házasság címkéhez tartozó bejegyzések

már nem divat a nőket verni

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

De vajon miért?

Belátták, hogy nem helyes, addig edukáltuk őket? Megértették? Nem hinném.

Előbb nézünk csúnyán, rakjuk ki a fickót, ha erőszakoskodni próbálnak: kényszerű volt a megértés? Dehogy!

Elpuhultak, az ivóvízben lévő női hormonok miatt lettek kövérek és nyugodtak? (Frankón van ilyen elmélet.)

Az én sejtésem az, hogy ugyanannyi a tesztoszteron és az agresszió is, csak nem divat már úgy, direkte nagyobb társadalmi szankció jár érte.

Ne felejtsétek el, hogy a tesztoszteron, ami olyan jól néz ki, amikor mutatják a kicsit lányos fiúkat, hogy mennyivel markánsabb az állvonal, a szemöldökcsont, a szőrzet, az izomzat, egy nagyon problémás Erővel, határozottsággal, magabiztossággal, erőszakkal függ össze. Nem tehetnek róla, nehezükre esik, hogy ne legyen céklavörös a fejük és ne akarjanak megölni valakit.

Hogyan jelenik meg ma, a gyengédebb férfiak részéről

Ezek a férfiak adott esetben megértőek, együttműködők, rájuk lehet bízni négy órára kisgyereket is, sőt, egy ritka egyedet porszívózni is láttak.

Ugyanazokra a csoportokra irányul: nőkre, gyerekekre, idősekre.

Ugyanúgy hatalmi alapú, akkor is, ha gyakran nevetséges az egész.

Ugyanúgy nem lehet megkérni, hogy ne csinálja.

Ugyanúgy felmegy a vérnyomása, és magát érzi áldozatnak.

1. Okoskodik

Olyan témában, amihez vagy mindenki ért, vagy bármilyen vélemény elmegy, vagy a nő jobban ért hozzá (pl. a nő saját dolgai), úgy tesz, mintha ő lenne a szakértő. Akkor is, ha a nő kifejezetten sokat járt utána, mi hogy van. Elhiszik neki, hogy ő volt ott, ő tapasztalta, de gyakran a nő élményeit és tapasztalatait meséli el, átköltve. A lényeg, hogy itt ő kezdeményező agy, ő nem lehet passzív. Erősködik, köti az ebet a karóhoz, mindenből vitahelyzetet generál. Nem áll le, húsz percig mondja, akár órákig, később is visszatér rá. Ha kérdez, az is ilyen: eszköz, hogy beszélgess vele, de a kérdései nem nyitottak, ő akar irányítani, ő tereli a szót.

Levegőnek nézi a nőt, amikor az megszólal, majd öt perccel később innovatívan, tanítgató hangsúllyal, körülményesen adja elő, amit a nő mondott mellesleg. Még kétszer ismétli, bólogat hozzá. Fejet csóvál, hogy a nő ezt se tudja (a nő saját információit!). Nem kap választ. Legalább magával egyetért. Ilyen esetekben nem tudom, hallotta-e, de annyiszor mondja pont ugyanazt, hogy biztosan. Csak azt hitte, az a saját gondolata.

2. Prédikátori hajlam: úgy beszél, mintha felkérték volna, legyen ő a tanító, mondja meg, mi a helyes, hogy kell élni. Nem mindegy, mekkora hülyeséget beszél, másokat büntet-e, és van-e hozzá hatalma. Az én apéám, ha begőzölt, lement a zéárt térben levő kazánhoz és lekapcsolta, nem volt meleg víz). Sokan nyilatkozattak ki, az a kérdés,. a saját életében a saját elveivel mit kezd. Üldögélve baszogat, és csak rá nem érvényes a nagy bölcsesség, vagy ő csinálja a legkeményebben. Illetve: bele akar-e szólni olyanok döntéseibe, akik erre nem v agy udvarias elutasítással reagálnak, határt húznak. Az erőszakos férfi csakazértis nyomja tovább a prédikációt, semmibe veszi a kéréseket, határhúzásokat. És a manipulatív nő is. Ha megszakítod a kapcsolatot, az első adandó alkalommal újrakezdi. Ezért kell végleg, mert semmi másból nem ért.

Akkor folytat nagymonológokat az őt érdeklő témákról, amikor a másik zenét hallgat, olvas, filmet néz. Elkezd beszélni, erre a partner udvariasan kiveszi a fülhallgatót vagy lehalkítja, leállítja, szünet, bólint a partner, vissza a zenébe, és újra rákezd. Őrá kell figyelni. teszteli, hányszor tudja megzavarni, amiben a másik elmélyed.

4. Függőségekbe csatornázza, béna hobbikkal vezeti le

Gamerkedik, pornót és erőszakos videókat néz, kényszeres hírolvasó, meccsnéző. Ide tartozik a társkereső is. Így a partner csak azt érzi, hogy nincs jelen, nem direkten kapja. Az a gond, hogy teljesen zombivá válik, csak elvonulni akar már, megszűnik a képessége, hogy vegye a másik jelzéseit, közösen végezzen vele valós tevékenységet, jólesően beszélgessen.

5. Jobban tudás

Kérlelhetetlen ítéletek arról, mi hogy van, mennyibe kerül (adat, ár, dologi információk). Ezek hangoztatása. fejcsóválva, amiért a nő nem ennyire szarrágó. “Gyerekes, lelkesedik.”

5. Kóvályog

A férfi, aki tehát nem ver és nem is kiabál, a belső feszültségét úgy vezeti le, hogy járkál a lakásban, nem bír egyedül meglenni, megy a társa vagy a gyerek után, akik épp jól elvannak a maguk dolgával. A jelenlétükben mintegy maga elé beszél, vagy figyelmen kívül hagyja, épp mivel foglalatoskodik amaz, elkezdi mondani, mi hogy van. Többnyire elégedetlenül: egészségi állapotára panaszkodik (de nem tesz ellene), vagy azt taglalja, mit kéne megcsinálni régóta, és már mióta nem csinálod. Próbálja elérni, hogy most azonnal az legyen, ami épp őt zavarja, tehát kiszakítsa a másikat abból, amit a pihenőnapon tervez. Miért? Mert unatkozik.

6. Kellemetlen fizikai jelenlét

A kóválygás alesete, ugyanúgy a közelség másokra erőltetése, miközben támad vele vagy ő kér minden figyelmet. Apám úgy uralta le a beszélgetéseket, anyámmal töltött perceimet, hogy odaerőszakolta magát, beállt az ajtóba, rá a küszöbre, és kitámasztott a szemközti ajtófélfának a tenyerét: se ki, se be. Zavarta, hogy erről írtam, itt magyarázta, hogy ő épp megszédült, azért támaszkodott meg, és én milyen rideg vagyok, hogy nem akarok vele semmit beszélni. Nem lehettem kettesben anyámmal, hallgatta a beszélgetést, beleszólt, egy pillanatig nem volt csönd, lecsapott, mint a héja. Nem volt érthető, hogy ha szédülős, fáradt, miért áll egy méterre az anyám betegágyától, lezárva a szobát, mit szenved ott, miért nem ül le kicsit távolabb, nyugiban. Miért kell nekem kérlelnem, átmennem rajta, ha ki akarok menni.

Ez mind-mind erőszak, ilyen a mai nőverő. Nem azt taglalom most, hogy ez nekik sem jó, milyen szomorú hormon a tesztoszteron: az összes nő, aki hóbortból szedte, nemcsak ronda és aknés lett, hanem hatalmas feszültséget élt át, elfelejtett sírni! Méreg. Engem nem érdekel már, hogy patriarchy hurts men, too, mert szemmel láthatólag azért jól elvannak ők a patriarchátussal, és az idők változásai elől még durcásabb, rombolóbb cselekvésekbe menekülnek, aminek következtében egyre többen válnak el tőlük, vagy nem is kezdenek velük kapcsolatba.

A patriarchátussal amúgy is csak egyezkedni lehet, pillanatokat lopni, az élet perceinek többségében nagyon kell tudni, ki vagy és neked mi a jó, milyen tipikus támadások érik a jóindulatú, tartalmas lelkű nők szuverén világát, énhatárait, erőforrásait. E tudás segítségével pedig nem elhinni az ő nőképüket, nem kételkedni magadban, nem önhibáztatni, mert az depresszív. El sem romlani. Ha tudsz róla, nem döbbensz meg, akkor tudsz nyugodtan reagálni, nem leszel házsártos.

Nem az a lényeg, hogy a férfi mit akar: “mindig csak a nő igényeiről van szó, azt sose kérdezitek meg, neki jók vagytok-e így?” Nem. A férfi mindenképpen akarja a nőt. Én például szenvedélyes, erősen szerető, jó fej vagyok, nem vagyok se ellenséges, se közönyös, se veszekedős, amíg nem rongálnak, és nem nyírják direkt az életörömömet, optimizmusomat. Apámnak is tisztességes lánya voltam, amennyire lehettem. Az a lényeg, hogy menjen el a közelemből a férfinak az a része, ami a szomorú adottság, a toxin. Kifele párologjon mindaz, ami mérgező, ne tudjon elszomorítani, tönkretenni.

Nem az a lényeg, hogy ő ne szenvedjen, őrajta segíts. Az az ő dolga. Hanem hogy lehessen jó életed neked. Azzal a kis kompromisszummal, hogy egy férfival osztod meg. Tehát magadra vigyázz.

Mit lehet tenni?

Belátni, megérteni, mit tesz: kognitív módszerekkel leszokni a másik gyötréséről, a fölényeskedésről és lebecsülő mondatokról, különösen akkor, ha a nő tényleg jobb az adott területen, legalább abban nem okoskodni. Megkeresni, amiben ő jobb, és ott működni, nem a nő területeit nyesegetni, rombolni. Amiben jobb, ott sem erőszakosan éreztetni, hanem a teljes egység (páros, család) szolgálatába állítani a képességet, nem egózni. A többi területen pedig a koma fejlesztheti magát, addig se téged gyötör. De fejlesztést se azért, hogy nagy diadallal átélje, hogy ő győzött, ő mond okosat, a másik “tipikus nő, nem ért hozzá”.

(Minden nőgyűlölő-erősködő pocakos.)

Ha következetesen jelzést ad a nő, védi a határait, akkor nem tud elmenni addig a férfi, amikortól már szomorú az élet. Ez megint a nőre helyezi a cselekvés terhét, pedig nem az ő hibája a tesztoszteron és a kompenzálás. A nő keménynek tűnik, le lesz sárkányozva, de még mindig az ilyen drill a leghatékonyabb. Ez NEM veszekedést jelenti, az a gyengeség jele. Nem kell belemenni. Én minden alkalommal, amikor nem érdemlem meg a tónust, vagy ki vagyok oktatva, igazságtalan elégedetlenkedést vagy lehúzó energiákat kapok, azonnal fizikailag kivonulok a helyzetből, bármilyen férfi tegye is, forgatáson is, tanári szobából is, a telefont is lerakom. És nem hüppögök, tök jól elvagyok, NEM NEKEM FÁJ, nem megyek vissza.

Megtörni a testet. Elmenni edzeni, egy nagyot bringázni, súlyzózni. Lehet böjtölni. Az unalom szüli a pusztító tesztoszteron-megnyilvánulásokat. (A férfire gondoltam, ő menjen el, de ha nem megy, elmehet a nő is.)

romantikus áldozatok

Közzétéve Szerző:
1

Megvolt tegnapelőtt(-előtt – megint eltelt egy nap) a Julis születésnapja, hú, csodálatos volt! TIZENHÉT!

Ígértem a Facebookon ezt a témát a romantikus csalásról. Közben már a könyvet is végigolvastam, Nők a hálóban, Janecskó Kata újságíró írta. Akit azóta becsülök, amióta meghallgattuk a szerepjátékos gyilkosságról szóló podcastet két éve, amelyet Munk Veronikával készített (akkor még mindketten telexesek voltak). Én, tudjátok jól, hízelegni, szívecskézni nem szoktam, de most hangsúlyozom, hogy van, akit kedvelek, mert ugye másokat fintorogva figyelek, kártékonynak tartok, esetleg ingyenélőnek. A lesújtó véleményt fontosabb megírni, mert többnyire csupa szépről és jó ügyről írnak, ám megtévesztően: az előbb még a szabadságot védted, aztán sodor a tömeg, és végül lelkes igent mondasz arra, hogy a férfiak is nők.

Már megint kitérő: minden olyan tartalomgyártó veszélyes, orvostól dietetikuson át a csiribiri aktivistáig, aki körül érzelmileg fűtött, vakhitű “ellenzéki” csoport alakul, akik a szektákra jellemző módon egyetlen, tényszerűen észrevételező komment után személyeskedve széttépnek. És én mindegyikről meg fogom írni az igazat. Lásd prof. dr. Kunetz Zsombor dr. med. habil. DSA LWG XYZ doktor tegnapi posztját a protézisbeültetés új protokolljáról. Sok mindent megértettem az uszított kommentelők reakciójából, régi történetemet is (hát ezért gyűlölték ennyire a nekem fontos örömet jelentő, csak rám tartozó sport miatt!). A butaság, tájékozatlanság, kifogáskeresés özönében az a legtaszítóbb, hogy folyton jó ügyeket lobogtatnak, miközben tudatlanok, frusztráltak és végtelenül manipulatívak.

Elidegenítő lehet az olvasóimnak, hogy mindig csak őket emlegetem. Szóval most mondom, hogy vannak jók tollú, tisztességes szerzők. Ők nem kamukat írnak, a szerző nem szenveleg önmagán, érdekes témát hoz, nem bonyolítja túl, és nem a korszellemet harsogja szolgaian.

Van itt minden: igazi, együttélés “pilóta” csaló, tunéziai arab szépfiú, aki élemedett turistanőkre csap le. Meg persze facebookos hajóskapitányok, olajmérnökök, modellek lopott fotóival ügyeskedő nigériai napszámosok és kedvező befektetéseket ígérő, laza ismeretségek.

Bővebben… →

mi minden NEM genocídium?

Közzétéve Szerző:
3

Nem tudom eldönteni, ki a kínosan hiúbb, ami a szépséget és fotós pózolgatást illeti: Mérő Vera vagy Perintfalvi Rita. Ahogy azt is nehéz eldönteni, melyik személy vagy orgánum él vissza undorítóbban az elesettek segítéséke témájával, teszi magát bírálhatatlanná azzal, hogy ő a gyengéket védi. Az említettek mellett versenyben volt a wmn, amely biztosítóreklámok, Kubu és győrikeksz közé teszi Lakatos Márk “regényének” ajánlóját, meg azt a kihagyhatatlanul fontos információt, hogy a HIV nem is betegség, teljes életet lehet vele élni (háromhavonta kurvadrága kezeléssel), de ha mégis baj, akkor nem a meleg férfiak körében terjed, nem, nem!

Ez jutott eszembe, amikor egy sétahajón átmentünk a vérvörös Lánchíd alatt december 1-jén.

Mérő Vera és Perintfalvi Rita most Alien vs Predator: utóbbi szerint Ábrahám Róbert és a Magyar Jelen podcastja maga a gyűlölet, előbbi szóba áll velük, mert az áldozatok védelme fontosabb, mint az ideológiai ellentét, és ő amúgy is egészen különböző emberektől ír elismerően (Varga Judit, Magyar Péter, Puzsér), ügyesen helyezkedve.

egy kis trükközés a képekkel. én meg tudnám csinálni fordítva

Bővebben… →

ugyanolyan alkalmasak-e a férfiak a gyereknevelésre?

Közzétéve Szerző:
5

Felmerül a kérdés: ugyanúgy képesek a férfiak empatikusan, szeretettel gondoskodni egy gyerekről, esetleg: a saját gyerekükről?

Ez az alapkérdés, és a konferencia, amelyről a facebookon beszámoltam, ezt sugallta: persze, hogyne? Csak a nők akarják kizárni szegényeke! Elidegeníteni a gyermeküktől!

Egyenjogúságot az apáknak!

Nagyon örülnénk, ha így volna! Mert amúgy képesek rá… szóval annak örülnénk, ha csinálnák is, és az apa-is-ugyanúgy szöveg nem akkor kerülne elő, amikor a nőt lehet vele sakkban tartani, kontrollálni, vegzálni. Ezer és ezer keserves tapasztalat bizonyítja, hogy ezen kívül alig érdekli őket a gyerek, vagy csak a kellemes része a nevelésnek, és csak akkor, ha nincsen fontosabb dolguk. Sőt: belőlük nem lehet kinyerni  az egyenértékű, felelősségteljes gondoskodást, még ha nagyon szépen kérik is, vagy olyan válság van is, mint az anya súlyos betegsége. Őket nem hatja meg az, hogy a gyerek szenved, bajban van, de a gondoskodás mint erkölcsi és jogi kötelesség sem. Ha apa vagy, egészen kis teljesítménytől jó szülő leszel. Az apák emberkednek otthon és a bíróságon is, alaptalanul vádaskodnak és mézesmázoskodnak a szakértőnél.

A kriminológiából pedig azt tudjuk, hogy Bővebben… →

portrék 21.: a militáns érdeklődésű férfi

Közzétéve Szerző:
12

Elszámoztam a portrékat, a linkekben maradnak is a számok, de már huszonegynél tartunk!

Ebben az izgalmas részben megvizsgáljuk az ún. történelmi érdeklődésű férfit.

Naiv menyasszonyaik, új barátnőik értékes, büszkélkedni való vonásnak tartják a férfi ilyes hobbiját, mármint ahhoz képest, mintha csak sima alkoholista lenne, esetleg imádna sárban motorozni, “összegurulni”.

Mert a történelemrajongó férfi ránézésre értelmiségi: előfizet a Rubiconra, Históriára, Obsitosra, valóságos szakértője a “történelemnek”, valójában a haditechnikának, a háborúnak, ölésnek. Nyugiban van, a nappaliban műveli magát, elvégre valami hobbi neki is jár a fárasztó munka, családfenntartás mellett. Kicsit kellemetlenül jön izgalomba egy-egy csata halálos áldozatai kapcsán: minél több, annál jobb. Tud persze a látszat kedvéért szörnyülködni, de nem kizárt, hogy az ellenségnek gondolt hadifoglyok kínzására veri ki titokban. Nézegeti a jelvényeket, egyenruhákat, harci cselekményeket, fórumokon vagy férfiaknak fegyverekről magyaráz, esetleg gyűjtő is (festmény, jelvény, fegyver). Néha pedig eljár eseményekre, alakzatban vonul.

Fajtái.

Őstörténet: lovasíjász, Kurultáj-látogató. Tematikus (hun, avar) festmények, kiállítások is érdeklik. Mesés eredetmonda, dicső ősök, ezekkel a gyereket is kábítja, aki aztán ötödikes korában súlyos vitába keveredik a történelemórán. “Nem vagyunk finnugorok” fensőbbrendűsködés, nulla antropológiai és nyelvészeti ismeret, Türk Tanács. Rokonnak kínos.

Alfaj: a dicső múlt rajongója, a művész, aki csatajelenetek, idétlen fövegek, halott állatok és emberek tömeges ábrázolásában éli ki a tesztoszteronját, egyébként magas technikai színvonalon, ám súlyosan elhízva. Rendelésre is.

A lovas: Kassai Lajos körül gyülekező hazafiak, valami ősi, maszkulin magyar virtus délibábját kergetik. Végvári, török leágazásokkal, ebben gyűlik össze a legtöbb valódi, történelmi (háborús) ismeret. Nagy adag magyarkodás mindenképpen, “mi és ők” logika, ijesztően elavult szemlélet.

Itt nagy szünet következik az időben, érdekes módon a kuruc virtus vagy Napóleon háborúi keveseket érdekelnek. A poroszok már mint náci elődök kezdenek izgalmasak lenni.

Mert a legmenőbb: az első, de különösen második világháború haditechnikája, a gépesített mészárlások, gránátok, tankok, légierő. Ezek már echte nácik, csak nem merik mondani, nehogy kirúgják őket a munkahelyükről vagy elváljanak tőlük. Pontosan tudják, hogy kell és lehet erről a neten is kommunikálni úgy, hogy ne jelentsék őket, de a hasonlóak felismerjék bennük a cinkost. Akár jelvény, egyenruha, akár vadászgép, a szövetségesek holmijai iránt sosem mutatnak érdeklődést.

két derék hagyományőrző #nemnáci

You don’t have anything form the ally side? – No, no.

Michael Wittman, a náci hadvezér számukra mártír hős.

Nincs is nemesebb művészi cél, mint német tankokat festeni olajjal.

És ide sorolhatók azok is, akik sportteljesítményként adják elő az erőszak iránti vonzalmukat: a mindenféle harci sportok, agresszív kutyák, MMA-rajongók kedvelői. Vagy aki nekem büszkélkedik a kitörés napi túrával mint kardióteljesítménnyel (hatvan kilométer! azért az nem semmi!) – nem, az nem náciság, ezt csak ráfogják!, miközben itt Esterházyról okult és holokausztregényeket olvasott.

Az ölés, a háború az aljas maszkulin kultúra része, mindig az életet adó, teremtő, gyümölcsöző női minőség ellenpontja. Mindent egyesít, amitől szenved a világ: az önzést, a versengést, az erőkultuszt, a diadalittas vérszomjat, az ösztönkésztetéseket a szellem és jóság ellenében. Nincs mentség, nincs enyhítő körülmény. A pusztítás vágyának a legfejlettebb technikával való ötvözése borzalmas károkat és temérdek szenvedést okozott, ennek tanulságairól szólt az előző század, ezek az emberek mégsem okulnak és nem is szégyellik a torzulásukat. Ma hobbiból harcászatra, fegyverre, késekre, kamu harcművészetre szánni energiát komoly figyelmeztető jel, hogy a személyiség erőszakos, enyhébb esetekben csak hivalkodó és torz értékrendre vall. (Amikor az erőszakos személyiség adja elő a hattyú halálát, hogy őt fenyegetik és meg akarják ölni, akkor már a humor csimborasszóin járunk.)

A fegyvermánia, a gyilkos eszközök gyűjtése vagy készítése komolyan ijesztő jel. És az sem ritka, hogy az illető nem áll meg az ortthoni olvasgatásnál, hanem erőszakos hóbortjaihoz közösséget keres, megemlékezéseken vonul, alakzatokba rendeződik, hadgyakorlatokra jár – ez a szélsőséges, erőszakért közvetlenül is felelős formációkhoz kapcsolja. A gamerkedés (erőszakos játékok) és a hadgyakorlatozás számos amerikai tömeggyilkos előtörténetében szerepel.

Ebben a témában nincs egyrészt-másrészt: ép értékrendű ember iszonyodik mindenféle háborútól, fegyvertől, öléstől. Ha egy irodistának van fölös agressziója, kiéletlen tesztoszteronja, akkor bokszolni, futni, crossfitezni, kertészkedni kezd. De akik pocakkal szalonnáci szólamokat hangoztatnak, meg háborús jelvényeket cserélgetnek, azok más aljasságra is képesek. Vannak köztük olyan sunyik, akikből sima házastársi veszekedést is nehéz kiprovokálni, annyira megalkuvók, de ugyanazt a mérgező energiát, sőt, már robbanásközei mennyiségben terelik át a kódolt gyűlölködésbe, keménykedésbe. Valódi tétje nincs az életükben, mégis erőszakos hajlamot, lelki zűröket jelez és indukál is. Pár kérdéssel ki szokott derülni a világnézetük is, hogy mit gondolnak elesett embertársaikról, menekültekről, cigányokról, “a faj tisztaságáról”, Ukrajnáról. Persze annyi eszük van, hogy a mára tilos nézeteket ne hangoztassák nyíltan.

Van még a leszerelt rendőr, az én szomszédom is efféle volt (aki megölte az anyját, és már vádlott is volt, csak egy halálos baleset miatt úszta meg a tárgyalást). Exrendőr ölte meg bérgyilkosként az újságírót és menyasszonyát Szlovákiában 2018 februárjában. A fegyverekkel kapcsolatos, kioltott gátlás veszélyes, nagyon sokan lesznek a korai nyugdíjazás után alkoholisták, erőszakosak. Enyhébb esetek a neten keménykednek. Mindig nőgyűlölők.

A tanulsága mindennek, hogy a gyerekeinket szépre, szelídségre, valódi műveltségre neveljük, és felismerjük a körülöttünk élő férfiakban a veszélyes jeleket. A legszívszorítóbb, amikor jószándékú nők nem veszik észre, hogy a férjükben miféle késztetések, frusztrációk rejlenek hobbinak pántlikázva, sőt, kismamafórumon lelkendezve csacsognak “tudós”, “folyóiratokat bújó”, “északi metálzenét kedvelő” férjükről. A meg nem valósuló kreatív középkorú még istenes ehhez képest. Amerre a világ halad, egyre többen dédelgetnek fegyvereket, készülnek honvédelemre, világvégére.

az egyenlőtlenség formái 31.: én megmondtam!

Közzétéve Szerző:
2

Ez olyan jelenség, amelyet mindenki ismer. Mindannyiunknak volt ilyen apja, de ha nem, akkor férje. Ha az sem, akkor kollégája. Talán a leglájtosabb egyenlőtlenségi megnyilvánulás férfitől nő irányába: amikor az a legfontosabb, Mindenek Felett Álló Érdek, hogy őneki igaza legyen. Mindent ennek rendel alá. Véleményez, magyaráz, beleszól, jobban tud, kontrollál. Hogy végül kimondhassa: látod…!

Lájtos, ugyanakkor az egész rendkívül romboló, és nehezen azonosítható az eredet, a cél, a hatás. Vagyis nehéz kivédeni.

Sima okoskodás, plusz a degradáló-infantilizáló kontroll. A premissza az, hogy a férfiak eredendően jobban értenek bizonyos, racionális területekhez: pénz, kamat, befektetés, műszaki cikkek, mi éri meg, építkezés, energetika, sport, a jövő tervezése, környezetvédelem és életbölcsesség általában, gyakran azzal kiegészítve, hogy mi minden hülyeség és ők mire nem hajlandóak. (Nem mintha mi nők ne rajonganánk túl azokat a tevékenységeket, amikor a jó szívünket, ingyen munkánkat és életenergiáinkat használják olyan trendek, amelyek mögött üzleti érdek áll – jelzem, ha egy férfi fanyalog az organikus, kötődő, közösségi, LMBT, vegán stb. hóbortok miatt, akkor igaza szokott lenni, de ez olyan fajta igazság, amivel nem megy sokra, hiszen az otthoni hangulat nem mutat erős összefüggést a tudományos igazságokkal, racionális érvekkel, másképp mondva: léteznek meg nem térülő, fontos, érzelmi tettek is.) Bővebben… →

gyerekeink igenis veszélyben vannak

Közzétéve Szerző:
5

Ja, nem azért, mert az óvó néni átműti őket. És hogy ezen ilyen szinten, repetitíven poénkodtak értelmes sajtómunkások is, az sokatmondó. Eleve, hogy “a kormány homofób uszítását”, “kiközösítő népszavazását” ennyit emlegették – addig se kellett eltűnődni, hogy mi is pontosan az ellenzéki állítás, hogy kerül az ellenzékbe a Jobbik “néppárt”, mely plusz szavazót nem hozott, de a régieket sem. Mintha félnének a dolgot valóban megvitatni, hogy mitől káros a gendertan, mik az érdekek a propaganda mögött), túlzásmentesen, elfogulatlanul megnézni, miért ugrik rá tiltakozva-idegenkedve nemcsak Bayer Zsolt, hanem az átlagember is. Inkább defaultnak veszik, hogy általános a homofóbia, sőt, üldöztetés van, mely a Fidesz bűne, és aki idegenkedik a genderdumától, az meg tudatlan, nem érdekli “a tudomány” (pedig Mari néninek igaza van). Soha nem írnak a detranzícióról, se a heves brit, amerikai vitákról, törvénykezésről (számos “transzjogot” vonnak vissza, épp a kamaszokkal kapcsolatban), transz nyomulás visszaéléseiről, és csak Rowling kapcsán a feministák cancel-kicsinálásáról. Állítják: nem létezik melegpropaganda, miközben maguk is ontják az ilyen tartalmakat, egészen a legbutább rinyálásokig (az szexualitás ernyőfogalom, tudtad-e?), de persze az felvilágosítás, segítség, hogy ne érezzék magukat egyedül a kamaszok.

Nem úgy fenyegető mindez, ahogy a plakátokról sejlik, hogy már ma jönnek, műtenek, és nem is úgy, hogy agymosásnak. Direkt sulykolni esélyük sem volt, csak puhítgatják a tudatokat, együttérzésre apellálnak. Ki rúgna szenvedő emberekbe? Aki nem dől be ennek, az is hallgat. Maci is mondja, elismerem: nem számít annyit az LMBT propaganda, mint én azt kihegyezetten érzékelem. El se jut az átlagemberhez. A Tobi színeit 3547 fő látta (és a Nemzeti Filmintézet támogatta!). Pár tucat, igaz, nagy elérésű és hangos szereplő nyomatja, akire ép kamasz nem akar hasonlítani (mondom egyszerűbben: a magyar aktivisták rettenetesen néznek ki, és az üldöztetésen, jogkövetelésen kívül nincsen mondandójuk). És pár ezer jóakaratú nő a közönség. Én meghasonlottam ebben, hogy ezt jelenti ellenzékinek lenni, mert nem.

Nem annyira elnyomó, amit a Fidesz csinál, másrészt nem annyira veszélyes az sem, amit az aktivisták és szervezetek. A veszély hosszabb távon, sok lépcsőben, lassú tudatformálással érvényesül, ahogy a béka fő. 

Az fenyeget, hogy semmi nem úgy van. Mindenről elmondják, hogy az tévedés, előítélet, mi meg elhisszük. Feladjuk kis ellenérzéseinket (“az nem lehet, hogy ennyire bonyolult minden”). Sóhajtunk: jó, akkor bonyolult. Az előítélet, elnyomás koherens magyarázatnak tűnik: a patriarchátus a hibás, a kirekesztés, Orbán, a kapitalizmus. Kis szépséghiba, hogy senkit nem bántanak, nem tudnak LMBT-ellenes eseteket felmutatni (az őszi villamosos eset óta), a vélemény meg szabad. Épp a hiszékenységre, tekintélytiszteletre apellálva tudnak normalizálódni lassan a fura, önös, valóságtagadó magyarázatok. Ez a normalizálódás jóléti világjelenség, és bejárat a disztópiába.

Most nem akarok már a melegekről/transzokról írni, mert fontosabb, hogy mindez leginkább a nők problémája. Nekik problematikus, nőként aggasztó.  Bővebben… →

a kertvárosi feleség igaz története

Közzétéve Szerző:
3

Először is, elmesélem nektek, hogy a pénteki (a szombati forgatás előtti) tesztem pozitív lett. Tény, hogy egész héten itthon volt mindenki enyhe, egyforma tünetekkel (és negatív gyorstesztekkel), de olyan tüneteim, mint nekik (torokkaparás, enyhe fáradtság, fejfájás), nekem bő két hete voltak, és akkor meg negatív volt a tesztem, még a 27-iki ruhapróba előtti tesztem is. Szóval rég túl hittem (túlhittem, ha igekötő és a hittem az igéje, de nem: túl hittem lenni, túllenni hittem?) magam ezen. Valami azért van, lustaságnak hitt testi igényből szerdán és csütörtökön is itthon pihentem, alig csináltam valamit, de hétfőn jóga, utána bicepszszaggató, guggolós súlyzós edzés volt, kedden 8 km futás futópadon, pénteken 50 perc úszás, szauna. Még színház is volt pénteken. Kicsit se terhelt meg.


Gyakorlatilag nincs tünetem, kétszer hapciztam. Oltatlan vagyok: ha olyan volnék, hogy ezt vitának vagy oldalnak tekinteném, akkor kiírnám nagy diadalmasan, hogy haha, a négyszer oltott, láncdohányos járványstréberek megátkoztak, hogy én majd kék arccal a lélegeztetőn…


Azért közel két év után leszögezhetjük, hogy igen nevetségesek ma már a 2020-as járványparás, normalizált, facebookon imperatívuszokban előadott szokások, a ruhafertőtlenítéstől az ökölpacsin és távolságtartáson keresztül a konzervfelhalmozásig. #utólagkönnyűokosnaklenni (A forgatásokon még mindig élnek ezek, és agyon is tesztelnek, ott nagy veszteség, ha színész vagy fontos stábtag lesz beteg.)


Úgy volt, forgatok szombaton, aztán kinti, éjszakai, öt nap, szünnap nélkül. Nem tudom, miért vállaltam el. A pozitív teszt azt jelenti, hogy a közelükbe sem mehetek. Megkönnyebbülés volt a teszteredmény.


*


Egy időben olyan voltam, mint a Mókus őrs vezetője, akinek mindenki elsírhatja a bánatát, hivatalból megértő, nekik ad igazat, segít, és akikre haragszanak, azokról meg prófétailag ostorozva, valamint gúnyosan csúnyákat ír. Ja, az őrs tagjai csakis nők, akik pórul jártak, ők gyűltek ide és lettek hangosak. Elképesztő leveleket kaptam. Renner Erika is írt nekem, Bojár esetén, az abban való balek szerepvállalásomon felbuzdulva, képviselnék vele kapcsolatban is erőt a blogommal és karolnám fel az ügyét. Bő hónappal később válaszoltam, és nem nagyon nyitottat, később kérdeztem, mi van vele, akkor nem választolt már, aztán ugye Mérő Vera már REGÉNYT írt róla. Van ez a marakodás, hogy kié az ügy, a hősnő, sőt: kié az agresszor és a bántalmazottság. (Így akarta magának Huffnágelt, a neves nőgyűlölő zaklatót Gumiszoba 2014-ben és szólított fel, hogy én ne írjak róla, holott Huff engem kezdett ki, nem őt.) Tárgyak lesznek emberek, érvényesülés eszközei (van, amikor magukat használják annak, lásd traumaírás, gyásszal és rákkal turnézás).


És persze nem tettem ezeknek a kéréseknek eleget, bizalmatlan és kritikus lettem, amikor megszimmantottam, hogy használnak. Nem szeretem, amikor megmondják, hogy “arról kéne írnod hogy”.


A szemét pasik szidása ilyen téma, akik szerintem nem is szemetek, illetve lehet, hogy szemetek, de látom a felelősséget, a nő helyezkedését, stratégiázását, és ilyenkor kamu a feminizmus. A nő nemrég még teljesen hagyományos, alárendelt nőként viselkedett, és parádézott ezzel a férfival, amikor az volt a stratégiája (…én is parádéztam Lőrinc híres apjával, hulla szerelmes voltam évekig, szégyellem is, bár én tiszta szívű, intellektuális huszonéves voltam, ő pedig alkoholista, és nulla forinttal, perrel és gyerekelvétellel fenyegettetve távoztam).


Vagy: a barátnőm nem hallgat rám/irigy rám. Szerintem meg mindketten nyomik vagytok, és hatalmaskodsz.


Testszégyenít a fineszedző kolléganőm, brrr. Fogyjál le és ne figyelgesd…


Vagy: barátnőm egy húsz évvel idősebb pasit ajnároz, azonnal szült neki, baj lesz, majd meglátja!


Vagy: a tinderen lekövérezték, a jól induló pasi ghostingolt, mostingolt és morzsázott, jujuj. (Ez a nő vagy tíz tindernyenyenye /by Eastern!/ cikk közepette főszerkesztője a wmn-nek. Eleve nem értem, hogy akik női újságírást akarnak, hogy jut eszükbe a saját béna vernyogásaikat, depijüket és irigykedéseiket közzétenni valódi újságírói témák helyett.) Faszért tinderezel. Az intimitás nem áru. Ne rinyáljál, buta, magakellető liba vagy.


Itt tartunk, META-MITU. Miért fogtok még hisztizni???


Borzasztó úgy lenni “nők ügye” bloggernek, hogy több hullámban ráébredek: a feminizmusom kásahegy, akiket védek meg artikulálok, azok ostoba libák, maguk javára használnak és hajlítanának, a férjeik engem jobban gyűlölnek, mert én vagyok az ágyúgolyó, egem idéznek a veszekedéseikben. Ráadásul a nők, amint egy kicsit is nyeregben érzik magukat, átharapják a torkomat.


És hát a szeretők, akik csalódtak. Pedig sokat írtam szeretőkről. Ma már nem tudnék úgy.


Itt egy levél előttem, minden bevezetés nélkül két hosszú word doc csatolmányban belezi ki egy nő a szexuális részleteket egy kollégával, “legfeljebb nem olvasod el”. Azt hiszem, ő is női, szolidáris megerősítést várt tőlem, majd szidjuk együtt ezt a szemetet, pedig mindent megtett, hogy megalázza magát, és nem mondhatja el senkinek a környezetében, sunyiban ment a nagy történet, mert neki is élettársa van, közös kertes ház, akivel épp gyereket csinálnak. Vonzódott, mert unatkozott, belement, csetekben ment a fantáziafelpörgetés, ezekbe a csávó egyre inkább bevont (fantáziaként, szintén) egy fiatalabb, szexi kolléganőt, majd az adta az erőt a levélírónak, amikor már nagyon megalázták, alja szexszolgáltatásokra vették rá lángoló szavakért cserébe, hogy ő most hogy leszarja az őt többszörösen megalázó, használó, kontrolláló és még csak nem is jó testű férfit. Rá se néz, hiába jön be utána a tárgyalóba! Ez a nő azt hitte, drukkolok neki annyi önalázás után, amit kéretlenül öntött rám, és most mocskos szavakkal szidalmazza azt, akivel ő ment bele a helyzetbe.*


Mit tudnék írni a szeretőségről? Nem vagyok szerető, nem kell bujkálni, és ez hamar magától értetődő lett. El se tudom képzelni azt a kiszolgáltatottságot, ami alapállapot volt, hogy a fél életéről nem tudok semmit, és neki mindig van oka, joga lemondani bármit. Az alternatívája pedig a teljes magány.

Hozzáteszem, én sose könyörögtem közös karácsonyért, meg hogy velem éljen. Elég volt a fele, mert az a jobbik fele volt. A kicsik apjával kiléptem a helyzetből, amikor terhes lettem. Szakítottam. Jött utánam.

Lehetne mondani egyébként, hogy “én aztán nem leszek szerető, elvből! magam miatt!”, sunyi nyüzsgönc írt is ilyen posztot a Gumiszobára (!), gondosan rám célozgatva. Nem egyszer néztem végig, ahogy az effélét hangoztató nők hogyan szédülnek meg egy-egy ellenállhatatlan nős férfitól, és állnak négykézlábra azonnal, ha szagot fognak. Nem az elveink döntik el, kivel vegyülünk. Nekem se, de másokon láttam, hogy amikor éhesek, szeretetre vágynak, akkor elképzelhetetlenül nevetségesen viselkednek. Pedig korábban hogy ítélkeztek…


Én nem tartom szentnek úgy általában a házasságot – csak a sajátomat tartottam annak. Sose csaltam azt, érzelmileg se, akinek igent mondtam. Nemhogy társkeresőn vagy munkahelyen kellettem volna magam, ingert keresve. Más házasságát az tartsa szentnek, aki azt a döntést hozta, hogy benne él és kikacsint. Ki-ki a magáét. Ha nem tartotta szentnek, és lobbantunk (én emberileg és intellektuálisan lobbantam mindig, ennek volt alárendelve a szexualitás, tahókkal csak alkalmi szex volt, és ilyesmi csak 42 éves korom után), akkor szerető lettem.

Szerelmes szerető.


Ami a legszebb, legintenzívebb élmény tud lenni. Ezt fenntartom. Mert akkora ereje van, kockázata, annyira erős igent mondunk a kedvezőtlen körülmények ellenére a másikra, kölcsönösen. Mert nem garantálja semmi, mégis létezni, erősödni akar.

És szép történet akkor, ha te, a nő nem viselkedsz undorítóan tipikusan, vagyis te, aki eddig a szabadságot, szenvedélyt hirdetted az unalommal és megszokással ellentétben, nem növesztesz karmokat, nem leszel pont olyan álszent, mint a feleség, akit lesajnálsz és átkozol, nem hiszed el, hogy azon felül, ami mindenképpen árad, zúdul, ömlik, neked jár valami. Micsoda egoizmus! Tehát: nem játszod el a megszerzős, szenteste zsarolva sírdogáló, feleségről faggatós mókát. Ne legyen szerető az, aki együttélős kapcsolatot akar, saját, kizárólagos pasit, legyőzni a régi nőt. Csak az, aki lobban, aki mindennek ellenére, tragikusan, szenvedéllyel – és diszkréten, a másik életét, elmúlt húsz évét tisztelve. És ő egyedül lesz, igen. Végül egyedül lesz.


Nem épp biztonságos helyzet ez érzelmileg, sok szomorúság van benne, de nem az a szomorúság, hogy nem szerezted meg magadnak, mert azt eleve nem lehet akarni. Erős, társnemfüggő jellem kell hozzá. Amúgy rengeteg, lelkileg jó állapotú feminista lesz szerető, és nekik bejön. És még így is, lásd az én történetemet, nagyon ki tud baszni vele a feleség is, meg a hajdan szerelmes férfi is.


Gondolkodom mostanában, hogy a címre rátérjek, mit élhetett meg ő. És nem tudom. El volt foglalva a saját dolgaival, mert nem volt nagy titkolózás, és minden árulkodó jel ellenére nagyon későn kérdezett rá, sok hét telt el. Nem tudom elképzelni a lelkivilágát, differenciáltságát. Valami olyasmi lehetett, de ezt nem beleérezve mondom, hanem kívülről, hogy rég elhidegültek meg leszarták egymást, igazi közelségre lelki gazdagság híján és dologias életszemlélettel, a napi feladatokkal agyonterhelve eleve sem voltak képesek, most viszont az addig engedelmes férfi, akit lehetett ugrasztani, járt szülőire, pénzt is keresett, a szülei házat vettek, tehát aki a nő élettervének nélkülözhetetlen, bár kissé lenézett, irányítható része volt, ez a férfi meghibásodott. Fellázadt, mást akart. Egyszer csak új pólót vásárolt – a teszkóban, de akkor is. KINEK AKAR TETSZENI? És akkor elő kellett venni az Erkölcsös Feleség Toolkitet, és megrendszabályozni. Konyhapszichológiai közhelyeket (“nincs nagy megcsalás és kis megcsalás, csak megcsalás van”), vádakat. Amúgy sose kérdeztem, milyen ő, hogy reagál. Néha meglepett, célzásokban milyen méla undorral szól róla a szerelmem, vagy hogy döbbent meg teljesen hétköznapi reakcióimon, hogy én nem balhézok, őrjöngök, követelőzök. És milyen éles, agresszív szavai voltak velem.


Hát, ez lett.


Most meg perel a hősszerelmes.


* Évekkel később írtam a nőnek, hogy nem tudtam a történetében hallgatóságként részt venni, de mi lett a munkahelyi, megalázó történettel. Jó fej volt. Túlvan rajta, hülye volt, szánalmas a csávó. Ez a történet nem a kihűlt kapcsolatokról, nem a szeretői lobogásról szól, hanem csakis a pornófüggő férfiak aljasságáról.