Hát nincs, bár szerdán, ahogy kivittem a szelektív szemetet, rám ugrott hátulról, de fűtés lett (nem volt, aztán lett, aztán megint nem — háromszor járt itt két hét alatt a szerelő)! Írok egy olyan bejegyzést, amelyik nem akar semmit, Semesének. Bővebben…
Itt mondom, hogy hát persze,
Itt meg hárítom alant,
inkább a líra és a lant:
Tétje van a dolgainak, Vasárnapi Hírek
Harcos feminista, írják rólam máshol, természetesen gúnyos-idegenkedve. Az valami állatfaj.
Hogy van ez? Bővebben…
avagy: a Feri, amint kondole- és gazsulál
Jaj, vártátok a hajnali bejegyzést, szépen kialakult ez, hogy öthúsz és ötnegyven között jön, ahogy a csillag megy az égen, egy kis ráhagyással, mert úgy érdemes, de az élet bonyolultabb. Olyan is volt régebben, hogy a szombat kommentelőnap. Ehelyett minden nap van valami, néha lerágott csont. De jó az néha. Csak én szeretek tartalmasakat írni, igazán, telibe, nem megúszósat.
Ma kettőkor dobott ki az ágy, annyira el vagyok maradva a blogon kívüli munkáimmal. Kezd húsba vágni a felismerés: nem tölthetem a napomat azzal, hogy trollokkal vitatkozom. Bővebben…
Ez a mi kutyánk, ez a Tappancs kutya, akiről nem nagyon írok, ez most bilétáját csörgeti így hajnaltájt, nem találja a helyét, pedig luxuságya van szőrméből, magas peremmel.
Most a Költő utcában lakom — tudjátok, a fűtés! –, és erről eszembe jutott, hogy négyévesen verseket írtam. Anyám büszkélkedett is vele, de mindig hozzátette: vagy ríme van és értelme nincs, vagy értelme van, és ríme nincs. Ez nem esett jól, a teljes szívem volt mindegyikben, és akkor még csak nem is a bamba tömeg, hanem a szőrös szívű kritikus, a saját anyám…!
Bővebben…2012. október 25. F. jött, itt volt a gyerekekkel, végre elszabadultam. Mondjuk késett, úgyhogy a body artra nem jutottam be, de voltam a kórházban. Kapott vért, sokkal jobban van.
2012. december 7. Milyen kedvesek S-ék, mennyit segítenek, nem tudom, nélkülük hogy intéztem volna el a temetést.
a blogírásom
Azért írom ezt a blogot, mert hajt valami. Óvodás korom óta megfogalmazom, megalkotom a világot. Sokat írtam, mindenfelé, levelet kézzel, magazincikket, fórumkommentet, formálgattam a mondataimat, közösségeket alapítottam, de mindenhol kicsorbult. Nekem a blog való, és ez az első és egyetlen blogom. Mára egészen íróként élek, úgy jár az agyam, olyanok a történeteim – irodalmat élek. A 2012 tavaszi blogpróbálkozásból szenvedély, majd főfoglalkozás és brand lett. 2016 áprilisában megjelent a blogkönyv is, a legjobb írások gyűjteménye.
2013. februári bejegyzés
Egy kis figyelmet kérek, csin-csin, igen, Johanna, nyeld le a habgaluskát, aztán tedd le a kezedből a kubus üveget is. Töröld meg. Lehet a mikiegeressel, igen.
Szeretnék nektek köszönetet mondani, hogy kibírtátok velem ezt az öt napot. Bővebben…
Most már bevallom, csak így, ööö, rettegek a betörőktől: mi elutaztunk a szomszédos “Ausztráliába”, ahogy a gyerekek mondják. És onnan, tehát wellnesshotelbe száműzve írom vágyódó bejegyzéseimet hozzátok, egyetlen olvasóim, a Sunny Bunny vezeték nélküli hálózaton, melyeket azonban késleltetve bocsátok elétek, hogy e nagy csikicsukiban (időmátrix, sehová sem vezető kék nyíl, önmagát leleplező titkosügynök) még izgalmasabb legyen minden.
Üdülünk. Keserves sors ez Bővebben…
, aki nem kívánja a másikat, az nem fog vele (szívesen) szeretkezni. Ennyi. Bővebben…
A-nak, de úgyis tudja
Néha meghatódom, milyen szép volt a mi kapcsolatunk. Erős, intellektuális, sok derűvel. Igen, szerettük egymást. És vállalt engem.
És megérzek mégis ebben a gondolatban valami hamisságot. Bővebben…
ez is 2012. őszi, a férjem utolsó napjaiban
Mi van ezzel a jelszótémával? Bővebben…
Mint tudjuk, a női nem, az talán, a talán pedig igen.
A rajongó kedves velünk. Csak villan a szeme, mosolyog.
De csinos vagy ma!
Aztán szépeket ír nekünk. Megtudjuk tőle, hogy szépek vagyunk, kívánatosak, talán még okosak is.
Egészen elvarázsoltál. Még sosem találkoztam olyan nővel, mint te.
Ez nem rossz érzés, általában alig kapunk ilyesmit a szüleinktől, az iskolától, a barátainktól és önmagunktól. Bővebben…
Tegnap korán feküdtem, de olyan hamar elaludtak a kicsik, hogy egy kicsit újságot olvastam, aztán töltőtollal nekiálltam naplót írni.
Tele vagyok ilyen valaha éppen elkezdett, amúgy gyönyörű, kemény borítójú füzetekkel.
Ezt éppen a Marie Claire-től kaptam, amikor én lettem a hónap levele, 2006-ban. Mint napló, 2009-es példány, nyári jegyzetekkel, még anyáméknál, már a kicsit várva, a férjem még más férje, még reménytelenül, önmarcangolva, bűntudatosan, még keresve, még ellenszélben. Megdöbbentő olvasmány. Bővebben…
Tegnap hazajött a férjem, mert nincs meg egy lelet, addig meg mit csináljanak, hétfőtől kapja az újfajta kemót. Felnyomták szteroidokkal, lassan és görnyedten botorkál, hamar kifullad, de kis segítséggel fürdik, önálló. Együtt aludtunk, lent, amíg Babadávid nem reklamált a galérián. Nincs most az a kín, szedi a gyógyszereket, felteszi magának a méregtelenítő tapaszait, sokat beszélgetünk, és a legnagyobb döbbenetemre ágyba hozta a kávét. Bővebben…
Ilyen az én bal karom, de hiszen láttátok már. Bővebben…
2012. őszi bejegyzés
Itt, ahol élünk, a hegyoldalban, a népszerű kirándulóhelyen egy nagy bükkfa alá, paplanok és nejlonok közé úgy két hete bevackolta magát egy asszony. Bővebben…
archív interjú 2012 októberéből — féléves volt a blog
Ne haragudjon, öt percem van, a kicsi beszart, a kutya nyüszög, összetört az eperdzsem, már a serpenyőben a hús és ma még csak négy bejegyzést tudtam írni…
De szép ápolt a körme. Bővebben…
…ha nem nyom a cipő, már boldog vagyok, és nemhogy szőrös a lábam, de fogalmam nincs, hogy szőrös-e, mert nem láttam napok óta.
Olvasom a ragyogó blogkollegina bejegyzését, miközben tolom a Milkát. Igen, igen, igen.
Igen, nyomasztó a sok vékony, feszes, nagymellű nő. Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 