Mondják nekem.
Zavarban vagyok.
Édesjóistenem, ti vigyázni akartok rám? Ne vigyem túlzásba? Miért, mit? Mihez képest? Azt, amit csinálok, vagy ahogy írok, beszélek róla?
Ki mondja meg, mi a túlzás?
Kinek lesz jobb, ha nem viszem túlzásba?
Tudom magam, vagy ti tudtok engem? Igen, durva. A depresszió is durva, az öregedés, a motiválatlanság is, csak azokban nincsen ilyen robbanós öröm.
Az nem számít, hogy a közepes, elfogadott, normakövető vonalak között hogyan éreztem magam egész életemben, és hogy hogyan érzem magam most…?
Az nem számít, hogy az epicentrumtól távolabb is életeket színesítő fordulatok történnek, ha így meg tudom írni, mit és miért csinálok, és mit élek meg közben? Hogy beszélgetések indulnak, gondolkodunk róla, megértjük a világot, ismeretlen dolgokat, magunkat?
Nem számít, hogy most lett közel a szívem a bőrömhöz, ás átdereng rajta?
Szerintem te nem ismered ezt a világot, azért tűnik neked túlzónak. Nem szokás ilyesmit csinálni. Nincs információd, nem érted, idegennek érzékeled, és talán előítéletes is vagy (edzőterem, izmok, protein, “túl sok” sport”).
Én sem ismertem, csak akartam valamit, kószán jöttek szembe a dolgok, mentem valamerre, történt. Lassan ismertem meg, lassan mentem bele még beljebb, és arra tartok, ahol jó nekem. Annyira ezerszínű a világ, nem is értem: hol volt eddig?
Szeressétek, hogy jó nekem, ne az illeszkedést méltányoljátok!
Nekem nem túlzás. Nem akarlak megbántani, kedves jóakaróm, de nekem már máshol van az elég, és máshol a sok. Lassan tolódtak ki a határok, meghaladtam, amit korábban hittem magamról, különféle szerepeket próbálgatok, csodálkozom erőst. Igen nagy kaland, életbenmaradós, életelixíres.
De hát én mindig mindent túlzásba vittem. Abból lettek az emlékezetes dolgaim és legnagyobb örömeim.
Még ha innék, vagy utaznék, vagy valami. És: bezzeg ha az internetezést vinném túlzásba, senkinek nem lenne baja vele.
Ne vidd túlzásba, ford.: “én nem sportolok, és az a normális”
Ez maga az élet: nem óvatoskodni, nem érveket csoportosítani, nem biztonságra játszani. Még, még, és egyre jobb. Persze, van, hogy nem stimmel valami, gond van, akadály. Nem baj, valahogy kibírjuk, megoldjuk, csak a lényeg stimmeljen.
A lényeg stimmel. Erről írok folyton.
Amikor így túlzásba viszem az akármit, úgy érzem, talán van érvem a halállal szemben. Hogy létezik olyan érv. Folyton a halállal vitázom, és abban nem lehetnek retorikai hibák, csak a legtisztább, nettó érvek számítanak. Hogy igazából mennyit bírsz, és ott nagyon egyedül lehet lenni, nem fog senki helyeselni, keblére ölelni, ott vakító a fény. Az előnyös szög, a lekevert hang, a szűrő, a vakolat, a kompressziós harisnya, a hosszanti csík, a vérnyomásgyógyszer nem játszik, a valóság játszik.
Minden, amiben az élet értelmét ilyen robbanósan megéltem, zenétől szakdolgozatíráson keresztül a szexualitás legjaváig, túlzásba volt vive, mégpedig a konformista mérce szerint elképesztően és iszonyatosan. Lengethették nekem a megalkuvó kis normáikat. Mindenki, akihez szívesen lennék valamennyire hasonlatos, túlzásba visz valamit. De mérőszalag, meg etalon, az nincs nála. Annyira rohant az örömeibe, hogy pont otthonhagyta, meg is rágták az egerek.
csak az olvassa. én szóltam 
Én most csak bólogatok – ismerős szituáció, ismerős szereplők.
KedvelésKedvelés
Igen, igen, igen. Az ember vagy csinal valamit, akkor CSINALJA! Vagy nem. Belulrol vezerelve. Aztan a sajat tapasztalata alapjan modosithat az iranyon, merteken, modszeren. Keretlen tanacsot nem adunk. Nem fogadunk. Es a kert tanacsot sem kotelezo megfogadni. Miert nem egyertelmu ez mindenkinek? Mi alapjan erzik magukat felhatalmazva a beleszolasra? BARMiBE? Amikor meg valaki veri a gyereket pl. a Sparban, csak en szolok, az alien… (mai elmeny:( ).
KedvelésKedvelés
Félnek, hogy elsodorja őket. Félnek ragyogni. De attól is félnek, hogy kitűnik, ők nem ragyognak.
Mert a posványban maradni egyszerű.
És hogy én ezt a mentalitást hogy unom!
Éva – gratulálok, és örülök a sikerednek, légy nagyon büszke magadra, érezd jól magad a bőrödben, és csináld kifulladásig. Vagy ameddig akarod, ameddig jól érzed magad benne.
KedvelésKedvelés
Hat dontsek el, hogy a posvanyban maradnak! (Marha egyaltalan erzekelik, hogy az posvany, amiben vannak. ) Miert akarjak a masikat is odahuzni magukhoz? Ezt nem ertem. Engem pl. egyaltalan nem erdekel, ki, hogyan el, amig engem konkretan (teszem azt az orditozasaval ) nem zavar.
KedvelésKedvelés
Irigység? Dögöljön meg a szomszéd tehene is?
KedvelésKedvelés
Ahhhh. De hat neki van oriasteveje, meg varosi terepjaroja, ferje, rendes allasa, stb,amit akar, nekem meg nincs. Mifenet irigyel? En nem cserelnek eletet senkivel. Penztarcat se. Szabad felnott ember, azt csinal, amit akar… Egyszer voltam terapian:-) a terapeuta azt kerdezte, kivel cserelnek, gondolkozzak, es aztan, ha rajottem, probaljam utanozni. En meg akkor se tudtam ilyen embert mondani, de ezek szerint ez bevalt modszer eletjavitashoz. Es nem mas eletet szabalyozas.
KedvelésKedvelés
Nem csak az, sikeres, okos, alkotó emberek is ezt mondják. Reflexes óvatosság, normakövetés, a nemértés álruhában.
KedvelésKedvelés
Nem, hanem az, hogy kilépni fél, a tömegtől különbözni. Talán a fél nem jó szó, de valami olyasmi. Viszont azt is érzi, hogy nem jó neki, de tudatosítani nem meri. Hát leszól.
KedvelésKedvelés
Szerintem ne menjünk el ebbe az irányba, sokaknak jó, vannak bátor dolgaik, mégis furcsállják, viszonyítják.
KedvelésKedvelés
Igaz, álalánosító volt.
KedvelésKedvelés
Én most asszem, elmegyek regényt írni… elakadtam amúgy vele.
KedvelésKedvelés
Érdekesek a befejezéseid mostanában.
KedvelésKedvelés
Igyekszem, akkor jön rám, hogy most meglepjük a már éppen kávéért moccanó olvasót.
KedvelésKedvelés
Én csak olvaslak,olvaslak..és örülök szívből az áradásnak, a pillanataidnak..már évek óta.A ragyogásaink az a miénk…az út nem könnyű, sokféle lehet, de nagyon jó a Te utadat figyelemmel kísérni, és együtt ujjongani. Igen, van ám hőkölés meg ejnye-bejnye,de csak ragyogj,ragyogj!!!!!
KedvelésKedvelés
En ma egy olyan gyonyoru, tokeletes lanyt lattam a fittiben futni, hogy elakadt a lelekzetem is. Alltam es bamultam. (szeretem a szepet nezni, de meg igy alllesve sosem stiroltem senkit, meg ferfit sem igen, nemhogy not) Egzotikus (nem baba, hanem egeszen kulonleges vagasu vonasok) arc es olyan tokeletes, nem tolakodo de szepen kimunkalt, ruganyos izomzat, csodas bor es minden,mero harmonia az egesz leany. En meg ilyet nem lattam. Hol volt ez a kis boszorka eddig? Szepnek szuletett ez nyilvanvalo, de ezt meg fokozta a sporttal. Igazan nagy, esztetikai elmeny volt nezni ahogy fut a padon.
KedvelésKedvelés
Ez itt MOST off, de: minden uj poszt alatt belenezek az ajanlott hasonlokba, es ezzel orakig koborlok a blogon:-) . Az egesz olyan, hogyismondjam, koherens. A szemlelet. A nem agressziv hangnem. A “hagyom, te legyel, aki lenni akatsz, csak elmondom, en ki vagyok”. Szuper. Megnyugtato. Oazisztikus. Marmint olyan, mint egy oazis a sivatagban. Az elvaras-itelkezes sivatagaban.
KedvelésKedvelés
Igen, igen!
KedvelésKedvelés
Ez a ne vidd túlzásba az élet annyi pontján megjelenik. Már korábban is azon gondolkodtam, kinek nem jó az ha nem vagyunk középszerűek? Mondjuk ma sem tudom, de mindenki beszól mindenért.
Egész más példa: megvettük első autónkat. (egyszer írok majd valami hosszabbat erről az autótémáról) 7éves használt volt, de fényes és gyors és eléggé…BMW. Minden haver vezetni akarta, csapatni, hallagtni a 6hengert. Csillogó szemmel kérdezték az adatokat, az autó itt kezdődik, mondták sokan.
Aztán visszahallottam többektől: túlzás, minek, sokba lesz stb.
Amúgy elmúlt a BMW pár éve, jött valami teljesen más játék autóban. De könyörgöm, ha akkor nem másokért, magunknak ilyet akartunk, az kinek és miért volt túlzás?
KedvelésKedvelés
Minek akkora ház, hogy fogjátok kifűteni?
Minek akkora kert, ki fogja azt a sok füvet nyírni?
Minek Balira menni nyaralni, nem jó a Balaton?
Minek három gyerek, ki fogja eltartani?
Minek az a zongora, mikor fogjátok ti azt használni?
Minek ez a ruha, hova veszed föl?
Minek szólaltál meg?
KedvelésKedvelés
Minek annyi fa a kertbe pláne lombhullató? Ki fogja majd azt a rengeteg levelet összeszedni? (Ja, hogy nyáron árnyékol és akkor is 24 fok van a házban amikor odakünn 35 két hétig?)
Mindenki büszkén nyírja itt a kertvárost, aztán lassan a Havannán is több fa van. Mert kivágták az összeset. A lombhullatókat a levél miatt, a fenyőket pedig azért, nehogy eltörjön. Három klímakültéri meg fel a homlokzatra…
KedvelésKedvelés
Ez szimplán irigységből ered. Ilyesmit nekem is vágtak már a fejemhez, a saját családtagjaim ráadásul: “Ja, mert nektek mindegy a pénz.” Egyébként nem mindegy, mi sem a fáról szedjük. Ha meg igen, mindegy, akkor is mi köze hozzá bárkinek?
KedvelésKedvelés
Átdereng! Ez nagyon jó.
Én is szeretem túlzásba vinni. Csak úgy érdemes élni, óvatosan nem! Mondjuk én nem a sporttal vagyok így, hanem épp a szervezéssel, iskolai dolgokkal, de ha nem csinálnám, nem is érezném, hogy élek, hanem csak azt, hogy óvatosan vegetálok. Brrr.
KedvelésKedvelés
Én csak azt szeretném nagyon tudni, hogy más emberek akik alkotnak, feltalálnak, véghezvisznek bármit azok csakis szigorúan adott időben, nem “túlzásba vive” teszik? Én magam is ilyen vagyok, amikor valami elkap: legyen az a francia vidéki élet akkor én azt kiveséztem: olvastam regényeket, önéletrajzokat, recepteket kerestem és színekért lelkesedtem, történelmi könyvekért kutattam – azt nem mondom, hogy nem hüledeztek körülöttem, de bántottam valakit ezzel a dologgal? Aztán továbbléptem, de az énemnek része marad.
Borzasztónak tartom, ha semmiért nem lelkesednek. A fejlődés halála?
Szerintem Marie Curie sem hagyta abba a kísérletezést , hogy na én most erre nem érek rá, mert már más dolog is van és mit szólnak a többiek.
Egyébként én szeretnék megint elmerülni valamiben, mert az engem inspirál. Olyan mintha kitágulna a világ egy része. Legyen az házi sajtkészítés, zsidó kultúra, olasz életstílus, olajbogyó útja, a hús nélküli étkezés, fűszernövények termesztése, régi divatok kutatása.
Amikor ezt a mondatot meghallom: túlzásba viszi – mindig rákérdezek: jobb lenne, ha a pultot támasztaná? Hebegve válaszolják: nem, nem.
KedvelésKedvelés
Láttam remek sajtkészítő tanfolyamot 🙂
KedvelésKedvelik 1 személy
Ez is de jó komment!
Mind jó.
Vigyük túlzásba együtt!!!
Mármint, azt, amit szeretünk. 🙂
KedvelésKedvelik 1 személy
De igen, vidd csak túlzásba, most és mindig ma !
(Az élet őszintén valódi dolgai azok, amelyekre szívesen és nagy nehéz könnyes örömmel emlékszünk majd vissza az utolsó napon – azok mindig kivétel nélkül katartikusak – olyanok, mint a megváltás…akár megérteni egy lány soha ki nem mondott vágyait az onkológia szörnyűsége után…életbe hívni, őt – magát, a ragyogás halála után…hogy szép, szelíd, kerek és gömbölyű legyen a történet, amíg csak lehet és amíg lehet…)
KedvelésKedvelés
De szép komment ez, János!
KedvelésKedvelés
En el tudom kepzelni, hogy itt nem azert mondja valaki, hogy “azert ne vidd tulzasba pl.a fekvenyomast, mert irigyli a lelkesedest es a szepen domborodo pectoralis majort. Passzio es passzio kozt nagy kulonbsegek vannak. Siman elhiszem, hogy valaki tenyleg aggodhat, mivel a sport ha nagyon komolyan van veve es valoban “brutalban” nyomjak igen durva serulesekkel jarhat. Csak mi ertelme van aggodni egy tok felnott emberert, o felelos magaert…Nekem ugyan, ez a szakmam es ha megkerdezni valaki a velemenyemet arrol o vajon mar tul sokat edz, arra en egyszeruen nem tudok valaszolni, mert tokeletesen nem ismerem az adottsagait, nem erzem kompetensnek magamat es nem is az en dolgom eldonteni az ilyesmit. (maganvelemenyem lehet, hogy van errol es ha olyan a nexus nagyon finoman elmondom, ha tenyleg kerik, plane ha mar valami baj is jelentkezi) Maszreszt meg jobb az embereket hagyni, hogy azt es annyit csinaljanak amennyit akarnak. Ha valaki peldaul fanatikussa valik es szerintunk a vesztebe roha, csak azert mert mondjuk neki meg nem fog visszafordulni.
Csak arra akartam kilyukadni, hogy nem mindig az irigyseg vagy bosszankodas all e mogott, egyszeruen sokan nem erzik, hogy meddig tart az o hataskoruk vagy nincs eleg infojuk es jobb hijan aggodalmaskodnak es persze vannak az irigykedok, fanyalgok is.
KedvelésKedvelés
Szerintem konkrétan senki nem figyeli az én fekvenyomásomat. Csupa ismeretlen van ott, ha meg itt leírom, mennyi az annyi, nem tudja senki, hogy az mit jelent, vagy hogy múlt héten még mennyi volt (néha én sem). Csak az tudja a kilót/sorozatot bármihez is viszonyítani, aki maga is él vele.
Pont a sérüléstől kifejezetten rettegek, abszolút körbebástyázom magam magnéziummal, nyújtással, épp az a meglepő, hogy mennyire semmi fájdalom, sérülés nincs, milyen jól bírom (az izom megterhelése, durva fáradtsága nem sérülés, és a test magát óvja: nem kell magam visszatartani, hogy ráterheljek még, húz az ágy).
Azt nem bírom ebben a jó lesz már így is-mozgalomban, hogy leginkább információhiányon és egyes, stigmatizált sportágakkal szembeni ellenszenven alapul. Én nem mondom azt, hogy irigyek, meg kövérek. Nem azok, vagy nem elsősorban. Nem ismerik ezt a világot, prolinak, buta fiúk sportjának tartják sokan, meg hiúságnak az edzőtermet általában. Polgári, középosztálybeli józanság az, hogy ez valami furcsaság, új, előzmény nélküli őrület (egy eszme, szekta, extra kézműves hobbi is az volna), és nem hisznek nekem, sem abban, hogy ez mekkora öröm nekem (beleőrültél), sem az ítélőképességemben, józanságomban, önreflexiómban, hogy bár szokatlan pl. a ketogén, tudom, hogy mit csinálok, mire használom, nagyon komolyan utánanéztem és élem. És nem szólok bele más kajálásába, egyáltalán.
Elsikkad, hogy én mit akarok, nekem mi a kúl, nekem mi az öröm. Hadd tudjam már én.
Nem az izmosságot keresem, hanem az önazonosságot. Ki vagyok én, milyen szerep áll jól, milyen a testem igazán, a maximumán. Most meg vagyok döbbenve, hogy ebben a testben nem annyira tudok viselkedni. Ha azokat a stratégiákat követem, amiket a régi testben, az hülyén hat. Nem poénkodhatok annyira, mert kihívónak számít. Ha mondok egy vicceset, olyan, mint ha flörtölnék. Nem lehetek már jóságos anyuka, görbén néznek rám, ha beesek értük, vagy ha kiborulok (arra bezzeg van ideje). Magas sarkú cipőben végképp csak angyalszerűen lehetsz anya, hogy ne kapj fullánkos pillantásokat.
Az ismerős engem már nagyon izmosnak lát, én még bőven tudom, hogy nem vagyok kész. A tét folyamatosan emelkedik, persze, hogy rá lehet kattanni, de nem úgy, hogy már nem elég izmos az izmos, hanem úgy, hogy soha nem hittem volna, hogy reális, hogy nekem lehet ilyen karom egyáltalán, hogy szálkásan izmos kar ettől (sport, megfelelő gyakorlat, fehérje, lezsírtalanítás) lesz. Meghaladása ez korábbi hiteimnek, bizonyosságaimnak, reménytelenségeimnek, és analógia is: ha ez megy, megy más is, akkor talán lesz könyvem, meg valaha rend a lakásban. Van esély forradalmi változásra.
Én meg összességében elég siralmasnak látom a velemkorú nők karját pl., puhának és gyengének, csak ezt megtartom magamnak, senki életébe nem szólok bele, magamról nyilatkozom, azzal vagyok megbízva. Mégis “miért nem sportolsz már” felkiáltójel vagyok, és van, akit a felkiáltójel szúr.
KedvelésKedvelés
Nekem az a fixa ideám, hogy a felkiáltójel azt szúrja, akit egyébként is zavar az állapota, egyébként is bűntudata van amiatt hogy nem sportol pedig kellene, bosszantja, bántja a túlsúlya.
Aki sosem foglalkozott a kérdéssel, az meglepődik, akit tényleg nem érdekel, nem érint meg a téma, az közönyös marad továbbra is, maximum örül neked, ha már tart ott a fejlődésben, hogy képes tőle idegen ám másoknak örömet okozó dolgokat üdvözölni.
KedvelésKedvelés
Igen, mindenki tudja, hogy illene sportolni.
KedvelésKedvelés
“Meghaladása ez korábbi hiteimnek, bizonyosságaimnak, reménytelenségeimnek, és analógia is: ha ez megy, megy más is.”
igen, ez a komptenciaérzés, vagy mi ez, ez tök fontos. ilyesmi kezd nekem is felderengeni. sőt, már régóta az van (kb három éve szoktam rá a rendszeres sportra), hogy rászokok jó dolgokra, és eddig észre se vettem, csak az utóbbi hónapokban, hogy ja, én az vagyok, akinek ez mehet? mindig is úgy tekintettem magamra, és ezt is sulykolták belém, gondolom gyerekkori viselkedésem alapján, hogy úgyse tudok kitartani semmiben, úgysincs semmi önuralmam. és meglepődve konstatálom, hogy de hát én rendszeresen járok edzeni! de hát én újévkor megfogadtam, hogy minden nap reggelizek, és már május van, és része lett az életemnek, hogy minden nap reggelizek! de hát én megfogadtam, hogy csak hetente kétszer megyek autóval dolgozni, és már mióta ez történik! észre se vettem. meg mindig azt képzeltem, hogy én úgyse vagyok képes étel tekintetében semmilyen szinten fegyelmezni magam, úgyhogy kár is belegondolni, hogy milyen lenne nem bezabálni mindent, ami a környékemen van. és akkor azt veszem észre, hogy de hát pedig megy, és jó! (mellesleg az elején elfelejtettem kiló és centi tekintetében pontos méréseket végezni, így fingom nincs, történt-e valami, de a melós gatyámat, ami nagyon szoros, már össze tudom gombolni, és mintha lenne arccsontom is). és akkor felmerül, hogy talán én nem is az vagyok, aki képtelen bármit is rendszeresen csinálni, bármiféle ügyben fegyelmezni magát? lehet, hogy akkor egyszer majd talán a távoli jövőben képes leszek leszokni a cigiről is?? oké, ezt egyelőre a legnehezebb elképzelni, de mi van, ha tényleg? legalább egy-két terhességnyi időre 🙂
KedvelésKedvelés
Ugyanezek az alapélményeim. Nekem óriási eredmény, hogy néha eszem csak édességet, nem pedig naponta menekülök a bánatevésbe. Hogy jól esik sportolni, hogy van hobbim (!!!) évek óta, amit nem adok fel, akkor is ha pár hétig rá se nézek.
Hogy van önfegyelmem, kitartásom, amik lehetővé teszik, hogy ne ugorjak ki, vagy törjek bele minden nehéz, vagy méltatlan helyzetbe, ami egyébként pillanatnyilag szükséges vagy kikerülhetetlen.
Ilyesmik.
Anno, az általános iskolámba úgy vették fel a gyerekeket, hogy a testnevelő tanárok kimentek az ovikba sportfoglalkozást figyelni, és jelezték, hogy melyik gyerekek lehetnek alkalmasak a rendszeres sportra, heti négy edzésra, öt-hat tesiórára. Negyedikes vagy ötödikes voltam, amikor az egyik tanár azt mondta, hogy nem érti mi történt velem, mert engem azért szúrt ki anno, mert már minden gyerek feladta a felüléseket, én még mindig csináltam, mindenkinél nagyobb kitartást és önfegyelmet látott bennem. Ez meglepett. De akkorra már több éve hallgattam otthon hogy belőlem úgysem lesz semmi, nekem semmi kitartásom, a suliban meg addigra a testnevelők megtették a tőlük telhető legtöbbet azért, hogy ne legyen élvezet a sport, hanem szenvedés amiben megtörnek. Sokszor látszott rajtuk, hogy örültek ha ez bekövetkezett, mosolyogtak a kínjainkon. Azóta sem értem ezt a perverz pedagógus attitűdöt, hogy örültek ha elbukunk és kínlódunk.
Azért vagyok szerencsés, mert ennek ellenére is kedvelem, alapvetően szeretem a mozgást, csak a nekem megfelelőt kellett megtalálnom. Mellesleg basszák meg.
KedvelésKedvelés
“ha megkerdezni valaki a velemenyemet arrol o vajon mar tul sokat edz,” a semmit nem sportolók és túlterhelt nők országában ez azért nem olyan gyakori, vagy igen? Így lesz a jóleső sok, hiszen a többségnek arra sincs ideje. A magyar honlapok folyton írják, hogy ha csak húsz percre jutsz e a terembe, meg heti két edzéssel is nemtommit érhetsz el, a külföldieken rendre heti 4-7 edzésről beszélnek, ugyanúgy amatőrök, dolgozó emberek. Itt ez már élsport-szerűnek számít. Mentalitás, jólét, a sport mint norma.
KedvelésKedvelés
Nem, persze. itthon meg senki sem kerdezte meg, en meg nem szeretek kotnyeleskedni amugy sem. De meg akkor sem, mondom, ha szakmai oldalrol nezem, onnan nezve azert mas, meg a sajat edzeseim is. Egyszer tettem helyre egy anorexias lanyt, de azzal meg is mentettem az eletet es egyszer (nem csak) csovaltam a fejem amikor egy nyolcvan eves elindult minden elozmeny nelkul falat maszni es csunyan leserult. De pl. egy rogbi jatekos aki tele van serulesekkel, trigger pontokkal es eljon, akkor az a helyzet, hogy en segitek, de nem allok neki arrol papolni, hogy neki nem kellene tulzasba vinni es tolni a sportot ezerrel. De magamban azert “aggodom” ott van az is aki ovna ot, de azt tenyleg nem lehet a fenti modon. Tanacsokat adni persze, hogy mikent csokkentheti a rizokot vagy mit tegyen hamar…az viszont nagyon is fontos.
Az valos lehet sok esetben amit mondasz, hogy info hiany, eloitelet. Keves embernek van alapos iismerete a sportrol es osszesfuggeseirol, eleve a test mukodeserol.
KedvelésKedvelés
Külföldön nem feltétlenül hagyják ki spórolásból az eredetileg betervezett sporttermet a cég vadiúj, csilivili, amúgy megközelíthetetlen, halálfasza-külsőre épített irodaházából (mint tették volt melóhelyemen, skandináv cég, hehe), és így is kizárólag ott osztottak unlimited accesst a menő fitneszwellnesszhelyre, ami ugyan több mint félnapi járóföldre volt a melóhelytől, de hétvégén, szabikor, terhesen még én is eljutottam. Itt nem jár alapból ilyesmi, itt a munkáltatónak jár valami, pölö a túlóra, nehogy emberi időben hazaérjen a többség. “Odaát” úgy látom, jobb helyeken alap a multi aljában a konditerem meg a pingpongasztal meg az odaszervezett pilates-edző.
És itt a lakóhelyemen még istenes, mert ott van mondjuk a futókör (TÖMEGEK vannak rajta hétköznap is jó időben, ahogy a kültéri fitneszeszközökön, a kis focipályákon, kosárpalánkok alatt is, szóval mesehabbal, hogy a plebsz mind a díványon tesped a tévé előtt, itt nem az elit bringázik meg tollasozik a közlegelőn húszasával) meg a játszóterek a házak közt. Nem lustább itt, akinek minimális esélye van, azt látom, mióta kisütött a nap, de ahol egy csonttörés utáni heti két gyógytornáért szabályosan verekedni kell és átszervezni 5 ember életét, ott hagyjuk már a hóttakatnyugodni a heti 7 nem otthon végzett edzéssel, ami csak a tömegek akaraterején múlik. Persze hogy a magyar honlap azt írja le, ami szerinte még tömegesen elérhető és motivál, és ami a semmihez képest igenis eredmény sokaknak.
KedvelésKedvelés
“hagyjuk már a hóttakatnyugodni a heti 7 nem otthon végzett edzéssel, ami csak a tömegek akaraterején múlik”
??? ki vár ilyet? Heti hét? Miről beszélsz? Én pont a jólét és a sportélet összefüggéseiről írtam, illetve az elhivatott amatőrök szokásairól. Mentalitás, és azokból következő személyes igény, abból lesznek az intézkedések is.
A gyógytorna szakkérdés, és intézményi. A hobbisport nem, és tucatnyi kézenfekvő, olcsó, utazást sem okvetlen igénylő formája van. Senki nem basztat sérült embereket, de azzal nehéz mit kezdeni, hogy a sérülés gyakran már következmény.
Csak az edz heti hétszer, aki versenyző, vagy aki a maga örömére és lehetőségei szerint dönt így. Hamis dilemma ez megint. Miért ne lehetne otthon edzeni? Gumiszalag: 2200 ft. Ugrókötél: 900. Haskerék: 3800. Medicinlabda, kettlebell, hullahoppkarika, taposógép, fittneszlabda, gyerek trambulinja. Ne legyél demagóg, nem áll jól. Nem tömegeket basztatják a nemsportolásért (őket csak személytelenül, a cikkekben, meg a fürdőruhareklámokban), hanem pont a sportolókat, engem meg telibe, arcomba, és nem csak akkor, ha beszélek róla, hanem akkor is, ha csak ujjatlanban vagyok.
Nem azért sportolunk, vagy reformálunk étrendet, mert basztatnak, vagy hogy bárkinek is megfeleljünk, hanem mert nem akarunk úgy kinézni és magunkat úgy érezni, se most, se tíz-húsz év múlva, ahogy a kifogásokat keresők. És mert így kurvajó a tükörbe nézni és fölvenni régi vagy túlzónak gondolt cuccainkat, de még busz után futni is.
KedvelésKedvelés
Ha az embernek elég nagy a fantáziája isteni súlyzót lehet készíteni pájszer és szigetelőszalag segítségével! :XD Aki azt mondja, hogy nincs ideje és pénze sportolni, az csak kifogásokat gyárt. Ha valaki azzal védekezik hogy meló után, két gyerek mellett fárad és ezért nincs energiája mozogni, azt sokkal inkább megértem, mint az egyébként nyavajgókat.
Nekem fura ez az értetlenség. Nem kell mindenkinek élsportolónak lennie, nem az a cél, hogy mindenki fitneszterembe járjon, lefussa a félmaratont, táblázatot vezessen arról, hogy a héten mennyit nyomott ki fekve és hány órát sportolt, és tegyen eskütételt valamilyen ismert diéta oltárán. Szerintem nincsenek meghatározott sémák, mindenkinek vannak elvárásai önmagával szemben (legalábbis feltételezem) és mindenkinek a maga igényei szerint kellene beiktatnia egy kis mozgást az életébe.
KedvelésKedvelés
A jó öreg hamis dilemma, megint. Unom már.
Idézet egy inspirálódott, agyonterhelt anyától: “jövő héten lesz az első kettlebell órám (magánban a konyhánkban), addig egy műanyag zacskóba kötött 3 kilós lilakáposztával gyakorolok”
KedvelésKedvelés
Ezzel vitatkoztam, hogy itt tömegek kifogásokat keresve nemcsinálnak semmit. Ezek a tömegek itt hullámzanak a parkban, a bringautakon, a pici sportpályákon, ahogy kicsit is jobb az idő, öregek nordic walking bottal, fiatalok tollassal, focival, görkorcsolyával (babakocsisok is), tele a felnőtteknek szánt fitnesseszköz-park, tele a futókör, tele a nagyrét. Ez egy munkáskerület vagymi, lehet hogy nem esznek tudományosan, de futnak, bicikliznek, pingpongoznak, fogócskáznak, gyerekestül-kutyástul-unokástul, tömegesen. Nem szól be nekik itt senki, mert pölö itt ők a többség, azért nem értem, ki demagóg, nem megfelelni akar a nagyi, amikor reggel futni indul a parkba szerintem, se a tai csiző középkorúak, se a focizó tizenévesek. De így se annyi az esélyük, mint a hollandoknak, a norvégoknak, akik esetleg részmunkaidőből megélnek és nappal mehetnek futni, ahol a multiban is van edzőterem, ahol nem robban ki három héttel a menza-reform után, hogy a magyar dolgozók nem képesek az újfajta ételek nagy részét rendszeresen kifizetni, ezért hoznak otthonról azt, amit – például tésztát akármivel.
És lehet otthon edzeni, persze, reggel hatkor is lehet meg este tíz után, abból a nettó 6 órából, amit a 6-7 óra alvás meg a tíz óra meló+utazás után vagy előtt otthon méltóztatik a többség tölteni. Lehet uszodába járni, a miénk pölö ajánl szabad sávot, reggel 6 és 7 közt, meg este 9 és tíz közt, máskor edzés van meg iskolai-óvodai program, ami remek, de attól még nem jutsz be.
KedvelésKedvelés
Ne szólj be ilyen pikírten arra, hogy “tudományosan” eszem, mintha az ciki lenne.
Abból, hogy sokan vannak nálatok a futópályán, akárhol, hogyan lesz akár a lakóterülethez képest, akár társadalmilag többség? Érted, ha a börtönökben sok a tetovált (szociológia profom kedves fordulata), az nem jelenti azt, hogy a tetováltak többsége börtönben ül. Ez csúsztatás.
Utálom, amikor a t. kommentelő mindent bevet, semmi se drága, csak valahogy ellenkezni lehessen, okosnak tűnjön, és: neki ne kelljen megmozdulnia.
A magyar ember tendenciaszerűen nem sportol, és ha másvalaki sportolását össze tudja hozni a puccos, túlzó, hiú jelzőkkel, akkor készséggel megteszi, de még két fejet is növeszt az illetőnek a pletykájával, miközben egy ártalmatlan, örömszerző, testet üdítő elfoglaltságról van szó. Az a gond, hogy ő azt nem, neki arra nincs ideje, ezért le kell húzni. Remek.
Én pl. nem szeretem a teniszt, se a világát, ez annyit jelent, hogy én nem teniszezem, de soha nem szólnék be, vagy lennék ellendrukker.
Nem írtam, hogy a nálatok ártatlanul és családostul futóknak szólnak be. Nekem szólnak be, meg a testépítő ismerősnek. Annak, aki látványosan átalakul. Meg még a fehérje miatt szinte mindenkinek. Miért? Idegenkedésből, információhiányból, nem azért, mert ártalmas vagy drága vagy túlzó volna. El van vitatva a döntési képesség felnőtt emberektől. Mindenki kurva okos, ezer érve van, hogy nem is úgy van. De úgy van. Én, csak mert itt a blogon (csak itt, és még pénteken 1 db cikket a builderen) írok a testi élményeimről, a feminizmus elárulója lettem, aki nem szolidáris a túlsúlyosakkal. Miközben százak változtattak ennek nyomán, kaptak erőt, ismertek meg soha nem remélt területeket, örömeket.
Közben írogat a Mindig Is Nagyon Csinos Kommentelő, én nem kétlem, hogy jó teste van, sokkal jobb, mint az enyém, de sem azt a reszketős “jé, ezt is lehet?” élményt, a csodát nem éli meg, sem nem érdekelne és motiválna senkit, ha írna róla. Ez itt az etwas, hogy ennek ilyen hatása van, ezt irigylik a be nem engedett áskálódók, nem is a fogyást vagy a kimunkált izmokat, ezt kell ámításnak és főpapságnak nevezni, és ez az, amit a kicsit is ép gondolkodásúaknak a kukacoskodással rohadtul nem kéne betámadni, megkeseríteni.
Akinek fontos, aki érti, az aktív élet és az erős, életteli test miért az ő érdeke, és nem valami trendi új hülyeség vagy érdekalapú rábeszélés egy termék-szerűségre, az megoldást fog keresni. A többiek, akiket zavar, hogy így valaki hatna rájuk, meg kifogást, önnyugtatást, hogy nem hibáztak, hogy elhanyagolták az erőnlétüket és a testüket. Ugyanez ment bringa-nemautózás témában, és a megnézegetett-megszagolgatott szerelem témájában is. Akkor sokan tűnődtek el: van ilyen, legyek szerelmes?
Én nem elemzem, miért ilyen támadóak, és nem is nagyon érdekelnek. Én ki akarok fejezni egy érzést, kételyestül, robbanásostul, ami többünk élménye, és az élet legjavához tartozik. Mindegy a súlyzó, a terem, a ketogén ehhez képest, csupa részlet. Az élet a lényeg, ami legyőzi a halált és a félelmeket. Él a testem, talán sokáig bírom majd, talán nem kínlódok át se fél, se húsz évet. Ezt, bazmeg, nem érteni, az én helyzetemben, olyan pitiáner és gonosz dolog. Hogy csak kicsit szabad örülni, jól lenni, nagyon nem, mert ejnye.
Akinek ezzel baja van, aki ezzel szemben okoskodik, az nem annyira jó fej szerintem. Nem arról van szó, hogy ő sportoljon.
Épp én írtam, hogy mennyivel más a sportélet egy fejlett, jól ellátott, erőforrásban bővelkedő és annak mosolygós, profi, rózsaszínné motivált szak-honlapján. Szerintem félreértetted, nem példálóztam, csak jeleztem, hogy teljesen mást tartanak abban a közegben normálisnak, elfogadhatónak. Ott is törpe kisebbség amúgy, csak világméretű a honlap és annak közösségi oldala, így tűnik nagynak a közösség.
KedvelésKedvelés
Most már bátran le merem írni, hogy a külsőm alapján a korosztályomban bent vagyok a felső jól kinéző 20%-ban. És ez nem az én érdemem, hanem a koranegyvenes korosztály szégyene. A kis deréktáji hurka, szinte kötelező, nemhogy elfogadott. Azért merem ezt mondani, mert nem oly régen, mondjuk 2013 előtt nem volt hurkám, A BMI-m (ami tudom, hogy önmagában nem mond sokat) bőven 20 alatt volt, tehát “sovány” kategória, holott sokkal jobban éreztem magam a bőrömben. Nem voltam izmos, inkább karcsú, tónusos. Heti 3-4 gépes pilates, plusz kis kardió. És életemben nem dolgoztam annyit, mint 2010-13 között, de napirend része volt, mint a fogmosás. Lehet, hogy a rendszeres sport nélkül nem éltem volt túl azt az eszement hajtást és stresszt. Néztek is rám csúnyán, ferde szemmel vidéki nagyvárosban kicsit alter körökben (waldorf) furcsa volt, a sport is, a szép ruha, elegáns megjelenés is. Mindig vékony típus voltam, tehát nem az történt, hogy hirtelen lefogytam 10 kilót, súlyra talán nem is változtam, csak formálódtam. Előtte is mozogtam, de lássuk be, 30 fölött heti 1-2 alkalom megtartásra jó, szóval mikor 3-4-5 tornát iktattam be, az látványos volt. A tartásomon is. Most ezt kellene visszaszerezni, gyűjtöm hozzá az erőt, főleg a lelkit 🙂 Aztán majd jön a többi is!
KedvelésKedvelés
Szerintem te annyira szep vagy es kulonleges karakter, hogy nem is lehet kerdes. Kifejezetten jol esik rad nezni, ha erre meg ratornazol akkor eloall a napra lehet, de…
KedvelésKedvelés
Ottlik: Méreg
KedvelésKedvelés
Eva,
az a furcsa (=szokatlan) a sporthoz valo hozzaallasodban, hogy nincs benne se mentegetozes, se magyarazkodas. figyelted (nana, te mindig figyelsz), figyeltetek mar? a zemberek jelentos tobbsege barmit csinal, akar jot, akar rosszat,
– vagy alszenved (jaj, azok a hurkak, olyan borzaszto, annyira probalom pedig, de nem sikerul, tornazom heti 2x, es mar feher kenyeret se eszem, de olyan borzasztoan nezek ki bikiniben, hogy nez mar ki a karfiolos combom) (jaj, hat annyira nincs idom, mindig a munka, a csalad, hetvegen meg be is kell foznom, es jon a nagyi lepsenybol, nem tudok en eljutni arra az uvegfesto / merlegkepes konyvelo / internetes marketing tanfolyamra) – ez altalaban a jo/hasznos/ertekes nem csinalasa eseten
– vagy mentegetozik (hat, igazabol csak azert csinalom, hogy egeszseges legyek / a csaladdal tudjak lenni / fizetesemelest kapjak) – ezt altalaban a jo/hasznos/ertekes csinalasa eseten
de az, hogy valaki egyszeruen csak azert csinal vagy nem csinal valamit, mert neki az ugy jo, mert neki az kell, az nem letezik. az nem gilt. tarsadalmilag elfogadhatatlan.
nem letezik az a fajta oszinteseg, hogy azert nem csinalom azt, amit jo lenne, mert nincs kedvem
es nem letezik az a fajta oszinteseg, hogy azert csinalom azt, ami jo lenne, mert akarom
pont
szerintem a ‘mert akarom’ egy toketesen ervenyes erv. vannak dolgok, amik tovabbi magyarazatot nem igenyelnek. csak epp mintha nem erne valamit pusztan azert csinalni, mert akarjuk
KedvelésKedvelés
Igen, ez nagyon pontos. Nem szoktam menetegetőzni, sem udvariaskodni, ismeretlenek is nekem ezek a körök. Meg is döbbentem azon, amit a proteinért kaptam.
Most jön a minden felvállalásának korszaka. Nem emésztem magam azon sem, hogy elvileg mennyire helyes mondjuk a plasztikai műtét (ez is milyen hülye kérdés: “elvileg helyes”, “a” plasztikai műtét)? Ha mélyen gyanítom, hogy valami jó lesz, ha felmérem, hogy mivel jár, akkor nem magyarázkodom, nem törődöm a sanda pillantásokkal.
KedvelésKedvelés
tök jó, amit írsz! nagyon tetszik!
KedvelésKedvelés
Ó ez nagyon! ” Folyton a halállal vitázom, és abban nem lehetnek retorikai hibák, csak a legtisztább, nettó érvek számítanak. Hogy igazából mennyit bírsz, és ott nagyon egyedül lehet lenni, nem fog senki helyeselni, keblére ölelni, ott vakító a fény. Az előnyös szög, a lekevert hang, a szűrő, a vakolat, a kompressziós harisnya, a hosszanti csík, a vérnyomásgyógyszer nem játszik, a valóság játszik.”
KedvelésKedvelés
‘Ne vidd túlzásba’
Na ez az örömtelenek alapmondata, a savanyúak ‘Hogy vagy?’-a. Egyébként meg az ‘Úgyis abbahagyod’ testvérbátyja. Figyeljétek meg, hogy ezek mindig párban járnak, olyanok mint egy rossz házaspár, a pasi már a sörözdoboz karika nyomát (is) simogatja a kanapé karfáján, a nő meg reflexesen nyúl a törlőrongyért minden konyhában megtett harmadik méter után.
KedvelésKedvelés
Egyszer – évtizedekkel ezelőtt – rövid biciklisnadrágban állva anyám rámeredet a lábamra: mi van a térdeddel? Az izomnak a térdkalács felett meglehetősen jót tett a napi biciklizés, kidagadt. Mi a baj? kérdeztem. – Hát a térded felett – Ja, a biciklizéstől van. – Ugye mondtam, hogy ne biciklizz annyit!
…
– De hát az izom.
– Ja!
KedvelésKedvelés
Üdv!
Átmentem egy rapszodikusabb olvasó üzemmódba, de valami meg-megüti a szemem néha, inkább a kommentek között.
Szerintetek van olyan, hogy tömeg?
Mert rendre olvasom, hogy “a tömeg”. A tömeg az olyan, hogy.
A tömeg azt akarja.
A tömeg nem engedi.
Ki az a tömeg?
Én azt hiszem, minden ember tömeg, ha elég távolról szemléljük, ti is, én is biztos része vagyok több, egymást néha átfedő tömegnek, de ha közelebb megyünk ehhez a masszához, én legalábbis csak egyéniségeket látok. Néha különbözőeket, néha -bevallom- kifejezetten idegesítőeket, de minden embernek ott a tömegben megvan a saját története, ami formálta, amitől az lett, aki és az a véleménye, ami. Amitől hirtelen nem tömeg, hanem ő maga.
És persze mindenki előszeretettel különbözteti meg magát “a tömegtől”, holott szerintem a Földön élve mind a részesei vagyunk.
De lehet, hogy tévedek.
KedvelésKedvelés
Tömegen én, bár ritkán használom a szót, az egymáshoz és vélt elvárásokhoz igazodó, konformista viselkedésű, nem autonóm gondolkodásúakat értem, a szülőszerepükbe beleszakadókat, a lehetőségeiken túl házakat építőket, a nagy bölcsességeket megosztókat, az ipari kaján élőket, az aldis akció vadászait, akik beszopják a rezsicsökkentést, kiskapukat keresnek és protekciót, a politikusokat hibáztatják és felháborodnak Varró Dánielen.
KedvelésKedvelés
már a címet olvasva eszembe jutott egy interjú, amit pár hete olvastam. függőségről (többnyire alkoholizmusról) szólt. megszólalt egy terapeuta, aki segít a függésből kijönni, annak, aki a segítségét kéri. nagyon érdekes, számomra új dolgokat mondott a pasi, pl. hogy a család és a közvetlen környezet nagyon sokszor támogatja az alkoholistát: megveszik a piát neki, esetleg adnak rá pénzt.
és most az kezdett kattogni a fejemben, hogy vajon a függőknek mondják, miközben megveszik az újabb üveg ócska (vagy nem ócska) piát a sarki boltban, hogy “ne vidd túlzásba!” ?
a sportolás kapcsán meg az, hogy a 12-14 éves gyerekeket (akár a sajátját) nem sajnálja/ta az, aki minden reggel (heti 5 napon) hajnali 6-kor beleugrasztja a hideg úszómedencébe? vagy nem érzi túlzásnak?
öttusázóknál, triatlonosoknál, vízilabdásoknál, kajakosoknál 20 évvel ezelőtt (de lehet, hogy most is) bevett gyakorlat volt a napokat úszóedzéssel nyitni. szerintem ez akkor nem baj, ha az iskola 09.30-kor kezdődik, ha 07.45-kor a padban kell ülnie a gyereknek, akkor szerintem kínzás egy (kis)kamasznak. (és ne legyenek illúzióink, ezeknek a gyerekeknek a 90 %-a később a versenysport közelébe sem kerül és nem túl eredményes vagy tehetséges.) ez, persze, csak egy példa arra a kettős mércére, amit a “ne vidd túlzásba” szöveget nyomók alkalmaznak.
KedvelésKedvelés
De ez tényleg olyan gyakori? Sok olyan szülő van, aki ilyen ambiciózusan nevel(ne) élsportolót?
KedvelésKedvelés
Vannak még rosszabbak is.
A megnemélt álmokat a gyerekkel behajtani, a sikert, amit ő igazából nem is akar annyira, csak a szülő.
Ó, régi emlék, ahol tornáztunk, ott a kislányt mindenáron versenyeztetni akaró anyuka veszekedett az edzőnővel, hogy miért nem. Mert nem volt annyira tehetséges a gyerek, és ami még döntőbb – a gyerek nem is akarta.
KedvelésKedvelik 1 személy
az én korosztályomban, az ismerőseim közül elég sokakat sportoltattak a szülei. azért nem nagy tömegeket, inkább azt mondanám, hogy előfordult minden közösségben, nem feltétlenül volt gyakori (és nem ritka).
azt nem tudom, hogy ők akarták élsportolónak nevelni a gyereket, vagy csak tudomásul vették, hogy ha a gyereket kiválasztották a csapatba, akkor ez ezzel jár: felkeltették 05.10-kor és elindították otthonról.
összesen egy haverom volt, aki mesélte, hogy ő nem akart úszni, mindig sírt, és az anyukája azzal hidalta ezt át, hogy minden reggel ő is ment az usziba és a padról nézte az edzést. (szerintem ez rendes volt az anyukától, mert legalább nem bőgette a gyereket egyedül. aztán, ha jobban végiggondolom, nem tudom, miért nem aludtak inkább ehelyett 1/2 7-ig minden reggel.)
KedvelésKedvelés
Hát, emlékszem egy olyan kislányra, aki tök tehetséges volt, és minden fellépését végigsírta, mert nem szerette a tömeget, teljesen kis introvertált mimózavirág volt, és mégis, csak nyomatta anyuci, nyomatta.
Úgy sajnáltam azt a kislányt. -.-
Egyébként lehet, h a lányoknál ez gyakoribb, mert hajlékonyabnak, simulékonyabbnak gondolják őket? Nem tudom.
Vagy több anyucinak volt álma a balett?
KedvelésKedvelés
most gondolkodom ezen, ahogy beszélgetünk róla.
nekem sok-sok ismerősöm van, aki kb 10 éven át élte így a mindennapjait: reggel edzés, délután edzés, nyáron edzőtáborok. többnyire fiúk, de lányok is vannak közöttük (kosárlabda, úszás, triatlon, öttusa, atlétika). senkiből nem lett sportoló, a legtöbben hosszú évekig, akár 10-12 évig _semmit_ nem sportoltak, de annyira nem, hogy sportolás céllal a lábukat nem tették keresztbe (egy barátnőm sokáig mondta, hogy szerinte mindenkinek megvan az életére a kilométere, amit le kell futnia, na, ő ezt kipipálta gyerekként). az viszont pozitívum, hogy 30 éves koruk után (akikkel megmaradt a kapcsolat, és beszélünk) mindannyian újra elkezdtek sportolni, rendszeresen. annyi előnyük van, hogy őket megtanították futni, bringázni, guggolni, fekvőtámaszt nyomni, stb (szóval helyesen kivitelezik, és kisebb a sérülés veszélye).
KedvelésKedvelés
Igen, ez fontos. Nem csak azért jó a komoly sport, mert sportoló lesz vagy lehet a gyerekből. Én csak délután, legfeljebb szombat délelőtt vinném edzésre a sajátjaimat, és csak jó hangulatú, szeretetteli, nem gyilkos edzésre. ennyire és így nem fontos a sport, akkor más sokkal inkább trambulinozzanak a kertben, meg tollasozzunk.
A kemény, gyötrős sport csak felnőttként, a magad döntéséből és a magad edzőjeként poén, úgy viszont katartikus.
KedvelésKedvelés
én is így gondolom, Éva, hogy heti 4-5 edzés elég egy gyereknek (délután és hétvégén), akinek játszani, szórakozni, esetleg zeneórára menni, rajzolni vagy bármi mást is kéne csinálni, amit szeretne. nem csak az iskola/tanulás-edzés-családi programok közé legyen beszorítva.
KedvelésKedvelés
Szerintem 10 éves korig heti egy, fölötte 2 is elég, normális testnevelő, életvitelszerű szabadtéri játék, bringázás, gyalogos életmód mellett, és ha nincs elhízva.
KedvelésKedvelés
persze, ez nem reprezentatív 🙂
KedvelésKedvelés
Itt az a baj, hogy kulso kenyszerito ero hatasara alakul ki a tulzas. De ha en dontok magamrol epelmejusegem teljes birtokaban, hogy ezentul napi 9 orat edzek, az tokeletsen es egyedul csak ram tartozik.
KedvelésKedvelés
Egy “áldozat” jelen.
Az én szüleim két oldalról nyomták – egyrészt apám, aki focizott, sportolt – emiatt én 3 éves koromtól úsztam, elsőtől hatodikig minden reggel 6-ra jártam úszóedzésre, ötödikes koromtól kosárlabdázni is délutánonként, hetente 3-szor. Hetedikben kiderült, hogy annyira nem vagyok tehetséges az úszásban, hogy egyénileg folytassam, a felsőbb korosztálynak már nem volt lehetséges folytatni csoportban, ezért az úszás nem ment tovább.
Emellett, mert zenét is kell(!) tanulni, anyám nyomasztott a zenetanulással, énekkar, hegedű(!) négy évig. A kosáredző jelezte, hogy nem jó ez a sok dolog így együtt, a hegedűoktató jelezte, hogy a kosárlabda azért nem használ a kezemnek, de mégis jártam.
Középiskolában nem volt kosárcsapat, ezért kézilabdázni jártam.
A szüleim szerint ezt mind ÉN akartam, azért írattak ennyifelé – hát nem. Mindössze annyi történt, hogy a nyomasztást elkerülendő, illetve a nagy megfelelési kényszeremből kifolyólag engedtem nekik.
KedvelésKedvelés
istenem…. egy elsős 7 éves. baromi jót tehet egy fejlődő szervezettel az 5 órás kelés minden nap.
nálunk a zene volt meg ebből, amit írsz (bár nem volt nyomasztás). heti 5 énekóra, 6 év zongorázás, heti min. 2 alkalom 1,5 órás énekkar felső tagozatban, plusz a nyári 3 hetes kórus táborok (külföldi versenyek előtt), utána 1-3 hét külföldi utazás és verseny. ez is komoly fegyelemre, kitartásra, csapatmunkára tanít. és nagy lemondás (persze, nem bánom).
KedvelésKedvelés
Az alkoholizmushoz: értem, hogy értetted, azt hiszem, de azért fontosnak tartom: aki vesz az alkoholistának bort, az NEM támogatja, hanem benne tartja a függésben. Akkor is, ha csak flaz neki. És ugyanez persze minden függésre igaz.
KedvelésKedvelés
igen, úgy értettem, hogy támogatja a függésében, szóval benne tartja abban
KedvelésKedvelés
Igen, gondoltam, hogy így érted, de fontosnak tartottam hangsúlyozni, hogy az embert magát nem ez támogatja, és nem csak alkohol és egyéb tudatomódosítók esetében, hanem pl. egészségtelen életmód esetében is. Az együttérzés igen, az igen, hogy nem keltünk benne bűntudatot (van neki úgyis), hogy biztosítjuk a támogatásunkról abban, hogy változzon, változtasson.
KedvelésKedvelés
Alkoholistát itallal kínálni szemétség.
Kövérségből kigyógyultra, vagy diétázóra csokit tukmálni szintén szemétség.
Árnyaltnak kéne lenni, meg minden, de szerintem ez szimpla szemétség, rosszakarat, káröröm, “dörzsöli a markát”, akkor is, ha nem tudatos.
KedvelésKedvelik 1 személy
Nem csak dörzsöli a markát van, sokan nem értik a problémát, azt képzelik, hogy egy pohár bor, egy szelet süti nem árt, és biztos jobb kedve lesz tőle annak, aki egyébként “lemond” róla. De van dörzsölés is igen. Mikor én cigiről szoktam le, volt ilyen élményem, gyorsan megoldottam: aki esetleg nem tudta, mondtam, hogy leszoktam. Ha mégis kínált, elvettem, az orra előtt eltörtem, kidobtam, nyúltam a következőért. Hamar leszoktak a kínálásról.
KedvelésKedvelés
“sokan nem értik a problémát, azt képzelik, hogy egy pohár bor, egy szelet süti nem árt, és biztos jobb kedve lesz tőle annak, aki egyébként “lemond” róla.”
Bakker, ez borzalmas!
Nem fogom megérteni soha ezt a hozzáállást.
Az alkoholizmus halálos betegség, hát nem?
Meg lehet bele halni, nem csak lassan, hirtelen is, túlissza magát valaki, agyvérzés, vége!
Ehhez hogy a bánatba lehet asszisztálni?
A kövérségbe nem halsz meg hirtelen, de még az is lehet.
Szóval, nem, ez nem oké, sehogy sem.
Láttam ma egy borzalmas kövér ovis kislányt, döcögve járt, jön ki az oviból, az anyja bontja a tejszeletet, adja a kezébe, a gyerek habzsolja.
Most ez jó így?
Jót akar a nő hosszútávon?
Na mindegy, de ez így akkor se oké szerintem.
KedvelésKedvelés
Nehéz ez, mert éheztetni gyereket nem lehet, nem csak a soványak érdemlik meg az ételt, és a kaja sokszor jutalmazás, szeretet-áttétel, jelkép, a túletetés is valamiképpan, torzul. Nem racionális.
KedvelésKedvelés
IGen az etetés – illetve kissé áttételesebben, a sok és drága játék – mint szeretet-kifejezés (valódi figyelem, közös játék, stb. helyett) rendkívül gyakori. A sovány gyerek pedig beteg, a kövér gyerek az egészséges, nem tudtad? 😦
KedvelésKedvelés
Pénzadás és iskolai dolgok aggályos követése, túlkontroll öltözködés, evés, sport, szabadidő fölött is lehet szeretetpótlék, amikor érzelmileg nem tud mit kezdeni valaki a gyerekével vagy a szülőséggel.
KedvelésKedvelés
Igen, pontosan. Millió formája lehet.
KedvelésKedvelés
Szeretetpótlék és/vagy szerepzavar, önbizalomhiány, hogy elég jól csinálja-e. Tökéletes szülő-e?
KedvelésKedvelés
Ó, persze!
De basszus, pont tejszelet?
Így is olyan kövér volt szegény.
Az alkoholizmusra azóta vagyok érzékeny, mióta egy rokonom meghalt bele.
Egy rakás ember meg cukorbeteg nálunk, és nem is kövérek, tehát nem ez az extrém-kövér, anyám is csak 68-70 kiló, mégis cukorbeteg.
Nagyanyám, nagyapám is az volt, nagyapám élete végén jóformán megvakult.
Mindenkinek van gyenge pontja, persze, mármint, hogy mi az, amire érzékenyen reagál.
Én félek a diabétesztől, szar egy betegség.
KedvelésKedvelés
Az alkohol a hasnyálmirigyet is gyilkolja, tehát a diabétesz-veszélyt is növeli.
KedvelésKedvelés
Tényleg.
Eszembe se jutott még ez a hasnyálmirigy-dolog.
Egy alkoholista rokonom van még, ő tudtommal nem cukorbeteg.
Akik cukorbetegek, azok nem is isznak.
El lehet képzelni, milyen betegek lennének, ha még innának is.
KedvelésKedvelés
Persze, azért a cukorbetegség leggyakoribb oka nem az alkohlizmus, de mindenképp súlyosbító, hajlamosító tényező.
KedvelésKedvelés
Aki bármiben sikeres lett, túlzásba vitte. Beült még a könyvtárba, futott még egy kört, kicsit még dúsította az uránt, megszerzett még egy szimfóniát akkor is, mikor a többiek már kocsmázni mentek.
KedvelésKedvelés
Erről eszembe jut, hogy régebben, egy-egy ifjúsági / baráti találkozó után este hazaérve nagymamám vagy anyukám mindig azt kérdezte először: “Na, érdemes volt elmenni?” Ez egy olyan lelohasztó kérdés egy olyan pillanatban, mikor fel vagy töltve új élményekkel, és sosem értettem, hogy lehet ilyet kérdezni egyáltalán. Akárhogy is sikerül egy este, mindig érdemes kitennem a lábam a lakásból, kimerészkedni a világba és új élmények után nézni. Nem, semmi nem túlzás, és nagyon is érdemes. Aki nem hiszi….
KedvelésKedvelés
Mindig mindenki ért mindenhez, ahhoz különösen amit sose próbált, talán nem is látott. És ha már van véleménye, természetesen meg kell ossza, de nem szubjektív véleményként, hanem nyilvánvaló objektív mérceként, mert mi másként lehetne?! Ha senki nem a mások dolgával foglalkozna mindig, rengeteg ember kurvára unatkozna …
Ha én valamit másként gondolok, ne adj isten, teszek is, mint ők, tuti én vagyok a felelőtlen hülye. Fú, de rohadtul unom ezt. Öreg vagyok én már ahhoz, hogy mindenkinek megfeleljek 🙂
KedvelésKedvelik 1 személy
Nem elhanyagolható a korszakosság felismerése sem a témában. Minden embernek vannak intenzív szakaszai, és kevésbé intenzív szakaszai, életkori sajátosság stb, önmegvalósításban sem ugyanott jár mindenki.
Az viszont biztos, hogy egy bizonyos IDŐ letelte után, ha valaki folyton csak felsorolja az őt előmozdító dolog (sport, tanulás, lakásfelújítás bla bla) kerékkötőit, az minimum gyanús.
Mennyi ez az idő? Évek? Mennyi ideig megalapozott a kifogás?
Addig a pontig, amíg tudatában vagyunk, hogy EZ CSAK AZ. Addig kell lépni, mert utána csak jobban fog fájni.
Ezek a kifogások szépen lassan ugyanis életfilozófiává válnak, sőt valamiféle kényszert is éreznek általában az emberek, hogy ezeket megosszák a nagyvilággal. Azért,mert ezzel párhuzamosan szorongásokat generálnak, amivel nem bír a kedves delikvens másképp megküzdeni, csak úgy, hogy a, folyton hajtogatja őket b, beleköt azokba, akiknek sikerül(t) megszabadulni a nyomás alól. Ezek az emberek, az élet számos területén házi feladatnak feladott bemagolt versként szinte mazochista örömmel hajtogatják ugyanazokat a sémákat, hogy de miért nem oldják meg, amiket MÁS emberek meg tudnak oldani. Ha egy ilyen embernek azt mondod, hogy te figyelj, ha a munkád túlságosan elvon az életből, akkor valami nem stimmel, és a szorongásaid fő oka, egy tőled és a személyiségedtől teljesen független külső elem, és talán itt lenne az ideje valamit változtatni, akkor rögtön jön a lemez, arról hogy Ő miért nem tudja megoldani. A. SAJÁT. ÉLETÉT. És társadalmilag is szépen összeáll a rendszer egy óriási szorongáshalmazzá, amiből egyszerűen millióknak nincs kiút. Ne felejtsük el, hogy emberek 80-90 ezerért dolgoznak. MIÉRT? ŐK MIÉRT NINCSENEK AZ UTCÁN? HOGY EZT ÍGY NEM? MIÉRT NEM AKARNAK VÁLTOZTATNI? Mert helyette szoronganak, hogy milyen kevés-milyen rossz ez így, így is mennyit kell dolgozni érte.
A lépcső legalján nyilván a kóros önigazolók állnak, akiket azért messziről kiszagol, már egy fokkal jobb helyzetben lévő ember is.
Akiknek ugyebár, szar, de nekik pont úgy jó.
KedvelésKedvelés
Én ha visszagondolok, nem voltam elégedett magammal testileg, se sportteljesítménnyel, se kinézettel, ugyanakkor nem beszéltem erről folyton, nem volt téma, nem is elemeztem, hogy én ilyen alkat vagyok, meg három gyerek után. Pontosan tudtam az okait és a megoldását is, csak kellett a löket (ami nálam a pajzsmirigykezelés volt, illetve hogy felülemelkedtem a félelmemen, hogy nem lesz mellem. Nincs is, de nem hagyom annyiban). Nem gratuláltam másoknak se, hogy ú, lefogytál, de jól nézel ki, hogy csináltad. Tudtam, ha lesz valami, igazán lesz. És akkor eljött az idő. Lelkileg jól kell hozzá lenni, akkor kezdett robbanni, amikor már behegedt a tavalyi nagy árulás, meg letettem egy nagy érzelmi terhet.
Nekem ne lenne pofám ugyanazt mondani és ugyanúgy panaszkodni, ahogy szokás. Nem tudni, mit kell tennem. Cikinek érezném.
KedvelésKedvelés
Összefoglaló arról, túlzásba vitte-e a sportos életű nő, és hogy mi hajlamosít arra, hogy túlzásba vigye. (Nem vittem túlzásba. Mámorító öröm az evés, nem önhajszolás, hanem vágyott robbanás az edzés, óramű a ciklusom, kivételesen sűrű a csontom, nem a teljesítményt hajszolom, a zsírom úgy 16,6 százalék a létező legpontosabb mérés szerint, hogy ez _egyötöde_ az izomtömegemnek.)
http://sportsmedicine.about.com/od/women/a/The-Female-Athlete-Triad.htm
KedvelésKedvelés
Én gyerekként túlzásba vivős típus voltam, meg is szívtam mindig jó alaposan. Azóta nem viszek semmit túlzásba, pont az az ember vagyok, aki óvatoskodik, érveket sorakoztat, biztonságra játszik, nem könnyelműsködik, nem kockáztat, mindig biztosra megy, nem ugrik bele semmibe, míg át nem gondolta, és meg nem vitatta magával és másokkal is többszörösen. Én így érzem jól magam, így érzem magamat biztonságban, nyugalomban – nekem ez mindennél többet ér.
Franc tudja miért, mégis egy csomószor hallom, hogy “ne vidd túlzásba” – mit? Kevesen élnek nálam konformistább, unalmasabb, eseménytelenebb életet, de valakinek még ez se elég túlzásmentes.
KedvelésKedvelés
Szerintem meg meglepodnel, Ari….azon, hogy milyen sokan elnek ilyenebb vagy olyanabb, esemenytelenebb eletet. Amugy az ovatossag, megfontoltsag miert lenne rosszabb mint a spontan viselkedes? (tudom nem ezt mondtad,m de valahogy kierezheto egy kis keseruseg) Mert utobbi olyan coolnak van beallitva?
Egy csomo olyan helyzet adodik amikor jobb megfontoltnak lenni, mint beleugrani valamibe gondolkodas nelkul. Egy rakas helyzet van, amikor felesleges kockaztatni, mert anelkul is menni fog es persze forditva is igaz, van ugy, hogy nagyon is szukseges, az visz elore. Raadasul egy csomo minden fugg egy adott elethelyzeten, vannak szepen elkulonitheto periodusok is az ember eleteben es kulso meghatarozo tenyezok stb. (ezt te is tudod) De szerintem az nem igaz, hogy kobevesett igazsagok vannak eteren is. Vagy-vagy,egyik ertekesebb mint a masik, ez csacskasag. Attol, hogy valaki atgondolt, netan szerinte unalmas eletet el, meg lehet tok erdekes, izgalmas ember masok szamara. En valahogy a legtobb emberben megtalalom ezt, illetve nem hinnem, hogy az egyik joval bonyolultabb vagy erdekesebb a masiknal, csak egyszeruen mas.
Pont az a lenyeg amit irtal, hogy te igy erzed jol magad, akkor ez a jo, igy jo.
KedvelésKedvelés
“az ovatossag, megfontoltsag miert lenne rosszabb mint a spontan viselkedes? (tudom nem ezt mondtad,m de valahogy kierezheto egy kis keseruseg) Mert utobbi olyan coolnak van beallitva?
Egy csomo olyan helyzet adodik amikor jobb megfontoltnak lenni, mint beleugrani valamibe gondolkodas nelkul.” Én csak akkor ugrok, amikor nagyon erős az intuícióm. És ha mégse jönne be az ugrás, addig húzom magam felé az életet, amíg olyanná nem alakul. Nem ésszerű például az én háromgyerekes, hegyi biciklizésem.
KedvelésKedvelés
En azert nem egeszen ilyesmire gondoltam, szerintem ez tok normalis vagy is ez meg nem zarja ki azt, hogy atgondolsz lepeseket. A spontenaitas eppugy lehet epito, elorevivo es lehet mero felelotlenseg, elososorban magambol indulva ki, mivel nem voltam egy tervezos tipus sosem es sok mindenbe spontan ugrottam bele, lett is belole kalamajka, de teny, hogy izgalmasabb volt ellenben sokszor mar a hulyeseg hatarat suroltam vagy nem csak suroltam. Volt olyan “atgondolatlan” otletem, ami nagyon bevalt. Eldontottem mint a sicc, nem silabizaltam elony kontra hatrany alapon. Ma mar azert megfontoltabb vagyok es latom ennek a pozitiv oldalat es arra utaltam, hogy ez ma mar annyira nem divat, az izgalmas, porgos elet a trendi, ami hemzseg a spontan akcioktol. Valami ilyesmire akartam kilyukadni.
KedvelésKedvelés
“az izgalmas, porgos elet a trendi,” hát ez az, ami egy belülről vezérelt embert hidegen hagy, sőt, üresnek tűnik, ha csak trend, és akkor csak azért sem. Ezért nem olvastam Coelhót meg hallgattam világzenét, ezért sóhajtok, hogy el Camino, lehet, hogy hülyeség volt, de irritált a sok ujjongó.
KedvelésKedvelés
‘Amugy az ovatossag, megfontoltsag miert lenne rosszabb mint a spontan viselkedes? (tudom nem ezt mondtad,m de valahogy kierezheto egy kis keseruseg) Mert utobbi olyan coolnak van beallitva?’
Igen, én érzem egyébként gyakran ezt a nagy nyomasztást, hogy legyél spontán, ugorj el Prágába csak úgy hirtelen pénteken, szökj meg a munkahelyedről és dugj a vécében, mert ezektől vagy ám érdekes és izgalmas életű ember, kinevágyna némi izgalmas kalandra a hétköznapok taposómalmában atomizálódott világunk kötelességei közepette.
Közben meg alig tökre szeretem azt a fajta megfontolt, kispolgári létet, amiben ér elmerülni egy könyvben, és nyitott ablak mellett, karosszékben tölteni egy délutánt. Egy szelet süteményt venni a cukrászdában (jó azt most nem) és ugyanakkor futni minden reggel.
Persze, meggondolatlanul megvenni egy vintage (’76) teniszruhát, ami egy új árába kerül, vagy beülni egy jó ramenre minden tervezés nélkül, és mert egy filmben láttam mi az, bazijó.
De ezek tényleg maguktól jönnek, és ha őszinte akarok lenni, gyakran meg is feledkezem róluk, amikor ezeket a nagymenő ötleteket olvasom vagy látom…
KedvelésKedvelés
Amiket írsz (fönt), annak vetítés-alakoskodásszaga van, kívülről vezéreltek, el-fogom-mesélni alapúak. Mindegyikben van valami márkanév vagy idegen szó. Nekem az igazi szabadság nem ilyesmi, hanem a miért ne, a keretek átlépese, akár az unalmas, csendes dolgok választása. Neveltetésem ellenére miért ne ihatnám meg a sört a buszmegállóban, ha az élet úgy hozza (szivárog valamiért), vagy hallgathatnék metált, vagy beszélgethetnék tök más alkatú, életű emberekkel, mehetnék rúdtáncra, ilyesmi. Nem poénból, heccből, hanem hogy megismerjem, mi bennünk a közös.
KedvelésKedvelik 1 személy
A rudtancrol jut eszembe, nemetre jartam tavaly egy velem egykoru novel, gyorsan egy huron pendultunk, megkedveltem. Mult heten meseltem neki, hogy rendszeresen jarok a fittibe, o meg rudtancolni kezdett es nagyon elvezi. Imadom.
A vetiteshez, meg annyit, hogy regen ugy kerultem eloszor Londonba, hogy a a baratnom jo baratjanak volt egy potya jegye es elmentem vele, mert nem akart egyedul. Tipikus, vegig loholtunk szinte mindenen, fotok, de semmit nem akart megismerni egy kicsit sem. Az volt a vegso rohej es a kegyelem dofes nekem, amikor a british museumon keresztul futott (volna) 5 perc alatt, de ott megmakacsoltam magam, ahelyett, hogy nezelodott volna leult es megvarta mig en befejezem. Na, voltunk itt is, dokumentalva van.
KedvelésKedvelés
Meg kézzel megenni valami a szétesett csomagolásból, mondjuk mortadellát magában 😀
Vagy síró gyereknek kanalat hajtogatni a joghurtosfedélből és megetetni.
KedvelésKedvelés
Maradék uzsonnánkat szalvétástul hajítani a göcsörtös lábú, nyaktájt tolltalan, félszemű galamb felé, véletlenül eltalálni, ettől felfordul, ezen nagyon sírni, majd az egészről verset írni, egyetemi diáklapban leközölni, jelképes, de mégiscsak honort kapni (!!!), azt tiszta búzára költeni.
KedvelésKedvelik 1 személy
De hát a kispolgári olvasgatás épp lehet spontán, ezek a nagyon kúl ötletek meg erőltetettek. Hobo jut eszembe, az intellektuálisan cigarettázó világmegváltókról mondta egyszer: “Olyan laza vagyok, hogy az már szinte görcsös.”
KedvelésKedvelés
Nem laza itt már senki. A Hobo sem.
KedvelésKedvelés
Hát nem, az biztos. És Szomjas György sem.
KedvelésKedvelik 1 személy
Éhes vagyok.
KedvelésKedvelés
Szép pár lennétek.
KedvelésKedvelés
Azért vannak őrült ötletek. Ahogy Lobster írta feledhetetlen szellemességgel, kalapban menni egy buliba, vagy csak úgy beülni egy moziba… “egy kicsit őrült vagyok”. Aki ezeket elmeséli, hogy hű, mennyire spontán ő, na, az tényleg csak játssza.
KedvelésKedvelés
Meg lefotózza, mutogatja.
KedvelésKedvelés
Lehet, hogy én is túlzásba viszem? Mindenesetre lenne, aki ezt mondaná, de amúgy nem érdekel. Heti kétszer edzem, de az most már hosszabb és ráérősebb és van, aki rámnéz, irányít (többeket edz egyszerre). Mondjuk más napokon minden más van (keresztedzés, vagy más), de olyan fura, hogy heti két komplett estén ez van. Este 10-ig, 11-ig akár.
Mindenesetre élvezem, emberek közt lenni jó – hajlamos voltam bezárkózni mostanában :).
Miért baj vajon, ha valaki lelkesen csinál valamit és el szeretne érni valamit?
KedvelésKedvelik 1 személy
Mert csak kicsit, diszkréten szabad jól lenni, a szenvedély tilos, és a nemszenvedélyesek szemében túlzás és őrület.
KedvelésKedvelés
Az a jó, hogy ha belülről vezérelve a bensődből vagy akár jól, akár szenvedélyes, akár túlzóan őrült, akkor pont leszarod a károgókat. És ez erőt ad.
Ha mellé még akadnak olyan hasonszőrűek, akik örülnek az örömödnek, szeretnek ahogy vagy, sőt nem átallanak még biztatni is, akkor már azt is képes érezni az ember, hogy pont bekaphatja a világ azon része, akinek nem tetszik.
KedvelésKedvelés
Elemi.
KedvelésKedvelés