egy se bírta mondani

Írja nekem a nembuta és nem rosszindulatú olvasó, és ő névvel és ismerősként, egyenesen, hogy figyelj, ha ennyien mondják, hogy ellenszenves, nagyképű, amit csinálsz, akkor hagyhatnád ezt a dacot, hogy te akkor is úgy. Tényleg gondolj már bele, milyennek hat ez kívülről.

Ez? mi? Miről beszélünk egyáltalán?

Mert én úgy élem meg, Bővebben…

a felelősségvállalás köre

“magyarázkodás”

Nagyon szeretnék ma másról írni, például az önmegszólító versről, amit még kimondani is gyönyörűség (ugye, Éva?), meg arról, hogy mi a különbség a Nemolyanvonzó Nő és a Nemolyanvonzó Férfi párkeresési élményei és stratégiái között. És arról is, hogy amikor partnerre-szerelemre vágyunk, mi mindenfélét akarunk mi annyira, és e késztetések közül mi az, ami az emberi kiteljesedéssel, vagy épp nyári esték önmagáért való zsongásával kapcsolatos, és mi az, ami énhiány, keserves játszma és csüngés és megszokás és társadalmi elvárás. Ja, meg a Harcosok klubjáról.

De Bővebben…

az erdő széle

Ez a blog nagyon más ám belülről, mint odaátról, és bloggernek lenni is nagyon más, mint nem bloggernek, ráadásul, a tetejébe, énnek is lenni egészen különbözik attól, mint amilyen akárkimásnak lenni. És riasztóan gyakran tapasztalom meg, hogy nincs átjárás. Én sem érthetem meg az olvasót.

Miközben privátban kísértetiesen ugyanazokat írják nekem, az évek telnek, de ez nem változik: hogy egy ismerős ajánlotta, nagyon mondta, hogy ez aztán, és mindenképpen olvassa, és először irritálták a bejegyzések, meg nem értette, és ő ugyan autózik és társkeresőzik, és mást gondol a házasságról, de aztán sokat olvasott itt, és ittragadt “csendes olvasóként”, és megértette és lassan változni kezdett benne, vagy: volt egy pillanat, egy mondat, amikor egyenesen az életét változtatta meg a blog.

Ez nagyon szívmelengető és hiúságcsiklandozó. Blogger per definitionem arról álmodik, hogy érdekes és szuggesztív, amit kirak, hogy kell az embereknek, és feliratkoznak és tudatosan kattintanak, nem csak véletlenül jár arra a madár se. Bővebben…

ne szűlj rabot, te szűz

Itt a blogon nem volt nőnap. Nekem a nőnap: félmosoly. Tisztelet azok iránt, akik idejében ez még nem virágot és a tündérarcú, sütisütő nőknek való álságos hízelkedést jelentette. (Ezeket a nyúlós köszöntéseket a leginkább megint úgy kell érteni, hogy jó lenne már valakit megdugni, hogy a csendes ingyenmunka és a reprodukciós szolgálat jól jön a társadalomnak, és még van egy kis múló bűntudat is a sok bántásért, erőforrás-felélésért, sunnyogásért. És vn még a kötelező programmá tett munkahelyi, iskolai köszöntés.)

A nőnap nekem nem ünnep. Mert egész évben nőnap van, ha kiállsz az életedért. Viszont március 8. apropó arra, hogy mások, akiket szívesen olvasok (vagy nem), elővegyék a nőtémát.

Nőnapon a virágládáimban kapirgáltam, felfűrészeltem egy köbméter tüzelőt, összesöpörtem egy tonna fűrészport, mezítláb és sortban ugróköteleztem felfrissült teraszomon, és szarvasgombás metéltet ettem. Nem írtam posztot se.

Nem volt a blogon One Billion Rising felhívás se, és nem is mentem el idén.

Elismerem a szervezők munkáját. Minden szó és tett fontos, jó látni, ha érzékenyedik a közbeszéd, ha egyre több a reakció az erőszakra vagy a(z egyre gyomorforgatóbb) szexista médiatartalmakra, például.

De miért, miért van az, hogy engem régesrég jobban érdekel a mozgalmi nőiségnél, hogy le tudok-e menni hídba. Egy éve meg a hunyt szemű mámor érdekelt. A saját életem.

Elfáradtam? Bővebben…

használd jóra

Kedves olvasóm, tisztelt erre járó, édes évtizedes barátném, nagyra becsült egykori tanárom, drága akárki,

arra kérlek, Bővebben…

én nem mondok ilyet

Ó, basszus, nem értitek.

Akkor megpróbálom másképp.

Én itt mesélek magamról. Magamról mesélek, nem lehet másképp, mert ezt a blogot én írom – az egyik legfontosabb komponens a személyesség, és még változatos is akarok lenni. Szinte minden nap írok valamit, el kell hát mesélnem sok mindent, a világról, a gondolataimból és az életemről.

Elmondom a döntéseimet, és tudok érvelni is mellettük, mert tényleg jó okkal döntöttem úgy. És elmondom azt is, ami velem csak úgy megesett, ami nem döntés, annak is lehet tanulsága, de az azért más. Elmondom a hibáimat, fejlődési lépcsőfokaimat, zsákutcáimat, kételyeimet is. Nincs szó arról, hogy “ide nézzetek, így jó, csak így”. Nem hirdetek programot.

Nekem se jó minden így, pedig ez az én életem, de nem minden eleme döntés eredménye. S hogy másnak mi jó, azt pláne mit tudhatom…?

Nem is dolgom tudni.

A történetek ugyanis, minden tendencia ellenére, meghökkentően különbözőek tudnak lenni, ezért nincsen érvényes és egyirányú útmutatás. Bővebben…

ne azért

Ó, istenem, vagy kim,

ne azért, mert az esik jól, de milyen jól!

Ne azért, mert attól tűnök erősnek, okosnak, különlegesnek, jó nőnek, példaképnek.

Ne azért, mert jól hangzik, és jó fényt vet rám, bólogatnak majd a nagymamák és a frakcióvezetők.

Sőt, ne is azért, mert akkor majd az alterek, a kitaszítottak meg az átoperáltak bólogatnak. Bővebben…

mi történt a blogon

2014. szeptemberi bejegyzés

Sokan és sok mindent kérdeztek tőlem, jobb, ha elmondom, mi történt a blogon és körülötte. Ezért most a csakazolvassa írója meginterjúvolja Gerle Évát.

Hogy vagy most? Néha szárnyszegettnek, tragikusnak tűnsz, máskor nagyon szép érzésekről írsz, és boldognak látszol. Bővebben…

honnan tudom?

Belelógok én az életetekbe. Nem alszom éjjel emiatt. Habozok, kirakjam-e a bejegyzést, és nem magam miatt. Hogy kiben mit váltanak ki a szavaim, mekkora a felelősségem, kit sodor mélységes belső válságba a mondatom. De én nem tudok nem így írni. Igen, felhasználok mindent és mindenkit. Elsősorban önmagamat. Bővebben…

stigma

Na, megint megkaptam, vagy négy ilyen e-mail és üzenet jött, hogy jó, jó, szépeket írok, nagyon tetszik a blog, de a keserűség szól belőlem, és látszik, hogy mi mindent nem dolgoztam még fel, és írjak örömről és gólyafészekről, amúgy is előre kell nézni, mert az visz előre (?), a negativitást (!) nem szeretik az olvasók, és nem mindenben a férfi a hibás, de amúgy csinos vagyok!

Kedves olvasók!

A tárgyban lehet ÉVA magazint venni például, ott dizájnos az élet, hepi az end, pöttyös szalvéta, pöttyös süti, anti-aging elérhető áron, valamint kibékül mindenki. Bővebben…

ők mind

Nők, akiket gyerekkorukban durván megaláztak, megbüntettek a nyiladozó szexualitásuk miatt.

Nők, akik harminc évesek elmúltak, és nem szeretkeztek még senkivel, és sejtik, nem is fognak már.

Nők, akik rájöttek, hogy őket nem csak, sőt, nem elsősorban a férfiak vonzzák, de a vágy alaktalan maradt, csendben türemkedik.

Nők, akik ágyról ágyra jártak, szeretetre éhesen, megkeményített szívvel, isteni szeretőként bármire hajlandóak voltak, és csupa szégyent szereztek. Bővebben…

így negyven felé

bringásahegyennek, a közelgő elkerülhetetlen alkalmából

Májusban leszek harmincnyolc. József Attila az én koromban már nem élt. Milyen rég mondogattam, hogy Petőfi Sándor az én koromban már nem élt! Arany élt és élni fog. Hát még Faludy György. Előtte volt az élet még ennyi idősen! Meg azt mondja, hogy mondja? Az emberélet útjának felén. Ezen is túlvolnánk.

Elmulasztottam harminckét évesen megírni a Születésnapomra-parafrázist.

Már semmi nem olyan, mint huszonévesen. Bővebben…

hallgat a mély

Nem tudom, ti hogy látjátok: legelementárisabb lényegemről én nem írok. Nem írom, hogy levegőt lélegzek be, s hogy keletről árad a reggel. Hogy kit szeretek mennyire. Nem írom, hogy van Isten. Nem írom, ki az, aki a szívemen ül és megrántja percenként hetvenhétszer, s azt sem, hogy mindennap gondolok arra, hogy az a másik már nem jut eszembe naponta. Tudjuk ezt mind, ki-ki a magáét, ugyanarról hallgatunk.

Nincsen itt recept, program, tanítás, instant megigazulás. Szólni csak a foszlányról lehet, emlékkönyvben és ballagási csokor kísérőcetlijén engem ne idézzenek. A Nagy Érvényességek nevetségesek. Epizódokról írok, hangulatokról. Az örökkévalóságról soha, visszfényéről csak ritkán.

Eleve nem hiszek abban a mesterséges felosztásban, hogy vannak felszínes, mulandó és igazán fontos, örök dolgok az életben.cropped-mc3a9ly-mondanivalc3b3.jpg

Bővebben…

a sokféleség szépsége

Hogy féltem ekkor még Aurelius Respectusról, a zaklató trolltól,

milyen nagynak, erősnek érzékeltem,

azóta kiderült:

egy frusztrált, kövér, csóró, unatkozó, irigy incel

Az internet arra való, hogy a felhasználók tájékozódjanak, kikeressék a máglyarakás receptjét vagy a legközelebbi DELL szerviz címét, ráleljenek Michael Jackson legszexibb klipjére, megnézzék, esik-e holnap Turkuban és embargó alatt áll-e még Kuba; közösségeket alapíthassanak és azokhoz csatlakozzanak, beszámoljanak a tejboltban elszenvedett viszontagságaikról, kifejezzék önmagukat, feltegyék a második cés korukban készült, beszkennelt vízfestményeiket és szabadon, boldog egyenlőségben és persze általánosan tegeződve közzétegyék a legkülönfélébb nézeteiket. Az akár meredeken eltérő véleményüket, amellyel mások nem értenek egyet, amelytől feláll a hátukon a szőr. A kritikájukat. A viszolygásukat. A fura ötleteiket. Az utópisztikus gondolataikat. A Wittgenstein-kritikájukat, a harmincéves Ladájukat, a rusnya esküvői képeiket, a bébipapi fényképét és a legmorbidabb tetoválásaikat, sőt, e nagyszerű üzemben lehetőség nyílik arra is, hogy Én hánytam a legszebbet szilveszter másnapján fotópályázatot kezdeményezzenek, megszavaztassák erről a többieket, valamint hogy induljon rajta az, akinek ez izgalmas. Más meg ne, mert az az ízlése, hogy ő Boticelliket néz és portugálul tanul.

Ilyen sokfélék vagyunk.

Szabad olvasni, figyelni, akárhová kattintani, szabad feltűnni akarni, szerepelni, állandóan színpadon lenni, a világbékét előmozdítani és bagatell bosszúságokat megosztani.

Lehet mondani, hogy ezek közül nem mindegyik építő, lehet személyes ízlésünk, félthetjük a gyerekeinket bizonyos tartalmaktól. Lehet, hogy hazugságok, félrevezető információk vannak fönt, káros diétatanácsok vagy rémhírek, városi legendák. És tény, hogy nem minden szolgálja a világ javát.

De csodálatosan demokratikus mégis a világháló, ez az értelme.

Milyen modoros lett mostanra a világháló szó.

Bárki szót kaphat tehát, aki megtanult digitálisan írni-olvasni. Nincs rangsor, elsőbbség, nincs olyan, hogy én idősebb vagyok, meg én jobban tudom, meg én voltam itt előbb, meg micsoda ember az ilyen.

Bármin ki lehet akadni és a kiakadásról is leírhatja bárki a véleményét. Ha Tóta W. úgy gondolja, és úgy gondolja, hogy a szcientológusok veszélyes futóbolondok, akkor ezt leírhatja. Hosszan, viccesen, csipkelődve és agresszívan is. Egészen addig, amíg nem követ el bűncselekményt. És ezt a szcientológusok sérelmezhetik. Lehülyézhetik Tóta W-t visszavágásként.

Eleinte az ember, amíg nem rutinos felhasználó, megütközik sok mindenen, álmatlanul forgolódik, indulatos lesz, bosszút fontolgat. Aztán megtanulja, hogyan kell a dzsungelben létezni. És ha értelmes, talpraesett emberről van szó – értelmesnek lenni pedig saját felelősség! –, akkor ebből nem az lesz, hogy hozzákopik a nívótlansághoz, hanem az, hogy specializálódik, megtalálja a maga helyeit, kifinomult és okos lesz, aki tudja, mit akar.

Írhat tőmondatokat. Írhat nyolcszáz digitális oldalnyi idétlen regényt. Írhat rossz helyesírással, különös szavakkal, dánul és urduul, négy általánossal vagy Stephen Hawkingként – és minderről bárki más elmondhatja, amit gondol. Nem áll felettük hatóság, legfeljebb az, hogy ha mások a véleményt bénának találják, akkor kiröhögik.

Akinek meg szerkesztési jogosultsága van az adott felületen, az kitiltja a picsába azt, akibel nem kíván társalogni, hörgésének teret adni.

Tehát trollkodni is lehet – a honlap, blog gazdájának vagy a csoport moderátorának pedig lehet nem beengedni ezt. Én olyan blogger hírében állok, aki nem viseli el az ellenvéleményt. Pedig én csak innen vágom ki, ami nem ide való, hogy itt bizalom legyen (maradjon), és színvonal. Illetve azt nem tűröm, hogy az én szövegeimre kíváncsi olvasóközönséget, az én teljesítményemmel elért nyilvánosságot használnák fel ellenem. Ehhez megvannak a technikai eszközeim, a WordPress biztosítja nekem és biztosítja minden más bloggernek. Küzdhetek is a trollok ellen, leírhatom, miért kártékonyak, és hogy mennyivel jobb lenne egy okosabb internet, vagy készíthetek dalfelvételt a görénykedők ellen. De én mint felhasználó csak az olvasmányaimat válogathatom meg, és azt mérlegelhetem, mit írok: nincs hatalmam afölött, hogy mások mit akarnak olvasni, mi tetszik nekik, mit írnak, hogyan reagálnak, miket terjesztenek rólam.

Nem lehet mindenki olyan, mint én. Nem vagyok hatóság és nem az enyém a kontroll. Ami azt jeéenti, hogy felelős se vagyok.

Szabadon indíthat bárki bármilyen blogot, honlapot, írhat akármilyen szövegeket hetente vagy félóránként, izgalmasakat is, szépeket is, közfigyelemre is számot tartóakat is. Vásárolhat domaint, új államot alapíthat, szigetet népesíthet be. Meglovagolhat divatos vagy botrányos témákat, reagálhat napi hírekre okosan vagy hörögva, követhet külföldi trendeket, lehet innovatív vagy összetéveszthetetlen, pakolhat fel képeket a legszebb terézvárosi lépcsőházakról, mutogathatja az ajakfeltöltését vagy a lábszárfekélyét, a naplementét vagy öreganyja füles fotelját. Írhat politikáról, szumóról vagy a fiktív igetövekről, megoszthatja az írásait a facebookon, elmondhatja máséról a véleményét, lesheti az olvasottságot, fürödhet a visszajelzésekben, viccelődhet kommentben, és persze végezheti avagy elbliccelheti a szerkesztés és karbantartás munkáját, valamint választhat hatékony módszereket azok távol tartására, akikkel nem szívesen beszélget. Szabadon futtathatja föl a teremtményét, vagy hagyhatja abba és törölheti is végleg a blogját. Teheti zárttá, szüneteltetheti.

Ha érdekeseket ír, sokan fogják olvasni. Kérhet adományt, szervezhet eseményt, indulhat versenyen, reklámozhatja magát, tehet az oldalára hirdetést vagy – legalábbis a wordpressen – megveheti azt a verziót, hogy nincs hirdetés.

Azt senki nem tudhatja előre, népszerű lesz-e, nem irányíthatja a folyamatokat.

Nem szólok bele más honlapok működésébe. Még kérni is ritkán szoktam, nemhogy fenyegetni, zsarolni. Nem gondoltam, hogy Deansdale-nek le kellene vennie a rólam szóló bejegyzését, vagy hogy Aurelius Respectus ne írhatna bármit az indextopikban rólam vagy a zöldszöcskéről (leginkább). Ha előrébb vagyok náluk, akkor azzal vagyok, hogy érdekesebbeket, viccesebbeket, okosabbakat írok. Nem azzal, hogy kényszerítem őket, hogy ne írjanak rólam.

Én is csak megírtam a véleményem, és tiltakoztam, amikor lelopták és aljas, agresszív kontextusba tették az esküvői fotómat vagy a bejegyzésemet. Kértem. A kérésemet vagy teljesítették, vagy nem.

Nem gondoltam soha, hogy a vélemény kifejezése mint olyan jogtalan, hogy bárkié jogosabb, mint a másiké, viszont közzétettem a magamét vagy érdektelennek találtam másokét. Természetesen vannak bűncselekmények, közösség ellen izgatni, gyűlöletbeszélni, holokauszttagadni nem lehet, de hogy mi sértő, az nagyon csúszós terep, mert akkor az is sértő, hogy neked mitől ilyen sápadt az arcod?, és akkor a beszélgetés szűnik meg.

A felhasználók nem lophatnak képet és tartalmat, nem rágalmazhatnak, gyalázkodhatnak, zaklathatnak másokat… vagyis de, még ezt is megtehetik, csak akkor számolniuk kell a következményekkel. Viszont egészen nyugodtan lehetnek élesek és gúnyolódhatnak, mutathatnak fityiszt, támadhatnak teljes világnézeteket, még ha ezek kisdobos-értelemben nem annyira szép tulajdonságok is.

Aki ezt nem fogja fel, könnyen nevetségessé válik, ahogy vált Kozma Szilárd és Joó Violetta, vagy Lelkes Villő, és, sajnos, az én olvasóból lett, intentzív érzelmekkel ostromló nagy szerelmem is.

(szerkesztés utólag)

metablog 1.: a kezdetek

2013. októberi poszt

Most induló sorozatomban arról írok, hogy nekem milyen blogot írni. Mik a nehézségeim, tapasztalataim, hogyan látom a műfajt és az én helyemet benne. A sorozatnak külön menüfüle lesz, és ott olvashatjátok. Több bloggertárs kérésére is teszem ezt, de nekem is hasznos így összefoglalni, ránézni ez elmúlt másfél évre.

Blogot írni — ilyen blogot — rendkívül időigényes, valóságos életforma. Bővebben…

elfér a nap alatt

Jaj, hogy is kezdjem, nehéz elkezdenem, nincsenek meg azok a jó kezdő mondataim, feszültséget hozó témáim, frappáns jelzőim, könnyű összetételeim, nagyon fáradt vagyok. Kezdjük úgy, hogy választunk egy szót, és aköré írjuk, amit nehéz másként megírnunk.

Legyen az a szó a vitorlavászon.

Nem, inkább a gyalult tök.

Nem, nem, legyen a tolerancia. Ez a sokat emlegetett, kiforgatott, lejáratott, a “minden mindegy” cinizmussal társított szó, a liberalizmus csúfondárosan emlegetett jelszava, ez a szó nem azt jelenti, hogy Bővebben…

jellel a homlokunkon

hát a blogíró is ember!

Jól vagyok. Túl mindenen, attól-annak ellenére-ahhoz képest: jól vagyok, igen, de hiszen tudjátok. Nem mondom többet. Éles minden falevél, amikor futom az erdőt, nemcsak megvan, jól is esik a tizenkettő. Hallom Jarrettben a tizenhatodokat és a kisujj moccanását, és orgazmusközeli állapotba kerülök a zsenialitás sodrásában. Bővebben…

only fair Portia

Mindig elfelejtem, mi volt. Azt gondolom, régen nem volt semmi, csak most futok, most hallgatok zenét, most értem a dolgokat. Csak most kezdtem írni. Azt gondolom, régen nem voltak szavaim. Egy kusza skicc volt az életem, most meg, hát Modigliani, legalább, de még inkább Frida Kahlo.

Kilenc évvel ezelőtti soraimat olvasom döbbenten. Bővebben…

tintapaca

Nem lehet folyton a blog, a korrektúra, a facebook előtt ülni. Még feküdni sem, kávéval sem, a teraszon sem.

Le ne előzzön a nyár! Irány a város. Bővebben…