Hogy féltem ekkor még Aurelius Respectusról, a zaklató trolltól,

milyen nagynak, erősnek érzékeltem,

azóta kiderült:

egy frusztrált, kövér, csóró, unatkozó, irigy incel

Az internet arra való, hogy a felhasználók tájékozódjanak, kikeressék a máglyarakás receptjét vagy a legközelebbi DELL szerviz címét, ráleljenek Michael Jackson legszexibb klipjére, megnézzék, esik-e holnap Turkuban és embargó alatt áll-e még Kuba; közösségeket alapíthassanak és azokhoz csatlakozzanak, beszámoljanak a tejboltban elszenvedett viszontagságaikról, kifejezzék önmagukat, feltegyék a második cés korukban készült, beszkennelt vízfestményeiket és szabadon, boldog egyenlőségben és persze általánosan tegeződve közzétegyék a legkülönfélébb nézeteiket. Az akár meredeken eltérő véleményüket, amellyel mások nem értenek egyet, amelytől feláll a hátukon a szőr. A kritikájukat. A viszolygásukat. A fura ötleteiket. Az utópisztikus gondolataikat. A Wittgenstein-kritikájukat, a harmincéves Ladájukat, a rusnya esküvői képeiket, a bébipapi fényképét és a legmorbidabb tetoválásaikat, sőt, e nagyszerű üzemben lehetőség nyílik arra is, hogy Én hánytam a legszebbet szilveszter másnapján fotópályázatot kezdeményezzenek, megszavaztassák erről a többieket, valamint hogy induljon rajta az, akinek ez izgalmas. Más meg ne, mert az az ízlése, hogy ő Boticelliket néz és portugálul tanul.

Ilyen sokfélék vagyunk.

Szabad olvasni, figyelni, akárhová kattintani, szabad feltűnni akarni, szerepelni, állandóan színpadon lenni, a világbékét előmozdítani és bagatell bosszúságokat megosztani.

Lehet mondani, hogy ezek közül nem mindegyik építő, lehet személyes ízlésünk, félthetjük a gyerekeinket bizonyos tartalmaktól. Lehet, hogy hazugságok, félrevezető információk vannak fönt, káros diétatanácsok vagy rémhírek, városi legendák. És tény, hogy nem minden szolgálja a világ javát.

De csodálatosan demokratikus mégis a világháló, ez az értelme.

Milyen modoros lett mostanra a világháló szó.

Bárki szót kaphat tehát, aki megtanult digitálisan írni-olvasni. Nincs rangsor, elsőbbség, nincs olyan, hogy én idősebb vagyok, meg én jobban tudom, meg én voltam itt előbb, meg micsoda ember az ilyen.

Bármin ki lehet akadni és a kiakadásról is leírhatja bárki a véleményét. Ha Tóta W. úgy gondolja, és úgy gondolja, hogy a szcientológusok veszélyes futóbolondok, akkor ezt leírhatja. Hosszan, viccesen, csipkelődve és agresszívan is. Egészen addig, amíg nem követ el bűncselekményt. És ezt a szcientológusok sérelmezhetik. Lehülyézhetik Tóta W-t visszavágásként.

Eleinte az ember, amíg nem rutinos felhasználó, megütközik sok mindenen, álmatlanul forgolódik, indulatos lesz, bosszút fontolgat. Aztán megtanulja, hogyan kell a dzsungelben létezni. És ha értelmes, talpraesett emberről van szó – értelmesnek lenni pedig saját felelősség! –, akkor ebből nem az lesz, hogy hozzákopik a nívótlansághoz, hanem az, hogy specializálódik, megtalálja a maga helyeit, kifinomult és okos lesz, aki tudja, mit akar.

Írhat tőmondatokat. Írhat nyolcszáz digitális oldalnyi idétlen regényt. Írhat rossz helyesírással, különös szavakkal, dánul és urduul, négy általánossal vagy Stephen Hawkingként – és minderről bárki más elmondhatja, amit gondol. Nem áll felettük hatóság, legfeljebb az, hogy ha mások a véleményt bénának találják, akkor kiröhögik.

Akinek meg szerkesztési jogosultsága van az adott felületen, az kitiltja a picsába azt, akibel nem kíván társalogni, hörgésének teret adni.

Tehát trollkodni is lehet – a honlap, blog gazdájának vagy a csoport moderátorának pedig lehet nem beengedni ezt. Én olyan blogger hírében állok, aki nem viseli el az ellenvéleményt. Pedig én csak innen vágom ki, ami nem ide való, hogy itt bizalom legyen (maradjon), és színvonal. Illetve azt nem tűröm, hogy az én szövegeimre kíváncsi olvasóközönséget, az én teljesítményemmel elért nyilvánosságot használnák fel ellenem. Ehhez megvannak a technikai eszközeim, a WordPress biztosítja nekem és biztosítja minden más bloggernek. Küzdhetek is a trollok ellen, leírhatom, miért kártékonyak, és hogy mennyivel jobb lenne egy okosabb internet, vagy készíthetek dalfelvételt a görénykedők ellen. De én mint felhasználó csak az olvasmányaimat válogathatom meg, és azt mérlegelhetem, mit írok: nincs hatalmam afölött, hogy mások mit akarnak olvasni, mi tetszik nekik, mit írnak, hogyan reagálnak, miket terjesztenek rólam.

Nem lehet mindenki olyan, mint én. Nem vagyok hatóság és nem az enyém a kontroll. Ami azt jeéenti, hogy felelős se vagyok.

Szabadon indíthat bárki bármilyen blogot, honlapot, írhat akármilyen szövegeket hetente vagy félóránként, izgalmasakat is, szépeket is, közfigyelemre is számot tartóakat is. Vásárolhat domaint, új államot alapíthat, szigetet népesíthet be. Meglovagolhat divatos vagy botrányos témákat, reagálhat napi hírekre okosan vagy hörögva, követhet külföldi trendeket, lehet innovatív vagy összetéveszthetetlen, pakolhat fel képeket a legszebb terézvárosi lépcsőházakról, mutogathatja az ajakfeltöltését vagy a lábszárfekélyét, a naplementét vagy öreganyja füles fotelját. Írhat politikáról, szumóról vagy a fiktív igetövekről, megoszthatja az írásait a facebookon, elmondhatja máséról a véleményét, lesheti az olvasottságot, fürödhet a visszajelzésekben, viccelődhet kommentben, és persze végezheti avagy elbliccelheti a szerkesztés és karbantartás munkáját, valamint választhat hatékony módszereket azok távol tartására, akikkel nem szívesen beszélget. Szabadon futtathatja föl a teremtményét, vagy hagyhatja abba és törölheti is végleg a blogját. Teheti zárttá, szüneteltetheti.

Ha érdekeseket ír, sokan fogják olvasni. Kérhet adományt, szervezhet eseményt, indulhat versenyen, reklámozhatja magát, tehet az oldalára hirdetést vagy – legalábbis a wordpressen – megveheti azt a verziót, hogy nincs hirdetés.

Azt senki nem tudhatja előre, népszerű lesz-e, nem irányíthatja a folyamatokat.

Nem szólok bele más honlapok működésébe. Még kérni is ritkán szoktam, nemhogy fenyegetni, zsarolni. Nem gondoltam, hogy Deansdale-nek le kellene vennie a rólam szóló bejegyzését, vagy hogy Aurelius Respectus ne írhatna bármit az indextopikban rólam vagy a zöldszöcskéről (leginkább). Ha előrébb vagyok náluk, akkor azzal vagyok, hogy érdekesebbeket, viccesebbeket, okosabbakat írok. Nem azzal, hogy kényszerítem őket, hogy ne írjanak rólam.

Én is csak megírtam a véleményem, és tiltakoztam, amikor lelopták és aljas, agresszív kontextusba tették az esküvői fotómat vagy a bejegyzésemet. Kértem. A kérésemet vagy teljesítették, vagy nem.

Nem gondoltam soha, hogy a vélemény kifejezése mint olyan jogtalan, hogy bárkié jogosabb, mint a másiké, viszont közzétettem a magamét vagy érdektelennek találtam másokét. Természetesen vannak bűncselekmények, közösség ellen izgatni, gyűlöletbeszélni, holokauszttagadni nem lehet, de hogy mi sértő, az nagyon csúszós terep, mert akkor az is sértő, hogy neked mitől ilyen sápadt az arcod?, és akkor a beszélgetés szűnik meg.

A felhasználók nem lophatnak képet és tartalmat, nem rágalmazhatnak, gyalázkodhatnak, zaklathatnak másokat… vagyis de, még ezt is megtehetik, csak akkor számolniuk kell a következményekkel. Viszont egészen nyugodtan lehetnek élesek és gúnyolódhatnak, mutathatnak fityiszt, támadhatnak teljes világnézeteket, még ha ezek kisdobos-értelemben nem annyira szép tulajdonságok is.

Aki ezt nem fogja fel, könnyen nevetségessé válik, ahogy vált Kozma Szilárd és Joó Violetta, vagy Lelkes Villő, és, sajnos, az én olvasóból lett, intentzív érzelmekkel ostromló nagy szerelmem is.

(szerkesztés utólag)