a pénzt, a nő meg nem, sőt őt el kell tartani (tehát pénzbe kerül az élete). És ebben a társadalom is tökéletesen megerősíti az embereket, hogy csak a fizetett munka a MUNKA. Hiába dolgozik a nő esetleg sokkal többet otthon. Mivel ezt ingyen teszi, nem számít munkának (sőt más munkáján élősködésnek tartják sokan)! Bár persze hivatalosan azt kommunikálják a nőknek, hogy szüljél sok gyereket (kihal a magyar), lásd el a családodat, ápold az idős szüleidet, igaz, hogy ezt gyakorlatilag teljesen ingyen kell majd tenned, ami miatt idős korodban is pária leszel, de közben érezd, hogy ez ugyanolyan fontos és elismert tevékenység ám, mint eljárni dolgozni. Ja, a hátunk meg tollas…

        Kedvelés

      • Egyrészt számolják ki, mennyibe kerülne a “női” (wtf?) háztartási munka, ha fizetni kellene érte, másrészt ráadásul egy csomó “dolgozó” (értsd: pénzért) nőtől is elvárás, hogy munka után otthon IS mindent megcsináljon. Mire fel? Mert esetleg a patriarchális rendszer az ő munkáját nem fizeti meg annyira, és a pasi akár ugyanazért a munkáért többet visz haza? Na és. Jó, ha egy nő otthon van (vagy ugyanúgy egy pasi. pl. mert munkanélküli), az azért otthon tegyen meg sok mindent. Ezt NEM a GYES-en, gyerek(ek)kel otthon levőre értem. Még akkor sem biztos, hogy a dolgozó fél ne vehetne részt az otthoni munkában is (nem segítség, részvétel!)

        Kedvelés

      • Blacinak. Természetesen semmit nem csinál a házimunkában, sőt inkább én megcsinálom azokat is, amik még a rendszer szerint is a férfi dolga, mert ő nem, ha neki nem fontos. Pl. mi csináljuk a házat, ezer éve nincs kész, mikor már a 4. gyerek jött még mindig a földszinten laktunk 2 szobában. Engem már nagyon zavart, de hiába rágtam a fülét, hogy csináljunk meg fent 2 szobát, már nagyon kevés kellett hozzá, egész egyszerűen nem állt neki, pedig még egy ágy már nem fért volna el. Úgyhogy a terhesség utolsó harmadában nekiálltam kifesteni 2 szobát, a folyosót, a lépcsőházat (gletteléssel, csiszolással, takaritással mindent megcsináltam), plusz az étkezőt is mert ott már botrányos volt a fal, ő végig hőbörgött, hogy minek ez, majd mikor látta, hogy szép lett, nagy kegyesen megcsinálta a korlátot (persze ebben is én voltam a segédmunkás), meg a villanyszerelést, majd büszkén mutogatta másoknak, hogy mennyit haladtunk, általában arról nem esett szó, hogy én ebbe mennyit csináltam. És persze, próbáltam a megvonást, de teljesen nem tudom kivitelezni. A tisztaságra nem annyira igényes mint én, úgyhogy engem előbb fog zavarni, ha kosz van, vagy ha koszos ruhában végigfekszik a kanapén. A kaja esélyesebb, de nem rakja össze: na, etess már meg! Most mi bajod van? Megjött, vagy mi? Az ő fejében ez csak és kizárólag az én dolgom, cserébe, hogy ő eltart. Egyszerűbb enni adni, mert különben jár a nyakamra, vagy zsarol, hogy nem használhatom a kocsit vagy valami mással, amivel ellehetetlenit, igy hamarabb szabadulok. Abszolút nincs benne olyan érzet, hogy a gyerekekkel neki is dolga törődni: reggeli jelenet nálunk: gyerekek felkelnek, persze hangosak, férj nyafog, hogy még aludni akar, én ezt már leszarom, ezért nem leszünk csendben, és a válaszom erre egyébként az, igen, még pihenni akarsz? Jó, akkor ma kivételesen én alszom tovább, és te felkelhetsz hozzájuk. Válasz semmi. Másnap reggel ugyanez megtörténik. A legnagyobb gyerek több, mint 6 éves, 6 év alatt még egyetlen egyszer sem fordul elő, hogy ő kel fel a gyerekhez. Többször végigfuttattam a gondolatmenetet, hogy nem azért tart el, mert tehetetlen vagyok, hanem mert a közös gyerekeink miatt nem tudok dolgozni pénzért, mondjuk majdnem egy fizetésnyit kapok a gyerekek után, úgyhogy még csak nem is igaz . Semmi hatás. A fagyos hangulatot érzi, de legyint, hogy majd megnyugszik. Azért valamennyire mégis zavarja, mert ilyenkor kicsit erőlködik, de annyira nem, hogy nyiltan beszéljünk arról, hogy mi a valódi probléma. Én már nem beszélek, csak amit nagyon muszáj, ehhez is hozzászoktam. Ez egy teszt is részemről, ha valóban elég neki annyi, hogy ki van szolgálva, és ezen felül a lényemre nem kiváncsi, elvan igy is a mindennapokban, hogy szinte alig szólunk egymáshoz, akkor nincs miért harcolnom. Feladom.

        Kedvelés

      • Anikónak:
        Én is ezzel küzdök. Most 3. hete, hogy külön élünk. Nagyon kemény, két gyerekkel mindent és közben főállású meló, de még így is megéri! Megint önmagam vagyok, szabad vagyok, jófej vagyok, türelmesebb és frusztrációmentesebb! Semmi, de semmi időm nincs magamra, és még így is azt mondom, hogy sokkal jobb!

        Kedvelés

    • Mindenki jobban, könnyebben változik, ha nem letámadják, hanem normális hangon beszélnek hozzá. Gyerek, férfi, nő, állat. Viszont persze ha szarik valakire, akkor nem változik. ahogy írtad, akkor sem, ha cseszegeted. Ez egy ilyen ember. Anikó férje is ilyen, meg még egy csomó. Persze, a pasik között van egy csomó, aki úgy képzeli, hogy a nő dolga, hogy alkalmazkodjék hozzá, és fogadja el úgy, ahogy van. Mondjuk személyesen ismerek ilyen nőt is, de azt tapasztalom, hogy pasiban gyakoribb. Na ez nem fog megváltozni. ha veszekszel, te vagy a hülye, aki nem értékeli az ő tökéletességét.

      Kedvelés

      • Az úgynevezett cseszegetés ilyen esetben mindig következmény. Elég jó lakmusz teszt egyébként, egy kapcsolatból akkor kell kiszállni, amikor első ízben felmerül az igény a cseszegetésre. (Jó, másod, mert mindenkinek jár még egy esély.) Ez hamar kiderül egyébként, ha jól figyelsz. Szoktam is mondogatni, én csak egyszer kérek. Felnőtt ember, fogja fel, értse meg, ha nem tetszik, tiltakozzon, de ne kelljen a hülye játszmáival szarakodni.

        Kedvelés

      • Én sajnos nem voltam ennyire tudatos, pedig eléggé gyanús volt már korábban, mégis maradtam. Nagyon béna vagyok a saját életem menedzselésében, pedig egyébként nem vagyok hülye. Jól megszivattam magam.

        Kedvelés

      • Valamiért fontos volt neked ebben a kapcsolatban benne maradni, fontosabb, mint a magad érdekét nézni. Amikor egy ember fiatalon és kevésbé tudatosan elkezd egy kapcsolatot, akkor a személyisége a kapcsolat függvényében is változik vagy nem változik, pl egy ilyen ember mellett el tudom képzelni, hogy nem épp a kompetencaérzésed erősödött meg, meg az a tudat, hogy te egyenrangú fél vagy, akinek jogos igényei lehetnek és ha azokat semmilyen szinten nem teljesíti a másik akkor van lehetőség a kapcsolat felszámolására. Szerintem az egy tök fontos állomás most, hogy nem akarod igazolni a döntéseidet, és bizonygatni, hogy dehát ő milyen jó ember (ezt szokták a nők, néha még én is .)), nagyon őszinte vagy és ez erős muníció a kényszerpályáról való letéréshez.

        Kedvelés

      • Nem voltam annyira fiatal, már 29 voltam, egy válás után. Igy még gázabb. Mondjuk, más jellegű rossz tapasztalataim voltak, azokat sikerült is elkerülni, lettek helyette ezek. Vagyis ha jobban belegondolok, vannak hasonló gondok, csak más formában jelentek meg ebben a kapcsolatban. A kompetenciámat valóban nagyon durván le akarta törni, de ez ellen fellázadtam, ezen meg is hökkent. Nagyon durva veszekedéseink voltak, amiből olyan formán győztesen jöttem ki, nem próbált lenyomni, a egyenrangúság-feeling volt.. Egyfajta fura tiszeteletet keltet benne az, hogy nem tudott megtörni, és szembeszálltam vele. Csak néha jött elő a despota énje, amit azonnal kikértem magamnak, és akkor visszavett a stilusából. Ezt is haladásnak könyveltem el. Mondjuk meg is jegyezte, hogy ő azt hitte, hogy én ilyen szelid, csendes lány vagyok, mert elég naiv ábrázatom van, és amúgy tényleg van bennem egy adag naivitás és túl sok jóhiszeműség, de emellett karakán vagyok, erős és vág az eszem, úgyhogy emberére akadt. De ebben a helyzetben, hogy én itthon vagyok a gyerekekkel, ő keresi a pénzt és az ő házában lakunk, mégiscsak kiszolgáltatott helyzetbe kerültem, igy ő nyugodtan leszarhat már, mert négy gyerekkel nem tudok ugrálni, nincs munkám és nincs lakásom. Engem idekötnek a gyerekek, nincs szabadidőm, mig ő járhat-kelhet, ahogy éppen kedve tartja. Ezt az egyenlőtlenséget maximálisan kihasználja. És köszönöm a biztató szavakat.

        Kedvelés

      • Nem egészen. OK következmény, de sokszor nem a másik adja az okot, hanem korábbi események, helyzetek. Magyarul igenis vannak emberek, akik hajlamosak a cseszegetésre, akik azzal kezdik. Mert úgy nevelték őket, ezt tanulták, mittudomén. Nekem is erős hajlamom van a cseszegetésre (kamingaut). Egyáltalán nem ritka, hogy helyből cseszeget valaki, mert azt hiszi (korábban azt tapasztalta), hogy úgyse figyelnek rá (másképp).

        Kedvelés

      • A cseszegetés is a kapcsolatteremtés egy módja. Cseszegeted, tehát érdekel a sorsa, szeretnél tőle valamit…. A mi házasságunk akkor rendeződött, amikor már cseszegetés sem volt. Akkor tért észhez a lelkem, és nagyon-nagyon nehezem építette jra a bizalmamat. Én azt gondolom, hogy ahol a szép szó nem érvényesül, ott a cseszegetés sem fog, ott csak a teljes eltávolodás segít, ha mindkét fél akarja., Ha nem…. pech.

        Kedvelés

      • Én tudom, hogy módja, ahogy a gyereknél (rossz esetben felnőttnél is) a hiszti is az, a rosszalkodás figyelemfelkeltés, a szeretetigény kifejezése. De te is írod, hogy nem működik. És igen, ha mindkét fél akarja, akkor az eltávolodás segíthet.

        Kedvelés

  20. Nekem az a bizonyos bejegyzés adott plusz löketet ahhoz, hogy merjek gyereket vállalni. Ugyan még az 1-2 év múlva esedékes (ha minden jól megy), de sokat gondolkoztam, gondolkozom rajta. Hogy most akkor nekem az egyetem után x évet rá kéne szánjak a gyermeknevelésre, úgy, hogy csak rájuk koncentrálok és minden körülmény adott és tökéletes, és akkor már ne egy gyerek, hanem legalább kettő, hogy legyen kistestvér… ? aztán majd valamikor egyszer munka is. És én addig kvázi be vagyok zárva, mert a gyerek az első. Ez valami mélyről jövő elképzelés volt, aztán gyorsan felülbíráltam és ez az írás is segített. Anyával is beszélgettem, több családnál is jártam (sulis kutatómunka miatt). Rengetegféle nevelés és család létezik. Nem csak egy fajta van, amitől majd “jó” lesz a gyerek, nem kap “traumát”. (tényleg brutál mód rettegnek ettől és óvják a gyereket) A lényeges sokszor “csak” az, hogy az anya/szülők rendben legyenek magukkal és a gyerekkel. Önmagában nem kell, hogy ártson a bölcsi, hogy kicsiként már nem az anyával van a nap nagy részében, viszont ha a szülőnek nonstop lelkiismeretfurdalása van emiatt, az már gondot okozhat… Szóval én semmi bántót nem éreztem abban a bejegyzésben, vagy hogy a gyerekeket ne szeretnéd, ne tartanád fontosnak, hogy egészségesek és boldogok legyenek és megkapják, amire szükségük van. Sőt!
    Jó volt, hogy végre a gyereket az élet természetes részének kezelted abban az írásban (legalábbis az én olvasatom szerint) és nem valami szent és sérthetetlen külön projektnek. (remélem, érthető)

    Kedvelés

    • Igen, pontosan ez volt a cél. Nekem mindig is ilyen volt, és az elsőgyerek kontra sokadik sem olyan éles, mint másoknál. Persze, hogy van, és ha jól vagyok, és vele vagyok, ő is jól van. Nem akkora vasziszdasz, csak merjünk lazák lenni, figyelni, élvezni, akár szokatlan dolgokat is csinálni együtt, ha az jó nekünk, és néha igenis kiszabadulni, hátra se nézni, és álljanak oda az apák, nagyszülők.

      Én most sokkal türelmesebb vagyok, és szeretek velük lenni, és szeretem, hogy nincs bűntudatom. Főzünk, viccelődünk meg minden, spontának vagyunk, szeretjük egymást. Akinek ilyesmi megvan, ezt becsülje, és szarjon le minden más görcsöt (mit mond a nagyi, hányast kapott a gyerek, mit kell bevinni az oviba). Mondjuk utoljára ma reggel volt iszonyú feszült, nem bírom a reggeli sírást, akadályoztatást.

      Annak ellenére, hogy én így állok az anyasághoz, szeretném, ha megszólalna két másik hang is a blogon: az egyik, amelyik szerint szülni öko- meg társadalmi szempontból nem jófejség és nem is kell, a másik, aki a maga egyéni életében bátran és szabadon vállalni tudja, hogy nem (feltétlenül) akar gyereket. Ők vannak kisebbségben a kommentelők között, a többség szabályos, gyakran 3+ gyerekes családban él, de szeretném, ha ők is szóhoz jutnának, mert tabukat piszkálni mindig hasznos.

      Kedvelés

      • Remélem, majd nálunk is így lesz.
        Kíváncsian olvasnám én is az Általad említett nőket. Nem kéne tabunak lennie ezeknek.

        Kedvelés

      • Valahol volt egy link, hogy ki, miért nem akar gyereket. Be tudnátok linkelni megint. Szeretném elolvasni. Köszi!

        Kedvelés

  21. Visszajelzés: metablog 2.: számok, identitás, olvasók | csak az olvassa — én szóltam

csak okos-jóindulatú írhat ide

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.