sakktáblán a figurákat

Az az én bajom, hogy mindenkit komolyan veszek. Ez sok időmet, energiámat elveszi, de legalább árnyalatlan és igazságtalan nem vagyok. Nem bírok nem megfigyelni, megérteni. A tanárságomból ered, hogy mindenkinek a logikája, szempontja, működése érdekel (avagy: miért foglalkozom velük? Mert emberek, azért). Hátha kijöhet a kettes. Vagy a négyes?

Nem jön ki. A végén biztossá válik, ami az elején is az volt, és amit mindenki mondott nekem: facepalm.cropped-paris_tuileries_garden_facepalm_statue.jpg

Szóval érdekelt, hogy kik lehetnek ezek, akik engem olyannyira gyűlölnek és hetek óta rendületlenül elemeznek, pórusaimat vizsgálják, kinézetemen fanyalognak. És, igen! A petíción a névtelen kommentelők egy varázslatos, oda nem kozmált éjjelen, a házigazda távollétében abbahagyták a szapulásomat, és elkezdtek férfiakról, nőkről, társadalmi helyzetről beszélgetni úgy általában. Illúzióink nem voltak, de ez azért…

A mai civilizáció esetenként azt teszi lehetővé, hogy egy nő elválhat a férjétől, akitől gyerektartást követelhet…

(értsd: bezzeg régen nem ugrálhattak, működött is a világ)

…a ‘rend’ ellen lázadni hülyeség. Kialakult, működött, kemény kompromisszumokkal mindkét nem részéről, a fennmaradás érdekében, de működött évezredeken át. Most a feministák ezt fel akarják rúgni, kompromisszumképtelen és önző nők kinevelésével. Egy darabig működik így is az élet, de hosszú távon természetesen nem.

 

…melyik férfi vágyik rá, hogy nyolc gyereke szülessen, melyik akar ezért, és nem a tiszta ingért, meleg otthonért, biztos nőért hagyományos házasságot?

 

Nézd, ha már felbomlott a hagyományos család és erkölcs, ezt sok férfi is kihasználja, lefekteti a kalandot kereső nőket, esetleg élettársi kapcsolatba lép velük. Viszont mivel a mai házasság és a gyerekvállalás komoly kockázat, teljesen lenullázhatja őket anyagilag és a házasságok fele felbomlik, ők sem akarnak megházasodni.

“A nők későn szülnek, és ezért keveset”-diskurzus:

30-35 közt szerintem ha találnának rendes kapcsolatot, még nem vészes. Az, hogy tanul, karriert épít, nem egy tragédia.

— ti. a nő.

Viszont ma már a nők sokkal igényesebbek mint régen, egészen kis dolgok miatt is elválnak. Tehát mondjuk a férj nem iszik, nem veri a feleségét, nem csalja meg, hazaadja a pénzt, de mondjuk unalmasnak találja őt a nő.

Egész kis dolgok.

A férfiaknak is magasabbak az elvárásaik. Régen nem igazán volt női szőrtelenítés, szépítkezés ilyen mértékben, a nők egy héten egyszer fürödtek le, szülés után általában meghíztak, 40 körül ősz volt a hajuk. Ma a férfiak látják a tévében, a neten a sok csini, fiatal nőt és könnyebben félrelépnek.

Így megy ez.

Ez a gyűlölködők közül az antifeminista szárny. Senki nem védi Kozmáékat a többnevű, ravasz Violettán kívül. Aki ír, engem támad mind. Többnyire fiatal férfiak, de nők is lehetnek, látható internetes rutinnal, kommentkultúrán edződve, szinte értelmes magyar mondatokban, megtévesztően jó helyesírással. A valóságérzékelés, az odafigyelés teljes hiányában, egy letűnt aranykor iránti szimpátiával, teljesen téves előfeltételezésekkel, logikai hibákkal, előíróan, sopánkodva, valamit, amit sajátjuknak hisznek vagy remélnek, görcsösen féltve. Megspórolják a valódi — egyéni, társadalmi — változás irányába tett erőfeszítést, és aztán ezt meg kell magyarázni. Inkább nem csinálunk semmit, csak siránkozunk a helyzeten, és visszasóvárgunk a fényes múltba, amikor még férfi lehetett a férfi, biztonságban lehetett kíméletlen és geci, de aztán jött a feminizmus…! Sajnos. És akkor minden elromlott. A feminizmus a baj!

Okosak ők, vagyis jó képességűek, csak nem figyelnek, nem is tudják, mire kellene, és a félelmeik, igényeik reflektálatlanul ellepik az ítélőképességeiket. Nem hisznek az emberek szabadságában, egyéniségében. Általában veszélyesnek tartanak mindent, amit nem értenek. Nem értik a blogomat sem, de még a névelőket sem. Nem tudják, mire reagálok, sem az itteni gondolkodási folyamat történetét, sem azokat a helyzeteket, amelyekből én az elemzéseimet, tiltakozásaimat és célkitűzéseimet kialakítottam. Nem tudják, milyen házasságban élni, gyereket egyedül nevelni, nem értik, mi a jó nekünk a szexben.

És hát nincs nő. Nincs. Ez az ő félelmük: nem lesz nő. Nem olyan lesz. Csúnya lesz. Ha meg szép, akkor olyan, akin mindenki végigment. Ha lesz is, majd jól elválik, a szemét! Lenullázza őket. Az idősebb nők már nem kívánatosak, mert nem néznek ki olyan jól.

Józannak hiszik magukat, de a lényeg: kéne egy nő. Aki hajlandó. Szép és üde. Nem követel. Keres, de nem többet. Hajlandó szülni. Nem csal meg. Mivel szép, ez leginkább úgy oldható meg, ha otthon marad. Van szex, lesz is. Nem nulláz le anyagilag, de esélye nincsen lelépni.

Így éreznék biztonságban magukat.

Fiúk, ez így nem fog összejönni. Nektek túlságosan kell a nő, már az a fajta, akit ti annak tekintetek, túlságosan kontrollhelyzetben akartok maradni, és túlságosan féltek valamitől. Ugatjátok a szabadságot, a méltóságot. Az emberséget, mindazt, ami humán. (Most majd telesírják a fórumukat, hogy megsértettem és megaláztam őket.)

Ez — félelem, gyanakvás, mások szempontjainak tagadása, nőgyűlölet — azok motivációja, akik annyira fel vannak háborodva, amiért mi nem vitázunk velük. Hajtogatják, hogy a csakazolvassa egysíkú, és mi elvéreznénk egy vitában. Ó, hányszor írták már meg nekem ezt! Közben figyelnek minket, itt olvasnak minden nap.

Ezért van borzasztó erős véleményük a világról. Vagyis pont az nincs: vízióik vannak, részben morális, részben társadalmi koncepcióik arról, hogy minek hogyan kellene lenni. Ezekkel nem állnánk mi szóba sem. Hát persze, hogy gyanús, érthetetlen, éles nekik a blogom.

A feminizmus mint önálló entitás a veszély. A feminizmus olyasmi, mint egy veszedelmes ragadozó, egy nyest. Ólálkodik, rombol, szétveri a ketreceket. De ha megfognánk, kitekernénk a nyakát! Hogy közben milyen a nők és a hozzájuk láncolt gyerekek életminősége, mitől szenvednek, mire vágynak, az eszükbe sem jut. Hiszen ezeket a nőket megfertőzte a feminizmus, nyilván azért nem akarnak a férfiakénál nyomorultabb bért, mozgásteret, életnívót.

Ha nem lenne feminizmus, nem lenne probléma. Az a métely. Ha nem akarnák Tudjukkik nyugatról/nem tudom, milyen körökből ezzel szándékosan megfertőzni a mi tiszta szemű, fodros kötényű asszonyainkat, akkor a nők nem akarnának semmit, és bizonyára remekül éreznék magukat, továbbá boldoggá tennének minket, és mi biztonságban lehetnénk, építhetnénk a karriert, feltalálhatnánk a Mars-rakétát, és lenne punci, és nem válnának el.

Ifja csillog a szemük, és borzasztó erős a véleményük. És ami érdekes: az ifjú világmegváltók logikája. Jobbikosok és ifjú anarchisták körében is megfigyelhetjük ezt. Összegyűjtöttem a gondolkodásuk néhány jellemzőjét:

Nagyon erős jövővízió, should alapján, minek hogyan kellene lennie, legyen úgy, mert akkor nem volnának problémák, kész.

Úgy képzelik el az egyént, mint homogén, néhány szóval jellemezhető csoportja egy reprezentánsát: ilyen értelemben beszélnek nőkről, értelmiségről, kapitalistáról, nyugatról, zsidóról. Egyszerűbben: fittyet hánynak az emberek különbözésére, százféle motivációjára, különféle élethelyzetére.

Érdekek által meghatározottaknak képzelik az egyént, nem számolnak érzelmekkel és más esetlegességekkel. Az egyén azért házasodik, hogy legyen pina/legyen, aki eltartsa/magasabb presztízse legyen. Akinek a párválasztáskor számít, hogy a maga intellektuális nívóján leljen társra, nyilván önző. Szerelem nincs.

Úgy tekintik a férfiakat, nőket, társadalmakat, kultúrköröket, bevándorlókat, mint az ólomkatonákat. Egységes csoport, szabályozással mozgatható, ki mit csináljon. Majd mi megmondjuk, mert mi (white, male, middle-class, healthy…) ettől éreznénk magunkat biztonságban. Ezek menjenek ide, azok meg oda, és aztán már ne mozogjanak, legyen tilos ez és kötelező amaz, maradjon elnyomott, aki eddig is az volt, ott a helye neki, mi lehessünk erősek, akkor minden jó lesz. Ja, elnyomás nem is létezik, jó nekik úgy, az arab nőknek csonkítva, az éhezőknek Afrikában, nekünk meg itt. Minden jó, csak ne keveredjünk. Nem számolnak emberek egyéni szándékaival, céljaival, általában még érdekeivel sem (avagy csak a férfiakéval, azt a társadaloméval azonosnak tekintve, mások érdeke fenyegetés, agresszió). Nem kérdezik meg, miért nem szülnek a nők, mi a bajuk a család menedzselésével, mit szeretnének. A nők karrierje erőszak.

Vagyis hazabeszélnek: nem igazságos világ lebeg a szemük előtt, hanem a saját pecsenyéjüket sütögetnék, a tüzet mások szenvedése, megfosztottsága táplálja.

Ilyenkor jön a “hulljon a férgese”, “a természetben is…” argumentum a humán mivoltukra oly büszke érvelőktől. Ha az álláspont másképp nem védhető, akkor indul a természetre, az eredendő szerepekre és erőviszonyokra való hivatkozás, bántó felületességgel, nulla lélektani, antropológiai, történelmi ismerettel (evolúciós pszichológia, a nő a tüzet őrizte, a férfi hazahozta a mamutot és társai).

Félelem a jövőtől, katasztrófavízió: ha nem szülnek a nők, ha elfogy a keresztény, ha mi nem teszünk rendet a primitív népek között, ha túl izmos a homoszexuális érdekkör, majd jönnek az arabok/mindent elönt a gagyikultúra/háború lesz az olajért/mindenki elbuzul. A folyamatokba semmi változót, esetlegeset, ma még rejtett tényezőt nem számolnak bele. Nagyon magabiztosak. Átlátják a problémát és a megoldásokat is. Vergődnek a magánéletükben. Képtelenség velük beszélgetni. Szar a humoruk. Sokan vannak. Ellepték a bölcsészkart. Megyei szervezet elnökei lesznek. Arcuk mitesszertől dús, de a parlamentbe is bejutnak.

 

159 thoughts on “sakktáblán a figurákat

    • Pont erre gondoltam…
      Kicsit előredől a monitor felé, mintha a szavak közelsége értelmet hozna.
      Újra olvassa a mondatokat, félhangosan, ismételgeti, forgatja a szájában és a szívében a kifejezéseket.
      Aztán kiválogatja azt a néhány mondatot, vagy szót, ami számára érthetőbb, összekeveri, leírja, ezzel új tartalmat ad az egésznek:)
      De már számára is érthető tartalmat:)

        • Szerintem csak egy reszuk nem akarja erteni. A masik reszuk tenyleg nem erti. A ferjem egy olyan csaladban nott fel, ahol csak a gyereknevelest es a hazimunkat ertekelik es istenitik. A munka csak ehhez kapcsolodo penzkereses, szukseges rossz, nem pedig szeretheto hivatas. Mindent azert tesznek, hogy a gyerekeknek jobb legyen. “Azert dolgozunk, mert az kenyer, abbol penz van.” Ez alapjan a ferjem felembernek erezte magat, amig nem volt gyereke. Nem teljesen erti, hogy nekem miert igenyem a gyerekeken kivuli enem, miert kell mas identitas a gyerekeken kivul. Szerintuk csak az lehet a boldogsag.

  1. Ez egy telitalálat írás. Sajnos tényleg eljön az érzékeny gondolkodó életében egy pont, amikor rádöbben, hogy nem lehetséges a kommunikáció a másik emberrel, mert az nem érti a szavait, jeleit, tökéletesen süket és vak, zárt világ. Feltörhetetlen. Egy világégés kell a felnyitásához, de ekkor elszabadul a kinevelt gonoszsága és feljogosítva érzi magát a pusztításra, rablásra, egy új rend kialakítására.

    • Néha változnak. “Nekem teljesen leszakadt az arcom”, fogalmazott egy efféle hozzámközelálló, akire másodéves egyetemistaként még teljesen stimmelt a leírás, végzősként meg már nem. A közösség meg az olvasás átneveli azokat, akikben a sarkos morális koncepció (legyen az majdnem bármi) tényleg felfűzhető a moralitás valamilyen szálára is. Ennek a moralitásnak mentén szembesíthetők. Van hogy visszadugják a fejüket a homokba, de olyan is van hogy a föveny alatt gondolkodóba esnek titokban, és utóbb kikukucskálnak mégis.
      Jekyll-hyde szinten széthasadt identitás esetén (már) persze nem. A “már” azért van zárójelben, mert nem tudom, hogy mindenki moralitásra felfűzhetőnek indul-e és van aki magához tér, van aki széthasad, vagy eleve külön csoportként startolnak és ebből a moralitásra felfűzhetők lesznek azok akik formálhatók erre vagy arra. Végiggondoltam a környezetemet, és szerintem nem ismerek teljesen reménytelen esetet. Olyat igen, akivel konkrétan én nem tudok mit kezdeni, de olyat nem, akiről ki merném jelenteni, hogy már nem lehet vele mit kezdeni.

  2. a saját otthonunkba is bejutnak 😦
    Beszólogat és nemhogy észre sem veszi, de ha szólok akkor tagadja. Mit lehet ezzel tenni? Amúgy napi szinten rendes ember, még éppen lehet szeretem is, de hosszabb (hosszú) távon nem kell nekem ellendrukker a saját otthonomban köszi, Elég macera volt anyámat kiirtani a fejemből (cue többéeves terápia…). És ez viharos tempóban eszi a szerelmet, félek semmi nem marad.
    Segitség. Valaki.

    • Napi szinten rendes ember… az milyen? És milyen szinten nem az? Igen, az ellendrukkerség viharos tempóban eszi a szerelmet. Sőt, a szeretetet.

    • Sajnos tobb ilyen ellendrukker es rivalizalo parom is volt. Sosem ertettem es ma sem ertem. En egy parkapcsolatban bajtarsiassagot varok el. De lehet, hogy csak engem raktak ossze rosszul.

      • Napi szinten rendes, mert a házimunkat jól megosztjuk és mert időnként magától megdicsér. Jól együttélünk, vannak közös hobbik és külön hobbik, közös barátok és olyanok akikkel külön találkozunk, etc.
        Csak az a baj hogy ha megdicsér az vagy a külsőm vagy a főztöm,Egyszer nem dicsért meg a munkám miatt (jó, sokat kinlódtam az utóbbi években, de nemá hogy évekig egy jó húzásom nem volt), most meg amikor vállalkozást inditok mindenre csak károg, meg azzal jön hogy jó, majd meglátom hogy hogy birod (sok meló lesz, bár órában pl. nem több mint az előző agyontúlórázott beosztotti lét), ilyenek. Már nem mondok el neki semmit, pedig jól esne egy kis bátoritás néha… Anyagilag függetlenek vagyunk, nem az ő pénzéből vállalkozom, hanem sajátból.
        Az a helyzet hogy eddig úgy pár héttel ezelőttig jó volt, de most hogy kezd menni a vállalkozás kiállhatatlan lett. Persze ettől nincs kedvem vele lenni se ágyban se ágyon kivül (talán első eset többév alatt) és most ezt is látványos sóhajtozással veszi tudomásul. Még egy pár hét és semmi szeretet nem marad bennem amiből visszaépitkezhetnénk…
        És igen, zsigeri nála, a tesója mégilyenebb, az apjuk meg főleg nyomhatta. Csak azt hittem hogy ő OKÉ, mert ő a legértelmesebb, legviláglátottab és legőszintébb az összes közül és mint már mondtam napi szinten teljesen sikerült kialakitani egy szeretetteljes jól működő kapcsolatot évekig.
        Csak a szeretet most eltűnt és ezt sajnálom. 😦

        • Hú, micsoda, most hogy megy, most kiállhatatlan? Hát, remélem, ez csak átmeneti, de elég rossz jel: féltékeny a sikeredre netán?

        • Szerintem – ha ebből a leírásból indulok ki – tipikusan az a helyzet, amiben egy párterápia segíthet… Előfordulhat, hogy esetleg féltékeny, netán irigy a sikereidre? Kerülhetsz az új meló révén olyan helyzetbe, amitől az ő szimbolikus pozíciója sérülhet (pl.mert függetlenedsz)? Vannak barátaid, más emberek, akiktől a szükséges támogatást, bátorítást megkaphatod?

          • még nem megy jól a vállalkozás. csak mostanra kezd nagyon reális lenni (üzleti tervet félig megírtam, bejelentem a céget, etc) hm, most hogy leírtam most esett le, hogy a két dolog egybeesett, valószínűleg aggódik, hogy milyen változásokat hoz ez az egész.
            és igen, ha nekem anyagilag jobban megy azt ő mindig úgy érzi hogy akkor kevésbé valószínű hogy vele maradok (lásd fent amit Éva írt, nagyon beletrafált … :S )
            beszélnünk kell egymással, igazatok van. kár lenne ezért a kapcsolatért, szerintem is, ezért habozok durvábbat (le)lépni.

            • Lehet, hogy azért zavarja, mert fut nála a régi, klasszik férfi program, hogy a férfinak kell a többet keresni és a munkában sikeresebbnek lennie, és emiatt most kisebbnek, kevesebbnek érzi magát. Ha elég józan gondolkodású ember, akkor talán be tudja látni, hogy ez ma már nem így van, és nem is kell így lennie.

        • Hat nem tudom, hogy segit-e ezen parterapia. Ha a beszologatasait sem ismeri el, akkor azt el fogja ismerni, hogy nem birja nezni a parja sikereit?
          Sajnos van hasonlo tapasztalatom es en ugy erzem, hogy az ilyen ferfi nem egyenlo kapcsolatot akar. Az ilyen ferfi gyozni akar. Ahogy Eva is irta: keress penzt, de ne tobbet!
          Hat, nem tudom….hazon belul nem jo az ellenseg.

          • hazon belul nagyon nem jo.
            csak most neki valsaghelyzet van. ha megijedek en is mindig bezarkozok es kemenyvonalas leszek, ezt megertem.
            gondolom ha majd megnyugszik akkor elmulik.
            meg mondjuk teny, hogy nekem is konnyen arra fordul a gondolat, hogy “jo, akkor lelepek es elek tovabb nelkule”. pedig talan az elso gondolat az kellene hogy legyen hogy “jo, akkor ezt most hogy oldjuk meg ketten”.

            • Akartam hosszabban írni, de képviselőné megírta. Akkor csak annyit, hogy ha ez egy alapvetően szeretetre alapozott kapcsolat, akkor talán érdemes valamit tenni érte, ha a másik fél is hajlandó. Ha jól értem, a férjed alapból nagyon patriarchális családból jön, amihez képest rendkívül sokat fejlődött, ez talán ad okot némi reményre. Persze ha itt viszont fal van nála, akkor ez a remény igen csekély.

          • Nem azt mondtam, hogy segíteni fog a párterápia, hanem hogy segíthet. (Itt jegyzem meg, hogy próbálok mindig nagyon pontosan fogalmazni, de sokszor még itt is azt tapasztalom, hogy az emberek nem azt hallják, amit mondok, hanem amit hallani akarnak :))
            Azt gyanítom, már ott el fog dőlni a dolog, hogy a férfi hajlandó-e egyáltalán erre, vagy csak simán tagadja a problémát/nem akar róla beszélni, mert – és ilyenkor szoktunk meglepődni – nem is annyira tudattalaul használja ezeket a hatalmi játszmákat. Ha hajlandó beszélni róla, méghozzá szakember bevonásával, akkor van remény (persze meg lehet próbálni házilag is, de én úgy vettem ki ellie szavaiból, ez már megtörtént, sikertelenül). De ez mindenre ígaz. Ahogy a mondás is tartja, egy kézzel nem lehet tapsolni. A változást neki is akarnia kell. Ha nem akarja, akkor lényegében ultimátumot ad: vagy aláveted magad az én akaratomnak, vagy vége köztünk mindennek. Márpedig ha innen nézzük, akkor ő vet véget a kapcsolatnak.

            • A, ne vedd magadra, ertem en, amit irsz. Csak feltennem a kerdest: ha egy kapcsolatban az egyik fel nincs teljes vallszelesseggel a masik mellett, nem tamogatja, nem dicseri, nem biztatja, akkor ott van igazi szeretet? Akkor a masik felnek megeri kuzdeni, gyotrodni es dolgozni ezert a kapcsolatert? Vajon az ellie parja is szeretne ezt az egeszet jobba tenni? Vagy csak gyozni akar es mondjuk az eredeti allapotot visszaallitani?
              Sajat tapasztalatom az, ha ezen a teren a ferfi vesztesnek erzi magat, akkor mas teren akar gyozni. Es az lehet, hogy a nonek fajdalmas lesz.
              Egyebkent szivesen vennem egy ferfi valaszat a kovetkezo kerdesre:
              -egy alakulo parkapcsolatban mennyire riaszto, ha kiderul, hogy egy no kiemelkedoen sikeres, hires, vagy esetleg tobbet keres, mint a ferfi?
              -es hogy alakulnak a dolgok, ha egy regebb ota parkapcsolatban elo no lesz sikeres vagy gazdag? Hogy reagaltok erre ferfikent?

              • Válasz: életem vágya lenne egy ilyen párkapcsolat. Komolyan mondom, nem viccelek. Nyilván akkor, ha sosem dörgölné az orrom alá, hogy miből mentünk már megint nyaralni.

            • “A válsághelyzetben bekapcsoló hétköznapi hímsovinizmus.”
              akkor ha a valsaghelyzet elmulik a himsovinizmus is eltunik, ugye?

              Kepviselone, igen, segithet, de igazabol ami – nyilvan – segiteni fog az az amikor ő ugy eryi hogy a valsaghelyzet elmult. Eva nagyon jol (!) megfogta, es ez igy sokat megmagyaraz. ( 😀 brillians ez a blog, mondtam mar? )
              A logikus lepes az az hogy kivarom amig a parom megnyugszik es akkor mar tuti lehet beszelni vele. Amig ideges addig csak olajat intok a tuzre, nem?

  3. Már azt sem érdekel, hogy mennyire hímsoviniszták a pasik és a nők is sokan, csak lennének egy kicsit kreatívabbak. Annyira halálosan unalmasak, sírni tudnék. Legutóbb két napja zendített rá egy hímnemű egyed az én kocsimban a “a nők másban jók de ez így van jól” mantrára és nem értette, amikor mondtam neki, hogy nem azért fogom mindjárt kirakni az autópálya szélére, mert zavar a világnézete, hanem mert közel 40 évesen nem tart ott, hogy olyan hangon szólaljon meg, amit már nem hallottam 100000000000000 alkalommal.

    • Legalább kiraktad? Na jó, nem az autópályán, de mivel jó fej vagy, a legközelebbi vasútállomásnál. Istenem, bárcsak kerülnék egyszer ilyen helyzetbe! 😀

      • Nem raktam ki, mert kolléga volt és nem akartam, hogy egy ilyen seggfej miatt kirúgjanak. Egyébként tényleg van egy feelingje az ilyesminek, kb 20 éve egyszer kidobtam egy vendéget a lakásomból és azóta is szívesen gondolok vissza az egészre 🙂

    • Hu, de jol megirtad. Kozeli rokon szinten nagyon kreativ: “az europai ember nem ugy elt, ahogy kellett volna, ezert a torok es kozel-keleti bevandorlok ki fogjak szulni Europabol”. Mert elni csak egyfelekeppen lehet- ahogy o helyesnek tartja.

      • Nem is hiszem,hogy ennek a feminizmus lenne az oka. Ez a jelenség már akkor is létezett különböző népek közötti eltérésként amikor még a feminizmus mint fogalom sem létezett. Szóval a csökkenő európai őslakosság miatt is a nőket okolni egyszerűen baromság.

    • Amanita ma pontosan ezt írtam le egy barátomnak és erről beszélek pár hete, hogy mennyire unalmasak a férfiak, és sok nő is.
      Ez a bejegyzés is nagyon lényeglátó.
      Pár napja történt baráti beszélgetés alkalmával szóba került, hogy én mosom a saját holmimat, barátom is mossa a sajátját, nyilván nem félig töltött dobbal. Erre a férfi barátom, hát ez tök furi, következik ebből, hogy én vagyok a furi persze. Mert hát hogy nálunk miért nincsen közös mosás. Visszakérdeztem, micsoda?! KÖZÖS MOSÁS? Az mi a franc?
      Tehát az az összetartozás és baromi romantikus, hogy a bugyit, alsónadrágot, férfi pólót, női pólót csak egyben lehet mosni. Külön mosni nem lehet! Az nem normális párkapcsolat tehát.
      Hogy ennyire ne lehessen rugalmasan kezelni, hogy te így csinálod, én úgy. Hogy nem tudják a másságot elfogadni. És akkor mi történik hogyha mi másképpen intézzük ezeket a dolgokat?
      Ezt egy nem középszerű, tanult, olvasott barátom mondta.
      Borzalmas ez a szűklátókörűség!

      “a nők másban jók de ez így van jól” Az ilyen általános kijelentésektől ordítani tudnék.
      Valójában nem tud igazán felszínre jönni, hogy a nők miben is jók. Se a valódi képességeik, se a valódi tehetségük.
      Több ismerős nőt fényképen, videón a közösségi médián általában babazsúron, családi összejövetelen sütitálalás közben látok. Én ilyet fel sem raknék.

      • nekem egy barátnőm azon akadt ki, hogy a volt férje és az ő új élettársa a kaját is külön kezelik, mindenkinek van egy polca a hűtőben. Én ebben semmi rosszat nem látok, sokszor van, hogy a feleknek más az ízlésük, esetleg az egyik diétázik, a másik nem. Amúgy nem lehet, hogy az ismerősöd azért csodálkozott, mert nála az a megszokott, hogy a gatyái összekeverednek a nőjéivel, amit valószínűleg úgyis a nője fog kimosni, kiteregetni, és talán amúgy teljesen feleslegesen kivasalni?

        • Én sem látok a külön kajálásban kivetnivalót. Van hogy mi is mást eszünk, ha mást kívánunk.
          Biztos összekeverednek. Elején nálunk is közös mosás volt. De jöttek a gyerekei is, aztán mondtam neki, hogy legyen szíves ő kezelje. Külön tartóban tároljuk a ruhákat, ami mondjuk motorszerelés után nem is baj. Azóta külön mosunk és sohasem nyavalyog a barátom. Tök jól működik így. Ha valami fontos, sürgős neki, szól, hogy eltudom- e intézni. és természetes, ha van időm megcsinálom.

          • Mi egybe mosunk mindent és együtt is tároljuk a szennyest – nem is lenne hely két külön szennyestartónak – kivéve az ő munkásruháit, ami nagyon javasolt, hiszen van, hogy csontvázak között csúszik-mászik benne. Ugyanakkor a mosás, teregetés is abszolút közös munka, mindig az végzi el, aki éppen ráér vagy akinek kedve van. A ruháinkat viszont külön tároljuk, mindenkinek külön polca és fiókja van. Van olyan ismerős, aki a ruhákat is közösen tartja, össze vannak dobálva a zoknik egy fiókba és közösen hordják őket, mert egyforma a lábméretük – nekem ez volt a fura, igaz a fent általatok említett külön polc a hűtőben is az számomra, dehát ahány ház, annyi szokás.

            • ” csontvázak között csúszik-mászik benne” ??? archeologus?

              Nálunk is közös a mosás és a mosónő is 😦 munkaruha is van.
              A hűtő is közös, de éppen a tegnap volt egy rosszmájú ,hímsoviniszta( ha már tanultam használjam 😀 )megjegyzése a férjemnek, hogyhát én ugyis csak a gyerek miatt főzök nem miatta.
              Erre nagyon jól jött a külön kajás hozzászólás és fel is olvastam neki. Lehet hogy be lesz vezetve a külön polc, ha így beszél.

            • Hehe, nekünk is egyforma a lábméretünk, úgyhogy hordhatom a klassz, spéci túrazoknijait, amilyeneket egyébként magamnak sosem vennék 🙂
              (Ha pedig előjönne belőle a transzvesztita, hordhatná a magassarkú cipőimet, praktikus ám ez!)

      • “férfi pólót, női pólót csak egyben lehet mosni. Külön mosni nem lehet! ”
        Nyilván lehet, miért ne. Csak azt nem értem: minek?Nekem ez bonyolításnak tűnik. Nyilván nem zavar, meg nem következtetek ebből a párkapcsolat milyenségére, csak kíváncsi vagyok az értelmére.
        “a nők másban jók de ez így van jól”
        Jaja, “A” nők és “a” férfiak.

        • Dehogy bonyolult. Ha összegyűlik egy adag ruhám mosok. Ha neki is összegyűlik a saját ruhájából ő is mossa magának. Külön tartókban van, nálunk a mosókonyhában elfér. Ha nincs meg nálam az adag, átveszek tőle pólót és kimosom. Amúgy meg nem is szeretem egy tartóban tárolni vele, annyi nagyon koszos ruhája van. Fehér blúzokat meg végképp nem mosok együtt az ő cuccaival.

          • Ja, a nagyon koszos cucc komoly érv. Értem, egyébként is.
            Mi sosem raktuk külön, aki úgy érezte, ideje mosni, az mosott. Meg ugye közös gyerekekkel külön fura lenne. A gyerekek cucca hova? Ők is mossanak magukra? Mondjuk a pelusból kicsurrant barna lét a 2 éves? Szóval nálunk az lett volna a bonyolult.

            • Na , mi is együtt mostunk amikor kicsi volt a gyerek és nem volt automata mosógép. Az volt a szombati programunk,hogy mostunk ,öblítettünk ,teregettünk együtt.Most a gép mos, és én olvasom a blogot 😀

              • Na jó, a pontos megfogalmazás: aki úgy érezte, ideje mosni, berakta a mosást, és elindította, aztán meg valaki kiteregetett. Ez nem mindig volt azonos a mosás elindítójával. Esetleg ketten teregettünk.

                • Aha, jó módszer. Teregetni szoktak az enyéim is.Berakásnál nem elég magabiztosak. Lehet mert túl kontrollálom a szines ,feher válogatását és elbizonytalanodnak 😀

                • Nem tudom, lehet, hogy te tényleg túl, de nekem a gyerekeim is értik, hogy kb. mi a piros, mi a fehér, mi a sötét. Mondjuk én ezt a hármat használom, eddig nem okozott összefogás-gondot.

            • Laci már megint túlbonyolítod ezt az egészet. 😀 Most szerencse nincs gyerek. Régebben a saját gyerekei után is a párom mosott, az elején mind a négyünkre én. De rengeteg volt, és mondtam segítsen be. És ő besegített. Mi ezen a nem érthető. Aztán a gyerekek elmentek és most mindketten mosunk magunkra. Ha lenne kisgyerek nyilván kimosnám az ő ruháját.
              De a párom felnőtt ember, el tudja intézni magának.
              De könyörgöm, azt nem gondoltam volna hogy itt a blogon ez ekkora ellenérzést vált ki. Nálunk működik a külön mosás. De már nem akarok ezen ennyit magyarázni. 🙂

              • Ne viccelj, hol itt az ellenérzés? Csak kíváncsi voltam, mi az indoka. És persze, hogy azért jellemzően az tereget, aki beindítja.

            • Egyébként én már nem is szívesen mosnám össze a cuccaimat máséval. Megszoktam. Párom meg kicsit csúnyán tereget, azt annyira nem tudta megtanulni. Nekem meg az nem jön be, hogy valaki elindítja a gépet, a másik teregessen. Vagy ezzel foglalkozom, vagy mással. Tudom kb mim koszos, mikorra akarom kimosni. És azt magamnak intézem.

            • Kicsit tovább gondolva, az jut erről az eszembe, hogy ez is egy elvárás: minden közös, mindent közösen, “összeforrva”, csakis együtt lehet csinálni egy párkapcsolatban? Nem ettől lesz meghitt egy kapcsolat szerintem. Engem egyáltalán nem zavar mások mit, hogyan.

              • Nemnem! Nem elvárás egyrészt, másrészt pont nem az összetartozás jele, nekem elsőre unpraktikusnak tűnt, és jelentősen ez nem is változott. De nyilván, ha a párom ehhez ragaszkodna, hát legfeljebb azt kérném, hogy akkor ha az ő “heppje”, akkor találja is ki, hogy hova rakjuk a két szennyestartót. Ahogy nekem heppem a szelektív gyűjtögetés, és én találom ki, hogy mit hova, és én kerítek nekik külön tartót – már ha ő meg ezzel nem akar időt tölteni, ha igen, akkor nyilván együtt.

            • Nálunk az indítja be, akinek a mosógépe (emberé, és persze nem rakétatechnika, de más műszaki eszközeinek használatában gátlásos vagyok, ha az nem légkeveréses sütő), és az tereget, akinek nincsenek porckorong-problémái (én). Üdítő újdonság ebben a kapcsolatban, hogy nem szól be senki, ha nem szépen teregetek. Örül, hogy nem neki kell. Hajtogatni is én szoktam, mert azt meg szeretek.

              • A kölcsönös tiszteleten, megállapodáson (meg egyéni képességeken, lehetőségeken) és nem a nemi sztereotípiákon alapuló munkamegosztás is teljesen normális dolog.

  4. Hát megint beletrafáltál. Még azt hozzá tenném, hogy ez a csoport szeret magára úgy tekinteni, mint egy nagyon új (de mellette régi ezért jó) irányzatot képviselő, a mainstreammel szembemenő rebellis csoport. Pedig pont hogy nem. Nagyon is mindennapi és elfogadott amit mondanak, csak ők nem kódolják a nyelvezetüket és burkolják be védekező sablonokkal. Én mindig egy kicsit rémisztőnek találom, mert számomra a világképükben , csak mint egy halott, elpusztított ellenség jelenek meg. Eleve nehéz megbíznom a heteró/cisz férfiak (és nők) többségében. A félelmem mellett azonban egy kis megnyugvást ad nekem az, hogy a bújtatott megfogalmazás hiánya miatt legalább könnyebben szemmel tudom tartani az ilyen elemeket és el tudom kerülni őket messziről

    • “Nagyon is mindennapi és elfogadott amit mondanak, csak ők nem kódolják a nyelvezetüket és burkolják be védekező sablonokkal.”
      Igen. És ahogy nő a tudatosságunk, úgy bántja ez egyre jobban a fülünket.

  5. Ami megérint abban érintve vagy. A gyűlölködők, ellendrukkerek száma egyetlen dolgot bizonyít – azt, hogy mennyire létező problémákról is szól ez a blog. A gyűlölködés mértéke meg a problémák mértékével azonos.

    Ha csupa valótlanság jelenne meg itt a kutya sem foglalkozna vele.

    • A megnemértettség az én életemben is központi probléma.
      Akiket legjobban csodáltam,szerettem fiatalabb koromban mind környezetük fekete báránya volt.
      Magam is nagyon gyakran találkozom azzal,hogy nem azt értik , gondolják mások amit én mondok. Másrészt van amikor én vagyok az aki nem értek meg valakit aki közöl velem valamit. Téged sem értelek mindig.
      A szellemi színvonalunktól függ az értés.Ha egy magasabb színtre sikerül jutni, egész másképp lát az ember.
      Ezért is rossz választás rágalmazni valakit.Fölösleges időpocsékolás.Következtetseket levonni.Kritizálni. Én ezt nem engedném meg magamnak.Holnap is szeretném vállalni azt ami ma vagyok.
      És szeretnék lenni amíg élek.

      • Számomra a rágalmazás nem választás kérdése, hanem reakció. Az ember csak arra reagál, amivel kapcsolatban van, amihez van valami köze, ami jelen van az életében – ami megérinti, mert érintve van benne.

        Ami közömbös, aminek semmi köze hozzánk arra nem igazán reagálunk – maximum a társalgás kedvéért ha olyasvalakitől olvassuk / halljuk, akivel egyéb okok miatt fent akarjuk tartani az interakciót – de az ilyen dolgokra adott reakcióink soha nem szélsőségesek.

        A reagálás mértéke megmutatja, hogy az adott téma milyen mértékben is van jelen az ember életében. A reagálás mikéntje pedig azt, hogy tagadja-e ennek a valaminek a jelenlétét (ergo ellenáll neki – ennek egyik példája a gyűlölködés, vagy éppen annak rágalmazása, aki a valamit szóba hozta) vagy tudatában van azzal, hogy létezik a valami (pozitív és/vagy konstruktív reakciók). Természetesen a valami létezése az életünkben nem feltétlenül azonos a valamit megfogalmazó igazával.

        Igazából igazad van abban, hogy választás az, amit teszel – kérdés, hogy mennyire tudatos. A jó értelemben vett kritika-ellenvélemény rendkívül építő tud lenni (elismeri a valami létezését, de vitatja az állításodat róla) – szerintem ez az ellenállás tudatos formája. A rágalmazás, gyűlölködés (a valami létezésének tagadása) meg a kevésbé tudatos.

        • Van úgy,hogy valaki alapos megértés nélkül beszél, fel se fogja a mélységeket,de nagyon biztos magában.
          Na én ezt nem tudom. Sok időre van szükségem amig letisztul bennem a mondanivaló. Addig csak annyira vagyok képes,hogy egyetértsek,elvessek vagy tartózkodjam.
          Ezért nem reagálok határozottan.De figyelek.

          • Szerintem akik gyűlölködnek és Évát rágalmazzák erőteljesen érintettek azokban a témákban amikről ez a blog szól. Valahol, valamikor jelen volt / van az életükben. Gyermekkorukban a szüleik által, korábbi vagy jelenlegi kapcsolatukban, házasságukban vagy bármikor máskor, de az egyenlőtlenség vagy más, általuk itt olvasott dolog része az életüknek. Számomra ennek bizonyítéka a gyűlölködés és a rágalmazás – mivel ezek erőteljes érzelmi reakciók, amit csak olyasvalami vált ki, ami létezik azok számára, akik ezeket produkálják. Nem létező dolgok nem tudnak erőteljes reakciót kiváltani. / Például ha valaki azt mondja, hogy sorozatgyilkos vagyok maximum nevetek rajta kicsit, de nem borulok ki rajta, nem fogok világraszóló ellen kampányt indítani – mivel a sorozatgyilkosság nem része az életemnek. / Ők azok, akikben nem tudatosult az, hogy ezek a problémák léteznek az életükben, a környezetükben – de léteznek. Az ember az ellen tiltakozik a legvehemensebben, amiben valamilyen módon a leginkább érintve van – de nem tud szembenézni vele. Ez elménk egyik ösztönös önvédelmi reakciója.

            Akik értik miről is szól igazából ez a blog, akiknek megnyugvást, együttérzést, megkönnyebbülést, gondolkodni valót, mélyebb önismeretet ad azok tudatában vannak annak, hogy ezek a dolgok léteznek. Az ő életükben is létező dolog, mellyel szembenéznek, melyen tudatosan változtatni akarnak.

            Akinek az életében ezek a dolgok valóban nem léteznek, azok valószínűleg nem olvassák sem Évát, sem az ellentáborát. Ha mégis akkor sem rendszeresen, és maximum szórakoznak rajta egy kicsit. Ők vehemensen állást foglalni sem fognak soha, mivel nem érintettek benne. A blog témájánál fogva valószínűleg elég kevés ilyen ember van.

            • Engem a blog vonz.Személyes problémáimra nem itt keresem a választ,mert már eléggé kiforrtak életem dolgai.Fejlődni azt akarok.
              Az ellentellentábort nem akartam követni,mert nincs időm,energiám.
              Az is igaz,hogy az én nem szoktam vitázni de az elveimben következetes vagyok,és időnként el is mondom véleményem amikor megfelelő helyzet adódik.
              Egyébként igazat adok neked.Felelős,mély gondolkozásod van, és állásfoglalásra is képes vagy.

            • “Az ember az ellen tiltakozik a legvehemensebben, amiben valamilyen módon a leginkább érintve van – de nem tud szembenézni vele. Ez elménk egyik ösztönös önvédelmi reakciója.”
              Oly’ igaz, olyan nagyon-nagyon!!!!!!
              Ajánlanám egyetlen, csodás, “fehér ember felsőbbrendű” édesapukámnak, és “minden kiszolgáltatott dögöljön meg” mentalitású nővéremnek, valamint becses, amatőr történész, rovásíró hites urának, akik szerint a nőknek szavazati jog se kellene.
              Vajon miért habzik úgy a szájuk a “liberális” szót hallva?
              És vajon miért nevezett apám engem meg öcsémet “genetikailag hibásnak”?
              Mivel nem néznek szembe?

              • Sok minden mellett azzal, hogy a “genetikai hibád” alighanem benne is ott van.
                Egyszer egy ismerősöm elment egy “nagyszerű” orvoshoz, aki könyvet is írt, amiben többek között kifejtette, hogy a homoszexuálisok genetikailag selejtek. Khm, a doki bácsi fia is homoszexuális. Szóval ez az ismerősöm próbálta neki elmesélni, hogy milyen nagyszerű ember is ia fia, de a doki ugye kikelt magából. Erre az ismerősöm fogott egy tükröt, és odatartotta a pasi elő, hogy nézd meg jól EZ A FIAD! A kórházban látogatta meg az orvost, aki a biztonságiakkal dobatta ki. Szerintetek mivel nem nézett szembe?

            • eső – július 24, 2014 23:14

              A fenti hozzászólásod alatt nem jelent meg nekem a hozzászólás gomb, ezért írok “ide” (még nem tudom hol is fog ez pontosan megjelenni).

              Köszönöm. A blogot alig több, mint egy hónapja olvasom – de sok bejegyzést visszamenőleg is végigolvastam, illetve végigolvastam a trollok, nemtrollok, gyik, a blogról írták részeket is. Vannak bejegyzések, melyeket újra és újra elolvasok. Hozzászólásom valóban nincs túl sok – a nemtrollokban tett kurta bemutatkozást leszámítva ez a második bejegyzés, melyhez írtam is.

            • Visszatérve.A tegnap este konyhai teendőimet végeztem hozzászólásaim közben, és nem is volt elég éles,hogy miről is beszélgettünk, illetve te milyen szándékú vagy.Azért még írok.
              (elolvastam a bejelentkezesedet utolag)

              Azok reagálnak rágalmazóan Éva írásaira akik érintettek a blog témáiban- így mondod.
              Mindenki érintett valamilyen ponton , mert emberek vagyunk.
              Külömbözően reagálunk attól függően,hogy értő olvasók vagyunk vagy primitivek.Ezzel senkit sem sértek ugyanis én is az említettek között vagyok.Olyan se-se.
              Mert miután elolvassuk a szöveget.mert tudunk olvasni.kellene reflektálni is rajta, és át kellene jöjjön valami de az nehéz…
              Éva nem oldja meg problémáinkat se nem okozza őket.Ő csak ír.Előhozza őket,hogy észrevegyük.Tudatosodjunk.Nem feladata a kérdésekre választ is adni.
              Ha ezt nem tudjuk megérteni, hát elmondta Éva konkrétan- a rádióban.
              Dosztojevszkij is kikezdi a lelkiismeretünket de nem támadhatjuk meg,hogy mér írta azt…
              Ami zavar ,mint a homokszem az igazgyöngyötsíró kagylót az a mi démonunk.
              Ha bánt amit Éva ír , magunkban kell keressük az ellenséget.

              Agyerekeink szövegértésből felvételiznek.Fog nekik menni ha mi se értjük ?
              Nekünk hányas jön ki vajon ?

  6. “…melyik férfi vágyik rá, hogy nyolc gyereke szülessen, melyik akar ezért, és nem a tiszta ingért, meleg otthonért, biztos nőért hagyományos házasságot?”

    Ez a szösszenet tetszik a legjobban. 🙂
    Horror!
    ” tiszta ing, meleg otthon, biztos nő” Agyhalottak párkapcsolati kritériumai.

    Hova kerültem, kerültünk? Tényleg mi ez az egész? Mi buli van egy nőnek abban, hogy mossa a pasi ruháit és meleg otthont teremt?

    Hasonló érdeklődés, hasonló értékrend, közös időtöltés, hobbyk, sport, zene, olvasás, stb. élvezetes beszélgetések a napi menü, tiszta ing és be nem fizetett csekkeken túl?

    Ezek már nem emberi szükségletek, igények?

    • “tiszta ing, meleg otthon, biztos nő”
      Cserébe hasonló mélységeket tudtak régen kínálni: egzisztenciális (nagyjából) biztonság, nagyjából emberi bánásmód, anyagi hozzájárulás a gyerekneveléshez. Ez régen elég is volt, mikor a nőknek nemigen volt normális munkalehetőség. De ma ezek nem alapvető szempontok.
      “Hasonló érdeklődés, hasonló értékrend, közös időtöltés, hobbyk, sport, zene, olvasás”
      Ugyan, férfinak megfelelő társaság a férfitársaság, meg a nő nem ember, nem tudtad?

      • Szerintem ezek most is alapvető szempontok (a nagyon gazdag nőket kivéve), legkésőbb az első gyerek születése utáni héten fellibbentik a fátylat önnön alapvetőségükről – nálunk rendszeres poénkodás tárgyai is. Számomra ott lesznek problémásak, amikor nincsenek elismerve (legalább rendszerhibának, aminek egyértelmű jele az hogy a nagyon gazdag nőkre már nem vonatkoznak), illetve amikor össze vannak keverve a felépítménnyel. Hasonló érdeklődés, blabla, na, ez mind nincs, és az alapok megléte van körberajzolva tökéletesnek, a billegése meg igazolva azzal, hogy “de hát egyszer se vertem meg, mi kéne még”.

        • Persze, de azért az tény, hogy a nők, az első gyerek előtt pláne, de utána is (sőt, megkockáztatom, utána, paradox módon még inkább, mindjárt írom, miért) sokkal kevésbé vannak kiszolgáltatott helyzetben, mint mondjuk 100 éve, a fütyizörej szerinti aranykorban. Mindenképp nagyságrendekkel több esélyük van egyedül egzisztenciát teremteni. A gyerek után persze ez a gyerek előtti időszakhoz képest rendkívül leszűkül, mondhatni, a gyerek a nőt bezárni igyekvő pasi csapdájának a zárja. DE! Gondoljatok bele, hogy ha 100 éve egy nőnek gyerek nélkül még volt valami kicsi esélye a boldogulásra egyedül, akkor gyerekkel végképp nem volt, teljesen esélytelenné vált. Ezzel szemben ma rendkívül nehezen, nagy lemondásokkal, anyagi nehézségekkel, de azért egy csomóan, és nem kifejezetten gazdagok, képesek egyedül, sokszor az apa anyagi támogatásának teljes híjával is gyereket nevelni, rossz, akár bántalmazó kapcsolatokból kijönni. Szóval a korábbi teljesen esélytelen helyzet helyett egy rendkívül nehéz helyzet van gyerekkel.
          Szóval ez szerintem igenis komoly változás, mondhatni a tökéletesen szar rendszer helyett egy elég szar – de a lényeg, hogy amit a fütyisek rendszerhibának látnak, az pont a korábbi rendszerhibák egy elenyésző részének jó irányba történő változását jelentik. Igen, a nők már megtehetik, hogy leszarják az ilyen pasikat, a pasik meg képtelenek ezt megemészteni. Ahogy régen a feketék felszabadításába is nehezen nyugodtak bele, vagy épp sehogy (a szélsőségesebbjei ugye megalapították a Ku-Klux-Klán-t). De azért a zöm lassan mégis belenyugodott. Sőt még alkalmazkodtak is hozzá.
          “de hát egyszer se vertem meg, mi kéne még”
          Hát ezzel kapcsolatban ma mondta a lányom a fiamnak (a fiú nehezményezte, hogy ha a tesója vesztésre áll Monopolyban, akkor egyszercsak elmegy a kedve a játéktól). A lányom válasza: örülj, hogy nem hisztiztem. Mondtam, ja, ezentúl ha nem tetszik, hogy ezt vagy azt mondjuk nem szabad, akkor én is azt mondom: örülj, hogy nem verlek meg, jó lesz? Eléggé kiröhögött, mert sosem vertem meg, úgyhogy nehezen ment át a példa. De azért talán valamit megértett belőle.

  7. Ez az élmény annyira közös.

    “Ilyenkor jön a “hulljon a férgese”, “a természetben is…””

    …és még az “aki hülye haljon meg.”, meg az “aki ilyen, meg is érdemli”, stb.

    Beszélnek társadalomról, nemzetről meg magasztos eszmékről, de farizeus módon fel sem ismerik hogy pont ez lenne az egész lényege: hogy a “férgese” ne hulljon, a természet viszontagságainak ne legyünk kitéve, aki hülye ne haljon meg.

    Ez jelzi hogy mennyire antihumánusak és empátiátlanok, akiket csak kényelemből és uralkodási vágyból fakadó uniformizálási szándékaik vezetnek arra hogy erkölcsökről és elvekről beszéljenek önreflexió nélkül, miközben tényleg irtó eredetinek és jó szándékúnak érzik magukat. Elképesztő hangosak, építő cél mégsincs, csak sakálbeszéd és lenézés.

    Annyira dühös és elkeseredett vagyok ilyenkor…

    • Én is dühöt és elkeseredést szoktam érezni.

      Persze, lehet mondani, hogy ez az én hibám is, mert alkalmanként, kíváncsiságból elvetődök antifeminista oldalakra – minek olvasom egyáltalán – és ilyenkor eléggé elképedek, sőt néha meg is rémülök. Elkeserítő az a gondolat, hogy olyan emberek járnak köztünk, akik szerint a nőktől el kell venni azt a jogot, hogy eldöntsék, kivel fekszenek le, ebben hozzáértő férfiaknak kell dönteni, és akkor majd lesz rend a világban. A másik kedvencem az volt, hogy Magyarországra is kéne egy Boko Haram, akik lányokat rabolnának és eladnák őket a férfiaknak, akiknek ez milyen szuper lenne, mert mindenkiinek jutna olyan nő, amilyet akar – ott csorgatták a nyálukat, hogy milyen 16-18 éves lányokat rendelnének. Nem szép dolog, de akkor azt gondoltam, hogy akiben ez a lehetőség komolyan felmerül, az egy állat.

      Elterjedt vélekedés az is, hogy a férfiaknak manapság már nincs is szükségük nőkre, mert a nőkkel való kapcsolat túl kockázatos – hiszen a nő elválik, viszi a házat-gyereket és az a pasinak milyen kellemetlen, főleg, ha gyerektartást is kell fizetni. Meg egyébként is, a nőknek van egy csomó igényük, például beszélgetni kell velük, meg figyelni kell rájuk, sőt, részt venni a házimunkában, bevásárolni, elmosogatni, ami azért mégis csak túlzás. Tipikus hozzáállás: ha nem játszhatjuk azt, amit én szeretnék, akkor nem játszok veled, inkább hazamegyek. Nők helyett ajánlják az IPodra szerelhető művaginát, meg a guminőt, ami ugye legalább nem beszél és nem kell neki ajándékot se venni. Ezt ők fenyegetésnek szánják a nők felé – ha nem viselkedek jól, és nem garantáljátok a kényelmünket, akkor megfosztunk benneteket magunktól – de engem inkább megnyugtatnak kicsit, mert talán ezek az eszközök lekötik azokat a férfiakat, akik tényleg ennyire gázok, és így nem mennek a nők közelébe se.

      Az már csak a hab a tortán, amit Éva is említett, hogy a párkapcsolatot úgy mutatják be, mintha csakis érdekek találkozásáról lenne szó. Ezek szerint a nők csak a pénzre buknak és csak gazdag pasikkal hajlandóak járni, merci alatt szóba sem állnak – nem értem akkor, hogyan van sok nem milliomos, átlagos férfinak barátnője. Ja, hogy számukra csak a Playboynyuszi-fotómodell típus a nő, a többi nem is az, és szidják az igazságtalan világot, hogy nem jut mindenkinek karcsú, nagymellű, ágyban készséges, jó háziasszony.

      Az erkölcs meg… Az ő erkölcsük mindig az ő mondandójukat támasztja alá, az isten, haza, család meg a mocskosbuzizás mellé befér az, hogy a férfinak joga van pornót nézni, sőt leszbipornóra élvezkedni.

      És igen, a kommunikáció ezeken az oldalakon, a lenézés, a másik lenyomása, az MNKzás, és e mögött nincs semmi más, csak a kényelmét, pozícióját elveszítő uralkodó osztály sértettsége és félelme. Elgondolkodok sokszor, hogy tudna vajon egy ilyen ember egy nőt- egy másik embert – igazán szeretni? Tudna egy nőnek – egy másik embernek – tisztán, egyenlő félként a szemébe nézni? Tud-e vajon önfeledten boldog lenni? Jó neki, hogy így gondolkodik, hogy a párkapcsolatot csak úgy tudja elképzelni, hogy ő van az erősebbik fél pozíciójában, övé a hatalom és a másik alárendelt? Lehet-e elnyomóként, a másik rabszolgasága árán igazán boldognak lenni?

      Vajon ha úgy fogjuk fel a világot, hogy mindenki hülye és gáz rajtunk kívül, és nekünk meg kell védenünk magunkat és családunkat mindentől, aki-ami más mint mi – a melegektől, a szingli hordáktól, a romáktól, a zsidóktól, a nem fehér bőrszínűektől, a fogyatékkal élőktől, azoktól, akik nem vállalnak gyereket, azoktól, akik sokat vállalnak, a feministáktól, az araboktól, és ezeket az embereket mind utálni kell, és lélekben vagy a valóságban is paradicsommal, tojással megdobálni – vajon akkor mennyi idő maradt magunkba nézni, és igazán fontos dolgokkal foglalkozni?

      Bocsánat a hosszú kommentért, csak felhúztam magam pár dolgon és kijött belőlem…

          • ” Elgondolkodok sokszor, hogy tudna vajon egy ilyen ember egy nőt- egy másik embert – igazán szeretni? Tudna egy nőnek – egy másik embernek – tisztán, egyenlő félként a szemébe nézni? Tud-e vajon önfeledten boldog lenni? Jó neki, hogy így gondolkodik, hogy a párkapcsolatot csak úgy tudja elképzelni, hogy ő van az erősebbik fél pozíciójában, övé a hatalom és a másik alárendelt? Lehet-e elnyomóként, a másik rabszolgasága árán igazán boldognak lenni? ”

            Nekem az Avatar nagyon finom érzéseket sugallt emberi,ember-temészet,férfi-nő viszonyokról.

      • Nekem meg az Így jártam anyátokkal jutott eszembe, főleg a borzasztó finálé. Már csak azért is, mert pont ma láttam egy rövid elemzést róla a Tumblr-en, ami nagyon betalált. Ott is Ted a jófiú, a Rendes Pasas, aki folyton nyávog, mert nem jut neki olyan nő, amilyen a Rendes Pasasoknak Jár. És ő lenne a pozitív főhős…

          • Hát tökéletes. Legyen művelt, de ne nörd, nevessen a viccein, legyen állása de a karriernél fontosabb legyen a család, annyi gyereket akarjon mint ő, ne is csak akarjon de annyit szüljön is, a kívánt neműeket, mint Khal Drogo neje. És persze mind vékony és csinos, hosszú, nőies hajjal, szép fehér bőrrel.
            Az egész sorozat alaptétele, hogy ez a pasi családot akar, de ezek a nők mind a saját fejük után mennek, karriert csinálnak, továbbtanulnak, elutaznak, leszbikusok lesznek, cikinek tartják ha valaki 10 évig rugózik egy helyesírási hibán, a legdurvábbja meg hozzámegy másokhoz, pedig ez milyen egy rendes, romantikus pasi! És kinéz magának egy nőt, aki nem akar se férjet, se gyereket, viszont szenvedélyesen imádja a munkáját. És valami 9 évadon keresztül epekedik ez után a nő után, néha még járnak is, hogy aztán megállapítsák, nemigen van semmi közös bennük. Ha a pasinak van is egy működőképes kapcsolata másik nővel, akkor is elcseszi mert ms Karrierista után epekedik. SPOILER JÖN végül az utolsó epizódokban az van, hogy a csaj hozzámegy valaki máshoz, a pasi megtalálja a kívánt utódnemző nőegyedet, meg is lesz a család de aztán a zálomnő meg nem nevezett betegségben elhalálozik, az áhított nő addigra elvált, és a záróképsorokban a két kamaszgyermek engedélyt ad apának, hogy randizzon a Karrieristával, aki azóta is egyedül él egy sereg, az írói kreativitás netovábbjaként nem macskával, hanem kutyával. The end.

      • Sejtem melyik oldalra gondolsz. Én inkább szánakozva tekintek rájuk mintsem elkeseredve, ugyanis kevés kínosabb dolgot tudok elképzelni mint antifeministának lenni: hány magányos éjszaka telhetett azzal hogy keressék hogy miért nem kellenek a nőknek, hogy kiokoskodják maguknak hogy valóban a nőkkel van a baj és véletlenül sem velük, és legfőképp hogy találjanak egy olyan ideológiát amivel szemben végre meghatározhatják magukat… minden napos múltban merengés és önbizonygatás ezerrel.
        Egyébként a nyelvezetből tapintható a frusztráció, azon kívül még azt érzem hogy saját magukkal kapcsolatos szexista elvárásaikat sem tudják teljesíteni (és erről a csúnya feminizmus tehet ám!), mert miközben annyira odavannak a férfierényekért, a kezdeményező készségért és erőért, addig erőtlen, reaktív, kislányos nyivákolás folyik valamivel szemben, és jajj, meg kell védeni őket. Egyébként meg ha biológiailag determináltnak hiszik a patriarchátust, akkor miért gondolják azt hogy a történelemben oly friss szellőként végigfutó kis feminizmuska azt felül tudja írni? Ahol a biológia és az ösztön működik, ott csak erőtlen lehet vele szemben egy eszme, nem?

        Egyikkel egyébként személyesen nekem is meggyűlt a bajom, kitalálta hogy az egész LMBTQ közösség tőle mint heterótól vár megváltást és megerősítést saját identitásának megerősítésére, amiből aztán viccet csináltam. Nem esett neki jól, jött hozzám személyeskedve dühöngeni hogy én kijelentem róla hogy homofób gyűlölködő, pedig a posztján csak a világítótorony-elvet alkalmaztam, saját állítást még csak nem is fogalmaztam meg.

        “Nők helyett ajánlják az IPodra szerelhető művaginát, meg a guminőt, ami ugye legalább nem beszél és nem kell neki ajándékot se venni. Ezt ők fenyegetésnek szánják a nők felé – ha nem viselkedek jól, és nem garantáljátok a kényelmünket, akkor megfosztunk benneteket magunktól ”

        Pontosan.

        “vajon akkor mennyi idő maradt magunkba nézni, és igazán fontos dolgokkal foglalkozni?”

        Semennyi. És pont ez a szörnyű benne: nincs igény tükörbenézésre, szimmetriakeresésre.

          • Erre már az én figyelmemet is felhívták, hogy nem kéne általkánosítani, de valahogy az összes cikkből az jön ki, hogy vagy az a baj, hogy nincs nő, vagy az, hogy ha van is, nem olyan, aki garantálná a kényelmüket.

            Az egyik része az antifeministáknak lehet, hogy valóban azokból áll, akik nem kellenek a nőknek, a másik pedig azokból, akik visszasírják a “régi szép időket” amikor a férfi férfi volt a nő meg nő – azaz a férfinak mindent szabadott, a nőnek meg nagyjából semmit. És biztosan frusztráló lehet, ahogy te is írod, hogy tulajdonképpen ők maguk sem tudnak megfelelni a “régi idők” hagyományos férfiideáljának – hiszen elég nehéz lehet úgy azonosulni a családfenntartó, felelősségteljes, erős férfiképpel, hogy nekik semmi kedvük sincs felelősséget vállalni semmiért. Persze a nők a hibásak, mert ha felnéznének rájuk és kiszolgálnák őket, akkor ők örömmel családfenntartanának és felelősségvállalnának, csakhogy ezt valahogy nem tudom elhinni. Azt olvastam egy helyen, hogy a nő legyen önfeláldozó – ami gondolom számukra azt jelenti, hogy áldozza fel a család oltárán a személyes jóllétét, hobbijait, barátait, a sportolást, mindent, míg apa elmegy a haverokkal sörözni.

            Amúgy teljesen igazad van, nem kéne ezen elkeserednem, de főleg mégis szomorúságot és haragot érzek, ha ilyesmit olvasok – valamiért mindenféle gyűlöletbeszéd nagyon érzékenyen érint.

            • “És biztosan frusztráló lehet, ahogy te is írod, hogy tulajdonképpen ők maguk sem tudnak megfelelni a “régi idők” hagyományos férfiideáljának – hiszen elég nehéz lehet úgy azonosulni a családfenntartó, felelősségteljes, erős férfiképpel, hogy nekik semmi kedvük sincs felelősséget vállalni semmiért.”

              Ez annyira kiváló és pontos, és e minőségében meg annyira tömör, hogy hűha. Hűhahűha. Szerintem teljesen erről van szó.

              Nem tudok egyszerre kettőre visszalinkelni pedig úgy szeretnék, a “friss szellőcske” is nagyon tetszik, amint romba dönti az évmilliós biológiai felépítményt, ezen még igazából el se gondolkodtam, hogy mennyire abszurd ez tényleg.

              És most meg mindjárt megnézem, mi az a világítótorony elv. 🙂

      • Szörnyű amit Aritareal leírt.

        “Elkeserítő az a gondolat, hogy olyan emberek járnak köztünk, akik szerint a nőktől el kell venni azt a jogot, hogy eldöntsék, kivel fekszenek le, ebben hozzáértő férfiaknak kell dönteni, és akkor majd lesz rend a világban. A másik kedvencem az volt, hogy Magyarországra is kéne egy Boko Haram, akik lányokat rabolnának és eladnák őket a férfiaknak, akiknek ez milyen szuper lenne, mert mindenkiinek jutna olyan nő, amilyet akar – ott csorgatták a nyálukat, hogy milyen 16-18 éves lányokat rendelnének. Nem szép dolog, de akkor azt gondoltam, hogy akiben ez a lehetőség komolyan felmerül, az egy állat.”

        További kérdés, hogy vajon miért, hogyan, minek hatására válik egy ember ilyenné? Milyen pszichikai, lelki folyamatok, vagy azok okozója, hogy valaki ennyire szinte gyűlölködve gondoljon, beszéljen a másik nemről, és eszerint is viselkedjen. Hogy alakulhat ki valakiben ennyi gonoszság a másik emberrel szemben?

        • A szomoru teny az, hogy Magyarorszagon vannak ferfiak aki elraboljak vagy elcsaljak a fiatal lanyokat es eladjak oket prostitualtnak. Ez nem sokban ter el Ari altal leirtaktol.
          Azok a ferfiak akikben -ahogy Nadja irja- kialakul a gonoszsag a masik emberrel szemben, valoszinleg erzelmi sivarsagban nonek fel. Vagy kitudja…
          Rengetegen vannak csak a szintek kulonbeoznek. Kezdve azzal aki csak itelkezni szeret masok felett egeszen a kegyetlen haszonelvu sorozatgyilkosig.

      • Milyen érdekes, hogy gyűlölik és korlátoznák azt, aki ennyire kell nekik. Mi itt több csalódás után józanul felfogjuk, hogy akkor ennyi, és nem várhatjuk tőlük a kölcsönösséget, megértést, és több-kevesebb haraggal búcsút intünk: “hát akkor ilyenek vagytok, nem számíthatunk másra”, majd rendre elképzeljük a női kommunát. Ők sose képzelnek el férfikommunát, dühödten, csikorogva csavargatják a szavakat, hogy a maguk képére (igényére) formálják a nőket, visszatereljék őket az akolba, hogy legitim legyen az elnyomás, a kényszer, és közben nem és nem tudnak meglenni nő vagy nőről való fantáziálás nélkül, kell a nő, jaj, csak lenne. Egy akármilyen, és az végül talán röhögve kihasználja őket, mert olyan kiszolgáltatottak a kívülre helyezett Lényeg miatt. És akkor lehet mondani, hogy hát íme, MNK…

        • “Ők sose képzelnek el férfikommunát”
          Azt nem, csak élethű műpunciról és gyönyörű, szolgálatkész robotnőkről álmodoznak. Ez utóbbit is sok helyen olvastam, hogy lassan ott tart a tudomány és akkor jaj nekünk, majd sírhatunk egyedül a sarokban, mert végre minden pasinak olyan nője lesz amilyen JÁR(-na most is) neki, igazi nőkre rá se fognak nézni.

  8. Ez szépen beleillik amúgy a hétköznapi, lustagondolkodás, illetve lusta nemgondolkodás sémáiba.

    Nemcsak férfi-nő viszonyokban van sok, hanem máshol, pár gyöngyszem találomra:

    – kevés munkával és nulla gondolkodással/problémamegoldással/befektetéssel sokat keresni akarok
    – kevés jövedelem mellett is nagy lábon akarok élni, ha másoknak van, nekem is jár
    – nulla kockázattal akarok rengeteg hozamot a befektetésemre
    – szülőként vagy kutyatulajdonosként várom a mindenféle energia, odafigyelés, törődés nélkül is automatikusan elvárható ragaszkodást, hűséget, önfeláldozást, engedelmességet, alárendelődést
    – ócsóér’ minőségi ételt, ruhát, bármimást venni
    – közéletben és helyi közösségi életben részt nem venni, majd hangemberként telesírni minden fórumot, hogy ma már nincsenek önsegítő helyi közösségek (értsd: ha felteszem a kezem, rohanjanak húszan segíteni…) a politika meg haszonleső, ostoba senkik kezébe került.

    Nekem az ezotéria bizonyos formái, a nosztalgia a “hagyományos családmodell” iránt, a munkahelyeken és máshol tapasztalható ötlettelenség, lustaság, a helyben látott közöny egy része merő lustaság és egyoldalú elvárásözön mind, csak a másik fele tanult tehetetlenség, elvből ígygondolkodás. Még a nők lenézése sincs benne sokszor elvileg, csak a vágyálom, hogy legyen piros Ferrarim és három Playboy-nyuszi az ágyamban. Ja és éretlen-hisztis személyiségek éretlen viselkedése, mindenhol, mindenütt, tömegesen.

    • És a mindenféle scripted reality műsorok meg rárepültek erre a szegmensre. Van már műsor arról, hogy
      – tanácsadnak, hogyan lehet kijönni a jövedelmünkből
      – helyrerázzák a vállalkozásunkat
      – átalakítják a stílusunkat, külsőnket, étrendünket, lakásunkat, kocsinkat
      – házhoz jönnek gyereket vagy háziállatot nevelni, esetleg x hétre elküldik átnevelőtáborba
      – rendberakják a pszichénket
      stb
      És mindezt tök ingyér’, cserébe csak vállalni kell, hogy a kamerával bazári majmot csinálnak belőlünk.

  9. “Az az én bajom, hogy mindenkit komolyan veszek. ”
    Ajjaj. Ez elgondolkodtat: szabad-e nekem ide kommentelni, vagy azért vannak kivételek? Vagy úgy, hogy elsőre igen, de azért ha egyszer nyilvánvaló, hogy az illető komolytalan, akkor onnantól már nem?

  10. Jaj, de jó lenne elhűlve azt éreznem, micsoda emberek vannak ott valahol máshol! De körülnézek és többnyire inkább így van ez. Jó politikusként, szépen csomagolva támogatják férjek feleségeiket abban, hogy az ingvasaláson túl ne is lássák a világot, már ha létezik a fejükben egyáltalán a világ, ami lehetne a vasaló gőzén túl homályosan. És fantasztikus nők nézik csillogó szemmel az óriást, aki tudja, mit kell tenni, merre kell nézni, és már saját szemre szükség sincs. És elhiszik, hogy nincs más , mint a szolgálat, a meleg vacsora, ahova Ő behoz néhány érdekes történetet a Világból, már ha épp nem feszült, olykor még távolba révedő szemmel a tőzsdehíreken agyalva elnéző félmosollyal hagyja elmondani azt a pár mondatot is, hogy mi történt a szakkörre fuvarozás és vacsorakészítés között félúton a postán. De ez csak annak ilyen kívülről, akinek szeme van rá, belülről ez a kényelmes, szép, meleg és támogató érzetét kelti, csak én kötekedem. Van hozzá nyaralás, külön autó, néha egy-egy ezotanfolyam és máris olyan egyenlőnek tűnik minden. És bizony feminista feleséggel élő, egyenlőségünkre nap mint nap törekvő férjem is néha halkan bevallja, hogy minden értékével annak, ami van nálunk, azt azért látja, hogy férfiként könnyebb dolog “hagyományos” értékek mentén élni. És örülök, hogy legalább látja, hogy nem minőségibb, nem értékesebb, csak könnyebb és csak férfiként. Aztán eljutok magamhoz, és rajtakapom magam egyszer-egyszer, hogy szarul érzem magam, mert vettem egy cipőt előzetes egyeztetés nélkül, vagy mert én megyek moziba a csajokkal, amikor ő meccset nézett volna a haverokkal… Tudok nevetni rajta, de közben megdöbbent a minta ereje, az örökkévalóság óta beégett női lét megvillanása.

    • Ezt nagyon jó volt olvasnom. Elgondolkodtam ezen a “könnyebb”-en, meg a jelentésén, az előzetes egyeztetésen, a “szarul érzem magam”-on, és egyáltalán az összképen, hogy tényleg mennyire a finom árnyalatokon megy el minden, és hogy ezekhez tényleg élesen figyelő szemek kellenek, hogy egyáltalán feltűnjön a köztük levő különbség.
      A “könnyebb”, az különösen megfogott mert az én férjem az ellenkezőjére szokott hivatkozni, vagyis, arra, hogy neki sokkal “nehezebb” lenne ha mindenhez kéne a jóváhagyása vásárlástól programokig, ha csak ő hozná a szakmai jellegű csevegést (teljesen különböző a területünk, de kölcsönös igény van inspirálódásra, látótér-tágításra meg ilyenekre), ha sose élné meg érdekes újdonságnak a tőle független emberi lény döntéseit, ha a saját felelősségének kéne tartania hogy engem szórakoztasson vagy a külön kapcsolataim ápolásához teret meg időt “biztosítson”, erre neki abszolút nem lenne energiája. Ehhez képest marginális kérdés, hogy “valakinek” ki kell pakolnia a mosogatógépet (vagy ami adódik), mert én hétre megyek és majd jövök, puszi, szia.
      Azon még elgondolkodom, hogy mi kell ahhoz, hogy a minta ne szólaljon meg, és mindkét fél számára magától értetődő legyen, hogy a mintára semmi szükség.

      • A férjed akkor látja a “patriarchy hurts men too” mondás egyik fontos aspektusát. Üdvözlöm. Férfihangosok megpróbálhatnák megérteni, amit mond.

        • Felröhögtem.
          Ha nincs ez a blog, és Arita és mások fentebbi (vagy más poszt alatti? nem emlékszem) kommentjei az “antifeminista” oldalakról, amik “ezt meg azt írnak”, idézetek, stb., akkor én soha utána nem eredek az interneten a kérdésnek hogy jé, tényleg van antifeminista portál? Ma jártam először a férfihangon, és elég jó eséllyel utoljára. A férjemet elképzelni se tudom, ahogyan öt percnél tovább olvassa “azt a baromságot”, ez nálunk amolyan családi vonás, most hogy így belegondolok, hogy az önvédelmi mechanizmusaink egyike az, hogy nem szánunk (és bizonyos esetekben meg úgy kéne fogalmaznom, hogy “vesztegetünk”) időt arra amiről érezzük hogy nem tesz jót nekünk. És, a férjem értelemszerűen mindenféle vitát is steril időkidobásnak értékelne ott.
          Ha társaságban kérdezik, akkor beszél. De hogy önként menjen bárhová igét hirdetni vagy akár véleményt nyilvánítani (ellentétben az üdvhadsereg-komplexusban szenvedő feleségével ;)), hát az ki van zárva.

          Az én üdvhadsereg-komplexusom is sokat alakult az évek során, például betettem az együttműködés szándékát az alapfeltételek közé. Ha van akármiféle közös platform, akkor pofázok, olykor kérdezés nélkül is, és már csak azért is, hogy a saját véleményemet lepucoljam a mások ellenvetésein keresztül és tanuljak magamról meg a világról. Ha kérdeznek, akkor pláne pofázok. De ha nincs közös platform, akkor nem szólalok meg, még ha kérdeznek akkor se.

          Viszont, maradva az utolsó mondatod szigorúan nyelvtani jelentésénél, totál egyetértek. Tényleg _megpróbálhatnák_ megérteni. Képzeld el hova juthatna a bolygó ha tényleg megpróbálnák…

          disclaimer: a férjemet én igazából úgy mondom (és írom), hogy a Zuram. Így Z-vel. Fogalmam sincs, hogy ezen a portálon ez mennyire polkorrekt, de ha néha kiszökik a billentyűim alól így, akkor ne azonnal kövezzetek meg légyszi. 🙂

          • A bolygónak piszok jót tenne. Egyébként velük vitázni értelmetlen, ez biztos.
            Zuram, így, ebben a formában szerintem teljesen rendben van itt.

        • “életem vágya lenne egy ilyen párkapcsolat. Komolyan mondom, nem viccelek. Nyilván akkor, ha sosem dörgölné az orrom alá, hogy miből mentünk már megint nyaralni.”

          ezt most találtam meg tőled.
          Nagyon ismerős mondat a vacsoraasztalunk mellől, és el is hiszem hogy nem viccelsz és te is teljesen komolyan így gondolod.

      • Gondolkodtam a kifejezésen. Előttem már megtette ezt valaki más is, azért ugrottam rá. A “mentén” mit jelent ebben a frázisban? Hogy érintjük, de nem megyünk bele? A “szerint” lenne a jó szó, ezen lovagoltam kicsit. A hagyományos értékek szerinti élet senkinek se könnyű, csak kurva nehéz váltani, de ezt úgyis tudjátok oda-vissza.

        • Ja, kösz, nem igazán gondoltam át, simán lehet, hogy csak rosszul használtam. Ha megmagyaráznám, talán értékek mentén = azokat az értékeket követve…de bízom benne, hogy érthető kb. mentén és szerint is.

          • Nyugi, mindenki így használja, csak szerintem nem értelmes. Lejött a gondolat. És Laci, megint ott a pont. egyébként érték a család, érték a férfi és a nő, csak hát ugye… nem minden áron

            • Hohó! A család érték, de nem csak nem minden áron, hanem nem bármilyen család, sőt, nem a patriarchális család.
              Egyébként ha már itt tartunk: exem és (ex? mondhatjuk ezt?)anyósom ellenében igyekszem arra nevelni a gyerekeimet – eddig teljes sikerrel, mondhatni, túl nagy sikerrel -, hogy a szülő nem a nagy fehér isten. Anyósom magát felvilágosult, önálló nőnek tartja, mégis nemi sztereotípiákat meg a szülők fensőbbségét adná át. Exemről nem is szólva. Én meg nyomom a kritikát, meg hogy nem kell a szülőnek azért hálásnak lenni, mert ők megszülettek. Hát fiam már asszem mondta is anyjának, hogy nem ő kérte, hogy megszülessen.

        • Nekem a kifejezésben inkább az érték volt zavaró. Vannak hagyományos értékek, valódi értékek. Pl. becsület, meg ilyenek. De a “hagyományos” családi berendezkedés, a férfiak elvárásai miért volnának értékek? Jó, G kommentjéhez ez persze kötözködés, tudom.

          • “Hát fiam már asszem mondta is anyjának, hogy nem ő kérte, hogy megszülessen.”

            Persze nem ő kérte, bár nem tudom milyen körülmények között hangzott ez el, de szerintem ne mondjon ilyet egy gyerek a szüleinek.
            Kérte, nem kérte, a szülő akkor is rengeteg áldozatot hoz a gyerekért, persze ezt nem kell felhánytorgatni, hanem megfelelő erkölcsi, morális értékrendet átadni a gyereknek, aki értékeli mások fáradozásait.

            • Ez nekem gyakori gondolatom volt, és egy gyerekből ezt általában nem a felhőtlen boldogság meg a megfelelő morális értékrend váltja ki, hanem az, hogy már unja hallgatni, hogy ő mennyibe kerül a szüleinek, mennyit fáradoznak érte, mennyi gondot-bajt okoz ő otthon. Ismerek olyat akinek az anyja egy füzetbe vezette a vele kapcsolatos összes kiadást, hogy majd amikor kirepül, elé tehesse. Az én családomban messze nem volt erről szó, de bármi megtetszett (és még nem is biztos, hogy szerettem volna, csak jó lett volna beszélgetni róla, meg ilyenek), azonnal kezdődött a sóhajtozás, hogy de nekünk erre nem telik, mert ez is meg az is mennyibe kerül ami nekünk gyerekeknek kellett és emiatt erre se jutott már meg arra se. Na, egy 6 vagy egy 10, de még egy 14 éves se tud ezzel mit kezdeni, és az az egyetlen alkalmas válasza, hogy ja bocs, nem én kértem hogy ennyi problémátok legyen miattam. A “ne mondjon ilyet” kapcsán érzek egy kis keresűséget – az mennyivel jobb, ha csak gondolja?

              Párhuzamos szál, saját lüke hétéves kölköm, pár nappal ezelőtt. “Anya, én úgy örülök, hogy vagyok.”
              Elmondhatatlan érzés volt a fentiek fényében hallani ezt a mondatot, a gyereket nyilván nem rémisztettem meg azzal, hogy zokogni kezdtem a boldogságtól, csak megöleltem és mondtam neki, hogy ennek én is nagyon-nagyon örülök, a többit meg elkönyveltem csak úgy csöndben magamnak, hogy na akkor rendben. Én a saját hatéves koromból már emlékszem a nem-kértem-hogy-megszülessek dacra, és mondjuk egy tinédzsertől már belefér, de a szülők nagyon elszúrtak valamit szerintem ha már az óvodásuk ezt gondolja.

            • Ezt en is mondtam anyamnak es jogos volt reszemrol. Az biztos, hogy az o megnyilvanulasai alapjan gondolkodtam es nem pedig felnott szempontok alapjan miszerint, mennyire aggodhat es szerethet amugy. Volt, hogy indulatbol kicsuszott a szajan, ha valami gond volt velem (pici gond) “barcsak fojtottalak volna meg egy napos korodban” Tenyleg felmerult a kezenfekvo kerdes, kertem en tole, hogy vilagrahozzan? Eleg egyertelmu, hogy egy ehhez hasonlo gyerek-reakcio csak valasz a szuloi negativ viselkedesre, hogy finoman fogalmazzak.

            • Valami olyan volt az előzménye, hogy azért kell ezt vagy azt megcsinálnia, mert az anyja mondta neki, akinek engedelmességgel tartozik, mert az megszülte. Nem azért, mert neveli, áldoz érte, stb. hanem mert megszülte. (Nem) mellesleg, engedelmességgel nem tartozik azért sem, mert neveli, áldozatokat hoz. Tisztelet jár érte, ebben egyetértünk. De a szülésért, a biológiai tényért szerintem még az sem. A végével nagyon egyetértek. Az alap, hogy tiszteletet elvárni lehet, de hülyeség és kontraproduktív. Aki sokat emlegeti, hogy neki mekkora tisztelet jár, azt előbb-utóbb kiröhögik – ha nem szembe, hát a háta mögött. A tiszteletet kiérdemelni lehet.
              Az alap az, hogy exem megkattant úgy egy éve, és elképesztően ósdi, patriarchális, gerantokrata elveket akar tanítani a gyerekeknek, ami őket zavarja, ellenkezést vált ki. Ráadásul korábban tejesen normális, liberális elveket vallott és alkalmazott, volt egy idő, mikor én voltam konzervatív hozzá képest. Ez a változás végképp értetlenséget vált ki a gyerekekből, plusz a fiam 11 éves, közeledik a kiskamasz kor, hát jókor próbálkozik a rövidebb pórázzal.

            • Felicitasz én nagyon sokat hallgattam otthon, hogy erre vagy arra nem telik – azért mert tényleg nem is tellett. Szerintem ezt egy gyerek minden tovább nélkül megérti, ha rendesen el van magyarázva. Anyám anno leültetett minket – kisiskolások voltunk – és leírta egy lapra, hogy mennyit keres, és mennyit fizet utánunk apánk – kis összeg volt mindkettő – és alá leírta, hogy mennyi a rezsi, a menza, mennyi megy el kb. ruhára, iskolaszerekre, ennivalóra, egyebekre (nagy összeg a bevételből) és elmondta, hogy ezen kívül ne nagyon kérjünk semmit, és nagyon vigyázzunk mindenre, ami van, mert nem futja rá. Ami kell, osztálykirándulás, fogorvos, nekem évente egy szemüveg, néha egy-egy könyv, azt kigazdálkodja, de többet sajnos nem tud. Tökéletesen megértettük, és soha nem is nyafogtunk semmiért. Emlékszem gimisként is iszonyúan próbáltam fogni mindig a pénzt a tízóraimon, és három szelet szalámi helyett csak kettőt kértem a zsemlémbe a boltban, holott így a zsemle egy része üres maradt, csakhogy több maradjon és kijöjjön péntekenként egy pohár narancslé vagy egy süti a barátnőmmel a presszóban.

            • De hat ez a lenyeg es a kulonbseg Ari, hogy neked elmagyaraztak miert nem lehet tobb. De akadnak kevesbe szerencsesek akiknek csak a szemere vetik, hogy milyen sokba kerul a tartasuk, (mint egy malace, csakhogy egy pazar peldat hozzak, a malacbol viszont lesz majd jo kolbasz, az meghalalja a tartast) ez alapjan folytonos buntudatot generalva es engedelmesseget varva. Legyen halas az a gyerek vagy mi.

            • Felicitasz keserűséget nem tudom miért érzel, én nem tartom helyesnek, ha egy gyerek ilyet mond, de páran leírták már előttem az ok-okozati összefüggést.
              Ha a szülő állandóan érezteti a gyerekkel mennyibe kerül, az nagyon helytelen és sok szorongást, kisebbségi érzést kelt majd a gyerekben. Sajnos sok felnőtt “csikarja ki” a gyerekből ezeket a mondatokat. Külön bejegyzést igényelne, hogy az ilyen szülővel valóban milyen probléma lehet és mennyire mérgezi a gyerekét. Teljes mértékben elítélem!
              Ugyanakkor az én szüleim is mondtak néha ilyet, emellett azonban sokszor megkaptunk olyan dolgokat, amire vágytunk. Nyaraláskor, kiránduláskor édességet, lángost, fagyit. De amikor nem volt rá lehetőségük, mondták, hogy most erre nem telik. És bennem semmi rossz érzést ez nem okozott!
              Azt láttam, hogyha volt pénzünk, mi is kaptunk sok finomságot, ruhát, cipőt, amit kellett, ha nem volt pénz szóltak, most nincs rá keret. Néha kissé ingerülten, durván szóltak. Felnőtt fejjel megértem ezt, mert nem lehet egy szülő 20-25 éven keresztül mindig, minden körülmények között a maximális türelem és a nyugalom megtestesítő szobra. Ugyanakkor megtanultam prioritásokat felállítani, mi az ami valóban szükséges, és miről lehet lemondani, mert nem létkérdés mindent összevásárolgatni.
              A tiszteletet pedig igen kiérdemelni kell, de van egy morális minimum, ami minden embertől elvárható. Ami azt jelenti számomra, hogy akkor sem beszélek flegmán, lekezelően, durván a másik emberrel, ha esetleg ő okot is adott rá. Hanem megpróbálok először megfelelő módon szólni hozzá, kommunikálni, legalább esélyt adni arra, hogy észrevegye a saját hiányosságait.
              Egy bensőséges családi légkörben pedig egy gyerek is elmondhatja, hogy őt mi zavarja. Nálunk ez már működik, a kisebb gyerek stiklijeiről is tudok, olyanokról, amit még az apjának se mondott el. Pedig voltak problémák.

              A szülők hibáit szerintem idővel meg kell bocsátani, nem célravezető egész életünkben ezen siránkozni, vagdalkozni és mindenért őket felelőssé tenni. Valamennyire el kell fogadni, hogy ilyenek és nem tudjuk őket megváltoztatni.
              Ha anyám rákezd, pár mondatot meghallgatok, majd mondom értem anyuci, de most beszéljünk másról. Ehhez mondjuk kell, hogy legyen némi szeretet a szülő-gyerek kapcsolatban is.

            • Kihagytam egy gondolatot.
              Azt se tartom szerencsésnek, ha egy gyereknek hagyják, hogy minden sérelméért úgymond bosszút álljon a szülein, felnőtteken, vagy cinikus beszólásai legyenek. Mert ezt fogja megtanulni és felnőtt korában is cinikus lesz.
              Az emberek nem tökéletesek, vannak hibái mindenkinek, de egyrészt nem lehet mindig basaball ütővel nekimenni a másiknak, másrészt az állandó beszólások sem segítenek.
              Inkább egy nyugodt pillanatban kell elmondanunk a sérelmünket a másiknak.

              • Nadja, nagyon nem egy dologról beszélünk,. azt hiszem. Nem állandó cinikus beszólásokról van szó. De másrészt a gyereknek is jár a szülő hülyeségei (eszetlen elvárások, basáskodás vagy éppen beszólások) ellen az önvédelem. Pl. a folyamatos “legyél hálás” elvárás hülyeség. Az az elvárás is, hogy CSAK azért, mert ő a szülő, már nézze a gyerek tévedhetetlennek. Ez ellen igenis lehet, sőt, legyen is eszköze a gyereknek. Mert az tényleg gáz, ha egész életében cinikus és követelőző, de nem kisebb gáz, ha egész életében szélsőségesen tekintélytisztelő, nagy fehér főnökök előtt hasra eső, önállótlan lesz. Ne gondolkodjunk végletekben.

            • Nadjanak az utolso hosz-hoz. Te csak a szulo szempontjabol vizsgalod ezt a temat en ugy latom. De egy gyereken nem hiszem, hogy utolag szamon lehet kerni azt amit felnotkent nem helyeslunk (miert mondta ezt vagy azt a szuleinek stb, miert a szulok barmit mondhatnak, barhogy? A te esetedben nem volt banto valoszinuleg, csak nemi ingerultsegrol beszeltel aszulok reszerol, azert az nem ugyan az). Azt, hogy o kolok koraban mikent elte meg a szuloi megnyilvanulasokat, csak o tudhatja es ugy reagalt ahogy sikerult neki akkor gyerekkent. Sajat peldamnal maradva, en nem cinikusan valaszoltam ezt anyamnak, meg csak nem is flegman. Sarokba voltam szoritva sot szinte megsemmisitve, leertekelve es ez maradt az egyetlen logikus reakcio. Vannak dolgok amiket meg lehet bocsajtani, sot lehet, hogy kell, en beerem azzal, hogy nem hibaztatom a szuleimet azert ami most van, bar nyilvan hatassal voltak a jelenemre is. Szoval, szerintem nem igazan jogos, hogy a gyerek szitutol fuggetlenul lehet csak a rossz arc az ilyen sztorikban. Ha felreertettem valamit netn tulspiraztam, akkor bocs.

            • Lucerna értem amit írsz. Csak próbáltam levezetni, hogy az autoriter személyiségtípusú szülő esetében sajnos a gyerek szavai süket fülekre találnak.
              Az ilyen felnőtt valószínű, hogy tele van problémákkal, nem tudja megoldani azokat, akár a párkapcsolatát, vagy az egész életét tekintve. Rossz választás, vagy Laci esetében válás. Érzelmileg merev ember, lehet ő sem kapott elég szeretetet a szüleitől, megbánta az anyaságot, apaságot, stb, bármi lehet.
              Természetes, hogy védekezik a gyerek és nem mondhat bármit a szülő. De egy túlzottan tekintélyelvű szülő alapvetően bizonytalan magában és nem hiszem, hogy az ilyen megjegyzések segítenek vagy előrébb visznek.
              A másik szülő, családtagok segíthetik, támogathatják a gyereket ebben.

  11. Sziasztok!
    40-es férfi. Feleség = igen. Gyerekek = terv. Budapest. Legyen ez a bemutatkozásom 🙂

    Valamikor télen keveredtem ide. Az Index-en olvastam a “balhés bringás cikket”. Itt ragadtam, törzsközönség lettem.

    Először is le a kalappal Éva!

    Finomérzékkel, pedagógus – pszichológus szemmel (lélekkel) látod (érzed) a status-quo erőszakos jellegét. Érzed, ezért írsz róla. Erőt adsz, segítesz sok utolsókat rúgó nőtestvérednek kiegyenesedni, felébredni. Gyakran keményen, néha gyengéden, gyakran pontosan, néha finoman “átlibbenve a ló túloldalára”. Mindig őszintén.
    Aki ezt az egészet érzi, az látja azt is, miért vannak a blogon (kommentekben) néha túlkapások.

    Aki nem érzi, az sokszor nem is fogja. A rend a férfiakat is olyan mélyen idomítja, hogy az egyszerű elmével rendelekező “Sanyi” a büdös életben nem érti meg, hogy mit akar tőle ez a sok feminista ….

    Rossz (kemény) azt látni, hogy egy okos, a gyerekeit a lehetőségei szerint a lehető legokosabban nevelő, nehéz helyzetben levő anya, ilyen belső harcokat vív. Szilárdok miatt? A “nem látó, és nem érző” egyének negatív visszajelzései miatt? A megváltoztathatatlanok miatt?

    Ők is részesei ennek a nagy színháznak.

    Van akinek csak a rántotta a jó reggeli. És ez a valaki nem tűri, ha az asszony nem azt teszi elé. És lesz asszony, aki ezt elfogadja, mert Bélának így szokta az anyukája is. És az asszonynak lelkiismeretfurdalása lesz, ha a beteg gyerek miatt, nem tett rántottát az ember elé. Éva leírja, hogy nehogymáá – ébredjetek asszonyok!. Majd “Sanyi” kommentel, hogy ez a rend. De sokan a kommetelő asszonyok közül fejhez kapnak, hogy tényleg! Nehogymáá! És ettől van értelme, és ettől lehetsz igazán boldog. Nem utasítás – lehetőség 🙂 Jól írsz!

  12. Visszajelzés: én már alig várom | csak az olvassa — én szóltam

  13. Visszajelzés: valaki feküdjön le velem | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s