Nos, Nyuszi is meghallotta ám az idők szavát, és most megmutatja nektek a nem szűrős, nem agyonsminkelt képét. Semmi effekt, póz, retus!

Tehát Nyuszi így néz ki valójában. A bal oldali képen egy hagyományos instakép, a jobbon az igazi, a filtermentes Nyuszi!

Mondjuk Nyuszinak ez nem nagy lépés, eddig se tett ki szűrős, szerkesztgetett, szépségmutogató fotókat. Pillája dús, füle hol így, hol úgy áll, hangulat szerint, többnyire dolga van, nem ér rá ijesmire.

Az önvállalás, a valós képek kirakása azért fontos, sőt, politikai gesztus, mert a mai média a patriarchális kapitalizmus szolgálatában borzalmas nyomás alá helyezi a nőket, akik boldogan aláhelyeződnek és a lájkjaikkal hizlalják ezt, és a tökéletesség illúzióját árusítja. Örökké másokhoz viszonyítjuk a testünket, majd emiatt megvesszük a termékeiket, és vég nélkül gyötörjük magunkat, pedig mindannyian szép Nők vagyunk a magunk változatosságában, tökéletlenül tökéletesek! Valamint ha vidám és boldog vagy, ha jól érzed magad, akkor sokkal szebb vagy, mint ha nagy lemondások árán van tökéletes tested, de belül zokogsz és éhezel!

Mondjuk az a gáz, hogy nem vagy vidám, nem vagy boldog, és persze szép se, csak mondod ezeket, magadnak mantrázod. Nemrég még azt mantráztad a rengeteg edzésről és “éhezésről”, hogy nehéz, de megéri – miért lenne könnyű?, hiszen teljesítmény! Ez logikailag sem stimmel: hogyan tarthatsz szépnek egy éhezéssel elért testet, miért nem az egészséges, eleget evő test a szép a szemedben, és miért éhezés az, aminek az eredménye a szép test? Mihez képest?

A valóság fájdalmas: szétcsúsztál. De vigasztalnálak: az eszmény is téves volt. Ha a test éhezéstől olyan, akkor az nem lehet szép, mármint tényleg, egy értelmes, tanult nő vagy, gyerekeid vannak, akiknek jót akarsz és jó példát mutatni – hogyan gondolhatod, hogy az extrém, kiéhezett zsírtalanság SZÉP? Kire kened a zavaraidat most?

A posztot Lengyel Dorottya munkássága ihlette.

Úgy általában meg neked, e tevékenység közönségének pedig arra van szükséged, hogy ezekkel a trendi, haladó szövegek segítségével leszóld azokat, aki egy kicsit formásabbak, feszesebbek, keményen edzenek,  és felmagasztald a tunyaságot, a túlevést, a tespedést. Az “igazi” szépséget (a valóság káoszát) szembeállítsd azzal a fabrikált világgal, amiről egyébként mindenki tudja, hogy mű.

Az valami egészen nevetségesen átlátszó, hogy 3-5 évvel az eredeti nyugati hullám után rázendítettek a valódi szépség műsorra most a honfitársnőink is. Hirtelen szegültek szembe a tökéletes fotók kultuszával olyan nők, akik nemrég maguk is arra törekedtek, hogy minél mesterkéltebb módokon rejtsék el a valódi kinézetüket, és ebből kerestek rengeteg pénzt, szereztek hírnevet, médiamegjelelést. Majd mindezt, ha úgy fújnak a szelek, és ők meg egy kicsit megöregedtek, szültek, híztak, simán megtagadják.

Az is vérciki, hogy ennyien bedőltek az álomvilágnak, és hajlandóak voltak görcsölni azon, hogy mások mennyivel szebb bőrűek, formásabbak, laposabb hasúak, boldogabbak, divatosabbak, satöbbi. Ez a körmös-pillás-tekergős pózos eszmény, olyan ruhákkal, amelyek a valódi formákat manipulatívan elrejtik. Brrr.

Ha te valaha hajlandó voltál görcsölni, és magadat ostorozni, akkor sajnos gyenge jellem vagy, befolyásolható és megvezethető – meg is vezetnek, ez a lényeg, mert ez píár. Továbbá. Vagy tényleg ronda vagy (Emily Ratajkowskihoz képest

biztosan), és amikor a saját kinézeteden görcsölsz, akkor csak a valóságot látod (de miért hozzájuk hasonlítgatod magad?), hát tessék felnőni! Ilyen vagy, ez a valóság! Nem vagy, nem lehetsz olyan átlagemberként! Vagy pedig vess magadra, hogy szép létedre ilyesmire ráértél a legszebb éveidben, hamvas, feszes bőrrel, satöbbi. Ha volt időd ezen kínlódni, és tényleg érdekel a jó test, miért nem mentél sportolni?

Top komment Keserűfalváról. Ez a leány a szabvány szépségkirálynő-paramétereknek semmilyen tekintetben nem felel meg (“nyomukba sem ér”), és nem a fotói minősége miatt, hanem alkatilag, de azért lepicsázza azokat, akiknek összejött. És arról nem is beszéltünk, hogy miféle életcél a nemzeti stricibizniszbe bekerülni, az ember erre megjegyzést se tesz (ami szerencse, mert úgysem elég szép hozzá).

Az “irigyelt” nőket egyébként lehet látni élőben vagy tévéfelvételen is. Ott nincs szűrő, a tévé még kövérít is. De buszon is utaztatok már mindannyian. Na, úgy néznek ki az emberek, ha felnéznél egy pillanatra a telefonodból. Tudod te jól, hogy néznek ki az emberek, hát ott vannak mindenhol, de TE ragaszkodtál hozzá, hogy a hamisított világot bámulod, pörgeted, sóvárgod és majmolod. Most meg sírsz?

Az igazi testek ott ülnek a suliban, a hivatalokban, gyrost adnak a kezedbe (hagyma, csípős mehet?). Reggel, sírva, gyűrötten nem látod őket, és téged sem látnak úgy mások. Edzőterembe is jársz, strandra, ott a testeket is lehet látni. Pontosan tudtátok korábban is, hogy az insta vizuális mesekönyv. Azért nyomasztott, mert tetszett volna, hogy olyan képeket manipulálsz magadról, nézegeted magad, mint a mostoha a Hófehérkében (itt jegyzem meg, a mostohaanya archetipikusan akkor és azért gonosz és konfliktusos, hahogy van neki szexualitása még!), és fogadod a hódolatot.

A nagy őszinteség pedig egy újabb harácsolási trükk. Most a sebezhetőség, az őszinteség az árucikk, és persze ez is fáziskéséssel jött be. A valaha szép testű, valaha keményen edző, valaha is és továbbra is agyon-hajhosszabbított-pillázott-csücsöri nő hirtelen kitör és sírva fakad: elmondja a titkát: neki milyen nehéz, meghasonlott, mert amióta szült, a hormonok, meg az önutálat, a stressz miatt nem megy a fogyás, a régi élete meg egy önéheztetős görcsölés volt, örök elégedetlenség, végkimerülés (amikor álomteste volt, és pont a világbajnoki formahajszolás tette tönkre az egészségét!).

És minden egyes posztjában ott van az étrend, a fehérjecég linkje, a kedvezményes kód, meg mutogatja a full értelmetlen és méregdrága edzős szerkezetet, mert ő igyekszik azért, csak most szelíden, önelfogadva. Aztán lassan, nehezen lefogy, onnantól megint a szép testet mutogatja, és az addigra összeverődöttt reménytelen, sóvárgó közönségének, az őszinte és esendő kontentre harapó nőknek eladja az étrendjét. Mert attól ÍGY át lehet alakulni. De közben őszinte. Páran megharagszanak, hogy akkor ez megint testnyomasztás és diet culture, a többiek készséggel megveszik a mindenlófaszt. (Aki elég pénzt kiad fitneszmindenre, annak egy kicsit nyugszik a lelkiismerete, miszerint “rajta van az életmódváltáson”.)

Nem értem én ezt. Ingyen böjtölök, futok, és egy pillanatig nem görcsölök magamon.

Ha szép vagy, akkor szép vagy. Ha hamisítanod kell a szépséget, akkor csináld ügyesen, azt is lehet lazán, stressz és hiszti nélkül, de a barátaid, munkatársaid, a szerelmed mindenképp látni fogják, hogy nézel ki élőben. Ez a móka magányos nőknek való, akik “a neten keresztül tartják a kapcsolatot a szeretteikkel”, értsd: álboldog álpillanatok állfelvételeit teszik ki az álhasznos és áljóságos életükből, az áltestükről ás az ál-arcukról. Az a rengeteg torzítás, amit a keskenyítős szelfik csinálnak, tetszik nekik, ők is elhiszik. Jobb ez így, az illúzió világában, mert az igazi kinézettől és a testük tényeitől félnek. A valódi testtel nem akaródzik találkozni, de a főzőtök fejforma, a hosszú végtagok, végtelen hosszú láb (a hozzá illő, negyvenhetesnek tűnő lábfejjel) nagyon tetszenek nekik. Elvannak vele.

Pl. ő. Nagyon szép és nagyon vékony, de még annál is vékonyabbnak akar tűnni, és ezért a torz belső eszménynek megfelelő képeket készít és választ ki.

Én mosolyogtam az önreprezentációs lihegésen mindig, főleg ha a divat, média stb. bizniszekhez semmi köze az illetőnek, csak hobbija a jónőség. Ti VÁLASZTIOTTÁTOK a belső vívódást, a testképzavart, az önutálatot. Annyira érződött, hogy a szelfis önimádatban üzengetés, magány, hiány van, és igazából nem mer odanézni. A testére. Húztam úszni, futni, súlyzózni, nem erőlködtem a cukormázas képekkel. Az évek teltek, és túl az első fitneszdöbbeneten (“ez én lettem?”) alig érdekelt a külső szem szerinti kinézet. Úgy magamnak pedig megszoktam, megszerettem, elfogadtam. És azt is megszoktam, hogy észreveszik a kisportoltságot.

De: mindig, mindig találkozom a testemmel. Odanézek. Natúr szelfi (a Revolut is azzal azonosít, a castingokra is kérik), uszodai tükör, futóversenyes pillanatfotó.

Olyan állapotokban találkoztam sokat a testemmel, amikor nagyon ki volt merülve, rendezetlen volt, nem tudott mosolyogni se. És nem volt bennem értékítélet, csak azt éreztem: nagyon dögös, a teljesítménye révén. Ehhez képest a sima, lefürdött, átlagos, nem-fáradt, nem kócos testem rendezett és takaros. Tetszik is. És ennyi.

Csak találkozni kell a valódi testtel, nem ezzel a művilággal, ruhákkal, fotókkal, sminkkel és torz optikákkal. Ahogy a hangodat is meg lehet szokni, szeretni, ha eleget hallod.

Szóval ne sírjál azon, hogy mások szebbek. Azon sírj, esetleg, hogy a testi jólműködésért miket mulasztottál el megtenni. Ha tetszik az insta, akkor nézegesd vágyakozva. De szerintem a valóság, a saját test érdekesebb.