panta rhei

A tegnapi bejegyzés sokakban riadóztatta a szülőt, pedagógust, nyelvművelőt. Tarolt a facebookon, kaptam miatta számos levelet. Hogy én itt a káromkodást propagáltam. Holott a bejegyzésem nemhogy nem helyeselte, nem is érintette a “mindent kötőszónak és töltelékszónak használunk” jelenségét, sem a szabadszájú értelmiségi körökben dívó sűrű trágárkodást. Egyáltalán nem helyeslem és nem is hirdettem a sűrű bazmegezést. Nem szokásom nekem sem, és nincs a helyén, mert ennyi bajunk, indulatunk egész egyszerűen nem lehet, passzióból meg nem stimmel, mert nem kifejező.

Erről, a kétszázharminchármas buszon kötőszóként használt geciről, a mai fiatalokról egyáltalán nem írtam, nem vettem védelmembe őket. Magunkról és a gyerekeinkről írtam, művelt közegről, Esterházyról és Petőfiről. Megmutattam, milyen félreértés azt hinni, hogy a magas irodalom ab ovo fennkölt és illedelmes. Olvashatnánk korszerű Shakespeare-fordításokat is, amelyek megpróbálják visszaadni a szövegek erős kifejezéseinek mai megfelelőjét, és ezért csóválja a fejét az aranyjánosba ragadt, nehezen moccanó közönség.

Aki intellektuálisan árnyalt, az időnként a naptárra pillant. Nem ragad be sem a válltöméses blézerek világába, sem a nyolcvanas évek könnyűzenei hangzásába, sem az általánosban tanult helyesírásba, sem az öröknek hitt művészetfelfogásba. Igen, minden változik. Ez nem azt jelenti, hogy propagáljuk és ösztökéljük a változásokat — hacsak nem vagyunk művészek –, hanem hogy befogadóként figyeljük, mi történik, és úgy általában nevetségesnek érezzük ragaszkodni ahhoz, hogy Grétsy László a mérvadó nyelvész, Sinkovits Imre a legnagyobb színész, Soltész Rezső a fenegyerek és David Hasselhoff a szexszimbólum, az internet pedig gyanús és időrabló huncutság.

Arra céloztam tegnap — ez adta a bejegyzés lendületét –, amikor negyedművelt székely olvasók és fanjeik engem trágárnak, mocskolódónak, színvonaltalannak, bulvárosnak neveznek, mert a magas irodalom kifejezőeszközei közé, amelyeket, rutintalan olvasók lévén, fel se fognak, gondos mérlegelés után, sőt: műgonddal (tehát nem indulatból) beteszek egy basszátokot. Csínján használom, hogy legyen súlya, felhívja a figyelmet, el ne inflálódjék. Nem azért írom, mert indulatos vagyok, vagy kiszalad a billentyűzetemen. Láttatni akarok vele valamit. Nem vagyok indulatos, hanem hideg fejjel ábrázolom az indulatot.

Igen, magyartanárként írok ilyet. Igen, ezek is szavak, van helyük, pont jókor pont alkalmasak. Aki ezt nem érti, beleértve igen tisztelt elitgimnáziumi kollégáimat, semmit sem tud a nyelvről.

De a kétszázharmichármas buszon használt satöbbi sem erkölcsi kérdés, egyszerűen arról van szó, amikor a beszélő így dönt, hogy kire akar hasonlítani. Szociolingvisztika. Így döntött. Olyannak is nézik, annyira veszik komolyan. A szűkebb közege helyesel, elismeri, befogadja. A tágabb közegben a következményeket nem ússza meg, nem igaz, hogy átvette a hatalmat mindennapi beszédünkben a geci, nem veheti át, vagy csak nagyon durva jelentésváltozás után.

Az sem ússza meg, aki felvételi fogalmazásban írja, hogy bevállal (ti. János vitéz az óriással való megmérkőzést) vagy bejön. Nem az a baj a basszameggel sem, hogy csúnya, hanem az, hogy nincs a helyén, idegen a közegtől.

És természetesen, lidércke, tök fontosat írtál:

…nagyon zavar, a kötőszavas gecizésen túl, amikor a bunkóságot, ostobaságot, korlátoltságot takargatják irodalmi példákkal. Tudjátok, hányszor hallottam az elmúlt években pont ezt a Petőfi idézetet (“Foglalod te a kurvanyádat skk) különféle kontextusokban és utána folyik a sok undorító, ocsmány, agyatlan trágárkodás. “Mé’, hát ezt Petőfi mondta, ha neki szabad?”

Gondolom, a blogolvasóknak világos: nem azért idéztem Petőfit, hogy ha ő is csúnyát írt, akkor az egyszeri ostobáknak is szabad a pálya a kétszázharminchármason, hanem csak hogy ne legyen illúziónk a szép, magas költészetről, valamint lássunk egy példát a valóban stiláris értékű trágárságra. Ehhez a németbetörési nemzetveszélyhez képest az, hogy mondjuk nem találom a diákigazolványomat, bazmeg, álláspontom szerint nem tűnik olyan rettenetesnek. És ez nem annak a kérdése, kinek szabad és kinek nem, csakis a szituációé. Illetve, még egyszer, azé: kire akarsz hasonlítani? A suttyókra?

Egyébként meg miért érezzük finomabbnak azt, hogy cseszeget, mint azt, hogy baszogat? Tudjuk, mit jelent a cseszik? Miért írjuk, hogy car, vagy sz*r? Eltanultuk a fórumon? Szembenézésre hajlamos, képmutatástól borzadó olvasóimat — és remélem, többségében ilyenek — jó szívvel biztatnám, hogy ne féljenek szituatív érzékenységgel olykor erőset mondani. Nem kell finomkodni. Ugyanakkor ne szokjanak rá modorosan, polgárpukkasztó céllal a bazmegekre vagy faszfejre sem, mert a szavak elkopnak.

Ami a gyerekeinket illeti, tehát a téma pedagógiai részét (mert sokaknak nem kérdés a saját szóhasználatuk, ők készen vannak, és az ő nyelvhasználatuk kifogástalan, nem problémás, hát persze, csak ezeké a mai fiataloké), azt idézem a tegnapi kommentekből, hogy ez, hogy milyen szavakat választunk, ömlik-e belőlünk a szar, tudatossági fok kérdése.

A kamasz mint olyan káromkodik, mert leszarja, amit mondunk, szándékosan lázad, demonstrálja a különállását, ezzel nincs mit tenni. Amit megtehetünk magunknak és nekik, hogy nem vagyunk hisztérikusak, és nem akadunk fenn ezen, amíg nem direkt személyesen sértőek. A kötőszóként használt bazmeg sokkal ártalmatlanabb, mint az indulatos szitkozódás, de annak meg nem a nyelvi kifejezésével van baj, hanem az indíttatásával. Akárhonnan kezdjük, mindig oda lyukadunk ki, hogy a szavak önmagukban ártatlanok. És ne féljetek, állásinterjún őket sem ragadja el a hév majd. Gondolkodjatok az ő fejükkel: attól is függ, hogy engedünk-e a káromkodási kísértésnek, hogy mennyire érezzük biztonságban az elfogadásunkat, az érdekeinket, az egónkat. A kamasz, amikor káromkodik, a kortársakhoz való igazodáson kívül azt is teszteli, szeretik-e őt mindenképpen, hogyan reagálnak, fel tudja-e idegesíteni a szülőt. És igen, a káromkodáson mint olyanon rémüldözni öreges, kontyos tanítónős, életidegen rosszfejség.

Ez nem jelenti azt, hogy hagyjuk szó nélkül, ha a gyerek ilyeneket mond nekünk, rólunk. De nem arra kell megtanítanunk a gyerekeinket, hogy bizonyos szavakat kerüljenek, hanem hogy érezzék az árnyalatukat, súlyukat, helyüket. Ez az igazi nyelvi műveltség. És akkor nem írja majd azt sem, hogy bevállal vagy leolt a felvételi verselemzésében. És ez némileg fontosabb, mint a bazmeg.

144 thoughts on “panta rhei

  1. Én a tegnapit élvezettel olvastam 🙂 , meg a mait is. Nem értettem félre, meg másként meg akárminek, mint ahogy szántad (remélem 🙂 ), és csak a naivságom miatt csodálkozom, hogy mások meg igen. Megint belenyúltál valamibe, amiről én személy szerint azt gondoltam a helyén van, aztán mégsem. Az jutott eszembe, úristen! mennyi kibeszéletlen trauma, sérelem, konfliktus van a mi társadalmunkban. A lányom kapcsán tapasztalom, hogy már az iskolában elkezdődik a tisztázatlanságok sora és vezet egy későbbi robbanáshoz és csodálkozik a többség tágra nyílt szemekkel (ennek a történetét majd beírom a gyomorbajos gyerekeinkhez).
    Nekem is mondtál újat, én a közepet nem szoktam találni, vagy nagyon káromkodom vagy még a szart is úgy ejtem sz pont r.
    Üdítő volt 🙂

  2. hú, ez nagyon tetszett, még jobban, mint a tegnapi, annál is inkább, mert a foglalod kurvanyádat nekünk sokáig ki volt ragasztva a házunk bejárati ajtajára egy magyar arcvonal toborzó hirdetésen. 🙂
    egyébként szerintem aki minimálisan is kulturált, az azért tudja, hogy mondjuk nem bazmegolunk egy állásinterjún. fura ez, én is teljesen megszoktam az iskolában, barátok között és a munkahelyen, hogy kötőszó szinten elég mocskos a pofám, és ha átkerülök egy másik közegbe, ahol ez nem dívik, akkor ez teljesen eltűnik, és nem szoktam véletlenül hibázni ezekben. valószínűleg sokan így vannak vele.

  3. Arany Hamlet-fordításában is szerepel egy s más (pl: vérnősző barom), mert ott van a helye. Petőfi Coriolanusát is erősen meggyomlálták. Szóval: tetszik a tegnapi is, a mai is. Fontos erről is beszélni.

  4. Én tizenhárom éves srácnál (fiam osztálytársa volt) (igen, csak egy (1) példa, ami nem statisztika, tudom) láttam, hogy nem képes disztingválni. Nem csak a fiúk között mondta a kurva anyádat-ot töltelékként, hanem az orrom előtt a fiamnak is. Lehet, hogy azóta ez javult nála (most tizenhat), de én nem hiszem. Szerintem az emberek többsége (biztos van, aki nem) állásinterjún is úgy beszél, ahogy egyébként, és ezt úgy mondom, hogy ha nem is sokat, de legalább egy tucat embert magam is állásinterjúztattam. És (bár ez eleve nehezebb) de magamon sem vettem soha észre, hogy különböző közegekben különböző stílusban beszélnék.

    • Az iskolai anyanyelvi nevelés egyik kihívása pont ez: hogy végre ne határozófajtákat tanítsunk gyermekeknek, hanem pl. a különböző stílusrétegek árnyalt, beszédhelyzethez illő használatát gyakoroltassuk be a magyarórákon.

  5. “A szavak önmagukban ártatlanok”. Hát ez az. Max. 10 éves lehettem, amikor azt próbálgattam, hogy higgadtan, a szobám csöndjéban kimondtam pár csúnya szót (egy vasárnap, gyónás után). És azon morfondíroztam, hogy ez most tényleg bűn?! (Mert annak mondták a hittantanítónénik). És ha többször egymás után ugyanazt (a szobám csöndjében, csak úgy magamnak) kimondom, akkor ez is számlálódik mint bűn? 🙂 Már akkor is gyanús volt ez nekem… 😀 (Nagyon jó írás amúgy, már megint)

    • Gyermekkoromban esténként állandóan szólt a rádió.
      Egyszer fürdés közben elgondolkodik a még alig beszélő húgom, s aszongya: baszkihercegovina. Szegény csak pislogott, hogy erre meg miért pofon lett a válasz, mikor a rádióból is állandóan ez folyik.

      • Na az ilyen szülői hozzáállást imádom. Azonnal ugrik, pofoz, statuál. A nagy büdös semmire, vissza se kérdezve, mert a gyerek az hülye, az ebből ért. Mint az egyik haverinám kislánya, aki évekig szabályosan meglepődött, hogy én nem magas, metsző hangon beszélek vele és nem egy jól begyakorolt “nem!!” a válaszom kb minden mozdulatára. Be is próbálkozott, volt olyan korszaka, hogy kb olyan volt, mint egy kölyökkutya. A meséhez hozzátartozik, hogy könnyen “nem pattogtam” vele, mivel nem nekem kellett 24/7 adjusztálnom őt és minden hülyeségét kibírni akkor is, ha 24 óráztam, mert amúgy az anyja ápolónő – de valahol azért tanulságos a dolog és nem csak hullafáradt kezdő ápolónők szokták az első, nem tervezett gyereküket kölyökkutyának nevelni, és nem csak se-kutyája-se-macskája, összvissza életű főiskolások szoktak normál hangon beszélni a már említett kiskutyaszerű gyerekekkel dumálni (akkor épp fősulis voltam csakengemérdekel szakon a Tökömtudjaholvan Főiskolán, valóban:).

    • Anyám mesélte, hogy neki gyónás után mindig a legválogatottabb káromkodások jutottak eszébe, és ellenállhatatlan kísértést érzett, hogy ki is mondja őket, és ettől az egésztől rettenetesen érezte magát. (Ne gondolj a fehér elefántra…)

      Többek közt ezért is hányok attól, hogy gyerekeknek gyónniuk kelljen. (Na meg: mi bűne lehet egy nyolcévesnek??)

        • Én is viszolygok a gyónástól általában, de azért egy felnőtt ember csak el tudja dönteni, hogy ez neki jó-e, megkönnyebbül-e tőle, tudja, mit számol bűnnek és mit nem stb… De hogy egy gyereknek kötelező legyen, aki az egészet nem érti, csak a szégyent belőle… Én emlékszem, elsőáldozás előtt rettegtem az egésztől, nem is értettem, hogy én akkor most bűnös vagyok (mert ugye mindenki eredendően az), de akkor mi a bűnöm, és hogyan mondjam el, és miért kell elmondanom… De ez messzire vezet, meg nem is vág témába, úgyhogy bocs az offért.

          • Az első gyónásomnál elrontottam a szöveget, és a tisztelendő atya folyamatosan javítgatta, amitől teljesen megzavarodtam. Nagyon sokára kerültem sorra, és utána 20 ima volt a penzum, amit a templomban kellett elimádkozni. Nagyon hideg volt, és pisilnem is kellett, ezért 9 után hazamentem, és otthon folytattam, de azt nem éreztem igazinak, különben sem éreztem semmi változást magamban a bűnbocsánatra. Úgy mentem elsőáldozásra mint egy csaló, sokáig szorongtam utána. Soha többet nem gyóntam és nem áldoztam, és amint lehetett, templomba sem mentem többet.

            • Szerintem az nagy baj, ha nem készítik fel a gyerekeket arra, hogy mit és hogyan lehet meggyónni. Egy nyolcéves is meggyónhatja, hogy kicsúfolta a dagi osztálytársát, aki különben sosem volt vele kekec. Vagy hogy ellopta a húga adventi zsákjából a csokit. Én nem gondolom bűnnek, ha úgy káromkodom, hogy közben nem az Istent szidom, ezért meg sem szoktam gyónni. Azt annál inkább, ha gusztustalanul viselkedtem valakivel. Mondjuk jó paphoz járok, érti, miről beszélek. Szerintem aki nem tud/szeret gyónni, az még ilyennel nem találkozott. Ritka holló. Ez kontamináció.

            • Magyarázkodik? Ez a gyónás ? Én nem vagyok hívő, saját akaratomból van így ( köszi szülők ) mind a mai napig nem értem miért az egyén hibás mindenért. Ha meghazasodik jön egy ember aki sosem élt nővel, férfivel és ő dumál, mi van?

            • Én azt gondolom, hogy ha valami “bűnt” követünk el valaki ellen, és ezt felismertük, és beláttuk, netán nem is volt szándékos, akkor attól kellene bocsánatot kérni, aki ellen elkövettük, különben mit ér az egész?
              Ha elmondok x miatyánkot, de a másiknak még fáj? Vagy hogy?

            • igen, én is, és bocsánat nélkül. azoknak kéne bocsánatot kérni, de már nagyon, akik ezt csinálják a szegény lelkekkel évezredek óta. plusz mellétéve pátosszal, hogy ott van oldalt a kassza, ahol lehet fizetni bűntudat oldásért.

            • Hát… azért az alap, hogy jóvá kell tenni. Ezt a legtöbben szokták is mondani. A Miatyánk aztán jöhet. Én még nem találkoztam olyannal, hogy enyhíts a lelkeden pár ezressel. SOHA ilyet nekem pap nem mondott, nem sugallt, pláne gyónáskor. Nagy, össznépi tarhálások vannak pl az egyházi iskoláknak, a szegényeknek, a templom fűtésére, ilyenek.

            • “azért az alap, hogy jóvá kell tenni”
              én sajnos egyáltalán nem tudom elfogadni, hogy bárki azt mondja, hogy az ember eredendően bűnös. megkockáztatom, hogy ha valami bűn, akkor ezt bűn gondolni. rettentően dühít, hogy gazdag és tőkeerős intézmények (honnan is van a vagyonuk?), akik az ember lelkét hivatottak segíteni (legalábbis ezt állítják magukról) még mindig merészelnek ilyet állítani és ezzel cseszegetni más embereket. egyszerűen nem fér a fejembe, hogy hogy lehet még ilyen manapság.

            • De mit is jelent ez? Soha nem gondoltam például azt az újszülött gyerekeimről, hogy bűnösek. A háromévesről sem, mikor vörösre hisztizte magát. Nem vagyok teológus, de számomra az “áteredő bűn” úgy tűnik emészthetőnek, ha azt értem alatta, hogy minden ember az élete során követ el bűnöket, és hogy ez normális, emberi dolog. Jézus nem követett el, ebben az egyben tért el az emberi természete a miénktől. Akár akarjuk, akár nem, időnként megbántunk másokat, hazudunk ott, ahol nem kéne, hülyeségeken pörgetjük fel magunkat, irigykedünk, ilyesmi. Szerintem ez arról szól, hogy nem baj, ha hibázunk, hiszen mindenki hibázik, és nem baj, ha nem vagyunk tökéletesek, de mindig lehet törekedni arra, hogy fejlődjünk, és ebben lépcsőfokok a gyónások és a bűneink jóvátétele. Ez így hülyén hangzik?
              Mit mond a teológus?
              “Az elnevezés nem szerencsés, de már lecserélhetetlen. Az áteredő bűn nem bűn, nem cselekvés, hanem állapot, baj, amelyért személyesen nem vagyunk felelősek (ha valaki elkártyázza a családi vagyont, a gyerekei koldusnak születnek); és nem is a biológiai nemzéssel ered át valamilyen “rosszaság-gén” révén, hanem inkább azt a szituációt, azt a klímát jellemzi, amely fogad bennünket a világban.”

            • “Az elnevezés nem szerencsés, de már lecserélhetetlen. ”
              miért lecserélhetetlen?
              ki mondja ezt, és milyen alapon?
              meg mondjuk gyötörhetnék kicsit jobban az urak magukat a megoldás keresésében, ha már ennyi kárt okoztak, és mást meg amúgy sem engednek beleszólni a döntésekbe.

              a “nem szerencsés” sem szerencsés kifejezés jelen esetben :), biztos van erre valami nyelvi izé, hogy mi ez, de én matekos voltam. erős eufémizmus? vagymi…

            • “Az áteredő bűn nem bűn, nem cselekvés, hanem állapot”
              ez meg kábé olyan mikor a felelő nagyon nagy marhaságot mond, és próbál korrigálni és akkor egyre nagyobb marhaságokat kezd mondani. csak neki nem szokták mondani, hogy ülj le fiam, egyes, igyekezz jobban, mert ha így folytatod megbuktatlak.

            • Na, ez így kontextusából kiszakítva elég gáz. Szóval: ez az az állapot, amelyben Istentől eltávolodott az ember, mert nem bűntelen. Jézus küldetése volt újra Istenhez vezetni az emberiséget. Innen nem is mennék tovább, mert
              1. nem értek hozzá, tényleg nem vagyok teológus
              2. aki nem nagyon van tisztában ezeknek a fogalmaknak a jelentésével, dobálózhat velük, de az csak félreértéshez vezet (én is beleesek ebbe a csapdába, mert fogalmam sincs, ki mit ért a szavak alatt)
              3. nem akarok hitvitát és egyházellenes véleményeket kibékíteni az egyházzal, mert egyrészt megértem azt, aki ellenszenvesen viszonyul hozzá, másrészt én belül vagyok, tehát az egyház én is vagyok, mert mi nem az intézményes, papos-hivatalnokos-pápás-templomos testület megnevezésére használjuk ezt a szót, hanem a Krisztusban hívők közösségére.
              Nekem sem problémamentes a hitem, a papokkal való viszonyom, az intézményes egyház döntéseivel én sem mindig tudok azonosulni, de sokat jelent, hogy benne vagyok.

        • Optimális esetben olyan funkciója lehet, mint a pszichoterápiának. Rossz esetben, mint a zsarolásnak:/// Blöá. Az meg a másik, hogy ha a pap vonalas és szűlátókörű, esetleg egyszerűen csak nem százas ő maga sem, akkor remek kis ötletei lehetnek arra, hogy mit csinálj, ha valami “égbekiáltó bűnt követtél el” (pláne ha gyerek vagy kamasz vagy, ez aztán szuperhasznos lehet, de felnőtteknek se kutya).

          • Bizony. Mondjuk én nem hasonlítanám terápiának, de lelkigondozásnak hívják, és csak akkor ér valamit, ha rendszeresen ugyanahhoz az értelmes, empatikus paphoz jár az ember. Ez az emberi oldala. De szerintem fontosabb az a része, hogy hiszel abban, hogy ha kimondod a bűneidet, Jézus a papon keresztül feloldoz (nyilván anélkül is megy, de fontos elem a kimondás, a megvallás, a hangos megfogalmazás), igyekszel jóvá tenni, és mehetsz tovább anélkül, hogy cipelnéd. A gyónás cselekedet, ami után lehet újrakezdeni.

          • szerintem a pozitív funkció csak akkor lehet, ha valaki tényleg önként választja ezt a módszert, mert neki ez segít, a saját megélése, tapasztalata és belátása alapján. de ha egy gyereket már kiskorától ezzel csesztetnek, kötelező a bűntudat és a bűnbánat, és az egész rituálé felszólításra, akkor az nem lehet olyan mint egy pszichoterápia, akkor ez tök másról szól.

            • A legteljesebb mértékben egyetértek veled, Hirlando!

              Valamint:

              Ki nem állhatom, ha hülyére vesznek és még le is húznak agyilag és anyagilag is ésatöbbi.

            • Na, erről nincs személyes tapasztalatom, mert felnőttként keresztelkedtem meg. De láttam már nagyon szép fejlődéseket (barátaim gyerekei), igazán szerető, meleg légkörű ovis hittanokat, előkészítőket, bérmálkozókat, olyan gyerekeket, akik képesek voltak először gyermeki hittel, majd felnőtt hittel megélni a kereszténységüket, mert jó kezek közé kerültek.
              A pszichoterápiáról továbbra is azt gondolom, hogy másról szól.
              Két évet húztam le ugyanakkor katolikus gimiben. Ott láttam mindkét oldalát: a katona plébánost, akit még én is elkerültem a folyosón, az összes szentbeszédét kínban hallgattam végig, és emberként úgy gondoltam rá, hogy “de jó nagy, jó lenne, ha egyszer nagyon pofára esne”. Ő gyóntatta a gyerekeket. A kollégáimat, akikkel összekapaszkodva imádkoztunk a kötelező lelkigyakorlaton, majd úgy basztak át, hogy még én éreztem magam szarul, és kénytelen voltam csúnya, degradáló szavakat mondani rájuk jó hangosan, hogy kapjanak észbe.
              Igen, van ilyen is, meg olyan is. Szerintem az egyház azt húzza le agyilag, aki hagyja magát, anyagilag meg pláne…

        • A gyónásban nekem az a gáz, hogy bűntudatkeltés van benne, “bűnöket” kell meggyónni. Amúgy terápiának, felnőtt emberek számára jó, ha jófej pap csinálja.

  6. Há megmontamneked bazmeg, hogy nebazmeg, bazmeg, merha megbaszod bazmeg, akkó baszhatod, bazmeg …

    Ez jutott erről eszembe – Ezek a megmondósok. A maguk felülről jövő okosságaival. Amikor tudják, hogy valamit nem szabad. Mondani, vagy tenni épp. Kioktatnak róla, még csak a fáradtságot sem veszik, hogy megértsék a mondandódat, csak a maguk szűrt optikájú gyógyszemüvegén át látott világ a jó világ.

    És Dávid Haselnusson felnyerítettem a röhögéstől 🙂 jaj az nagyon!!! 😀 😀

  7. Jó, hogy megírtad ezt is, és nagyon fontos szerintem is a nyelvi műveltséget, árnyaltságot hangsúlyozni. És sajnos pont az általad idézett Petőfi-vers alkalmas arra, hogy olyan embereknek váljék mottójává, akik a nyelvi árnyaltságot, de még Petőfit sem ismerik a legkevésbé sem. És mint ilyen, igencsak veszélyes darab, amit egyenesen rejtegetni kellene a műveletlen, viszont erős nacionalizmuson és fröcsögős idegengyűlöleten edződött rétegek elől. Persze ettől teljesen értem és egyetértek a tegnapival.

  8. De miért, MIÉRT van már megint az, hogy magyarázni kell? hogy nem lehet, hogy valami csak úgy, önmagában álljon? Olyan remek, hiánypótló ez a tegnapi bejegyzés, és iszonyatosan idegesítő, hogy nem értik, és magyarázni kell. Legyek mocskos kis elitista, de egyszerűen rosszul vagyok attól, amikor a sok félművelt pampogó miatt hosszasan kell magyarázni azt, ami rövid és tömör és szép és kifejező. Dóri barátnőm jut eszembe, aki a Kosztolányi-féle Halotti beszéd elemzése alatt befogta a fülét és becsukta a szemét, mert képtelen volt elviselni, ahogy ezt a verset MAGYARÁZZÁK, elsárgult, zsíros írólapokról, köpenyben, láncos szemüveggel.

      • És evvel kapcsolatban visszakanyarodnék a jájezekamaifiatalok kérdéshez: 1. szövegértés, 2. gondolatok (hogy az érzelmekről már ne is beszéljünk) kifejezése.
        Na ez utóbbival rendszeresen szembesülök. A vizsgadrukkon túl miért nem tudják értelmesnek tekintett fiatalok a gondolataikat átadni? Az egy dolog, hogy kérnem kell, hogy írásbelin inkább hagyják a mondatokban való fogalmazást, hogy ne égjenek le, inkább vázlatpontokban próbálkozzanak, de szóbelin… Nem találnak az aktív szókincsükben szavakat, fordulatokat. Sokkal aggasztóbbnak tartom ezt, mint a buszonbazmegelést.

        • Mert nincs aktív szókincsük. Honnan is lenne? Még ha kliséket tudnának használni, de azt sem. Az enyémek például nem olvasnak, nem néznek értelmes filmeket, semmit, így beszélni, írni sem tudnak a saját anyanyelvükön. Nem az internet a hibás, ők se a neten, se máshol nem olvasnak, pedig nem hülye gyerekek. Töriből vért izzadunk, mert semmi előismeretük – mi a francnak volt akkor töri az általánosban, rejtély, komolyan.

          A tankönyvük tele van forrással, szövegekkel térképekkel ábrákkal, rajzokkal, gondolkodtatni, munkáltatni akarja a diákot, hogy maga rakja össze, mi történt, nem beléjük tömni a kész anyagot – na ez maga a katasztrófa. Olvassák önállóan a szöveget, nem értik, elolvassuk még egyszer együtt, hangosan, fordítom nekik magyarról magyarra, nem állnak össze a szavak mondatokká, a mondatoknak nem találják az értelmét. A térképen végképp nem találják magukat, van akinek Törökország Észak-Európában van. Megszokták, hogy valamit bemagolnak és arra kapnak egy jegyet, gondolkodni nem tudnak, nem szeretnek, nem értik, miért, minek. Kedvenc kérdés: “Most akkor a görögök azok a perzsák?” Csendben felkötöm magam, majd csontra leegyszerűsítek nekik mindent, felrajzolom, magyarázom, cigánykereket hányok, nézd, ez a történet, innen indulunk, ez történik és ezért, ilyen lépésekben és ide jutunk el. Mesélek, sztorizok, próbálom feldobni, ráébreszteni őket az összefüggésre, és arra, hogy akikkel mindez történt, ugyanúgy emberek voltak, mint mi. Passzív agyak gyülekezete, küzdök az aktivizálással. Ha megértik, a következő probléma, hogy nincsenek szavaik, amivel visszaadják…

          Nem mondom egyébként, hogy “ezekamaifiatalok” mert az én osztálytársaim anno se voltak sokkal értelmesebbek, de az mégis sovány vigasz, hogy hát húsz éve se tudtak rendesen írni-olvasni a népek, meg most sem tudnak.

          • “Csendben felkötöm magam…” 🙂
            Erről eszembe jutott az a sok idióta, akik szerint a tanárok csak a seggüket vakarják, miközben pedig az ő hülye gyereküket próbálják erőn felül aktivizálni, hogy legalább néhány morzsa ragadjon rájuk…

            • az ő hülye gyereküket nem kis részben a frontális, visszaböfögős iskolarendszer teszi azzá. (nem a tanárok! a rendszer, a felfogás, az egésznek a koncepciója, hogy arra szocializálják őket, hogy üljenek egy helyben mint a sült halak és várják, hogy a tanár megmondja a tutit.)

              persze ott van az is, hogy a felnőttek sem olvasnak, és nincs minta, és kicsi gyerekortól megy a passzivitásra kondicionálás, meg mélyszegény közegben egyszerűen semmi realitás nincs az iskolában, de azért a gyerekek egy jó része valószínűleg még elég formálható öt-hét évesen.

          • Ha már töri. A hetedikes gyerekem kettes lett töriből. Ő, aki a tanárok szerint is a legszéleslátókörűbb az osztályban, aki majdnem mindenhez tud értelmesen hozzászólni, aki otthon, ha tv-zik, akkor a historyt, vagy a discovery-t nézi. Jó, persze azért mást is, de EZT IS, és szívesen. És meg is marad a fejében, érti az összefüggéseket. Akkor hogy is kettes?? Hát úgy, hogy vázlatokat írnak a füzetbe és a tanár azt kéri vissza. A vázlatot. Történelemből. Hát basszamegazég – hogy a poszthoz is kapcsolódjak -, hogy lehet történelmet vázlatokban tanítani??? Mit fog abból a kevésbé életképes gyerek összerakni?
            Az enyém is azt mondja, hogy utálja a törit, nem érdekli. Így nem.

            De azért ellenpélda is van a családban, mert a nagyobbik fiamnak, aki 8 évfolyamos gimnáziumban kezdte a felső tagozatot olyan töri tanárja van, aki nem könyvből tanít, hanem csak mesél-mesél. A srácok jegyzetelnek, felrajzolják, leírjak. És tudják, és élvezik…

        • Az aktív szókincs, édesistenem. Rengeteg embernél a szavak nagy része azzal a lendülettel megy is a passzívba, vagy a kukába, aztán jön a bamba döbbenet, amikor beszélt nyelvben viszonthallják őket egy olyan embertől, aki jobban meri használni a szavakat. Nem gondolom magamat valami nagy okosnak, de szoktam úgy járni, hogy megkapom, hogy milyen _választékosan_ (egyik antikedvenc, ütök-díjas szó…:) fogalmazok. Pedig csak így szoktam, ahogy itt, semmi keresettség meg modorosság nincs benne. Régebb, szaksuliban még az is volt, na azt soha többé…
          Vissza a témához, igen, ez a buszonbazmegelés is egy hülyeség, de csak egy apró részlet, rossz szokás, tic, butaság – viszont a psszív és aktív szókincs-mizéria annál átfogóbb és kellemetlenebb probléma.

      • Igazad van. Engem is ez kerget az őrületbe, valószínűleg a foglalkozásom miatt. Muszáj nagyon értenem amit olvasok vagy írok. Magyar fórumozók szövegértése feltűnően gyenge tud lenni vagy szándékosan értenek félre.

    • Pont ezt akartam irni, Rita! Nekem sirhatnekom tamad, ha ilyesmit magyarazni kell.
      Egyszeruen nem ertem, hogy a faszba nem sikerult tobb embernek sem megerteni a tegnapi bejegyzest. Most komolyan? 😦
      Pedig iszonyu fontos es pontos iras. Raadasul egy olyan pozrol rantja le a leplet, amitol sokunknak okolbe szorult a keze eddig is, csak nem ertettuk pontosan miert. Azt mondja a gyerek elott ne. Hat ideges leszek es nem mondom. De persze nem mondom mert hat megkert ugye…. Nekem osszerandul a gyomrom, amikor ram szolnak hogy a gyerek elott ne mondjak csunya szavakat. Vagy amikor azt mondjak, nekem ez nem valo, hozzam nem melto, mert egy ilyen okos es szep lany ne beszeljen csunyan. Poz…. Es erre valogatott karomkodasok tolulnak az agyamba azonnal.

      • Én mindig kapom a lebaszást, ha káromkodok a keresztgyerekeim előtt. De nem bírok rákapni arra, hogy azt mondjam, a kutyafáját, ha teszem azt ráejtem a lábamra a kalapácsot.

        • Hát ez az. Én sem. Ne mondjam, hogy a faszba. Meg azt se mondjam, hogy baszódjon meg. Helyette mondjam, hogy a szöszbe és hogy a macska rúgja meg. Nekem ez nem megy. Baromi ideges leszek, hogy belém szorul az indulat, nem tudom kiadni egy jót káromkodva. Szerintem az a kisebbik rossz, ha káromkodom. Ha még idegesebb leszek, mert nem káromkodhatok, akkor az mindenkinek csak még rosszabb lesz, én állítom 🙂

      • Talán azért nem értik a tegnapit, mert egyszerűen buták, értelmetlenek viszont a VV23678 részéről mindent tudnak. A mi giminkben is ez volt, csak akkor még az ment/mehetett egyetemre aki okos volt, ma az akinek van pénze. Felnőttként az utóbbiak ugyanolyan buták maradnak, csak mar diplomával.

    • Nekem is volt már ilyen élményem, és én is fogtam a fejem…. Jaj… eszembe jutnak drága magyartanárnénim által tartott órák, a harminc gyerekből kábé három volt, aki tényleg értette, mi folyik, meg érdekelte is, a többiek meg… ööö, vérig voltak sértve, és utálták Anikó nénit azért, mert, urambocsá: saját gondolataikat kellett leírniuk egy vers kapcsán! Skandallum!!!

    • Üdv Dórinak, én is pont így voltam/vagyok.
      Soha nem volt körülöttem értő közönség, egyedül éreztem Rilkét, Villont, Dosztojevszkijt, Camus-t. A tanár mondott ugyan érdekeseket is, de aztán elmagyarázta és el is viccelte mindig, hogy kellőképpen népszerű legyen.
      Dosztit olvasni meg egészen ciki. A Csak szex és más semmiben a kis lúzer csávó olvassa a strandon, a fodros rózsaszínbikinis, Veszedelmes viszonyok mélységű főhősnőnk pedig pont a halál-témára nem kíváncsi. Pedig azért akar gyereket, a plot szerint. Ha pedig még rockzenét is hallgatsz, te vagy a teenage dirtbag, baby.
      Dejó is felnőttnek lenni.
      Ami viszont hiányzik, azok a feszültséget is levezető őszinteségek, tombolások és akár káromkodások amikor igazad van, és tudod, hogy arra fogják majd, hogy kamaszodsz. Semmi bajod nem lesz tőle. Ma viszont félő, hogy nem alkalmaznak, fotó, videó, tag, mész a netre.
      Pedig mindenki egy elcseszett dirtbag legalább időnként, nincs azzal semmi baj, én nem is félnék tőle.
      Ide azt a Létminimumot!

      • De rossz lehetett! Én szerencsére jó helyre jártam, menő volt 18 évesen Dosztojevszkijt olvasni, meg Boris Viant meg Camust, Kafkát. És rockzenét hallgattunk hozzá.

        Legyél csúnya, szabad, közönséges, csak tényleg ne tedd ki a netre! Azt sosem fogom megérteni, hogy valaki miért posztol magáról részeg fotókat. Vagy lehet, hogy nem is erről beszéltél.

        • Én szép voltam, kérem 🙂 A neteset valóban nem úgy értettem, hanem hogy nem viselkedhetsz akárhogy. Nem állhatsz ki kisebbségek védelmében pl., mert félre fognak magyarázni, ha az adott széljárás pont úgy áll. A riportokat összevágják, és tapasztalatom szerint kb. mindegy mit mondasz, előre tudják, hogy kell kinéznie annak a snittnek, nem azt fogod mondani a tévében, amit a valóságban mondtál, és a nevednek annyi. Én egy kicsit nem csodálom, hogy közszereplőink ennyire cinikusak. És azt sem, hogy a civil kontroll ilyen gyenge.
          A netre bármikor bárki kitehet bosszúból vagy poénból, és nem lehet többé letörölni onnan. Nekem ez ilyen orwelles dolog, paranoia-képző. A nagy nyilvánosság az elvont elvárásokkal megspékelve fura társadalmat eredményez. Finom terrorhoz hasonló, nagyon kell figyelned, hogyan viselkedsz.
          Talán ha kevesebb lesz a gyomorgörcsös gyermek, és felnőtt…

  9. Kedves Éva!
    Megdöbbent, hogy mennyire nem megy át az üzeneted az olvasók egy részének.
    Ez a jelenség számomra egy kicsit félelmetes is, hiszen gondolom a többségük felnőtt, tanult ember, akinek szavazó joga van, aki döntéseket hoz a családjában, az életében, a gyermekei életében csak hogy tovább ne menjek. Hogyan tudják mindezt megtenni, ha hiányzik az értő olvasás képessége, az irónia vagy a humor érzékelése? Hogyan születhetek így gondolataik egyáltalán?
    Csodálom a türelmedet, és köszönöm az írásaidat!

  10. Sírnivaló a műveltségbe burkolt műveltség, amíg a fenti megsárgult írólapról magyarázzák a Halotti beszédet, amíg felháborító a színházban a meztelenség és a trágárság, amíg a szépségfelfogás megáll az impresszionistáknál, addig nincs mit várni.

    A közízlés és a művészetfelfogásunk menthetetlenül XIX. századi. Az oktatás se megy túl a II. világháborút követő éveken. Ez még nem is lenne önmagában akkora baj, ha nem párosulna borzasztó fafejűséggel, és szemellenzővel, ha valaha is szóba kerülne egy átlag iskolában, hogy a szépségfelfogás, a kultúra és a művészet igazi élő, változó képződmény.

    Az egyik tanárom mondta ennek kapcsán, hogy ez olyan mint a vonat, ha elé állunk tiltakozni, akkor el fog ütni, ha csak állunk és bambulunk, akkor elmegy előttünk, vagy megpróbálhatunk felkapaszkodni rá, és akkor van esélyünk rá, hogy megértünk valamit a körülöttünk levő világból.

    (Ha lehet, és sikerül, akkor írnék majd egy vendégposztot, ami érinti ezt a kérdéskört is. Megihletett Marina Abramovics, ez a hihetetlen életű, zseniális nő, úgy jártam vele, mint Éva Michael Jacksonnal.)

    • A múltkor történt velem egy fura dolog, ami azt mutatja, hogy még a fiatalokra is milyen erősen hat ez a fafejűség és begyöpösödöttség. A görög isteneket tanultuk épp kilencedikben és vittem mindegyikről két képet. Az egyik egy eredeti ábrázolás volt, a másik modern grafika főként Deviantartos alkotóktól. A lényeg az lett volna, hogy megnézzük az eredeti alkotásokat, megbeszéljük, hogy ki minek volt az istene, és milyen attribútumai vannak, aztán pedig megnézzük a modern képeket, próbálva felismerni, hogy kit ábrázolnak, és egyúttal tudatosítjuk, hogy ezek az istenek bármilyen régiek is, még mindig részét képezik a kultúrának és modern alkotókat is megihletnek.

      A vicces az volt, hogy a diákok felháborodtak az eredeti szobrok láttán, mert nagyrészt ruhátlanul ábrázolták az isteneket – pedig azt a képet be sem vittem, amin Poszeidón egy szál farokban szerepel. Elmagyaráztam ennek a a hátterét meg azt, hogy teljesen kultúrafüggő, hogy mi a norma, és mit tartunk felháborítónak pl. az öltözködés szempontjából és erről végül jól elbeszélgettünk. Érdekes, hogy olyan lányok, akik csücsörítős, csöcsös-bögyös, bikinis képeket posztolnak magukról FB-n, kiakadnak azon, hogy szegény Hermészt csak egy fügefalevél takarja – de valahol sejtettem, hogy ez lesz, direkt készültem is rá. Szerettem volna rámutatni, hogy ezek a régi görögök nem nyársat nyelt kispolgári népek voltak, csak azért, mert a suliban tanulunk róluk.

      • És mi lesz, ha Szapphóhoz érsz? Én egyébként minden ilyenre azt mondtam egy idő után, hogy “Azért voltak ilyenek, mert arrafelé nagyon meleg van, és keveset esik az eső.”

      • Dekoros osztálytársaim, akik a kétszázhuszadik debetegfilmetláttam-beszélgetés után beülnek műtörire és kiakadnak Schielén…
        Pont rajta, aki egyébként nem is különösebben volt ez az arcbamászós provokátor, csak egyszerűen így adta elő magát.
        Nem éreztem benne semmi direkt thrillerkedést, csak azt, hogy egy élő, igazi ember igazi problémáit* látjuk a papíron, ráadásul két vonallal úgy oda”firkantva”, hogy hökk. Ami esetleg ijesztő lehet benne, az pont az, hogy “az a vér nem művér”, az összes Schiele-munkát beterítő szorongás nem műszorongás, a halottanya nem csak alszik.
        Szóval ha jobban belegondolok, én is megijedtem Schielétől, valószínűleg nem is egyszer, csak valamiért szimpatikusabb ő annál, mint hogy lepfujoljam annyival, hogy “na öreg ijesztgessed a nénikédet, eriggy kapálni…”:) Viszont a horrorrendezőkkel sokszor vagyok így, vagy Szorokinnal.
        Na de hát ez az. Sokan meg se tanulnak/tanulunk gondolkodni.

    • A XIX. század óta csak annyi a változás, hogy egyes, akkor gyengének, művészetlennek tartott művészek és művek (akár azért is, mert külföldön elismertekké váltak), nagy művészetté lettek nyilvánítva. De ugyanolyan maradi, provinciális maradt minden, nem csak a közízlés.

      • A művészetben azért zajlott egy s más fontos a huszadikban, itthon is, csak a “köz”-be nem ment át sosem. Tiltva vót, aztán meg kitérdekelt.

  11. Masodszor hangzik el aranyjanos negativ kontextusban, erre azert mar erosen morgok. Miert kell valakihez kepest emelni Petofit? Onmagaban dicserni nem eleg hatasos? De, az. Raadasul Arannyal szemben, akit tisztelt, baratjanak es mesterenek tekintett? ism.: Raadasul Arannyal szemben, aki a laga modjan, a maga mufajaban ugyanakkora zseni?

    • Ez nekem is eszembe jutott. Ráadásul két évszázadon keresztül az volt a recepció közhelye, hogy Petőfi a zseni, Arany a bölcs. A nyolcvanas évek elején kezdték újraolvasni Aranyt, más szemmel. Szerintem sem kell őket hasonlítgatni, nyilván arra ment az utalás, hogy ez is közhely, hogy mostanában már kezdik fordítva nézni őket. És, igen, Arany zseni!

            • nekem nagy flash volt pl, mikor bele kellett mélyedni ebbe-abba Arannyal kapcsolatban, és mikor odaértem, hogy emlékverset próbál írni a lánya halála után, és abbahagyja, mert “Nagyon fáj! nem megy”, én ott bőgtem az OSZK légkondis nagy olvasótermében, sok-sok percen keresztül.

            • Erre a sorra en is emlekszem, pedig egeszen biztosan nincsen se szivacs-, se fenykepezoagyam – illetve kizarolag azt jegyzi meg pontosan, ami erdekli is, sajnos. Petofit az iskolaban annyira rosszul tanitottak, hogy ha nem vettem volna le otthon a narancssarga-vilagoskek kotetet a polcrol, egyetem elott talan sose fedeztem volna fel benne a tehetseget. Meg most is emlekszem a szinte zavart meglepetesre, amit a komolyabb versei (pl. a Felhok-ciklus) keltettek bennem, hirtelen nem is tudtam hova tenni az iskolai Petofihez kepest. Arany mas, nehezebben megkozelitheto, sokkal nehezebben leirhato: nalam az ilyen esetekbol vagy szakdolgozat lesz, vagy inkabb nem is mondok semmit (igy indult Golding: A torony regenye elemzesenek sztorija is: egy vallalt kiseloadas helyett Gyorffy Miklos prof nagy bosszusagara hirtelen inkabb megsem mondtam semmit; egyszeruen nem ment roviden a dolog, nem jottek ki a szavak, tul sok es megvaghatatlan volt a tema egy kiseloadashoz. Annyira, hogy sokkal kesobb izgalmas szakdolgozat lett belole.)

  12. Azért vannak szavaink melyek elveszítették ártatlanságukat. Kimondhatom-e a cigányt, a niggert, akkor ha nem bántani, csak figyelmet akarok vele felhívni? Retardált, hülye, vagy paraszt? Hol kezdődik a valós, éles jelenlét a szavakban, és hol végződik a PC?

    • A niggernek nincsen olyan kontextusa, amely ne lenne sértő szerintem. Cigány, néger: ezek tényleg kétesélyesek. Az a vicc, hogy én a cigány ismerőseim/barátaim előtt simán a cigány szót használom, amúgy romázok, mert elkerekednek a szemek a cé betűs hallatán, hogy nem vagyok elég pécé.

      • Nekem annyi bajom van az afrikai vagy afroamerikai emberek megnevezésével, amikor kifejezetten fontos, hogy jelöljük a származást.. Számomra a néger egyáltalán nem pejoratív, az én fejemben nem stigmatizált, ellentétben a “fekete emberrel”, amit nem szeretek használni, pont a hozzá kötődő konnotációk miatt. Amúgy az nagyon vicces, hogy a lakótelepi fukszos-deszkás-brékdenszelős menőgyerekek körében mozgó öcsémet folyton “niggerezik” a haverjai, ami kimondottan dicséretnek számít a köreikben.

      • Bizony. Aki cigány, az így hívja magát, nálunk sok poén megy a suliban erről. Mindenhol máshol furcsa hangzása van. szerintem ez nagyon vicces. Aktuális: megyek a 9-es buszon ártatlanul, és a Koszorú utcai megállónál bemondja, hogy “Muzsikus cigányok parkja”. Nézek jobbra, nézek balra, hát nem ott van a lakótelep közepén, a kutyaszaros-fásított placcon 5 vagy 6 emlékoszlop, rajtuk domborművel, régi idők cigány prímásait ábrázolják.

      • Be is szartam, amikor meghallottam, hogy anyám azt tanítja a gyerekemnek, hogy a nigger a helyes és hivatalos kifejezés a feketékre. Az oviban volt egy félvér gyerek, mondom magamnak, ha a szülei meghallják, totál kiakadnak. Nem szándékozom megveretni a lányomat csak mert anyám rasszista. A négerrel idehaza senkinek nincs baja.

  13. Kb. egy éve volt egy időszakom, amikor nagyon sokat basszameg-eztem itthon a gyerekek előtt. Igazából csak itthon és csak előttük, mert nehezek voltak velük a hétköznapok. Aztán egyszer megint nem úgy sikerült valami, de akkor csak egy francba volt a reakcióm, mire a kicsi, akkor két éves volt, nem hallotta mit mondtam, csak a hangsúlyt, és ártatlan hangon megkérdezte: Mi bassza meg? Egyrészt iszonyatosan cuki volt, másrészt jól elszégyelltem magam…

  14. Nagyon jó lett a tegnapi posztoddal együtt. Aki nem érti, annak idézném egyik tanáromat:
    “Az embernek azért van esze, hogy használja. Te is megpróbálhatnál gondolkozni mielőtt beszélsz vagy írsz!” Ő szoktatott le engem a trágár beszédről, nagyon sokat köszönhettek neki.

  15. Sajnálom, hogy nem Te voltál a magyartanárom, de azt ennél is jobban, hogy a lányaimnak se te leszel. Ha mégis visszatérnél a pályára szólj 😀

  16. Visszajelzés: trágár | csak az olvassa — én szóltam

  17. Visszajelzés: jobban tudja az életedet, mint te | csak az olvassa — én szóltam

  18. Visszajelzés: tanuljunk magyarul! 27.: a semlegesség gyönyöre | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s