elfér a nap alatt

Jaj, hogy is kezdjem, nehéz elkezdenem, nincsenek meg azok a jó kezdő mondataim, feszültséget hozó témáim, frappáns jelzőim, könnyű összetételeim, nagyon fáradt vagyok. Kezdjük úgy, hogy választunk egy szót, és aköré írjuk, amit nehéz másként megírnunk.

Legyen az a szó a vitorlavászon.

Nem, inkább a gyalult tök.

Nem, nem, legyen a tolerancia. Ez a sokat emlegetett, kiforgatott, lejáratott, a “minden mindegy” cinizmussal társított szó, a liberalizmus csúfondárosan emlegetett jelszava, ez a szó nem azt jelenti, hogy olvasod a csak az olvassa blogot, kidagadnak az ereid, és dühösen összeszorítod a szád, és nem mondod meg nekem, mert inkább béke legyen, vagy mert egyébként nincs bajod azzal a nővel (csak miért ír ilyeneket?), vagy mert nincs időd, energiád, és annyira nem számít. Jelentheti persze ezt is: ahogy az ember olvas, figyel, és hát egész nap, találkozik mindenfélével, és néha összeszorítja a száját, és nem mondja és nem írja meg, és nincs mindig ideje és energiája, és nem ér annyit, no de az ellenérzés, a fel nem göngyölített idegenkedés ott van azért, dolgozik, távolít, sőt, váratlanul kitör, ha újra találkozunk hasonlóval, mégpedig azért, mert megspóroltuk az odafigyelést, a megértést. És rendben van, de ne ezt nevezzük már toleranciának.

A kérdés: akarunk-e táborokba rendeződni? Néha akarunk, különösen ordas eszmék ellen, vagy ha embertelenség, gyűlölködés, butaság ellen tiltakozunk, igen. Na de itt? Rossz társaságba keveredsz, ha nekem meg akarod magyarázni a világot. Hogy nem is úgy van, tévedek eleve. Gyűlölködő, szűk szemű beteg lelkek csinálják, csinálták ezt — láttuk, elviseltük, nem kérünk belőle többet.

A tolerancia az nem jelenti azt, hogy magyarázatot keresel, hogy mitől lett olyan elégedetlen, bizalmatlan, hangos, vehemens, provokatív, traumatizált, férfigyűlölő stb. a blogger. Megérteni a motivációit, csak hogy ne kelljen megérteni, amit mond. Ezt a szándékot ugyanis az a téves feltevés alapozza meg, hogy normális, egészséges, harmonikus ember nem mond ilyeneket. Egyrészt: mond (bár tagadhatatlan, hogy akinek fáj, az motiváltabb a változásra, mint aki megtalálja a számítását a létező viszonyok közt); másrészt: miért ne figyelnénk a nem normális nem egészséges nem harmonikusokra, akik talán a többség; és hát főleg: az a világ, amelyhez ők olyannyira nem illeszkednek, maga abszurd, így a nem illeszkedés nagyon is érthető, morális álláspont, és pont az illeszkedés tud lenni a képmutatás, már csak ezért is érdemes rájuk figyelni hibáztatás meg inszinuálás helyett.

Én már rég tudom, hogy mindannyian traumatizáltak vagyunk, legfeljebb nem beszélünk róla, és én nem félek beszélni, és nem jótékonyan elfogadni, hogy hát ami megtörtént, megtörtént, megbocsátást hazudni, hanem az okokat kérdezni és valami jobbat akarni, például mert van három gyerekem, de a leginkább azért, mert író vagyok és az író ír, az eb vonít…

Nem is azt jelenti a tolerancia, hogy leülünk, és koreai parlamenthez vagy akár Platón Lakomájához hasonlatos vitatechnikával mindenképpen megbeszéljük a dolgokat, és addig mennek az érvek, amíg bírjuk, első vérig, és egymás meggyőzése a cél. Jelentheti persze ezt is, van ilyen is, néha jó is sikerül, de én nem kérlek erre, nem kell mindent megvitatni, és nem kell egyáltalán egyetérteni, kihozni az egy igazságot, mint valami elsőfokúegyenlet-végeredményt — nincs olyan. Sokféleképpen lehet gondolkodni, csak gondolkodjunk, ne az automatizmusok működjenek már, tessék feltenni a kérdéseket.

A tolerancia azt jelenti, hogy van meggyőződésed, amelyet rosszabb esetben örököltél, észrevétlenül elsajátítottál, jobb esetben magadnak választottál, formáltál, formálsz, nem ragadsz belé, és közben képes vagy figyelni mások másféle meggyőződéseire, mindvégig és alapvetően tudni, hogy mások meg másképp élnek, gondolkodnak, választanak, és tudsz őszintén nem haragudni őrájuk, hanem odafigyelni, hátha érdekes, amit mondanak, hátha te nem tudsz valamit, hátha ők már a te érveidet sokszor hallották, és azokon vannak túl, hátha te vagy másképp kalibrálva, hátha nem csak azért mondják, hogy téged kigúnyoljanak vagy megtérítsenek, hátha van valami oka, hogy ezt és így mondják, és hátha nem megtévesztett, manipulált tömeg ők, főleg, ha látod, hogy itt a blogon például béke van, ész, szív és produktum, és alig akad olyan hely, ahol úgy vitat meg fontos gondolatokat a kiterjedt közösség, hogy nem esnek egymásnak, hanem elfogadás van, és meg mernek szólalni azok, akik régóta hallgattak, és akiknek csak a tekintetük tompasága árulta el, hogy baj van, nagy baj, és egyébként meg derű van és sokféleség, amiért nem győzök elég hálás lenni nektek.

És még azt jelenti a tolerancia, hogy ha fennakadsz valakinek a megnyilvánulásán, életmódján, mondatán, blogján, akkor először is megpróbálod megérteni. Nem átallsz figyelni, kérdezni, várni, az egész jelenséget mindenekelőtt, ha már ittragadtál te is, érdekesnek és megismerendőnek tekinteni. És ha nagyon más, akkor is el tudod fogadni, hogy te így, ő meg amúgy, és ez nem fáj neked, és nem csak mondod, hanem tényleg nem: nem tartod kártékonynak, nem akard mindenáron megmondani, hogy helyes avagy helytelen — elfér a nap alatt.

Kicsorbulnak rajtam a mellékneveitek, nincs itt nevén nevezhető világnézet: tendenciák leginkább, igaz, ami igaz, én a rendet kevésbé komálom, mint a szabadságot, a kimondást inkább, mint a hallgatást, a szolidaritást is jobban, mint az erőalapú szerveződést, az igazságosságot jobban, mint az örökölt előjogokat, a műveltséget inkább, mint az egyszerűséget, az árnyaltságot, mint a lózungot, az érzelmeket, mint a ridegséget, a minőséget inkább, mint a rutint, a haladást jobban, mint a tradíciót, és a fájdalmat is inkább, mint az elhazudott múltat és látszatbékét, ugyanakkor sok tekintetben rendkívül konform módon élek, és bizonyos témákról soha nem beszélek. De ez én vagyok, itt a közösségben lényegében egyféle valami van: beszélünk témákról, intenzív gondolkodás van, itt és most van, felszakadó sebek vannak, csodálkozás, rádöbbenés és spontán beszélgetés van. Olyasmiről, ami valamiért nehéz nekünk: kamasznak lenni, önbecsülés nélkül létezni, magunkra is figyelni, dönteni, szeretkezni, kötelezően gyereket vállalni, anyának lenni, háttérnek lenni, nyolctól négyig dolgozni, rendpárti társadalomban élni, illeszkedni. Tudjuk már: a szeretet, amelyről beszélnek, akár az anyánk, akár a férjünk, akár a lelkész, az sokszor elvárás, a mi rovásunkra való terjeszkedés, és tudjuk, hogy a bűntudatunknál fogva rángattak minket, az érzelmi éhségünkre, kapcsolódási vágyunkra és a belénk nevelt megfelelni vágyásunkra bízvást számítva. Tudjuk, hogy a hagyományos szereposztásban, akkor, amikor még nem tettük fel ezeket a kérdéseket, mi kevesebbek lettünk, működésképtelenebbek, fáradtak, gyanakvók és vágytalanok, sőt: pótcselekvők, még függők is, és sárkányok, és tudjuk, hogy ennek nem kell így lennie, hanem létezik a csillogó szemű, fiatal lány mibennünk, és nem is kell okvetlen, hogy valakire csillogjon: belemegyünk a hűs alkonyatba magunk is, térdig ér a fű és életünkben először jól vagyunk önmagunkban, önmagunkkal, és nincs, aki ezt véleményezze. Ez a csak az olvassa blog lényege, ez a vállrándító szabadság, s hogy nektek ez fáj, az nagyon beszédes. Tudjuk, ami onnan nézve, az ellenérdekeltek felől agresszió, hangoskodás, önzés, bántás, az valójában következetesség, a rég csak sejtett végre-kimondása, kísérlet a szabadságra, szuverenitás, határaink védelme, lobogó haj és új minőség, és tudjuk, hogy aki ahhoz szokott, hogy a magunkra fordítható energiából éljen és magának követeli a figyelmet és törődést és megértést és áldozatot, és még azt is, hogy mindez minekünk öröm legyen, az feszes arcizmokkal figyeli, hogy jól vagyunk, sőt: sokan vagyunk, sokan vagyunk jól.

cropped-img_6692.jpgÉn hiszek abban, hogy ha itt valaki figyel, és túl az érdekvédelmen, hiúságon, önigazoláson és közhelyes bölcsességeken megérti és megéli, amiről itt szó esik, akkor valami igazabb jön az életében, mint azt sok-sok nő és újabban több férfiolvasó is megírja nekem. S ha sokan, akkor a világ is más lesz lassan, végre. És ennyi kell hozzá: hogy beszéljük meg, hogy legyenek naponta új témák, viccesek és fájdalmasak és haragosak, mindenfélék, és figyeljünk oda.

Annyira egy irányba tart itt minden, hogy azt nem lehet nem észrevenni: megtörtént valami,ami radikális és fontos, és megtörtént az én életemben is — nekem az írás a halállal prizmázta sokszorossá a megértést. Óv, körülvesz és engem akar a blogom, és annyira működik és hozza ki belőlem, aki mindig is lenni akartam

megszüli rég túlhordott énem, írja János a versében —

, és annyira elkeseredem, amikor bántják.

Sok tabut megbolygattunk, vasvillával átforgattuk, megnéztük, mi van a mélyükön, nem féltünk magunkba néni, meg az összefüggésekbe, és nem féltünk nem ún. kiegyensúlyozottak lenni, és fejeket pusztán a béke kedvéért nem simogatni, mert azok a fejek normákra figyelmeztettek minket folyton, amelyek gyanúsan egybeestek az érdekeikkel, hanem végre meghallani a saját hangunkat. És mindeközben százféle álláspontunk és ezerféle gondolatunk volt, és megfért ez mind egymás mellett.

Nem félünk többé az ítéletetektől, a tekintetetektől, és merünk értetek is haragudni, és ennek hihetetlen ereje van. Miért ítéltek, miért néztek olyan meredten, miért magyarázkodtok, önigazoltok, jöttök poros szólamokkal — nem végeznétek el ti is a belső munkát inkább, ahogy mi elvégeztük, és utána nem jönnétek velünk, vagy nélkülünk, bele a szabadságba? De nem abba a szabadságba, amelynek a révén másnak rossz, hanem abba, amelyik figyel magára és tiszteli mindenki határait.

Jaj, hányszor vágják a fejemhez, hogy itt milyen sok olvasó van, és mindenki egyetért, és tapsvihar van folyton. Én nem akartam mindezt, nekem nem volt célom a bloggal: azon igyekszem, hogy ami eszembe jut, ami régóta piszkál, a néhány történetem, azt megírjam, és nagyon figyelek a szavakra, és biztonságban érzem magam, ha írok. És valahogy az lett, hogy a szavak megfordítják az életeket. És akkor már én ezt élvezem, hát miért ne élvezném, és még annál is önironikusabb vagyok, mint amennyire élvezem. Nem tudom, mi történik itt, kit szólít meg és miért, de akit megszólít, és megírja nekem, az kísértetiesen ugyanazt írja, súlyos szavakkal és örömmel. És akkor nagyon erős a találkozás, beszélgetés van, felismerések, és bizalom, és én örülök az áramlásnak — ez, ez a sok visszajelzés segít következetesnek lennem, és most is kihúzott abból, hogy napokig képtelen voltam írni.

43 thoughts on “elfér a nap alatt

  1. ez igen 🙂
    nagyon régóta terápiának, toleranciaterápiának hívom magamban ezt a teret ezekben az időkben és ezért “és nem csak mondod, hanem tényleg nem”, sőt – nekem
    jó reggelt!

    Kedvelés

  2. Nagyon erős lett. Nyilván napokig ért benned, azért nem bírtál írni. Valahogy így vagyok én is. Kapok ilyen “tolarenciát” én is, amiben a vessző után ott van, hogy a házasságod, a múltad miatt megértem, hogy ide jutottál. És megemelem a hangom, hogy belül mindig itt voltam, csak még azt se engedtétek, hogy végiggondoljam, nemhogy kimondjam és éljek aszerint, ahogy a hitem diktálja. Ne érts meg, így ne. Nem kell lesajnálni és fensőbbségesen “megérteni” ezt a kis defektet, mert ez nem az, hanem ez én vagyok. ha pedig ez nem kell, csak sunyi félrenézéssel, összeszorított szájjal, akkor belül mélyen én nem kellek.

    Nekem a tolarencia alapkő, én úgy dolgozom, hogy minden percben tolerálnom kell súlyos másságokat, és sajnálhatnám magam érte, hogy nekem milyen nehéz, pedig valójában nem. A valódi tolarencia kitágít és befogadóvá tesz. Én igyekszem ezt megadni, és az emberek működnek tőle, maguktól válnak jobbá, kiegyensúlyozottabbá, illeszkedőbbé. Én ezt látom, de magam ritkán kapom meg.

    Most,hogy így élek, embereket veszítek. Azokat, akik profitáltak abból a megfelelési kényszerből, amit belém ültettek. Nincsenek már szüleim, a lassanvolt férjem megnyúlt arccal figyeli, mi történik, és próbál “megérteni”, miközben a maga számára keres mentségeket és engem vádol, Barátnőt veszítettem és mostanra a kapcsolatom is belefulladt mindabba az örömbe, amit megszereztem és amiről fentebb írsz.
    Nem kell a csillogó szemű, ez egy álomkép, hogy az örömöt adna “nekik”. Felesleges arról képzelegnünk, hogy eljöhet a jobb világ. Szolga kell, gyengeség, irányíthatóság. A szélben lobogó hajjal futó nyíltan beszélő gazellalány csak a filmekben szép, itt, a valóságban nem kell nekik, ezért aztán nem tudják tolerálni, csak magyarázni, megtörni, vagy összeszorított foggal elnézni,

    Kedvelés

    • Adél, amit te az elmúlt időszakban “végigcsináltál”, (hülye szó, ráadásul még nincs vége, de most nem jut jobb eszembe), az elképesztő, fantasztikus, csodálatra méltó…ámulok, rengeteget kaptam tőled, felismeréseket, aha! élményeket, folyamatos gondolkodásra, elemzésre késztetsz a saját életemben, kapcsolatomban…
      Nehéz megszokni az irigységet, a sanda pillantásokat, az ítélkezőket, én is
      próbáltam megfelelni, arra vágytam, hogy értsenek meg, szeressenek de
      ez nem megy, viszont egyre kevésbé bánt, nekem komoly feladat ezt elfogadni, azért bízom benne, hogy egyre több lesz az elfogadó és egyre kevesebb a gyanakvóan méregető, az értetlenkedő…..

      Kedvelés

      • Köszönöm, jó ezt olvasni. Valójában én sem keserűen írom ezt. Akik elmennek, azok helyett jönnek újak, akik már ezzel fogadnak el (úgy igazán elfogadnak). Milyen különös, hogy ezek az emberek, barátok felvilágosultak, műveltek, érdekesek, izgalmasak… pont olyanok, mint amilyenekre mindig is vágytam.
        Ha ilyen vagy, az egy szűrő, egy mérce. Oly magas mérce, amit csak kevesen képesek megugrani.

        Kedvelés

      • Azok képesek elfogadni a szabad embert, akik MAGUK szabadok. Azok képesek toleránsaknak lenni másokkal, akik MAGUKKAL toleránsak, akik képesek magukat elfogadni hibáikkal együtt. Felismerve és elismerve azokat.

        Kedvelés

      • ezt én is nemrégen kezdtem tudatosan megélni és látni. sok régi embertől távolodtam el, csak azok maradtak akik partnerek és nem leszívók, és közben jönnek az érdekes új emberek. és szabadság van ezekben az új kapcsolatokban is, tisztelet, izgalom a többiek új behozott szempontjai és a dialógus iránt, és biztonságérzet és elfogadás. semmi függés. tanulás, szárnyalás. és ezek mind a mieink, alanyi jogon. mostanában egyre több ilyen élmény ér, fürdeni lehet benne. annyira jó ez.

        Kedvelés

    • Én sokszor tapasztaltam a fensobbséges magatartás mellett fölényes reakciókat is.
      Mert hogy ők mar hogy elfogadták a világot úgy ahogy!
      Micsoda nagy dolog is az…
      Aha, értem.
      Ennek ellenére én még mindig azt szeretnem, ha változna. Igy, a (még) kevésbé magas lóról is.

      Kedvelés

  3. Tapsvihar…… 🙂
    Én már régóta érzem ezt és gondolom így, ahogy nálad végre leírva, kimondva is
    megtaláltam, rácsodálkoztam, hogy: hát ez az! ezt akarom én is, de mióta…!!!
    Visszagondolva az életemre, a bénázásaimra, a döntéseimre, a furcsaságaimra,
    a “kilógok a sorból” érzésre, a dacosságomra, mindig is ezt akartam, így akartam,
    csak nem tudtam ilyen pontosan, világosan, és köszönet érte, hogy megfogalmazod,
    hogy értelmet nyer az életem alakulása így, ahogy van, és jól van, nagyon jól…
    Legnagyobb öröm pedig a gyermekeim, akiknek ez már egyértelmű és annyira látják, érzik ezt….
    Köszönöm neked, és mindenkinek, aki még itt van velünk!

    Kedvelés

  4. Ezt most elmentettem a kedvencekhez, hogy bármikor ujra olvashassam. Eva&Adél ez volt a vasárnapi “lelkigyakorlat”. Most jo lenne par csendes ora végiggondolni minden szót. Talan majd este.Köszönöm.

    Kedvelés

  5. Nemcsak hogy elfér, hanem olyan üres helyet foglalt el, amire sokunknak szüksége volt. Ha pár éve elkezdted volna, és olvastam volna, most nem itt tartanék. Hamarabb kimondtam volna dolgokat, és hamarabb elkezdődött volna valami a házasságomban. De amíg a férfiakat hallgatom-olvasom, amíg megy a magam hibáztatása, addig marad a szenvedés. Meg a barátnők, aki érzik, tudják, hogy mi van, de nem mernek tanácsot adni, csak meghallgatnak. De ez a blog olyan barátnőm lett, aki ezerféle életet villant fel, ezerféle szemszögből, sok-sok megoldási lehetőséggel. Nagyon hálás vagyok, hogy viszi a szél a vitorlát.

    Kedvelés

    • Gyöngyi kedves,kiolvastál engem.Ugyanezekért vagyok én is nagyon hálás…”hogy viszi a szél a vitorlát” és közben széles mosolyokat küldözgetek magamnak,meg nektek (körbenevetőset Évának,mert megálmodta -teremtette nekünk ezt a kuckót),mondom:széles mosolyokat hogy kezdünk ébredezni s lassan magunkra találni.Elmondhatatlanul jó érzés!Mintha most kezdenék megszületni s ráérezni arra,hogy nőnek lenni is lehet nagyszerű dolog ebben az osszekuszált világban

      Kedvelés

  6. “A tolerancia az nem jelenti azt, hogy magyarázatot keresel, hogy mitől lett olyan elégedetlen, bizalmatlan, hangos, vehemens, provokatív, traumatizált, férfigyűlölő stb. a blogger. Megérteni a motivációit, csak hogy ne kelljen megérteni, amit mond.”
    Igen, igen, igen. Nagyon szeretnék sokan, hogy egyáltalán ne mondj kényelmetlen és kellemetlen dolgokat. Sőt a kommentelőid se beszéljenek a saját életükről (ilyenek a ti nők miért szidjátok a férjeiteket, kezdetű sápítozások) pedig ha egy adott problémáról nem beszélünk, attól még az nem oldódik meg! Vagy komolyan azt hiszik, hogy amiről nem beszélünk az nincs?

    Kedvelés

    • Lényegében igen, azt hiszik. Ezt hívja a pszichológia tagadásnak. Arra való, hogy ne kelljen megbirkózni azokkal a dolgokkal, amikre nem vagyunk felkészülve, Egyéni és társadalmi szinten egyaránt működő mechanizmus.

      Kedvelés

  7. “azok a fejek normákra figyelmeztettek minket folyton, amelyek gyanúsan egybeestek az érdekeikkel” – erre emlékezni akarok olyankor, amikor ezek a fejek nagyra nyitott szájjal és szűkre húzott szemmel osztanak. (Ezt is úgy szeretem tőled, a szűk szeműt és társait, jelentésük lett, kapcsolódik hozzájuk egy kép és egy koncepció, egy az egyben megfeleltetéssel.)
    “milyen sok olvasó van, és mindenki egyetért, és tapsvihar van folyton” – ez pedig az, amit egyszer a feminizmusról írtál, nem? Ha igazán végiggondolod, nem lehet máshová jutni. Nem tapsvihar, meg birkabólogatás ez, hanem egyszerűen _ugyanazt_ látjuk, látják, akik figyelnek. És nem is kell ugyanúgy látni, csak látni kell.

    Kedvelés

  8. Amikor elkezdtem olvasni a csakazolvassát, olyan volt nekem, mint egy gondozott kis kertecske érdekes részekkel. Nyitva az ajtaja, betévednek olyanok, is, akiket a gazda nem várt (talán magam is ilyen vagyok). Hiába vannak kirakva kis táblák a viselkedésről, beszólnak, hogy petúniát csak a hülye ültet dália mellé és rálépnek az ágyásokra. Pedig az épp egy büdöske, hogy azt ne mondjam, alkalmanként szúrós katáng.
    Aztán naponta olvasva már inkább olyan, mint egy természetvédelmi terület. Néha Tündérszikla, meg Rám-szakadék, de sokszor Grand Canyon. Járkálunk itt hátizsákunkban kövekkel – néhányan sziklákkal -, van aki leteszi és onnan kezdve könnyebb lesz. És ettől nekem is.

    Nekem talán kevesebb a kövem és többször olvasok aggyal, mint szívvel. Az én napomban mindenképp van helye ennek a blognak hívott érzésnek/gondolkodásnak.

    Az olvasás utáni következményekért külön köszönet!

    Kedvelés

  9. Jól ismerjük a liberálisok “toleranciáját”. Az egyszerűen olyna devinciák hangsúlyos igenlését és a nép torkán való erőszakos lenyomását jelenti, amelyet az egészséges nemzetek immunrendszere ösztönösen kivetne. De persze ez a tolerancia csak a liberálisok szent teheneire vonatkozik, az ún. “ordas eszmékre” (jaj, de elcséptelt hülye szó, a magyartanárnő nem érzi, hogy ez a kifejezés olyan elkoptatott és közhelyes már?) nem. Azt zsigerből le kell söpörni (ugye, hogy ugyanaz a panaszunk? hogy meg se hallgatnak, csak kiosztanak egy buta címkét?), ki kell cenzúrázni, ki kell gúnyolni (shaming language), ki kell röhögni, le kell kicsinyelni, meg kell magyarázni, hogy ez miért nem egy komolyan veendő álláspont, csak az illető pszichés problémája…

    A liberalizmus minden iránt toleráns, amelyet lényegtelennek, önmagára veszélytelennek tart, a jóleső lázadás élményét biztosíthatja a tömegeknek, mintegy „biztonsági szelepként” működve, ahol a felgyülemlett gőzt a rendszer egészének veszélyeztetése nélkül ki lehet engedni. Jól kitalált gumicsontok ezek, amin a társadalom élvezettel rágódhat, lázadhat, a szabadság illúziójába ringatva magát. Ilyen például a szexuális devianciák kérdése, a drogok legalizációja, a szex, a pornográfia, az obszcén beszéd és viselkedésmód, az elfajzott művészetek és minden amiben az ember ösztönös „állati” énje kifejezésre juthat, felszabadulhat.

    De a rendszer szekuláris dogmáinak, ideológiai és erkölcsi alapjainak megkérdőjelezése, illetve a „szent tehenek” objektív bírálata szigorú büntetést von maga után. A „vétkes” először (demokrata frazeológiával élve) „magát rekeszti ki a demokratikus társadalomból”, a „humanisták közösségéből”, hogy aztán a „demokratikus társadalom” rekeszthesse be őt (hűvös helyre)… A hatalom birtokosai ilyenkor – ha már nagyon kilóg a lóláb – szívesen hivatkoznak saját „áldozati mivoltukra”, így az őket ért kritikát nem kell érdemben cáfolni, mivel azt a gyűlölet, az intolerancia és a fasizmus megnyilvánulásának, illetve antiszociális viselkedésnek, pszichológiai betegségnek lehet beállítani.

    Az ellenvélemény így „dehumanizálódott”, a nyilvános viták helyett a pszichiátria és a büntetőjog illetékességi körébe került. Soha nem a kritika tárgyával foglalkoznak, annál inkább a kritizáló személyével. S való igaz: könnyebb a kritikust lecsukni, mint megcáfolni.

    Kedvelés

    • Ó, nem úsztuk meg itt se a mindig egyforma futamot, amely normákra figyelmeztet minket, amely a szabadságtól retteg, mert akkor sokféle a világ, és devianciának nevezi a homoszexualitást. Nem, nem úsztuk meg. Amikor kamaszok voltunk, tenyerünk mögött kuncogtunk rajta. Most is.

      Egész pontosan önt, László, hogyan bántották, korlátozták a liberálisok vagy bármilyen eszme? Csak nem belebotlik néha efféle írásokba? Vagy megverik? Ellehetetlenítik, amikor gyűlölködne? Mit jelent, hogy hűvös helyre rekesztenék?

      “a szexuális devianciák kérdése, a drogok legalizációja, a szex, a pornográfia, az obszcén beszéd és viselkedésmód, az elfajzott művészetek” — döbbenten olvasom a listát, épp egy művészeti fesztiválon. Beszédes. Nem, humanista és művelt ember nem ír ilyen listát. Milyen lehet az a világ, ahol szörnyű ezekről beszélni? Szex, művészet? Másrészt: drogok legalizációja, obszcén beszéd? László, ön valamit nem ért, sem a bejegyzés kontextusát, sem a liberális eszmét, viszont retteg.

      Kedvelés

      • Épp tegnapi történet, úgy hallottam, a Mephisto forgatókönyvírójáról (elfajzott művész, nyilván). Ez az úr a Budapesti éjszakában, részegen, miután alkalmi sofőrje Bachot, de abból is a jófajtát rakta az autó lejátszójába, felajánlotta, hogy elmondja neki az igazit, és ezt mondta: az a probléma a magyar nemzettel, hogy öngyilkos lett. És ahogyan az emberi test sem teljes egészében követi el önmagán, az emberi testen, az öngyilkosságot, hanem egy rész fordul az egész ellen, úgy a nemzet esetében: a magyar nemzeten azok a nyilas pribékek követtek el öngyilkosságot, akik a Dunaparton honfitársaikat, öregeket és gyerekeket, a Dunába lőtték. Hozzátette még, hogy az efféle hullák feltámasztása nem könnyű dolog.

        Mindazonáltal úgy tűnik, a betegnek automatikus izomrángásai még vannak, talán nem reménytelen.

        Kedvelés

    • A negyedik bekezdésnél kicsit összezavarodtam. Melyik rendszer szekuláris dogmáinak, ideológiai és erkölcsi alapjainak megkérdőjelezése, illetve a „szent teheneinek” objektív bírálata von szigorú büntetést maga után? Mert a következő mondat demokrata frazeológiával van élve (ez direkt volt), és utána megint a demokratikus társadalom rekeszti be a kárvallottat megkérdőjelezés és objektív bírálat alapos gyanújával. Abból kiindulva, hogy demokratikus liberalizmus nemegyenlő liberális demokrácia, illetve, egy szinttel lejjebb tolva, liberalizmus nemegyenlő demokrácia (illetve “ki kell gúnyolni” nemegyenlő shaming language, de ez most hogy jön ide), kik alkotják a “demokratikus társadalmat”, amely hűvös helyre berekeszt? Illetve, öö, legyen királyság? Királyság.

      Kedvelés

      • :/ ha vicc, akkor röhög a vakbelem. sajnos a hosszú és tekervényes hülyeség általában vérkomolyan jött. hacsak nem egy elfajzott stiliszta unatkozik valahol, akkor meg igazán lehetne szórakoztatóbb.

        Kedvelés

      • a “liberálisok toleranciája” hozzászólás (hívjuk így) nem kapcsolódik közvetlenül a poszthoz, ám sem nem butaság, sem nem értelmezhetetlen –
        ha jól értem arra a problémára hívja fel a figyelmet, hogy minden kritika (kritikai magatartás, kezdve az elégedetlen szótól a forradalomig) annyiban tolerálható a liberalizmus tolerancia-felfogásában, amennyiben az alap (uralkodó?) ideológia és rendszer nem kerül veszélybe a kritika által – lásd fasizmus, kommunizmus, ököfasizmus, anarchizmus, stb.)
        ennyiben az “igazi” rendszerkritikusra börtön vagy elmegyógyintézet vár (a lényeg az elszigetelés, hogy a példa ne legyen ragadós)
        a liberalizmus oldaláról nézve ez a menyi szabadságot a szabadság ellenségeinek címszó alatt futó problémakör – őszintén szólva a szabadság definíciója erősen vitatható pl.: szabadságomban áll-e kizsákmányolni téged? szabadságomban áll-e kizsákmányolni a természetet? stb. a kérdések ‘szabadon’ variálhatóak politikai nézőpontok szerint
        – remélem sikerült állásfoglalás nélküli, értelmező kommentet írnom 🙂

        a poszthoz:
        a ‘tolerancia’ szó nekem disszonáns itt Éva, ne toleráljon se téged senki, se a véleményed, sem azokat a nőket és a problémáikat, akik nevében (mert bizony) szólsz – nem jó szó itt a tolerancia… ne fogadják el, hogy hát igen, van ilyen nézőpont is és így is lehet gondolkodni, meg aha, hát, ha neki úgy jó…

        figyeljenek, értsék meg és változzanak, ez egy erős kritikai blog (szó, szöveg, anyag), inkább gyújtózsinór, mintsem teasütemény – már bocsánat a képzavarokért 🙂

        Kedvelés

      • Tudom, milyen a blogom, akkor is, ha nekem mindaz, ami itt van, nem szélen van, hanem középen, és igenis, a felszaladó szemöldökök között a tolerancia a kulcsszó. Hogy ne legyen dühös, ne bánja, ne szidja, ne csikorogjon, ha látja, sok itt az olvasó.

        Amit a liberalizmusról írsz, nem igaz, most akartam feldolgozni a Heti Válasz “A homoszexuális lobbi már a többséget veszélyezteti” vagy ilyesmi című cikkét, amelynek olvastán az ember csak ül, és néz maga elé, mintha megverték volna. Nem, a tolerancia nem jelentheti azt, hogy pont rajtunk kérik számon azok, akik nem vallják, tehát nem, a toleranciába a tolerancia tagadása nem fér bele. A mindenféle vélemény körébe nem tartozik bele az, hogy egyszerűen ki akarják iktatni a diskurzusból, befeketítik, paranoid vádakkal illetik azt, aki szerint mindenféle álláspontnak van helye a nap alatt. Ez nem érv és nem vita, hanem elhallgattatás, és az érvek színvonala is árulkodó, például hogy a férfihangosok ugyanazt az öt fordulatot ismételgetik évek óta és kötőszó nekik az eredetileg ellenfeleiktől átvett shaming language. Akinek ez az írás szól, az igenis toleráljon, ami azt jelenti, hogy érezze, hogy nem kell ugyanazt gondolnia, de ne bántson.

        Kedvelés

      • “Hogy ne legyen dühös, ne bánja, ne szidja, ne csikorogjon, ha látja, sok itt az olvasó.” – ez nálam is az alap, csak ezt nem toleranciának hívom, hanem homo sapiensnek 🙂

        a liberalizmusról sok mindent mondanak, hogy mi igaz és mi nem, azt én nem tudom – a kommentben egy lehetséges értelmezést adtam, ami a Horgány úr kommentjében megbúvó liberalizmus – tolerancia ideológia (éretelmezés?) értelmezése akart lenni

        a Heti Válasz … az ország (a világ) tele van hülyékkel, ez van 😦 ellenben mivel a hülyék veszélyesek és a normális ember gyakran csak “néz maga elé, mintha megverték volna”, sőt, időnként meg is verik, ezért van szükség az aktív rezisztenciára – ne bántson, ahogy te írod, de arra az esetre, ha nem hallja/érti(bár érthetné)/akarja (mert csak), akkor oda kell csapni (például az asztalra)

        Kedvelés

    • Én már az első bekezdésen fennakadtam. “Ordas eszmék” – minőségjelzős szószerkezet, nem szó. Csak annyira elcsépelt, mint József Attilától annyi más. “Eleven jog, “bensőmből vezérel”, “szótlanul kibírnám”..
      Tényleg! Olyan elcsépelt! .

      Kedvelés

    • Legalább van lehetőségük az ordas eszmék vallóinak kipróbálni azt, amiivel ők másokat kínálgatnak. Vagy legalábbis lenne, ha volna elég bátorság a törvényhozókban, törvények alkalmazóiban.

      Hát igen, kicsike különbség sincs aközött, hogy valakit a származása (zsidó, cigány, piréz), nemi identitása (homoszexuális, transzvesztita), netán betegsége (drogfüggés, esetleg vehetjük ide a súlyos fogyatékosságot is?) miatt tekintenek alsóbbrendűnek, büntetnének, holott pusztán ezekkel senkinek nem ártanak; vagy a vállaltan kirekesztő világnézeti alapelvek miatt (amelyekkel ártanak embertársainknak) kapnának büntetést.

      Kedvelés

  10. Olvasgasson sokat:

    http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%B6zszerepl%C5%91

    — nem vagyok közszereplő, kváziközszereplő sem vagyok, ha bármi vagyok, akkor legyen kedves, citálja ide azt a jogszabályt, hogy mi a dolgom, és magyarázza meg ugyanakkor, hogy miért teszi lehetővé nekem a blogmotor a moderációt, ha nekem olyannyira minden futóbolondot ide kellene engednem. Ez nem közmédium, hanem magánblog, ez a blog azért nőhetett ilyenné, mert nem engedtem ide a gyűlölködőket, és hogy most ilyen a blog, az sokaknak, pont ezeknek fáj.

    Egyébként meg mondjon mindenki, amit akar, ennek magam is nagy barátja vagyok, csak ne az én blogomon. Itt é döntök. Ezt nem bírják elviselni. Szívesen mondanának ezt-azt itt, pedig nagyon nem tetszik ez az itt — hát normálisak? És tőlem kérik számon, hogy beengedjem a blogot vitató, támadó, gyengítő kommentek özönét? Majd jönnek a spamelők, hogy ők miért nem — az is a szólásszabadság része, hogy letapogatva az olvasószámot, itt reklámozhassanak? Pedig azt nem is én szűröm.

    Ajánlom figyelmébe az élni és élni hagyni elvet. Nem, a liberalizmus sose mondta, hogy a szabadság ellenségei is ugyanakkora szabadságot élvezzenek a maguk gyilkos indulataival, ennek belátása igazán nem igényel hosszas gondolatmenetet.

    Voltak olyan eszmék, amelyek dühöngése után ezt már nem is mondhatta. Ön az anarchiáról beszél. Érdekes az erkölcsi relativizmusa: tehát aki eleve nem ígért toleranciát, az következetes, amikor milliókat irt ki, konzisztens, veregessük meg a vállát, de aki megkísérelte a szabadabb, igazabb világot, a sokféleség bátorítását, az képmutatónak nevezzük, a lényegét sem értve, amikor — teszem azt — a Gárdát feloszlatja, és emiatt a képmutatás miatt vetjük meg, amúgy meg egyenrangú gondolkodásnak tekintjük a náci ideológiát, a liberalizmust, a baloldali eszméket és a többit, és arra voksolunk, amelyik nem képmutató. Jól értem? Gratulálok.

    (Ugyan, ha nem volt képmutató a megdicsért rendszer, akkor miért volt ekkora titok, hogy mi zajlik a haláltáborokban? Miért kellett munkatábornak hazudni a haláltábort? Miért nem lehetett eleve ezzel kampányolni, már a harmincas évek elején? Ja, hogy akkor elborzadtak volna a faji fennsőbségben hívő, amúgy kényes ízlésű tömegek? Ja, hogy mégis hazudtak az ideológusok?)

    Mindenki elfér a nap alatt, aki másokat nem akar kitúrni a nap alól. Mi ebben a bonyolult? És mi az a sok sérelem, amelyet emlegetnek? Mi az a terror, mi fenyegeti magukat? Kíváncsi volnék. Eddig csak paranoid, mondvacsinált katyvaszt olvastam erről.

    Kedvelés

  11. Kedves Almási István,
    én még csak azt sem állítottam, hogy liberális lennék (vö: “nincs itt nevén nevezhető világnézet”, “tendenciák”, “kicsorbulnak rajtam a mellékneveitek”), úgyhogy nem fog engem azzal megfogni, hogy nekem szegezi azt, amit énrólam a másik oldalról dühödten összeképzel (legyen egy párhuzamunk, teszem azt, egy kortárs videóművésznek, installációkészítőnek mutatja a saját odaszáradt utcasarki hányását: de hát ti szeretitek a nonfiguratív látványt, a véletlen kompozíciókat, hát nem? hát ezt miért nem állítjátok ki?),
    ha már kérdezi: inkább vagyok baloldali, mint liberális, a gazdasági liberalizmussal például súlyos bajaim vannak,
    kérdezzen mást is, bátran, mielőtt elhamarkodja a dobozokba gyömöszölésemet,
    mindazt, amit ír, ön kombinálta össze rólam rosszhiszeműen, hogy és én nem tartozom sem elszámolással, sem magyarázattal az elveim miatt,
    a bejegyzés teljesen másról szól, de mindegy is, úgysem figyel, úgysem érti,
    tájékoztatom továbbá, hogy a liberalizmuson belül tekintélyes azok tábora, akik nem hisznek a szólásszabadság korlátlanságában és korlátozhatatlanságában, például a gyűlöletbeszéd ellen a korábbi korok tapasztalatából okulva intézkedéseket vezetnének be (olvasson utána),
    nem, a gyűlölet, a gyűlölködés, a mások elhallgattatásának, rágalmazásának kísérlete nem része a szólásszabadságnak,
    állítólagos liberális demokráciánk is szankcionálja más jó hírnevének megsértését és a rágalmazást,
    a szólásszabadságnak az része, hogy indít egy blogot, és azt futtatja fel, nem ül más hátára a bárgyú érveit hangoztatni,
    oda összegyűjtheti majd a hasonlóakat, csak közönség, színvonal, siker nem lesz, mert ez a görénykedés nem tud népszerű lenni,
    hacsak nem ütközik, amit ír, az amerikai blogszolgáltató előírásaiba, még ott is érdemes vigyázni,
    nem, nem tartom véleménynek, egyfajta lehetséges álláspontnak azét, aki csak azért jön ide viszketni, mert gyűlöletet érez irántam és a hozzám hasonlóan gondolkodók iránt, és képtelen betartani a hétszer és hetvenhétszer megfogalmazott, feltűnő helyekre kifüggesztett blogszabályzatot,
    nem, itt trollok nem lesznek, viszont nekem vidám perceket szereznek (ne féltsetek ti se, kedves olvasók! szükségszerű is, meg minden jó valamire),
    ez a fajta szólásszabadság, cenzúrátlanság, a trollőrjöngés szabadjára eresztése csak arra volna jó, hogy engem eltiporjanak azok, akik pont a szabadságban egy pillanatig nem hisznek,
    azok, akiket ez a blog nem is érdekel, itt követelőznek,
    azok, akik kigúnyolnák és vádolnák az őszintéket, azok kérnek itt szót?
    itt mindig is volt moderáció, az első hozzászólás nívója és lelkülete dönt, és ön ezt pontosan tudta, ezért került az IP címe hónapokkal ezelőtt feketelistára,
    (érdekes, hogy a feketelistások mindegyike anonimitási szerveren keresztül netezik, vajon miért?),
    kissé hazabeszél, nem? szeretné, ha beengedném ide a rideg, erőszakos, dühödt, szembesítő hozzászólásait ide, dúlni,
    azért madárnak ne nézzen már,
    pont ettől hallgatna el az, aki nem csak átgázolna itt mások virágoskertjén, hanem maga is ültetne bele,
    nem, nem zavar, az ismertség fokozódásával teljesen természetesnek veszem őket,
    a hozzászólásában foglaltak kitűnő példái a mindig egyforma játéknak, és annak, ami itt a blogon nem lesz: azok, akik nem hisznek abban, amiben a blogger, alapértékekben sem (lásd a szembeállításokat: szabadság–rend stb.), azért vetik be a mórickaelképzeli-módra az ellenfélnek tulajdonított, ráolvasott érveket, amelyekben ők maguk tehát nem hisznek, azért kérik számon a sajátjának hitt elveket, hogy tönkretegyék a munkáját, a felépített, tiszta, bizalomteli, okos, gyűlölködéstől mentes közeget, és mert elfacsarodva figyelik a sikerét. Köszönjük, ezt már vagy harmincszor olvastuk, elég volt.
    ebből is sikerült ezt kihozni, maguknak mindenről ugyanaz jut az eszükbe.

    Kedvelés

  12. Hát én ezeket olyan élvezettel olvasom. Látom magam előtt “Kedves Almási István” fejét, ahogy olvassa a választ és elképesztően nagy vigyor van a búrámon.
    Pistike, ülj le, egyes.

    Kedvelés

csak okos-jóindulatú írhat ide

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.