a fürdők városa 1.: a rudas

Kiemelt

Női nap sem lesz a tervek szerint — írd alá a petíciót!

http://www.peticiok.com/rudas_furdo_noi_nap

A Rudasba négyen mentünk volna, jókedvű és öntudatos nők. A Rudasba persze komplett délelőttnyi késéssel érkezem. A Rudasban a bejárat padján feledem narancssárga irhakesztyűm. A Rudasban nem értem a világot, márpedig ez a világ időtlen, szürreális film díszlete. Csak ámulok, és nem értem. A Rudas török típusú, gyógyvizes fürdő. Rudas_gyogyfurdo Bővebben…

nőportré múlt századi keretben

Bringásahegyen csodálatos, érzékeny nagymamaábrázolása.

*

Nyílik az orgona, és ilyenkor eszembe jut Nagymama. Nem jó szó, mindig ott van bennem legalul, öntudatlanul. Száz éve született, tizenöt éve halt meg, az orgona volt a kedvenc virága. Sokat tudok róla.

Nagymama nem volt öntudatos nő. Egy szóval, leginkább: anya. Élete végén megkérdeztem, mikor érezte magát a legboldogabbnak. Mikor anyád kicsi volt, felelte. Tekintve, hogy anyám a második világháború alatt született, Nagymama pedig a zsidóüldözések célpontja, ez elég érdekes nézőpont. Ilyen erős a kisgyerek okozta jóérzés, hogy neki még az életveszélyt is feledtette? Bővebben…

elbírja-e

Akkor megyek tovább, mert dolgozik bennem a hétfői és a keddi bejegyzés, és a kérdések legszéléhez jutottam, mindjárt leesek. Közben elfeledett ízű affér megy a fészbukon — én olyan nyugis vagyok mostanában, mikor támadták és figyelték ennyire sandán a blogot, már úgy értem, megszokott ámokfutóinkon kívül? Elszoktam én ettől, és komoly eredménynek élem meg, hogy nem érkeznek már ilyen reakciók.

Aki igy erzi magat es ilyen gondolatokkal kuzd nap mint nap annak pszichoterapian a helye.ez nem normalis es erre nagyon jo megoldas lehet egy intenziv terapia. Es nagyon rossz megoldas az ilyen szerzo altal habzo dagalyos onsorsrontas.en minden bejegyzese utan odatennem zarojelben hogy ilyen es hasonlo gondolatok eseteben fordulj szakemberhez.enelkul inkabb art mint hasznal.

Nem vagytok normálisak, mert nem illetek a Rendbe, és az nem lehet, hogy ti működtök logikusan, az nem lehet, hogy a viszonyainkkal van súlyos gond! Bővebben…

senkinek nem szempont

Óvatos és elméleti voltam én tegnap: arra jutottam, hogy nem legitim szempont sem a világ, sem a magunk szemében, hogy boldognak érezzük-e magunkat, nem szabad kimondani, hogy nem, hogy ijesztően sokan szinte soha nem. Nem szabad, mert a ki nem mondott boldogtalanság, e közös titok a társadalom kötőanyaga.

Pontosabban az sem szempont, tehát a lófaszt se érdekel, fittyet hány, leszarja, rá se ránt senki, a kutya se pisil oldalba azügyben, hogy nem vagy-e kínzóan, rombolóan boldogtalan, hogy belepusztulsz, beleszakadsz-e épp. Hogy világgá űzne a hiány, és tovább, hogy már ott tartasz, hogy lemennél egy doboz szódapatronért, és nem jönnél vissza soha többet, nem, a gyerekeidért sem — és el ne mondd, ne is célozz rá, hát képes volnál rá, lenne szíved ilyesmivel megzavarni az ő sima tükrű nyugalmukat, hát elnéznéd a döbbent csalódottságukat, esetleg túlharsognád a bajaiddal az ő kínjaikat, amelyek, lám, miattad nőttek ekkorára, mert te mindig, mert te soha, mert te nem úgy, mert neked mindig valami bajod van…? Bővebben…

nem vagyok boldog

Nincs alku — én hadd legyek boldog!
Másként akárki meggyaláz
s megjelölnek pirosló foltok,
elissza nedveim a láz.

Én nem fogom be pörös számat.

Ma arról írok, mert ez foglalkoztat most, hogy ha valaki képes kimondani a címbeli mondatot, akkor mi van. Már kimondani sem piskóta, de következik-e a felismerésből bármi. Mit mond erre a tömör állításra magának, és ha kiáll vele az élete helyzeteibe, milyen válaszokra számíthat. Bővebben…

mitől más?

Tavaly nagyon készültem a blogszületésnapra, azt 26-án tartottuk, és az volt a koncepció, hogy ott olvasom fel az aznapi bejegyzést, amelyet egyben este hétre időzítettem a blogon azok kedvéért, akik nincsenek ott.

Nem lett kész; felolvastam azért valamit. Az volt a címe, hogy most kezdek élni. Fényesedő életemről írtam benne, és megemlékeztem a blogolvasók egy részéről is.

Kissé ügyetlen szöveg, de felderengett benne, hogy itt valami nagyon jó készül. Bővebben…

kávészünet

Minthogy még itt igen újak vagyunk a Sitges nevű katalán üdülővárosban, azért semmi új dolgot nem írhatok többet, hanem csak azt írom időtöltésért, hogy valami nagyon ütős bejegyzést szeretnék nektek írni így a blogszületésnap katarzisa után, és ahogy telnek az órák, egyre inkább. De nem hagynak. Most volt üdítő hetven másodperc, de visszajöttek, hogy hideg van kint, illetve hogy egy spanyol kislány elvette az egyetlen rózsaszín duplót. Amúgy meg hol egy kantáros kék rövidnadrágon kitört, krokodilkönnyes dráma, hol egy szauna-szessön (nyolcvannyolc fok, háromszor tizenhét perc), hol egy göngyölt borjú karfiolkrémmel, hol a Lőrinc által szorgalmazott biliárdozás, és leginkább a kellően kemény matrac–ropogós ágynemű húzza el napozástól meggyötört testem-elmém az irodalmi-közösségi munkásságtól.

IMG_7789

A nyaralás kemény meló. Pálmafák, szemgyulladós fény, csoki a párnára készítve, már megint hol a szobakártya, jégmorzsák a szauna előtt, és a vendégarzenál: világoskék, könyékig felgyűrt, laza eleganciájú ingek vászonnadrággal, mokasszinnal — francia családapa –, szőke, hosszú hajú nők rövidnadrágban, akik narancsbőrről csak olvasni szoktak (és azt én írtam), piros szemüvegkeretek, csupa kopasz (ra borotvált) fej, francia, olasz, német középosztály. Ismeretlen nemzet egzotikus polgárai lehetünk itt, különös érzés, főleg, hogy engem is, Balázst is következetesen külföldinek néznek Pesten.

Én ezt beblöfföltem, megtetszett a booking.com-on, amikor a barcelonai szállást foglaltam, és meg vagyok döbbenve. Ez nagyüzem, kívül a városkán, a tengertől pedig egy golf-komplexum választ el, de ma biztosan megtaláljuk az átjárót. Elképesztő a munkaerő-tömeg, amely mindezt üzemelteti. Az embernek az a benyomása támad, hogy a világ és benne Európa úgy általában működő hely, nem volt válság, nincs leszállóág, aztán, olvasó, figyelmes baloldali lévén mindjárt el is szégyelli magát ezért az illúzióért. Minden negyedik munkaképes korú spanyol állampolgár munkanélküli.

dolce sitges pool

reggelizünkAz elképesztő profizmus mellett a mi kis szürke, keleti nyomoraink. Egyikünk sem hozott kontaktlencsefolyadékot. Eljöttem, írd és mondd: kettő darab tamponnal. És miért, de tényleg: miért kell bejelenteni, hogy “nem kérem” és “kakilni kell”, “ehetek még fánkot”? Miért kell, és különösen: hogyan lehet egyetlen pohár vízzel négyféle balesetet okozni négy perc alatt a sohamég-étteremben? Miért kell visszaadni a taknyos zsepit, miután nyüszögött már egy sort, hogy nincs neki, és főleg miután már az exkluzív bútorhuzat is merő takony? Élvezhető-e németül a Verdák, és ha nem, miért igen? S eltűnik-e vajon az időben el nem távolított ragtapaszom fehérsége szerdára? A lét végső kérdései ezek.

Mindamellett annak van néminemű gyönyöre, és ez néhány perce történt, ahogyan a félig hegyeket, félig tengert láttató üvegfal előtt, félretaszítva egy szerény ananászszeletet és egy sült bacont, egy külön rendelt, rohamosan hűlő dupla eszpresszó mellett az ember leánya és annak fia áttanulmányozza a blogszületésnap professzionális fotóit, amelyek tegnap éjjel érkeztek. Raffay Zsófi fotózott idén is, figyelt, kivárt, mint mindig, besurrant ide-oda, hátak és vállak között csípett el egy gyanútlan arcot, finoman utómunkálkodott és szigorúan válogatott.

Egyben kérdezem, és így lesz a hedonisztikus posztból ügyrendi, hogy mi legyen a képekkel. Különös tekintettel arra, hogy már megint elkövettem egy indiszkrét baklövést, többet nem fogok. Kinek-kinek elküldjem-e az őt ábrázolóakat vagy az összeset, legyen-e belőle jelszavas poszt, legyen-e külön jelszóval külön poszt csak azoknak, akik eljöttek, van-e olyan, aki sehol, semmilyen körülmények között nem akar látszani, van-e, aki fejlécben sem bánja a buráját.

Van igen frivol kép bajuszcicről, van róla éneklős, van egy csodálatos sorozat Liliről és a magassarkúról, van sok két-háromfős beszélgetős, egy-egy portré, néhány ablak mögül fotózott, és nagyon sokan nincsenek benne a válogatásban, mert a legjobban sikerültek kerültek csak bele.

a legendás csokoládémisszió-térkép

a legendás csokoládémisszió-térkép

 

IMG_0212_resize

jövőre beszélgetünk, ne haragudj rám, sőt, kávézzunk a jövő héten!

Aki elsőként megfejti, honnan idézet az első mondat, az augusztusban velem nyaral itt.