De főleg az értékrendem.
Van kutyám, és mindig volt kutyám, tízéves koromtól. És ez nem jelent semmi különöset, teljesen személyes ügy. A kutyám nem rég várt vágyteljesülés, nem hobbi, nem agyonbabusgatott státusszimbólum. A kutyaséta nem parádézás, nem szocializálódás a környék kutyásaival és főleg nem a szar házasságomból való menekülési ürügy.
Most amolyan családi kutya van, futó- és kirándulópartner, jön nyaralni, ha vihető, teraszon hever mellettem, míg napozok. Tudja a helyét. Bővebben…
16-án zárult a Mittelcinemafest, és igen emlékezetes filmeket láttam. Remélve, hogy mielőbb hazai forgalmazásba kerülnek, mutatom, mit nézzetek meg mindenképpen:
Monumentális: Il Traditore (Az első áruló), Marco Bellocchio filmje.
Dokumentumfilmes eszközökkel élő, a valós eseményeket követő, döbbenetes mozi a Cosa Nostra lefejezéséről. Soha nem felejted el Tomasso Bruschetta (Pierfrancesco Favino) arcát, a tárgyalótermi jeleneteket és az egész dél-olasz életérzést.
Elemi: Figlia mia (Az én lányom). Laura Bispuri második rendezése.
A radioaktív Alba Rohrwacherrel. Szardínián játszódó, sírós döbbenetű, archetipikus film, amelynek valódi művészi tétje van. Anyaság, örökbefogadás, a vér szava. Antikispolgár-film, elfelejted a sok zöldövezeti hülyeséget, hogy mi a fontos és mitől jó egy anya. Egy nő, akibe mindenki rúgott, de aki mindvégig fölöttük állt, egy pillanatig nem szidta se a férfiakat, se önmagát, összeverve, részegen, kocsmamélyben filléres prostituáltként is királynő maradt (még gondolkodom, mennyiben rendezői koncepció és mennyiben színészi zsenialitás és testi megjelenés ez, őt játssza Alba), és egy kislány, aki soha nem sírt, csak tette azt, amitől nagyszerű egy nő, és egy döbbenetes erejű jelenetben “visszacsinálja” a születését.
Ebben az évben három filmtől maradt tátva a szám: Szívek királynője, Apokalipszis most és ez.
Pörgős: Il Campione
Van ez a filmtípus, amelyikben összekerül kényszerűségből két férfi, akik egészen más jelleműek és más érdekűek is (Esőember, Zöld könyv, Érinthetetlenek és az Il Traditore is, ott az ügyész és a maffiatag között van ez a kapcsolat). Eleinte nagy az utálat, aztán öribarik lesznek. Első film, és gördülékeny, végig élvezetes, kevés foci, sok érzelem, rengeteg fricskával korunk elkényeztetett ifjúságának, kifejezetten meglepő poénokkal, látványos nagyjelenetekkel, hibátlan profizmussal és érvényes morális üzenettel. Leonardo D’Agostini rendezése.
Érzékenyítő: Dafne
Komoly színészi játék, intim történet apja és lánya kapcsolatáról, énhatárokról, kompetens létezésről, munkahelyi szeretetről, a Down elfogadásáról és az olasz tájról. Federico Bondi filmje.
Miért statisztálsz, ha ilyenek a körülmények?
Ha és amikor ilyenek a körülmények (vagy a többi statiszta viselkedik gázosan), akkor nem nekem fog elmenni a kedvem, hanem a körülmények és a viselkedések változzanak. Többször felléptünk, amikor valami nem működött, és eredményesek voltunk.
Egyébként azért, mert olyan az életformám, hogy havi 5-15 napot forgatásokon tölthetek, szabad vagyok, sőt, ott a szünetekben (vagy az utazások alatt) is írok, fordítok, tehát a fő foglalkozásommal kompatibilis. Most is forgatáson vagyok.
Aztán, azért is, mert érdekes munka, különleges élményt ad. Olyan visszajelzést kapok a lényemről, nőiségemről, amit másképp, a szokásos csendes-írós életemben, ismerősök között nem szoktam.
Ezen kívül különböző produkcióknál különböző okokból:
A Dűnében azért, mert jól megfizették.
A Feleségem történetében és a jelenleg forgó spanyol és francia filmben (általában az európai filmekben) azért, mert fontosnak tartom, hogy ezek a filmek elkészüljenek, és a magam szerény módján részt is veszek bennük. (Nincs színészi ambícióm.) Nem bánom, ha ezeken a napokon csak alapdíj jár.
Szeretem az eseményt, figyelni a filmforgatást és az embereket. Jó ismerőseim és egy-két barátom is lett. Az emberi interakciók és a pörgés olyan energiákat kezdtek áramoltatni, amitől meg tudott történni az, ami évekig nem tudott.
Nem megyek reklámba, és sorozatba is kevésbé (csak kiemeltként).
Kedvet kaptál te is, mert a net demokratikus. Annyit olvastál már, annyi minden tetszett, lájkoltad is… megindult a közléskedv. Hiszen te is tudsz ilyet!
Írsz az univerzumról, és hogy kicsike pontok vagyunk benne, de milyen jó a szeretet. És a szöveg végén kihirdeted, hogy te ezzel segítesz az embereknek, és reményt adsz nekik. Könnybe is lábad a szemed ettől!
Lájkolnak is, nem bonyolut a helyzet – hát végül is kinek ártasz ezzel a csacskasággal? Nem írtál semmit, aminek tétje van, aminek mérete van, mint ahogy nem is gondolsz semmi ilyet. Bővebben…
Sietsz változat:
A cinke nem ad tanácsot a sasnak.
Ráérsz változat:
Ej, de magabiztos vagy, olvasóm. Bővebben…
…már több celeb is említette, hogy inkább bóknak veszi a paródiát. Elég fontos vagy ahhoz, hogy foglalkozzanak Veled, ennyi.
Mosolyszmájlival.
Úgy látom, nem sikerült felfogni a dolgok súlyát:
zaklató, módszeres lejárató kampány, csapatostul, évek óta, iszonyú kártékony, felelőtlen
nem magánszemély vagyok, hanem olyasvalaki, akinek a nyilvánosságban kell megélnie, ez a munkám, ezért nem privát írják meg a bajukat, hanem publikusan próbálnak ellehetetleníteni
ellenőrizhetetlen, gyáva, szemét, hazug, projektáló módon
nem vita: nem vagyunk vitában, nem érintkezik az életünk, semmi dolgunk nem kéne hogy legyen egymással
a blogom ötleteinek lemásolása (szellemi tulajdonom, védett) és az életem pszichotfhrillerszerű ellopása is zajlik.
De hozzá kell szólni azért.
És celeb sem vagyok. (A celebek sem biztos, hogy őszintén mondják, hogy de hízelgő, de vicces. mindenkinek szarul esik, ha a butábbak, tehetségtelenek basztatják.)
Tudjátok, miért van ez az elkenősdi? Hogy ne kelljen semmit mondani, csinálni. A megúszás, a hárítás, az.
Kérdezném, ehhez mit szólsz. Jópofa?
És ehhez? Ez is a három grácia egyike.
https://csakazolvassa.hu/2019/10/21/elmenni-valahonnan/#comment-205733
https://csakazolvassa.hu/2019/10/21/elmenni-valahonnan/#comment-205694
A történetnek mindenki részese, aki látja, tud erről, de vállat von, és duplán árt az, aki ennyire nyilvánvalóan egyirányú és nemtelen, sportszerűtlen rohamok láttán is engem okol, csak mert én szóltam. Abból, hogy emberek agresszívan, nyilvánosan támadnak valakit (akinek korábban az imádó rajongói és fontoskodó használói voltak), hazugságokkal, nemtelen eszközökkel csapatban, érvek nélkül, értékrend nélkül, a gombás nemi szervtől a sportoláson át a legszemélyesebb, netre soha ki sem írt történeteibe való hazug beleokoskodásokig és szétkürtülésig, baj lesz. Tragédia. Annak neve bullying, egyik csúcsa a szerelmemmel való kavarás, infószerzés, közösbe bedobás, a másik a fenti két kommentben bemutatott IRL átverés.
És én szólok, hiszen azt ígértem, hogy fogok, hogy ebből baj lesz.
Nem viccelnek, nem bírálnak, hanem deklaráltan (értsd: ők is azt mondják) ki akarnak csinálni.
Ha “nem foglalkozom vele”, akkor nem is létezik? Nincs, nem hat egy csomó igénytelen, nem gondolkodó nőre? Vagy helyes is akkor? Normális? Érthető?
Ti vagytok a szemlélők. Rajtatok múlik, mindig azon múlik, amikor egy ilyen viselkedés polgárjogot nyer, az aljasságok leírói mosolyogva fotózkodnak, linkelik őket, rádióban nyilatkoznak.
Ha okés nektek, akkor folytatják. Ha szóltok, akkor meg legalább tettetek valamit. Ha elegen szóltok, akkor pedig vége lesz.
