éva, itt fekszel narancssárga bugyiban

az ágyon. Tangát írnál, ha kattintást vadásznál, és mert az, de azért kattintást vadászol így is. Nézz végig, nézd, mi van itt, ezen a csodálatos, intim hálóhelyen. A hidratáló krémed elfogyott, a babaolaj feldőlt és befizetetlen csekket áztat, a mécses ellobbant, dizájnos tartójának, amelyet otthonod ékének szántál, kerülöd a pillantását. Megutáltad, rajta elszáradt jázminág, és, igen, március egy napsütötte délutánja óta egy muzeális leánykökörcsin. A hajópadlón éjjelilepke-tetemek, gyerekruhák, félbehagyott regények, gyűrött törülközők, gyerekkori fényképek, legókockák, gyanúsan tiszta fülpucoló pálcikák. Hát mi ez itt, élet…?

És nem lehet büntetlenül nemhidratálni, rajongott arcbőröd itt zsíros, ott érdes, gőzölni kéne, radírozni, szaunázni, ronggyá izzadni futás közben. Felbuzdulsz, futsz még többet. A fürdőszobában, ahol lábkörömre is bevethető csipeszt keresel, megtalálod a Repairwear Laser Focust, ajjaj, de ha már, bekened vele tikkadt lábszáradat is. Egyszer van augusztus 26., elvégre.

Az önmegszólító szöveg ébreszt, megtart, vigasztal. Józsefattilát mondjuk kevésbé. Éva, hogy vagy te a saját mondataiddal?

Például hogy a pofádban fényre köt a kompozit?

Hogy csak a cselekvés?

Meg hogy aki szeret, az figyel az érzelmi szükségleteidre, és aki nem figyel, nem szeret? És ugyanez, amikor te szeretsz? És hogy amikor adósodnak érzed, az már valami más?

Meg hogy az emberi psziché ellenállhatatlanul az öröm felé megy?

Ilyen egyszerű, hallod? Te mondtad másoknak. Tanulj a saját mondataidból, élj úgy.

Ó, te már nem írsz világló állásfoglalásokat. Nem ítélsz már könnyen. Látod már, hogy ítélet volt az.

Mindig jelenti valaki, miket írnak rólad, félhíreket és másfél pletykákat, és te hökkenten nézed, mivé lesz az életed, a tudatos gonoszságodat. Hogy a lélegzeted is mások ellen van, te nem tudtál erről. A gyűlöletük hasznos jószág: megvizsgálod magad azzal a szemmel is. Érdekes, amit találsz.

Rabbá tesz mámoros szabadságod, hogy régóta a gázművek ügyintézés a legterhesebb kötelességed, csak azzal találkozol, akit szeretsz; akkor dolgozol, amikor elkap a láz, hatkor fekszel, háromkor kelsz vagy kettőkor és hétig, aztán jazzt hallgatsz, abba alszol bele délben, és aztán futsz másfél órát, és dolgozol tizenegyet. Mindjárt jön a tanév, fogadkozol megint, rendje lesz az életnek. Súlyzózás, nyújtás pitymallatkor, s ha kész, kihűlt kávédat megihatod. Ma még elég testmozgásnak a koraősz hulladékát felsöpörni a teraszon. A seprű mezőségi népdalt vált ki belőled mindig, de ma hallgat a reflex.

Nézed az óriási cserepet, amelybe mégsem vettél fácskát. Nézed a borsóültetvény elszáradt romjait, odalépsz, egyszerre letéped mind, gyökere könnyen fordul. Keserűségre számítasz, meglep, hogy megkönnyebbülsz.

Ma is nekikészültetek, hogy óvoda, ma is elcsúsztatok, mert telefon negyed kilenckor, aztán még egy, aztán csak megnézed, megjött-e az átutalás, és akkor már a kommenteket is, és mivel mindez a galérián történik, elindulnak a mondatok, ennek a bejegyzésnek az első mondatai. Nincs kávé, ez felfoghatatlan, nemhogy illy, de közönséges se. Sértődött filterpapír. A hűtőben roquefortmaradék, hóvégi minimáldizájn, jeges csönd. Újabb telefon hasítja, örülsz neki. Mire meghallod a kertből visszajövő gyerekek hangját, fél tíz van. Esik az eső. Jó, egyetek müzlit. Kézzel eszi a kicsi, kimész, ne is lássad. Elkezded keresni a kutya útlevelét, egyben oltási könyvét. Csekkeket találsz, és négy, csodálatosan személyes, feladatlan képeslapot, pedig már jó volt a lelkiismereted. Akkor most söpörjetek fel az asztal alatt. Az eső elállt. Nem megyünk oviba, jelented ki az ünneplő sokaságnak, elvisszük a biciklit szervizbe, elmegyünk J-hoz, jól megérdemelt szerkesztés után édes a honorárium, hopp, a számlatömböt nem felejted el. Ebédelünk egy jót, és beoltatjuk a kutyát. Igen, benézhetünk a legóboltba is. Később bánod ezt az ígéretedet. De olyanokat épít már a kicsi is, hogy csak nézel, elkezdett mérnökileg gondolkodni, elmélyülten tervezni.

Állsz a bicikli mellett, aztán eszedbe jut a babakocsi, elkérték. A gyerekek feloldódtak a kertben, leszaladsz a pincébe. Nem akarsz a sarokba nézni, de metonimikusan muszáj: ott van az ablakon ledobált konyhabútor-rom, és akkor elsírod magad. Lesz majd lomtalanítás, és te fogod felvinni egyesével a dohos, csavarlyukjuk mentén elrepedt lapokat. Vezekelsz.

Legördültök a hegyről, csak lassan, lohol a kutya végig a Zugligeti úton. A szervizben mindig gondosak, mintha csecsemőosztály, dédelgetik a váltót, féket. Legkésőbb holnapra.

Szemsüketítő — rózsaszín, zöld — dzsekijükben, egy boldogságos tavaszi napon vetted nekik, ül veled szemben a villamoson a két törpe. Egységesen elbűvölik az utazóközönséget a testvérek, meg még a kutya is. Itthonod Budapest. Ez milyen híd? Lány vagy fiú? Lány.

A villamos mellett bringás hasít el, elcsíped balkanyarját, szálkás huszonéves, megfeszül a tricepsze, egyben levehetőnek tűnik egy pillanatra, behunyod a szemed.

Bébikék, leszállunk. Bébizöld, korrigál a lyány. Még gondolat nélkül vagy kedves.

Séta a körúton, ódon lépcsőház. Pénzről tárgyalsz, megkönnyebbülsz, mész a dolgodra.

A Pozsonyi út, ahogy vonulsz, kutya, gyerek, nő és illat, még nyár vagy bőven, férfiak tekintete rajtad, megakadnak, mind negyvenes. Visszanézel, mulattat. Mit néznek? Ahogy jársz, egyenes vagy, válltól vállig érsz, vagy ahogy újabban, megkésett ifjúság, magadra gondolsz? Vagy hogy már nem kétségbeesés neked, néznek-e? Azóta néznek, hogy egyetlen tekintet néz téged, állhatatosan, és neked mindegy már, mások néznek-e. De látod a hangulatos és prosperáló boltocskák kirakatüvegében, hogy nem rossz ez a Mexx pulcsi, és nem mulasztottad el a szemceruzádat is hozzáigazítani. A szemceruzát, különös, méregdrága márka, az utcán találtad egy éjjel.

A bébik fogják egymás kezét, úgy mennek, és lehülyézik egymást, de röhögnek közben. Aztán beárulja egyik a másikat: azt mondta, hülye! De akkor is nevet. Mire pedagógiailag megfogalmaznád a valamit, már azon vitáznak, van-e az epernek héja. Ez rabul ejt téged is. Fakó minden teória, s a lét aranyló fája zöld.

cropped-szemsc3bcketc3adtc591-testvc3a9rpc3a1r.jpgJól van, egy óra lett, akkor előbb ebéd. Itt minden kávézó mellett víz van kitéve a kutyáknak. Leheveredik az állat, leültök, kerül egy koktél, egy dupla kávé, cézársaláta, sonkás melegszendvics, de még palacsinta is. Mindenki boldog. Egy telefon, egy tömör mondatot akartál, sápadtan kezded, fájnak saját szavaid, háromnegyed óra lesz, kipirul az arcod, hangod simogatja a nokiát. Nem múlik ez.

Vár a feladat, tekintsük városnézésnek az odautat, el kell ismerned, kúl hely az agyonhájpolt Újlipócia. A kutya változatlanul húsz kiló, ritka a formás beagle, megdicsérnek a fogáért is. Idén rózsaszín a biléta. A bűzmirigy tartalma szürreális, és másfél méter hatósugarú.

Visszafelé már nem gondolat nélkül vagy kedves, sőt, bestresszelsz a zebrákon, hárman ötféle tempóban tudtok átmenni. De be kell menni a zöldségeshez őszibarackért, almáért, citromért, tojásért, szőlőért, kérsz időpontot pajzsmirigy-vizsgálatra (ha kimondanák végre, már semmi baja, lehetnél újra véradó), és a Sarki fűszeres! Ez elragad. Itt sonka és szardínia és apró csokik és egy burgonyás cipó veti utánad magát, de akkor már egy kávé is, a lényeknek gyümölcslé.

Eddigre se gondolat, se kedvesség. A hegyi buszon megkérdezi a Nyúlia, miért csak Törpilla lány. Törpojáca is lány, állítja Babadávid. Nem, fiam, a pojáca csak férfi lehet. Vannak ilyen szavak. Mind gyanús. Ripacs, bájgúnár, kalandor, dúvad, gazember, cimbora, szerencselovag, tótumfaktum, stróman. A hisztérika, a spiné, a perszóna, a trampli lány. Látod a szemközti bajszos úr arcán, hogy fontolgatja, és kénytelen egyetérteni. A varázsló is fiú? Nem, Médea lány, és Odüsszeusz is vendégeskedik a varázslónőnél, tudod, na.

Aki disznókká…? Igen. Négyszer tanítottad az Odüsszeiát. Te voltál Télemakhosz osztályfőnöke. Rövidzárlat. Nem tudja.

Néz egy nő, melletted áll. Néz, mosolyog. Ismered ezt, mindjárt mondja, hogy olvasom ám a blogot… Elkapod a szemed. Aztán ránézel újra.

Kirké, mondja halkan. Bólintasz, leszáll.

Hegy csöndje. Itt a játszótér, öt méteres körzetében tilos a dohányzás, az úri kerület, hogy a napi két arra járó dohányosnak saccolnia se kelljen, irdatlan pénzért körülkerítette gondosan a kerítését. Rátok meg omlik a műemlék épület.

Ülsz a padon, írsz, mert azt mindig, narancssárga füzetedbe. Arról, ami fáj, és kérdezel magadtól. Nő a homály. Előbb két nyomott barackot eszel, aztán felemeled a fejed, belógatod a szádba a kacér sonkaszeletet, felszegett fejjel drámai a koraőszi égbolt: szürke, terhes, rózsaszín és halványkék. Csak te éheztél meg. Hintáznak a kacagók, és egészen döbbenetes: a gumiborításon, gyerekkacagásra merőlegesen átvonul a süncsalád.

Most hazagyaloglunk, jó lesz? Otthon mi lesz? Otthon levesszük a cipőnket. Megmossuk a kezünket. Szőlőt eszünk. Megfürdünk. Fogat mosunk. Meséled tovább az Odüsszeuszt, de ez nem olyan fontos. Ezt mondja gyengéden a leányod. Westie-t sétáltató nagykövet rádköszön, elámulsz a skandinávokon. Emlékszik még, vízszintes esőben hazáig vitt kék rendszámán a gyerekkel, aki elaludt a hátadon. Élt még az apjuk. Jó a hegymenet, bírnád akármeddig.

sarki fűszeres

Tudod te jól, pedig este lett, nem az vagy, aki vagy, gyarlóság, szégyen, üresjárat, hanem aki legjobb lehetőségeid szerint lehetsz. A legcsillogóbb pillanataid, a potenciál, a maximum szerint. Amikor futsz, amikor ráérzel, amikor illik a szemed a fogadhoz, amikor könnyű vagy, erős, adakozó, amikor gyors vagy, megteremted, vállalod, adod, átéled, leszarod. Amikor minden hiányzó tárgyragot és z-tlen névelőt kiszúrsz, amikor szép lesz a megírt, a lefordított, a korrektúrázott mondat, amikor visszanéz rád az olvasó. És amikor annyi szó után nem is mondasz semmit, csak nézed őt és elsimít a csend.

56 thoughts on “éva, itt fekszel narancssárga bugyiban

  1. Iszonyú sok gyönyörű mondat, érzés, de ezen teljesen behaltam:
    “A hűtőben roquefortmaradék, hóvégi minimáldizájn, jeges csönd.”
    Eszméletlen, ahogy a mindent szavakba formázod. Köszönöm.

  2. Én most annyira lelkesedek ezért az írásért, az erejéért, a képekért, a mondatfűzésért, a ritmusért, hogy kábé azt sem tudom amúgy miről szól. 🙂 Elbódított a szöveg, nagyon-nagyon jó!
    (És persze most elrohanok, ahelyett, hogy újraolvasnám, ízlelgetném, a magam dolgait gondolnám végig. Ehh.)

  3. Atyaég, micsoda írás! Láttam mindent, éreztem, ott voltam a buszon, az utcán, ahogyan vonulsz a negyvenesek előtt, hallottam a gyerekeket, a .

    Ennek a szövegnek óriási ereje van, nagyon azt éreztem, hogy szeretnék egy ilyet könyvben is.

    És a hűtőt is éreztem, attól meg görcsbe rándult a gyomrom, én is írtam már a hűtőmről…

    Nagyon szeretném ezt még olvasni, tovább, tovább, tovább.

  4. Fölkeltem korán, száz perc magány is kinézett, de nem, sorjáznak elő a kölkök. Kezemben a tablet, csakazolvassa, eddig jutok (nem, igazából tovább, a Bővebben nem adja valamiért magát, ez is bosszant – de most én is szöveget gyártok …), hát nem értitek, hogy csak! És a legkisebb odakucorodik csendben az ölembe, és tétova mozdulatomba – letegyem-e az eszközt vagy se – a maga bizonytalan nyújtózkodásával beleütközik, az eszköz repül, persze képernyővel lefelé, két sarkában két pókháló szövődik nyomban.
    Működik azért.
    Azt hittem, a pókhálók teszik majd emlékezetessé ezt a bejegyzést. De nem.

  5. ezt nagyon jó volt olvasni. tisztára megihletett most, hogy hasonló stílusban megörökítsem valahogy az ablakunkban virágzó pistikét, ami melankolikus kontrasztot alkot a szürke éggel és a szemközti tűzfallal, meg az ablak alatt a szárítón terpeszkedő fehér szőnyeggel, és a sarokba a viszonylag csoffadt dracénával, aminek a sárga függöny és az eklektikus könyvespolc szolgáltat hátteret, de nem megy, mert én csak úgy vagyok író, hogy nem is tudok írni. inkább elmegyek görkorizni, ha nem esik az eső.

  6. “…nem az vagy, aki vagy, gyarlóság, szégyen, üresjárat, hanem aki legjobb lehetőségeid szerint lehetsz. ”
    “…csak nézed őt és elsimít a csend.”
    ma ezt viszem magammal 🙂
    köszönöm 🙂

  7. “Tudod te jól, pedig este lett, nem az vagy, aki vagy, gyarlóság, szégyen, üresjárat, hanem aki legjobb lehetőségeid szerint lehetsz. A legcsillogóbb pillanataid, a potenciál, a maximum szerint. Amikor futsz, amikor ráérzel, amikor illik a szemed a fogadhoz, amikor könnyű vagy, erős, adakozó, amikor gyors vagy, megteremted, vállalod, adod, átéled, leszarod. ”

    Ahh, es megint itt ragadtam, elmarad a cicoma: gyors zuhanyra marad csak idö, ket perc, farmert-polot es rohanas az ovihoz. Pedig olyan jo volt beleragadni a szavakba es eltünödni…

    • Ez a rész fogott meg engem is leginkább. És az óvodás helyzet is pont így zajlott le párszor, bár nálunk most még vakáció van.

      Ezzel kapcsolatban nálam az a gondolatkísérlet fut éppen, hogy mi van, ha a B verzió, a némiképp selejtesebb énem is én vagyok. Igen, a csillogó, a tehetséges is, de ugyanakkor a néha kiégett, kétbalkezes, kedvetlen, fakó is. Barátkozom ezzel. Gondolkodom, megalkuvás-e. Sokszor úgy érzem, igen. Mégis, mintha könnyebb lenne így az élet, emberibb méretű, kisebb a nyomás.

      Azt nagyon szeretem, mikor a spontaneitásból megszületik a csoda, estére kikerekedik a tökéletes nap. De sokszor nem sikerül, és azt keresem éppen, hogy mit kezdjek ezzel, hogy ne szekáljam betegre és/vagy cselekvésképtelenre magam. Mert csak a cselekvés… igen.

      M., bloglemaradásomat pótolva olvastam egyszer a kommentekben a történeted. Nagyon tanulságos volt, azóta is sokszor eszembe jut. Jövőmmel, munkámmal kapcsolatos vívódásaim közepette nagyon betalált.

      • Szaguldocsiga: Tetszik, ahogy irod a billegest a csillogo es a fako között. En is valahogy igy, csak nekem folyamatos tanulas, hogy el tudjam fogadni a fakot, azt az allapotot, amikor nagyon messze vagyok a sajat enidealomtol (talan mert az nem realis). Nem vagyok laza, görcsös vagyok es olykor ezt olyan nehez felretenni. Eleg erösen munkal bennem az az alaphiedelem (többevnyi terapia ellenere/ide-oda is), hogy nekem mindent csak küzdelem, izzadas, meggebedes aran lehet, hogy (szinte) semmi nem jön magatol, könnyeden. Pedig van, van azert egy csomo fenyes pillanat, amikor kidugom a nyomasbol a fejem, amikor ramszarad hirtelen az izzadsag es fenyes lesz a böröm, de az ilyet pillanatokban is erzem, hogy a “szagom”, hat mintha orakig szenet lapatoltam volna! Es mennyiszer, hajaj! Inkabb a fako az allapot es a csillogo az egyre kevesebb ünnepnap… Nem vagyok ezzel jol, most megint nem…

        Örülök, hogy a törtenetem adott valamit. Van bennem ezzel kapcsolatban is egyfajta idealista küldetestudat (nem agitalo szandek, csak tenlyeg az a naivitas, hogy ha egynek is segit/egyet ment meg a hasonlo pokoltol, mar megerte elmondani). Erdekelne bövebben, ha van kedved irni a vivodasaidrol, szivesen olvasnam.

        • Igen-igen. Alapélmény nekem is, hogy nem vagyok laza, nehezen feledkezem meg magamról. A munkám flow, egy Montessori-alapelvek szerint működő egyesületi iskolában tanítok, most viszont második gyes-en vagyok. Ezzel kapcsolatban az volt a dilemmám, hogy jó-e az önmegvalósítás kevés kereset mellett, vagy törjek jobb fizetésre multi-rabszolgaságért cserébe pl.

          Az általános diszkomfort-érzést, ami bennem is sokszor munkál, nagyon találóan leírtad, már többször magamra ismertem a szavaidban. Évek óta próbálom felfejteni az okokat, és változtatni. Részben sikerült. Az első gyes ilyen szempontból elég nagy hullámvölgy volt.

          Néhány dolgot lassan kidobálok az életemből: bűntudatos gyerekkor, “rendszerből” fakadó szerepelvárások. Keresem, mi jó nekem, mik a vágyaim, mi szerez örömöt. Csak a cselekvés… igen, a cselekvés segít. Sok mindennek értem már az okát, átlátom a negatív működéseket magamban, tetten érem a negatív belső monológomat. Nehéz jó lennem magamhoz, a tanult tehetetlenséget letenni, megélni a saját hatékonyságomat. Az ideálokat azért már sikerült lejjebb csavarni, és így sokkal jobb élni. De a teljesítménykényszert nehéz letenni még, elhinni, hogy fakón, fáradtan is elfogadható, szerethető vagyok, nem kell mindig brillíroznom.

          Összességében ez a második gyes most jófajta szünet. Igaz, nagyon nyugis, könnyű babám van ezúttal, most érzem igazán, mitől voltam az első szülés után olyan fáradt.

          Ó, végtelen a sor, most nem folytatom. Egyelőre ott tartok, hogy valami intenzív mozgásba akarok kezdeni, és autogén tréninget szeretnék tanulni. A pszichoterápia gondolata is felmerült bennem, de arra még nem szántam el magam. Előbb van a listán az év(tized)ek óta halasztgatott fogszabályzás.

          Szinte mindig reveláció-szerű volt mikor a kommentjeidet olvastam, mert megelevenedik, amit írsz. A katolikus háttér is közös pont, azt kiszem, bár ez így képzavar 🙂 és ha jól értettem, Németországban élsz, ahová jó néhány fontos szál fűz. A karrieredről, amit félbehagytál, keveset olvastam, de nagy érdeklődéssel, mert az egy olyan világ, ami számomra teljesen ismeretlen. De éppen akkoeiban volt bennem a kérdés, hogy vajon miről maradok le, ha bezérkózom a munkám meghitt, kicsi világába, s nem nyitok másfelé, nem próbálok mást.

          • És írtam még, csak elszállt, hogy alkotnék, varrnék, de (még) nem szántam rá időt. Gyermekkoromban arra utasítottak, “ahhelyett” hasznosabb dolgokkal foglalkozzak.

            Szívügyem jelenleg az volna, hogy az oktatásban előre mozduljon végre valami, ha csak a közvetlen környezetemben is, ahol sokan küzdenek keményen ezért. Ehhez is töltekezem itt a blogon. Múltkorjában jó volt olvasni, hogy másnak is jutott már eszébe, milyen hasznos lenne a mentálhigiéné tanárnak-diáknak.

          • Szaguldocsiga: O, meselj meg!

            Montessori: en is nyakig benne, a gyerekem ilyen oviban, en meg jarok mindenfele M-centrumos tovabbkepzesre es szeretnem, ha maradnank (es föleg birnank anyagilag!) hosszutavon ezen az alteroktatasi vonalon. Nagy almom, hogy nyitok egy szülöi munkaközössegen alapulo, Montessori-Reggio-Waldorf alterped. ovit, vagy mindjart egy komplett tanulo- es coworking csaladi központot, ökoparadicsomot (nyaron most megcsinaltam egy online kurzust a HarvardX-en, Leaders of Learning temaban es ott volt egy “design challenge” elnevezesü feladat, amire a “peer assessoraim” is max. pontszamot adtak! Hu, de menö vagyok! 🙂 Majd ezt jol kiteszem a facere is: milyen jo lenne, ha ezt meg is lehetne valositani es nem csak egy alom maradna a “majd ha nyerek a lotton es milliomos leszek”-temahalmazban!

            Varras: en a gyerekem majdnem összes ruhajat magam varrom (ill. varrtam tavalyig, mert mostanaban kevesebb idö/energia jutott erre is) skandinav, dizajnos piobamutbol, vazz! 🙂 Es szepek! Es meg kötök is! Az egyik patchwork(szinten skandinav dizajnos) takaromat meg lehet nezni neten is! 🙂 (Linkeljem?) Ez abszolut tabu-e ezen a blogon? (Tudom am, hogy a kötes-varras itt a blogon csak egy kep, tudom am! )

            Nem Nemetorszagban elek: a ferjem nemet es a csaladja ott (en egyetem alatt eltem No-ban egy evig), Ausztriaban elek (elünk), en 7 eve.

            Irjal meg, es az oktatas elömozditasarol is! Nagyon erdekel!

            • Beszélgessünk még, nagyon érdekes, lelkesítő, narancssárga téma mind. Távol kerültünk a jambusoktól, most ezt lekerekíteném, ne offoljuk el mégse jobban. Csak észleltem a közös pontokat, s nem tudtam szó nélkül elmenni melletted!

              (A romániai oktatás ecsetelésébe inkább bele se kezdek. De romon is nő virág. A külföldi M-képzéseket eddig nem engedte meg a szűkre szabott büdzsé, még nincs rá jó megoldás.)

              Link is érdekel, persze. Ez volnék én, ide vele:
              https://www.facebook.com/noemi.hegyi.16

            • Nagyon röviden még annyit, hogy az állami szintű fejetlenség közepén egy olyan kis iskolát próbálunk fenntartani, amelyik gyermek és szülő valós igényeit igyekszik kielégíteni, és viszonylag demokratikusan szervezett. A bökkenő az, hogy kb. 0 állami támogatással és megfizethető tandíj mellett ez szinte lehetetlen. De működik már 14 éve. Iszonyú mennyiségű emberi energiákat fektettek bele az alapítók, fenntartók. Én 2008 óta vagyok a részese ennek a projektnek, és nagyon szeretem. A FB-n kiderül erről ez-az.

  8. Irigy vagyok. Most jöttem egy szép helyről, naplemente, napfelkelte, szép viharok, vándorsólyom, a legszebb hazai madarak (közül kettő) és fecskék a kezemben, meg vagy száz másik madár (bográcskaják, hogy a másik posztra is utaljak), mindezt gyerekeim társaságában, akik imádták – és nem tudnám ilyen érzékletesen, érdekesen leírni.
    Ellenben, izé, a leánykökörcsin nyilván költői túlzás, mert különben ez egy 10 000 Ft-os poszt lenne.
    Ritmusról jut eszembe, lehet kiröhögni. Imádom a következő szó ritmusát: Tata-tóváros. Biztos összefügg a balkáni (páratlan) ritmusok iránti rajongásommal.

  9. Gyönyörű és izgalmas szöveg. Olyan nagyon írói — nem találok jobb szót, de lehet, hogy az irodalmi volna az.
    ..és ez a létezés, csak úgy bele az időbe, ahogy sikerül.. szeretem, néha én is belefolyok, aztán ki kell törni, mert magamba zárulok közben

  10. Ne hari, de én csak az elejét olvastam el, kb 5-6 bekezdést. Tipikus szerető típus nekem. Minden le van sz.va, csak a szerelem számít. A meztelenség, a gyönyör, az extázis. Testi, lelki. Akár hűség nélkül. Válogatva a partereket, kiismerni mind, átlátni rajtuk, irányítani, terelni mind, hiszen erős erotikus kisugárzásod csordába tereli őket. Az első kép nekem is ez volt: Apró, kerekded melled, ahogy csábít, a kis bugyid, mi alig takar valamit, karcsú alakod, ami ölelésre csábít. És már indulok is, két karom közé fogva törékeny tested, közelítem ajkadat.

  11. Végre végigolvastam, szép, igen. Tényleg jó írás. (Mindig félek az ilyen írásaidtól, hogy mit vált ki belőlem. Az első pár mondat után abbahagyom, később visszatérek.)
    Meg persze dühítő is, hogy én miért nem így? (Jaj, mikor lesz már az, hogy nem fogom ezt mindenhez odagondolni…)
    “Vagy hogy már nem kétségbeesés neked, néznek-e?”
    Ez is megütött. Mert igen, kétségbeesés. De miért kell annak lennie? Volt, hogy nem volt az, pedig néztek, igaz, van aki csúnya szemmel. Aztán sokáig nem nézett senki sem. Most se nagyon. Vagy ha néz, az már rosszat jelent.
    Rám mondták már, hogy olyan tekintetem van, mint egy dúvadnak, ezek szerint tévedtek? Vagy már a tekintetem sem nőies?

    Most le kell még zuhanyoznom, fel kell öltöznöm, már majdnem késésben vagyok, a tegnap esti nagynehezen kinyomtatott írással megyek a pszichiáterhez. A szöveg neten talált diagnosztika, egy újabb, ez most szerintem pontos. Állami alkalmazott, elvileg biztos lelkiismeretes, de sok a munkája. (Borítékot nem kap, mint mondtam már. Mondjuk szerintem a pszichiáterek otthon sem kapnak.) Majd én kiguglizom helyette, mi a bajom. Csak gyógyszert nem adjon megint!
    Aztán a gyerek leendő ovijába kell mennem lobbizni, hogy elfogadják még az edédbefizetést. Röhej, de pont akkor kezdem a napi munkát -más gyerekekkel, amikor ebédelne, ha őt nem hagyhatom az oviban, a munkát sem tudom elvállalni. Meggyőzőnek kell lennem, pedig ilyenkor mindig elakad a nyelvtudásom. Itt kötelező az ovi, illetve első évben még talán nem, de mindannyiunknak jobb, ha oviba megy a gyerek.
    Aztán dolgozni megyek, ma kezdek, izgi lesz, de kicsit kaotikus is, új rendszer, még csak most van teszt alatt, azért is vettek fel helyi érvényes diploma nélkül, kell az ember lecsillapítani a káoszt. 18 gyerek jut kb. egy emberre, szerencsére általános iskolások már, lehet velük majd kreatívkodni remélhetőleg. Őszintén szólva óvónő sosem akartam lenni. Az első ciklusban (mert itt olyanok is vannak ám a suliban), az őszi szünetig a téma a mozi. Már vannak ötleteim, de legalább fényképezőgép kéne hozzá. Az önkormányzatnak itt sincs sok pénze. És a 18 gyerek egy kicsit sok.
    Ma rá akartam állni a mérlegre, de nem mertem. Még túl korai, ne rombolódjon a lelkesedés. edig már tartós az éhségérzetem. És ha tovább folytatom itt az írást, tuti, hogy elkések a pszichiátertől. A gyerek legalább most nincs itt, nagyszülőknél van, holnap hozzuk vissza, csütörtökön (!) kezdi az ovit. Be van tőle stresszelve szegény, pedig bölcsis is volt.

    Miért írtam mindezt most le? Összehasonlításként? Hogy sajnáltassam magam? Nehéz szabadulni a blog hatása alól…. (Pedig nem hatás kéne, hanem, önálló, felnőtt, lelkes de távolságtartó olvasás)

    • Olvaslak, érezlek. Amit írtam, abban sok a színes-szagos, mert nem tudom másképp látni a világot, mert sok az öröm (meg mert túlműködik a pajzsmirigyem), de azért leginkább a fájdalom, mégis. Nagy-nagy fájdalom, leterheltség. És egyedül.

      • De jó, hogy vannak írásaid, amikből buzog az életöröm. És igazából olyan jó lenne ide valami hasonlót kommentelni. Mert amikor azt írod, ami nem jó, arra mindig van válaszom.
        Nekem te fény vagy az alagút végén, hogy ilyen is van, hogy így is lehet, hogy van ennek alternatívája, működőképes, bárki bármit mond, bármennyire nem “spirituális” ez a nőkép, (bár szerintem az, ilyen IS van). Csak néha dühös vagyok, főleg magamra, hogy nekem miért nem. És jövök hangulatot rontani, vagy nem tudom. Magam sem értem néha, miért érzek ellenállhatatlan kényszert arra, hogy bekommenteljem ide, nekem milyen szar. És egyébként nem is annyira szar. Nem mindig.
        Nem akarok újabb terheket pakolni a válladra azzal, hogy “nekem te vagy a fény…”, mert ez súlyosnak tűnik, ne vedd konkrét rajongásnak, inkább szimbólum.
        A blogod jó, jó hogy írod, akkor is, amikor én egy kicsit elbizonytalanodom (mert volt már ilyen), és a sikert, az örömöket az életedben megérdemled, kiböjtölted, megdolgoztál érte.

  12. Tegnap este beszélgettünk Évával az ideírt korábbi kommentemről. Elmondta milyen élmény volt azt olvasni, és néhány olyan információt, amit a magánéletéről nem tudtam, és amelyeknek tükrében érthetőbbé vált, miért érinti őt különösen is bántón a komment. Mit mondhatnék, sajnálom a dolgot, kb. olyan érzés, mint egy partira meghívottnak lenni, aztán viccesen kézigránátokat hajigálni magam köré. Az első robbanásig jó poénnak tűnik…. Utána nem annyira. Szerintem tartozom egy bocsánatkéréssel felé, és azok felé is, akik tisztelik és szeretik őt, hiszen ha őt bántom, akkor őket is. Őszintén sajnálom. Amit leírtam, az természetesen nem Éváról szólt, hanem azokról az asszociációkról, amiket a cím kiváltott belőlem. Az asszociációimért nem, a gátlástalan közlésért már hajlandó vagyok szégyellni magam. Magyarul megbánni. Nem tudom, milyen lesz a jövő, mert én nagyon megszoktam, hogy zsigerből írok, de a beszivárgott terrorista szerepét még egyszer nem szeretném átélni. És átéletni se másokkal. Talán egy picivel több óvatosság. Elvégre a nyílt vízen hajózva tíz foknyi irányváltoztatás végül teljesen más célt jelöl ki. Szóval hosszútávon talán elég ennyi. Egyébként nagyon becsülöm Évában, hogy ő más mint az általam eddig megismert élvonalbeli feministák. Éva tud megnyílni, kommunikálni (és köszönöm, hogy közölte, ha valami nem tetszett. Rengeteg ember nem tud vagy mer kiállni magáért. Pedig sokszor változnának a körülményei és a többiek viszonya hozzá. Nem mindig, de sokszor.) és bízni. Nem pusztán leigázni akarja a világot az elveivel, hanem párbeszédbe is hajlandó bonyolódni. No, minden jót!

    • Zoli, nem érint bántóan a komment, ne told át rám ezt. Téged minősít, nem engem. Nem vall jó érzésre, hogy ismeretlen nőnek nyilvánosan ilyet írsz. Senkit nem érdekel, hogy téged mi indítana be. Hitbuzgó katolikustól meg hányingerkeltő. Engem nem fogsz itt sajnálni meg megérteni, nem tudsz bántani, viszont nevetségessé válsz.
      Azt mondtam el tegnap, hogy miért tartunk téged többen nevetségesnek és képmutatónak.
      Én annyit kaptam már ismeretlenektől, nekem tök mindegy, nincsenek illúzióim az egyszer erre járó viszketeg kommentelőktől.
      Mindenki idejön, megszaglász. Egekben a statisztika. Mindenkinek van véleménye. A szövegeket meg alig érti valaki. A kíváncsiskodás vagy a lélegeztetőgép-szerep az erős. Csúnya függőség többeknek a blog.
      Én erős, okos, határokat tartó, engem nem a maguk céljára használó olvasókat szeretnék.
      Újabb elegáns húzásod titokzatosan utalgatni magánlevelezésre.

  13. Visszajelzés: miről maradtál le? | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s