Előre bocsánatot kérek… de nem is, mert nem bűn ez – ha az lenne, nem követném el. Szóval disclaimer:

Vállalom az esetleges megbántódást, és most is egy szent tehenet, felfutóban lévő korszellem-jelenséget elemzek, vele egy olyan netes “művészt”, aki láthatólag több olvasóm kedvence.

De hogy én túlírom és verébre rontok ágyúval, mondják.

Ó, de hiszen a világból nem a béke, az elsimítás, nagyvonalúság hiányzik – az erre vágyók sem nagyvonalúak. Inkább megalkuvók. Nagyvonalúságra pedig nincs mód, mert ellentétes érdekek vannak, éspedig nem vélekedésekben, ízlésben, hanem az anyagi-fizikai valóságban. Nem jön ki a matek. A felismeréséhez éles elme kell, ami máris konfliktuskeresőnek, agresszívnak tűnik, és csak férfiaknak engedélyezik a használatát. Pedig a bátor szó hiányzik a világból, amely felrúgja a sunyiság kompromisszumát. Nem én vagyok agresszív, hanem olyan elvadult dolgok zajlanak, amelyek ellen pontos szavakkal szólni kell.

És nő vagyok. (Akként is aláznak, amikor kiállok. A testemmel.)

Mi nők tipikusan kerüljük az ütközést, a nyílt állásfoglalást, elvek helyett a gyakorlatra figyelünk, hogy mindenki lakjon jól, és pont ezért lettünk kihasznált erőforrások. Ezért nem becsülik semmire a munkánkat, a személyünket, nemünket, mert ezt meg lehetett velünk csinálni. De amikor végképp lestrapálódtunk az ingyenmelóban, még akkor sem szóltunk. Önként jelentkeztünk segíteni! Jóindulatú vagyok, tehát nő vagyok. Mifaszban vettem részt én is, idegeneknek…

Az anyaságra való gondoskodási hajlamunkat, segítőkész reflexünket, empátiánkat felnőtt férfiak élik fel. Drogos kéregetők (“pedig te jó fejnek tűntél” – “mindenképpen az vagyok, mert a családomra és magamra költök, nem érzelmi zsarolókra”). Részeg bántalmazók (aka hajléktalanok). Önazonosságot kínál a liberális ügyek körül networkölő, középkorú nőknek: én az vagyok, aki segít. Megyek, intézem, adakozom, ha cserébe egy kicsit fontosnak érezhetem magam! Mindenféle ügyekben részvényessé válnak, az osztalékuk az önbecsülés. Pedig már szétosztogatták magukat: nekik kellene három hónapot aludni, két új cipő, wellnesshétvége, egy jó ebéd, amit más főz meg, és eléjük teszi… saját idő, nevetés, szeretve lenni, önös csacskaságra költeni pénzt. A pihentebb állapotból derengene a lényeg nekik is. Mert agyonhajszolva azt sem látják, mi a bajuk.