de hát a nők is ellenzik!

Ez a kommentelő a miénk a jövő című, provokatívnak szánt írás alatt valami naiv hit folytán erőlteti, hogy ő itt szívesen volna látva, holott kritizálni, zavarba hozni és megtéríteni jött, de olyan érvekkel ám, hogy én miért idézem Kosztolányit, hiszen ő férfi, lám, lám, no és ezért ugyan nem ugrotta meg azt a szintet, hogy beengedjem, van mégis a kommentjében valami, ami elég gyakori érv, és amire most válaszolok, mert hirlando is rákérdezett, köszönet érte.

Hát akkor fenékig, és betűhíven:

érdekelne mit szólsz hozzá, hogy a feminizmust a nők többsége is elítéli? bevallom, előttem mindig is rejtélyesnek tűnt/tűnik, a feministák vajon mi jogon beszélnek egyáltalán a nők nevében, milyen alapon érzik magukat az emberi nemzet felének a szószólójának.

Ez mondjuk a férfihang lelkes olvasójaként kemény, az én oldalamat ugyanis nem hívják nőhangnak, és nem is gondolja magáról, hogy úgy általában a nők élményét szólaltatja meg, vagy értük van. Ami közös vonulat itt kirajzolódik mégis, valamiféle női közös élmény, az a kommentekből rajzolódik ki, és annyi a blog tanulsága: többen vagyok. Már említettem, hogy nekem az a hang viszont inkább hörgésnek, fitymacsattogásnak tűnik, és őszintén remélem, semmi köze a férfiakhoz, csakis a túlerőhöz, ítélkezéshez, agresszióhoz és korlátoltsághoz. Márpedig a férfiak nem ilyenek, tehát ez nem férfihang. Úgyhogy én ezt a kérdést fel sem tenném neked viszont, annyira átlátszóan önjelölt az egész, ami ott megy.

Az a gondom a felvetéseddel, hogy nem te vagy az első, aki így hív éngemet tetemre, és ugyanazt csináljátok mindig, ez az egész, hogy vitáznának, kérdeznek, ócska provokáció csak. Az a bajom továbbá, hogy a feminista címkét a blogomra te ragasztottad a már említett kétszínlátásoddal, ugyanazért, amiért én mint marxista feminista és az utálat tárgya a belga radikális leszbikus feministák provokatív akciójáról szóló áljóindulatú cikk alá kerültem kommentben a férfihangon, tudniillik: nektek ellenség kell, mindenáron. Sokkal konkrétabb és alkalmasabb helyek vannak egyébként az interneten, ahol ezeket a kérdéseket feltehetnéd, persze meglehet, ott már ránézésre törölnek mindent, amit írtok, és meg is értem, mert nagyon gáz és időrabló ez a trollkodás, és évek óta megy. Talán jobban kellene kérdezni, vagy valóban kíváncsinak lenni, tisztelni a másikat, nem csak felháborodni, gyűlölködni járni oda? Vagy — én ezt teszem — hagyni a nagyon másokat a francba?

Én még új vagyok viszonylag, azért bíbelődöm azzal, ha engem kérdeznek, meg birkatürelmű tanár is, illetve mindenből próbálok kihozni valami jót, most is igyekszem. A szerinted? kérdés fölött, amire hivatkozol, hogy hát én kérdeztem, még ott van az immár metafizikai disclaimer vaskos betűkkel, hogy tudniillik csak az olvassa, és még az is, hogy én szóltam, és nem annyira vagyok kíváncsi a kellemetlenkedésre, tényleg gyökkettő ekúval belátható, hogy erre, ahogy piszkálódsz, lelkes reakciót nem kaphatsz. Én nem vagyok közintézmény, mindenki fóruma, állami sajtó, jótékonysági szervezet, elmegyógyintézet, én nem vállaltam, hogy itt aztán bárki dúlhat, gyertek csak, mindenkit szívesen látok.

De legyen:

Feminista vagyok, de ennek nem okvetlenül a blogon adok hangot, a blogom nem szolgál ideológiát, kizárólag az engem épp foglalkoztató témák jelennek meg rajta, azon a módon, abban a műfajban, terjedelemben, ahogy épp a kedvem tartja. Az én főnököm nem szerkesztő és nem is eszme, csakis az olvasók, azok, akik szeretik. Itt nincsenek ügyek, felhívások, leleplezések és tiltakozás, sem rugózás a másoknál kilesett, összehordott, önidegesítő tartalmakon, hanem tűnődős írások vannak, szépirodalmi ambíciókkal. Ezt is sokszor leírtam már, szóval itt ne keress muníciót, mert nem olyan jelentős ez, csak egyfajta pontosan figyelő attitűd, szórakoztatás és együttgondolkodás a blog, és ezt a szerepét, úgy tűnik, remekül betölti. Tehát itt nem mész semmire a férfihangon elsajátított ellenérvkészlettel, a zseb-ördögűzőkészlettel, mert míg ti következetesen a feminizmussal szemben, annak antitéziseként határozzátok meg magatokat, és így függtök is tőle — de szar lehet attól függeni, amit gyűlölünk! –, ezt vakargatjátok egyre, és tályog már, az én blogom ilyen feladatot nem vállalt, és különösen nem kíván a feminizmus-antifeminizmus bornírt vitájának terepe lenni, meg aztán nekem fontos az itteni hangulat, az olvasók tudati színvonala, lelki gazdagsága is, a finnyásságig. Ez mozgat, amikor írok: olyanok találjanak ide, akikre büszke tudok lenni.

Lehet, hogy találsz a blogon olyan témákat, gondolatokat, amelyek beleillenek abba az értékrendbe, amelynek körébe a feminizmus, genderérzékenység is tartozik (segítek: hierarchia helyett szolidaritás; külső kontroll, büntetős rendpártiság, tekintélyek helyett belső vezérlésű, művelt emberek, szabadságjogok; múltba révedés helyett igazi kérdések; az erő mögé bújással szemben valódi bátorság), de én nem a feministák nevében és nem őket (és zavarba is jönnék: pontosan kiket?) kiindulópontnak tekintve írok, és különösen nem célom a vita, a meggyőzés, még az ismeretterjesztés sem. Ide az jöjjön, akiben már eleve motoszkált, hogy amit például családnak, párkapcsolatnak, férfiasnak és nőiesnek nevezünk, azzal valami gond van (ezt jelenti a blog címe). A többiekkel nem foglalkozom, miért tenném? mi dolgom velük? mi a cél? hogyan bírnám? (marad vita így is elég, de az izgalmas és vezet valahová!). Nem szavatolok azért sem, hogy jól fogják magukat érezni a kotnyeleskedők és kioktatók, kinek-kinek a maga felelőssége ez. (Kérdezted: én csak újságíróként, mintegy munkaköri kötelességként szoktam homlokegyenest másképp gondolkodókat olvasni, a magam bosszantására nem, és biztosan nem szólogatok be nekik a saját közegükben. Amúgy is egyre inkább azzal foglalatoskodom, ami élvezet, mámorító. Próbáld ki, tényleg fantasztikus.)

Én mindenféle vagyok, de gondolkodó, rendszeralkotó, akitől meg lehetne értelmesen kérdezni, hogy hogy is van ez általában a feminizmussal, biztosan nem. És amikor ellentmondás van az általam ismert vagy olvasott feministák gondolatai és az enyéim között, habozás nélkül a magamét írom le mindig. Így aztán rajtam nem tudod számon kérni a feministákat, vagyis hogy mit gondolnak a feministák általában — hiszed vagy nem, ők is sokfélék, és nem ismerem sem mindőjük álláspontját, sem a “hivatalos” választ a fent kiemelt kérdésedre.

De azt gyanítom, eleve rossz a kérdés is.

Azért válaszféléim vannak, vagyis elmondom, mitől rossz a kérdés:

0. Nem számonkérhető, hogy valaki miért érvel, gondolkodik, miért gondolja, hogy az ő megoldása jó lenne sokaknak, vagy miért érzi magát például az emberiség megmentőjének, kért-e engedélyt az érintettektől. Az eszmék már csak ilyenek: elvontak, nem egyeztetjük őket egyesével mindenkivel, és rengeteg van belőlük. Ami számonkérhető, azok a tettek, a hatalom, a politika, az intézmények, a döntések, törvények, amennyiben nem kielégítő a mögöttük álló társadalmi konszenzus.

1. A feminizmus nem állítja, hogy minden nő nevében szól, én meg különösen nem.

2. Az, hogy nem fogadják el a nők a feminizmust, nem sokat mond el a feminizmusról, annál inkább arról, aki nem fogadja el, mert, most melyik érvet kapjam elő, boldogabb, működőbb országokban, ahol a férfihangos csoport import engedelmes feleséget szállíttat magának (akiknek még ez is főnyeremény), sokkal több nő, de kapaszkodj meg, sokkal több férfi is gondolja úgy, hogy a feminizmus érte van, mint a mi kis provinciánkban, és ért egyet a célkitűzéseivel, valamint élvezi az áldásait. Sőt, ott ezen, hogy mit akar a feminizmus, ez az itthon fura képzetköteg, nem is nagyon kell gondolkodni, mert a feminista attitűd beépült a társadalmi tudatba az egyenlőséggel, felelősségvállalással, erőszakmentességgel, önmérséklettel, önszerveződéssel együtt (érdekes, hogy ezek járnak együtt, és nem például a feminizmus és a züllés, anarchia).

3. Aztán, a kérdésed azért is rossz, mert Tamás bátya is védte a kunyhóját, mégpedig szenvedélyesen, és pont ez az ellentmondás tette annyira tudatformálóvá a regényt, a rabszolgaság elleni küzdelem egyik ikonjává. Ettől még, hogy Tamás bátya olyan lojális volt, nem mondhatjuk, hogy a rabszolgaság kívánatos, indokolt vagy jogos lenne. Ugyanez a helyzet a rabszolgaság másik formájával, a prostitúcióval, és hasonlóképpen vak az érintettek — mindnyájan azok vagyunk — túlnyomó többsége is az ökológiai aggályokra, mert ő bizony kvadozgat az erdőben, neki ez a kikapcsolódás, meg silány zoknit vesz tízesével, majd kidobja, ha lyukas, és punktum, és tényleg képtelen felismerni a hosszú távú és közös érdekeket.

Hogy “jó-e neked, néne, hogy egész életedben körülugráltad apádat, apósodat, anyósodat, első és második férjedet, valamint öt gyerekedet?”, az a kérdés nem fog eligazítani ezügyben: szenvedéseik igazolásaként, futva a befektetett érzelmi és egyéb energiájuk, identitásuk, tulajdonképpen az egész életük után, sokan fogják azt válaszolni, és mély meggyőződéssel, hogy hát persze! Ez az élet értelme, a rend, továbbá a házasság nem méznyalás! Ezt mondja az is, aki nem idealizálja még előtte állva, hanem tudja már, milyen a család élet. A jelenség neve kogitívdisszonancia-redukció, sajnálom, de ez is mozgószabály. Nyugdíjasként, a halálos ágyon azzal szembesülni, hogy az egész, amit csinált az a nő, lehetett volna másképp, és ekképpen részben hiábavaló is volt, valami egész mást szolgált, mint amiben az az asszony oly heroikusan hitt, ráébredni arra, hogy az élete hazugságon alapult, és őt becsapták, nem épp hétköznapi élmény. Azt a dühöt, zavart, fájdalmat, kedves kommentelő, azt el tudod-e képzelni? Még akkor is, ha csak a csecsemő önfeledt (igény szerinti) szoptatásáról vagy együttalvásról van szó, milyen kínok tudnak felfakadni az anyáinkban, hogy nekik ilyen nem jutott, őket korlátozták! Szűk szemmel nézik a mi méltó és derűs döntéseinket, a féltés mögött ott van a kiáltás, hogy tessék csak visszajönni ide a jó meleg akolba, jó lesz itt neked is.

4. Amellett, hogy nem látom, mivel tudod alátámasztani ezt “a nők többsége elítéli” állítást, kérdezem, hogy pontosan mit is ítélnek el annyira a nők. Azt a szörnyű, erőszakos, szőrös lábú konstrukciót természetesen ellenzik, én is ellenzem a gyanús eszmét, amilyenné a tudatlanság, az angolnyelv-tudás és az angolszász műveltség általános hiánya, valamint a lejárató üzenetek tették a fanyalgósan távolról szemlélt feminizmust. A férfihangszerű reakciónak köszönhetően is ellenzik, egyébként meg kapnának is a fejükre, ha szabadidőt, munkamegosztást igényelnének a férjüktől — lányok, halkabban, jön a börtönőr! Befelé nyomják, belebetegszenek inkább.

Aki az erőszakos keretben gondolkodik, s azt égboltnak hiszi, az persze hogy úgy gyanítja: a feminizmus erőszakos valami. Tele is van ilyenekkel a remek portál, már a szóhasználata is: összeesküvés, femináci, világuralomra törő feministák, leszbikusok, nőuralom, a férfiak tönkretétele.

5. Azt az alapvető állítást sem hallják meg a férfihangos olvasóim, hogy a feminizmus nem a férfiak ellen van, hanem az igazságtalanság, a túlhatalom, az erőszak ellen. Ha ezek gyakorlói volnának a férfiak, hát, akkor bizony tulajdonképpen a férfiak mint elkövetők ellen, épp mint az említett párhuzamban: a rabszolgaság elleni harc implikálta a rabszolgatartók elleni harcot, és a rabszolgasággal egyetértő, azt cinkosan tűrő fehérek szemléletformálását is. De ahogy a rabszolgaság eltörlése is a teljes társadalomért van, és a pornóipar felszámolása is, valamint ahogy az autót sem az autótlan többiek vagy a párzó békák kedvéért volna már üdvös letenni, hanem mindannyiunkért, a szisztémaként felfogott, finom rendszerben nyüzsgő élővilágért, a feminizmus nem a férfiak ellen alakult ki, hanem a súlyosan torz állapot korrigálásaképpen, amitől mindenki szenved, ha az orráig látva kényelmes is. De még ellenzőinek ellenében sem alakult, úgy értve, hogy értük is van, akkor is, ha olyan nagy szívbéli vonzalmat nem érzünk irántuk: elvileg és immanensen van értük is, mint minden gondolat, ami az igazságossággal, ésszerűséggel kapcsolatos és progresszív. Nem valami marginális csoport veri tehát az asztalt a maga érdekeiért, ezt csak ti akarjátok így beállítani. Ti is szenvedtek ettől, ha be nem is valljátok, hogy olyan pókhálós az engedelmes nők arca, meg az engedetlenektől is, és most elárulom: attól szenvedtek, hogy az erőszak a logikátok, és az engedelmesség egyáltalán mint minőség felmerül. Hogy nincs szabadság, röviden.

Még egy félreértés: nem is csak általában a jóindulatú, belátó, széles látókörű, progresszív emberekért van a feminizmus, hanem mindannyiunkért. Tehát nem önmagáért, nem a képviselőiért, nem az emberiség feléért, hanem — más eszmékhez hasonlóan — általában véve az igazságosabb, működőbb létezésért, a közjóért.

A jogokat pedig nem ti vagy valami tekintély adja nagy kegyesen, sem a nőknek, sem a homoszexuálisoknak, sem a rabszolgáknak, az alapvető jogok embervoltunk elidegeníthetetlen, definíció szerinti tartozékai, a tiéd is és az enyém is.

És ha mindezt nem érted, akkor először is gondolj az édesanyádra, de őszintén ám, cserélnél-e vele például, meg hogy neki milyen volt az életminősége, esetleg milyen mértékben úszta meg vagy védte ki azt, amitől minden nő szenved, de nem egyenlő mértékben. Félrevezető ez, mert aki e témában nőként megszólal, egyáltalán van álláspontja, és még lehetősége is szólni, az általában olyan szerencsés helyzetű, hogy nem is érti, mi a gond, például a parlamenti képviselőnők, akik nemigen támogatják ezt az egész kvótadolgot (hát ők is bejutottak, mind a nyolcan, lám).

És aztán próbáld elképzelni azt a talán beláthatatlannak tűnő lehetőséget a többi a férfihangos olvasómmal együtt, hogy nincsen erőszak. Hogy milyen egy igazán elégedett nő, aki valóban veled szeretne lenni, élvezi, jó neki, és nem kényszerek közé van beszorítva — amit persze rendnek meg természetnek hívtok, jellemző –, és nem faltól falig ér — erre vonatkozik az “idekinn sokkal jobb”. Nem ellenetek jobb, nem a rovásotokra, s hogy nektek a mi icipici szabadságunk veszteség és sérelem, az csak arra világít rá, milyen siralmas a mai helyzet.

6. Eddig az én gondolataim. Az objektív válasz a kérdésedre pedig az, hogy mérhető mutatókkal hasonlítsuk össze a nők életminőségét, vagyoni helyzetét, munkavállalási rátáját, szabadidejének mennyiségét, egészségben leélt éveit, valamint a mentális betegségek előfordulását a körükben az olyan országokban, ahol elterjedt a feminizmus, és azokban, ahol hírét sem hallották, vagy ellenzik. Ott lesz a roppantul meggyőző válasz a kérdésedre, mert nem az egyetértésükön múlik, hogy a javukra válik-e, mint ahogy a levegőszennyezés sem szaglás dolga.

És nagyon köszönöm, hogy olvastok és ti is pörgetitek a blogot, nagyon jól mutat egy-egy pályázatban az olvasószám, a grafikonok.

Hirlando pedig ezt kérdezte:

Olvastam a trolloknak írt válaszaid, meg gondolkozom ezen a férfihang izén, és azt szeretném kérdezni, hogy vannak olyan férfiak a látókörödben, akik hangosan kikérik maguknak, amit a férfihangosok csinálnak? Hogy hogy merik férfihangnak nevezni azt, ami ott megy, és hogy ez nem az ő hangjuk? Alanyi jogon felszólalnak a férfihang ellen?

Azért kérdezem, mert engem az keserít el nagyon, ha nincsenek ilyen érdemi hangok. A Onebillionrising kampánykor is lekornyadtam azon, hogy ez a nők ügye maradt, és nem voltak ott jófej férfiak értelmezhető számban kiállni azért, hogy ez az ő ügyük is, az ő érdekük is, hogy béke legyen a nemek között. Te látsz ilyen kiálló férfiakat akár a blog környékén? Ez a jófejen lapulás is olyan, mint amit írtál, a klotyón narancsolvasásról, nagyon harmatos teljesítmény.

Azt gondolom, a kommentekben vagy nekem írt e-mailekben megnyilvánuló, mintegy harminc blogközeli férfi megveti és nem is olvassa a férfihangot. Nem tiltakozik, mert nem érez velük közösséget, és nincs is kedve ilyen lehúzó harchoz, nincs dolga velük. Én emberként is kikérném ezt az egészet magamnak, ha egyáltalán számítanának bármit is, nem ilyen mókusőrs lenne az egész, vagy még inkább:

, szóval nem kell ehhez férfinak lenni. De igazad van, van ebben valami sértő, hogy férfihang, meg hogy ezek után tőlem van képe kérdezni a kommentelőnek, hogy a feministák ugyan miért gondolják, hogy az emberiség felének szószólói.

69 thoughts on “de hát a nők is ellenzik!

  1. Rémesen fárasztó lehet egymás után újra és újra és újra és újra, csak éppen más szavakkal megfogalmazni ugyanazt. Elismerésem.
    Az a feltűnő számomra, hogy mennyire kőkeményen következetes, amit mondasz. A közelmúltban arra döbbentem rá, hogy akik a másik reakcióit lesve, az elfogadott közvélekedést kutatva vitáznak, akik nem a saját letisztult, kiérlelt álláspontjukat mutatják be, vagy akik nem ismerik be, hogy bizony vannak még homályos területek, de alapvetően ezt és ezt gondolom, beszélgessünk, azok egy idő után teljesen maguktól keverednek önellentmondásba. Nem tudom, érthető-e. Nekem van egy ilyen kollegám, akinek szerintem nincs is véleménye, csak nyáladzós, affektálós kedvesség van meg bólogatós egyetértés, aztán pedig hát mögött kibeszélés, és már a reggeli köszönésével sincs összhangban saját magával. Amit itt kapunk tőled, az épp az a szilárd, acélkemény álláspont, ami példát mutat és megerősít bennünket abban, hogy megéri magunkat képviselni, meg nem alkuvóan. Nekem erről ez jutott az eszembe.

    Meg ez. Bár bizonyára volt már linkelve: http://nokert.hu/index.php/ferfiakerthu/1083-feminista-ferfiszerep-hogyan-vegyuenk-reszt

    Zseb-ördögűzőkészletet pedig hol lehetne? teleshop?

  2. Én nem értem, hogy miért nyilatkozik valaki a nők nevében, hogy a nők többsége elítéli a feminizmust? Csinált statisztikát, publikálta szakfolyóiratban? Vagy ő beszélt több ezer nővel személyesen, és feldolgozta az eredményeket, és abból vonja le a következéseit? Gyanúm, hogy a saját belső hangjára hallgat. Az én számomra mindig figyelemfelhívó, ha valaki ilyen forró hévvel gyűlöl valamit (jelen esetben a feminizmust). Mitől ilyen érdekes neki, hol van személyesen érintve ebben. (nem minősítve: aki a férfihangban kitombolja magát, otthon felveszi a papucsot és lapít? Ő férfinak gondolja magát, de kiállni nem mer vállalva az arcát ?)
    A férfihangba direkt belelapoztam, és nem volt olyan poszt, amit elolvastam volna. Mint lelkes betűfogyasztót, még a bevezető mondatok is untattak.

    • Az ilyen többes számok egyébként nagyon jellemzőek a kommunikációban. Én is kaptam már meg többször, hogy a nézeteimet csak a saját nyomorom szülte, egyébként a nők többsége csodás és kielégítő házasságban él. Mondta ezt olyan férfi, aki nyilvánvalóan nem beszél egyetlen nővel sem annak a házasságáról. Feltételeznek valamit, ami számukra kényelmes, és úgy prezentálják, mint többségi véleményt.
      Amúgy meg azt gondolom, maguk a nők sincsenek tisztában a feminizmus valódi jelentésével és céljaival, illetve a velük élő férfiak szemüvegén át nézik, így abszolut tévúton járnak a megítélésében. Én utáltam a feminizmust még egy évvel ezelőtt is, mert a saját túlterheltségemet írtam a rovására. Azt, hogy a feministák minden feladatot az én nyakamba varrtak. Hogy egyedül kell az utcán kereket cserélnem, mert a férfiak nem állnak meg segíteni ebben a nagy önállóságban. Rohadjon meg a feminizmus. Éppen csak a lényeget nem láttam. Hogy a kereket nem nő- férfi kontextusban kell a férfinek cserélni, nem nő- férfi kontextusban segítjük egymást,hanem erős- gyenge kontextusban, ember- ember kontextusban. Hogy nem a feminizmus tette a nyakamba a terheket, hanem a férfiak tohonyasága. Hogy eleve én magam látom rosszul a feminizmus céljait. A férfihangos hímsovinizmus, illetve az ilyen eszmékkel szaladgáló férfiak a legnagyobb károkozók ( a férfi, aki állítólag szeret és a szemembe vágja, hogy ő leszarja a társadalmi egyenlőtlenségeket), nem pedig a feminizmus,

      • Igen, és annak, hogy ez van a a női fejekben is, az információhiány az oka. Nem véletlenül hatalom a tudás. Ahogyan hatalmi érdekből zárták el a nőket az olvasás, tanulás, művelődés lehetőségétől is és zárják el ma is a világ szerencsétlen pontjain.

  3. Mit gondolsz, akinek szól a válasz, vajon érti? Úgy értem, tud ilyen hosszút, bőségeset, logikusat, gyűlöletmenteset, elgondolkodtatót, érvekkel megtámasztottat, sokrétűt értelmezni?

    • Érthetné, mert nem nagyon buta, de nem akarja, és akkor mindegy is, mit írok. A visszatartott kommentek zsigerileg vigyorgósak, fölényesek, minősítgetők, ettől buták. Nem tűnik rutinos olvasónak, betűvetőnek, sem tájékozottnak, és alapvető a nők a férfiak ellen, az emberiség egyik fele-másik fele, ki győz logika. Inkább jelképes, hogy neki szól, mert ezekkel a kérdésekkel már sokszor találkoztam.

  4. Ismét remek :). Az jutott eszembe, míg olvastalak, az eredeti kérdésfeltevésről (Kosztolányi), hogy mennyire árulkodó már a kérdés is. Én, mint feminista, egy cseppet sem utálom a férfiakat, tehát eszembe sem jutna, hogy nem idézhetek férfitól, miért is tenném, hiszen attól még, hogy a hatalomról nem egyféleképpen gondolkozunk, emberként nagyra becsülhetem. Ő, mint nőgyűlölő, utálja a nőket, éppen ezért eszében sem jutna, hogy idézhet egy nőtől (hacsak nem kifigurázni, köpködni akarja), hiszen megveti, alacsonyabb rendűnek tartja, még akkor is, ha látszólag nem ezt mondja. Olyan ez, mint a különbség a nyitott és a zárt gondolkodás között. Vagy mint az összes kirekesztő világnézet vs liberalizmus. Nem lehet vitázni, érvelni, mert a két fél gondolkodásmódja az, ami teljesen különbözik.

  5. Nem értik, hát csak nem értik!
    Neked szobrot kellene állítani a türelmed elismeréséül. Komolyan. Hatvanhatodszor is leírod, érvelsz és következetesen, racionálisan felsorolsz mindent. A legnagyobb probléma az, hogy ők ide indulatokkal jönnek és érzelmileg túlfűtötten és dühödten, vadul keresik az ellenséget. Nekik hiába írod le az észérveket, nem megy át a szűrőjükön. Mi jelenségekről, a rendszerről és annak a nőkkel szembeni vétségeiről beszélgetünk (nem az egyes férfiak hibáztatásából induluk ki, végképp nem a gyűlölködésből), ők pedig saját egyedi sérelmeikből (elhagyott a feleségem, pedig én még mosogattam is!) kiindulva szajkózzák azt, amit, és gondolják, hogy akkor az a nőkre nézve általánosan igaz. Ez a “top down” versus “bottom up” megközelítés sosem fog összeérni. Mert a bottom up megközelítés ilyen mértéktelenül korlátolt látásmód mellett sosem lesz képes egyben látni azt, amiről itt szó van és annak rendszerszintű összefüggéseit és okait a világ végéig tagadni fogja. Hiányzik a big pikcsör odaát…
    A végén a kérdésfelvetés nagyon érdekes. Már én is gondolkodtam rajta. És valóban olyan a jófej lapulás, csendes, vagy néma egyetértés, mint Mancs klotyin történő lapozagtása és a sopánkodás, hogy még mindig minden ugyanolyan, jééé. Minden jófej, lapuló férfi, akit megkérdeztem erről, mind hasonló választ adott. Tisztában vannak a problémákkal, de nem gondolják, hogy ez olyan hatalmas jelenség, mert hát azért sokan élnek boldogan, egyenlőségben, elismerten, stb. A mértéket bagatellizálják el. Vállat vonnak, hogy ha ők kiállnak, attól akkor sem változik semmi. Meg miért pont tőlük várom a kiállást és kérdezem ezt, mikor ők engem értenek, egyetértenek és hát eleve jófejek? Na itt a bibi szerintem.

    • Hát igen, így könnyű jó fejnek meg demokratikusnak lenni, amikor a kontextusnak az felel meg, és nem kell semmilyen kockázatot vállalni, minden, amiben hisz, értékes, ő jó (identitás!), mindenki egyetért, másnak meg úgyse lenne értelme, hát sajnos.

      Én nem állítom, hogy a férfihangos olvasók, szerzők kiérlelt álláspont helyett azon sírnak, hogy nincs nőjük vagy elhagyta, pedig ő mosogatott (előbbi azért érdekes, mert volt egy troll, aki miatt bezárták a regisztráció nélküli csetet, mert elárasztotta ilyen kispöcs-nincs csajotok, pincében éltek ti feltételezésekkel a csetjüket, és le vagyon írva, és ott virít március óta, hogy Deansdale, a egyik fő szerző szerint ez én voltam “az anonimitás rejtekén”. Erre Zsanett hívta fel a figyelmemet. Deansdale amúgy hatékonyan kelt gyűlöletet, nagyon sok időt tölt a nők netes levadászásával, nőgyűlölő cikkek írásával és viszketeg ellenségkereséssel. Rá vannak izgulva a blogra). Nincs alapunk állítani, hogy ők így vagy úgy élnek, hátha ezt csak kajánság mondatja velünk. Nem tudjuk, mind álnéven nyomulnak, soha semmit nem árulnak el, ami veszélyes lehet, ami személyes, amitől bátor, világ előtti kiállás lehetne a mondandójuk, ide pedig kamu e-mail címmel jönnek, mert valamitől félnek, de nagyon, egyébként rettentő frusztrációt, paranoiát és nagy fokú, danibusz-szerű műveletlenséget, humortalanságot és gonoszságot érzek a soraikból. Elsősorban emiatt a sunyiság miatt tartom koszos zugnak és a szélsőjobboldalhoz, kurucinfóhoz hasonló uszulásnak a honlapot. Deansdale kapcsolatban él, legalábbis vannak szerettei, akiket gyakran helyretesz, mert erkölcsi kötelességének érzi, hogy felhívja figyelmét a hibáikra, illetve lementve tekintélyes pornógyűjteménye van — ennyit árult el magáról a cseten és Barok Eszter blogján, valamint tudjuk, milyennek tartja az ideális nőt, ezzel is előrébb ment a világ.

      • Amit irtam, az en szemelyes tapasztalatomon alapul. Nem gonodlom, hogy a ferfihang minden olvasoja ebböl meritene es epitkezne. Ketszer olvasgattam, hogy valami fogalmam legyen rola miröl is folyik ott a szo. En ezt, a sajat rossz tapasztalaton alapulo altalanositast nagyon elterjedtnek latom a sajat környezetemben. Sok ferfi ismerösömnel a feminizmus pocskondiazasa, az erveik es a gyülölködes, mind egy-egy egyeni rossz tapasztalatra epülnek. Es ugy lattam, hogy sok esetben a ferfihangon is ez a rossz szajizü mutogatas es az alatald is emlitett felelem köszön vissza. Biztos nem mindenhol, minden irasbol. De azt az ervrendszert, ami itt megjelenik, szamomra ott teljes mertekben hianyzik, csakugy, mint a rendszerokok vizsgalata. Lehet, hogy mast szürnek le, ha nem csak ketszer ovakodtam volna oda es tovabb olvasnam. Jelenleg se kedvem nincs tovabb olvasni a ferfihangon, se kapacitasom nincs rarra, hogy tovabb elemezzem-ertelmezzem mi miert irodott ott.

    • “jófej és lapulás”…..persze ez is elgondolkoztat magamról. Tisztelem becsülöm “Dézsát”, hogy ez az ő útja ( http://dezsa.tumblr.com ). Nekem a döntési helyzetem ebben az ügyben otthon dől el a feleségemmel, a lányaimmal. Támogatom kérdéseikben, döntéseikben, nem döntök hatalmi szóval a fejük felett. Nem gondolom, hogy nekem bármihez több jogom lenne mint nekik. Nekik sincs több felelősségük ,feladatuk mint nekem.

  6. röviden a férfihang kontra én kérdésről: túl sok időt és energát venne igénybe folyton elhatárolódni és/vagy vitatkozni a hülyék végtelennek tűnő légiójával. engem sem mások vitaérvei tettek azzá, ami vagyok, és másoktól sem várom, hogy meghódoljanak az igazam előtt, és miattam térjenek jó útra. remélem, hogy a férfihangos biológiai nemtársaim még találnak valami érdemi mondani- vagy tennivalót az életben, és semmiképpen nem fogom saját felelősségemként vállalni, hogy foglalkozzak velük vagy közbeavatkozzak. van elég dolgom így is, szerencsére… vagy stílszerűbben: és a faszom nem kéne? 🙂

      • oké, értem én, de mégis hogyan? online petíció? én ebben egyszerűen nem hiszek. őszintén, szerintem ez álszentség lenne, mert nem nyilatkoznom kell az elveimről, hanem szerintük élnem és cselekednem. ez utóbbi nem kis feladat, és úgy érzem, hogy egy hangos és gyűlölködő kisebbséghez képest meghatározni magam eltávolítana a céljaimtól. konkrétan én “ezeknek” akkora teret se akarok adni magamból, hogy elhatárolódjak tőlük. és akkor még kiktől? én inkább minden hülyétől igyekszem azzal elhatárolódni, hogy igyekszem nem hülyeként élni, cselekedni. a többi marketing, abban meg nem nagyon bízom, mert kicsit még értek is hozzá 🙂 szóval nem old meg semmit, egy gumicsont, a semminél sajnos jóval kevesebb, ez a véleményem a nyilvános elhatárolódásról.

      • Szerintem nem is a hangos, gyűlölködő kisebbséggel kellene vitába szállni, vagy hozzájuk képest meghatározni magad. Van egy szint, ami alatt értelme sincs a kommunikációnak. (Bár, Éva megteszi újra és újra, megpróbálja türelmesen elmagyarázni, vállalva, hogy ezzel ismételt támadásoknak teszi ki magát és a blogot. Vajon miért? Szerintem azért, mert ha ők nem is, hátha más, valaki új, megért valamit a dologból, és minden ember, minden értő fül számít.)
        Inkább olyankor hiányolom én ezt az elhatárolódást (férjemnek is ezeket a példákat szoktam felhozni), amikor valaki a munkahelyen, vagy még tágabb ismeretségi körben azt meséli, milyen jó, hogy elintézte a minimálbéres igazolást, így legalább kevesebb gyerektartást kell fizetni annak a cédának, úgyis magára költené. Ilyenkor, a hallgatóság nagy része vagy nevet, vagy nem szól semmit, de, javítsatok ki, ha tévedek, egyetlen férfi sem mondja azt, hogy ez nagyon ciki, apukám, a saját kölykeidtől vonod meg azt a pénzt.
        Más példa: baráti társaság, sörözés, büszke apukák mutogatják a gyerekeik fotóit. Lányos apuka: két gyerekes apa vagyok, és már úton a harmadik! Másik: nem neked két lányod van, gyerekem nekem van. És erre röhögnek. Miért?

        A testvérem szült a bántalmazó kapcsolatába. Nagyon csúnya sztorik voltak, miután elhagyta a pasit, éjszakai ordítozás, dörömbölés az ajtón, rongálás, gyújtogatás. A szomszédok, kivétel nélkül, felháborodtak, az erejük teljében lévő férfiak mindig csak akkor bújtak elő, amikor már a rendőrség is a helyszínen volt, de senki, ismétlem senki nem volt hajlandó tanúskodni a bántalmazó ellen. Mert az kényelmetlen, kellemetlen. Be kell menni, idő, energia, nem megy sajnos.
        Ellenben rengetegszer kérdezték meg, úgy, barátian, hogy hogyan volt képes egy ilyen emberrel együtt élni, sőt, gyereket szülni neki. Hát nem látta, mekkora egy szemétláda?
        Ezek a hétköznapi szituációk, amelyekben, szerintem, még kevés a vita, az elhatárolódás, a tiszta, őszinte hang hallatása, igen, a férfiak részéről is…

      • 🙂 így van, egyetértek. ezek élethelyzetek, valódiak, és megérdemlik a figyelmet, időt-energiát. az ilyenek ellen mind tehetünk.

      • “oké, értem én, de mégis hogyan? ”
        például itt a blogon. ezért kérdeztem Évától, hogy van-e legalább a blog körül olyan férfikör, akik Éva trollokkal kapcsolatos megosztásai kapcsán kiállnak a nők mellett, vagy akár Éva mellett konkrétan, de nem önmagában a nők miatt, vagy Éva miatt, hanem azért mert alanyi jogon azt gondolják, hogy férfiak nem viselkedhetnek így, ők ezt nem akarják?

        nekem hiányzik az, hogy ilyenkor az itt lévő magukat jófejnek tartó férfiak megnyilvánuljanak, hozzászóljanak, állást foglaljanak, értéket közvetítsenek a többi férfi felé, és pl. ők is leállítsák a trollokat, ne csak Éva egyedül. (nem kellene túllihegni, csak ne lenne ez a nagyon hangos csend.) nyilván érdekes a blog, látni lehet a nők ezerféle kínját és belső világát, de a kiállás nélkül én ezt (és elnézést kérek érte, tényleg nem bántani akarok) kukkolásnak érzem. a túl mélyen nem belemenő, okos és látszólag önreflexív, de a status quo-t nem megkérdőjelező állításokat meg inkább önigazolásnak arra, hogy “én nem vagyok egy olyan férfi…”.

        hol vannak azok a férfihangok amelyek elmondják a saját bevállalásaikat és/vagy feltételeiket a nők strukturális panaszai kapcsán? abból van itt a blogon jó sok, és tök jól megfogalmazva. hol vannak azok a férfiak akik kiállnak a férfierőszak ellen? hol vannak azok a férfihangok akik ellenpontozzák a trollokat? sok éve keresem ezeket a hangokat de nem találom Magyarországon.
        azt látom, amit a saját férjemen és 1-2 olyan férfi barátomon is akikkel ilyesmiről sokat beszélgetünk, hogy érzelmileg elegáns kívülállóként, időnként 1-2 veszélytelen “jófej” és önigazolós, ámde leginkább hárítós és lapulós sunnyogással élvezik az előjogokat, amiket részben pont a trollok tartanak fent számukra sajnos. és a válasz nagyon gyakran ez amit írsz Dani Dányi, hogy nem tudtok mit csinálni és kapacitásotok sincs rá, és az a furcsa kis zavart mosoly, amit nem szeretnék most értelmezni. amik mögött ha jóhiszemű vagyok azt gondolom hogy minimum érzéketlenség, figyelmetlenség, érdektelenség és lustaság van, ha nem annyira jóhiszemű akkor azt gondolom, hogy a saját előjogaitok nagyon is szisztematikus fenntartása nagyon is kényelmes módon. sajnálom, hogy ezt kell írjam, nem bántani akarok, inkább beszélgetni ezekről.

        és persze az is lehet, amit már írtam korábban is, hogy mi nők vagyunk teljesen rossz nyomon mikor azt reméljük, hogy ez a fajta megértés, kiállás és szövetség előállhat a nemek között, és hogy ez valójában nem több mint egy olyan óriási should ami nem is reálisan megvalósítható. simán benne van a pakliban.
        és valójában amúgy azt gondolom ezzel sincs feltétlenül gond, (sőt szerintem nagy terheket venne le a nők válláról, ha erre a következtetésre jutnánk). lassan szépen eljutunk oda nőként egyénileg és társadalmilag is, hogy teljesen kiiratkozunk és már nem is akarunk majd kommunikálni, a nehézségeinket és szükségleteinket meg megoldjuk magunk. Éva még jól bírja szerintem a kommunikáció szorgalmazását, és sok értelmes és aktív nő van aki még szintén nem adta fel, de egyre többen fel fogjuk adni társadalmi méretekben, mint ahogy egyéni szinteken már így is sokan feladták, és letesszük a függés terhét és akkor kezdődik majd az igazi, érdemi és egyenrangú kommunikáció a felek között. és még azt is gondolom, hogy a trollok ezt a veszélyt reagálják le pont, és ez ellen harcolnak, ettől rettegnek. félnek attól, hogy a függetlenedő nők elsétálnak tőlük, mert azt hiszik magukról, hogy nem elég jók ahhoz, hogy egyenrangú kapcsolatban is akarjon velük lenni valaki.

        ebben a kontextusban kérdezem én, hogy hol vannak a téma kapcsán a férfihangok? az egyenrangúságra és a kölcsönös tiszteletre törekvő, az azt a bevállalások szintjén is akaró férfihangok?

      • fú, azért ez a “nem bántani akarok” dolog nagyon ott van, mert persze bánt de rohadtul. főleg az bánt, hogy egy közösségnek nem elegendő, ha rendes vagyok és nem elnyomó, meg ha a közelemben élő nő(-k, na jó, nő elsősorban) bizalommal fordulhat hozzám, segítségért-támogatásért akár – – hanem az az elvárás, hogy kiálljak minden habzószájú hülye mellé táblával a nyakamban, hogy “elítélem ezt a hülye trollt itten nyilvánosan”. hát nemtom, ez kinek mire kell, de én ugyan semmilyen érvelés hatására nem vállalok felelősséget mások hülyesége miatt, még akkor sem, ha egyébként lenne rá igény. (a többi megbántott nyavalygásomat inkább delete-eltem innen a hozzászólásomból, de szóval azért fájt ez, na.)

      • “de én ugyan semmilyen érvelés hatására nem vállalok felelősséget mások hülyesége miatt”
        egyenes beszéd, köszi! és sajnálom, hogy bántott amit írtam. respekt.

      • Tőled ez abszolút hiteles, de amikor Balogh képviselő úr hazudozik, vagy politikai jellegű esemény van, nem csak habzó szájú trollok (az érvelésük gyengesége, a személyeskedés, a koncepciózus kliséik tényleg olyanok, hogy egy szót se rájuk). Más témákban szokás kiállni.

      • És képzeld el, ehhez milyen jól illik, az új vendégünk ezeket írja:

        ott téved a T. Tulajdonos, hogy épphogy az eredeti állapot fenntartásához nem kell erőszak, a te utópiát megvalósításához kell kívülről beavatkozni a spontán folyamatokba. Kendék rázzák az öklüket folyton ilyen-olyan különtörvények megalkotásáért, ami lényegében mást sem tenne, csak belenyúlna abba, ahogy az organikus módon kialakult.

        Szeretném jelezni, hogy a kendet kizárólag férfiakra használja a nyelvünk. Akkor igaz.

        Aztán.

        Ez egy igenis (sic) csatatér, és nem mi tettük azzá. (…) Te igenis hergeled a nőket, akiknek oké, tegyük fel, hogy tőled meg az elvtársnőik nélkül is lennének bajaik (kinek nincsenek, hm?), de te ráerősítesz, megadod neki a felmentést: „nem te tehetsz róla, te áldozat vagy, téged csak sajnálni kell, a te felelősséged gondolatát felvetni sem szabad”. Ezzel épphogy te akarod a kognitív disszonanciát feloldani egy hazugsággal: magától minden normális ember úgy gondolná, hogy ha egy kapcsolat szarul működik, az a két fél együttes hibája (most hagyjuk az alkoholista tahó férjek esetét, nyilvánvaló, hogy az ide írogató nők egyszerűen csak utálnak mosogatni, el vannak hízva, és a pasijaik arcába akarják nyomni a szarospelenkát – és ebből csinálnak világmegváltónak hitt politikai mozgalmat).

        Nem mi (sic) valaminek (a feminizmusnak) az antitézisét képviseljük, hanem az örök, és természeténél fogva adott rendet, amit megbolygathattok, de hát a természet úgyis visszatér újra és újra az örök kerékvágásba. Lehet picsogni, hogy nem akartok elnyomva élni, nem akartok szülni, sőt úgy általában semmit sem akartok ami egy kis munkával jár, de hát akkor max. Sharia lesz Európában.

        Ez azért kemény. Tényleg szektaszerű. Nagy összefüggések. Ősi rend a savval leöntés, a nőkereskedelem, a kéjgyilkosság, a nemi erőszak, a nemiszerv-csonkítás, a sértő viccek, a bicikliző nők autóból való rendszeres megalázása is. Csak erőszak legyen. Hadd szóljon!

        Továbbá.

        Az meg külön LOL, hogy a nemfeminista nők, akik köszönik szépen jól elvannak az Isten által is akart természetes házasság rendjében, azok le lettek „Tamás bátyjázva (sic)”.

        Isten által is akart WTF? Köszönik szépen, jól elvannak?

        Valami olyan képzet leng ott mögötte, hogy nem szabad megzavarni a nőket, mert még elmennek, nem szülnek, és akkor úristen, mi lesz, és egyébként az ő dolguk soványnak maradni, a mosogatás, a szaros pelenka ab ovo, ez az örök rend, csak berzenkednek ellene, fel vannak hergelve. Tényleg ennyire szédítően nem tudni, mi mindent él át a nő, és hogy az mennyire nem okvetlen jó neki, ez nagyon ciki, így értelmetlen a vita. Lehet képzelni mindenfélét, de a nemfeminista nők sem elégedettek, és ez nem “az élet nehéz mindenkinek van baja” szint. És azért szűkölnek ennyire a férfiak, akik félnek feladni egy morzsányit is abból a sok jóból, ami nekik jár, mert 2013-ban már nem fog kapcsolatot létesíteni, szülni az az értelmiségi nő, aki ezek jelenlegi feltételeit átlátja. Megteheti, meg is teszi, egyre többen megteszik, pedig párkapcsolatban élni jó, a gyerek is jó, csak hát így nem lehet, és nem az övék a nagyobb veszteség.

        Így végezzük hát mi is:

        ha valaki a halálos ágyán bánni fogja az életét, akkor azok épp ti lesztek. Legkésőbb addig úgyis belátjátok, hogy kár volt a mosogatásért meg a szarospelenkáért elkergetni a háztól (vagy a halálba) a férjeiteket, hogy aztán macskák közt forduljatok fel magányosan a sok senkit sem érdeklő „kreatívnak” gondolt alkotásaitok közt, vagy a rég rátok nem menő százezrekbe kerülő ruhaköltemények közt. Hja, majd a szomszéd kihívja a rendőrséget, ha már a hullaszag zavarni kezdi őket is. Önmegvalósítottatok, nyugodjatok békében, hörr.

        Meg kell őket büntetni, megalázni, lenyomni, elhallgattatni… én nem tudtam, hogy ez ennyire ijesztő.

        Akinek nem jó, évek óta nem jó, és hiába szól, kér, és csőd a szex, és nincsenek témák, csak némaság és szemrehányás (akár megideologizálja, hogy ez természetes, akár nem, a tartós kapcsolatban élő nők többsége így van vele), az miért maradna benne? Csak nem feltüzelték a feministák az örök rend ellen? Butus, arra hallgat, aki arra jár, amúgy olyan építő volt a házassága, hogy ihaj…

        Jó esetben lép, felismeri, talán egyre inkább van esélye lépni, és nem lesz olyan rémesen elhasznált és fakó szemű, mint amilyenek, ha körülnézek, a negyvenes-ötvenes nők, akik funkcionálnak, csak nulla érdeklődéssel, humorral, spontaneitással, helyette kényszerekkel, mások feletti kontrollal kínjukban, tönkremenve, néha tényleg ijesztő.

        Csak az észérvekre nem kaptunk választ, a 6. pontra, ez kellemetlen mondjuk.

      • szoktam beszélgetni a kommentelőhöz hasonló világképű haldoklókkal, akik visszatekintenek az életükre és értékelnek. azt hiszem sokat tanulhatna tőlük ez az ember is. béke legyen velük is és mindannyiunkkal.

      • Ezek az antifeminista-hímsoviniszta böffenetek – mert érveknek nem lehet nevezni ezeket – saját kisebbrendűségükből és cezaromániájukból ered, a színvonaluk a mocsári trollé. A férfihang elnevezést pedig bitorolják tévesen azt sugalmazva, hogy ez minden férfi álláspontja, mint az övéké, pedig nem, a normális férfiaknál pont nem így, hanem az egyenjogúság és egyenrangúság az alapálláspont, én is ez utóbbi csoportba tartozom. Írásom feminista témában: http://petercs74.wordpress.com/2013/05/12/miertvanszuksegafeminizmusra/

      • Ezt saját oldalamon is tapasztalom, sőt, most hogy belegondolok, élő kapcsolataimban is. Ez a meghúzódás, nem szólás, nem konfrontálódás, ami akár egyet értésnek is értelmezhető. Nagyon jó példa, mikor egyszer az oldalamon nők szedtek széjjel és ment a vita, és hihetetlen módon hibáztattak azért, hogy bizonyos dolgokban nem adom fel magam egy cseppnyi szerelemért cserébe. A férfiolvasóktól semmi. Majd nagy sokára az egyikük beírta, hogy miért is volna baj, ha egy nő igyekszik az egyéniségét őrizni? Miért lenne az a szerelem akadálya? Ott, abban a helyzetben döntő lett volna a “férfihang”, és nem, sokáig mégsem jött. Hagyták, hogy küzdjek egyedül.
        Én sem értem, miért van ez? Miért nincs késztetés bennetek, hogy jelezzétek, nem vagytok együtt az ilyen ostoba nézeteket vallókkal.

      • a “bűnösök közt cinkos, aki néma” kitétel nem vonhatja magával, hogy minden adandó alkalommal hangosan és nyilvánosan állást kell foglalnom az elveimért, pl az antifeminista vagy nőket elnyomó megnyilvánulások esetében. először is: az interneten nagyrészt az én kezemben van a kontroll, hogy mit olvassak, és mihez szóljak vagy ne szóljak hozzá (ide is így találtam, egyébként). viszont ha van olyan közösség (pl férfihang, akiket talán olvastam valahol egyszer, de nincs az az isten, hogy visszamenjek kínozni magam) ami teljesen inkompatibilis az elveimmel, annak a működését nem fogom aktívan piszkálni (fent részletezett okokból). ha itthon, vagy a környezetemben tapasztalok hasonló megnyilvánulást, az más: ott része vagyok a helyzetnek, és bizony állást is foglalok, megnyilvánulok, szólok, adott esetben beszólok stb. csak nem szeretném, ha olyan pedigré kéne a nem-faszfejséghez, hogy aláírtam a nemtommit, vagy beszóltam a nemtomkinek – mindenki lehessen már a maga életében jófej, nem a másokába beleártva magát. így is eléggé antagonista szerepem van. sarkítva: nem fogom feláldozni magamat valami szimbolikus aktusban, elvekért, mert az ilyen mártíráldozatokban nem hiszek, és nem is igényelném őket. és persze lehet, hogy tévedek.

      • Ezt az elhatárolósdit ugye nem gondoljuk komolyan? Ugye nem fogjuk innentől csak azokat a férfiakat szalonképesnek tekinteni, akik deklarálták elhatárolódásukat ettől a férfihangtól (meg akkor még az általad említett és nem említett számos pornó-, náci stb. oladalktól és orgánumoktól, mert akkor már így lenne teljes a kép). Sőt, akkor már a nőktől is kérhetnénk, hogy határolódjanak, nem? Elméletileg én nőként is fújhatnék egy követ bármelyik (itt) nem kommilfó társasággal. Engem olyan szinten se érdekelnek ezek, hogy odakattintsak, jónéhány másikra sem, amelyekről írtál, tudomásul veszem, hogy léteznek, de nem azért nem mondok róluk semmit, hogy így némán támogassam a létüket, hanem a világ megannyi undorító zugában inkább hadd ne turkáljak saját kezűleg.
        Úgyis kilógnak azok a lólábak nagyon hamar.

      • “Ezt az elhatárolósdit ugye nem gondoljuk komolyan?”
        de 🙂
        a többit nem 🙂

      • Az elhatárolódást én azért nem erőltetném, mert feltételezi az ellentábort. A másik végéről közelítsünk. Az antifeministák egyik fő szervező ereje a közös ellenségkép. Nem egészen tiszta, hogy ki a feminista, mit akar, de pfuj utáljuk őket. Amikor mi elvárjuk valakitől (jelen esetben a jófej férfiaktól), hogy elhatárolódjanak, akkor kreálunk mi is egy ellenségképet. De nekünk nincs szükségünk erre. Minket nem a közös ellenségkép tart össze, hanem a hasonló értékrend. Nekem ez az utóbbi értékesebbnek tűnik (vállalom, hogy elfogult vagyok).

  7. Szerintem nem hülyeség időről időre támadásokra válaszolni, mert akkor az ember mindig elgondolkodik a saját identitása felől, új és új dolgokat fogalmaz meg. Én sokáig nem értettem, hogy lehet bizonyos irodalmi műveket “feminista szemmel” olvasni, mert nekem csak ez a kettő van, nincs feminista szemem. Meg hogy miért kéne felborítani a nemek szerepeit, hiszen fizikai és biológiai törvényszerűségek alakították őket így.
    DE: Ha nem lett volna feminizmus, nem járhattam volna egyetemre, mert húszévesen férjhez mentem volna, maradt volna a sok nagy eszem otthon. Most hirtelen több dolgot nem tudok csak a feminizmushoz kötni, mert annyira átszövi az egész társadalmat, hogy a nők bizonyos ügyekben felemelik a hangjukat. Ha a férfidominanciájú egészségügyön múlik, nem vajúdhattam volna kádban, nem alhattam volna első naptól kezdve a babámmal. Nem lenne női főnököm, aki sokkal empatikusabb, mint bárki, akivel eddig találkoztam. És a többi, és a többi.

    Nem olvasok most ezen kívül más blogot, és ez nem véletlen. Szerintem olvasók nélkül egy blog halott, hagyni kéne csendben kimúlni azokat, akik annyira primitívek lehetnek, mint amit fentebb emlegettek.

  8. Irjad, írjátok csak helyettem is. Én már elég régóta, félévszázad előtti kamaszkorom óta tűnődök azon, hogy lehetne kevésbé nehéz, kevésbé hátrányos a helyzetem, mint nőnek. (És még menstruálni is kell…) Hiába nem akartam elfogadni a helyzetemet, nem voltam jó érdekérvényesítő, még annyira sem, amennyire lehetett volna. Ezt anyámtól kaptam örökül, ő meg az anyjától, szóval bizonyos értelemben a 19. század gyermeke vagyok. Mint annyian mások. Akkor, régen nem gondoltam volna, hogy a 21. században is gondjaink lesznek.
    “Nyugdíjasként, a halálos ágyon azzal szembesülni, hogy az egész, amit csinált az a nő, lehetett volna másképp, és ekképpen részben hiábavaló is volt, valami egész mást szolgált, mint amiben az az asszony oly heroikusan hitt, ráébredni arra, hogy az élete hazugságon alapult, és őt becsapták, nem épp hétköznapi élmény (…)” Hát én nem hittem benne és nem áltattam magam, csak épp nem láttam kiutat, tekintetbe véve, hogy az önálló cselekvés összes következményét, konkrétan pl. a gyermek(ek) egyedül való nevelését nem mertem volna felvállalni. Lehet, ez is önáltatás volt csak, az örökös kérdésre – hogy jobb a gyereknek, egy vagy kétszülős családban – adott egyféle válasz. Egy válás amúgysem oldja meg a problémát…

  9. hú, tudnék értelmes kommentet is írni, de még nem érleltem meg, így amit most iderakok, csak érintőlegesen kapcsolódik ide, mert inkább reklám, beismerem. valamelyik poszthoz be akartam szúrni, és akkor már miért ne a maihoz.
    az eszter alapítvány /erőszakos szexuális támadást elszenvedettek rehabilitációjára/ igazgatója történetesen férfi, és az ex-mostohaapám, aki ezt a reklámot csinálta nekik, úgyszintén. /most őróla és a hímsovinizmusról más kontextusban azért lehetne írni egy adagot, de az nem ide tartozik, bár kétségkívül létezik/. ezt például egy kiállásnak gondolom, és örülök neki, hiszen – sajnos – ma még egy férfi kiállásának ilyen vagy bármilyen ügyben nagyobb súlya van a társadalom szemében. egy feminista tüntetés meggyőzőbb, ha férfiak is vannak ott, egy környezetvédő tüntetés meggyőzőbb, ha öltönyös mobilos üzletemberek is vannak ott, egy abortusz-szigorítás ellenes tüntetés meggyőzőbb, ha sokgyerekes családok is vannak ott, és így tovább. ebben fel lehet ismerni azt hiszem az erőt – minden kiállás, ami az elnyomás ellen van, hatásosabb a közfelfogás számára, ha olyanok is részt vesznek rajta, akik valamilyen módon az elnyomó erőt, vagy más néven a társadalom által befolyásosnak, hogy ne mondjam, konformnak és normálisnak minősített erőt szimbolizálják.
    na, mégis írtam kommentet.
    de ha benneteket nem zavar, akkor beszúrom a reklámot is (35 másodperc), nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy terjedjen, és mert jó is lett, és mert még szerepelek is benne 😀
    éva, ha úgy gondolod, hogy társadalmi célú hirdetésnek nincs helye, akkor töröld nyugodtan, nem tudom, mennyire szabad itt ezt.

    • ja meg hogy az előzőt úgy értem, hogy a felsorolás, hogy hogyan meggyőzőbb melyik tüntetés, össze lehetett volna úgy is foglalni, hogy azt a sztereotípiát rombolja minden ilyen kiállás, hogy a környezetvédők cserjék, magyarán, hogy ahhoz nem kell elnyomva lenni, hogy elítéld az elnyomást. még konkrétabban, nem kell ahhoz szőröslábúnak lenni, de még nőnek se, hogy felfogjuk, mi az a feminizmus, és mire jó.

  10. A kamu e-maillel az a gond, hogy az olyat nem engedem be. Egyébként pedig sunyiság.

    Nem magánblog, ezt nem mondtam, mindenesetre független, ja, és nem jelentéktelen, hát sőt, csak nem vállalt olyat, amit számon kértek rajta folyamatosan.

    Hihetetlen ez a gyűlölet benned, és a stílusod is szar, kínos.

  11. “A kérdőívek 73 százalékát nők töltötték ki, ami arra utal, hogy őket jobban foglalkoztatja a témakör. A kutatók szerint a nők jóval nagyobb önismereti igénnyel és pszichológiai érzékenységgel rendelkeznek, mint a férfiak. A reprezentatív mintára kiterjedő elemzés szerint a magasabb stressztűrési képesség éppen kétszer annyi férfira jellemző, mint nőre. Milanovich Dominika szerint a nők hajlamosabbak beszélni a problémáikról, orvoshoz fordulni, szakemberek segítségét igénybe venni, és ez egy önbevallásos kérdőívre adott válaszaikat is befolyásolhatta.

    A magyar nők nemcsak kevésbé stressztűrők a férfiaknál, de többet is aggodalmaskodnak náluk. A nők mindössze 11 százaléka jellemezhető alacsony aggodalmaskodási hajlammal, ami komoly veszélyt jelent egészségi és lelki állapotukra egyaránt. A mai nőknek az egész világon több szerepben kell helytállniuk, és a Magyarországhoz hasonló fejlődő országokban még az alacsony jövedelmek és az általános bizonytalanság is növeli a mindennapi stresszt.”

    http://index.hu/tudomany/2013/05/10/elkeszult_magyarorszag_stresszterkepe/

    • A kérdőívek 27%-át töltötték ki férfiak, ami arra utal, hogy nem nagyon érdekli őket a témakör. A kutatók szerint a férfiak jóval kisebb önismereti igénnyel és pszichológiai érzékenységgel rendelkeznek mint a nők. A stresszel kapcsolatos problémákról a férfiak fele annyira hajlandók beszélni mint a nők. A nők hajlandók beszélni a problémákról, orvoshoz menni, amivel magyarázni lehet sok mindent, pl. a hosszabb várható élettartamot, vagy azt, hogy az ilyen jellegű önbevallásos, reprezentatívnak, objektívnak és abszolút igaznak beállított drága felmérések miért teljesen félrevezetők és tartalmatlanok, de legalább a kutatást végzők haszontalan szakmai létezését igazolni lehet velük és legalább nekik van fizetett állásuk.

      A magyar nők az eurostat időmérleg statisztikái szerint sokkal több munkát végeznek (órában kifejezve) mint a férfiak, és különösen sokkal több ingyenmunkát. A terhelés és a család összetartásának felelőssége 2-3szoros rajtuk, különösen ha gyereket is nevelnek. Ez már sokkal nagyobb terhelés mint amit az emberi egészség és a mentálhigiéné jól visel, viszont ezt hajlandók szóvá tenni és folyamatosan artikulálni, hogy segítségre van szükségük. Ezt a társadalom aggodalmaskodásnak tekinti és cserben hagyja a nőket ezekkel a nehézségeikkel. Ezt hívják egyebek között áldozathibáztatásnak is illetve a nők kizsákmányolásának. A mai nőknek az egész világon több szerepben kell helytállniuk, sajnos a férfiakra ez még nem vonatkozik, és nem is értik a problémát, vagy nem akarják érteni, és a Magyarországhoz hasonló fejlődő országokban még az alacsony jövedelmek és az általános bizonytalanság is növeli a mindennapi stresszt. Azokban az országokban ahol a társadalomban betöltött fontos szerepekben, család összetartásban, közösségi munkában, politikai részvételben, pénzkeresetben, egészségvédelemben, élelmiszer előállításban és feldolgozásban stb. a nemek kiegyenlítettebben vesznek részt, a stressz csökken, a nők és a férfiak egymás iránti kiszolgáltatottsága is, és mind a nők, mind a férfiak jobban érzik magukat, a gyerekekről már nem is beszélve akik állítólag mindenhol nagyon fontosak, ha már a nők nem is.

      Szégyellje magát az összes olyan kutató aki írástudóként nincs tisztában a szavainak társadalmi felelősségével.

  12. Beérkeztek a férfihangos vélemények! Tök jellemző, a kórkép része, hogy így az orrom alá toljátok, de tényleg köszönöm, hogy olvashattam! Ki kellett kicsit rostálnom, mert elég sok a pelyva meg a homok, csikorog nagyon, a maradék:

    (más feministák nem,) “Csakazolvassa viszont jól forgatja a tollat. Kár, hogy pont egy ilyen eszme érdekében.”

    “ejj, de jól ír ez a nő”

    És ezt rólam! Ők!

    Van remény! A jó szöveg ereje! A költői, esztétikus szövegek megzendítik a lelkeket, mint botfülűt a Kodály-módszer, valamint sírva fakadnak a kősziklák. Hátha!

    Mondjuk amit írtam, nem ment át, fröcsögésroham jött, Dd nem ismeri el, hogy rágalmazott (hogy engem jelölt meg trollnak), hanem levezeti, miből fakad a gyanúja (segítek: önmagadból), a saját logikája ez megint, továbbá a saját szavait sem nagyon ismeri el, más szerint amit tőle idéztem tartalmilag, az is rágalom. Hm. Sunnyognak tovább kamunéven, és erőltetik, hogy én ellenük vagyok, meg hogy a politikai irányultságom, amit vállalok, mindig is vállaltam, ciki, mármint hogy van nekem olyan, ők nem is annyira jobbosok.

    A blogomon egyébként (üljetek le, fiúk) LIBERALIZMUS van, olvasószerkesztőként foglalkozom baloldali és szélsőbaloldali cikkekkel, az nem itt van, itt abból legfeljebb a szolidaritás van. Értitek. És most egy pohár vizet javaslok.

    Deansdale, ha te Gilicze Bálintra gondolsz, nem nálatok olvastam róla, nem is találom, mire gondolhatsz, hanem ő jött ide, majd fotómat, nevemet és a rólam írt újságcikk részletét az én szerzői jogi kéréseim lábbal tiprásával felnyomta egy gyűlölködő portálra. Már az ügyvéddel terveztük a próbapert, amikor személyes e-mailben bocsánatot kért, elismerte, hogy izgalmasnak tartja a blogot, olvas rendszeresen, csak egy kicsit móresre akart tanítani, ne gondoljam már, hogy olyan jó vagyok (ööö… ez az ő frusztrációja: én írok, mások tartanak jónak, igaz, sokan, én magamat hol nagyon, hol nagyon nem), megjegyzem, ez a büntetősdi, leckéztetés a virtuális tér számos férfiszereplőjére jellemző, jellegzetesnek mondanám, és vannak való életbeli párhuzamok is. Később levették a cikket, egész pontosan aznap este. Bálint biztonságban, békében él, semmilyen fenyegetés nem volt (legyen szíves idézni valaki ilyet, a tettére teljesen adekvát jogi lépés a próbaper volt, de előbb visszakozott, szerencsére) (én majdnem jogász lettem), csak mivel megpörgettem a dolgot a facebookon (a kérést, hogy vegye le az esküvői fotómat), és látta olyan kétszázezer ember, ezt már le nem mossa magáról soha. Én nem fenyegettem senkit, sem tényállítással, sem véleménnyel, sem személyes, sem képmáshoz fűződő, sem szerzői jogsértéssel nem bántottam senkit és nem is fogok, elég jól ismerem az újságírói jogot, meg amúgy is törvénytisztelő alkat vagyok, azon túl is szorult belém jó érzés és szánalom is, és ideges sem szoktam lenni, csak ha nagyon makacsul tolják a butaságot nekem a blogomon, vagy átlépik a határaimat, a többi nem nagyon érdekel (vö.: egoizmus, amivel vádoltok — mennyivel előrébb lenne a világ, ha mások is követnék a példámat! egész pontosan azt jelenti, hogy nincsenek gúzsok, ami nem j, azt lepöckölöm, ti nem vagytok vitapartnerek, soha nem azért jöttök).

    Ha ilyen típusú szégyellnivalótok van, mint neki, valóban hasznos a kamunév, de az IP cím megvan azért. Soha senkit nem bántottam a véleménynyilvánításon túl, amelynek a szabadsága viszont titeket is véd, meg lennétek lőve nélküle. Nekem nem fáj, elférünk, ti használtok erőszakos metaforákat: háború, ellenoldal és a többi, bő kommentözön volt a napokban. De a véleménynyilvánítás a kenyerem, azt is csak a magam köreiben és elég magas nívón igyekszem űzni, nem rágcsálom más családját, kinézetét, személyét, nem nyomozok, leskelődöm utána, nem fenyegetem, egyedül tartalmi kérdésekkel foglalkozom, amikor kedvem van hozzá. Más, ellenségnek gondolt nők sem csináltak ilyet veletek. Ezért nagyon szar a megint csak magadból kiinduló érv a kamunév-felvetésemre, hogy “nem bolondultam meg, hogy magamat és szeretteimet kitegyem az ő támadásaiknak”.

    Eljön talán a nap, hogy az ocsmány, paranoid hazugságért Deansdale bocsánatot kér nyilvánosan, az roppant férfias volna. Még “az anonimitás rejtekén” is.

    Még néhány megjegyzés, mert a pelyvának is vannak érdekesebb darabjai.

    “Nem trollkodni jött”: én, hol? De most tényleg. Nem is mentem, nemhogy trollkodni. Miért erőltetitek ezt? Megtisztelő volna?

    “Amikor nagy ritkán arra a blogra vet a balsors”, és részletes elemzés, ez igen! Leszel szíves vállalni a kattintásaidat, címsorba írt honlapokat, a felelősséget. Itt kukkoltok naponta.

    “mindezt véget nem érő sorokon és blogokon keresztül képes ontani magából” — Nincsenek blogjaim, és szigorú fegyelmet követek a terjedelemben, sűrű a szöveg, de én az írásból élek. Abszolút szíved joga mást olvasni, vagy ezt érdektelennek tartani. Nem, nem fáj.

    Nem vagyok neurotikus, hanem szabad vagyok, meg őszinte, és egyedi a hangom, mást akarok, mint amit szokás, s hogy ti ezt neurotikusnak tartjátok, megint csak nem engem jellemez. Amikor szarul voltam (depressziós), nem írtam. Most írok. Úgy tűnik, hosszú távon is ez lesz a munkám.

    Bizony, öntörvényű vagyok, mint minden képzett, felelősséget vállaló és alkotó ember, és leginkább a magam dolgaival foglalkozom, az írásaimért, az otthonomért, gyerekeimért, barátságaimért felelek, vadidegenek nem annyira foglalkoztatnak. Az ízlésem valóban kényes, kritikus, ezt jól látod.

    “a legjobb olvasója csakis önmaga lehet…” — igen, minden író sajátja ez, olvassatok szépirodalmat! Ettől vagyok fejlődőképes.

    “soha nem kérdező” — tízezernél több kérdőjel van a blogomon, valódi, nem költői kérdések, az olvasóim szeretik.

    Nem töröltem semmit, ott fent van a használati utasítás: kamu e-maillel és tiszteletlen, provokatív, támadó, maszturbációra emlékeztető tartalommal (még egyszer) itt nem jelenik meg komment. Be sem jöhet.

    A tapasztalatom egyfelől az, hogy aki itt problémázik, annak nem ellenvéleménye van, hanem azt, amit amúgy is gondolt, akarja a segítségemmel, ellenemben elmélyíteni — ehhez nem vagyok partner. Az egész kommentje siralmas agresszió csak, mert nem érti, nem is akarja érteni, amit írok. Másfelől nem szánhatok időt arra, nem adhatok teret annak, aki nem hisz nekem, és nem fontolja meg, amit írok, bagatellizál, feszülni jön, rágalmaz, ítél, gyanakszik, mert engem vár az erdő, a gyerekem, a színház, a koncert, a bicikli, az aranygaluska, a pályázatok és a szövegek. Ti gyűlölködtök egyfolytában, ez az identitásotok. Én meg élek és örülök. És a jövő a miénk, ez a mentalitás, amit képviseltek, el fog tűnni.

    Nem, nem rágalom, amit írtam Dd-ről meg a férfihangról. Nézz már utána, mit jelent. Csak tényállítás lehet rágalom, vélemény nem, az sértő lehet, de a sértés és sértődés a szólásszabadsággal jár addig, ameddig nem lép át durván határt az emberi méltóságban.

    A kommentelő kötötte magát a férfihanghoz, linkelte ide, amit én jó viccnek fogtam fel, én viszont az ottani cikkek tartalmát, hangnemét és nyelvi színvonalát bírálom itt, elég ritkán és finoman ahhoz képest, amennyire kártékonyak a cikkek, és főleg ahhoz képest, amilyen agresszíven ott névvel, fotóval egy-egy nőnek nekimentek, persze az nekem viszonyítási pont nem lehet, teljesen más a célom.

    Mivel mindig válaszolt az illető, nem magammal vitáztam, ezt fogjátok már fel: aki nem üti meg a szintet, azt nem engedem be, és a válaszaim pontosan kirajzolták, miféle volt az előzmény. Ti, ti kéritek rajtam számon a kiállást, a bátorságot??! Talán furcsa a reakció, de itt hetvenhat trollon vagyunk túl, jól ismerjük a jelenséget, és volt kettő igen veszélyes is, valamint vannak eszközeim, hogy ne ólálkodjanak itt. Ha tényleg nem provokálni akarnának, e-mailt írnának. Itt nem lesznek irigy kötekedők, kényszeresen a női csoportokhoz tapadók, nácik, futóbolondok, nőgyűlölők, sem bárki, aki meg akarja rendszabályozni, hogy éljenek és gondolkodjanak a nők. A blogomon közösség van, és őket is védem azoktól, akiknek ez mit sem számít, egyébként meg ezerféle vélemény jelenik meg, csak le kellene venni hozzá a feministavadász szemüveget. A blogom nem azért jött létre, hogy a feminizmust képviselje, egyre inkább úgy látom, az itt a félreértés, hogy ti mindent, a nők önálló gondolatait, döntéseit, örömeit, beszélgetését, válását stb. feminizmusnak néztek.

    Az én szabadságom abban áll, hogy azt írok, ami jólesik, és az jelenik meg itt, amit én jónak látok, ez nem vitablog és nem ideológiai ütközőpont.

    És megint egy önleleplező érv, hogy ezeket a támadó hozzászólásokat én költöm, gratulálok!! De hiába, az ajtó csukva, én nektek nem fogom bizonygatni. Az előző kommentelő bizony a férfihang lelkes olvasója, de nektek nem fogja elárulni, hogy itt próbálkozik.

    Érdekes, hogy ti tülekedtek itt, én nem megyek oda kellemetlenkedni, provokálni, mégpedig azért nem, mert kilencven százalékban érdektelennek és tíz százalékban mulattatónak tartom a férfihang írásait (megnéztétek a videót? pont úgy). Köszönöm, hogy foglalkoztok velem, minden kattintás közelebb visz a céljaimhoz.

    A hónap poénja viszont az utolsó mondat:
    “az ő stílusában kényeskedve akár azt is mondhatnánk: A Férfihang.hu-t is csak az olvassa…”

    Ezt is megértük!!! Jutalékot szedek a névhasználat után, adok számlaszámot!

    Nem olvasom, februárban leszoktam róla, csak rám mutatnak folyton a linkek, és van, amelyiknek örülök, más alapanyagot szállít a körítéssel, megint más ellen per indul.

    Nő vagyok, és írok, és olvasnak, azt mondják, nagyon kellett már ez. Titeket ez zavar.

    Sok színből áll a világ.

    • Igen, és megint a műveltségdeficit: azt mondja a Marcus Aurelius:
      …az értelem égő
      lámpája kezében,
      megvetve a barbárt,
      mindazt, mi hazugság.
      Az ízig-vérig újító, modern Kosztolányi által meglelkesítve, mint arra utalás történt néhány napja a blogon.
      Úgyhogy nem, fiúk, ez sem stimmel. Nem a régit védi, hanem megveti, ami barbár, ami embertelen.

      • “Tiszták csak addig lehetünk, amíg gondolatainkkal játszunk. Mihelyt hozzányúlunk az élethez, tele vagyunk az élet förtelmes ellentmondásával, s kezünk csupa vér és csupa sár. Nekem ezt vállalnom kell, mert uralkodom, és majd neked is, fiam. Szomorú, hogy ilyen az emberi természet, de ilyen. Úgy látszik, ezen a földön az épelméjűek között csak az őrültek tarthatják fönn a rendet.

  13. Szerintem senki nem várja el a férfiaktól, hogy tüntetésekre járjanak (persze, ha valaki elmegy, az nagyon jó és becsülendő), petíciókat írjanak alá vagy minden hülyével leálljanak vitatkozni. Én sem csinálom ezt. de az igenis elvárható, hogy a saját ismeretségi körükben legalább minimálisan támogassák a feminizmust. Ne röhögjenek nőgyűlölő vicceken, vagy ha egy ismerősük hímsoviniszta dolgokkal jön, legalább jelezzék, hogy nem értenek egyet. Nekem sok kollégám, ismerősöm van, akik értelmes, jóindulatú emberek, de ők sem látnak ki ebből a női-férfi léthez kapcsolódó sztereotípiatengerből, és volt már olyan, hogy mondtam: Nem, szerintem ez nem így van, ahogy mondod, mert például gondolj bele…” és valóban elgondolkozott, és igazat adott nekem. Sok-sok ilyen kis dolog pedig előbb utóbb szemléletváltozást eredményez.

    Egyébként én úgy látom (lehet, hogy tévedek), hogy férfiként könnyebb kiállni a feminizmus mellett, mint nőként. Egyrészt, mert nem magadat képviseled, nem mondhatják rád, hogy elfogult vagy; másrészt pedig a feminista férfiakkal kapcsolatban nem alakult még ki annyi előítélet, mint a nőkkel. Ennek sajnos az az oka, hogy nem sokan vannak, nem tűntek még fel senkinek csoportként, és nem is képviselnek olyan erőt, ami ellen érdemes lenne fellépni, vagy akár észrevenni.

    • Igen, erről szólt a videó is fentebb, hogy könnyebb is kiállniuk és sokkal hatékonyabb is – lenne kiállniuk. A vezető pozícióban lévők különösen felelősek, nekik kellene nem csendben maradni, ha valaki nőalázó poénokkal próbálkozik adni a faszagyereket. Játssza a saját gender-szerepét.
      És ez is benne volt, hogy a gender-téma kapcsán rögtön a nő-témára asszociálnak a férfiak, mintha csak őket érintené, a nők problémája ez, hát dolgozzák fel ügyesen aztán mehet a szekér.
      Miközben a férfi-szerep is egy szerep, alaposan előírt, csak olyan kényelmes, hogy nem beletunyulni én nem tudom hogy fognak.
      Folyton maszkulinnak lenni, annak megfelelő döntéseket hozni (pl. egy barátom csak azért nem akar zongorázni tanulni, mert az buzis, pedig nagyon szeretne) vagy a nőktől elhatárolódni, az menő. Fújj, dehogy értek én a “női dolgokhoz”, én kicsattanok a tesztoszterontól és mint egy keresztet lobogtatom az Y kromoszómámat, nem szégyellem a fingást se, mer ez, ez tesz engem férfivá. (itt és most)
      Talán-talán lassan lesznek ilyen fazonok, akik az elvárások mögé mernek nézni, saját preferenciákat mernek kialakítani de főleg őszinte és nem elzárkózó kapcsolatot létesíteni szerelmekkel, nőbarátokkal (:)), anyukákkal, húgokkal, nővérekkel és lányaikkal.

  14. Te itt nem kommentelhetsz. Engem nem zavar a más véleményed, miért zavarna? Viszont ez az én blogom, és itt marad a színvonal. Én mentem oda erőltetni magam, vagy te ide, hogy is volt?

    Sírnivalóan buta vagy, ha azt hiszed, hogy a feminizmus a nőkért van a férfiak ellenében, leírtam, hogy van, utána is olvashatsz, nem nekem jó, ha okosodsz.

    Nem az én felvetésem volt, hogy ki kinek a nevében beszél, hanem a tiéd. Fel is kötném magam a padlásajtóra, ha ilyenek volnának a “humanista” férfiak. Magas arány…? Honnan veszed? Művelődjetek, abból még baj nem volt! Itt is lehet.

  15. Visszajelzés: deansdale | csak az olvassa

  16. Visszajelzés: egyedül fogtok megdögleni | csak az olvassa

  17. TIBI, te galád, nem minősítünk. elemzünk ki, fikázunk olvasókat!!! Érted. Tedd már le azt a kurva fölényedet, körülbelül hétszeres a szókincse a tiédhez képest! Örömmel várjuk építő kommentjeidet továbbra is, maradok: csakazolvassa.

    • Bocsánat! (ettől a véleményem mondjuk ugyanaz, harmatgyenge reklám (vélhetően marha drágán), még gyengébb kommenttel.. most komolyan! Ez egy ajtóreklám!) Éva! Tudom, sokszor kurva idegesítő vagyok! Elismerem. Szinte az összes cikkedet elolvastam már, a hozzászólásokkal együtt. Nem írok mindenhova, pedig lenne meglátás. Beállni pedig végképp nem állok be a sorba, hogy: “Éva ez nagyon nagy!” vagy “Éva, a szívemből szóltál” és “Ez mekkora igazság!”. Pedig, pedig többször gondolom ezt mint hinnéd! Tízből kilencszer biztos, de az is lehet 100-ból 99-szer. Az a maradék 1 az, amikor írok.
      A karakterek, nüanszok, élethelyzetek melyeket lefestesz nagyon rendben vannak, meg sem kell magam erőltetni, könnyedén elképzelem őket. A szituációk mind-mind jellemzőek, én… én csak egy picit a másik oldalról próbálnék rávilágítani, hogy nem mindig annyira fekete-fehér. Sűrűn megkapom azt is, miszerint mentegetem az erőszakolókat, bántalmazókat. Egy fenét! Ugyanúgy elítélem, ha nem jobban! Akkor, kizárólag akkor írok ha úgy érzem
      ez nem jó, ártó, vagy csak nem egész. Én sosem állítottam, hogy nálam van a Szent Grál, csak én tudom a tutit. Ennek fényében ítéljük meg a mondanivalómat is. A fölényeskedésből pedig visszaveszek. Ígérem! 😦
      Hétszerese a szókincse. 😦 Hm. Talán ha kínaiul beszélne. Talán.
      Különben is a nevem valahol kötelez, csak azt ne mond hogy már patriarchának is kevés vagyok. 😦

      • Nem kell, hogy leírd, nem hiányzik, örülök, de leginkább befelé figyelek. Viszont ha elhangzik ez, hogy “a másik oldalt megvilágítani”, attól én rángógörcsöt kapok.
        Miből gondolod, hogy te vagy a másik oldalon? Akkor én az egyiken vagyok? Én túlzok? Én a női oldalt látom csak szerinted? Ha túlzok is, célja van mindig. Ez a fontos itt a blogn, cáfolatként kizárólag paranoid lózungokat írtál.

        És a másik oldal megvilágítása ugyan miért jelenti egy konkrét törzskommentelő gúnyolását, szidalmazását? Nem érzed, hogy ez gáz?

        Valaki, aki itt olvas szenvedélyesen, gúnyolódik egy másikon, aki szintén. Ő különáll. Hogy van ez?

      • Én pont azért szeretek itt olvasni, mert nem fekete-fehér. Még a képek is színesek, a többi meg narancssárga.

      • Most aztán lehet találgatni, kit fikáztál 😀 A beszélgetés, sőt, vitázás egyik alapszabálya, hogy a vitapartnert nem minősítem, legfeljebb a mondanivalóját. Ez a magyar virtuális közegben meglehetősen ismeretlen, számomra felüdülés, hogy itt ezt többnyire mindenki betartja, aki meg nem, azt a blogger kihajítja. Ez nagyon sokat javít a többiek közérzetén. Egyébként én sem szoktam itt örömködni csak úgy, ha többlet infóm van, azt megosztom, és még ellenkezni is szoktam, azt hiszem, okosan, átgondoltan. A “Jaj, de jót írtál”, meg a csak szmájlik néha engem is zavarnak, mert nem érzem érdemi hozzászólásnak, de mi nők, így is tudunk beszélgetni, ez is kell a hangulatfestéshez, elviselem. Sok kommentelőnek ez a blog terápiás hatású, és ez ezzel jár.

  18. Visszajelzés: minden nap egy mondat | csak az olvassa — én szóltam

  19. Visszajelzés: a klasszikusok | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.