leckék szeretésből 4.: hogyan maradj méltó?

Ismét megjegyzem: randizós, kezdődő, nagy elköteleződés nélküli kapcsolatokról van szó. A felelősségvállalással járó helyzetekben alig használhatóak ezek a posztok. Például gyerekszületés, kisgyerekes lét, beteg házastárs ápolása. Abban benne van szükségképpen nagy adag szívás. Nem fecsegnék nekik méltóságról.

Most mesélek magamról, aki egy egészen váratlan fordulat után vagyok olyanban, amiről nem hittem volna, hogy valaha leszek.

Én nagyon szeretek, alább nem adom. Erre mondjuk olyan nagyon büszkének kár lenni, emiatt:

a nő, aki nagyon tud szeretni

Ez a nők nagy baja, vagyis hát talán nem az összesé, mert e tekintetben két irány van. Van olyan nő, aki (illetve van egyes nőknek olyan életszakaszuk, amelyikben) nem szoktak igazán szerelmesek lenni. Nekik (vagy akkoriban nekik) instrumentális a kapcsolat, érdekalapú. Ők felhasználják a szexualitásukat, kinézetüket, előnyös tulajdonságaikat, mert mutogatható partnert, bulis estéket, vagy épp jó genetikai anyagot, hátteret, férjnek valót, biztos eltartót akarnak, különösebb érzelmek nélkül, alkalmassági megfontolások szerint. Közülük sokaknak folyton van pasijuk, együttélős is, nem nagy ügy nekik az egész.

“Mi”, elkeseredett, közepes kinézetű bölcsészek nem vagyunk olyanok (és ezért éreztük sértőnek és tévesnek a hipergámiát meg az alfahímet emlegető nőgyűlölő troll vádaskodást): mi nem használunk senkit, mi árnyaltak, mély érzésűek, őszinték vagyunk. Spontán, nagy, érdekmentes, sőt, gyakran érdekeinkkel ellentétes szerelmeink és kínlódásaink vannak*, nem pedig kapcsolataink. Következésképp nem vagyunk felszabadultak, nem tudunk vállrántósan se belemenni a kalandba (semmi se kaland!), se kiszállni. Nekünk valahogy a szeretés mindig vérre megy, kiszolgáltatottá tesz.

A “nagyon tud szeretni”-nek maszkírozott érzelmi függőségről beszélek. Ez nem más, mint drámázós hajlam, önsorsrontás. Több nyugalom, józanabb megfontolás, önismeret, kisebb amplitudók kellenének, és némi lazaság (na, azért nem annyi, mint amazoké!). Mi azért szeretünk annyira, azért becsüljük olyan sokra a partnereinket, magunk ellen is, mert önmagunkat nem tudjuk eléggé szeretni, és általában se tudjuk igazán belefeledkezve élvezni az életet. Túl bonyolultak vagyunk. Fiatalon folyton kínlódó szerelmesek, áhítozók, középkorúként meg vagy kiüresedett házasságban, vagy egyedül.

De az a jó a második csoportba tartozásomban, hogy a kapcsolataim mindig mélyek és teljesek voltak emberileg. Felszínes alig jött össze, pedig volt egy pont, amikor nagyon elhatároztam ám, hogy én “belemegyek”. Volt egy-egy emlékezetes, de hamar emlékké váló férfi, amióta így kivirultam (meg amióta statisztálni járok), de nem jellemző. Nem vagyok jól ezekben. Én az vagyok, akibe beleszeretnek, aki sorsszerű, és aki viszontszeret. Vagy aki némán, csakazértis, tíz éven át szeret reménytelenül.

Ezzel a nagy szeretéssel és kapcsolatkomolyanvevéssel együtt is az van, hogy:

én ma már nem vagyok képes nem-méltón létezni.

Ez nem számítás, nem is döntés: ez olyan, hogy belehalnék. Mert már tudom, ki vagyok. Nem bírnám ki, ha alulra kerülnék érzelmileg, ha én lennék a szomorú. Inkább a másik legyen szomorú, én nem akarok többet kínlódni. Ez önzőn hangzik, de így van. Én se leszek görény, megígérem, és tartom, amennyire tudom.

Ha kiélesedne az egyensúlytalanság azzal, akivel vagyok, az nagyon fájna, ezért inkább kevésbé lelkesedem, többet törődöm magammal, és erős határokat húzok abban, ami fontos.

Tényleg nem hagyom magam. Inkább ne legyen nekem ő, de én nem fogok sírva reszketni. Ezért kilátásba helyeztem, hogy legyen vége, amikor megsejtettem, hogy lejjebb vagyok.

Nem kerülök alulra – ez nagy parám, az érzelmi kiszolgáltatottság, a senyvedős várakozás arra, aki majd, nemtudjamikor jön, az örök kérdezgetés, a nem szűnő szomjúság. Hogy nekem fontosabb, hogy neki mindegyebb, hogy ő csak kiszedi a jót, én meg bánkódom és többet akarok.

Az utóbbi két hónap (hat hónap utolsó kettője) cáfolta ezt. Kiderült, hogy nem az van, amit gondolok, vagy pedig felfejlődött a kapcsolat, nem tudom. Mi igazán, nagyon szeretjük egymást. De félünk ezt igazán megmutatni egymásnak.

Már kevésbé félek. Bízom benne. Fél év telt el.

Az utóbbi két hónapban megértettem, hogy én ezen az egészen nagyot nem bukhatok, ez nekem nettó örömbevétel. És olyan intenzitású örömök és közelség van, hogy nincs pofám részleteken panaszkodni. Nem olyan fontos az egóm. 

Tudom, ki vagyok (jelentős részben pont tőle), nem kell ennek újra meg újra kiderülnie. Éspedig: jó vagyok, embernek is, továbbá jó nő, és ő engem tisztel. A legelemibb félelmem, hú, ezt nagyon nehéz megfogalmazni: a nőgyűlölet, amiben felnőttem (célpontként és tanúként, a testvéreim révén), és amitől minden közel kerülés, szeretés, heves vágy, szex veszélyes, mert ez mind lenézéssel és megvetéssel jár a tudatomban: pont annak folytán, hogy szeretem és megnyílok neki, hogy szenvedélyt vált ki belőlem, ő diadalmaskodik, legyőz, én pedig ki vagyok használva és röhögve.

Nem vagyok.

Azt vettem észre, hogy nem érint már érzékenyen, ha valamiben ügyetlen vagy önös, mert egyrészt értem az okát (nem ellenem van), másrészt és főleg: ennek pusztán az a következménye, hogy akkor nincs neki az belőlem, tőlem, ami akkor lenne, ha ügyes és öntelen lett volna. Nem kapja azt, mert nem váltotta ki. Ilyen önműködően egyszerű ez.

Amiben nem húzok határt, azt viszont elfogadóan, nagyívűen szeretem – vagy elviselem. Sokszor nem is neki mondom azt, ami bajom van (azt sem, amit nem értek, amitől tartok), hanem leírom. Kiírom magamból, magamnak. Meglepően fájdalmasak, kaotikusak e jegyzetek ahhoz képest, ahogy ő, sőt, én is azokat a helyzeteket megéltük, mondom utólag. Csupa félelem, gyanakvás. Nem szóltam, és nem baj, hogy nem szóltam.

Mindent annyira komolyan vettem én, minden szavát. Pedig rengeteg olyan mondat van, amit nem kell komolyan venni. Közben a lényeg, hogy elfogadtam, hogy ő így tud szeretni. És alakul is.

Volt már, ami kiderült. Érthetetlen volt a viselkedése, de utólag kiderült az oka. Nem ellenem volt, nem rólam volt szó. El kell ismernem, mégiscsak van olyan, hogy valaki szeret, csak nem tudja kimutatni. Nem mindig, nem mindig eléggé tudja. Hogy mennyire kell szeretni (avagy kimutatni), az sem valami abszolútum ám, amit én tudok és írhatok elő neki.

Mostanra lejjebb adtam abból, hogy minden találkozásnak, az ő egész életének arról kéne szólnia, hogy én félreértés nélkül, abszolút boldog legyek, hogy ő éretten, egyenletesen, odaadóan szeressen, MERT KÜLÖNBEN NEM CSINÁLOM.

Egy kicsit vállat vontam egyrészt, másrészt voltak nehéz helyzetek, és egymás gondolkodás nélküli támogatása, és ez összehozott minket. (azóta meg a karantén.)

De megint feltettem neki a kérdést, amikor nem tudtam eldönteni, hogy ez most év végi munkastressz csak, vagy félszívűség és épphogy-kapcsolat, ami nem jó neki igazán, csak nem meri megmondani. Hogy kell-e nekünk ezt csinálni egyáltalán.

Manipulatívnak tűnhet, de komolyan gondoltam. A válasz egyértelmű volt. Most megy neki, éretten, és nem csak két napig tart.

*

Ne alacsonyodj olyanná, akinek csak a baja van és ettől rossz fej és nem szívesen vannak vele.

Ha rákaptál arra, hogy sorolod neki, hogy ő milyen, vagy ismétlődően ugyanazokat vágod a fejéhez, amik egyébként sértő megállapítások, akkor gondolkodj el azon, miért van erre szükséged. Miért ambicionálod, hogy ő milyen rossz, de te bezzeg tűröd. Tényleg ez a helyzet? Vagy csak jólesik? Milyen lehet ezt onnan, felőle látni, belegondoltál már?

Csináltál belőle egy áldozatot, aki joggal sóhajtozik. Akit szeretünk, arra vigyázunk, azzal szépen beszélünk.

Például van olyan, hogy felgyűlik a feszültség. Ilyenkor nem “beszélnünk kell” egy nagyot, hanem legfeljebb egy mondatot mondok, józan mondatot, azt is csak később, átgondolom előtte. Amúgy meg, ha feszültség van, akkor egy kicsit külön kell lenni, nem egymást nyúzni. Ki lehet kapcsolni a messengert (“egy nap nyugalom, semmi se jön és nem is nemjön. Micsoda béke! A módszer további kiterjesztésébe /egy hét! egy élet!/ beleszédülök”). Nem kell egymás szájába lógni. El lehet menni egy durvát edzeni, vagy berúgni a csajokkal. Kerüld el mindenképpen azt, hogy te legyél a rossz fej. Magad, az önbecsülésed miatt.

A némaság is rossz fejség. Hogy jelen vagy ugyan, de rossz veled, és direkt csinálod. A “mi bajod? – Semmi”.

Ha nem öröm vele, ha nem jó együtt, ha csak rossz fejségre futja, akkor ne legyél jelen.

Elemi félelmek vannak emberekben. Sérülések, gyakorlatlanságok. Nyugisan szeretni, kinyílni, és mégsem kihasználva lenni, a kinyílást és a közelséget élvezni is csak az tudja, aki magával rendben van. Aki elég magának is, akinek a másik csak plusz a meglevőre. Borravaló, nem a nullától induló teljes összeg. És igazi, kezdeményező, kíváncsi szexre is az képes, adakozóan, aki nem fél a szextől, a valóságtól, és eléggé biztos magában. Hogy ő jó. Aki tzudja, hogy ő jó, azt nem kell annyira szeretni. (Viszont lehet.)

Sőt, a saját középszerűségét is az tudja elfogadni, aki értékesnek tartja magát, ennek ellenére. Akkor a ráncait, a korlátait is. És akkor nem is irigykedik, nem hasonlítgatja össze magát más nőkkel. Nem vagyok tökéletes, de elég jó vagyok – és elég, ha jó vagyok. Ezt egyébként jelentős részben a minket őszintén szerető, nem romboló partnereinktől kapjuk, és hogy kapjuk-e, az szerencse kérdése is.

A többiek királynőségről meg koronáról beszélnek a butus mémjeikben, meg arról, hogy ők gyönyörűek és őket nem érdemlik meg. Nincs is velük senki, az öngyűlölet és a rettegés poklában vannak.

*

Ha nagyon nehéz az embered, de mégis nagyon szereted, nagyon jó vele, kell neked, akkor képzeld el egy pillanatra, hogy nincs neked. Hogy szakítasz, vagy elhagy, és vége. Mit érzel?

Ha elfogadhatatlan a tudat, akkor nyeld be a benyelendőt, és mondd ki magadnak: az emberem ilyen meg olyan, és ez szörnyű, de kell nekem, mert odavagyok érte. Ismerd el: nem vagy abban a helyzetben, hogy nagy követeléseid legyenek, hogy mindent szóvá tegyél.

Azon persze dolgozhatsz, hogy ne fájjon (majd, vagy hipotetikusan) ennyire az, ha ő nincs. A mgerősödésed fejlesztendő. De amíg nem tartasz itt, addig nem érdemes műsorozni. Nem attól leszel méltóságteli, hogy úgy teszel, mintha te lennél a nyeregben, hanem hogy a helyzeted felmérésével, a legkevesebb sérüléssel létezel. Ez meló. Az önkéntelen válaszok nem jó tanácsadók.

Ha vele akarsz lenni, akkor legyél vele szeretetben, örömmel. Ha nem, akkor meg lépj.

Persze a legjobb az lenne, ha érvényre jutna Minden Boldogság Első Szabálya: ne szeress jobban! Jobban szeretni nemcsak nem éri meg, hanem immorális. Teher. Tükrözd vissza a viselkedését, annyit adj, amennyit ő ad.

* a húszas busz sofőrje, vagy más alulkvalifikált rómeó, aki nem is viszonozza, és mi mégis…

4 thoughts on “leckék szeretésből 4.: hogyan maradj méltó?

  1. Voltam::
    – önkiszolgáltatásra, érzelmi függésre idomított kamasz;

    – ezt felismerő, csatákban leküzdő fiatal felnőtt;

    – egészen-felnőtt, akinek “Spontán, nagy, érdekmentes, sőt, gyakran érdekeinkkel (érdekeivel) ellentétes szerelmei(nk) és kínlódásai(nk)” voltak – de belepusztulás előtt egy órával ki tudott oldódni belőlük

    – érett korú, aki – jogai és lehetőségei egyenlőségéről szilárdan meggyőződve – emberi és intellektuális értékek mentén kezdeményezve közeledni mert (miért ne tette, tehette volna?! Mert nő?! – ennél nincs méltatlanabb és tűrhetetlenebb..) – aztán a másik polivalens reakcióját, ami elzárkózásban összegződött, az ő jogaként fogadta tisztelettel,
    mondhatni: “lovagias” kézfelemeléssel (ki, ha nem egy középkorú engedhet meg magának “nemesen középkori” gesztust?:-) )
    ,
    – Ma: vagyok valaki, aki számára a méltó létezés=létezni egyedül. Letisztult és teljes.

    A poszt mintázata finom és hihetetlen bonyolult, akár egy(biztos kézzel szőtt) középkori gobelin. Gondolkodtatással gyönyörködtet.

    Kedvelés

csak okos-jóindulatú írhat ide

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.