Modor Tibinek, nagyrabecsülésem jeléül
Micsoda áldás ez, korunk jelképe, a mosolygós témobilreklámokon is látjuk, ahogy boldogan csevegnek a szeretteikkel, megkönnyíti az életet, könnyen szervezhetővé a hétköznapokat, elérhetővé teszi a másikat, zsebben is elfér!
Én nem tudom, öregszem-e, vagy mi van, ahogy az évek telnek, bennem megint csak nyüszög valami: jaj, ne. Ne csörögj, és főleg ne rám. Ne hazudd, hogy ez olyan egyszerű és praktikus. Bővebben…
2013 tavaszi írás. Milyen érdekes most újraolvasni. A gurukról írottakat fenntartom, de azóta, ugyebár, nekivágtam futócipőmben a hegynek. És igen, időigényes az életvitelszerű sport, és van veszélye annak, ha az élet közepe lesz. De az valahogy elfelejtődött, hogy a mozgás mekkora öröm, a célok megvalósítása micsoda önbecsülést, sőt, szárnyakat ad, és hogy mennyivel jobb könnyű testben élni. Valamint a jövő iránti felelősség (milyen életem lesz hetven évesen, és milyen lesz ez a gyerekeimnek) sem szerepelt akkor még a gondolataimban.
Én a bujaságról szeretnék írni a hét főbűn sorozatban, de azt nem illik most, Nagyhéten… Nekem ez akkora tabu, miért?
Ezúttal egy, el sem hiszitek: JELENSÉGet veszek górcső alá, amellyel SZOCIALIZÁCIÓNK során mindannyian találkozunk, és amelynek — döbbenetes, de — RENDSZEROKAI vannak. Bővebben…
Itt mondom, hogy hát persze,
Itt meg hárítom alant,
inkább a líra és a lant:
Tétje van a dolgainak, Vasárnapi Hírek
Harcos feminista, írják rólam máshol, természetesen gúnyos-idegenkedve. Az valami állatfaj.
Hogy van ez? Bővebben…
Mivel kérték, szívesen adok publikálási lehetőséget más nőknek.
Akik megvilágítják, milyen iszonyatos mocsarakban és élethazugságban kínlódnak, és hogyan tükrözik vissza a körülöttük élők a viselkedésüket. Az összevissza nevelők, a szubmisszívek-rikácsolók, a gyerekeiktől elismerést és lelkizést követelők, a mindent másra kenők, a Bovarynéként nekik járó dicsőségről, értelmiségi karrierről és udvarlókról fantáziálgatók pokla ez, akik rengeteget magyaráznak: “közélet”, “politika”, “tehetség” – egyvalamit nem tudnak: tisztességgel, hiszti és más nők baszogatása nélkül helytállni abban, amit magukra vállaltak. Murinai Angéla a családjáról ír őszintén.
A Napraforgó Egyesület nőnapi konferenciát szervezett a Kossuth Klubban, négyen voltunk előadók. A moderátor Betlen Anna volt. A közönség és köztük a blogolvasók szép számmal képviseltette magát (modorost olvastam az előbb), noha a fodrászom túlzásba esett, élmény volt hallgatni Nagy Beáta szociológust (a nők közéleti szerepéről), Arapovics Mária művelődéskutatót (a szabadkőműves nőkről), Márki Anitát, az Otthon szültem című könyv szerzőjét (a férficentrikus-agyonműszerezett, illetve a háborítatlan szülésről), és élmény volt beszélni is (előadásom címe a bejegyzés címe). És a legjobb volt találkozni veletek, olvasókkal, látni az arcokat, és örülni egymásnak. Köszönöm a meglepetéseket! Megjelent egy trollunk is, nagyon jól mulattunk rajta. Bővebben…
— a vadliberalizmusnak nevezett cinizmus ellen —
A ne lopj! menüpont — ami a szerzőjog-policy — alatt egy intelligens férfiolvasó, aki jártas a net világában, felvetette ugyanígy, mint most Bálint, hogy milyen naiv vagyok, az internet ilyen, ezt nem kérhetem, hogy ne lopják le, amit feltettem, hát menjek zártba akkor, és egyáltalán, aki blogot ír (aki kurvának áll…). Bővebben…
Fut a pénze után — így jellemezte találóan Betlen Anna azoknak a nőknek az érthetetlen erőfeszítéseit, akik kiállnak a sorvasztó partnerük mellett. Akik minden észérv ellenére maradnak, a tönkremenésig. Bővebben…
avagy: a Feri, amint kondole- és gazsulál
Jaj, vártátok a hajnali bejegyzést, szépen kialakult ez, hogy öthúsz és ötnegyven között jön, ahogy a csillag megy az égen, egy kis ráhagyással, mert úgy érdemes, de az élet bonyolultabb. Olyan is volt régebben, hogy a szombat kommentelőnap. Ehelyett minden nap van valami, néha lerágott csont. De jó az néha. Csak én szeretek tartalmasakat írni, igazán, telibe, nem megúszósat.
Ma kettőkor dobott ki az ágy, annyira el vagyok maradva a blogon kívüli munkáimmal. Kezd húsba vágni a felismerés: nem tölthetem a napomat azzal, hogy trollokkal vitatkozom. Bővebben…
Gratulálunk és rágcsáljuk a tanulságokat, telefonok, levelezőlisták, kommentek zsonganak, halványan felsejlenek ellenkampányok.
A mondatot mindenki be tudja fejezni. Bővebben…
Akkor, melegében kellett volna megírnom M-nak a választ a jegyzetére. Többen olvastátok, az volt a címe, hogy A bántalmazott férfiakért mikor táncolunk?
De rengeteg dolgom volt, egy kicsit emberek közé is mentem (színház, beszélgetés ovistárs-anyukával, ebéd remek csajokkal), nagyon rámfért, mert, ööö, felfal a blog. Úgyhogy az a lendület, amivel azonnal megírtam volna a választ, eltűnt. Bővebben…
Igazából mindig elfelejtjük. Bővebben…
Most már bevallom, csak így, ööö, rettegek a betörőktől: mi elutaztunk a szomszédos “Ausztráliába”, ahogy a gyerekek mondják. És onnan, tehát wellnesshotelbe száműzve írom vágyódó bejegyzéseimet hozzátok, egyetlen olvasóim, a Sunny Bunny vezeték nélküli hálózaton, melyeket azonban késleltetve bocsátok elétek, hogy e nagy csikicsukiban (időmátrix, sehová sem vezető kék nyíl, önmagát leleplező titkosügynök) még izgalmasabb legyen minden.
Üdülünk. Keserves sors ez Bővebben…
az ember azt hinné, nyolcmillió rokkantnyugdíjas országa ez
Megengedhetem magamnak, hogy Bővebben…
Azért teszem ki ezt most főoldalra, mert kapcsolódik az autóvitához, amely az eszköz a különbség című bejegyzés alatt indult.
Érvelési hiba: az egyedi, esetleges történetből általános tanulságot von le valaki, mégpedig azért, mert szeret szörnyülködni — erről szólt a sorozat 5. része, “a sógorom is”. Most egy kicsit másról írok.
Az ember magából indul ki, hát persze. És ha sérelem éri, szívesen von le belőle a világ működésének egészére vonatkozó következtetéseket. Bővebben…
Időről időre felmerül, hogy hogyan torkollhat ennyiszer tragédiába a bántalmazott nő vagy gyerek helyzete, miért nem szólt, miért nem avatkozott közbe senki. Holott tudták, látták az előjeleket. Bővebben…
paplánynak
bár előbb írtam
Ne vedd komolyan. Ne nézz oda. Ne menj sötétedés után az utcára. Legyen nálad gázspray. Hagyd figyelmen kívül. Ne pazarold rá az idődet. Az elején állítsd le. Rázd le egyszerűen. Ne vegyél kivágott ruhát. Ne szólj vissza. Ne írj neki. Ne kiabálj, előbb szabadulsz. Ne vedd a szívedre. Ne vedd észre. Bővebben…
Mindig viszonyítunk. Észre se vesszük, folyton azt figyeljük, mások hogyan élnek, öltözködnek, mire képesek, mennyit keresnek, lefogynak-e, hogyan reagálnak, ha szerelmesek, gyerekük lesz, meghal a szülő, válnak, milyen különórára íratják be a gyereket, meg mernek-e szólalni a szülői értekezleten. Bővebben…
Olvasom a cikket a remek kezdeményezésről, igen, igen, nagyon is, és akkor egyszer csak: Bővebben…
Minden Áronnak
Hát nem? Még magunknak is sokszor mondjuk ezt. Házasságot, gyereket akartunk, ezt vállaltuk, aztán meg sírunk. Miért nem vállaljuk a következményeket?
És jobban szeretnénk, ha család, gyerek nélkül élnénk?
Na, álljunk meg. Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 