szeretem, nem szeretem

Kiemelt

Na, ez még mereszti a hajhagymáimat (de amúgy az jót tesz a vérkeringésnek). Okos, kompetens emberek is, amikor állást foglalnak a nyilvános térben, rendre azzal jönnek, hogy ők mit szeretnek, mit nem szeretnek.

Azt mondják:

Nem bírom Liptay Claudiát. (És akkor mi van? Ő se bír téged, ő viszont a létezésedről sem tud.)

Szimpatikus ez az új földrajztanárnő. (Az, hogy veled kedves a folyosón, és okés a frizurája, semmit nem mutat meg a pedagógiai tehetségéből.)

Utálom a bringásokat. (Nem kell szeretned a bringásokat, viszont élni kell őket hagynod, és belegondolni, hogy tömeges jelenlétük mennyit könnyít a városodon.)

Én igenis járok masszázsszalonba, kézi levezetéssel, és szerintem ez tök jó. Bővebben…

valaki feküdjön le velem

Kiemelt

Vannak férfiak, nem is kevesen, akik először is összetákolnak egy énképet: ők aztán nem olyanok, mint a szemét férfiak, ők kedvesek, rendesek, nem erőszakosak, igyekvőek.  Velük lehet beszélgetni, ők a tenyerükön hordozzák, akit megszeretnek. Aztán benyújtják az igényt úgy általában a világnak, hogy akkor ide nekik a nőt, hát nem ez kell a nőknek? Odamennek, beszélgetnek, romantikus verset küldenek és semmi. Telnek az évek, és még mindig szüzek. Bővebben…

a szabadidő tartalmas eltöltése

Kiemelt

bocs

az “idegesítsük a halálba a kiegyensúlyozott családokat” sorozatból

melynek további darabjai:

óccsó

miért nincs mosogatógépem

a leaszfaltozott világ

finom, nőies hobbik

de szépet csináltál!

majd csörgök

kétszáz forintért túrtam

Ez milyen hülye kényszer? Boldog, négytagú családok. Nem bírnak otthon maradni. Mit zsizsegnek ezek örökké kalandparkban, millenárison, otthonszülő találkozón, repülőbemutatón, almaegyütteskoncerten, szüreten, tökfesztiválon, nagybevásárláson, közlekedési múzeumban, anyunál a telken, szentgyörgynapi vásárban, interaktív faszomtudján, bábelőadáson, kisvasúton, horgásztalálkozón, zenebölcsiben, strandon, utcabálon, hordozóhéten, búcsúban, helytörténeti sétán, virágkarneválon, évnyitón, gyerekzsúrban, tűzijátékon, sportnapon, misén, pizsamapartin, prájdon, szigeten, mászóvárban, busójáráson, nagynéni temetésén? Minek mutatkozni? Meg vagy hízva. Szar a sportosnak gondolt szandálod. Bővebben…

ők is szenvednek 2.

Kiemelt

Folytassuk hát a témát. Az első részben idéztem az olvasó felvetését, amely szerint a férfiakban tomboló szexdüh adott, változtathatatlan tény, nekik nagy szenvedés a kívánkozás, a kielégítetlenség a magatartásukat, teljesítőképességüket is befolyásolja, tehát ez össztársadalmi probléma, és nem elítélni kellene őket, hanem valami megoldást kitalálni, együtt, a cél pedig, hogy ne legyen sem szenvedés, sem erőszak. Bővebben…

ők is szenvednek 1.

Kiemelt

Felmerült, hogy az erőszakos férfi sem jókedvéből csinálja. Ő is ember. Aki ugyanúgy szenved. Őt sem kéne magára hagyni.

Ezt írta privátim az olvasó: Bővebben…

összetörted a szívemet

Kiemelt

A bátortalan kívánkozás a munkatárs iránt. A felismerés: igen, ez az. Az óvatos jel.

A tehetetlen szerelem. A kétségbeesett, fogcsikorgó szerelem. A férfi, aki beéri a barátsággal, mert az is jobb, mint hogy ne lássa soha a nőt.

Dalszövegek, amelyek a férfi vágyáról szólnak, a viszonzatlan szerelemről. És a mondatok alanya a nő. Darabokra törted a szívem, megtiportál, játszol velem, kegyetlen vagy. Erről szól a fél világirodalom. Bővebben…

mindig belekalkulálom

A minap, sőt, a minapában megkérdezte egy kedves ismerősöm, hogy én minden egyes lovagias, vagy pontosabban: patriarchális keretben előzékenykedő férfinak elmagyarázom-e a feminista és emberi jogi elveket. Szoktam-e figyelmeztetni őket arra, hogy önálló lény vagyok, nem kell engem gyámolítani., rámutatok-e a problémára. Deklarálom-e, hogy új típusú nő vagyok.

A kérdés okos és árnyalt. És, azt hiszem, nem vagyok teljesen új típusú nő. Vagyis, többféle szempontom van.

Többféle szituációt átéltem, és különbözőképpen reagáltam.

1. Az ismeretlen férfi nagyon készségesen, de lebbenő hajamnak szóló módon ugrik, hogy felemelje a tartóra a biciklit a fogason, vagy leszálláskor segítsen kikanyarítani az ajtóig.

Ezt visszautasítom, kedvesen, de nagyon egyértelműen. Egyébként sok más lány is fogasozik, és mind elvan a saját, az enyémnél esetenként jóval nehezebb biciklijével, szóval nem magányos protestbringásnő vagyok. Azért nem fogadom el a segítséget, mert adok magamra: amíg járni bírok, és nem vagyok terhes sem, az ilyen rutinfeladatokat magam intézem, sem valódi, sem eljátszott kedvességből nem kérek segítséget, ember vagyok, kompetens, a nememnek itt semmilyen szerepe nincs. Nem szeretem, ha olyannak gondolnak, aki a saját biciklije ügyeit nem tudja megoldani.

2. Ügyvédem, az 50+ galambősz férfiú rutinosan kedvesnek szólít és kabátfelsegít, együtt trolizunk, leültet.

Hát, ez nagyon érdekes, mert hiába a jogi diploma és rutin, azért voltaképpen mégis az ügyfél az úr. Vagy csak túlságosan skandináv lettem, meg tudja is rólam, hogy értem a jogot valamennyire. Nem érzem magam alul eleve sem, meg ezektől a gesztusoktól sem. Ő úriember, őszintén kedvel is, és el sem tud képzelni más világot, fagyöngy ülésvédő van a kocsijában, a cigarettája szűrőtlen, és fittyet hány a tilalmakra. Belekalkulálom, hogy kedvességből mondja, csinálja, az őáltala ismert keretekből ez következik. Nincs értelme elmagyarázni, kötött formák vannak. Elvégre a disztichon sem valami korszerű, na de episztolát írni neccesse est.

3. Fiatal sztárkolléga, másik jogterület, ő engem drágának hív. Ez már jópofiból van, és világos hatalomdeklaráció: a hozzáértőé a laikus, a sztáré a közember és a férfié a nő fölött. Nem nagyon töprengtem, hirtelen kezet nyújtottam neki: akkor áll az alku, mostantól én is drágának szólítom, és maga minden látogatásomkor, már a kapucsengő megszólalásakor Illy kávét főz nekem. Meglepődött. Nevetett. Kicsit érvelt. Belement. Minden egyes drágánál kifejezéstelen arcot vágtam, és valamivel később visszadrágáztam. Kávé mindig volt, ez neki belefért, nem érezte magát csicskának tőle, eltette magának, hogy én is kávérajongó vagyok. Egyébként más területen, a munka lényegét illetően nem tartotta a szavát, elváltak útjaink. Nagyon meg volt döbbenve, neki még nem mondtak fel. De tényleg nem csinált semmit, mert ő nagyon elfoglalt. Kicsit fölényeskedett még velem az utolsó beszélgetéskor, hagytam, előbb szabadulok. A pénzt nagyon határozottan visszakértem, némi tiráda után visszakaptam. Asszem, vele azért csináltam ezt (vagy talán ő is velem), mert köztünk, az előző esettel ellentétben, nem volt szeretet.

4. Kedves régi ismerős, idősebb férfi az ajtóban előreenged.

Megyek előre, eljátszom a szerepemet. Őt így nevelték, kedvel engem, esetleg a seggemet nézi, hadd nézze. Később, ha ilyesmi szóba kerül, beszélek neki arról, hogy ezek a nemileg megkülönböztető gesztusok miért problémásak. Hogy az ilyesmi árnyékában mindig ott van a férfitöbbletjog, és hogy vannak nők, akikkel nem viselkedünk így, mert ők nem érdemesek. Bár demokratikus társadalmakban talán előreengedik a prostituáltat is, meg a tahiti takatítónőt. Még demokratikusabb társadalmakban pedig nincsenek prostituáltak, és mindenki maga takarít, vagy legalábbis a saját országában.

5. A szerelmem.

Vele minden tradicionális, ő cipelje csak, vegye ki a kezemből, fitogtassa az erejét, hívja fel ő a kicsit link asztalost, és csókoljon kezet is. Klasszikus kosztümös koreográfiát játszunk, mindketten élvezzük. Titokzatos vagyok, ő a kezdeményező. Ő beszél csúnyán, ő irányít. Az a szép, hogy nem elvárás, maga csinálja, és én őszintén vagyok hálás és érzem magam gyengébbnek, ami, legalábbis fizikailag, okvetlenül igaz. Egyenlőtlenség fel sem merül, sőt, van is valami Stanley-Stella dinamika a kapcsolatunkban, csak beleállunk abba, ami ismerős. Egyébként sokat beszélgetünk az egyenlőségről, és komolyan is gondoljuk. Mint valami strucctollas kalpagot és kínai legyezőt, akár ezeket is megengedhetjük magunknak. De hiszen tényleg jobban tudja. Tényleg okosabb nálam. Néha kilépünk ebből a varázslatból, én tanítom helyesírni.

cicik és popsik mindenhol

Itt az uborkakovászoló hőség. Kerthelyiségek és tópartok, lenge ruhák, farmersortok és ujjatlan felsők. Csak úgy káprázik a szem a nagy fényességben, el vannak veszve, azt hiszem. Nagy gyötrelem ez a férfiembernek! Dekoltázsok, lebarnult combok látványa ingerli, és több hónapra prolongálják a gyötrelmet. Már a villamoson sem lehet nyugodtan ülni, és próbálj csak elmenni egy szórakozóhelyre… Bővebben…

az egyenlőtlenség formái 24.: nekem így tetszel

Azt mondja az ember: nekem tetszel így.

Jó vagy te így.

Néha azért mondja, hogy ne legyen bonyodalom azügyben, amit szexnek nevez, gondol. Mert a szorongó, nőiségéen megalázott nőnek majd nem lesz kedve. Igazából egy kicsit vagy akár nagyon zavarja a nő segge vagy akármije, igazából más fajta nőket néz nagy izgalomban a képernyőn, de hát itt van ez a nő, ezzel kel valamit kezdeni, megtartani együttműködőnek.

A másik fajta férfi azért ismeri el a partnere kinézetét, mert ha más akarnál lenni, akkor valahogy nem lennél az övé már. Ő nevelt, magának, maradj olyan. Bővebben…

én nem akartam úgy végezni

Tudjátok, eleinte félve írtam erről. Éreztem én, hogy ezzel valami gond lesz. “Maradtál volna csöndben”, azt írja a kommentelő.

De nem az a gond vele, amit hittem.

Én is azt hittem, hogy a túlsúlyosak vannak megbélyegezve, és a szép testűek a mennybe mennek.

Meg még azt is hittem, hogy a kemény sport nem más, mint fogcsikorgatás és edzésmánia, konkrét cél kitűzése és annak mindent alárendelés, avagy felbuzdulás és hóbort.

Hogy aki életmódot vált, az csak bikini bodyt akar, hiú, engedett a patriarchális nyomásnak. Mi komolyak vagyunk, ilyesmivel nem foglalkozunk.

Én is azt hittem, hogy a fitnesztest a norma, az a nyomasztás, pedig az mesterséges. Azt hittem, hogy azé a normális (mert az a reális), aki azt eszi, amit szokás, és legfeljebb ímmel-ámmal sportolgat. Kicsit felszaladt pár kiló a terhességekkel, istenem. Ilyenek vagyunk.

Én is azt hittem, hogy a fitnesztestűek gőgösen kacagnak tökéletességük tudatában másokon. Olyannak születtek, az az alkatuk, nekik könnyű. Övék a világ. Nem is mennek, vonulnak. Álló nap büszkén feszítenek, nem tudják, hol vegyenek még rövidebb és még testhezállóbb meg pinkebb cuccokat.

Már tudom, hogy a legális, a normális az, amivel nem tűnsz ki. Az enyhén elhízott, nem túl formás, nem izmos test. Arra senki nem fog beszólni, elvégre neki is olyan van. A kifőzdei kaja, az üdítő, a rendelt pizza, a túrós batyu.

Már tudom, hogy a kemény sportnak a teljességhez van köze: létélmény, az élet áradása, önmagunk meghaladása, mélységesen fájdalmas és építő önismeret, és még ifjonti kúlság is, a szerelemhez hasonlatos. Agyi és személyiségbeli változás is, segít megérteni összefüggéseket.

Már tudom, hogy a fitnesztest csak elméletileg norma, valahogy úgy, mint a modellek kinézete. Tudunk róluk, mindenki utálja őket, senkinek nincs olyan teste, ők nem érvényesek, menjünk fagyizni. Nem számít a hétköznapokban semmit a tökéletlen tested: soha nem fognak a munkahelyedről kigolyózni miatta, semmilyen hátrány nem fog érni, ha átlagos a tested, ha nem látszik a tricepszed. (Annál inkább, ha végtaghiányod van, vagy mondjuk látványos tünetekkel járó bőrbetegséged.)

A kényszerítő norma: az átlagos kinézet. Az átlagos harmicas végi nő teste. Az átlagos életszínvonal. Az átlagos kisgyerekesanya-életmód.

Ne tűnj ki, mert megjárod. Ne nézz ki másnak, mint ami rád van róva. Ne provokálj.

Csakhogy én nem akartam olyat, se testet, se sorsot, se életmódot. Mert az nem valami fáklyásmenet. Bővebben…

rossz fej lettem

Amúgy olyan jó fej lennék. Felszabadult, kedves, okos. Laza. Én egy fiatal nő vagyok.

Néha nevetek. Néha mesélek valakinek valamit, és érzem: a régi vagyok, az egyetemi, az áradó, a szellemes.

Néha áramütés a bőrömön. Lehet, hogy még mindig élek? Bővebben…

olvassuk újra 3.: tudom, tudom

És akkor legyen magyarfakt, többen kértétek. Olvasni kéne együtt, meg verseket, hm? Olvasónaplót írni Örkény-egypercesekből (így jellemeztem valakit, aki nagyon nem érti az irodalmat, viszont kötelességtudó. Ezt követően a főhős…)

Amikor a minap Baross utcában, biciklikormányomon új habszifonommal (igen!) beszéltem erről a versről Balázsnak, kiáltozott, hogy Éva, de kár, hogy ezt nem tudod már elmondani a katedrán, úgy, mint régen…! Micsoda veszteség…! habszifon2Hehe. Balázs nagyobbra becsül engem mint tanárt, mint én magamat, sőt, gyanítom, annál is, mint a tanítványaim is, átlagosan.

Mosolygok. Drága Balázs, akkoriban, amikor még…, amikor még nem volt blogom, a legritkább esetben akartam, akarhattam elmondani, miről szól egy vers, inkább feladatokat, kérdéseket ötöltem ki. De most már van blogom, és itt kétszázszor annyi embernek mondhatom, valóban elmondhatom, és azt, amit akarok, érdeklődő, értő olvasók körében, arról a szövegről, amelyik épp kószán eszembe ötlik (ezt intuíciónak nevezem). És nincs érettségistressz, órai unatkozás, KLIK, kispolgári-sunyi kolléganő, adminisztráció, idegbeteg izzadságszagú rohanás…! Bővebben…

a felelősségvállalás köre

Nagyon szeretnék ma másról írni, például az önmegszólító versről, amit még kimondani is gyönyörűség (ugye, Éva?), meg arról, hogy mi a különbség a Nemolyanvonzó Nő és a Nemolyanvonzó Férfi párkeresési élményei és stratégiái között. És arról is, hogy amikor partnerre-szerelemre vágyunk, mi mindenfélét akarunk mi annyira, és e késztetések közül mi az, ami az emberi kiteljesedéssel, vagy épp nyári esték önmagáért való zsongásával kapcsolatos, és mi az, ami énhiány, keserves játszma és csüngés és megszokás és társadalmi elvárás. Ja, meg a Harcosok klubjáról.

De Bővebben…