ez is milyen nap

Mindig túlméretezek mindent. Nem annyi az óra, az idegrendszer, a hőfok, a táv, a teherbírás.

A kibírásra van bennem optimalizálva minden.

Kivételesen korán kelnek, kakaó mellé jut mesekönyv is, és leülünk a szőnyegre legózni. Ebből persze ceruzahegyezés lesz, ott van az a doboz is, nem bírom a sok elszürkült, kitört hegyű ceruzát nézni. Fel is hólyagosodik az ujjam. Dávid sárkányt épít. De ez az idill csak tíz perc, menni kell. Biciklivel viszem oviba a gaztevőket, és ma senki se sír, nem esik el a sárban. Kemények itt a viszonyok a hegyen. Hazamegyek, a kutya is megkapja, ami jár, pocsolyák az erdőben, aztán kávé, felmosás, mosogatás, mosógép beindítása, ruhahajtogatás. Lemosom a tükröket. Csönd van. Telefon sem. Mert hagytam lemerülni. Olyan idegen nekem a buta NOKIAm, gyanakszom, hogy minden stressz forrása ő. Belenézek a kommentekbe.

Tizenegykor nekiindulok biciklivel a napi nagy túrára. Ki hitte volna, hogy van értelme a biciklistáskának? Hát van. Nagy, zöld, a laptop is belefér. (Köszönöm.) A Kútvölgyi úton rendőrök, busz keresztben, test nejlonban. Harminc másodpercig lassabban megyek, babonásan kerülöm az olajfoltokat, látóterembe beleng a halál, és aztán nem gondolok rá többet. Bezárt az Illy-bolt, elszorul a szívem. Veszek ecseteket, mert szétáztak, veszek egy diafilmet, meg bugyborékos borítékokat (csokoládémisszió), és befizetek két csekket. Ügyvéd, aki fénymásol, épp csak beugrok. Bank, lekötöm újra a betétet. DM, mosogatószer, papírzsepi, orrspré. Egyre több a cucc a bicón. Ebéd, kommentrendbentartás, félóra nyugalom nekem is jár. Lencsefőzelék kolbásszal. A kenyér mindig sűrű, sötét héjú. Közben facebook, megírok egy fél bejegyzést. A java éjjel jön. Most nincs teltház. Meghitt viszonyban vagyok a törzshely pincéreivel, írtam is róluk a Tripadvisoron. Nagyon szeretek ujjongó sorokat írni azokról, akiket szeretek.

Ekkor van egy mélypont, és nem vagyok elég gyors. Valahogy nem haladok a Lánchídon, nem érem el a fogast. Leteszem a bringát a fiam iskolájának a kertjében, és busszal száguldok az oviba, mert megígértem. Felhívom a nagyot a buszról, aki az apjához ment most, matekkönyved a portán, máskor a fejedet fogod elveszíteni.

Megígértem azt is, viszek nekik finomat. Makaront viszek, egy zöldet és egy sárgát. Elémszaladnak a nyúltestvérek. Ma nem vagyunk utolsók. Az oviban nem eszünk. Változó lelkesedéssel öltöznek. Mindenük sáros. Most nem haza megyünk, hanem még postára, és a bicikliért. Bűntudatos kedélyességgel elmondom azt a mondókát, amiről mindig elkésünk reggel. Megdöbbenek: otthagytam az oviban a narancssárga bőrkesztyűm. Ők vezetik a buszt. Őzike főz, mondja Dávid — Őzike köz. Nem a köz-főz a vicces, hanem ahogy a jelzőből alany lesz. Most iszunk egy gyümölcslevet, és én megcímzek két borítékot, jó? Befejezem a képeslapokat, sok színt használok a borítékon. Nem, ezt a csokit nem mi esszük. Elnyel a bevásárlóközpont, kávét veszünk a Media Marktban, feladjuk a csokikat is. Vízszűrő betétet is jó volna venni. Kifelé — veszek neked tulipánt, Julis. Dávidnak is vegyél. Jó. Két tulipán, verseny, kié nyílik előbb, jó? Egy fehér, egy piros. A virágos fickót mulattatják a gyerekeim, kap mindegyik egy szatyrot, és viszik a maguk cserepét. Közben megyünk, közben nő, mondja Dávid. Időnként, lehetőleg hatsávos út zebráján megáll, megnézi, nőtt-e. Julis meg: egyetlen anyuka van a világon, aki tulipánt vesz a kislányának. Definiál a gyerekem. Én is így gondolom. Mi mások vagyunk, röhögünk, amikor mások sírnak és viszont, a Himnusz alt szólamát szoktam énekelni, nincs autónk, nem rajzolok sormintát, a fiam túlzás nélkül zseni — más a fontos, mint a darálónak, idehaza nem egységes a szemcseméret, és nem áll módomban elmagyarázni. Kaptam már másik kitüntetést is. Te nem vagy olyan, mint a többi anyuka, te teszel vaníliát a tejbegrízbe.

Már csak két megálló, már csak a bicikli. Komor a portás, késő van. Minden be van már riasztva. Én azt hittem, nyolcig. Sajnálja. Neki is van hatalma, és ezt most megéli. És én csak ránézek, és kifordulok az ajtón. A nagy erdélyi magyar művész vadonatúj szobra mellett én bizony bemászok, és nyögve, de kiemelem a biciklimet is az iskolakertből. Felkötöm a kormányra a tulipános szatyrokat. Esik a eső. Most épp elérjük a fogast. És már csak tíz perc, és még tíz, és az utolsó kanyar. Mit együnk? Van itthon rizi és bizi?, kérdi Juli. Van. Mindkettő. És tíz perc alatt megvan. Kiszaladok a kutyával. Csak mosdás. Fogmosás. Dávid nyom nekem egy kávét. Késő van, de a diafilm nem maradhat el. Csipkerózsika, versben. Ha álmos vagyok, kosz megy a szemembe, így Dávid. Szuszognak a kisnyulak, betakarom őket a füleikkel. Hozok vizet. Leradírozom az arcom. Gyorsan összeírom, mi mindenre költöttem ma. Írok fél egyig. Vivaldit hallgatok. Lélegzik a mindenség. Hálás vagyok. János mosolyog.

80 thoughts on “ez is milyen nap

  1. János mosolyog.
    Nekem is valami “kosz” van a szememben.
    Olyan szép ez a bejegyzés, nekem MA (úgy tűnik…) különösen jó volt ezzel indítani a napot.
    Köszönöm.

  2. Nagyon kedves, szívmelengető írás.
    Én is olyan hálás tudok lenni, amikor mennek a dolgok, vagy nem mennek, de megoldom, és köben van bennem erő: nem azt élem meg, hogy tartalékokat mozgósitok percről percre, hanem azt, hogy én ezt bírom, tudom, jó vagyok. És jók az apró örömök, mini wellness: ebédet enni, amit más főzött, tulipánt venni csak úgy, kívül lenni az időn — együtt lenni tíz percig.
    Nyulacskák, fülek 🙂 Kis mese a szeretetről.

  3. Én pont ilyesmit vágyok olvasni. Most valahogy olyan érzésem van, hogy valami helyrekattant (vissza-) a fejemben a bloggal kapcsolatban. Még sokszor visszajövök ezt elolvasni ma.

  4. A legelső bekezdéshez: én egy jó ideje tudatosan igyekszem alább adni. Egy napra egy program, egy elintézni való. Hétköznapra ha lehet semmi, hogy kibirhato legyen, ami elkerülhetetlenül becsuszik. Ha listát írok, felezem. Az örökké kicentizett idő és energia hosszú távon kimerit, összeomlás.

  5. Tényleg van benned a különlegesből! Meglátod a szépséget. Elgondolkozom arról, hogy ha ezt látják, kapják tőled a gyerekeid, akkor ők is a világ szép és értelmes részét fogják használni, megkapni. A tulipán, soha nem jutna eszembe, ma én is kaptam tőled egy tulipánt.

  6. Jó volt olvasni!
    Szeretem a gördülékeny hétköznapokat, amikor van erőm mindenhez, megy minden rendben, és ettől még arra is van energiám, hogy a váratlan helyzeteket jókedvűen oldjam meg.

  7. Annyira szeretem, ahogy a gyerekeidről írsz! Sosem hittem az amerikai módi _inspirációkban_, de most mégis ez a legjobb szó arra, amit érzek: én is ilyen hétköznapokat akarok teremteni magunknak. Tulipánosat, diafilmeset, vaníliás tejbegrízeset.

    • “Rizi és Bizi jóbarátok.” Ezeket én kezdtem, de imádja a Julis. Cipővételnél: “Egyik lábi… másik lábi, harmadik lábi és VÉGÜL negyedik.”
      Egyébként stressztömeg vagyok, csak szépen írom meg drága olvasóim kedvéért.

  8. Just a perfect day. Na és a vanília a tejbegrízbe, de jó is az! És a tulipánok… Krémszínű, sok, csokorban. Mosolyog a mindenség.

  9. Mennyire hiányzik nekem egy hasonló nap.. Régen volt már.

    Eddig még nem kommenteltem, de már annyi mindent kaptam itt, hogy most muszáj – még ha totál jellegtelent is.
    Egyébként egy 25 éves, teljes mértékben szétesett ember vagyok. Mostanság térképezem föl egyáltalán azt, miről mit gondolok (mert egyébként minden reakcióm egy sebzett vadmalac reakciója), szinte az írásokba kapaszkodva, bogozgatva önmagamat szálról-szálra.
    Jó itt. A barátomnak már kevésbé jó, hogy itt vagyok. Azóta vagyok érthetetlen és sárkány. 🙂

  10. Nagyon szép, szeretnék a gyereked lenni.
    Nekem most a hétvégék konvertálódnak át olyan hétköznapokba, amilyeneket majd szeretnék hosszú távon. Mikor nem excel táblában ragasztjuk ki a hüttőre, hogy ki mikor mosogat és takarít, hanem amikor valaki belelép egy fenyőtűbe, és az zavarja, akkor felporszívóz. Felporszívózik. Nemtom.

  11. Még az a portás! Róla önmagában egy novellát lehetne írni. A kerítésmászás miatt felnézek rád. Még gyerekkoromban is suta voltam hozzá, igaz, legyőztem. De én ugyan otthagyom a bringát akárhol, van jó lakatom.

    • És meg. Épp írom a kiírványt ékes narancssárga papírra német (!) filctollal, és huzadokok az óvőnővel, hogy szerintem az elveszéshez legközelebbi faliújságon mutat jól, szerinte meg ott csak hivatalos ovis hírek vannak, amikor jő a dadus, hogy ott van az orrom előtt a polcon.

      De ez már egy másik nap, és egy másik történet…

      VÉGE

  12. Most azon gondolkodom, az előző kommentem hová tűnt. Mindegy. Csak azt akartam mondani, hogy ez emlékeztet azokra a (már nyárba hajló) iskolai reggelekre, amikor kelt fel a Nap, miközben én trappoltam a suli felé, és teljes mértékben ok nélkül mosolyogva mentem végig az úton. Visszanézve ezek voltak 26 évem legszebb pillanatai. Ami elég szánalmas.

    Sziasztok, új vagyok, sokat köszönhetek ennek a blognak. Tulajdonképpen nem sokat, mert ez nem kifejező, hanem a fél-1 éve elkezdődött személyiségfejlődésemet. Talán egyszer nem leszek olyan végtelenül sebzett és sárkány (olvastam), amilyen most vagyok.

      • Hogy jó-e, azt most nem érzékelem. Hogy szükséges, az biztos. Legalábbis ha átgondolom, milyen életeket nem szeretnék, akkor erre jutok.

      • Igen, többnyire kizárásos alapon választjuk ezt az utat 😀

      • A terapeutám szokta mondani, hogy majd akkor változtatsz a dolgon, amikor már annyira rossz lesz, hogy elviselhetetlen. Addig minek?

      • Ó, szupi. 😀 Köszönöm. 🙂

        (Még jó, hogy 25 és fél vagyok, így a letörtség mértékétől függ, hogy épp hány évesnek érzem magam.)

      • Másnak nem az, nekem igen, de ennek bonyolultabb háttere van. Szorongás kapcsolódik hozzá. Mindig volt egy nyomás a saját részemről is és ismerősök részéről is, hogy “te olyan okos vagy, reméljük, professzor leszel”.. vagy valami ilyesmi. És minden egyes évben, amikor nem tudtam, mit akarok kezdeni magammal, nőtt a fos a fejemben, hogy megint egy évvel idősebb vagyok és sehol semmi, és kettőt alszom és 40 leszek és még mindig nem lesz semmi, szóval.. 🙂 Jobb perceimben 25 vagyok, rosszabbakban 26.

      • Ez elég szar, már amivel a fejedet tömték, de idővel el tud múlni! Szorítok neked. Itt jó helyen vagy! Sok terhet le lehet itt tenni a válladról.

  13. hat ez nem is hasonlit az en napomra. en csak lotok futok, kiabalok, intezkedek, a gyerekek a tv elott, a lakas uszik. a tied jobban tetszik 🙂

  14. Nagyon tetszett ez a ma (is). A kerítés mászás, bicaj átemelés nem lehetett semmi! A két kisnyuszi közben a tulipánokat szorongatva kint szurkolt?;)
    Amikor este végig gondolom a napomat, a sok rohanást, cipekedést, listát, orvosnál várást, házimunkát, gyerekekkel töltött időt, stb. pont így szelidül az örök kapkodás sok apró mozzanata valami mosolyra késztető emlékképpé: valami vicces megjegyzés a nagytól a nagy rohanásban, egy segítőkész apuka az áruház parkolójában, közös “főzés” a kicsivel, aki csillogó szemmel kavarja a száraztésztát a láboskájában (majd szétszórja), ovis bábelőadás elmesélése és szemléltetése:) Mikor fejben blogolok:), csak ezeket igyekszem lejegyezni. A vasalnivalóról, a koszos szőnyegről, meg a többiről inkább hallgatok…

  15. Visszhangzik a lelkem, mikor ilyen beszámolókat írsz. Igen, a posta mindig túl korán zár. Meg a lekésett buszok és morgó portások, és ahogy mégis, így is megszületik a varázslat. A csakazértis-játék a gyerekkel, hogy ne az idegbaj győzzön. Vagy ahogy pont ilyenkor mond valami sziporkázóan eredetit. És a rohanáson átsüt a béke: poén lesz belőle, vagy narancslé, csoki, tulipán. Ma reggel épp havazott, mikor olvastam.

  16. Visszajelzés: így látták ők | csak az olvassa — én szóltam

  17. Visszajelzés: a reggel | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.