egy se bírta mondani

Írja nekem a nembuta és nem rosszindulatú olvasó, és ő névvel és ismerősként, egyenesen, hogy figyelj, ha ennyien mondják, hogy ellenszenves, nagyképű, amit csinálsz, akkor hagyhatnád ezt a dacot, hogy te akkor is úgy. Tényleg gondolj már bele, milyennek hat ez kívülről.

Ez? mi? Miről beszélünk egyáltalán?

Mert én úgy élem meg, és aki empatizál, az is láthatja, hogy én a basztatásokra reagálok így, három év basztatásaira, a megszállott áskálódókra, hogy pl. írom, hogy én akkor is ilyen maradok, nem tudjátok elrontani, kapd be a kaktuszt, nem vagy egy matyóhímzés te sem, meg faszkivan a követelőző olvasókkal.

És: ennyien?

A nép ítélete.

Azért a víz az úr. Igen, én is gondolkodtam ezen. Felfoghatnám így is.

Csak hát az istenadta nép, akik azt a rádiót hallgatják, úgy töltik a hétvégét és olyan honlapokat látogatnak, amilyeneket én nem, jaaaaaj, nem. Akiknél a Gumiszoba tartalmaival be lehet futni, heves reakciókat lehet gerjeszteni színtiszta koppintással. Akik között hihetetlenül manipulatív, álságos emberek is népszerűek, és az ő történeteik a meghatók.

Akik így és így terelhetők a média által, és akik egy irányba fognak menni. Akik miatt most szorongok, hogy nekem nem kék-fehér-piros a profilképem (nem volt szivárványszínű sem, sem gerébágneses, sem Je suis-s soha). Mert semmilyen birkulást nem szeretek, az értelmiségi változatot sem. Inkább legyen öt olvasóm.

Elannyira, hogy a minap azon merengtem, hogy egy se bírta mondani, tényleg? Talán csak félt. Jobban, mint a haláltól. Pedig állat eredeti lett volna: éljen Eduárd. Nem? Tegyétek félre a tabukat, nem lett volna eredeti? Nem unalmas nektek a dacos ellenzékiség, az önérdekvédő rendszerellenesség és adócsalás?

Miért nem bírta egy se mondani? A velszi bárdok vajon egyesével voltak meggyőződve arról, hogy Eduárd egy görény, és ők a bátrak és inkább meghalnak, vagy ez nyomás volt rajtuk? Ötszáz, bizony. Vagy csak a költő kedvéért? Hogy benne legyenek a versben és aztán a tankönyvekben?

Én sokkal szívesebben lennék ötszázegyedik bárd, és akkor teljesen más volna az Eduárd-sztori is. Mert abban is van ám nem úgy van az. Pöttyet elfogultak vagyunk ezekkel a nemzeti tragédiákkal. Sztálin Oroszországban olyasvalaki, aki elég erős volt, hogy leverje azt a rohadék Hitlert, megvédte a hazát — jó, hát voltak túlkapások, de ma is ez az imidzse. Belegondoltatok ebbe? Nekem is csak mesélték.

És hát Ady mennyire máshogy és mennyire ugyanolyan érvényesen tudott már magyar lenni, mint Petőfi vagy Arany. El is múlt ötven év mondjuk.

Magyartanári kieg, aki még mindig a bárdokon töprenkedik: a versértelmezésben, ha szak- és korszerűek vagyunk (hermeneutika), nem nagyon befolyásol minket az alkotó szándéka ám. Mert a szöveg már a miénk, hess. Bepisilnék a gyönyörűségtől, ha ezt érettségin felvetné valaki, ezt az ötszázegyedik bárdot, akiről nem szól vers. Bármilyen szentségtörés is ez, a könnyen adódó értelmezés automatikus, és megkopott. Végre valaki gondolkodik. Annyira ritka.

És hát csak újraépített a gyarmatosító Eduárd is, és itt is, és nem sokkal később a kiegyezés jött, és Arany is az épülő-szépülő, polgárosodó Pest-Budán sétélgatott, és már nemigen írt ilyen verseket. Bármennyire szeretjük a passzív ellenállás pátoszát, mi elbasztuk ezt a nagy szabadságharcot. Kevesek voltunk ehhez. Az elvek érdekesek, de húsz év múlva semmi sem úgy van már.

Szóval én nekik, a bólogatóknak és együtt felháborodóknak nem hiszek. Eleve sem túl árnyaltak, egyesével, a gondolataik sem éppen zseniálisan eredetiek, de ha van egy vezér, ha valaki divattá teszi az akármit, akkor meg aztán bármerre és bármeddig elmennek (akár eredeti, jó irányba is: képesek meghatódni, adakozni, érteni a művészetet, igazán jók lenni — ennyire birkák). Mondjuk Magyarországon ettől olyan nagyon nem kell félni, itt nem terem Gandhi meg Martin Luther King.

Na most, ez a jelenség, nevezzük birkaságnak, egy sima lakógyűlésen is markáns, meg olyankor is, amikor senki se szól, hallgat a sok erkölcsös ember, de a neten az unatkozó kattintók, ingerkeresők, a nyirkos zugok nickjei megtízszerezik ezt. És akkor már senki nem gondolkodik. Senki sem a valóságot nézi, csakis a maga értelmezéseit. Ahhoz keres igazolást onnantól, és ha más szállítja neki, kapva kap rajta.

Ezért nem tudom komolyan venni. Teljesen mindegy, hogy én mit mondok, hogyan fogalmazok, mit eszem, kiteszem-e a képet. Les, unatkozik, koslat, be akarja támadni. Be fogja.

Én, talán mint három báty húga, eléggé finnyásan vagyok egyedi és forradalmár és mindenben saját utat kereső. És revideálok és alakulok, ebben a létállapotban vagyok folyamatosan. És még látható is vagyok, és látványos, újat mondani vágyó. És szeretem ezt, és fő tevékenységemmé vált.

Nekem ne mondja meg senki. Se egy ember, se sok. Mert aki megmondja, piszkálódni fog. Iszonyatosan frusztráltak az emberek. Nulla, egy gyerekkel, formátlan combbal ülnek, nassolnak, kattintgatnak és engem nézegetnek biggyedt ajakkal. Keresik, mibe köthetnek bele.

Addig nem volt velem bajuk, amíg szegény özvegy voltam, sajnálható. Amíg erre kellettem nekik. Vagy amíg “feminista” voltam, aki majd “a nők” helyett, képviseletükben lesz az agresszív férfihangos kommentelők bokszzsákja. Amíg nem kaptam díjakat. Amíg nem lettem izmos és tapadós ruhás, és nem élveztem a hétfőt, a keddet, a szerdát, a csütörtököt, a pénteket (a délutánt kevésbé), a szombatot, valamint a vasárnapot.

Addig szerettetek. Ti, jaj, ti. Sajnáljátok tőlem.

Te is.

Hol tartotok ti a saját életetekben? Jó kis közepes, biztonságos minden, húsz fok, be van fizetve a tévé? Mikor ugrottál utoljára nagyot? Minek van tétje azok közül, amiket csinálsz? Miben vagy szív, ötlet, egyéniség? Kinek tetszett meg ma is a cipője?

Aki megmondja nekem, a megmondás maga, az efféle kicsinyesség lesz. Vagy hatalom lesz, elnyomás lesz, vagy valami sunyi csereüzlet, manipuláció, elvárás.

A tipikus, kézenfekvő reakciók nekem gyanúsak. Szerintem az igazság más természetű, és egyénileg keresendő, és akként érvényes is csak — ezért utálom az intézményeket, a parancsokat, a tradíciót, a keretet, a dogmát. Kiüresednek és foglyul ejtenek.

És a másvalaki igazsága meg olyasmi, amit, ha érdekel, akkor megnézek, nyitottan, kussban, és tudomásul veszem. Ott én hallgatóság vagyok. Van nekem sok lap, amit én írtam tele, ott csak olvasok. Nem ítélek reflexből, csak mert de okos vagyok, és hogy ne legyen szegényebb a világ az én szavaim nélkül. Nem ellenkezem, hogy valahogy legyen énem a másikkal szemben. És ez nekem gyanús is. Amikor olyan nagyon meg akarnak győzni valamiről.

Ha meg nem érdekel az a másvalaki, mert nem jó, nem nívó, irritáló, vagy elvként nem stimmel, akkor nem megyek oda. Az időt is sajnálom rá. Meg hát nehogy az legyen, hogy irigy vagyok, kotnyeles, nincs saját életem. Magam előtt is ciki volna.

Engem valójában nem nagyon érdekelnek mások. Fröcsögnek, hogy én csak magammal foglalkozom. Főleg, igen. Az a dolgom, ahhoz van seprűm.

Ha valaki ráragad arra, hogy fú, milyen a Kim Kardashian segge, ú, de utálom azt Jakupcseket, akkor az annyira nem intelligens. És a szava sem komolyan vehető. Hiszen más hajtja, nem az igazság igénye.

Más lenne a helyzet, ha pédául reklámbevételből élnék. Ha az volna az ambícióm, hogy gyertek, olvasók, szeressetek, legyetek sokan. Ha blogversenyeken indulnék.

Ha jószolgálati nagykövet lennék, civil munkás, szemléletformáló üzenetek közvetítője. Akkor jó fej lennék, szerethető. Lenyelném a bántást, csak magamban küldeném el a jó kurva…

Szóval akkor egy ilyen arcot alkotnék és mutatnék meg a nyilvánosságnak.

Mindenki arcot mutat, igaziból senki sem olyan, légy erős.

De egyik sem vagyok, és nekem nem kell ezeket, szabad vagyok. És amióta ezt ennyire világosan látom, nem szorongok, viszont hihetetlen energiáim lettek, célok, távlatok és öröm.

Ami nekem fontos itt: hogy teljesen én lehessek, ne legyen körülöttem hamiskodás, manipuláció, nyomasztás. Jól szeretném magam érezni a blogomon, aki meg görény, és idejön szaglani, az igenis érezze magát rosszul.

Ezért reagálok így. Elképeszt, milyen intenzitás van most, és milyen eszement elvárásokat nyomnak rám, mintha köztulajdon volnék. Pedig csak kiraktam néhány edzőtermi fotót. Hát mitől ilyen hevesek? “Kiveri a biztosítékot” — tán rossz helyre van kötve az áramkör, nem? A blogom sem, az életmódom sem árt nekik, az sem, hogy makrélát ettem ebédre, és ezt meg is írom. Nem is kell találkozniuk ezzel, nem megafon az ablakuk alatt. Ők jönnek ide. Ezért a viselkedésük az övék.

87 thoughts on “egy se bírta mondani

  1. Én csak ámulok és bámulok, hogy negyvenhez közeledve is van remény egy sportos testre, komoly életmódváltásra. Hiszen három fontos értékünk van, amire életünket alapozhatjuk: időnk, figyelmünk, egészségünk. Ezek felhasználási módja dönti el, hogy milyen emberek vagyunk. Számomra is émelyítő, ha valaki ész nélkül abban leli örömét, hogy másokat basztat. Erre fordítja idejét és figyelmét, miközben szellemi és testi egészsége egy nagy rakás kaki lehet… Egy ilyen emberi roncs mindig elrettentő példa és nagy ívben kerülöm.
    Éva, nem a te készülékedben van a hiba. Helyes, hogy moderálod a fröcsögő semmittevőket. Hajrá! Csak így tovább. 🙂

  2. Én is elvetek mindenféle birkulást. Annyira, hogy néha úgy érzem magam, mint aki már megint csak azért is a forgalommal szemben megy, és elgondolkozom rajta, hogy ezáltal ugyanúgy a birkák determinálják-e a mozgásomat, mint a többi birkának, csak ellenkező előjellel. És néha biztosan így is van. És még ez sem mindenképpen baj: más lelkiállapot, hozzáállás, képességek kellenek az ilyen anti-birkasághoz, mint a sima birkasághoz, és ha a konstans birka és a konstans anti-birka közül kell választanom, az utóbbi akkor is sokkal vonzóbb és szimpatikusabb lenne.

    A legbüszkébb akkor vagyok, ha alapos megfontolás után mégiscsak a tömeget követem. Mert nem automatikus. Sőt.

  3. Én nem értem ezeket a reakciókat . Semmi közük hozzá.
    Egyáltalán nem ellenszenves amit csinálsz , sőt. De ha nekem nem lenne szimpatikus , akkor maximum közömbös lenne.Semmi joga nincs senkinek pálcát törni más ember felett.

    • ugyanígy gondolom én is.
      csak ámulok mindig, hogy ez miért kell? az oké, hogy valakinek nem tetszik ez a változás, és az is, hogy akkor nem jön ide. de beszólogatni és számon kérni…. tiszta gáz.

      • És elrontani akarni. Ne legyen nekem jó, nehogy már élvezzem. A “tömeg” bosszúja, amiért én nem vagyok olyan, mint amit el ud képzelni. Normákra figyelmeztet valakit, aki per. def. a normák ellen megy. Hihetetlen makacs tudatossággal próbálja mindig belóbálni elém ezt, hogy valahol valakik engem taglalnak (ő). Sokkal emberibb volna, ha a hátam mögött jól szórakoznának, de engem akar nyomasztani, kikezdeni, elrontani a közérzetemet, és ebből látom, hogy hatalmi játékot játszó full pszichopata, akinek nem jött össze az élet, és most igazságot tesz. És többre becsülöm a sima röhögőt, fanyalgót, mint ezt az idenyomakodó, velem kommunikálni akaró “védtelek”, “szerintem is túlzás, de azért te vagy az oka” áljóindulatot (lásd még: Lorax: “elismerlek, de én jobban motiválok ám”).

  4. Van egy nagy problémám ezzel az olvasói hozzáállással, amiről a posztod szól. Ezek az emberek idejártak korábban is, élvezték az írásaidat, erőt merítettek belőle, sőt, gyakorlatilag belőled (ahogy én is), de ugyanezt képtelen meglátni, megélni az edzésről, életmódról szóló írásaidban. Holott nem hozol törvényeket, nem vagy közszereplő, nem ebből élsz – ezreknek segítettél, és aztán ezek az ezrek, vagy közülük jó páran fújnak most rád azért, mert szebb, egészségesebb lett a tested. Mi van itt??? Komolyan, te jó ég, mi van itt a világban???
    Mint a csaj, akit

    (Bocs, ez személyes, kiszedtem, nem tenném ki őt így ide.

    köszönöm! a szerk.)

  5. Én sem voltam Je suis sem, meg zászlós sem, de megdöbbentett, hogy Facebook opció lett, instant, vigyázz, kész, rajt, meghatódni tessék. Aztán egyesek elkezdtek azon lamentálni, vajon mit jelent, ha valaki nem tette ki és mit, ha igen. Agyrém.

    Nem értem, akinek ellenszenves vagy, minek jön. Olvasgat, nem tetszik, talán egyszer beszól – az is minek? – és elmegy. De ez beteges. Mániákus.

    • Charlie nem, szivárvány nem, francia trikolor igen. Nem értem, mi abban a megdöbbentő, hogy a Facebook instant opcióvá tette? Én egyáltalán nem látom bele, amit te, hogy meghatódni tessék, vezényszóra. Vannak francia barátaim, kollégáim. Szeretem Párizst, élnek ott ismerőseim. Megdöbbentett, ami történt. És arra gondoltam, csatlakozom ahhoz a több millió emberhez, akik pár napra megváltoztatják a profilképüket. És nem érdekel, hogy közülük hányan miért csinálják, hogy mennyire nem vagyok egyéni, hogy miért nem reagáltam így más eseményre, hogy mindez mennyire üres gesztus stb. Ez csakugyan egy apró gesztus, semmi több, de szerintem sokat tud jelenteni, és szép gesztus a Facebook részéről, hogy ilyen könnyen lehetővé teszi azoknak, akik speciel élni akarnak vele. Nekem inkább az nem fér a fejembe, hogy mi késztet embereket arra, hogy ezen a gesztuson csámcsogjanak…

      • Lehet, félreérthető voltam, nem azokat minősítettem, akik kitették a zászlót. Szerintem mindenki megdöbbent, és mindenki nagyon sajnálta az áldozatokat. Nekem a Facebook lehetőség volt furcsa, szokatlan. Ezek az én érzéseim, és nem a felhasználót minősítettem. Nem tudom pontosan megfogalmazni, hogy mi nem tetszett benn.
        Én nem csámcsogtam a gesztuson, de láttam, hogy sokan politikai ügyet csináltak ebből is, Trianon, nem pray for Paris, mert ateista vagyok, ki teszi ki és miért. Ezt nem kellett volna, szerintem sem. De amúgy meg a közösségi hálón minden túlbuzog, mindig ez történik.

      • “mennyire nem vagyok egyéni” — nekem nem ez a kérdés itt, nem egyéniség akarok lenni a különbözéssel, és nem is csámcsogok, nagyon sértő a szó egyébként. Ebben a trikolorizálódásban semmi invenció, saját erőfeszítés nincs, semmi, amitől egy gesztus valódi, ez olyan, mint ha megfizetnél valakit, plusz áfa, hogy minden év november 2-án vigyen ki a nagypapád sírjára egy elektromos mécsest. Annyira kényelmes, divatos, profán, nem értem a tartalmát. Hallgatok, most is.

        • Nem rád mondtam, hogy csámcsogsz, még csak nem is Veronára, hanem azokra, akik minősítgetik ezt a gesztust, meg szóvá teszik, hogy no de miért csinál ilyet valaki, miért nem valami mást, miért nem háborodott fel X-en ehelyett stb. Most már tudom, neked mi a bajod vele; nekem mindezek nem szempontok egy gesztusnál. Számomra egy gesztus nyugodtan lehet kényelmes, divatos, profán is. Ha csak pár francia ismerősöm örül, mert látja a trikolórba fordult profilképemet, már megérte. Ha páran úgy érzik, hogy sokmillió ember egyhangúlag franciának deklarálja magát, már megérte. Hátránya meg zeró. Akkor miért ne? Egyébként tartalma igenis van. Az, hogy annyira nem kedvelem a franciákat, a nyelvüket sem, sok dolgukat sem. De most mégis jelzem: egy vagyok velük. Ennyi. De értem, ha valakinek ez mind nem oké, ő nem csinálná, és nem szimpatikus, ha valaki viszont igen. Csak nekem meg az nem szimpatikus annyira, ha valaki (megint nem ti) nyilvánosan bírálja azt, aki ezt a gesztust megteszi. Van valami fura abban, hogy valaki nyilvánosan kritizál valamit, amit mások gyász idején szép gesztusnak szánnak. Talán valahol kicsinyesnek, kötekedőnek érzem. (Megint csak nem titeket; ez most egy beszélgetés, nem nyilvános felhívás a trikolór profilképek ellen.)

          • “sokmillió ember egyhangúlag franciának deklarálja magát, már megérte”
            Én ezt nem értem. Nem vagyunk franciák, ettől nem is leszünk.
            “annyira nem kedvelem a franciákat, a nyelvüket sem, sok dolgukat sem” Pláne.
            “Hátránya meg zéró.”
            Dehogynem. Hogy hamis, mások kedvéért van.
            Amúgy sokan szeretnének franciák lenni, csak őket nem hagyják. Gettósítják őket, néhányan odafelé menet fulladnak a Földközi-tengerbe.

          • Nem bíráltam, egyetlen mondat volt a posztban, ez:

            “Akik miatt most szorongok, hogy nekem nem kék-fehér-piros a profilképem (nem volt szivárványszínű sem, sem gerébágneses, sem Je suis-s soha).”

            Minden, amit tőlem olvashatsz, nyilvános, ezért nem túl értelmes az a részlet, hogy “nyilvánosan bírál”. Ellenben nem kell olvasnod. Ha mégis így döntesz, akkor viszont ne szegezd nekem, hogy miért írok ilyet, olyat. Azért, mert így gondolom. Ez nem lesz a te blogod. (Mindenki, akinek baja van velem, ki nem teljesedett, blogra vágyó, bloggeri pozíciót elkívánó egykori szimpatizáns/érdeklődő/rajongó.)

            • Akkor még egyszer: konkrétan nem hozzád beszéltem, hanem Veronához, utána meg szó szerint háromszor írtam le, hogy nem rólatok mondom, amit mondok. Ha ezek után is “neked szegezek” dolgokat, akkor nem rám reagálsz, hanem valami képzeletbeli személyre. Amiből inkább kimaradnék.

              • Mindez az én blogomon zajlik, én vetettem fel az eredeti témát. Ilyen ki-kire-válaszol kommentfolyamoknál segít, ha beleírod a nevét annak, akire reagálsz, nehogy félreértsem, és azt higgyem, ez itt az én blogom, az én gondolatom és az én kóstolgatásom.

              • Nem rólatok, de azért nektek írom.
                Manipulatív vagy, folyamatosan rám célozgatsz, és az én felületemet használod, aztán jól kioktatsz, ha ezt visszajelzem.
                Bármi, amit itt írnak, nekem is szól, főleg, ha én vetettem fel a témát. Mert ezt a felületet kommentestül én kezelem.
                Ez volt különösen éles, amikor oly sokan bulizni, poénkodni jártak ide, és leszartak másokat, engem is.

      • Engem sem zavar. Ismeretlenül és érintettség nélkül így érez együtt sokezer ember. Nekem nem kellett a trikolor ehhez, de nem izgat hogy más vállalja a profilján keresztül. Különben nem olyan ez mint amikor egyetértesz egy üggyel és magadra tűzöd a jelképéül szolgáló rózsát?

        Az már jobban zavar, hogy ezt a vállalást nem követi semmi gyakorlatilag. Sem plusz gondolkodás (lásd még: ugyanúgy a híradóból tájékozódik, hisz el mindent és örvend a villámgyors reakcióknak titkosszolgálati és hadi oldalról egyaránt és nyugszik meg óramű pontossággal a szignál után), sem bármi változás az egyén életében. Ezt inkább tartom pocséknak.

        Na de ettől még aki akar, érezzen instant együtt, vagy ha nem így hát éljen ugyanazzal az eszközzel, mert adott a lehetőség és nem kutatom ki milyen motivációval tette ki.

        • “Különben nem olyan ez mint amikor egyetértesz egy üggyel és magadra tűzöd a jelképéül szolgáló rózsát?”

          De, azt hiszem, kábé olyan.

          “Az már jobban zavar, hogy ezt a vállalást nem követi semmi gyakorlatilag.”

          Nekem ez nem vállalás. Csak egy apró kis kifejezése a szolidaritásnak. Ezért sem értem, miért vált ki ekkora reakciókat. Lehet, hogy utána ugyanúgy élek tovább; lehet, hogy én leszek az ember, aki megoldja a terrorizmus és a bevándorlás összes problémáját – ezt senki nem tudhatja. És nincs is köze ehhez az apró gesztushoz. Ha majd teszek valami fontosat, azt nem így fogom kifejezni.

          • “Ezért sem értem, miért vált ki ekkora reakciókat.”
            Én egy mondatot írtam.
            Aztán kommentben még egyet.
            Az érvedet úgy írná le a retorika, hogy “ha nincs tartalmi ellenvetésed, nevezd túlzónak, majd elhallgat”.
            Egyszerűen meg vagy sértve, magadra vetted, “Éva birkának tart”.
            Ha nem is szereted Franciaországot, akkor igen, egyébként. Teljesen más, ha B. teszi ki (ő Párizst tette), aki egy szenvedélyes frankofón és -ciatanár.
            Ez egy jelenség: ismerősök profilképe mindenféle aktualitások kapcsán megváltozik, az arcuk nem látszik, vagy Geréb Ágnessé változik, a nevük Renátó.
            Igen, ez vállalás, ugyanakkor gombnyomás és divat és lelkiismeret-nyugtatás.
            És Renátót könnyű szeretni, miközben a kevésbé látványos másságba az illető ugyanúgy belerúg esetleg, és abban is másokat utánoz, mintát követ.
            Szabad-e erről itt beszélgetnünk, nagy Olthedir, vagy akkor minősítgetni fogsz minket?

            • Egyedül vagy. Most már nyíltan minősítgeted, elemezgeted, sértegeted, püfölöd ezt az Olthedir-figurát, amit alkottál magadnak (fogalmam sincs, hogyan tartod ezt helyesnek, miközben te senkitől nem tűrnéd el ennek a tizedét sem), ez engem már alig-alig érint, mert tényleg komikus, hogy mennyire nem találó egyetlen állításod sem… de ezt még kívülről is rossz nézni.

              • Nem püfölök senkit, érdekvédek, és szusszannék, ha nem haragszol. Te erőlteted, te provokálsz. Én itt vagyok, az én blogomon, te csak átrobogsz, nincs arcod, neved, neked nem számít, nem fogja senki a fejedre olvasni, amit itt művelsz. Hozzám tömegével érkezik a piszkálás, kérdőre vonás, olyanoktól, akikhez semmi közöm amúgy, nem akarok tőlük semmit, ők akarnak tőlem valamit, idealizálnak, elvárásaikat terhelik rám, másrészta felét nem értik, mit és miért írok. Ezen vbelül külön típus ez a kétarcú lerohanok-a-terembe-mert-azt-írtad-súlyt-emelsz, de nem bírlak nem tetemre hívni, békén hagyni (cassandra, lorax, holist, minden áron).

                Miért nem hagysz békén? Annyiszor jeleztem, kértem. Miért akarsz győzni? Itt nem fogsz. Miért csinálsz magadból mártírt? Annyira nemtelen, nem emelt fejű ez az egész. Én nem akarok tőled semmit. Olyan könnyű lenne kibírni, neked, aki csak unalomból csinálod. És olyan tipikus ez, hogy nem érzed cikinek? Nem érdekel az igazi ember (már), ne haragudj.

                Szeretnélek megkérni, hogy ne kerülj velem kapcsolatba semmilyen módon, tehát ne kommentelj, ne írj nekem. Természetesen nem élek vissza semmivel, amit rólad tudok stb.

    • “egyesek elkezdtek azon lamentálni, vajon mit jelent, ha valaki nem tette ki és mit, ha igen. Agyrém.” Pont ez, hogy magyarázkodhatok szinte, hogy nem erőszakszimpatizáns vagyok, csak én így nem, nekem a facebook ezt nem tudja, de attól még közérdekű és építő, ettől nyilvános is.

      Az is gond, amikor valami, ami fontos és emelkedett (mint mondjuk a romok közt imagine-t zongorázó férfi), gombnyomássá válik és kiüresedik. Kinek üzenünk ezzel, ki számolja, hogy 35 millió trikolor lett, és mi van, ha már 42 millió, és hogyan hat ez? Ott van a fejünkben, azért?, talán, igen, lehet, hogy hat, nem tudom. De amikor emberek egymást utánozzák, amikor láncreakció van, abból csak nagyon ihletett pillanatban lesz változás, forradalom. Inkább elsilányul az üzenet.

      • én pont fordítva éltem ezt meg: kitettem a trikolórt, mert csak. úgy láttam jónak, úgy éreztem, hogy én ezt szeretném (máskor meg mást osztok meg – nem túl sokszor és nem túl sok mindent). nem néztem, hogy mások mit és hogyan, én így. és pont. nem tartozom senkinek magyarázattal. másoktól sem várom el, hogy alátámasszák,érveljenek amellett, hogy mit és miért csinálnak a FB profilképükkel.
        és akkor jöttek a nagy megfejtések, hogy akkor én (nem én, hanem azok, akiknek én is a halmazába tartoztam) kétszínű vagyok és nem magyar. és június 4-én mit csináltam, amikor trianont siratjuk. és Bejrút? az orosz repülőgép? és bármi? hát bazmeg. komolyan, mintha ettől függene, hogy sajnálom-e azokat az embereket és együtt érzek-e velük és a családjukkal. miközben én gyakran attól is szorongok, hogy ebben a percben (bármelyikben) is kínoznak embereket a bolygónkon.
        és nyomják a nagy megfejtést. hogy én most akkor jónak tartom magam. he? közben meg birka vagyok, ostoba, nem gondolkodó, egyébként senkivel nem együtt érző, mert orosz zászló sem voltam, meg magyar sem, meg szír sem -_- aki elítél és megítél és címkéz engem, az még nem sok embert sajnált nyilvánosan (a saját ismerőseimről beszélek). sőt. marhavagonokat és gázkamrákat emleget előszeretettel. áhítja. szűk látókörű, szélsőjobbos nácik. vagy csak simán rasszisták. most meg erkölcsi nagyságról papolnak, hogy minden áldozat egyenlő, szégyellje magát, aki különbséget tett a nációjuk miatt. (anyád szégyellje!)
        és akkor bevettem a trikolóros képemet, és még ennyit sem osztok meg, amennyit eddig. sajnos nekem is szarul esik mások baromsága, és én inkább nem kérek belőle.

        • Abban szerintem van igazság, hogy a média mainuplatívan tol a képedbe egyes eseményeket. És hogy van, amin naaagy liberális európaiként illik felháborodni (ezt nem rád értem hanem a jelenségről írom) míg más események annyira nem is rémesek, mert hát most az iszlám generálta terrorizmus a leginkább megfékezendő és veszélyes. Ahogy az utóbbi két tagmondatban nincs logikai összefüggés, úgy abban se nagyon hogy mi mellé állunk oda, személyes érintettség híján.

          De hogy ebből egyesek Trianonra tudnak következtetni, az vicc.
          Mellesleg arról is azt gondolom, hogy ha ennyi embernek fáj, érdemes lenne vele foglalkozni, és nem szélsőjobbos köröknek hagyni. Nagy seb az a kollektív tudaton, badarság azt hinni hogy ezen átlehet lépni, hát felejtsék már el..?

  6. Most az nagyon hülyén jön ki, ha csak arra reagálok, hogy vajon milyen formában fogyasztottad a makrélát? Most vettem én is, és szeretem megnézegetni, hogy milyen mások hogyan használnak fel egy adott alapanyagot.

  7. Mindig nehéz szembesülni azzal, hogy mennyi rosszindulatú ember éli ki beteges megmondó hajlamait a billentyűzet mögé bújva és névtelenségbe burkolózva. Csak az oldal nevét kellene elolvasni és ismerni a folytatást. Ha nem tetszik ami itt van, akkor menjen olyan helyre, ahol az elképzeléseinek megfelelőt talál. Éva kitartása és energiája csodálatra méltó, biztos rajtam kívül is sokan örvendenek a sikereinek. És a szenzációs és gondolatébresztő írásainak.

  8. Szerintem jóval több volt 500 bárdnál, de ők mondták, hogy “Éljen Eduard!”, -ez azért mégiscsak egyszerűbb egy ilyen szituációban-, ezért Arany nem tud róluk, nem maradt fent a legendájuk. De az is lehet, hogy minden bárd meghalt, kivéve az az ötszázegyedik, aki a poszthoz hasonlóan gondolkodott. És mondta, hogy “éljen..” de csak azért, hogy életben hagyják, aztán titokban leírta az összes walesi dalt, amit ismert, és elásta a kertben. A walesiek állítólag majdnem elfelejtették az eredeti (kelta) nyelvüket a nagy angolosodásban, és a XX. században élesztették újjá, ma iskolákban tanítják külön órán, tévé – rádió műsorokat csinálnak walesiül, komoly mozgalmakkal igyekeznek életben tartani. Lehet, hogy megtalálták az ötszázegyedik bárd elásott könyvét, és abból tudták rekonstruálni az írott nyelvet. Tehát végülis az az ötszázegyedik bárd, -papíron gyáva áruló-, történelmileg fontosabb szerepet töltött be, mint az 500, aki “dalolva ment lángsírba”.
    Sztálin leginkább Grúziában menő, mert ottani születésű, és nekik nem sok világhírű “hősük” van. Ukrajnában viszont a legvéresebb szörny, aki valaha is arra járt, a harmincas évekbeli nagy éhinséget is neki tulajdonítják személyesen.
    Napóleon több afrikai országban rabszolgatartó tömeggyilkos.

    Nem szineztem át az fb profilomat (sosem cseréltem még le), nem is számoltam meg, hogy hány ismerősöm szinezte át, aki viszont elkezdte “bezzegelve” sorolni az idei terror híreket a világból vagy a történelmi sérelmeit (Trianon, basszus: miért gondolják, hogy csak Clemenceau ükunokái járnak metálkoncertre Párizsban??), azoknak simán letiltottam az idővonalát. Most, én, ezt, nem…
    Nem küzdök a facebbokon, inkább kiírom magamból máshol. Ha nem kattanok be, már az is egy eredmény. Az utóbbi időkben rengetegszer hallottam, hogy az én “valóságom torz”, “bennem van a káosz”, legyen szó párkapcsolati problémáról, a francia közoktatást érintő kritikáimról, “nemzetközi helyzetről”, szar környékről, vagy arról, hogy bunkó volt-e velem a gyógytornász. Már kezdtem elhinni, hogy mindez csak bennem van. És mégsem? Riasztó, bizonytalan az egész. Mi lesz még, meddig lesz, hányszor, mikor?
    Két évig dolgoztam a 10. kerületben, ismerem ezeket az utcákat. Szerintem kávézókban is ültem már ott, amikor még “életszagúbbak” voltak a hétköznapjaim. Lett volna múlt vasárnap egy programunk is arrafelé, persze lefújtuk, de most vasárnap mégis megcsináljuk, azért is, nagy bennünk a dac, 9. hónapos terhesen fogok ott “protestálni”. Ma újból péntek este van, ha holnap reggel nem kelek horror hírekre, már félgyőzelem. Ezen a héten kb. kétszer voltam kint az utcán, a gyerek beteg volt, oviba sem kellett vinni. Múlt pénteken nem bírtam aludni, a net előtt ültem lefagyva, minden kattintásra nőtt a halottak száma, még nem tudtam, ismerek-e valakit. Hajnali 4-kor beültem egy kád forró vízbe egy Radnóti kötettel. Reggel aztán beírtam az fb-re az egyik razglednicát:
    “Kilenc kilométerre innen égnek
    a kazlak és a házak,
    s a rétek szélein megülve némán
    riadt pórok pipáznak.

    Itt még vizet fodroz a tóra lépő
    apró pásztorleány
    s felhőt iszik a vízre ráhajolva
    a fodros birkanyáj.”
    Ezzel akartam üzenni az ismerőseimnek, hogy élek (jól nem vagyok, de előtte sem voltam, ezután meg mégannyira sem leszek), de a facebook felajánlott egy kattintást, hogy jelezzem, biztonságban vagyok. Egyébként nem érzem magam biztonságban. De itt most nem engem kell sajnálni.

    • Nem, a vers világa (és az alapul szolgáló monda szerint) szerint minden velszi bárd ellenállt, és mind a halálba masírozott, mert ilyenek a velsziek, nem hagyják magukat. Ez a lényeg, nem a valóság.

      “Arany nem tud róluk” A balladaírás nem oknyomozás, történetírás, ez egy megteremtett, poétikai-eszmei világ. Ami itt érdekes: inkább a négyszázkilencvenkettedik bárd, hogy “ő” ott (fikcióról beszélünk) nem dicsőíthetett, nem dönthetett önállóan, nyomás alatt volt saját hős társai, az eszme, a kisebbségi mártírság parancsa által. Ez az érdekes.

      És nem is azt méri Arany se, a ballada se, ki a fontosabb, ki a jelentősebb történetileg, és nem azt írja meg, akiről tud, hanem azt keresi, kiről lehet megindítót, hatásosat írni, és nyugodt szívvel múlthamisít és színez, természetesen, ha az szolgálja a mondandót.
      Nem tud róluk, mégis kell neki a mondandóhoz? Akkor megteremti őket. Buda halála sem úgy volt, Zalán futása sem… semmi köze a valósághoz, ettől is oly hamis néha. Ha épp nem zseniális. Aranynak pont nem az erkölcse, kiállása, ethosza a zseniális (olvassa el A honvéd özvegyét, akinek kételye volna), hanem a nyelve és poétikai ereje.

      De amúgy igen. A kompromisszumkész Deáktól is előrébb vannak a magyarok, mint Dugovics Titusztól, aki egyébként fiktív személy /nagyon szeretjük a halottakat, halálba rohanókat mi, magyarok), vagy akár a bátor forradalmár Petőfitől. De még Görgeytől is előrébb vagyunk, ha számít nekünk a véráldozat mennyisége és az “árvák panassza”, csak keserű ezt beismerni. És az eucsatlakozást gründoló Medgyessyvel és a sok névtelen háttérmunkással is, vagy a kétszintű és kompetenciaalapú érettségit kiharcoló Magyar Bálinttal főleg előrébb vagyunk, de még egy sima, csak helytálló onkológussal is, mint a hepciáskodó, kuruc, stadionépítő Orbánnal.

      Egész Oroszországban így része a szemléletnek a nagy “Sztalin”, nem csak Grúziában, onnan így néz ki a sztori, mondta legalábbis a félorosz ismerős.

      • Azt látom, hogy sokakról csak az idő deríti ki hogy mennyire sokra mentünk velük.
        Hosszútávon. Nem csak a saját hazájában nem lehet próféta valaki, de valahogy a saját korában sem.
        Nem?

        • Bár lenne egy párhuzamos valóság, ahol lehetne látni, hogy mi történt volna, ha…..Nem tudjuk. Miért, végül is pl. a szlovákok az osztrák-magyar monarchiában mint kis nemzetiség éldegéltek és lám, mostanra van saját országuk. Lehet, hogy azért mi sem pusztultunk volna ki, ha nincs kiegyezés. Lehet, hogy az első világháborúban a jó oldalon állhattunk volna, és nem a mi területünket csonkítják meg. Ha a volna ott nem volna….

          • Tök érdekes ez a cseh-szlovák dolog, nemrég lektoráltam egy hosszú, alapos Trianon-könyvet, ők nagyon sokat profitáltak Benes vezetésével abból, hogy nekünk kedvezőtlenek voltak a béketárgyalások, és ebben egészen tudatosak és célratörőek voltak. Jó lett volna egy hasonló kaliberű, magyar, szenvedélyesen érdekvédő államférfi. Volt itt minden, Habsburg-örökös visszatért, megkoronáztatta magát, az nagyon veszélyes lett volna, a monarchia-restauráció. Mennyi mindent nem tanultam én meg gimiben erről. Most mondjuk már érdekel is.

          • Igen, én is ilyesmikre gondolok. Meg mindenre amit most szidunk, amiért haragszunk, és folyton a csúf jövőt vizionáljuk.
            Meg olyasmikre is amik most jó döntésnek tűnnek. 🙂

  9. Beteg vagyok attól, hogy a mai iskolai irodalomoktatás még mindig a reformkort nyomja, amikor (nagyon színvonalas művek) azzal az ideológiával készültek, hogy a nyelven alapuló nemzeti függetlenséget népszerűsítsék. Hogy csak akkor lehetünk boldogok, mi, x-ül beszélők, ha körbekerítünk magunknak egy darab földet, melynek x-ország a neve. A huszadik század megmutatta, hova vezet ez, lásd Jugoszlávia. Nem lehet minden nyelv alá egy saját országot rakni. Sokkal üdvösebb lenne arra okítani, hogyan lehet egy soknemzetiségű országban békésen, kompromisszumokat kötve együtt élni, ahol a jogaim nemcsak akkor vannak biztosítva, ha a többségi nemzethez tartozom.ahol a kisebbségre is süt a nap.
    Nemrég elővettem újra A kőszívű ember fiait. Nem bírtam. Nem is a csak latin szavakból álló mondatok miatt, hanem mert kilógott az ideológiai lóláb, hogy az lesz a jó fiú, aki a magyar hazáért küzd.
    Iskolai magyarórán egy tízéves közli: a haza az, amiért boldogan halok meg.
    Mi van??? Nato, EU, globalizáció, kivel szemben?

    A blogod meg a saját nappalid, ahol ízletes vacsorát szolgálsz fel a vendégeknek, és nem kell eltűrnöd, ha téged ott sérteget az, akinek ingyen adsz (virtuális) eledelt.

      • “olyan, mint ha megfizetnél valakit, plusz áfa, hogy minden év november 2-án vigyen ki a nagypapád sírjára egy elektromos mécsest”
        :D:D
        igen,hagyják rám,hogy mit gondoljak.

      • Idézet egy nagy tanáromtól: térben, időben, rokonsági fokban diszkontálunk.
        A szolidaritásunkat is hozzánk hasonló helyzetű emberek tragédiája váltja ki. Lásd a “white missing woman” szindrómát.

      • Mégis mi lenne bátor, innovatív meglepő reakció egy ilyen eseményre?
        Vagy kilométeres távolságban mérjük le, ki siránkozhat és ki nem? (Én benne vagyok, bár nem a fc-n élem ki a fájdalmamat.)
        Tényleg az a lényeg, hogy ismét kielemezzük a “fehér európai gőgöt”? Még el sem temették ezeket az embereket. Ha európai öl európait, az is ledöbbentő (Norvégia), meg ha feketék gyilkolnak le fekete egyetemistákat (Kenya, – én arról is megemlékeztem az fb-n, nem azért, mert hős vagyok, hanem mert megérintett), de ami messzebb van, az más kontextusba kerül.
        Igen, van “hasonlósági” alapon történő szolidaritás is. A péntek esti bulik nagyrészt Budapesten is úgy néznek ki, mint Párizsban, az emberek koncertekre, bárokba járnak, könnyebben tudnak azonosulni azzal a rémképpel, hogy egyszer csak buli közben legéppisztolyoz valaki homályos spirituális indokból.

        (Mindegy, lehet, hogy nem kéne nekem most itt kommentelnem, mert csak befeszülés lesz. Majd elmúlik ez is, vagy nem, a blogod alapvetően másról szól, tudom. Én most a túlélésre játszom, nem tudok társadalmi jelenségeket, “médiabirkulást” elemezni. De kicsit érzéketlenek tartom ezt. Az átszinezés hiányát én senkinek sem rónám fel. Az átszinezők cikizése viszont egy kicsit sok.)

        • Nem is annyira bátor vagy innovatív, amiről én beszélek (=csak azt írtam, hogy a trikolór nem az). Inkább: értelmes, nem üres.
          Hallgatni, esetleg. Gondolkodni, olvasni. nem kell mindig akciózni, ne itt törjön már ki az okossági-önmegvalósítási kényszer. tragédia ürügyén.
          Nem ez a sok üres teátrális gesztus. Bírni nyugton maradni. Nem ott tolongani.
          Nekem alapélményem, hogy emberek, akik azt állítják magukról, hogy nagyon együttérzőek, ott tülekednek a rendőrségi szalagnál, és nem hagyják dolgozni a mentőket, mások meg a halálhírt taglalják, csakazértis, mert ők mennyire szerették, találgatják, mi történt, amikor pedig a család hangsúlyosan kérte, hogy nyugi legyen és hagyják őket. Nem tudom, nem érzik ízléstelennek?

          Közelítő programok szervezése más etnikumú gyerekeknek. Toleranciára nevelés. Ismeretterjesztés a valódi európai értékekről, a valódi iszlámról, a terror valódi hátteréről.
          Okokat keresni, okos elemzést írni lelopott gondolatok, hatásvadászat nélkül, önkritikusan.
          Zongorázni a romok között. (Már megvolt, nem ér.)
          Kedvesebbnek lenni az idegesítő szomszéd nénivel, és még egyszer kivinni a kutyát éjjel.
          Nem kiüresíteni az önmegvalósítást, nem ürügyként használni tragédiákat és az elnyomást (Gumiszoba), sem a rákot (olyanok, akik befutottak, bestsellert írtak abból, hogy rákosak).
          Én legalábbis ezektől önkéntelenül távol maradok, és ami önkéntelen, ún. gyomortáji nyüszögés, az mindig megvizsgálandó és tanulságos.
          Nem elemeztem ki a fehér európai gőgöt. Semmit nem írtam arról, ami történt, a facebookos trikolórról írtam. Az instant gyászt nem szeretem. Az igazi gyász nagyon máshol van, lásd elektromosmécses-hasonlat.
          Te feszülsz be. Légyszi, ne bánts, nem szolgáltam rá, és minél kevésbé fogalmazz támadóan itt. Senki nem vont kérdőre, hogy megemlékeztél-e Kenyáról.
          Nem cikiztem senkit.

          • (Nincs köze a bejegyzéshez, elnézést. Semotáról én ezt most olvasom először, szerte a neten csak a halálhírt lehet megtalálni, az okát nem. Nem tudom miért nem írja le senki, mindenki mást gondol erről, kérlek fontold meg, hogy jó-e ha itt kiírod.)

        • “Mindegy”
          Nem mindegy, mindig ugyanazt csinálod, felülvizsgálod magad, de aztán folytatod. Mint a bántalmazók, akik mindig bocsánatot kérnek, aztán…
          “Én most a túlélésre játszom, nem tudok társadalmi jelenségeket, “médiabirkulást” elemezni.” Nem is kell, nem várja senki (te nem a blogger vagy, maradhatsz csöndben is), de ne is célozgass. Ne tegyél javaslatokat, hogy mit kéne tennem, én átgondoltam a magamét, neked meg más a véleményed. Engem az nem zavar.
          Ne húzd ennyire magadra, amit írok. Túlságosan tekintélyszemélynek tettél meg, nem?

      • Igen. Az sem véletlen, hogy már írnak a párizsi és brüsszeli muszlim nyomornegyedekről, ha tetszik gettókról a liberális/tárgyilagosnak mondott sajtóban is. Már olvasnunk kell, hogy nem integrálódank, ott radikalizálódnak. És ezt a befogadó európa (mint eszmény) nézi 30 éve és nem tett semmit. Talán nem is akart.

  10. Átszínezem a profilomat, és máris tettem valamit. Gyorsan megmutatom a világnak miben hiszek, nehogy gondolkodni kelljen rajta. Gyerekes önkifejezés, egy önkifejezésre alkalmatlan közegben, ahol mindenki mást akar kifejezni, mint ami önmaga. Ha azt akarnám kifejezni a közösségi médián keresztül, aki valójában vagyok, akkor egy barátom sem lenne, mert alapvetően a barátkozás eme 21. századi formája nélkülöz minden érzelmet, érzelmek nélkül meg nehezen lehetne a kapcsolódás ezer formáját elképzelni.
    Nem a nyilvános wc-ben vallok szerelmet, nem az összeokádott aluljáróban mondom el a barátomnak, hogy nélküle már felkötöttem volna magam, hacsak persze ott rám nem jön. De csak ezért nem megyek vele oda. A cuki gyerekem, szexi combom és a csodás összenézős szerelmesfotónk mellett kettővel valaki szidja a viktort, valaki el szeretne adni 2 rohadt drága jegyet a Játékkészítőre, páran kiakadnak valami molesztálós ügyön, megint mások meg lemennek Semjén Zsoltba. Nem akarom látni a szomszédom MLM vállalkozását, nem nyomom a lájkot a cuki kutyás képre, és mindig kb ugyanazzal az öt ismerősömmel beszélek fb-on is, akikkel telefonon is szoktam.
    Semmi másra nem használom, csak információszerzésre (események, cikkek, hírek, kell két jegy a valakinek a játékkészítőre stb.)

    És bár sosem tudtam nyomon követni teljesen az itteni dolgokat, nem kérek jelszót sem, mert nekem már az is kicsit túl sok bevonódás egy összeszokott közösségbe, amiben én hol vagyok hol nem, azt mindig levágtam, hogy nagyon sok a feszkó néha itt. Sajnos nincs ezen mit csodálkozni, a mai netes médiakultúra ezt engedi, meg lehet nézni egy indexes blogbejegyzést. Nekik tök mindegy, hogy az audiról, vagy az éhezők viadaláról írnak, valami olyan mélységes gyűlöltettel teszik ezt, hogy az egyszerű mezei olvasótól egyáltalán nem meglepő, hogy nem érzi a határokat. Folyamatosan uszító, hitelrontó, gyalázkodó, bután megírt tartalommal van körülvéve. És ezt próbálja utánozni, ez neki az alapállás.
    Amúgy kávéra meghívnálak, mert én egyre jobban bírlak. Nem paypalozom. Úgy is lehet?

    • Úgy is. Köszönöm.

      Írok neked, és azt kérem, mégis olvasd el az utóbbi kettőt. Nem azért jelszavas, mert van egy zárt kör, vagy hogy az áskálódó ne olvashassa, hanem mert nem akarok megszégyeníteni valakit, nem akarom, hogy még jobban utáljon, de el akarom mondani a sztorit, mert fontos és rendszerszintű.

      Köszönöm, hogy bírsz, nagy út volt ez, nekem is.

      “A cuki gyerekem, szexi combom és a csodás összenézős szerelmesfotónk mellett kettővel valaki szidja a viktort, valaki el szeretne adni 2 rohadt drága jegyet a Játékkészítőre, páran kiakadnak valami molesztálós ügyön, megint mások meg lemennek Semjén Zsoltba.” Igen, nagyon találó. Ezért van az, hogy nem nézek üzenőfalat (kezdőlapot), csak a saját idővonalamat, és 5-10 ember idővonalát alkalmanként, akik érdekelnek. Vagy ha akarok valakitől, akivel nem napi a kapcsolat, valamit, és írnék neki, akkor is megnézem: itthon van-e, még nem szült-e, mik foglalkoztatják.

      Az az ömlesztett random sorozat, az általad jellemzett mix tényleg örkényi tud lenni, örülne a maestro nagyon az anyagnak… (Egy magyar író dedikációi…)

  11. En sem irok es festem magam ilyen olyanra facen. Most azon ragodom 1-2 napja hogy egy izraeli tavoli ismerost halalra sebzett egy kessel hadonaszo terrorista. Szornyu erzes es nem tudom mit kezdjek vele. Es nem merek bemenni a belvarosba, mert mi van ha..

  12. Az, hogy a kommetelok mit latnak bele a kepeidbe, mit gondolak az irasaid moge, az csakis roluk szol. Szamomra nagy dilemma volt anno, hogy letiltsak-e minden kommentet, vagy csak szurjek, mint Te. Mert ha letiltod, akkor a sok- sok jo gondolatot, ertelmes velemenyt is letiltod, nem csak az idiotakat. Viszont igy (bar a nagykozonseg nem latja), hozzad eljut a basztatas. Es nyilvan ez a celja a gonoszkodoknak, hogy NEKED fajjon… Ha Teged lenezhetnek, fikazhatnak, akkor attol ok jobbnak erezhetik magukat ( nem veletlenul nepszeruek a gyozike meg monika showk. A frusztralt ember meg tudja nyugtatni magat, hogy o ennel okosabb, jobb, ergo o csinalja jol. Mivel nincs az eleteben valodi sikerelmenye, masok lekicsinyitesevel eri ezt el)

    • A basztatás, idegenkedés, unalomból kötözködés törvényszerű, ez az ára annak, hogy figyelmet kelt a blog. És nem fáj, az ellenvélemény se fáj, a kötözködés meg nem nagyon érdekel. Ezért kellenek a célzottabb módszerek, idenyomni, hogy fájjon. A sima “nekem más a véleményem”, “látszik, hogy sérült vagy, azért írsz ilyeneket” stb-ket meg kell tanulni kezelni, elviselni, meg is tanultam, és képes vagyok vállat vonni: te így gondolod, le is írhatod, ha meg arra használod a blogom, hogy ott gyengíts, járass le, akkor kiszedem úgyis. De ennek a beteg, ártani akaró, fogcsikorgatóan irigy, lenyomni akaró jellege és ennek a konkrét személynek a kórképe ijesztő. Ide nyomni akkor szűnt meg, amikor az egyik kommentjét átírtam: “napi több órát tölötk a csakazolvassán, nagyon érdekel!” Virtuóz vagyok, mert amit acsarkodott, azt csak kiszedtem, betettem egy másik kommentjébe, és nem olvastam el egyiket sem. Nagyon fontos neki, hogy a tudomásomra hozza, belelógjon a gondolataimba, és persze lesi, hogyan reagálok.

  13. Hogy jó szándékú emberek miknek bedőlnek, és mennyire nem értik, amit olvasnak/csak a címet olvassák:

    “Kedves (feministaaktivista)!
    Nézd jól meg kérlek ennek a pasinak – leendő férjnek – a képét !
    Én úgy látom – tévedjek – hogy ez beteges, a tekintete szadizmust áraszt felém. Kíváncsi lennék, mi lett a kislánnyal.”

    http://www.csaladinet.hu/hirek/szabadido/hirek_erdekessegek/20876/quot_a_nevem_thea_es_12_eves_vagyok_egy_honap_mulva_ferjhez_megyek_quot#

    Egy kampányról és egy színészről van szó. És a kislány nem véletlenül szőke, a férfi nem véletlenül szakállas.

    Nálam pl. a cím gyakran ironikus, és épp arra szolgál, hogy a szöveg leleplezze és ellenkezőjébe fordítsa. Így lett illusztráció a természetüknél fogva poligámok című írásom egy hűtlenséggel kapcsolatban magyarázkodó férfi kommentjében. Volt idő, amikor minden egyes ilyen félreértelmezésnél, mint jó tanár. szépen elmondtam, hogy pont nem, olvasd már el… de ítélni, hogy ezek simán sötétek, rossz suliba jártak, tényleg egyszerűbb, ma már nekem is.

  14. Sajnálom, ha inkább enyhén rosszul érint, de tetszik ez az írás.

    “Mindenki arcot mutat, igaziból senki sem olyan, légy erős.”

    Az jutott eszembe, hogy olyan ez, mint az előítélet: jó, hogy van, ha az ember tudja, hogy van, és az értékén kezeli. Miért legyek teljes valómban, nyitottan és önazonosan jelen az okmányirodában, nem lesz az jó senkinek se… a bajok legtöbbnyire ítélet és előítélet, arc és álarc összemosódásából, összekeveréséből lesznek.

  15. Tényleg így van. Boldog ember nem túr mások életében.
    Oda megy, ahol jól érzi magát.
    Vagy minimum valami miatt “megéri” oda menni.
    Úgy látszik sokaknak “megéri” ide jönni.

    Neked meg nem mindig “éri meg”, hogy ide jönnek “megpihenni” 🙂

    Jó hétvégét!

    Ui: Kora reggel ébredtem, jól kezdődik a napom – hosszú idő után jó pár bejegyzésed elolvastam, még 2012-ből is. Köszi.

      • Összevissza olvastam és látom, hogy 2012-es kommentek. Semmi ráció.
        Egyébként persze hogy nem érv…
        Mégis ezt teszik és ezt fogják tenni sokan. A szarkeverés is szelep.
        Ezer éve minden ugyanúgy működik. Mindig lesz önigazoló, meg mindenféle ember. Sajnos kellemetlen is.
        Elborzadtam amikor a verés és gyerek/feleség idomítást igazolták a neten (benne volt a 2012-es blogbejegyzésben) bizonyos “egyének”, nekem ilyenkor mégis rögtön az ugrik be, hogy: “úristen, ez az ember ezt komolyan gondolja.” Ezek az egyének (nincsenek kevesen) úgy lesznek kőkemény elnyomók és zsarnokok, hogy közben pozitív énképük van. És folyamatosan újratermelik a nyomort.

  16. És ugye míg elfogulatlanul elismerjük, hogy reálpolitikusként a hatalom megszerzése és megtartása, az ország státuszának erősítése lehet csak a cél, nem holmi etikus viselkedés (kooperáció? békés együtttélés? az mi az?), és kicsit párásabb szemmel azt is, hogy a hódító király a nagy király, a mi Mátyásunk, például (de ha nem volna Anjou, még Nagy Lajos is), Eduárd azért persze menjen a picsába, hogy hadd lássa, úgymond, mennyit ér a velszi tartomány.

  17. Engem egész jól békén hagytak, tapsoltak is, szerettek, de jó minden. Lehettem, amilyen akartam, mai szemmel zavaróan fontoskodó, nárcisztikus, alig-sportos, nem túl szép is, nem zavartam vele senkit.
    Aztán sikeres lettem.
    Akkor jött a sértődés, betámadás, követelőzés, mennyi mindent tettek értem, de csalódtak, legyek ilyen-olyan, régen bezzeg, illetve ők miért nem. Rúgtak belém nagyokat, hátha kikészítenek. Rágalmaztak vidáman, kicsit sem érezve cikinek, hogy pár hónappal korábban itt lelkesedtek, nem volt semmi problémájuk, velem sem beszéltek, semmi konflikt vagy jogos elvárásuk nem lehetett, csak ugye figyelgettek, és az se tűnt fel nekik, hogy módszeresen és milyen érdek mentén hergelik őket.
    Az itt említett gyűlöletroham előzménye az volt, hogy egy félprofi fotósorozat, a zöld pólós, flexbeli képek kikerültek, rajtuk szálkás test, életöröm, akrobatika, és azt már nem lehetett elviselni.
    De amúgy előtte is némán, folyamatosan figyelt az áskálódó, aki több tucat néven támadott, nyomott, mindig ugyanazokkal a fordulatokkal.
    Egy korábbi roham előzménye az, hogy írtam az életmódváltásom részleteiről, és kiraktam néhány fotót az átalakult testemről. Dőlt az agresszió.
    Később az InBody testösszetétel-elemzés miatt esett nekem: meghamisítottam.
    Ő átlát rajtam, hazudok, feljavítok, nem is igaz stb. 🙂
    Fáj a valóság. Fáj a saját lemaradtságuk…

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s