leckék szeretésből 8.: a szabadság

Az egész sorozat, a leckék azoknak való, akik legfeljebb félnek egymástól, a sérülés veszélyétől, legfeljebb csak nem értik a másikat, mert nem látják őt önmaguktól. Akik nem tanultak meg jól szeretni, akiknek magukkal kapcsolatban van sok szorongásuk, akiknek kommunikációs a problémájuk – de azért komoly szeretés van, és nagy, lelkes igen mondódik a másikra, ami azt jelenti, hogy nem mondódik mindenki másra, és jövőérzés van.

Az elmúlt szerelmen-izgalmon, a szerepekbe fulladt létezésen, a választott boldogtalanságon, a másvalakire mondott igenen nem segít, amit írok. Bővebben…

leckék szeretésből 7.: beszéljünk a szexről most már

felnőtt tartalom

Bővebben…

leckék szeretésből 6.: túlvállalás

Lehet, hogy veletek ez van?

Amiért még sokan fuldokolnak egyébként jól induló kapcsolataikban: az eltolódott arányok.

A helytállás (a továbbiakban: Meló) és a laza szeretés, közös egymásra nézős időtöltés (a továbbiakban: Intim Velnesz) aránya általában torz. Mihez képest? A fontosságukhoz képest. Bővebben…

leckék szeretésből 5.: őszinteség

Hát ez nehéz.

Arról már írtam, hogy a Nagy Őszinteség (őszintéskedés) nem biztos, hogy jót tesz a kapcsolatnak. Bővebben…

leckék szeretésből 4.: hogyan maradj méltó?

Ismét megjegyzem: randizós, kezdődő, nagy elköteleződés nélküli kapcsolatokról van szó. A felelősségvállalással járó helyzetekben alig használhatóak ezek a posztok. Például gyerekszületés, kisgyerekes lét, beteg házastárs ápolása. Abban benne van szükségképpen nagy adag szívás. Nem fecsegnék nekik méltóságról.

Most mesélek magamról, aki egy egészen váratlan fordulat után vagyok olyanban, amiről nem hittem volna, hogy valaha leszek.

Én nagyon szeretek, alább nem adom. Bővebben…

leckék szeretésből 3.: a hiedelmek

Kicsit hirtelen kezdtem el ezt a sorozatot: mindenféle állítások és kérdések vannak már, miközben nem tudom, az olvasóimmal mi a közös nevező, ők meg nem tudják, én honnan beszélek. Ez itt afféle előszó, az alapja annak, amiről minden részben írok, valójában az első rész elé való. De felőlem legyen ez a harmadik rész, nem fontos.

Olvasom a Quorát (nem csak a Mediumot!), egészen fantasztikus a párkapcsolat-témában, ahogy sértett emberek a hiedelmek könnyű, puha ölében vádaskodnak, keresik a szimpátiát, és a mondataikból kirajzolódik, hogy szerintük nekik egyáltalán nem kell önreflektívnek lenni, ők jók úgy, ahogy vannak, csak attól, hogy ők nem csaltak, vagy mert ők azok, akik segítségre szorulnak. A szeretés az ő kiszolgálásukat jelenti, és egy “normális” párkapcsolatban őket nem “árulja el” senki. Mindez nem valami ideális állapot ám, hanem jár. Aki csal, nincs jelen, elhagy, az gonosz és/vagy beteg.

Előkerült a napokban egy régi levelezésem egy nővel. 2014 májusának legelején vagyunk: a szerelmem kijelenti, hogy egyrészt ő érett, megfontolt ember, komolyan gondolja, éspedig: velem akar élni. Azonnal borított otthon, bár én azt kértem, várjon két hónapot, és akkor tárgyaljuk ezt újra. Ha még akkor is velem akar élni, és még akkor is eléggé szeretjük egymást, akkor beszéljük meg majd azon a nyári napon, okosan és nyugodtan, hogy mik lennének ennek a váltásnak a körülményei, feltételei, módja. Én nem voltam biztos az egészben, hogy akarom-e ezt, jó-e így, nekem túl hirtelen volt ez a nagy hév, hiszen a kapcsolatunk nem így indult.

Levelezőpartnerem azt javasolta, hogy bírjam rá a férfiút, hogy mielőbb lépjen, “addig nuku nuninéni”. Ez volna az én hatalmam, tárgyalási pozícióm tehát.

Döbbenten ültem. Ez (a szexmegtagadás, ha valaki nem értette) kinek volna nagyobb büntetés? Hiszen én ettől a férfitól eredetileg (és végig) nem borítást, váltást, “komoly” kapcsolatot, hanem érzelemmel övezett szexet akartam. És akkor pont az ne legyen? Velem mi lesz?

“Szexszel nem zsarolok, ne haragudj, ez undorító”, ezt írtam végül, csodálkozva, hogy van, akinek ez nem alap. Könnyű, örömteli szeretést akartam, nem feszültséget, drámát, felelősséget. (És persze rajtam csattant minden, rám kentek mindent később, az egész életük poklát, a jeles család, a javaslatot tevő nő és maga a férfiú is.)

Ha igazán akarsz szeretni, tudni, mi történik veled, és élvezni; érzelmileg és szexuálisan teljes életet szeretnél élni, akkor szabadulj fel a beléd nevelt, korlátozó normák és manipulatív húzások alól. Tudj róluk és mondj rájuk nemet. Koncentrálj az adott és kapott örömre. Ne tedd a kapcsolatodat a másik fél számára hisztis feladatlistává, és te se hagyd magad használni. Válj önmagaddá mint te és mint kapcsolati lény, és figyelj a másikra. Ez egy döntés, felismerések sora, aztán sok munka, és a végén szabadság.

Hamis hiedelmek például:

Az alkalmi és a komoly kapcsolat lényegileg különbözik, előbbi rossz, utóbbi jó; magát valamire tartó nő ifjúsága természetes vétkei és pláne válás után az utóbbit keresi és csak ezzel éri be. – A valóság: akinek csak a “komoly” kapcsolat a jó, az fél az élettől, esetleg tahó férfiakkal ismerkedik és/vagy nem élvezi a szexet. Igazából csak örömdús és örömtelen kapcsolat van, minden műfajban és elköteleződési szinten, és minden szinten csak az örömkapcsolatnak van értelme. Nem kéne ilyen sok hamis reménnyel lenni a partnereink iránt, behálózni, megszerezni, háziasítani, megtartani akarni, világnak felmutatni őket.

Minden kapcsolatnak iránya van. A komoly kapcsolat tart valahova: egyre többet vannak együtt, aztán együtt élnek, mindent megosztanak, családot alapítanak. A keret és lényeg az együttélés, közös teherviselés. – Nem, nem feltétlenül lehet vagy kell együtt élni, és ez nem is tesztel semmit, általában csak elrontja, fullasztóvá teszi két autonóm ember kapcsolatát.

Aki nem köteleződik el (telepszik le), nem elérhető mindig mindenben, az csak szexet akar, használja a másikat. – Nyugodtan lehet önös, a szex vele ramaty, csak meglegyen a papír, és ott héderezzen a nappaliban!

A férfiak jobban akarnak szexet, mint a nők, sőt, ők csak szexet akarnak, mindig mással, mindig készen állnak rá, nekik ez könnyen megy. – Ez a pornó hatása. Sok nő nagyon akar szexet, poligám módon is, minden tiltás ellenére, és számos férfinak nem olyan érdekes ez az egész, nem kér belőle, nem szereti, élvezi igazán. Vagy nagyon is, de csak egyetlen nővel.

A szexuális hajlandóság árucikk: ha nőként nincs is kedvem, de megteszem, akkor előnyhöz jutok. Okosan kell adagolni, lehet vele zsarolni. Egy kicsit kéretni kell magadat “előtte”. – Ez a viselkedés, a férfilihegés és a női-fapina magakelletés szedi talán a legtöbb áldozatot. Aki jót akar, nem teszi fő jóvá a szexet, mert akkor felkínálja magát a visszaélésnek. Ne hagyd magad kihasználni! Ha nő vagy, és “okosan adagolod” a szexet, az csak úgy lehetséges, ha te kívül tudsz maradni rajta, hideg fejjel, vagyis te nem akarod, élvezed igazán. De akkor semmit nem kéne azzal az emberrel. Hűs barátság esetleg. Kihűlt emberrel se kéne szexelni megszokásból, nem jó. Ugyanezt gondolom a feminista “addig nem lesz szex és nem szülünk” fenyegetésekről, ez borzalmas. Aki képes erre, az nem tudja, milyen a boldog szex, és nem értem, miért csinálta. Amiért érdemes egy kapcsolattal melózni, az a reszkető vágy

“Pedig annyiszor elmondtam neki, és mégse csinálja.” – A sok magyarázat fojtogató elvárássá nő. Azt klérded, miért csinálja ezt a csakazértsemet? Mert ez az ő szabadsága. Így tudja kifejezni, hogy ő egy külön, másik ember, nem engedelmes. Kicsit gyerekes ez, nagyon szomorú. Nem itt kéne tartania, de neked sem. Vívj inkább magadnak hasonló darab szabadságot, legyél te is csínytevő, mint hogy sóhajtozó napközis tanítónőként újra meg újra elmondod ugyanazt.

Milyen ember már az, aki cserbenhagyja a párját, amikor az bajban van? – Ember-ember. Az önfeláldozásnak vannak határai, korlátja, az esküszöveg döbbenetesen életidegen. Nagyon nehéz másvalaki terhét cipelni, ráadásul elvárásra és nem saját döntésből. Érthető, ha holtfáradt, kizsigerelt emberek arra vágynak, hogy szeressék őket. Örömre, felelőtlenségre, lazulásra.

Házasság: együtt kell maradni mindenképp. – Ha nem jó, akkor nem szabad benne maradni, mert elromlasz.

A gyerek(ek) miatt kell együttmaradni. – Nem, miattuk sem. Nem igaz ugyan, hogy nekik is jobb úgy (a válás után), de tönkre az acsarkodástól és a huzivonitól mennek, akár együtt, akár külön élnek a szülők. A sorsszerű boldogság pedig olyasmi, amit az ember a gyerekeiért sem áldoz fel. Hát még a túlélés! Az életben maradás.

Ha teszed a dolgod, akkor a kapcsolat magától jó lesz, marad, nem romlik el. – Általában a nemi szerepek teljesülnek csak be a maguk maximálisan romboló hatásaival. Férfi alig van otthon, van szeretője, elmenős hobbija, a minimumot adja, néma, érzelmileg nem ad semmit. Nő mártír, szexuálisan hideg, korán öregszik, nem éli át, hogy szeretik, és nem érti, miért nem sikerült. A férfit ez nem is érdekli. Nő egy ideig beszélgetni, terápiázni akar, aztán azt sem. Elromlik jellemileg, és felnőtt gyerekeire is telepedő banya, gonosz anyós lesz.

A munka, a gyerek és anyád fontosabb, mint a partnered. – Nem. Egy kapcsolat akkor jó, ha lehetőleg mindenki békén (kettesben) hagyja a párt, és ezen felül még saját, külön felnőtt idejük is van magukra. Különben nincs hely jónak lenni.

Ha igazán szereted a partneredet, akkor magad elé helyezed. – Minden egészséges lelkű embernek önmaga a legfontosabb, ennél többet a másikért sem tehetsz; nem, ez nem nárcizmus. Kivétel ez alól a csecsemő és a kisgyerek, de már a kamasz sem. Aki nem helyezi magát mindenki más elé, vagyis nem vállal felelősséget a saját jóllétéért, az kiégetten, keserűen fogja zsarolni a szeretteit.

Mindent meg kell osztani a másikkal, őszintén, és minél többet együtt lenni. – Nemhogy nem kell vagy nem érdemes mindent megosztani, nem is szabad. Hagyd békén a másikat, tiszteld, hogy ő más, és vannak saját gondolatai, programjai, ami mellett, ha akar, veled akar lenni. Hogy ki mennyit akar, mennyi az elég, arról duzzogás nélkül egyeztessetek. Ha nem akar, akkor meg nem lesz veled, de ne elvárásra kelljen együtt lenni.

A féltékenység természetes, ha nagy a szerelem. – Egy kis szorongás igen, de a többi éretlen játszma. Ne alázd meg magad. Az érzés is zavaros mocsár, a nyomozgatás, telefonba nézegetés pedig megbocsáthatatlan.

A kísértés, a megcsalás válságjel, becstelenség. – Általában a harmadik felbukkanása logikus következmény, teljesen emberi húzás, amit legfeljebb a nők nem mernek meglépni. Vagy: a felek az elején sem szerették, kívánták komolyan egymást, pesrze, hogy pezsdítő lett az első szembejövő személyi edző. A jó közös élmény összetart, nem kell félteni a másikat. Kell viszont ápolni, értékelni. A szerelem amúgy magát magyarázza, vagy van, vagy nincs.

A lángolás elmúlik. – Az el, és akkor van a helyén erős szeretés, öröm, kiismert, bizalomteli másik, akivel jó lenni, és akit nem cserélnél el semmiért. A kiégettség és a másik unása, utálata nem a lángolás elmúlása, hanem durva kapcsolati válság (végjáték). Meddig húzod még?

Az új nő persze hogy izgalmasabb. – Nem persze. Elbasztátok.

A fiatal partner vonzóbb, előnyben van. – Aki rusnya, az fiatalon is rusnya. Rengetegen lépnek le idősebb nővel. A kifele élőknek lehet legfeljebb státusszimbólum a fiatal és szép nő. Van valami megható a fiatalságban, de a személyiség vonzerejét nem írja fölül semmi.

Párkapcsolatban kell élni. – Csak ha lesz, alakul igazi, erős, jó szeretés, és akkor sem kell, akkor is egy lehetőség.

Ha egyedül vagy, a társkereső alkalmas eszköz. – Ne csodálkozz, hogy jönnek a pofonok, meg a “milyenek a pasik” nyávogás. Mindenkinek van egy története valakiről, akinek összejött így a tartós kapcsolat, de ha nem szervesek, élet ihlette módon maguktól alakulóak a találkozásaid, akkor nem önmagadért fognak szeretni. Meg se igen tudnak, akarnak így ismerni, felszínes lesz.

A férfiak ghostolnak két randi után, milyen ember már az ilyen, pedig olyan jól indult. – Eltűnni udvariatlanság, de valószínűleg akadt neki jobb, és bár könnyen elhiszed magadról, te sem vagy annyira kivételes. Lehet, hogy csak te érezted, hogy jól indult. Nagyon sokan járnak a társkeresőre pusztán tetszést aratni, sok partnert kipróbálni és frusztrációt kiélni. Maradj távol ezektől. Ha belementél, ne csodálkozz annyira.

Szexelni kell (necesse est), és ha van rendszeres szex, az azt jelenti, hogy minden oké a kapcsolatban. – Csak a heves, spontán, szeretetdús, tartós vágytól jó a szex, és attól meg az élet. De annak az energiájával hegyeket el lehet hordani. Női ajzottság és orgazmus nélkül nincs jó szex.

Mindent meg kell beszélni.Nem. Néha jobb hallgatni, külön érlelni a dolgokat, leírni magadnak, vagy baráttal beszélni meg tapintatosan. Jobb elviselni az ismert, nem változó tulajdonságával a másikat, esetleg kitérni az elől a viselkedése elől, mint folyton szavakkal ostromolni.

Aki nem bírja tovább, és lelép, az elhagyja és elárulja a másikat. – Jaja, a kapcsolat fogság, nyilván. Lassan ölni ellenben oké…

A válás kudarc. – Az okos, pontos válás siker. Az együttmaradás a válásnál nagyobb kudarc lehet.

Szidni a paretnert, panaszkodni oké, hiszen hát milyen is. Végre kimondom. – Ha korrekt akarsz maradni, ne kiabáld bele a vádaskodást a nyilvánosságba.

A rendesember-mítosz: aki helytáll, annak erkölcsileg igaza van, további elvárások, igények vele kapcsolatban nem merülhetnek fel. – Ez a megcsaltak vádaskodási alapja, pedig csak gyávák voltak élni (rosszabb esetben ők nem buktak le). Lehet, hogy ez az ember rohadt unalmas, és egy mártír? A szorgalmas, rendes emberek nyomasztóak, az embernek kedve van rockerré válni és füvezni, ha meglátja őket.

Én tehát ezeket megvizsgáltam, meghaladtam vagy eleve undorodtam tőlük, és ez nem jelentett megkeseredést, sem azt, “hogy akkor én nem akarok semmilyen kapcsolatot”, inkább nyugalmat, megértést, melegséget, bölcsességet, énerőt. Állítom, hogy ezek után kezdődik az igazi nagy jó.

leckék szeretésből 2.: miért szólj?

Hogy mit tegyél szóvá a kapcsolatodban?

Sietsz változat:

Azt, ami fontos és ami releváns, és azt is kedvesen, józanul, építően, sose bántóan.

Többször hallgass. Nem ér annyit.

De ne ellenséges némasággal hallgass. Bővebben…

breaking new year

Azoknak, akik kissé lányregényes-szappanoperásan olvassák a blogot és környező szövegeit, vagy egyéb módon tanúi a Blogger Zajlásainak, szeretném azt a hatásvadász utóiratot leírni, hogy Bővebben…

leckék szeretésből 1.: van baj vagy nincs baj?

Ebben a sorozatban szeretni tanulunk. Itt írtam le, mire, kinek való és kinek nem, amikről írok.

Az az alaptétel, hogy azért vagy vele, mert jó vele. Mert szereted, és neked jó őt szeretni, lényegében. És ő is szeret, ezzel arányosan. Így van? Akkor nincs nagy baj. Bővebben…

leckék szeretésből

Bocsánat a technikai zavarért. Megírtam a négy részt, és összekeveredett a sok változat.

Ez a nulladik rész tehát.

A következő sorozatban szeretni és kapcsolatkezelni tanulunk. Négy téma ötlött fel eddig bennem, részben a saját tanulságaim, új felismeréseim.

Először is, a nulladik rész: kijelölése a felelősség körének. Amiről írok, azok a csak szokásosan egyenlőtlen kapcsolatok, az érzelmileg nehéz helyzetek, az elmélyülő kapcsolati válságok. Az össze nem illésről, a kommunikációs aknákról, a különböző értékrendről, stratégiákról, az érzelmi lustaságról írok. Tehát bántalmazó kapcsolatokon ezek a javaslatok nem fognak.

A bántalmazást fel kell ismerni és ha lehet, elmenekülni belőle. Nem mindig lehet, de ez nagyon szomorú történet. A bántalmazás magától nem oldódik meg, nem enyhül, csak olyan van, hogy a bántalmazó beteg vagy megöregszik, és akkor kevesebb hatalma vagy késztetése van. Bántalmazótól eljönni nem e blog hatásra fogsz (bár volt már ilyen, aki itt buzdult fel, de ne gondold, hogy ez elég, vagy hogy én ebben tudok komolyan segíteni). Innen információt, szemléletet vehetsz csak. Alapos szaksegítség, sok idő, erőforrás, a környezeted támogatása és aktív segítsége kell hozzá. A másik bonyolult összefüggés, hogy amikor simán egyenlőtlen kapcsolatból jönne el az a fél, aki megelégelte, a partnere gyakran ekkor lesz bántalmazó és megy túl minden józan határon, tesz olyanokat, teljesen lezüllve, amit soha nem hittél volna róla, “a gyerekei miatt” vagy mert “annyira szereti, nem akarja elveszíteni”. Hát még az, aki bántalmazó! Az ilyenekhez, a lakásból kizárástól a jogi packázáson át a gyerekrablásig gyakran netes helyekről, “én is így jártam” barátoktól, ádáz ügyvédektől, csoportokból kapják a nőgyűlölő ösztökélést és ötleteket.

A nem bántalmazó, józan, érett embert onnan tudod felismerni, hogy képes feladni a kapcsolatát, ha az nem működik, és akkor is, ha a másik állítja, hogy nem akarja már tovább, ebben az esetben nem erőlködik. Sőt, a kapcsolat feladására nagy cirkusz, hiszti nélkül, bosszúvágy, utánamászkálás nélkül, egyeztetve képes, és nem azt nézi elsősorban, mit szól a kertváros (próbáljuk meg újrának hazudva, hogy nem bírná elviselni, hogy a másiknak jobb legyen). Sokan hivatkoznak meggyőződésre (“mi nem válunk”), gyerekre, vallásra, miközben igényük, hogy gyötörjék a másikat. Ők nyomorult sorsrontók, ön- és mások sorsáé is.

Aki benne marad egy gyilkos, senkinek sem jó kapcsolatban, pedig amúgy lenne mozgástere, azzal nagy baj van. Az jó esetben elfelejtette, milyen a jó élet, milyen lehetne, vagy teljesen eltorzulva, hiedelmek foglyaként, a másikat birtokolva, uralva, gyötörve játszmázik, mert szüksége van erre. Aki eközben panaszkodni jár másokhoz, szövetségeseket keres (apám hajdan az anyósához és anyám nővéréhez járt, és nem hajították ki), az külön szégyellje magát. Van olyan is, aki a pokolban élve kiírja nyilvánosba, hogy de szép családi élet, felvonul vele, mutogatja. Ennél rosszabb nincs.

Aki bántalmazót szeret, aki ragaszkodik hozzá, annak ezzel kell mint problémával foglalkoznia, a tagadást feladnia és ezen a ragaszkodáson változtania. Nem az a téma ebben az esetben, hogy a másik milyen, miért olyan, és milyen legyen helyette. Ha valakit érdekek kötnek, mert gyerek, pénz, ház, betegség miatt csapdában rekedt, annál pedig végképp nem a kapcsolat minőségéről, a másik megváltoztatásáról vagy a boldogságról van szó, hanem csakis a túlélésről.

Tedd fel magadnak a kérdést: az én helyzetemben, ezzel a partnerrel mi a reális cél? Túlélés? Könnyebb hétköznapok? Nyugalom? Teljesség?

Már sokat írtam a bántalmazásról és a súlyosan romboló egyenlőtlenségről, és most a kapcsolatjobbítás a témám, azokhoz szólok, akiknek még érdemes. Azért is, mert erről van gondolatom, élményem. Nem kell semmit eltűrnöm, nem kell megalkudnom: az ujjongó boldogság az ambícióm, és ha nem jó nekem, kiszállhatok, mert nem köt semmi. És ez nem önzés. Nagyon szeretném, hogy általában ilyen egyszerű legyen: addig csinálom, amíg jó, ha nem jó, kiszállok, elköszönünk és nem sírva maradok ott. Nem várom meg, amíg elromlok, keserű és rossz fej leszek, magamat és a másikat nyúzom, az öröm helyett, amire szerződtünk. Fájdalom és feldolgozandó persze van, de mivel ez döntés, dráma nincs.

A bántalmazás az, amikor ismétlődően félsz, feszült vagy, nem mersz elmondani, megmutatni dolgokat. Amikor tartósan kicsinek, gyengének, elnyomottnak, letört szirmúnak érzi magát az egyik fél, és ez nem gyári, saját önértékelési defekt, hanem a másiktól jön. Mindenki jó szeretne lenni, jó fejjé, nagyvonalúvá, szerethetővé válni.

Persze van olyan, hogy ezek az össze nem illések, a csapdaérzet, őrlődések, krízis, kiégés, unalom, érzelmi elutasítottság és egyenlőtlen munkamegosztás a bántalmazás előzményei, hogy minde gond évek alatt olyanná teszi az egyik felet – vagy mindkettőt és így magát a kapcsolatot –, hogy arra beindul a bántalmazó szoftver, kivetkőzik magából, és elkezd nagyon keményen élni és visszaélni a hatalmával. Ez már veszélyes, és ebből nehéz elmenni.

Nagyon határozottan mondom, mert ezt sokszor kell: a játszmázó viselkedést, a nemszeretést, a bántalmazást nem betegség, kórkép megnyilvánulásának tartom, hanem az egyenlőtlenség, a nemi szerepek, zavaros értékrend miatt szükségszerű, szimptomatikus következménynek. Nem úgy van az, hogy van néhány beteg ember, akiket kiiktatunk, viszont a többiek, az “egészségesek” szépen vannak, jól szeretnek, örömtelien, “normálisan” élnek ebben a nagyszerű világban, hanem akárhová nézel, mindenütt boldogtalan, torz működésű, fura dolgokat állító, haragvó, amúgy normális embereket látsz. De persze nem mondom, hogy “ez az élet, mindenki így van vele”, nem kell torznak és keserűnek lenni. Van, lehet egy jobb élet, én élem is. Az a furcsa, hogy a nemrég egészségesek, az egymást választók, egymást szeretők furcsán gyakran kezdik rá, hogy a másik beteg és vele van a baj.

Pedig nagyon más gázosan viselkedni egy krízisben, bántani a másikat, mint valóban mentális betegnek lenni, és már többször írtam arról, itt, itt, itt és itt, hogy ez veszélyes játék, csakis a vádaskodó érdekeit (önfelmentését, szimpátiavadászatát) szolgálja. Ezért élesen elválasztom a mondandómat azokétól, akik zsebdiagnosztizálnak, előkapják, hogy pszichopata, nárcisztikus, borderline. Természetesen sok sérült, mentális beteg ember van, de a címkék ettől még nem használhatók bármire. Egy: a mentális betegségek sokkal ritkábbak, mint a nehéz kapcsolatok vagy a bántalmazás, mégis lassan mindenki, akinek baja van, lebetegezi a társát. Kettő: beteg embereket nem stigmatizálunk, ez soha nem lehet cél, de mellékhatás sem. Aki valóban beteg, azt nem bántjuk, aki nem az, csak mondjuk seggfej vagy nem érdekeink szerint cselekszik, arra meg ne dobáljunk bosszúból ilyen szavakat, és ne deklaráljuk nagy diadalmasan, hogy de mi meg a beteg áldozatai és egészségesek-jók-helyesek vagyunk, mert előfordulhat, hogy ez nem igaz. Három: a betegség kimondása, hangoztatása nem a mi dolgunk, szigorúan személyes és irgalommal kezelendő, még akkor sem jó ezzel előállni, ha az illetőnek valóban van diagnózisa. A sértett és mások előtt csakis áldozatként feltűnni kívánó, az ártatlanság és az együttérzés vigaszára apelláló nőknek a diagnózisok hangoztatása csak érdeke, de nem kompetenciája. Tehát jól jön, érthető, emellett rendkívül divatos is, de ne csináld. Minimum tudatlanság, de inkább manipulatív, tisztességtelen, aljas húzás a partnerről ilyeneket mondogatni, terjeszteni, nyilvános helyekre kiírni.

A sorozatban tehát azokról a partnerekről lesz szó, akik még menthetőek. Akiket még szeretünk, akikkel lenni akarunk, akivel még valamennyire működünk és nem hűltünk ki egészen, de a viselkedésük néha érthetetlen, néha fáj, néha hiányos. Arról fogok írni, hogyan légy önmagad, találj örömöt, hogyan ne sérülj és hogyan képviseld az érdekeidet, miközben tisztességes maradsz. Anélkül, hogy odáig aljasodnál, hogy élvezettel bántod a másikat.

Az egyik rész jelszavas lesz. Jelszót (amit az elmúlt fél évben adtam) most keress elő, vagy kérj, mert egyszerre sok kérést nem tudok kezelni.

2020 jön

Olimpiai év, szökőév! És új évtized.

Mostanában az van, hogy ahogy futok és számolok (nem futok sokat, de amikor, és ugye, a lépéseimet számolom, már sokszor írtam erről), a 2020-nál megakadok, mert ezek a számok ekkor még évek a fejemben, és 2020 jön most, nevezetes pillanat, koncentrálok nagyon. De nincs erre idő, máris 2030 van, és akkor azt gondolom, jaj, mi lesz akkor, 2030-ban, miféle világ (közben továbbra is futok, kutyát fegyelmezek, a számok is pörögnek), addigra minden gyerekem felnőtt, sőt… én meg milyen leszek, hol leszek akkor… 54 éves leszek, az nagyon sok? Agg, megtört, reményvesztett, beteg? Magam is a gyerekeim szemére hányok mindenfélét unalmamban, és az erőltetett összejárásokban meg az unokáért való nyaggatásban teljesedem ki? Látok-e még? Ez nagy parám, a jó látás (erős, de nem romló állapotú rövidlátóként).

És a világ? Háború, árvíz, fajkihalás, járványok, túltesznek a legrosszabb scifi-disztópiákon is? Ránk dől a ház, nem lehet majd vajat kapni? Megtalálom-e addigra a narancsárga üvegű napszemüvegem? Bővebben…

családi élet

Hú, most nagy nyugalom van. Csak szeretet, csak biztonságos terep – esély nincs ütközésre, kellemetlenségre, fájdalomra, idegenségre. Mert ez a békesség ünnepe. És nem hagyom magam többé.

Ismerőseim ellenben, a hagyomány szerint, aknamezőre indultak.

Ott aztán látnak mindenfélét.

Hogyan kell bő ötvenes embert beteg módon körbeugrálni.

Felnőtt embereket látnak, akik egymás foglyai holtukig.

Generációk gyűlölködését, rossz kommunikációt, anyagi különbségek élezését, kivagyiságot, nemi egyenlőtlenséget, alkoholt – minél visszásabb, ami van, annál vastagabb a máz, dekor, dínomdánom.

Megy a műsor, a mikor jöttök, miért csak akkor, mit egyél, mennyit egyél, pedig azt mondtad, nem azt mondtad.

Fullánkos beszélgetés arról, mi áll jól, úgy érti, meghíztál.

Mi hír a szomszédságban, tágabb rokoni körben – meghökkensz a mézesmázas körítésen vagy a nem is leplezett rosszindulaton, a spekulációkon, a szempontjaikon. És vég nélkül. Nqgyon kell mondogatni, olyan telekomreklámos módon, hogy a szeretteim, a szeretet ünnepe.

Meg-megüt egy-egy megjegyzésük, mert rólad is hasonkat lehetne mondani, ha el mernéd árulni, meg mernéd mutatni, milyen vagy igazán, mert te is iszol néha, meg csalod a Lalit, meg ordítasz a gyerekkel. De hát rég szerepet játszol. Ha nem, akkor te vagy A Problémás. A Tökéletes Sógornő kontrasztja. És hiába vagy intelligens, szabad és vicces, ha ő zserbót süt és lakberendez.

Nincs más téma, csak hogy kinek mit kell vinni, ki hova megy, mit esznek, ki vezessen. Kiürülnek az otthonok, megy mindenki kies hazánkban előbb délkeletre, aztán nyugatra.

És rengeteg pénz és energia ment el giccsre, “a lakás feldíszítve”, “négyféle süti”, “teríték” – hová tették a szemüket?

Magyarázzák, hogy a műanyag fenyő praktikus, megéri, már tíz éve milyen szuper, nem hullik. Hogy hol vették, mennyiért, és milyen tuti vétel volt, ez a téma. Mi több, emlékeket őriz, sőt, ökó! És lefotózza. És kiposztolja. A műfenyőt!

Vallástalan családok irritálóan materiális karácsonya, vagy épp beteszik a Messiást és misére mennek, na, az még szebb. Nem mintha keresztényéknél jobbat sejtenék, de az legalább szerves.

És az ételek és az egész hajcihő, előre retteg mindenki, unja és utálja mindenki, aki elmúlt húsz, a családosak a melót is, még ezeket a “felnőttek nem vesznek ajándékot egymásnak” (DE PERSZE DE), “igazán csak egy kis apróság”, “csak a gyerek miatt állítunk fát”, “idén ne legyen akkora sütés-főzés, hozzon mindenki valamit” redukált verziót is utalják, annyi meló, pénz és stressz, “de egy évben egyszer, ez volt a gyerek álma, anyu így szokta, legalább szép”.

Senki sem társasozik meg beszélget, a tízéves kirítta az újabb okostelefont, a hatéves drónt kap, apu már szereli is össze. A többiek tévéznek és a tévé előtt kajálnak, a kanapé bánja. Esetleg van még a csecsemők agyonabajgatása, fojtott neheztelés, kifáradás – de ha a háziasszony megfelel a mércének, attól ragyog mégis, ez megéri a gyomorfekélyt.

Te szereted azokat, akikkel a 24-26-át töltötted? Vagy menni kellett és elviselni őket, és jól összevesztetek és fuldokoltál attól, amit ki se mondhatsz és béna volt a ruhád is, és minden évben ez a hagyomány?

Minálunk bőséges, nem stresszes. Előtte mindenfélét elrendezős. Névnap is, harmónia, szeretés, semmittevés, filmnézés. Váratlanul erős érzelmek. Tombol a szél.

 

Lefotózom majd a jelentékenyebb könyveket, örömöket.

előfizettem a mediumra

Na, csak rávett a Medium, hogy előfizessek rá. Bővebben…

mézeskalács szívni

Csak nézni, ki ez itt, hosszan nézni, idegenkedve kerülgetni őt magamban, milyen a haja is már, nem tűrhetni, sose szerettem az ilyen testfelépítésű “pasikat” – egyre eszemben forgatni, aztán átdöbbenni, hogy de hiszen ő…! Onnantól szívdobbanni. Másodszor meglátni és megszeretni.

Szerdánként egy villamoson torlódni. Főnök feje fölött összemosolyogni. Lassan egyértelművé alakulni. Kávézóban kellemetlenül billegő piszkosfehér csorbamárvány asztalnál várakozástól és vágytól szétesni. Minél szutyokabb a hely, annál kontrasztosabban eleven a megérkezése öröme.

Érzést odabent felismerni. Őrlődni. Titkolózni. Ellenérveket keresni. Szünetet tartani. Bővebben…

top tíz viselkedés, amit utálok

Nem csak másokban, magamban is utálom ám ezeket! Annyira, hogy nem is csinálom. Mivel ezek nem csak apró mulasztások, gyarlóságok, hanem olyasmik, amikért egy igazságos világban olajban főzés járna! Bővebben…

a furák és én

Eljött az idő, hogy a magam számára tisztázzam, hogyan vagyok én a liberális, emberi jogi megközelítésnek az identitáspolitikai részével. Mit gondolok én a másságról, mennyire támogatom a legkisebb kisebbségek emancipációját, beleértve az engem rohadtul irritáló aspergeres figurákat (és íme, nem félek, leírtam!), a kövérségüknek előnyöket követelőket is, valamint a transzokat, akik ügyének afféle népszerűsítő fóruma próbáltam lenni, de csak kikezdtek és felhasználtak…?

Idézem egy korábbi posztból azt a folyamatot, amin átmentem. Én, aki mindig előre, tiszta szívvel, érdek nélkül, másokért cselekedtem, így összegzek:

Mióta evilági lettem, a privát életemben inkább saját javamra figyelek homályos eszmék helyett, amelyeket ki így értelmez, ki úgy, de mindenképpen az én feladatomnak és nem a sajátjának; szerepek és funkciók, amelyekből hamar mások elvárása, dobozba tuszkolás lesz, aztán követelőzés és számon kéregetés, jaaaaaj… sokat mesélhetnék erről. Amióta a blogon is arról beszélek, hogy nekem mitől lett jobb, mázsás teher gördült le rólam. Amióta nem tépelődöm a déemben, hogy talán az ökobio fair trade chiamag is biztos erőszak valakik ellen, amióta nem akarok mindenben egymillió százalékig tudatos, önreflektív, igazságos és hasznos lenni, azóta vagyok jól.

Hogy a mondandóm azért ne regresszió, tehát ne a szokásos kismagyar alterofóbia legyen, annak az a biztosítéka, nem csak spekulálok, hanem nyitott elmével figyelek, árnyaltan gondolkodom, ismerek sok érintettet és olvasom az ezzel kapcsolatos angol nyelvű vitákat, illetve magam is írtam érzékenyítő tartalmakat. És én megtapasztaltam azt is, hogy pont azok vádolnak nőellenességgel, elnyomással, kápósággal, testszégyenítéssel, elitizmussal és kirekesztéssel, akik tőlem tanulták a feminizmust, itt töltötték a napjaikat a blogon. Nem, nem szabad kimondani, hogy le akartak húzni a mocsarukba és irigyek, ez részvétlenség! Meg voltak sértve azon a kínzó, belül már rég létező érzésük miatt, hogy tán ők is elmehetnének edzeni (de elmentek végül, és de, az egészség mégiscsak súlyfüggő, no lám!). Miközben utáltak, pontosan reprodukálták azt, amit nálam figyeltek meg, érvtől edzőcuccon át blogolásig – ellopták a témáimat, szavaimat és ellenem használták fel őket.

De nem vagyok benne biztos, hogy ez a keskeny út létezik-e. Nagyon keskeny. Mert már igazából elegem van az egészből, és a kismagyar “alterofóbokban” is a józan ész szólal meg, ha nem is annyira tudatosak.

Ezek, az alterék nyomik! És azt magyarázgatják az elvi különlegeskedéssel, annak zsarolnak elfogadást.

Nem kedvelem, amikor valaki alapos elvi háttér és általában vett aktivista tevékenység nélkül, csak mert épp úgy alakult az élete, hogy – mondjuk – beleszeretett egy azonos neműbe vagy vegánná vált, hirtelen facebookos aktivista lesz, és másokon is követeli, hogy “legyenek ők is nyitottak”, váljanak aktivistává vagy legalábbis szövetségessé. És tényleg hiszik, hogy ez munka és érzékenyítés és fontos. Ez az egyik oka annak, hogy 2014-ben elidegenedtem a hazai feminizmustól: rám róttak feladatokat, kit-mit kéne nekem elfogadnom, tolnom a blogon, aztán meg korholtak, pont akkor, amikor friss özvegy voltam és két óvodásom volt.

Azok a felvilágosult emberek, akikkel szívesen töltöm az időm, és akik közé magamat is sorolom, azt a minimumot mindenképpen hozzák, hogy nem akarnak normákat erőltetni másokra. Nem veszik elő a feszületet és a fokhagymát, ha megtudják, hogy valaki vállaltan gyermektelen, meleg vagy transz, netán aszexuális, vagy másban leli örömét, mint amit a mainstram romantikus filmekben látunk.

Nagy a szabadság, és legyen is nagy atekintetben, hogy ki hogy éli a magánéletét. Legyen képes mindenki kritikusan feltenni a kérdést: most ezzel, hogy kék a haja/felizgatja a lónyerítés/utálná a saját gyereket, EZÉRT nem vállal, tényleg kinek árt?

Kinek árt az, hogy ő olyan? Miért tolerálom? Miért nem? Normatív vagyok? Ezek alapkérdések azok számára, akik nem hisznek A Rendes Ember Mítoszában. Bővebben…

kultúrharc

Kérdezi G., mi legyen karácsonykor (mit szeretnék). Már készítettem neki egy szellemes adventi naptárat, HOGYAN NE EGYEN BÚS A CSAJOD. TIPPEK ÉS TEENDŐK AZ ADVENTI IDŐSZAK MINEN NAPJÁRA, benne mindenféle tippel – a kedvenc arckrém-márkámtól meg a kakasos nyalókától kezdve az érzelmi gesztusokon át a csillagvizsgálóban történő látogatásig és a síelésig –, úgy éreztem, valami mással is elő kell rukkolnom. Hát mondom, amit mondott már ő is:

jöjjön most a trash!

Semmi katarzis, csak szívből jövő derű, az ellenoldal teljes toprongyban, és a megfigyelések aranybányája: menjünk el az Új Színházba, Dörner György pezsgően izgalmas szellemi műhelyébe.

Életem értelme mindjárt utána is járt a kínálatnak:

nem tudom, hogy inkabb valami tortenelmieskedo-magyarkodo drama (funtinelli boszorkany, megszamlaltatott fak, csiksomlyoi passio) vagy valami habkonnyu komedia legyen-e, amiben a gregor bernadett illegeti magat (a voros bestia, kek roka, esetleg a nagy fero eletet feldolgozo ricse-ricse, beatrice)

meg azert az esztergalyos muvesznot is megneznem a deszkakon

Ugye Dörnernek, ha kitölti az idejét, mennie kell, éspedig, mint állítják, a meggyőződése, művészi irányultsága és persze a gaz Karácsony miatt. Köztudott, hogy a szívós, mindent túlélő balos kultúrklikk kirekeszti őt. Bővebben…

mikor szállj ki?

Minél előbb.

Mármint akkor, ha ez a kérdés visszatérő módon megjelenik a fejedben. És ha már a tested is tltakozik: nem akarsz közel lenni, nem bírod a szagát, pszichoszomatizálsz.

Tegnap beszéltem egy nővel. A szívem szakadt meg. Egyidős velem. Sugárzó szív, agy, arc, nőség. Remegett a keze.

Nem lesz jobb.

Nagyon nehéz eltalálni a jó pillanatot. de nem nagyon hibázhatsz: inkább később szoktak kiszállni a kelleténél, mint előbb. Bővebben…

az alkotó pihen

Az alkotó nincs jól, kusza érzések, mélyről feljövő hordalékok, praktikus elrendezetlenségek vannak most, de ami a lényeg:

minden káosz mellett megírta, amit meg tudott, kiszedte belőle a kétharmadát, húzott és átírt, de elkészült a Legszebb reflexiói, küldi is (annak, aki 1. már kérte, 2. törzsolvasó, jó ismerős, 3. aki kapott Legszebb történeteimet, és ezt is kéri – írj: csakazolvassablog@gmail.com). Ha kérted, de nem kaptad meg, írj újra!

Mi a különbség a blogposzt és az e-mailben küldött szövegek között? A doc formátumú utóbbiak sokkal irodalmibbak, kizárólag a személyes történeteim, egy szerkezet (akkor is, ha rövidebb darabokból áll), kiérleltek, és sokkal több munka őket megírni.

Sok fogatási nap volt, ez mindent feldúl, kajálás, napi ügymenet, érzelmek, edzés, alvás. Alkotó továbbra is csak a szépség, a minőség, az eredetiség, a teljesítmény által határolt területen képzeli el mindazt, amit kirak.

Továbbra sem érzi, hogy bárkivel versenyben lenne: az A liga játékosa a teljesítményre koncentrál, esteleg néha az égre néz, de nem figyeli a B ligát és főleg a közönség tagjait, de amúgy az A liga játékosait sem.

Január 12-én 6-kor újra felolvas anya és fia, ezúttal más szövegekkel, vacsorával. Írj, ha jönnél! csakazolvassablog@gmail.com

neheztelni

A mai poszt arról az érdekesen ellentmondásos helyzetről szól, amikor pont arra neheztelünk, aki nagyon közel áll hozzánk.

Mélyből, tétován, növekvő haraggal neheztelünk rá, és mivel ellentmondásos ez az érzés, fojtottan is – nehéz ezt felismerni, kimondani, kilélegezni. Nem is mindenki vallja be, még magának se. Nehéz is volna: szeretlek, te vagy a legfontosabb, együtt vonulunk fel a világ előtt, és mégis haragszom rád, tele vagyok váddal, bánom ezt az egészet, elegem van. Beléd szerettem, azért, amilyen vagy, most meg azt sikítom belül: miért vagy ilyen, miért nem vagy más?

Nem kell félni ettől sem, nézzük meg közelről az érzést. Bővebben…