Mindig is élesen láttuk, mi a pálya, éreztük, hogy ez az egész így nem jó, és szólni volt kedvünk ellene — azonnal tudtuk és jeleztük is.
Viszolygunk mindentől, ami hamis, hajlandóak vagyunk kemény melóval megteremteni, ami jó nekünk, és így negyven felé a minőség szerelmesei lettünk. Nem, nem viccelünk, főleg, ha szövegről van szó.
Halljuk, amikor szépítenek, hazudnak, elhallgatnak. Amikor csak a duma szép, de az egész nem működik. Bővebben…
esett jól.
Ma összefoglaljuk az elmúlt napok eseményeit, reagálunk eddig válasz nélkül hagyott állításokra és néhány be nem engedett itteni, valamint máshol talált kommentre.
Miért nem lehet férfiasan elismerni, hogy ez most nem jött össze, Huffnágel?
Jó érzés volt, amikor végre eltűnt: a jogsértéseket folyamatosan, magabiztos pökhendiséggel elkövető bloggert végül kizárták a Goldenblogról a tömeges tiltakozás után. Rangos, tízezres nagyságrendű tagságot tömörítő szervezetek is tiltakoztak ellene, egyben álltak ki mellettem.
Öröm, hogy volt értelme, de leginkább egyszerű kötelessége ez egy igazságszerető, demokratikus eszközökkel élő internetezőnek, aki nem akar cinkosa lenni az aljasságnak a hallgatással.
Most persze dühöngenek és szidnak, tegnapelőtt még lesajnáltak.
Míg Pista
figyelemért ugrabugrált netszerte szavazatok reményében,
erősködött, igyekezett kiforgatni a szavaimat (“a bizonytalan igen, az nem”)
kommentelt a facebookomon,
figyelte a tumblimat és minden tartalmamat reblogolta, közzétette,
pert emlegetett (“találkozunk a független magyar bíróságon” — ezt ő írta, én semmi ilyet nem írtam sehol, csak kértem a jogsértő tartalmak eltávolítását),
előrevetítette a mártírságát,
gyalázkodott és szemétkedett,
azt írta, hogy mi picsogunk,
azt remélte, hogy sírdogálunk és meddőn felháborodunk
— én Milánóban kacsasültet ettem, Illy csészéket vettem, és nem dőltem be a provokációnak. Nem ma kezdtem.
A blogomat írtam: a 12-iki bejegyzés egy szerény 730-as megosztáshullámot ért el.
Senkit nem szidtam. Egy mémet csináltam, amelynek hatására sokan tiltakoztak a gyűlöletkeltés ellen. Írtam a versenyszervezőnek és a tartalom hosztjának. Aztán, a cinikus, jogállamiatlan válaszokat olvasva elővettem a humoromat, és megtoltuk a Pista mögötti blogokat, némileg átrendezve a mezőnyt.
Dühöngeni kezdtek.
Most is itt vannak, nézegetik, mit írtam, kattintanak, görgetnek. Ma is lesz kétszáz trollkomment. Ma is meg fogják írni, hogy nehogy azt higgyem, ők azért olvasnak, mert érdekes vagyok, hanem szánalmas, elborzasztó, és ők röhögnek rajtam.
Ezt írják a tegnap még az özvegységemen röhögcsélő ordibálók.
Van, aki visszavett az arcából:
akkor hát sikerült neki. Rá se ránts, Pista, ennek a nőnek sosem lesz nagyobb öröme, csak ilyenek jutnak neki. Ez egy szörny, és ezt egyre többen látják.
És ezt tudja… 🙂
Kétségkívül nagyot röhögtünk. De az ellenfél nem nagy, így a diadal sem nagy. Habár… ellenfél: az aljasság, a képmutatás, a korrumpált blogverseny is, ők már nagyok, évekig kísérik az életemet.
Milyen öröm jut nekem? Aranyló fák között oviba biciklizni, lehasítani a Diós árkon, shiatsu masszázsba belelazulni forró kezek között, a Palackban grillkolbászt ebédelni újborral, olyan olvasóval, aki nem árulna el soha; végre kapni egy darab halcsontvázas ezüst fülbevalót az eltört helyett, kedves és okos gyerekeimmel bevásárolni, tündérleányommal énekelni teli torokból a Somethin’ Stupidot biciklizés közben, pink grapefruit levét vacsorázni füstölt lengyel sajttal, az nekem sokkal nagyobb öröm, mint az, hogy egy vállalhatatlan blogot kizártak a Goldenblogról. És ez csak a mai nap volt!
Ez nem csak az én érdemem. De a trollkodás ötlete az enyém volt. Az meg igen tanulságos, hogy a formális tiltakozás hiábavalósága után az informális akció ekkorát szólt. (Ugyanez történt később az iskolában. Szóltunk, írtunk, kérleltem, nem lett semmi. Akkor gerillamarketing!)
Nem is volt több Goldenblog aztán.
Huffnágel nem fontos (a sértődöttek azt hitték, nekem is olyan fontos ő, mint én neki), az olvasószámom lobogtatása sem érdekel, hiszen mindig is tudtam, hogy sokan vagyunk.
De amibe én belevágok, az sikerül – ez az önbecsülés alapja. Az egekben az olvasottság. Meddig süllyedtem, ordibálják lentről a vesztesek. De nem én akartam harcolni. És kifejezetten megemeli az embert, ha jogszerű eszközökkel és hatékonyan tiltakozik az ocsmányság ellen. Nem mentem le a szintjükre, a fenyegetéseik és a gyűlölködő, jóhírnévrontó kommentözön ellenére sem.
Ti a Pistát látjátok áldozatnak, engem agresszornak, gyűlölettel olvassátok a blogom – és épp ezért engem nem érdekel a minősítésetek.
Nekem Huffnágellel egyetlen interakcióm volt egész életemben. Körülbelül másfél éve csatlakoztam a facebookon valami nőjogi rendezvényhez.
Ő ezt lájkolta. Én erre letiltottam őt.
Ennyi közöm van hozzá.
A blogom és a gondolkodásmódom idegesítette, vérbeli nőgyűlölő, aki sóvárog annak a közelségére, akit gyűlöl, és meg akarta mutatni nekem, hogy ő mekkora arc. “Ugye, elismersz, anyu? Csúnya vagyok, de azért szeretsz?”
Majd hangos csattanással pofára esett.
Lehetett volna másképp is: hogy meg tud félemlíteni, hogy épp nem vagyok jól, hogy nem ilyen jó fej emberek vannak körülöttem; hogy a Goldenblog befeszül és bent hagyja a blogját, de nem díjazzáki, nem foglalkoznak vele. Mondván, változatos a paletta, ne csak nők legyenek versenyben, van humoruk.
Ez volt a valószínűbb kimenetel: jelentéktelen, de megtűrik.
Mi nem vártuk a pénteki fordulatot (a kizárást), az után, hogy csütörtökön megírták, hogy nincs itt semmi jogszerűtlen, Pista marad.
Nem tudom, mi döntött. Én egy sima internetező vagyok, magánszemélyként írom a blogot, nem vagyok közszereplő. Nincsenek kapcsolataim újságírókkal, sose voltam ilyen körökben: engem azok szeretnek, akik felfedeztek és díjaztak mint bloggert.
Más nők meg gyűlölnek, például Bojár miatt.
Pista azt írja, rá se ránt, zenét hallgat, sodort egy cigit, értsd: kussol. Csak egy-egy kommentelője őrjöng. Rólam szól az ottani kommentfolyam 60 százaléka, nagyon vicces.
Megjegyzem, a Goldenblogtól nem szép, hogy a vége előtt három nappal zárja ki a szavazatokért oly élénken kampányoló versenyzőt. Ez senkivel szemben nem korrekt.
A részvétele és aljas uszítása, kicsinyes húzásai és hazudozásai ellen akkor már kilenc napja tiltakozunk. I ilyen blogot egy normális társadalomban nevezni sem engednének.
egy pitiáner, vesztíteni nem tudó, fél- vagy tán egészen őrültnek tetszik lenni.
Miért kéne veszítenem, ha könnyen győzök? Azért, mert biztosak voltatok benne? Harcolni sem én akartam.
Mindenfélét magára tetszik húzni, az “irodalomtól” az “érvelésen” át a “méltóságig”. Na, egyik sincs, ez csak Maya fátyla vagy nagy izzadságosan vetített háttér.
Az isten sem mossa le a sértettséget Hufi Goldenblogos szereplésével kapcsolatban. Ha már nem sikerült kizáratni a versenyből, ugye, most jön a kampány az őt előzőkért. Ha tetszene tudni, hányan röhögik magukat ezen könnyesre, hányan undorodnak és csak pislognak hitetlenkedve…
Így derül ám ki hogy ki és hol helyezkedik el a rendszerben.
Van olyan, hogy küszöb alatti és iszamlós és sárgászöld? Most már van… 🙂
Na, EZ picsogás. Tessék emelt fejjel viselni a következményeket, ha már messzire sikerült menni.
Én nem sértett vagyok, hanem jogállami gondolkodású és egyértelmű: a versenykiírást lábbal tipró, aljas, színtiszta provokáció ne vehessen részt a versenyben.
Én nem indultam a Goldenblogon. A Fütyizörej terjesztette el, hogy én akkor léptem vissza sértettségemben, amikor Pista megelőzött. Mi értelme lett volna? Folyamatosan cserélődtek a helyek.
Én arra kértem a Goldenblogot, állítsa vissza az eredeti állapotot, tudniillik hogy nem versenyzem a Goldenblogon, nem fogadtam el semmilyen ÁSZF-et, nem értesítettek, hogy mezőnyben vagyok, én nem tudtam az idei Goldenblogról.
Szerintük indultam – hol van nyoma annak, hogy szavazatokat gyűjtök? Emlékszik egyetlen olvasóm ilyenre, említettem én a Goldenblogot idén? Elmentem volna úgy Milánóba 29-én, hogy nem szólítom fel az olvasóimat szavazásra, amely 28-án kezdődött?
Hogy lehet, hogy úgy voltam hatodik (!) napokig, hogy sehol ilyen tárgyú poszt, Goldenblog-logó, szavazásra felhívás nem volt?
Október 28-án egy itteni, egyébként antifeminista kommentelő a tudomásomra hozta, hogy a mezőnyben szereplek. Azt írta, mondta neki a Pista (a szavazás első napján), hogy szavazzon rá, de ő inkább rám szavazott.
Milánóban nem interneteztem egyáltalán. Itthon, november 1-jén délben lerogytam végre, és írtam a Goldenblognak, azonnal vegyenek ki a listából. Nem néztem, hányadik voltam ekkor. Én nem kuncsorgok többet szavazatért, nem indulok vegyes színvonalú mezőnyben, nem kérem a zsűri véleményét, mert lenézik a nőket és az értelmes blogokat, csak pénztermelő eszköznek tekintik a blogokat. És főleg nem szereplek gyűlölködőkkel egy mezőnyben.
Ez UTÁN, délután értesültem Huffnágel aljas, rágalmazó angol nyelvű szavazatgyűjtési kommentjeiről egy olvasó jóvoltából.
neki más operációs rendszere van
Három további blogger mesélte, hogy úgy van versenyben, hogy nem is tudott róla. Megkérdeztem, indultak-e tavaly. És mind indultak!
Valószínűleg az történt, hogy a Goldenblog simán átzúdította a tavalyiakat az idei versenybe. Ezt onnan tudom, hogy nekem a régi, tavaly novemberig használt linkem volt ott:
, azóta már .hu-s domain van.
A baj az, hogy a részvétel azt jelenti, hogy a versenyző elfogadta az ÁSZF-et. Ha nem tud az indulásáról, akkor is. A Bloggerinán legalább kértek beleegyező nyilatkozatot!
Éva, nem zavar, hogy most ismer meg a világ teljes valódban? Erre a földszintes, piti kis bosszúhadjáratra nem lennék büszke a helyedben. Ez az, ami igazán minősít téged, meg a csúnya kis örömed. Fúj… 🙂
– kiabál a lúzer erkölcsi alapon. A vesztes hallgasson, jobb neki is. Eleve ő akart harcolni. Azért dühöngtök, mert nem sikerült a nagy akció. Ez nem jellemkérdés, ez csak vicc. ez a harmadik hullám (a mamamis genyóskodással együtt az ötödik), hogy “most majd bekussol a Gerle Éva, sír, depressziós lesz”. És megint nem jött össze.
(Azóta: 19. 2023 őszén írom ezt.)
Tizenhat napig a neten erőszakolt egy faszverő sunyi incel, aki engem sose érdekelt, akivel semmi dolgom.
Derűsen megmutattuk, hogy sokan vagyunk. Megmutattam a grafikonokat, és visszaszóltam a nulla érvvel vagdalkozó nímandoknak. (Provokáltok, én leírom a tényeket, erre írjátok: ha így lenne, nem bizonygatnád. ???)
Miért ne írhatnék tényeket? Míg Pista sunnyog, machinál, magyarul nem tudó nőgyűlölőket szólít fel a kicsinálásomra és tőlük tarhál szavazatokat.
Büszke vagyok, hogy csupa ilyen ember utál: névtelen, unatkozó, ármánykodó kommentelők, pszichopata zaklatók és Kozmáék. Nem véletlen.
Te, Éva, ez most komoly? Uszítod az olvasóidat egy személyes sérelem miatt? Velük akarod megtoroltatni? Ezt nem hiszem el…
Látod, pl. ez az a rossz minőség, amit veled kapcsolatban emlegetnek azok, akik nem szeretnek vagy kiábrándultak. Ne is keresd tovább.
Éva, mély megrendülésem… Azt hittem, ebből már kinőttél, és vagy annyira hiú magadra, hogy ilyet sose.
Nektek olyan egyformán modoros a stílusotok. Az évázás. “Rossz minőség”, én – de Huffnágel és drukkerei római jellemek! Az igazságosztás, a fontoskodó hang, “Jó” és “Gonosz” dichotómiája. Az olvasó, aki eleve gyűlöl (irigyel), CSALÓDOTT BENNEM… hova szarjak? Jobban tudni, bőszen magyarázni, hogy mit kellene tennem, gondolnom. Se Kozmáék, se Huffnágel nem esik ilyen morális megítélés alá, csak én.
Ez NŐGYŰLÖLET és IRIGYSÉG. Szeretnétek menők lenni, de nem megy, az egyetlen esélyetek, hogy bárki elolvassa, megválaszolja a szánalmas erőlködést, az én blogom, a személyemmel kapcsolatos botrányban folyondárkodni.
Én azt teszem, amit jónak látok, és azért, mert nekem ez a normális, és mert nem félek. Hibázni is jogom van, és azért nem lenni dühösen elszámoltatva. De most nem volt hiba.
Ha belém kötnek, akkor így reagálok. Nem érdekel, ki szeret. Engem az szeret, aki a jó szövegeket érti és igényli.
Nem véletlenül koptak le a trollok meg a zaklatóim nyáron, az irigyek, a “bárcsak én is menő lehetnék” “törzsolvasók”, Villő, hirlando, Naja, Barna Zsuzsa. A cirkuszt nem én hergelem, csak néhány unatkozó olvasó érdeke volt. Bár minden ilyen robbantja az olvasószámot, nekem abból nem sok hasznom van, mert csak a zavaros embereket meg a konfliktusokat szaporítja. Hiú már nem vagyok, minden siker megvolt. Egyre jobbakat írok, de ebben csak a saját mércém számít, és az belül van. Azt szeretném, ha a blogom tartalmával foglalkozhatnék, nem a huzakodással, és azok is ezt szeretnék, akik jó szívvel olvassák.
A többiek hagyjanak békén, ne kössenek belém.
Én kezdtem? Nem.
Diadalmenet lett Huffnágelnek a Goldenblog? Nem.
Érdemtelen, romlott, szánalmas provokatőr, lelki egyszobás szükséglakás ő? Igen.
Lenézi a nőket, gyengének és picsogósnak tart engem? Igen.
Gyenge vagyok? Nem.
Mi az erőm? Az íráskészség, a gondolkodási színvonal, a lelkierő és a humor.
Volt értelme a tiltakozásunknak? Igen.
Mi a gond? Ez volt az etikus, az egyetlen etikus válasz. El lehetett volna ismerni, hogy kissé elgaloppírozta magát a Pista. Vagy úgy gondoljátok, a nők akkora balekok, hogy nekem még őt kellett volna kímélnem, pátyolgatom?
Nem személyes sérelmem van, hanem erőszakcélponttá tettek, aljas gyűlöletkampány zajlott, sunyi trollok özönével – ha Kozmáékat nem számítjuk, akkor is bő fél éve megy már ez, ugyanazok tolonganak Pistánál, mint akik a petíción próbáltak engem tönkretenni.
Döbbenetes amúgy. Oké, utálnak. De mi viszi rá őket, hogy egész nap lessenek, kommenteljenek, rám reagáljanak, ugyanazt hajtogassák? Minden megnyilvánulásomat úgy állítsák be, hogy én legyek a gonosz, és mindenki más hólelkű, meg van támadva, “csak hibázott”, székely, család, példás, kár érte, anyámkínja?
Mindezt névtelenül, mondván, Gerle Éva feljelenti őket, ha vállalják az arcukat.
Talán nem kellene bűncselekményeket elkövetni, sokkal egyszerűbb lenne az élet.
Életemben három feljelentést tettem:
Táskám ellopása, 2004, közvádas bűncselekmény.
Danika nekem jön kétszer, megegyezés, de így is közvádas bűncselekmény.
Kozmáék, közvádas bűncselekmény, vádemelés.
Ellenem soha senki nem tett eredményes feljelentést, pedig állítólag megtámadok embereket. Én soha nem éltem vissza senki adataival, képeivel, nem gyalázkodtam, nem biztattam senkit arra, hogy szemétségeket írjon, nem létesítettem lejárató blogokat, nem hackeltem meg senki Wikipédiáját, nem aláztam meg senkit, nem bántottam más gyerekeit, szexualitását, normális hangon beszéltem, általában magamról.
(Ez is elmúlt, amikor már atomfegyvert vetettek be, mert tíz év alatt sem nyugodtak le, a szerk., 2023.)
Minden média nekem adott igazat, kivéve a kerékagy érdekes logikájú cikkét. Népszabadság, Cink, !!444!!!, Transindex, comment.com.
Én abban hiszek, meg is írtam, hogy a neten semmi mással nem tartozunk egymásnak, csak jogkövetéssel. A jog az erkölcs minimuma. A többi a véleménynyilvánítás körébe tartozik.
Nem érdekes, kedveltek-e. Nem számítanak a találgatások, vélekedések. A nyilvános térben az az érdekes, korrekten érveltek-e. Hazudoztok, félinformációkból kombináltok-e ki aljasságokat, gyalázkodtok, megalázni próbáltok-e.
Igen, ezt teszitek.
Én nem teszem ezt. Senkivel.
Összevissza kommentelgetnek, másokat figyelnek meg, és nagy erkölcsguruként, nulla empátiával fáradhatatlanul basztatnak valakit, akit nem is ismernek, és akihez annyi közük van, hogy idekattintanak a blogjára, és róla pusmognak.
Én a blogomat írom, nem nagyon érdekelnek mások. Ha belém kötnek, akkor ekkora az igazságérzetem, ennyire érzem felelősségemnek, hogy az undorító és kártékony tartalmakat megállítsuk. Későbbi ügyekhez ez figyelmeztetés. Ne húzz ujjat az erősebbel!
A fricska pedig vicces. Pista ellen, egy paródiaposzt mélyén elhelyezett egyetlen sorral több ezer szavazatot szerezni másvalakinek? Bármikor. Mellékes poénként. Engem a blogom érdekel, és az olvasók, akiknek fontos. Leszarom és immorálisnak tartom a Goldenblogot, egész pontosan tavaly szeptember 13. óta.
Nem gyalázkodunk, nem írunk irreleváns érveket, nem vádaskodunk, nem hazudunk, nem uszítunk, és nem fenyegetőzünk üresen.
Ezt mind nem tesszük. Soha.
Ellenben valódi, változatos minőséget hozunk létre egy percműfajban, naponta, valamint figyelünk a helyesírásunkra.
Nekem ez a rangom.
Én másképp működöm, mint a ti középszerűségetek, amely soha semmit nem hozott létre. Nektek egy ilyen sztori után van pofátok idejönni és engem lebaszni, mert szavazásra buzdítom az olvasóimat egy paródiaposzt alatt?
Pista szerint nekem nincsen kapcsolati hatásom.
Négy helyet emeltünk a hölgyeményen tíz óra alatt, egyetlen felhívással. Akkor még csak az volt a cél, hogy a negyedik hely ne Pistáé legyen.
És hogy ki milyen ember, ki mit ér, ki mivel tölti az idejét? – ugyanazt mondom, mint Kozmáékról: nézzetek körül az idővonalakon, blogokon. Ki rugózik a kin, kinek milyen az érdeklődési köre, életmódja, ki mitől boldog. Nézzétek meg Kozmáékat, a kizárt versenyzőt és engem. Nézzétek meg a blogomat. Miről írok én? Nézzétek meg, mennyi szó esik más bloggerekről, mások magánéletéről, szoktak-e a kommentelők vagy a posztok gyalázkodni, gyűlölködni.
Na?
benne van a könyvben
Azt mondják, minden fejlődéslélektan, kismamakönyv, védőnő állítja legalábbis, hogy a dackorszak törvényszerű, amellett fontos lépcsőfok a gyermeki én fejlődésében. Nem akarja, tiltakozik, hisztizik, próbálgatja a határokat.
Szerintem kulturálisan vakok vagyunk: ebben a világban ennyire rossz kisgyereknek lenni. A dackorszak civilizációs ártalom, mint a cukorbetegség. Bővebben…
2014. november, de rég volt ez is
néhány félreértés eloszlatása, antifeminista vádak
Nyugtalanító hírek érkeztek az egyik jeles magyar antifeminista (igen, ez így egy szószerkezet) ellenem irányuló, büntetőjogi tényállásokat többszörösen kimerítő dühösködéséről. Ő nagyon szeretne jól szerepelni a Goldenblogon, ezért hirdeti mindenhol, hogy szavazzanak rá, kérlel embereket a szavazásra.
Tavaly én is ezt csináltam, szar volt, és egyébként a negyedik helyre elég az akkori Civil kategóriában. Az egész szavazatvadászat problémás, mert abszolút nem a blog értékét mutatja az eredmény, amelynek — az értéknek — a visszajelzésére vágytam én akkor.
A vicces az, hogy idén viszont nem indultam, Bővebben…
Szeretettel meghívjuk/meghívunk a IX. LIFT-re, a Leszbikus Identitások Fesztiváljára, november 7-9. között a MüSzibe (Blaha Lujza tér 1.).
Úgy döntöttél, hogy részt veszel egy olyan kontextus kialakításában, amelyben senki nem mond igazat, senki nem érzi jól magát, és amelyben lavírozni kell. Úgy döntöttél, hogy nem veszed észre a jeleket, a gyomortáji nyüszögést. Úgy döntöttél, hogy normálisnak tartod azt, hogy nem szeretsz otthon lenni. Úgy döntöttél, hogy megideologizálod, hogy miért nem lehet másképp. Apró döntések és mulasztások egész sora vezetett oda éveken át, hogy most nincsen jó döntés. Úgy döntöttél, hogy ilyen az élet.
Olyan is.
Az olvasó vendégposztja.
Olyan érdekes, hogy az emberek mindig mindenhez olyan jól értenek. A leginkább persze olyan témákban megy az észosztás, amiben a legkevesebb tapasztalatuk van. Tudjátok, aki sosem tanított vagy gyógyított, az tudja a legjobban, hogyan kell. Nálam meg valahogy úgy van ez, hogy minél többet látok egy problémából, valószínűleg annál többet tudok róla beszélni, de annál kevésbé tudom a megoldást. És van az a téma, amiben sajnos többszörösen is érintett vagyok, de egyáltalán nem tudok róla beszélni, csak nagyon ritkán, és csak annak az egy-két embernek, akinek szerintem érdemes.
A minap szembejött egy feliratos kép a facebookon, amit akkor rögtön el is rejtettem, most pedig már nem találom, így nem tudom pontosan idézni. Valami olyasmi volt a lényeg, hogy a statisztikák alapján te is része vagy egy potenciális öngyilkos közvetlen környezetének, ezért tartsd nyitva a szemed, hogy megelőzhesd. Mert ez ilyen egyszerű, ugye? Bővebben…
Lemond róla, előre. Sok évre.
Mert könnyebb így.
Lemond, pedig magának is alig van miből, és épp most nem munkaképes, más a feladata.
Főleg azért mond le róla, mert nem akar konfliktust.
Mert fél. Mert talán meg is fenyegették, ne merjen szólni.
melléknevek sorozat 1.
Élvezem az okos emberek társaságát.
Nem az okoskodókét, nem a magukat okosnak hívőkét, nem a címmel-ranggal rendelkezőkét. Hanem az okosakét. A finomakét és erősekét. Akik értik és jól tudják a szavakat.
Másunk sincs. Bővebben…
2014 augusztusában írtam
Ez itt a blogon merült fel, ketten is írták. Úgy van. A Gulágon meg sok szép virág nő. A párkapcsolatot elviseled, nem nyígsz. Belül kell rendben lenni, nem a társunkra mutogatni… Van ilyen könyv is, hogy te legyél jobban, és akkor mindegy, kivel élsz. (Kitűnő bántalmazómentegetés ez is.) (Ha jobban leszel, már nem akarsz majd vele élni.)
Hát én azt mondom: rohadtul nem mindegy, ki kering veled egy lakásban, kinek a közönyös arcát és telefonnyomkodását kell nézned, ki fog belekötni abba, ha vásárolsz valamit, kinek a játszmáit végigasszisztálnod, kivel van az ímmel-ámmal szex, és kivel kell kiegyezned, hogy hozza el az iskolából a közös gyereketeket.
Én ugyan nem állítottam soha, sem a blogon, sem direkt, sem sugalmazva, hogy a teljes emberi személyiség állapota és közérzete a párkapcsolata minőségétől függ. Bővebben…
B. I-nek
Jó, ez túlzás, ne szeressem, de kedveljem, szimpatizáljak vele. Legyek vele abban, hogy ő szereti.
Épp most szereti. Tegnap róla sírt, nem bírja már. De most szereti.
Azt a faszt.
A barátnőm engem arra használ, nem írom ezt most szebben, hogy nekem, az oly tudatosnak, Aki Kijött, Aki Átlátja, Aki Méltón Él, előadja (de mint valami leckét, úgy mondja fel ám: szakszavak, ismert fordulatok, tények-tévhitek, megállapítások), hogy az ő pasija egy érzelmi bántalmazó, őt elgyengítette, elszigetelte, a minap meg is ütötte, vagy mi, hozzávágott egy talpas poharat.
A barátnőnk komolyan szenved. A barátnőnk bántalmazó pasija egy állat. Bővebben…
2014. májusi írás, amellyel Nagyszerelmem nagyon egyetértett. onnan sunnyogott vissza aztán rendesférjnek.
Amikor kiüresedett kapcsolatról, elkívánkozó férjről, zombivá fagyott nőkről van szó, mindig van valaki, aki megjegyzi:
Hát igen, a lángolás nem tart örökké. Bővebben…
Sokan jutunk el a széléig. Előbb a rendezettségben, az életben, amelyre tulajdonképpen vágytunk, csodálkozva érzékeljük a kósza, nyugtalanító gondolatokat. Szorítás gyomortájt. Már nem osztjuk meg, ami bennünk zajlik. Zörren a kulcs, belép a szobába, szól a telefon, indulunk anyóshoz. Megint az a szófordulata, pillantása, mozdulata a társunknak — jaj, ne, már megint. De megy még. Rutinok a hétköznapokban, az életünk gondosan megalkotott keretei, a tárgyak, az anyánk és az apósunk, az ismerősök, a háziállat, a régi meggyőződéseink, a sok bizalom, amelyet belefektettünk, amellyel toltuk, hogy igen, megy ez, jó ez; kicsit később: ilyen az élet, hát sajnos, vannak hullámvölgyek, de majd csak, majd ha megszerzi a fokozatát, ha nagyobbak lesznek a gyerekeink, ha elkészül a ház — elmondhatatlan, hogy nem, már nem, rég nem, pedig a sejtjeink is tudják már, hogy nem. Ez tízezrek története, most is zajlik, fürdőszobákban és reflexekben.
Aztán állapottá válik, ami kósza volt. Betegséggel határos reakciók jönnek, a hétköznapi működőképességünk is inog. Bővebben…
2014 áprilisában írtam
A metablog sorozat utolsó részében összefoglalom, milyen hatással van a blog az életemre, mennyiben vagyok más, mint a b. e. korszakban.
A sorozat korábbi részei:
Összesűrűsödnek mindig a témák. Ismerőseim az elmúlt hetekben a következő jelenségekről számoltak be:
Azért mesélték el, hogy letegyék a terhüket. Egy olvasó jelezte is, hogy erről szívesen beszélne, kommentelne itt. Elkezdtem erről valamit írni, de nem vagyok szakember, irodalomnak meg ügyetlen lett.
Ezért ez csak témafelvető poszt. Beszéljünk a témáról, meséljetek, kérdezzetek.
Mire alkalmas az itteni beszélgetés?
Találhatsz sorstársakat, megtörheted a tabujelleget, kiöntheted a szívedet, tippekhez és szakemberi kontaktokhoz juthatsz.
Mire nem alkalmas az itteni beszélgetés?
Szaksegítségre, tanácsadásra, a másik sorsának értelmezésére, megváltódásra, lottófőnyereményre.
Az olvasóközönségnek régóta nem kell ilyeneket mondani, a régiek páratlan intelligenciával, önkontrollal, érzékenységgel önszabályozó módon hozzák a legmagasabb színvonalat, amelyet internetes beszélgetés elérhet. Várhatóak viszont új olvasók.
Amikor a legkisebbed is óvodás már, és egy kicsit kihúzod magad, az életedben megjelenik a nagyon okos elsőgyerekes anya. Előfordulási helyei: 1. rokonság, 2. internet, különösen a fórumok vidéke. Rájössz, hogy lesben áll, és levadássza azokat, akik nem tudták jól.
A nagyon okos elsőgyerekes anya megmondja neked a tutit, mert te nem tudtad, és rosszul csináltad. Pedig fogalma sincs: ez a kezdők gyanútlan önbizalma. Nagyon olvasott. De amit ír, mond, annak nincs meg az aranyfedezete. Nem járt még a széleken. Bővebben…
Ülsz a leandered mellett a fonott karosszékben. Olvasod a Vanity Fairt. Előfizetted, igen. Beletoltál a limonádéba egy fél gránátalmát is. És szól a dzsessz. Bővebben…
Minden idők legolvasottabb bejegyzése, 2014. január. Több mint négyezren osztották meg. Örülök, hogy ez a legolvasottabb. Elképesztően jók a kommentek is.
Bejegyzésünk témája ma: a szüleink, és leginkább a nagymamává lett anyáink és anyósaink.
Első fázis: amikor unokára vágynak. Mikor lesz már unokám? Jaj, a Judit nem akar, pedig én már úúúgy unokáznék… Kifut az időből! Juditkám, van már valami alkalmas jelölt? Ezt már ne szúrd el! Bővebben…
2013. novemberi poszt
Tovább, Pegazus! A metablog sorozat utolsó előtti részét olvashatjátok, az utolsóban szó lesz még a jelszótémáról és arról, hogy hogyan változtatta meg az életemet a blog.
Bár mindenki tud róla, nem számoltatom el ismerőseimet, olvassák-e a blogot, nincs elvárás, és azokon kívül, akikről tudom, hogy napi olvasók, a többiekről azt feltételezem, hogy nem olvasnak. Gyakran, sőt, többnyire nem emlékszem a saját szövegeimre, olyanok lesznek, mint a kilélegzett levegő — mások idézik fel, miket írtam. Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 