mesélek nektek a cukorbetegségről

Tegnap az Egy Csepp Figyelem Alapítvány éves sajtótájékoztatóján jártam. Igen profi  rendezvény volt: látogatóbarát, nagyvonalú, informatív és lenyeglátó. Erős Antónia vezette az eseményt, ő kezdeményezte az alapítvány létrejöttét, és szerezte első támogatóit is. Vendégként volt jelen Tarján Zsófi énekes és Tóth Vera, mindketten prediabéteszesek voltak. Mellettük a Magyar Diabetes Társaság elnöke és a támogató cégek (vércukormérő-gyártó, egy szűréseket szervező bank és egy biztosító) képviselői kapott szót.

Néhány döbbenetes adat:

Kempler Péter, a Társaság elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy egyénnek és társadalomnak milyen sokba kerül a cukorbetegség. Szenvedésben is, rettenetes testi állapotokban, korai halálban, pénzben is nagy teher.

Olyan kezelt beteg, aki kiváltott vércukorcsökkentő szert, 2014-ben 772 ezer volt, és akkor vannak még a gyógyszert ki nem váltók, meg a diagnosztizálatlanok is. Másfél milliósra becsülik a hazai cukorbetegek számát.

Tizenöt év alatt 71 százalékkal nőtt a 2. típusú (felnőttkori) cukorbetegek száma Magyarországon. 60 év fölött minden ötödik ember cukorbeteg.

Szemszövődményekre 25-szörös esély van cukorbetegként, és minden harmadik betegnek van szemmmel kapcsolatos problémája a diabétesz következtében. 32 ezer ilyen okból károsodott vak és súlyos látássérült él köztünk.

Naponta tíz lábamputációt hajtanak végre cukorbetegség-szövődményként.

A diabétesz 216 milliárd forintba kerül évente, és ennek csak 12%-a gyógyszerköltség.

Tarján Zsófia énekesnő is beszélt a szénhidrátanyagcsere-problémájáról. Most, hogy kiderült, és tesz ellene, azt mondja, kevesebb energiája vész kárba, minden könnyebb valahogy. Személyi edzőhöz jár, tudatosan táplálkozik, sokat javult az életminősége, és a stresszt is másképp viseli.

Szabó Zsófi videóüzenetben beszélt arról, hogy ő is egyike a fiatal érintetteknek.

Tóth Vera elmesélte, hogy apja is cukorbeteg, egyszer rosszul lett, úgy derült ki, mert vidéki ember nem megy orvoshoz. Verának 13-as cukra volt, amikor egyszer kipróbálta apja mérőjét.

Pedig előtte nagyon komolyan életmódváltásba kezdett: egy év alatt heti négy edzéssel és szigorú diétával csak 13 kilót tudott fogyni. Ez intő jel. Megfontolt javallat volt a bypass műtét. 120 kilóról indult, most 80 kiló, és “lélekben még kövér”.

A prediabéteszes tünetekről Vera azt mondta, azt hitte, így kell éreznie magát, a korral jár, hiszen már 30 éves, és megszokta ezt a közérzetet, a tüneteket: bőrpír, viszketés, cikluskimaradás, libidófelborulás, hajhullás.

A műtét önmagában nem megoldás, nagyon sok teendő van utána is: edzés, szénhidrát-visszafogás, mértéktartás.

Én is megmérettem a cukrom csütörtökön (odagyűltek a fotósok…). Pár szelet szalámi, kávé és egy nagy adag házi joghurt volt az előzmény, 4,3 volt, az összkoleszterinemet is mérettem, ez pedig a felső határon van, ami nem aggasztó. (A ketogénben mások a referenciaértékek, de ha 10 vagy 15 százalékkal volna több a koleszterinem, aggódnék.) Nekem soha nem volt rendellenes vércukor-értékem, terhesség alatt sem. Már évekkel ezelőtt feltűnt, hogy sokan panaszkodnak, milyen iszonytató a 75 gramm szőlőcukor a terheléses vizsgálaton (OGTT). Én nagyon is jól viseltem a tömény cukoroldatot, meg a cukorbevonatú sütiket, húsz evőkanál mézet, fél kiló mazsolát – toltam is keményen, és az anyagcserém bírta. Visszásnak érezném, hogy ezzel vagizom, de azt hiszem, pont időben változtattam, a pajzsmirigyem, az életem és az idő figyelmeztetésére. Mivel van családi hajlam anyai ágon,nem tudom, hol tartanák most az anyagcserém tönkretételében, ha nem lépem meg ezt 2014 őszén.

*

Itt kéne abbahagynom, megköszönve az alapítványnak gondos szervezést és az élményt, a fejedelmi cukor-, lisztmentes sütiket és alacsony szénhidráttartalmú bisztrófogásokat, mert itt még együtt vagyunk abban, hogy prevenció, információterjesztés, tudatosság, mozgás, egészséges táplálkozás.

De ugye én alternatív blogger vagyok, és nekem a hivatalos diabetológia és dietetika gyanús. Nem is a saját egyedi esetem (gyógyulásom, szinte-csoda sztorim) miatt az, hanem az alapján, amit olvastam magyarul, magazinokban, ismeretterjesztő cikkekben, Alimento blogján, és főleg az alapján, amit angolul – amit Peter Attia, Jack Kruse, Chris Kresser, dr. Mercola képvisel. Ezért folytatom a posztot.

Minden erőfeszítés mellett iszonyú ütemben nő a betegek, köztük az egészen fiatalok száma. A kezelés, az odafigyelés, a mérések, diéta, kontrollok igen macerásak. Soha nem leszel ugrabugra, mozgékony, szabad, ha ilyen betegséged van. És ez a betegség megelőzhető.

Az 1. típus oka ismeretlen, és gyógyíthatatlan, azt mondják. De

…az 1-es típusú cukorbetegség nem létezik az állatvilágban, akár hús-, akár növényevő, természetes környezetükben vadon élő állatokról legyen szó. Olyan fajok képviselőinél fejlődik azonban ki, melyek megfelelő tudás hiányában (ember) vagy az ember befolyása következtében (kutya, házi sertés) csak növényevők számára alkalmas vagy kémiai összetételüknél fogva a növényevőkénél is rosszabb minőségű táplálékot fogyasztanak.

Eszkimó, maszáj vagy hanza emberek, illetve jakut, abház, grúz vagy bolgár juhászok körében (valamint sok más, általában kevés szénhidrátot fogyasztó természeti népeknél) nem létezik 1-es típusú cukorbetegség…

http://www.tenyek-tevhitek.hu/csaktagoknak/1-cukorbetegseg-inzulinfuggo-diabetesz-inzulinmentes-kezelese.php

Szisszenek, amikor korszerű diétáról beszélnek, amely nem “divatos és szélsőséges” (értsd: nem vegán, nem paleo, és főleg nem ketogén). A prevenció akkor volna igazán eredményes, ha nemet tudnánk mondani arra az étkezési hagyományra, ami az étkezdékben, menzán, vendégségekben, családi ünnepeken a norma, és ha ezt könnyebben megtehetnénk.

Hogy figyelni kell, szűrésre járni, mozogni és “egészségesen táplálkozni”, azt jól tudjuk, ezt írják az egészségtudatos újságok, mondogatják a dietetikusok. Terjesztik az információt, nagyon helyesen. Csak hát nem mindegy, mit nevezünk egészséges táplálkozásnak, és mit elégséges testmozgásnak.

A cukorbetegség épp olyan probléma, amellyel kapcsolatban a hagyományhoz ragaszkodó orvoslás is elismeri, hogy kialakulásában az életmód, a táplálkozás a kulcs. Ez ritka, mert a többi krónikus népbetegséget veleszületettnek, vakvéletlennek, életkorral járónak, fertőzésnek, esetleg a stressznek, dohányzásnak tulajdonítják. Az átlagos, betegségek felé tartó lakosságot veszik normának például a referenciaértékek meghatározásánál, és lebecsülik az adalékanyagok kiiktatásának, a táplálkozásnak és a mozgásnak a jelentőségét. Engem az életmódváltásom kezdetén belgyógyász intett óva a túl sok sporttól… de nem hallgattam rá (és nem, nem volt túl sok).

Alapvetően különbözik annak az állapota, aki autoimmun módon lett cukorbeteg, és az a problémája, hogy a hasnyálmirigye nem termel inzulint, de amúgy tökéletes az inzulinérzékenysége (ők általában vékonyak és fegyelmezettek, sorsuk napi több szúrás és inzulinadag), minta 2. típusé, azé, aki szerezte a diabéteszt, és akinek a szervezetét folyamatosan elárasztja az inzulin, de a sejtjei vakok rá: ő raktároz, eközben pedig a szervezete éhezik, nincs energiája. Ők teszik ki a cukorbetegek 90 százalékát, és ez az a fajta, ami egyre aggasztóbban gyakori, már fiatalok körében is, ami azt jelenti, hogy az életmód már akár 10-15 éves korban megbosszulja magát. S ha őket később inzulinnal kezelik, akkor még tovább híznak.

Egyszerűen nem igaz, hogy csak kifogás és lustaság van a kövérség mögött, és hogy a hormonális probléma ritka. A reménytelenül hízók, le nem fogyók, a cukorfüggők jelentős része inzulinrezisztens, és ördögi körben vergődik. Az elhízott ismerőseid többsége a vércukra játékszere, rugalmatlan, tönkrement anyagcserével, és egyre csak raktároz. Nem arról van szó, hogy nem csinos, hogy nem tetszik neki a teste, hanem súlyos és katasztrófához vezető állapotban van. Hiába a diagnózis és a kezelés, az első pánik után lazul a fegyelem. A többség a már eleve sem célszerű diétát be sem tartja (mert szénhidrátot követel a szervezetük), a tessék-lássék kezelés pedig csak elodázni tudja a tragikus kimenetelt.

A beteg nem tud kalóriaszegény diétán élni (a kettes cukorbeteg egyébként még annyira sem, mint te meg én, mert ő szó szerint éhezik, mert a magas inzulinszintje állandóan kitakarítja a véréből a cukrot), ezért állandóan csal.

(Liv)

Tudják, mit kellene tenniük, elmagyarázták szépen, nem akarnak ők még betegebbek lenni, és nem megy, nem tartják a diétát, mert a sejtjeik működése vette át a hatalmat. Csapdában vannak. A hagyományos fogyási tippek náluk nem válnak be, egyedül a drasztikus szénhidrátcsökkentés és az intenzív sport lökhetné be a normál működést. De nincs se motivációjuk, se energiájuk. Elviszi és elraktározza az inzulin azt, amiből a mozgás energiája lehetne. Ekkora túlsúllyal, edzetlenül keserves sportolni. És nem, nem napi fél órát kellene. Annak az enyhe aktivitásnak kb. a tízszerese volna a normál, “evolúciós” létfenntartás (házimunka, gyaloglás, jövés-menés), és ezen felül sportolok én napi 2-4 órát, hogy ellensúlyozzam a városi élet és a korábbi életmódom ártalmait.

Tartja magát az összetettszénhidrát-mítosz, a vörös hústól való félelem és a koleszterinpara, továbbá a gyógyszereket elengedhetetlennek tartja a jelen mainstream orvoslás, ezért a következő évtizedekben nem várható áttörés Magyarországon a diabétesz megelőzésében és kezelésében. Nem lesz megelőzésscentrikus, illetve táplálkozási megközelítésű a probléma kezelése, ezeket az étrendi irányzatokat szélsőségesnek titulálja a magyar protokoll, és nem áll érdekében feladni ezt a fenntartását. Nem fogják elismerni, hogy létezik más energiaforrás, mint a glükóz, hogy a szénhidrát nem “kell”, hogy pompásan lehet működni keményítő, fruktóz, gabona nélkül. Szakemberek is elemi tévedéseket hajtogatnak a ketózisról, a ketoacidózisról, a telített zsírról.

Vegyünk egy jó szándékú, változtatni kész, nyitott prediabéteszest, nem túl súlyos tünetekkel. Tegyük fel, megoldást keres, hogy elkerülje a diabéteszt. Mit egyen? Fehérjét ugye nem ehet annyit, hogy meglegyen a napi kalória. Ez nem csak drága volna, hanem a veséjét is megterheli. A zsírtól általában és főleg a telített zsírtól fél, mert kiskorától azt hallja, hogy az hizlal és megbetegít. Bulgur lesz ebből, abonett, reformsüti, light túró zabbal, ahogy Liv írja. Az ő posztja nagyon fontos és szemfelnyitó:

Mit együnk 2017-ben?

Kanadában létezik ilyen szemlélet:

https://intensivedietarymanagement.com/theory/

Van ő is:

https://en.wikipedia.org/wiki/Richard_K._Bernstein

Chris Kresser két cikke Szendi honlapjáról:

http://www.tenyek-tevhitek.hu/csaktagoknak/amikor-a-normalis-vercukorszint-nem-normalis-1.php

http://www.tenyek-tevhitek.hu/csaktagoknak/amikor-a-normalis-vercukorszint-nem-normalis-2.php

Szendi maga nem kertel:

http://www.tenyek-tevhitek.hu/cukorbetegseg-diabetesz-gyogyithato.htm

A ketogén és a cukorbetegség összefüggése itt az 5. pontban szerepel:

https://authoritynutrition.com/15-conditions-benefit-ketogenic-diet/

Továbbá számos találat van a facebookon is a type1 dyabetes és low carb high fat vagy ketogenic kifejezésekre.

Végül: vagyunk néhányan, akik már a pre-prediabétesz stádiumában változtattunk az életmódunkon, aktívan sportolunk és felhagytunk a betegítő étkezési visszaélésekkel még akkor, amikor a bajnak előszele sincs, “egészségesek” vagyunk, vagyis, ahogy Szendi Gábor fogalmazna, még nem betegek. De hát magyar embert csakis a baj szorítja rá bármi változásra, sőt, sokszor az sem. És mi kapunk az egészségmániánkért, az önző hobbinkért, a túlzásért. Intellektuális, feminista és hagyományos-dietetikai alapon is kikezdik ezt a gyakorlatot, azt, amelynek, ha sokan megismerik, tömegesen lehet erő, öröm, egészség az eredménye, és amely példa a gyerekeinknek. Folyamatosan szívatnak, beszólogatnak, védekezésre kényszerítenek… tudatlanságból, irigységből, önigazolásból és alterofóbiából.

A Skandináv maszáj ezt a valóban preventív szemléletet népszerűsíti:

https://www.facebook.com/skandinavmaszaj

17 thoughts on “mesélek nektek a cukorbetegségről

  1. Olyan nehéz…
    Látom az irodák mélyét, a nem megfelelő munkát, bánatevést, rossz minőségű menzakaját.
    Ha csak annyit teszek, hogy otthonról hozok salátát és pirítóssal eszem, már Fittike vagyok…
    Máskor persze én is, tárgyalás után pogácsa és szörnyen édes süti. Nem is jó, mégis eszem és eszem, huh. Ijesztő. Ez nem éhség. Ez vigasz. Hétvégén, komoly edzésnapon nincs ilyen.
    Ránézésre vékony és erős vagyok és megy most is a terepfutás, a sport, valami akkor sincs rendben.
    A dilemmám, hogy a húst, zsírt gazdasági okokból kevéssé tartom elfogadhatónak. Egész jól bírom pedig. Keresem az utam még.

  2. Liv:
    “…már a nagyon korai inzulinrezisztencia esetén is olyan a helyzet, mintha a zsírszövetbe csak befelé lehetne menni, kifelé nem jön semmi, az inzulin kívülről nyomja az ajtót (ez is a feladata ugyanis: beengedi és benn is tartja a raktárban az energiát, jelen esetben a zsírt). ezért éhes állandóan, ezért fáradt állandóan, mert a raktárba lejt, tényleg a “levegőtől is” hízik, de a napi feladatainak ellátására sem jut energia. Neki tényleg kell egy Sport szelet, hogy eljusson a munkahelyétől az óvodáig, de 1 óra múlva már megint éhes és hullafáradt, mert a Sport szelet fele elment az agyába, a másik fele meg a zsírraktárba. Ennek az ördögi körnek nincs remény a PurPur bagettel sem, ennek a betegnek rántottát kellene enni meg sajtot meg tejszínt meg lazacot meg szalonnát. Az a legszörnyűbb, hogy 36 órán belül ki lehet gyógyulni ebből a cirkuszból, ha a szénhidrátcsoportot egy az egyben kicserélnék a telítettzsír-csoporttal.”

    Új látogatóinknak jelezném, hogy a posztban és itt is hivatkozott Liv orvosi végzettségű kutató és tanár, rengeteget foglalkozik a táplálkozással. Tegnap kérdezgettem az alter diabétesz infókról. Ő terápiás célokból, egy betegsége kezeléseként folytat ketogén diétát. (egyébként én is, és tulajdonképpen mindenki, mert a hagyományos kaján és nemmozgáson csak megbetegedni lehet)

    • Látom kollégáimon, hogy állandóan éhesek, enerváltak.
      Nem mennek utána, normálisnak tartják.
      Néha jelzem, hogy nem az, de nekem persze könnyű, ez az általános nézet 😊 gyerekek és családi elvárások nélkül, sok sport és pihenéssel.

  3. Még valami: mindig a homályos “egészséges táplálkozásról” és a “testmozgásról” beszélnek, de valamiért nem esik szó arról a közismert tényről, hogy ami az inzulinérzékenységet jelentősen és rövid távon is javítja, az a súlyzós edzés.

    Így ha valaki rizikócsoportba tartozik, érzi az előszoba-tüneteket, és tart a teljes életmódváltástól, érdemes akár otthon is, házilag fabrikált súlyzókat emelgetni. Nem lihegős, nem vesz sok időt igénybe, hamar látszik az eredménye, az erősödés is.

  4. Tavaly fordítottam egy amerikai orvos könyvét, az nagyon részletesen írt a cukorbetegség valódi okairól, a mezőgazdasági, társadalmi és gyógyszeripari összefonódásokról, melyek fenntartják ezt a negatív spirált, és a teljesen elbaszott diagnosztikai és kezelési módokról, melyekhez konokul ragaszkodik az orvostudomány, miközben csak Kínában húsz év alatt a nulláról sok tíz milliósra nőtt a cukorbetegek száma. És nem, nem ocsúdnak, pedig a betegek száma rohamosan nő. A legnagyobb biznisz a világon ez a betegség: 2026-ra minden tizedik ember a Földön cukorbeteg lesz. Döbbenet. És közben minden orvosi protokoll ott tart, hogy nem mérnek rutinból inzulinszintet, csak a vércukorszintet nézik, pedig az már a kifejlett betegséget mutatja.

    • Hm, érdekes. Vajon a protokoll alkalmazói tudják ezt? Gondolom, járnak konferenciákra, vagy ez nagyon alter tudás? Vagy jószándékú naoivak, esetleg tanult tehetetlenek, széttárják a karjukat, hogy sajnos, nekik ezt írják elő? Miért tartunk még mindig itt? Létezik-e direkt nyomás, összeesküvés az érdekeltek részéről, vagy csak az érdekek működnek? Mit lehetne tenni, hogy ne érje meg nekik ennyire? És nekem hogyan kellene írnom erről, hát annyira kedvesek, meg minden, de miért nem küldik akkor a rizikócsoportot magánban inzulinmérésre?

      • Biztos tudnak róla, hogy az inzulinszint már az előtt jelez, hogy a vércukorértékek megemelkednének, de a rutin vérvizsgálatban nem mérnek inzulint. Nem tudom, ennek mi az oep-es térítéses háttere, biztos ennek is köze van hozzá, de ha egy orvos még mindig ott tart, hogy vizes zsömlében számolja a páciensnek a szénhidrátadagját, attól nem várom el, hogy majd magától meghaladja az “ötven éve így csináljuk, jól van az” hozzáállást. Meg hogy amíg el nem éri a bűvös 6,6-os határt a vércukorérték, addig konkrétan beleszarnak, ha eléri, jöjjön vissza gyógyszerért. Agyhalál. És igen, a gyógyszeriparnak az éri meg, ha újabb és újabb, a betegséget meg nem oldó gyógyszereket fejlesztenek, nem pedig az, ha csökken a cukorbetegség elterjedtsége. Pedig nem vagyok egy konteohívő.

        • És a homályos “mozogjon, táplálkozzon egészségesen” homályos tanácsa… amit senki nem vesz komolyan, és a Liv említett okokból mindenki megszegi és öncsal. Alapvetően nem hisznek a táplálkozás kritikus szerepében. Aki még egészséges, azt nem látják. Miközben mindenkinek a prevenció volna az érdeke.

          • És nálunk még viszonylag jó a helyzet abból a szempontból, hogy könnyebben hozzáférhetőek az egészséges kaják. Én sosem jártam az USA-ban, de ebből a könyvből azt vettem le, hogy bizonyos helyeken és bizonyos jövedelmi szint alatt esélyed sincs egészséges kajákat venni. Mert több tíz kilométeres körzetben a benzinkúti bolt és a gyorsétterem az egyetlen kajaforrás, zöldségért tíz kilométert autózhatsz. És mert a mezőgazdasági lobbi olyan erős, hogy orrba-szájba támogatják a kukoricatermesztést, hogy aztán mindent teletömjenek kukoricasziruppal (ez nálunk még hála az istennek nem elterjedt), és egy fej brokkoli így kerülhet többe, mint egy 15-féle anyagból összegyúrt, ételnek nevezett izé a szupermarketben. Obamánénak is beletört a bicskája ebbe, gyorsan inkább a sportolást kezdte népszerűsíteni az egészséges táplálkozás helyett.

            • Nem tudom, én pont az USA-ban tudok normális kajákhoz jutni, itthon akárhová nézek, krumplihús kombó a választék. Mezőgazdasági vidéken élek, de csak az elérhető, amit magam termelek meg. Az meg korlátozott, mert nem ezzel foglalkozom. A boltban jelenleg hagymát, fokhagymát, krumplit, babot és káposztát kapni, illetve van spanyol paradicsom és vegyszeres kígyóuborka. Innen 68 km-t kell autózni, ha egészéges és friss dolgokra vágyom. Az USA-ban tobzódom, még a falvakban is. Szinte mindenhol van farmers’ market, az árak elfogadhatóak. A puccos üzletekben, a Whole Foods-ban és a hipszterdelikáteszekben nagyon drága a szupercsomagolású dizájnkaja persze, de nem jut eszembe bemenni. Nekem az az érzésem, hogy ott sokkal egyszerűbb.

              • Elhiszem neked, de a doki pont az olyan rétegeket hozta fel példaként, akik mondjuk gettóban élnek nagyvárosban vagy valami lepukkant vidéki koszfészekben, nekik nem sok esélyük van rendes kajára, mert nincs, és ha van, nem megfizethető.

                • Értem, ez a világ minden pontján így van. a szegények nem jutnak hozzá a jó minőségű kajához. Csak gondolom, az USAban ez feltűnöbb, mert nagyobb a kontraszt.

                • De most, hogy visszagondolok, írta azt is, hogy ahol ő lakik (ami bizonyára nem egy lepukkant környék), pár kilométeres körzeten belül csak mekdonáldszból öt darab van, zöldséget is árusító bolt viszont egy se.

  5. Azért kis figyelmeztetés a szakértő tanácsok hasznosságát illetően, ha pl. a tévés magazinműsorokban nyilatkozó dietetikus, táplálkozási szakértő is jelentős túlsúllyal bír. Nem tudom elhinni neki, hogy tudja a tutit, és nagy valószínűséggel tényleg nem is tudja, nem csak vizet prédikál.
    Köszi a sok linket. Elő is vettem a kézi súlyzókat, és most állva, helyben lépkedve, guggolva, súlyzót emelgetve olvasok 🙂

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s