nincs bajom a vegánokkal

Ez az a poszt, amelyben nyilvánosan is leteszem azt az örök kényszert és önnyomasztást, hogy jó ember legyek, használjak a világnak. Hogy valahogy kihozzam a  pőre, nyomorúságos valóságból, hogy én mennyi mindent teszek a “jobb világért”. Ez olyannyira áthatotta a huszon- és harmincas éveimet, hogy zsarolható voltam vele, és iszonyú frusztrálttá tett.

Ma már el sem olvasom az ökotudatos magazincikkeket, hányok tőlük – két samponreklám között. Amúgy is, én 1996-ban tartottam ott tudatilag, ahol ők most se. Ők aktív lépéseket javasolnak: VEGYÉL lebomlós kutyakakizacskót, SAVE THE WORLD feliratú, cuki, csini, csajos pólót, hibrid kocsit, és újrahasznosított papírból gyártsd ám a sem nem szép, sem nem öko karácsonyi dekort. Fogyassz! Mit csináljanak, ez kell az olvasónak. Én passzív módon, nemfogyasztással csináltam, amikor még elhittem, hogy számít. És ez nem magazinba való.

Most is csinálom, amúgy, it’s a must, csak már nincs ideológiai heve. Bővebben…

amiért idehaza nyomasztó

…részt venni a netes forgalomban: facebookon, pédául. Bővebben…

tanuljunk magyarul 28. – a költői kérdés

Azt hiszem, ezt a fogalmat nem használjuk mindig pontosan.

Költői kérdés: amire nem kell válaszolni. Miért? Mert nem azért van feltéve.

De miért?

Nincs válasz? Nem tudjuk a választ? Vagy értelmetlen a kérdés? (Hány éves a kapitány?) Bővebben…

hordjon mindenki burkinit

A hír meglepett:

http://444.hu/2016/08/22/a-burkini-betiltasa-nem-old-meg-semmit-de-letrehozhat-par-uj-problemat

Nekem nagyon nem tetszik, hogy most minden muszlim nőt vegzálnak. Nem értem, a jogokra, igazságra, közjóra, civil hangra oly érzékeny Franciaországban hogyan történhet meg ilyesmi. Nem tudom, meddig tart ez, de ettől senkinek sem lesz jobb.

A válasz viszont, hogy szolidaritásból hordjunk minél többen burkinit a nyilvános strandokon, merthogy attól elfogadható verzióvá válik, igencsak meglepett. Bővebben…

radikális

Így nevezik azt, ami éles és hangos.

Én meg azt szeretném mondani, hogy sajnos, az a valami: állítás, gesztus, gondolat, ügy, nem elég átgondolt. Aki radikális, és akire ez a fajta radikalizmus erősen hat (“nagyon bólogatok”), az nem látja a saját érdekű állításokat, a vakfoltjokat, a hazabeszélést.
Nem arról van szó, hogy kellemetlen, népszerűtlen és újszerű, “erős” az, amit mondanak, hanem arról, hogy nem az igazságról beszélnek. Mellémegy mindig.

A különbségtétel nagyon fontos. Nem simulékonyság az, hogy képes vagy észrevenni: ez jól jönne nekem, igazolna engem, erős is, de ez így nagyon ciki.

Nem elég hangosnak és határozottnak lenni. Ha tisztán akarsz ítélni, gondolkodni, értelmesen érvelni, és valódi változás hozó állításokat tenni, akkor nem spórolhatod meg a valódi radikalizmus folyamatát. Ha turnézol és showműsort csinálsz az igazságodból, ez egészen biztosan el fog torzulni. Megváltozik a célja és lényege a publikus jellegtől.

Erőset a magas kultóúra mondjon (“irodalom az, ami zavarba hoz”), az elviség és a társadalmi párbeszéd nyugodt.

Bővebben…

ki a feminista?

Másról terveztem írni, de akkor egy kicsit tolom a félkészeket, és reagálok az aktuálisra, mert nagy a felháborodás.

Itt van az előzmény:

https://www.facebook.com/csakazolvassa/posts/932647383496737

Én nem értem, mit vett magára a tegnapi posztból Rita, és hogy akkor ő most az asztalverők vagy a Gumiszoba mellett áll-e ki ezzel, vagy csak nem érti a posztomat, vagy a személyes ellenszenve árnyékolja-e be az érvelését.

“legalább ne tegyél nekünk keresztbe ezekkel a folytonos mozgalomekéző posztokkal”

Nem értem, ki a nekünk, és ki vagyok hozzá képest én, és ki helyezett engem oda. Szeretném, ha aki bírál, nem egy homályos, ám legitim “mi”-ként, hanem egyes emberként tenné.

Én nem változtam meg, ellenben sokan készek voltak engem régen is, most is félreérteni, csak azt látni rengeteg megnyilvánulásomból, ami épp jól jön nekik.

Nekem a legfontosabb a gondolkodásom és megnyilatkozásaim függetlensége, a szabadság garanciái. Nem engedem, hogy más írja elő, mit gondoljak és mi legyen a blogon, viszont igyekszem élményszerűen, elgondolkodtatóan és motiválóan, valamit rendszerkritikusan kezelni minden témát, és erős szövegeket írni. A feladatom ennyi.

Bízom benne, hogy aki itt olvas, nézelődik, kapcsolódik, ezért van itt, érvei tartalmiak és valódiak lesznek, az életutak, helyzetek különbözését pedig el tudja fogadni. Tényleg, nem csak úgy tesz, mintha, hogy aztán beszóljon az izmokra vagy a lakásom belmagasságára. Bővebben…

amikor ideges leszel

Én tényleg nem akarok bántani senkit, és nem is teszem, ez durva félreértés. Vannak emberek körülöttem, akiket érzékenyen érintene egy-egy blogtéma, mert, igen, ők ihlették, róluk, nekik szól, azt dolgozom fel a szöveg megírásával, amit velük éltem meg. Ezek a bejegyzések vázlatban maradnak. Nagyon is vigyázok én.

És mégis sokan, olyanok, akiket nem ismerek, úgy érzik, nekik szól egy-egy téma vagy mondat, itt ők vannak megtámadva azzal, ahogy én a világ absztrahált dolgairól elgondolkodom. Megbántódnak, és úgy vágnak vissza, mint ha én személyükben őket sértettem meg, őket baszogatnám.

Ők, akikről én gyakran semmit sem tudok. Nem tudom, mi fáj neki, nem tudom, honnan is tudnám, hogy nyolctól négyig dolgozik, és azt feltételezi, hogy én lenézem, csak mert leírom, hogy én tudatosan akartam azt, hogy ne legyen kötött munkaidőm. Vagy nem végzett egytemet, és akkor bántja, amit a kiművelt emberfőkről írok. Nem tudom azt se, hogy nem szeret sportolni, vagy hogy valóban pizzán meg kakaós csigán él.

Magára veszi, ugrik, és ingerült kommentet ír. Bővebben…

a feminizmus nem nyomorlicit

nyomorlicit: ‘oppression olympics’

Az egész ügy kapcsán a legfontosabb negatív jelenségnek azt látjuk, mikor pl. alapvetően jó anyagi helyzetben, vagy bántalmazó partnertől mentesen, vagy máshogyan privilegizált helyzetben élő nők kezdik el a kezdeményezést ócsárolni, próbálni a fennálló rendet konzerválni, amire nyilván joguk van. És lehetőségük is.

A nyilvánosan ekéző nőket, a rendszer haszonélvezőit nem kívánjuk minősíteni. Mindenkinek csak a saját tükrével és lelkiismeretével kell elszámolnia, melyhez ezúton kívánunk nekik jó egészséget és nyugodt alvást 🙂

Ezek a sorok állnak a Gumiszoba.com-on.

Az Ügy: női passzív ellenállás, petíció.

Már írtam róla: ne szűlj rabot, te szűz

Néha eltűnődöm, hogy én különleges hópihe vagyok-e. Bővebben…

hamis dilemma

Most nem azért, de folyton így érveltek.

Meg én is. Én azt mondom, szemléletes vagyok, láttatok, a tipikusat próbálom megragadni, de én is ennek a tövében osonok olyankor.

Hibásan érvelünk. És ezzel tele van az internet, minden második kommentben felfedezem. Bővebben…

nekünk is van lelkünk

Ezt mondják.

Férfiismerőseim némelyike ezt állítja, és van egy fajta férfikommentelő is, aki fontosnak találja megjegyezni: neki igenis van lelke.

Ez egy értelmes állítás? Nekem fejem van, például. Bővebben…

az olvasó presszionál

Definiál. Minősít. Ne tegye. És mivel nem tudja, milyen nekem, ne mondja meg, hogy nem úgy kéne reagálnom.

Általában úgy érzem, a kommentelés az olvasók bulija egymás között, illetve a szövegek írása és a technikai üzem után nekem kevesebb figyelmem marad a kommentekre. Ezért vagyok jóindulatú és közönyös: a sokféleség amúgy is önérték.

Sok értelmes, jóindulatú olvasóm elsősorban a poszt és az értelmes komment miatt van itt, ő maga is ilyeneket ír, de az is élmény neki, hogy ekkora faszok is vannak? Az antropológiai egzotikumok.

Profinak kéne lennem, rinocéroszbőrrel, de elárulom, hogy ember vagyok, és nem akarok úgy kattintani a blogomra, hogy kellemetlen, illetéktelen, nyomasztó, amit velem kapcsolatosan írnak ide olyan információk alapján, amelyeket innen tudtak meg és a maguk szakállára értelmeztek, elózva, ellenem.

Nem kell, hogy egyetérts. Egyáltalán nem várok ilyet. Nem is nagyon érdekel. Szeretetet se várok, következésképp nem tudsz ezzel zsarolni. Kommentet se várok.

Ha mégis: írd le a véleményed. Mesélj magadról. Érvelj. Kérdezz. Viccelj. Hozz be új szempontot. Linkelj akárkit. Csóváld a fejed a lúdtalpasok/szakállas férfiak//pirézek miatt. Bármi…

De ne használd – a blogom minősége és iránya által összehozott – olvasottságot arra, hogy engem lenyomj. Azaz: te tűnj okosnak velem szemben, rólam derüljön ki, mekkorát tévedtem/milyen sznob vagyok/mik a titkaim/te mekkora áldozat vagy, és főleg arra ne, hogy rámmondj mindenfélét, kellemetlenkedj, vádaskodj.

Csalódhatsz bennem, nyugodtan. Nem szavatolok azért, hogy minden tetszeni fog, mindennel egyetértesz – csak azt fogadd el, hogy én így látom. Nem csak odakenem, én a szöveget egész nap formálom, álmomban is. Negyven évem van abban, hogy így gondolkodjam és írjak. Nem felelek az elvárásaidért, a szövegeim benned születő értelmezéseiért. Igyekszem pontosan fogalmazni. Az értelmezés a te dolgod és felelősséged.

Azt szeretném írni, amit gondolok, következetesen és basztatások nélkül. A tévedéseimet magam szeretném belátni. A kommentszabályzat jegyében írókat tisztelettel kezelem. Sok apró szúrást elviselek, de általában arra kérek mindenkit, hogy a beszélgetés nyugodt és tiszteletteljes legyen. Ha te intenzíven reagálsz, és arra én válaszolok, akkor ne mondd, hogy jobban kéne tűrnöm a más véleményt, mert te kezdted. És nekem meg az a véleményem, deal with it. Gyávaság akkor kiabálni, amikor visszakapod. Te nem vagy a helyemben, nem tudod, milyen ezt a blogot írni, mennyit kapok mindenfelől miatta, talán más alkat is vagy. Ne minősíts!

Tűröm, sőt: a sokféleség érték. Egyik véleményt nem érzem a másik ellenségének, és nem szeretem, amikor odáig egyszerűsödik a kérdés, hogy két oldal van, és vagy-vagy. Tűröm, és válaszul leírom a magamét. A komment tartalma nem zavar, még rasszizmus is maradt a blogon, meg nemierőszakáldozat-hibáztatás. A stílus és a személyem minősítése, valamint az olvasó téves szerepértelmezése az, amiért szólok.

Ne taszigálj át engem a vállalhatatlan oldalra. Nem tudok mit kezdeni azzal, hogy meg vagy döbbenve, mert mást vártál, másnak hittél, a korábbi posztjaim – szerinted – mást állítanak. Ez nem tartalmi érv. Ez sima zsarolás, azért jössz ezzel, mert nincsen valós érved. Ez a te térfeleden történik, a te értelmezésed és a saját meggyőződésed mondatja veled. Neked kell elfogadnod, hogy én a jelen témát így gondolom (nem úgy, mint te, nem úgy, mint akiket még olvasol, nem úgy, mint a múltkor, egy hasonló, de lényegileg más témában). Legalábbis: efféle kérdéseim vannak. A fejlécben nemrég az a mondat szerepelt, miután szembesültem egy “következetes” blog visszásságaival, hogy “nincs eszme, nincs értékrend, csak jó mondatok”. Annak, hogy szerinted egy újabb írásom ellentmond egy régebbinek, vagy a blog – általad lepárolt – értékrendje, iránya, tartalma ellentétes az új poszttal, többféle oka lehet. Egyik sem ijesztő:

  • változnak az idők és a gondolataim
  • más témáról más a véleményem, nem egységes
  • az eredeti irónia volt/vendégposzt
  • nem az elvhűség és következetesség a lényeg, hanem a folyamatos intellektuális erőfeszítés
  • te félreértetted a korábbit, vagy a mostanit, vagy mindkettőt (mármint azt, hogy én mit állítok bennük)
  • a mozaikdarabokból csak a téged visszaigazolókat látod
  • nincs is ellentmondás a kettő között
  • ennyi mindent gondolok egyszerre, gondolatkísérlet, hangos brainstorming
  • nem kell mindennek, főleg egy ilyen percműfajban született ezerkétszáz írásnak egymáshoz illeszkedőnek, tökéletesen egy irányba mutatónak lenni (nem is lehet).

Nagyon könnyen tudnék olyat írni, ami mindig és mindenkinek helyeselhető volna, amitől általánosan szimpatikus lennék, mert ha valamihez, ahhoz kivételes képességem van, hogy átlássam, mit szokás gondolni, mondani, milyen egy Liberális, egy Anya, egy Feminista, egy Özvegy, egy Jótét Lélek. Tudom, hogyan lehet meghatni az embereket, hogyan lehet könnyű szolidaritást építeni, szörnyülködni azon, amin szörnyülködni szokás, és eltitkolni azt, ami cikis. Ehhez bizonyos témákat kerülnöm kellene, be kellene építenem egy általam nem kedvelt szókincset, néhány nagy igazságot mondani, aztán ismételgetni, igazodni egy konszenzushoz (mások véleményéhez), és akkor lehetne háromszor ennyi olvasóm is. De nem ezt választottam, mert az nekem kevés és közhelyes volna, meg színjáték is.

Nem fogok például azon siránkozni, hogy középkorú, családos emberek “egyik napról a másikra elhagyják a családjukat, mert megunták a társukat, és sajnos, mindenki lecserélhető”, pedig néha éreztették velem ilyen helyzetek elszenvedői, hogy ezt várnák tőlem mint “nőpárti blogotól”. De mit csináljak, ha a fenti idézet szerintem nem igaz? Ha egyszer a “szépen élnek” házasságot, mely a társadalom sejtje, továbbá az utódok felnevelésének biztonságos burka, a jelen, kiüresedett, lélektelen formájában nagyjából mindenestül kudarcra ítélt vállalkozásnak tartom, definícióját hibásnak, résztvevőit pedig szembe nem nézőnek, önérdekeket patetikusan magyarázóknak, képmutató egoistáknak, és igazi szeretet és méltóság híján levőknek?

Szeretem azt írni, amit tényleg gondolok, ellentmondásostul is, akkor is, ha zavaros. Szeretem a sokféleséget, a nehéz kérdéseket, a saját kételyeimet. És szeretem, hogy neked más a véleményed – amíg nem játszol vele sarokbaszorítósdit, és nem itt akarsz hatalmaskodva a bloggernél nagyobbnak kinézni. A sokféleség amúgy önérték, egy plurális, hosszú kommentvita pedig a legjobb, ami a bejegyzés alatt történhet.

A je ne suis pas charlie című bejegyzés legelején elismerem, hogy nem tudok eleget a témáról, és é nem leszek hirtelen szakértő, csak mert most mindenki ezt a történetet véleményezi, ezért nem megyek hozzá közel. A szöveget a magyarországi reakciók felszínes és hamis volta, az a bizonyos gyomortáji nyüszögés ihelette (hogy lett hirtelen ennyi elkötelezett liberális, a szólásszabadság és a kritika jogának védelmezői, akik tegnap még egy ártatlan mondatért akarták felkoncolni kommentelőtársukat? és ma is ezt akarják!). Továbbá az iszlámról való általános, nagyképű és felületesen megmondós véleménynyilvánítást bíráltam benne, illetve arról a félelmemről is szól a poszt, hogy a megtámadott európai közösség (?) összezár, önigazoló, bizalmatlan és idegengyűlölő lesz. A többi mind kérdés, gondolatkísérlet volt, illő tisztelettel figyeltem a nagyobb tudásúakat, és korrektül válaszoltam.

Basztatás, minősítés, látszólagos jóindulat mögötti szúrás ne legyen ezen a blogon.

Nem akarok mentegetőzni, magyarázkodni, sarokba szorítva lenni. Nem akarok ideges lenni. Nem akarok eltompult lenni. Érzékeny akarok lenni, és szeretném merni kimondani, amit tényleg gondolok. Legyél ebben partner, és írd le a magadét. De legalábbis ne kösd e szekér kerekét. Kösz.

a saját útjukat járják

2014. november, de rég volt ez is

néhány félreértés eloszlatása, antifeminista vádak

Nyugtalanító hírek érkeztek az egyik jeles magyar antifeminista (igen, ez így egy szószerkezet) ellenem irányuló, büntetőjogi tényállásokat többszörösen kimerítő dühösködéséről. Ő nagyon szeretne jól szerepelni a Goldenblogon, ezért hirdeti mindenhol, hogy szavazzanak rá, kérlel embereket a szavazásra.

Tavaly én is ezt csináltam, szar volt, és egyébként a negyedik helyre elég az akkori Civil kategóriában. Az egész szavazatvadászat problémás, mert abszolút nem a blog értékét mutatja az eredmény, amelynek — az értéknek — a visszajelzésére vágytam én akkor.

A vicces az, hogy idén viszont nem indultam, Bővebben…

mosolygó individualisták 2.

A tegnapi bejegyzés folytatása: reakció egy kommentre. Ma a második felére, a kivastagított állításra reagálok. Bővebben…

ugranak rá

Már megállapítottuk itt, hogy a feminista a jogvédők négere. Képzett, a szabadságjogok iránt elkötelezett, antirasszista értelmiségiek, akik sosem restek a kilakoltatások és a holokauszt önkényes értelmezése ellen tiltakozni, akik nem nevezik sem rokkantnak, sem fogyatékosnak a fogyatékkal élőket, és akiknek nyugodt lehet a lelkiismeretük a bután tekintélytisztelő rendpártiak ellenében, szükséges rossznak tekintik a prostitúciót, szexista vicceket puffogtatnak és nőgyűlölő érveket hajtogatnak nulla önreflexióval. Mintha e területen (a legnagyobb kisebbség ügyében) vakok lennének. Nem látják az egyenlőtlenség és a nők elleni erőszak rendszerszerűségét. A társadalmi mechanizmusokat furcsán figyelembe nem vevő magyarázataik vannak, ha házasságról, nemiszerep-osztásról, szexről, gyerekelhelyezésről van szó: egyéni eseteket emlegetnek, a két fél egyforma felelősségét, az érem másik oldalát. Józanságra intenek és arra, hogy nem szabad általánosítani, a férfiakat gyűlölni.

És mindig van egy ismerősük, aki. Bővebben…

végül te vagy az agresszor

Azt hiszem, nem vagyok egyedül azzal a nagyon szomorú alaptapasztalatommal, hogy a szüleim nem igazán tudtak engem, nem vettek komolyan, és nem is tiszteltek soha mint szuverén emberi lényt, sem mint az akármilyen gyermeküket, sem mint kvalitásokkal rendelkező valakit, ellenben nem voltak restek engem terelgetni, hibáztatni, bennem bűntudatot, alkalmatlanságérzést kelteni. Fogalmuk sem volt arról, ami igazából fontos volt nekem, soha nem mondhattam el, nem is lehetett téma. Egyedül voltam minden kínommal, azzal is, amikor a bátyáim nagyon csúnyán bántottak. Az önállóságomat a szüleim annyiban támogatták, amennyiben ez azt jelentette, hogy nem okozok nekik problémát. Alig emlékszem arra, hogy örültek volna nekem, büszkék lettek volna rám, az önértékem számított volna. Ma sincs ez másképp. Ami nekem fontos, nekik nem érdekes, a többi témában meg helyre akarnak tenni. Bővebben…

szégyellje magát az elkövető

a nyilvánosság problémája és a sírnivaló kommentkultúra

Azt mondják, a kislányt stigmatizálja az, hogy a részletek és a nevek nyilvánosságra kerültek. Hogy ezt nem lehet tenni vele. Hogy ettől tönkremegy az élete.

Miért stigmatizálná? Miért ettől menne tönkre az élete?

Megmondom én. Mert ti, olvasók, kommentelők, pletykás mindent-jobban-tudók, úgy működtök, hogy az áldozatot stigmatizáljátok. Külön-külön is, meg összeadódva, Barabbás-közhangulatként is így működtök.

Ha nem így működnétek, akkor az elkövetőt stigmatizálnátok.

Akinek ugyanis szégyellnie kell magát az abúzusért, az az elkövető. Bővebben…

sakktáblán a figurákat

Az az én bajom, hogy mindenkit komolyan veszek. Ez sok időmet, energiámat elveszi, de legalább árnyalatlan és igazságtalan nem vagyok. Nem bírok nem megfigyelni, megérteni. A tanárságomból ered, hogy mindenkinek a logikája, szempontja, működése érdekel (avagy: miért foglalkozom velük? Mert emberek, azért). Hátha kijöhet a kettes. Vagy a négyes?

Nem jön ki. A végén biztossá válik, ami az elején is az volt, és amit mindenki mondott nekem: facepalm.cropped-paris_tuileries_garden_facepalm_statue.jpg

Szóval érdekelt, hogy kik lehetnek ezek, akik engem olyannyira gyűlölnek és hetek óta rendületlenül elemeznek, pórusaimat vizsgálják, kinézetemen fanyalognak. Bővebben…

torz rettegés

Honnan tudhatjuk egészen biztosan, hogy nem hazabeszélünk, hanem az antifeminista érvelés mindenestül torz? Bővebben…