drága gyermekeim!

2013. februári bejegyzés

Egy kis figyelmet kérek, csin-csin, igen, Johanna, nyeld le a habgaluskát, aztán tedd le a kezedből a kubus üveget is. Töröld meg. Lehet a mikiegeressel, igen.

Szeretnék nektek köszönetet mondani, hogy kibírtátok velem ezt az öt napot.

Ez a soproni vonat igencsak ki volt centizve, főleg, hogy Lőrincke rájött, hogy ő úszószemüveget is akar hozni, és ezért édesapja otthona felé kanyarodtunk a taxival, meg Johanna a pénztár és a peron között bepánikolt, de olyan szép volt, ahogy a lépcsőn láttuk, hogy épp begördül az intersziti, most nem? Így kell érkezni.

Sopronban engem minden Jánosra emlékeztetett, mindig ide érkeztünk, amikor Fertőrákosra mentünk, Lőrinc nélkül, és még a ti születésetek előtt. Szép gesztus volt tőlük, hogy elhunyt törzsvendégükre tekintettel (mert a vízi ház is az övék Fertőrákoson) harmadáron adták a szobát. Ne haragudjatok, hogy annyira aludni akartam, végül nem volt ez rossz, hogy Jakab mellém bújt, ti meg lementetek megnézni a medencét. Mindig megtaláljuk a mindenkinek megfelelő megoldást. Vagy majdnem mindig. És aztán ettünk a kifőzdében, szemben a szállodával, és utána együtt pancsoltunk. Míg Jakab csuromvizesen kakilt, én néztem az emeletről a táncolókat. Az iparosbál slágereire jól el lehetett aludni, nem?

A legfontosabb étkezés a reggeli, ezt jegyezzétek meg. Azért itt is voltak finomságok. Sosem könnyű összepakolni, szeretem, ha segítetek. Egy kicsit civakodtatok az autóban, amivel Ausztráliába mentünk. Én nem vezetek, de a bácsinak nehéz lehetett így odafigyelni.

És a Sonnenpark, amikor először megláttuk! Minden képzeletünket felülmúlta. Az egésznek a belső tere, a sokféle gyerekmulattató hely és játék, Sunny Bunny, akit végre élőben láthattatok. Az odafigyelés, a tisztaság, az olajozott működés. És képzeljétek, nyereséges, a haszon pedig a helyi önkormányzaté. Voltak magyarok is, de a többség osztrák. Viszont hiába nem ért magyarul, nem kell látványos megjegyzéseket tenni, hogy összekeveri a háromféle fagylaltot. Tudom, Lőrinc első politikai tette lesz, hogy pártot alapít a Tejbegrízt Összekeverők Ellen, és lesz fagylaltkeverős tagozat is, de az a szegény kétéves gyerek ezt nem tudhatta. Van mit tanulniuk tőlünk, az már igaz, évtizedes lemaradásban vannak.

Ugye, jó volt a sok medence? Az elefántos vízimászóka? Jó, bálna, nem néztem. Hát a csúszdák? Az elején Lőrincke is félt, de aztán ő beszélt rá minket, és a harmadik napra mindenki megtört, alig bírtuk abbahagyni. Johanna mindig “a barátságosra” akart menni. Nagyon köszönjük, hogy kivártad lent, amíg csúszunk.

A Zserald bácsi, igen, aki belenyalt mindenbe, bizony, finomakat főzött. Lőrinc esküdött a nutellás császárzsemlére, Johanna a Kellog’s csokis karikáira, Jakab meg a babapiskótát tolta. Hiába, a Michelin-csillag! Így aztán rám maradt a szarvasgerinc, a rózsaszínre sült kacsamell meg a kávés créme brulée, így jártam. Nehéz volt a tálcákat az asztalhoz vinni, mert Jakab folyton elvárta, hogy cipeljem. És hányt, első éjjel is, meg kedden is, mert túl sokat evett mindig, és még a medencéből is ivott. Remélem, nem vírus volt, és nem tört ki járvány. Jakab, nekem fontos, hogy nyugodtan ehessek, és ha legközelebb elutazunk valahova, szeretném, ha már ügyesen magadnak vennél minivirslit. Meg salátát is, igen.

Az lett a sok érdekes program vége, hogy így is unatkoztatok és nem találtátok a helyeteket. Tudjátok, a jómódú osztrák gyerekek színes külföldi rajzfilmeket néznek cumival a szájukban. Ezek, meg a zenék meg a 3D-s filmek öt napig jók voltak, ilyen is van, itthon végre újra faágakkal játszhattok, meg majd a Tappanccsal, ha hazahozzuk. Viszont nagyon szép bohócot ragasztottál a kézműves foglalkozáson, Johanna.

Tudom, hogy nagyon sírtál, amikor az úszómester kereste az anyukádat, de amikor a hangosbemondóba is bemondták, akkor azért hamar odaértem a szaunából. Nem kellett volna kijönni a törpikék-vetítésről. Viszont kaptál a recepción színes ceruzákat. Nagyon szeretek veletek lenni, de szaunázni is szeretek, abban a nagyon forróban, és oda nem vihetek be gyereket, mert csupasz bácsik vannak. Nekem az a pihenés, hogy olyan nagy forróság van, és utána befekszem a hóba. Ott is volt gőzölgő medence.

Nagyon aranyosak voltak az osztrák bácsik, együtt mennek be, beszélgetnek, mindenkinek nagy hasa van, és jókedvű. Roppant komolyan veszik a szellőztetést meg a legyezgetést, és ha mézes felöntés van ötkor, akkor ott tobzódnak a szauna előtt négy óra ötvennyolckor. Sokat dolgoznak a környékbeli földeken, aztán a szaunában pihenik ki magukat, és csobbannak a külső medencében. Mert egészséges, szép lesz tőle a bőrük. Még nem szép, majd ha már sokat szaunáztak. Ezek a bácsik nagyon kedvesek voltak, mindig néztek, ahogy a hóval kenem magam, és elismerő és kedves dolgokat mondtak, de nem értettem pontosan.

Nem, a születésnapodon nem tudunk elmenni megint, ne mondd el ennyiszer, tényleg nem tudunk. Ez az egész így nagyon sokba került, és sajnos, most erre nem lesz megint pénzünk, annyiba, mint mondjuk huszonöt nagy doboz legó vagy nyolcszáz üveg Cserpes kakaó.

A néni, a göndör hajú nagyon kedves volt, látta, hogy nagyon nehezen bírom már, amikor Jakab azon a szép szőnyegpadlón fetrengett üvöltve és kente bele a taknyát. A hosszabbított éjszakáért nem is kérte el a teljes pénzt, és aztán mondta ma, hogy ebédeljünk is nyugodtan. Magyar volt, és örült, hogy mi is magyarok vagyunk, és szívesen beszélgetett velünk. Azért, Lőrinc, mert profi. Mert neki ez megéri, mert így fog visszatérni a vendég, így viszi a szállodának jó hírét, és ezért nem görcsöl húsz eurón. Persze jómódú emberekkel könnyű kedvesnek lenni. Nem, mi nem vagyunk jómódúak, csak még novemberben megígértem, hogy ha már János nem lesz beteg, elmegyünk valami csuda helyre.

Én végig nagyon örültem, hogy minden milyen szép és finom, meg kényelmes, de közben mindig tudtam, hogy van, akiknek nagyon nehéz, és hogy mennyire utáltam volna akkor azokat, akik ilyen helyen üdülnek, amikor nekem nem volt pénzem, és kettesben éltem Lőrinckével. Nehéz kérdés ez, az ember egy kicsit szégyelli magát, holott így kellene a vendéghez viszonyulni mindenhol, ilyen tisztaságnak és ízlésnek és finomságoknak kellene lenniük mindenhol. Én tőletek azt kérem, örüljetek ennek, mert különleges volt, és segítsünk azért néha a szegényeken is.

Itthon egy kicsit más lesz az élet. Például a villany nem oltódik le mindenhol attól, hogy kimegyünk a szobából, ez neked szól, Lőrinc, aki legalább eléred a kapcsolót. Itthon én mosogatok, és egy nap egy pohár, jó? Itthon Lőrinc a Zserald, én már most megítélem neki ezért a sült krumpliért a csillagot. Nem, Johanna, nem akaszthatod ki a “ne zavarj!” táblát az ajtódra, amin olyan nagy a Sunny Bunny pocakja, mert nincs szobád, és nem is lesz. Egy kilincset azért kaphatsz, igen.

János is biztos jól érezte volna magát, de nem akart volna eljönni, és én nem akartam volna erőltetni. Igen, Jakab, ő fölfele csúszik a csúszdán, az égbe.

Csengjen hát a pohár ennek a nagyszerű utazásnak az emlékére, jó étvágyat! A bal kancsóban 2007-es bodzaszörp, a jobban finom csapvíz, csokoládés jegyekkel. Egészségünkre!

6 thoughts on “drága gyermekeim!

  1. Ó, ezt is végigbőgtem. 🙂
    (Ma pont arról tartottam kiselőadást a kicsiknek, hogy annyit sírnak, mint a kisbabák, akik még nem tudnak beszélni. Erre én is ugyanezt csinálom.)

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s