leszbikus identitások fesztiválja a müsziben

Kiemelt

Szeretettel meghívjuk/meghívunk a IX. LIFT-re, a Leszbikus Identitások Fesztiváljára, november 7-9. között a MüSzibe (Blaha Lujza tér 1.).  

A fesztivált november 7-én pénteken este 6 órakor Artner Sisso újságíró nyitja meg. A fesztivál résztvevőit a megnyitón Tove Skarstein norvég nagykövet is köszönti.A “Szodoma és környéke női szemmel”, “Nőként élni a kereszténységben”, “Heteró vagyok, meleg a házastársam” — csak néhány a műhelybeszélgetések témájából. Szexkultúra, irodalom, filmvetítések, koncertek színesítik a három napot.http://www.labrisz.hu/ix-lift-leszbikus-identitasok-fesztivalja

nincs mimika, gesztusok

Kiemelt

Az ördög biztosan jelen volt, amikor feltalálták az internetet. A virtuális kommunikáció becsapós, az arctalanság veszélye, nem látjuk a másik arcát, mimikáját, gesztusait…

Úristen, ha ezt a mondatot még egyszer leírja nekem valaki — virtuálisan! Én felvágom az ereimet. Bővebben…

az eszköz a különbség

Kiemelt

Mi legyen ennek a címe? Paradigma. Az eszköz maga. Csak ésszel kell!!! A fejed tetejére állhatsz. Az elveszett ártatlanság. Szirénének.

Azt mondják, nem a telefonnal van a gond, mit sírok, hanem az emberrel, aki használja.

Meg azt is mondják, aki korrekt és figyelmes, az az lesz autóban is, a másik meg gyalogosként is bunkó, nem az eszköz teszi.

Azt is mondják, nem azon múlik, hogy férfi-e vagy nő, van ilyen is, olyan is mindkét nem tagjai között.

Bővebben…

a segédigék

Kiemelt

Ezt, hogy should, sokszor említettem már, az egyik címkém is ez.

Most egy kicsit részletesebben leírom, mire gondolok, amikor ezt a metaforát használom.

A segédigelét azt jelenti, hogy Bővebben…

azért ökolány vagyok

Kiemelt

korai írás, 2012. június 4.

Céloztam már rá, hogy nevetséges önáltatásnak érzem, ahogyan a magazinok, még az okosabbja is ökológiai tudatosságra buzdítanak. Ha figyelmesen megnézzük a környezetvédelemmel, zöld háztartással foglalkozó cikkeket, nem nagyon juthatunk más következtetésre: a keret, amelyben az intelmeket tálalják, a reklámokból élő színes-szagos magazin maga is folyton valamire rá akar venni minket, és az biztosan nem a környezetnek lesz jó. Sőt, mintha csak a lelkiismeretünket nyugtatnánk: ha szelektíven gyűjtöm az (egyébként mérhetetlen mennyiségű) szemetet és nyári hétvégéken biciklizek egy kicsit a családdal (tetőcsomagtartón a helyszínre szállított kerékpárokkal), akkor megvehetem a legújabb trend sminktermékeit, készíthetek apró papírnapernyőkkel díszített koktélt messzi földről ideszállított, vegyszerekkel tartósított gyümölcsből, és kínálhatok gusztusos szendvicskéket eldobható tányéron. Bővebben…

“tényleg abszolút nem vonz a saját nemetek?”

Kérdezi az olvasó.

Sokat gondolkodom ilyesmin mostanában, és a felvetés ürügyén ma több mindenről elmélkedem.

A kérdésre csak annyit írok, hogy nem, nekem nem megy, és ez egyértelmű. Amikor azt mondom, hogy kilencvennyolc százalékos heteró vagyok, Bővebben…

kezdjetek valamit magatokkal

Én tudom, hogy ez a nap huszonöt órából állt, és ez kibírhatatlan.

Tudom, hogy sötéte- és hűvösödik, meg gondolom, nektek sincs kedvetek kirándulni, múzeumba menni, nagyit látogatni, Chomskynak utánaolvasni, kutyát megfürdetni, Sztravinszkijt hallgatni, meg ilyenek.

Én aztán tudom, magam is a palacsintaevő izmaimra gyúrtam ma leginkább. (Éjjel kettőkor, ami ugye három, súlyzóztam negyven percet.)

Azt is tudom, hogy unalmas a meló, meg nem lehet egész nap kisautókat tologatni a szőnyegen, és tagadhatatlan bája van az egyidejű félkezes kajálásnak és internetes ingerkeresésnek,

de légyszi, kezdjetek magatokkal valami értelmeset. Bővebben…

mosolygó individualisták 1.

Érkezett egy komment a hogy ne fájjon ennyire című bejegyzés alá tegnapelőtt. Ez az írásom — több józansággal, kevesebb illúzióval — megpróbált új, lüktetőbb, kevésbé korlátozó és fojtogató definíciót adni a házasságnak: lehet, hogy van neki egy szavatossága, addig működött, tovább nem, és felismerni volna jó a pillanatot, azt, hogy végleg elágaztak a felek, mert úgy kevesebb a kár és a fájdalom, mint így. E definíció síkos markából kicsúszik a képmutatás angolnateste (!!!).

Erre írja a kommentelő:

Az individualista ember új munkahelyet keres, hogy kiteljesedjen, új városba költözik, új emberbe szeret bele, ha valahol nem jó, szedi a sátorfáját. És ezzel egyre gyakrabban a helyes út helyett a könnyűt választja.
Mi van, ha az embert a beteg szülei akadályozzák a kiteljesedésben? Egy bajba került jóbarát? Ha egy testvér? Ha egy gyerek? Ha egy társadalmi probléma? Minden elől el lehet futni, mosolyogva hagyni ott a problémát, elhinni, elhitetni hogy ez a civilizált, az előremutató. De nem ez vezet a lelki-szellemi növekedéshez. Nem menekülni kell a problémák elől, hanem megoldani azokat.
Valószínűleg fogalmam sincs, miről beszélek, szerencsére a mi házasságunkat nem terhelik megélhetési gondok, hitelek, betegségek, két szellemileg, testileg és lelkileg ép gyermeket nevelünk. És valószínűleg a nehézségekben én is fontolgatnám a futást, ha azt látnám, hogy egyedül könnyebben boldogulnék, és én is meg tudnám indokolni, hogy miért az volt a jó döntés. De nem állítanám magam a társadalom elé példaként.

Bővebben…

mindjárt jön a kanyar

Most ezt csak úgy elmesélem. Tegnap reggel elugrottam egy barátnőmhöz, közel lakik; biciklivel és kutyával. Erős vagyok, száguld bennem a vérrel keveredett kávé, érzem, ahogy nő a hajam. Szívzsongító zajok a nedves svábhegyi levegőben: a fogaskerekű összetéveszthetetlen hangja, két hónap után újra, felújított pályáján! Egy kis kört tettem, megyek hazafelé, rákanyarodom a Költő utcára. Megtorpan és szarik az állat, kezem zacskóba akad a kabátzsebben, megállok, nézelődöm.

Egyszerre az úttesten egy futót látok, egy igazi futót, olyat, aki nem viccel, teljes erejéből fut, egyébként lefelé, de akkor is. Bővebben…