te is lehetsz bombanő

2013 tavaszi írás. Milyen érdekes most újraolvasni. A gurukról írottakat fenntartom, de azóta, ugyebár, nekivágtam futócipőmben a hegynek. És igen, időigényes az életvitelszerű sport, és van veszélye annak, ha az élet közepe lesz. De az valahogy elfelejtődött, hogy a mozgás mekkora öröm, a célok megvalósítása micsoda önbecsülést, sőt, szárnyakat ad, és hogy mennyivel jobb könnyű testben élni. Valamint a jövő iránti felelősség (milyen életem lesz hetven évesen, és milyen lesz ez a gyerekeimnek) sem szerepelt akkor még a gondolataimban.

Én a bujaságról szeretnék írni a hét főbűn sorozatban, de azt nem illik most, Nagyhéten… Nekem ez akkora tabu, miért?

Ezúttal egy, el sem hiszitek: JELENSÉGet veszek górcső alá, amellyel SZOCIALIZÁCIÓNK során mindannyian találkozunk, és amelynek — döbbenetes, de — RENDSZEROKAI vannak.

Tehát, egyfelől, van a nyomás a nőkön, hogy hogy nézzenek ki, van szépségideál, ők maguk is bizonyos testeket szépnek látnak, másokat nem, a sajátjukat a legritkábban. Ez nem új. Az a beszédmód azonban, amellyel a női test shouldjait újabban tárgyalják a közösségi és más médiában, engem megdöbbent. Rég nem arról van szó, hogy nekem az tetszik, …, vagy hogy olyan lányról ábrándozom, aki… Hanem meg akarják mondani egyetemlegesen, milyen legyen a nő, az egyáltalán emberszámba vehető nő, aki nekik legyen olyan, és nyilván azért mondhatnak ilyeneket, mert van náluk hatalom. Ez a beszédmód előíró, kizárólagos, és felvillantja a stigma fenyegetését is azoknak, akik nem ilyenek, akiknek ez az egész nem fontos.

Minden nő szeret sminkelve, illatosan, tűsarkúban lenni; minden nő álma, hogy fiatal maradhasson — az ilyen magazinfordulatoktól is csak néztem magam elé. Nem, nem minden nő, azok a nők, akik a ti lapotokat és a benne reklámozott vackokat megveszik, azok, talán.

Egy nő hatvan kilóig nő.

Egy nő szempilla alatt csupasz legyen.

Én nem tudtam, hogy ez ennyire durván előíró. Egy kicsit olvasgatni kell az interneten, másrészt meg észre kell venni a jóval finomabban normatív — az olvasó jóérzését kevésbé dúló –, nőknek szánt tartalmakat, amelyek olykor beengednek Dove-reklámot, meg derűs és kövér nőket, néha, mint az ELLE 2011-ben, a címlapra teszik a feszes bőrű Tara Lynnt, hogy trendinek és felvilágosultnak tűnjenek, de amúgy mindig az ugyanaz dől belőlük: miniszoknyáról, tűsarkúról és leggingsről írnak benne úgy, mintha mindenkit érdekelne a divat, mintha ez norma lenne, mintha mindenkinek szexinek és nőiesnek kellene lennie valami ismeretlen szempontrendszer szerint, vagy mintha én is felvehetném az ilyen ruhákat, vagy bárki, mintha minden nő örökké ezen görcsölne, és kizárólag a teste által határozná meg magát.

A másik, a direktebb megnyilvánulása ennek, és erről fogok most írni, amikor egy férfi felkiált, imígyen: “te, tévé előtt kornyadozó dagadék, nem tudsz te semmit, én majd lefogyasztalak, újjászületsz, jó lesz!” Norbi ennek a leghíresebb, eléggé botrányos, ugyanakkor viszonylag kulturált példája, de Sasafitness és a LifeTilt fenegyerek, Benedek Bence is ebben utazik — utóbbi cég marketingese nem más, mint Oravecz Nóra –, mindkettő meglepő méretű rajongótáborral. Valamint a népszerű Átalakítunk! rovatok is e jelenséggel rokoníthatók a maguk infantilizáló, a nőket passzív bábként bemutató attitűdjével, akár dokumentált fogyókúráról, akár stílusreformról van szó.

(És van még egy hasonló: a férfi plasztikaisebész-sztárok, akik elegánsan, szoláriumozottan és lehengerlően magyaráznak zöldessápadt nők filctollas szaggatott vonallal bejelölt, kába teste fölött a life.hu videóin.)

És mindez jóval túl van a mindenkit igazodásra késztető divaton, ahhoz túlságosan sok elkeserítő üzenet jut el hozzánk, hogy milyennek tartanak minket, ha nem követjük az előírásokat. Valami büntetésjellege van ennek, interakció: aközött, aki meghatároz, aki méreget és változásra kényszerít, és aközött, aki a teste miatt görcsöl, azt macerálja, sanyargatja szüntelen, hogy: jó lesz már? És nem jó. (Kitűnő példája ennek a szőrtelenítés is, amelyet a cicim című bejegyzés alatt részletesen, múlhatatlan érdemű kommentekben tárgyaltunk.)

Ó, de könnyű és kényelmes ez a szerep: azé, aki bombanősít. A téma azért is aktuális, mert tegnapelőtt este öt kattintás jött egy tumbliról, amelyet azért ír, aki írja, hogy a LifeTilt hazugságait és arroganciáját leleplezze. Van neki Facebook-csoportja is (és tegnap el is árulta magát nálam a lopott fotójával és önlájkolásával). És ő vádolt meg azzal benneteket, hogy pont olyanok vagytok, mint a LifeTiltes arc rajongói, azt mondja:

Hát ezen megint jót röhögtem, ahogy egy marék megkeseredett nő hergeli egymást. Ide jut a világ. Komoly phd-t lehetne írni abból, ahogy az egyik oltja a másikat. Már látom a kivörösödött fejüket, ahogy ütik az asztalt. Nyomorúságos.

…komoly szociológiai átfedés van a hülye gyereket (ti. a Lifetiltes Bencét, akire a névtelen tumbli pöttyet irigynek tűnik) ajnározó fiatal csajok, meg a 35-40es évükre egyedül nyivákoló (volt) feleségeknek. Egyikből lesz a másik.

Az undorítóan gyáva fölényeskedésen és felületességen, valamint a raghibán ne akadjunk most fenn, vegyük inkább a fent említett, nők szorongásából és testéből élő guruk közös jellemzőit.

Az ilyen életmódcézár

  • tévedhetetlen guruszerepet ölt magára, karizmatikusnak tűnik, személyi kultuszt teremt, az érzelmi elköteleződés a célja.
  • Nála van a végső igazság: ha nem azt mondod, gondolod, amit ő, akkor áltatod magad, igazából te is vágysz a címlaplányok alakjára, és ezt addig ismételgeti, amíg azt nem gondolod te is, amit ő.
  • Meglovagolva a divattrendet, az aktuális szépségeszményt, normának tekint egyfajta testalkatot: az a valamirevaló nő, a többi nem számít, azok kivétel nélkül boldogtalan, kanapén nassoló, baszatlan önigazolók. A különbséget a két típus (kettő van csak) között gyakran elképesztően sértő (szexista) szempontokkal és szavakkal hangsúlyozza. “A női szépség az egyik legjobb dolog a földön” — már amit ő annak tart, és úgy érti, hogy neki jó. (Aki a dolog szót kvázinévmási funkcióban sűrűn használja, jó ember nem lehet.)
  • Mások valóságának megkérdőjelezése: “kövéren nem érezheted jól magad, nem igaz, hogy nem zavar.”
  • A guru eszközként használja azokat, akiken segített: a fekete csuklyás isten az ő nagyobb dicsőségére felteszi például az előtte-utána fotókat, egy kicsit, én hogy fogalmazzak?, glamúrosra véve a figurát, hogy aztán a — tartós kapcsolatban élő — Imolát ribancozza le harminc kommentelő, valamint kaphatóságát, telefonszámát tudakolják a jóindulatú gratulálók is tréfásan.
  • Heteronormatív és tárgyiasít: kiindulópontnak tekinti, hogy mindenkinek ennyire fontos a külseje, sőt, hogy ez a legfontosabb, ekörül, a férfiaknak való tetszés körül forog a nő egész lénye. Szemrebbenés nélkül turkál mások hájredői között és lelke bugyraiban, valami istenadta joggal.
  • Természetesnek veszi, hogy az a szerencsétlen nő mindent megtenne a soványságért. Ha látja, hogy nem, akkor manipulatív, agresszív üzenetekkel igyekszik ezt a motivációt a nőben felkelteni, a többieket pedig kirekeszteni.
  • Az inkompetenciaérzésre, az elismerés utáni sóvárgásra, a kitűnni vágyásra és a bűntudatra apellál.
  • Aszimmetrikus viszonyt teremt: a nő, aki már mindent megpróbált, maga nem boldogul, csak az ő tanácsaival; őnála van a tudás; ő gusztálja a nő testét, az övét nem gusztálják. Az ő teste nem téma (Norbi hajdani fogyása is csak hitelesítő eszköz, belépő a klubba), hiszen ő tökéletes, és amúgy is férfi.
  • Megmondja a tutit, közben leszámol a tévhitekkel: mindenki más hülye, csak pénzt akar, tudatosan vezeti félre a hozzá fordulókat, téved. A Zumba hülyeség, paleóval nem lehet fogyni, Norbi menjen a picsába.
  • Az engedelmeseket megdicséri, a lojalitást díjazza.
  • “Ez csak neked jó” trükk: “felőlem zabálhatod a krémeseidet, majd meglátod, milyen rusnya/boldogtalan/beteg leszel”.
  • “Csak rajtad múlik”, “látod, megcsináltad” érzelmi jutalomfalat, ál-kompetencia, természetesen a guru irányítása alatt, és ez is neki hajt hírnevet.
  • Laza, “szókimondó”, gyakran trágár stílus: e versenyben Sasa és Bence fej fej mellett halad, rajongóik ájultan tapsolnak, a keménykedés jól illik rebellis voltukhoz és az edzések keménységéhez. (Ezzel szemben a média plasztikaisebész-példányai édelegve popsiról beszélnek, és nagggyon kedvesek.)

Megihletett Dézsa: a női testre ez a fajta kommunikáció mint köztulajdonra tekint, amelyet véleményez, a központi normához igazít, megrendszabályoz. A jelenség neve body policing, illetve body shaming. A nőelnyomás ráteszi a kezét a nők kinézetére, ami többé nem magánügy, akkor sem, ha rengeteg időbe, energiába, pénzbe és szenvedésbe kerül, hogy olyanná váljék, amilyennek ők látni akarják, és jaj annak, akit ez nem érdekel (és ami a legtragikomikusabb az egészben: hogy ugyanők vagy a Nagy Minősítők egy másik csoportja a nagy változástól kezdve ledérnek és felszínesnek tartja a nőt).

A (tágabban értelmezett) habeas corpus jogelve van itt kétségbe vonva, a testi önrendelkezésé és méltóságé. Undorítóan méregetik és basztatják a nőket, a maguk gerjedelmére, gyönyörködésére használva a testüket, egy irányban: a férfi tekintete a nőn.

Hogy miért kell ilyeneket külön deklarálni, miért nem magától értetődő ez?:

a testem NEM köztulajdon. és mivel NEM köztulajdon, ezért nem a közösség dönt felőle, nincs a közösség ellenőrzése alatt, és mint ilyen, nem kell, hogy nyilvános vita tárgyát képezze.

De közben…

Én is sokat kárhoztatom azt az életmódot, a légkondicionált irodától garázsig terjedőt, fóliahegesztett dobozos futáros ebéddel, kekszes, mélyhűtöttpizzás hétköznapokkal, gépesített háztartással, önfelmentéssel, hamis önbizalommal, hogy ne fájjon: én jó vagyok így is. Nem, nem vagy jó.

Nem is tudom, mit mondjak erről, sokan tényleg nagyon belesüppedtek az anyaságba és a pénztelenségbe, a boldogtalanságba és a szénhidrátfüggésbe, általában véve nincs erő bennük, ezért is látom riadtan e guruk rajongói között néhány ismerősöm nevét, és e tekintélyszemélyek újra ugyanazt közvetítik: hogy ezek a nők bármilyen teljesítményre csak egy erőszakos férfi segítségével, aszimmetrikus viszonyban, függésben képesek, ez a férfi az, aki kirángatja őket a tespedésből. Maguktól, önállóan informálódva, szabadon és boldogan nem tudják megcsinálni.

Én nem állítom, hogy jó tohonyán és depressziósan élni. Nem, szeretnének ezek a nők is formásak és vonzóak lenni. Csak épp szerintem nem itt, a gurukra való csimpaszkodásban van a megoldás, hanem az általános megerősödésben. Hogy tudom, mit akarok, és nem hagyom, hogy belepofázzanak, meg hogy másoknak megfelelve változzam meg. Az említett tutimegmondós felemás viszony nem az erősödés irányába visz. Az erősödés itt nem kívánatos, nem lehet az, hiszen aki erős, nem fogja másvalaki normái szerint meghatározni a céljait, és másvalaki eszközeivel törekedni az elérésükre, ellenben kritikus lesz. Aki erős, nem bújik el az élete megoldatlanságai elől, nem fogja tagadni, hogy fontos neki az alakja is — ha fontos. Lehet, hogy nem fontos, de ez — ha az egészségromlás miatti társadalmi költségek összefüggéseibe most nem megyünk bele — az ő dolga, nem a testét gusztálgató közvéleményé.

De úgy tűnik, ez az erősödés nem általános, és tényleg sokaknak kell, kellhet valami kapaszkodó: információ, rendszer motiváció. Szóval nem tudom, mit mondjak.

Mindenekelőtt: nem tudom elfogadni, hogy a test, a külső ennyire fontos, hogy ennyire ez alapján dől el az identitás, hogy valaki jó alakú-e, hogy mit szólnak mások a testalkatához, hogy tetszik-e “a férfiaknak”. Én gyakran verem az asztalt, hogy igényesség, minden téren, de közben mindig mérlegelve, hogy mi mit ér meg. Az élet középpontjában álló, rögeszmévé váló önsanyargatást, heti sok többórás edzést nem ér meg a formás test sem, ez nem eltökéltség és céltudatosság, hanem a testképzavaros betegséghez hasonló, veszélyes, kiszolgáltatott állapot, amelynek foglyaként szálkás ugyan lehetsz, de durván romlik tőle az életminőséged. LifeTilt Bence nagyon kíméletlen edzéseket javasol mint egyedül hatásosakat, minden mást leszól, és aki tartósan ki van téve ennek az agymosásnak, annak folyamatosan emelkedik az ingerküszöbe, az elég! mércéje.

Egyébként meg én huszonkét éves voltam, és amikor tévésnek tanultam Kertész Zsuzsa tanfolyamán, lecsapott rám egy igazi bombázó, egy nálam idősebb, tetovált szájú, hosszú sörényű, szűk nadrágokban járó tünemény, egy híres énekes felesége, aki később egy zugcsatornán vezetett éjszakai műsort, majd szexuálpszichológus lett belőle, női magazinok szakértője. És félrevont, hogy én nagyon okos vagyok, meg szép a hajam, de most vagyok fiatal, éljem ki magam, és ha — sosem felejtem el ezt a megfogalmazást — a férfiak nagyobb százalékának akarok tetszeni, fogyjak le.

Akkor sem értettem, miért kellene mindenkinek ugyanolyan soványnak lenni, és miért gondolja, hogy nekem ez a célom, ebben utazom. Lehetnék mondjuk leszbikus, vagy az engem imádó barátom csodálatában fürödve lehetnének teljesen más céljaim és értékeim, építhetném magam, tanulhatnék, hogy kivételes irodalmár és jó tanár legyek — ezt tettem, egyébként, és volt szép szerelmem is –, és hagyhatna tökéletesen hidegen, hogy a többiek mit gondolnak a testemről. Mit tudja ő, nem is kérdezte, nekem mi a fontos! Ami felháborított a fölényes jótanácsában, az egyrészt ez a normatív “biztos te is erre vágysz” volt, az én integritásom és egyediségem semmibe vétele (bizony, az emberek nem egyformák!), másrészt a döbbenetes egyszerűsége és műveletlensége, amiről addigra már meggyőződhettem. El is küldtem a picsába.

Itt és most pedig úgy vagyok ezzel az egész testtémával, hogy mindenekelőtt mérhetetlenül hálás vagyok azért, hogy élek és egészséges vagyok — régi olvasóim tudják, miért és mihez képest. Most valami bizonyítványmagyarázásra számítasz, kedves kaján olvasóm, de nem ez jön.

Aztán, szeretem, ha jó nekem. Nem jó lihegve futni a busz után, nem jó, amikor a pilótakeksz kavarog a gyomorban, nem jó a kialvatlanság és a másnaposság, nem jó a reccsenő nadrág. Ma már tisztelem és szeretem a testem, ezért megadom, ami jó neki; kényelmes és jó minőségű ruhákat veszek, használom az izmaimat: sokat gyaloglok és biciklizem (futni is fogok újra), alszom, amennyit csak tudok, jó minőségű ételeket eszem — és nem kattogok azon, hogy mit szabad és mit nem. Az egész szerkezetet, testestül-lelkestül fontosnak tartom, ezért mérlegelek, hogy mire szeretnék időt fordítani, mi esik jól.

Nem szoktam telesírni a barátnői kört és a közösségi médiát, hogy jaj, le kéne fogyni, a testalkatom kritikáját is magánügynek tekintem, akárcsak a hitbeli meggyőződést. Nem is nagyon kérek tanácsot. Tudom, mi tesz jót a testemnek, simán léböjtölök és gyümölcskúrázom, már három gyerek mellett kezdtem el a tizenöt kilométereket futni. De soha, soha nem emelném ezt központi projektté, nem sanyargatnám magam önpusztító módon, valaki más útmutatásai szerint. Saját kútfőből megtettem tizennégy évesen, ismerem ezt is: egy hónapig négyszáz kalórián éltem, durván egészségtelen, nagyon visszaüt.

Én aztán nem áltatom magam, hogy nekem így — tél végén, az október vége óta tartó sportszünet után, haláltól bénultan — is jó. Viszont, épp abból az erőből táplálkozva, hogy nem mások véleményéhez igazodom, nem hagyom, hogy mások rossz érzéseket keltsenek bennem, állok le a csokival, vagy fogom a futócipőm, és nekivágok a hegynek, és akkor viszont nem hagyom abba, ugyanazzal a könyörtelenséggel futok a Budakeszi útig, amellyel ezek a guruk gyötrik a lefogyasztandókat, csak közben nem hagyom, hogy más diktáljon, nem helyeslek, tapsikolok ott a facebookon és nem olvasom a rossz magyarsággal megfogalmazott, nagyképű, trágár és vádló posztjaikat, hogy milyen egy önáltató, kanapén tévézve pizzázó szörny vagyok én, és hogy a női torna, az lófasz, és nem nézem a testüket professzionálisan használó, szilikonos fotómodellek és fitneszbajnokok irritáló fotóit. Ez, ahogy ők szólnak a nőkhöz, ugyanaz az elembertelenítő, lekezelő, manipulatív, szexista tempó, amiről ennek a blognak a nagyobb része szól.

Update 2015 februárjában: az angol nyelvű interneten ez is másképp van.

Olvassatok amerikai fitneszoldalakat, üdítően tiszteletteleik, nagyon korrekt információkat adnak, és a kommentek is más stílusúak:

http://muscleforlife.com

http://www.mercola.com

http://www.marksdailyapple.com

http://athlete.io

Vagy nagy túlsúlyt leadó sorstársak blogjait:

http://brookenotonadiet.com

http://www.priorfatgirl.com

http://ronisweigh.com

289 thoughts on “te is lehetsz bombanő

    • csikatyus köszönöm a linket 🙂 jó lett volna 10 évvel ezelőtt olvasni! teljesen magamra ismertem. Valami hasonló történt velem is csak nem volt ilyen érthetően megfogalmazva bennem. Nagyon hamar felnőttem, főleg fizikailag. 8 évesen 12-nek néztem ki, 9 évesen menstruáltam, 10 évesen már érdeklődtek (volna) utánam a fiúk, 14 évesen egy fiatal nőt láttak és borzasztóan zavart ahogy a férfiak (nem fiúk!) rám néztek. Az általános iskolát “végigszenvedtem”, mert végig azt kellett bizonygatnom másoknak, hogy nem, nem buktam meg egyszer sem, én kitűnő tanuló vagyok, csak ilyen fejlett (utáltam ezt a szót) vagyok. Mire felnőttem önbizalmam szinte alig volt, 5-10 kilókkal yoyoztam attól függően, hogy most tetszeni akarok vagy védeni magam. Jött a házasság és a gyerekek, meg az ex az (ma már tudom) irreális elvárásaival.
      “”Az én esetemben a meghízásom a férjem elvárásával szembeni lázadás volt. Ő ugyanis meg akarta határozni mind a külső megjelenésemet (vékonyság),mind pedig azt, hogy hogyan viselkedjek. A hájam azt üzente neki: „Nem vagyok a tulajdonod. Nem engedem, hogy te határozd meg azt, hogy hogyan nézzek ki. Nem leszek az a tökéletes feleség és anya, amilyenné te akarsz formálni!” A hájam volt hosszú ideig az egyetlen lehetőségem a lázadásra.””
      170 cm magasságomhoz volt 63-65 kg “lánykoromban” amit feltornáztam 110 kg-ra a harmadik gyerek után.
      Már külön utakon járt (ex) és elindultunk a válás felé, amikor egy délután eléggé fásult hangulatban belenéztem a tükörbe és mellbe vágott (konkrétan érezni véltem a csapást) a felismerés, hogy nekem a kövérségre már nincs szükségem. De akkor mire van? Meg kellett találnom magam, azt aki sose voltam, akit sose ismertem. Mit szeretek enni, inni, milyen ruhákat szeretek, hát a zene és a film, szeretek sportolni? és ha igen mit? milyen embereket tartok szimpatikusnak és miért? (Így leírva elég sokkoló, hogy azt sem tudtam ki vagyok, előjön az egy nulla vagyok érzés.) Most idézhetném az egész, előbb olvasott könyvet (Végleges fogyás), azt olvasva újra végigéltem a kövérségem-fogyásom és sok minden a helyére került. Nem fogyókúráztam, csak figyeltem magamra, megengedtem magamnak ami jólesett és nem engedtem ami rosszul, mindezeket kicsit olyan öntudatlanul mint valami ösztönlény (nemet mondani még ma is nehéz, de egyre könnyebb). Lassú folyamat volt, sokáig csak a fogyás volt a cél és nem akartam senkit se követni, se csatlakozni sehová.
      Még ma is tanulom magam és a többi embert, hálás vagyok a testemnek, a bőrömnek, ahogy reagált a fogyásra, próbálom megélni az emberségemet azzal együtt, hogy nő is vagyok (ma már másképp szeretem, hogy nő vagyok) és ebben nekem nagyon sokat segít ez a blog.
      Átolvastam amit írtam, kicsit felmagasztalósnak tűnik, de nem vagyok különb vagy tökéletesebb nálatok, nem mindenki kap mellbe vágást, én csak, ahogy majdmegnovok és Rita írta, “pofátlanul szerencsés vagyok” csak lelkileg, valahogy mindig kirántom magam a sz.rból.

      • De jól leírtad, teljesen átéltem.

        Én 20-as éveimben vesztettem el a talajt a lábam alól. Mellbevágott a felismerés, hogy tele vagyok függőbetegséggel, és egyáltalán nem vagyok ura a cselekedeteimnek.
        Ez az érzés annyira erős volt, hogy nem én irányítom az életem, hogy leszoktam.

        Azonban az az érzés most nagyon erős, hogy nem ismerem magam, csak a felszínt kapargatom. Pedig sokszor nézek magamba.

        Ez sokszor előjön, mikor türelmetlen vagyok a fiammal. Pedig mindenki világ életemben türelmes embernek tarott. És én is. Mégse vagyok az?

        Vagy ami a szexet illeti. Mindig is nagy étvágyú voltam. Azt hittem eddig legalábbis. Aztán a szülés után jelentősen megcsappant a lehetőségek száma az együttlétre. Nehéz volt az átállás. Mondjuk úgy, volt időm újra megismerni a saját testem, de inkább az igényeim. És jöttek a kérdések.

        Volt egy bejegyzés, a kikönyörgött szexről.
        Most ideírom. Volt még a kapcsolatunk első éveiben, hogy rávettem a páromat, hogy legyünk együtt, nevezzük kikönyörgésnek, bár azért attól messze volt.
        Egyszer nagyon nem volt kedve (megjegyzem, mindig tiszteletben tartottam, ha nem, így sosem kaptam fejfájós kibúvót) és azt mondta: Jó, csináljuk, de allhat közben? Ezen úgy elkezdtünk nevetni, hogy azóta is emlegetjük.
        Nálunk a mennyiséget átváltotta a minőség, már jó ideje. És mindig megjegyezzük utána, hogy milyen jó lenne ezt minden este. És megállapítjuk, hogy lehet hogy azért ilyen jó, mert ez egy ünnep, a kapcsolatunk ünnepe.

        És még sorolhatnám, mennyi minden kavarog bennem. Most úgy érzem, hogy életem végéig ismerkedni fogok magammal, mivel folyton változok, és a feladatok is változnak. Most éppen apa szerepet játszok. Új feladatokkal, új oldalamat ismerhetem meg. És jönnek elő a hibáim, igen, a fiam kegyetlenül tartja azt a tükröt, nincs menekvés.

        • Sok mindenben magamra ismertem abból, amit írtál. Sajnos, én nem jutottam oda időben az önismerettel, hogy a nagy döbbenetet, ahogy Évus mondja, megelőzzem. Drukkolok, hogy neked sikerüljön megszabadulni azoktól a démonoktól, amikről írtál. Ami a gyerek kötődését illeti, nem akarom az éberségedet és a tudatosságodat elaltatni, de ha talán segít, annyit mondok, hogy hasonló félelmeim nekem is voltak, főleg a válás után, de megvigasztalt és egyre jobban megerősít, hogy bármi lesz, én vagyok az apjuk, és ők ezt érzik, és kimondottan nagy igényük van rám. A fiamnak is, és a lányomnak is. A primér kötődésük ilyen pici korban az anyjuké, ez természetes, de majd hamar észreveszik, hogy az az apaféle ottan milyen fontos nekik, majd meglátod. És azok a pillanatok csodálatosak. Őszintén remélem, hogy neked is azok lesznek.

          • János viselkedését is megfigyelve arra jutottam, hogy a nagyon gondos, aggódós, lelkiismeretes anya mellett, aki a saját börtönőre, hiába vállalós, egyenlő az apa. Egy kicsit vállat kell már vonni a gyerekekre, kedves túlterhelt anyák, belső erővel, bűntudat nélkül vállalni, hogy én most szabadulnék. Nekik nagyon jó. Hát neked?
            Lásd még: https://csakazolvassa.wordpress.com/2013/01/03/micsoda-kulonbseg/

            • “aki a saját börtönőre”
              Ó, ez mennyire találó. Én kamaszlányoknak kötelező olvasmánnyá tenném az iskolában “A vágy csendje” c. könyvet. El se kezdjék ezt a “tökéletes feleség” szerepet építgetni magukban. Még idejében kapcsoljanak, hogy illúzió az egész és nagyon káros, nem csak magukra, hanem a párkapcsolatukra nézve is.

      • felnőttkoromban voltam 57, 86 (nem terhesen!) s most 63 kiló.
        csikatyussal már beszélgettünk erről. igen, a háj véd, a háj tiltakozás, s a soványság sokak elméjében sebezhetőséggel társul. amint elhiszed, hogy soványan is erős lehetsz, amint nem bántanak, amint elfogadod, hogy kövéren is teljes értékű ember vagy, már nincs semmi jelentősége a kilóknak. manapság jóformán nem is méretkezem.
        egyébként meg mindkét gyerekemmel 12 kilót híztam, nagylányom 4 kiló volt, a kicsi 3 kiló 30 deka. a kicsivel a szoptatás és a munka úgy darálta le a kilókat rólam, mint a legjobb fitbox vagy triatlon. dolgoznom kellett azon, hogy valamennyi izmot visszaépítsek.
        szóval most 63, izmos és penge. elmennék férfinak, nem?

        • Nekem sajnos nem nagyon sikerült szoptatni, a házimunka engem nem fogyasztott és amúgy is mindig annyira fáradt voltam, hogy kellett az energia, ezért ettem szinte folyamatosan (ezért is). Nem voltak céljaim (a gyerekek felnevelését nem tudtam/tudom elfogadni mint életem fő célját) és mikor belegondoltam abba, hogy még ezt a házimunka-gyerek vonalat viszem (és csak ezt!) kb. 20-30 évig…! na akkor nasiztam, kávé, keksz, csoki, ezekkel jutalmaztam magam, hogy már gondolatát is kibírtam.
          Megszerettem a mozgást és igyekszem megszerettetni a gyerekeimmel is.
          A 63 kilót nem céloztam meg, de egy 67-70-nek örülnék, de már csak kizárólag magam kedvéért 🙂 az már csak 10 kg mínusz és azt is inkább mozgással képzelem el leadni.
          Most már szeretem és sokkal jobban érzem magam mint a húszas éveimbe és kicsit sajnálom, hogy akkor nem élveztem igazán a testemet.
          És most megyek eszek egy toffifeet (vagy kettőt is) mert jólesik 🙂 (és szeretem még a szőrtelenítést is kizárólag a saját kedvemért 🙂 )

        • Mostanában kezdtem megvívni a saját függetlenségi háborúmat. Míg mostanig a fő gondolat, ami egész nap foglalkoztatott az volt, hogy mi lesz a reggeli, az ebéd, vacsora és mit nassolok közben, addig mára oda jutottam, hogy az foglalkoztat leginkább, hogyan húzom meg a határaimat – szóban. A férjem csak úgy kapkodja a fejét. Érnek ilyen szemrehányások, hogy A Blog teljesen kimosta az agyadat, stb. stb. Nagyon résen kell legyek, hogy ne tudjon újra manipulálni. De a kilók fogynak rólam és az emberek visszajelzései arra engednek következtetni, hogy jó irányba haladok. Járok még egy önismereti csoportba, a blog annak a terápiás hatását erősíti 🙂 Éppen ma gondoltam arra, hogy utoljára líceumos koromban éreztem ilyen jól magam 🙂 Hát persze, hogy lehetek én is bomba nő, csak azt én döntöm el, hogy mikor robbanok 😀

  1. Hát őszintén örülök ennek az írásnak. Férfiak is okulhatnak belőle.

    Mint a második sorban említett személy, azért annyit mondanék, hogy már többször mondtam: non-konformista vagyok. Nem szoktak szarozni azon, hogy mit illik és mit nem. Így neveltek, vadócnak. Ha a számba adtad, hogy szerintem nem illik nagyhéten beszélni valamiről, akkor tévedsz. Nincs ilyen, hogy illik. Szerintem nyugodtan lehet nagyhéten bármiről beszélni. Ha abban az értelemben írtad, hogy ugye, szerinted is, Csineva, mármint, hogy nekem is így kéne gondolni, akkor a cikk tartalmára utalva utasítom el. Nem, nem kell így gondolni, és ne légy normatív.

    Pár hirtelen emlék ötlött fel bennem téged olvasva: pl. az egyik férfiismerősöm szőrös lábú tarisznyásoknak nevezte a bölcsészlányokat, gondolhatod, hogy kapkodtam a levegő után. Engem valaki igénytelen állatnak nevezett, mert nem ragaszkodom ahhoz, hogy a párom depilálja magát. Láttam már nőt, aki azért ment el lézeres szőrtelenítésre, mert szabályszerűen traumatizálta az az állapot, és horribilis összeget volt hajlandó költeni erre.

    • “depilálás” – hát ez nagyszerű, találó kifejezés, Csineva!

      Évus, én a dézsa által mutatott reklámon fenn sem akadtam volna a blogod előtt, most pedig forr bennem a düh.

      “Ha más vagy, mint amilyen vagy, akkor jobb vagy.”

  2. én a tavalyi goldenblogon(!) találkoztam először ezzel a lifetiltes bloggal, és az első bejegyzés, amit olvastam arról szólt, hogy valami távoli faluban élő tök magányos, két kisgyerekes anyuka is lám meg tudta szervezni, hogy esténként eljárjon a határba futni. mindenki más, aki nem tudja megoldani, olyan stílusban lett ekézve, hogy döbbenetes. én meg, mint szintén súlyfelesleggel rendelkező, két kisgyerekes, magányos anyuka, aki egy egyedül vécézést sem tudott akkoriban megoldani, úgy felhúztam magam, hogy akkor ha csak rajtam múlik, Bence lesz szíves átjönni pár hónapig, és vigyázni a gyerekeimre, míg én sportolgatok, vagy csakazértis súlyfelesleg okozta szövődmények miatt fordulok fel és a végrendeletemben ragaszkodom hozzá, hogy ezt a tébé egyenesen Bencének számlázza ki.

    • egyébként biztos azért van, mert én néha még most is úgy érzem, hogy tényleg járna, hogy egyik reggel felébredek és hirtelen címlaplány testalkatom lett, seggig érő természetes vörös hajjal, és onnantól kezdve nyilván az egész életem egy tál tejszínhabos málna lesz.

  3. Huh… “libabőr” és sok-sok átgondolni való, köszönöm Éva!
    Amiért még írok itt az csikatyusnak a linkért!! nagy- nagy köszönönet! Nagyon alapos munka!

  4. Azért gusztustalan ez az egész kampány a tökletes női testről, mert már tinédzser korban elkezdődik az agymosás. A fiatal lányoknak ideje és lehetősége sincs fejlődni, befelé figyelve megismerni a testüket, kialakítani, hogy nekik mi a jó, ők hogy érzik jól magukat. Mert 10-12 éves koruktól fogva eléjük van tolva, hogy na így kéne kinézned. Pont. Nem tud normális kép kialakulni bennük a saját testükről. Mielőtt a fejlődésük befejeződik és mire megismerhetnék a saját testüket és annak mechanizmusait, addigra már tele a fejük azzal, hogy mi az elvárás és hogy pontosan hogy is kellene kinézniük. Már tinédzserként fogyókúráznak és plasztikai sebészetre gyűjtenek. Szomorú.

    • Milyen igaz, és nézzünk messzebbre (plö USA, de biztos van másutt is), ahol az ovis meg nyolc-tízéves lánykák vannak futtatva szépségversenyeken, mint valami kutyakiállításon. (Meg amikor a szülő a gyerekét plasztikáztatja…)

    • Nagylányom negyedikes, már most téma az osztályban, hogy ki milyen vékony! Egyik nap azzal jött haza, hogy neki fogyókúráznia kell, mert kövér. Lefordultam a székről, te kövér vagy? ki mondta? hát senki, csak úgy gondolja. Sokat beszélgettem vele, mondtam neki, hogy én tudom milyen kövérnek lenni, de te nem vagy az. Ezek után az egyik szülőin felvetettem, hogy foglalkozni kellene a témával az osztályon belül is, mire finoman le lettem hurrogva, hogy áááá nem kell komolyan venni, majd kinövik. Mit is?

      • Nagyon dühitö. Vagy csufolnak valakit, hogy köver, vagy maga kezd el aggodni hogy az, mert ugy latja a lanyok az öltözöben sovanyabbak.

        En 13-14 evesen kezdtem elöször fogyokurazni, mert par osztalytarsam azt mondta hogy “nagy a seggem” es nincs mellem. Meggymag-mellnek csufoltak, pedig meg 16 eves sem voltam. Egyaltalan nem voltam köver. Viszont annyira bantott a dolog, hogy nagyon lefogytam, alig ettem. Nagyon egeszsegtelen volt, de a szüleim a sopankodason kivül (miert nem eszel, most dobhatom ki) nem segitettek semmit. Azt hiszem nem is volt soha ilyen viszonyom velük, mint neked a lanyoddal. Ez nagyon fontos es szuper, hogy elmondja neked mit gondol erröl!
        Nem növik ki, mert ez nem egy kinövös ügy. Ha az osztaly nem kivan ezzel foglalkozni, akkor a legjobb, amit tehetsz, hogy beszelsz a lanyoddal es sokat beszelgettek erröl. Elmagyarazod neki, hogy mindenkinek mas az alkata es hogy a gyerekek irigyek ra, mert ö oksabb, vagy szebb, vagy ügyesebb valamiben, ezert mondjak ra mondjuk az alkata miatt, hogy köver. Mert ugy erzik, abba a legkönnyebb belekötni. (en jol tanultam es szep kislany voltam. Szeles lett a csipöm ahogy serdülni kezdtem, igy vegre volt valami, ami miatt belem lehetett kötni)
        A sajat peldambol kiindulva szerintem ugy tudsz a legtöbbet segiteni a lanyodnak, ha növeled az öbizalmat es segited, hogy egeszseges testkepe alakuljon ki a pubertas alatt. Ha ebben segitesz neki, akkor erösebb lesz es ha barmilyen megjegyzest kap sem fogja magara venni.

  5. Bocsánat a linkért, de ez jutott eszembe a bombanőről. Nem tartom viccesnek a témát, de a szöveg szépen összefoglalja az elvárásokat.

  6. Ha jóban vagyok magammal jól is nézek ki, mert az sugárzik belőlem, Aztán lehetek molettebb vagy vékonyabb, öregebb vagy fiatalabb, azt képzelem, hogy jó rámnézni, legalább azoknak, akiket szeretek… és ezt csak belülről igyekszem megteremteni, Aztán persze megyek fodrászhoz, kozmetikushoz is időnként, öltözöm, ahogy képzelem, hogy jól áll, ehhez jól jön azért a visszajelzés!

  7. Megint nagyon informatív volt az írásod. A felét sem ismertem ezeknek a guruknak, de most már nem is kell. A Norbiról már hallottam, tetovált (feltöltött) szájú és rajzolt szemöldökű nőt is láttam már, de eszembe sem jutott volna őket utánozni. Mindig arra gondoltam, hogy nem fáj ezeknek ez a sok beavatkozás? Tény, hogy bizonyos szakmákban jelen van ez a főleg férfiak (stylistok, vagy designer-ek?) altal generált szépségideálnak való mindenáron megfelelés, aki ugye a testéből él, annak muszáj… de az átlagembernek nem kötelező. Amellett, hogy az ún. sztárok interneten látható képei, pl. ki milyen ruhában jelent meg az Oscar gálán, vagy milyen trükkökkel akar fiatalabbnak látszani, mint amilyen, az minden photoshop ellenére inkább visszataszító és ijesztő, mint követendő példa. És nem, én nem szeretnék a férfiak nagyobbik részének tetszeni. Magamnak igen, az biztos. Valamikor kockás inges, alföldi papucsos lány voltam, aki verseket olvas és ruhák helyett mindig inkább könyvet vagy lemezt vesz, ha épp van pénze. Most szivárványszínű ruhatáram van, és még mindig olvasok verseket, bár az irodai depresszió és az elmaradt tavasz miatt a ruhák fele nem jön rám, de ez még megváltozhat. De sajnálom azokat a lányokat, akik 14 éves korukban is csak tökéletes sminkkel és 3D szempillákkal mernek kimenni az utcára, és télen is tűsarkúban, vékony harisnyában, akár jól áll nekik, akár nem, mert tudom, hogy ez a mindenfelől áradó agresszív divatőrület eredménye. Szóval több ilyen blog kéne, vagy újságok, ahol az egészséges testképet reklámozzák és nem az elérhetetlent. Persze legyünk ápoltak, de az intim területek szőrtelenítése például miért “elvárás”, kinek a részéről? Ja és ha én ragaszkodnék hozzá, hogy a párom szőrtelenítse magát? Mivel tudnék egy férfit ilyesmire rávenni? Fordítva meg miért kötelező szinte (Cs. ismerősei szerint legalábbis)? És mindig elcsodálkozom a tévén (nekem nincs, de néha látom), hogy még a hírműsorokban is a nők mindig félmeztelenül, kivágott ruhában, túlsminkelve jelennek meg, és affektálva beszélnek, a férfiak meg semlegesen öltözve, a férfinél arra figyelünk csak, amit mond. Hát hogy is van ez, kinek tetszik ez? Mit közvetít? Egyszer szerepeltem a Tv híradóban, na azt mindenki látta, utána felhívott egy barátom és gratulált, hogy “nem tudom, mit mondtál, de jól néztél ki” – a nyugdíjemelésről kellett beszélnem, és egyáltalán nem önszántamból, vágókép voltam, illusztráció… szóval én nagyon egyetértek azzal, amit írsz, általában, és szeretnék részt venni olyasmiben, ami alternatívát kínál a félrevezetett fiatalságnak, bármi is legyen az. Hogy többen értsék meg, amit mi akarunk, “ne hódolj és ne hódíts, ne csatlakozz a hadhoz”. Na szóval legközelebb majd a futásról kérdezlek.

  8. nagyon szeretem azt a dühöt amit ilyen témák kapcsán, így, jó ütősen megírva szoktam érezni. tök sok belső erőt szabadít fel és cselekvésre ösztönöz. gratulálok a poszthoz, küldtem is tovább a kamaszlánynak. 🙂

  9. Igen, és még az is, amikor “kritikát” fogalmaznak meg, hogy mennyire nincs rendjén, és milyen károsan befolyásolja a tizenévesek testképét, hogy csupa vékony modell van az újságokban, és a kifutókon, mennyire gáz, hogy jófejség okán bemutatnak egy-egy duci, vagy plus size modellt, ezzel az elnevezéssel, és a ruhaméretük még mindig alulmúlja azt, amekkora én tizenévesen, egyébként teljesen vékonyan és szépen voltam.
    Egyébként nagyon vágyom már a régebbi formámra, de bennem minden nyomás ezirányba borzasztó dacot szül.

    • Én is mindig ezt érzem, minél többször mondják el nekem, hogy azért a 60 kg, az lenne ám a felső határ, meg ilyenek, annál durvább dacot érzek. Mert hadd döntsem már el én, hogy hány kiló, meg mikor és hogyan. Azon kapom magam sokszor, hogy belenézek a tükörbe, és tetszem magamnak. Nem is olyan rossz, persze a sport kellene, de azért nem vagyok undorító, vagy ilyesmi. Mit kaptam erre? Nekem -az anorexiásokkal ellentétben- túl pozitív a testképem. Szebbnek, karcsúbbnak látom magam, mint amilyen vagyok. Bassz…

  10. Nekem a 70-es évekbeli önmagam jutott eszembe erről, amikor a “trend” szinte a fentiek ellentéte volt. Az egyen választék miatt, a külsőségeket “megvetve” más módon kívántunk különlegessé, egyéniségekké válni.

    Gondolom a globalizáció, a túltermelés “hozta” magával a felsorolt elvárás tömeget, amire valami miatt sajnos “vevők” vagyunk. A legnagyobb baj szerintem azzal van, hogy mindez “értékké” is vált és még egy munkahelyi interjún is jóval kisebb eséllyel indul az a jelölt, aki nem felel meg az aktuális trendnek. Ez teljesen abszurdnak tűnik, hiszen egy munkáltatónak teljesen más lenne az érdeke, de ma pillanatnyi benyomások alapján döntünk és erre a “legalkalmasabbak” a külső jegyek. Mi pedig alkalmazkodunk, szerintem ebben nincs különbség nők és férfiak között.

    Egy “ellenállónak” nem sok lehetősége marad, mert addig a legtöbb esetben el sem juthat, hogy felfedje a “nem trendi” külső alatti értékeket

    • Nagyon komoly különbségek vannak a férfiak és nők külsejére irányuló elvárások között, miközben a nőnek egy felmérés szerint még hátrány is a szépsége a munkahelyén. Sokkal drágább, időigényesebb, kényelmetlenebb, amit a társadalmi elvárás szerint a testéért meg kell tennie, elsősorban a súlytartásra/fogyásra és a szőrtelenítésre, a fodrászra és a magassarkúra gondolok, és folyton tekintetek és megjegyzések kereszttüzében él, ha nem szép, stigmát kap, ha szép, akkor meg folyton zaklatják.

      • Hosszú évek munkahelyi tapasztalatai alapján egyetértek: a nagyon szép nők tényleg hátrányos helyzetűek, a nagyon csúnyák és kövérek pedig munkanélküliek:(. De minden “újfelvételissel” szemben elvárás (akár a szakmaiság rovására is) a trendi külső. Megvan ez a férfiakkal szemben is, ha nem is ennyire nyilvánvaló.
        Szerintem ez nem társadalmi elvárás, hanem sima marketing fogás. A bármilyen jellegű fogyasztás maximalizálása. A reklámok által közvetített ideál és érték kép. (az, hogy elhittük, akkor és attól leszünk értékesek, ha ilyenek vagy olyanok leszünk) Az már természetesen a társadalmi szintű igénytelenséget jellemzi, hogy még a munkaerő kiválasztás szintjén is működnek ezek a “normák”.

        • Egyetértek. Mikor sehogy sem kaptam munkát (értsd: hiába küldtem pályázatot vissza sem hívtak), gondoltam feltupírozom kicsit a cv-t. Kicsit kísérletezni akartam: csináltattam profi sminket, elmentem fotóshoz, kértem kölcsön decens, de nagyon csini blúzt, betettem az új fotót és bötűt sem változtattam. Köv. héten 3 interjúra mentem. El tudom képzelni, hogy biz. helyeken egy első körös válogatáson néhány hapsi az irodában a kevésbé vonzó képeket egyenesen nyomja az iratmegsemmisítőbe. Más kérdés, hogy nem volt még olyan melóm, amilyenre képzettségem és képességeim predesztinálnának. Mindig csak az ilyen beosztások melletti asszisztens lehettem…

            • Igen, ez a titkárnő állás, főleg így meghirdetve, engem is kiborít. Mi van? A férfiak nem képesek arra, hogy valakinek a titkait őrizzék, rendben tartsák, emlékeztessék erre-arra? A titkárnő a Karon, ahol dolgozom, március 8-án beteg volt. Én helyettesítettem. Jöttek a diákképviselet muksói, hozták a virágot a titkárnőknek, láttatok volna meglepetést, hogy én voltam az irodában. Szóval, én ezt nem értem, vagyis értem, csak idegesít, hogy miét nem szakmai szempontok szerint, hanem popó, mell és egyéb izék szerint választunk titkárnőt… ja… és csináltunk egy reklámfilmet az egyetemnek… volt egy lány, a legjobb diákunk, nem a mainstream a szépségben, de nem csúnya… az egyik kollégaNŐM szóvá tette, hogy igazán választhattunk volna szebb interjúalanyt, akkor vonzóbb lett volna a kínálatunk… van olyan szmájli, hogy a fejem verem a falnak?

              • Igen, én itt a melóhelyemen egy baromi hatékony, precíz és pontos munkaerő vagyok, de azért a tíz férfiból mindegyik engem kér a kávéfőzésre, ha vendég jön. Nem megalázó, á, nem!

                Tessék, talán megfelel…

          • én egy viszonylag kis cégnél dolgozom (100 alatti a létszám). Az adminisztratív létszám 90 %-a nő. A vezetők is nők (kivéve a tulajt). Kiválasztáskor fontos szempont a külső. Az interjúk során a “szépek” közül azt választjuk, aki a legokosabb. De véletlenül sem választanánk kisgyerekes anyát, vagy 30 alattit. Nálunk amúgy volt már férfi irodavezető (titkárnői állás nincs is), a kávét még a tulaj is magának főzi:)

            • Ez is csak nálunk megy így, Amerikában és Ny-Európában sokkal több a fiatal férfi asszisztens, persze nem is maradnak évekig azok. A szakmai asszisztens, titkári pozíció nem csak a nemszeretem adminisztratív és szervezési feladatok ellátását jelenti, amiből nincs kiút, pályakezdőnek való foglalatosság, komoly ugródeszka. Nálunk meg a férfiak, ha sikerül munkát találni, egyből középvezetők diploma után.

            • Egy barátom (fiú) harmincévesen MBA-vel az egyik legnagyobb magyar vállalat magas pozíciójában levő női vezetője mellett lett titkár, persze csak a megnevezése volt titkári (amit ahhoz asszociálunk most már), tényleg főleg szakmai ugródeszka volt, ilyen is van.

      • Az egyik dolog ami miatt nagyon jó nem annyira fiatalnak nőnek lenni, hogy lehet láthatatlannak lenni. Ez volt az egyik nagy és felszabadító flash az elmúlt években. Nem szólnak be, nem füttyögnek, nem akarnak megdugni, nem tolakodnak a magánszférámba, végre, végre lehet jobban levegőt kapni.
        És még azt is hiszik, hogy jó fejek, meg kegyesek, hogy bókolnak, célzásokat tesznek.

        Kb. 12 éves voltam mikor az első lúzer odaküldte a haverját, hogy mondja meg, hogy járni akar velem. Mindezt a suli udvarán szünetben. Azt sem tudtam ki a fazon. Elküldtem a haverjával együtt a halál faszára, aztán meg voltak sértődve és én voltam a bunkó.

        Engem az keserít el, hogy mekkora terhek alól, micsoda agymosásból és mennyi konfliktussal kell kimásznunk. És több évi szívás után esnek le a tantuszok, hogy mi minden teher van rajtunk. Amitől külön kiborulok az a hosszú köröm és a magassarkú cipő. Kényelmetlen, korlátozós, drága és egészségtelen. Nagyszerű. Aztán meg megy a reklám, hogy ha fáj a lábad a magassarkútól akkor kend be valami drága szarral. Annyira nyomasztó ez az egész.

        • Az iskolai sztoriról jut eszembe, hogy a faluban, ahol az iskola van, ott meg így megy:
          A lányom elsős évnyitója után rövid kis meseolvasás volt, aztán az ünneplős gyerekek kiözönlöttek az udvarra (és mi még ott megvártuk a fiam, aki később végzett). Férjemhez egyik szünetben odamegy egy 9 éves forma fiú, aki a sima osztályok egyikébe járt, rábök a mászókán ücsörgő leányzóra, és megkérdi: “Jónapot, a maga leánya?” Férjem bevallja, hogy igen. Újabb kérdés: “Hány éves?” Ekkor már egy másik fiú is ott les a háttérben. Miután hallotta a választ, kiböki: “A Noel aszongya, hogy teccik neki a maga leánya!” És ekkor elszaladt, mert a három lépésről figyelő Noel nekiugrott.
          Ha valaki valamikor felajánl néhány malacot a férjemnek a leányért, azonnal emigrálunk.

        • Bizonyos értelemben szerencsés voltam, mert nagymamám nevelt és ilyen dolgokra nem tért ki, mint a smink. Vagyis kitért… határozottan tiltotta. Azt mondta, hogy aki szeret, az egyszer így szeressen meg, mert ha sminkesen esik belém (igen így fogalmazott :)) akkor, elmehet a kedve tőlem smink nélkül 😀 Mindig a természetre hivatkozott és arra, hogy Isten tökéletesnek teremtett minden élőlényt, csak az emberek vakok hozzá. Én nem csalódtam ilyen szempontból, mert mindig elégedett voltam magammal. Azt nem mondhatom el, hogy a pasik elégedettek lettek volna velem… Volt olyan, aki kérte, hogy fessem feketére a hajamat, (mint kiderült, az előző nője fekete hajú volt) Jó, hogy nem tettem meg. A férjem mellett kipróbáltam a teljes szín palettát a hajamon, mert kíváncsi voltam, hogy állna (nem volt elvárás a részéről) de győzött az eredeti. Isten tényleg tudja, hogy mi áll jól nekem :)) A pasiknak egy dolog áll jól, de az állandóan. Ők szegények nem tehetnek róla 😀

    • Jaj, engem folyton azzal szerelnek le, hogy hát ők egy mosolygósabb, pörgősebb valakire gondoltak. Mert az az igazi angoltanár. Volt már olyan is, aki megkérdezte, hogy van-e humorom. (Érdekes módon kosztümben és magassarkúban, vadidegen emberek között, több hónap munkanélküliség után nem jött ki, hogy van.) Nagyon nehéz műfaj az interjúzás. A “nincs rajtad sapka” esete. És igen, ha van gyereked, azért nem vesznek föl, ha meg nincs, biztos akarsz majd, és hogy gondolod ezt?!

  11. „A felügyelt közös edzéseken kívül ki lesznek adva önálló edzések is, amit a Runkeeper nevű program segítségével kell lemérni. Akinek nincs androidos vagy iOs alapú okos telefonja, az vegyen egyet.”
    [okos telefon! köszönöm, nincs több kérdésem.]
    “A program bár felügyelet mellett zajlik, de ennek betartását nyilván nem tudjuk ellenőrizni, de aki van akkora idióta, hogy ilyen szintű segítség mellett ennyire sem képes, az inkább ne is jelentkezzen, és nyugodtan üljön vissza a faszdíványra pizzát zabálni, mert számára ez a program kidobott pénz lesz, de ami még ennél is sokkal szomorúbb, hogy nekünk kárba veszett idő.” (forrás: tilt oldal, köszi, Csakazolvassa.)
    Mindezt 75E forintért? Nájsz.
    De ki fizeti ki ezt a pénzt? Akiket egyfolytában sakkban tartanak a testsúlyukkal/alakjukkal/korukkal. Ez a rendszer igazi célja: a mesterségesen keltett szorongástól jó pénzért megszabadítanak. De addig is érezd magad öregnek, kövérnek és provinciálisnak, érezd kiváltságnak, ha egy „pasi” szóba áll veled – cserébe végezd el az ingyenmelót amit a társadalom a hátadra tesz. Ezt az országot már régóta a nők viszik el a hátukon…csak nem ők keresnek vele.

    • Nem értek a marketinghez-reklámhoz valami sokat, de ha ócsárlod a potenciális fogyasztód, az biztosan nem tesz jót az üzletnek. Kivéve talán, ha szegény fogyasztó különböző okokból már eleve utálja magát 😦

      • Nektek is feltűnt már, hogy míg a férfiaknak szóló reklámoknak kb az az üzenetük, hogy vedd meg ezt, mert szuper vagy és jár neked, a nőknek szólók a vedd meg ezt a szőrtelenítőt/kozmetikumot/csempetisztítót és használd, mert különben undorítóan fogsz kinézni te és a lakásod?
        Szerencsére nem nézek tévét, ezért a tévé reklámok elkerülnek, de néha a plakátokon láthatóak is bőven elegek.

    • Van egy kedves film számomra, a címe Hétköznapi mennyország. Ajánlom figyelmetekbe! Ott egyik szereplő, Inger, aki a pap felesége, a férjének nagyon szépen megfogalmazza, hogy a bűnt az egyház találta ki, hogy egyik kezével a bűntudatba taszítson, a másikkal felkínálja a feloldozást. Ezt érzem a Norbi féle porgramokban is, hogy egyik szavukkal elássák a maradék önbecsülésedet, a másik szavukkal felkínálják az általuk nyújtott mentőövet – jó pénzért 🙂

  12. Comingout jön: én volnék a félrevezetett ifjúság. Nagyon komolyan gondolom, hogy szépnek és kívánatosnak kell lennem. Szép kislánynak születtem, az àtmeneti csúnyácska kiskamaszkor után szép arcú, nagy mellű, karcsú nagylány lettem. A görcs, hogy erre muszáj vigyáznom azóta megvan. Ezért koplaltam le magam negyvennyolc kilósra, edzettem heti ötször, hánytam háromszor. Identitássá vált a szép, karcsú, természetesnek, jó adottságúnak tűnő nő. Volt néhány jó évem, amikor az erőfeszítések és az eredmények összhangban voltak, jól is voltam magamal.
    Amióta elmúltam huszonöt, kezdődött a pokoljárás: ha fotót látok magamról meginog az identitás, hiába támasztja a párom rajongàsa. Közeleg a harminc és rémüldözöm, hogy hatvankettő az ötvennyolc, nő a háj a hasamon, és félek, hogy nem leszek már kívànatos nő, hogy egy leszek a házasságba tespedők közül.
    Ilyenkor bukkanok a lifetilt és társaira. ( Bence óta méregetem aggodalmasan, hogy átérem- e két ujjal- ez a karcsúság mércéje). Tekergek a tornavideók előtt, vasgolyókat, rágok zöldséget, érzem magam szánalmasan.
    Skizoid helyzet: működik a testem, szárnyal a szexualitásom, hálás vagyok érte, mégis vinnyogok a megerősítésért, hogy jó vagyok így, de a szép fiatal nő identitásától sem akaródzik búcsúzni.

    • Az ifjúságot úgy értem, hogya kétezres években voltam tini, amikor már dübörgött a photoshop, csak mégnem volt köztudatban a fotómanipuláció mivolta.

    • Ezt nagyon rossz volt olvasni 😦
      De ha a parod szeret es rajong erted es Te magad jol erzed magad a börödben, akkor miert csinalnad ezt magaddal?
      A mozgas szereteteert sportolj. Az egeszseged miatt egyel jokat es finomakat. Azert erösödj, mert jol esik izmosnak lenned. Ne foglalkozz massal.

      Leginkabb azert olvastam szomoruan a kommented, mert en is csinaltam ezt magammal. Voltam 49 kilo a 170 centimhez. Most visszanezve, ugy gondolom, hogy kurva szarul neztem ki… Elöl deszka, hatul lec, oldalrol meg raklap. (persze az akkori paromnak ez tetszett, ma mar ugy vagnam ki ilyen elvarasokkal együtt, hogy a laba nem erne a földet)
      Egy idö utan rajöttem, hogy en igy nem tudok elni. Huzzam be a hasam a strandon? Egyek ket gomboc fagyit, ha negyet kivanok? Kinek, minek feleljek meg? Csak magamat kene a legjobban szeretnem, nem? Sok idö volt, de felhagytam ezzel. Tudatos valasztas volt. Nem veszek nöi magazinokat, TV-m sincs. Figyelek arra, hogy kizarjam azokat a helyzeteket es lehetösegeket ahol tovabb tudnak tömni a fejembe, hogy milyennek kellene lennem. Nekem ezt nem fogjam a szamba tömni. Olyan vagyok amilyen. Ha nincs kedvem, nem sportolok hetekig. Ha meg elhatarozom, hogy hosszutavot futok, akkor becsülettel felkeszülök egy felmaratonra, mert ahhoz van kedvem es elvezem a futast.
      Elmultam 30 es soha ilyen jol meg nem ereztem magam. Ez a mesterseges feszültsegkeltes is agyrem a kor miatt.
      Ne hagyd magad! Aki szeret, szeret 5 kilo tulsullyal is. Aki meg nem ismer es nem szeret, annak a velemenye meg ne erdekeljen. Menjen a picsaba, akinek nem tetszik.

      • Sajnos nem ilyen egyszerű a szemléletváltás, mert devorah_lev identitását már kiskorától meghatározta ez. Ez az írás, Dézsa blogja, és sok más anyag segít ebben, hisz’ a király meztelen, csak enm mondja ki senki, mert bunkóbence leordítja 😦

        • Igen-igen, nem egyszerű ez, mert egy dolog tudni, szerethető a testem, mégis bizonyos tájékokat egyàltalán nem érzek annak.
          Sokszor mondják mások is, hogy a mozgást kell szeretni, de hiába szeretek biciklivel közlekedni, meg teniszezni nagyon, attól nem lesz darázsderakam, a célzott edzést meg szinte lehetetlen élvezni. Az nekem olyan, mint a szőrtelenítés 😀

            • Hàt, én tavaztól őszig napi 10-15 km-tekerek a munkába jövet- menet, de deréktájon nem történik semmi. Ettől függetlenül nem adnám semmiért a kerékpáros életformát: balzamos reggeleken patakparton suhanni igen jó:)

          • Edzz a tudatottal a darázsderék-vágykép leépítésén! Az etalon itt csal, mert minden magassághoz, alkathoz, stb. más-más derék a darázs.

          • Az ilyen tajekokat megtanultam szeretni. Na jo, ez durva csusztatas. Nem latom mar öket hibanak. Igy pontosabb.
            Az en csipöm szeles. Es mindig az volt es az is lesz. Vegiggondoltam. Amikor 49 kilo voltam is szeles volt, mert ilyen az alkatom. Futhatok en minden evben maratont is, ez nem lesz kisebb az istennek sem. 🙂

        • Tudom. En nem is mondtam, hogy egyszerü a szemleletvaltas. Es sajnalom, ha ugy tünik, hogy ugy irtam, hogy ez milyen könnyü. Nem az. Nekem is evekbe telt, amig ma ugy vagyok ahogy. De valamikor, valahol el kell kezdeni feltenni magunknak a kerdest, hogy kinek akarunk megfelelni? Miert akarunk neki megfelelni? Kinek a velemenye szamit igazan? Sok iras segit ebben a folyamatban.

        • Hehe:) Elnézèst, nem ez a hozzászólásom volt az év kommentje:) Szóval a csuklódat, ha àtèred a mutató és hüvelykujjaddal, akkor vagy szerencsés alkat. Ezt vmi testalkat meghatározás. Én nem érem át, ez Bence szerint: “az igazi szopó ág, a legundorítóbb testalkat” Méregesse az agyát.

          • Ha tovább szemezgetnétek Testalkat edzésterv nőknek címmel szerepel ez a szösszenet, amiben még a szerető típusú nők alakját is behatárolja Bencénk.

            • ” szerető típusú nők”
              Na ez egyre szebb! Típus jellel még nem látta el a nőket. Például:
              F5 = gondoskodó feleség, könnyen elhízik
              Sz3 = Vékony, szeretőnek jó lesz
              R16 = Ribanc, jó szopóreflex de sokba kerül a fenntartása

          • Hogy ezt honnan szedte? És úgy tesz, mintha az lenne a Biblia, amit ő tanít. Lefogy a nő, csakis a nő, és rendbe jön az önbecsülés, a szex, a házasság _is_.

            • Én is, dettó. Meg a 30 kilóval könnyebb és 30 centivel kisebb barátnőm is. Miről mond el ez mit? Semmiről semmit, ahogy a 60 kiló sem, a 170 centi sem. Egyébként épp nemrég egy babás topikban durrant el az agyam, ahol egy friss elsőterhes kismamát próbáltunk páran meggyőzni arról, hogy talán ne parázza szét a súlya miatt a terhességet. Amilyen barom hozzászólások ott voltak, aztán persze az önbizalomnövelő csapat le lett kövérezve (mondjuk kb. annyira érdekel, hogy lekövéreznek, mint hogy mi van a legújabb Kismama magazinban). Ami rossz volt az egészben: ahogy a nők ekézték a nő(ke)t. Na az sírvafakasztó.

            • igen, meg arról is, hogy mennyire relatív ez az egész számmisztika a témával kapcsolatban. szerintem a kilók, centik önmagukban a világon semmit sem mondanak el valakiről. erre én magam vagyok a jó példa. kb. 15-20 kilóval kevesebbnek szoktak nézni, mint amennyi valójában vagyok, méretben is alálőnek kb. 2-3 számnyival. akkor meg mi értelme az egésznek? plusz annak sincs az egésznek semmi köze, hogy mennyire tetszem másoknak, magamnak, a férjemnek, mennyire nézek ki jól, mennyire vagyok kedvelt és hogy érzem magam a bőrömben, vagy mennyire vagyok egészséges. a tiltes csávó szerint én nyilván a kövér kategória lennék, miközben teljesen rendben van az egészségem, pakkra esek teherbe és hordok ki gyereket.

            • Ebben pont az a legaljasabb, hogy az eleve adott testalkatot tartja undorítónak. Magyarul csinálhatsz te bármit, lehetsz izmos, feszes egy gramm felesleg nélkül, akkor is leokádhatod magad mert az alkatod, amin nem tudsz változtatni, az a hányinger szerinte. Ha meg átéred, de 5 kilóval több vagy mint amit ő ideálisnak tart, akkor meg azért vagy gusztustalan. Nem könnyű ennek a bencegyereknek a kedvére tenni, azt már látom.

            • Vacskamatinak a nutellához (nem tudom hova teszi be a hszmat): terhesen még tejszínhabbal is nehezítettem a küzdelmet 😀
              csakazolvassa-nak nutellához: melyik felénél hagytad abba? 😀

        • Nekem csak azzal megy, úgyhogy én igennel szavazok. 🙂 Főleg, hogy piszkafakoromban is csak azzal ment. Akkor még sehol sem volt a Bence, csak onnan tudom, hogy szerettem próbálgatni ezeket a testaránymizériákat, mint hogy akkora a lábad, mint az alkarod, meg ilyenek. 😀

          A kilókkal meg menjenek, ahova én gondolom. Volt pár éve egy pasim, aki azt mondta több hónap után, hogy neki egy nő csak 55 kilóig tud tetszeni. Sosem mondtam neki, hány kiló vagyok, de jóval 55 fölött ismert meg, amikor pedig ezt mondta, már jócskán túl voltam a hatvanon is. És odavolt értem. Amikor ezt elmondtam neki, azt mondta: de te nagyon csinos vagy. WTF? (Gondolom, azóta is az 55 kilós határt szabdalja azért szorgosan az újaknak…)

          • Tényleg kéne fejemet a falba verem-hangulatjel… Megnéztem a bejegyzésben linkelt Imolát, és persze kiszúrtam a legostobább hímsovén agyhalottat a kommentelők között: Imola szerinte dagi az “utána” képen is, és a fűző tartja össze a háját. Az ilyen embereket robotpilóta vezérli, komolyan.

          • Erről van az ominózus vicc, hogy: 7másodpercig tart, amig az étel a szájon át a gyomorba jut.Az emberi hajszál 3kg-t tud megtartani. A pénisz hossza 3x-a a hüvelykujj hosszának.A combcsont ugyanolyan erös,mint a beton. A nö szive gyorsabban ver,mint egy férfié.A nök 2x annyit pislognak,mint a férfiak. 300izmot használunk,csak azért,hogy eldölés nélkül meg…álljunk.A nök végigolvassák ezt a szöveget. A férfiak pedig még mindig a hüvelykujjukat méregetik.

    • most van először, hogy rosszul érzem magam itt a blogon, megint előjött az ufó érzés. én kiskoromban nagyon dühös voltam amikor pl. szépségversenyt láttam, azt gondoltam, hogy ez húsvásár. szántam és sajnáltam a kifestett, tipegő, kényszeredetten mosolygó nőket. annyira megalázónak láttam a helyzetüket. egyszál bikiniben. és soha nem értettem azokat a lányokat akik a szépségükből merítették az identitásukat, mert azt gondoltam, hogy a fiatalság és a fiatalos kinézet úgyis elmúlik, nem jó ötlet ebből táplálkozni. soha nem értettem és igazából most sem értem ezt így, ilyen mértékben. persze agyilag felfogom, meg értem és látom mögötte a rendszert meg a struktúrát, másik oldalról meg annyira átlátszó ez az egész szépségkultusz. bánt és dühít, hogy ennek ennyire be tudnak dőlni a nők. nagyon magányos érzés. :(((

      • Azért ne dőlj a kardodba, csak én vetettem magam a mókusok elé a vallomásommal. A többiek hozzászólásaiból is látszik, hogy nem vagy ufó, sok erős nő van itt. Èn is annak tartom magam, csak nekem a szépségkultusz a gyenge pontom.

        • Nagyon jó, hogy ezt így átlátod és leírtad! Sajnos mindannyian a szépségkultusz hatása alatt vagyunk, nem tudjuk teljesen függetleníteni magunkat tőle, mert mindent átitat. Napi küzdelmet igényel. Én erős nőnek tartom magam, a szépségkultusztól a Dézsától tanult különleges hópihe-szindróma védett meg (gyerekkoromban szerettem fiúkkal játszani, koszos lenni, fára mászni), és későn értem (tizennyolc évesen csókolóztam először, közvetlenül azután, hogy életemben először szexi ruhát vettem fel és elmentem egy buliba). Szerencsére jó géneket örököltem és intenzíven sportolok. Szerintem jó alakom van, a derekam nem nádszál, de az arányaimhoz pont megfelel. Van egy kis hasam, és itt jön be a szépségkultusz: régebben laposra vágytam, mint a reklámokban lévő lányoké, de nagyon szeretek enni, így vége az lett, hogy megszerettem a kis hasamat 😀

        • Nekem meg a szépségverseny-mizéria folyománya a vörös posztó, amióta egyáltalán felismerem a szavakat. Tetszett valahol a babacsaj is kicsi koromban is (ha amúgy szimpatikus nő volt a kiló vakolat, dauer, csingilingi alatt és tudta mindezt viselni), de az már kurvára nem, ahogy beszéltek a többi emberek róla. Vagy egyáltalán bármilyen nőkről, mert tényleg azt látom, hogy ebben az egészben a baszogatás a lényeg. Szarják ők ketté az egészségedet (hogy azért ne kizárólag hájból épüljél fel, mert meg fog ütni a guta…), vagy azt, hogy alapjáraton milyen alkat vagy (az egyhatvanas, rövid kezű-lábú, kocka felsőtestű emberből mikor csinálsz egy egykilencvenes szúnyogot?? Vagy, a “kutyák játszanak csontokkal”-szekció kedvéért: visszafelé ezt mikor vezeted elő?). Csak az érdekli őket, hogy oszthassák az észt, hogy mi miért szar, amti csináldz, gondolsz, ahogy kinézel, amit eszel, olvasol stb. Mert, hogy szar, az nem kérdés, ők iggénnyessek és elvárnak bizonyos dolgokat. Úgyhogy ha nem veszed komolyan őket, akkor nyilván nincs önkritikád.

      • Egyetemi vizespólós szépségverseny köztéren! Az egyetemi diáksághoz fűződő, a gólyatábortól kezdve folyamatosan, módszeresen rombolt illúzióim utolsó maradványait az tiporta porrá. Meg az utána következő sztriptíztáncosok ugyanott. Közpénzből.

      • A tavaly nyáron rész vettem a Minimum Party alkotó táborban és a filozófia műhely központi témája volt az anorexia és a nők esztétikai objektummá degradálása. A modellek azért olyan vékonyak, mert a kifutón nem szabad, hogy rajtuk legyen a hangsúly. Nem nőbemutató, hanem ruhabemutató. Van egy barátnőm, aki szőke, festett hajú, modell alkat, és mikor együtt vagyunk, mindig megbámulják a pasik. A csaj ennek ellenére nagyon boldogtalan, mert tudja, hogy csak a külseje vonzza, amint az érzelmeiről kezd beszélni, ezek a pasik hanyat-homlok menekülnek. Én soha nem voltam a pasik kedvence. Akikkel voltam, két ember kivételével, mind tartós kapcsolatot akartak. A másik kettő bombanővé szeretett volna változtatni. Sehogy sem ment nekik 🙂

        • Szerintem gazdasági okokból van meghatározva a modellek mérete, mert a bemutatott ruhákat nem akarják többféle méretben és alakra megvarrni. Így, hogy mindegyik lány 178-185 cm magas, és max. 55 kiló, ezekkel a paraméterekkel, világos, hogy egyen alakjuk van és bármelyikőjük bemutathatja az adott ruhát, mert az alakjukat tekintve, olyan egyformák mintha egy próbababa gyár futószalagjáról lettek volna rendelve.

          • Valahol olvastam, hogy csak a tervezők szerint csak az ilyen testeken szépek ezek a ruhák, azért kedvelik az ilyen modelleket. Volt valami szabályozás-próbálkozás is, hogy bizonyos index alatti modelleket tilos volt alkalmazni, de persze, tojtak rá.

              • Emlékszem amikor bejött ez az ötlet, hogy 18-as testtömegindex alatt kitiltják a modelleket a kifutókról, nyilatkozott Claudia Schiffer, ő nagyon támogatja a kezdeményezést, mert ő mindig is fontosnak tartotta a jó példamutatást. Mert a fiataloknak fontos mit mutatunk és ő erre mindig figyelt…
                Kíváncsiságból rákerestem az adataira, 180cm és 55 kg. Ez 16,98-as testtömegindexet jelent! Na, ennyit a követendő példáról…

            • Sajnos a soványságot is indokolja, mert a legkisebb lerakodó zsírréteg is mindenkinél más testrészen történik, ezzel megváltoztatva az egy példányban létező bemutatóruhához ideális “egyenalakot”.

    • Most olvasom, hogy micsoda hozzászólás lett ez, bénáztam a telefonról. Szóval csuklómat méregetni, a vasgolyót lengetni, a zöldséget meg rágcsálni szoktam.

      (Utólag kicsit tyúkszemes lábfej mutogatásnak tűnik ez a hozzászólásom 🙂 )

  13. Épp egy évvel ezelőtt volt egy olyan élményem, hogy a buszmegállóban egy idősebb nő kéretlenül egyszer csak elkezdte mondani (és mutatni!) hogy milyen tornagyakorlatokat végezzek, hogy lefogyjak. Annyira megdöbbentem, hogy megszólalni nem bírtam, persze most már tudom, hogy el kellett volna küldeni meleg helyre. Döbbenet volt.
    A tiltes ember hihetetlenül arrogáns. A legundorítóbb fogása az volt amikor egy betegséget használt fel arra, hogy reklámozza magát.

    • En epp a forditottjat tapasztaltam meg, az is tud kellemetlen lenni am.
      Szules utan fel ev alatt fogytam vissza az eredeti sulyomra (49 kg), atlagos magassagu vagyok.
      Volt, aki kicsit ketkedve nezett, hogy akkor biztosan fogyozok, es tornazok (pedig a pici mellett ejnyebejnye…). De volt olyan is, aki ebbol siman derivalta, hogy bizonyara csaszarral szultem. Gondolom ugyanazert, amiert egy magara ado norol feltetelezik, hogy pocsekul foz…

      Teny, hogy pofatlanul szerencses vagyok, es pofatlanul nem tettem semmit a fogyasomert, olyannyira nem, hogy az elso honapokban a becsuletes mindennnapi koszt mellett kiloszam faltam a mezeskalacsot, meg ejszaka is. Szoptatni is egy pohar teaval es mezeskalaccsal ultem le. Amugy sajnos abba kategoriaba tartoztam, aki vilageleteben utalt mindenfele testmozgast, kiveve az uszast es a konnyu turakat. Es egyiket sem a mozgas kedveert szeretem.
      Mara mar rajottem, hogy a mozgas energiat is ad, hogy az izmaimat okkal kaptam…csak most mar nehez valamibe belevagni. Terveim vannak, aztan majd meglatom…

      • Csatlakozom hozzád, köszönöm a felvetést. Rohadtul bosszantó, hogy mikor az egyébként csinos kolleganők a súlyukat/diétájukat/fitnesztermüket tárgyalják, rendszeresen odaszólnak, hogy “majd meglátod te is szülés után”, meg “harminc fölött már te se így fogsz ám kinézni”, és “az ilyen botsáskáknak könnyű”, függetlenül attól, hogy magában a társalgásban rohadtul nem vettem ám részt. Ha részt próbálok venni, végképp el vagyok küldve a picsába. Ez, hogy azt írod, “pofátlanul szerencsés vagyok”, látod, ez az, hogy úgy néznek rád a többiek, mint valami bűnösre, akinek ugyanúgy kéne szenvednie, mint nekik, és nem igazság, hogy te megúszod. És persze emiatt légy szíves, és érezd magad szarul. És úgy is lesz, pofátlannak érzed magad, csak azért, mert olyan vagy, amilyen. Mintha tettél volna valamit ellenük. Nevetséges.

        • Szerintem eleve tök bunkóság kéretlenül beleszólni abba, hogy a másik hogy nézzen ki, (és mit egyen). Megjegyzéseket tenni sem épp kedves dolog szerintem. Majd ők a nagy okosok megmondják, hát baromi jó tényleg… Egyáltalán kinek mi köze van hozzá, hogy hogy néz ki az ember?

        • Igen, ez a szépségkultusz többek között arra is kiválóan alkalmas, hogy még jobban megossza a nőket. Egy “barbibaba” és egy “csúnya nő” akkor is bizalmatlanul fogja méregetni egymást, ha még egy szót sem váltottak, mert kölcsönösen feltételezik, hogy a másik lenézi / irigyli/ utálja őket.

          Ugyanez fiatal- idős viszonylatban is. Érdekes, hogy az
          öregedés, és az ezzel járó fizikai jegyek csak a nőknél számítanak igazán cikinek. Az ősz haj a férfiaknál bölcsességet, megbízhatóságot sugall (vö. tisztes ősz halánték), nőknél inkább igénytelenség, ha nem festik be. A ráncok egy férfin vonzóak, karakteresebbé teszik az arcot, az ellenkező nemnél simán csak elcsúnyítják.
          Ide tartozik az is, amit minden jól nevelt férfi tud: egy nőnek nem illik megkérdezni a korát. Ez azt üzeni: A nőknek ciki az öregség, ezért minden nő fiatalabbnak akar látszani, és nem illik lebuktatni őket azzal, hogy megkérdezzük a valódi korukat.
          Újabban a férfiaknál is kezd elharapózni ez a fiatalságmánia, de közel sem annyira, mint a nőknél, ahol ennek több évszázados hagyománya van.

        • “Szerencsés alkat”. Aha. Főleg, mikor régebb, amikor még izom se volt rajtam ennyi (=>erre könnyebben rakódik a többi cucc is, meg gondolom 29 év fölött már eleve jobban rakódik, mondjuk amíg nem kizárólag rengő puding, addig elfér), kaptam olyan megjegyzéseket, hogy “szoktál te egyáltalán eeeennni?” (doszt fogyózó, megnyúlt arcú, testkontrollfreak harmincas nő), illetve, “háá a kukába is dobálhatnátok a kaját [ti soványak, eleve: nem sovány vagyok, hanem ember], úgyse látszik meg” (vasember-triatlon stb muszkliman, láthatóan nulla gondolat előzte meg a mondatot és viccnek szánta – mert ezek a pálcikagyerekek ilyen viccesek, ha másra nem is jók. Na ne sértőggyé má meg… Tessék, ezek a sovánnők, ezek nevetni se tudnak egy jót). Most már pon’leszarom, részben azért, mert már valamlyest utolértem magamat, és nem vagyok “ványadt” a saját mércém szerint, részben meg ötezer mással vagyok elfoglalva – de ez a testalkattal, BMI-vel és társaival terrorizálás marhára idegesít. Ha véletlenül nem érzed magad szarul, akkor légy oly kedves, itt egy kötél… És aki épp szarabb passzban van, még be is veszi.

          • Erre írtam: “ez a testalkattal, BMI-vel és társaival terrorizálás marhára idegesít. Ha véletlenül nem érzed magad szarul, akkor légy oly kedves, itt egy kötél… És aki épp szarabb passzban van, még be is veszi.” Nem gondoltam, hogy üzentél. De nekem mint bloggernek körültekintően és tudatosan kell üzenetet választanom, mit írjak, hogy írjam, szar lenne, ha kétségbeesésbe taszítanék bárkit.

            • Ja, ezt nem a te BMI-emlegetésedre írtam:) Abban semmi terror nincs. A baszogatásszerű mintázatokra gondoltam. Pláne, hogy engem most ezzel egy igazi echte baszogató _se_ igen tudna kiidegelni, hulla fáradt vagyok, átképzésen veszek részt a munkahelyen, nyolc órát hallgattam a terrorizmust meg, hogy mivel lehet felrobbantani egy repülőt (bármivel). De, ha épp nem alédozom a fáradtságtól, akkor se igen veszem már ezeket magamra. Na de mindegy is, mert nem is rád értettem az egészet.

      • Én is a másik véglet vagyok. Ma már tudok mosolyogva reagálni arra a felvetésre,hogy “jaj, híznod kéne – kösz, de jól érzem magam így”. Éveken keresztül mindig magyarázkodni kezdtem, hogy nem fogyókúrázok, rendesen eszek, ma már nem vagyok erre hajlandó.

    • Nekem nem szokott menni, hogy elküldjem a francba, aki kéretlen tanácsokat osztogat. Belém nevelték, hogy ha egy kis esély van rá, hogy jóindulatból mondja a másik, akkor legyek udvarias és hálás, ha hülyeség is. Pedig nem jó ez így, nagyon gyorsan változni kéne, mert bólogatok mosolyogva és azt hiszik, hogy mennyire egyetértek és mennyire nagy spanok lettünk. Aztán néha hetekkel később meg kifakadok, és akkor küldöm el a búsba, és ki van akadva, mert azt hiszi barátnők vagyunk, és a környezetem szerint is bunkó dolog, és valszeg tényleg nem kéne hitegetni a hülye embereket se. Ráadásul a konfliktus is kisebb lenne, ha az elején jelezném, hogy nem vagyok vevő a tanácsaira és különben is tök más a véleményem.

  14. Feltunt mar nektek, hogy a kamaszodo fiuk milyen termeszetesseggel kezdenek el sulyzozni, fekvotamaszozni, kosarazni, focizni (talan ezeket lattam leggyakrabban). Mikozben a lanyok gorbulnek, gombolyodnek cici es fenektajon, de derektajon is, ok kis girnyasz fiucskabol egyre csinosodnak. A lanyok eletebol ebben az idoszakban mintha kimaradna a mozgas, sport. Legalabbis az en kornyezetemben, az en kamaszkoromban ezt lattam. Az mondjuk a kilencvenes evek kozepe-vege volt…
    Most meg azt latom, hogy az akkoriban kisebb-nagyobb sulyfelesleggel kuzdo lanyok kozul feltunoen sokan latvanyosan megcsinosodtak, na nem feltetlenul lettek nadszalkarcsuak, de ugy osszkepben csinosak nagyonis. A fiuk pedig…hat azok egyre plottyedtebbek…
    Szerintetek ez mennyire elterjedt, es miert van igy (ha igy van)?

    • Én is ezt tapasztaltam az érettségi talikon. Bizony. De a férfiaknál már az 5. év után elképesztő változások álltak be. A házasság után elhagyták magukat, az edzőterem helyett a munka, a kaja, a pia, a TV. A nőknek nem lett kényelmesebb az életük, mindenki dolgozik, vannak gyerekek is. A mi generációnk még házasodott, viszonylag hamar. Egy férfi volt a társaságban, aki nem változott semmit, ő pokoli csinos volt még a harmincadikon is, és arra volt büszke, hogy sikerült gyereket csinálnia a 47 éves (első) feleségének.

  15. Hát igen, nem kell mondanom, mert beszéltünk már róla, mennyire kibuktam a LifeTilttől, mint jelenségtől.

    Egy érdekes momentuma a normatív gondolkozásnak az volt, amikor a Facebookon a napi “fogadd-el-magad-ahogy-vagy”-kampány keretében valaki kitett egy kövér lányt, akit egy kigyúrt, kockás hasú fiú ölelget. Természetesen megindult a vita: lám, kövéren is lehetsz szép, mire a másik oldal, hogy rendben, de nem egészséges. A bölcsek pedig beírták, hogy hagyjuk a vitát a picsába, a szerelem túllát a külsőségeken, nem mindenki a test alapján választ. Én meg beírtam: de, ez a fiú is a külseje alapján szúrta ki magának a lányt (más kérdés, hogy nem emiatt lett tartós a kapcsolat, ha az lett), csak éppen ő a kövér lányokhoz vonzódik. Van ilyen, nem is kevesen. Érdekes, bármilyen egyszerű is, erre senki sem gondolt. :DDD

  16. “Azok a nők, akik most ezt a bejegyzést olvassák 15-20-25-35 kiló felesleggel, nos nekik üzenném…Tudom, hogy tisztában vagy vele hogy elvagy hízva és változtatnod kéne, de hidd el nekem a helyzet sokkal, de sokkal rosszabb mint amit te valójában hiszel magadról. Amikor Vivien majdnem leokádta a monitort a régi önmagát látva a 14 kiló fogyása után, úgy az emberek 95%-a is ugyan ezt gondolja magában rólad, csak éppen nem mutatja ki feléd mert miért is tenné ? És akkor még nem is látott titeket bikiniben.”

    • Micsoda egy arrogans pöcs ez.
      Van, akit nem erdekel a Zemberek velemenye. Es jo lenne ha egyre kevesebben adnanak arra, hogy mit gondol a masik a testeröl.

    • Ez kitűnően rímel arra, amit fentebb írtam. Tehát nekem a guru szerint már okádnom kellene magamtól, mert titokban mindenki más is öklendezik, ahányszor csak meglát. Gyönyörű…

    • Nem mondom, hogy Rubint Réka láttán hányhatnékom van, távolról sem erről van szó, de számomra meg az ő külseje az, ami kifejezetten visszataszító. Irigy vagyok biztos, mondanák a guruk 😀

      • Nem sírunk, én felrúgni szeretném, pedig most néztem meg először a honlapját, azt szabad? 😀 Komolyan, hogy lehet valaki ennyire arrogáns, bunkó seggf*j.!?
        Megyek kersek itthon némi csokit 😀

    • Micsoda gondolkodó, európai férfi a szerző.. Ez is milyen kedves, régen ezzel ondult az oldal: “Az emberek gyengék, mert egy idő után beleszarnak az életbe. Már megvan a csaj már megvan a csávó, és akkor már lehet úgy kinézni mint egy rakás szar. Csajoknàl ez duplán sőt triplán igaz. Úgy érzik elhanyagolhatják magukat. Hát ez tévedés kedveseim, ezek ágyazzák meg a fasza kis megcsalásokat meg szakításokat nem mellesleg a szexuális élet csökkenését. Be lehet tolni azt a tiramisut, de utána nem kell sírni 36 évesen kutyák közt, hogy hol rontottam el.”

    • Azért van ennek az ellenkezője is, amikor egy adott kapcsolatban az egyik fél “eteti” a másikat, és az rengeteget felszed. Több száz kilós emberekről szóló műsorokban elemezték ezt, hogy tulajdonképpen ennek meg az a rejtett pszichológiája, hogy annyira kövér lesz az illető, hogy senki másnak nem kell már, és kvázi lekötelezettje a partnerének azért, mert az így is elfogadja, vele van.

      • Én is láttam egy dokumentum filmet, azt hiszem “Etetők” volt a címe. Félelmetes ahogy kiszemelik az eleve túlsúlyos nőket és akár több száz kilósra hizlalják. Az egyik nő azt hiszem 90 kilósan kezdte megismerkedésükkor és ő lett a világ legkövérebb nője valami 400 kilóval. Az ágyból sem tudott felkelni, csak feküdt és evett és amikor lefogyott a férje undorodott tőle.

        http://www.hirek.ro/lap.php?id=4190

    • gyönyörű szöveg. a vicc az, hogy én még sosem akartam semmit leokádni magamat látva. akárhány kiló voltam. viszont az önbizalmam kb. 15-20 éves korom között volt a legkisebb, amikor a legtrendibben néztem ki a mai definíciók szerint (55 kiló, 180 centi). micsoda frusztált faszi lehet ez egyébként. már majdnem sajnálom.

  17. Én nagyon remélem, hogy egyszer majd megjön a nők esze, és elfelejtik a kíméletlen diétákat, a should-okat, a műtéteket, és a pasik kénytelenek lesznek elfelejteni ezeket az elvárásokat, mert nem lesz nő, aki megfelelne neki, csak azt nem tudom, hogyan, mert a hardcore glamour-feeling nők, lányok, kamaszlányok nem olvassák a blogod, a szépségbiznisz meg virágzik, sőt, jobban, mint valaha. Feliratkoztam pár ilyen kuponizére, mert vadászom a fotózás-akciókat (a gyerek miatt), de 10-ből 8 fogyasztó, szőrtelenítő, fiatalító, fogfehérítő stb esztétikai beavatkozás, naponta dől, telíti be a csak erre használt postafiókomat.

    Én azt gondolom, mint 20 évig súlyproblémákkal küzdő, majd önmagát elfogadó 40-42-es méretű (és alacsony) nő, hogy 48 kilósan is lehetsz boldogtalan, ha 46 kilóra vágysz, és 70 kilósan is élhetsz boldogan, boldog párkapcsolatban, csak 1. el kell fogadnod magadat (és ez nem lemondás, hanem pontosan az, amiről Éva fent ír) 2. egy olyan pasit kell választani, akit hidegen hagy mindaz, amiről az ilyen Norbik, Bencék meg a harmadik Akárki beszél, és imád engem, úgy, ahogy vagyok, pont ilyen a nőideálja, és kész.

  18. Na ez a téma nagyon is érint! Nálam úgy kezdődött, hogy belezúgtam egy pasiba. Intelligens, jóképű, sikeres. Először úgy tűnt önmagamért szeret, sőt állítása szerint az eszemért!. Először fel sem tűntek a kis megjegyzések: inkább ezt kéne fölvenned, dobj már fel egy kis sminket, nem kéne átfesetni a hajad, és a kedvenc: de “jó” nézni, hogy milyen jó ízűen eszel. Továbbléptem, belezúgtam egy másik pasiba, aki tök ugyanilyen volt, de neki meg a ruházkodás volt a vesszőparipája. Nem is az új pasi (férj) mentett meg (pedig próbálta), hanem a gyerekszülés, terhesség. Valahogy visszadta a magamba vetett hitet, a hitet, hogy jó nő vagyok. Vicces, mert korábban sokkal erősebbnek gondoltam magam, annál, hogy bekajáljam az ilyen maszlagot. Hát nem igazán. Azért néha még mindig megeszem, sajnos.

    • “Nem is az új pasi (férj) mentett meg (pedig próbálta), hanem a gyerekszülés, terhesség. Valahogy visszadta a magamba vetett hitet, a hitet, hogy jó nő vagyok.”
      Like! 🙂

  19. Először is – új kommentelő lennék, vissza-visszatérő olvasó, aki kicsit úgy érzi, jogtalanul szól most ide, mert nincs tisztában mindennel, amiről itt szó van. Zsófi vagyok, húszéves bölcsészhallgató, kezdő feminista. Úgy terveztem, hogy majd némán figyelem, miről írsz, miről kommentel a lelkes olvasótábor, és szívom magamba a tudást, a véleményeket; most azonban szívemhez-lelkemhez nagyon is közel álló témáról van szó, szóval nem bírom ki, hogy ne szólaljak meg – végtére is, épphogy kint vagyok a “tizenévességből”.
    A szépségideál megismerése egy kislány számára nem 10-12 évesen kezdődik, amikor először kerül kezébe egy női magazin; hanem akkor, amikor először szembesül vele, hogy minden tisztességes hercegnőnek a haja úgy csillog, mint az arany, a szeme pedig kék, mint a tenger: végtelenül rossz kezdőpont egy olyan gyereknek, akit sötétbarna hajjal és barna szemmel áldott meg a sors, és aki a játékboltban sem talál egyetlenegy barbibabát sem, aminek neadjisten mondjuk akár vörös haja lenne a szőke helyett. (Legalábbis, a 90-es évek közepén ez nagyjából így volt.) Megtanulja a 6 éves kislány, hogy a szépséghez minimum kék szem kell, és hogy az ő szépsége az sosem attól függ, hogy ő hogy érzi magát, hanem attól, hogy mit mondanak róla. 10 évesen már azt tanulja meg, hogy ha majd egyszer anyu megengedi, hogy legyen saját, igazi szemfestéke, akkor azt mindenképpen használnia kell, mindennap, hogy szép legyen. 12 évesen már szól apu és a nagybácsi, hogy most már figyeljen oda, hogy mennyit mozog, mert kezd széltében is nőni, nem csak hosszában – mindez úgy, hogy bármiféle sporttevékenységtől görcsbe rándul a gyomra, mert 7 évesen az iskolában a tornaórán soha senki nem tanította meg kötelet mászni, csak ordítottak vele, hogy miért nem megy elsőre; az orvos 56 kilósan rászól, hogy ez tényleg kezd már kicsit sok lenni, gondolkodni kéne a fogyókúrán. 14 évesen szól anyunak, hogy már az “egészséges” határon felül van a BMI, anya, le akarok fogyni – tornásszál csak, kislányom; az eredmény sehol, sírógörcs egyre több, és máris adott egy tinédzserkor, ami arról szól, hogy hogyan tud egyre lejjebb csúszni az önutálat lejtőjén.
    16 évesen megtanulja, hogy azért nehéz az élet, mert az XS-es méretet hordó legjobb barátnők is undorodva néznek saját magukra, és az sem elég vigasztaló nekik, ha azt mondja az ember lánya, hogy ők bizony nem kövérek – “nézzél rám, ha kövér embert akarsz látni,” “jaj Zsófi, ne mondj ilyeneket, egyáltalán nem vagy kövér” – már hogyne lennék, gondolja magában, amikor te a 34-es méretű blúzban ülsz, nekem pedig minden cuccom 38-as és 40-es, akkor kéne 40-es ruhát hordanom, ha annyi éves lennék, nem pedig tizenhat; nyilvánvalóan nem akar eléggé lefogyni, ha nem szán rá annyi időt, miért nem tud lefutni tíz perc alatt két kilométert – senkit sem érdekel, hogy fáj a sípcsontja, a fogyás az fogyás, “NO PAIN, NO GAIN”, mondja az inspiráló szándékú fénykép az interneten – ha tényleg le akarnál fogyni, akkor hajnali ötkor kelnél, hogy lemehess futni iskola előtt, miért nem eszel kevesebbet, miért szereted még mindig a csokit, tokából hogyan fogyjon le az ember, hogy próbáljon új farmert venni, amikor hányingere támad, ha a tükörbe néz —
    ezt sohasem mondta már senki, ez már mind az én fejemben történt; a gondolataimat átveszi valami külső kontroll – hát nyilván hülyének kell lennie ahhoz az embernek, hogy könyvet olvas ahelyett, hogy azzal foglalkozna, hogy néz ki; sohasem mondja senki, hogy bármi gond lenne veled, de mégis tudod, hogy nem vagy szép, mert ha szép lennél, megfordulna utánad az utcán az a srác is, aki veled egykorú, és nem csak a hatvan éves hajléktalan alkoholista bámulná a melledet – jobb esetben az arcodat.
    Ez egy kicsit talán szentimentálisra sikeredett, és nem állítom, hogy ezen megy keresztül minden egyes tizenéves lány. Vannak, akik alapból szőkék és vékonyak, vannak, akik képesek lefogyni anélkül, hogy krónikus önbizalomhiányban szenvednének. Velem nem ez történt, nekem kis híján az ép elmém ment el arra, hogy próbáljam kiszedni magam az önutálatból. Nem is tudom, mi a célom ezzel a kommenttel; csak annyit tehetek, hogy megpróbálok kiállni valamiféle nyilvánosság elé, és kiálthatom, hogy nézzétek, ezt is teheti veletek a média, ez történik, ha túl sokat nézegeted a modelleket a kifutón, vagy ha bedőlsz annak, hogy norbi jót akar neked, és nem csak a pénzt szívja ki mások öngyűlöletéből. Ezért örülök annak, hogy itt vagy, hogy megírtad ezt a bejegyzést, és hogy ezt sokan látják, sokan olvassák és gyorsan terjed, mert így talán többen megértik, hogy a 40-es méretem és szempilla alatti szőrösségem ellenére is nő vagyok, ember vagyok, és megérdemlem mások tiszteletét.

    • Isten hozott, Zsófi (szép a neved!), jól helyen vagy itt! Örülök, hogy ezt leírtad.
      Vannak barátaid vagy ismerősök a közelben, akik hasonlóan gondolkodnak, mint te?

      • Akad egy-kettő barát/ismerős, aki hasonlóan gondolkodik, és érdekes látni, ahogy egyetért ugyan, de saját magával kapcsolatban nem tud így gondolkodni. Még több bizonyíték arra, hogy mennyire jól működik a strukturális öngyűlöletkeltés: magával szemben nem tud elfogadó, megengedő lenni.

    • Heavysky, nagyon szépen leírtad a jelenséget. Egy dologban azonban ellent kell mondjak neked. A szőke, kék szemű nők sem boldogabbak, azok, akik XS méretet hordanak, azok sem. Nekem a két gyönyörű gyerekemen kívül az Isten gyönyörű kék szemeket ajándékozott, melyeknek köszönhetően gyakran kerültem olyan helyzetbe, hogy 6-7 évesen a keresztapám meg akart “tanítani” nekem egyet s mást. Rájöttem, hogy a szemeim, akármennyire szépek, inkább hátrányom származik belőlük, mint hasznom, mert nem tudom irányítás alatt tartani, hogy kire hogy nézzek rá. Ha lesütött szemmel jártam, akkor valami nem stimmelt velem, ha pedig vállaltam hogy szembe nézek a férfiakkal, akkor már mindjárt “úgy néztem” őket. Ezzel a mai napig így vagyok. Nehezemre esik szembe néznem valakivel, mert tudom, hogy a következő mondata az lesz, hogy jaaaj, de szép szemeid vannak. Pedig csak arra vágynék, hogy egyéb érdemeimet is vegyék észre, mert több vagyok, mint egy szempár… A minap futott a hozzászólások között, hogy a szépség is tud hátrány lenni. Hát én összességemben nem vagyok szép, jó alkatom van, mert ha van rajtam néhány kiló pluszban, az arányosan oszlik el, így a súlyom miatt nem voltak komplexusaim, a szemem viszont megkeseríti az életemet. Tudtok ötleteket, hogy mivel lehet tapintatosan az ilyen bókokat elhárítani? Nagyon megköszönném az ötleteket 🙂

  20. Devorah_lev történetéhez.
    Sokan tanúsíthatják, köztük én is, hogy tudni valamit nem elég ahhoz, hogy érezzem is ugyanazt. Én – túlsúlyomból adódóan – sosem lehettem szép gyerekkoromban, kamaszként meg – bár nem voltam olyan kövér – már eleve adott volt, hogy én nem is lehetek az. Na mindegy, azóta sok minden változott bennem, most egy olyan emberrel élek együtt, aki számomra addig ismeretlen, meglepő módon állt úgy ehhez a dologhoz, hogy huszadrangú kérdés. Csak “egészséges” legyek, jól érezzem magam. Ha mozgok, azt is ezért, ne azért, mert x kilóval nehezebb vagyok. Mond, mondott nekem ő sok mindent (jaj, az elején én még a meztelen testemet is hogy szégyelltem előtte!), de hiába szólt rólam, az én testemről, nem voltam képes magamra értelmezni. Ez mára sokat fejlődött bennem (magyarán az érzés, hogy én is “ember” vagyok, és van jogom élni, meg akár szeretni is magamat, értékesnek tekinteni), és TUDOM is, hogy mit kéne éreznem, csak nem megy úgy, nem annyira. Pedig nagyon tudatos vagyok ám, de ez olyan dolog, ami nem megy, még akkor sem, ha eldöntöm, hogy ezentúl így lesz. Nincsenek meg hozzá az alapjaim, nincs miből táplálkozni. Szóval így nehéz, de azért jó úton haladok. Osztán, az is lehet, hogy egy ponton tovább sosem fogok jutni, ez majd kiderül.

  21. aktualis a tema nalam, kb masfel hete fogyozom. Angliaban nekem a slimming world a legszimpatikusabb fogyi szervezet http://www.slimmingworld.com/, tamogatnak ,segitenek, onbizalmat adnak, hisznek benned, a cel hogy jol erezd magad, egeszseges legyel es elerd az altalad kivant sulyt. udvarias, kedves, tamogato kozeg es nagyon sikeres szervezet. Meg nem csatlakoztam hozzajuk, csak megvettem par konyvet toluk, egyenlore probalok egyedul fogyni, ha nem megy, akkor eljarok majd a heti csoportjukba. En mindig ontorvenyu voltam, ami azt jelenti hogy kb magasrol tettem ra ki mit gondol rolam vagy arrol amit csinalok, ehhez kepest kb 12-14 eves koromtol tulsulyosnak tartottam magam. 18 evesen voltam 58 kg es 162 cm, ami idealis, akarhogy is nezem. En voltam az aki soha nem erezte azt hogy de jol nezek ki, akarmilyen jol is neztem ki es persze sosem gondoltam bele hogy ennek mi lehet az oka. igy utolag, visszanezve a tini kori onmagamra nagyon is jol neztem ki. most 32 evesen eljutottam oda hogy jol erzem magam 70 kilosan is, igazabol nem latok lenyeges kulonbseget a kulsomon, hogy 60 vagy 70 kgs vagyok. most van az amikor egyreszt azert akarok lefogyni hogy konnyebben mozogjak, masreszt azert mert a ferjemnek jobban tetszettem vekonyabban es nem erzem fairnek hogy elvett egy 58 kilos not akibol lett egy 70 kilos. ugyhogy lefogyok 60ra. a ferjem kb az egyetlen ember akinek a velemenye erdekel ha a sulyomrol van szo, mert magamon kivul neki akarok tetszeni. nem is ertem ezeket a fiukat akikrol beszeltek, hogy ilyen szoveg mellett mitol lettek sikeres fogyi guruk. Angliaban az ilyeneket szerintem csirajaban folytanak el. Nagyon tetszik az is ahogy a sport szeretetehez es mindennapossa tetelehez probalnak hozzasegiteni a slimming worldben, hamarosan meg fogok probalkozni azzal is. Jellemzo hogy a lanyom kapott egy biciklit szulinapjara, azota nem tud kimenni vele mert meg lehet fagyni, es gozom sincs hogy fogok kivinni egy biciklizo 4 evest , meg egy csetlo botlo 2 evest a parkba, plane hogy kb 50 meterenkent szall le a bicajrol hogy o azt megunta. mindegy, majdcsak kialakul ahogy nonek. nekem az otthonomon kivuli sportra este 8tol lenne lehetosegem, amikor kb osszeesni birok. ja, es nem sminkelek csak amikor kedvem es idom van. elentem egy smink oktatasra (szinten a ferjem kerese) hogy valaki mutassa mar meg hogy is kell ezt, de en is azt gondolom hogy szep vagyok smink nelkul es nincs szuksegem ra, max ha alkalmibba akarom tenni a megjelenesemet, akkor hasznalom. vagy amikor elkap a csajszis hangulat. nalunk a 17 eves lany a csaladban meglepoen normalis, sportol is sokat, nem jar haskitevos, mellvillantos ruhakban, o ugy hivja a stilusat hogy fius. szerintem meg nem fius hanem tok normalis.

    • “nem erzem fairnek hogy elvett egy 58 kilos not akibol lett egy 70 kilos. ugyhogy lefogyok 60ra” Ez nekem azért furcsa. A házasságom ideje alatt nagyon sok dolog változott bennem és rajtam (férjemmel ugyanez a helyzet), és a súlyom csupán egyetlen, viszonylag jelentéktelen dolog. És abban, ahogy ezek a változások történtek, a férjemnek is nagy szerepe van, hiszen vele élek, ennek minden jó és nemjó részével együtt. A világ is rengeteget változott, az életünk is, az lenne furcsa, ha elvárás lenne, hogy én maradjak ugyanolyan. A ráncaid fairnek érzed majd, nemtudomhány év után? Vagy jogos elvárás lehet egy arcplasztika, mert eredetileg is ránctalan voltál? És egyébként miért pont a súlyváltozásod érzed nem fairnek? Vagy van még más is? És ha most a blogon olvasottak hatására úgy gondolod, hogy egyenlőbb kapcsolatot szeretnél, akkor az megint nem lesz fair a férjeddel, mert a férjed eredetileg nem ilyen asszonykát vett?

      • miert pont a sulyom..talan azert mert tudom hog y a ferjemnek jobban tetszettem azzal a sullyal amivel megismert es az o sulya nem valtozott. es nem erzem nagy erofeszitesnek leadni 10 kilot amellett hogy az az egeszsegemnek, mozgasomnak is jot tesz es akkor pl konnyebben fogok sportolni a lanyaimmal is. Vilageletemben hizekony voltam, az elso terhessegem alatt jott ram17-18 kilo, ott visszafogytam 65re. A masodik terhessegnel mar nagyon vigyaztam hogy ne jojjon fel ujabb 18, de 12 igy is jott, a terhesseg utan lettem 68, most meg hala a hozzu telnek, ez lett 70. Es tudom magamrol hogy siman leadom ha elhatarozom magam. A sulynal en valahogy azt gondolom hogy erdemes raszanni egy evet hogy az ember lefogyjon es aztan elete vegeig csinosnak lassa magat, mert azert szinten tartani a sulyt sokkal egyszerubb mint leadni. meg attol is tartok kicsit hogy most vagyok 70, meg egy hosszu tel vagy depresszio es akkor mar 75 lesz? hol ennek a vege A rancosodas azert nem gond mert egyutt rancosodunk, egyenlo kapcsolaton pedig kozosen dolgozunk az elso perctol. es azert nem erzem fairnek, mert szerintem egy kapcsolatban fontos hogy vonzonak lassuk egymast es engem is nagyon zavarna ha a ferjem sorpocakot eresztene, vagy meghizna. O szerencses alkat mert akkor sem hizik ha nagyon szeretne, ugyhogy neki a sulyaval nem kell foglalkoznia.

  22. Sajnos nem volt idöm végigolvasni, elményedni benne, de igérem, amint újra netközelben leszek, megteszem. Viszont van pár gondolatom, amit már most szeretnék veletek megosztani.

    Gondolom sokaknak nem kell bemutatnom Adelt, aki ontja magából a slágereket.
    Ès túlsúlyos.
    Avagy a Gosip énekesét, nevét nem tudom, de megint csak bámulatos hangja van.
    Ès túlsúlyos.

    Majd mikor megjelenik róluk egy cikk, akkor azzal jönnek, hogy miért nem fogynak le?
    Igaz nekik még nehezebb dolguk lehet, hiszen reflektorfényben vannak, és még nagyobb elvárásnak kellene megfelelniük. Mások szerint.

    Szerintem felháboritó. Mert nem a tudásukról cikkeznek, hanem jönnek a showbiznisz elvárásaival.

    Az fel sem merül bennük, hogy esetleg ök igy érzik jól magukat a börükben?
    Avagy hogy semmi közük nincs hozzá, hogy ugyan hány kilót nyomnak?

    Ès vajon hogyhogy annyi rajongójuk van? Talán mert pár millió embernek tök mindegy, hogy hogyan néz ki az elöadómüvész.
    Vagy talán van valaki, aki kikapcsolja a rádiót, miután sokadik meghallgatás után meglátta öket a tévében?

    Talán a személyiség lenne a fontosabb, mert nem a húspiacon vagyunk.

    • attól én is külön rosszul vagyok, ha énekesnőket szekálnak a súlyuk miatt.

      pont a Gossip énekesnőjével akartam jönni én is. tegnap a férjem (aki anno rettegett attól, hogy esetleg el fogok hízni és nem fogja tudni elfogadni a külsőm) mutatott egy klipet, hogy nézzem meg, milyen fantasztikus ez a nő, mert látszik rajta, hogy jóban van magával, csak úgy sugárzik.

      azért ez klassz. ennél már csak az a jobb, hogy engem is elfogad. én viszont csak most, utólag, vagy visszamenőleg fogadtam el magam. először is szülés után rájöttem, hogy milyen jó alakom volt előtte. aztán most rájöttem, hogy most is az van. és ezt úgy sikerült, hogy hiába mondogatta a férjem, meg sokan még rajta kívül, nem voltam elégedett magammal. de mikor a lányom megjegyezte, hogy szerinte vastag vagyok, akkor felháborodtam, hogy már pedig én nem vagyok vastag és teljesen jó alakom van. és most már tényleg így is gondolom. (a lányom miatt kicsit aggódom, eléggé mániája a vékonyság, pedig még nincs hatéves. remélem, kinövi – ő vékony alkat egyébként.)
      sportolni, táncolni jó lenne, már csak a kondíció miatt is – sajnos egyelőre nincs időm rá nekem sem.

  23. Ès akkor most személyes dolog következne.
    Sajnos a feleségem sem érzi magát jól a börében. ìgy volt ez már akkor, mikor összejöttünk, és sajnos nem tudtam ezt a megfelelni vágyást megváltoztatni.
    A szülés után megmaradt plusz 10 kiló. Látom, hogy nagyon zavarja, szeretnék segíteni neki.

    Annyit tudok mondani, hogy nézzen a fiunkra, egészséges, szép gyerek, és ö hordta ki, együtt szültük meg. Legyen büszke a testére, mert én helyette is az vagyok, és én így szeretem.

    Ekkora teljesítményt soha az életben nem fogok letenni az asztalra.

    • Szerintem azzal segítesz neki, ha lehetővé teszed számára az utat a változáshoz. Ha van szabad ideje magára (sportra, étrend tervezésre, magára), mert te időben otthon vagy és vigyázol a gyerekre. (Nem tudom, mennyi idős, de mondjuk 1 éves kor körül azért már nincs olyan nagyon a mamájához kötve.)

      • Köszi a segitök´esz hozzaszolast. 10 honapos lesz.
        Remelem, hogy alabbhagy fiunk anyafüggösege. Jelenleg eljutottunk oda, hogy szinte csak töle foagdja el a vacsit. Pedig mindig en altattam el, es en adtam neki vacsorat. Ha este felsir, van, hogy hiaba megyek be, es veszem ki az agyabol, orditva bamulja, mikor jön be a parom, mintha en ott se lennek.
        Nem egyszerü erzes am, ennyire masodlagos szülönek lenni. Es elfogadni, majd ujra nekiveselkedni, es megint megprobalni, hogy az en kezemben aludjon el, es entölem fogadja el ujra a vacsit.

        Igen, mar beszeltünk rola, felajanlottam hogy legyen szabad esteje, mikor csak en maradok otthon, es ha akar, edzeni megy, ha akar, akkor cukraszdaba. Hogy kicsit legyen önmaga.
        Annyit tehetek, hogy mondom neki sokat ezt is, aztan majd jönni fog az igeny a rendszeres szabadidore. Nekem is meg van arra az igenyem, hogy kettesben legyek a fiammal. Egy par orara, mert neki is fontos, hogy mihamarabb hozzaszokjon. Es nekem is.

        Egyebkent egy par eve jöttem ra, hogy a felesegem nem nekem akar megfelelni, hanem valami nagy egyetemes nöiesseg idealkepnek. Ugyhogy hiaba szajkoztam, hogy nekem mennyire tetszik, lattam rajta, hogy ez neki sovany vigasz.

        Mostanaban talan mashogy van ezzel. Kicsit mintha többet szamitana amit mondok, de annal is inkabb, amit teszek.

        Es mintha neha a szexel kapna egy kis önigazolast, hogy igenis jo nö, hiszen kivanom, barmikor, barmennyiszer.

        Pedig talan meg jobban, mint regen. Mert nem csak ö lett a szüles utan szamomra nöiesebb, hanem magam is jobban ferfinak erzem.

        • Szeintem nem az segítene neki elsősoirban, ha a saját szabadidejét is azzal töltené, hogy a súlyával kapcsolatos megszállottságát erősiti pl kényszeres sportolással. Inkább olyan nők társaságában kellene több időt eltöltenie, akik erősek és meg vannak elégedve magukkal és igyekeznek az elvárásokat lerázni magukról. Az önismeret is csodafegyver egy ilyen helyzetben. Én erre biztatnám elsősorban és erre adnék lehetőséget neki.

          • Jól írta Farkas, ha sportolni, hát oda, ha cukrászdába, hát oda. Ha a feleségének most az a belső igénye, késztetése, hogy a súlyával foglalkozzon, akkor legyen rá lehetősége.

            • Belső igény, persze 🙂 Nyilván probléma, ha egy felnőtt ember nem tudja kielégíteni az alapvető belső igényeit, pl nem tud önmagára szabadidőt fordítani. Ez azonban nem arról a problémáról szól, amit Farkas felvetett. Arra nem megodlás a kalóriaszámolgatás, sőt.

        • nalunk is igy indult, a nagylanyom nagyon anyas volt mindig, ez akkor oldodott, amikor visszamentem vasarnaponkent 6 orara dolgozni olyan 1 eves kora korul, o meg az apjaval volt addig. Azota is figyelunk ra hogy mindig legyen csak apas program, a ferjemmel kineveztek egy pubot torzshelyuknek es oda leugranak egy sult krumplira amikor kedvuk van, ez a kozos kis programjuk, neha meghivnak engem is 🙂 es vannak dolgok amiket nalunk csak apa tud, pl ha eltorik valamije akkor nem javitom meg, megvarjuk apat vele (egyebkent siman meg tudnam szerelni), a ferjem csinal neki szep frizurat, mert olyat csak apa tud, es sok kozos nevetos programjuk is van, pl apa nyakaban lehet ulni ha elfarad, apa neha ad a csokijabol egy kockanyit neki (akkor rogton megsugja nekem a lanyom hogy apa adott neki csokit, mert egyebkent en nem nagyon adnek, de azt nem banom ha a ferjem ad neha) es a furdetes az szuletese ota apas program. A ferjem kb akkor er haza, bevonulnak a furdoszobaba, vettunk sok furdos jatekot es akkor fel ora jatek megy, sok nevetessel, nekem meg van fel ora szabadidom. Nem mondom hogy a lanyom apas lett, mert nem, tovabbra is nagyon anyas, de kialakult egy szoros kapcsolat az apjaval is. Es akkor megszuletett a most masfel eves lanyom, aki a szuletes percetol apas. Ugyanugy neveljuk, megis o apas. De annyira hogy lassan ott tartunk hogy en nem altathatom, csak az apja. Ha az apja kiteszi az ajton a labat akkor sirni kezd. Nem tudom mitol fugg hogy apas vagy anyas lesz a gyerek, es nekem is nehez megszokni hogy most egy apas lanyom van. Ja es arra is probalok figyelni hogy a gyerek elott ne mondjam hogy apas vagy, apa kicsi lanya, stb.ja es mi egyuttalavas partiak vagyunk, pillanatnyilag felvaltva alszunk a lanyokkal, szerintem az is sokat szamit hogy egesz ejszaka az apjukhoz bujva alhatnak, en azt gondolom ilyenkor potoljak be az egesz napos fizikai hianyt amit a sok oleles jelentene ha itthon lenne a ferjem nem a munkahelyen.

          • Néha nehezen teszem magam túl rajta, de elfogadom, hiszen jön a foga, tanul állni, sokszor beveri a buksiját, s mind mind nappal történik, mikor kell a vígasz, nem én vagyok ott.
            Ma 5 nap távollét után tőlem kapott vacsit, és nálam aludt el. Ez nekem akkora sikerélmény, hogy túlteszem magam a többin.
            Hogy én mennyi mindent beterveztem ebbe az 5 szabad estémbe. Mondanom sem kell, a végén otthon gubbasztottam, magamba roskadva. Itt volt végre a várva várt szabadság, a legényhét, és mire megkaptam, csak azt vártam, mikorra lesz már vége.

            Sajnos ezt elbaltáztam, nem nekem való ez a legényélet. Pedig kicsit tölthettem volna magamban valami értelmessel az idöt. Nem sikeült, elszoktam a szabadidőtől.

        • De jó, az nagyon tetszik, hogy nem adod fel, nem adod át egyből a feleségednek a gyereket, hogy “hát nálam úgyis sír”, jól csinálod, próbálkozzatok, rád is szüksége van a kisfiúnak. Mondjuk ja, 10 hónapos, még elég pici, de kitartás, megnő. 🙂

  24. “De úgy tűnik, ez az erő nem általános, és tényleg sokaknak kell, kellhet valami kapaszkodó. Szóval nem tudom, mit mondjak.”
    hm. nem tudok nem párhuzamot vonni országunk aktuális mentálpolitikai állapotai és eközött, és nem arra gondolni, hogy sajnos nyilvánvalóan tényleg. itt, ma, több mint két évtizeddel egy demokratikus változás után országunk jelentős részének arra van szüksége, hogy felettes erők, lehetőleg egy vezér megmondja, hogy mi legyen, mint gondoljon, akkor miért lenne ez másként a magánéletben, mikroszinten? nem szeretném elvinni politikai/történelmi irányba, de az elmúlt jópár évtizeden (századon?) végignézve, ennek végülis masszív hagyományai vannak, ami nehezen és lassan fog változni, ha fog egyáltalán.

  25. Az glamouros fotó a fészbukon… hetven kilósan kedves, bájos, mosolygós, természetes, szép; a hatvan kilós képen árucikk. Remélem, hogy ez csak egy fotó, és lefogyva is kedves, bájos, mosolygós és természetes. A fűző nagy csalás ám, nekem van ilyen, simán lefűzök magamról 5-8 cm-t derékban! És felpolcolja a valószínűleg szintén lefogyott mellét, mert ugye annak mindenképp nagynak kell lenni! (Én ha fogyok, onnan először, ha hízok, a mellemre utoljára).

    “Nem is tudom, mit mondjak erről, sokan tényleg nagyon belesüppedtek az anyaságba és a pénztelenségbe, a boldogtalanságba és a szénhidrátfüggésbe, általában véve nincs erő bennük”
    Én úgy szégyellem magam, de ilyen vagyok, belesüppedt, erőtlen. És tudom, hogy valahol belül kellene megtalálnom az erőt, de mindig kívülről várom, onnan, hogy szeressen már valaki, legyek már fontos valakinek. Azért csak sikerül egyszer összeszedni magam!

    • Azt hiszem, nem kívülről jön, viszont igen nehéz. Tőlem ez nem hangzik hitelesen, mert nekem kívülről jött nagyrészt, a férjem által. Igaz, már a nagyfiam kiskorában is róttam az ottani parkban a köröket, volt valami motiváció akkor is. Felszabadító, nagyon nagy különbség, de pontosan nem tudom, mi az út, még a sajátomat sem látom tisztén utólag, annyira bornírt ez, hogy szard le, ki mit mond, dolgozd fel a traumáidat, ez nem így megy.

  26. Eddig azt hittem, a LifeTilt az egy póker. Ma is tanultam valami újat 😛 szánalmas oldal, szánalmas rajongókkal. Jól fel kéne őket rázni.
    Egyébként sportolni rohadtul fárasztó, de amikor ráveszem magam, utána elégedett vagyok magammal, hogy igen, megcsináltam. Nem csak fogyás a cél (persze az mindig), hanem feszesebb izmok is szükségeltetnek, meg állóképesség, Hogy a 3. emeletre gyalog felmenve ne kelljen újraéleszteni.
    Találtam egyébként magamnak való sportot, ami nem feltétlen kardio, de alakformáló, izomerősítő, szerencsére ilyen is van, ráadásul gond nélkül lehet itthon csinálni.Amióta tornázom, azóta magam is látom, hogy a legtöbb magyarázat arra, hogy eddig miért nem tettem (nincs időm, nincs rá pénzem, nem tudok eljárni itthonról) igazából csak szabvány-kifogás.

  27. A társadalmi nyomásról és elvárásokról nagyjából elmondtatok mindent előttem. Egy kicsit más oldalról szólnék hozzá. 38 éves voltam, amikor elkezdtem sportolni, túlsúlyosan, szívritmuszavarral, magas testzsírszázalékkal, romokban testileg-lelkileg. Futni akartam, de épphogy csak a sarokig tudtam elkocogni, ott levegő után kapkodva megálltam, hazakullogtam. Hónapokig tartott, amíg séta-kocogás váltogatásával elindult valami. Ez pár éve volt, azóta lefutottam pár félmaratont, az összes bogyót abbahagytam, fitt vagyok, izmos, és olyan egészséges, mint még soha. Ledobtam jó pár kilót, megváltoztak a testem arányai, a ruhaméret is nyilván. És nem azért csinálom, mert külső elvárás lenne, hanem mert van egy belső igény(esség)em arra, hogy használjam a testem, hogy érezzem az erőt az izmaimban, hogy mozogjak, hogy tartásom legyen kívül-belül. A gerincemnek és a lelkemnek egyaránt. Érezzem a ruganyosságot és a dinamikát, legyen az a combizmom vagy az, ahogy érzelmileg reagálok az engem érő hatásokra. Folyamatosan tapasztalom, hogy egymást erősítik a testi-lelki változások. Értsd: az első “mozgásos” sikerélmény ad egy adrenalin-löketet, eufóriát, amitől nő az önbizalom, az életöröm —> újra elmegyek mozogni, megint van egy megcsináltam! – érzés, újabb sikerélmény… és így tovább. Ez egy jó értelemben vett felfelé menő spirál, ami rengeteg mindent átír, pl. nincsenek falásrohamok, nincs bűntudat amikor nassolok – tudom, hogy leteszem az asztalra a saját mércém szerinti sportot, és az én döntésem, az én testem. A kamaszlányomnak egyre azt mondom, hogy ne foglalkozzon a szépségideállal, az koronként változik, DE: legyen izmos , erős, ruganyos – és ehhez hozzáteszem a saját példámat. LifeTilt-Bence és Sasa ott szúrják el, hogy az egyébként értelmes üzenetet (“mozogj, használd a tested!) egy külső elváráshoz kötik, brutál kommunikációval megspékelve, és ettől még azok is hátrarúgnak, akik esetleg meghallanák a lényegét a mondandójuknak. Számomra évek óta az magammal, a testemmel-lelkemmel szembeni tisztelet és igényesség az, ami miatt mozgok, sportolok. Plusz, tagja vagyok egy futóközösségnek, ahol nap mint nap elképesztő, megható példákat látok arra emberektől, ahogy megugorják a saját korlátaikat, szembenéznek a túlsúllyal, a tunya életmóddal, a hárításaikkal, és hihetetlen változások indulnak be. A csapatot ő alapította, így kezdődött: http://dagadtkocsog.blog.hu/2012/07/08/bemutatkozas_tv2

  28. De jó volt olvasni ezt a bejegyzést, jó érezni, hogy erős vagyok, mert külső kontroll nélkül fogytam le fél év alatt 20 kilót, és nem azért, mert Norbi azt mondta 🙂 ( hálistennek, ezt a Bencét nem ismertem eddig), hanem mert én akartam, és úgy csináltam, hogy nekem volt jó, és nem híztam vissza, és futok, és mellette eszem, ésszerűen, de nem tagadom meg a csokit, mert nem kell….

    És látom a különbséget, mert fiatalabb koromat is végig fogyóztam, de eredménytelenül, kampányszerűen, azért mert a magazinok is ezt mondták, nem is volt tartós egyik se, csak a mostani, mert felnőttem 🙂 vagy mi 🙂

    • Gratulálok neked, Eszter! Tényleg. Példaértékű!!!
      Én kb. másodikos (áltis) korom óta túlsúlyos vagyok, először valószínűleg a kivett mandulám miatt kezdtem hízásnak egyik napról a másikra, utána meg már az önbizalomhiány, meg a pótcselekvésként végzett evés nem hagyta, hogy lefogyjak. Kétszer fogytam le talán egy normális súlyra, de visszahíztam. Most nagyon sok van rajtam, és ez zavar, de sosem voltam egy túl kitartó ember, én mindig “majd holnap” megyek le futni. Egyébként járok táncolni, és mindig érzem a fantasztikus hatását, csak ez az elhatározás kell. De bennem van, már érzem, hogy növekszik. Akinek ezzel nincs gondja, az biztos hülyének néz, vagy kinevet, hogy ilyen nincs, de tényleg van. 😀 (Tudom, hogy szörnyű.)

  29. Hajj, ezt a posztot öröm volt olvasni, minden szavával egyetértek, csak úgy sugárzik belőle az erő, az értelem és a józan ész! Pár hónapja mutatta egy ismerős a Lifetilt blogot, amit aztán elég alaposan végigolvastam és hasonló véleményre jutottam én is, mint te. Alapvetően nagyon fontosnak tartom a sportot, az egészséges életmódot és a jó erőnlétet, és valóban nagy szükség lenne arra, hogy az emberekben igény legyen a testük rendeltetésszerű használatára, a mozgásra, az egészséges ételekre stb.

    Ilyen érelemben jó kezdeményezés is lehetett volna ez a blog, de úgy gondolom, egy embertelen ideált közvetít, egy cseppet sem humánus, cseppet sem toleráns embertől, akit mintha valamiféle örök frusztráció, vagy a másokon felülkerekedés állandó, beteges vágya motiválna. Mindenesetre számomra nagyon taszító. A bicskanyitogató stílus, a “majd megmondom én, a férfi, a nőknek, akik hülyék, hogy mit csináljanak hogy jó nők legyenek” és a többi körítés hozzá, egyenesen felháborított. Dühített, hogy a női testet tárgynak tekinti, és hogy többször hangsúlyozta, hogy aki lefogy és vékony, jó nő lesz, az gazdag, “minőségi” pasit foghat magának – fel sem merült benne, hogy azért nem mindenki arra vágyik, hogy a pénzért prostituálja magát? A másik, hogy a kövér nőket megcsalják – olyat még nem látott, hogy egy gyönyörű, karcsú nőt csalt meg vagy hagyott el a férje? Állandóan arra appellált, hogy ő már nagyon sokat tud, elvégre 28 éves – ennek olvastán hangosan röhögtem. Első gondolatom a cikkek olvasásakor az volt, hogy ez a fickó talán még egy nővel se találkozott életében, és csak magazinokban olvasott rólunk, mert a blog hemzsegett a sztereotip baromságoktól, amelyek olvastán úgy éreztem, ha a nők ilyenek, akkor én valami más fajhoz tartozom, hiszen egyáltalán nem tudom magamra vonatkoztatni a leírtakat.

    Fiatalon, kialakulatlanul lehet, hogy megérintett volna, de most már csak a lázadást éreztem, meg a bosszankodást rengeteg helyesírási hibán, holott nem is vagyok magyartanár. Persze, én is szeretek csinos lenni. Kis kihagyásokkal kamaszkorom óta rendszeresen sportolok, de a 168 centimhez tartozó 55-62 kiló között mozgó testsúlyommal soha nem voltam címlaplány, igaz nagyon kövér sem – masszív, izmos, erős alkatom van, ha kell, nyugodtan elbetonozok, lapátolok egész nap. Mivel tanultam edzéselméletet, anatómiát, és van tapasztalatom, tudom, mibe kerülne, ha az én testalkatommal és genetikámmal 52 kiló szeretnék lenni, amivel megfelelnék a mai girhes szépségideálnak – voltam is annyi – de nem éri meg. A munkám mellett – ami szerteágazó és sokrétű a megélhetés jegyében – bizony szeretek olvasni, fordítani, cikkeket írni, azaz szellemi munkát végezni, szeretek a párommal és a barátaimmal lenni, családozni, és akkor még ott az háztartás és számos egyéb is – valahogy nem lennék képes az egészet a testmozgás és a diéta köré felfűzni, ahogy szerintem sok már értelmes ember sem, akit más is érdekel a külsején kívül. Így marad a heti 3-4 edzés, némi odafigyelés a kajára, és én a magam normál testalkatával, ami nem tökéletes, de a célnak teljesen megfelel – a férfiak meg nagy átlagban gondoljanak bátran, amit akarnak. A blog nyílt üzenetegyébként pont az akar lenni, hogy légy erős, és szard le, amit mások mondanak: ezt szerintem nyugodtan meg lehet fogadni és alkalmazni.

  30. Képviselőné, lehet, agyamra ment az eső, de itt nem értem a mosolyodat (a belső igénynél, csak nem tudok már alád kommentelni). Van olyan, hogy saját maga miatt kezd az ember kalóriákat számolgatni / sportolni / lefogyni, sőt, véleményem szerint az igazán sikeres az ilyen “projektekben”, aki saját maga miatt csinálja és nem külső elvárás miatt.

  31. Vékonyka, csinos tizenhuszonévesen rengeteget jártam Délegyházára nudizni. Hamar kialakult az a meggyőződésem, hogy meztelenül minden ember szép. Tökmindegy, hogy száz kiló, vagy negyven. Ha már bikini van rajta, az már egy elvárás, a cicim ilyen formájú legyen benne, milyen oldalkivágást válasszak, ha rövid a lábam, vagy ha éppen hosszú. És életem nagy szerelmét akkor küldtem el a p****ba, mikor a tengerparton cuki dundi hatvan-hetvenes nyugdíjasokat szemlélve, azt mondta rájuk, hogy hát ez olyan, mint egy fókatelep. Mindezt a (velem egymagas) testmagasságával és mondjuk 90 kilóval. Nekem ő így is bejött, de a mondás az nem. Hát ennyi.

  32. Több hozzászólásban olvastam, hogy sokan kikérik maguknak, hogy a férjük, párjuk stb. igényeket támasszon a külsejüket illetően. Kérdezni szeretném, hogy hol a határ abban, hogy elmondjam: így szeretem a hajad, ezt a blúzot szeretem, ezt a körömlakkszínt stb. Meg lehet mondani valakinek, hogy tetszene, ha levágná-megnövelné a haját stb.?

    • Az a baj ezzel, hogy a nőket egész életükben elvárásokkal bombázzák a külsejüket illetően, lehetőleg olyanokkal, amiket lehetetlen vagy nagyon nehéz teljesíteni. Ezért szerintem nem lehet tőlük elvárni, hogy egy újabb, mégoly ártatlan és talán jogos elvárásra egészségesen reagáljanak. Ezért azt javaslom, hogy ha a nő nem tetszik neked éppen úgy, ahogy van, hanem változtatni szeretnél rajta dolgokat, akkor inkább ne tarts vele intim kapcsolatot. Egyébként ez fordítva is jó politika. Beszélgetni persze lehet ezekről a dolgokról (pl nekem mániám, hogy a pasik minek borotválkoznak egyáltalán, a legtöbb sokkal vonzóbb szakállasan), de ingoványos talaj, csak haladóknak.

    • Szerintem simán, én el is várom a férjemtől, hogy őszinte legyen hozzám. Tudom, hogy nem szeretné, ha meghíznék, ahogy én sem azt, hogy ő pocakot eresszen, és ezt anno meg is beszéltük, hogy az egészségünk érdekében, meg azért, hogy tetsszünk a másiknak, erre mindig ügyelni fogunk. Ő szól nekem, ha nem áll jól valami rajtam – már amennyiben észreveszi, mert sajnos ezek a dolgok eléggé hidegen hagyják – illetve én is neki, hogy ideje lenne megnyírni a szakállát, mert kezd úgy kinézni, mint Kossuth Lajos. Szerintem nyugodtam meg lehet mondani, ha nem tetszik egy új frizura, vagy nem áll jól a másiknak egy szín, vagy egyéb – ahogy meg lehet dicsérni valamit, ami tetszik – azonban nem jó azt éreztetni, hogy bezzeg ha ezt vagy azt csinálnád magaddal, akkor jobban szeretnélek. Ha valakit ismersz és szeretsz, akkor úgysem fogsz olyasmit kérni tőle, ami a személyiségétől teljesen idegen és úgysem azon múlik, hogy szereted-e, hogy milyen hosszú a haja.

      • Persze, én értem, és nem is szerettem soha a feleségem kevésbé rövid hajjal mint hosszúval… persze, az más kérdés, hogy a végén csak a szememre hányta, hogy szépnek tartottam, amikor terhesen akkora volt, mint egy tehén (ezt ő mondta magáról, én ilyet sose mondtam róla), és nem volt érv az, hogy hát tudod, természetesen te voltál a legszebb nő, hisz a gyermekünket hordtad éppen. Csak az van, hogy pl. én lehet, hogy szeretem a zöld körömlakkot, a narancssárga sokdenes harisnyát és iszonyúan jó x-re ránézni, amikor kiengedi a haját, mittudomén, szóval szabad-e ezekkel jönni, hogy izé… az olyan szép, jól esne, ha úgy hordanád… vagy az a cuccod olyan jó, vagy azt az illatot, a múltkorit nagyon szerettem, még használj olyat… szóval ilyenek…

          • Igen-igen, azt lehet mondani, hogy de jó, ami rajtad van vagy hasonlót. Azt azonban szerintem senki se fogadja szívesen, ha közlöd, hogy jó lenne, ha úgy hordaná a haját, ahogy a szomszédasszony.

        • Csak a magam nevében: az működik, ha azt mondja, ez vagy az de jól áll rajtad, vagy jó így a hajad. Az nagyon nem, hogy “láttam X-en ezt vagy azt, és szeretném, ha te is hordanál ilyet / olyan lennél”.
          Korábban próbáltam igazodni az ilyesfajta kívánságokhoz, de sosem volt vége, mindig jött valami újabb. Mostanában nem kell másfélének lennem, mint amilyen vagyok, magamtól változom, ha változom.

          • nalam pl az is mukodik hogy idonkent beiktatunk egy oszinte fel orat. A szabalyai, hogy ilyenkor elmondhatod ami a bogyodben van vagy amit szeretnel, de egyebkent valamiert nem mondanad el, akar azert mert megsertened a masikat, akar azert mert cikinek tartod, a masiknak tilos ezen megsertodni-e, ez szinten szabaly es csak olyan dolgot mondhatunk amin a masik tud valtoztatni. ja es az oszinte felora kolcsonos, mindket fel beszel arrol ami ot zavarja. PL nem mondhatom hogy utalom hogy 40es a labad vagy hogy csak 162 cm magas vagy, de azt igen hogy szeretnem ha neha felvennel egy neccharisnyat vagy szivesen megneznem hogy nezel ki hosszu/rovid/szoke/barna hajjal. Ilyenkor el lehet mondnai azt is hogy szeretnem ha kicsit jobban odafigyelnel magadra es egeszsegesebben ennel, vagy tobbet sportolnal, vagy elmennel fogorvoshoz mert illatozik a szad es persze megbeszelni a masik akarja-e es ha igen akkor hogy lehet elerni a megbeszelt dolgokat.

          • Szerintem az, hogy például X-nek de jól áll az a frizura és jó lenne ha te is úgy hordanád, hááát nem tudom…nekem kifejezetten sértőnek tűnik. Viszont az olyan bók, hogy múltkor nagyon tetszett ahogy feltűzted a hajad, vagy az a nadrág, azzal az inggel nagyon bejött. Na, ez működik, mert itt a dicséretet én kapom. De az, hogy valamim legyen teljesen más, olyan mint mondjuk a kolléganőmé, az gáz.

            • A dicséret is két élű fegyver ám! Nagyon lehet az elvárásokat megfogalmazni vele! Pl. anyósom dicsérettel ösztönzött mindig egy bizonyos irányba. Ha arra törekszünk, hogy valaki elégedett legyen velünk, az már megfelelni akarás… Ezért sokszor sétáltam bele a dicséretek csapdájába. Én az olyan dicséreteket szeretem, amelyek valami általam végzett tevékenységnek szólnak. Akkor elhiszem. Pl. Jó, hogy ezt a ruhát vetted fel! Jól nézel ki benne. Itt szoktam mérlegelni, hogy ok, de jól is érzem magam benne? Ha igen, felveszem máskor is, de csak azért, mert jól érzem magam benne. Ha azért veszem fel, mert jól nézek ki benne, akkor az már nem feltétlenül magamért történik. Én óvakodok a dícsérettől…

              • Teljesen igazad van. Eszembe jutott, hogyan próbált engem is a mézes-mázas dicséreteivel, anyósom terelgetni egy irányba (a kisfiát tökéletesen szolgáló, lakását patyolatra suvickoló, önmagáról teljesen lemondó feleség szerepébe). Emlékszem egy kamaszkori szerelmemre, aki nagyon aranyosan és kedvesen, de mindenbe beleszólt ami rám tartozott volna. Pontosan lerajzolta milyen frizurát csináltassak, milyen stílusban öltözzek, a végén még abba is beleszólt milyen nézeteim legyenek erről-arról. Mondanom sem kell egy idő után hanyatt-homlok menekültem.

        • Én akkor kezdtem el gondolkodni azon, hogy jó úton járok-e a nyári nagy szerelemben, mikor megmondódott, hogy hát rövid hajat csak a pasik hordanak, és lécci hízzak egy kicsit, mert így nem vagyok nőies. Lehet. De így vagyok én, négycentis hajjal és 48 kilósan. Akkor neked nem én kellek. Mondjuk Salma Hayekre kevés esélye lenne, bár nagyon szellemes, okos, vicces pasi, de hát én mégsem mondhattam neki, hogy oké, te meg legyél húsz centivel magasabb és húsz kilóval kevesebb…

          • Most nekem is rövid a hajam, és nagyon tetszik így, ráadásul pár hónapja szőke – barna szemű sötét szemöldökű vagyok. Lesz még hosszú barna, mert gyorsan nő, de most ilyen. A Harry Potter egyik szereplője, Tonks változtatta extrém módon a haját, ő varázslattal. Én is, csak nagyobb az átfutási idő 😀

        • Hát, ezekről, amiket most írsz, azért azt gondolom, hogy a nő nem dekoráció meg csecsebecse, és én azt sem szeretem, ha valakit annyira elbűvölök, hogy csak néz, mert akkor nem lehet beszélgetni pl. Nem szeretem az aszimmetriát, túlzó, mohó ez a “de gyönyörű vagy”.

          • Szülés után, az akkor divatos “Kistehén” nótát átköltve, azt énekelgettem szoptatás közben, hogy:
            Én vagyok a Kistehén,
            Ülök a bőrkanapén,
            Lábamat lógatom,
            Babámat szoptatom,
            Én a Kistehén!
            A családnak nagyon tetszett én pedig tényleg nagyon szexi Kistehénnek éreztem magam akkortájt. Aztán lefogytam.

    • Persze, meg lehet mondani, de ha én mégsem úgy akarom hordani a hajam, és utálom a barna kockás csipkés blúzt, ezért nem veszem fel abból ne legyen sértődés. Szabad akarat, vagy mi.

      • Nekem pl volt felnyírt ecsethajam a tavaly, meg mikor hosszabb volt, akkor piros volt a vége. Ember nem szereti a festett hajat, se a punkfrizurát. Mondtam neki, hogy bocsánat, készülj fel, befestettem/letolattam, de én ezzel a hajjal bírok megállni a tükör előtt. Most meg hónapok óta semmi fodrász, már össze tudom fogni, mert _azért_ ne legyen rövid a hajam, mert nincs türelmem megnöveszteni. Az megint kamu lenne. A haj az nem műbalhé, az a fejemen van. Ruhában ugyanez, van olyan cuccom, amit ő ha csaj lenne, nem venne fel (totál semleges stílusa van, pucéran mégse rohangászhat, hát ehol egy szép fekete nasztró meg egy sötétkék ing. Ja, meg egy szürke zakó. Tádámm), de nem ebben akar okosabb lenni még az Atyaistennél is, hogy helyettem kitalálja, mit vegyek fel. Nem érti, elismeri, hogy nekem viszont egész jól áll az az akárizé, amit ő nem ért, kész. Ezen nem veszünk össze. Egy bunkóbban sikerült felnyírásnál azt mondta, hogy olyan vagyok, mint egy ruszki kiskatona, ennyi volt a beszólogatós szekció.

    • Szerintem simán meg lehet mondani, ha nem a nő terelése, állandó görcsben tartása, a “különben nem tetszel” a kontextus, ha nem Pygmalion-jellegű a dolog, ja, és ha kölcsönös, tehát a férfi nem jön azzal, hogy én így jól vagyok.

      Én egyébként sokat stylingoltam Jánost, mindkettőnk örömére, sokat fiatalodott tőle.

  33. Egy utolsó idézet a lifetiltről, aztán rá se nézek többet, ez a stílus ártalmasabb az egészségre, mint a háj. Most komolyan, ezt egy 28 éves srác komolyan ki meri jelenteni?

    “A szexuális élet csökkenéséért, ha a férfi nem egy elbaszott idióta az oldalatakon, mindig és minden esetben a nő a felelős, ezt soha ne felejtsétek el.”

    (az “oldalatakon” nem elütés, ez komoly)

  34. Megint dől a rosszindulat, a felületes értetlenség, tényleg döbbenet, azt mondja:

    “Találtam ma egy bloggert. Számomra eddig abszolut de ismeretlen volt. Egy bejegyzését – ami most konkrétan idekapcsolódik – olvastam csak el 3-szor. A többibe tényleg csak belenéztem. Jogos a kérdés: Miért?
    A legtöbb bejegyzés, amibe beleolvastam, konkrétan irritál. Nem hogy provokatív, de egyenesen pesszimista.”

    http://lelekvitamin.wordpress.com/2013/03/28/valahol-elkezdodott
    Viszont egy bejegyzésben Oravecz Nórával, már vagyok valaki!

      • Kétszer futottam neki a lélekvitaminnak, de az agyam sztrájkolni kezd ahogy a fekete betűs részhez érek, pedig szép lassan, szótagolva… bocs, de nem sikerült 🙂 gyorsolvasásba viszont ment, csak így semmi értelme 🙂

        • Nekem az jött át belőle, hogy ne beszéljünk róla és akkor nem létezik! Ne rontsunk a rózsaszín idillen, amelyet sokan így megteremtenek maguknak. Sérülés, lelki trauma, fel kell dolgozni, kuss. Hát éppen azt tesszük, kedves lélekvitamin! Feldolgozzuk jól látható helyen!

          • Én attól vagyok ki, hogy valaki egyetlen értelmes mondatot nem tud leírni, és lélekvitamin néven gyökkettő empátiával kioktatólag ekéz másokat, ez tényleg annyira elkeserítő. Ahogy ezek nézelődnek internetszerte, hogy mibe kössenek bele, és ontja a nagy okosságait, felpakolja az idézeteket úgy, hogy az olvasónak fogalma nincs, miről van szó. Ezekkel az ötkattintásosokkal nem szoktam amúgy foglalkozni.

            • A lélekvitamin olyan piacosan hangzik 🙂 Mert rohanó világunkban a gúgli leggyakrabban használt kulcsszavai a gyógyulás, lélek, vitamin stb. József Attilát kevesebben keresik gyógyszernek 🙂

            • Na, hosszas könyörgésre elértem, hogy ne idézze kontextus nélkül a suta mondatai között az én bejegyzésemet. Erre megsértődött, elég érdekeseket ír. Ő is valami guru, ON régi sablonját használja, úgy tesz, mintha valami fontos blog volna, és nagyon tudja, miről mit gondol.
              Ez volt az oly igen támadó hozzászólásom:
              “Még egyszer: kérlek, ne idézd kontextus nélkül, sőt: a bejegyzés címének, témájának megjelölése nélkül és főleg ekkora terjedelemben a személyes történeteimet, én nem szeretnék az írásommal nálad, a suta és kaján mondataid között szerepelni. Nagyon könnyű, azonban eléggé sunyi húzás ám így, magadat fel nem fedve osztani a sikeresebbeket, kéretlen tanácsot adni azoknak, akik odateszik magukat. Kérlek, tartsd be a szerzői jogra vonatkozó kérésemet. Egyébként is tévedsz: én nem hangoztatom, hogy nem érdekel, ki mit mond, ezt igen eldurvult, monomániás és kemény lelkek szokták tenni, viszont nem is panaszkodom, mert nem énblogot írok, hanem újságírói jelleggel figyelem és fogalmazom meg a világ dolgait. Köszönöm.”

      • Oravecz Nóra kitörölte a linket, amit betettél a fb-oldalára. Ma reggel én újra betettem oda, emlékeztettem, hogy azt írja az oldalának tetején, miszerint cenzúra nélkül, őszintén.
        Azóta azt is törölte, és megszüntette annak a lehetőségét, hogy valaki lájkolás nélkül kommentelhessen. Soha nem fogom lájkolni, de remélem, itt elolvassa: kedves Nóra, a legkevésbé sem vagy őszinte.

  35. Eléggé betalált nekem ez a bejegyzés. Mióta az eszemet tudom, fogyózom. Holott így viszanézve a gimis fotóimat, nem voltam én kövér, csak kicsit kerekebb, mint a legtöbb csaj. A sok esztelen fogyókúra hatására viszont sikerült tényleg meghíznom, ehhez hozzájárult az is, hogy a boldogtalan párkapcsolataim alatt az evésben találtam örömet. Kb. 1 éve-38 évesen- “kattant be”, hogy változtatnom kell, ha bírni akarom a 2 eleven gyerekemmel a tempót. Azóta sportolok, elég rendszeresen és ez nagyon sokat adott. Fogytam is, és lelkileg is erősített a dolog. Csak verem a fejem a falba, hogy miért nem kezdtem előbb a mozgást. Milyen jó lett volna, ha a gimis tornaórákon a gerendán való bohóckodásom helyett megszerettették volna velem a mozgást. Másik tanulság.mindig a lefogyástól vártam , hogy helyrerázódjon az életem, az önbizalmam megerősödését. és most, hogy már fogytam, látszik is, rájöttem, hogy ettől még nem oldódnak meg a lelki gondjaim, nem a pluszkilók okozzák az önbecsülésem hiányát. Szóval tényleg nem a külsőn múlik a boldogság, magamnak kell megerősödnöm. Remélem, jó úton járok.

  36. A …… vállalat azért alakult, hogy széles fehérnemű és fürdőruha választékot kínáljon a C –től egészen a K kosárméretig, hogy a nagyobb méretekkel megáldott hölgyek is örülni tudjanak a kerekebb formáiknak, és jól érezzék magukat a bőrükben!
    Kapják be, ha így néz ki egy nagyméretű, kerekded nő, akkor én bálna vagyok az 57 kilómmal!
    http://www.splendi.hu/

  37. A sztereotípiák működnek, sajnos. Plusz ez az ábra bizonyos férfiak frusztrációit is gyönyörűen megjeleníti: az okos, szép, de nem kedves lány bosszantó, és akire mindhárom igaz, azok meg csak a s*ggfejekre buknak, azaz nem rájuk, gondolják ők. Érdekes, hogy ez a három tulajdonság jelenik meg, és hogy a kedves itt mit jelent – nekem azt, hogy úgy viselkedik, ahogy az illető fickónak megfelel.

  38. Visszajelzés: otthon lenni egymás testében | csak az olvassa

  39. Megkésve szólok hozzá, mert még folyamatosan fedezem fel a bejegyzéseket, nem is tudom, szokás-e itt három hónap késéssel reagálni. Megerősítő számomra, amit a jelenleg sugalmazott női szépségideálról, illetve az azzal szembeni távolságtartásról írsz, köszönöm. Már nem szorongok, hogy valami nincs rendben velem, amiért évek óta nem nyitok ki női magazint, interneten sem, annyira távol áll tőlem mindaz, amit faragni akarnának belőlem, nőből, Az óriásplakátok modelljei is elborzasztanak, de ezeket nem tudom elkerülni. Én nem ez vagyok, és véletlenül sem szeretnék ilyen lenni. Üres, hideg, lélektelen arc, kifejezéstelen, közömbös vagy egyenesen rideg tekintet, erős smink, ránctalan márványarcbőr, egészségtelen súly/magasság arány, és mindez iszonyatos mennyiségű fáradság és pénz árán. Értetlenül szemlélem. Azt is, hogy ez tetszik a férfiaknak (valójában nem is tudom elhinni, hogy tényleg tetszik nekik), és hogy tetszik a nőknek, hiszen úgy tűnik, ezekhez szeretnének hasonlítani (vagy csak a férfiak szeretnék, hogy ezekhez akarjunk hasonlítani?). Mivel mindez végtelenül idegen számomra, a kisujjamat sem mozdítom, hogy ilyesmivé váljak. Nem dacból, nem kompenzálásból, hanem mert teljesen más fogalmaim vannak a női szépségről és annak kisugárzásáról.

  40. Akkor is a 42 az Élet Értelme, ruhaméretben is – szokta mondani bögyös, bővérű operaénekes barátnőm, akiért bolondul minden pasi.

    Világéletemben a duci kislány kategória voltam. Duci, nem kövér (26-os testtömegindex) ráadásul sportos is. Mindig utáltam a testemet, voltam bulimiás, az egész fiatalságom ekörül forgott, minden nyaram egy horror volt. 17 éves korom óta mindig volt pasim, s szerettek és elfogadtak és jó volt a szex és nem egy volt, aki közölte, hogy egészen addig a vékony lányokra bukott, míg engem meg nem ismert. És mégis…

    4 hónapja, mióta a nagy nehezen diagnosztizált inzulinrezisztenciámra szedek gyógyszert, 10 kilót fogytam. Röpködni tudnék, annyira jó. Párom, akinek olyan teste van, hogy elszégyellné magát mellette a Dávid-szobor (én meg nem akartam, gogy összesúgjanak a hátam mögött, hogy ez az Adonisz miért ilyen tehénnel flangál), folyamatosan nyavalyog, hogy de neki jobban tetszett, mikor még volt pocim meg csípőm (a mellem nem fogyott el, hálégnek)

    Puff neki 😛

  41. Visszajelzés: most akkor én mit tolok | csak az olvassa — én szóltam

  42. Visszajelzés: nem mernek kimenni a strandra | csak az olvassa — én szóltam

  43. Visszajelzés: a pillanat, amikor megszerettem lifetiltet | csak az olvassa — én szóltam

  44. Visszajelzés: beach body | csak az olvassa — én szóltam

  45. Visszajelzés: ne asszisztáljatok az öncsaláshoz | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s